Fogvatartás a Szent János Kórházban
Válaszuktól teszem függővé, hogy büntetőfeljelentést teszek-e családunk személyes szabadságának megsértése miatt az intézmény ellen,azért, mert nem engedtek ki a kórház területéről.
Tisztelt Főigazgató úr és Jogi iroda!
A mai napon sajnálatos konfliktusba kerültünk a Kútvölgyi kapunál posztoló hölggyel(akin semmiféle azonosító nem volt), valamint a– névtáblája szerint– telepvezetővel,amely konfliktus a Diós árok kapunál tovább folytatódott.
(A konfliktust térfigyelő kameráikon visszaellenőrizhetik:először 8:25-kor hajtottunk be, majd 8:32- kor kihajtottam.Ezután 8:50 körül ismét behajtottam,és végül 9:30 környékén engedtek ki, rendszámunk xxxxxx, kombi Renault Megane)
Négy gyermekünk van,ebből adódóan rendszeres látogatói vagyunk a kórház gyermekosztályainak: szakrendelésekre és adott esetben műtétre is önökhöz járunk. Mint azzal intézményvezetőként és a nagy sajtóvisszhangot kiváltó panaszok miatt bizonyára ön is tisztában van,a gyermek részleget az önök kórházában lehetetlen helyre telepítették;járni még nem tudógyerekkel vagy egyszerre több, beteg kiskorúval gépkocsi nélkül szinte lehetetlen megközelíteni.
Tisztában vagyunk a parkolási renddel,ezért pontosan tudjuk, hogy félóra hosszáig a beteget szállító gépjárműnek nem kell megfizetnie a 600 Ft-os parkolási díjat. Azonban számunkra ma újdonság volt, hogy mégis ki kell fizetni a díjat, majd azt kihajtáskor visszaadják, ha a bent tartózkodás nem érte el a fél órahosszat(korábban az volt a rend, hogy kihajtáskor kell kifizetni a 600 Ft-t,ha félóránál hosszabban tartózkodunk a kórház területén). Természetesen még ezzel is kibékültünk annak érdekében, hogy gyermekeinkkel bejuthassunk a szükséges kezelésre. Feleségem kiszállt a gyerekekkel,én pedig 5 perc benntartózkodás után kihajtottam.
A kezelést a kórház területén kívül megvártam,majd feleségem értesített, amikor értük mehettem. Ekkor ismét behajtottam, felvettem az autóval a családot a gyermekosztálynál,majd kihajtáskor azt tapasztaltuk, hogy nem hajlandók visszaadni a 600 Ft-ot, pedigcsak5-10 percet tartózkodtunk bent. Kérdésünkre az volt a válasz, hogy a második behajtásomkor,amikor a kezelés befejeztével a családért mentem be,nem szóltam,hogy betegszállítás lesz,ezért az időpontot nem írták rá a jegyre és azt nem tudják ellenőrizni. Emlékeim szerint behajtáskor jeleztem, hogy a kezelést befejező gyermekért jövök vissza,de ha nem is jeleztem volna,semmiféle tájékoztató nincsen sem a weboldalukon, sem a bejáraton arról, hogy a betegszállítást külön kell jelezni behajtáskor. Ráadásul,mint később kiderült, a sorompó kezelője pontosan emlékezett rám, valamint a gyerek kezelőlapjának időpontjából is következtetni lehetett, hogy itt csak pár perces benntartózkodásról van szó és ott ültek hátul a gyerekek is, akiket nyilván nem szórakozásból viszünk kórházba. Kértem továbbá,hogy ha másként nem megy,ellenőrizzék le a biztonsági kamerafelvételét, hogy mikor hajtottam be.Ekkor a Kútvölgyi kapunál álló hölgy felhívta a telepvezetőt azzal, hogy „Gyere,mert itt pattog egy nő” –ez volna a feleségem,négy gyermekes családanya.
A telepvezető úr már egy feszült helyzetbe csöppent és nem volt képes abban felelős telepvezetőként részt venni. Feleségemmel minősíthetetlen hangon beszélt,káromkodott,ám végül,mikor belátta,hogy nincs mit tennie,mert jogos az igényünk arra, hogy a 600 Ft-ot visszakapjuk, az összeget visszafizette.Eközben én jeleztem, hogy kamerára venném, amint üvöltözve káromkodik a beteg gyermekét szállító családdal és személyében, tegezve ócsárolja feleségemet(pl.:„Majd akkor beszélsz, ha kérdeztelek”, vagy„Na mivan, nem mersz kiszállni az autóból?”).A telepvezető ekkor lezáratta előttünk a sorompót és nem engedett ki, mondván, hogy a személyiségi jogait sértjük azzal, ha kamerára vesszük, amit hivatalos személyként mond és úgy tett,mint aki a rendőrséget hívja. Ekkor megfordultam a gépkocsival, és elindultunk a Diós árok úti kapuhoz, de már ott sem engedtek ki– a telepvezető jelezte az ott posztoló embereknek, hogy állítsanak meg.Ekkor közöltem,hogy szabad mozgásunkban nem korlátozhatnak, legyenek szívesek kiengedni, nem szeretnénk tovább várakozni. A telepvezető körülbelül fél óráig tartott fogva bennünket(és egyébként így forgalmi akadályt képeztünk előbb a fenti,majd a lenti sorompó előtt),mikor is mindenki számára kiderült, hogy a rendőrséget nem értesítette a telepvezető,színjáték volt az egész.
Az ügyből ésa parkolási rendből, illetve a gyermekrészleg nehézkes megközelíthetőségéből rengeteg kérdés adódik,amire a médiában önök nem tudtak válaszolni (például az index.hu cikksorozata után). Vélhetően tisztában vannak azzal, hogy gyakorlatuk betegellenesés az európai normáktól messze van.
Tudom, hogy minderre nem most fognak tudni megoldást találni, ezért a kérdéseket meg sem fogalmazom. A kérésem viszont az, hogy szíveskedjenek reagálni levelemre és gondolják át,milyen céggel és alkalmazottakkal végeztetik az őrző-védő-telepvezető és minden más olyan munkákat,ahol betegekkel találkoznak munkatársaik és vonják le a mai esetből a következtetéseket.Külön sérelmezzük, hogy a betegség sajátos lelkiállapotát láthatóan figyelmen kívül hagyó és azt kezelni képtelen munkatársakat foglalkoztatnak a kórházban.
Válaszuktól teszem függővé, hogy büntetőfeljelentést teszek-e családunk személyes szabadságának megsértése miatt az intézmény ellen,azért,hogy nem engedtek ki a kórház területéről, különös figyelemmel az alábbi minősítőkörülményekre:
- Hivatalos eljárás színlelése
- 18.évét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett fogvatartás
Tisztelettel:
Budapest, 2014.március10.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Antalbaba 2014.03.17. 11:57:32
Tempus-Anh 2014.03.17. 12:14:53
carrie 2014 2014.03.17. 12:37:56
LOL
Csak nem visszanyal a fagyi?!
Kedves posztoló, esetleg munkabér megtérítése 2 főre 1/2 órás időtartalomra még nem jutott eszükbe? ;)
@Tempus-Anh
Nálunk úgy van, hogy a kórház közvetlen területén (sorompóval ellátva) csak kétféle módon tartózkodhat autó:
1. Hivatalos orvosi egyéb eü-s személyének a kocsija (engedéllyel)
2. járni nem tudó beteget szállító személygépkocsi, de csak addig, ameddig ki nem teszi a kórház közvetlen bejáratnál (kint kell várakozni a külső parkolóban)
Ezen kívül volt egy ingyenes parkoló a kórház közvetlen környékén... de csak volt... mert ugyebár az ÖKorm. fizetőssé tette...
De azt elképzelhetetlennek tartom, hogy egy ott dolgozó eü-s személy parkolása ne élvezzen elsőbbséget?!?! (akkor kik fogják ellátni a betegeket? :/ )
she_wolf 2014.03.17. 12:52:49
De!:
1; panaszodat igazolandó, rögzíts képet/hangot
2; ez eszedbe se jusson, mert személyiségi jogokat sért
3; az őrbácsi bunkózhat, de te nem, mert megsérted szegénykém lelivilágát és ezért a törvény a teljes szigorával sújt le rád!
she_wolf 2014.03.17. 13:00:26
Budaörs, egészségház parkolója. Megérkeztünk vizsgálatra beutalóval, beparkoltunk. Ingyenes, kényelmes, szabályosan lehet parkolni még nagyobbacska autóval (vadrácsos terepjáró, pöpec!) is.
Megérkezik mellénk "amiautónk" is, két fiatal nő kihámozza magát belőle, és megszólal a kulcsos: "Mondtam, hogy itt mindig van hely." Majd elhúznak "srévizavi" a salibárba:(
A szerelő 2014.03.17. 13:00:38
@carrie 2014: hogy te mennyire empátiahiányos vagy. Baromira bírnám, ha téged is fogva tartana 1-2 biztonsági őr, közteres vagy hasonló iq szegény egyed és jól leüvöltenék mocskolódva a fejed, mert szerintük az jogos és csak a munkájukat, kötelességüket végzik. Akkor csak pislognál ki a fejedből bambán :) Majd egy szelfit erről a pofavágásról küldjél, plíz :)
Tempus-Anh 2014.03.17. 14:19:48
Többnyire őrző-védő társaságok működtetik a fentihez hasonló beléptető rendszereket, akikkel iszonyat kemény kézzel bánik a tulaj, úgyhogy ha egy jegy elbliccelődik valakinek a hibájából és kitudódik az eset, az illető vétkes repül arról a munkahelyről. Emiatt van az, hogy kiverik az utolsó másodpercért az utolsó fillért is a parkolókból, legyen az orvos vagy beteg.
Egy stroke-konferencián vettünk rész egy egyetemi központban meghívottként és a tanszékvezető a parkolásunkról elfelejtett gondoskodni, mi pedig beléptünk csak úgy, jeggyel, hogy majd aztán a távozáskor az intézet úgyis intézi. Azért intézet.
A több kiló cuccal elfogott kolumbiai drogcsempészekkel nem bántak úgy a kapunál, ahogy velünk akkor a kijáratnál, pedig -ismétlem - egy orvosi konferencián MEGHÍVOTTKÉNT való részvételről volt szó.
Vissza kellett mennünk a tanszékvezetőhöz, majd egy-egy általa névre szólóan külön-külön aláírt papírossal kellett visszamennünk a kapuhoz, hogy parkolási díj fizetése nélkül kiengedjenek. (Ami ott úgy van megszabva, hogy az első félóra ingyenes, utána 400 Ft az második félóra, majd félóránként 100 forinttal nő a 400 Ft...aki ért a számtani haladványok nyelvén, az ki tudja számolni, hogy a bent töltött fél nap mennyibe került volna nekünk)
magam adom 2014.03.17. 14:40:20
@Tempus-Anh: Ez Debrecenre hajaz... :-)
she_wolf 2014.03.17. 14:45:58
Csak hogy mára is jusson a rosszmájúskodásomból (természetesen nem Neked!):
Ki vagytok tömve százezrekkel, meg hálagubával, fussa, nem?:D
De miért a tanszékvezetőnek kellett volna erről gondoskodni? Úgy gondolom, ez a titkárság kompetenciája kellene hogy legyen, nem? De legalábbis egy titkárnőé, aki ha jó, akkor főnöke szentté avattatja!
Stroke-konferencia? Most először sajnálom, hogy ilyen messze vagyunk egymástól:(
Tempus-Anh 2014.03.17. 14:50:11
Igen, személyesen hozzá küldtek, az ő bélyegzője, aláírása kellett a papírjainkra.
Az illető konferenciát évente rendezik, az ország különböző pontjain, tavaly Nyíregyházán volt, idén még nem tudom, hol lesz.
magam adom 2014.03.17. 14:58:26
carrie 2014 2014.03.17. 15:06:28
Ezt most mire föl írtad nekem??? Nem olvastál valamit nagyon félre?
Mert egyébként a "visszanyal a fagyi"-t arra írtam, ahogy a parkolóőr/ telepvezető fenyegetőzött a szülőknek a rendőrökkel! ;) Azt hogy az apuka ezt nem hagyja annyiba, ez számomra csak üdvözítő :) gondolom meg sem fordult a telepvezető fejecskéjében az, hogy ebből igencsak nagy gondja lehet. Csak így tovább, nyíljon ki mindenkinek a szeme, és ne hagyja annyiba a dolgokat! :) Beszólnak? Szóljon vissza mindenki! Nem kel semmit sem lenyelni!
Egyébként nem kell féltened!
Az egyik Intersparban pont 1 hónappal ezelőtt akadtam ki hasonlók miatt: ugyanis konkrétan kerestem valamit, bementem a bejáratnál ( azon a kis önműködős félkapus izén) és célirányosan becéloztam az adott terméket. Mivel nem volt, és mivel a pénztár közelebb volt a kijárathoz, ráadásul csak egy emberke állt előttem a futószalagnál, ezért kioldalaztam és elköszöntem a pénztárostól, hogy "viszontlátásra". Erre a pénztáros nagypofájúan közölte velem, hogy "tán nem itt kellene kimenni"... erre én visszakérdeztem, hogy "tessék?" Na rögtön váltott 4-et a stílusán,(majd hozzátette, hogy a bejáratnál máskor... kb 250m-re a kijárattól elfelé) de még mindig nem köszönt (még el sem)... Léptem párat, majd visszafordultam és visszamentem a pénztároshoz(!), rám nézett, hogy mi a bajom: mondom neki, hogy szeretnék majd önnel beszélni, de nyugodtan fejezze be ezt a tranzakciót, MEGVÁROM! Majd megkérdeztem hogy honnan kellene tudnom, hogy nem itt, a pénztárnál kell máskor kimennem, hanem ahol bejöttem? Hisz oda az van kiírva, hogy bejárat, a pénztárhoz meg kijárat? Na erre felemelte a hangját, meg beszólt egy másik vásárló is nekem! Hát ne tudd meg a vásárlót 2 mondat után magam mellé állítottam (mondtam neki, hogy most ügye vásárol, igaz? Erre bólogatott.. aztán folytattam, hogy akkor a vásárlás és a fizetés után legyen kedves oda menni ahonnan bejött... na ekkor már leesett neki), a pénztáros meg tovább durcázott... kérdezem tőle: "ugyan már hová van kiírva, hogy ha nem vásárolok semmit, akkor nem mehetek ki a pénztárnál?" Nagy csend, majd kitalálja, hogy neki ez a szabály, meg elő van írva! Kérdeztem tőlem igazán? Akkor mondja már meg nekem hányadik paragrafus hányadik bekezdésére is hivatkozik éppen? NA köpni nyelni nem tudott... elkezdi azt nem tudja, de benne van a szabályzatban... említem neki, hogy ugye nem lesz gond, ha ezt az ügyfélszolgálaton is megkérdezem? NA kerekedett a szeme... volt pofám ezek után odamenni az ügyfélszolgálatra és megkérdezni. Pechemre egy pénztáros ült ott és elkezdi nekem magyarázni, hogy hát igen ez így van, máshol kell kimenni... na ugyanezt a kört vele is lefutottam, majd nagy kegyesen kijött az üvegkalitkából, és elkezdi, hogy menjünk oda a biztonsági szolgálathoz ( a bolt másik vége). Na ekkor már beszóltam neki, hogy mit képzel, én biztos nem fogok rohangálni menjen ő oda hívja ide a biztonsági szolgálatot... erre odamegy, majd a biztonsági őr elküldi őt vissza a bolt területére (HAHAHA) a főnökéért... visszajön a csaj beül a kalitkába... jön egy középidős nő biztonságiak nagy feje... elmondom neki is hogy rám lett szólva gúnyosan.. ő meg bólogat, hogy ez ki van adva nekik, meg minden. erre én is bólogatok, majd 2 mondatban megkérdeztem, hogy milyen törvény írja azt elő nekem hogy ott kell kimennem, illetve azt hogy ez MIÉRT NINCS KIÍRVA? ÉS ha már nincs kiírva, miért b@szogatják a vásárlókat? Mi alapján? A vásárló honnan tudja, ha nincs kiírva... na ekkor bocsánatot kért tőlem...
Engem aztán senki ne b@szogasson ilyenekért.Egyébként időm volt, és jól éreztem magamat, mert amiért egy bunkó pénztáros beszólt (akit sikerült már azzal megdöbbentenem, és kellemetlen napot szerezni számára - hogy visszamentem és VISSZA MERTEM SZÓLNI) azért 3 embert ugráltattam tök feleslegesen, de hát ez a dolguk... legyenek hálásak ezért kapnak fizetést.. rajtam aztán senki ne verje le ha rossz napja van :)
De legalább nem tartottam magamba a dühömet, legalább VISSZA MERTEM szólni!
És épp ezért írtam azt hogy "LOL, visszanyal a fagyi!" Most aztán mosakodhat a főnök.... ezért is írtam tippként, hogy még mit lehet ilyenkor követelni :)
Érted már, ügye? ;)
she_wolf 2014.03.17. 15:09:01
Köszönöm szépen a válaszokat. Szegény apósom egykori munkája kapcsán volt szerencsém látni, hogy mi egy ilyen dolognak a menete. Teljesen más jellegű munka/hivatás (oktatás), de a szervezés - gondolom - hasonló.
carrie 2014 2014.03.17. 15:25:26
Te kis kíváncsi.....Miért kérdezed?
Most arra akarsz kilyukadni, hogy ha én lettem volna a parkolóőr / pénztáros, akkor nekem is így kellett volna eljárnom?
:)
carrie 2014 2014.03.17. 15:25:55
Nos.... :)
she_wolf 2014.03.17. 15:38:07
És hányszor, miért, és milyen érzés volt?
A válaszodtól függ az én reakcióm is:) és nem igazán OFFtopik téma lesz.
carrie 2014 2014.03.17. 15:49:31
1 hétig voltam lovas táborban.... még gyerekkoromba (nem tudom megmondani pontosan hányszor lovagoltam, sorry) Na az sz@r volt (bocsi a kifejezésért), mert szétcseszte a térdemet a nyereg... sebes lett tőle :(
Na de, ki vele!
megöl a kíváncsiság! :))))
she_wolf 2014.03.17. 16:18:21
Ló. Elöl harap, hátul rúg, középen meg mozog rajta a bőr. Kint vagytok. Szabad levegő, napsütés, enyhe szellő. Te vagy, és a ló. Egymásra utaltan.
A gyerekemet soha nem küldeném lovas táborba. Lovarda, vagy tanya, nyereg nélküli séta. Nem az a legelső és legfontosabb, hogy:"lábfejek be, sarkak lent, térd szorít".
Hülyeség! Simogasd meg, szívd be az illatát, érezd a teste melegét, és érezni fogod, hogy ellazulnak izmai. A tieid is el fognak.
Ez megy egy jópár alkalommal, aztán elfoglalod a téged megillető helyet. A hátán. És ő nem fog ellenkezni. Elkezdesz figyelni a jelzéseire, mint ahogy ő is a tieidre. De az ő jelzései fontosabbak, ezt ne feledd! Ő még mindig közelebb van a természethez, mint te! Tanít téged, és igyekezz megfogadni a tanításait.
Egészen addig, míg azon nem kapod magad, hogy kentaur vagy:)
Miért írtam mindezt? Mert szélvész kisasszony módjára bevágtattál ide teljes páncélban, és ordítozol, vérig sértődsz, mert ennek ellenére nem hallják meg a szavaidat. Vagy csak kevesen. Próbáltam már több módon a tudtodra adni, hogy ez a stíl talán nem a legmegfelelőbb. A lovat helyettesítsd emberekkel, és máris könnyebb lesz a kommunikáció, kevesebb lesz a félreértés:)
Próbálj nem csak a saját szemszögedből vizsgálódni, és talán nem ártana egy kicsit kevesebb "én".
A lovas táborokat kerüld, nem szül jó eredményt. Sem valódi, sem átvitt értelemben:)
carrie 2014 2014.03.17. 16:52:31
Te, ha kérnéd egy orvostól az eü doksijaid másolatait - meddig várnál türelmesen? Meddig simogatnád azt a bizonyos lovat türelmesen, megértően?
1 hét?
1 hónap?
3 hónap?
1 év?
2 év?
Mi az az időtartam, ami után azt mondod (a sorozatos kifogások után pl: orvos konferencián volt, az édesanyja születésnapja volt a hétvégén, megbeszélésen volt, család látogatáson volt..stb), hogy na ebből elég??? :)
carrie 2014 2014.03.17. 16:58:38
Azt azért nem mondanám, hogy ordítoznék, meg megsértődnék...
Kicsit félreismersz ;) bár ez nem is a Te hibád, hisz honnan tudhatnád, hogy milyen puttonnyal érkeztem ide ;) Garantálnám, ha elmesélném neked az egész történetet, az állad leesne! 2x is...
:) Hidd el, okkal vagyok itt, okkal képviselem ezt a "türhetetlen", "ordítozós" stílust :)
Ha akartok nyugodtan könyveljetek el "Csernus-né-nak" :) "bevállalod? igen, vagy nem!"
Nem fogok megharagudni :)
Macropus Rufus 2014.03.17. 17:13:14
Az ipsének megmondani, hogy most azonnal kienged, vagy Te fogod a rendőrt hívni a következő dolgok miatt:
- korábban Alkotmány 55. paragrafus
- Az ember cselekvési szabadságához fűződő társadalmi érdek.
- Kényszerítés: valami megtevésére vagy mg nem tevésére, tűrésére.
- és a legfontosabb: az elkövető BÁRKI lehet kivéve hivatalos személy (tehát egy szerencsétlen biztonsági őr NEM tartozik a hivatalos személyek közé)
- Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak.
(amikor a kedveseddel úgy beszélt mint akit a seggéből rántott elő)
- szerintem ide tartozhat még a 195. § Fenyegetés:"Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
- ja igen és a legjobb: sikkasztás! Más álltal rábízott értéket sajátjaként kezeli. (ui. a pénz nem az ővé nem diszponálhat felette, az a kórházé, és a szabályt a kórház hozta, ő ettől eltérő módszert választott: majd ő eldönti, hogy a feltételek teljesűltek-e... Ez pont a sikasztás vétsége)
sztem a felsorolás végére mint a hülye nő (mármint az szekus) mint a főnöke pici pontá fejlődne ui. csak a fenyegetés 3 évig terjedő szabadság vesztéssel van jutalmazva.
ÉS mondom: ezt tettem volna. Közlöm vele, hogy első körben vegyen vissza az arcából, mert különben jogi útra fogom terelni a dolgot. És el kezdem neki sorolni. Közbe a páromnak meg adom a telód, hogy hívja fel dr. Nagy-ot. (család ügyvéd). + hívja ki a rendőrséget, mert alkotmányos jogainkat korlátozzák (be vagyunk zárva), mert nagyon úgy néz ki, hogy fenyegetés hatására maradtunk ott nem önszántunkból és ráadásúl az egész qurva bagázs megvalósított a sikasztást is.
És külön panasz levelet írnék a János igazgatójának is. Elvégre azt felejtik el, hogy ők a mi pénzünkből élnek (még a szekus is ui. azt a kórház alkalmazza és a kórház adóból van fentartva ergo: a szekus bére is a Mi adóforintunkból van)
micsoda? 2014.03.17. 18:04:19
Egy alkalommal a fővárosban járva, másik gombot nyomtam meg a leszállást jelző helyett. Hát amit nekem címezve, a barátainak mondott a fiatalember, szintén utas, minden volt csak nem kezét csókolom:-) A buszvetető sem maradt el tőle. Ennyit a frusztrációhoz.
Ugyandehogy (törölt) 2014.03.17. 18:42:26
Ugyandehogy (törölt) 2014.03.17. 18:44:42
Ugyandehogy (törölt) 2014.03.17. 18:47:12
she_wolf 2014.03.17. 18:58:55
Itt teljesen feleslegesen képviseled az ordítozós stílust, nem azok tehetnek a bajaidról, akik itt írnak.
Mindenkinek van saját puttonya, hiszen azért tudnak hozzászólni egy-egy poszthoz.
De az orvosoktól nem nagyon olvasod, hogy: bezzeg velem merne a beteg...., az ilyen - olyan betegségekkel küzdő hozzászólóktól pedig: bezzeg nekem mondaná az orvos.....
Érted, amit mondani szeretnék?
A lovacskás mese is arról szólt, hogy olvasni, megérteni, és legfeljebb utána reagálni. De leginkább figyelni! Így sikeresen kiküszöbölhető, hogy bocsánatot kelljen valakitől kérni. És te is bölcsebb leszel:)
Csernus nekem semmit nem jelent (tudom, hogy kiről van szó), következésképpen a felesége sem. Úgyhogy te megmaradsz nekem "carrie 2014"-nek:)
she_wolf 2014.03.17. 19:05:49
Eü-s doksik másolata: megkédezem, hogy mikor kapom meg őket, ha azonnal nem. Ő legyen kedves megmondani nekem, és én igazodom hozzá.
De akkor ott legyen, mert legközelebb levelet kap. Még nem volt belőle problémám, igaz, ha külön nem megyek a laborért, mire a háziorvosom kedves hogylétem felől érdeklődik, a bicskanyitogató stílusú asszisztense már bőszen fénymásol:)
Tempus-Anh 2014.03.17. 19:08:24
Csernusnénak nem, legfeljebb Csernus Irmának Imre helyett. Amért valaki valaki -né , nem azt jelenti, hogy automatikusan azonosul is vele (a stílusával, a személyiségével, átveszi a tudását, címeit) stb....
Jó öreg tanárunk mondta egykor az osztálytársnőimnek: " - Kedveseim, így ahogy elnézlek benneteket, a tudásotok alapján belőletek doktornő soha nem lesz, legjobb esetben is csak doktorné..."
she_wolf 2014.03.17. 19:24:13
Csernus esetében szerintem okvetlenül szükséges valami azonosulás az asszony részéről:D
carrie 2014 2014.03.17. 19:35:31
ismerős a helyzet ;)
nem próbáltad még előreküldeni az embert? Mondván: legyen kedves addig ezt vagy azt elintézni?
Nálam bejött: ekkor már mindenki tudja kivétel nélkül, hogy ebből balhé lesz, jobb ha elmegy. Látják az arckifejezésemből azt is, hogy nagyon-nagyon messzire el tud gurulni ilyenkor a gyógyszerem, jobban járnak ha ott azon az adott személyen "verem le", minthogy haza vigyem és rajtuk :D (Régebben benyeltem és állandóan fájt a gyomrom.) Egyébként nagyra tudom értékelni azokat az embereket, akik egy ilyen akciót
(1) higgadtan végig tudják hallgatni, megértik
(2) elismerik, hogy hibáztak és bocsánatot kérnek, vagy
(3) szemtől szemben megmondják, hogy nincs igazam, és azt _értelmesen_ meg is indokolják :)
(emberből vagyok: én sem értek minden szakterülethez, ebből adódóan én is tévedhetek, viszont a mellébeszélést nem bírom elviselni)
Nagyon meg tudja dobni az emberek önértékelését ezek a szitúk. No meg az adrenalinszintet is ;)
Ha úgy érzed, hogy ki kell adnod magadból, akkor ne fogd vissza magadat, próbáld meg megtalálni azt az utat, ami Neked is jó és az "emberednek" :) is. ;) (Neked sem jó, ha benyeled és ez miatt szorongsz, emészted magadat!) Ha zavarja őt hogy "balhézol" (=kiállsz magadért), akkor küld előre, vagy kérd ki a vásárlók könyvét...stb. Látod? Többféle megoldás is létezik ;)
carrie 2014 2014.03.17. 19:52:11
Na akkor még nálad is türelmesebb vagyok ;)
Eü doksi másolat kiadására Ket szerint 30 nap van. :)
Egy éve(!) húzza a dolgokat... eddig türelmes voltam(!)(tényleg türelmes voltam: türelmesen simogattam a pacit), most már elgurult a gyógyszerem: úgy hogy 2 hetente beszélgetünk erről és ígérgeti, hogy kész lesz 2 hét múlva... ez a 2 hét már egy éve tart... tudom, hogy néhány dolog jó ha el van húzva (pl.: előjáték) de én ezt már nem annak tekintem XD
Igazad van, hogy nem azok az emberek tehetnek a puttonyomról, akik itt vannak jelen! Ebben tökéletesen igazad van!
De úgy érzem, hogy eddig senkit sem bántottam meg, de ha véletlenül mégis, akkor az kérem keressen meg pü-ben, és ígérem megbeszéljük.
she_wolf 2014.03.17. 19:52:49
Véletlen lehet:) Ha lenne egy mazochista, vagy némi szuicid hajlammal bíró nőismerősöm, azért ráugrasztanám:)
Rotoxis 2014.03.17. 19:54:13
A behajtáskor a parkolási díjat kifizette, így a kórháznak feléje semmiféle követelése nem volt.
Az sem lehet indok, hogy megsértette a placcfőnök személyiségi jogait, mert a sérelmére elkövetett bűncselekményt (rágalmazás, becsületsértés, a fene tudja melyik) akarta rögzíteni, így ez nem jogellenes. A "főnök" arra sem hivatkozhat, hogy a poszter nem akarta elhagyni a kórházat, mert a másik kapun sem engedték ki. Nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy a sérelmére kényszerítést, vagy személyes szabadság megsértését követték-e el, de hogy bűncselekmény ami történt, abban biztos vagyok.
she_wolf 2014.03.17. 20:18:42
Gondolom, a poszternek tökéletesen megfelelne egy bocsánatkérő levél. Legalábbis azt írja, hogy az intézmény válaszától teszi függővé a következő lépését.
Ha pedig a címzettnek van egy kis esze, akkor megírja azt a levelet:)
Rotoxis 2014.03.17. 20:34:48
she_wolf 2014.03.17. 20:44:30
És minden okod meg is lenne, hogy így cselekedj!
Nem térnék ki arra, hogy Magyarországon mennyi az átlag órabér, és hogy mekkora a János területe, mert az is cifra lenne. A poszter szabálykövető állampolgár, persze, hogy forr az agya. Ehhez képest írt egy decens levelet.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.03.17. 21:23:35
she_wolf 2014.03.17. 21:27:14
a) a köztársasági elnök,
b) az országgyűlési képviselő és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő,
c) az alkotmánybíró,
d) a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár és a kormánymegbízott,
e) a bíró, az ügyész és a választottbíró,
f) az alapvető jogok biztosa és helyettese,
g) a közjegyző és a közjegyzőhelyettes,
h) az önálló bírósági végrehajtó, az önálló bírósági végrehajtó-helyettes és a végrehajtói kézbesítésre felhatalmazott önálló bírósági végrehajtó jelölt,
i) a helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati képviselő-testület tagja,
j) a Magyar Honvédség állományilletékes parancsnoka, és a hajó vagy a légi jármű parancsnoka, ha a nyomozó hatóságra vonatkozó rendelkezések alkalmazására jogosult,
k) az Alkotmánybíróságnál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál, az Országgyűlés Hivatalánál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, a Magyar Nemzeti Banknál, az Állami Számvevőszéknél, bíróságnál, ügyészségnél, minisztériumnál, autonóm államigazgatási szervnél, kormányhivatalnál, központi hivatalnál, önálló szabályozó szervnél, rendvédelmi szervnél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, az Országgyűlési Őrségnél, fővárosi vagy megyei kormányhivatalnál, önkormányzati igazgatási szervnél, megyei intézményfenntartó központnál vagy köztestületnél közhatalmi feladatot ellátó vagy szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik."
Forrás: tamop412.elte.hu/obh/Bunteto_jog_altalanos/lecke7_lap1.html#hiv13
Elnézést, hogy hosszú voltam, hajtott a kíváncsiság. De én ebben a felsorolásban akkor sem látok olyat, hogy "telepvezető", vagy biztonsági őr.
she_wolf 2014.03.17. 21:30:47
Ez illik jól látható helyen táblával jelezni. Bejárati(ok), különálló egységek kapui, stb...
Rotoxis 2014.03.17. 21:36:01
carrie 2014 2014.03.17. 21:41:09
semmi gond, részemről elfelejtve ;)
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.03.17. 21:44:40
@Rotoxis: ez ugye nézőpont kérdése, mert hát melyik volt előbb? a tojás vagy a tyúk?
a feltartóztatás vagy a videofelvétel, el is tudom képzelni, hogy a telepvezetőnek több tanúja van
Rotoxis 2014.03.17. 21:50:54
carrie 2014 2014.03.17. 21:52:29
"De én ebben a felsorolásban akkor sem látok olyat, hogy "telepvezető", vagy biztonsági őr. "
XD
Ott a pont
"Ez illik jól látható helyen táblával jelezni. Bejárati(ok), különálló egységek kapui, stb..."
Ha ki is plakátolják attól még lehet törvénytelen: ha pl.: nem nyugszik jogszabályon, törvényi előíráson. Ha viszont törvényen alapul, azt már ki kell írni... (törvénytelen pl. ha a szomszédod úgy szerel fel kamerát, hogy közben átlát vele a te házadra, ajtódra, udvarodra, még annak ellenére is, ha ki van plakátolva!)
@csak néha benézek ha marhaságot látok:
"telepvezető (...) elkobozhatja az inkriminált eszközt mint bizonyítékot."
Üssetek agyon, de egy telepvezető eleve nem kobozhat el senkitől semmit, vagy tévednék? Az ilyen elkobázásokat (lefoglalásokat) nem a rendőrség csinálhatja csak? Nem úgy van hogy ha a telepvezető elveszi: vagyis kicsavarja azt a kezedből az már lopásnak számít? :)
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.03.17. 21:57:45
"lezáratta előttünk a sorompót és nem engedett ki, mondván, hogy a személyiségi jogait sértjük azzal, ha kamerára vesszük".
mivel a kedves levélírónak nem volt engedélye videofelvételt készíteni és adott pillanatban a pénzügyi probléma már ki volt egyenlítve, szerintem a telepvezető jobb lapokkal áll. persze az azért túlzás, hogy hivatalos személy lenne, de mondjuk közfeladatot lát el (ha jól emlékszem ez a helyes kifejezés a kórházi dolgozóra)
Rotoxis 2014.03.17. 22:03:24
A vagyonőr nem közfeladatot ellátó személy, különleges büntetőjogi védelem nem illeti meg. A kórház közforgalom előtt nyitva álló hely, az arra vonatkozó szabályok szerint. Globális tiltás a felvétel készítésére nincs. Ennyi erővel a utcáról nyíló bőrgyógyászati szakrendelők környékén is tilos volna felvételt készíteni.
Változatlanul az a véleményem, hogy személyiségi jogaira a bűncslekmény elkövetője csak korlátozott mértékben hivatkozhat.
Rotoxis 2014.03.17. 22:03:57
carrie 2014 2014.03.17. 22:05:53
Khm...
"lezáratta előttünk a sorompót és nem engedett ki, mondván, hogy a személyiségi jogait sértjük azzal, ha kamerára vesszük".
Ha valaki valaki más személyiségi jogait megsérti, akkor sem korlátozhatja a szabadságát (nincs rá joga). Erre ott a bíróság, a polgári peres eljárás. De mivel mindez márc.15. előtt készült ezért felesleges lett volna pert indítani, mert a biztonsági őr nem tudja bizonyítani azt, hogy ebből adódóan anyagi kár érte. ;)
she_wolf 2014.03.17. 22:06:34
Azt azért próbáljuk már meg feltételezni egymásról, hogy normális emberek vagyunk, akik tudnak viselkedni társadalmi normáknak megfelelően.
Jelesül: nem megyek csőre töltött kamerával, stábbal (sminkestől a jelmezesig) forgatni, amikor csak a gyerekemet viszem kezelésre.
Nekem úgy jött le a posztból, hogy sajnos nem volt ismeretlen a házirend a poszterék előtt:(
Ha szívóznak, akkor persze hogy felszívom magam.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.03.17. 22:07:28
A rendész jogosult:
a belépő személy igazoltatására
illetéktelen személyek eltávolítására
átvizsgálni csomagot, járművet, menetokmányokat, ruházatot (a
vállalat gépkocsiját bárhol, nemcsak a vállalat területén ellenőrizni lehet)
jogsértő cselekmény abbahagyására felszólítani
bűncselekmény elkövetésén ért személyt elfogni és visszatartani
(illetéktelen belépése megakadályozásának érdekében testi kényszert is
alkalmazhat)
a vállalat bármely helyiségébe beléphet, intézkedhet
bármely dolgozótól – akár jegyzőkönyvileg is – felvilágosítást kérhet
iratokat vizsgálhat (titkosakat is), vizsgálatot folytathat
intézkedéseket kezdeményezhet, beleértve a fegyelmi eljárást is
a telepvezető pedig könnyen lehet, hogy rendészi feladatokkal van felruházva, (a vállalat első számú vezetője dönti el, hogy mire jogosítja fel a rendészt )
carrie 2014 2014.03.17. 22:08:23
Egyébként csak rendőrök kobozhatnak el /foglalhatnak le, ugye?
she_wolf 2014.03.17. 22:14:43
a kórházi dolgozók valóban közfeladatot ellátó személyek, tudtommal. De a biztonsági őrök általában nem a kórház közvetlen alkalmazottai.
Gipsz Jakab (kiugrott, egykori rendőr pl.) csinálmánya egy vagyonvédelmi Bt., aminek keretében alkalmazza azokat az embereket, akiknek többségét a legjámborabb énem sem tudja biztonságra felügyelő személyként aposztrofálni. G.J.-nek szerződése van az eü. intézménnyel, és az ebből származó bevételéből kapják a bizt. beosztottak a bérüket.
Általában. Én még nem láttam saját kórházas felirattal/logóval ellátott ruhát ezeken az embereken.
Rotoxis 2014.03.17. 22:14:51
@carrie 2014: Nem tudom, csak a vagyonőri törvényt néztem meg.
Rotoxis 2014.03.17. 22:18:29
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.03.17. 22:21:28
a corpus delicti visszatartására (civilek által)is találtam az előbb egy passzust csak sajna mégegyszer már nem találom - logikusnak tartom, hogy a bűnözőtől elkobozhassak pl egy kést, de ha egy USB sticken vagy smart phone-on akarja kilopni az adatokat akkor azt miért ne?
carrie 2014 2014.03.17. 22:21:31
"Jelesül: nem megyek csőre töltött kamerával, stábbal (sminkestől a jelmezesig) forgatni, amikor csak a gyerekemet viszem kezelésre.
Nekem úgy jött le a posztból, hogy sajnos nem volt ismeretlen a házirend a poszterék előtt:(
Ha szívóznak, akkor persze hogy felszívom magam. "
Nem kell csőre töltött kamerával odaállítani, de ha nekem is sértőn beszólnának, nyugodt lehetsz benne, hogy elővenném a mobilomat (kár hogy csak 2 mpx-es :( új mobilt kell beszereznem ) aztán hivatkozhatna a személyiségi jogaira, miközben engem meg személyes szabadságomban korlátoz... :) főleg úgy hogy gyerekkel vagyok... vagy ezek után állja a pszichológus számláját az illető???
carrie 2014 2014.03.17. 22:22:51
"67. § (1) Az elektronikus úton rögzített adatot a hatóság adathordozóra történő rögzítés (átmásolás) útján foglalja le, vagy a helyszínen lefoglalt adathordozóról az adatokat szakértő bevonásával menti le."
Na már akkor ezt is tudom :)
she_wolf 2014.03.17. 22:27:10
"mert hát melyik volt előbb? a tojás vagy a tyúk?"
Természetesen a tojás:)
Egyébként nem szabad filmezgetni, de ez tényleg szerepelni szokott egy ilyen kaliberű épület több pontján is. Áruházban, meg egy rakás egyéb helyen sem szabad, de azért megtörténik. Néha jó, hogy megtörténik, néha csak egy buzgómócsing heppje, hogy márpedig ő akkor is megmutatja, hol lakik az úristen.
Én most nagyon a poszter mellett vagyok:)
she_wolf 2014.03.17. 22:33:04
Írtam volna le, hogy orvos, nővér, laboros, ecetetrá....?:)
Én is rájuk gondoltam, hiszen közvetlenül a kórház alkalmazásában állnak. Sőt, szerintem még a technikai személyzetet sem túlzás bevenni....
turorudi · http://check.blog.hu 2014.03.17. 22:34:52
Azt szeretném tisztázni, hogy felvétel nem készült, csak akartam készíteni. Ha lenne, azt küldtem volna el, az még érdekesebb lenne.
Felmerült a kérdés, hogy mekkora gyerekek voltak velünk. A másfél és négy és fél évesek voltak velünk (többiek szerencsére suliban), és a telepvezető és mindkét kapunál a sorompón állók (őket nem nevezném biztonsági őrnek) tudták, látták, hogy ott ülnek a gyerekek a kocsiban, illetve a várakozás idejére az anyukájuk ki is szállította őket az autóból. Ennek ellenére tartottak bent a kórház területén.
Rendőrt azért nem hívtam, mert az ember azt mondta, hogy ő hívott, el is játszotta a telefonálást. Vártunk fél órát a sorompó elé beállítva, feltartva a forgalmat, míg végül kiderült, hogy itt csak szívatni akart bennünket a telepvezető és a sorompós gárda.
És hát érdemes megnézni az ügy kezelését. A János weboldalán egyetlen kontakt van, ez a pr@janoskorhaz.hu cím. Ez hol sajtóirodaként, hol jogi irodaként van feltüntetve. Az email elküldésekor tértivevényt kértem, ami viszont már egy - felteszem - munkatárs, Niczky Emőke címéről jön vissza. Az eset március 10-én történt, egy héttel ezelőtt. Azóta a tértivevényen kívül más visszajelzés, pláne nem hivatalos visszajelzés nem érkezett a kórháztól, például az, hogy levelét megkaptuk. Ez azt jelenti, hogy nemhogy ISO, vagy más minősített működési rendszere nincs a kórháznak, de felkészülve sincsenek arra, hogy az ilyen jellegű konfliktusokra reagáljanak. Ebből sok minden más is következik, például az a kérdés, hogy az osztályok milyen protokoll szerint működnek. Aki járt már a János traumatológián, vagy megpróbálta a sort végig ülni mondjuk a sebészeten, ismeri a darfúri állapotokat. Azt gondolom, ami velünk történt, szorosan összefügg az ellátás minőségével... és itt nem a sokszor megalázó körülmények között dolgozó orvosokra és nővérekre gondolok, akiknek minden, a Jánosban általában tapasztalt nehézség ellenére hálásak vagyunk. Hiszen ők is gyakran áldozatai annak, hogy Magyarországon jelenleg nincsen kellő tudás és intelligencia egy stratégiai kórház irányításához.
Rotoxis 2014.03.17. 22:35:10
she_wolf 2014.03.17. 22:38:38
Túrtam, ezt találtam (csak az eü-re vonatkozókat másoltam ki):
"az egészségügyről szóló törvényben meghatározott esetben az egészségügyi dolgozó, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy, akik feladata: a látlelet kiadása
a keresőképesség, illetve a munkaképesség-csökkenés mértékének elbírálása
a munka-, illetve pályaalkalmasság elbírálása
az egészségügyi alkalmassághoz kötött engedélyek kiadására irányuló eljárásban végzett vizsgálatok
az egyéb egészségügyi, egészségbiztosítási vagy szociális ellátásra való jogosultság megállapítására irányuló eljárásban végzett vizsgálatok
a kötelező népegészségügyi intézkedések ellátása
a hatóság megkeresésére vagy megrendelésére végzett vizsgálat, illetve beavatkozás
az ügyeleti szolgálat, illetve sürgősségi ellátás"
she_wolf 2014.03.17. 22:49:21
Szia, örülök hogy itt vagy.
Nem fordul elő sűrűn, hogy a panaszos reagál a hozzászólásokra. Nagy általánosságban elmondható, hogy iszonyat kuplerájosan működik az egészségügy megannyi területen.
Üdítő kivételek is akadnak néha, de jellemzően nem azok szoktak szerepelni kitett posztként.
Rotoxis 2014.03.17. 23:02:08
Rotoxis 2014.03.17. 23:02:38
carrie 2014 2014.03.17. 23:11:10
Üdv itt köztünk!
Hát, nem semmi ami veletek történt, az egyszer biztos!
Ha már itt vagy akkor "személyesen" is szeretném elismerésemet kifejezni azért, hogy ezt nem hagytátok annyiban és hallatjátok a hangotokat! Nem a balhézás miatt, inkább a színvonal emelése miatt, ráfér az eü-re... nem is kicsit!
A válaszlevelet szerintem ne 1 vagy 2 héten belül várd, hanem inkább 30 napon belül. Ugyanis általában ennyi van előírva a panaszkezelési szabályzatban! :(
she_wolf 2014.03.18. 00:19:23
Azért úgy szeretem, amikor a rokkantnyugdíjas "nagyonőr" nekiáll mondogatni, hogy "a szabál az szabál", és egy gyenge szellő megborítja....
Amikor beindult Magyarországon a biztonsági őri képzés, az komoly volt. Eü.-s fizikai, pszichológiai tesztekkel, x időnként megújított vizsgákkal (külön fegyveres és nem fegyveres), aztán úgy felhígult a szakma, hogy most már közröhej tárgyát képezi:(
she_wolf 2014.03.18. 00:23:39
Tudod az ezzel a baj, hogy az eü.-höz semmi köze. Csak a kórház eddig még megmaradt hírnevének ártanak az ilyen cezaromániás kirohanásokkal.
turorudi · http://check.blog.hu 2014.03.18. 01:21:38
A telepvezető megpróbálta meghallgatni, mi a helyzet, de az egész üvöltözésbe fulladt, amiben talán mi is hibásak vagyunk, legalábbis kellőképpen emelt hangot mantráztuk a magunk álláspontját. Nekem valahogy sikerült elmagyaráznom az embernek, hogy a kezelőlapon ott az időpont, és ha a kolleganője a behajtáskor nem is írta rá a blokkra a behajtás időpontját, láthatja, hogy 10 percnél nem tartózkodtunk benn többet gépkocsival. Valószínűleg megértette, hogy igazunk van és erre visszaadta a pénzt, de közben egyre személyeskedőbb hangnemben szólt feleségemhez, úgy, ahogy az ma már semmilyen körülmények között nem elfogadható. Nem tudok analízist adni a telepvezető lelkivilágáról, de azt közölte, hogy vele állandóan csak kiszúrnak (nem ezt a szót használta), lenézik őt, pedig ő is csak ember és jó lenne, ha a magyarok úgy általában hangot találnának egymással. Körülbelül itt jutott eszembe, hogy fel is lehetne venni, ahogy egyre durvábban beszél, és a kamerás telefon láttára ránk záratta a sorompót, hogy ti. nincsen jogunk őt felvenni (akkor még nem volt érvényben az új Ptk.), de a kórház területén amúgy sem kamerázhatik senki fija-borja. Szóval a kamerázás miatt zárt be, de ha csak úgy, konfliktus nélkül kamerázgattam volna a kórház területén, nyilván eszébe sem jutott volna feltartóztatni. Ez már csak a formális indok volt arra, hogy valamilyen bosszút álljon rajtunk azért, mert a sápszedő gépezetet megakasztottuk, valójában a kamerázásnak (pláne, hogy nem is sikerült semmit rögzíteni) semmi köze az esethez.
platelet 2014.03.18. 01:35:16
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.03.18. 06:34:10
én is valószínűleg balhét csaptam volna de emiatt perre menni, nem tudom ha megéri
carrie 2014 2014.03.18. 08:33:00
Biztos vagyok abban, hogy akkor meg kiszámlázták volna nekik a parkolási díjat.
Egyéb iránt meg mihez kezdenek autó nélkül? Hazamennek gyalog? és mi van akkor ha 20 km-rel arrébb laknak? Séta vagy taxi?
carrie 2014 2014.03.18. 08:55:57
Szerintem nem magán a problémán van a lényeg, mert problémák mindig is voltak, vannak és garantálom lesznek is (mindenütt, mindenhol).
A problémák
1) nagy részét kellő odafigyeléssel meg lehet előzni,
2) a másik felét meg meg lehet oldani, (megfelelő módon, megfelelő időben)
3) vagy lehet struccpolitikát is folytatni, és mormolni, hogy nincs is itt probléma... csak itt egy "hülye idegbeteg beteg / hozzátartozó", vagy ahogy mondani szokás "problémás beteg", "hisztis picsogó beteg" (mikor pl. szájsebészeten(!) a nővérke véletlenül leveri a betegnek az oda előre kikészített tablettáját (megesik van ilyen), majd mit sem törődve(!), rá pár pillanat múlva - mintha otthon lenne - felszedi azt a földről és visszateszi az éjjeli szekrényre(!) és ha netalántán a beteg suttyóba véletlenül szakmabeli és megjegyzi, hogy talán nem kellene, akkor rögtön a beteg a rossz, a beteg picsog, hisztis stb. ...)
Részemről ez is hozzátartozik az adott Kórház tevékenységéhez, mivel
1) a biztonsági szolgálat a Kórház területén működik, illetve
2) a kórház alkalmazza a biztonságiakat,
ezért véleményem szerint tevékenységükkel is képviselik a kórházat, így igenis van köze a kórház hírnevéhez, ha nem is közvetlenül, de közvetetten mindenképpen :)
Ebből kifolyólag számomra nem az a lényeges, hogy most konkrétan a folyamat közben történt-e betegellátás, hanem inkább az, ___ hogy erre hogyan, mit is reagál a kórház vezetője____?
Ha diri lennék, akkor tuti:
1) kivizsgálnám az esetet és
2) írnék a kórház nevében egy bocsánatkérő levelet és / vagy
3) az újabb kontroll alkalmával megkérném a szülőket, hogy legyenek kedvesek akkor majd levadászni bármikor a __ munkaidőben ___ ezáltal lehetőséget biztosítva a telep vezetőjének + portaszolgálatosnak arra, hogy ők is bocsánatot kérhessenek ;)
4) úgy tűnik rossz a mostani rendelkezés: változtatni kell, újat kell helyette kitalálni ...
Ennyi lenne az egész, ez nem egy nagy wasistdas...
Úgy gondolom, hogy egy bocsánatkéréssel simán rendezhető a dolog, csak hát tudod van az magaslat, ahonnan nehezére esik az emberkének bocsánatot kérni... :)
platelet 2014.03.18. 10:37:09
carrie 2014 2014.03.18. 14:18:48
:)
Ebben az esetben (mivel azért nem engedték el, mert elviekben felvétel készült), javítsatok ki, de ha ki is szálltak volna a kocsiból és otthagyják azt (elméletileg), akkor szerintem úgy sem engedték volna el őket... és ha nagyon-nagyon belemennénk, én előre borítékolnám ebben az esetben a fizikai "kontaktust" is... mármint nem is a család részéről, hanem az ottani telepvezető részéről (már a szóbeli kommunikációján is érezhető, feltéve ha igazak az állítások). Levonva a konzekvenciát és az empátiás készségemet is latba véve: szerintem jól döntöttek, hogy mindenki a kocsiban maradt.
(ha otthagyják a kocsit - és még ki is jutnak - tegyük fel-, akkor jogosan kiszámlázhatták volna az egész napi parkolási díjat, illetve el is vitethették volna a kocsit (és ha nagyon gonosz akarnék lenni, szerintem ilyen emberekből kitelik, hogy mire visszamész alsó hangon is lesz a kocsidon egy két rejtélyes horpadás...) max még talán fel is jelenthetnek a forgalmi rend zavarásáért (bár ebben nem vagyok biztos)
Múltkor a tévében volt egy rendőrös műsor és ott mutogatják, meg mondogatják, hogy ha ilyen van még véletlenül se szálljon ki az ember (ott egy bevásárlóparkolós vevő + parkolóőr között volt vita, a vevő kiszállt, hogy megbeszéljék normális hangon erre a parkolóőr behúzott neki egyet... erre mondták, hogy bármi történik a kocsiban kell maradni :( )
Visszatérve a kérdésedre (mert értettem ám) szerintem annak minősül, hisz nincs rá jogalapja, hogy feltartson (se így sem úgy), Ha meg ki kell szállnod a kocsiból, hogy elhagyd a helyszínt, azt is már kényszerből teszed egy más ember viselkedése, tevékenysége miatt, vagy tévednék? :)
Minden esetre kérdésnek jó kérdés!
she_wolf 2014.03.18. 16:18:08
Az a baj, hogy ez is - mint annyi minden - a szűkös anyagi keret áldozata.
Biztonsági őrök kellenek. Egyrészt olyan infókkal szolgálhatnak a betegek és a dolgozók számára amelyek fontosak lehetnek, és gördülékennyé tehetik az ellátást, másrészt pedig ha az "álompógár" nem tudja hogy mi a rend, akkor megtanulja (mint ahogy erre gyönyörű példát láttam legutóbbi kórházi tartózkodásom során).
Csak az nem mindegy, meddig ér a takaró, mert hiába akar az intézmény egy flottul felállított gárdát, ha nem fussa rá:(
Akkor abból kénytelen gazdálkodni amije van, és egy János nem kispályás terület.
A betegben nem az marad meg, hogy Kapa Józsi vagy Lutz Gizi hogy viselkedett vele, hanem A JÁNOS....!
Az őrcsóka meg megmarad abban a tévhitében, hogy ő ott a törvény és a rend, mert ha a kutya kovászba sz...ik is az lesz, amit ő mond:(
carrie 2014 2014.03.18. 22:17:10
Tudod, vannak olyan dolgok amik anyagi okokra visszavezethetően alakul úgy, ahogy.
De nem kellene mindig ezt felhozni és erre ráfogni, mert unalmas:Ha rendesen ki lett volna nagy betűvel írva, hogy változás van és stb. akkor az ember elolvassa, aztán ha nem egyértelmű kérdez. Egy papír kifüggesztése kb. 10 Ft. Ha nagyon nagy betűkkel akarja valaki kiírni, akkor (egye fene 30Ft) (ha meg neten előtte fellövik, az meg 0 ft). Most komolyan? nem ér meg 30Ft-ot hogy ne kelljen az embernek 100x elmondania azt, hogy változás van és blablabla? Betegektől megkövetelik, hogy vigyenek magukkal wc-papírt, és néhol gyógyszereket is. Akkor az ott dolgozók, miért nem tudnak megfogni egy A4-s oldalt és kézzel egy filctollal kiírni bármit is? Mert azért valljuk be, vannak olyan infók, amelyeket naponta el kell mondani (szervezési hiba vagy bármi egyéb). Hát nem lenne könnyebb kiírni, cikszóval kiragasztani? Így az ott dolgozónak is könnyebb lenne :)
Másrészről, ha esetleg a telefonba nem úgy jelentette volna a sorompónál ácsorgó emberke, hogy van itt valaki aki "pattog", hanem úgy hogy kedves főnök, lenne kedves lejönni, mert akadt egy kis probléma, és nincs rá felhatalmazásom hogy ez ügyben döntsek? Ugye? azért ez már teljesen más kategória... igen, azért ő a telepvezető, hogy az ilyen dolgokat megoldja, ezért kapja a fizetést. Ha nem kellene ugrálnia, akkor nem is lenne rá szükség, vagy rosszul gondolnám? :)
Hogy az emberhez normálisan szóljanak, az nem pénz kérdése :) Ha meg valaki nem tud bánni emberekkel (mert ilyen is van), akkor menjen szalag mellé vagy rakodómunkásnak :) (aki meg ilyen állásra jelentkezik abban biztos vagyok hogy tudja ez a munkáért ennyit kap, de ezért ezt és ezt várják el. Ha nem tetszik el lehet menni máshová. Gondolom neked is mondták ezt már, nem? Akkor más miért lenne különb nálad/nálam, nem? ;) )
Őrcsóka :) meg most egy kicsit meg lesz ráncigálva, hogy nem ő a törvény...
Sajnálom egyébként hogy az embereknek (betegeknek) a saját bőrükön kell megtanulni, hogy mi hogy megy... :( ugyan, honnan tudhatná szerencsétlen?! :)