Karácsonyi horror és a bunkó diszpécser

2013.12.28. 09:53

index_2.jpgMiután elhadartam a történteket, felvázoltam a sérülés komolyságát és azt is elmondtam, hogy van egy fél éves kisfiam, aki szintén megnyugtatásra szorulna, a nő beközölte, hogy idézem „hisztis p***csa” vagyok, majd hívjam őket, ha nem hisztériázok és rám vágta a telefont.

Kedves Praxis!

 

Ma december 26-a van, az élményünk nagyon friss, tegnap történt és sajnos eléggé felháborítónak tartom mindazt, ahogy bántak velünk. 4 éves kislányommal és fél éves öccsével hárman voltunk idehaza, férjem a családjánál töltötte a 25-ét. Mi nem mentünk vele, nem mennék bele, hogy miért. Minden rendben volt egész délután, lányom meséket nézett, legóztunk, játszottunk, a pici is nyugodt volt, szóval semmi különös nem volt. Este szokásos fürdés, engedtem vizet a kádba a lányomnak, utána szokott jönni a pici. Tele raktam habfürdővel, mert ezt nagyon szereti. Már egy ideje félig-meddig egyedül fürdik, ami azt jelenti, hogy kizavar, ha épp a habban pancsizik, de természetesen, amikor kiszáll a kádból, mindig én veszem ki belőle és a fürdés közben is be-be nézek hozzá. Mint mindig, most is elmondtam neki, hogy szóljon, amikor úgy érzi, abbahagyná a fürdést. Tudom, ez az én hibám is, de nem voltam annyira körültekintő, mint máskor, ezért nem vettem észre, hogy ezúttal megpróbál önállóan kimászni a fürdőkádból.

 index_2.jpg

Sajnos már csak akkor vettem észre, amikor megtörtént a baj. Éppen leültem 2 percre a játékok elpakolása után, és a fiamat szoptattam, amikor is egy nagy csattanást és közvetlenül utána keserves zokogást hallottam. Én a földszinten voltam éppen, ezért azonnal rohantam fel az emeletre. A kisfiamat is vittem magammal. Ahogy sejtettem, a kislányom elcsúszott és csak annyit láttam, hogy erősen vérzik a feje. Nagyon megijedtem. Megpróbáltam csitítgatni és megnézni, mennyire súlyos a sérülése, de nagyon csúnyán vérzett, lemosni pedig nem tudtam a fejecskéjét, közben pedig a kisfiam is rákezdett a sírásra. Azt kell mondjam, nagyon kaotikus és ijesztő volt a helyzet, hirtelen, mintha lebénultam volna, azt sem tudtam mihez kezdjek.

 

Végül, amikor összeszedtem magam (ez pár másodperc volt, de nekem óráknak tűnt), a picit gyorsan betettem az ágyába a lányom fejére pedig egy törölközőt tekertem, közben már a fél fürdőszoba vérben úszott. Lányom és fiam továbbra is mindketten zokogtak én pedig a telefonhoz siettem és a 104-et hívtam. Próbáltam olyan higgadtan elmondani, mi történt, ahogy az tőlem telt. Lehet, hogy kissé hisztérikusnak tűntem, pedig tényleg igyekeztem. De nem mondanám, hogy a telefonban jelentkező nő sokat segített volna, hogy megnyugodjak. Sőt! Miután elhadartam a történteket, felvázoltam a sérülés komolyságát és azt is elmondtam, hogy van egy fél éves kisfiam, aki szintén megnyugtatásra szorulna, a nő beközölte, hogy idézem „hisztis p***csa” vagyok, majd hívjam őket, ha nem hisztériázok és rám vágta a telefont.

 

Erre már én is elbőgtem magam és képzelhetitek, milyen lehetett a helyzet. Tanácstalannak éreztem magam, kiborultam, ne szépítsük. Ilyen állapotban hívtam fel a férjemet és próbáltam neki értelmesen elmondani, mi történt. Itt már fele annyira sem voltam összeszedett, mint a mentők diszpécserével, még szerencse, hogy a férjem 1-1 szóból is megértette, mi a gond. Azt mondta, ne izguljak, ő megoldja, telefonál. 2 perc múlva hívott újra, hogy mennek a mentők, nyugodjak meg. Ekkor már jobban voltam, igyekeztem a lányomat és a kicsit is megnyugtatni. És végre megérkeztek a  mentők.

 

Megnézték a kislányomat, azt mondták, be kell vinni, mert helyszínen nem tudják ellátni, és az is lehet, hogy agyrázkódása van, miután a sebét összevarrják (!!!), bent tartják 1-2 napot. Közben picit konszolidálódott a helyzet, én pedig kérdeztem, hogy velük mehetek-e, szerencsére ezt megengedték, kedvesek voltak. Sőt, a kórházban is annyira profin és mondhatom, odaadóan bántak a kislányommal és velem, hogy a lehető legkevesebb sírással sikerült ellátni a lányomat.

 

Ma, ahogy írtam 26-a délután van, a férjem éppen bent van a lányunknál, most haza jöttem, és pihenek picit. És úgy gondoltam, ezt megosztom veletek.  Tudom jól, hibáztam, amikor felügyelet nélkül hagytam a kislányomat, de nézzétek el nekem, nem egyszerű két ilyen pici gyerekkel, pláne, ha épp egyedül vagyok. Az biztos, hogy a jövőben százszor, ha nem ezerszer körültekintőbb leszek. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki az egész horrorban igyekezett segíteni rajtunk, köszönöm mindazok munkáját, akik Karácsonykor is odaadóan a hivatásukat végezték, ugyanakkor felháborít, dühít, hogy egy nő, talán egy anya (?) a legnagyobb bajban simán elküldött melegebb éghajlatra és rám csapta a telefont, ahelyett, hogy némi empátiát tanúsított volna. Vajon melyik nyoma marad meg jobban egy emberben? Én igyekszem majd az előbbit előtérbe helyezni.

 

Boldog újévet mindenkinek!

 

Katalin

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Farkasokkal táncoló 2013.12.28. 10:25:05

Ha valakinek megsérül a fejbőre akkor az iszonyatosan tud vérezni, rengeteg ér van a fejbőrben. Általában a látvány mindig sokkal ijesztőbb, mint a baj. A diszpécsernő bunkóságát nem tagadva azt azért megjegyezném, hogy ugyan mi köze van a fél éves kisfiúnak a mentőkhöz, hogy őt is meg kéne nyugtatni? Szoptatás közben történt a baleset, meglehet, hogy egyszerűen dühös volt, hogy az anyukája egyszer csak letépte a melléről és berakta az ágyba minden átmenet nélkül .

Amúgy nem akarlak elkeseríteni, de számos hasonló baleset fog még történni a két gyerekeddel mire felnőnek, és nem szabad azonnal ennyire kétségbeesni, egy anyának rendelkeznie kell némi alapvető ápolónői ismeretekkel is.

Fejsérülés esetén egyébként minden esetben bent tartják megfigyelésre a gyereket, mert ha agyrázkódása van esetleg, akkor annak a tünetei csak órákkal később jelentkeznek. Saját felelősségre haza lehet vinni, de a kórházi protokoll ez: 36 óra bentlakásos megfigyelés. (100 esetből legalább 95 indokolatlan, de fő az óvatosság).

2013.12.28. 10:27:54

Háát, nem is tudom. Szép hogy elismeri a saját felelősségét, de egy négyéves gyerek egyedül ül a kádban az emeleten, az anyja meg a földszinten a másikkal. Közelebb nem lehetett volna? A 11 éves gyerekem ha kész van a fürdéssel szól hogy ki akar szállni és bemegyek pont azért hogy ne zúgjon ki a kádból. Kádban már fulladtak is meg. Nem könnyű, de volt már rá példa. A telefonos rész ha valóban így volt, tényleg szemétség.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.28. 10:56:58

@Farkasokkal táncoló: én nagyon kevés fejsérült gyereket szoktam felvenni osztályra, egy jobb napon fel lehetne akár tízet is venni. ha nincs neurológiai tünete, nem volt eszméletlen akkor figyelgesse a szülő otthon a gyermeket, a kórházban sem ül az ágy szélén egy neurológus, hogy állandóan figyelje hátha romlik a státusa. komolyabb fejsérülést pedig gyereknél ha évi 1-2-t látunk (koponyatörés, koponyaűri vérzés).

a történetet ilyen formán nehezen hihetőnek tartom, az OMSz-nál a beszélgetések regisztrálva vannak, tehát ilyet nem mond senki mert utána bizonyíték lenne ellene. a szemtanú anyukának nem küldenek mentőt, bezzeg az apuka amikor telefonál (aki ugye ott se volt) akkor rögtön küldik a mentőt. volt itt már cikk róla, hogy valaki megpróbált mentőt küldeni a beteg szüleinek távolról és nem ment, mert nem is megy az olyan könnyen, logikus is, mert hát ha van szemtanú akkor hívjon az mentőt és mondja el a részleteket, nem pedig valaki a távolból aki csak minimális infóval rendelkezik.

egyébként láttatok már seb-pillanatragasztót? (pl. Dermabond) nagyon profi, sokkal jobb még a SteriStrip ragtapasznál is. alig varrunk manapság már gyereket, egyszerűen összeragasztom a sebet ezzel a steril pillanatragasztóval, gyönyörűen gyógyul és nem fáj a gyereknek.

Mondeoman 2013.12.28. 11:03:05

@Turchi: "Szép hogy elismeri a saját felelősségét, de egy négyéves gyerek egyedül ül a kádban az emeleten, az anyja meg a földszinten a másikkal. Közelebb nem lehetett volna?"

Más dolga is volt, és megbeszélték, hogy a gyerek szól, amikor végez... Nem lehet ott a gyerek minden egyes lépésénél se az anya, se az apa, se az óvónő, se a tanár, stb.

zünüke 2013.12.28. 11:05:16

Valóban így van,egy négy éves gyereket nem hagyunk a vízzel teli kádban felügyelet
nélkül.Nálunk egy 11 és egy 9 éves van,de a kádból kiszállva vastag szőnyegre lép pontosan ezért.A mentős diszpécsereknél viszont úgy látszik a "telefon lecsapása a segélykérőre" kezd elterjedni országszerte,a jelek szerint büntetlenül.Sajnos nem is egy esetet olvastam,hallottam, a közelmúltban.

Farkasokkal táncoló 2013.12.28. 11:07:31

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Lehet, hogy 4 évest már nem tartanak bent automatikusan, de nekem mind a két unokám (két anyától) megjárta a János kórház sebészetét, mind a ketten 4-5 hónapos korban. Egyikükkel felborult a babakocsi (nem volt vészes, semmi sérülés nem volt, csak ijedtség, és a telefonos ügyelet irányította a gyereksebészetre), a másik egy futon-ágyról gurult le a földre, ott se volt semmi komoly, de hát a kisbabák érrendszere nagyon sérülékeny. Mindkét alkalommal mind a két lányom ott maradt a gyerekkel a megfigyeléses napokon.
Annyi hasznunk volt belőle, hogy alaposan ki lettek vizsgálva, nem kellett pl beutalót kérni neurológiára meg ilyesmi. Egyik esetben sem volt indokolt az orvosi ügyelet, nem történt semmiféle sérülés.

2013.12.28. 12:06:01

@Mondeoman: A fürdésnél sajnos ott kell lennie, mint írta, pakolászott közben a földszinten. Ez azért nem az a helyzet, ami indokolná a gyerek otthagyását. Nem ekézem a szülőt, tanult az esetből, de ez bizony megelőzhető lett volna. Való igaz, nem lehetünk ott minden lépésénél a gyereknek, és ez független a szülő foglalkozásától. Vannak dolgok azonban amikor ott kell lenni. Pl. fürdésnél. Az hogy a 4 éves gyerek szól ha végez, eddig ok, de még kicsi ahhoz hogy saját magáért felelős legyen. Ebben a korban még elég kiszámíthatatlanok.

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.28. 12:08:33

4 évest, istenem...

"beközölte"...?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.28. 16:09:22

@Farkasokkal táncoló: 4-5 hónapos gyermek ugye nem tud utasításokat követni ezáltal nehezen vizsgálható a neurológiai státusa (egyensúly, koordináció, pupillák stb). szerintem ez egyébként egy kicsit túlzott óvatosság. gyermekkoromban nem emlékszem, hogy valaha valaki emiatt kórházba került volna, én konkrétan leestem a diófáról és orvoshoz se vittek, betörtem párszor a fejem, egyszer vittek volna orvoshoz (akkor is a háziorvoshoz), de már az nővérkéje elintézte a problémát egy sebkapoccsal mert fölöslegesnek tartotta ezzel zavarni az orvost.

cobre 2013.12.28. 17:54:56

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Ez a Dermabond használható otthon is? Nagyon meggyőzők a videói.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.28. 18:15:21

@cobre: elvileg igen, de semmi szín alatt nem juthat a szembe mert örökre elhomályosítja a szaruhártyát, ezért én szemhéjat soha nem ragasztok vele, azt továbbra is varrom és szemöldököt is csak úgy, hogy előtte leragasztom a szemét a betegnek nehogy belefolyjon a szembe a ragasztó ha megmozdul a beteg. egyébként pont olyan mint a pillanatragasztó. sebet kitisztít, szárazra töröl, összeszorít, ragasztó rá, 30 másodperc és kész. annyi, hogy nem szabad hagyni, hogy a gyerek lekaparja vagy lemossa magáról.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.28. 18:16:19

@cobre: persze azért előtte nem árt meggyőződni, hogy nincs a mélyben idegentest vagy valami komolyabb sérülés (főleg kézen inak, erek, idegek)

SusanneF 2013.12.28. 18:55:25

Nem előzhető meg mindig minden baleset!
Viszont-lehet ekézni minden szülőt,mindenért!
Előbb-utóbb valami történik minden gyerekkel....pár hónaposan,pár évesen.
Nagyon sok doki,diszpécser és mentős is szülő...nálunk azt is megértették,amikor a 4 és fél éves gyermeket nem mertük autóval bevinni a legközelebbi (15 km)gégészetre,mert az orrába dugott egy fehér gyöngyöt,viszonylag mélyre.Mentő hozott és vitt...

kopp-ti 2013.12.28. 19:10:55

Ha igaz a történet (és miért ne lenne az)panasszal kell élni a diszpécser ellen. Minden hívás rögzítve van , tehát az ellenőrzésnek semmi akadálya . Aki így leráz egy pánikba esett anyát , az nem való oda .

Reggie 2013.12.28. 19:45:15

@kopp-ti: Olyan konnyen eltunnek azok is, vagy "nem sikerult elokeresni".

SAndris 2013.12.28. 19:54:36

Mentős diszpécser így nem beszélhet, pontosan az az egyik feladata, hogy pánikba esett hisztis embereket megnyugtasson. Tegyenek panaszt, hátha történik valami. Különben ilyen esethez mentőt hívni teljesen felesleges, hacsak nem a puszta közepén lakik kocsi nélkül. Ezt a távolról mentőt küldünk részt én sem egészen értem ...

Salamon Kowalsky 2013.12.28. 20:30:57

Diszpécser volt? nem mentésirányító?
Egyébként az én hozzáállásom az lenne azonos esetben, hogy előkerestetném a hangfelvételt (minden hívást rögzítenek), és ha a hangfelvétel bizonyítaná, hogy csakugyan az történt, ami ide, ebbe a posztba le van írva, akkor segítségnyújtás elmulasztásának büntette miatt feljelenteném azt a diszpécsert (vagy mentésirányítót).

Haveravera 2013.12.28. 20:33:36

A diszpécser bunkóságát hivatalosan jelezni kell az OMSZ-nek, vizsgálják ki, nehogy mással is előforduljon, esetleg egy komoly ügyben.

Én sem szeretném ekézni az anyukát, mert nekem is vannak gyerekeim és tudom, hogy milyen nehéz két gyerekkel egyedül lenni, de gyereket SOHA, DE SOHA nem hagyunk felügyelet nélkül a fürdőkádban. A konyhában sem.... általában sehol sem...
Egy szoptatás alaphangon húsz perc.... annyi idő alatt bármi történhet. Pl. úgy lehűl a víz, hogy megfázik a gyerek... Nem is értem, hogyan történhetett meg ilyesmi....

Egyébként habfürdős vízben áztatni hosszú ideig a gyerek bőrét.... szintén nem helyes.

Azt hiszem, ennek az anyukának sokkal több támogatás kellene a gyerekneveléshez.

Salamon Kowalsky 2013.12.28. 20:33:59

@SAndris: Fejsérüléshez, erős vérzéshez mentőt KELL hívni. Aztán majd a mentésirányító eldönti, hogy kinek mi a további teendője.
"hacsak nem a puszta közepén lakik kocsi nélkül" - Sajt autóval mentőt játszani pedig nagy felelőtlenség.

SAndris 2013.12.28. 20:42:54

@Salamon Kowalsky: Ez hol van előírva? Egyetértünk, nem mondtam, hogy játszon mentőt a saj(á)t autójával.

bloggerman77 2013.12.28. 20:46:41

A mentős diszpécserek között igaz neandervölgyiek vannak. Mikor apám rosszul lett és eszméletét vesztette egy vasárnap reggelen, a mentőhívás során a diszpécser háromszor kérdezte meg, hogy "Emelet, ajtó?" - előtte kétszer mondtam neki, hogy földszintes családi ház... A harmadik után indulatosan visszaszóltam, hogy maga süket?! Ezután komplett anamnézist kért apám állapotáról.

Addig sikerült így társalogni hosszú percekig, mire volt szíves indítani a mentőt, ami meg is érkezett 10 perc alatt (a mentőállomás 5 perc autózásra van).

A kiérkező mentő már csak apám halálát állapította meg, és még a mentős leb*szott, mint a pengős malacot, hogy miért nem hívtam őket időben!

bloggerman77 2013.12.28. 20:49:56

A cikkhez hozzászólva: leterhelt az anyuka a kicsi miatt, de egy négy évest kádban egyedül fürödni hagyni felelőtlenség, főleg, hogy a fürdő egy másik szinten volt. Ha a gyerek nem kifelé esik a csúszás után, hanem befelé, lefejeli a kádat, akkor simán belefullad...

JónásBrigi35 2013.12.28. 20:53:50

1. Remélem, a poszt írója panasszal élt a diszpécser / mentésirányító ellen, és eltávolítják az emberek közeléből azt a trollt. :(

2. "Azt hiszem, ennek az anyukának sokkal több támogatás kellene a gyerekneveléshez." - Fel tudod ajánlani a segítségedet neki? Nem? Akkor minek szólogatsz be?

jágör68 2013.12.28. 21:20:14

@Salamon Kowalsky:
Tisztában vagy vele mi a különbség a FEJBŐR és a KOPONYA között???
Ezt kéne megtanítani a leendő anyukáknak is a 8 általános alatt.
Nem mindenféle "EU-s ismeretek" c. kamuságokat.

parandroid 2013.12.28. 21:35:03

@Haveravera: apropó: teszem azt, mentőorvos ellen szeretnék panaszt tenni. hol lehet? az omsz honlapján a pr-kommunikáció osztály meg a győrfipál emailjén kívül semmi kontakt. mi ilyenkor a teendő?

Salamon Kowalsky 2013.12.28. 21:53:57

@jágör68: "Tisztában vagy vele mi a különbség a FEJBŐR és a KOPONYA között?"
Na most lehet, hogy számodra hihetetlen, de igen, tisztában vagyok vele.
:-D

Mária 2013.12.28. 23:15:44

Az anyuka ellen hol lehet panaszt tenni kiskorú veszélyeztetése miatt?

ezso1 2013.12.29. 01:12:49

@Mária: Jogos. Ráadásul ilyen sötét "anyák" szülnek több gyereket, főleg a szocpol, meg a "csak dolgozni ne kelljen" miatt.
Gyanítom, hogy nem a diszpécser volt kapásból bunkó, de egy hisztérikusan vinnyogó, agyatlan libával nem tud mit kezdeni.
Minden beszélgetésüket rögzítik és a mai világban nem az a célja senkinek, hogy elveszítse a munkáját. A történet kissé sántít...

Bernik 2013.12.29. 02:44:57

Jó ideje nem fárasztottam magam ezzel a bloggal s most is csak azért néztem ide, hogy lássam, javult-e valamit a hazai helyzet.

Megdöbbentő, mennyire nem!

Egy büntetőügy szintű tett, azaz bűncselekmény, minimum gondatlan, de inkább szándékos veszélyeztetés, súlyos kötelességszegés a hivatásos "segítő" részéről, az még egy ejnye-bejnyét is alig vált ki az "orvos" elvtársakból.

2013. Magyarország, a bolsevik diktatúra bukása után 23 évvel.

A kommunista szovjet birodalomból importált bolsevik felcserképző termékei, a magyar "orvosok" - tisztelet a kevés nagyszerű kivételnek - még mindig elvtársi gőggel oktatják ki a szülőt, hogyan kellene nevelnie a gyerekét. Bezzeg a foglalkozásuk körébe eső, bűncselekmény szinten gondatlan elkövető, mentőközpontos tettét nem tartják tűrhetetlennek.

Nem tanácsolják a bűncselekményt elszenvedő állampolgárnak, hogy annak rendje és módja szerint tegyen rendőrségi feljelentést, hiszen a tett bizonyítható. Nem nyúlnak telefon után, hogy ugyan már mentős elvtikém, ez tényleg megtörténhetett nálatok?!

Végül pedig a károsult állampolgárnak üzenem, hogy ez a méltatlankodó, határozatlanul panaszkodó gügyögés csak a primitív, magukat értelmiséginek képzelő bolsevikokat bátorítja. A későbbiekben hasonlóan járók érdekében tegye meg a szükséges lépéseket, ami nem csupán egy ilyen blogba való megírása a történetnek! Rendőrségi feljelentés és a sajtó - szabad, független sajtó, ha van - értesítése az egyetlen útja annak, hogy ne a kommunizmus szellemi, és mint látható, az életet közvetlenül is veszélyeztető mocskában tocsogjon a haza még 100 év múlva is.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2013.12.29. 05:52:33

@Bernik: persze ez a blog olyan mint a Magyar Kozlony minden poszt minden betuje igaz es ugy tortent ahogy az le van irva.
Nem tisztem vedeni az orvosokat van egy-ket nem odavalo mint mindenhol. De ha miutan visszahallgattak azt a bizonyos beszelgetest es nem ugy tortent ahogy itt elhangzott annak van valami kovetkezmenye?

bkkzol 2013.12.29. 06:57:34

1, szarintem azert szólitották hisztis p...csának ,mert az.
2, gyereket egyedül hagyni a fürdőkádban, fürdőszobában?!
3, ha hisztizni kíván hívja gyerekek apját!
Ilyen feleőtlen szülőktől el kellene venni a gyerekeket amég nagyobb baj nem történik.

bkkzol 2013.12.29. 06:59:12

@Salamon Kowalsky: ha már feljelentgetünk jó magyar szokás szerint akkor az anyukát is fel kellene dobni veszélyeztetésért

Flúgatlan 2013.12.29. 07:56:00

@Haveravera: "de gyereket SOHA, DE SOHA nem hagyunk felügyelet nélkül a fürdőkádban."

Bizony!

A bunkó diszpécser is hibázott, de a kedves anyuka sokkal nagyobbat. Inkább legyen kicsit "büdös" a gyerek, mert egy nap nem fürdik, semmint 4 évesen úgy magára hagyni a kádban, hogy anyuka nem is azon a szinten van és szoptat. Jobban át kellene gondolni ezeket a tennivalókat... Azt ez alapján elhiszem, hogy a diszpécser gyakorlatilag nem értette, mit mond a telefonban az anyuka, főleg, miután belekeverte a kicsi megnyugtatását is. Ha ilyen nehezen tűri anyuka a stresszhelyzetet, akkor alapos tervezéssel előzze meg azokat: ne adjon lehetőséget ilyen helyzet kialakulására. Ezt még higgadtan át lehet gondolni. Mi is voltunk hasonló helyzetben (kicsi és nagy gyerek egyszerre), gyakorlatból beszélek.

A diszpécser meg tényleg bunkó volt és kellett volna valamit intézkednie. Őt se védeném. De anyuka itt is csak hisztizik, ahelyett, hogy az illetékeseknél jelentené fel.

Ez a Nevem 2013.12.29. 08:36:43

Kedves anyuka ugye tudja, hogy ellenőrizhető amit mond, mert minden beszélgetést rögzítenek.A diszpécser is pellengérre állíthatja magát. Ha a 4 éves gyereke elesik a kádban és belefullad a vízbe, akkor ki lenne a hibás, akkor is más?. Mielőtt kígyót békát kiabálok másra, előbb magamba nézek, hogy én mit hibáztam.

apanna 2013.12.29. 08:56:35

@Mondeoman: 4 éves gyereket nem hagyunk felügyelet nélkül, tele kád vízben, még akkor sem, ha az öccsét kell etetni. Akkor felmegyek a fürdő elé, és ott szoptatom egy széken, de mindenképp halló és látótávolságon belül maradok.
Elég egy pillanat a tragédiához.

zellerlevél 2013.12.29. 09:04:09

Ha a csattanás után bőgés jön, az a jobbik eset. Az igazán ijesztó az, amikor a puffanás után csend van...

Lesz még bőven hasonló balesetben része a szülőnek, mindet úgysem tudja kivédni. Úgy a legkisebb 10-15 éves korában nagy eséllyel megszűnik a rendszeres baleseti látogatás. (Ha olyan gyerek nő fel, akinél mégsem így van - nekünk sikerült ilyen gyereket is nevelni -, akkor úgyis egyedül intézi már.) ;)

A stresszhelyzetben való helytállás tanulható, "békeidőben" érdemes megtanulni ilyen technikákat, mert egy baleset során mindenkinek árt, ha valaki nem képes higgadtan cselekedni.

zellerlevél 2013.12.29. 09:12:14

@apanna:

Ez kivitelezhetetlen. A gyerekeket meg kell tanítani vigyázni magukra.
Sok évig ültek felnőtt nélkül a kádban a gyerekeink, miközben sorban vettük ki őket, törölni, tisztába tenni, öltöztetni. Amikor szopós is volt (hosszú évekig), még fontosabb volt, hogy a fürdés menjen úgy is, hogy nem vagyunk folyamatosan velük.

Valóban elég egy pillanat a tragédiához, de ilyen elven 18 éves korukig járhatnánk a sarukban, nehogy baj történjen.

Daniko 2013.12.29. 09:20:40

Ki az, aki a gyerekgondozása közben nem vétett valami hibát?! Az anyukát megszólni nagyon könnyű, ítéletet mondani rá, hogy nem figyelt eléggé a gyerekre. Sajnos mindannyian elkövetünk olyat, amiről később tudjuk, nem kellett volna. Nekem két gyermekem van, hál' Istennek a fiam már 22, a lányom 12. A fiammal sosem volt semmilyen baleset, a lányommal rendszeresen jártunk a János Kórházba.
Én személy szerint nagyon megértem az anyukát, ráadásul két pici gyerekkel. Sajnos nem lehet mind a kettőt a figyelem központjába tartani, és egy pillanat alatt megvan a baj. Még a pánikot is megértem, amivel a mentőket hívta, szinte átérzem a riadalmát, hogy egyedül most mit tegyen. Ilyenkor kellene a mentős diszpécsernek megnyugtatni, és ha még fölöslegesen is, de intézkedni.
Az anyuka helyébe nem hagynám annyiban a dolgot, és a megfelelő fórumon intézkedni, hogy ezt a személyt megbüntessék és eltávolítsák, ahol semmi keresni valója nincsen. Neki éppen az lenne a feladata, hogy egy sérült személy hozzátartozóját megértse, elmondja, mit tegyen, amíg a mentős kollégái kiérnek.
Én nagyon megértem az anyukát, és biztos vagyok benne, soha többé nem hagyja a kicsit a kádban egyedül.

2013.12.29. 09:26:37

@zellerlevél: 18 éves korban már nem szokás kádba fulladni. Itt a szerencsésebb dolog történt, "csak" elesett, nem belefulladt. Igen, a 4 éves gyereket is önállóságra kell tanítani de még nem kell egyedül hagyni. Én elhiszem hogy több gyerekkel nehéz, de a 4 éves és a 10-18 éves önállósága között elég nagy a különbség, ahogy a szülő felelőssége is egészen más különböző korokban. Vannak balesetek amik kivédhetetlenek, de egy bizonyos korig csak úgy lehet kivédeni, ha legalább ott vagyunk. És még akkor is történhet bármi.

zellerlevél 2013.12.29. 09:45:08

@Turchi:

Valahol van egy határ, aminek meghatározását a körülmények is befolyásolják. Nálunk minden négy éves simán egyedül hagyható volt a kádban, soha, semmilyen baleset nem történt.

Igazad van, de amit írsz, az számomra kicsit tükrözi azt a ma divatos szemléletet, hogy a gyerek egy olyan élőlény, akivel folyamatosan foglalkozni kell, akit nem szabad egy pillanatra sem egyedül hagyni. Ennek a szemléletnek a következményei jól láthatók az óvodákban, iskolákban. Iszonyú sok az elkényeztetett, önállótlan, magára vigyázni, másokra figyelni nem tudó gyerek, aki képtelen egyedül játszani, öltözni, tanulni, alapvető mozdulatsorokat elsajátítani, bármilyen munkát elvégezni (már a munka szót sem lehet előttük kimondani lassan, tanítani úgy kell őket, hogy észre se vagyék, hogy tanulnak: vagyis nincs kötelességük, felelősségük, csak jogaik vannak).
Ha több gyerek születne egy családban, akkor az automatikusan javítana a helyzeten, de mivel az ilyen gyereknevelés nagyjából kizárja a(z egynél, kettőnél) több gyereket, a szülők rá sem jönnek a hibára, meg vannak róla győződve, hogy ők "mindent megadtak" a gyereknek. Ennek a folyamatnak a végével már az állásinterjúkon szembesülhetünk...

2013.12.29. 10:03:18

@zellerlevél: A gyerekek száma nem befolyásolja a nevelés minőségét. Több gyereket is lehet egyszerre rosszul nevelni, meg egyet is jól. Koromnál és felfogásomnál fogva igen messze állok a divatos szemléletektől. Nem gondolom hogy több gyerek a családban automatikusan javítana bármit is. Több gyereknek és egy gyereknek is meg vannak az előnyei, hátrányai. Az jó ha nincs baleset. Ha mégis megtörténik, akkor már másképpen nyilatkozik mindenki az önállóságról. Meg a törvény is másképpen ítéli meg a 15 éves gyerek elcsúszását a fürdőkádban, mint egy 4 éves gyerek balesetét, akár vízbe fúlását felügyelet nélkül. Nyilván ennek is oka van. Igazad van abban, hogy a határ megállapítása nehéz dolog. 4 éves gyereknél fürdés kapcsán nekem még nincs határ az önállóság esetében. Ott kell lenni és kész. Miután nem értünk egyet, ami nem baj, részemről ennyi. Attól hogy neked több gyereked van, még nem következik az hogy az egy gyerekesek, mint például én, bármit is rosszul csinálnak, mint ahogy én sem teszek megjegyzést azokra akiknek több van, és emiatt esetleg valamiben hiányt szenvednek, ami persze vagy igaz, vagy nem. Ahogy mondtam mindkét helyzetnek vannak előnyei és hátrányai. Csak úgy zárójelben megjegyzem, én szerettem volna több gyereket, tehát nem vagyok egyke párti, de sajna nem jött össze. Jó hétvégét!

apanna 2013.12.29. 10:36:03

@zellerlevél: "Ez kivitelezhetetlen. "-Olyan nincs. Nekünk is kétszintes a kecónk, a fürdő fent van. Ha a kicsi fürdik, én is felmegyek, és olyan elfoglaltságot keresek, ami a közelében van. Nincs kifogás, örülj, hogy nálatok nem történt tragédia. Egy 4 éves gyereket nem hagyunk felügyelet nélkül.
Lehet itt moralizálni, hogy de a mieink is elvoltak, meg kivitelezhetetlen, ez nem érdekli sem a hullaszállítót, sem a szülőt amikor összeroppan...

apanna 2013.12.29. 10:43:09

@zellerlevél: A legkisebb fiam 1 éves kora óta önállóan fürdik, soha nem engedte, hogy segítsünk neki. De ez nem jelenti azt, hogy felügyelet nélkül maradhatott fürdés közben. És ez nem jelent önállótlanságot, elkényeztetést sem, csupán felelős magatartást a szülő részéről.

apanna 2013.12.29. 10:44:35

@Turchi: "És még akkor is történhet bármi."- Bizony... Pl. megnyitja a forró vizet.

2013.12.29. 10:59:10

@apanna: Ja, például az is lehet. Erre nem is gondoltam.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.29. 13:15:30

@Turchi: vagy beveri a fejét, eszméletét veszti, beleesik a vízbe és megfullad - ha már fokozni akarjuk a horrorforgatókönyvet
vagy megissza a sampont, tusfürdőt, domestost miegymást

Tempus-Anh 2013.12.29. 13:39:09

1. A szülő által felügyelet nélkül hagyott kiskorú gyerek büntetőjogi eset. Az Isten sem mossa ki a hatósági felelősség alól, ha a magára hagyott gyerek meghal (pl. megfullad) vagy maradandó károsodást szenved.
2. Kisgyerekes kétségbeesett anyával emberi hangon beszélünk és a lehetőségek arányában a segítségére igyekszünk.

Salamon Kowalsky 2013.12.29. 15:29:40

@bkkzol: A feljelentgetés nem magyar szokás, sokkal inkább amerikai. A magyarok körében nagyon is kevés a feljelentések száma a mulasztások, szabálysértések stb. számához képest.
Feljelenteni pedig nem csak l'art pur l'art a feljelentés öröméért kell, mert a feljelentés jó sport, hanem azért, hogy a hasonló mulasztások a későbbiekben elkerülhetőek legyenek.

Adott esetben valóban mulasztás vétsége terheli az anyukát. De amint az a poszt hangvételéből kiderült, ő már tanult az esetből. Valószínűnek tartom, hogy többet nem fogja felügyelet nélkül hagyni a gyermekét.

A mentésirányító viszont vajon tanult az esetből? Nem hiszem. És ezért van szükség a feljelentésre. Mert talán nem is tudatosult a mentésirányítóban, hogy ő mekkora bunkó volt (már ha szó szerint igaz az eset). Minden feljelentést eljárás követ. Nyilván visszahallgatják a telefonbeszélgetést és kivizsgálják az esetet.

A mentésirányítónak az a feladata, hogy a vészjelzésekre megfelelő módon reagáljon. Egy "hisztis picsa" hisztizése is vészjelzés! Ha az eset valóban úgy történt, ahogyan itt le van írva, akkor a mentésirányító vagy nem megfelelő kiképzést kapott, vagy nem való arra a munkakörre, amit ellát. Ezt majd eldönti a vizsgálat; levonják a megfelelő konzekvenciát, és vagy pótlólag kiképzik, vagy áthelyezik másik munkakörbe.
Ha pedig az eset mégsem a leírtaknak megfelelően történt, akkor az is kiderül a vizsgálat során.

Mi pedig megnyugodhatunk, hogy ha - ne adja Isten - nekünk kell majd valamikor mentőt hívnunk, akkor megbízhatunk a szolgálattevőkben.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.29. 15:34:33

@Salamon Kowalsky: azért az átkosban sok előnnyel járhatott ha sikerült feljelentsed a rendszer ellenségét. akkoriban voltak a szavahihető névtelen feljelentők. volt a jelentgetés nemzeti sport nálunk is, és manapság is sokan jelentgetnek pusztán irigységből.

Salamon Kowalsky 2013.12.29. 15:49:26

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Hát igen... emlékszem. És valóban: ma is vannak, akik nemzeti sportként űzik a feljelentgetést. Meg hát a jogászok is buzdítják az embert, mert a jogból nálunk ma nagyon jól meg lehet élni. De a feljelentés lehetősége hasznos attól még, hogy sokan nem a céljáért élnek vele. Szerencsére nem sokan vannak ilyenek (legalábbis az "átkoshoz" képest, vagy Amerikához képest).

Mária 2013.12.29. 17:31:16

@Salamon Kowalsky:

Amerikában nem feljelentgetnek, hanem pereskednek. Nagyon nem mindegy, mert a feljelentőnek semmi baja nem lesz, ha ártatlanul meghurcoltat egy embert, míg per esetén nagyon is számolnia kell a valótlan állítások miatti következményekkel.

Tempus-Anh 2013.12.29. 19:02:53

Ja, "A tanú" házkutatás-jelenete ugrik be, amikor a két túlbuzgó rendőrt megkérdi a Pelikán házában vendégeskedő miniszter, hogy milyen alapon kutatnak levágott disznó után az ő illegalitásbeli elvtársánál. Mire a válasz:"- Kérem, miniszter elvtárs, ez egy komoly, kézzel írott, névtelen feljelentés volt!"

SusanneF 2013.12.30. 16:34:28

Ki kellene találni itt,hogy csak olyan írogató küldjön be posztot,aki a kommentekre is reagál!!!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.30. 20:04:35

lenne egy kérdésem. volt itt egy kolléga aki nagyon értett az arixtra, eliquis, xarelto meg hasonló antikoagulánsok felírási lehetőségeihez magyarországon. érdekelne hogyan megy ez?

zunuke 2013.12.30. 20:09:31

@apanna: na igen, ez például seninek eszébe sem jutott. mi lett volna, ha a gyerek magára nyitja a forró vizet?..Még rá gondolni is szörnyű, pedig ebben az esetben simán meg történhetett volna, hogy a gyerek valamelyik testrésze szarrá eg mire anyuka felrohan az emeletre.
A hisztis pi...a jelző meg valószínűleg akkor hangoztatott el, amikor a diszpécser levagta a telefont, es álmában nem gondolta, hogy a segély kérő még a vonalban van.

Tempus-Anh 2013.12.30. 21:54:40

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Méregdrága készítmények, szoros OEP-górcső alatt, sajnos.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.30. 22:30:21

@Tempus-Anh: van valami módszer amivel fel lehet ezeket receptre írni, le is volt részletezve nemrégiben csak sajna nem találom

apanna 2013.12.31. 09:39:54

@zunuke: Szerintem ezt tanfolyamon lehetne tanítani, pár órában, ugyan úgy ahogy a szülés előtti felkészítést is oktatják. Legalább egy kisgyermeknevelői tanfolyamot el kellene végezni míg várja a gyereket, hogy tisztában legyen a felelősséggel, betegséggel, mikor mi a teendő. És természetesen a diszpécsereket és orvosokat is, hogy lényegre törően, tisztességesen bánjanak minden beteggel. Mert ami egy orvosnak egyszerű az nem biztos, hogy a szülőnek is az.

platelet 2013.12.31. 13:26:01

Azok a kommentek tetszenek, akik szerint a diszpécsert azonnal el kéne távolítani. Ez azért okos ötlet, mert a Markó utcában sorban áll az a sok száz ember, aki mind mentődiszpécser szeretne lenni... Talán okosabb lenne (már, ha tényleg így zajlott a beszélgetés...) elmagyarázni a diszpécsernek, hogy mit és miért csinált rosszul, és hogyan kéne helyesen csinálni...

sunabajnok 2013.12.31. 13:39:55

5 éves volt a nagylányom, amikor ugyan azt a balesetet elszenvedte, mint mi is. Radiátor , ugrálás, fej betörés.
Ömlött a vér a fejéből, én elsápadtam.
Pizsipóló akadt a kezembe, odanyomtam és hívtam taxit.
20 perc múlva összeragasztották neki, rtg, minden oké.
Sebész ügyeletes megnyugtatott, hogy az esetek 90%-ban a fej betörése gyerekkorban kivédhetetlen. Majd megmutatta az ő fejsebét, amit 8 évesen szerzett :)))
Köszönet érte.
Helyszín: Dunaújváros SBO

Reggie 2013.12.31. 16:35:29

@platelet: A diszpecser azert meri megtenni, mert tudja, hogy nem allnak sorban. Inkabb le kell vonni a berebol, azzal meg nevelheto, de egy levonasert nem eri meg felmondania.

marand22 2013.12.31. 21:35:56

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
www.pharmindex-online.hu
Orvosként regisztrálj, akkor teljeskörű a hozzáférésed. Naprakész infókat kapsz.
Itt az OEP aloldala, ahol a rendeletek vannak:
www.oep.hu/portal/page?_pageid=35,21339700&_dad=portal&_schema=PORTAL

Tempus-Anh 2013.12.31. 22:28:02

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Van egy sor BNO-kód, amire fel lehet írni és megvan a szakképesítések listája is, sajnos nálam sincs most megfelelő dokumentáció.

platelet 2014.01.01. 04:50:50

@Reggie: persze, mindegy, mi a szankció, csak a humánerőforrás-probléma akartam célozni...

qbr 2014.01.01. 15:19:07

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Bizonyos indikációkban (térd-csípőprotézis műtétek) felírható némelyik támogatottan. Úgy tudom, hogy a gazdasági minisztérium döntésére vár, hogy több indikációban is felírhatóak legyenek támogatottan, a szakmai kollégiumok és az államtitkárság javasolja a támogatott indikációk körének bővítését, de nagy félelmek is vannak ugyanakkor a költségek megszaladásától. Ha rábólintanak, akár már idén januártól is bővülhet a támogatott indikációk köre. Ha nem, akkor persze nem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.01. 19:21:20

@qbr: az ortopédiai résszel valamennyire tisztában vagyok én is, de most konkrétan van egy ismerősöm akit pitvarfibrilláció miatt syncumarra állítottak, na ezt kéne valahogy xareltósítani

qbr 2014.01.02. 09:08:35

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Ma reggel ez volt a legfrissebb:
www.oep.hu/pls/portal/docs/PAGE/SZAKMA/OEPHUSZAK_EUSZOLG/GYOGYSZER/INDIK%C3%81CI%C3%93HOZ%20K%C3%96T%C3%96TTEN/E%C3%9C%20T%C3%81MOGAT%C3%81SI%20LISTA%20%202013_12_01.PDF

Ez alapján (a Xarelto esetén)
"Elfogadható BNO kódok (beleértve az összes azonosan kezdodo kódot): Z298
Támogatott indikációk:
A kialakult vénás thrombózis, illetve tüdõembolia kezelésére - az adott készítmény alkalmazási elõírása szerinti terápiás dózisban és idõtartamban - az orális antikoaguláns kezelésre való átállásig
- Vénás thromboembolia másodlagos megelõzésére, amennyiben az orális K-vitamin antagonisták (acenocumarol, warfarin) ellenjavalltak
- Thromboemboliás szövõdményekhez vezetõ veleszületett vagy szerzett, dokumentált thrombophilia halmozott kockázattal járó eseteiben, profilaktikus dózisban a kockázat fennállásának idejére"
+
"Vénás thromboemboliás esemény (BNO: Z29.8) elsõdleges megelõzése céljából elektív, teljes csípõízületi endoprotézis
esetén maximum 30 napig, teljes térdízületi endoprotézis esetén maximum 15 napig, felnõtt korú betegek részére"

Ha egyik sem, akkor teljes áron.

marand22 2014.01.02. 09:08:40

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Na azt nem lehet (reméljük csak egyelőre), csak teljes áron.
A rendelettervezet már átment a kollégiumon, most a minisztériumok közötti egyeztetésen van.

reepach 2014.01.02. 11:12:25

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Dabigatran, kijelölt patikákban 14 e ft a havi adag.
Nem kell labor kontroll, nincs aluldozírozás- és vérzésveszély, nem befolyásolja étkezés, nincs gyógyszerinterakció... így már megéri, és egyébként a multicentrikus studyk szerint jobb is, mint a xarelto.

Tempus-Anh 2014.01.02. 14:09:09

Azért jók ezek a Tolkien tollára illő hatóanyagnevek.

dioda 2014.01.24. 23:56:43

@csak néha benézek ha marhaságot látok: És ha megissza a sampont, tusfürdőt? Akkor mi van? Nyilván az ilyen pipere-szereket direkt erősen mérgező anyagokból csinálják, úgy logikus. Váljék egészségére! Domestost azért sokat ne igyon....Rohadtra bírom unni, amikor a szülők a gyereket azzal hozzák be, hogy ezt ettek meg, abba ittak bele. A nagymama gyógyszeréhez miért jut hozzá a gyerek? Egyébként a gyerek személyiségétől is függ, hogy mennyire lehet egyedül hagyni pl. fürdés közben. 4 évesen ugyanúgy függ ez a habitustól, mint a neveléstől. Volt olyan alig 3 éves kisfiú betegem, akinek elmagyaráztuk az MR vizsgálatot, és altatás nélkül mozdulatlanul megfeküdt a vizsgálat során (teljes has MR, kb 20 perc). "Odabent" is egyedül volt...

Tempus-Anh 2014.01.25. 11:03:20

@dioda:
A részeg nagybátyám nekem is töltött egy alkalommal a poharamba ásványvíz gyanánt méregerős szilvóriumot kétéves koromban. Csodálkozott is, hogy mért váltottam hirtelen szilvakékbe és mért üvöltöztem, de szerencsémre anyám a közelben volt és idejében megszakadt a művelet.
Könnyű eldönteni, hogy megártott-e nekem az a röpke kis szalonspicc. :D

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.25. 14:15:42

@dioda: áááá semmi, azért elolvashatod pl ezeket az írásokat:
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23736068
www.cbsnews.com/news/more-poisonings-seen-from-miniature-laundry-detergent-packets-doctors-say/
abcnews.go.com/blogs/headlines/2012/05/laundry-detergent-pods-poisoning-children/
és ugye meg is lehet halni tőle:
www.multicare.org/home/news/article/poison-alert-for-parents-kids-ingesting-laundry-detergent-pods
egyébként az kétségtelenül igaz, hogy a szülő felelőssége ha a gyerek ilyet tesz, egyszerűen minimálisra kell csökkenteni a balesetek lehetőségét, de 100%-os biztonság nincs: az én fiam pl 1,5 éves korában már lazán kinyitotta a biztonsági záras kupakokat és a DM-ben kapható szekrényajtóra felragasztható biztonsági záras műanyag heveder is csak kb 1 hónapig volt kihívás neki másfél évesen

Irkutszk 2014.01.25. 14:45:55

@dioda: Nálunk is kivágták Édesanyámék a ricinusbokrot mielőtt születtek a gyerekek.

lpt1 2014.01.26. 00:10:16

@csak néha benézek ha marhaságot látok: De ezek mosószerek, nem sampon vagy tusfürdő, nem?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.26. 10:34:33

@lpt1: azért mintha hasonló anyagokból gyártják őket, bár nem vagyok szagértő a tisztítószer gyártásban. egyébként sokaknak a mosógép is a fürdőszoba alapfelszerelése. nálunk szerencsére van mosókonyha, de a régi lakásunkban a fürdőben volt a mosógép

dioda 2014.01.26. 11:44:10

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ebben igazad van, jó is, hogy erre felhívtad a figyelmemet. Azonban kifejezetten a laundry detergent pods termékekkel kapcsolatban írtak le több súlyos mérgezéssel járó esetet, Floridában egy 7 hónapos csecsemőnek a halálát is ezzel hozzák összefüggésbe (fogalmam sincs lehet-e ilyet kapni Magyarországon, eddig még csak USA-ról és Kanadáról tudok). Azt is leírják viszont, hogy a hagyományos mosószerek ilyen problémát csak nagyon ritkán, csak nagy mennyiségben elfogyasztva okoznak...

blogs.wsj.com/corporate-intelligence/2013/11/19/why-pods-pose-bigger-risks-than-regular-detergent/

lpt1 2014.01.26. 17:09:11

@dioda: Így kép alapján lehet, nekem is ilyen van, Ariel Power Capsules néven. A tárolásáról annyit, hogy mivel vizben oldódó a csomagolás, kimondottan nem ajánlott a mosógép környékén tárolni.

lpt1 2014.01.26. 17:12:48

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Szerintem azért is lehet veszélyes a kapszula, mert nem érzi az ízét, amikor lenyeli, így több jut le.

dioda 2014.01.26. 18:29:23

@lpt1: Igen, annak tűnik. Úgyhogy helyesbítek: ilyen mosókapszulát lehet kapni nálunk is (Persil, Ariel, Dash, Fairy). Na ezekről szólnak a cikkek, hogy 2012-2013-ban több súlyos, életveszélyes mérgezés történt 2 év alatti gyerekek között. Intenzíves ellátást, gépi lélegeztetést igénylő esetekről van szó...Nem egyértelmű, hogy miért ennyire veszélyesek ezek, a magas koncentrációval, a bennék nagy sebességgel kilövellésével (emiatt gyors le/félrenyelésével), propilén-glikol tartalommal próbálják magyarázni.

lpt1 2014.01.27. 06:59:25

@dioda: Érdekes, hogy az én mosószerem, összehasonlítva a keresőben megjelenő amerikai mósószerekhez képest:

- sötét, tompa színű kapszulák
- a doboz nem átlátszó
- a doboz sem élénk színű

tehát véletlenül sem néz ki cukorkának.

A telt, erős színek tisztaságot sugalló marketingjét feláldozták egy kis piszkosszürkével a biztonság oltárán :)

Irkutszk 2014.01.27. 10:43:53

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Hát úgy saját logikám alapján elindulva nagy különbségek vannak a tusfürdő és a mosópor (mosószer, hiszen nagyon sok már nem is por alapú) között. A tusfürdő egy illatosított felületaktív anyag, ami a bőrrel érintkezve nem okoz irritációt. A mosópor mostanában már enzimet tartalmaz, habosodását gátló anyagokat tartalmaz, van benne vízkőoldó (~NaHCO3).
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása