Minden nőnek abortuszt tanácsol a nőgyógyász

2013.12.07. 07:28

MD001285.jpgNem tudom mi a célja a dokinak ezzel, vagy milyen perverz vágyát éli ki a nők fájdalmán, de még mindig praktizál.

Üdv!

 

Az én sztorim, egyben három nő sztorija is, ráadásul két sztori egyben. az első nő én vagyok. Ez a történet egy város egyetlen nőgyógyászáról szól.

 

 MD001285.jpg

6 éve szerettünk volna babát, de nem akart az Istennek sem jönni az áldás. többszöri vizsgálat után (rendszerint rák szűrés) közölték, hogy minden rendben van. Már hogy lenne, kérdeztem, hisz 1 hónap alatt majd 20 kilót híztam, össze-vissza működik minden bennem. kértem, hogy küldjön el valamilyen hormon vizsgálatra, mind hiába. Saját kézbe vettem az ügyet, 6 év után és sikerült. Inzulinrezisztenciám volt/van. Végre az első, a második, és a harmadik teszt is két csíkos lett, el sem akartam hinni. Rohantam az orvoshoz a hírrel. Ultrahangos vizsgálatnak vetett alá egyből. Nézi, nézi, és közli velem, hogy bíz a gyereknek nincs szívhangja, el kell vetetni. Egy pillanat alatt összetörtem, de ekkor a lábamat megfogta az asszisztens, és nemet bólintott, és az arcán olyan kifejezés ült, hogy ne idegeskedjek, a baba él. Na innentől nem figyeltem a dokira. Kijöttem, és vártam a napokat, de semmi jele nem volt annak, hogy elvetélnék, így éltük a mindennapjainkat, és vártuk a 10 hetet, amikor is visszamentem, és újra UH vizsgálat, és láss csodát a doki élő 10 hetes magzatnak látta. Ez az én történetem, most jöjjön a második nő története.

 

Egy nappal a szülésem után hívott telefonon az unokatestvérem, hogy kismama, de ma volt a nőgyógyásznál, aki azt mondta neki, hogy nem él a magzat, nincs szívhangja, és el kell vetetni. Egyből meséltem neki az én esetemet, és mondtam neki, hogy el ne merje vetetni, mert a kicsi él. 7 hónapra rá ő is megszült.

 

És a harmadik eset. (már amiről én tudok).

történt, hogy a boltban vásárlás közben találkoztunk egy ismerős családdal, beszédbe elegyedtünk. Valahogy szóba jött, hogy mi történt velem a nőgyógyásznál, és mi történt az unokatesómmal. A hölgy szeme könnybe lábadt, amikor meséltem (gondoltam ilyen megható?) és amikor befejeztem, csak ennyit mondott: 

- Én elvetettem! 

 

És még ki tudja rajta kívül mennyien. Nem tudom mi a célja a dokinak ezzel, vagy milyen perverz vágyát éli ki a nők fájdalmán, de még mindig praktizál. Senki nem tesz ellene semmit. Én tettem bejelentést ellene az igazgatónál, a többieket nem tudom, de mint mondtam, még mindig praktizál.

 

Üdv:

Viktória

 WP_Good_Articles_Christmas_Logo.png

Karácsonyi akciónk keretében november 20. – december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna Tenner 2013.12.07. 07:47:36

3 példa, két nővel történt (?) eset - mitől az a cím, ami: "minden nőnek"...pff

zunuke 2013.12.07. 08:58:21

@Anna Tenner: A harmadik nő elvetette az orvos tanácsára. Kedves történet. .a doktor úrnak le kellene tekerni a fejét a nyakarol.

Bikli néni 2013.12.07. 09:03:53

Értem én, hogy a város egyetlen nőgyógyásza, na de Viktória! Ha én hat év után esnék teherbe, a világ végére is elmennék kikérni egy, kettő, akárhány orvos véleményét a dologról!
Illetve, a városban, ahol élsz, találkoztál már más kisbabás anyukákkal is? Megkérdezted, hogy ők hova jártak terhesgondozásra?
HA ez az eset igaz - és én nem az vagyok, aki csípőből lehülyézi meg lehazugozza a posztert, arra vannak itt jó kis megmondóemberek -, én a következőt tettem volna: oltári nagy nyomozásba fogok. Leszólítom AZ ÖSSZES SZEMBEJÖVŐ kismamát pocakkal, babakocsival. Gyűjtöm az adatokat, ha lehet, névvel együtt. És amikor megvan vagy tucatnyi eset, amiből legalább a feléhez a nevét is adja a kedves anyuka, nem (csak) a Praxisblogra írok, hanem az orvosetikai bizottságnak, az ETT-nek, bárkinek, aki él, mozog és akár csak névleg kompetens az ügyben.
A gyerkőcödnek pedig jó egészséget kívánok, javaslom, ha testvért szeretnél, utazz át egy másik városba vizsgálatokra.

Bikli néni 2013.12.07. 09:21:59

"de ekkor a lábamat megfogta az asszisztens, és nemet bólintott, és az arcán olyan kifejezés ült, hogy ne idegeskedjek, a baba él."
vs.
"és amikor befejeztem, csak ennyit mondott:
- Én elvetettem!"

Egy kérdés. A történetben szereplő harmadik nőt miért nem figyelmeztette ily módon az asszisztens? Erre nem kérdeztél rá?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.07. 09:31:41

most őszintén melyik városban van csak 1 nőgyógyász? illetve melyik az az anya aki ilyenkor nem megy el egy másik nőgyógyászhoz akinek mondjuk jobb ultrahangja van?

Bikli néni 2013.12.07. 10:12:41

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Soroljak neked olyan városokat, ahol egyetlen nőgyógyász sincs? Én is a szomszéd város túlvégébe jártam - tömközzel - terhesgondozásra.

Azzal viszont egyet értek, hogy el kellett volna mennie máshova. Melyik az az anya, akinek egy orvos azt mondja, nem él a gyereke, az asszisztens(!) meg bólint, hogy de, mégis, aztán ül nyugton a 10. hétig a fenekén, csak mert nem lepi el a vér?? Jó, én a másik véglet vagyok, de én az első trimben halálra voltam rémülve, a 12 hetes UH-ra úgy mentem el, hogy talán már nem is él a gyerek (itt alszik az ágyában :)) Ha én hat évet kínlódok végig az áhított gyerek után, ha nekem azt mondja az orvosom, hogy csak akkor marad meg, ha tótágast állok 9 hónapon át, azt is bevállalom, úgy aggódnék érte. De ez én vagyok.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.07. 12:21:42

@Bikli néni: azt hittem, hogy mivel ez egy pénzes szakma, van konkurencia is :)

Tempus-Anh 2013.12.07. 12:29:14

A nők fele mindent megtenne, hogy legyen gyereke, a másik fele pedig mindent, hogy ne legyen.
Ameddig így áll a helyzet és ameddig anyaméhben fejlődnek ki a következő generációk, addig a nőgyógyászok autóinak száma, hengerűrtartalma és kényelmi extráinak mennyisége nőni fog.

Bikli néni 2013.12.07. 12:43:19

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Az a baj, hogy azért egy ilyesféle (gondolom, bármi másra is igaz) rendeléshez kellenek egyéb eszközök is. Rendelő, vizsgálószék, számítógép, ultrahang meg a többi, ami egy nőgyógy. szakrendelőben van, és ami a legtöbb helyen általában a kórházi vagy sztk-rendelőintézeti háttértámogatással (OEP terhére, ofkorsz) valósul meg. Ami meg nem, az nagyon komoly beruházás. Ha ez meg ráadásul Rakágóröcsögén van, ahol tízből kilenc kismama a létminimum szélén él, könnyen belátható, hogy nem túl jövedelmező beruházás lenne.

Nálunk például nyilván azért nincs (közben rájöttem: egy mégis van, de ő is a szomszéd nagyvárosban rendel, itt csak lakik) nődoki, mert minek legyen, mikor odaát vannak a jó kis bejáratott praxisok, klinikai központ, abszolút felszerelt és modern PIC, laborok, satöbbi. Nyilván oda megy az ember lánya, ahol minden egy helyen van. Én akkor is átjártam volna a szomszéd városba, ha itt lett volna egy garázsból átalakított rendelő.

Bikli néni 2013.12.07. 13:18:07

Egyébként pedig: még ha rendben is van minden és nem is hallok más esetről, az a minimum, hogy egy ilyen után AZONNAL keresek egy másik orvost, és később se járok ehhez a sarlatánhoz terhesgondozásra.
Apropó, a későbbiekben hogy zajlott a gondozás? És hol, hogyan történt a szülés?

PGabee 2013.12.07. 14:22:27

Csak a magam megnyugtatására: a - most nem minősíteném - doki diagnózisa után egy művi terhességmegszakítás előtt egy uh-t azért elvégzünk... Vagy tévednék?

BSz 2013.12.07. 15:01:15

A mi kisvárosunkban csak egy homeopata, két ezoterikus természetgyógyász és egy lódoktor van, de egyik se tudta még elintézni, hogy teherbe essek, akkor is elvetéltem!

Ha a szenzációhajhászáson túl akar az író valamit, tegyen feljelentést, továbbítsa az esetet az illetékes hivatalos vagy civil szervezetnek, VAGY ha ez nem megy (kimerítette, nincs ideje), nevezze meg a kisvárost és egyetlen inkompetens orvosát, no meg a három inkompetens nőt, hogy mi is okuljunk, ne csak hőbörögjünk, hogy ezek az orvosok / nők / magzatok.

Tempus-Anh 2013.12.07. 15:50:38

@BSz:
"A mi kisvárosunkban csak egy homeopata, két ezoterikus természetgyógyász és egy lódoktor van, de egyik se tudta még elintézni, hogy teherbe essek..."

A férjeddel azért próbáltad?

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.07. 15:56:07

@BSz: ha nem estél teherbe, hogyan vetéltél el?

Bikli néni 2013.12.07. 16:00:00

Komolyan csak én veszem észre BSz soraiban az iróniát...? :D

Mária 2013.12.07. 16:27:13

Van olyan város Magyarországon, ahol EGYETLEN nőgyógyász van?

2013.12.07. 17:18:26

@Bikli néni: Igen, úgy tűnik csak te :-) Talán én is.

Tempus-Anh 2013.12.07. 17:23:42

@Mária:
Egy tucatnyit felsorolok, ahol egy sincs...

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2013.12.07. 17:26:40

Szeretem ezeket a sztorikat: nagy bátran, felháborodva leír valamit név nélkül, város neve nélkül, minden nélkül.
Mi értelme van leírni ha senki nem tudja hol történt?
Az pedig evidens, hogy az ember elmegy másik orvoshoz is ilyenkor, mert az orvosok sem tévedhetetlenek.

cobre 2013.12.07. 18:18:14

Minden bizonnyal egy kisvárosról van szó, lehet, hogy olyan helyen, hogy örülhetnek az egyetlen nőgyógyásznak.

Nem tudom, lehet, hogy valóban alapnak kellene lennie abortusz előtt egy újabb UH-nak (logikusnak tűnik), de nem mindig van.

Bikli néni 2013.12.07. 19:01:49

@Mónika Hegedűs, épp, hogy próbáltam rávilágítani a történet buktatóira (a többiekkel együtt).

De én már csak ilyen kis lúzer vagyok, hogy szombat este egy egyéves gyerek mellől nem megyek el bulizni... igyál meg helyettem is egy rövidet, köszi.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.07. 22:36:15

@BSz: az esetedről egy vicc jut az eszembe:
szőke nő az orvosnál:
kedves doktor úr én már lefeküdtem a múlt héten a férjemmel, a barátommal, a szomszéddal, a postással, a vízvezeték szerelővel és úgy általában az összes férfi ismerősömmel, mégsem fogytam egy grammot sem. miért?
azért kedves hölgyem mert én azt mondtam "túrókúra" és nem "kúrótúra"

she_wolf 2013.12.07. 23:26:38

@Tempus-Anh:
"A nők fele mindent megtenne, hogy legyen gyereke, a másik fele pedig mindent, hogy ne legyen."
Ez örök igazság évezredek óta.

A poszter még csak 6(!) éve várta az áldást, közben pedig mindenféle dolog összevissza működött benne:O) Először ott kezdtem volna, hogy - ha lehetséges - kisimíttatom az összevisszaságokat (nem pedig akkor, mikor gyereket szeretnék, hanem jóval hamarabb), és ha szervezetem készen áll, jöhet a baba. Ha nem tetszik a nőgyógyász, irány egy másik. Ilyen egyszerű ez.
Az meg hogy otthon várom a görcsöket, majd az azt követő vérzést.....
Mert az nem úgy megy ám, hogy majd kipisilem, oszt jóidő....
Egy abrasio nem vicc:/

Ha pedig a poszter egy kis helység lakója ahol mindenki mindenkit ismer, akkor esetleg csípje fülön az asszisztenst, és kérdezze meg tőle, mi volt az a magánszám a rendelőben....

Fankerpanker 2013.12.08. 11:08:43

???

Ez a történet önmagában - mi ez? Hírcsárda? Nem találok szavakat...

she_wolf 2013.12.08. 11:33:12

@kurvára elegem van ebből a szarból:
Dehogynem találsz te szavakat:)) De ha megkérhetnélek, ne itt fitogtasd szónoki képességeidet, köszi, és béke veled!:)

Fankerpanker 2013.12.08. 11:47:30

@mig54: Remélem a felhasználónevem miatt kaptam. De ez a sztori - valljuk be - tények nélkül (ki, hol, orvos neve stb) akár hamis is lehet. Amúgy is hihetetlen, hogy egy orvos, aki felesküdött az életre, pont ő akarná azt megszüntetni, mert mint egy rosszul sikerült amerikai horrorba beillő karakterként úgy éli ki beteges vágyait, hogy halottnak nyilvánít magzatokat, hogy utána "kikaparhassa".

Szóval a minimum az lenne - már csak a hozzászólók miatt is - hogy szépen a tényekkel kiegészítve - újra kikerül a cikk, hogy leellenőrizhető legyen. Már csak hogy másokkal ez ne történhessen meg, mert ezek nélkül az újságírás semmit nem ér - mint ez a cikk sem.

Remélem nem törlitek a kommentem...

she_wolf 2013.12.08. 15:07:37

@kurvára elegem van ebből a szarból:

Nem, nem a felhasználóneved miatt kaptad:)
Negatív poszt esetén nem szokás neveket kiírni, mert annak jogi következményei lehetnek (pl.:Dr. Nevenincs Jánosvitéz egy hullagyári segédmunkás...erre Dr. Nevenincs Jánosvitéz ellenlépést tesz. A vége borítékolható.)
Pozitív poszt esetén nyilván más a leányzó fekvése. De ebben az esetben is előferdülhet, hogy akiről én áradozok, azt te sarlatánnak bélyegzed.
Ha pedig egy balul sikerült beavatkozás kapcsán egy orvost peres eljárás alá vontak, és a perben a panaszos beteg nyert jogerősen, akkor esetleg ki írhatja az orvos nevét, amennyiben követhetően alátámasztja a blogban leírt esetének hitelességét.

Csak nézd a TV-t, olvasd az újságokat, szinte naponta van ilyen, hogy B. Lajos, K. Piroska, ecetetrá....Ott sem mondják ki a nevet, holott mindenki tudja, kiről van szó. Nem véletlenül.

Az, hogy egy poszt igaz, vagy kitaláció.....olykor produkál furcsa dolgokat az élet és a képzelet:)

she_wolf 2013.12.08. 15:38:37

@mig54:
"kiírhatja"....csapok a kezemre:/

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.08. 18:38:22

@mig54: még akkor se írja ki, ha bizonyítja, az is erősen támadható jogilag...

she_wolf 2013.12.08. 23:31:35

@Babette_:
Nem tudom. Ha egy orvos hibájából pl. búcsút intek egy szervemnek - ami egyébként teljesen jól működött - és ennek okán rokkanttá válok, az orvost pedig jogerősen elmarasztalja a bíróság, akkor úgy vélem, ha egy blogon mindezt az említett orvos nevével közzéteszem...ez már nemigen fér bele a "jó hírnév megsértése" kategóriába.
Akkor miért is lennék jogilag támadható, méghozzá erősen?
Mindez nem történt meg velem, csak amolyan "játsszunk el a gondolattal" agymenés volt (az ilyen "ha" kezdetű dolgok egyébként kissé távol állnak tőlem):)
Ettől függetlenül érdekelne a válaszod.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása