Nem engedtek be a rendelőbe és órákat várattak

2013.12.05. 07:42

Hospital_Waiting_Room_8972.jpgKénytelenek voltunk ajtón keresztül tárgyalni, mert az orvos még az asztal mellől sem volt hajlandó felállni, nehogy elkapja tőlünk a fertőzést.

Tisztelt Praxis!

 

Tenyésztési eredményért mentem a mai nap 4 gyermekkel a nyíregyházi gyermek gégészetre, 10 óra 40 perctől vártunk, és mivel csak egy beteg volt előttünk, gondoltuk, hogy hamar végzünk, de ahelyett hogy az orvos megvizsgálta volna az előttünk várakozó gyermeket, elment, és több mint egy óra hosszáig nem jött másik orvos a szakrendelőbe. Miután szóvá tettem, hogy adják vissza a papíromat mert én már tovább nem várok, egyből lett orvos, aki közölte velem, hogy nem mehetek be a szakrendelőbe, mert MRSA hordozók vagyunk.

 Hospital_Waiting_Room_8972.jpg

Én felháborodtam, hogy akkor miért várakozhatok, másfél órát a váróteremben, mert számomra ez ellentmondásos. Ha a gyerek járhat közösségbe, akkor miért nem lehet bemenni a szakrendelőbe. Kénytelenek voltunk ajtón keresztül tárgyalni, mert az orvos még az asztal mellől sem volt hajlandó felállni, nehogy elkapja tőlünk a fertőzést. Ha a többi várakozó elkapja, az nem számít?

 

Egyébként a TAJ kártya alapján kiállított ambuláns lapon semmilyen adat nem felelt meg a valóságnak a nevemen kívül, sem a TAJ szám, anyja neve, leánykori név, lakcím, stb. 

 

Judit

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.12.05. 07:55:23

Gyógyszert kapott? Közösségbe járhat a gyerek? Én úgy tudom, még a kórházban is elkülönítik. Vagy rosszul tudom?

marand22 2013.12.05. 08:00:33

Gyógyszere a mupirocin orrkenőcs. Elkülönítés csak kórházi körülmények között szükséges. Közösségbe járhat.

hüpike 2013.12.05. 10:05:04

Biztos hogy övé volt a lelet?

2013.12.05. 10:15:36

@marand22: Én azt olvastam hogy van tablettás kezelés is, ill. eldöntik, melyikre van szükség.

qbr 2013.12.05. 12:07:02

@hüpike: Én meg arra gondoltam, hogy valaki pont abban a szakrendelőben jelent meg az ő TAJ-számával (mármint valaki visszaélt a TAJ számával).

Azt viszont nem értem, hogy ha a gyermeket kezelték, akkor az ambuláns lap miért az anyuka TAJ-számára szólt.

marand22 2013.12.05. 12:12:33

@Turchi:
MRSA-dekolonizáció
Mupirocin 2% orrkenőcs (Bactroban nasal) háromszor naponta, 5 napig.
Triclosan vagy pvp jód hatóanyag tartalmú (pl. Betadin szappan) fürdetőszer naponta egyszer, 5 napon át.
Hexachlophen hintőpor naponta, fürdés után.
Mupirocin (Bactroban) vagy pvp jód (Betadin) hatóanyag tartalmú kenőcs bőrre/sebekre 5 napon át.
Chlorhexidin és pvp jód (pl. Purnasept) hatóanyag tartalmú szájöblítők minden étkezést követően, de legalább naponta háromszor, 5 napon át.
A hordozó egészségügyi személyzet kezelése megkísérelhető lokális és orális antibiotikum kezeléssel. Lokális terápiaként mupirocin ajánlható. Az orális terápia bázisszere a rifampicin (600 mg/nap) kombinálva vagy ciprofloxacinnal (2x500 mg/nap) vagy trimethoprim/sulfamethoxazollal (2x2 tabletta/nap). Ötnapos orális kezelés ajánlott.

2013.12.05. 12:18:57

@marand22: Köszönöm, ilyesmiket olvastam én is.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.12.05. 17:40:29

szerintem egyszer ellophatták a TAJ számát, valaki szépen kikezeltette valami húzós betegségét vele, meg még mellette MRSA-s is volt, most meg a kedves beteg csodálkozik, hogy nem stimmelnek a dolgok. a végén még kiderül, hogy szifilisze is volt meg TBC-s. kellene tisztázni a dolgokat míg aztán valami gond nem lesz belőle

SusanneF 2013.12.06. 07:39:07

Iván,személyiségi jogok miatt nem írható ki a doki neve.

Tempus-Anh 2013.12.07. 10:17:32

Kedves posztoló

Kis hazánkban gégészből igen kevés van.
Azt képzeld el, hogy a gégész nem csak szakrendel, hanem osztályos feladatot is ellát, aminek nem kis hányada műtétekből áll.
Ha a gyereked halszálkát nyelne és fulladozva lóhalálában bevinnék a gégészetre, az orvos pedig nem vinné be a műtőbe és nem műtené meg azonnal, hanem kényelmesen megvizsgálna a szakrendelőben egy nem sürgős esetet, egy olyan elégedetlenkedő, követelőző anya gyerekét, amilyen te vagy, akkor kit anyáznál?
Az orvost, az anyát vagy a gyerekét?
Úgyhogy mielőtt bárkire szart hajigálnál, nézz a dolgok mögé és próbálj világosan látni.
Más is ember.

Karkarotta 2013.12.07. 15:49:56

@Tempus-Anh: Kedves Tempus-Anh! Egyszer a kézsebészetre kellett mennem. A rendelő ajtaja nyitva volt, és amikor az asszisztensnő látta, hogy új beteg érkezett, kijött és szólt, hogy a doktor úr a műtőben van, még legalább egy óra,amíg megérkezik. Kéri a papírokat és nyugodtan kimehetek addig sétálni vagy kávézni, ha szeretnék. Én is vártam másfél órát, de ugye micsoda különbség van a két bánásmód között?

Tempus-Anh 2013.12.07. 16:32:25

@Karkarotta:
Kedves Karkarotta!
A posztoló által felvezetett eset az egyszeri székely vicc csattanójához hasonló:"- Tisztelt bíróság, minden azzal kezdődött, hogy a koma visszaütött...".
Mindaddig megvolt az összhang, amíg "fel nem háborodott".
Azt nem írja, hogy a csempét leszaggatta volna vagy a széktámlát törte volna össze valamelyik eü. káder fején, vagy egyszerűen csak hangoskodott, de a zűrzavar kb. innen indult.

Fergio 2014.01.04. 03:11:06

@Tempus-Anh:
Kedves Tempus-Anh!
Jó a vicc, de sajnos csak Te nevetsz... és tudod a jó vicc olyan, amin egynél többen nevetnek... :o))
Normális rendeléseknél - és nem csak külföldön -, az orvos szól az asszisztensnek, hogy közölje a várakozó betegekkel, hogy műtétre kell mennie. Mert ez így korrekt. És mert egyszerű. És ehhez orvosi diploma sem kell.
A zűrzavar pedig onnan indult ki, hogy kiderült MRSA hordozó a gyereke. A leletekért ment, elég sokkoló és megalázó lehetett a helyzet. De a lényeg számodra ebből a posztból is, hogy milyen jogon háborodik fel a beteg. Gratulálok.

Fergio 2014.01.04. 03:31:54

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
A TAJ kártya alapján felvett ambuláns lapon csak a neve stimmelt a betegnek.
Nem a kedves betegnek kellene csodálkoznia, hanem a kedves asszisztensnek vagy orvosnak, aki a neve alapján és nem a TAJ száma alapján rögzítette az ambuláns lapon lévő adatokat. (De biztos, hogy nem ellenőrizte a TAJ kártya- és a rendszerből kiválasztott személy adatait.)
Semmilyen lopásról nincs szó, túl sok krimit néztek mostanában... :o))

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.04. 12:40:50

@Fergio: ugyan már, hol élsz te? saját szememmel láttam nem egy beteget aki megpróbált más TAJ kártyájával visszaélni. hány és hány beteg jött a sürgősségire azzal, hogy nincs nála semmilyen irat, de tudja fejből a TAJ számát vagy fel van írva a telefonjába. mit csinálhatsz? visszautasítod a kezelést vagy felveszed a rendszerbe a beteg által bediktált adatok alapján?

Fergio 2014.01.04. 13:34:54

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
A TAJ kártyához elkérheted a személyit, amiből összevethetők az adatok amikor a rendszerből lekérdezed a TAJ szám alapján az embert. (Ez elő is van írva, de senki sem használja) Még a sürgősségin is azért ritka az, hogy abszolút semmi papírja nincs, és nincs senki aki igazolja. (Egyébként pont ez lenne a lényege a TAJ kártyának, hogy azok, akik nem jogosultak fizessenek.)
Olvasd el amit írtam. Ebben az esetben az ember odaadta a TAJ kártyáját, és az alapján állították ki szarul az ambuláns lapot. Nincs semmilyen lopásról szó. Amiről te beszélsz (csupa kisbetűvel) az általánosítás, én pedig erről a konkrét esetről írtam.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.04. 15:34:04

@Fergio: hidd el én is tudom az elméletet, de a gyakorlat az, hogy a betegek jó részénél nincs semmilyen irat, és ugye a sürgősségi ellátást nem utasíthatod vissza, ha meg valaki vissza akar élni egy TAJ számmal akkor ugye alap, hogy nincs nála semmi irat.
a TAJ szám érvényességének lekérdezése alap, anélkül nem is fizet az OEP ha jól emlékszem, nem tudom honnan veszed, hogy "Ez elő is van írva, de senki sem használja". nálunk annakidején ha sikertelen volt a lekérdezés akkor mindig ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, hogy miért nem lett ellenőrizve a TAJ szám.
elolvastam amit írtál, de te nem értetted meg amit én írtam, konkrétan arra gondoltam, hogy valaki már abban az intézményben felhasználhatta a kedves levélíró adatait és amiatt nincs egyezés az adatokban (mert mondjuk az aki visszaélt az adatokkal az nem ismerte csak az adatok egy részét, a többit kitalálta a regisztrációkor).
amiről én írtam az egy lehetőség (sajna gyakori), amit te nem értesz (csupa nagy betűkkel) az a valóság, azért is írtam, hogy nem tudom, hogy te hol élhetsz ha ilyen naiv vagy?

Fergio 2014.01.04. 23:29:18

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Amit nem értesz:
" biztosított vagy egészségügyi szolgáltatásra jogosult személy kérésre a TAJ-t igazoló kártyát köteles bemutatni – fűzte hozzá Bagócsi Katalin. Persze ez önmagában nem elég, hiszen TAJ-kártyán kívül egyéb, személyazonosításra alkalmas okirat, például személyazonosító igazolvány és lakcímkártya felmutatása is szükséges."
weborvos.hu/lapszemle/taj_kartya_mikor_miert_mire/189278/

A másik: Ha én odaadom a TAJ kártyámat, és a TAJ számom alapján lekérdezik az adataimat, akkor nem lehet az ez alapján kinyomtatott listán más a TAJ számom, de a nevem igen... (A posztoló utolsó mondata szerint) Ezt jó lenne ha felfognád, mégha nincs is informatikai végzettséged. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha az asszisztens nem a TAJ szám alapján kérdezett le, hanem a név alapján. (Ami alapból bukta, hiszen akárhány azonos nevű egyén lehet a rendszerben más-más TAJ számmal... nem tudom, hogy a rendszer ezt megengedi-e?) Így lehet, hogy a név stimmel, de a TAJ szám nem és más egyéb sem. Capisi?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.01.06. 19:37:14

@Fergio: huh de okos itt valaki mindennemű ismeret nélkül.
menj el szépen egy hétre egy forgalmas ambulanciára aztán láthatsz csodákat, amik nem lenne szabad megtörténjenek mégis vannak.

Fergio 2014.01.09. 20:50:50

Hát persze.
És huh de magas lovon ül itt valaki, aki egy poszt utolsó 2 mondatát sem tudja normálisan értelmezni, de azért nekiáll okoskodni blődségekkel. (Ahelyett, hogy elismerné, "igen, néha tévednek a kollégák, és egy kézbe kapott TAJ kártya alapján is képesek hibás adatokat tartalmazó ambuláns lapot kiállítani...")
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása