Levél: A betegnek az a dolga, hogy nyomozgasson az orvos után?


Itt egy két és fél éves kisgyerekről van szó, aki fél 11 - ig nem ivott, nem evett és egyébként is, már 4 darab árpa van a szemén!
Tisztelt Praxis!
2012. március 26 - ára elő volt jegyezve a két és fél éves kisfiam, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szemészeti osztályára, altatásos műtétre, mert árpa van a szemén. 1 hónapos antibiotikumos és kamillás kezelés után semmit sem javult, sőt azóta már 4, azaz négy darab árpa van a szemén. A dunaújvárosi gyermekszemészeti szakrendelésen jegyeztették elő, 1 héttel azelőtt, vagyis március 19 - én, maga a kezelőorvos kért nekünk időpontot telefonon. Mondta, menjünk be az osztályra 26 - án, hétfőn reggel fél 8 -ra, vasárnap éjféltől ne egyen-ne igyon a kisgyerek! Reggel negyed 8 körül ott voltunk, kaptunk egy szobát, ágyat, várakoztunk. Közben betegfelvétel, orvosi megbeszélés, stb. folyt. Fél 9 körül közölte velünk egy kedves doktornő, hogy a hétvégén felújították a műtőt és most még nincs olyan állapotban, hogy műteni lehessen ott.
A traumatológia műtőjében pedig nekiálltak két hosszú műtétnek. Ezért a kisfiút sajnos ezen a napot semmiféleképpen nem tudják megműteni, menjünk haza, jöjjünk vissza pénteken, 30 - án! Rákérdeztem, hogy a péntek BIZTOS?! Mert akkor úgy készülünk. Persze, persze, a kisfiú lesz az első! Rá is lett írva a papírunkra, hogy előjegyezve: március 30 - ára! Pénteken 7 óra után ott voltunk, újra kaptunk szobát, ágyat, át kellett öltöztetni a gyereket kórházi ruhába. Gondoltam, akkor itt már csak fog valami történni...
De TÉVEDTEM! Eljutottunk odáig, hogy fél 11 - kor odajött hozzánk a doktornő, és közölte, hogy nincs, aki elaltassa a kisgyereket, mert hatalmas baleset történt a Dunai Vasműben, és a főorvos úr nem ér rá. És egyébként se mára voltunk előjegyezve ( mint írtam, rajta van a papírunkon is a dátum ), ő nem is tudja, honnan a félreértés! De a doktor úrban minden jóindulat megvolt, de sajnos ... Erre megkérdeztem, hogy NINCS MÁSIK altató orvos a kórházban? Erre ő: hát, a főorvos úr végezte volna, dehát.... Nem kaptam konkrét választ a kérdésemre. Úgy küldött utunkra a doktornő, hogy ELVILEG hétfőn, 2 - án meg lesz műtve a kisfiam, jöjjünk vissza!!! Ezek után felhívtam a betegjogi képviselőt, Dr Bánki Endrét, aki azt tanácsolta Nekem, hogy JÁRJAK UTÁNA, DERÍTSEM KI, ÁLLJAK NEKI NYOMOZNI, hogy tényleg nincs-e másik altató orvos, aki tudna helyettesíteni?!
Kérem, a betegnek az a dolga, hogy nyomozgasson orvos után? Itt egy két és fél éves kisgyerekről van szó, aki fél 11 - ig nem ivott, nem evett és egyébként is, már 4 darab árpa van a szemén!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
qbr 2013.11.17. 11:51:49
2. Súlyos aneszteziológus-hiány van Magyarországon, valószínűleg a Szent Panthaleon sem kivétel
3. A sürgős műtétek előnyt élveznek a tervezett műtétekkel szemben. Mivel aneszteziológus hiány van, nagyon könnyen borul a betervezett műtéti rend.
4. A levél alapján senki nem mondta, hogy ne lenne más aneszteziológus, de mivel pont az említett főorvos volt beosztva, valószínűleg a többi orvosnak is megvolt a maga beosztása, nem tudott volna, csak úgy, beugrani. (ld. 2. pont).
Gál Ilona 2013.11.17. 12:08:26
Tempus-Anh 2013.11.17. 13:54:56
Egy tanács: más is ember.
FuBu 2013.11.17. 14:43:15
Ha lett volna, akkor is felmerül a kérdés, hogy egy ilyen krízishelyzetben ildomos lett volna lefoglalni ezzel a műtőt. Szerintem nem, én nem kockáztattam volna. Laikusként.
Ugyandehogy (törölt) 2013.11.17. 14:52:14
"és egyébként is, már 4 darab árpa van a szemén!"
én komolyan lerakom a hajamat...
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.17. 16:10:07
erről a március 30. balesetről meg nem találtam semmit a neten
SusanneF 2013.11.17. 22:24:59
Ez nem friss,érdekelne,hogy mi volt....a gyerek már nem is álmodik róla talán,reméljük,azóta rendbe jöttek az árpák.
Mondjuk,én is kiakadnék,ha az én gyerekemmel lenne hasonló!
Akár van anesztes hiány,akár nincs.
Első mohikán 2013.11.17. 22:29:16
Ennyi. Ez a magyar egészségügy és a társadalmi berendezkedés lényege. Aki mást hisz, az áltatja magát. (Valójában irigylem őket.)
Fekete Mamba 2013.11.18. 02:20:50
Reggie 2013.11.18. 03:27:04
reepach 2013.11.18. 10:28:53
És 4 db árpa egy kisgyerek szemén igenis komoly gond, nem kifigurázni való piszlicsáré ügy!
Mondeoman 2013.11.18. 12:15:35
"A hétvégén felújították a műtőt és nincs olyan állapotban..." - na ezért viszont valakit nyugodtan fel lehetne akasztani. Gondolom, úgy tervezték, hogy hétfőn már műteni fognak benne (máskülönben gondolom nem hívták volna hétfőre a beteget), viszont a kivitelező miatt ez borult. Bosszúság az orvosnak, bosszúság a betegnek, több kiadás a kórháznak... Magyarországon miért nem készül el soha semmi időre?
Rotoxis 2013.11.18. 12:36:36
Abban az esetben, ha van működőképes szabad műtő, tényleg gáz a halasztás. Most nem erről volt szó.
Braincelle 2013.11.18. 12:37:25
Valószínűleg ha csak a második dolog történt volna, inkább megérti az édesanya, de így azért valóban bosszantó lehetett.
Irkutszk 2013.11.18. 12:40:03
jágör68 2013.11.18. 20:28:54
Sajnos anesztes- hiány van az tény- de a kivéreztetett kórházak nem tudnak újakat felvenni- vagy ha igen, akkor is csak 1-2- t, ami a további vegetáláshoz elég csak.
Ha nincs pénz be kell vezetni a svájci rendszert:
az anesztes elaltat- aztán megy a következő műtő(k)be- és ott is elaltat majd továbbmegy- pölö az osztályra premedikálni.
Aztán, ha ébresztés- akkor uzsgyi vissza- addig a két esemény az asszisztens csinál mindent. Mondjuk ezt nagyban nem tudom, hogy csinálják- de így van- és otthon nem hiszem, hogy az asszisztens a kis pénzéért bevállalná ezt a pluszfelelősséget...
De valami hasonlók kéne csinálni- csak ugye ez is PÉNZ, az meg nincs- illetve van, csak elfocizgatjuk, meg eltőzsdézgetjük...
Az ideális lenne az angol RMO- rendszerrel működő kórházak és a svájci műtétes megoldás. Még talán a mostani kevés orvossal is megoldható lenne- csak ugye megint a PÉNZen bukik meg az egész. Mert ezt a leírt munkatempót nem havi 120 nettóval kéne jutalmazni...
reepach 2013.11.18. 20:44:47
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.18. 20:55:03
reepach 2013.11.18. 21:20:36
Ugyan, ugyan. Az éteres altatás már tényleg történelem, bár engem még éterrel altattak a mandulamütétemnél. Jókedvűek egyébként nem attól voltak, hanem az úgynevezett kéjgáztól (nitrogénoxidul).
jágör68 2013.11.18. 22:28:01
Az csak az alap.
Kis agymunka is van azért az anesztéziában.
Mondjuk egy dializált veseelégtelent szeptikus sokkban altatni nem olyan egyszerű, hogy az asszisztens is megtegye 'így szoktuk- ezt láttam az okosoktól" alapon.
De ki tudja. Svájcban úgy látszik mehet ez ilyen alapon is....
Csak gondolom a honorálás meg a társadalmi megbecsülésük is olyan szinten van.
she_wolf 2013.11.18. 22:52:37
"De valami hasonlók kéne csinálni- csak ugye ez is PÉNZ, az meg nincs- illetve van, csak elfocizgatjuk, meg eltőzsdézgetjük..."
Teljesen jól tudod, hogy hol van az eb hantja:(
Ma epeömlésem lett attól, hogy például 5 milliárd megy az MTK-nak létesítményfejlesztésre, meg + évi 300 milla működtetési támogatás. ÉS EZ CSAK AZ MTK!!!
A többi hűbérúr....ők sem "rezsicsökkentéses" parasztvakítással lesznek megvajazva.
Félreértés ne essék, nem vagyok sportellenes. Nagyon nem! Csak attól hányok, hogy mindezek mellé mintegy savanyúságként szervírozzák, hogy 185 milliót szavaznak/fordítanak eü-s izéhozéra. Mindezzel paralel zeng a média a János Kórház siralmas helyzetéről (ami nem szenzációhajhász hír sajnos, hanem maga a valóság).
Egy ilyen létesítménynek (csak egynek!) nem bagóra van szüksége, hanem bizony azokra a milliárdokra ahhoz, hogy Magyarország végre valóban jobban teljesítsen. Mert jó teljesítmény csak egészséges, és megfizetett emberekről várható el.
(Ez így nem korrekt tőlem, természetesen ide értem a megváltozott munkaképességű, és fogyatékkel élő, dolgozni akaró embereket is.)
Farkasokkal táncoló 2013.11.20. 19:35:24
Ja még annyit, hogy nem is tudtam, hogy az árpát már operálják... én úgy születtem, hogy árpa volt a szememen, és az egész gyerek és fiatal korom az árpák árnyékában telt, igen, volt olyan, hogy egy szememen 4 árpa, kettő fenn, kettő lent, a szülések után múltak csak el. De csak kenőcsöt kaptam rá, semmi mást. (Jelzem rohadék dolog az árpa, fáj, szúr, éget és még ronda is...)