Levél: A magyar orvosok 99%-a becsületesen dolgozik !
19 hozzászólás
2013.11.14. 07:00
Az orvosi társadalom olyan, mint a családom, vannak benne szeretem-nemszeretem, magasztalom, leköpöm személyek, indulatosan rosszat mondhatok róla, de nagyon nehezen viselem ha idegen ugyanazt teszi.
Most lesz a 30 éves évfolyamtalálkozónk .... A magyar orvosi társadalom olyan mint a családom, vannak benne szeretem-nemszeretem, tisztelem-nemtisztelem, magasztalom, leköpöm személyek, indulatosan rosszat mondhatok róla, felháborodottan kritizálhatom de nagyon nehezen viselem ha idegen ugyanazt teszi. Így vagyok most a magyar sajtóval. Jót benne alig lehet hallani, olvasni a magyar orvosokról, ellenkezőleg, provokativ, ellenséges kommenteket gerjesztő irások, riportok sokasága születik nap mint nap. Pedig biztosan tudom, hogy a magyar orvosok nem változtak végzésünk óta, kitartóak jóban, rosszban.
Ez a naplórészlet egy 1985-os eseményt ír le, egy mindennapi történetet. Sajnos Erzsébetet és magzatát elvesztettük, de az akkor tapasztalt dolgozói szolidaritás bennem a mai napig úgy él mint a legmeghatóbb professzionális élmény: kollégák voltunk akik EGY cél érdekében dolgoztak, Erzsébet életéért. Ez most is így van: a magyar orvosok 99%-a becsületesen dolgozik ! Az adott körülmények között! Ilyen egyszerű és nyilvánvaló kellene hogy legyen a köztudatban. Sajnálom, hogy az egészségügyi társadalom egyszerre eszköz és áldozat is ebben a háborús retorikában ami a mostani magyar nagy reality-showt jellemzi. A bizalmat cikkekben megöli és kommentekben temeti.
Éjszaka van, röviddel éjfél előtt. Alig néhány perce végeztem az elmaradt, kötelező papirmunkával, egy pár falatot lenyeltem, és izmaimban az álom előtti finom, meleg bizsergést érzem már. Fáradt vagyok. A hosszú folyosón át a fakó ügyeleti szobák felé sietek. Megállok egy percre a hirdető tábla előtt, gyorsan még egyszer ellenörzőm, kik az ügyeleti társaim és leszaladok a lépcsőn a klinika hasába. Ott, mélyen, ott vannak az orvosi szobák. A lépcső oldalán oktatási gyüjtemény van, egy nyitott szekrény polcain „befőttes” üvegek formalinos oldatában embriók, magzatok, lepények, kivett szervek, boncolt testrészek sorakoznak. Csendben köszönök nekik. Megszoktuk őket, a laikus szemével már nem is látjuk őket és lélektelenül, könyörtelenül ott fogadjuk a vendégeinket a hétvégi ügyeleteken: feleségeket, férjeket, gyermekeket. A szobák katonás berendezése, a meztelen és magányos villánykörtés vilagítás nem javit a hangulatomon. Gyorsan és nagy elkerülő mozdulatokkal fogat mosok - tudom, az elöző napi ügyeletes férfikolléga belepisilt a mosdóba - és végre lefekszem. 1986-at írunk, orvos de még nem szakorvos, gyakornok vagyok. A létra legalján robotolok. Nyitott, lelkes, barátságos, törekvő vagyok, és még azelőtt a nagy találkozások előtt állok amik a kollégaimhoz, a betegeimhez való viszonyomat egy életre meghatározni fogják. Éjfél előtt van és halk kopogás az ajtón: „ Doktornő! Jött egy beteg”.
A felvételi helységben sápadt fiatal asszony űl, férje mellette áll, kezét tördeli, nyugtalan. Erzsébet 33 éves, kettő fia van már, félidős terhes és néhány órája fáj a hasa. Ahogy feláll, hogy átfeküdjön a vizsgáló asztalra, elszédül és látom, hogy nincs itt idő a gyakornoki kérdésekre, fejtegetésekre és dilemmákra, azonnal értesítem az ügyeletvezetőket. Ők sem gondolkodnak sokáig, néhány perc mulva Erzsébet elveszti az eszméletét. A műtőben vagyunk már amikor megáll először a szíve. Akkor egy fajta áldott státusz száll le ránk, kezünk mozog de megállunk észrevétlenül egy-két masodpercre. A csendet vágni lehet, nem késsel hanem baltával, igen.... baltával. Mindenki, adjunktus, tanársegéd, gyakornok, altatóorvos, szülésznő, ápolónő, műtősfiú egy sóhajnyi időre magában fordul és felméri, hogy az itt folyó élet-halál harc hosszú és talán igazságtalan lesz. Aki hisz, aki nem, koncentráltan cselekszik, legjobb tudása szerint vág, szív, széthúz, számol, rendel, ír, varr, pumpál, fecskendez, töröl..... közben, ha dadogva is de kitartóan fohászkozik, ki Istenhez, ki Szüz Máriához, ki egy csodált mesterhez, ki saját magához, Erzsébethez, hogy gyere vissza, maradj velünk, segíts!!!!!
To be continued.....
Egy külföldi orvos Magyarországon
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.11.14. 19:11:42
Ugye, itt így szokták?
platelet 2013.11.14. 20:45:09
Feketepéter 2013.11.14. 22:29:03
Ladislav 2013.11.14. 22:47:51
she_wolf 2013.11.14. 23:16:06
Igen, akkor még így volt. Most hogy van? Nem tudom. Akkor jó volt.
A poszt utolsó bekezdésének a második fele mélyen megindított, mert hasonló történeteket éltem át újra, ugyanolyan intenzitással, mint egykoron.
Sok poszternek hiába is mondanám, hogy láttam én már a dühtől könnyeit nyeldeső szülészt, mikor a k. kismama második elhalt hydrocephalusos magzatát volt kénytelen megszüleszteni. És nem az éjszakai melózás miatt dühöngött magába fojtva a szavakat, hanem mert a k. kismama se kiskönyvvel, de még egy nyomorult laborlelettel se rendelkezett. Csak bejött azzal, hogy "jajdeterhesvagyokésúgycsikarahasam".
Erre kössön csomót egy épeszű ember. Több példát hadd ne, pedig lenne bőven...
De hát itt mindig annak van igaza, akinek éppen rúgdoshatnékja van, ha fehéret lát:(
Igaz, ami igaz, kedves média barátunk is rátesz egy lapáttal a betegben hagyott törlővel, és az is igaz, hogy páros lábbal rúgnám seggbe azt, aki nem tudja megszámolni őket, vagy nem tud különbséget tenni kis és nagy törlő között.
(A mi időnkben úgy volt, hogy megszámolta műtősfiú/lány, a műtősnő, (ha fogadott orvos operált, akkor ő is) és a műtétet vezető orvos. Az állványon pedig külön sorok a kis és nagy törlőknek.)
De hát....
2013.11.15. 06:27:01
kikicsoda 2013.11.15. 08:35:03
kikicsoda 2013.11.15. 08:44:50
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.15. 09:11:09
1. mit keres az ápolónő a műtőben? ápolónő-nek az osztályos nővéreket nevezik, bármelyik műtőben tevékenykedő ápolónő valamilyen speciális titulussal bír: műtősnő, anesztasszisztens, intenzíves nővér stb én ápolónőnek senkit nem neveztem a műtőben és soha nem hallottam
2 ha bent van a műtőben az adjunktus, a tanársegéd és a gyakornok (jelen esetben szakorvosjelölt) akkor ki látja el a szülőszobát, ambulanciát, osztályt? egyetemi klinikán nem vitatom, hogy 3 ügyeletes lehet, sőt akár 4 is, de kettőnél több operatőr a nőgyógyászaton max egy Wertheimhoz kell azt pedig nem ügyeletben műtenek
mi az, hogy ügyeletvezetőket értesített? ilyen nincs sehol a világon,még ha véletlenül 2 professzor is ügyelne (ami kizárt) akkor is az egyikük az ügyeletvezető, mert ha baj van akkor valaki el kell vigye a balhét és azt nem lehet két részre osztani. jelen esetben gondolom az adjunktus volt az ügyeletvezető vagy esetleg egy professzor aki kint maradt (ez megint irreális mert a professzor látná el az ambulanciát meg az osztályt mint egyedüli szabad orvos?)
gondolom itt valamilyen vérzés lehet a szívmegállás oka, akkor pedig a cselekedetek sorából kimaradt pár kritikus mozzanat: lefog (eret), tamponál (kismedencét), transzfundál (vért), azonnali total méheltávolítás szintén mint végső megoldás,
a hyperhaes kimarad mert 1985-öt írunk magyarországon, a torakotómia és direkt szívmasszázs is kimarad mert nőgyógyász ilyet nem végez (mondjuk én is csak egyszer csináltam úgy, hogy a szegycsontot a professzor vágta hosszában ketté kalapáccsal és vésővel 1 perc alatt - és nem is élte túl a beteg)
Braincelle 2013.11.15. 09:53:28
én is hiányoltam a reanimációt :D
illetve az a fohászkodós rész meglehetősen valóságtalan volt. ha nekem valaki az orrom előtt meghal, akkor az utolsó, ami eszembe jut, hogy megálljak egy pillanatra imádkozni...
továbbá én kb 15 éves koromban írtam hasonló stílusban, hasonló pátosszal az elképzelt egészségügyi világról.
Braincelle 2013.11.15. 09:56:46
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.15. 20:07:29
she_wolf 2013.11.16. 01:50:37
A könnyeit nyeldeső szülészről csak annyit, hogy szíve szerint pofán verte volna a k. kismamát (de nyilván nem tehette), mert szinte vonásra ugyanaz történt mint az előző terhesség idején, cca. 2 évvel korábban. Akkor mindent elmagyaráztak a nőnek alaposan (hogy jól értsd: szájbarágósan!), erre puff neki....
Pech, hogy a résztvevők ugyanazok voltak.
A doki nem üvöltözött, csak csendben kicibálta a nőből ami benne volt. Ennyi.
she_wolf 2013.11.16. 02:02:45
Számomra egy rövidfilm volt, amit már egyszer-kétszer láttam. Melodráma? Lehet.
Ma (bocs, tegnap) voltam laborban. Általam sosem látott laboros tűpárnának nézve a karomat szépen beszilvázott:) Írjak posztot róla, hogy milyen pancserek dolgoznak ott, és milyen mélységesen felháborító, hogy ezért fizetem a TB-t? (Ami ugyebár már nincs is.)
Akkor már inkább egy melodráma:D
Braincelle 2013.11.16. 11:20:55
Elhiszem. Csak szerintem ez a blog nem erre való. Én is leírhatnám az élményeimet, én is írhatnék megható és felkavaró beszámolókat, régen tudtam írni, ma már idegesít mások írása is, ha több van benne, mint a tények és a vélemények ismertetése. Ettől függetlenül megvan a helye a hangulatkeltésnek, csak ez a blog nem erre való.
Amit én szeretek: ha olyan posztok jelennek meg, amikben tények szerepelnek, pontosan leírt események, diagnózisok, a lehető legkevesebb indulattal és hangulatkeltéssel. Mert ahhoz van mit hozzászólni, gondolkozni. Ilyen volt a hasnyálmirigy gyulladásban meghalt fiatal férfi története, ami pedig éppen elég felkavaró, mégis, a párja, aki írta, objektíven, érthetően, részletesen le tudta írni, mi történt. Ha megnézed ott a kommenteket, nem volt egy sem, amelyik azt állította volna, hogy a posztoló hazudik, és mindenki mellette foglalt állást, még az egyébként legnagyobb szájú orvos kommentelők is.
Aztán vannak azok az írások is, amikor három, laikusan (de még azon belül is hibásan) megfogalmazott mondatot ír le az illető arról, ami történt, majd jön több sor gyalázkodás, és elvárja, hogy te állj mellé, mert különben biztos szakmai elfogultságból nem teszed.
Hasonlóan utálom a pozitív posztokat és ezt az új valamit, amit az utóbbi két poszt képvisel. Nyithatnánk erre egy külön blogot. Mesélj magadról. Vagy bármiről. Csak nyugodtan, ráérünk mi olvasgatni, mi napfényt eszünk, nem munkából élünk.
she_wolf 2013.11.16. 17:40:46
Minden soroddal egyetértek.
Valóban nem itt kell merengeni rég volt eseteken, ez nem az a hely.
Azonban nagyon kevés az objektív eseti leírás. A poszter haragos, mert Istennek hiszi a "fehéreket", erre kiderül, hogy nem azok. Az orvosok haragosan reagálnak, mert a panaszos nem objektív (bizonyos esetekben - mondjuk ki! - sülthülye, gyökkettő, ecetet rá....), ráadásul önmaga okozta magának a bajt.
Én akkor is profitáltam a "Praxisból", mert jó ötletet kaptam itt.
Ehhez kapcsolódóan kívánnám megjegyezni, hogy a Jahn Ferenc kórház betegirányítója akkora kupleráj, hogy olyat még életemben nem láttam:(
(A fényevést meg ne is emlegesd, mert attól gyilkos gondolataim támadnak:(( )
PRAXIS
"Pozitív és negatív történetek a magyar egészségügyről, minden mennyiségben. Orvosnál jártunk és nem ment minden zökkenőmentesen? Netán megaláztak, megvárattak vagy félrekezeltek? Vagy éppenséggel lelkiismeretes, segítőkész egészségügyi dolgozókkal találkoztunk? Ide megírhatjuk. Miért is? Mert az orvostársadalom máris nyomon követi a bejegyzéseket, olykor pedig hangot is adnak álláspontjuknak a kommentekben. De ha nem vagyunk mesélős kedvünkben, a kórházértékelővel is kinyilváníthatjuk véleményünket." - hvg.hu
Médiaajánlat
