Levél: Már nem tudok bízni az orvosokban


Nagykönyvbe illő eset vagyok, de három év alatt egyetlen olyan orvossal sem hozott össze a sor, akit érdekeltem volna. Lesújtó.
Szia!
Szeretném megosztani a törénetem, ami a saját blogomom már megjelent. http://kapirgalo.blog.hu/2013/10/31/a_7_orvos_aki_nem_latta_a_fatol_az_erdot
Örülnék, ha kitennéd a cikket, mások okulására!
Üdv, Niki
Nem vagyok panaszkodós típus és sosem gondoltam azt, hogy mindenhez értek, ezért aztán alapvetően bízom a szakemberekben, legyen az hűtőszerelő vagy orvos. Lehet ezt buta naivságnak gondolni, de a lényeg az, hogy én érzem magam jobban optimistán is bizakodón, mint örök gyanakvásban. De sajnos orvosban többé nem bízhatok. 2013 februárjában, több mint három év késéssel pajzsmirigy alul-működést diagnosztizáltak nálam. Az utolsó utáni percben történt mindez egy halott gyerekkel, egy hirtelen császármetszéssel és az önbizalmammal fizettem értve. Csak idő kérdése volt, hogy a munkám és vele sok minden más is odavesszen.
No, de menjünk a történet elejére, 2010 januárjába, amikor egy csodálatos és problémamentes terhesség után kislányom született, császármetszéássel. Az orvos elszámolta a szülés időpontját, így a megengedett 2 helyett 3 héttel hordtam túl a babát, aki ennek ellenére nagyon pici volt. Választott szülészem, Dr. Herczeg Szabolcs egy rendkívül szimpatikus férfi volt, akivel az első perctől fogva megtaláltunk a hangot egymással. Emberileg hozta a tökéletes nőgyógyászt, a szakmai tudását pedig nem kérdőjeleztem meg, ráadásul azt gondoltam, hogy a Róbert Károly Magánklinika nem engedheti meg magának, hogy felkészületlen orvosokat alkalmazzon. Így aztán ezen a naptáros ügyön átsiklottam, inkább élveztem az anyaságot. Telt s múlt az idő, a második gyerekem pedig az elsőhöz hasonlóan azonnal megfogant. 5 hónapos terhes voltam, amikor egy olyan születési rendellenességet diagnosztizáltak nála, aminek egyértelmű oka az akkor még ismeretlen betegségem volt. Mivel Herczeg doktor elfelejtett elküldeni a terhesség elején szokásos vérvizsgálatra, nem derült fény a problémámra. Ebben az időben egy pici gyerekkel ingáztam Genf és Budapest között, bevallom, nekem sem esett le, hogy elmaradt a vérvétel, bíztam az orvosomban. Ő viszont nemcsak a pajzsmirigyproblémát, hanem a magzat fizikai elváltozását sem vette észre az utrahangon, ellenben végig nagyon kedves és empatikus volt. Egy nem kötelező, de erősen ajánlott vérvizsgálatnál derült ki, amire ha nem fizetek be, akkor talán szülhettem volna egy életképtelen gyereket a terhességem végén. Dr. Papp Csabához kerültem a Klinikán, aki elmondta, hogy a baba problémája a 3 hónap végén esedékes ultahang vizsgálatnál már jól látható volt, ezért azonnal a művi terhességmegszítást kellett volna végezni, ismertebb nevén abortuszt.
A 10 perces kis műtét helyett, 5 hónapig élt és mozgott bennem egy baba, akinek a megszülésével még 2 napig küzdöttem, teljesen motiválatlanul. Majd még egy napba telt, mire felocsúdtam a morfium-mámorból, és hónapokba, mire valahogyan elfogadtam a helyzetet. Soha senki nem akart utánajárni, miért alakult ki a rendellenesség, a gének rossz össze-kapcsolódásáról hadovált mindenki. Én pedig éreztem, hogy bennem volt a baj, de azt hittem lelki és nem testi eredetű. Eleinte a tragédiának tudtam be a rosszkedvemet, illetve annak a ténynek, hogy az istennek sem akartam visszanyerni a szülések előtti formámat. Úgy döntöttem időt adok magamnak. Néhány hónap múlva azonban rendszertelenné vált a korábban mindig nagyon pontos ciklusom, ezért visszamentem dr. Papp Csaba magán-rendelésére, aki sok pénzért, vizsgáltatok nélkül sárgatest hormonokat írt fel nekem, mert szerinte egy újabb baba segít majd az én bánatomon! Ez 2012 nyarán volt, ez volt az a nyár, amikor kizárólag levest ettem, állandóan futottam és mégis csak híztam és híztam. Fásult és fáradt voltam, alig tudtam gondolkodni, éreztem, hogy valami baj van velem, de nem tudtam mi. Nagyon nehezen ment a munka is, később az endokrinológus meglepődött rajta, hogyan tudtam ezzel a betegséggel dolgozni.
Mindent megpróbáltam: homeopátiáztam, bél-tisztítottam, zsírleszívást fontolgattam - azt hittem, ha leadok pár kilót, akkor újra erős és boldog leszek. A pajzsmirigy-hormon hiánya gyakorlatilag az anyagcserét lassítja, aminek számos következménye közül a gyomrom bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Ősszel már többször kerültem kórházba a görcsökkel, és minden alkalommal, minden orvos valamilyen nagy bajt akart kizárni. Mind olyan horror forgatókönyveket vizionált, hogy perforált a belem vagy begyulladt a vakbelem, pedig egyszerűen csak nem tudott semmi sem rendesen felszívódni a gyomromban. Amikor végül kiderült, hogy az életem nincsen veszélyben, hazaengedtek további kérdések, vizsgálatok nélkül. De én továbbra sem voltam jól és nem értettem, hogy miért ülök sírva Mikulás estén a Fiumei úti kórházban, ahelyett, hogy kislányom csizmájába dugdosnám az ajándékokat. Végső kétségbeesésemben, 2013 februárjában kigugliztam a körzetileg illetékes házi orvos nevét és elmentem a rendelésére. Ezt csinálja az egyszerű ember, ha fáj valami. Dr. Ballya Irén nem tett egyebet, mint alaposan megvizsgált. Láss csodát, kiírt egy teljes vérvizsgálatot és megnézte a lelet minden sorát. Nagyon meg is lepődött rajta, azonnal felhívta egy endokrinológus ismerősét, aki elmondta neki, hogy van úgy, hogy valami olyan kóros, hogy egyszerűen nem tudják a műszerek megmérni a laborban. Mint amikor egy elefántot a patikamérlegre teszünk - nem tudni hány kiló, csak annyi a biztos, hogy több mint 20 gramm. Az én leltem is ilyen volt, egy nagy error jel volt benne, aki ránézett, tényleg hihette azt, hogy bedöglött a gép. Ha egyáltalán ránézett valaki valaha valamilyen valamelyik kórházban. Rövid telefonos konzílium után felállították a diagnózist és én másnap elkezdtem szedni a gyógyszert, ami életem végigég elkísér majd. Tettem még egy gyenge próbálkozást az állami egészségüggyel, az endokrinológián soron kívül fogadtak a betegségem súlyossága miatt, de láttam, ha háromhavonta kapok időpontot, évekbe telik, míg rendben leszek. Magánorvosnál, sok pénzért, fél évbe telt, hogy beállítsák a gyógyszer adagolását.
Sajnos a három év alatt kialakult még pár olyan szövődmény, amivel járhatom még az orvosokat egy ideig, de legalább visszakaptam az életem. Visszakaptam a testem, és visszakaptam az energiámat, újra tudok gondolkodni. Ami örökre elveszett, az a bizalom az orvosok iránt.
A hypothyreosis népbetegség, főleg a nőket érinti, tipikusan az első terhesség során alakul ki. A diagnosztizálása fatálisan egyszerű – egyetlen vérvizsgálattal, teljes bizonyossággal igazolható. Kezelése nemkülönben – hormonpótlással. Nagykönyvbe illő eset vagyok, de három év alatt egyetlen olyan orvossal sem hozott össze a sor, akit érdekeltem volna. Lesújtó.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SusanneF 2013.11.12. 08:31:04
Nekem is majdnem volt szerencsém H.Sz.-hoz,de végül nem.
Nagyon sajnálatos mindaz,ami ahogy történt,az vesse az első követ,aki ilyen esetben újra bízik...
Majd jönnek a többiek,és szakértenek-én nem értem a leírtakat,hogy történhet ma ilyen,kis hazánkban.
Sajnálom a szenvedést,és az elvesztett magzatot.
Sok erőt kívánok és teljes reményt az igazi Életre....
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.12. 09:45:25
meg azért az nagyon érdekes, hogy valaki bélperforációval van sebészeten akkor az első laborvizsgálatok egyike amit elvégzünk az a pajzsmirigy hormonok szintje mert a radiológus úgy is az kérdi először a CT előtt
Farkasokkal táncoló 2013.11.12. 15:44:18
Farkasokkal táncoló 2013.11.12. 17:33:14
Stimmel, akkor tudom kiről van szó. Ez kb 10 éves történet, annak idején nagy botrány volt belőle (persze H. Cs-nak a haja szála sem görbült, és ahogy a posztból látom inkább felfelé bukott), de a levélíró szegény kismama szintén, sok társához hasonlóan bedőlt a "sztárorvos "és a "tündéri modorú nagyon kedves orvos" fogalmának, pedig ha van aki ártani tud a terheseknek akkor ez a fajta az. Ha 10 évvel öregebb lenne, biztosan nem őt választja.... :-(
Rotoxis 2013.11.12. 17:47:28
SusanneF 2013.11.12. 18:28:29
SusanneF 2013.11.12. 18:29:20
Rotoxis 2013.11.12. 19:16:44
Braincelle 2013.11.12. 20:33:40
És akkor lehetnek ilyen dolgok, mint hogy a betegnek az akut bajait mindig ellátja az aktuális SBO, és a háttérprobléma későn derük ki. Főleg, ha a területi belgyógyászat nincs a helyzet magaslatán.
Bár azt nem hiszem, hogy van olyan belgyógyászat osztály, ahol a hízó, fáradékony nőnek nem csinálnak TSH-t, a legtöbb belgyógyászaton ez vonatkozó panasz nélkül is a rutin labor része.
dioda 2013.11.12. 20:36:11
csak néha benézek ha marhaságot látok: nem biztos, hogy CT is történt a hölgynél a hasi panaszok miatt. Amennyire tudom, hazánkban ez nem annyira elterjedt vizsgálat a hasi panaszosoknál, mint külföldön (bár intézetről intézetre változik a szokás).
dioda 2013.11.12. 20:44:52
magam adom 2013.11.12. 20:56:17
Ellenben a posztoló, aki a fent leírtak szerint kissé bonyolult: "Mindent megpróbáltam: homeopátiáztam, bél-tisztítottam, zsírleszívást fontolgattam - azt hittem, ha leadok pár kilót, akkor újra erős és boldog leszek."
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.12. 20:57:44
dioda 2013.11.12. 21:12:33
dioda 2013.11.12. 21:37:12
Thyrotoxicosis
At risk
Patients with untreated Graves’ disease
Patients with multinodular goiter and thyroid autonomy, especially if they are elderly and/or live in area of dietary iodine deficiency
Not at risk
Patients with normal thyroid function
Recommendations
Iodinated contrast media should not be given to patients with manifest hyperthyroidism. Prophylaxis is generally not necessary. In selected high-risk patients, prophylactic treatment may be given by an endocrinologist; this is more relevant in areas of dietary iodine deficiency. Patients at risk should be closely monitored by endocrinologists after iodine- based contrast medium injection. Intravenous cholangiographic contrast media should not be given to patients at risk.
De nem írja le egyértelműen a vizsgálat előtti kötelező szűrést, bár értelemszerűen ajánlatos.
dioda 2013.11.12. 21:44:33
Braincelle 2013.11.12. 21:45:49
Tőlem még soha egyetlen radiológus sem kért TSH-t, pedig szerveztem már jó pár CT-t. GFR és metformin, az igen, de TSH-ra sosem kérdeznek rá.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.12. 21:48:26
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.12. 21:56:54
a metforminra itt csak olyan szinten kérdeznek rá, hogy "egyéb gyógyszerszedés". nem is olyan régen kértem egy betegnek akut harántlézió (spontán, nem traumás) gyanújával CT-t úgy, hogy aznap vett be metformint, szó nélkül megcsinálták CT-t kontrasztanyaggal meg mindennel (tudom, hogy MR jobb erre, de azért még extra valaki be kellene jöjjön és arra csak gyerekek miatt hajlandók a radiológusok). csak azt mondta a radiológus, hogy a vizsgálat után 2-3 napig ne vegye be többet és legyen napi labor.
úgy nézem radiológusoknál is mások a prioritások
Braincelle 2013.11.12. 22:03:24
Nálunk nagy hiszti a metformin. Mondom, TSH-t még sosem kérdeztek, legalábbis tőlem nem.
CPR 2013.11.12. 22:04:58
dioda 2013.11.12. 22:18:36
dioda 2013.11.12. 22:53:59
Braincelle 2013.11.12. 22:57:47
Az sem mindegy, hogy akut vizsgálat-e vagy sem. Ha vitális indikációval szükséges a vizsgálat, akkor senkit sem érdekel, hogy mikor vette be utoljára a metformint.
Braincelle 2013.11.12. 22:58:18
Te most Magyarországon dolgozol?
kdella 2013.11.12. 23:11:38
Posztolónak jobbulást!
magam adom 2013.11.12. 23:32:08
@csak néha benézek ha marhaságot látok: Nálunk a radiológus alapból bent van (műszak, vagy ügyelet) éjszaka a haránt lézióhoz a készenlétes radiográfus minden esetben bemegy, és megcsinálja a vizsgálatot, mindegy, hogy traumás-e, vagy nem.
dioda 2013.11.13. 00:07:08
Visszatérve a postra, hypothyreosis esetén igen ritka a teherbeesés - érthető okokból, ill. a korai vetélés a jellemző. Ezért nem is szűrik pajzsmirigybetegségre a terheseket.
Braincelle 2013.11.13. 00:10:12
igen, én is ezen is elmerengtem. A behívósnak tudtommal kötelező bemennie, ha az ügyeletvezető behívja.
Van, ahol meg acetilciszteint adnak. Én nem vagyok radiológus, de amennyire látom, ez helyenként változik.
"A TSH értéket nem kérdezi a radiológus, mert elvileg a klinikus nem utalja be a beteget CT-re, ha MR is végezhető"
Elvileg. A gyakorlatban meg az MR két esetben elérhető, ha k... akut (a legtöbb helyen ez esetben is csak akkor, ha a beteg szállítható állapotú, továbbá megengedheted a mentő megvárásából, a beteg szállításából, a vizsgálat elvégzéséből és a beteg visszaszállításából adódó csúszást) és ha k...-ra ráér (Budapesten csaknem lehetetlen két hónapon belüli időpontot kapni, és ha egy-egy betegnél ki is sírod, összességében azt mondanám, hogy hónapokról van szó). A kettő közötti időfaktorú kórképeknél nincs más választás, mint a CT. Persze akkor meg van lehetőség TSH-t nézni, de ez nem változtat azon, hogy soha nem kérdezik meg. A GFR-t annál inkább, sőt a tervezett vizsgálatokat 2 héten belüli labor nélkül meg sem csinálják.
Braincelle 2013.11.13. 00:14:44
Továbbá érdekelne ez a furosemides dolog, mert a furo alkalmazási előiratában ez szerepel erről:
"A vesefunkció károsodásának gyakoribb előfordulását tapasztalták a kontrasztanyag-nefropátia miatt veszélyeztetett betegek furoszemiddel kezelt csoportjaiban, azokkal a betegekkel összehasonlítva, akik csak intravénás folyadékpótlásban részesültek a kontrasztanyag beadását megelőzően."
Most meg is nyugodtam, mert mi csak folyadékot szoktunk adni. De ha Te tudsz erről bármi más adatot, vagy újabb infót, akkor írd meg, kérlek!
dioda 2013.11.13. 00:28:02
www.doki.net/tarsasag/nephrologia/upload/nephrologia/document/NDT_ajanlas_KontrasztaNP_2011.pdf?web_id=3495E8B44CE6E1D
Ez a MANET 2011-es ajánlása. Remélem meg tudod nyitni.
Braincelle 2013.11.13. 00:43:16
Jó cucc, köszi :D
2.3. Kacsdiuretikum ill. mannit adása kerülendő a kontrasztanyag adását közvetlenül
megelőzően és azt követően (A szintű). ... Rendszeres furosemid adását nem kell szüneteltetni a vizsgálat előtti napon, csak a megelőző
12 órában. A cél a beteg dehidrálásának elkerülése a vizsgálat előtt.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.13. 08:49:35
@magam adom: a metformint itt mint mondtam a radiológus kissé lazábban viseli, de elvileg 3 nappal hamarabb kellene elhagyja a beteg. az anesztes elemben nagyon komolyan veszi a metformint, előjegyzett protézisek esetén 1 héttel előtte el kell hagyni, de ez is embere válogatja, van amelyik megengedőbb.
itt radiológus esetleg az egyetemi klinikán van bent.nálunk van 3 készenlétben otthon a számítógép előtt (ők állandó összeköttetésben vannak a saját rendszerükkel és leleteznek minden CT-t, MR-t illetve hívhatod őket ha gondod van valamilyen röntgennel):
1 aki még nem főorvos (rezidens vagy szakorvos)
2 egy főorvos aki leletezi a komolyabb CT-ket, politraumákat
3 intervencionális radiológus aki felelős a szívkatéter laborért és az érsebészeti angiókért
minden ortopéd traumatológus el kell végezzen pár tanfolyamot (strahlenschutzkurs - sugárvédelmi tanfolyam) majd a főnöke kiad egy igazolást, hogy az ő felügyelete alatt leleteztél pár ezer röntgent és akkor kérheted a fachkunde (szerintem ennek nincs magyar megfelelője) kiállítását - ez feljogosít téged, hogy röntgeneket leletezzél. tehát a röntgeneket első vonalban a traumatológus leletezi és a radiológus csak ellenőrzi később, az ortopédián készült röntgenleleteket pedig a főnök kell(ene) leellenőrizze. én jelen pillanatban minden sürgősségi és tervezett röntgent leletezhetek ami a csontrendszerrel kapcsolatos (megvan a sürgősségi és a skeletdiagnosztikai fachkunde-m). néha bejön a radiológus ha politrauma van, de mivel jellemzően egy időben több kórházra ügyel, ezt ritkán teheti meg. ha ügyeletben MR-t akarsz az komoly gond, elvből nem szívesen csinálnak ilyet (pedig van kettő MR készülékünk), de ha muszáj és nincs bent senki aki kezelje a gépet akkor otthonról be kell hívjanak valakit.
@dioda: hát nem tudom, nekünk született itt gyerekünk németországban, olyan cécó volt a TSH körül, hogy csak na. először is kiakadtak azon, hogy ugyan a normál határértékek közt van de, hogy a felső határértékhez közel, hogy ezt azonnal 2 alá kell vinni. na kellett szedni L-Thyroxint egyre növekvő dózisokban, a végén már 125 mikrogrammot és persze havonta laborkontroll.
marand22 2013.11.13. 13:41:00
"There is no evidence that withholding metformin before a contrast procedure is protective, although this approach has been adopted by some."
Forrás: www.scct.org/documents/guidelines_performance.pdf
Évente 1000 és 1500 között végzünk coronaria angiographiát.
1. Metformint nem hagyjuk ki a tervezett vizsgálat előtt sem. Utána 48 óráig nem kapja a beteg.
2. TSH-t rutinszerűen nem nézünk angiographia előtt, a küldő intézetektől sem kérjük.
3. Angiographia előtt a kacsdiuretikumot kihagyjuk (ha lehetséges), és szükség esetén infúziót kap a beteg.
4. Acetil-ciszteint nem adunk.
5. Bikarbonát infúziót korábban alkalmaztunk csökkent GFR esetén az angiographia előtt, de randomizált vizsgálatok hatástalansága alapján felhagytunk ezzel a gyakorlattal.
6. Csökkent GFR, illetve akut angiographia (ACS) esetén isoosmolaris, nem ionos kontrasztanyagot használunk.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.13. 13:44:39
magam adom 2013.11.13. 22:50:37
Nálunk, ha akut, vagy relative CT kérés fut be, a kötelező "hiszti" a 4 órás éhgyomor, a metformin és a kontrasztanyag allergia. Ha a beteg metformint szed, a klinikus a kérdésre "adjuk utána a furo-t, csókolom"-mal válaszol. Egyébként úgy tudom, hogy a furosemid a magas szérium kreatinin szintnél kerülendő. Ha a kontrasztanyag adása nem szükséges, akkor nincs jelentősége egyiknek sem.
Mi évente kb. 24 ezet CT vizsgálatot végzünk. Az előjegyzett betegek figyelmét szóban is és a beleegyező nyilatkozaton is felhívjuk a metformin elhagyására 24 órával vizsgálat előtt, és 48 órával a vizsgálat után. Persze vannak "művelt" betegek, akik esetleg nem vallják be, hogy orális antidiabetikumot szednek. Egyébként ez néhány évvel ezelőtt nem is volt kérdés.
Mi csak alacsony ozmolalitású, non-ionos kontrsztanyagot használunk a CT-ben. Nem túl régen a betegek kaptak egy kérdőívet a vesefunkcióra, vesebetegségre, magas vérnyomásra, köszvényre, cukorbetegségre utaló kérdésekkel. A betegek igen nagy százaléka nem tudja, hogy normális-e a GFR értéke. Azoknál, akik a mi hálózatunkban is szerepelnek, utánanéztünk, a legtöbbnek nem volt laborvizsgálata a CT előtt. Azok a betegek, akiket nem a mi intézetünkben kezelnek, és nem is onnan utaltak be vizsgálatra, nem hoztak magukkal laboreredményt, elmondásuk szerint legtöbbjüknek nem is készült, illetve a mi rendszerünkben sem tudtunk anamnesztikus adatokat nyerni erre vonatkozóan.
Egyébként érdekes vita lehetne arról, hogy ez ténylegesen kinek a felelőssége.
Nálunk minden ügyeletben bent van egy szakorvos radiológus, és egy szakorvos jelölt, vagy rezindens, esetenként két szakorvos, két telephelyen. Az egyik helyen csak UH-rtg vizsgálatok vannak leginkább az SBO által küldött betegeknek. A másik helyen rtg és CT van. Itt a rtg-t és a CT is "bentalvós" radiográfus, vagy asszisztens végzi, és a szakorvos leletezi. Ha angiós gyakorlattal is rendelkezik, akkor akut DSA-t is csinál, ha nem, akkor van készenlétese, aki bejön. A rtg-műtős szakasszisztens szintén behívós. Az MR napi 16-18 órában "dolgozik", a legtöbb sürgős vizsgálat ebbe az időbe belefér. Ha mégis szükséges, éjjel készenlétes radiográfus van.Erre azért van szükség, mert bár előfordul, hogy a rtg-CT ügyeletet adó tud MR-ezni, mégsem tud átmenni a másik épületben lévő MR-be, mert a bázist elhagyni nem lehet (stroke centrum).
Az MR-be az előjegyzés esetenként 5-6 hónap is lehet, de leggyakrabban 4-6 hét rutin és kontroll vizsgálatoknál. Relative sürgősséggel 1 héten belül mindig adunk időpontot. A tényleges sürgős vizsgálatokat a kérés napján megcsináljuk. Ehhez hozzáteszem, hogy a tényleges sürgős esetek 90%- igaziból inkább relative sürgős. De mi "elkapattuk" a klinikusokat. :-)
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.13. 23:07:04
dioda 2013.11.14. 03:48:54
dioda 2013.11.14. 03:56:11
dioda 2013.11.14. 04:23:02
magam adom 2013.11.14. 06:25:22
Bocs, a kezdő mondat így szólt:
"Nálunk, ha akut, vagy relative CT kérés fut be, a kötelező "hiszti" a 4 órás éhgyomor, ..."
Eredetileg ezt szerettem volna írni: Nálunk, ha akut, vagy relative akut CT kérés fut be...
Vagyis, ha a vizsgálat nem vitális indikációjú, mondjuk elég 6 órán belül elkészíteni, akkor kérjük az osztályt, hogy a beteg 4 órás éhgyomorral érkezzen a vizsgálatra.
Nyilván az akut eseteknél ez nem kívánható, bár jó lenne... :-)
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.14. 07:54:05
dioda 2013.11.14. 09:28:47
dioda 2013.11.14. 13:21:58
Ld.: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12914727
és még van egy pár...
csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2014.03.03. 17:18:03
A posztiro
csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2014.03.03. 17:23:57
Tyto Alba 2015.10.25. 03:31:28
"Az orvos elszámolta a szülés időpontját"
Volt menzesznaptárad? Mert az utolsó menstruáció első napja, ugye adott, ha vezetted rendesen. A többihez meg 8 általánosnál nem kell több. 21 nappal elszámolni... és ma már lehet kis papírkorongos naptárakat is kapni 130 forintért. Te miért nem számoltál utána?
"5 hónapos terhes voltam, amikor egy olyan születési rendellenességet diagnosztizáltak nála"
? (mikor mentél először orvoshoz? 6, 12 hetes kivizsgálás, genetikai UH nuku? legkésőbb a 16. hétig szűrnek, mint az állat)
"Herczeg doktor elfelejtett elküldeni a terhesség elején szokásos vérvizsgálatra"
?
Ebben az időben egy pici gyerekkel ingáztam Genf és Budapest között, bevallom, nekem sem esett le, hogy elmaradt a vérvétel, bíztam az orvosomban. "
? (az embernek saját feje is van, főúleg a második gyereknél, orvoshoz menni egy vérvételre Genfben is lehet)
"a magzat fizikai elváltozását sem vette észre az utrahangon"
?
"Dr. Papp Csabához kerültem a Klinikán, aki elmondta, hogy a baba problémája a 3 hónap végén esedékes ultahang vizsgálatnál már jól látható volt"
? Én nem hiszem, hogy a tanár úr bármelyik kollégáját lejáratná egy iylen mondattal, vagy ha igen, akkor azonnal indíthattál volna pert a tőle kapott szakvéleménynel a kezedben...
ezért azonnal a művi terhességmegszítást kellett volna végezni, ismertebb nevén abortuszt.
"A 10 perces kis műtét helyett,
??? (nem tíz perc az...és n csak addig kicsi műtét, míg valami baj nem történik közben...)
5 hónapig élt és mozgott bennem egy baba, akinek a megszülésével még 2 napig küzdöttem
??? (miért hagytak két napig kínlódni?)
teljesen motiválatlanul."
frown hangulatjel nagyon sajnálom... te ebben te is vastagon benne voltál.
"de a lényeg az, hogy én érzem magam jobban optimistán is bizakodón, mint örök gyanakvásban."
Üdv, egy örök gyanakvó