Levél: Szarból várat kell építeni az emberek butasága miatt

2013.11.07. 06:47

stock-footage-medical-doctor-negative-shrug-and-doubt-shrugging-young-woman-medical-professional-in-uniform.jpg Fontoljuk meg, mielőtt az orvosokat okoljuk mindenért, amiről talán nem is ők tehetnek, becsüljük meg azt, aki jól végzi a munkáját.

Tisztelt Praxis Blog!

 Nem rég találtam rá a oldalra, és kissé ledöbbenve olvasom a sok negatív hangvitelű, az orvosok "kegyetlenkedéseiről" szóló történetet. Egy-két történetről úgy gondolom, kicsit túl van dramatizálva, és egy orvos lányaként és leendő orvostanoncként szeretném megmutatni, hogy az éremnek mindig 2 oldala van... Előre szólok, jó hosszú lesz.

2 éve tanulok a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán, apukám közel 25 éve végzett ugyanitt, majd vidékre (egy észak-kelet magyarországi falucskába) szerződött, mint körzeti fogorvos. Évek óta azt látom, hogy ez volt élete LEGROSSZABB döntése, persze ez még az elején nem derült ki...mindenesetre, én nem fogom folytatni a munkáját ebben a községben, az biztos. Az okok, avagy mi is áll az orvosok ingerült, fásult, nem mindig empatikus viselkedése mögött?

1. Fizetés. Na igen, most jön a megkövezés, hogy meri kinyitni az orvos a száját, amikor így is a többszörösét keresi, mint a szerencsétlen minimálbéresek... Akkor szeretném elmondani: az orvosi képzés közel 10 ÉV, a fogorvosi 7-8, ezzel a leghosszabb képzésidőt igényelő szakma, és akkor megvan a diplománk, de még nincs praxisunk, betegkörünk, semmink. Egy félév az orvosin ha nem vesznek fel államira, több mint 1 millió forint, ha nem buktunk meg egyszer sem a 6 év alatt, akkor az jó esetben 12 millió összesen (mivel mostmár aláírták a hallgatói szerződést, aki nem dolgozza le a 12 évet Magyarországon, annak automatikusan vissza kell fizetni ezt a pénzt, ha államira járt akkor is, tehát már nincs "ingyendiploma").

Ez volt a képzés. Ezután kell még egy rendelő, ebbe eszközök, meg asszisztens is. Apukám személyszerint semmilyen támogatást nem kapott, maga vette meg a felszerelést részletre: egy fogorvosi szék 3 millánál kezdődik, akkor kell konzerváló, anyagkeverő, stb... Egy fogó 6000Ft, és abból nem egy kell ugye...Ezek voltak az alapok.

Nem panaszkodom, elvagyunk apukám fizetéséből, de azért azt is látjuk, hogy jobban "meglennénk", ha néha ő is nyomna egy kis maszekot, elkérne 1-2 ezrest a foghúzásért, injekcióért, ami amúgy ingyen van, de vannak kollegák, akik szemrebbenés nélkül kifizettetik. Vagy persze, ha ő is lelépett volna külföldre amég lehetett, mert ott még egy konzultációért is igen nagy összeget kérnek. Tehát, van egy kis házunk, egy autónk van, és semmivel sem élünk jobban, mint a szomszéd kőműves vagy a fodrász, pedig erre a szakmára mi készülünk 10 évet, ők meg 2-t.

2.  Jogszabályok. Nem azért küld el az orvos, hogy gyere be jövőhéten, mert neki nincs kedve foglalkozni veled, hanem azért, mert van egy beosztás, és azt követni kell. Meg van határozva, hogy ma csinálhat 8 foghúzást, 5 tömést, 4 gyökérkezelést, és bezárt a bolt. Meg van adva, hány percet foglalkozhat 1 pácienssel. Ha ezeket túllépi, megbüntetik.

Nem azért küld el az éjszaka közepén az ügyeletre Piripócsra, mert ő nem akar bemenni és foglalkozni veled, hanem mert JOGSZABÁLY SZERINT EZT KELL TENNIE. Ha bemegy a rendelőbe asszisztens nélkül, és úgy végez rajtad akár csak egy kötéscserét is, az hagyján hogy megbüntetik, de az engedélyét is elveszik úgy, mint a sicc.

Azt nem értem, hogy miért az orvoskat kell okolni azért, hogy az adminisztráció rosszul működik, ezt nem ők találták ki. Ugyanúgy fingjuk sincs, hogy ki hova tartozik (főleg hogy a HospInvest átszervezett mindent, majd becsődölt..), és most akkor ők kit kötelesek ellátni és kit nem, de azt meg ne várja el senki, hogy előtte nem náluk kezelt, csakúgy odapottyant pácienst akit nem is láttak még életükben, majd kezelnek akármire is, meg diagnosztizálják, meg egyből tolják a műtőbe a váróból. Nem ismerik a kórtörtenét, sem a beteget, az életvitelét, semmit, a diagnózis felállítása és a kezelés egy összetett feladat, csak az tudja jól végezni, aki ismeri a pácienst, a régebbi betegségeit, gyógyszerérzékenységet, allergiát, stb...

3. Megbecsülés. Azt hiszem ez az a dolog, amiben az orvos leginkább hiányt szenved ma Magyarországon. Ennek több oka is van. Tény, hogy nagyban rontja az "imázst", hogy vannak olyan kollégák, akik sokszor természetesnek érzik a jutalmazást egy szülésért, és felsőbbrendűnek érzik magukat, nem úgy viselkednek a pácienssel, ahogy kellene (anyukámnak volt szerencséje hozzájuk a terhessége alatt, nekem szerencsére még nem volt ilyen gondom). De ha ezt nézzük, akkor minden szakmában vannak ilyenek, nekem pl. az ügyintézőkkel gyűlik meg állandóan a bajom. Nem tudták elintézni a jogsimat 2 hónap alatt, elírták a nyelvvizsgám aztán még nekem kellett fizetni, a diákomat félév után kaptam meg, addig kétszer megbüntettek a BKV-n, stb... Ez szimpla általánosítás... Van aki készséges, van aki kevésbé. Az orvosok is ilyenek, emberek.

Ami meg pláne felháborító, hogy a kedves beteg sem tiszteli meg az orvost, de ő azért elvárja a megfelelő bánásmódot. Bejönnek a rendelőbe munkásruhában, fogmosás vagy bármilyen tisztálkodás nélkül, esetleg részegen, és hasonlók. Ők akarják megmagyarázni, hogy nekik mi bajuk van, és hogy kell kezelni őket, mert rágugliztak a neten vagy hallották a piacon az új táltostól. Arról már nem is beszélek, hogy az orvos félretájékoztatása után még nekik áll feljebb, jön a feljelentés meg a fenyegetés. (Legutóbb pl azért, mert a 15 éves páciens az injekció beadása előtt elfelejtette közölni, hogy ő amúgy 5 hetes terhes.) Kérdem én, kinek van kedve így dolgozni?? Bíróságra járkálni azért, mert van aki nem tud 8-ig számolni, hogy elmondja melyik foga fáj? Vagy mert rosszul van a gyerek már egy hete, köhög mint állat, de azt elfelejtik közölni, hogy a szamárköhögés elleni védőoltást véletlenül elmulasztották beadatni, ami amúgy kötelező és alapdolog???

+1 dolog, ami rátesz még egy lapáttal az egészre: az újdonsült mágusok, természetgyógyászok, kuruzslók, gyógymasszőrök ésatöbbi... Akik hirdetik az alternatív gyógymódokat, közben ócsárolva az orvosok és gyógyszerészek tudását, pénzéhes, hazug, haszonleső embereknek titulálva őket. Hát ez kérem, no comment. Csak annyit, hogy mi, orvosok és gyógyszerészek, felesküdtünk az emberiség szolgálatára, a gyógyításra, ez az életünk, ennek szentelünk több évtizedet, hogy jó orvosokká váljunk, majd ezekután még életünk végéig továbbképzésekre járunk, hogy mindig a lehető legjobbat, legkorszerűbbet tudjuk nyújtani. Aki ezzel szemben a légbőlkapott, összekukázott diplomás csalókat, placebo gyógymódokat, meg a piócás embert választja, azzal semmi gond, minden joga megvan hozzá. A probléma ott kezdődik, hogy amikor ezek a módszerek csődöt mondanak, akkor megint csak az orvos lesz az, akihez rohanunk, akinek majd a sz*rból várat kell építenie az emberek butasága miatt.

Írnék még sokmindent, de szerintem felesleges. Remélem elég tanulság volt így is a kis történetemben, fontoljuk meg, mielőtt az orvosokat okoljuk mindenért, amiről talán nem is ők tehetnek, becsüljük meg azt, aki jól végzi a munkáját.

Üdvözlettel: egy medikus lány

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kikicsoda 2013.11.07. 09:03:59

Medikus létedre ez az írás elég gyerekesre sikeredett.Ugyanúgy általánosítasz,puffogsz,durrogsz,mint azok,akiktől ezt zokon veszed.Másrészt nem értem,ha ennyire negatív érzéseid vannak,akkor miért ezt a pályát választottad?Vannak kételyeim a hitelességet illetően.

cobre 2013.11.07. 09:31:01

Mindkét oldalnak emberként kellene kezelnie a másikat.

A konkrét példákkal kapcsolatosan. Tőlem még soha nem kérdezte meg egyetlen fogorvos sem mielőtt beadta az érzéstelenítőt, hogy terhes vagyok-e. Pedig nem 15 vagyok.

A kötelező védőoltásokat a háziorvosnak kell nyilvántartania, ha valam miatt elmaradt belőle egy, akkor annak pótlására a szülőt fel kell hívni, majd pedig intézkedniük kell. Ráadásul két-három éve, mióta az oltási könyv külön van a feljődési kiskönyvtől, az oltási könyvben NEM szerepel, melyik oltást mikor kell beadni, hiába nézi meg benne a szülő, nem derül ki belőle. Ha a doki nem szól, hogy legközelebb mikor kell oltani, magától nem fogja kitalálni.

she_wolf 2013.11.07. 09:35:46

@kikicsoda:
Egy dologban azért igazat adok neki, legyen akárki:
az adminisztráció (legalábbis az én háziorvosomnál) úgy fos, ahogy van:(
Amiben viszont nincs igaza az az, hogy egy kőműves és egy fodrász sem 2 év alatt tanulja meg a szakmát, hanem ha talpon akar maradni akkor élete végéig képeznie kell magát, mert haladni kell a korral. Már megint ezek a fránya általánosítások......
Mindenhol vannak jó és rossz szakik, ennyi.

Ezt viszont csak a poszternek írnám: ha egy építőipari melós munkahelyi balesetből kifolyásilag pofán veri a sóderos lapáttal a kedves kolegát úgy, hogy az a fogait szilánkokban az ölébe köpdösi, hadd ne kelljen már neki frakkér' hazaszaladni, mielőtt a fogorvosi székbe ül:D
2, azaz kettő jó fogorvoshoz volt eddig szerencsém: az iskolafogászhoz, és ahhoz, akihez a mai napig is járok, ugyanis eddig minden más fogászati beavatkozás végállomása egy ügyeletes szájsebészeten volt:(

Kovács Nóra Anna 2013.11.07. 09:59:26

Bocs,de akkor miért kell ezt a pályát választani? Kényszerítette valaki?
A lányom olyan gimibe jár, ahonnan csak ez nem jut be orvosira, aki nem akar. Mindezt jó aggyal, 4,9 átlaggal és két felsőfokú nyelvvizsgával 16 évesen. Megfordult a fejében az orvosi egyetem, de aztán inkább a közgáz egyetem mellett döntött. Igen, a pénz miatt. Mindenkinek a saját döntése a pályaválasztás.

Braincelle 2013.11.07. 11:14:24

Szerintem tematikailag rendben van ez az írás, a problémák, amiket felvetett, léteznek; nyilván végignézte, hallgatta az édesapja nehézségeit.

Viszont arra hivatkozni, hogy orvostanhallgató, teljesen felesleges, mert másodévesen lényegében még kórházat sem látott belülről (kivéve, ha mellette dolgozik ápolónőként).
Amennyiben ez így van, talán nem kellene "medikus lány"-ként véleményt nyilvánítani.

Mondeoman 2013.11.07. 11:22:55

Ebből az írásból nagyszerűen látszik, hogy pár év múlva te is a kiégett, bunkó orvosok táborát fogod erősíteni...

Ha meg a szomszéd fodrász a maga 2 év tanulásával ugyanolyan színvonalon él, mint ti, akkor esetleg nem jutott eszedbe, hogy fodrásznak menj? És akkor még ügyelned sem kell, kevesebb "hülye" páciensed van, meg ilyenek.
Ez a levél nagyobb hülyeség, mint amit időnként a felháborodott betegek tudnak írni.

reepach 2013.11.07. 11:28:06

@Kovács Nóra Anna:
hol van az a gimi, ahol 430 pont alanyi jogon jár? mert hogy ennyi kell az orvosira, de a közgázra is legalább.
Ennyire magabiztosan inkább csak a sikeres felvételi után kéne nyilatkozni!

Braincelle 2013.11.07. 12:32:50

@Mondeoman:
Szerintem nem lenne hülyeség, ha ezeket a gondokat ennél sokkal több alázattal egy évek óta a rendszerben dolgozó, abba energiát fektetett orvos írná le. Így nekem is sok.

Braincelle 2013.11.07. 12:37:23

Arra sem hivatkoznék, hogy milyen nagy a tandíj, ha nem vesznek fel az államira. Már az én időmben is alig volt túljelentkezés, és jeles érettségivel (ami azt gondolom, hogy alapfeltételnek kellene legyen bármilyen egyetemre való felvételhez), egy nyelvvizsgával, jól megírt felvételivel (tudom, most ez az emelt szintű izé van), minden további nélkül, bőven a ponthatár felett, protekció és hasonlók nélkül be lehetett kerülni.
Nem tudom, most mekkora a túljelentkezés, de aki nem üti meg a ponthatárt az nem ütötte meg és kész, ha mégis tanulni akar, azt a saját költségére megteheti.

VaTi 2013.11.07. 12:44:40

"vannak olyan kollégák, akik sokszor természetesnek érzik a jutalmazást egy szülésért...anyukámnak volt szerencséje hozzájuk a terhessége alatt, nekem szerencsére még nem volt ilyen gondom" Mármint a terhesség és szülés mint gond? :)

lingar4 2013.11.07. 12:48:36

Kedves medikus lány!
A fiam is medikus, az évfolyam 90%-a külföldre készül dolgozni. Ugye tudod, miért? Menj, amíg még lehet!
Egy szomorú orvosfeleség és medikus-anya

atiro 2013.11.07. 12:59:17

Kedves medikus lány!
Ha ennyire rossz, még most menj át a 2 éves fodrászképzőbe, amíg lehet.

Braincelle 2013.11.07. 13:02:51

@lingar4:
Akkor nem kell magyar egyetemen elkezdeni tanulni állami pénzen. Arra azért jó ez az ország, hogy a képzést kifizesse, és az oktatók beletegyék az energiát, időt, sokszor plusz fizetés nélkül, a magyarázásba?

Én is ismerem a rendszert, tudom, mik a nehézségek, megértem azokat, akik megpróbáltak itt boldogulni, de családi bajok, váratlan anyagi, egészségügyi problémák jöttek közbe, vagy a szakmai környezet olyan, hogy nem bírják itthon, és elmennek szerencsét próbálni.

De azért az ilyen 18 éves senkiháziakhoz lenne egy-két szavam. Mit adott hozzá egy 18 éves ember az országhoz? Ki fizette akár a gimnáziumát? Ki a TB-jét? Kinek a pénzéből gipszelték be az eltörött lábát?
Aki a világon még semmit nem dolgozott, az először talán legyen szíves letenni valamit az asztalra, ha a család nem bírja el az orvossá képzését, és az orvosként való dolgozását, akkor válasszon másik szakmát, az élet nem így működik, hogy azt csinálja az ember, amihez éppen kedve támadt. Én is egy csomó minden nem lettem, ami szerettem volna, mert nem lehettem, orvos speciel pont lehettem és szerettem volna is, ebben szerencsés vagyok.

A saját gyerekemnek is ezt mondanám egyébként, ha előállna ezzel a fenti tervvel. Mi sem éltünk mindig könnyen, mégis élünk. De mindegy, most ilyen hedonista világ van, mindenkinek minden jár, majd egyszer meg is lesz a következménye.

kukatr 2013.11.07. 13:04:46

"2. Jogszabályok. Nem azért küld el az orvos, hogy gyere be jövőhéten, mert neki nincs kedve foglalkozni veled, hanem azért, mert van egy beosztás, és azt követni kell. Meg van határozva, hogy ma csinálhat 8 foghúzást, 5 tömést, 4 gyökérkezelést, és bezárt a bolt. Meg van adva, hány percet foglalkozhat 1 pácienssel. Ha ezeket túllépi, megbüntetik. "
Van egy rakás fogorvos a rokonságomban, ilyet baromságot egy se mondott.

DFK 2013.11.07. 13:32:26

Hát pedig a személyes tapasztalatom szerint a fogorvosok 50 %-a tuti nem ért ahhoz, amit csinál. Egy nyomorult lenyomatot nem képesek levenni rendesen.
És a fizetés miatt sem kell sírni. Éhező orvost még nem láttam, de külön téli-nyári autóval rendelkezőt már nem egyet.

Mondeoman 2013.11.07. 13:48:09

@Braincelle: Akkor szerintem se lenne hülyeség, de így, hogy még el sem kezdte a pályát, de már most fel van háborodva, erre mit lehet mondani? Most menjen el műköröm-építő OKJ-re, amíg nem késő...

Mondeoman 2013.11.07. 13:48:09

@Braincelle: Akkor szerintem se lenne hülyeség, de így, hogy még el sem kezdte a pályát, de már most fel van háborodva, erre mit lehet mondani? Most menjen el műköröm-építő OKJ-re, amíg nem késő...

ArgonX 2013.11.07. 13:53:40

@lingar4:
Szerencsére már nem sokáig...

Rhea Sylvia 2013.11.07. 14:09:28

2013. május 31-én a Femina-n megjelent egy cikk a Dohányzást támogató orvosok címmel. Az olvasói hozzászólások között egy pecsenye néven író, - szintén medika - hasonló stílusban és tartalommal osztotta meg a véleményét az olvasókkal. A fenti levél és az idézett hozzászóló olyannyira hasonlóan vélekednek, hogy azt kell gondoljam, szomorú jövő vár az orvosi ellátást a jövőben igénybe vevőkre.
Tudniillik valahol mindkettőben elsősorban a hivatás iránt érzett alázat és elkötelezettség hiányát vélem felfedezni, illetve a saját, majdan elért cím alapján érzett "felsőbbrendűség" érzetét, amit teljesen áthatja mindkét írás tartalmát. (A legborzasztóbb, hogy mindkét hölgy orvos szülő gyermeke!!!) Az önnön mindenhatóságába vetett hit, a szerinte mások tudatlanságának bizonyossága és emiatti lenézése félelemmel tölt el! Hogyan várhatjuk el ilyen levél olvasata után az empátiát, a hivatásszeretetet, a lelkiismeretes betegellátást? Levélíró medikusunkban túlteng a kritikai érzék, ami sajnálatos módon nélkülözi az egészséges önkritika és az objektivitás olyannyira szükséges meglétét. Talán ha ezeket még a diploma kézhezvételéig magáévá tenné, akkor kevésbé lenne megkeseredett, ok nélkül vagdalkozó, negatív hozzáállású, és oly sok téren tájékozatlan, ezáltal meglehetősen szűk látókörű jövendő orvos! Ha pedig mégis olyan marad, mint amilyen a levele alapján feltételezhető, akkor úgy sejtem, lehet bármilyen kiváló szakmai tudással rendelkező szakorvos, az olyan hően áhított pacientúrája kiépítése, és - főleg - megtartása bizony sok fejfájást és nehézséget fog még számára okozni!
(Csak súgva jegyzem meg, hogy ilyen morállal külföldön rövid úton fecskét csinálnának belőle, és röptetnék melegebb éghajlatra, mert ilyen hozzáállás ott nem elfogadható! Tehát sajnos marad nálunk, pedig ennél mi is többet, jobbat érdemelnénk!)

2013. május 31-én a Femina-n megjelent egy cikk a Dohányzást támogató orvosok címmel. Az olvasói hozzászólások között egy pecsenye néven író, - szintén medika - hasonló stílusban és tartalommal osztotta meg a véleményét az olvasókkal. A fenti levél és az idézett hozzászóló olyannyira hasonlóan vélekednek, hogy azt kell gondoljam, szomorú jövő vár az orvosi ellátást a jövőben igénybe vevőkre.
Tudniillik valahol mindkettőben elsősorban a hivatás iránt érzett alázat és elkötelezettség hiányát vélem felfedezni, illetve a saját, majdan elért cím alapján érzett "felsőbbrendűség" érzetét, amit teljesen áthatja mindkét írás tartalmát. (A legborzasztóbb, hogy mindkét hölgy orvos szülő gyermeke!!!) Az önnön mindenhatóságába vetett hit, a szerinte mások tudatlanságának bizonyossága és emiatti lenézése félelemmel tölt el! Hogyan várhatjuk el ilyen levél olvasata után az empátiát, a hivatásszeretetet, a lelkiismeretes betegellátást? Levélíró medikusunkban túlteng a kritikai érzék, ami sajnálatos módon nélkülözi az egészséges önkritika és az objektivitás olyannyira szükséges meglétét. Talán ha ezeket még a diploma kézhezvételéig magáévá tenné, akkor kevésbé lenne megkeseredett, ok nélkül vagdalkozó, negatív hozzáállású, és oly sok téren tájékozatlan, ezáltal meglehetősen szűk látókörű jövendő orvos! Ha pedig mégis olyan marad, mint amilyen a levele alapján feltételezhető, akkor úgy sejtem, lehet bármilyen kiváló szakmai tudással rendelkező szakorvos, az olyan hően áhított pacientúrája kiépítése, és - főleg - megtartása bizony sok fejfájást és nehézséget fog még számára okozni!
(Csak súgva jegyzem meg, hogy ilyen morállal külföldön rövid úton fecskét csinálnának belőle, és röptetnék melegebb éghajlatra, mert ilyen hozzáállás ott nem elfogadható! Tehát sajnos marad nálunk, pedig ennél mi is többet, jobbat érdemelnénk!)

A 9. utas 2013.11.07. 14:27:34

Kedves poszt beküldő!
Olvasd el a magát orvosnak mondó, karcsi bácsi nicket használó egyed hozzászólásait! Ha valóban orvos az illető, akkor azt kell mondjam, elég jó jellemzést ad az orvosi köpenyt hordók igen nagy hányadáról.

Az elmúlt néhány évben annyi arrogáns, a munkájához nem, de a páciens leugatásához nagyon értő orvosfélével találkoztam, hogy csak csodálkozom, miért nem halt ki még az ország lakosságának nagy része.

Teszt.Elek 2013.11.07. 14:30:49

Csak ennyit üzenek a poszt tolónak:

"Jó pap holtáig tanul" tartja a mondás és ez éppen úgy igaz a tűzoltóra, mint egy mérnökre, vagy egy orvosra.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy az "idióták" minden szakmában fellelhetők a munka mindkét oldalán. Ami orvosként az idegesítő, élhetetlen beteg, az a mérnök számára az idegesítő, élhetetlen ügyfél. Az egyetlen komoly különbség az, hogy az ügyfél nincs kiszolgáltatva a mérnöknek, a beteg viszont ki van szolgáltatva az orvos felé. Ezt kell észben tartani és ez az, ami miatt egy bunkó orvos sokkal kevéssbé megbocsájtható, mint egy bunkó mérnök, még ha az a mérnök épp az orvosával is volt bunkó amikor betegeskedett.

Végső soron pedig amire minden esetben ügyelni kéne: mind emberek vagyunk és mindenkinek lehet egy-egy rossz napja. Nem szabad annak az alapján megítélni valakit, amilyen módon egyszer viselkedni láttuk.

A 9. utas 2013.11.07. 14:31:21

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek: két évig küldözgettek egyik orvostól a másikig, rábeszéltek, hogy pánikbeteg vagyok, végül nemrég kiderült: csak feleslegesen szedettek velem vérnyomáscsökkentőt és ez okozta a rosszulléteimet.
Utólag, interneten botlottam egy kardiológusba, aki a ritka kivételeket képviseli, mert normális, valószínűleg ért is ahhoz, amit csinál és emberként kezeli a beteget, csak egyetlen kérdése volt: miért nem raktak rám egy Holter monitort, mielőtt gyógyszerezni kezdtek?
Inkább hagyatkoztak a saját, rosszul mérő vérnyomásmérőmre. No comment.

she_wolf 2013.11.07. 14:57:56

@Kovács Nóra Anna:
Ha azt hallottuk régebben, hogy 'orvosdinasztia', abban minden benne volt. Tisztelet, elismerés, bizalom. Mára már nagyon sokat fakult ez a meghatározás.
Sokan, vastagon ludasak ebben. És ez az, amiért laikus betegként nagyon el tudok szomorodni.
Ha az általános iskolai tanítást ilyen durván megerőszakolták (és teszik továbbra is, folyamatosan), akkor a felsőfokú oltatástól mit remélhetünk?
Ha sülthülye a gyerek akkor is egyetemre megy, mert apuci/anyuci kifizeti neki/helyette. Ha viszont esze van, akkor már határozott elképzelése is, és útlevele is.

Rotoxis 2013.11.07. 14:58:03

Nagyon érdekes cikk. Nagyon sok igazsággal és nagyon nagyon sok butasággal. A tartalmával nem foglalkoznék, annyit nem ér. Még az is megkérdőjeleződött bennem, hogy a poszt szerzője valóban az-e, akinek vallja magát. Nagyon sajnálom, hogy megjelent, mert roppant ártalmas. Elsorol egy csomó, valóban égető problémát, majd a poszt stílusa lerombolja mindezt, megerősítve tévedéseikben az egészségügyben dolgozókat szapulók népes táborát.

Azért vagyok bizonytalan, mert nem saját tapasztalatok kerültek papírra, hanem ott volt, ahol mondták. Így bárki lehet a poszter. Ami a legjobban zavarna az, ha a szerző valóban fogorvos hallgató lenne.

Ez esetben hatalmas arc. Mögötte semmi, csak mély, kongó sötétség. A csúcs: " mi, orvosok és gyógyszerészek, felesküdtünk az emberiség szolgálatára". Mindez egy 20 éves lánykától, aki már egy teljes évet járt egyetemre!
Kicsi csillag! Te még egy veled azonos korú nővérkének is előre, nagy csókolommal köszönhetsz, mert ő legalább már látott beteget. Javaslom apukádnak, vegyen egy jó nagy talicskát, hogy legyen min hordozni az arcodat magad előtt.

Tájékoztatásul elmesélem, hogy a természetgyógyász OKJ szakma, a gyógymasszőr pedig egészségügyi szakdolgozó. Tudatlan kismajom.

Sok szerencsét kíván egy apukád-korabeli bácsi!

Braincelle 2013.11.07. 15:09:44

@Rotoxis:
Én azt hittem, hogy mi kb egy korosztály vagyunk!

VaTi 2013.11.07. 15:12:50

@Turchi: kedvem sincs itt máshoz. Semmirevaló posztok, a régi kommentelők elűzettek és hiányoznak. Ha nincs értelmes poszt és beszélgetés, én is csak ennyit tudok hozzátenni...

Caymans 2013.11.07. 15:26:37

@Braincelle: azt nem veszed figyelembe, hogy a szülei nem fizetnek be épp elég adót éves szinten, hogy a gyereke tanuljon egyetemen? Szerintem simán.

qbr 2013.11.07. 16:01:54

Akkor, ha megengeditek (főleg @nemhiszemhogy): Szent Habakuk!

Braincelle 2013.11.07. 16:03:04

@Caymans:
Nem, szerintem nem. Mert ez nem arról szól, hogy azért fizetsz adót, hogy a Te gyereked tanuljon, aztán elmenjen, hanem adóként fizeted annak a sok pénznek a részét, amiből taníttatják a fiatalokat, azért a célért, hogy itt, mint különböző szakágak szakemberei működnek.
A szülők akkor fizettetik a tanítását, amennyiben a gyerek költségtérítéses képzésre jár, ez esetben természetesen oda megy egyetem után, ahová szeretne.

Rhea Sylvia 2013.11.07. 16:19:53

@Caymans: Igen, tanuljon valóban! De ne azért, mert a szülők x összeg adót fizetnek be évente, hanem azért, mert elhivatottságot érez, megvan benne mindaz, ami a gyógyító hivatáshoz elengedhetetlenül fontos és szükséges. De semmiképpen se az motiválja, hogy elvégezve az egyetemet majd ő fogja fújni a passzát szelet a nagy okosságával, illetve és leginkább ne az, hogy attól kezdve a beteg legyen őérte, és nem fordítva!
Egy beteg is éppúgy emberből van még akkor is, ha munkásruhában megy a rendelőbe - horribili dictu - mert nem telik fekete öltönyre és nyakkendőre. És ha nem tudja megmondani, hogy melyik a kezelésre szoruló foga (mondjuk a fájdalomtól, vagy mert nem neki kell értenie ahhoz, az éppen a bal felső hatos, vagy a bal alsó nyolcas(?), attól még nem ostoba! A kis medikusunk sem biztosan tudja, hogy a hamvas szőke haj festése milyen szinekből kell, hogy összeálljon, vagy hogy a flexet mire használják! Legfeljebb Ő is megnézi a google-ban.
(Bár posztolónk szerint ez már ősbűn!)

Azonban azt azért mégsem mondja majd meg a beteg, hogy esetleg hallott, vagy olvasott ilyen-olyan másfajta - adott esetben a legújabb módszereket taglaló - kezelési lehetőségekről, mert az már sértésnek, tudálékosságnak tűnik!)

A beteg az legyen tiszta, nett, tisztelettudó, alázatos és hálás, de leginkább ostoba vagy legalábbis tudatlan. Ja! És nem árt, ha mindemellett még tömött a pénztárcája!!! (Vajon ezt így tanítják az orvosi egyetemeken???? Vagy zsigerből ez az elvárás ifjú orvos-jelölteknél?)
Borzasztó jövőkép!!!!!

reepach 2013.11.07. 16:37:09

@Rhea Sylvia: idealista vagy. a vilag sajnosnem errol szol. Sem otthon, sem kulfoldon. Struggle for life, you know.

Rotoxis 2013.11.07. 16:50:06

@Braincelle: Én majd' a duplája. De állítólag nagyon fiatalos! :-)

she_wolf 2013.11.07. 17:13:09

Alakulunk, alakulunk:) Csak tudnám, hogy a 'molnármarik' ilyenkor hol vannak....

she_wolf 2013.11.07. 17:17:06

@reepach:
De nem mindegy, milyen módon.

platelet 2013.11.07. 17:20:50

@A 9. utas: Holterrel magasvérnyomás terápiáját beállítani? ügyes...

nemhiszem, hogy 2013.11.07. 19:45:27

@Braincelle: csak nyugodtan. A százholdas pagonyban lakó Malacka nekem is megengedte

Caymans 2013.11.07. 21:06:04

@Braincelle: a gyerek azért megy egyetemre, mert tanulni akar. Nyilván oda felvételizik, ami saját elképzelésének szimpatikus. Viszont azt a szemére vetni, hogy mivel a MI adónkból tanult, ezért maradjon is itt... ne haragudj, de a legfinomabban is nevetségesnek és populista puffogásnak érzem. A szülő ugyanúgy fizeti az adót, azok a forintok a felsőoktatásban is kiköthet(né)nek. Ilyen alapon populista puffogásként azt fogja rá a szülő válaszolni, hogy legalább az adóforintjait nem csak a cigányokra költik.

@Rhea Sylvia: alapvetően egyetértek veled.

A poszter tényleg nagy mellénnyel beszél, de szerintem csak elszaladt vele a ló. Nyilván másodéven az egyetemnek nem a szebbik arcát látja, hanem azt, amikor úgy érzi (elnézést a kifejezésért) kőkeményen éjjel-nappal csak őt szopatják. A későbbiekben biztos vagyok benne, ha ő is akarja, akkor szebb élményeket is átélhet.

Alapvetően szerintem az emberek hozzáállásával, a tolerancia hiányával van gond. Nem csak az egészségügyben, hanem mindenütt. A szürke hétköznapok során az agóniából, fásultságból kitörni nagyon nehéz, nem telik el úgy szerintem senkinek se úgy napja, hogy ne találkozna úgy valakivel, aki kétségbe esésében a benne felgyülemlett feszültséget végső soron másokon vezeti le. Szerintem ilyen élményeken alapul a rossz ellátásos sztorik 70%-a. Duzzogó ápolónő, felbőszült betegszállító, arrogáns orvos... és még sorolhatnánk. Ez ugyanúgy szerintem bármely más területen is tetten érhető.

zünüke 2013.11.07. 21:24:07

Kedves medikus kislány !!

Lehet én vagyok tájékozatlan,de az írásodban egy rész valahogy ellentmondásos,illetve
nem igazán tudom összerakni.

...maga vette meg a felszerelését részletre,egy fogorvosi szék 3 milliónál kezdődik,
akkor kell konzerváló,anyagkeverő, egy fogó 6000 Ft és abból nem egy kell ugye.
Ezek voltak az alapok.

...Elvagyunk apukám fizetéséből,de azért azt is látjuk,hogy jobban "meglennénk" ha
néha ő is nyomna egy kis maszekot elkérne 1-2 ezrest egy foghúzásért...

1.Tehát apukád a milliós nagyságrendű kiadásai ellenére,kizárólag a fizetését viszi
haza amiből ketten éltek.
2.Szerinted semmivel sem éltek jobban,mint a szomszéd fodrász,vagy a kőműves.
3.Ezek szerint apukád egy forintot sem keres a fizetésén kívül(LOL)de ha "maszekolna" egy
kicsit,mint a többi kolléga, mennyivel könnyebb lenne-de hát ő becsületes...

-Most ugye nem azt akarod itt elhitetni,hogy apukád soha egy forint "hálapénzt" nem fogad el,és nem is kap..
-Visszautasítja a zsebébe dugdosott pénzt,amikor a fájdalomtól,na meg a félelemtől félig beszart beteg,feldagadt fejjel remegve, bemászik a 3 milliós fogorvosi székbe..
-Azt akarod beadagolni,hogy ma létezik olyan fogorvos,aki a fizetéséből él,és semmi olyan külön melója nincs,amiből szép kis summát visz haza a munka végeztével.Értem ezt pl: egy hirtelen letört komplett felső koronára,amit a lehető leghamarabb kell vissza ragasztani,vagy egy félig kirohadt szájból,két hét alatt hófehér porcelán pótlást varázsolni a beteg szájába,és még lehetne hosszan sorolni mi az, amikor az emberek az utolsó pénzüket is odaadják,vagy kifizetik,csak legyen rendben, és persze ne fájjon.De ez természetes is.Ahol én lakom (Budapest) az árak lehet extra magasak,de eltérőek is.Például az utca végében van egy maszek fogorvos (non-stop)pöpec kis rendelővel hosszú évek óta.Egy éjszakai foghúzás 16.000 Ft+ egy recept felírás, ha esetleg még gyógyszer is kell 2000 Ft.Hat utcával lejjebb,egy szintén nagyon régen praktizáló fogorvosnál a foghúzás 14.000 Ft,egy komplett korona vissza ragasztása (soron kívül)30.000 Ft, plusz érzéstelenítőt lehet kérni 3.000 Ft-ért.Aztán jön a rendelőintézeti fogorvosi tarifa.Ha van TB kártya ingyen húznak,tömnek,gyökeret kezelnek,de semmi extra.Ha valami problémásabb eset merül fel,sőt még pótlást is szeretne a beteg, akkor lehet mélyen a zsebbe nyúlkálni,de jó mélyen.Egy a lényeg.Ha fájdalommentesen szeretnél kezelésekre járni,ha azt akarod,hogy a fogorvos "óvatosan" dolgozzon a szádba,és annak az eredménye mindenféle szempontból kifogástalan is legyen,fizetni kell, és nem is keveset.Egyszóval:Nagyon- nagyon nehezen hiszem el,hogy apukád egy szinten élne a szomszéd fodrásszal,vagy a kőművessel.A kőművesnek nem tudom az órabérét (gondolom nem olcsó)de egy jobb fodrásznál is ott lehet hagyni 15-20 ezer forintot.És az csak egy vendég!!!

Braincelle 2013.11.07. 21:45:07

@Caymans:
Ne haragudj, nem értek egyet. Spontán nem várom el egy 18 éves embertől, hogy ilyen gondolatmenetet vigyen végig (bár nekünk a gólyatábor nyitóbeszédén elmondta a dékán, hogy az ember nem a saját szórakoztatására tanul, hanem az állam azért képzi, hogy a megfelelő szakemberei meglegyenek; és tudom, hogy ez akkor, azzal az éretlen agyammal furcsának tűnt, mert hát mért ne tanulhatna az ember, ha akar, mi köze ennek az államnak), és nem is az egyes embereket tartom bármilyennek.

Ez olyasmi, ami egy társadalom szellemiségében vagy benne van, vagy nincs. Ebben a társadalomban azért nincs, mert mindenkinek természetes, hogy tanulhat, és maximális képzési idő alatt végeznek el emberek egyszakon a bölcsészkaron, miközben minden héten bulizni járnak, és teljesen alap, hogy nem járnak be az óráikra.

És ez szerintem baj, és ennek semmi köze a demagógiához. A 18 éves lehet, hogy azt hiszi, hogy az élet övé, és mindenkit csak az érdekel, hogy valósítsa meg önmagát és legyen boldog; de felnőve azért az ember rájön, hogy az életével, a munkájával másoknak is tartozik, és hogy senki semmit nem ad ingyen. Ha felnőttként szembesülsz vele, hogy minden tanfolyam pénzbe kerül, és hogy egyáltalán örülj ha a munkahelyed abban támogat, hogy időben elenged rá stb, akkor utólag megérti, hogy azért nem olyan alap az, hogy ingyen járt egyetemre (tudom, befektetés, mert meg kellett venni a könyveket, a fehér köpenyt és a fonendoszkópot stb), hogy neki nem kellett azért fizetnie, hogy az ország kiemelkedő tanárai tanítsák.

Tudod, ez olyan dolog, hogy amikor hálás vagy azért, amikor a kollégáid leülnek Veled és magyaráznak és tanítanak, akkor utólag nagyon sokszor megkérdezed Magadtól, hogy hol voltam én, amikor ezt oktatták, hogy hogy lehetett, hogy nem voltam bent minden szabad időmben kórházakban, hogy foglalkozhattam mindenféle lényegtelen magánéleti izével, amikor pedig ott voltam, és akármennyit tanulhattam volna.

Amikor nyáron 300 órát dolgoztam egy hónapban, vagy amikor kicsit kevesebbet, és a metrón meg este elalvás előtt kótyagosan próbálom bújni a könyveket, és nem megy úgy, mert fáradt vagyok és már nem húszéves és holnap is dolgozni kell, akkor sokat gondolok rá, hogy bár elvégezhetném még egyszer ezt az egyemet, amit egyébként nem hanyagul, és nem rossz átlaggal végeztem, csak éppen ma már nem így csinálnám, hanem sokkal jobban és lényegretörőbben.

***
És én nem vagyok öreg, csak 27 éves vagyok, és csak 2 évet húztam le orvosként ebben a rendszerben ahhoz, hogy megértsem, micsoda elképesztő, semmivel sem pótolható érték a tudás és a gyakorlat. És akibe ezt belefektetik, akit oktatnak, az valami olyasmit kap, amit nem osztanak minden sarkon, és nem a saját kényére-kedvére kapja.

És még azt is tudom, hogy mit jelentett pár generációkkal korábban az, hogy valaki tanulhat.

Erre alapozom azt, amit írtam, nem a mindenféle politikai demagógiákra, engem nem érdekel, éppen mit hangoztatnak, vagy milyen eszméket hoznak divatba.

Egyszerűen luxus, hogy tömegével mennek el a fiatalok. És persze, lehet mondani, hogy ha jobb körülmények lennének, maradnának. Ez így is van, és ezért írtam, hogy azt, aki megcsinálta az egyetemet, megpróbálta, aztán ott áll lakás nélkül, minimálbéren (mert igenis sok helyen k... szarul keresnek a kezdő orvosok, és nagyon kilátástalan havi százezer forintból lakást venni és családot alapítani), rossz körülmények között napi sok órát túlórázva, azt megértem, hogy egyszer csak megelégeli (bár nekem a két leggazdagabb csoporttársam ment legelőször külföldre, és a mindig is legkevésbé jó anyagi helyzetű, az egyetemet 5,0 átlaggal végzett barátnőm dolgozik a leginkább magától értetődően minimálbérért, és él nővérszállóban), menjen, persze.

De ezt, hogy elmegyek egyetemre, kiszívom a kis hazám kis erőforrásaiból, amit tudok, és elmegyek vele nyugatra janinak, és ezt már 18 évesen eldönti, és ez tömegesen történik, akkor már hadd ne gondoljam, hogy ez jól van így.

(Miközben nekem x alkalommal közvetve a szemembe vágták, kb akkor is ha nem mindig mosolyogsz és nem túlórázol végtelen számban és nem tudsz még 3 embert pótolni, hogy dehát ezért képzett az állam, húzd az igát, amíg meg nem döglesz. Ami nem teljesen baj, én ezt szeretem, elvagyok vele, de aki már előre tudja, hogy nem, az legyen szíves, ne vegye el olyannak a helyét, aki maradna itthon és tenné a dolgát).

Braincelle 2013.11.07. 21:46:46

@Caymans:
Másodévesen lényegében beteget sem látott, csak élettant, anatómiát és biokémiát. Kb. Egy olyan rendszerről beszél, amiről halvány fogalma sincsen, csak az apja elmondásából.

hibiszkusz75 2013.11.07. 22:47:32

@Braincelle:
Soraidat olvasva meghajlok emberi nagyságod előtt. :)

A 9. utas 2013.11.07. 22:54:31

@platelet: Holterrel a kardiológiai problémáim után menni. Többek közt vérnyomást is mér a szerkezet, ha jól tudom. (bocs, a Holtert lehet, hogy én költöttem hozzá, nem vagyok orvos, arról a műszerről volt szó, amit az ember minimum huszonnégy órán át hurcol magával és többek közt vérnyomást is mér)

Braincelle 2013.11.07. 22:56:08

@hibiszkusz75:
Á. Ha tudnád, milyen kicsi és hülye és gyenge vagyok, erre ma is sikerült rájönnöm.

A 9. utas 2013.11.07. 22:57:36

@platelet: bocs, nem írom le a teljes történetet, ahogy annak az orvosnak. Gondolom, nem ok nélkül emlegette a készüléket. Szerintem Holtert írt, de megpróbálom előkeresni, ha még megvan a társalgásunk.

Feketepéter 2013.11.08. 00:45:39

@zünüke: Vannak olyan kistelepülések Magyarországon,ahol a lakosság nem fizet hálapénzt,mert nincs miből.A fogorvosi gépet meg kell venni,anélkül milyen meglepő,nem lehet dolgozni,DE OEP finanszírozással könnyebb kifizetni,3milliónál kezdődik.Ha jól tudom orvos vagy,elég rondán turkálsz a kollégák zsebében,még hogy holló a hollónak.....A kislány átgondolatlan ül és lektorálatlanul írt,az apja panaszával van tele a gondolatvilága és elbizonytalanodott.

Feketepéter 2013.11.08. 00:48:50

átgondolatlan ül=átgondolatlanul (az a fránya prediktív szövegbevitel )

Caymans 2013.11.08. 04:43:43

@Braincelle: félreértés ne essék, nem veszem természetesnek azt, hogy aki tanul itthon, az egyből külföldre megy, viszont tetszik, nem tetszik: meg tudom érteni. Abban egyet kell értenünk, hogy ezen nem te és nem is én fogunk változtatni. Az inkább a siralmas, hogy ide jutottunk. Tisztában vagyok azzal, hogy az egyén szintjén kell változtatni a hozzáállásunkon, hogy jobb legyen a rendszer... csak az a baj, hogy a nagyobb képet elnézve, nem látom a változást. Apám mondja mindig, hogy a rendszerváltással együtt, azt hitte mindenki, hogy eljött a Kánaán. Nem így történt. 20 év eltelt és azóta se látom, hogy az egészségügy megkapná a megfelelő helyét a társadalomban. Ha csak az OECD statisztikákat és a puszta számoka nézem... a legfinomabb értelmezésben is van még mit behoznunk.

Amikor azt látom, hogy a vidéki kórházban a csempét a leukoplast tartja a falon... amikor egy kórház mosdójában a szappantartó csak dísznek van a falra fúrva, hisz a takarítónak nem tudnak adni a toalettpapírról nem is beszélve... amikor a fiatal, de ambíciózus szakorvosjelölttől idősebb kollégája "ellopja" a beteget a hálapénz reményében (itt lehetne a gyakorlati képzés visszásságaira kitérni, most inkább kihagynám)... amikor az egyetemen megtanították nekünk azt az eljárást amit Magyarországon használnak az orvosok és elmagyarázták, hogy hogy megy tőlünk nyugatabbra... amikor osztályvezetőtől feljebb az állások pártpolitikai alapon vannak kiosztva... és nem látom a legkisebb változást akkor én is elgondolkodom, hogy mit keresek még itt. Ne áltassuk magunkat! A külföldön dolgozók sem állítják azt, hogy kolbászból lenne a kerítés. A munkakörülmények mind szakmai, mind munkavállalói szempontból viszont fényévekkel a magyar előtt van, egzisztenciálisan pedig nem kell olyan dolgokon gondolkodni, hogy megengedhetem-e magamnak a 600 forintos ementálit, vagy sem.

Véleményem szerint amíg nálam okosabb emberek fönt nem döbbennek rá arra, hogy már jelenünkben sem kap mindenki megfelelő minőségű orvosi ellátást akkor talán esetleg le fog esni a tantusz. Ebben jelen pillanatban még nem vagyok biztos.

hibiszkusz75 2013.11.08. 09:32:23

@Braincelle: Szerintem kicsit sem, fiatal vagy, még előtted áll az út, amin bővítheted az ismereteidet és még több tapasztalatot szerezhetsz. :) Gondolataidat olvasva az emberséged és az elhivatottságod tiszteletre méltó.

Kovács Nóra Anna 2013.11.08. 11:02:31

@reepach:
Elárulom, hogy a közgázra 460 pont kell (nemzetközi szak).
A gimi nevét nem írom le, de orvos unokatestvérem a SOTE-n adjunktus, és mondta, hogy a hallgatók nagy része ebből a gimiből jött. Nem jár semmi alanyi jogon, de itt mindenki tanul, 15-16 évesen már versenyeket nyernek (országos), ésatöbbik.
Tudom, mit beszélek, de majd a sikeres felvételi után is nyilatkozni fogok.

reepach 2013.11.08. 11:12:47

@Kovács Nóra Anna:
ELTE Radnóti/Fazekas?

zunuke 2013.11.08. 11:20:12

@Feketepéter: Tévedsz, nem vagyok orvos, csak némileg tisztában vagyok a fogorvosi dijazassal, legyen az kis vagy nagy település. Ugye nem veszed zokon, hogy keptelensegnek tartom, a posztoló panaszát abban a tekintetben, hogy az apjával ketten egy fizetésből élnek, ami nem lehet valami sok. Nem áll szándékomban senki zsebében turkálni,de senki nem hülye, és minden ember tisztában van-már aki jár fogorvoshoz-azzal, hogy a fogorvosok nagyon jól keresnek.Nincs is ennek semmi köze a települések nagyságához. Igen, biztos vannak emberek akiknek nincs pénzük zsebbe dugdosni, de hidd el, a java része pénz nélkül nem megy fogorvoshoz-mint ahogy én sem.

csibemail 2013.11.08. 17:03:22

Kedves Medikus lány.

Egyszer plusz pénzt kértem a nőgyógyászomtól a boltban, mondván ha ad kicsit többet, frissebb lenyeret adok neki, és nem baszom az asztalra, hanem a kezébe adom.
Ugye nem kell mondanom milyen képet vágott?!
De én sem éreztem még magam soha olyan megalázó helyzetben, mint amikor ügyeletes orvosnál szülve benyújtotta nekem az igényét arra, hogy miattam nem tudott aludni.
Egyszerűen nem vagyok hajlandó pénzt adni egyetlen orvosnak sem!!
Én sem siránkozom a bérem és az "erősen" ajánlott túlórámért.
Válasszon szakmát ha ez nem jön be. Én is ezt tettem az utóbbi pár évben. Kihasználtam a gyed idejét, és tanultam.

Feketepéter 2013.11.08. 22:06:34

@zunuke: Magadból indulsz ki,el sem tudod képzelni azt,hogy az északkeleti országrészben milyen szegénységben élnek.A sürgősségi ellátás és a fogmegtartó kezelés OEP -el szerződött praxis esetén ingyenes .Egyszerűbben:foghúzás,gyökérkezelés,tömés.A teljes magyar lakosság számára ez elérhető,mert területi ellátási kötelezettség van,ezekért tehát nem kell fizetni,de csillogó porcelán fogakat nem készíttetnek,mert arra nincs pénz.OEP-el szerződött fogorvos a betegtől sürgősségért és fogmegtartó kezelésére nem kap pénzt,ezekért az OEP fizet két hónap múlva néhány száz (!)forintot.Kérdezd meg a területileg illetékes szervet.Nem magánrendelőről van szó!Tájékozódj,nézd meg a fogászati anyag és géppark árakat,azután írj.

zünüke 2013.11.09. 00:23:10

@Feketepéter: Lehet elkerülte a figyelmedet,de pár sorral feljebb én is leírtam,hogy a foghúzás,gyökérkezelés,tömés,ingyenes.Hogy csili-vili porcelán fogpótlásokat csináltatnak-e a tehetősebbek "arrafelé" azt nem tudjuk,mert nyilván nem nyomorog az egész falu.Ez így ebben a formában hülyeség.Azért arrafelé sem mindenki putriban lakik,és nem mindenki segélyen tengeti magát és a családját.Természetesen ők nem járnak fogorvoshoz,sőt semmilyen orvoshoz nem mennek.Ezzel szemben a faluban lakó "normális" emberek java része egészen biztos nem hanyagolja el a fogproblémáit,és ha kell pótoltatja-még ha nem is porcelánból.Megjegyzem: a műanyag kinézetű kifejezetten ronda,kivehetős fogpótlás sem olcsó mulatság.Szóval a doktor úrnak ha annyira rosszul menne a szekér,már régen elhúzott volna a faluból ezt elhiheted.

kheiron 2013.11.09. 00:48:57

@zünüke:

Azért nem ártana, ha lenne arról fogalmad, hogy a porcelán és műanyag fogpótlásokat nem a fogorvos, hanem a fogtechnikus csinálja. :-)

Ha ennyire nem vagy tisztában az alapokkal, akkor hogy lehetne komolyan venni bármi mást, amit írsz?

Feketepéter 2013.11.09. 01:43:45

@zünüke: Ugyan hova "húzhatott volna el",milyen pénzből nyitott volna "pöpec" magánrendelőt forgalmas,gazdag környéken.Csak az utcasarokig látsz.

zünüke 2013.11.09. 21:03:28

@kheiron: Mielött még valami hülyeséget írnál felvilágosítási szándékkal,szeretnélek tájékoztatni,hogy az apám Svájcban élt és dolgozott, mint fogtechnikus.Tehát légyszives kímélj meg a további oktatástól.Tudnék mesélni,hogy a főnöke micsoda összegeket kaszált,és ebből mennyit fizetett az apámnak (no,ő sem nyomorgott)
Na de maradjunk itthon.Ha Magyarországon valaki fogpótlást szeretne csináltatni,bizony csinos kis összeget kell leperkálni.Ebből a fogtechnikus természetesen megkapja a munkájának az ellenértékét,de korántsem annyit amennyit az orvos elkér a pácienstől.Csak egy példa: Szomszédasszonyom (57 éves) három éve megcsináltatta a fogait,de csak felül. Kezdte a doki a rossz fogak eltávolításával,befejezte a korona felhelyezésével.Őszintén megmondva,láttam már szebbet is potom 290.000 Ft-ért.És még mielőtt kétkednél,láttam a számlát.Ezt követően megcsináltatta az alsót is kompletten az 230.000 Ft-ra sikeredett.Ez mennyi???? Ez pontosan 520.000 ezer forint amit kifizetett egy átlagos maszek rendelőben.Szerinted ebből az összegből a fogtechnikus mennyit kapott?? Hát biztos,hogy nem a felét.A hab a tortán,hogy idén szeptemberben az egész felső pótlása egyszer csak leesett,egy fogmosás alkalmával.Mivel a fogorvos már nem praktizál,így egy másik orvos ragasztotta vissza 25.000 Ft-ért.Szóval lehet számolgatni,meg sajnálkozni.
Ha nem vagy ennyire tisztában a "dolgokkal"akkor Te ne akarjál mást kioktatni,mert a fenti hozzászólásodon közel fél órát nevettem.

zünüke 2013.11.09. 21:07:21

@Feketepéter: Pihend ki magad Péterke.Látom nem megy ez neked....:XD

Feketepéter 2013.11.09. 21:44:25

@zünüke: Olvasd el figyelmesen a posztot,nem magánrendelője van,hanem szerződött praxisa van ,egészen más a kettő.Tájékozódj ,tájékozódj..!

jágör68 2013.11.09. 21:57:20

A hasonlat a végén:
Trabant árából Mercedest várnak- inkább így helyes.
De igazából kb 1,5 millió munkaképes korú ingyen várja azt a Mercedest.
2 év rendszerváltás óta nem sok egy ország életében, de EGY emberében...
Vannak, akiiknek nincs 10- 20- 50 évük, hogy jobbra forduljanak a dolgok.

jágör68 2013.11.09. 21:58:48

@jágör68: 23 év mármint a rendzserváltás óta

zunuke 2013.11.10. 18:14:08

@Feketepéter: Fogd már végre fel, hogy a szerződött praxisban rendelő fogorvos sem csinál mindent ingyen.Szerintem neked kéne jobban utána nézni ezeknek a dolgoknak.

SusanneF 2013.11.11. 11:18:19

Kedves Zünüke És Feketepéter!
Egymás csépelése és oktatása helyett tényeket írjatok,légyszi!
Én közszférában dolgozom,30 éve-DE nem várok Mercédeszes ellátást,ugyanakkor adott esetben nem keveset kell pedálozni és várni arra,hogy húzott fogam helyére implantátumot csináltathassak....ez ugyan nem fogmegtartó kezelés-de ahol én lakom,ott amúgy se megyek szívesen az ott praktizáló fogdokihoz,tehát mi8nimálbérből is inkább fizetek,persze nem felső kategóriás magánrendelőben...

SusanneF 2013.11.11. 11:18:19

Kedves Zünüke És Feketepéter!
Egymás csépelése és oktatása helyett tényeket írjatok,légyszi!
Én közszférában dolgozom,30 éve-DE nem várok Mercédeszes ellátást,ugyanakkor adott esetben nem keveset kell pedálozni és várni arra,hogy húzott fogam helyére implantátumot csináltathassak....ez ugyan nem fogmegtartó kezelés-de ahol én lakom,ott amúgy se megyek szívesen az ott praktizáló fogdokihoz,tehát mi8nimálbérből is inkább fizetek,persze nem felső kategóriás magánrendelőben...

SusanneF 2013.11.11. 11:21:01

@zünüke: Magyarországon egyre inkább terjed a jelenség 30-as korosztály körében is,tehát nem csak öregek(!),hogy kihúzott fog hely gyógyulása után egyenesen CSAK fogtechnikus foglalkozik a pótlás teljes megoldásával,a fogorvos kimarad....Konkrét eset is van az ismerőseim körében.

Feketepéter 2013.11.11. 11:37:16

@SusanneF: Már előbb leírtam,hogy vannak olyan fogorvosi praxisok,amelyekben a lakosság csak az ingyenes ellátást veszi igénybe,pl.foghúzást.A pótlás végett magánrendelőhöz fordul.Te is ezt tetted.A posztban szereplő fogorvosnak is valószínūleg csak a "körzeti betegek"jutnak.Amit leírtam az ingyenes ellátásról az TÉNY jogszabályi háttérrel.Amit a fizetős ellátásról írtátok/írtok,az magánrendelőt én történt.Mi nem érthető?

Feketepéter 2013.11.11. 11:39:45

Magánrendelőt én=Magánrendelőben

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.11.11. 16:22:03

a cikkhez kapcsolódik, csak a tisztánlátás végett
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/tobb_penzt_kapnak_de_szerintuk_nem_elnek_jobban/2357201/
700 ezer bruttó egy fogorvosi rendelőnek azért nagyon kevés. ebből minimum két fizetést és minden költséget állni kell. nem sok marad a végére

ciambumbum (törölt) 2013.11.14. 13:03:54

Kár volt lejáratnod magad ezzel a levéllel...

2013.11.19. 14:29:21

@Braincelle: Részemről nézve teljesen rendben van ez. Aki menni akar, menjen. Ha tömegesen és előre megfontolt szándékkal, az is.

Hogy miért?

Mint annyi mindenhez, ehhez is először gondolkodni kellene. És szembenézni azzal, hogy hol élünk valójában. A szembenézés hiánya a magyar helyzet szuperlatívusza.

Sok tényező játszik szerepet abban a kóros elszigetelődésben, ahová ma jutottunk. Az egyik ezek közül az, hogy a társadalom széles rétegei nem tudják, nem értik, nem érzik át, hogy az életüknek nem az az egyetlen lehetséges alternatívája, hogy megfelelő zászlójú zsarnokságot válasszanak maguknak.

Sajnos, bár elég fiatal korom óta vártam rá, de a helyzet nem jutott forrpontig, sőt, a nyomás kialszik és enyhül, kiforrott gyűlölet iszapjává alakult. Pontosan az emigráció miatt. Ha a határok zárva lennének, a helyzet már robbant volna. Azok az emberek hagyják el az országot, akik jobbra, többre vágynak. Akik, ha itt maradnának, már rég nem tűrték volna a helyzet idáig való fajulását. Külön-külön igen, de együtt nem. Aktív, energikus, kitaszított százezrekről beszélünk.

Szóval ha azt elfogadtuk, hogy itt nem lesz semmiféle forradalom, nem lesz semmiféle lázadás, amely egyértelműen megváltoztatná pl. az egészségügy helyzetét; nem lesz semmiféle politikailag megfogalmazható erő és szakmailag erős akarat, hogy a dolgok jobban menjenek, akkor miben reménykedhetünk? Talán abban, hogy a fogyatkozó számú, és egyébként gyakran hősiesen dolgozó magyar orvosok majd megoldják, vagy hogy a vihar java elvonul?

Én ezt nem hiszem. Ezek az emberek nem oldanak meg semmit. Mármint persze, nagyon tiszteletre méltó munkával küzdenek a nagybetűs Magyar Betegért, de megoldani, azt nem fognak semmit.

Azért, mert nem gondolkodnak.

Ha gondolkodnának, tudnák, hogy teljesen fölösleges úgy tenni, mintha jelenleg a magyar egészségügy akár jogszabályi, akár humán kapacitás, akár anyagi erőforrások szintjén működne. Ez egy olyan igazság, amivel a másodéves hallgatótól a professzor-főorvosig mindenkinek szembe kellene néznie.

Kellene. De nem teszik. Ahogy te sem.

Te most pálcát törsz azok felett, akik előre gondolkodnak.

Jó ötlet. Adsz nekik egy kis lökést.

Tudod, magyar orvosként a külföldre költözés olyan, mint az űrrakéták indítása. Az elején kell a legnagyobb tolóerő - aztán határ a csillagos ég.

Nekem vannak német gyökereim, és mégis én találkozom bántóan gyakran azzal a döbbenetes kispolgári pauperizmussal, azzal az egekig magasztalt szolgalelkűséggel, ami mindig csak arról beszél, hogy kinek mi a kötelessége.

Aha. Az is kötelesség volt, amikor a szomszédot fel kellett jelenteni.

Nekem ebben az országban senki ne beszéljen már arról, hogy mi az állam felé tanúsítandó kötelességem.

Pláne a lóvéról kellene nagyon mélyen hallgatni. Széchenyi a legnagyobb magyar volt, mert életében egyszer (!) egy évi jövedelmét felajánlotta az országnak. Ez nagyon jó vicc.

Én évente teszem ugyanezt.

A menyasszonyom (és nagyon sok ember) évente két évi jövedelmét adja az államnak.

És pontosan ez az az állam, amelyik azt mondja különböző politikusok száján keresztül, hogy nem szép dolog nem fizetni és elmenni. Mintha az ország egy étterem lenne. De hát mi mást is mondana?

Felszolgál egy vödör szart a pénzed feléért-kétharmadáért, aztán te meg ki akarsz sétálni az ajtón?

Ami ennél is borzasztóbb, hogy a magyar álértelmiség tömegesen elfogadja ezt, csak hogy el lehessen csámcsogni a romló közerkölcsről. És hogy majd ennek a hedonizmusnak eljön a böjtje.

Mintha az emberek itt annyira hedonizálnának, hogy jókedvükben már azt sem tudják, hogy mihez fogjanak.

Ez vadabb, mint amikor a német barátaim arról beszélnek, hogy a görögök azért szegényebbek, mert lusták.

És akkor itt ez a csodálatos érv is, hogy mit rakott le az asztalra. Mit rakhatott volna le? Tíz év munkaviszonyt osztályos orvosként, vagy mit? Húsz éves. Ennek ellenére képes volt meghúzni egy vonalat, hogy az édesapja ott tanult, és nem lett belőle semmi, úgy él, mint egy falusi fodrász. Ő is ott tanul, és ő meg nem akar úgy élni. Szeretne többet, jobbat magának meg a gyerekeinek. Istenem, micsoda fertő!

Engem is lehet kövezni. A szüleim egy mérnök-igazgató és orvos- (államigazgatási) közgazdász házaspár, és egy kisvárosi panelban küldik hatvan évesen. Én a húszhoz közelebb vagyok, mint a harminchoz, és annyit keresek, mint ők ketten 40, illetve 35 év után a szakmájukban. Évek óta azt tervezem, arra összpontosítottam, hogy két év múlva háromszor ennyit keressek, egy olyan helyen, amit szívből szeretek.

Csak azért nem 18 éves korom óta tervezem ezt, mert akkor még szinte semmit sem tudtam a tágabb világról.

És nem, nem érzem magam rossz embernek emiatt.

reepach 2013.11.20. 08:20:13

Nincs itt semmibaj. Az orvosok egy resze elmegy, a betegek egy resze szinten. Az arany nemvaltozik. Gond legfeljebb ott van, hogy mind a 2 retegbol a normalisabbak huznak el.

lpt1 2013.11.21. 11:16:15

@Fyall: "Aha. Az is kötelesség volt, amikor a szomszédot fel kellett jelenteni."

LOL, a 90-es évek elején egy volt osztálytársamat kivitt az őt alkalmazó német cég "betanulni" egy munkafolyamatot, a helyi szakszervezet kiszagolta, hogy ez inkább feketemunka, nem betanulás, másnap egyenruhás díszkisérettel ment a határig, Németországból kitiltva.

Ahol feljelentenek - lásd pl. USA, szólok a seriffnek -, ott a kurvák nem magzanak úgy fel, mint Magyarországon.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása