Hazugnak neveztek és megaláztak a többi beteg előtt

2013.05.20. 06:26

Névtelen.jpgAz orvosigazgató még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy kivizsgálja az esetet. Sajnos hiába próbáltam egyéb fórumokon panaszt tenni, mindenhonnan elutasítottak. 

2013-ban 02.25-én hívtam fel először az Auróra utca rendelőintézetet, azért, mert a nyakamon lévő apró fibromákat szerettem volna leszedetni,így telefonon kértem segítséget és időpontot a Bőrgyógyászatra. Dr. XY Főorvos asszonyhoz kaptam időpontot akinél a kapott időpontban megjelentem. Aztán csak vártam és vártam, hiába mentem időpontra. Kb.30 perccel az időpont után szólítottak, de ekkor sem foglalkoztak velem azonnal, a vetkőzőben várakoztattak még további kb.10 percet. Ez a hosszú várakozás nagyon meglepett, de nem szóltam mivel gondoltam egyedi eset, biztos valami sürgős dolog közbe jött azért kell ennyit várakoznom. Sem a nővér sem a Főorvos asszony nem említette a hosszú várakozást, én pedig nem firtattam. Elmondtam jövetelem okát, majd a Főorvos asszony feltette a nagyrészt  "furcsa kérdéseit", melyek főképpen a súlyomra vonatkoztak. Érthetetlen volt számomra, hogy miért kérdezett rá többször arra, hogy miért is vagyok ilyen súlyban,- persze ezt nem udvariasan tette - és ez a kérdezősködés kezdett egyre sértőbb lenni, de nem szóltam gondoltam biztosan rossz napja van. Ezek után megvizsgált a Főorvos asszony, és amikor meglátta a sok fibromát a nyakamon akkor elég lekezelően kezdett hozzám beszélni. Közölte, hogy ez legalább 120 db és a kisebbekből párat leszed, de a nagyobbakkal- 3 db- menjek, el egy maszek bőrgyógyászhoz ezt ő nem szedi le, majd ezek után leszedett párat a nyakamon lévő kisebb fibromákból.

 

A műveletet követően semmilyen tanácsot, javaslatot nem kaptam arra vonatkozóan, hogy mi a teendő a nyakamon lévő sebekkel. Jelezte a Főorvos asszony, hogy kérjek újabb időpontot és legközelebb újabb fibromákat éget le a nyakamról. A Főorvos asszony stílusa és a mondanivalója véleményem szerint Főorvoshoz méltatlan volt,úgy viselkedett, mint aki szívességet tesz azzal, hogy  foglalkozik velem,  de újfent nem szóltam semmit, azt gondoltam, hogy rossz napja van a Főorvos asszonynak.  Kértem új időpontot és elköszöntem azonban a kért időpontban nem tudtam megjelenni, így azt telefonon lemondtam. Ezt követően telefonáltam új időponttért ekkor azt mondták a betegirányítóban, hogy nem szükséges időpontot kérnem menjek nyugodtan a rendelésre. Én így is tettem, és meglepődtem, hogy időpont nélkül szinte 10 perc várakozás után bejutottam, és senki nem szólt, hogy nincs időpontom, sőt a sorszámot adó nővér kedvessége elfeledtette az előző incidenst. Amikor a Főorvos asszony meglátott megkérdezte, hogy miért jöttem én meg elmondtam jövetelen okát.

 

A kérdései megleptek én azt gondoltam, hogy azért tájékozódik a kortörténetemről, és látszott nem nagyon érdekli mit is keresek ott, így elmondtam neki mindent előröl ő meg elkezdte leszedni a többi fibromát. Ez alkalommal jobban fájt mint eddig, és ezt jeleztem is a Főorvos asszonynak, közölte ez ezzel jár. Most is kezelési tanácsok nélkül távoztam. Pár órával később a nyakam nagyon bevörösödött, viszketett, és pár helyen megdagadt, de nem aggódtam mivel a Főorvos asszony azt mondta ez ezzel jár. Másnap - pénteken- már elviselhetetlen volt a viszketés ezért a gyógyszertárban kértem segítséget ahol speciális hintőport adtak, így elkezdtem azzal kezelni a sebeket. A hétvégén a viszketés erősödött annyira, hogy aludni is alig tudtam, és az egész nyakam bevörösödött, így hétfőn újra telefonáltam a rendelőintézetbe, ahol azt mondták aznapra nem tudnak időpontot adni, de menjek be nyugodtan ellátnak. Én így is tettem és bár nem volt időpontom-elmentem a rendelésre, hiszen eléggé viszketett és fájt is a nyakam több helyen és sürgős segítségre lett volna szükségem.     Amikor 2013.03.11-én megérkeztem a rendelőbe, szó nélkül felirányítottak a bőrgyógyászatra, nem kérdezték van-e időpontom vagy nincs. Amikor kb.14:30 megérkeztem a bőrgyógyászati betegirányítóhoz egy úr volt előttem, aki miután a nővér megjelent csak annyit mondott a nővérnek én vagyok. A nővér nem kérdezett tőle semmit, és nem adott sorszámot sem az úrnak, amit eléggé furcsállottam. Ezután én következtem, és amikor a nővér megtudta, hogy nincs időpontom akkor minősíthetetlen stílusban kezdett el beszélni velem. Közölte, hogy képzelem, hogy időpont nélkül megjelenek a rendelésen.

 

Mondtam neki, hogy telefonáltam ma délelőtt - 2013.03.11-én 11:23-kor - a betegirányítóba ahol azt mondták, hogy nem kell időpont, ha ma szorulok, ellátásra jöjjek nyugodtan. A hölgy közölte, hogy ez nem igaz, ilyet nem mondtak - vagyis közölte hazudok - pedig ő nem hallhatta a telefonbeszélgetést. Ekkor még nem szóltam, csak jeleztem, hogy nem tudhatom előre, hogy valami bajom lesz. Ekkor elkezdett mutogatni egy listát, hogy nézzem, meg mennyi beteg van előjegyezve és nem akart sorszámot adni, így konkrétan rákérdeztem, hogy , ez azt jelenti, hogy nem látnak el? Azt mondta a hölgy, akinek a nevét később tudtam meg - NZ-né -, hogy de igen, csak várni kell. Nem tetszett a stílus, de lassan kezdtem ezt a fajtaviselkedést itt megszokni, így ezért szintén nem szóltam. Kb. 20 perce ültem már ott, amikor arra lettem figyelmes, hogy a második ember megy be a betegirányító ajtón keresztül sorszám nélkül, többek között az az úr is aki előttem állt, és aki csak annyit mondott én vagyok az. Ez nagyon furcsa volt számomra, mivel a másik rendelőben folyamatosan váltották egymást az emberek és ott mindenki csak hívásra ment be, a Főorvos asszony pedig több mint 30 perce nem hívott senkit, és egyre többen kezdtünk várakozni rá. Ekkor vettem észre, hogy újabb ember ment be a betegirányító ajtón keresztül sorszám nélkül. Ez igencsak felháborított, ezért elhatároztam, hogy megkérdezem a betegirányító hölgyet, hogy lehetséges ez. A hölgy ismét nagyon lekezelő volt és emelt hangon agresszív stílusban megkérdezte, hogy mit akarok, így az eredeti kérdés helyett azt válaszoltam, hogy a nevét szeretném megtudni, mert panaszt kívánok tenni a viselkedése ellen. A hölgy megtagadta a választ és közölte, hogy hívja a Főnövért. A Főnővér meg is jelent, és amikor elmondtam mi a gondom- látszott neki az a gondja, hogy ide kellett jönnie miattam -, akkor közölte, hogy nem igaz, hogy a betegirányító minősíthetetlenül beszélt, mert ő nem hallotta, vagyis burkoltan jelezte, hogy hazudok pedig a történtekkor a Főnővér nem volt jelen. - Ekkor már másodszorra közölték velem, hogy hazug ember vagyok - Jeleztem neki is, hogy panaszt kívánok tenni,és szeretném tudni a hölgy nevét mivel ő nem volt hajlandó megmondani. A Főnővér grimaszok kíséretében megmondta a betegirányító hölgy nevét, majd elment.    

 

Ezt követően derült ki, hogy a 14:30-ra hívott beteget még nem hívták be, és ekkor már 15:15 volt, és a hölgy aggódott, hogy mi lesz, mivel időpontja van a szemészetre 15:30-ra ahova nem fog odaérni. A főorvos asszony továbbra sem hívott sorszámos betegeket, de újabb ember ment be a rendelésre a betegirányító ajtón keresztül sorszám nélkül, ő volt ekkor már kb. a negyedik. Majd vetkőzőn keresztül is bement egy beteg sorszám nélkül, őt a Főnővér hívta be. Ekkor kezdtem el kérdezgetni a betegeket, hogy ki az, aki időpontra jött és ki az aki nem,hogy megtudjam kb. mennyit is kell várnom. Így derült ki, hogy a 15:00-ra hívott beteget sem hívták még be. Kezdett felháborítani ez a bánásmód, hogy így semmibe veszik a betegeket, ezért felhívtam a 06-1-303-8115-ös betegpanasszal foglalkozó telefonszámot, azonban 15:26-kor senki sem vette fel a telefont. 15:27-kor végre beszólították a 14:30-as beteget, majdnem 1 órával az időpont után. - . Eközben én tovább próbálkoztam a betegpanasszal kapcsolatos telefonszámokkal és sikerült beszélnem Simon Zsuzsával aki javasolta, hogy keressem fel az Intézet vezetőjét. Én így is tettem, de sajnos senki sem volt az irodában a másodikon, sőt a 7-en sem volt senki, így visszamentem a bőrgyógyászatra. Kb.25 perccel később és a 15:00-ás beteg 15:45-ös behívása után 10 perccel kijött a 14:30-as beteg  aki elmondta, hogy a behívását követően még 10-15 percet kellett várakoznia a vetkőzőben és jelezte, hogy látta, hogy azt a beteget látták el, aki jóval utánunk jött - kb.15:20-kor -  aki nem kapott sorszámot és a betegirányító ajtón keresztül ment be a rendelésre előtte. Ekkor döntöttem úgy, hogy mindenképpen panaszt teszek, mert velem minősíthetetlenül beszélnek, azért mert nem időpontra jöttem, mást pedig sorszám nélkül stikában beengednek a rendelésre. Ez nem korrekt eljárás.  Ezek után még vártam, majd  16:20-kor, amikor  kijött a főnővér, akit megkérdeztem, hogy meddig kell még várnom, hiszen már mindenki bement, aki előttem érkezett és az is aki utánam. A főnővér közölte, hogy nem fognak beszólítani hiába van sorszámom, mert nem kértem időpontot, így 16:22-kor távoztam, ezt követően felhívtam a betegjogi képviselőt, akinek elmondtam, hogy a Bőrgyógyászaton nem voltak hajlandóak ellátni. Ő javasolta, hogy írjam meg a történteket.  

 

Összegezve:     2013.03.11-én 14:38-kor megjelentem a Bőrgyógyászaton - ahol a 216-os sorszámot kaptam - mert sürgős ellátásra szorultam, azonban nemcsak, hogy minősíthetetlenül viselkedtek velem és többször hazugnak neveztek és megaláztak a többi beteg előtt, hanem még hülyének is néztek mivel más embereket sorszán nélkül a betegirányító ajtón keresztül behívtak, engem, pedig aki sürgős ellátásra szorultam volna nem láttak el.    

 

Zárójelben jegyzem meg, hogy én egy cég ügyvezető tulajdonosa vagyok, és havonta nem kevés pénzt fizetek ki az egészségügyre. Ezért cserébe elvárom, hogyha sürgősségi ellátásra szorulok, akkor ellássanak. Bár ezt a levelet az intézet vezető-főorvosnak írtam, nem ő válaszolt a panaszra, hanem a bepanaszolt főorvos asszony, aki hazugnak nevetett a levélben és azt mondta, hogy én rágalmazom őt mert az nem igaz, hogy nem láttak el, pedig valóban nem láttak el.    

 

Az orvosigazgató még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy kivizsgálja az esetet. Sajnos hiába próbáltam egyéb fórumokon panaszt tenni, mindenhonnan elutasítottak.  

 

Üdv,   Szélvész

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2013.05.20. 06:46:14

Klimaxol a Bőrgyógyászat.

2013.05.20. 09:22:09

Rettenetes hosszú ez a levél, remélem a posztoló a panaszt rövidebben írta le. Nem tudom, ki és hogyan passzolta le a beteget, de a betegjogi képviselőnek kötelessége kivizsgálni a panaszt és annak eredményét írásban közölni a beteggel. Milyen egyéb fórumokról utasították el?

Mondeoman 2013.05.20. 09:26:03

Az, hogy Ön mennyi TB-t fizet, sajnos semmiben nem befolyásolja azt, hogy milyen színvonalú ellátást kap. Vagy éppen nem kap.
Ne hagyja ennyiben az ügyet, ahol hibáztak, ott hulljanak a fejek!

szappanfőző 2013.05.20. 11:33:53

Bizony, már az asszisztens az "atyaúristen" a legtöbb rendelőben!
Hozzáállása a betegekhez az épp aktuális hangulatát tükrözi!
Ha nemhallja az orvos, anyatigrisként vicsorog, csahol!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.05.20. 11:41:18

most azért 40 perc várakozás nem a világ. nálunk is volt egy ilyen túlbuzgó feljelentgető, és a döntés az volt, hogy 2 óra várakozás szakorvosra, időponton túl még belefér, ennyit bele kell kalkuláljon a beteg az ellátásba, pedig ez nem magyarország és igen, itt még több egészségügyi biztosítást fizet az ember, de az is igaz, hogy a privát betegekért lehívnak egy másik orvost egy másik rendelőbe :D
meglepődnék ha valakit írásban hazugnak nevezett volna a főorvosnő, ez, ha tanukkal bizonítható az ellenkezője akkor bizony becsületsértés.
120 kis fibrómát szerintem se lehet egy menetben levagdosni a nyakról, mert elhal a kedves beteg bőre.
a bőrgyógyászat közismerten olyan szakma ahol nincs sürgősség, ezért civilizált országban nincs is fekvőbeteg osztály csak egyetemi klinikákon.
ha valami sürgős, mert begyulladt, vérzik, allergiás úgy is a sürgősségre vagy sebészetre tartozik, ott nem is kell időpont.
az, hogy egy időpontos rendelésre bevesznek embereket időpont nélkül az "gentlement's agreement", ezt a félnek amelyik ezáltal előnyhöz jut (időpont nélküli vizsgálat) nem illik firtatni, elvégre az ő előnye által mások (akiknek van időpontja) hátrányba kerülnek. az ilyen egyezség addig érvényes míg az egyik fél durván fel nem rúgja, most kinézem a kedves levélíróból, hogy hőbörgött a szakrendelésen a várakozás miatt (bár ha jól nézem már munkaidőn kívül is elláttak betegeket)ezért az egyezség megszűnt, és attól a pillanattól kezdve nem volt ott mit keressen.

Semper Fidelis 2013.05.20. 13:34:27

Ha azt akarod, hogy emberszámba vegyenek, menjél magánorvoshoz. TB bőrgyógyászaton egyszer voltam, soha többet, csakis a magán. A havi nemkevés tb befizetésemből meg gyógyítsák a nemfizetőket, azoknak úgyis minden "jár"...

lesly &jerry 2013.05.20. 16:46:28

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Ön valoszinü 1 orvos dinasztia tagja azért védi őket vagy jó anyagiakkal magánorvoshoz jár.Sajnos az életben ez a megalázás a gyakorlat.

Munchausen 2013.05.20. 18:53:32

Mutyiország mutyiegészségügye, a posztoló vegyen egy spykamerás tollat és legközelebb rögzítsen mindent, aztán perelje be őket.

bajkal 2013.05.21. 00:20:48

Miért lehet kiírni a betegjogi képviselő nevét a posztban, míg a főorvos asszonyét és a betegirányítóét nem?
S.Zs. "kivizsgálás" helyett az orvosigazgatóhoz irányította...

Gentleman's agreement? Juj...magyar egészségügyben?

Kedves posztíró! Fusson neki még egyszer, a panasz legyen rovid es hatarozott: 1. Egyszer kell idopont, maskor nem, egyszer bemehet sorszam nelkul, egyszer nem. 2. Amikor bemehet sorszam nelkul, holott "csak" kovetkezo adag fibroma leszedese soros, akkor kedvesek, ha panasszal megy, mert viszket, akkor meg minosithetetlen a stilus.
3. Banto a stilusa egyeseknek. Megjegyzeseket tesznek a sulyara nem.tul kedvesen.

Legkozelebb a varhato kovetkezmenyekrol, mint borpir, gyulladas, eros viszketes keedezzen batran, az "ezzel jar" ne elegitse ki;-). Inkabb tetesse magat hulyenek es kerdezzen otszor, amig valaszt nem kap...
Es az lemaradt, hogy vegul is mi lett a viszketessel?:-)

karamellcukorka (törölt) 2013.05.21. 07:30:46

@bajkal: "Miért lehet kiírni a betegjogi képviselő nevét a posztban, míg a főorvos asszonyét és a betegirányítóét nem?" Azt nem tudom helyes-e hogy kiírták a betegjogi képviselő nevét,talán az nyilvános adat. A főorvosét meg a betegirányítóét azért nem ,amiért a panaszosét. Bár sztem az lenne a korrekt,aztán a vergődő betegről meg jól leperelnék a gatyáját is.Megérdemelné. Sokat és erősen csúsztat. Pl. a fibróma eltávolítás nem sürgősségi ellátás és stb. Az ha valakit mikor kevés a beteg sorszám nélkül ellátnak és még felrója...ahelyett,hogy örült volna.A fibróma erősen túlsúlyos 120 kilósoknál sokkal gyakoribb ,mint az 55-60 kilósoknál.

cenzorilla 2013.05.21. 07:41:03

@karamellcukorka:

A beteg-orvos viszony szubjektív, ezért védi a törvény a személyiségi jogait.

A másik kötelezettség szegés, ha igaz a poszter szerinti szóbeli válasz. Az írásáért poszternek kell felelősséget vállalnia majd, ha a betegjogi képviselő kér jogorvoslatot.

Dr.laikus PhD 2013.05.21. 07:48:39

@karamellcukorka:

"A fibróma erősen túlsúlyos 120 kilósoknál sokkal gyakoribb, mint az 55-60 kilósoknál."

???? Ezt honnan veszed? Ha linkelnél erről valamit hálás lennék.

Dr.laikus PhD 2013.05.21. 09:31:29

@karamellcukorka:

Köszönöm. Jellemzően nem ezeket találta meg. :-))

Tempus-Anh 2013.05.21. 22:18:49

216-os sorszámot kapott, mert sürgős ellátásra szorult (???) ezt meg hogy a herkópáterbe? Valami vagy sürgős, vagy nem. Mondjuk bőrgyógyászaton kevés sürgősséget ismerek, azt is meg szokták oldani a sebészek.
Mellesleg azért kíváncsi lennék annak a cégnek a működésére, amelynek az ügyvezető igazgatója a szakrendelők előtt az időtöredékek stopperezésével tölti az idejét.
Szánalmas egy firkálmány.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.22. 09:54:32

@cenzorilla: "A másik kötelezettség szegés, ha igaz a poszter szerinti szóbeli válasz"
Mire gondoltál?
Ha arra,hogy ne mlátták el munkaidő után,minden eü intézményben ki van írva, ha nincs időpontja akkor nem garantált,hogy aznap ellátják (persze szebben megfogalmazva).Mivel nem sürgősségi életet veszélyeztető helyzet nincs kötelezettség szegés.

Gera 2013.05.22. 13:02:15

Amikor Debrecenben a Klinikán voltam a bőrgyógyászaton, akkor olyan mókás volt a rendelés működése, hogy kb reggel héttől fogadták a betegeket, de maga az effektív rendelés kb tíztől indult, így eleve úgy indult a nap, hogy már vagy százan vártak, mikor az első beteg bejutott. Elsőre, amikor a szemészetről beutaltak, kb egy óra után fel is adtam, mert egyszerűen rosszul voltam és éreztem, hogy nem fogom kibírni a több órás, lehet hogy reménytelen várakozást, a következő két alkalommal kora reggel odamentem és így kb ötödik betegként alig két-három óra alatt bejutottam. Továbbra is az a véleményem, hogy a magyar egészségügyben a pocsék munkaszervezés miatt szívnak leginkább az orvosok és a betegek is.

turista vagyok nem magyar 2013.05.24. 11:54:28

@Tempus-Anh: csak egy konkrét eset, bár nem a fentihez kapcsolódik.
Páromat a csúnyán bevérzett szemével, a portáról küldték el, hogy utazzon a város másik végébe az ügyeletre. Félórával a rendelési idő vége előtt. Mert sok volt a beteg és állítólag a rendelőben már nem vették fel a telefont.
Budapest egyik "szakrendelőjében" történt.

Hogy neked eddig szerencséd volt, annak csak örülhetsz. Egyre inkább úgy látom, hogy nagyon ritka kivétel az, akinek az állami egészségügyben pozitív tapasztalatot sikerült szereznie.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 18:08:33

@turista vagyok nem magyar: S mi lett volna a megoldás? a többi beteget kellett volna kirúgni és ellátni a párodat? Hiszen ha fél órával a rendelés vége előtt még sokan voltak jóval munkaidő letelte után is dolgozniuk kellet. Túlórát nem fizetenek, sőt valami pihentagyú' jogász még azt is kitalálta ha munkaidő letelte után hibáznak , akkor a saját felelősségükre. Értsd. ingyen meló viszont ha a kimerültség miatt hibáznak viszi a család vagyonát. Szerencsére nem emelkedett törvényre ,nem szavazták meg.

turista vagyok nem magyar 2013.05.24. 18:12:56

@karamellcukorka: szerinted egy frissen, ismert ok nélkül bevérzett szem nem igényelne sürgős ellátást? Legalább olyan szinten, hogy megnézzék, nincs-e nagyobb baj? Kívánom, hogy hasonló helyzetben téged is zavarjanak el a világ túlsó végére az ügyeletre! Megnézném, hogy állna a bájos pofikád!

karamellcukorka (törölt) 2013.05.24. 18:29:26

@turista vagyok nem magyar: hasonlókat neked,mint nekem kívántál. Tudod a rossz kívánság visszaszáll.:D.
Szóval mindenkinek a maga baja a fontos, az önző emberek meg tojnak másra,mint ti is. Azt vártátok volna el mást rúgjanak ki lehet betegebben ,mint a te párod, aki lehet már órákat várt. Mindenki le van ejtve csak ti számítatok. Hát szép.Önmagad minősítetted ezzel a hsz-el.

Morrancs 2013.05.27. 13:36:52

Tessék 13 órára jönni, de tessék készülni, hogy legalább 2 órát várni kell.
– Ööö, nem lenne jobb, ha akkor inkább 15 órára jönnék?
– Nem.
– Miért?
– Hát mert akkor még többen vannak.
– Akkor mikor jöjjek, amikor nincsenek sokan?
– Mindig sokan vannak.
– Mikorra jön az utolsó?
– Ötre jön és nyolc körül kerül sorra.
– Akkor mi lenne, ha beírna ötre, és fél nyolcra idejönnék?
– Ha nincs itt ötre, akkor nem tudjuk fogadni aznap.
– Akkor ha jól értem, a vizsgálat feltétele, hogy mindenképpen itt várakozzak három órán át.
– Ez azért van, mert olyan sokan vannak.

Kb. ez az intelligencia és motiváció színvonala időpont adás tekintetben. ÉN általában 1 órát szoktam várni a megadott időpont UTÁN, hogy behívjanak.

platelet 2013.05.29. 12:50:48

@Morrancs: ha bemész a postára, és ott kurva nagy sor van, látod, hogy kb 1 óra, amí sorra kerülsz, akkor megmondod a sorbanállóknak, hogy visszajössz 1 óra múlva, és akkor rögtön te következel?

DreamerX 2013.05.29. 14:55:43

@platelet: Nem, de ott nem adnak időpontot. AZ időpontadás arra való lenne, hogy a beteget akkorra rendeljük oda, amikor sorra is fog kerülni. De az eü. dolgozók nagy részének nincsen akkora IQ-ja, hogy ezt felfogja.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2013.05.29. 23:06:51

@DreamerX:

Minden páciens más és más időtartamot igényel. Ha valaki bejelentkezik egy pimf panasszal, de közben kiderül, hogy komolyabb a baj, azaz az átlagosnál több időt igényel, akkor egyből ott a csúszás.

Az akut betegek ellátása szintén csúszást okoz.

Van teljesen korrekt, igen egyszerű megoldás egyébként: óránként 1 beteg előjegyzése, ekkor a fent említett csúszások simán kezelhetőek.

Velejárója: napi 7 páciens előjegyzése. 8, 9, 10, 11, 12 ebédszünet, 13, 14, 15 órakor egy-egy. 16-kor lejár a munkaidő, akkorra már nem lehet előjegyezni.

Ekkor egészen biztosan percre pontosan kerül sorra az ember, a holnap kiadott, 2015. március 3., 14 órai időpontra. Mondjuk a szemészetre, vagy CT-re.

Ez egészen biztosan megfelelne neked, bármekkora IQ-d is van. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2013.05.29. 23:14:51

@turista vagyok nem magyar:

A sürgős ellátás fogalmát jogszabályban lehet megtalálni.

52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet
A sürgős szükség körébe tartozó egyes egészségügyi szolgáltatásokról

Ebben szerepel a:
7. Hirtelen fellépő látászavar, látásvesztés, „vörös szem”, szemsérülés

Ez alapján a szakrendelő munkaidején belül meg kell vizsgálni a beteget.
A munkaidőn kívüli ellátásra pedig ott az illetékes ügyelet.

Mivel a munkaidőn belül biztosan nem került volna sorra a páciens, ezért a megfelelő ellátóhelyre irányították.

Ez a korrekt eljárás.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása