Suttyó, bunkó, kihaénnem stílusú emberek

2013.03.15. 06:00

jahn-ferenc-kórház.jpgTehetséges fiatalok mennek el az országból és a senkiháziak meg itt élősködnek és tesznek tönkre mindent.

Sziasztok!

Egy mai friss történet az enyém, a kezem még most is remeg.  
Pest megyében lakom, egy kistelepülésen. Számunkra már nem az első alkalom, hogy hasonló élményeket szereznek a Dél-Pesti Jahn Ferenc kórház dolgozói. A történet most a gyáli szakrendelőről szól, ahová kiküldenek néha orvosokat rendelni. Aztán ők vagy kijönnek, vagy sem. Rendes, weboldalon feltüntetett rendelésekről beszélünk. 

Nagyobb gyermekem bőrgyógyászati problémákkal küzd huzamosabb ideje, elég kellemetlen tünetekkel. Nem vagyok az a típus, aki minden szarral orvoshoz ráncigálja a gyerekeit, de most eléggé aggasztónak találtuk a helyzetet.
Megnéztem a gyáli szakrendelő honlapján, hogy hetente kétszer rendelnek (heti két rendelés Gyál és a környező települések ellátásához, bár nem tisztem eldönteni, hogy ez elegendő-e, vagy sem, de szerintem nevetséges). Mivel a Gimiből nem akartam kikérni a gyereket ezért megcéloztuk a csötürtöki napot, mert akkor 14:30 és 18 óra között rendelnek. Azt mondják. Beutaló nem kell, előjegyzés nincs, normál járóbeteg szakrendelés. (http://www.eukozpontgyal.hu/szakellatas/szakrendelesek)

Felöltöztetem a kisebbet, átvonatozunk Gyálra. Recepción közlik, hogy nincs rendelés. Mert. Nincs, nem jött orvos, sem senki. Csodás. Kérdésemre, hogy miért nincs erről tájékoztatás a weboldalon, egy mosoly keretében közlik, hogy mert nem érdekli őket. Habzó szájjal, dolgunk elvégezte nélkül hazajövünk.
Ezen a héten ismét betervezve a dolog. Nekem továbbképzésre kell mennem, a párom a soros. A lelkére kötöm, hogy mielőtt elindul a két gyerekkel, telefon érdeklődjön, hogy hogy is áll a rendelés.
Fel is hívta őket 15 óra magasságában.
- Bőrgyógyászat.
- Szép napot kívánok! XY vagyok. Érdeklődnék, hogy van e ma rendelés Önöknél?
- Maga szerint, ha felveszem a telefont, akkor van rendelés? De ma már amúgy sem fogadunk betegeket. Kérjen időpontot az …. számon! 
- Értem, köszönöm. Viszonthallásra.
- Viszonthallásra.

Párom itt nem tudott mit kezdeni az információval, azt gondolta én felejtettem el, hogy be kell jelentkezni.
Én 17 órakkor hazaértem és őrjöngtem, persze rögtön felhívtam.

-’gen?
- Üdvözlöm! XX vagyok. Érdeklődnék, hogy hol találom meg feltüntetve, hogy be kell jelentkezni Önökhöz?
- Mer? (??? itt már éreztem, hogy nagy a baj)
- Csak szeretném tudni, hogy hol van lehetőségem tájékozódni a bejelentkezés módjáról?
- Nem kell bejelentkezni.
- Értem, akkor a páromnak miért mondták a telefonban, hogy jelentkezzen be?
- Csak tudom má’ mit mondtam???? Én beszéltem vele. Azt mondtam, hogy a jövő héten jöjjenek. (telefonszámot adott a bejelentkezéshez a páromnak)
- Ne haragudjon, de a páromnak nem ezt mondta, de ebbe most ne menjünk bele. Szeretném elkérni az Ön nevét.
-Közeeee hozzááá?

és letette. Újra hívtam, nem vette fel. 2013-ban itt tartunk. Suttyó, bunkó, kihaénnem stílusú emberek dolgoznak, míg ezrek munka nélkül. Nem kérheted el valaki nevét, hogy szembesítsd a munkájával, illetve annak el nem végzésével. Felszántani és sóval behinteni az ilyen helyeket...
 Telefonáltam a központi kórházba illetékest, felettest keresni. Március 14-e van, egy lélek sincs benn ilyenkor. Hosszú hétvégére mentek. Érthető, emberek, mint mi. De nem felejtek. Én nem is tudom... azt gondolta, hogy nem lehet megtudni, hogy kit osztottak be? 
Olyan ostoba és szánalmas.
Ezek lehet, hogy nem nagy dolgok. Nem halt meg senki. De nem fogom ennyiben hagyni. Azért nem hagyom, mert pontosan azért tart ott az egész egészségügy (meg az ország) ahol, mert ilyen véglények dolgoznak. Tisztelet a kivételnek és ezt nagyon komolyan is gondolom! Ebben a kórházban szültem a lányomat két éve, nem volt fizetett orvosom, bementem, megszültem. Mindenki flottul tette a dolgát, kedvesen, talpraesetten. Remek szülésznő segített, le a kalappal.
De a szemészeten, a fülészeten és a nőgyógyászaton is keveredtünk már hasonló mentalitású emberek kezei közé csak az elmúlt három évben. Talán erre mondják, hogy fejétől bűzlik a hal. Ahol ennyi ember rendelkezik ilyen hozzáállással, az azért van, mert ezt elnézik nekik fentről. Hát ne tegyék! 
Ez, bárhogy nézzük szolgáltatás. Mi fizetjük a TB-t évekig, ők meg ellátnak érte. Közvetve vagy sem, de a mi zsebünkből fizetik, ez a dolga. Pénzért csinálja, nem karitatív keretek között. Lássa el a dolgát!
Tehetséges fiatalok mennek el az országból és a senkiháziak meg itt élősködnek és tesznek tönkre mindent.
Szomszédok azt mondják, hogy menjünk a vecsési rendelőbe, sokan odajárnak tőlünk, nyilván nem véletlenül.
Mi is gondolkodunk rajta, de nem hiszem, hogy több település lakóinak kell megtalálni és azt a orvost aki ellátja, hanem az az Államnak, kórházi vezetőknek, vagy bárkinek kell gondoskodnia arról, hogy megfelelő emberek dolgozzanak megfelelő pozíciókban.
Nem több száznak kell alkalmazkodnia egyhez! Egy ilyen mentalitású ember ne dolgozzon az egészségügyben, mert alkalmatlan mindenféle emberi kapcsolatra.

Szóval ennyi a mai nap. Innen is csókoltatom a drága Hölgyet!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bajkal 2013.03.15. 07:33:00

Posztolónak: www.eukozpontgyal.hu/magunkrol/betegjogi-kepviselo
Ha a link nem működne akkor, amit a szakrendelő honlapjának jobb oldalan a menüsorban ugyanide eljut. Időpontot kérjen telefonon (elvileg nem kell, de jobb rákérdezni, hátha sorban állnak nála:-)) és meselje el neki is.
Egyébként tipikus eset, amikor a páciens próbál a saját kötelezettségeinek megfelelni, de valahogy mégse sikerül és még vele beszélnek olyan stílusban, ahogy...

cskacsa 2013.03.15. 14:16:08

@bajkal köszönöm! :) Mindenképp megkeresem a betegjogi képviselőt!

christophe 2013.03.26. 22:30:10

Sajnos ennyi pènzèrt az alja marad,tisztelet a kivètelnek!

karcsibácsi 2013.03.27. 08:06:21

@christophe: szerintem meg az alja megy ki. A betegek (páciensek) közül. Belgiumba.

Tempus-Anh 2013.03.28. 11:29:11

Remeg a keze, habzik a szája, őrjöng, véglénynek, senkiházi élősködőnek titulálja az embertársait...lássuk csak, ki is teszi ezt?
Ja értem, a posztoló.
Miért? Mert NEKI szabad.
Ugyanis fizeti a tébét.

Innen tovább nincs több kérdésem.

Tempus-Anh 2013.03.28. 11:35:03

A feljlentést követően gondja legyen arra, hogy a Btk. 180-as szakaszát áttanulmányozza, ami nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés tényállását taglalja...a fentebb felsorolt dehonestaló jelzők ugyanis bőségesen kimerítik ezt, főképpen, mert ezt a posztoló azután tette, hogy megtudta az illető(k) nevét. A feljelentett védőügyvédje a peren erre is hivatkozni fog.

Csak miheztartás és tisztánlátás végett, mielőtt belefogna.

megengedett (törölt) 2013.05.20. 11:37:37

ez a visszakérdezős "mer'??" tipikus paraszt szokás
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása