400 ezer forintomba került a kórházi kiruccanás
A nyitott sebem mellett, a belső varrat nem bírta sokáig és lett egy csinos kis gyermekfej nagyságú sérvem.
Tisztelt Praxis!
Elég sok jót olvastam az Uzsoki utcai kórházról, de ezt sajnos nem tudom megerősíteni. Engem nőgyógyászaton műtöttek és sajnos nagyon el lett szúrva az egész műtét. Először is hatalmas 30 centiméteres vágást alkalmaztak a beígért 10 cm helyett és nem bikini vágással, hanem hasközépi vágással lettem megműtve. Mai napig nem értem, hogy miért kellett felmenni a padlásra, ha a pincében szereltek. Kaptam egy fertőzést, majd vérátömlesztést és sok sok antibiotikumot. Egy hónap után 5 cm mély nyitott sebbel engedtek haza, amit én kezeltem naponta legalább 5-6 alkalommal. Minden esetben újra és újra le kellett vennem a kötést és a seb zuhanyoztatása után újra be kellett kötöznöm. Ráadásul, amikor kértem, hogy tb támogatásra kapjam a kötszereket, közölték, hogy már 10 éve nincs támogatás rá.
Kemény 3-400 ezer forintomba került ez akis kiruccanás, ugyan is legalább 5 hónapig kellett ezt a herce hurcát végeznem, mire begyógyult a seb. A nyitott sebem mellett, a belső varrat nem bírta sokáig és lett egy csinos kis gyermekfej nagyságú sérvem. Remélem, hogy a sebészeten sokkal jobb tapasztalom lesz a sérvműtétem következtében, mert a sebész orvost nagyon dicsérik aki el fogja végezni rajtam a beavatkozást. Többet tudok majd írni erről a műtétem után. Nagyon szeretnék azokhoz, tartozni, aki sok jót is írnak erről a kórházról.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nemhiszem, hogy 2013.01.21. 06:18:42
Dr.laikus PhD 2013.01.21. 06:45:03
Miért gondolod, hogy ez vicces?
Egy csomó dolog amit a beteg nem tud, nem is kell tudnia előre.
Legalább utólag kéne elmondani mi is történt, miért kellett így történnie.
Állandó kötözésre szoruló betegnek nagyon sokba kerül a kötszer, ha nem írják fel, ráadásul egy nyílt sarjadó seb ellátása szakfeladat.
sebkezeles.hu/download/halista20121001.pdf
Ha és amennyiben így történt, most kissé felháborodtam.
2013.01.21. 07:52:46
A median metszesvonalban serv gyakrabban kialakul. Kulonosen borvarrat hianyaban a peritoneum es aponeurosis varratokra nagyobb teher jut. Abbol, hogy a seb 5cm mely volt, az is a gyanum, hogy a paciens valamelyest obez is, ami szinten nagyobb terhet ro a hasfalra.
SusanneF 2013.01.21. 08:22:37
Vagy a kötszerek ára is benne van?
Cukros-e a kedves Posztíró?
Dr.laikus PhD 2013.01.21. 12:52:20
A kötszer került ennyibe, főleg, hogy nem írták fel receptre pedig jár.
Ha újra olvasod, napi 5, 6 kötözés, fertőtlenítés.
Talán még a kieső munkabér is, habár az kicsivel még több is lehet, ha 5 hónapig betegállományban is volt.
zellerlevél 2013.01.21. 16:41:50
A négyszázezer többsége szerintem önként, és feleslegesen kidobott pénz volt.
karcsibácsi 2013.01.21. 17:42:01
A poszt valóban nem tartalmaz érdemi információt, feltételezhető, hogy jóindulatúnak véleményezett elváltozás miatt került sor műtétre, és az intraoperatív lelet alapján vált szükségessé a teljes hasüreg explorációja.
Ez a pince - padlás példa nagyfokú tájékozatlanságra utal. Egy kismedencei - hasi műtét bonyolultsága nem hasonlítható egy eldugult lefolyó kipucolásához...
Ugyandehogy (törölt) 2013.01.21. 18:15:58
meow? 2013.01.21. 18:54:00
jágör68 2013.01.21. 20:42:11
Nemcsak a Teszkóért, Méggya Márkért, használt Folxvágenért, luxus- nyaralásért, nagyképernyős LED TV- ért kellett volna küzdeni a szent kapitalizmusban...
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.01.21. 21:14:51
M8640 Idült osteomyelitis váladékozó üreggel
erre a csodadiagnózisra fel lehetett írni aztán mindenféle kötszert 3 vagy 6 hónapra már nem emlékszem, és talán 90% támogatással.
jött a cég képviselője, megnézte a beteget, a sebet, kiszámolta mi kell bele 3 hónapra, megcsinálta a protokollt majd kiállítottam a receptet. egyszer annyit írtam fel, hogy a patikában nem merték kiadni, és soha senki nem kommentált. szal csak akarni kell, ha van rá indok lehet kötszereket felírni
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.01.21. 21:15:54
Boboks 2013.01.21. 21:55:42
Boboks 2013.01.21. 22:12:04
karcsibácsi 2013.01.21. 22:22:57
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.01.21. 22:43:15
az egészségügyi biztosítás az olyan mint a casco, lehet, hogy soha nem veszed igénybe, de lehet, hogy egyszer kifizetik neked egy autó árát. és ugye ha nem fizeted a cascot az sem érvényes akkor ez egészségügyi biztosítás miért lenne?
egyébként járj utána mi a különbség a TB és az egészségügyi biztosítás közt, szerintem nem vagy tisztában vele
CorollaVVTI 2013.01.21. 22:50:23
Eddig voltam életemben táppénzen két napot. Talán joggal várnám el, hogy legyen a kórházban szappan és kéztörlő, ha elkísérek valakit, nem?
hibiszkusz75 2013.01.21. 23:34:23
"Talán joggal várnám el, hogy legyen a kórházban szappan és kéztörlő, ha elkísérek valakit, nem?"
Sose legyen nagyobb gondod, amúgy pár száz forintért lehet kapni tisztasági csomagot, elenyésző méretű csomagolásban és máris megvan oldva a problémád.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.01.22. 11:24:22
ha elkísérsz valakit akkor nem jár neked semmi, csak esetleg udvariasságból