Panasz - Tönkre tették a családomat

2013.01.02. 08:58

A rengeteg adósság mellé még vehettünk egy alvástámogató gépet is.

Egy év elég a magyar egészségügynek, hogy tönkre tegyen egy egész családot. Férjem 48 évesen januárban kezdett panaszkodni, hogy időnként szédül, nem érzékeli a teret maga körül, mindennek neki megy. Fülészetre mentünk de nem találtak semmit, csak pirosabb torkot. Pár nap múlva kettős látása lett, ami miatt elmentünk az ügyeletre. Alig 2 órát vártunk az orvosra, de mire megérkezett a kettős látás elmúlt. Azt mondta, hogy most nincs teendője, ha újra jelentkezne a kettős látás az általa adott papírral, menjük a sürgősségire. Másnap reggel 8-kor már a sürgősségin ültünk. Vérvétel és a szokásos rutinok mellett nem találtak semmit és este 9-re már haza is értünk. Egy hét múlva kellett menni carotis ultrahangra. A lelet szerint egy mellékág el volt záródva, egy hét múlva kontroll, ahol már nem láttak semmit. Szédülés kettős látás továbbra is, de már fülzúgással kísérve. A körzeti orvos ismét beküldött a sürgősségire, de már azzal, hogy vegyék fel a kórházba, mert ott alaposabban és gyorsabban ki tudják vizsgálni, mint ha Ő küldözgeti, és hónapok múlva van csak időpont. Elküldték a fülészetre, ahol azt mondták, nem ott van a probléma, és haza küldtek.

pár nap és dagadni kezdett a jobb lába, de nagyon. Kértem a házi orvost, hogy adjon beutalót kardiológiára. Ott megállapították, hogy pangásos szívelégtelensége van műteni, kellene. Visszarendelték nyeletéses ultrahangra. Szinte könyörögtünk az orvosnak, hogy nézze meg a lábát, amire akkor már cipőt sem bírt venni. Azt mondta, ez együtt jár a betegségével, de én levettem a zokniját és felhúztam a nadrág szárát, mire a doktornő azt mondta, hogy ez nem a szívétől van, és azonnal elintézet egy ultrahang vizsgálatot, ahol kizárták a mélyvénás trombózist. Azt mondták, ha rendbe jön a lába, menjük vissza megbeszélni a műtétet. Pár nap múlva elesett és a seb valami nagyon csúnya lett.. Bőrgyógyászat, ahol nem mondtak semmit, vagyis azt, hogy a szívétől van. Június lett, 35 kilót szedett fel, a lábai/ már mind a kettő/ úgy fel dagadtak, hogy a 42-es lábára 47-es kínai műanyag klumpát kellett venni, mert csak az fért rá. A seb nem gyógyult, sőt csúnya váladék szivárgott belőle. Köhögési rohamai voltak, amiktől elájult, ha leült elaludt evés közben és bármilyen pózban. Esett.-kelt, tele volt sebekkel. A lányokkal felváltva aludtunk, hogy valaki mindig figyelni tudjon rá. A kisebbik, már nem mert lejönni az emeletről, félt, hogy egyszer arra jön le, hogy meghalt. Idegileg, fizikailag kimerültünk, anyagilag tönkre mentük. A házi orvos nem adta fel. Felhívta az ország „elit” kórházának a belgyógyász főorvosát és szinte könyörgött, hogy vegyék fel, mert a szeme láttára megy teljesen tönkre.

Azt a választ kaptuk, hogy csak akkor lehet, ha a sürgősségi felveszi. Hetente legalább egy éjszakát valamelyik sürgősségin töltöttünk, de mindig haza küldték, azt mondták, ha megműtik a szívét, rendbe jön. Az X-edig alkalommal már üvöltöttem az orvossal, hogy a szemem láttára épül le. A válasz „a rossz keringése miatt olyan mintha egy 80 éves ember lenne, legyünk vele türelmesek”. Ha a lába meggyógyul /orbánc/ megműtik, de a lába addig nem gyógyul meg, amíg nem műtik meg. 22-es csapdája. Július elejére már szinte nem volt beszámítható. Hajnali háromkor az autót csiszolta és elvárta, hogy mindenki neki segítsen. Mindent kiborított, eltört. Ő, aki előtte rendmániás volt, sáros lábbal mászkált az egész lakásba. Folyamatosan vásárolni akart. Ha valaki ellent mondott neki ordítozott. Már egy perce sem lehetett magára hagyni. Aztán egy vasárnap délelőtt az ügyelet beküldte a sürgősségire mentővel. Nagyon fájt a háta nem bírt mozogni sem. Mire mi beértünk már megállapították, hogy becsípődött egy ideg a hátába, kapott egy fájdalomcsillapítós infúziót, és este 9-kor közölték velünk, hogy haza mehetünk. Értetlenkedtem, mire azt választ kaptam, hogy ez volt a vezető tünet, amivel a mentő behozta, ez elmúlt tehát jöhet haza. Amíg a záró jelentésre vártunk elkezdett megint köhögni és elájult. A lányom ordításra odajött egy beteg ápoló és újra vizsgálni kezdték, majd közölték, hogy akkor talán mégse engednék haza. 2 hétig feküdt az „elit” kórházban, ahol megállapították, hogy nem kell a szívét műteni, a lába lympho ödémás, a köhögést csak erőlteti és a légzés funkció vizsgálaton azért ájult el „mert nem evett előtte”, Hogy az osztályon miért azt nem is tudták, a zárójelentésében nem is szerepel. /éppen látogatók voltak nála, tehát tudunk róla/. Egyébként, mániás depressziós, tehát keressünk egy pszichiátert/ nem ám majd ott elhelyezik!/ és kérjünk időpontot a lába miatt. A tüdeje tele van nyirokcsomókkal, amit 3 hónap múlva újra megnéznek. A házi orvos telefonja segítségével egy hét múlva mehettünk a pszichiáterhez, aki azonnal beutalta.

Másfél hónapot volt ott, az állapota rosszabbodott, 3 hétig tartó rekedtsége miatt kértem, hogy küldjék el gégészetre, erre kiküldték a kórházi gyógyszertárba szopogató tablettáért. De legalább a lábára kapott krémet, igaz, hogy a sebek begyógyultak, de mindenhonnan szivárgott. Aztán haza adták, mert menni kellett a kontrol tüdő CT-re.és szerintük úgy nem lehet, hogy bent fekszik egy másik intézményben. Göb a pajzsmirigyen, újabb protekciós telefon és mehettünk egy hét múlva a tüdőgondozóba. Pont a rendelő ajtóval szemben ültünk le és mire bementünk, a doktornő azzal fogadott, hogy alvási aphnoéja van, mert mikor nyílt az ajtó, látta hogy lila fejjel alszik. Beutaló biopsziára, és alvás vizsgálatra. A pajzsmirigyet nem nézték meg, csak egy hónalj alatti nyirokcsomót. A tüdejében lévők nem elég nagyok a vizsgálatra/ ez vajon mit jelent?/. Végre eljött október 29. és mehettünk a lábával a vizsgálatra. Ha már 3 hónapot kellet várni rá legalább még 3 órát várattak, bejött egy őrmester típusú doktornő, belenézett a papírokba és rám förmedt, hogy miért jöttünk ide? /azt írták a zárójelentésre, hogy ide kérjünk időpontot/, miért egy féléves papírral?/ ekkora tudtak csak időpontot adni, bár felajánlottak egy magán rendelést, amit sajnos anyagi okok miatt vissza kellett utasítanom/.

Aztán megtörtént a csoda!! Ránézett e férjem lábára és közölte, hogy ez nem lympho ödéma, hanem egy kezetlen súlyos cukorbetegség. Haza sem engedte, hanem azonnal befektette. Aznap csak reggelizett, így mértek 24-es cukrot. Bele sem merek gondolni, hogy amikor itthon jól tele ette-itta magát /rengeteg forró csoki, sütemény, kenyér/ mennyi lehetett? És amikor négykézláb aludt az ebédlőben, mert azt képzelte, hogy tehén, talán nem is elmebeteg volt, hanem delíriumos a cukortól? Két nap múlva már volt arca, tudott egyenesen járni, nem szédült, nem volt kettős látása. Most naponta négyszer inzulinozza magát. A rengeteg adósság mellé még vehettünk egy alvástámogató gépet is. A köhögés meg van, bár egy hónapja már nem ájult el, de továbbra sem alszik éjjel, viszont elalszik nappal, amit leül. A lába leapadt, de nagyon fáj. Mit tehetnék még, hogy teljesen meggyógyuljon? Talán orvoshoz kellene vinnem??

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.02. 10:18:31

anyám.....!

(csak halkan kérdem, annak a háziorvosnak miért nem az volt az első dolga, hogy vérképet kérjen?)

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog