Panasz - Hálapénzből gyűjtenek a karácsonyra?

2012.12.21. 09:09

orvos_halapenz_1.jpg30 ezer forintot hagytunk ott a három helyen összesen, ráadásul hiába volt mindenhova előre megkomponált, leegyeztetett időpontunk, mindenhol 1-3 óra között voltunk kénytelenek várakozni.

Sziasztok!

 

Friss infók, nem halt meg szerencsére senki, de azért még sincs minden rendben. Idős édesanyám, aki sajnos nehezen mozog az utóbbi időben egyre többször kénytelen orvoshoz járni. A héten háromszor is el kellett vinnem őt, jártunk a háziorvosánál, vérvételen, illetve reumatológián is. Mintha mindenkiből előjött volna az állat, már bocsánatot kérek. 30 ezer forintot hagytunk ott a három helyen összesen, ráadásul hiába volt mindenhova előre megkomponált, leegyeztetett időpontunk, mindenhol 1-3 óra között voltunk kénytelenek várakozni. Ebből a szempontból még a vérvétel volt a leggyorsabb, a háziorvos pedig a legkevésbé érthető, hiszen ő az, akit édesanyám tízen sok éve ismer már. Arról nem is beszélve, hogy egyik alkalommal sem arról volt szó, hogy magunktól állapítottuk volna meg a para összegét. Édesanyám persze számított rá, hogy komoly költségekkel jár majd az orvosok felkeresése, én magam nem, hiszen egyrészt ritka alkalom, amikor orvoshoz kényszerülök, másrészt itt nálunk (másik város) nem tapasztaltam hasonlót korábban.

 

Édesanyám kényszeres hálapénz fizető, de ő is meglepődött. Mindhárom esetben megkérdezte az orvost, illetve a nővért, hogy mennyivel is tartozik, ők pedig szemérmetlenül vágták rá, hogy 10 ezer forint lesz. Nem pironkodtak, nem halkan súgták, nem szégyenkeztek, kerek perec kimondták, egy tízessel jön anyukám a vizsgálatért. Én pedig csak értetlenkedtem és korholtam anyámat, hogy miért fizet, ha egy életen át vonták tőle a tb-t.  Éppen hogy csak 100 ezres nyugdíjából fizetheti így is a létfenntartásához elengedhetetlen dolgokat, lakás, rezsi, ennie is kellene, nem jött jól neki ez így karácsony előtt. Mi a feleségemmel igyekszünk őt lehetőségeinkhez képest istápolni, támogatni anyagilag is, de dühítő, hogy erre megy el a kis pénze.  Amikor az első eset után megpróbáltam neki érvekkel elmagyarázni, hogy nincs miért fizetnie és hányan vannak, akik semmit sem tudnak adni, csak legyintett, nem foglalkozott vele. Úgy van vele, hogy szeretne még élni egy keveset és fél, hogy ha nem tud adni, akkor nem kap olyan ellátást, amilyet azok, akik fizetnek.

 

Persze, ez önmagában érthető dolog. Az már kevésbé, hogy az a három személy, akivel a héten találkozott, miért voltak ennyire intoleránsak. Még ha azt mondták volna, hogy amennyit tetszik gondolni, akkor én is másként viszonyulnék a helyzethez.  Na de rávágni, hogy tessék egy tízezrest adni és mindenkinek jó lesz, az valahol nagyon nincsen rendben. Tudom én azt is, hogy az orvosok, nővérek is rosszul élnek, rengetegen kénytelenek itt hagyni az országot egy jobb élet reményében, meg hogy nyakunkon a karácsony és sok a kiadás, de azért mindennek van egy határa. Talán nem az idős és elesett emberek hálapénzéből kellene a karácsonyi ajándékokra összegyűjteni a pénzt. Mert nekik sincs ám sok. Sőt. És ha még édesanyám kiváltott gyógyszereit is hozzápakolom a heti listához, akkor már majdnem 40 ezer forintjába került, hogy élhető körülmények közé kerüljön. Én nem bántani akarom őket, de el kellene ezen gondolkodniuk.

 

Üdvözlettel: Attila

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemhiszem, hogy 2012.12.21. 10:22:24

egész életemben fizettem az autobiztositàst, de a sem a benzinkúton sem a szervizben senki nem akart ingyen kiszolgàlni. El kellene gondolkodni ezen is

Dr.laikus PhD 2012.12.21. 11:20:31

@nemhiszem, hogy:
Kapsz számlát érte.
Pontosan tudod, hogy a biztosításodért mi jár amit a biztosító megfizet, itthon közvetlenül a szolgáltatónak (szerelőnek). Alaposan szabályozott a rendszer, nem kell rajta gondolkodni csak megkeresni a legolcsóbb legtöbb szolgáltatást nyújtó biztosítót.

Most lehet fizetni, szabad elfogadni, be is kell majd vallani, csak eppen számlát nem kap az embör. Egész életünkben fizetünk biztosítást, többet, mint egy nyomorult kocsira. Na az utóbbin kéne jól elgondolkodnod.

nemhiszem, hogy 2012.12.21. 12:28:03

@Dr.laikus PhD:
gondolod ha a dokinal nem fizettek volna elvették volna a gyógyszert, anthrax felhőt engedtek volna a betegre, élve felboncoltàk volna őket?

Dr.laikus PhD 2012.12.21. 12:41:11

@nemhiszem, hogy:

Ittál? Mintha a két hozzászólásod nem is ugyanarra a témára reflektálna.

Első arra buzdít, hogy fizess akkor jobb lesz.

A nekem szóló meg valami egészen másról.

A blogolónak sok volt a várakozás és intoleráns az ellátás, közben meg a rendelők tele vannak csokrokkal, csomagokkal és borítékokkal, hiszen itt a karácsony. Mosolygó orvosok, hiszen csak a hálát viszonozzák az egész éves gondoskodásért.

Ők éppen rászorulók voltak(ők történetesen egész évben folyamatosan fizettek, alkalmanként). Ilyenkor kiáltóbb a különbség.

nemhiszem, hogy 2012.12.21. 13:15:41

Nem ittam. Sok mindenért fizet adózik az ember, mégis hozzà kell fizetni a szolgàltatàsokért. Ha nem fizet a beteg az egészségügyben, akkor kihívjàk a rendőrséget vagy a kékfényben fignak valakit mutogatni? Sehol sem kényszerítik a beteget, hogy fizessen.

Rotoxis 2012.12.21. 14:01:35

A kedves posztoló összekeveri a hálapénzt a Kenőpénzzel. Az elsőt akkor adom, ha elégedett vagyok, a másodikat, ha jobb ellátást szeretnék. Ha elégedetlen és fizet, egyszerűen csak hülye. Ha a második, akkor bűnöző.

Sok mindent elhiszek, de hogy a laborban a vérvételnél kértek volna tőle pénzt, legalábbis elgondolkodtat. Számomra innentől az egész poszt kérdőjeles.

Dr.laikus PhD 2012.12.21. 14:19:30

@Rotoxis:

A labor annyira hihetetlen, hogy el is kerülte a figyelmemet.

bonbonauta 2012.12.21. 16:10:41

Hát igen. Miért kellett megkérdezni, hogy mivel tartozik? Ha a laborban nem kérdezi meg, lehúzzák a wc-n a vérét? Posztoló helyében én a mamával beszélgetnék el.

bonbonauta 2012.12.21. 16:16:05

Ja, és ennyi pénzért már elmehettek volna magánrendelőbe is. Nulla várakozás, lelkiismeretes ellátás, számla. Mi ha ráérünk megyünk az Sztk-ba, kivárjuk a sort, nem jattolunk, általában normális ellátást kapunk. Ha erre nincs idő, akkor magánrendelés.

megvalaszolok 2012.12.21. 17:17:37

Sziasztok.
Ebből már tényleg mehetett volna magánrendelőbe is a posztoló. Azért ott nagyon jó az ellátás.
Mellesleg szép nyugdíja van a néninek. Kezdő orvosok nem keresnek ennyit, vagy jobb esetben épp ennyit.
@Dr.laikus PhD: Ha egyszer be kell vallani, miért szeretnél számlát?

Braincelle 2012.12.21. 18:44:51

Ha van realitása a posztnak, nem szeretek kételkedni, de ha más nem, a laborban fizetés mindenképpen súrolja a realitás határát (arról nem is szólva, hogy hogy lehet, hogy a háziorvos, a reumatológus orvos és a laborasszisztens véletlenszerűen ugyanazt az összeget nevezte meg). Már csak azért is hihetetlen, mert nővér és egyéb szakdolgozó számára, sőt egy átlag nem műtéti szakma orvosa számára(és a laborasszisztens ugye nem orvos) a tízezer forint olyan nagy összeg, amit eszükbe sem jut kérni.

Most tényleg, szerintem a néninek van egy ilyen elképzelése, hogy hálapénzt akar adni mindenáron, ezt egyébként a fia is így gondolja ugye, viszont szégyelli a fia előtt, és valahogy ez a mese kerekedett ki. Ez nem változtat azon, hogy elfogadhatatlan, hogy valaki nyugdíjastól vagyonokat tegyen zsebre. Főleg, ha orvos. Amúgy meg tényleg van ilyen csak-azért-is-adok típusú beteg, szörnyen megalázó tud lenni, ha eléggé el van szánva, de ezt hagyjuk.

gioni44 2012.12.21. 20:11:08

A probléma ott kezdődik hogy a pártjaink és kormányaink már 1950 év óta a mai napig is az eü-re fordítandó milliárdokat eltapsolják pl welness fürdökre,stadionokra stb..Melyekből aztán jócskán visszaosztanak a saját zsebükbe.
Az orvosokat és az ápolókat pedig fizesse meg a mezítlábas polgár,ha már volt mersze betegnek lenni.
A mindenki fizetéséből levont tb. járulékból befolyt milliárdokat pedig évente elherdálják a fentiek szerint.

Konklúzió: ezt a tényt a szegény beteg úgy érzékeli,hogy kénytelen adni az un. hálapénzt ha nem akarja idő előtt feldobni a talpát

Braincelle 2012.12.21. 21:00:11

@gioni44:
Ebben a szegény beteg számottevő valószínűséggel éppen olyan bűncselekmény elkövetésével vádol valakiket, amit nem követtek el (amennyiben tényleg egy napon belül két orvos és egy laboros asszisztens kért három különböző ellátásért 10,000 forintot, akkor megkövetem a beteget, és ez esetben maximálisan igaza van a posztírónak). Ami rágalmazás, és nem fogom sajnálni és a társadalom áldozatának tekinteni szegénykét. Van, akit sajnálok a hálapénzes balhék miatt, de nem azt, aki erőszakkal tuszkolja az ember zsebébe a pénzt, aztán jól elmeséli, hogy milyen szemét vagy, ha elfogadtad.

Dr.laikus PhD 2012.12.22. 10:39:35

@megvalaszolok:

"Ha egyszer be kell vallani, miért szeretnél számlát? "

Ezt te komolyan kérded? Ennyire nem lehetsz....

Dr.laikus PhD 2012.12.22. 10:50:24

A II. világháború után még évekig a lakosság nagy részének nem volt egészségügyi biztosítása. A mezőgazdaság kollektivizálásakor egyetlen tollvonással kiterjesztették a társadalombiztosítást a lakosság jóformán minden tagjára. Tették ezt a feltételek biztosítása nélkül. Azt a súlyos feszültséget, amit az okozott, hogy a többletmunkát semmivel sem ellentételezték, úgy próbálták feloldani, hogy 1952-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottsága ülésén elfogadták Gerő Ernő indítványát: a gazdaság átmeneti nehézségei miatt tegyék borravalós szakmává az egészségügyet. (Ezt követően az Orvosegészségügyi Szakszervezet akkori elnökének javaslatára a borravaló kifejezést a hálapénz kifejezéssel váltották fel. Kultúrtörténeti adalék, hogy a II. világháború előtt már használták ezt a kifejezést: az akkoriban létező, fizetés nélkül dolgozó díj nélküli gyakornokok kapták idősebb orvoskollégáiktól...)
A hálapénz kiváltó okai azóta sem változtak: egyik oldalon a hiánygazdálkodás klasszikus helyzete, másik oldalon egy olyan döntési helyzetben lévő szakember, akinek legális keresete nagyon alacsony.
Az eltelt több mint 50 évben a hálapénzrendszer önálló életre kelt. Egyrészt az orvosok egy szűk rétege beosztásánál illetve szakképesítésénél fogva privilegizált helyzetbe került, és olyan mértékű hálapénzben részesül, amit hasonló beosztásban lévő Nyugat-Európában dolgozó kollégák sem vetnének meg. Másrészről a betegek megváltozott „fogyasztói” magatartása és az egészségügyre mai napig jellemző hiánygazdálkodás együttesen ahhoz vezetett, hogy a betegek nem elégedtek meg azzal a szolgáltatással, amit a rendszer számukra nyújtott, s mindinkább a többletigényeik (ami sokszor a normális ellátást, bánásmódot, a hiányzó biztonságtudat pótlását jelenti) megfizetésére használják a hálapénzt. Időközben megfeledkezve a hálapénz kiváltó és fenntartó okáról, mind gyakrabban került előtérbe a hálapénzrendszer morális vetülete. Egyre inkább az orvostársadalom szégyenbélyegeként beszéltek róla. Érdemes talán megemlíteni, hogy a 70-80-s években a társadalombiztosítás évről évre jelentős többlettel zárt. Ez azt jelenti, hogy lett volna lehetőség az egészségügyiek bérének rendezésére, a társadalom ennek fedezetét előteremtette, de a döntéshozók a többletet a gazdaság más részeire csoportosították át.

A hálapénz típusai

A hálapénz kategóriájába szokás sorolni minden, a közfinanszírozott ellátásban a beteg vagy a hozzátartozója által a kezelő orvosnak vagy nővérnek adott féllegális, illegális juttatást. Ezen belül érdemes megkülönböztetni legalább 3 alapesetet. Az egyik, amikor az orvos az ellátás előtt nyíltan vagy ráutaló magatartásával a beteg tudomására hozza, hogy azért a tevékenységért, ami a betegnek egyébként térítésmentesen járna, pénzt vár el. Ez ma is bűncselekmény, amit az állampolgárok kényszerűen tudomásul vesznek, feljelentés híján a hatóság nem üldözheti, az orvostársadalom becsületes többsége pedig magát tehetetlennek tekintve nem tud, a rosszul értelmezett etikai normák miatt nem mer, vétkes nemtörődömségből nem akar fellépni ezen kollégái ellen. A másik, amikor a közfinanszírozott ellátásban a beteg olyasmire kéri meg az orvost, amire az nem köteles – ilyen a felkért szülés vagy műtét, ilyen bizonyos, szakmailag nem vagy nem azon az ellátóhelyen indokolt vizsgálatok kérése. A harmadik típus, aminek egyedül köze van a hálához, az ellátás után utólag a beteg által önként adott juttatás.
A konkrét esetekben nagyon sokszor nem mindig különülnek el az egyes formák. A hálapénz utólagos adása sok esetben inkább előzetes fizetség a következő találkozásra gondolva. A megkért szülés intézményénél egyrészt nyilvánvaló, hogy az orvos tényleges és jelentős többletet biztosít a beteg számára, másrészt viszont a szülész-nőgyógyászokat és közvetve az egész orvostársadalmat minősíti, hogy a magyar nők döntő többsége abban a hitben van, hogy ha nem választ magának orvost, akkor sokkal rosszabb ellátásban részesül, tehát kényszerítve érzi magát arra, hogy orvost válasszon.

A hálapénz torzító hatásai

A hálapénz rendszer igazságtalan és erkölcstelen. A beteg(ek egy része, a valódi járulékfizető) olyanért kényszerül fizetni, aminek egyszer már megfizette az árát. Mindez ellenkezik az igazságossággal, az erkölccsel, a józan üzleti tisztességgel. A hálapénz az orvostársadalmat is súlyosan megosztja: megfosztja az anyagi elõrejutás esélyétõl az orvosoknak azt a nagyon jelentõs hányadát is, aki nem jut hálapénzhez. (A radiológus, a laboratóriumi szakorvos, a patológus azért jut a bírókhoz, ügyészekhez, köztisztviselõkhöz, tanárokhoz képest is megalázóan alacsony fizetéshez, mert a belgyógyász, a sebész, a szülész-nőgyógyász kaphat hálapénzt!)
A gyógyításhoz szükséges bizalmi viszony ellehetetlenítése. Ma a betegek mind gyakrabban abban a tudatban vannak, hogy ha nem fizetnek, akkor őket nem vagy nem megfelelően látnák el az egészségügyben. Még ha tévhit lenne is ez a vélekedés, önmagában is demoralizálja az ellátást. A laikus beteg ugyanis az egészségügyi problémája esetén nem képes megítélni azt, hogy vele szakmailag megfelelően jártak-e el. Leginkább ezt a hiányzó bizalmat próbálja a borítékadással kompenzálni.
A gyógyítás szakmai színvonalát rontó hatás. A különbözõ szakmák képviselõi közt lappangó ellenségeskedés, szemben az evidens együttműködéssel, a betegellátásban szükséges közös gondolkodás ellen hat, végsõ soron rontja a beteg ember gyógyulásának esélyeit. Rontja továbbá azért is, mert anyagilag károsan érintheti azt az orvost, aki társszakma képviselõjét vonja be a kezelésbe, a kivizsgálásba. Paradox a helyzet, nem egyszer a hálapénzt fizető beteg rosszabbul (!) jár, mint a hálapénzt nem fizető. Az itt említett problémák az orvos-nővér viszonyban is megfigyelhető: ritkán említik, de sajnos a hálapénz is szerepet játszik abban, hogy a középkáderek sokszor nem a képzettségüknek megfelelő munkát végeznek.
A hálapénz organizáló erõ. Az egyik legerõsebb "drive" az egészségügyön belül a vezetõvé válni akarásban, a betegek megfelelõ gyógyításában, így egyfajta pozitív hozadéka is van.
A hálapénz közpénzekkel való pazarlást indukál. Az orvos valószínûbben végez fölösleges vizsgálatokat, fektet be indokolatlanul, tart a szükségesnél tovább benn olyan beteget, aki az elõzõ kezelés során hálapénzzel honorálta munkáját, és történetesen erre kéri őt.
A hálapénz rendszer orvost és beteget szembefordítja egymással. Kicsit leegyszerűsítve az a helyzet, hogy a döntéshozó hatalom olyan munkára kényszeríti az egészségügyieket, aminek nem fizeti meg a bérét. Súlyos konfliktust gerjeszt ezáltal egy olyan közegben, ahol a bizalom hiánya önmagában akadályozója lehet a tevékenység, a gyógyítás eredményességének.

A paraszolvencia rendszere a rendszerváltozás után

Rohamosan kapitalizálódó országunkban az orvosi pálya korábban gazdaságilag is privilegizált helyzete, presztízse teljesen megkopott. A jogász, közgazdász, mérnök társadalom 10 év alatt messze maga mögött hagyta az orvostársadalmat a legálisan megszerezhető jövedelmek tekintetében. Ez a speciálisan magyar (posztszocialista?) trend élesen szemben áll azzal, hogy a nyugati társadalmakban változatlanul kiemelkedően jól keresnek az orvosok. Joggal tekinthető drámainak az a változás, ami az orvosok és az előbb említett más értelmiségi pályán dolgozók gazdasági helyzete és lehetőségei között bekövetkezett. Ebben a helyzetben mind kevesebb orvosnak van fenntartása a hálapénz etikai szabályokba nem ütköző elfogadása kapcsán, s ezzel párhuzamosan mind inkább elterjedtté vált az etikai szabályokkal is ütköző gyakorlat, amikor a közfinanszírozású orvos ténylegesen tarifarendszerben dolgozik. A problémának egyértelmű morális vetületet az ad, hogy az orvostársadalom meg sem kísérli a nehezebben járható, személyes egzisztenciális kockázatoktól sem mentes utat, azaz azt, hogy kikövetelje magának a méltányos javadalmazást. Ehelyett a kiszolgáltatott beteg embertől várja el, sajnos nem egyszer ténylegesen kiköveteli azt a juttatást, amit jogosnak ítél.
Nem lehet nem megemlíteni, hogy az orvostársadalom egy része (5-10%-ra becsülöm ezt az arányt) egzisztenciálisan elemi módon ellenérdekelt a javadalmazási helyzet rendezésében (ez a magasabb bér mellett a fekete jövedelmek hatósági üldözését is jelentené), mivel olyan mértékű paraszolvenciában részesül, aminek kifehérítése egész egyszerűen lehetetlen. Az igazi probléma talán abban is van, hogy az orvosok meghatározó média-, szakmai-, politikai és szakmapolitikai befolyással rendelkező rétegén belül igen nagy arányban felülreprezentált ez a mindenféle reformnak ellenálló réteg.
A hálapénz-probléma megfelelő értékeléséhez álljon itt egy száraz adat. A nyugat-európai országokban az orvosok bruttó átlagbére az egy főre jutó GDP 2.5-3.3-szorosa, míg nálunk 2000-ben 1.03-szeres volt. Az azóta bekövetkezett, mára jelentős részben elinflálódott 50%-os béremelést ehhez a 150-230%-os elmaradáshoz kell viszonyítani. Fontos látni, hogy itt nem abszolút számok összehasonlításáról van szó, hanem a bérarányokról, azaz a magyar társadalom gazdasági erejéhez képest, a többi foglalkozási ághoz képest is fele-harmad bért fizet az egészségügyben dolgozóknak. A 2002-s 50%-os béremelés után (!) a kezdő szakorvos az építőiparban feketén alkalmazott segédmunkás órabérét, a nagy tapasztalatú főorvos pedig az építőipari szakmunkás órabérét keresi meg. Rendkívül megalázó ez a helyzet azon szakmák képviselői számára, akik kizárólag a legális jövedelmükből élnek.

(fenti cikk 2005-ben íródott Numda nicknevű orvos tollából)

Jelenlegi változás a fentihez képest, hogy a kormány ismét lehetővé tette a hálapénz elfogadását, önbevalláshoz kötve természetesen.
Talán világos ebből, hogy ott lehet és akkor vegzálni orvost, nővért amikor valakinek ez az érdeke lesz. Nincs számla, nincs bizonyíték, van a hatóság részéről becslés.

Szokásához híven a kormány visszahozza az 50-es évek legrosszabb, legsötétebb vízióját. :((

megvalaszolok 2012.12.22. 11:41:51

@Dr.laikus PhD: Mellesleg nehogy megnöveljék a hálapénzt az ÁFA mértékével az orvosok, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá:)
Szép is lenne, 10000+ÁFA lesz, köszönöm:)
Mellesleg nem muszáj hálapénzt adni. Nagyon sok orvos ismerősöm/barátom van. Nagyon ritkán kapnak hálapénzt, vagyis ahhoz képest, ahogy ez például a posztokból következne. Ettől függetlenül ellátják a beteget a legjobb tudásuk szerint.

Dr.laikus PhD 2012.12.22. 12:10:14

@megvalaszolok:

Én a szabályokhoz ragaszkodnék, mert mindenkinek biztonságot nyújt.

Nézz utána mi ÁFA köteles szolgáltatás és mi nem.

Olvassál már egy kicsit értelmezve ha lehet!

Kérve kérlek!

megvalaszolok 2012.12.22. 14:40:41

@Dr.laikus PhD: Na kérlek akkor kezdjük. Miért is lesz nagyobb biztonságba a páciens, ha kap számlát?
Az egészségügyi szolgáltatás nem ÁFA köteles, ezért írtam smiley-val. Szóval inkább te gyakorold az értelmező olvasást.

M.D.House 2012.12.27. 17:04:34

??? Háziorvosnál, vérvételen és reumatológián volt. A vérvételnél nincs orvos. Ott kinek kellett fizetni? Meg nem is értem miért kérdezte meg egyáltalán bárhol is, hogy mennyivel tartozik??? A történet így durva, de nem kötelező paraszolvenciát adni.

2012.12.27. 17:16:17

"ÉPPEN HOGY CSAK 100 ezres nyugdíjából fizetheti így is a létfenntartásához elengedhetetlen dolgokat, lakás, rezsi, ennie is kellene, nem jött jól neki ez így karácsony előtt."

Ez egy olyan kijelentés, amin nem is tudok hol elkezdeni kiakadni.

Édes istenem.

Mondeoman 2012.12.29. 10:30:47

A hálapénz szerintem úgy hülyeség, ahogy van. Ha nem adsz, az orvosnak/nővérnek akkor is kötelessége a legjobb tudása szerint, a lehető legnagyobb figyelemmel gyógyítania téged.

De nézzük konkrétabban:
-Hiába adsz, a nővérnek/orvosnak más dolga is van, nem csücsülhet egész nap az ágyad mellett. Szerény véleményem (sőt, tapasztalatom) szerint semmivel nem kapsz jobb ellátást, ha csúsztatsz egy borítékot az orvosnak. Erre tehát nem megoldás a hálapénz. Aki azt akarja, hogy napi 24 órában pálmaággal legyezze a nővér, és bonbonmeggyel etesse, az menjen magánorvoshoz.
-A fentihez kapcsolódóan, ha esetleg van valami extra kérésem, pl. a nővér rázza fel a párnámat, vagy mondjuk cukor helyett édesítőszerrel kérem a teát, stb., ezeket jatt nélkül is kutya kötelességük elvégezni, ha idejük engedi, illetve ha megvan hozzá a megfelelő felszereltség (ha ugye nincs az osztályon édesítőszer, akkor adhatok én akárhány ezret is a nővérnek, attól nem lesz... Esetleg hoz a boltból, de akkor inkább megvárom a hozzátartozóimat, és hoznak ők.)
-Elismerem, hogy nincsenek normálisan megfizetve a hazai orvosok, de erre szintén nem a hálapénz lenne a megoldás, hanem az állam feladata lenne megfelelő körülményeket és fizetést teremteni nekik. Azt is elismerem, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, erre az időszakra ÁTMENETI megoldást jelenthet, hogy az orvos elfogadhat hálapénzt, akkor viszont szeretném megkérni a mi drága jó Orbán Viktorunkat, hogy ebbe már ne üsse bele az orrát, és az orvosnak ne kelljen bevallani a hálapénzt, és adózni azután is. Ha én teljesen önzetlenül adok valakinek valamit, abból az állam harmadik, és teljesen kívülálló félként milyen alapon akar hasznot húzni?
-Azt is elismerem, hogy vannak vizsgálatok, amikre hosszú hónapokra előre adnak időpontot. Erre látszólag megoldás a hálapénz, mert ha odacsúsztatok egy borítékot, jó eséllyel előbb sorra kerülök. De! Ezzel lehet, hogy olyan betegek kerülnek mögém, akik nem tudnak pénzt adni, pedig lehet, hogy nekik sürgősebb lenne a vizsgálat. Úgyhogy valójában erre sem a hálapénz a megoldás, hanem a "népszerű" vizsgálatokra több orvost, több rendelőt kellene kiképezni/alkalmassá tenni, ami megint csak az állam feladata lenne (és akkor persze olyan bérezést és körülményeket kellene biztosítani annak a szerencsétlen orvosnak, hogy ne menjen el két hónap után külföldre...)
-Anyagi okokból, amit a levélíró is említ. Mindenki pénzből él, nem csak az orvosok.

Pontosan átérzem egyébként a levélíró helyzetét, az én rokonságomban is van olyan ember, aki már szinte akkor is hálapénzt ad, ha az utcán több száz méterről meglátja az orvosát. Mondjuk laboron talán még ő sem ad pénzt.

Esetleg ha valami nagyon nagy műtétem lett volna, vagy megmentették volna az életemet, vagy valami komplikáció lépett fel, és azt helyesen kezelték, akkor lehet, hogy adnék hálapénzt, de ilyenekben még szerencsére nem volt részem. Viszont minden más esetben kétszer meggondolom, hogy adok-e pénzt, és hogy kinek.

2012.12.29. 14:46:01

@Mondeoman: "Szerény véleményem (sőt, tapasztalatom) szerint semmivel nem kapsz jobb ellátást, ha csúsztatsz egy borítékot az orvosnak"
Szerény véleményem szerint meg sok esetben bizony többet, jobbat kap a beteg, ha fizet. Mindenkinek eltérőek a tapasztalatai. Elméletben persze igazad van, meg egyet is értek azzal, amit írtál, csak hát a más tapasztalat meg mégis odaadja a pénzt. Amit el is fogadnak.

hibiszkusz75 2012.12.29. 17:02:28

@Turchi: Vegyesek a tapasztalataim, van ahol kikövetelik, bár max. kedvesebben tesznek magasról a betegre, van olyan, akinek adnál szívesen, de nem fogadja el és van, akinek szívesen (utólag adva, nem sajnálatból, vagy megalázási céllal, hanem köszönetképpen) és elfogadja.

2012.12.29. 17:53:40

@hibiszkusz75: Hát ezt írtam én is :-), "sok esetben", azaz más esetekben meg nem.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása