Panasz - Sikítoztak a betegek a vizsgálat alatt


Amikor megkezdődött a vizsgálat, a rendelőben ijedten néztek egymásra az ott várakozó betegek édesanyám fájdalmas kiáltozásait, sikoltozásait hallgatván.
Tisztelt Praxisblog!
Kolonoszkópia. Az interneten a következőket olvastam ezzel a vizsgálattal kapcsolatosan: A vizsgálat megkezdése előtt fájdalomcsillapító vénás injekciót adnak be. Attól függően, hogy a test mely részét vizsgálják helyi, vagy általános érzéstelenítést alkalmaznak. Ezután az endoszkópot a testnyíláson, vagy a bemetszésen keresztül óvatosan bevezetik, miközben az orvos egy képernyőn keresztül figyeli a kamera által közvetített képet. Idős, 80 éves édesanyámat kellet elkísérnem vastagbél-tükrözésre. Amikor megkezdődött a vizsgálat, a rendelőben ijedten néztek egymásra az ott várakozó betegek édesanyám fájdalmas kiáltozásait, sikoltozásait hallgatván. Én magam is nagyon megrettentem.
A vizsgálatot végző orvos semmiféle fájdalomcsillapítót, érzéstelenítőt, az égvilágon semmit sem adott be. Mikor már annyira elviselhetetlen volt édesanyámnak a vizsgálat és beavatkozás, maga kért valamilyen injekciót, hogy kibírja valahogyan az egész tortúrát. Az orvos a vizsgálat közepette egy polipot is eltávolított. Ekkor hallatszott ki a vizsgálóból a legnagyobb kiáltás. Valósággal sokkolta a többi, folyosón várakozó embert is a sikoly!
A következő beteg is szintén egy hölgy volt, fiatal 30 év körüli nőbeteg. Az ő sikoltozásait is végig kellett hallgatnunk nekünk, a folyosón várakozó embereknek.A férfi-betegek csak-csak tűrték valahogyan összeszorított foggal ezt a minden valószínűség szerinti fájdalmas beavatkozást. Az élmény minden esetre számomra nagyon megrázó volt. Ezért ragadtam "tollat", ill. számítógépet, hogy valakivel/valakikkel ezt megosszam. A költői kérdés felmerült bennem, hogy vajon más rendelőkben is ilyen brutális módszerekkel történik a vastagbéltükrözés? Sajnos nem értek hozzá, laikus vagyok.
Tisztelettel: G. Katalin.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gioni44 2012.12.20. 12:51:44
Szakmai protokollban nincs előírás a fájdalom csillapító.ill.érzéstelenítő alkalmazására,netán altatásban történő vizsgálatra.
Maga a beavatkozás eléggé invazív.
Persze ha magánúton történik mindjárt más a leányzó fekvése.Ez esetben a "kedves "beteg/értsd: jól megtömött pénztárcával rendelkező/ semmit nem érez,főleg ha altatásban végzik el az éber állapotban kellemetlen vizsgálatot.
A vizsgáló orvos vérmérsékletétől is függ a művelet..
Türelmetlen,kapkodó orvos ugyanis a levegőt hirtelen,gyorsan pumpálja be a a colonba.
Ez önmagában is feszítő ,fájdalmas lehet.
A nyugodt,-értsd: nem agyonhajszolt-orvos pedig lassan pumpál.Igy is fájdalmas,de hozzá lehet.szokni.
Az a büdös bunkó orvos pedig,aki a polipot helyi érzéstelenítő nélkül metszi ki bizonyára Mengele dr. tanítványa.
2012.12.20. 16:16:26
A fentiekben leirt modja a beavatkozasnak elegge embertelen.
2012.12.20. 16:38:41
Kivancsi lennek, az a magyar ajanlas, amit emlitesz, eredetileg mire epul. Altalaban szokta kovetni a nemzetkozi guideline-okat.
gioni44 2012.12.20. 16:52:17
A felső endoszkopiában itt is kötelező alkalmazni a szedációt.
A colonoscopia esetén többnyire csak tisztítás/hashajtás/előzi meg a beavatkozást.
Magánrendés esetén/pénzért/ itt is alkalmazzák.E tekintetben utólértük Európát.
2012.12.20. 18:27:12
Szo szerint ez van benne:
"Egy rövid ideig tartó procto-sigmoideoscopiát megfelelő kooperáció esetén el lehet végezni sedatio nélkül vagy felületes narkózisban, míg a kiterjedt vizsgálatok, mint a teljes colonoscopia, ERCP esetén, valamint a terápiás beavatkozások esetében mindig indokolt az általános anesthesia."
De egyebkent ez egy gyermek ajanlas...
gioni44 2012.12.20. 18:55:51
Valóban,ez gyerekeknek szól.
A felnőttek részére nem találtam protokollt.
Egyébként a magyar kórházakban /kivéve a fizetős betegeket/ sehol sem alkalmaznak érzéstelenítést vagy nyugtatót.Ezért is van rossz híre a vastagbél tükrözésnek.
Pedig nem ártana az erre vonatkozó szűrést általánossá és kötelezővé tenni bizonyos kor,vagy panaszok esetén.
Ugyandehogy (törölt) 2012.12.20. 19:18:55
abdelkader 2012.12.20. 19:48:48
Idén év elején magam is"kipróbálhattam"vastagbél daganat gyanújával.
Érzéstelítés valóban nem volt,segítőkész,magyarázattal egybekötött gyengédség az igen.
Kellemetlen,feszítő,felfújó érzés az is volt a vizsgálat alatt.
Esetemben kb 40 cm mélységet tudtak belátni mert a műszert a bél kanyarulata miatt nem tudta a dr.nő beljebb tolni,pedig elég erővel próbálkozott,na ez már fájt.
Ekkor érezve,hogy ez nem megy abbahagyták.
Később irrigátoros feltöltéssel újra megvizsgáltak,ugyanaz kellemetlen,felfújó,feszítő érzés.
A legkellemetlenebb mindkét esetben a hashajtás-kötelező és ingyenes!-majd az éhezés volt.
Itt fájdalmat nem éreztem.
Szerencsémre az eredmény negatív lett.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.20. 19:55:41
egyébként ott benn nincs annyi idegsejt mint a bőrünkön így aztán egy polip eltávolításának fájdalmát nem kell azzal összevetni, hogy milyen lenne ha érzéstelenítés nélkül kivágnának egy anyajegyet a bőrünkből
matilda. (törölt) 2012.12.20. 20:20:34
de nem is lényeges.
altatásban rizikós beavatkozás, mert ha átfúrják a bélfalat az nem feltétlenül derül ki. másrészt pedig ahhoz anesztes kell, ami ritka kincs.
a bódítás (elméletileg) csak megfelelő háttérrel rendelkező intézményben kivitelezhető, ott ahol van lehetőség fekvőbeteg ellátásra, illetve utána 1-2 órás megfigyelésre.
a belek gyulladása esetén a vizsgálat sokkal fájdalmasabb, mert a befújt levegő feszíti a gyulladt bélfalat. ugyanez van a hasi műtéten átesettekkel is, az összenövések miatt nagyobb lehet a fájdalom.
másrészt ha a személyzet megfelelően kommunikál és felkészíti lelkiekben is a beteget (mi lesz, mit érez, mi várható, nem fog meghalni) akkor a kooperáció is jobb és a beavatkozás is könnyebben elviselhető a beteg számára. (ugyanez van a gastroscopiánál is, ha a beteg tudja mi lesz akkor nem öklendezik, pánikol, és nem érzi azt, hogy, ha nem szedik ki belőle a slagot azonnal akkor meg fog halni.)
Fergio 2012.12.20. 20:59:03
karcsibácsi 2012.12.20. 22:47:36
A perforáció és az altatás között semmilyen összefüggés nincs. Vizsgálat közben a perforációt csak akkor lehet észlelni, ha az endoszkóp ténylegesen kimegy a bél lumenéből (ez ritka), ezt viszont akkor is látni, ha a beteg alszik.
A bélben fájdalomérző receptor nincs, a vizsgálat kellemetlenségét a distensio és a vongálás, a mesentérium feszülése okozza. A polypeltávolitást NEM ÉRZI a beteg, ilyen esetben helyi érzéstelenítő adása szóba sem kerülhet.
*Catalina* 2012.12.20. 23:18:13
Nekem 2-szer volt vastagbéltükrözésem a hatvani kórházban. Az elsőnél (pár évvel ezelőtt) lehetett altatást kérni és így természetesen nem éreztem semmit.
A 2. idén volt, és már nem lehetett altatást kérni, a doktornő szerint az igazgatóság döntése miatt csak gyerekeknél lehet, felnőtteknél csak akkor, ha fennáll még valamilyen betegség.
Csak Lidocaint kaptam, de az szerintem nem ért semmit, nekem nagyon fájt a vizsgálat, annyira, hogy csak 40cm-ig tudott a doktornő eljutni.
Szóval nem értem, hogy egy ilyen fájdalmas vizsgálatnál miért nem lehet bódítást vagy altatást kérni?
Esetleg, ha újra kell mennem, akkor egy másik kórházban lehet kérni? Hogy megy ez?
Tempus-Anh 2012.12.21. 09:46:13
Nem kaptam érzéstelenítőt vagy nyugtatót előtte.
A vizsgálat alatt teljesen csöndben voltam.
Bocsánat a női társadalomtól, de hisztériás, túl érzékeny, csökkent fájdalomküszöbű nőknél előfordul, hogy visítozással elrémítik a kint várakozókat (amúgy a vizsgáló sehol sem a folyosóról nyílik).
A beavatkozás viszont nem olyan fájdalmas, hogy (fájdalomcsillapító vagy sedativum nélkül is) csendben ne lehetne elviselni.
ma21 2012.12.21. 10:05:58
Ugyandehogy (törölt) 2012.12.21. 10:59:49
kefeur 2012.12.21. 11:21:27
Dr.laikus PhD 2012.12.21. 11:25:35
A SOTE-n igen. Mindent hallani.
A hangadás legtöbbször azért van, mert váratlanul jön valami amiről nem tudni mi az.
A beteg felé a visszajelzés a méltatlankodás. Engem csak az mentett meg, hogy láttam mi történik és nagyon élveztem, hogy mennyire szép. Elterelte magamról a figyelmet.
karcsibácsi 2012.12.21. 12:50:43
A Magyar Gasztroenterológiai Társaság endoszkópos vizsgálatokról kiadott módszertani levele előirja a beavatkozás előtti injekció adását, ennek ellenére és is tudom, hogy nem mindenhol így járnak el. Ennek egyik oka, hogy szabály szerint a szedatohipnotikumot csak anaesthesiológus szakorvos adhatja be, és ennek a legtöbb kórházban, rendelőben nincsenek meg a szubjektiv feltételei. Ha bármi szövődménye (pl. légzésleállás, ritmuszavar, anafilaxia) lépne fel az alkalmazott injekciónak, és azt nem anesztes adta be, akkor a vizsgálatot végző orvos nagy bajba kerül. Így aztán sokan úgy vannak vele, hogy inkább a beteg üvöltsön, mintsem én járjak a bíróságra...
*Catalina* 2012.12.21. 17:11:49
*Catalina* 2012.12.21. 17:17:00
*Catalina* 2012.12.21. 17:19:09
Farkasokkal táncoló 2012.12.21. 17:42:11
ViktoriaF 2012.12.22. 03:32:03
szürkeszürke 2012.12.23. 12:37:58
karamellcukorka (törölt) 2012.12.23. 14:31:53
szürkeszürke 2012.12.23. 20:44:33
szürkeszürke 2012.12.23. 21:00:10
karamellcukorka (törölt) 2012.12.23. 21:09:48
szürkeszürke 2012.12.23. 21:38:24
- kiabáljatok moderátorért: van itt egy trágár bunkó, aki nem tiszteli arc nélküli Tempus-noname-Ahnt a tudásáértésazéééamitelért. (??? Ez itt elég értelmezhetetlen, majd ha névvel és CV-vel szól hozzá, akkor talán. Addig marad az, hogy bárki bármi lehet - akár még magát orvosnak kiadó pszichopata is - és a hozzászólásai alapján ítéltetik meg. Ő pl. egy okoskodó, hímsoviniszta, nagyképű ifjú titánnak tűnik.)
- írd meg a 16 órás tökéletes szülésedet (esetleg mind az ötöt :-) ) részletesen, ezt a leírást emeljük be az orvosi protokollba mint a "hogyan kell a nőnek a fájdalmakat viselnie" részt. Csak a miheztartás végett, nehogy már a hisztis nők nyögdécselni merjenek...
- tegyük ugyanezt Tempus-Ahn kolonoszkópiájával.
- amúgy is kivehetnék a protokollból a fájdalomcsillapítást. Ha ő (aki olyan nagy tudású és annyi mindent elért, hogy összeszarom magam) kibírta, akkor mindnenkinek ki kell bírnia
puszi.
2012.12.24. 05:46:30
Szerintem is egy baromsag, hogy a fajdalmat el kell viselni, mert egy beavatkozas vagy a szules azzal jar es kesz. Az emberek egyeni toleranciaszintje eppen elegge eltero ahhoz, hogy altalanossagban ne lehessen kijelenteni, hogy valamihez nem kell fajdalomcsillapitas. Hasonlo erzekeles a fajdalom, mint barmi mas. A tokfozeleket sem szereti mindenki, de azert nem tartunk hisztisnek valakit, mert nem eszi meg.
Teljesen tamogatom a szules alatti EDA-t. A felesegem szult mar EDA nelkul is, es EDA-val is. Az egy dolog, hogy a fajdalom jelentos csokkenese miatt a szules elmenye egesz mas dimenziokba kerul, de ezen tul szamos elonye is van az EDA-nak, pl, hogy sokkal kevesbe farad ki a szulono a tolasok kozben. Sot, sokkal egyszerubb csaszart vegezni, ha az szuksegesse valik a szules soran.
Es egyebkent, en sokszor nem kerek erzestelenitest a fogfuras soran (feluletesebb furasoknal), mert jobban utalom az injekciot, mint a furast magat. Ezek alapjan, aki ker a fogaszaton fajdalomcsillapitast, az mind hisztis lenne?
grazer 2012.12.24. 07:51:28
Ha van más megoldás, miért kellene egy embert hagyni szenvedni?
A jó orvos elfogadja, hogy minden ember más, ahogy karcsibácsi is mondta, és nem csak szimplán eldönti, hogy ez márpedig nem fáj, "mert azt mondtam", és belátja, hogy vannak eltérő esetek. Az, hogy valamiről nem tud egy orvos, még létezhet, még ha ezt egyes orvosok (legalábbis annak mondja magát) nem is fogadják el.
szürkeszürke 2012.12.24. 07:57:43
(Fogorvosnál én is úgy vagyok vele mint te, ha lehet nem kérek fájdalomcsillapítást, de csak azért mert jobban rettegek a zsibbadástól mint a fájdalomtól. Ettől még nem vagyok hős. :-) )
karamellcukorka (törölt) 2012.12.24. 09:32:14
Hol írt Tempus a szülésről???Egy egész más vizsgálatról írt. Viktória írt a szülésről erre,jön valami orvosellenes *****és jól le***mindenkit akinek más a véleménye ,mint neki.
Hmm?
karamellcukorka (törölt) 2012.12.24. 09:40:14
grazer 2012.12.24. 10:08:02
Én is csak a véleményemet írtam le, úgyanúgy mint te: vannak empatikus orvosok, az én szememben ők az igazi orvosok, és vannak teljesen érzéketlenek, akik Istennek hiszik magukat - ők számomra nem orvosok, csak annak mondják magukat. De ez mindenki szuverén joga, hogy mit gondol.
A gyerekeddel kapcsolatban pedig maximálisan megértelek, jól is teszi :)
2012.12.24. 14:12:17
A vitat kivalto megjegyzesed, miszerint a hisztis notarsaid "tul spirazzak" a szulest, pedig nem velemeny, hanem sulyos altalanositas. [egyebkent pedig "tulspilazzak" - mert ugye a nemet spielen igebol szarmazik a szo]
karamellcukorka (törölt) 2012.12.24. 14:28:49
Tempus nem írt a szülésről. Viktória írt. Szürke-marha trágárkodott és én csak ekkor írtam.
A fájdalomról..olvasd el azt is amit Karcsi bácsi írt. Nincs elég anesztes... Ezt ugye fel tudod fogni? Mivel nincs vagy + rizikót vállal az orvos,aki a beavatkozást végzi és ennek ellenére bódít stb, és akkor majd ő lesz a hentes mészáros hozzá nem értő és etc. vagy nem alkalmazza azt amit a beteg szeretne és akkor is ő a hentes ,mészáros empátia nulla etc.
A HP-ről a véleményem pedig fenntartom ilyenkor szégyellem ,hogy nő vagyok mikor egyes nőtársaim visszaélnek a nőiességükkel, azzal hogy van méhük.Arról nem is beszélve,hogy az altatást, edát úgy tekintik,mint a cukorkát. 1 cukorral vagy kettővel kérem a cukrászdában a kávémat.
2012.12.24. 14:59:49
A kulfoldon orvosnak tanulo gyermekednek pedig egesz mas, orvoshoz melto, betegkozpontu, empatian alapulo eletszemleletet kivanok.
Tempus-Anh 2012.12.25. 00:36:03
Szóval a colonoscopiát nem végzik mindig érzételenítésben/altatásban, épp amiatt, mert vizsgálat közben olykor forgatni kell a beteget, ezt pedig egyszerűbb, ha voluntárisan, aktívan végzi.
Jómagam nem kaptam érzsételenítőt, sőt előtte a sikertelen hashajtás miatt négy beöntés is osztályrészemül jutott. Nem volt egy felemelő érzés, de túléltem.
Lehet nyomorultul visítozni és gyűrűsféreg módjára tekergőzni is a vizsgálóágyon, de minek? Idegesítem az orvost és nevetségessé teszem magam is. Megéri? Nem.
Epiduralanaesthesiat vagy PDA-t manapság rendszeresen alkalmaznak szüléseknél, természetesen egy colonoscopia okozta fájdalom nem ér fel egy szülési fájdalommal (fájással), ami a legerősebbek egyike.
De utóbbi sem übereli az acut pancreatitis okozta fájdalmat, ami a legerősebbek közül is az elsőnek van kikiáltva jelenleg.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.12.25. 10:25:07
- az epegörcs az rettenetes
- a szülés az borzasztó
- a vesekő az szörnyű
- a hasnyálmirigy gyulladás az kibírhatatlan
közben hallgatja őket egy férfi, odamegy majd megjegyzi
- látom magukat sem rúgták még tökön soha
hibiszkusz75 2012.12.25. 10:37:55
Messze vagy attól a sastól kedves, az a tapasztalatom, hogy a magadfajta szájhősök inkább csak legyek.
Örülök neki, hogy ilyen jól tűröd a fájdalmat, de magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt, hogy nevetségesnek tartod azokat, akik gyötrődnek a fájdalomtól. Nő létemre nem szokásom sikoltozni, szigorúan neveltek, de attól még van bennem együttérzés embertársaim iránt.
Jobb helyeken, mint például az onkológiai intézetben, írásban nyilatkoztatják a beteget, hogy kér-e érzéstelenítést vagy sem, ez így korrekt.
A kipontozott részre pedig kérném a válogatott szitkokat, mert belepiszkítottam a homokozódba, sajnálom, de a hozzászólásaid lapján ilyen embernek gondollak..................................................
szürkeszürke 2012.12.25. 12:28:54
Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.12.27. 22:51:36
Szóval ez ilyen. Nem mozi, ahol kussolni szoktak, nem is értem ezt a posztot. A levélírónak üzenném, hogy az autómosóban vizes lesz a kocsija, az étteremből pedig feltehetően jóllakottan fog távozni. Csak gondoltam szólok előre, nehogy meglepetés érje...