Gyerekszoba - Itt a Mikulás! De mit mondjunk a gyereknek?

szólj hozzá

2012.12.01. 16:00

Régen volt már, egy viszont biztos: annak idején mindnyájan hittünk a Mikulás létezésében. De vajon felnőtt korunkra mikor akarjuk megingatni ezt a hitet gyermekeinkben?

Régen volt már, egy viszont biztos: annak idején mindnyájan hittünk a Mikulás létezésében. De vajon felnőtt korunkra mikor akarjuk megingatni ezt a hitet gyermekeinkben? Felvetődik a kérdés, hogy helyes-e “hazudni” a gyereknek – hosszabb ideig – a Mikulás létét illetően. Nem ellentmondás-e, ha azt tanítjuk neki, mindig legyen őszinte és igazmondó, közben pedig a Mikulásról szóló mesével áltatjuk? Hány éves korban kell “felvilágosítani” a kicsiket ebben a számukra oly titokzatos dologban? Csupa fontos kérdés most, a tél és az ajándékozási időszak beköszöntével. 

A keresztény kultúrkörhöz tartozó országokban mindenhol és minden korban találunk olyan személyiséget, aki ajándékkal kedveskedett a gyerekeknek. A mi jóságos Mikulásunk őse tulajdonképpen Mürai Szent Miklós püspök, aki a legenda szerint titokban megajándékozta a szegény gyerekeket, és emellett még számos csodás jótétemény fűződik a nevéhez. Az egyházon belül évszázadokon át vitatkoztak a személyéről, a puritánok kimondottan “haragudtak” rá, sőt Dijon érseke például az 50-es években nyilvánosan elégettette a képmását.

A kisgyereknek mindig meg kell mondani az igazat? 

Talán meglepő, de a válasz a fenti kérdésre: nem. A gyermekek – tudjuk jól – egy különleges világban élnek, amelyben a valóságoshoz számukra egy mesevilág is társul. Ez utóbbit tündérek, sárkányok, beszélő állatok, mese- és rajzfilmhősök népesítik be. A csodálatos dolgok iránti igényük egyfajta védekezés a külső világ durva valósága ellen. Semmi okunk sem lehet arra, hogy mindenáron visszarángassuk őket a földre, amikor még kicsik. Gondoljuk csak meg: talán hazugsággal traktáljuk őket, amikor mesét olvasunk fel nekik?

Vannak dolgok, amiket nehéz megemészteni 

Persze nekünk, felnőtteknek nehéz a Mikulás történetét valóságosként felfogni, és úgy előadni a pici gyereknek. Pedig a kicsik úgy vélik, nincs is annál természetesebb dolog a világon, mint hogy egy pocakos, jóságos bácsi rénszarvasok vontatta szánnal közlekedik a felhők felett, és édességeket meg sok más ajándékot oszt ki a gyerekek között. Ha viszont kisgyermekünk egy bevásárlóközpontban látja, amint három Mikulás épp rövid megbeszélést tart néhány korsó sör mellett, nyugodtan elárulhatjuk neki, hogy ezek nem az igaziak, csak beöltözött bácsik. Azt is hozzátehetjük, hogy az igazi majd éjszaka jön el hozzá, egyenesen a messzi, havas Finnországból.

Mikor áruljuk el az igazságot?

Megtehetjük, hogy valamelyest meghosszabbítjuk a kisgyermekkor csodás időszakát. Három “konfliktusra” fel kell azonban készülnünk:     

- Csemeténknek, aki még pici, egy nagyobb vagy csak “felvilágosodottabb” pajtása azt mondja majd egy napon, hogy a Mikulás egyszerűen nem létezik. Ha ettől ő nagyon elkeseredne, nyugodtan mondjuk neki, hogy azért, mert egyesek nem hisznek benne, mi igenis hiszünk. Ez meg fogja nyugtatni.    

- Amikor gyermekünk már nagyobb, elkezd kérdéseket intézni hozzánk. Ekkor már bizony komoly kétségek vannak benne! 5-6 éves korban a gyerekben felmerül, hogy vajon tényleg elhiggye-e a Mikulásról szóló történeteket, hiszen vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy az ősz szakállú Télapó talán nem is létezik.Mégis, ha mi “leplezzük” le a csodát, általában csalódott lesz. Mindent összevetve azonban, jobb 6 év fölött, iskolás korban, óvatos érdeklődés mellett “felvilágosítani”, hogy ne tartsák butuskának az osztályban (és ő is megnyugodjon), mert már mindenki tudja az igazságot, csak ő nem.    

- Némelyik gyerek még hatéves kora után is hisz a Mikulás létezésében, és ennek egyik szülője sem tulajdonít jelentőséget. Ekkor bizony előfordulhat, hogy nevetségessé válik kis barátai körében, és valamelyik pajtása kigúnyolja, kisbabának nevezi. Az is lehet, hogy épp ezért megharagszik ránk, a szüleire. És még ha szeretne is tovább hinni, lelke legmélyén bizonyára tudja, hogy mi sem hiszünk a Mikulásban. Ekkor mindenképpen kezdjünk el óvatosan beszélni a dologról! Említsük meg, hogy vannak az életben olyan események, amelyek nem történhetnek meg. Valóságos személyek például nem repülhetnek a felhők felett stb. – de mivel mindannyian vágyjuk a csodákat, kitaláltuk magunknak a Mikulást. 

Nagyon jó megoldás, ha a “felvilágosítást” valamilyen családi történet elmesélésével kötjük össze. Beszéljünk arról, hogy annak idején, az ő korában mi is sírtunk, csalódottak voltunk, amikor kiderült az igazság. Ha pedig van kistestvér, aki még a mesék birodalmában él, fogjunk össze a “naggyal”, és bízzuk rá a titkot! Kérjük, hogy ne árulja el a picinek, amit tőlünk hallott. Játssza el az öccsével-húgával azt, amit mi játszottunk vele korábban, és amit majd, sok év múlva, a saját gyerekeivel fog játszani! Nagyon büszke lesz rá, hogy ő már felnőtt, és egy nagy-nagy titok őrzője.

Galenus

Forrás: www.bebikkicsikesnagyok.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.