Levél - Letöröm a kezed, ha nem tartod rendesen

2012.11.08. 10:33

Amikor másodszor kapta el kisfiam a kezét, akkora patáliát csapott, mintha nem is tudom mit tett volna. „Letöröm a kezed, ha nem tartod rendesen”, mondta és erősen megragadta, hogy ne tudja mozgatni.

Ez most nagyon fog fájni, te kis hülye című posztunkra érkezett Éva levele, aki kisfiával járt vérvételen és szintén rossz tapasztalatokkal lett gazdagabb. A nővér minősíthetetlenül viselkedett velük és még jól meg is szorította az ijedt kisgyerek kezét. Ha ön is jár már hasonló cipőben és szeretné elmesélni, írjon nekünk!

Tisztelt Praxis blog!

Olvastam a történetüket a lehülyézett kislányról, aki a vérvételtől félt. Nem egyedi az eset, csak megerősíteni tudom az ott történteket, hiszen mi is hasonlóan jártunk a kisfiammal. Nem emlékszem tökéletesen, de azt hiszem az én fiam talán kicsit idősebb, mint a levélíróé volt, 5 múlt, nagycsoportos óvodás. Nem vagyunk nagy orvoshoz járók, de be-becsúszik egy influenza, egy komolyabb megfázás, amit itthon már nem tudunk magunktól kikúrálni, szóval időközönként mégis orvos lesz a dologból. Mi is nagyon elégedettek vagyunk a gyermekorvosunkkal, ahogy a férjemmel a háziorvosunkkal is, csupa jó tapasztalatot szereztünk velük kapcsolatban az évek során. Nem szokásunk általánosítani, sőt, alapvetően mindketten úgy gondoljuk, hogy az egészségügy a köztudott állapotok ellenére kiválóan működik. Ugyanakkor a problémákat sem szabad szőnyeg alá söpörni és és azt állítani, minden rendben van. Igenis vannak alkalmatlan dolgozók az egészségügyben, a vérvételen mi is egy ilyen emberrel, ha egyáltalán annak nevezhető, találkoztunk.

A fiunkat úgy próbáljuk nevelni, hogy a lehető legkevesebb dologtól féljen. Megküzdöttünk már az ágy alatti szörny és szellemek problémakörrel, de az orvosoktól, tűtől, fogorvostól és vérvételtől való félelmeit is mindig igyekszünk tompítani, amennyire lehet. Mindig a vizsgálatok előtti napokban beszélgetünk vele, eljátsszuk a dolgokat, megértetjük vele, hogy ezek szükséges rossz dolgok, amik azért történnek, hogy neki jó legyen. Hogy mennyire sikeres mindez? Kb. 70-80 százalékban. Annyit mindenesetre el lehet vele érni, hogy a gyerek ne csapjon hisztit és ne halálos félelemmel gondoljon például az orvosokra, ezért ajánlom más szülőknek is, akik hasonló helyzetben vannak a gyerkőccel.

De hogy a lényegre térjek, nemrég mi is vérvételen jártunk. Napokig készültünk rá, beszélgettünk róla, hogy ne érje a fiunkat meglepetés. Sajnos mégis érte, mert a vért levevő nővér szakmájához totálisan alkalmatlan volt, ráadásul emberként is levizsgázott. Már arra is gondoltam, hogy esetleg ugyanaz a nő lehetett, akiről a másik anyuka írt, ezért én nevet is küldök, ha kitehetik, tegyék meg nyugodtan, minden mondatért vállalom a felelősséget, mert minden így történt. Szóval megérkeztünk sorra kerültünk és leültettek bennünket, pontosabban a fiamat. Se köszönés, se pár kedves szó a fiam felé, szóval már alapból meglepő volt, mert nem ilyen bánásmódhoz voltunk szokva. A gyerek persze, hogy begörcsölt, látva a mogorva nénit. Lényeg az, hogy amikor próbálta levenni tőle a vért, a kisfiam nem sírt, meg nem rendezett jelenetet, de elkapdosta a kezét. először csak annyi reakció érkezett a nővértől hideg, utasító hangnemben, hogy tartsa normálisan a kezét. Én felajánlottam, sőt kértem, hagy fogjam én a kezét, úgy biztosabb a siker, de rendre lettem utasítva, majd ő tudja, mit kell csinálni, ne szóljak bele a munkájába. Mondom, rendben van, legyen, ahogy akarja. Amikor másodszor kapta el kisfiam a kezét, akkora patáliát csapott, mintha nem is tudom mit tett volna. „Letöröm a kezed, ha nem tartod rendesen”, mondta és erősen megragadta, hogy ne tudja mozgatni.

A gyerek itt kezdett el bőgni, az ijedtségtől, én meg itt léptem közbe. Olyan dühös lettem, mint egy tigris. Szinte mindig nyugodt és béketűrő tudok maradni, de azt még sem tudtam elviselni, hogy egy vadidegen bunkó nő egyrészt ilyen stílusban beszéljen a gyerekemmel, másrészt megragadja és szorítsa a kis kezét. Mégis hol vagyunk, a középkorban? Nem idézném, miket mondtam, de helyre tettem a nőt, pedig mondom, halk és csendes szoktam lenni. Végül a síró fiammal elrobogtunk, nem kis megrökönyödésére a többi szülőnek, akik szintén ott vártak a gyerekükkel. A vérvételt végül egy másik nap,egy másik nővérrel, ugyanott megoldottuk, mindenféle incidens nélkül, ráadásul végig a kisfiam az ölemben lehetett. Azt hiszem, ha így is lehet, lehetett volna első alkalommal is. Az viszont nagyon szomorú az egészben, hogy a kisfiamat eléggé megviselte ez a történet. Egy ilyen némber, már bocsánat, de képes szinte mindent lerombolni, amit a szülők és normális orvosok, nővérek igen hosszú idő alatt felépítenek. Személyesen tettem panaszt az intézményvezetőnél, aki komoly vizsgálatot ígért, hát majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

H. Éva

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus-Anh 2012.11.08. 13:31:08

Egy rókáról hány bőrt húzunk még le, könyörgöm? :(

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog