Levél - Ne dohányozzanak az orvosok rendelési időben!

2012.10.24. 08:20

images_2.jpgÉn is dohányzok, de azt gondolom, joggal várhatnám el, hogy az orvosom a rendelési idejéből ne fecséreljen el ilyen jelentős időt a szenvedélyének hódolva, hanem arra fordítsa, amiért ténylegesen ott van, azaz vizsgálja a betegeket és a 4 óra letelte után dohányozzon.

Tisztelt blog!

 

Köztudott, hogy a dohányzást kitiltották a közintézményekből, éttermekből, kocsmákból, az viszont kevésbé ismert, hogy tény sajnos, hogy ennek következtében az orvosok (legalábbis akikkel én találkozok) rendszeresen kijárnak rendelési idő alatt dohányozni. Elég sűrűn megfordulok a kerületünkben található orvosi rendelőben, ahol egyszerre, egy időpontban 4 orvos is rendel. Na már most, bármennyire is igyekszem időpontokra járni, ez általában nem sokat jelent, így is kénytelen vagyok  órákat várni, szóval egyáltalán nem értem, valójában mire is jó ez az időpontos rendszer, de ez külön téma. A várakozás alatt legtöbbször olvasni szoktam, hogy lekössem magam, de ezalatt azért természetesen módomban áll jól megfigyelni is a körülöttem zajló eseményeket is.

 

Kezdetben egyáltalán nem tudtam hova tenni, miért mászkálnak ki a doktorok, doktornők 20-30 percenként, majd tűnnek el hosszú percekre, ameddig a rendelés természetesen szünetel. Volt rá precedens, hogy közel 4 órát kellett várnom, holott akkor is időpontra érkeztem (?), ezidő alatt vagy 5-6 alkalommal fordult elő csak az én háziorvosommal, hogy eljátszotta az előbb említett kis aktust. Eleinte azt gondoltam, hogy a természet hívó  szaváénak engedelmeskedik, de később feltűnt, hogy ezekben az indokolatlan szünetekben a rendelő mellé megy ki dohányozni, ugyanis az emeletről, ahol a rendelők találhatóak, az ablakból jól kilátni az utcára.

 

Számomra, szintén dohányos emberként mindez egyrészt érthetetlen, másrészt elfogadhatatlan is. Ha csak alkalmanként 7 percet számolok a lesétálásra és a cigaretta elszívására, az alaphangon is 35-42 percet vesz el a rendelési időből, amely 4 óra időtartamú. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy kivétel nélkül minden esetben a rendelési időt alapul véve legalább negyed órát késik például az én orvosom, az jó egy óra kiesést jelent alkalmanként. Azaz ennyi idővel kevesebb jut a betegekre. Természetesen minden megjelenő beteg ellátásra kerül, emiatt senkit sem küldenek el, de az is egész biztos, hogy mindez az alaposság rovására megy. Átlagosan 3-4 percig tart egy találkozásom az orvossal, már az idejét sem tudom, mikor mérte meg például utoljára a vérnyomásomat.

 

Én is dohányzok, de azt gondolom, joggal várhatnám el, hogy az orvosom a rendelési idejéből ne fecséreljen el ilyen jelentős időt a szenvedélyének hódolva, hanem arra fordítsa, amiért ténylegesen ott van, azaz vizsgálja a betegeket és a 4 óra letelte után dohányozzon. ha pedig ennyire nincs önuralma, akkor legalább szorítsa le 1 alkalomra és ne 4-5 plusz szünetet tegyen be magának. Ha én meg tudom állni, hogy a munkahelyemen egész nap nem füstölök, mert tilos és nincs rá mód, akkor azt hiszem ezt más is képes betartani.  Köszönöm, hogy elolvassák.

 

T

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2012.10.24. 11:21:56

Én eü-s vagyok, nálunk 4 típus van:
- felnőtt, tanult ember, van önuralma, kibír 4-6 órát - nem is tudom, hogy dohányos
- felnőtt, tanult ember, nincs önuralma, lejár az utcára ahányszor kell - tud
- felnőtt, tanult ember, nincs önuralma, az ablakból lógva játszik Titanicot - mi meg szívjuk a szomszédban
- felnőtt, tanult ember, nincs önuralma, ráadásul bunkó - bejár a vécére, már a füstjelző felszerelésén gondolkodunk /mivel akinek ki kéne szaladni, az perceket várhat a füstölgő miatt, azután mehet a büdös, hideg helységbe, mert persze szellőztetnek ezerrel:-(/
Szóval ez még "bentről" nézve sem szórakoztató, tényleg szégyen, hogy egy eü-s prédikál a betegnek, miközben rosszabb, mint ő.

Tempus-Anh 2012.10.24. 12:24:51

"A várakozás alatt legtöbbször olvasni szoktam, hogy lekössem magam, de ezalatt azért természetesen módomban áll jól megfigyelni is a körülöttem zajló eseményeket is..."

Igen, az ilyen típusú embereket szokták beszervezni, hogy információkat
szolgáltassanak embertársaikról...többnyire pénzért teszik vagy egyéb előnyökért.
Szlengesen vamzeroknak vagy tégláknak is hívják őket, egyeseket közülük cellákba is betesznek. Természetesen, ha lebuknak, akkor megkapják a jól megérdemelt "jutalmat" a cellatársaiktól, de "jedem das seine", mint tudjuk...

Kattrin 2012.10.24. 12:58:59

@Tempus-Anh: Jézusom, te normális vagy? A rosszindulatodnak tényleg nincs határa, ugye?

Jim Raynor 2012.10.24. 13:00:01

@Tempus-Anh:

szeretnék őszintén gratulálni a színvonalas, a poszt által felvetett problémát alaposan kiveséző, és egyben emberi nagyságodról is tanúbizonyságot tevő kommentedhez. csak így tovább!

Tempus-Anh 2012.10.24. 13:16:33

@Kattrin: @Jim Raynor:
Aki az orvos idejét szörszálhasogató módon rosszindulatúan percre kicentizi, az ne várjon tőlem más minősítést, vállveregetést, egyetértő bólogatást. Annak csak ennyi jár, bocs...Ismerem a problémát, benne élek és benne dolgozom jó ideje, de a rókáról ne húzzunk már le egy hetedik bőrt is, ha lehet. És ezt nemdohányzóként állítom.

Tempus-Anh 2012.10.24. 13:17:49

A szőr pedig hosszú, természetesen... (hacsak vissza nem vágjuk...lehetőleg fazonra :P )

lpt1 2012.10.24. 13:26:23

@Tempus-Anh: Nagy tévedés, hogy pont nálunk lenne nagy fel/bejelentősdi. Egy volt általános iskolai osztálytársam német tulajdonú céghez ment dolgozni, a tulaj betanítás címén kilopta őket feketén dolgozni az anyavállalathoz. Másnapra a helyi szakszervezet fel is nyomta a céget, a magyarokat kitiltották Németországból, rendőrség kisérte őket a határig. És akkor a holland függönymentes ablakokat nem is említettük... nem mindenhol megy ez a keleti vircsaft.

Tempus-Anh 2012.10.24. 13:40:08

@lpt1:
Nem magyar sajátosság, persze, már a bibliai időkben léteztek hasonló jelentgetős pondrók. Nyilván akinek az orvos idejét van ideje másodpercekre kiszabni, beülni stopperórával a váróterembe és lesni meg fülelni, annak jobb dolga nem is akadhat.
Fülesbaksi a javából, ja...

2012.10.24. 13:46:53

@Tempus-Anh: Hát elég furcsákat írsz. Ha sokat kell várni, én is mindent megfigyelek akaratlanul, pláne ha többször fordul elő. Még soha nem fizetett senki érte.

VaTi 2012.10.24. 14:00:04

Megoldás: sokkal érdekesebb könyvet kell vinni. Ha nagyon belemerülsz, még azt sem veszed észre, h egy hadsereg és a jeti vonul át a várón :)

Jim Raynor 2012.10.24. 14:16:02

@Tempus-Anh:

" Nyilván akinek az orvos idejét van ideje másodpercekre kiszabni, beülni stopperórával a váróterembe..."

ezzel szemben a posztban:

"20-30 percenként"

"Ha csak alkalmanként 7 percet számolok"

hol is van itt a stopper, meg a másodpercezés? és ha sehol, akkor ki is a rosszindulatú kis pondró?

másrészről, fel kellene már fogni, hogy a betegek ideje nem játék. Az egy dolog, hogy ti a rendelési időben, pénzért b@sszátok a rezet, a beteg viszont nem kap fizetést azért, hogy a doki bagózik.

Tempus-Anh 2012.10.24. 14:34:35

@Turchi:
Egy dolog megfigyelni valamit és jóindulatúan kezelni és más dolog a kákán is csomót keresve fröcsögni.
@Jim Raynor:
A betegek egy része NEM beteg, ezt szögezzük le, egy jó részük az orvossal takarózva, az ő bőrén tarttatja magát táppénzen vagy százalékoltatja le magát. Ezt csak úgy, kisbetűs részként.
Azonkívül nem minden orvos dohányzik, jómagam sajnálom is az ezen szenvedély rabjaivá vált kollegáimat és üdvözöltem is a dohányzási tilalmat az eü. intézmények teljes területén. A szenvedélybetegek egy része vagy akaratgyenge vagy annyira függ szenvedélyétől, hogy nem bír ellenállni. Olyat, hogy szándékosan, a betegek idejét akarattal semmibe véve bagózzon egy orvos, még nem hallottam.
De ismétlem: én sem vagyok dohányzáspárti.

szabidoki 2012.10.24. 15:31:03

@Jim Raynor: amennyi fizetést kapnak a kollégák, akár egész nap is dohányozhatnának, akkor is termelnék a pénzt az államnak.
Akinek meg arra van energiája, hogy a szünetek hosszát számolgassa, az túl jól van ahhoz, hogy ténylegesen beteg legyen.

pefki 2012.10.24. 15:50:45

@Tempus-Anh: @szabidoki: A stílusotok bicskanyitogató!!

Káin 2012.10.24. 16:00:50

Elképesztően cinikusak vagytok. Ha csak egy hangyafasznyi jóérzés lenne bennetek, akkor szépen csendben maradnátok, ehelyett még ebben a védhetetlen szituációban is véditek a mundér "becsületét". És a leginkább szánalmas talán az az egészben, hogy megint ti rontjátok az orvosok megítélését. Itt nincs mit szépíteni, nincs mivel takarózni,nem használ a "szarul vagyunk fizetve" frázis. Lehet dohányozni, de nem munkaidőben, sem orvosként, sem más foglalkozást ellátva. Ennyi.De a jövőben azt hiszem nektek nem kellene azzal előjönnötök, hogy szegény orvosok nincsenek megbecsülve, mert az erkölcsi megbecsülést igen intenzíven romboljátok itt.

karamellcuki (törölt) 2012.10.24. 16:05:53

Minden beteg mellett töltött óra után jár az orvosnak törvényesen 10 perc szünet.

2012.10.24. 16:07:44

@Tempus-Anh: Azért a te megjegyzésed, miszerint pénzért valaki besúg az orvosi rendelőben egy ilyen helyzetben, elég nevetséges, de látom, fölösleges ezen vitatkozni, megingathatatlan vagy. Feladom.
@Káin: Igazad van!

2012.10.24. 16:15:49

@karamellcuki: Hát itt már nem is ezen megy a vita, szerintem is pihenhet az orvos, mint mindenki más is megteszi munka közben pár percre, azalatt hogy kávézik, eszik, iszik, bármit, nem érdekes. De hogy pénzért besúgói rendszert feltételez egy hozzászóló orvos a rendelőben a poszt alapján, az azért nem mindennapos dolog.

2012.10.24. 16:22:10

@szabidoki: A betegség és az idő számolgatása között nincs összefüggés. Sőt, minél betegebb valaki, annál gyakrabban nézi az óráját, mikor fog bekerülni. Furcsa lenne, ha járóbeteg rendelésre csak olyan betegeknek lenne indokolt a megjelenése, akik még az órát sem képesek megnézni. Akkor hogy megy oda? Az első mondatod meg a szokásos, igazad van, de dolgozzon annyi fizetésért, inkább dohányozzon.

Jim Raynor 2012.10.24. 16:31:14

@szabidoki:

remélem, hogy ezentúl amikor a tecsóban/postán/hivatalban stb. te kerülsz sorra, a pénztáros/postáskisasszony/ügyintéző szépen feláll, és kivonul dohányozni. merthogy amennyit azok keresnek......

sőt, a ti logikátok mentén a hetes busz sofőrje is szépen megállhatna 20 perceként, ahol éppen van, és leszállhatna egyet cigizni.

Jim Raynor 2012.10.24. 16:37:48

@Tempus-Anh:

"A betegek egy része NEM beteg, ezt szögezzük le, egy jó részük az orvossal takarózva, az ő bőrén tarttatja magát táppénzen vagy százalékoltatja le magát."

hogy klasszikust idézzek: "és ezt így hogy?"

ha csak azt írja ki vagy százalékoltatja le a doki, akit indokolt, akkor a fenti mondatot nem értelmezhető.

Ha olyanokkal is megteszi ezt az orvos, akiknél nem indokolt, felmerül a kérdés, hogy vajon miért teszi ezt? pisztolyt nyomnak a fejéhez? ja nem, bocs, csak nem kenőpénzért? és akkor ki is a szar alak, és ki tartatja el magát kinek a bőrén?

2012.10.24. 18:49:52

@Turchi: "de dolgozzon" helyett: ne dolgozzon

Dr.laikus PhD 2012.10.25. 05:14:52

@szabidoki:
"amennyi fizetést kapnak a kollégák, akár egész nap is dohányozhatnának, akkor is termelnék a pénzt az államnak"

Komolyan?

Munka

Olyan céltudatos emberi tevékenység, amellyel mind a természet tárgyait, mind a társ. környezetét az ember szükségletei kielégítésére alkalmassá teszi. A munka csak az ember sajátja, alapvető szerepe volt az emberréválás folyamatában. Ez a céltudatos tevékenység lehet termelő (produktív), amelynek során használati értékkel rendelkező terméket (házat, élelmiszert, gépeket stb.) állít elő, ill. a termelést lehetővé teszi (karbantartja, megjavítja a termelés eszközeit, szállít stb.), és lehet nem termelő (improduktív) munka, amely közvetlenül nem irányul anyagi javak előállítására _(pl. az orvos, a pedagógus, a színész tevékenysége v. az államigazgatásban, a rendfenntartásban dolgozók munkája)_. A terméket előállító munkának két oldala van: a konkrét munka és az absztrakt munka. Ha ui. a munkát vizsgáljuk, először azt állapítjuk meg, hogy különböző munkafajták vannak (pl. asztalos-, szabó-, cipészmunka ). Ezeket konkrét munkának nevezzük, ez hozza létre a használati értéket (az asztalt, a kabátot, a cipőt stb.). Ugyanakkor a sokféle, egymástól különböző konkrét ~nak van egy közös, mennyiségileg is kifejezhető tulajdonsága, az ui., hogy mindegyik erőkifejtés, agy-, ideg-, izomtevékenység. Az árutermelés viszonyai között ez az általános értelemben vett emberi munka jelenik meg absztrakt munkaként, s az érték alkotójává válik, az áruk cseréjét (összemérhetőségét) lehetővé teszi. Az ember munkája folyamán különböző eszközökkel átalakítja a különböző anyagokat. Azt az anyagot, amelyre a munka irányul, munkatárgynak nevezzük, az eszközt pedig, amelynek segítségével az ember a munkatárgyat céljának megfelelően alakítja, munkaeszköznek. A munkatárgyak és a munkaeszközök együttesen a termelési eszközöket alkotják.

Improduktív munka

Nem termelő munka: az a munka, amelyet nem anyagi javak létrehozására és nem-termelő szolgáltatásra (pl. egészségügy, kultúra, államigazgatás, honvédelem stb.) fordítanak, az áru értékét nem növeli (pl. reklámtevékenység). Az improduktív munka nagy részére a társadalomnak szüksége van.

Az improduktív munka fogalma közgazdasági fogalom (mint a produktiv munka) és nem jelent minősítést, rangsorolást.

Vagyis használatakor nem szabad pejoratív értelmezésre gondolni.

karcsibácsi 2012.10.25. 11:07:12

Az orvos lehetőleg egyáltalán ne dohányozzon, de rendelési időben semmiképpen sem.
Ez intelligencia és önfegyelem kérdése, a fizetéshez ennek semmi köze.

M.D.House 2012.10.25. 11:24:07

Azzal kezdem, hogy én nem dohányzom. Egyre inkább azt gondolom, hogy ez a blog csak azért létezik, mert rengeteg ember nem tudja máshol levezetni a dühét és pont kapóra jött egy ilyen egészségügyet mocskoló és feleslegesen további indulatokat gerjesztő semmitmondó blog, ahol mindenki névtelenül kiélheti magát. Ti tényleg képesek vagytok olyan dolgokon értelmetlen vitát folytatni, hogy van orvos aki dohányzik??? Nevetséges. Máshol is van dohányos ember. Biztos van az autószerelőknél, a banki alkalmazottaknál, a tanároknál, a henteseknél stb. helyen is. Ezzel az erővel lehetne egy ilyen poszt is, hogy a bankban sokat kellett várnom, mert a 20 ügyintézőből csak 10 dolgozott éppen, a többi meg dohányozni volt. De ilyen blog érdekes módon nem létezik. A névtelen szájkaratéban mindenki nagyon tehetséges Magyarországon, de még senki nem kezdett neki tenni bármit is, hogy jobb legyen a magyar egészségügy. A nevetséges pártfelvonulásokon bezzeg több ezren vannak...

Csak érdekességképpen nézzétek meg mi várható jövőre az egészségügyben, aztán folytatódhat a szájkarate:

www.origo.hu/itthon/20121024-matolcsy-penzt-vesz-el-a-mentosoktol.html#

Farkasokkal táncoló 2012.10.25. 11:50:02

@M.D.House:
Én még nem találkoztam olyan orvossal, aki 20 percenként 7 percre eltünt volna cigarettázni. Olyannal már igen, hogy bejött a rendelés kezdetére, aztán mégis csak jó 10-15 perc mulva hívták be az első beteget, de kiderült (a szagokból, pontosabban illatokból), hogy előtte megivott nyugiban egy kávét, gondolom kezet mosott lehet kiment pisikélni is. Szörnyű.

Ez az egész dohányzás elleni gyűlöletkampány meg nevetséges. MIért nem volt jó, hogy voltak dohányzásra kijelölt jól szellőző területek, és voltak dohányzásmentesek is? Vagy tiltsák be a dohányzást mint a füvezést - ez egy tiszta sor, bár jó sok állami bevételtől esnénk el, éppen emiatt ennyire képmutató és álságos az egész - vagy tessék embernek tekinteni a dohányost is, és figyelembe venni az ő igényeit is. Dohányos orvosnak rendelési idő alatt járjon ki másfél-két óránként 10 perc cigiszünet és kész.

Dr.laikus PhD 2012.10.25. 12:26:47

@Farkasokkal táncoló:

Óránként járna 10 perc pihenő hivatalosan aszt hiszem.

De lehet, hogy már tele a fejem a kintiek jódolgával és ott ez jár és meg is követelik tőlük.

Itthon erre biztosan nincs idő.

Dr.laikus PhD 2012.10.25. 12:33:06

@M.D.House:

Vedd a fáradtságot szervezd meg és ott lesz beteg és hozzátartozója és az is aki csak lesz majd beteg.

Könnyen küldtök másokat a táncba.
A beteg a bajával törődik, a hozzátartozó érte szűköl.
Aki meg még nem vót beteg, nem is tudja hogy még lehet.
Nyuggerezik, mamókázik, röhög a sirató idősön, kollégád, beosztottad, de itt is néhány kibic.

Ismeritek a beteg oldalát, még jobban az egészségügyét.
Minden más amit a beteg és az ide író tud az merőben más és eltér a valóságtól, sokszor ezért követelőzik.

A többi része gyászol, hiányolja a tájékoztatást, inkább mentális ennek a blognak a gondja, nem az ellátás szűkössége.

Ettől függetlenül vérlázítóan igazad van.

Állj az élére és lesz aki menni fog utánad.

2012.10.25. 12:40:29

@M.D.House: Én dohányoztam, de már nem. Nekem teljesen mindegy, hogy az orvos mivel tölti a pihenő idejét, ami szerintem is jár. Felőlem akár dohányozhat is. Lehet hogy a vita nevetséges számodra erről a témáról, mégis beszálltál te is. Névtelenül szájkaratézol te is, mint én. A dühödet te is itt vezeted le a többiekkel együtt. Megjegyzem, én nem vagyok dühös, és nem vezetek le itt semmit. És igen, léteznek minden szakmát szidó blogok, amikben a dohányzás is szerepel. Nem csak az orvosokat piszkálják, ebben biztos lehetsz. Te mit tettél azért hogy jobb legyen az egészségügy a szájkaratézéson kívül? Nem mintha közöm lenne hozzá, de ha már számon kérted másoktól. Ha egy blogról nekem ennyire rossz véleményem van, egyszerűen nem olvasom, és nem írok bele.

szabidoki 2012.10.25. 14:04:10

@M.D.House: ne erőlködj, a realitás ezen a blogon a vakfoltra esik...

M.D.House 2012.10.25. 14:28:31

@Dr.laikus PhD:
Már ne haragudj, de ennek pont az lenne a lényege, hogy olyan emberek szervezzék és indítványozzák az egészet, akik elszenvedői az egészségügyben tapasztalt hiányosságoknak. Az orvosok egyénenként nem tudnak ezen változtatni. Arra ott van az Orvosi Kamara, de amint látható az ő véleményüket sem kérik ki a politikusok.

M.D.House 2012.10.25. 14:47:19

@Turchi:
Látom sikerült felfognod a hozzászólásom lényegét... Nem tudom a hozzászólásom melyik része volt szájkarate. Nem tudom az írásom melyik része tűnt dühösnek. És én nem kértem számon senkit, egy puszta tényállást közöltem a pártfelvonulások látogatottságáról... Akinek nem inge...

Jim Raynor 2012.10.25. 15:42:20

@szabidoki:

bakker, a realitás az, hogy munkaidőben dógozni köll, nem bagózni. én értem, hogy bizonyos magasabb szintű létformáknak ezt nehéz elviselni, de akkor is ez van.

Tempus-Anh 2012.10.25. 16:28:06

@Jim Raynor:
Mindenki előtt nyitva az orvosi pálya, hat esztendő is megadatik mindenkinek az ifjúkorából, hogy erre rááldozza. Kéretik elvégezni az orvosit, leszakvizsgázni, hogy eme nélkülözhetetlen, magas létformához tartozz, akkor akár bagózhatsz is munkaidőben.

Jim Raynor 2012.10.25. 16:37:24

@Tempus-Anh:

előttetek is nyitva áll egy csomó más pálya, ha annyira rossz nektek, tessék átképezni magatokat és váltani rinyálás helyett.

2012.10.25. 18:10:09

@M.D.House: "Látom sikerült felfognod a hozzászólásom lényegét."
Jól látod, felfogtam. Rajtad kívül szerencsére akadnak még mások is, akiknek van ilyen képességük.
"a hozzászólásom melyik része volt szájkarate." ??
Az egész.
"írásom melyik része tűnt dühösnek" ??
Az egész.
" én nem kértem számon senkit"
"A névtelen szájkaratéban mindenki nagyon tehetséges Magyarországon, de még senki nem kezdett neki tenni bármit is, hogy jobb legyen a magyar egészségügy."
Ezt úgy hívják, számonkérés. Ne szájkaratézzon a blogon, hanem tegyen valamit helyette. Pont ezt írtad. Ha pedig senki nem kezdett el semmit, akkor úgy tűnik te sem, viszont van indulat, lenézés helyette, na meg szájkarate a részedről is. A pártfelvonulások látogatottsága igen elenyésző a lakosság számához képest.

2012.10.25. 18:12:26

@szabidoki: A te vakfoltodról is lehetne mesélni. Állandóan utálkozol, milyen szar a blog, milyen hülyék a magyar betegek, de azért mindig itt esz a fene.

2012.10.25. 18:22:39

@M.D.House: "ennek pont az lenne a lényege, hogy olyan emberek szervezzék és indítványozzák az egészet, akik elszenvedői az egészségügyben tapasztalt hiányosságoknak"
No, ezt nem is tudtam. A blog gazdáját is megkérdezted erről? Mert ugye a blog célja az, amiért a gazdája létrehozta. Minden embernek elsősorban a saját szakmájáért kell kiállni. Ezek szerint az orvosok nem szenvedői a rendszernek, menjenek a betegek helyettük indítványozni ezt-azt. Akkor az orvosoknak most nem is olyan rossz? Szerintem ezt valahogy együtt kéne.

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.26. 08:24:57

@Dr.laikus PhD: tudtommal nem.
számítógép előtt munka esetén jár 10 perc pihenő óránként, de ez is csak azt jelenti, hogy olyan munkát kell végeznie, ami nem "képernyős".
ha rá akarsz keresni: képernyő előtti munkavégzés kulcsszó.

M.D.House 2012.10.26. 11:32:48

@Turchi: Igazad van, így is ki lehet forgatni a hozzászólásomat. Csodálatos ez a magyar nyelv :) Én teljesen másként látom ezeket a dolgokat. És fogalmam sincs hogyan lehetett ilyen dolgokat leszűrni belőle, mint indulat és lenézés... Úgyhogy hagyjuk ezt a dolgot, mert teljesen másról beszélünk.

M.D.House 2012.10.26. 11:40:34

@Turchi: Egy mákszem nem sok, annyira sem érdekel a blog gazdája. Te teljesen másról beszélsz, abszolút nem értetted az írásom lényegét. Az orvosok egyénenként nem tehetnek semmit. Az orvosok véleményét az Orvosi Kamara próbálja érvényesíteni, csak a döntéshozók ezzel nem foglalkoznak. Az egészségügy tartalmi hiányosságait a betegek szenvedik el, épp ezért nekik kellene kiállni érte, hogy jobb legyen. Egy konkrét példa: attól, hogy az orvos nem akarja, hogy több hónapos legyen egy várólista még nem tehet semmit, ha egyszer az OEP csak egy bizonyos számú vizsgálatot fizet ki egy nap. Így nem azért hosszú a várólista, mert az orvos nem néz meg több beteget aznap, hanem azért, mert az OEP nem fizeti ki a kórháznak a napi limit feletti ellátást. Nagy különbség, csak a végeredmény ugyanaz.

2012.10.26. 11:55:23

@M.D.House: Szerintem is ennyi bőven elég egymásból.

2012.10.26. 12:09:57

@M.D.House: És azt is megbeszéltük, hogy én nem értem azt amit leírsz. De te sem a sajátodat. Na ez már nagyobb baj. A blog gazdája azért kell, hogy minimálisan érdekeljen, mert nem te szabod a feltételeket, hanem ő. Ha neked ez nem tetszik, hagyod a blogot a francba és nem szólsz hozzá, nem olvasod. Te beszéltél arról, hogy a blognak mi kellene legyen a célja. Nincs olyan hogy kellene. Te is létrehozhatsz blogot a saját feltételeiddel, a saját céljaiddal. A betegekkel sem foglalkoznak a döntéshozók többet, mint az orvosokkal. A konkrét példád azt mutatja, hogy az orvosokat nem zavarja a jelenlegi helyzet, ezért ha a beteget igen, akkor menjen és intézkedjen. Mint említettem, a betegnek van saját foglalkozása, azon belül is meg kell vívnia a saját baját. És ha baja van még a tisztviselőkkel, a bírókkal, a tanárokkal, akkor helyettük is álljon ki, mert ő a szenvedő alany. Érdekes. Kicsit sok lenne ez a betegeknek, azon kívül, ha még betegek is, az már önmagában is elég a szar élethez. Ettől függetlenül el tudok képzelni olyan helyzetet, amikor beteg és orvos közösen kiáll egy ügyért, de hogy az egyik küldi maga helyett a másikat, az nem annyira szimpatikus.

M.D.House 2012.10.26. 13:23:41

@Turchi: ??? Miről beszélsz? Én nem értem a saját írásomat? Ne nevettesd már ki Magad. És milyen feltételek vannak itt a blogon? Ha lenne bármi feltétel aminek meg kellene feleljen ez a blog, akkor már rég nem is létezne. Itt annyi történik, hogy kirakják ide a leveleket amiket kapnak és aztán mehet egymás és az egészségügyi dolgozók pocskondiázása naphosszat. A példámból fogalmam sincs hogyan szűrted le azt, hogy az orvosokat nem érdekli a jelenlegi helyzet, mikor pont arra utalt, hogy a fennálló helyzetről, mint pl. a várólisták nem az egészségügyi dolgozók tehetnek. Egy orvos hiába megy oda az OEP-hez, hogy adjatok több pénzt a kórháznak és fizessetek ki több vizsgálatot, mert kiröhögik. Szóval ha nem értesz az egészségügyhöz és fogalmad sincs mi van a dolgok hátterében, legalább ne magyarázd félre illetve forgasd ki az olyan hozzászólásokat amik próbálják megértetni a jelenlegi helyzet okait.

2012.10.26. 13:43:53

@M.D.House: Jaj, jaj, megszólalt felsőbbrendű Úr! Nyugalom! Ha van kedved nevetni, csak nyugodtan, engem nem zavar, rajtad is szórakoznak már páran itt. A példádból azt szűrtem le, hogy a példád rossz, nem idevaló. Hogy mihez értek és mihez nem, azt nem te döntöd el. A blog feltételeinél arra gondoltam, hogy az nem a te igényeidhez van szabva, ezért nem várhatod el, mi legyen a célja. Az viszont feltétel, hogy mindenki hozzászólhat, és mondhat amit jónak tart, nem te döntöd el szerencsére. És azt sem, ki a hozzáértő, okos ember, természetesen rajtad kívül, mert te bizonyára az vagy, és rajtad kívül csak az, aki mindenben veled ért egyet. A többiek csak hozzá nem értő senkik. Te nem próbáltál megértetni semmit, sőt megérteni sem. A blogot is úgy olvasod, hogy még véletlenül sem fedezel fel benne olyan írásokat, amikor az orvosokról pozitív dolgot mondanak, csak a negatívumokat szajkózod. Például jellemzően nem én szoktam orvos ellenes dolgokat írni, de neked ez mindegy, csak az a lényeg, hogy ha valaki mást mond mint te, akkor az csak hülye lehet. Ez az alapállás. Na ezért nem lehet veled normálisan kommunikálni. Ebben a blogban nem csak az szerepel, mint amit te írtál, de te ezt nem akarod észrevenni, mert akkor nem tudnál min acsarkodni. A várólista hogy jön ide? Ki állította, hogy az az orvosok hibája? A posztot olvastad egyáltalán? Vagy mindegy miről van szó, te ugyanazt fogod leírni? Miért akarsz olyan blogon bármit is megértetni, ahol szerinted csak a pocskondiázás folyik? Nincs neked üldözési mániád?

M.D.House 2012.10.26. 14:03:32

@Turchi: Belőled meg előbújt az igen súlyos kisebbségi komplexus, amit sértegetéssel próbálsz kompenzálni. :-)) Te tudod. Ha Neked így könnyebb, csak rajta. Én nem folytatom az általad megkezdett személyeskedést, mert nem szokásom. Rólad sem mondok véleményt, mert a hozzászólásoddal már minősítetted Önmagad. Vitázni is felesleges, mert nincsenek megalapozott érveid, csak mocskolódni tudsz. További szép napot.

2012.10.26. 14:15:00

@M.D.House: Miért lenne kisebbségi komplexusom? Ráadásul súlyos? :-) Nem sértegettem senkit, csak felvettem a te stílusodat, elismerem, hiba volt. Kompenzálni meg minek a neten? Élőben sokkal érdekesebb. Annak legalább van valami haszna. Természetes, hogy a hozzászólásommal csak magamat minősítem, ki mást tehetném? Mi a mocskolódás? Az hogy nem értek egyet az írásoddal? És ha nem értek egyet, akkor nincsenek érveim? Eddig folyamatosan csak személyeskedtél, érdekes lenne ha még folytatnád is, főleg ha nem szokásod. Engem nem zavar egyébként. A legjobb, legdühösebb mondatokat elteszem emlékbe :-)
Neked is szép napot :-)

hibiszkusz75 2012.10.26. 14:56:07

@M.D.House:

Bátorkodnám megjegyezni, hogy az OEP-hez az állampolgár is teljesen feleslegesen megy, mivel finanszírozás kérdésében nem ők döntenek, hanem a mélyen "tisztelt" országvezetés.

M.D.House 2012.10.26. 15:33:53

@hibiszkusz75: Teljesen igazad van. Az az országvezetés dönt, akit a nép választ és akik mellett vagy ellen több ezren is képesek szimpátiatüntetés címén az utcára vonulni. Ezért kellene itt is összefogni az ebben érintett embereknek, mert 1 ember semmire sem megy ellenük. Lehet itt az interneten ehhez hasonló és uszításra termett oldalakon céltalanul acsarkodni, de ennek úgysem lesz foganatja. Ettől nem lesz jobb az egészségügyi ellátás. Ha a nép nem akar semmit tenni a saját sorsa érdekében, akkor a politikusok sem fogják ezt maguktól megtenni. Ők nem azt az egészségügyi ellátást veszik igénybe amit a közemberek.

hibiszkusz75 2012.10.26. 19:54:20

@M.D.House:

Hát...., nem tudom...,
Az elmúlt két évben kijutott nekünk a jóból és sok segítséget kaptunk olyan eü. (orvosok, ápolók) dolgozóktól, akik bár megvonhatták volna a vállukat, hogy oldjuk meg a problémánkat, ahogyan akarjuk, mégsem tették. Elképesztő az a szakmaiság és emberség, amiben részünk volt, amiért örökké hálás leszek nekik és akár le is táboroznék adott esetben a parlament előtt, ha tudom, hogy segítek vele. A gondom csak az, hogy nem tudom merre tovább, mert az ország nagy bajban van és nem látok olyan pártot, aki konkrét számadatokkal mutatna fel programot (ipar, mezőgazdaság, kereskedelem stb.) és nem csak csodákat ígérget.
.

Fergio 2012.10.26. 20:35:54

@M.D.House:
Ó, ha tudnád, hogy hányszor írtunk már arról, hogy ahelyett, hogy megy a sírás-rívás a fizetés miatt, összefognának az orvosok/eü-sök, mert hiszen van nekik is szakszervezetük, csak sajnos az nem mozdul... úgy 20 éve... Bár a rezidenseknek sikerült egy igen kis sikert elérniük, de az orvosok nagyon megosztottak. Vannak akik közülül tényleg 0 pénzért dolgoznak, és vannak, akik papíron ugyancsak, de egyébként hülyére keresik magukat. Namost így nehéz lesz összefogni. Mivel nincs biznisz az egészségügyben, így a rendszerváltás óta egy kormány sem talált megoldást... Természetesen a focipálya építésben abban van üzlet, mert Orbánék kettőt is építenek egyet Debrecenben egyet Pesten, ennek a fantasztikus magyar focinak. De hogy emberek kritikus műtétekre várnak hónapokat orvos- és kórházi hely miatt, és szakemberek húznak kifelé az senkit sem érdekel...
És emiatt idegesek az orvosok és a betegek joggal, és ahelyett, hogy a politikusok fejét rugdosnák, egymásnak olvasnak be. Ez a baj.

M.D.House 2012.10.27. 08:30:19

@hibiszkusz75:
Én a világért sem mondom, hogy álljatok bármelyik párt mellé! Mindegyik hazudik ez köztudott. Az aktuálisan éppen "hatalmon" lévőket kellene rákényszeríteni a változtatásra. A rendszerváltás óta azért nem nyúlt egyik sem az egészségügyhöz érdemben, mert hatalmas benne a baj és ha nem jön be a próbálkozás, akkor garantált a soron következő választáson a bukás. Tehát jobban foglalkoztatja őket a hatalom megtartása, mint az őket hatalomra juttató polgárok egészsége. De higgyétek el lehet eredményt elérni. Egy konkrét példa: volt olyan gyógyszer pl. súlyos allergiások kezelésére aminél a felírás felső korhatára 45 év volt. Aki 45 év feletti volt nem kaphatta ezt meg OEP támogatással. Az ilyen betegek összefogtak és kiharcolták, hogy mindenki megkaphassa ezt a gyógyszert kortól függetlenül. És sikerült nekik. Ez kb. 1 éve történt.

M.D.House 2012.10.27. 08:38:06

@Fergio: Teljesen jól látod a dolgot. Abszolút igazad van a leírt dolgokban. 1 dologgal egészíteném ki csak: az egészségügyben nem lehet az egyébként jól bevált sztrájkkal tiltakozni és eredményt elérni. Azért nem érdekel senkit, hogy mi van. A sürgős betegeket mindenképp el kell látni. Ami meg nem sürgős, mint pl. egy sérvműtét, az meg senkit sem érdekel hogy ma lesz meg vagy 1 hónap múlva. Az egészségügyi dolgozóknak ebből a szempontból meg van kötve a keze. Pl: a mozdonyvezetők és MÁV alkalmazottak évente 2-szer sztrájkolnak és mindig kapnak béremelést, mert ha nem mennek a vonatok megáll az élet. Én nem sajnálom tőlük, de az egészségügyben nem lehet így tiltakozni, így eredményt sem lehet elérni.

hibiszkusz75 2012.10.27. 09:29:54

@M.D.House:

Hiába harcolunk ki bármit, amíg egy országnak nincs termelő és szolgáltató ipara, mezőgazdasága, addig számottevő bevétele sincs és hiába oltjuk a tüzet ez csak átmeneti megoldás nyújt. Az államadósságot tekintve az ország jelenleg hitelekből tartja fenn magát és ezen kellene változtatni elsőként, hogy egy jól működő egészségügyet lehessen finanszírozni.

M.D.House 2012.10.27. 09:50:11

@hibiszkusz75: Ebben teljesen igazad van. De jelenleg is vannak felesleges dolgokra milliárdok kiszórva az államkasszából. Ahogy Fergio is írta új futballstadionokra van pénz, pártkatonák külföldi utaztatására van pénz, autópark kicserélésére van pénz, új őrségi díszegyenruhára van pénz stb. Ezek mind súlyos milliárdokba kerültek az adófizetők pénzéből. És eközben az egészségügyből folyamatosan vonják ki a milliárdokat, ami az ellátási szint további leépüléséhez vezet. Fentebb linkeltem be egy cikket, hogy jövőre mi várható. Jó nem az biztos.

hibiszkusz75 2012.10.27. 13:59:34

@M.D.House:

Egyetértünk abban, hogy nem kellene ilyenekre szórni a pénzt, de tulajdonképpen azokra sincs fedezet. Lesz még ennél is nagyobb bajunk és nem csak az egészségügyben, ha az ország vezetése tovább játssza a dzsentrit.

marmaládé 2012.10.28. 12:43:32

Turchi ! mi már beszélgettünk egymással email formájában. Akkor nagyon magas lóról beszéltél velem. Most látom a véleményeket rólad.Az is magáért beszél. Ha külföldön élsz még mindig ha jól emlékszem Oránt nevezted meg. Onnan könnyű az észt osztani. Az is látszik az egészségügyben maximum vendég lehettél. Erre van egy nagyszerű mondás : ahogy én látom , ahogy te látod ÉS VANNAK A TÉNYEK. AMIVEL VITATKOZNI SAJNOS NEM LEHET. ILLETVE LEHET , DE NEM ÉRDEMES. AZ ÉREMNEK 2 OLDALA VAN.Sajnos aki belül van a körön az is szenved.A fuldoklót a biztos partról irányítani könnyebb mint fuldokolni.A mi rálátásunk az egészségügyre ha megengeded , sokkal reálisabb , mint amikről te itt lamentálsz. Senkit nincs szándékomban megsérteni , ez a blog história sem ad megoldást semmire. Helyére kellene tenni az egészségügyet úgy hogy megfizetjük és azért el is várunk bizonyos dolgokat. " Évtizedek " óta lényeges változás pozitív irányba nem történt.Nem is szívesen írok , mert nem látom az értelmét. Összeugrasztani a két tábort, talán ennyi.Régen , amikor én dolgozni kezdtem , még éreztük a megbecsülést. Pénz akkor sem volt. Most viszont se pénz se megbecsülés. Hát nehéz így talpon maradni és szakmaszeretetről beszélni.De 43 év azért valamit bebizonyított nekem.Egy emberöltő kevés volt ahhoz , ez az ország megbecsülje az egészségügyben dolgozókat , akiket tőlünk kicsit távolabbi országokban megbecsülnek és tisztes egzisztenciát biztosítanak számukra. Sokszor azon gondolkozom : van e még lejjebb.. és ebben a meccsben mindkét félnek csak veszíteni valója van.

marmaládé 2012.10.28. 13:15:04

Bocsánat ! Lemaradt a megszólítás de nem volt szándékos .
Tisztelt Turchi !

2012.10.28. 13:20:58

@marmaládé: Kedves ...
A magas ló azért nem igaz, mert az első rosszindulatú levelet te küldted, csak erre nem akarsz emlékezni. Olvasd vissza. A véleményeket rólam xy-tól olvasod, max. 2 ember, de ha több, annak sincs jelentősége. Arra is rosszul emlékszel, hol lakom, az általad említett helyen még sosem jártam, egyébként meg lényegtelen. Nem kintről osztom az észt, hanem több helyen is vagyok. Többek közt otthon is. Amennyiben a véleményem elmondása ész-osztásnak számít, akkor igen. De akkor te is osztod az észt, mint mindenki. Az egészségügyben a szerepemről nem tudhatsz, mert nem ismersz. A tényeket nem te határozod meg, és nem csak te ismerheted. A te rálátásod az egészségügyre egy neten adott infó, azaz nem hiteles, nem ellenőrizhető, mivel a személyedről sem tudunk semmit. Másnak meg más infói és véleményei vannak. Képzeld, láttam már élő orvosokat, beszéltem is velük, és több közöm van hozzájuk mint hinnéd, de ez a rész sem tartozik rád. Azt is elhiheted, hogy vannak emberek, akiknek van reális képük az egészségügyről, mégsem orvosok. A lamentálás utáni résszel egyetértek. Egyébként nem tudom, most éppen mi a vita tárgya azóta. A poszt arról szól, hogy dohányozhat-e az orvos rendelési idő alatt, vagy sem. A véleményem az volt, hogy felőlem azt csinál amit akar a pihenő idejében. Ez volt a poszt ha még emlékszel rá. A hozzászólásaim többségében inkább az orvosok mellett állok, de bizonyára azokat az írásokat átugrottad, vagy nem ismered.

2012.10.28. 13:48:14

@marmaládé: Köszönöm a "Tisztelt" jelzőt, igazán nem érdemeltem ki :-)
Azt még elfelejtettem az előbb leírni, hogy az első összeugrásunk abban a posztban történt, ahol az orvos 5000 Ft-ot kért a táppénzre vételért. Leírtam, hogy a történetet nem hiszem el, magyarul ott is az orvos mellett álltam ki, de te ezt nem akartad figyelembe venni, hanem azon kezdtél ez szekálni, miért teszek fel annyi kérdést, meg egyáltalán, hogy lehet az, hogy nem értek semmit. Ez volt az első ellenséges megnyilvánulásod, majd ezt követte az én állítólagos magas lóról történő hozzá nem értő hozzászólásaim, stb. Két olyan posztban támadtál, ahol az orvosnak adtam igazat. Akkor mégis mi a bajod? Te kinek az oldalán állsz akkor? Biztos hogy én vagyok az ellenség? Való igaz, van a blogon 1-2 "orvos", akikkel nem tudok azonosulni, de a többséggel igen.

marmaládé 2012.10.28. 15:28:26

@Turchi:Kedves Turchi ! Tisztában vagyok azzal , amiről ez a blog szól. Csak belenéztem és látom megint itt vagy és nem csak pozitív véleményeket olvstam rólad. Ezért gondoltam , hogy pár mondatban üzenek Neked. De valójában ezek tényleg parttalan és értelmetlen viták. Én nem is ragoznám tovább. Nem biztos , hogy mindig , minden esetben igazunk van.Én körön belül voltam , azért bátorkodtam leírni a saját véleményemet. Nem arra támaszkodtam , hogy hallottam vagy mesélték.Abban is van igazság de nem voltunk ott. Én mindkét oldalon állok az igazság és a tisztesség pártján . Mi megéltük ezeket az évtizedeket. Megsérteni nem volt szándékomban. Talán erősebben fogalmaztam . De ez még nem rosszindulat. Tudod nem úgy mérik az embert , hogy hány hozzászólása van a blogokban.

2012.10.28. 17:00:40

@marmaládé: Szerintem a blogon nincs olyan ember, akiről csak pozitív vélemények vannak. Ez természetes, és csöppet sem zavar, kinek mi a véleménye rólam, hiszen nem ismerem őket, ahogy ők sem engem. A tájékozottság és a hallottam, vagy mesélték között igen nagy a különbség. Tájékozott az is lehet, akinek nem az a foglalkozása. Mint említettem, itt a blogon megsérteni engem nem tudsz és más sem. Az életben már könnyebben. Nem fogalmaztál sem erősen, sem rosszindulatúan. Ez a blog keményebb meccsekhez szokott, mint a miénk. A hozzászólások számának valóban nincs köze az ember méréséhez. Nagy igazság. Miből gondoltad, hogy én nem így látom? Csak arra utaltam, hogy nem tartozom az orvosokat szapulók körébe, de 1-2 esetben más a véleményem. Sajnos nem vagyok már fiatal, biztos lehetsz abban, hogy megéltem én is sok mindent. Ráadásul a nagy részét otthon.

2012.10.29. 10:18:38

Ha a munkaidő eleje és vége is megfelelően be lesz tartva, illetve a munkajog összes vonatkozó, normális része be lesz tartva, akkor

1. lesz egy csomó felháborodott beteg
2. lesz számonkérhető a rendelési időben dohányzó orvos.

Egy eleve becstelen, jogtalan, kiskapuzó és előnyökért taposó rendszerben semmit nem lehet rendbe tenni, sem a kis, sem a nagy dolgokat.

A főnököm, aki komolyan veszi a munkaidő elejét és végét (magán eü), valahogy erősebb jogalappal rendelkezne egy ilyen kéréshez, mármint ha dohányoznék.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása