Pozitív - Veronika néni, a legjobb diagnoszta

2012.10.23. 06:00

old-woman.jpgFebruár vége óta Veronika már soha többé nem tart többé kiselőadást nekünk. Jó utat Veronika, pihend ki Magad! Köszönöm!  

Veronika dokinéni a háziorvosunk. Élete nagyobbik részét üzemorvosként töltötte. Azután háziorvossá lett a férjével, Csabával együtt. Csaba volt a gyerekorvosunk (3 gyerek mellé kell már), Veronika pedig a háziorvosunk. A gyerekek nőttek, azután lassan már mindannyian Veronikához tartoztunk. 30 éve ismerjük egymást. Veronika üzemorvosként olyan praxisra, diagnosztikai képességekre  tett szert, amihez fogható nincs. Anyu rosszul lett, éjjel Veronikáért mentem – mert Őbenne bíztam – ült anyu ágya mellett, engem kizavart. Félóra múlva: „János, hívja a mentőt! Éva néninek strokeja van.” Az is volt.

 

Apuval hasonló a történet. Időben, jó helyen, a megfelelő embernek köszönhetem azt a plusz pár évet, amit a szüleimmel tölthettem.   Én hosszabb kint-tartózkodás után tértem meg Zambiából, Zimbabwéből. Másnap egyik pillanatról a másikra, közel 41 fokos lázam lett. Veronika fél napot ült az ágyamon, mellettem. Nem hívta a mentőt, nem csinált semmit. Nézett! A feleségem nem értette. Egy idő után Veronika közölte: „Nem trópusi betegség, nem fertőzés. Más.” És várt. Másnap lement a láz, harmadnap kutyabajom. Azóta sem tudjuk mi volt a baj. Veronika vállalta! Magát, a presztizsét, engem, a családomat. Amikor bevezették a 300 forintos vizitdíjat, minden alkalommal elnézést kért. Adtunk volna többet is, de nem lehetett. Nem fogadta el.  Veronika volt a biztos, megbízható hátországunk minden bajra. Csak a cigivel nem volt megbékélve. Találkozásunkkor félórás figyelmeztető kiselőadás volt a büntetésünk. Tűrtük, de volt miért.    

 

Február vége óta Veronika már soha többé nem tart többé kiselőadást nekünk. Jó utat Veronika, pihend ki Magad! Köszönöm!  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus-Anh 2012.10.23. 09:57:29

A kutyafáját....:(
Először a képtől riadtam meg.
Aztán kissé beleolvastam a hajdani elemi iskolai fogalmazásainkra emlékeztető szövegbe.
Utána a stroke-ot FÉLÓRA múlva, a lázas betegséget pedig ránézéssel diagnosztizáló "háziorvos", Mrs. House értelmi képességein döbbentem meg.
Legvégül az, hogy "jó utat" kívántak neki...(meghalt? elutazott?)
Hú, gyerekek, komolyan ebbe az irányba tart a praxis?:(((

Farkasokkal táncoló 2012.10.23. 12:03:08

@Tempus-Anh:
A félórás stroke diagnózis engem is megrázott, a lázas betege meg azért meg szokás vizsgálni is, pl van e rajta kiütés, vagy mennyi a vérnyomása mittudomén. A másik meg az, hogy üzemorvosként valahogy nem hiszem, hogy olyan fene nagy változatos tapasztalatra tehet szert valaki. Háziorvosként már igen, na de üzemorvosként... ha jól emlékszem, az üzemorvos egyrészt meglehetősen egyszerű esetekkel találta magát szemben, másrészt ha valami komolyabb baj történt az ő dolga az elsősegélynyujtás, a mentők ihívása, vagy különféle beutalók kitöltése volt...

lpt1 2012.10.23. 13:27:14

@Tempus-Anh: Esetleg vérzésre várt?

lpt1 2012.10.23. 13:29:20

@Farkasokkal táncoló: Az üzemorvos is háziorvos, sőt. Évente egyszer elvégzi azokat a vizsgálatokat, amelyeket a háziorvosom legutóbb akkor, amikor odavittem a kártyámat. Ráadásul, mivel a munkáltató küldi az alkalmazottakat, évente egyszer legalább garantáltan látja őket orvos.

taknyos zsiráf 2012.10.23. 15:45:42

@Tempus-Anh: Ismerek nem egy prof.-t doc.-t stb. akinek a képessége és munkája annyit, de lehet kevesebbet ér mint Vera mamáé..., azt még ráadásul szikével faragják betegeit.

Tempus-Anh 2012.10.23. 17:20:35

@lpt1:
A strokeban alapszabály, hogy "time is brain", félóra tökölés kb. rokkantságot vagy halált eredményezhet a későbbiekben, a stroke súlyosságától függően. Mentő, SBO, neurológia. Ultragáz a mamóca, nem egyéb...

Braincelle 2012.10.23. 19:19:22

@Tempus-Anh:
Van olyan orvos, aki a semmit is úgy tudja mondani, hogy a hozzátartozók leborulnak előttem, más vagy máskor meg hiába mondja a legkonkrétabb, profin kiderített diagnózist, információkat korrektül; valami még hiányzik. Ez érdekes dolog. Néha pont a misztikum hiányzik...
A posztban szereplő orvosról nem tudunk véleményt alkotni, és ha az elutazott, azt jelenti, hogy meghalt, akkor nem is célszerű. Bár ha meghalt volna, csak nem lenne pozitív posztként aposztrofálva?

2012.10.23. 19:57:44

@Braincelle: Azt már sose tudjuk meg, Veronika hova tűnt örökre ezzel a képpel az ő korában. Csak azt tudjuk, hogy jó volt, és trópusi betegséget ránézésre kizárt. A poszt meg azért pozitív, mert a beteg elégedett volt, senki nem halt meg, esetleg csak az orvos.

lpt1 2012.10.23. 23:29:46

@Tempus-Anh: A trópusi lázra gondoltam, Ebola vagy sem? :)

Volt már olyan, hogy kb. a nulla időpillanattól sikerült követni egy agyvérzést/dugulást?

Braincelle 2012.10.23. 23:52:17

@Turchi:
:D :D Most mondanék valamit, de inkább nem :P

Dr.laikus PhD 2012.10.24. 06:45:53

"Február vége óta Veronika már soha többé nem tart többé kiselőadást nekünk. Jó utat Veronika, pihend ki Magad!
Köszönöm! "

Egyértelmű, hogy meghalt.

Ő az a régi típusú orvos akit még úgy tanítottak, hogy fontos az emberi kontaktus, de magyarázni a mindenkori bajságról nem muszáj, a bizalom is gyógyít.
Fontos a jó kontaktus, különösen az ő korában ahol nem volt annyi diagnosztikus eszköz, gyógyszer. A tudására és az intuícióira is rá volt utalva.
Ezért az első lépés a megfigyelés, az alapos megfigyelés.

Gyermekkorom öreg doktora is ezt a módszert követte. Szigorú volt, következetes, de megfigyelt először.
Hasonlót én mai napság nem is látok csak neurológusnál.
Más orvosnak vannak diagnosztikus segítségei amikkel a felelősséget is át lehet tolni adott esetben.
Ritka ma az a háziorvos akinek nagy a belgyógyászati gyakorlata, van intuíciója.

A stroke-nál nem volt ott hozzátartozó, csak egy alapos vizsgálat lehetett ami ennyi ideig tartott.
Bőven benne volt az ajánlott időben.

Blogtársunk édesapját a ti javaslatotokra vitték napok múlva orvoshoz. SBO-ról másik kórházba gyalog, ahol megműtötték sikeresen. A stroke-jával nincsen gond, ott a műtét nagyon jól sikerült. Pont a kora mentette meg, volt hely a vérömlenynek....

Tudom, hogy most nagyon laikus vagyok, de ha a fenti írás igaz akkor valóban egy nagyon kedves, idős, tapasztalt, emberséges orvos távozott az égi mezőkre.

macska69 2012.10.24. 07:35:32

Szia Laikus, puszi, rég "láttalak"!
Volt egy nagyon édes, öregecske körzeti (és nálunk üzemi) orvos, aki azt mondta: gyereknek egy kávés, nagyobb gyereknek egy teáskanál, felnőttnek két evőkanál KONYAK minden hasfájásra, gyomorfájdalomra, fejfájásra, szédülésre. Vesekő, vesehomok ellen görögdinnye, ha az nincs, legalább fél liter, de jobb a liter sör! Vérszegénység, álmatlanság, rossz emésztés ellen lefekvés előtt egy pohár vörösbor. És kell a szalonna, meg a pálinka a szervezetnek. Aki ezzel nem él, ne csodálkozzon, hogy megbetegszik. Megkértem, ezeket mind írja fel nekem receptre... Aztán azt is megkérdeztem, hogy nem leszek-e masszív alkoholista, ha ezt így betartom? Megsimogatta a bajuszát (szép, kackiás bajusza volt) és azt mondta: még egy betege sem vált azzá, de azt is nézzem meg, nála nics értelmetlen gyógyszerszedés, receptírkálás, az ő betegei a legboldogabb betegek. Ez a kis dokibácsi sincs már köztünk évek óta, színfolt volt. Vajon lesznek-e még ilyen "házi praktikákat" előnyben részesítő, kedves nénik-bácsik az orvosaink között? (A mai rohanó világban tudom, nem igazán van rá idő és igény, mindenki a legrövidebb időn belül és a legprofibb orvoshoz szeretne kerülni, de nekem hiányzik az ilyen orvoslás is. Jó, mondjuk nem akkor, ha van egy izmos kis stroke-om...)

Dr.laikus PhD 2012.10.24. 07:42:46

@macska69:

Szia! :-))

Indulok a mennyei sugarakat befogadni. :(((

Hát azért azt az izmos stroke-ot is ez a kedves doktornéni azonnal, célzottan mentővel juttatta oda ahová köll.

Van aki maga ment, oszt tovább is a maga utját (sic) járta orvosi utasításra. :(((
Még jó, hogy a végén jó úton haladt és jól van.

Tempus-Anh 2012.10.25. 13:32:29

@lpt1:
Nem, de egy stroke kórismézése nem fél órába telik. Jó, nem osztom-szorzom tovább, legyen az a végkonklúzió, hogy az Afrika-kutató posztoló, a szuperzseni diagnoszta Bentina Beakley, mind pozitív szereplők ebben a szép történetben. Igen.
Egyik professzorom mondta, hogy nőket az orvosi egyetem közelébe se engedne, hát akkor csak megmosolyogtuk.

ns 2013.01.08. 11:34:10

Kedves kommentelők...
Igen, sajnos meghalt. Közel két éve.
Az édesanyám volt.

Látom, a kommentek régiek már, de azért pár dolgot tisztázok.
Kezdjük azzal, hogy szakmailag elismert orvos volt, a kollégái és a betegei is szerették és bíztak benne. Talán ez a legfontosabb.

Másfelől, a poszt nyilván nem egy hiteles diagnosztizálási esetleírás, hanem egy beteg szeretetteljes visszaemlékezése. A páciens maga nem orvos, nem stopperrel mérte az időt, és nyilván nem azzal törődött, hogy a poszt diagnosztikai kódex szerinti makulátlanságot bizonyítson (egyébként nem kételkedem benne, hogy a valós történésben nem találhattunk volna kivetnivalót), hanem azt szerette volna kifejezni, mennyi törődést és odafigyelést kapott, az orvos a betege mellett volt, és a szükséges módon be is avatkozott.

Kedves kommentelők, nyilván nem vagyok elfogulatlan, hiszen számomra a poszt nem csupán egy ismeretlen orvosról szól, mint legtöbbetek számára.

@Tempus-Anh: sok mindent mondhatnék. Kérlek, ne felejtsd el, hogy szavaid másokat hogyan érinthetnek, és hogy írásban rögzített véleményed nem a tényekre, hanem a tényeknek egy posztba sűrített kivonatára alapozod. Az általad "ultragáz"-nak nevezett "mamóca" kiváló és elkötelezett orvos volt, mély hivatástudattal és példamutató emberi hozzáállással.
Kívánom neked, hogy sikerüljön megértened, miért fontosak ezek az elvek, és kérdezd meg esetleg a pácienseket, ha véletlenül a kezed közé kerülnek, igénylik-e a törődést.

A professzorodról közölt kis anekdotádról csak két észrevételt tennék. Egyrészt ez a viccesnek tűnő hímsoviniszta felfogás nem csak ízléstelen és idejétmúlt, de alapvető tudatlanság húzódik meg amögött, amikor a nők alkalmatlanságáról viccelődünk válogatás nélkül.
A másik, ennél e kontextusban még fontosabb dolog, hogy a helyes magatartás nem azoknak az eltanácsolása az orvosi egyetemről, akik nők, hanem azoké, akiknek arroganciája és hozzáállása megcsúfolja ezt a hivatást.

Fülöp-Pusztai Beáta 2013.01.08. 14:05:48

@ns: Én a magam részéről mindig kissé csodálkozom, amikor egyik orvos így beszél a másikról... főleg úgy, hogy több orvosnő is ír ide... o.O (És tényleg... ők miért nem kérték ki maguknak?! Braincelle, Matilda, stb.)

Más részről viszont, nagyon szívet melengető volt olvasni soraidat az édesanyádról, aki biztosan kiváló orvos volt! :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása