Tisztelt Praxis blog!

Friss történettel jelentkezek. gyakran olvasom az önök blogját, hasznosnak is tartom, de nem volt szándékomban eddig beküldővé válni. Most azonban változott a helyzet. 12 éves a kislányom és már az első iskolahéten sikerült lebetegednie. Gondolná az ember, hogy heveny iskolaundor, de nem, a lányom nagyon jó tanuló és szinte már betegesen szeret iskolába járni. Ezúttal is kb. azért kellett imádkoznunk, hogy maradjon szépen az ágyban, ne induljon neki a készülődésnek, mert otthon kell maradnia.

A feleségem és én magam is dolgozunk, ezúttal én tudtam megoldani, hogy a gyereket elcipelem a körzetihez, aztán haza és csak utána meló. Ki is hívtuk volna a doktornőt, de kiderült, hogy helyettesítés van éppen és a helyettese nem tud és nem is akar kijönni. Ezen nagyon nem problémáztam, gyereket összekészítettem, be a kocsiba, le a körzetihez. Akkor és ott vált nyilvánvalóvá, hogy az iskolakezdés megsokszorozza a beteg gyerekek számát, legalább 15-en voltak előttünk. egyértelművé vált, hogy sokáig ott leszünk.

Több mint két óra várakozást követően még nem kerültünk sorra, úgy számoltam, hogy még ketten vannak előttünk.  Nem tudom, mások főnöke mennyire tolerálja, ha családi ügyek miatt az ember késik, ráadásul ugye nem is keveset, így arra jutottam, újfent felhívom és tájékoztatom a helyzetről. Így is tettem, kiment a rendelő elé, mert nem illendő véleményem szerint másokat ilyesmivel zavarni. Kb. ha két percet telefonálhattam, de mire vissza értem, már állt a bál.

Közben ugyanis a kislányomat szólították, aki két köhögés között mondta, hogy én, azaz az apukája mindjárt visszajön, és akkor együtt mennénk be. Ez aztán valamiért mind az asszisztensnél, mint a helyettesítő doktornál kivágta a biztosítékot és elkezdtek minősíthetetlen hangon beszélni a lányommal („gyere be te hülye, nem érünk rá”), majd az asszisztens megragadta a karját és be akarta húzni és azt már a saját fülemmel hallottam, amint egy pofonnal fenyegette meg a lányomat, ha tovább hisztizik.

Ekkor már zokogott a kislányom én pedig odaléptem és kérdőre vontam őket, mégis mit csinálnak és ezt hogyan is képzelik. A válasz szintén igen alpári volt, melynek a lényege annyi lett volna, hogy ha nem vagyok ott mellette, akkor jobb, ha befogom. Azt hiszem mondtam még pár dolgot erre reagálásképpen, de bevallom nagyon pipa voltam. A lányomat inkább kézen fogtam és gyorsan haza vittem, majd ismét telefonálgatásba kezdtem és riasztottam a nagymamát, aki szerencsére szívesen és gyorsan megérkezett.

A lányom szerencsére nagyon hamar jobban lett, én pedig megírtam neki az igazolást, ugyanakkor még mindig hihetetlenül mérges vagyok a doktornőre és kollégájára is. Azt hiszem, mint szülőnek jogom van ott lenn ia gyerekem mellett a vizsgálat alatt és a doktornőéknek pedig nincs joguk sem ide-oda rángatni egy gyereket, sem veréssel fenyegetni, de még csak kiabálni sem vele. Gratulálok nekik az embertelen bánásmódhoz, büszkék lehetnek magukra. HA valóban annyi a pályaelhagyó az orvosok között, talán inkább az ilyen és ehhez hasonló perszónáknak kéne itt hagyni bennünket.

Ádám Tibor

Partnerünk a Gránátalma Szépség-és Egészség Központ