Írtam már ide egy pozitív posztot a szolnoki kórházról. Most nem az én saját, hanem az Édesapám esetét szeretném megírni. Nem negatív posztnak szánom, és nem szeretnék senkit sem szidni, csak szeretném felhívni erre a figyelmet, mert úgy látszik, ez egyes helyeken még problémát jelent. És ez nem pénzkérdés. 

Édesapám vak. Idén januárban szívinfarktust kapott, ami miatt júniusban bypass műtétre volt szüksége Szegeden. A műtét rendben lezajlott, és Édesapám itthon lábadozott. Sajnos kórházba kellett szállítani, mert az operált lába, amiből az eret vették a bypass műtéthez, orbáncos lett. Így került a szolnoki Hetényi Géza Kórház bőrgyógyászati osztályára. 

A probléma nem az ellátással volt, az maximálisan rendben volt, és köszönet illet érte mindenkit, aki ebben részt vett, minden egyes orvos és nővér maximálisan a szakmája csúcsát nyújtotta. A probléma az volt, hogy Édesapám vaksága miatt őt sajnos nem kezelték teljes értékű emberként. Nagyon úgy tűnt, mintha nem vennék őt emberszámba, és nem néznék ki belőle, hogy megérti, amit mondanak neki. Ezért nem is mondtak neki semmit. Szó szerint semmit. A kezelőorvosa a látogatóknak elmondta, milyen Édesapám állapota, és hogy mi várható, de hozzá egy szót sem szólt, még ha kérdezte sem. Az Édesapámat meglátogató, az ő állapotáról érdeklődő Édesanyámat kihívta a folyosóra, hogy Apa még véletlenül se hallja, mit mond. Miért? Szerencsétlen hülye vak úgysem értené? 

 Amikor ma hazaengedték, és Anyu megérkezett érte, megkérdezte, hogy indulhatnak - e. Apa azt mondta, nem, mert nem engedték neki, hogy aláírja a papírokat, pedig háromszor is kérte a nővért, de az csak azt hajtogatta, hogy majd ha a "gondviselője" megérkezik, ő aláírja. Mi az, hogy gondviselője? Kérdem én. Apám nincs gyámság alatt, és igenis attól, hogy vak, még alá tud írni, ha megmutatják neki a vonalat (csak annyi lenne, hogy valaki odateszi az ujját, és ő leírja a nevét.) Anya ezt meg is jegyezte, de meg kell mondanom, nem nővérhez beszélt, hanem csak egy jóbaráthoz, aki őt elkísérte. Erre egy nővér teljesen felháborodva, elég bicskanyitogató stílusban köszönés nélkül berontott, és megszólalt, hogy 

"Nem azért nem hagytuk, hogy aláírja!!!" Édesanyám csak ránézett a nővérre, és halkan megszólalt: - "Jónapot kívánok." Ha már a nővérnek nem sikerült köszönni, ugye, ráadásul rátámad anyára, mikor nem is hozzá beszéltek előzőleg. Erre gondolom, elszégyellte magát, mert bement az orvoshoz, és rövidesen szólították. Odaadták elé a papírt, és anya megmutatta neki a vonalat, hogy merre induljon. Érdekes módon, a harmadik lap után már a nővér vette át, hogy megmutassa, tehát nem volt ez olyan bonyolult. 

A legnagyobb baj az volt, hogy meg sem próbáltak vele kommunikálni, meg sem próbálták elfogadni, hogy attól, hogy Apa vak, még nem értelmi fogyatékos, és nem értették, hogy ha így kezelik, az megalázó a számára. Ha valaki nem tud egy vak emberhez viszonyulni, az érthető. De az, hogy nővér, vagy orvos létére meg sem próbálja megérteni, és eleve lenézi, az azért nem túl kedves. Csak annyit szeretnék kérni, hogy ha valaki nem is biztos benne, hogy kéne egy vak embernek megmagyarázni, hogy hol írjon alá egy papírt- azért ne kezelje azt az embert komplett hülyének, és ne várja el, hogy minden ilyen "szerencsétlennek" legyen egy gyámja, mert általában nem igényelnek gyámságot. 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Még egyszer hangsúlyoznám, ez nem a bőrgyógyászat becsmérlése akart lenni. Szakmailag mindent megtettek, mindössze magára a problémára szerettem volna felhívni a figyelmet, és elmondani, hogy hogyan kezeljék azt. A kommunikáció hiánya nemcsak a vak emberek esetében probléma az egészségügyben, holott sokmindent megoldana. És ez nem kerül pénzbe. 

Üdvözlettel, 

Judit

Együttműködő partnerünk a Gránátalma Szépség- és Egészség Központ