Hány embernek kell még meghalnia?

2012.07.19. 12:00

Tisztelt Praxis blog!

 

Tavalyi történettel jelentkeznék, még mindig nem sikerült feldolgoznunk azt a tragédiát, amit a nemtörődömség és az embertelenség is okozott. Néhai édesapám 69 évesen távozott közülünk, pedig talán még ma is élhetne szegény. Tavaly júliusban egy hasonló forró hőségű napon éppen otthon ücsörgött és olvasott, amikor rosszul lett. Édesanyám ott volt vele, látta, hogy szegény elfehéredik és izzadni kezd, valamint arra panaszkodik, hogy nehezen kap levegőt. Édesanyám, hiába tiltakozott apukám, hogy majd jobban lesz egyből a mentőkért telefonált. Egy kis faluban laktak, a tragédia után költözött fel hozzánk anyukám. A mentős diszpécser végighallgatta zokogó anyám esetismertetését, majd ahelyett, hogy csitítani kezdte volna, vagy megnyugtatta volna, elkezdett kiabálni a telefonba, hogy fejezze be a hisztériázást. Ekkor már nagyon rosszul érezte magát édesapám, feküdt az ágyon.

szivroham_1.jpg

 

Anyukám ekkor már részletesen elmondta egyszer a tüneteket és a címüket is, de el kellett ismételnie. Hidegen csak annyit mondtak, hogy sietnek. Édesanyám közben próbálta apukámat nedves törölközővel törölgetni és közben természetesen rettenetesen aggódott. A nagy sietésből semmi nem lett, több, mint fél óra elteltével újra kellett telefonálnia, hogy hol vannak, ekkor közölték, hogy csak épp akkor indulnak. Közben velem is beszélt, próbáltam nyugtatni legalább én, miközben magam is teljesen letaglózva voltam. Habár körülbelül két és fél órára laktak tőlem, kocsiba ültem és siettem.

 

Nos, senkinek sem kívánom azt a pillanatot, amikor kocsiban megcsörren a telefon és az ember édesanyja csak zokogni tud, mást mondani sem képes és ebből az ember tudatáig eljut, hogy megtörtént a legrosszabb, ami csak történhetett. Mire a mentők kiértek 47 perc után, édesapám már annyira rossz állapotban volt, hogy a kórházba szállítás közben meghalt szegény. Szívroham vitte el. egy teljes világ omlott össze bennünk édesanyámmal és már sosem lesz semmi olyan, mint amilyen volt.

 

Nem azért, hogy vádaskodjak, de a kórház kocsival körülbelül 10-12 percnyire van a falutól, és akkor még a megkülönböztető jelzések használatát figyelembe sem vettük. Hogyan lehetséges, hogy ilyen helyzetben a mentő fél órával a hívás után indul csak el második telefonálást követően? Egyszerűen hihetetlen. Hány embernek kell még meghalnia hasonló esetek miatt?

 

Anikó

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Farkasokkal táncoló 2012.07.19. 12:40:07

Őszinte részvétem édesapád miatt.
Nem volt semmi megelőző jele annak, hogy szívinfarktust fog kapni? Végülis mi lett a diagnózis?

Nem értek hozzá, de fél órán múlhat egy szívrohamos ember élete?

tecsóba sose többé 2012.07.19. 12:59:18

Nem értem a diszpécsert mert nekik külön tanítják, hogy hogyan kell kezelni egy kétségbeesett embert. Nem hiszem, hogy mentőt higgadtan fel lehet hívni.
Részvétem az édesapáért.

qbr 2012.07.19. 13:59:35

Szintén őszinte részvétem.

A kérdésre a válasz: könnyen lehet, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő felszereltségű esetkocsi, mert más hívása volt. Forró nyári napokon sok a rosszullét, sok helyre hívják a mentőket.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.19. 14:03:20

@qbr: Ez is egy lehetőség.
Azért egy firtatást megér.

platelet 2012.07.19. 14:59:46

@Farkasokkal táncoló: Ha a szívroham a szívinfarktust jelenti, akkor igen.

Egyrészt, ha olyan nagy az infarktus mérete, azaz olyan sok szívizom károsodik, hogy szívelégtelenség alakul ki. Ekkor amilyen gyorsan csak lehet, kezelni kell az infarktust (katéterrel megnyitni az elzáródott koszorúseret, hogy ne haljon el még több szívizom), és kezelni kell a szívelégtelenséget (hogy ne haljon meg a beteg keringésösszeomlásban).

Másrészt, ha nincs is szívelégtelenség, tehát a maradék, nem sérült szívizom még tudja tartani a keringést, akkor is a sérült részből bármikor kiindulhat olyan ritmuszavar, ami szívmegállást és halált okoz.

pumukli11 2012.07.19. 19:05:37

@christophe:
Sajnos,igazad van!
Annyit azért hozzá tennék,ha van sok pénzed és ismeretséged,esélyed is sokkal nagyobb a gyógyulásra!
Nem elég ,hogy beteg Vagy, még "beléd is rúgnak",úgy az állam,mint az eü.dolgozók
egy része.

pumukli11 2012.07.19. 19:13:46

Érdekes,mire válaszoltam,@christophe,hozzászólására,már nincs meg a hozzászólása!Így, nemigazán érthető,hogy miben adok igazat neki!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.07.19. 19:17:11

@pumukli11: Pont akartam is kérdezni,hogy mit is írt a kolléga. Talán moderálták? Érdekes hsz. lehetett.

cenzorilla 2012.07.19. 19:30:31

Nem érdekes volt, hanem általánosító és rágalmazó. :)

fingerbangs 2012.07.19. 19:50:00

sajnos a mentősöknek csak a PR-ja jó, a munkájuk, a hozzáállásuk azért elég balkán, sajna nem szabad ezt hangoztatni mert azt mondják trollkodás meg rágalom, pedig nem

wiener 2012.07.19. 19:52:38

felhigult a mentős szakma, nem olyanok már mint 20-30 éve, sajnos, fizetést se kapnak, túlóráztatják is őket , nem csoda hogy beleszarnak

christophe 2012.07.19. 19:53:09

Cenzorilla!!!az egèszsègugy tudatos leèpitèse zajlik,ergo a legkiszolgàlatabb rètegek,idosek,fogyatèkkal èlok szegènyek esnek àldozatul.ès ezt Te minek neveznèd?

fbal 2012.07.19. 20:03:43

Sajnos nekem is kizárólag rossz tapasztalataim vannak a mentősökkel. Egyszer ki is dobtam őket a lakásból, amikor idős édesapámra ráordítottak - mikor egyszer rosszul lett -, hogy álljon fel, mit szimulál. Azonnal kidobtam őket és saját autóval vittem be a kórházba. Nekem meg évekkel ezelőtt súlyos vakbélgyulladásom volt, rettentően rosszul voltam, párom azonnal hívta a mentőket. Mire a diszpécser megkérdezte a páromat, hogy haldoklom-e, mert csak akkor jönnek ki.

dr. Bubó 2012.07.19. 20:08:24

a fides mafia mindent tönkretesz...

leonito77 2012.07.19. 20:41:22

Én kétszer hívtam mentőt... mind a kétszer azonnal megyünk és röpke 50 perc alatt ki is értek Budapesten.... én aggódtam, ők papírmunkát csináltak és nagy szerencsémre nem halt meg sem a barátnőm (aki mint kiderült első epilepsziás rohamán esett túl) sem a húgom, akinek szétrepedt a konyája, mert elcsúszott a konyhában... akkor azt mondták, gyorsan jönnek, mert 5 perc a mentőállomás... 40 után én is telefonáltam és 55 perc múlva meg is jöttek....

béci79 2012.07.19. 20:49:26

Mentő vagyik(mentős nincs,ahogy rendőrös és tűzoltós sincs),nehéz konstruktívan és védekezés mentesen hozzászólni egy ilyen témához,de úgy gondolom hogy mind a magam,mind bajtársaim nevében mondhatom,hogy a lehetőségekhez képest a maximumot nyújtjuk.És ugye a lehetőségek nagyon alapszinten vannak,nem kell a Győrfi minden propaganda dumáját elhinni.Egy szeretett hozzátartozó fájdalmas rosszulléte,neadjisten halála mindig szörnyű esemény a családnak,ilyenkor kis,vélt vagy valós sérelmek is felnagyítódnak,a mentőkön csattan az ostor.Több mint egy évtizede dolgozom egészségügyben,régebben kórházi
osztályon is,láttam cifra dolgokat minden oldalról,de a mentők valahol az utolsó olyan emberek,akik megalázó fizetés és munkaviszonyok-nekem sem azért van másodállásom mert a főmunkában nem fáradok el eléggé-
mellett tiszességesen és kötelességtudóan végzik nem éppen hétköznapi munkájukat.Akit a mentők véleménye is érdekel,itt talál érdekességeket: mento.nolblog.hu/

christophe 2012.07.19. 21:18:48

Minden elismerèsem az egyre ritkàbb,lelkiismeretes eu.dolgozoknak!!!
A politikai dontèshozokon a felelosèg akik milliàrdokat szornak ki,stadionokra

nagyularich 2012.07.19. 22:03:42

Egyetértek, hogy sikerült leépíteni az eü. ellátást hazánkban és sajnos a morál is a béka feneke alatt van. És aki ennek ellenkezőjét állítja, annak azt sem szabad elhinni ha kérdez valamit. Így inkább szeretném az egészségbiztosítási járulékomat nem befizetni, mert amit kapok érte az egyenlő a meleg kakival. Van esetleg valami fórum ahol a hasonló eseteket kivizsgálják?

fbal 2012.07.19. 22:42:14

csak ajánlani tudom, nézzétek meg az utolsó 10 percet, ebben mindent elmond egy egészségügyi közgazdász, kezdve onnan, hogy az új, Orbán-féle Alkotmányból törölték a társadalom biztosítást, tehát gyakorlatilag semmire sem kötelezhető az állam, csak erről ugye kussolnak:
atv.hu/videotar/20120430_mihalyi_peter_2_resz

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.20. 00:03:16

jellemzően egy körzetben 1 darab rohamkocsi van, ha az éppen a körzet másik végében tartózkodik akkor bizony onnan el kell hozza a beteget, azt le kell tegye a kórházban és csak utána indulhat másik esethez. egy autóból nem lehet kettőt csinálni. azt tudni kell, hogy jellemzően aki 1 órát nem tud magától túlélni az egészségkárosodást okozó esemény után annak kicsik az esélyei a leggyorsabb ellátás mellett is, elvégre halnak meg infarktusban az emberek a kardiológián is. ez egy olyan betegség ami nagy százalékban halálos.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.07.20. 00:03:36

@platelet: Ez csak mostaban van mar igy. 98as infarktus , nagy kiterjedesu, megsem katetereztek azonnal 5 evet vart ra edesapam. Parom apukajahoz kb 20 percen belul kinn volt a mento, ot mar azonnal, beszallitas utan rogton katetereztek. Es nem volt jele, meg csak nem is rizikocsoport.

dbeata 2012.07.20. 06:17:49

Ilyenkor nem segít, ha van otthon Nitromint tabletta, és beveszi? Nem értek annyira hozzá, de tudom, hogy van ilyen gyógyszer. Ha néhány perc időt nyer vele, lehet, már életet nyer.

Dr.laikus PhD 2012.07.20. 06:50:15

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Azt feltételezem, hogy nem volt hasonló problémája soha, így gyógyszer sem volt otthon.
A felesége kétségbeesett reakciója is erre utal.

Azt én sem tudom, hogy pont ez a gyógyszer használna-e, de szívbetegek általában tudják mit kell tenni amíg orvos közelébe nem érnek. A család szintén.

A diszpécser viselkedése tényleg megér egy kérdést a család részéről.

Ahogy "csak benézek ha marhaságot látok" írja az első óra fontos és életet menthet. Aranyórának is hívják ezt az időt.

marand22 2012.07.20. 08:02:24

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
Nitroglycerin tartalmú gyógyszer segíthet, de sokkal többet ér (és nagyobb valószínűséggel lehet is kéznél) ASPIRIN bevétele. A korábbi vizsgálatok szerint közel 40 %-kal csökkenti a szívinfarktus halálozását 1 tbl. Aspirin bevétele (megegyezik a vérrögoldó kezelés halálozáscsökkentő hatásával).

@tildy:):
A szívkatéteres ügyelet 2003 eleje óta működik szervezetten Budapesten. Magyarországon először Zalaegerszegen szervezték meg.

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Az infarktust elszenvedő betegek közel fele meghal kórházba érkezés előtt, ezen csak a laikus elsősegélynyújtás segíthet.
Jelen esetben 2 oka lehetett a halálnak:
1. Elektromos vihar:
A szívizom vérellátási zavara/hiánya elektromos instabilitást okoz, egyik kamrai tachycardia/kamrafibrilláció követi a másikat. Sokszor egészen addig tart, amíg meg nem nyitják az elzárt eret.
2. Mechanikus szövődmény:
A. A vérellátás hiánya miatt olyan nagy szívizomterület károsodik, hogy szívelégtelenség, illetve ún. cardiogen shock alakul ki. Szívketéteres érmegnyitás nélkül 80 % feletti a halálozási arány.
B. Az elhalt szívizomterület bevérzik, elfolyósodik (colliquatiós necrosis), következtében a szívizom megreped ("megszakad a szíve"). Ritka szövődmény, csak nagyon ritkán túlélhető.
C. Egyéb (szemölcsizomszakadás, ínhúrszakadás, nagy jobb kamrai infarktus): szívelégtelenséget és/vagy shockot okoz.

matilda. (törölt) 2012.07.20. 08:07:19

@marand22:
szívizom ruptura nem a 3-4. napon szokott kialakulni? kialakulhat a szívinfarktussal egy időben is?

dbeata 2012.07.20. 09:07:51

@marand22: Ja, az Aspirinről én is hallottam, és megelőzésre is jó, állítólag. Nagyanyókám "kedvenc" gyógyszere volt, élt is 86 évet. Jó tudni, köszi!

lac64 2012.07.20. 09:20:21

Részvétem a posztolónak!

A poszttal kapcsolatban: talán segíthetett volna, ha a mentőkön kívül a háziorvost is megpróbálja kihívni az édesanya - persze ha van a faluban.

A mentőkkel kapcsolatban: felfokozott érzelmi helyzetben (és a hozzátartozóért aggódás ilyen) könnyen lehet a határozottságot arroganciának, bunkóságnak, vagy éppen durvaságnak értelmezni. Sajnos édesapám miatt láttam őket munka közben: valóban nem bájologtak, és durvának tűntek. Azután viszont, hogy édesapámat bevitték a kórházba, édesanyámhoz odament a mentőorvos, és elmagyarázta neki, hogy mit miért kellett tenniük és miért nem tudtak tekintettel lenni arra, hogy pl. fájdalmat okoztak.

Münci66 2012.07.20. 09:31:36

Möszjők!

Egy saját eset: Anyukámnak 69 évesen infarktusa volt. Mivel már reggel óta rosszul érezte magát, ebéd után felment a körzeti orvoshoz. Az állapította meg a kialakult infarktust, orvosként hívta a mentőket egy infarktusoshoz.
Mikor anyukám mindenképpen haza akart menni (ott volt akkor két éves fiam, szinte magatehetetlen apukám) a doki felesége (ápolónő) a saját autójával vitte haza anyukámat és ott is maradt (megérkezésem után is), mivel Ő eü.-s
Szóval ilyen is van.

A mentők majd három óra alatt értek ki. Akkor sem esetkocsival, hanem betegszállítóval. A miértre nem volt válasz. A mentőállomás vagy 8 - 10 percre van tőlünk, kórház egy kilométerrel odébb. A doki is ismételten felhívta őket. Volt bennt esetkocsi.
Ilyen is van, sajna

Tisztelettel, Münci

Fergio 2012.07.20. 09:32:33

A lényeg, hogy fizessük az összes adót az államnak a társadalombiztosítási ADÓVAL együtt, és ha életveszélyes állapotba kerülünk, reménykedjünk abban, hogy:
1. ha mentőre van szükség, esetleg odaér időben
2. nem visznek 100 km-rel arrébb lévő kórházba, mert a közelebbibe éppen nem fogadnak...
3. ha kórházba kerülünk talán nem szarnak a fejünkre az alulfizetett kórházi dolgozók - tisztelet a kivételnek. (hacsak nincs sok pénzünk a dolgozók anyagi megsegítésére hálapénz formájában)

Jó ebben az országban élni, és örülök, hogy a megkeresett pénzem több mint felét az államkának adhatom, hogy a debrecennek stadiont építhessenek, és a fradit visszavásárolhassák 5 milliárdért. Köszönöm, köszönöm!!

Dr. Bélus___ 2012.07.20. 09:40:26

Hát ez érdekes... Nem kellene a diszpécsernek ilyenkor annyit mondani, hogy "jelenleg minden kocsink foglalt, a várakozási idő várhatóan fél óra"? Csak mert ezt még a bankok telefonközpontja is tudja... Azért lenne fontos, mert ha beugranak a kocsiba, vagy megkérik a szomszédot, akkor mondjuk max. 20 perc alatt apuka a kórházban van, ehhez képest 30 perccel a hívás után a mentő még el se indult... Azaz annyit mondhatunk, hogy reális esélye van, hogy az operátor embert ölt azzal, hogy ezt az apró részletet elhallgatta.

Dr. Bélus___ 2012.07.20. 09:47:20

@Fergio: Baze, folyton jöttök a hálapénzzel, hogy akkor hogy kinyalják a s*gget a dokik. Elmesélné valaki, hogy hogy néz ez ki a gyakorlatban? Beesel előzmények nélkül, hogy alig állsz a lábadon, nem foglalkoznak veled, de te gazdag vagy, azaz előkapsz egy borítékot és meglengeted? Vagy hogy képzelted? Persze, ha már 3 éve jársz a dokihoz és tejelsz rendesen, akkor valszeg foglalkozik veled picit jobban, de ilyen helyzetben mégis hogyan?

BTW, én szívesen fizetnék, ha
1. Nem kéne nekem megálmodni, hogy mennyit.
2. Nem kéne stikában kényelmetlenül odaadnom.
3. Tudnám, hogy kapok érte valamit... Pl. mint az USA-ban, hogy előre kerülök a váróban, vagy hasonló. De mivel hálapénz jó esetben a dolog végén jön el (ha csak nem fél évet vagy kórházban), senki nem fog kivételezni veled.

platelet 2012.07.20. 09:48:11

@Münci66: Az édesanyád életét veszélyeztették azzal, hogy kocsikáztatták. Ha rögtön esetkocsit kérnek, és nem a hazamenetellel vesztegetik az időt, talán a mentő is hamarabb jön. (Csak képzeld el ezt a bejelentést: "szeretnék egy mentőszállítást kérni egy infarktushoz, de előbb még hazavisszük a beteget" ... szerinted mit gondolhatott a diszpécser, mennyire sürgős akkor a szállítás?)

platelet 2012.07.20. 09:50:43

@Dr. Bélus___: Azért, mert nem lehet tudni, nincs várható várakozási idő, teljesen változó, hogy mennyi idő alatt lehet egy esettel végezni.

platelet 2012.07.20. 09:51:31

@tildy:): Igen, korábban még katéterezés se volt.

kalandfereg 2012.07.20. 09:56:31

Tipikus mentős hozzáállást ismertet a poszt, én magam is csak ilyen tapasztaltam.
Arrogáns, nem hajlandó kijönni, és még ő oktat ki, mintha az én felelősségem lenne az életmentés, nem az övé.
Aztán meg ha kijön, akkor órák múlva, amikor már kocsival is tízszer beszállítottuk volna.
Az az ürge, akinek én tartottam lefogva az ütőerét egy órán keresztül, már nem élne, ha a mentőkön múlik. Akik a kényelmes sétával 10 perc alatt elérhető Markó utcából 1 óra alatt értek ki.

Dr. Bélus___ 2012.07.20. 10:03:09

@platelet: Ez baromság. Ugye nem gondolod komolyan, hogy a kiérkezést követően 5 perccel nem tud egy elég jó becslést adni egy tapasztalt mentős?

platelet 2012.07.20. 10:09:14

@Dr. Bélus___: A kiérkezést követően? Hívogassa a diszpécser sorba a betegellátást végző mentőket, hogy ugyan mikor fognak végezni?
Egy eset az egy eset, addig tart, amíg a beteget le nem adják a kórházban (vagy a helyszínen). Ha a folyamatban lévő eseteket visszajelentenék, azaz több párhuzamos eset lenne valaki kezében, azok között kéne rangsorolni, ráadásul úgy, hogy nem is látta a beteget, az a végtelenségig bonyolítaná és lassítaná az egészet.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.20. 10:11:56

@kalandfereg: hibás gondolat, a te felelősséged is az élet mentése, az alapvető életmentést ugye oktatják. ha pl. megáll a szíve és te nem próbálod megmenteni az életét mert nem a te felelősséged akkor a bíróság előtt felelsz az okos elméletedért.
látod te is segítettél valakin mert felelősséggel tartozol élettársaid irányában.
arrogáns? ott voltál, hogy mi történt? lehet az hangzott el: jajajajajajjjjj, jajajjajaja, a férjem, jajajajajjjjj, a férjem, hideg veríték, jajjajjajajaj a szíve ajjajajajj. na ebből akkor mit értesz? ki kell zökkenteni a kedves beteget a hisztériából, hogy hasznos infó is nyerhető legyen.
és azt honnan tudod, hogy nem-e éppen az összes mentő egy buszbalesetnél volt?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.20. 10:13:54

@Dr. Bélus___: hát ha stabilizálni kell a beteget akkor nem. ha speciális az eset és szakellátóhelyet kell keresni neki akkor nem

Münci66 2012.07.20. 10:20:44

@platelet: Möszjő Platelet!
Hát... Nem egészen így történt :-)
A doki elmondása alapján az alábbi történt: Közölte anyukámmal, hogy infarktusa van, feküdjön le a nővérszobában, máris hívja a mentőt. Anyukám erre válaszolta, hogy két éves unokája az ebéd utáni alvást tölti. Apumat az orvos ismeri, gyakorlatilag magatehetetlen.
Ekkor jött az áthidaló javaslat, hogy a neje hazaviszi anyumat és vigyáz rá. A mentőt anyukámék címére hívta ki.
Egyébként szerinted mennyire helyénvaló, hogy az orvos által bejelentett infarktushoz (tehát nem gyanúhoz vagy laikus vélekedéshez) betegszállítót és nem mentőautót küldenek? Tűzoltó kapcsolatunk (rokon) van, ő tudta meg kérdésemre, hogy az adott időpontban volt benn esetkocsi. Azt nem tudta, miért érdekel engem.

Tisztelettel, Münci

kalandfereg 2012.07.20. 10:32:37

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Te diszpécser vagy a mentőknél?
Mert ezt az arrogáns, irreleváns, taszító, és ráadásul valótlan tartalmú dumát, hogy majd mehetek a bíróságra, ha nem indítom újra a szívét valakinek, akár ott is leadhattad volna. Ők is pont ilyesmit toltak, miközben én mentettem az életet helyettük.
És igen, ők is valószínűleg ezzel a demagóg dumával jöttek volna, hogy honnan tudom, hogy nincsenek éppen egy tömegbalesetnél.
Amúgy meg az ember, akit megmentettem, nem élettársaim egyike volt, hanem max. embertársam. :D Ált. egyszerre csak egy élettársam van és azt még nem kellett megmentenem. :D

szabidoki 2012.07.20. 10:36:59

A sok szűkagyúnak üzenném, hogy a mentőállomás közelsége (vagy távolsága) semmit nem számít, ha az összes mentőautó esetnél van - és ez elég könnyen előfordulhat, ugyanis csak véges számú mentőautó van, kisebb állomásokon egy vagy kettő. Ha meg azok kint vannak, akkor lehet nézelődni, meg veszekedni a diszpécserrel, de nem lesz tőle több autó.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.20. 10:42:01

@Münci66: az infarktus mindaddig gyanú amíg objektív vizsgálatokkal meg nem erősítik. ha a Trop-T CK-MB magas akkor az nagyon valószínű, hogy infarktus DE a teljesen biztos eredményt a koronarográfia adja.
korrekt az lenne ha esetkocsit vagy rohamkocsit küldenének de ha nincs éppen akkor mi van?
@kalandfereg:
nem vagyok diszpécser, orvos vagyok. teljesen félremagyarázod a dolgot mert nem érted, nem újraindítani kötelességed a szívet hanem megpróbálni. ha minimális fogalmi zavaraid lennének a magyar jogrendről :
Btk.172. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
tényleg: élettársat írtam embertárs helyett, bocsánat :D

marand22 2012.07.20. 10:42:35

@matilda.:
Általában igen, valóban több nappal az infarktus után szokott jelentkezni, kórházi szövődmény szokott lenni, de ritkán (főleg nagy mellsőfali infarktusoknál) néhány órán belül is felléphet.

@kalandfereg:
A tőled elvárható, hansúlyozom, ELVÁRHATÓ segítséget meg kell adnod, és nagyon helyesen meg is tetted.

"Btk.172. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna."

marand22 2012.07.20. 10:48:15

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Csak egy apró megjegyzés, a coronarographia a (definíció szerint) infarktusos betegek akár 10 %-ában negativ.

Ha érdekel, itt a jelenleg érvényes meghatározása a szívinfarktusnak:
circ.ahajournals.org/content/116/22/2634.full.pdf

platelet 2012.07.20. 10:52:28

@Münci66: Szerintem nem volt helyes édesanyádat saját kocsival hazavinni. Ha infarktusa volt, bármelyik pillanatban lehet ritmuszavara, amely szívmegállást okoz. Ezért hogy tudta az orvos vállalni a felelősséget? Inkább várjon a férje és az unokája kicsit többet, lehet rokonokat riadóztatni, de édesanyád az életét kockáztatta. Ez persze jogában áll, az ő döntése. De az orvos-ápoló nem döntheti el, nem vállalhatja a felelősséget.

Természetesen infarktushoz esetkocsi kell. De a mentőt az orvos rendeli meg, ha esetkocsit kér, olyat küldenek.

Mégegyszer mondom, ez így nagyon bizarr: "van itt egy infarktusos beteg, életveszélyes állapotban, de mi előbb kocsin hazavisszük, ahelyett hogy sürgősséggel kórházba utaljuk, és oda kérjük a mentőt" Csoda, hogy a diszpécser nem azonnal küldte a kocsit? A mentő nem taxi...

Egyébként, az esetemben a möszjő abszolút téves... :)

Dr.laikus PhD 2012.07.20. 10:56:37

@szabidoki:

Még soha nem mondták, hogy küldik és nem küldték.
Általában hozzátették, hogy kb. mikorra várhatóak.

Szóval valaki hibázott. Már megy a kocsi, nem azt jelenti, hogy még nincs egy sem szabad....

Elvárható itt is, hogy kevesebb legyen a panasz,hogy közöljék a valóságot.
Talán még a családnak lehet választási lehetősége is, ha van kocsija akkor is, ha jobb lenne az esetkocsi.
A semminél minden jobb, ha megoldható.

eßemfaßom meg áll 2012.07.20. 10:56:59

@Münci66: esetleg ha rögtön az 1km-re levő korházba viszik a hazautazgatás helyett, nem kell 3 órát várni betegszállítóra

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.20. 10:59:00

@marand22: de még mindig az a legbiztosabb módszer, vagy nem?
az EKG ban ugye még nagyobb a hibaszázalék
emelkedett trop-t meg CK-MB is van infarktus nélkül

marand22 2012.07.20. 11:02:59

@platelet:
Volt rá példa korábban, nem egyszer, nem kétszer.
Magam közel 10 évig mentőztem (jórészt vidéken), a nagyobb távolságok miatt számtalan esetben előfordult, hogy felhívott a diszpécser, meg tudunk-e nézni egy másik beteget vagy sérültet, helyszínt. Függően az általa elmondottaktól és tudva az aktuális körülményeket, vállaltam el a következőt. A jelenlegi eset/rohamkocsikban 1 kritikus állapotú, 2 súlyos és akár 4 könnyű sérültet, beteget lehet szállítani. Ugyanakkor az akkori (7 éve fejeztem be a mentőzést) mentésszervezési körülmények lehetővé tették azt is, hogy átadjam a sérültet/beteget betegszállító kocsinak a felvételi vagy a következ helyszínen, amivel sokszor éltem is.
Az utóbbi idők változásai (részben ezek miatt is hagytam abba) eltörölték ez utóbbi lehetőséget, azt nem ismerem, hogy beteggel a kocsiban küldhetnek-e másik helyszínre (mondom, régen gyakran csináltuk kocsihiány esetén). De a legfőbb probléma az, hogy központi irányítás van, megszűnt az állomásokon a diszpécserszolgálat, ezzel csaknem nullára redukálódott a helyismeret, ami pedig ilyenkor nagyon fontos. GPS-szel próbálják pótolni, de az nem fogja ismerni Jancsi bácsit az XY utcából, aki notórius 104 hívó, meg azt sem, hogy a kocsin ülő mentőtiszt/orvos tudása/kompentenciája meddig ér. A régi diszpécserek ezt mind jól tudták.

marand22 2012.07.20. 11:16:09

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
A coronarographia diagnosztikus módszer is és terápiás lehetőség is. Nem azért terjedt el ennyire a szívinfarktus ellátásában, mert az adja a legbiztosabb diagnózist (egy adalék a panaszok/tünetek, enzimek, EKG, szív UH, szcintigraphia, szív MR, PET, boncolás eredményei mellett), hanem mert segítségével (PCI) lehet a legnagyobb arányban (kb. 95 %) idejében megnyitni az elzáródott koszorúeret.

Csak néhány gyakoribb lehetőség definíció (l. előző kommentemben) szerinti szívinfarktus és ép koszorúerek esetén:
Szívizomgyulladás, szívburokgyulladás, koszorúérgörcs (spasmus), tako-tsubo syndroma.
De írtak le troponin pozitivitást és ST-elevációt masszív tüdőembólia, proximalis aortadissectio, PTX, nagy stroke, SAV, sőt sepsis kapcsán is (l. az előző melléklet 2638. oldala).

kalandfereg 2012.07.20. 11:17:53

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Szerintem nem én, hanem te próbálod meg félremagyarázni, félrevinni ezt a súlyos problémát, amit bátorkodtam megemlíteni és ami a mentőkkel kapcsolatos tapasztalatok döntő többségét alkotja.
Nekem egész pontosan azzal van a bajom, hogy megmentem egy ember életét a mentők helyett, akik 99.9% eséllyel NEM egy azonos időben történt tömegbaleset miatt nem jöttek ki időre, hanem a szakmai hozzáértés, és a megfelelően kidolgozott szakmai eljárások, tökéletes hiánya miatt. Amihez nyilván hozzájárul a megfelelő források elégtelen volta.
Ehhez képest a mentősökkel veteksző arroganciával az arcomba tolod azt a véleményt, hogy ez volt a minimum, amit megtehettem, és még örüljek, hogy megtettem, mert ha nem, még én kerülhettem volna bajba.
A mentők eljárását viszont nem véleményezed, sőt, különféle feltételezésekkel mentegeted. Az nem jelenik meg nálad elvárásként, hogy ha már az adófizetők pénzéből fenntartjuk őket, akkor esetleg el is végezhetnék azt a munkát, amiért fizetik őket.
Szóval ezzel a feje tetejére állított, számomra teljesen szürrealisztikus véleménnyel van bajom, ahol a végén már semmi se az, ami, lényeg, hogy ne kelljen változtatni a "jól bevált" helyzeten.
Ami egyébként rejtély, hogy miért jó egy orvosnak, elvégre ő, vagy a szerelme, gyereke, szülője, hozzátartozója ugyanúgy szorulhat mentők segítségére, és akkor ugyanúgy benne lesz a slamasztikában, mint egy építőipari segédmunkás.
És akkor még az a jóleső tudata is meglehet, hogy ezerrel bólogatott a meglévő, szar rendszerhez.

marand22 2012.07.20. 11:27:10

@kalandfereg:
1. Sem te, sem a néha benéző kolléga nem tudja, miért késett a mentő annyit amennyit.
2. Azt bizton állíthatom, hogy a mentőautókon szolgálatot teljesítők végzik a dolgukat és nem szórakoznak, plázáznak, stb. munkaidőben. Amikor még mentőztem, azt utáltam a legjobban, ha bent kellett dekkolni a mentőállomáson (mondjuk második helyen az indokolatlan hívások álltak).
3. Abban sajnos van igazság (l. előző kommentem praxis.blog.hu/2012/07/19/hany_embernek_kell_meg_meghalnia_195/fullcommentlist/1#c17358164), hogy az irányítás hagy maga után kívánni valókat, de az egy baromi nehéz szakma, ezt bizton állíthatom (kommunikálni nem tudó/akaró bejelentő, alig megismerhető körülmények, kocsihiány, stb.).

Münci66 2012.07.20. 11:41:18

@platelet: Madame Platelet!

Így már jó? :-)
Mint írtam, rögtön a ház címére hívták a mentőt. Emlékeim szerint nem mondta, hogy a rendelőből hazaviszik. (nem voltam ott, csak anyukám és az orvos elmondására hagyatkozhatok!) Viszont az EKG vizsgálttal megerősített diagnózis elhangzott.
Esetkocsi volt bent. Egyébiránt nem "falusi" mentőállomás, hanem megyei központ van tőlünk 8 - 10 percre.
Abban igazad van, hogy nem a legszerencsésebb dolog egy infarktusost autóztatni, de Te mit csináltál volna? Ott a két éves alvó unoka.

Egyébiránt, ha esetleg félreérthető lettem volna: szerintem az egészségügyben sok odaadó, a beteggel törődő becsületes dolgozó van. A körzeti orvosunk is ilyen, de más orvost is sorolhatnék. Meg sok kivagyi, a beteggel nem törődő, beképzelt egyén is van ott. Mint a társadalom többi részében is. Mentőssel is találkoztam olyannal, aki előtt le a kalappal!

Tisztelettel, Münci

Münci66 2012.07.20. 11:46:31

@eßemfaßom meg áll: Möszjő eßemfaßom meg áll!

Ezt írtam: "...A mentőállomás vagy 8 - 10 percre van tőlünk, kórház egy kilométerrel odébb..."
Ha esetleg nem volna egyértelmű: a kórház a mentőállomástól van egy kilométerrel odább. Tehát a kórház nem tőlünk van 1 km-re, hanem a mentőállomástól!

Tisztelettel, Münci

Nem túró kúra, KÚRÓTÚRA! 2012.07.20. 12:47:57

Már megint dejófej vagy!
Egyszerűbb kitörölni a kellemetlen kérdést mint gondolkodni, ugye?

És ha "Alte trottelt" ki is tiltod, attól rögvest minden szép és gemütlich lesz a házatok táján? Látod, más is feltette ugyanazt a kérdést amiért kivágtál: A dísz péxcsernek mennyibe került volna elmondania, hogy kedves hozzátartozó, az egyetlen kocsink százezer mérföldre innen éppen lerohadt, hívjon egy taxit és vigye be a szívrohamost a legközelebbi kőrházba?

Fikázni a beteget, amiért nem tudja "précisément", hogy adott tünetek fennforgása esetén ihajcs a kórhába-é avagy hátradőlhetsz és elszopogathatsz egy savanyacukorkát. Hogy adott tünetek "pünktlich" mely osztályra tartoznak. És egyáltalán, a beteg (általában hülye hipochonder vagy nyavalyás szimuláns) jelentkezzen be időben, aztán várja ki a sorát, aztán egy szép tiszta, és _VASTAG_ borítékot tegyen az asztalra, szabatos orvosi zsargonban, két szóban mondja el mi a baja, vegye át a receptet és távozzon, a napszaknak megfelelő udvarias köszönéssel. Így képzelitek.

Lehet ezt a nickemet is kitiltani. De mondd! A végén nem egyszerűbb egy zárt, betegfikázó orvosi nyervogónak átalakítani a fórumotokat?

Irkutszk 2012.07.20. 12:51:51

Nekem csupán egy cinikus megjegyzésre telik: Mindenki meg fog halni.

Amikor ilyen kérdéseket látok, mint ennek a posztnak a címe, mindig ez a mély (és épp ezért közhelyes) igazság jut eszembe.

kalandfereg 2012.07.20. 12:57:35

@marand22:
A nemkimenés az teljesen megfelelő eljárás, ha a helyzetet megfelelően felméri egy megfelelően képzett munkaerő. Tényleg marha nehéz feladat lehet, a szakmai ismeretek mellett empátiával, pszichológiai érzékkel, hidegvérrel, szervezőkészseggel, stb. is rendelkeznie kell annak, aki helyesen akar lereagálni egy hívást, amit esetleg egy zavarodott, érzelmektől túlfűtött rokontól, szemtanútól kap.
Csakhogy a mentősöknél jól láthatóan nem ilyen munkaerők dolgoznak a diszpécseri munkakörökben. Sőt, mint ahogy számtalan példa bizonyítja, a legelemibb helyezetet sem képesek felismerni és helyesen értelmezni, ez a gond.
És emiatt nem kéne őket és a status quot védeni, mert ez mindenki számára probléma, így mindannyian bajba kerülhetünk.

qbr 2012.07.20. 12:57:48

@marand22: Az elő szokott fordulni, hogy egy nem észlelt/nem diagnosztizált, lábon kihordott kisebb infarktusnál következik be néhány nappal később szívizom-ruptúra?

rikitiki 2012.07.20. 13:03:10

Az infarktusos anyukát még előbb hazakocsizzuk valóban egy kicsit pikáns történet...elfogadom, hogy szükséges volt, de mindenképpen pikáns.

marand-nak sok igazsága lehet abban, hogy a lassú kiérkezés és a diszpécserszolgálatok központosítása között bizony lehet összefüggés. Én is akkor hagytam abba, amikor ezt tervezték bevezetni - finoman szólva nem tűnt jó megldásnak.

A tanyavilágban még a jó helyismeretű diszpécserek és sofőrök esetében is előfordult hogy nem találták a címet, és az akár plusz 40 percet is jelenthetett - miközben tudtuk, hogy nagy a baj. A központosítás persze hogy nem segít a kiérkezésen.

rikitiki 2012.07.20. 13:09:21

@kalandfereg: tegyük fel hogy mindenben igazat adok neked (nem, de tegyük fel).
Eszerint alkalmatlan emberek dolgoznak a diszpécseri munkakörökben, miközben te szépen leírod a velük szemben támasztott követelményeket. Mit tegyünk?

Adok néhány vezérfonalat a a közös gondolkodáshoz: munkaerőhiány van, az eleve megterhelő munkát kevesen végzik, így még nagyobb lesz a terhelés.
Munkaerőhiány azért van, mert a nagyon megterhelő munkára, kevés pénzért nagyon kevesen jelentkeznek.

Folytassam?

Ki tud ezen változtatni? A háziorvos? A mentőorvos? A kórházigazgató? Az egészségügyi képzést végző oktató?

Hátha megtaláljuk, kinek kell címezni az elvárásokat.

cenzorilla 2012.07.20. 13:16:59

@Nem túró kúra, KÚRÓTÚRA!:

Csak törölve vagy, az is a stílus miatt.

Lehet az egyet nem értésed normális hangnemben is közölni.
Amint látszik. :)

marand22 2012.07.20. 13:32:28

@qbr:
Nem tudom, mivel az ilyen betegek nem érkeznek kórházba, hanem meghalnak otthon. Erről patológus rendelkezhet tapasztalattal. Az irodalomban nem találtam semmit erről, csak ismert infarktus után kórházban kialakult szívizomrupturáról írnak.

Saját véleményem:
1. Tünetmentesen zajló ("silent", "lábon kihordott") infarktus jellemzően kis kiterjedésű, főleg distalis érelzáródások következménye (leggyakrabban a jobb koszorúér tud így elzáródni, sok ilyet látunk szívkatéterezéseknél). Silent AMI a Framingham vizsgálat eredményei alapján 65 év feletti férfiaknál gyakoribb, mint a tünetekkel járó (tévhit, hogy a cukorbetegség hajlamosít erre).
2. Kis (nem transmuralis) infarktus után nem szokott ruptura és tamponád kialakulni. Akiket eddig láttam, azok mind nagy kiterjedésű, jellemzően mellsőfali infarktust szenvedtek el.
3. A mechanizmus mindig colliquatiós necrosis és intramuralis bevérzés következtében szabályosan szétmálló szívizom. Túlélésre akkor van esély, ha a szívburokba történő vérzés per diapedesim, azaz fokozatos, ha teljesen átszakad a fal, nem lehet túlélni (nincs olyan keringéspótló módszer/assist device/, amit percek alatt alkalmazni, beültetni tudsz, a tamponád miatt a CPR hatástalan, a közben végzett pericardiocentesissel nagy volumenű újratermelődés esetén pedig gyorsan kivérzik).

marand22 2012.07.20. 13:46:26

Egy adalék ahhoz, hogy mit kell tenni, ha nem érkezik a mentő. 90-es évek végén történt:
Fiatal (40 év alatti) férfi, kórháztól kb. 10 perces sétára lakik (a kórházban dolgozik büfésként). Reggel nagy mellkasi fájdalomra ébred. Mentőt hív. 15 percig nem érkezik mentő. Már éppen elindulna gyalog, amikor (a szomszédos kerületből) megérkezik a rohamkocsi (a kerületben állomásozó esetkocsi beteggel kórházban volt). A gyalog 10, kocsiban 2 perces út közben 4 alkalommal kellett defibrillálni (keringésmegállást okozó ritmuszavart elektromos schokkal megszüntetni), 5. alkalommal a kórházi intenzív osztály ajtajában.
A tanulságokat mindenki vonja le maga.

Watson MD 2012.07.20. 14:02:19

Mentőorvosként is dolgozom. Ha feladatot kapunk, akkor nappal 1, éjszaka 2 percen belül meg kell kezdenünk a kivonulást, és meg is kezdjük. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy a bejelentést követően rögtön hívják is az állomást/rohamkocsit. Mert lehet, hogy épp 10 v 20 perc múlva lesz csak szabad autó. Egyszerűen az eset-/rohamkocsik száma véges. Kiérkezéskor kikérdezzük az érthető okokból szélsőséges érzelmi reakciókban kitörő beteget, hozzátartozóit. Megvizsgáljuk a beteget, és ellátjuk, legjobb tudásunk szerint. Akkor is ha nem a mi dolgunk lenne, mert mondjuk 6.15-kor végstádiumú daganatos beteg, hetek óta fokozódó nyelési nehézsége (melyet nem kívánok elbagatellizálni, de abszolút nem sürgősségi probléma), v egy nátha esetleg egy családi veszekedés miatt kerülünk képbe. Amíg annyian nem tudják, h mihez kell mentőt hívni (v ami még veszélyesebb, tudják, ezért inkább mást mondanak a diszpécsernek, mint ami miatt várnak), milyen problémának van sürgőssége, addig gyakoriak lesznek az ilyen helyzetek. És ezzel nem kívánom elvitani, h igen, van olyan is, h egyes kollégák időnként elveszítik a türelmüket, néha talán nem is ott, ahol jogos lenne a kifogásuk... De a mentő amikor nem megy, akkor nem a meccs végét várjuk az állomáson, hanem vhol vki másnál vagyunk, v mert rászorul, és épp ellátjuk, v mert visszaél a rendszer adta lehetőségekkel.

platelet 2012.07.20. 14:14:52

@marand22: Manapság ez elég ritka, bár létezik. Lehet, hogy vidéken más a helyzet. De a mai viszonyok között nehéz ennek a felelősségét felvállalni, mert ha az ellátásod alatt levő betegnek bármi baja lesz, amíg a másiknál jársz, rajtad verik le. Ráadásul a bejelentés is tökéletesen megbízhatatlna, nem tudhatod, mennyire sürgős. Nem tudom, régebb hogy volt ez, de ma a "fullad" "mellkasa fáj" "eszméletlen" nagy része simán ügyeleti feladat, felét el se kell vinni. Szerintem csak nagyon konkrét, nagyon sürgős bejelentés miatt lehetne késlelteti az első beteget.

platelet 2012.07.20. 14:21:15

@Münci66: Köszi :)
Nem tudom, hogy akkor miért nem jött ki a mentő.
Mint nagymama, teljesen érthető, hogy nem hagyja ott az unokáját, valószínűleg én se hagytam volna, de mint orvos, nem engedném haza. Mindig nehéz, amikor a betegnek nem a saját egészsége a legfontosabb, hanem másról is kell gondoskodnia.
Szerintem is, az egészségügyi dolgozók olyanok, mint a többi ember, van nagyon jó, nagyon rossz, a legtöbb meg jó is meg rossz is, azaz átlagos :)

kalandfereg 2012.07.20. 14:58:43

@rikitiki:
Tök egyetértek veled, hogy a rendszerben van a hiba.
Azt is szívesen kifejtem igen gyorsan és velősen, hogy ez végső fokon politikai kérdés, és a megoldáshoz szerintem jóval közelebb álltunk akkor, amikor az előző kormány szinte egyetlen értelmes cselekedeteként megpróbálta megreformálni az egészségügyet, részben magánkézbe adva egyes területeit, továbbá vizitdíj, miegymás. De ezt az akkori, fantasztikusan konstruktív ellenzék megakadályozta, továbbá most ők vannak itt a nyakunkon kormányként.
Ha rossz ember van rossz helyen, mint jelen esetben a diszpécserek, az sose az illető konkrét ember hibája, ez is egyértelmű, hanem azoké, akik őt helyzetbe hozták, lásd a diszpécserek, továbbá Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor.
Akik pedig helyzetbe hozták ezeket és fenntartják ugyanezen helyzetet, azok végső fokon mi magunk vagyunk, mindenki ebben az országban. Nagyon beteg egy társadalom vagyunk. Én pár évig éltem a miénknél jóval egészségesebb társadalomban, tudom, mit beszélek. Tulképp nem is viselkedünk mi itt igazi társadalomként. A sok majom játssza az eszét, hogy ő mennyire magyar, de az egész csak üres szó, legfeljebb arra jó, hogy legyen oka utálni azt, aki nem magyar.
Egy normális társadalomban nem ez jelenti a nemzeti büszkeség, összetartozás alapját, hanem az, hogy ha a szomszédnak jobb, akkor az nekem is egy picit jó, mert együtt, egymásra utalva alkotjuk ezt a társadalmat, csak együtt boldogulhatunk... és hát nem is boldogulunk, ez nyilvánvaló.
Bocsi, de kicsit elkalandoztam... :)

marand22 2012.07.20. 15:11:19

@platelet:
A távolság nagy úr, ahol én dolgoztam, orvosos mentőautó legközelebb 30-50 km-re volt, meg kellett gondolni, kivel/mivel mész fel Budapestre. Nagyban függ egyébként attól is, mennyire vagy tapasztalt, ismerned kell a diszpécsert, a másik kocsin dolgozó ápolót, sofőrt, tudnod kell, kit/mit bízhatsz rájuk, de nagyon sok mindent meg tudtunk oldani a párhuzamos ellátásokkal, helycserékkel.
Gondolj a mentőorvosi kocsira (MOK) is, amit pl. Németországban tudomásom szerint a vidéki területek 50 %-án használnak randevúrendszerrel sürgősségi helyszíni ellátásra. Ezt sem értem (a helyi diszpécserek felszámolása mellett), hogy miért nem terjedt el jobban Magyarországon (amúgy azon a mentőállomáson, ahol a legtöbbet dolgoztam, sokáig ment a MOK).

karcsibácsi 2012.07.20. 15:23:32

@kalandfereg: Gratulálok az életmentéshez, de tényleg!
Azért az érdekelne, hogy milyen ütőeret, miért, és hogyan fogtál le egy órán keresztül.

kalandfereg 2012.07.20. 15:43:12

@karcsibácsi:
Köszi, jól megvagyok a kérdéseid nélkül, csakúgy, mint a gratulációd nélkül.

karcsibácsi 2012.07.20. 15:50:57

@kalandfereg:
te nem "jól" vagy, hanem modortalan, primitív hazudozó.
Udvarias, jószándékú megszólításra azokban a kocsmákban, ahol törzsvendég vagyok, ennél sokkal szebben szoktak reagálni. Ha igaz lenne az érlefogásos történet, egy sorban megválaszoltad volna.
Amúgy találó a nikked.

kalandfereg 2012.07.20. 16:15:07

@karcsibácsi:
Easy, Sherlock Holmeskám, lazaság. Van az úgy, hogy az ember befizet és mégse táncol. Majd legközelebb valakinek felteszel egy ugyanilyen udvarias és jó szádékú kérdést és hátha választ kapsz... sose lehet tudni... :D

karcsibácsi 2012.07.20. 16:25:39

@kalandfereg:
Látom, legalább humorod van.
Az ütőér leszorításra vonatkozó kérdésemet tényleg szakmai kiváncsiság motiválta, semmilyen hátsó szándék. Most is úgy gondolom, hogy ha igaz lenne (lett volna) a történet, egy sorban megválaszolhattad volna a 3 kérdést. Na, mindegy. Ezzel együtt én is indokolatlanul felkaptam a vizet, amit sajnálok és megkövetlek.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.20. 16:44:49

@kalandfereg: én gerinctelenségnek tartom ha egy féreg felvág az emberileg elvárható minimális kötelezettsége végrehajtásával.
a mentősök viselkedését nem tudom kommentálni mert csak a te véleményedet hallottam, az övékét nem

CPR 2012.07.20. 22:08:37

@Nem túró kúra, KÚRÓTÚRA!: Csak, hogy tudd a diszpécser soha nem mondhatja, hogy vigye be taxival, meg saját kocsin, mert úgy seggberúgják, hogy hazáig repül. Mert, ha a kedves beteg meghal a taxiban, saját kocsiban abból lesz a nagy pereskedés.

Nem túró kúra, KÚRÓTÚRA! 2012.07.21. 00:49:58

@CPR:
És azt el lehet mondani, hogy "Kedves Hölgyem/Uram, sajnos az egyetlen kocsink éppen most zuhant szakadékba Kamcsatka-külsőn, előreláthatólag a negyedik évezred közepéig nem tudunk Önökhöz eljutni. Természetesen nem javasolhatom senkinek, hogy a beteget vigye be taxival vagy saját kocsin, mert úgy seggberúgnak, hogy hazáig repülök. Mert, ha a kedves beteg meghal a taxiban, saját kocsiban abból lesz a nagy pereskedés." A beszélgetést rögzítettük."
Nos?
Mert azt ugye mondhatja kissé vékonyabb hangú középkorú hölgynek, hogy "Na ne szórakozz öcsi!" És leteszi.
(Megtörtént.)

OFF( a négyzeten)
Akkor ezexerint a hozzánemértő, netán a "Potsubai-Szép Iván:Háziállatok anatómiája és élettana" nem kellő mélységben való ismerete, a farmakológiában való járatlanság és egyéb halálos bűnök miatt fikázni az érdeklődőt, az komilfó. Amennyiben bennfentes, pláne fehérköpönyeges-fonendoszkópos bennfentes részéről hangzik el.
Egy Alte Trottel meg véképp kigezarolozva.
Nem vagy te véletlenül hobbiból az Index Polidili moderátora?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása