Egy rendelőbe nyomorítottak kettőt

2012.07.18. 12:33

Üdítő volt a kórházblogban a dunaújvárosi kórházról pozitív hangvételű levelet olvasni Bár hozzá teszem, a beteg szerintem nem városi.


Amikor ezen a blogon azt olvasom, hogy így nem kapnak elég pénzt a kórházak, meg úgy nehézkes az ellátás mindig csak a saját kis városom jut eszembe.


Dunaújváros! Az a Dunaújváros, ami másként épült meg mint a többi település. Más települések a templomok köré épültek, ez a város a Dunaferr köré. A Dunaferr pedig elég sokat adott anno a városnak. Elsősorban munkahelyeket, majd otthonokat, óvodákat, iskolákat, mozit, múzeumot, uszodát, sportpályákat, és több egészségügyi intézményt is.
Nem tudom pontosan mekkora lélekszámmal élt anno a város, de volt szülőotthon,/ami ma kollégium/, kettő sztk, egy kórház és körzeti orvosi rendelők.
Mára ennek annyi.

business-man-hands-on-head_large.jpg


Aki kedvet érez, üsse be a Google-ba, hogy Zöld rendelő. A sajtóinformációk szerint a Zöld rendelőt a korábbi kórházigazgató eladta, annak összegét beleforgatta az adósságokba, majd utána több tízmillióért visszabérelte az új tulajdonosoktól. Az új tulajdonosok között természetesen köztük van/volt az akkori kórházigazgató is. Hogy mi volt ebben ami megérte a kórháznak, számomra rejtély! Eközben megvetették a Zöld rendelőben évtizedek óta dolgozó orvosokkal a rendelőiket, hogy miért ez is rejtély.


A lényeg az, hogy a rendelőért egy idő után nem fizettek szinte semmit. Először a fűtést és a vizet kapcsolták ki, majd a villanyt, lifteket, végül nem maradt ott már semmi. Csak a tulajdonnal rendelkező orvosok, akik bár fizettek, de nem az egész épületet, csak a saját rendelőjüknek megküldött számlát.. Hozzá kell tenni, hogy ezt a mérhetetlen adósságot a kórház halmozta fel a visszabérléssel.


Abban a Zöld rendelőben működtek az úgynevezett vízi kezelések és a fizikoterápiás kezelések is. Eléggé tönkrementek már a medencék, a felújításuk sokba került volna. Ekkor jött az ötlet, hogy a több tízmilliárdból megépült élményfürdőbe költöztetik ki a kezeléseket. Kapott ott helyet az ortopédia is, és tényleg egy nagyon szépen megcsinált részleget kapott ott az egészségügy eme része. Csakhogy a város az élményfürdőt sem fizette, így az bezárt az eürészlegével együtt.


Eközben egy bizonyos szombati napon, pár nappal azután, hogy a lelakatolt zöld rendelőbe nem tudtak bemenni a dolgozók, pénzt és időt nem kímélve egyetlen hétvége alatt átköltöztették az egész szakrendelőt a kórházba és a fehér rendelőbe a dolgozók!!!


Ma a zöld rendelőt csak kísértetháznak nevezik, mert egy lélek nem megy oda be, vagy épp katasztrófaháznak, mert hullik darabjaira , ugyanis a gondját még a tulajdonosa sem viseli.
Most megint megnyílt az élményfürdő, egyes kommentlhető helyeken az emberek azzal viccelnek/!!!/ hogy nem mernek időpontot kérni, mert mire sorra jutnának az épület megint bezár.
Kérdezem én. Ez is az állam hibája lenne? Nem! ez a városvezetésé, a korábbié és a jelenlegié is együtt. Egy rendelőbe nyomorítottak kettőt.


Nem nagy ez a város, ma talán laknak benne 50.000 ezren, de mégis súlyponti kórház a neve. Megyehatár szélén vagyunk, tőlünk Tolna talán 10-15 kilométer. Onnan is ide járnak be, mert Szekszárd jóval messzebb van. De ide járnak még a Duna túl feléről is, mert bár régen csak a Dunaföldvári híd volt, ma már van Pentele híd is, és csak néhány kilométer busszal, bringával és máris a városban vagyunk. Vannak még környező településeink is, akiknek bár van Kistérségi ellátóközpontjuk, nem oda mennek, hanem ide ebbe a kórházba. Pedig ott is helyi orvosok vannak. Itt a városban egy közönséges ambuláns műtétre 2-3 hetet kell várni, Kulcson és Dunavecsén még aznap megcsinálják az oda tartozóknak, de a dunaújvárosiaknak csak térítés ellenében. Mégis ide járnak a vidékiek laborba is, és a szakrendelésekre is.


A körzeti orvosomat ma nagyon körülményes elérni. Amíg a Zöld rendelőben volt, a körzete kellős közepén rendelt. Ma a város szélén kapott egy rendelőt,/béke városrész/ amit elég nehéz megközelíteni, tekintettel arra, hogy ebben a városban a volán sem működik, járatritkítások, buszmegállóáthelyezések, és alvállalkozók...


De a béke városrészi körzeti orvos a város közepén kapott rendelőt, az ő betegei pedig a város széléről kénytelenek megoldani a városba jutást. Érti ezt valaki?
Na itt nem a finanszírozással vannak a gondok. Bámulatos, hogy orvosok ma itt képesek dolgozni, helytállni úgy, hogy több tízezren vannak naponta egyetlen épületben!!!
Jó lenne, ha valami nyugdíjas közgazdász, könyvelő, ügyvéd, rendőr stb... csak úgy hobbiból ok nyomozna és végre kattanna a lakat a felelősökön.


Próbáltam érthetően leírni a helyi állapotokat, ezek a keresőben mind olvashatók, nem egyéni véleményem. És talán még le sem írtam mindent.


Ez csak néhány link, de megszólalnak az érintett dolgozók is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tecsóba sose többé 2012.07.18. 12:53:56

Nem értem!
Ha a sok rendelőből csináltak egyet, és működik, akkor nem az előző megoldás volt pazarló?

El Visco Stello (törölt) 2012.07.18. 13:32:35

Kérdem én és joggal: Mi akadályozza a két körzeti sámánt, - úgy is mint vállalkozókat - hogy rendelőt cseréljenek?
Érzek én ebben az írásban valamicske politikai ellenérdekeltséget is. Ettől persze minden szavát elhiszem.
Egyébként pedig ez a Donauneustadt már létezett 1983 előtt is. Csak ki-ki az ízlésének megfelelően nevezte el.

Sokorai_Atala 2012.07.18. 14:14:23

Az én körzeti orvosom két kerülettel arrébb van, mint én, mert jó és, mikor elköltöztem az ő kerületéből megtartottam. Kicsit nagyobb helyen, mint Dunaújváros:) Amúgy van nekem vidéki hozzátartozóm, aki szintén a nagy távolságra, meg a a forgalomra panaszkodik, mikor még szinte taxival is olcsóbb eljutni a város egyik végéből a másikba, mint itt két-három átszállással bárhova(persze, aki rendesen lukasztja a jegyet):) Szóval érdekes, tényleg kicsit földhözragadtak vagyunk.

tecsóba sose többé 2012.07.18. 14:20:31

Az én orvosom itt van Tőlem 60 méterre. Ha beteg vagyok, eszemben sincs távokat megtenni. Mondjuk nem is járok orvoshoz, de járókerettel, öregen ez bonyolultabb lehet.
@El Visco Stello:
sámán. :)))

FelixJager 2012.07.18. 14:40:33

@El Visco Stello:
Na nézzük így elsőre mivel járna a rendelő csere:
1. Általában az ök. biztosítja a rendelőt, nekünk pl. csak rezsit kell fizetni (70K/hó), de mindez le van írva a ök-háziorvosi bt/kft közötti szerződésben. Először ezt kell módosítani. Ehhez azonban testületi ülésen kell szavazni. Mondjuk ez legalább nem kerül pénzbe, de átfutása 1-2 hónap.
2. ÁNTSZ működési engedélyben módosítani kell a rendelő helyének változását: 35 000 Ft eljárási díj ellenében.
3. OEP felé módosítani kell a rendelő helyének változását, ez "csak" egy egynapos budapesti túra jobb esetben.
4. Ahhoz, hogy a háziorvos bt/kft-je el tudja számolni az új fiókteleppel kapcsolatos kiadásokat (rezsi, takarítás etc...) a társasági szerződésben ezt meg kell nevezni fióktelepnek, tehát azt módosítani kell, ez nekem legutóbb kerek 53 000 forintomba fájt.

Az útiköltséggel együtt 100K-nál járunk.
Aztán persze lehet csak szimplán rühellik egymást és ezeknek az átgondolásáig el se jutottak.

El Visco Stello (törölt) 2012.07.18. 14:52:30

@FelixJager: Igen, ezek mind méltányolható problémák. Én sem úgy gondoltam, hogy a rendelők csak úgy kicserélődnek. Örülök, hogy te sem látod megoldhatatlannak.
Egyébként pedig az orvos nézőpontjából nem is lehet olyan rossz egy nagyobb, de nem leküzdhetetlen távolság a körzetétől. Meggondoltabbá teszi az indokolatlanul orvoshoz járókat.
Még mielőtt támadnátok, kihangsúlyozom: AZ ORVOS SZEMPONTJÁBÓL.

FelixJager 2012.07.18. 15:05:33

@El Visco Stello:
Nem rossz elgondolás egyébként. Mivel háziorvosról beszélünk, akinek ez nagyo nem tetszik, az átviheti a kártyáját egy olyanhoz, aki közelebb rendel. Duduban lehet, vagy 15-20 háziorvos, bizonyára talál magának egy lokalizáció és szakmai szempontok szerint is megfelelőt.

matilda. (törölt) 2012.07.18. 16:33:03

és valószínűleg csak az fogja átvinni a kártyáját, aki notórius orvoshoz járó, aki azt se tudja, hogy hol a dokija, meg hogy milyen messze van, mert még sosem volt az lesz@rja...
zseni megoldás

cbw 2012.07.18. 23:57:41

@matilda.: sajnos ez a gyakorlatban nem így működik. A belvárosban főleg idősek laknak, akik ragaszkodnak az orvosukhoz, de nem tudnak eljutni a rendelőig. Így a rendelési idő nagy százalékában hívásokra kell rohangálnia az orvosoknak.Senkinek sem jó ez a helyzet...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása