Órákon át várakoztatták a beteg gyerekeket

2012.07.16. 09:11

A fiamnak úgy 4 éves kora óta vannak problémái a fülével, évi 2-3 alkalommal tiszteletünket tesszük a kerületi SZTK fül-orr-gége osztályán.  Az évek során már megtanultuk, hogy a fájdalomcsillapításon kívül mást nem teszünk vele amíg szakorvos nem látta. Volt már középfülgyulladása, hallójárat gyulladása, meg egyszerre mindkettő is. Legtöbbször kap egy gyógyszeres gézcsíkot a fülébe, gyógyszert meg helyzettől függően írnak neki. Ezzel így elvagyunk, másnapra már ritkán van panasza, de legalábbis jobban van.

2_1.jpg

 

Múlt héten ismét megfájdult a füle,  vélhetően a Balatonban töltött 3 naptól. Csütörtökön irány a fülészet, ahol egy új orvos fogadott, vele még eddig nem találkoztunk.  Belenézett a fülébe, majd azt mondta, hogy az ott lévő fülzsír mögött maradt víz, ettől gyulladt be.  Kimosta, leszívta a fülét, majd egy Garasone fülcsepp recepttel utunkra bocsátott bennünket. 

 

Csepegtettük, de nem igazán javult, szombat hajnalra már azzal keltett, hogy a feje is fáj és hiába vesz be Algopyrint.  Reggel telefon, fülészeti ügyelet a Heim Pálban. Nagyszerű, az utóbbi időben már annyit jártunk ott (mármint a kórházban)  felváltva a három gyerek valamelyikével, hogy lassan előre köszönnek. Többnyire jók is a tapasztalataink, csak a bőrgyógyászatot kerüljük el nagy ívben, ha lehet.  Eleve a Delej utcában parkoltunk le, ott van a fül-orr-gége osztály épülete. A lépcső tömve gyerekekkel. Férjem egyből sokkot kapott, mondtam biztos csak egy kirándulócsoport pihenget ott a napon. Gyenge próbálkozás volt, belátom.  Mondjuk annyiban jól tippeltem, hogy egy buszt önmagában megtöltöttek volna csupán a beteg gyerekek, nem beszélve a szülőkről, tesókról, stb. Mindez a hőségriadó kellős közepén. A váróban 40 fok, 40 fülfájós, lázas gyerek, légmozgás nulla. A lépcsőn még akadt hely, csak a déli napot kellett hozzá jól bírni. Tesztnek jó volt, mert megkérdeztük a gyereket, hogy ugyan fáj-e annyira a füle, hogy ezt a sort kibírja, de fájt neki. Egész Budapest fül-orr-gége ügyeletét egyetlen doktornő látta el, az ő nyakába szakadt ez a töméntelen gyerek. Becsületére váljék igyekezett is, ahogy tudott, de amikor úgy két óra elteltével bejutottunk hozzá már iszonyú elcsigázottnak tűnt.  El nem tudom képzelni, hogy mikor evett, pihent, mondta, hogy másnap reggel 6-ig lesz benn. Gyerek megkapta a szokásos gyógyszeres gézt a fülébe, amitől rövid időn belül enyhült is a fájdalom.  Vasárnap vissza kellett volna mennünk cseréltetni, de bevallom őszintén – hogy lehessen ránk követ dobálni – azt már nem vállaltuk be.

 

Banális kis sztori? Senki nem halt meg, nem perel be senki senkit, gyereknek se fáj már a füle. Mindennapos a magyar egészségügyben? Lehet.  Pedig nem kéne annak lennie. Nem kellene belefásulni és elfogadottnak tekinteni a rosszul szervezett, de legalábbis problémára rosszul reagáló ügyeleti rendszert, az órákon át várakoztatott beteg gyerekeket, az agyongyötört, alulfizetett orvosokat.  Az ilyesminek igenis legyen hírértéke, figyeljenek fel rá azok, akik tenni tudnak azért, hogy másként legyen.  Szemléletváltozást és szervezeti változást csak az fog eredményezni, hogy ha a lázas gyerekkel hőségben várakoztatott szülők, a kizsigerelt orvosok nem beletörődnek, hogy ez már csak így van, hanem megfogalmazzák az igényüket, hogy ne ez legyen a színvonal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

matilda. (törölt) 2012.07.16. 09:54:10

óh végre végre valaki aki nem az orvost szidja...

valerio 2012.07.16. 10:12:17

Magyar orvos, afrikai körülmények.

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.16. 10:19:52

hány éves, hogy önállóan vesz be gyógyszert?

Figyel Castro 2012.07.16. 10:28:38

Ha a szulo tudja, hogy gond lesz a gyerek fulevel, miert nem dugja be vattaval pl. es ugy engedi vizbe?

bbppoo 2012.07.16. 10:31:12

Mi egyszer 4 órát vártunk a Heim Pálban a doktornőre, mert fel kellett mennie az osztályra műtani. Amikor visszaért, olyan kedves volt, mintha akkor kezdte volna a műszakot, pedig már 18 órája szolgálatban volt. Azóta a magánrendelésére járunk, ha meg ügyel, és sürgős, a Heim Pálban tesszük tiszteletünket.

Figyel Castro 2012.07.16. 10:38:06

@Bizmut: Szamomra az elsodleges, hogy a gyerek ne szenvedjen, marpedig a sorozatos fajdalom plusz jelen posztban vazolt korulmenyek miatt szenved, nem is keveset, ami nem kis reszben a szulo toketlensege, es nem tortent volna meg, ha...

marxengelszleninsz 2012.07.16. 10:54:19

@Figyel Castro: vattával a vízbe, mi?...
gratulálok te zseni..

Figyel Castro 2012.07.16. 10:57:48

@marxengelszleninsz: Mivel az uszodaban hegyekben vannak az berek vattaval a fulukben ( fent emlitett problema okan), gondolom, akkora faszsag nem lehet. Szoval ne pofazz :)

avidan 2012.07.16. 11:00:12

Karcsibácsi: Legyünk pontosak. Nem szőke, vörös.

Babette: 12. Ki volt készítve neki.

Figyel Castro: Heti két alkalommal úszik suliidőben. Szilikonos füldugót használ egyébként, de az utóbbi időben nem rakta be és nem volt gondja.

2012.07.16. 11:13:28

Nincs baj ezzel a poszttal, csak nem beszélni kéne már.

Reggie 2012.07.16. 11:24:33

@avidan: En is hasonlo problemakkal kuzdottem gyerekkoromban, szerintem az a legjobb, ha elfelejtitek az uszast.

Sokorai_Atala 2012.07.16. 11:39:38

Sajnos nyáron gondolom kevesebb a szakorvos a szabadságolás miatt, több beteg fül, hiszen többen járnak úszni, strandra és a kórház várója meg ugyanakkaora, mint szokott.
Gondolom, hogy a srác mostantól, fogja használni a füldugót, ha pár hónapig nincs is panasza, ráadásul a nyári vízekben nagyobb a fertőzésveszély a tömegek miatt.

bbppoo 2012.07.16. 11:40:06

Én is rettentő fülfájós voltam / vagyok. Kb. 10 éves koromig gyakran volt középfül gyulladásom, ki tudja miért, hiszen már orrmandulám sem volt. Aztán 10 éves korom után átváltott hallójárat gyulladásra a történet. Igen gyakori, és heves lefolyású betegségek voltak, nem ritkán 2-3 hétig is eltartottak. Egyik alkalommal egy fiatal, nagyon kedves doktornőhöz kerültem, aki azt tanácsolta, készíttessek egy panoráma röntgent, mert nem tarja kizártnak, hogy valamelyik fogam okozza, ezt a gyakori problémát (gyakori: értsd 2 havonta 1 betegség). Kiderült, hogy a bölcsesség fogam belül elromlott, és ez okozta. Azóta 2-3 évente egyszer fordul elő, és olyankor strandolás után, ha előtte elfelejtem paraffinnal bekenni a fülem bejáratát. A vatta nem megoldás, csak középfülgyulladás ellen, hogy ne kapjon huzatot a fül.

avidan 2012.07.16. 11:43:29

@Reggie: Ez nem olyan egyszerű, mert van némi túlsúlya, ami miatt fontos a rendszeres mozgás. Úszás füldugóval, ez a kompromisszumos megoldás... csak most nem vitte a Balcsira.

Reggie 2012.07.16. 11:47:50

@avidan: Hat el kell donteni, hogy mi a fontosabb szerinted. Nem mindegy, hogy hanyszor szurjak fel a fulet es ezaltal romlik-e a hallasa. Nekem pl. annyiszor szurtak fel a jobb oldalit, hogy valamivel halkabban hallok vele, mint a masikkal.

triblii 2012.07.16. 11:58:47

index.hu/kulfold/2012/07/14/iszonyatos_korulmenyeket_tartak_fel_brit_korhazakban

olvasd el a fenti cikket !--nálunk, egy jóval csóróbb országban, a blogban leírt gyermek eset kimenetele még istenes volt !

Ismerőstől tudom, pont angliai eset volt, ahol ennél jóval komolyabb esetben , amikor a family doctor fül-orr-gégészhez akarta küldeni a beteg
gyemeket /40 celsius láz, mastoiditis,/
egyszerüen NEM VOLT fül-orr-gégész.
Még perelni sem volt kit, vis major helyzet volt !!

Ez van , a megoldás legfontosabb eleme:
pénz, pénz, pénz .....
A politikusok nemhogy nem adnak, hanem előre megfontolt szándékból sem mondják ezt ki !

avidan 2012.07.16. 11:59:41

@Reggie: Nem ennyire gáz a helyzet szerencsére. Még szóba se került, hogy felszúrják, kórházban se volt, stb. De egyszer félévre abbahagytuk miatt az úszást, amikor gyakrabban volt beteg.

marxengelszleninsz 2012.07.16. 12:01:45

@Figyel Castro: A vatta egy f@szság. Jobb esetben csak kiázik a füléből a vízben, rosszabb esetben szakorvos fogja tudni csak kiszedni később a hallójárat mélyére ázott vattaszálakat. Attól mert sokan csinálnak valamit, még lehet baromság.

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 12:06:16

@triblii:

Folyamatosan belinkelitek ezt a cikket.
Az angol egészségügyre fordítanak eleget.

Itt emberek sikkasztását, hanyagságát, embertelenségét tárták fel.
Orvoshiány miatt nem büntetik ott sem a felelősöket, nem a pénz hiánya miatt.

Reggie 2012.07.16. 12:06:31

@avidan: Akkor meg valoban elviselheto a helyzet. Jobbulast kivanok!

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 12:07:07

@marxengelszleninsz:

A szilikonos füldugót hitte vattának. :D

bbppoo 2012.07.16. 12:11:05

@avidan: ha viszont túlsúly van, érdemes lenne cukrot is nézegetni, mert okozhat gyakori fülgyulladást. Nagymamámnál a cukorbetegség megjelenésével kezdődött el a fülfájás időszaka.

tecsóba sose többé 2012.07.16. 12:22:12

Sziasztok!

Több dolgot nem értek, és ezért a szülőt hibáztatok.
Unokahúgom szintén fülbeteg. Egy kis szél, egy kis víz, egy kis baci és máris magas láz, és fájdalom. Kipucolták a manduláit, szúrták, csíkozták, tubusozták stb..
Mára megtanulták a tesómék kezelni. Először is. Egy fülbeteg családban a gyerek nem megy füldugó nélkül a vízbe! ha mégis megvan a baj, mindig van otthon Aerius szirup, cataflan csepp és garasone csepp. Ezzel egy hétvégét tökéletesen át lehet vészelni. 6 éve nem voltak panasszal a fülészeten, csak hallásvizsgálatra kell járni, mert a sok szúrástól csökkent a hallása.

Martian (törölt) 2012.07.16. 12:22:17

@triblii: vagy Svédországban felveszik a gyereket egy kéthetes várólistára...

marxengelszleninsz 2012.07.16. 12:27:28

@Dr.laikus PhD: ja, így már érthető. Csakhát veszélyes a hülyeséget propagálni, mert egyesek még komolyan veszik és tényleg vattával a fülükben fogják vízbe küldeni a gyereküket.

VaTi 2012.07.16. 12:40:32

A végkövetkeztetéssel egyetértek. Megfogalmazni a felelős helyek irányába a problémát. Jelezve, hogy nem az orvosokat, hanem a körülményeket, a fenntartást, a szervezést, egyéb körülményeket okol. Kérdezem a posztolót (támadó él nélkül): ő maga megtette ezt? Elküldte esetleg ugyanezt az írást akárhová (eü min pl, vagy bári legyen is az illetékes)? Mert örülök, hogy van, aki látja, hogy az áldatlan állapotokért nem az orvos a hibás, látja, hogy az érintett beteg, szülő is szót emelhet a helyzetért, az orvosért, tkp ezáltal önmagáért, de meg is tette? Mert ez a poszt ezen a blogon erre vajmi kevés. Sajna.

Figyel Castro 2012.07.16. 12:47:04

@marxengelszleninsz: Ha a hülyeséget veszélyes propagálni, akkor húzz el innen, mert veszélyes vagy!!!

avidan 2012.07.16. 12:51:39

@tecsóba sose többé: Már írtam, "nem extrém módon fülfájós", hamar gyógyul, nem szúrták, nem vették ki a manduláit, szóba se került, stb.

Aerius: tudtommal allergiára való.
Cataflam: szokta kapni, ha fáj a füle
Garasone: nem tudom, nekünk annyira nem vált be, illetve gyorsabban hat a gézcsík a fülében.

Egyébként azért megyek vele ilyenkor mindig a fülészetre, mert ad.1., még a tapasztalt gyerekorvosa is inkább elküldi, ad.2. én - legalábbis teljes bizonyossággal - nem tudom megmondani, hogy középfül gyulladása vagy hallójárat gyulladása van. Pl. a népszerű melegítsük módszer is ettől függ.

Hogy hordani kellett volna a füldugót, abban egyetértek. Nem vagyunk mindig tökéletesek.

cenzorilla 2012.07.16. 12:53:17

@Figyel Castro:

Figyejjé Castro!

Ez a stílus itt nem menő.
Hagyd abba, mert nem hagyom sokáig.

avidan 2012.07.16. 13:11:42

@VaTi: Lehet, hogy igazad van. Én talán olvasottabbnak gondolom ezt a blogot, végülis elég gyakran kinn vannak a posztjai az Indexen.

Figyel Castro 2012.07.16. 13:17:05

@cenzorilla: Na te figyejjé: most nagyon megijedtem, jujj, mi lesz most velem, befenyítettek, jön értem a Kantospolizei már csenget is, micsinájjak jujjujjujj...

tecsóba sose többé 2012.07.16. 13:19:17

@avidan:
"A fiamnak úgy 4 éves kora óta vannak problémái a fülével, évi 2-3 alkalommal tiszteletünket tesszük a kerületi SZTK fül-orr-gége osztályán. Az évek során már megtanultuk, hogy a fájdalomcsillapításon kívül mást nem teszünk vele amíg szakorvos nem látta."

Azért ez mond valamit nem? Én panasz nélkül kórelőzménnyel azért felkeresnék egy szakorvost rendelési idő alatt. Ügyeleten csak ellátnak, de vizsgálatokat nem írnak ki.
Igen, aerius allergiára való, de nyálkahártyára egyszerűen tökéletes. Ne csak az első szót olvasd el a leírásokból, hanem azt a hatalmas salátalevelet is, mert számos hasznos infó van benne, amiből rájöhetsz, hogy még mennyi mindenre jó.

marxengelszleninsz 2012.07.16. 13:19:27

@VaTi: Ami az egészségügyet illeti, a kormányzat pontosan tudja, hogy nagy gáz van ezen a téren, nem hiszem, hogy az újdonság erejével hatna rájuk ennek a beszámolónak az elolvasása.
Múltkor egyébként én is ültem a gyerekkel az sztk-ban a 45 fokos váróban izzadva a fülészeten, ahol kábé harmincan voltak előttünk, fél óra várakozás után kezdett körvonalazódni a tény, hogy három órán belül biztos nem fogunk sorra kerülni, így eljöttünk, mielőtt hőgutát kaptunk volna.
Szerencsére nem fülfájás miatt voltunk ott, "csak" kezelésre mentünk volna.

anyu 2012.07.16. 13:20:25

Nem találom a cikket, de 1-2 hónappal ezelőtt olvastam a délmagyar.hu-n, hogy Szegeden nem tudják biztositani a hétvégi folyamatos gyermek orr-fül-gégészeti, mert csak 3 szakorvosuk van, ebből az egyik 60 év feletti.

Szomorú... ez egyetemi város

2012.07.16. 13:27:27

@Figyel Castro: Csak a fenyegetésből értesz, a humorból nem? No, akkor tolok neked egy képet arról, amikor legutóbb söröztem cenzivel:

php.darkhalo.org/dontfuckwiththeadmins.jpg

Figyel Castro 2012.07.16. 13:34:58

@Fyall - Separate or superstate!: Humort nem tapasztaltam, folenyeskedest igen. Fix IP-m nincs, nickem masik igen, lehet probalkozni, de magat hogy bannolja ki , LOL, XD, smiley...

huhhhu 2012.07.16. 13:44:03

@VaTi: "Elküldte esetleg ugyanezt az írást akárhová (eü min pl, vagy bári legyen is az illetékes)?"

Mi értelme lenne? Akiknek VIP ellátás "jár", azokat nem érdekli mi van az alattvalókkal. Az érem 2 oldalán állunk. A betegek, és az egészségügyisek. Mindkét oldalnak komoly problémái vannak. Ezzel tisztában van a kormány is, csak tesz rá. Ahogy mindenre. Sokkal hatásosabb lenne, ha azok, akik ezeket a törvényeket, intézkedéseket hozzák, pontosan ugyanolyan ellátásban részesülnének, mint a pornép. Mindjárt elgondolkodnának.

Más... sajnos vannak végtelenül unintelligens hozzászólók. Nem értem, ezt miért engedi a moderátor. Van egy mag, aki azt képzeli magáról, hogy ő szellentette a Passzát szelet, a többi meg kérjen engedélyt meghunyászkodni. A probléma az, hogy van aki az egészségügyben dolgozik, ami bizony a megítélést még a rosszból is rontja. Ha valaki kórházba kerül, és egy ilyenbe beleszalad, arra fel is adhatják az utolsó kenetet.

Mindenkinek más a tapasztalata, a helyzete, a felfogása, és attól, hogy valakinek más a véleménye, mint amit itt néhány zsenitojás elvár, attól lehetne emberi módon kommunikálni.

avidan 2012.07.16. 13:44:25

@tecsóba sose többé: Ügyeleten most voltunk először. Annyi, hogy nem a gyerekorvoshoz viszem az általános rendelésre, hanem eleve az SZTK-ba a fül-orr-gége szakrendelésre. Még nem éreztek késztetést, hogy egyéb kivizsgálásokra elküldjék. Gondolom, ha mondjuk adott alkalmakkor nem gyógyult volna, hanem visszamegyünk, akkor továbbküldenek.

De pont most kérdeztem meg a dokit (az SZTK-ban, nem az ügyeleten), hogy várható-e, hogy kinövi vagy lehet-e ellene tenni.

Aeriust megnézem.

szabidoki 2012.07.16. 13:45:49

Az orvosok már számtalanszor jelezték, hogy elégedetlenek a dolgok folyásával, általában az volt rá a válasz, hogy "de elfogadják a hálapénzt, kussoljanak!", úgyhogy aki teheti, szedi a sátorfáját. Ilyenkor meg persze megy a pampogás.

triblii 2012.07.16. 13:53:00

@anyu: Tudomásul kell venni, hogy rangsorolni kell ,nem lehet mindent azonnal biztosítani, a világ összes pénze kevés volna rá, sajnos arra szocializálták az embereket, hogy már egy náthával is nyugodtan fordulhatnak orvoshoz, sőt "megelőzni" a nagyobb bajt forduljanak is.

Éppen a minap kérdeztem egy szolgáltatót, hogy annak a tényleg egyszerű piti ügynek mennyi az átfutási ideje, ami most éppen nekem valamiért az átlagnál fontosabb lenne, és azt mondta, hogy 60 nap: egyszerű adatbevitelről van szó, melyet egy 4. ált. osztályba járó 10 éves 1 perc alatt rögzítene a számítógépen....
más : ma már mindenkitől elvárt, hogy legalább egy szöget alkalmasint tudjon beverni, mert ha mással vereti be akkor fizet mint a meszes /még Obi és Praktiker sem kell hozzá /, a "szívszaladásra" panaszkodó
beteg meg ha megkérdezik, hogy no és akkor mennyi volt a pulzusszáma, néz ki a fejéből, hogy ő azt nem tudja, hogyan kell megszámolni /Eü kultura, lázcsillapítás, stb.../

tecsóba sose többé 2012.07.16. 13:53:28

@avidan:
Unokahúgomnál a tamtamot kellett verni.
És igen, számos oka lehet. És okozhat még csonthallást is, ami nálunk megvolt, csak 3 évesen derült ki sajnos. Leírták már, hogy bölcsességfog, rossz orrmandula stb...
Gyerekorvossal konzultálj, hogy kérjen további vizsgálatokat. DE a füldugó kötelező a megelőzéshez!!!!

avidan 2012.07.16. 14:08:18

@szabidoki:
Szegény doktornő ott szerintem egy vasat sem kapott.

@huhhhu:
Filóztam egy darabig, hogy megírjam-e ezt a sztorit. De tényleg azt gondolom, hogy ne az legyen a színvonal, hogy örülj, hogy ellátnak, hanem az, hogy ellátnak megfelelő körültekintéssel és megfelelő körülmények között. Beleértve ebbe orvost és beteget egyaránt.
Le kell írni, hogy ez az elvárás Magyarországon.

Egyébként meg nem mindig minden a pénz. Egy rosszul szervezett rendszerben vagy rosszul reagáló rendszerben lehet, hogy csak szervezési hiba van. Adott körülmények között lehet, hogy pl. nem figyelik a fülészeti ügyeletek betegforgalmát és azért hagyják rá egy kórházra, vagy az adott kórházon belül nem úgy szervezik az ügyeleti beosztást, ahogy kell. Ez is lehet.

cenzorilla 2012.07.16. 14:14:39

@Figyel Castro:

Ha a mosolyt nem érted, de butaságot beszélsz és te hülyézel másokat akkor ki foglak tiltani.

Ha újra regelsz akkor ismét kitiltalak.
És újra és újra....

Próbáld megtartani azt a stílust, vagy inkább megtanulni ami itt megszokott.

karcsibácsi 2012.07.16. 14:17:24

Cenzor Lilla nagyon éberen őrködve törülte a hozzászólásomat - a ráadott reakciókat már nem, ami elég sajátságos eljárás.
Innen is üzenem Bizmutnak, hogy nem tartom magam intelligencsnek. Egész éjjel dógoztam, tologattam a betegeket a műtő - rözgöj - őrzőszoba (Bermuda) háromszögbe. Eccerűen muszáj vótam egy kis doppingot, vagy ha úgy jobban teccik, kedéjjavítót magamhoz venni, így asztán 1-ből máshogy látom a leányzó fekvését. De ami tény, az tény: a poszto Ló azon rinyál, hogy 2 órát köllötött várni, hogy egy amúgy nem sűrgős eü. gondra adekvált ellátást kapjon. Most akkó nem térnék ki a hajszínére meg a frusztrációira (frájd zsigmond!), csak annyit mondok: igen nagyon irigylem, hogy nincs más gongya...

cenzorilla 2012.07.16. 14:24:32

@karcsibácsi:

Pedig a reakciók miatt töröltem. :D

Megvizsgálom akkor, hátha meglelem őket és sutty ki is törlöm igenyöst.

karcsibácsi 2012.07.16. 14:25:23

@szabidoki:
ebbe 1-ébként nagy igasságod vagyon: el kő hózni balnbú, oszt hagy fortyogjanak az elégedetlenkedők saját levükbe. Asztán legfőjjeb majd a szőke (vörös?) p. belegyugja a gyereke fülébe sk a tamponát.

avidan 2012.07.16. 14:28:46

@karcsibácsi: Megegyeztünk, ez legyen a legnagyobb gondom. De ez nem erről szólt, max. ennyit ért ki belőle.

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 14:30:04

@karcsibácsi:

Tényleg fáradt vagy.
Hogyan máshogy lehet leírni, hogy az orvost agyonterhelték, kizsigerelték, kizsákmányolták, ha nem annak fényében, hogy betegeket kellett ellátnia többet, mint amit embernek, gondolkodó főnek, segítő majdnem Teréz anyának szabadna. :(

Festői kép a napon, lépcsőn várakozó többnél is több beteg gyerek.

kis hangya 2012.07.16. 14:41:28

Nem, ez felhaborodas hatasara sem lesz jobb, mivel nincs ra tobb penz es nem is a szerencsetlen doktorno tehet rola. Egyszeruen az allam nem erdekelt abban, hogy tobbet nyujtson, tovabba a halapenz osszegeert lehet kotni maganbiztositast. Tudom ez fajdalmasan hangzik, de emberek fognak meghalni emiatt, az allamot ez sem erdekli.

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 14:47:22

@kis hangya:

Én is azt gondolom amit a posztoló.

Szervezési hiba és nem is talán a kevés orvos a még kevesebb pénz.

Az új TEK-el senki nem tudja hová, merre menjen, kihez is lehet fordulni.

A régi Madarász utca is Heim Pál, mert szervezetileg hozzá tartozik.
Ha csak ennyit írnak, akkor máris a IX. kerület zsúfolásig megtelik és belerokkan egy orvos és napon fő egy csomó lázas kölök.

Kérdés a XIII. kerület adott-e ügyeletet aznap.

avidan 2012.07.16. 15:03:09

@Dr.laikus PhD: www.heimpalkorhaz.hu/index.php?menu=1&tab=rovat_al&id=315

Ha ez igaz, akkor 1 nap = 1 kórház
Legalábbis a gyermekkori légúti idegentest és fül-orr-gégészeti ügyelet rovatban.

A mi két óránk elteltével egyébként a sor mit sem csökkent, annyi új beteg jött. Irtóra sajnáltam ott mindenkit, a gyerkőcöket is, az ott dolgozókat is:(

LenaLondon 2012.07.16. 15:12:41

Ha fájós a gyerek füle, nem engedem a Balatonba füldugasz nélkül. Tessék már előre gondolkodni.

Mellesleg kíváncsi lennék, hogy hány valóban beteg, fülfájós gyerek várt ott a váróban. Mennyien voltak azok akiket a nyaralás miatt nem vittek el rendes rendelési időben orvoshoz, amikor kellett volna.

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 15:17:12

@avidan:

Despota kirakta a fontosabb telefonszámokat.

A központi ágynyilvántartó elvben meg tudja mondani, hogy azon a napon a megfelelő körzetben melyik kórház az ügyeletes.

Nehezen hiszem hogy egész Pesten egy, csak egyetlen kórház gyermek gégészete ügyeljen.

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 15:19:13

@LenaLondon:

Ne már!

Gondolkozz! A hőségben a lépcsőn vártak, mert a váróban nem fért el senki.

Ki az a marha a kivételeket szerető szülő aki napon aszalja a nemisbeteg gyereket.

Nórmáááális?

anyu 2012.07.16. 15:19:37

@triblii: bocs, de klinikán, több megyét 200 km-es körzetben ellátó központban kéne lennie gyermek fül-orr-gégésznek. Ne bagatellizáld el azzal, hogy náthával nem kell ügyeletre szaladni.

Nem vagyo orvos, csak szimpla eü diplomás, de elhiszem amit a szakemberek nyilatkoztak, hogy a gyerekek, csecsemők ellátáshoz nem mindig elég felnőtt-szakorvos.

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 15:27:14

@avidan:

Ügyi vagyok és okoska. :(((
Csak most hajtottam alább és látom.
Ez az aktuális? Akkor jajdejó, hogy nincs már kicsi gyerekem.
Azt gondoltam, hogy az utóbbi átalakítással az ügyeleti rend is változott. Vagy nem?

Boldog békeidők. Ha baj volt irány a Bethesda és megoldódott a nagy gond emberségesen, nagy-nagy szakértelemmel.

avidan 2012.07.16. 15:31:13

@LenaLondon: Szoktam. Három gyerek életét szervezem, nem vagyok tökéletes. De vigasztaljon a tudat, hogy megfizettük ennek az árát, hiszen a gyereknek fájt a füle, sorban álltunk, stb.

A többi szülő és gyerek se tűnt jókedvű luxusbetegnek. Akinél nem volt akkora gáz, az sarkon fordult.

Dwokfur 2012.07.16. 15:33:29

Végre egy értelmes poszt.

avidan 2012.07.16. 15:38:57

@Dr.laikus PhD: Megnéztem a Bethesdát és ott is ugyanerre a beosztási rendre utalnak vissza.

Sólyomszem 2012.07.16. 15:41:59

Párhuzamos történetem arról szól, hogy a János kh gyermek-fül-orr-gégészetén vették ki két gyerekem manduláját is (nem egyszerre). Ez nem ügyeletes sztori, hanem bentfekvős.

A körvonalak megegyeznek a posztéival: az eü. személyzet munkája és viselkedése kifogástalan, mindenki kedves és barátságos, egy merő kellemes meglepetés az egész.

Kis üröm az örömben, hogy mikor a Budaival összevonták a Jánost és amott megszüntették a gégészeti ágyakat, iderakták az osztályt, az első emeletre. Műtők a földszinten, lift nuku.

Mi következik ebből? A kisgyerekeket az egyetlen beteghordó ölben viszi fel a műtét után a szobába, a nagyobbakat ébredés és (nagyjábóli) magukhoztérés után ugyanő feltámogatja az emeletre, egy igen szűk lépcsőházban.

Azt nem tudom, mi lenne, ha véletlenül egyszer elbotlana és elejtené az alvó gyereket, akinek mondjuk baja lenne. Gondolom, nem a döntéshozót csuknák le, hanem a betegszállítót...

Dr.laikus PhD 2012.07.16. 15:50:44

@avidan:

Ez már csak nosztalgia volt.

Ez tényleg a rossz szervezés csimborasszója. :((

Azért, hogy visszaemlékezzek....

Jártam én is így gyerekkel, hogy rábíztam az élete aznapi tennivalóit.
Alig tudtam leszokni róla, hogy kontrolláljam.

Hüle anyja mögsajnálta, jó sokáig. :DD

Ha tőlem függ, biztosan nem nő fel soha, lélegzetet is veszek helyette, akkora szenvedést okozott saját magának.

Farkasokkal táncoló 2012.07.16. 16:49:58

@Sólyomszem:

Pontosan ugyanezeket tapasztaltuk mi is, mikor az unoka orrmanduláját vették ki. Az orvosok rendesek, képzettek stb, meglátszik, hogy nem a János kórház emlőin nevelkedtek, hanem még a Budai terület gyerekkórházén, de a higiéniai és más viszonyok, katasztrofálisak .

Nem szeretem az előítéleteket, de drukkolok, hogy csak a János kórházzal ne legyen semmi közelebbi kapcsolatom!

LenaLondon 2012.07.16. 17:09:19

@Dr.laikus PhD: Ne tudd meg. Van olyan is. Taknyos gyerekkel ül az ügyeleten, mert a gyerekorvosnál mindig olyan sokat kell várni, vagy nyaralni voltak és ott nem vitte el ügyeletre, sebaj, majd Pesten. És igen, az ilyen idióta az képes aszalni a gyerekét.

@avidan: Nem vigasztal, mert nem neked fájt, hanem szerencsétlen gyereknek.

Sólyomszem 2012.07.16. 17:15:43

@Farkasokkal táncoló:
Azt nem tudom, hogy az orvosok onnan kerültek-e át, vagy csak az ambulancia mellé kapták-e az osztályt.

Az viszont tényleg felháborító, hogy a gyerek-belgyógyászattal egy folyosón van a gy. fül-orr-gége osztály, úgy, hogy összesen 2 (kettő) darab wc-csésze van az összes szülőnek, gyereknek, talán még az orvosoknak is! A mandulaműtöttek ugyanoda járnak pisilni, ahová pl. a már nem pelenkás rotavírusos gyerekek fosni...

Egyébként a János kh. néhány felnőtt-osztálya nekem is eléggé a bögyömben van (két belgyógyászathoz volt szerencsém a nagymamám révén, a szerencse tripla idézőjelben), de a gyerekrészleggel eddig nem volt problémánk (vágott sebek, pár kisebb égés).

Talán egy regisztrációs nővérpult központi bejelentkezéssel nem ártana, hogy ne kelljen az ambulanciák ajtaja körül ugrásra készen várni, míg be nem szedik a papírokat. Érdekes módon ez a Budaiban létezik, itt nem.

Figyel Castro 2012.07.16. 17:18:34

@cenzorilla: Na figyelj még egyszer:1. Hol volt a mosoly? Parasztság volt, azon én szánakozni szoktam.
2. Butaságot beszélek-írok inkább, ha már. Kitiltás fent említettért: magadat kellene, te vagy buta/sötét.
3. Hogyan tiltod ki az összes nickem, naaa?
4. Nem az enyém a veszteség.

zsázsika 2012.07.16. 18:12:18

Tisztelettel és szeretettel gratulálok a praxis első olyan bejegyzőjéhez, aki nem egyoldalúan közelítette meg a kérdést, hanem értelmesen, indulatok nélkül elmondta a véleményét és mindkét oldal problémáját a helyén kezelte... :)))))

El Visco Stello (törölt) 2012.07.16. 18:20:47

@Sólyomszem: A Budaiban a recepció a szakrendelésekre történő előjegyzést végzi. Az ambulanciára ott sincs bejelentkezés.

avidan 2012.07.16. 18:35:21

@LenaLondon: Maradjunk annyiban, hogy mindenkor jobban fáj nekem a saját gyerekem fájdalma, mint neked.

@Dwokfur: :)

@zsázsika: köszi:)

@Sólyomszem: A Heim Pálban a sebészet ilyen. Zsúfolt régi kórtermek, folyosó végén egy darab wc. Műtött gyereknek se túl jó ott lenni.

Sólyomszem 2012.07.16. 18:42:09

@El Visco Stello:
Oké, bocs, van egy kis fogalmi zavar részemről a szakrendelés és az ambulancia közötti különbség ügyében. Igen, a szakrendelésre gondoltam, bár úgy tűnik, az ambulancián is jól jönne néha, ha sokan vannak :)

@avidan:
Még csak két _szakrendelésen_ (!) :) voltam a Heim Pálban, de szörnyű egy hodálynak tűnt mindkétszer (nem az orvosok miatt).

Braincelle 2012.07.16. 22:05:08

@Dr.laikus PhD:
Pedig egy gyermek fül-orr-gége szokott ügyelni Budapestre.

Dr.laikus PhD 2012.07.17. 04:51:29

Akkor minden anyukának és felnőttnek egy (sok) hasznos tanács.

jobbulast.com/e-book

Mille38 2012.07.18. 13:58:12

@avidan: Azt viszont megtaníthatnád a gyereknek, hogy ha nincs nála füldugó, akkor ne merüljön víz alá, különösen mélyre (10-20 cm alá) ne. Nekem is van gyermekem, akinek hasonló a problémája, és levontuk a tanulságot vele együtt mindannyian - egy vidéki kisvárosi ügyeletre rohanás után -, hogy füldugó nélkül nem merülhet le. Sem uszodában, sem természetes vízben.

Mille38 2012.07.18. 14:13:25

Azért el kell mondani, hogy ez az egész sokszor a fenntartó hozzáállásának kérdése. Még a 90-es évek közepén voltak kicsik a gyerekeim, és gyakran kellett G. város gyermekfülészetét látogatnunk. Emeleten volt a rendelő, kb. 8 nm sötét, váróval, ahol csak magasan fent volt egy kis ablak, és ahonnan még egy másik körzeti orvos rendelője is nyílt, szék kevés, így természetesen álltunk harmincan-negyvenen, a síró, lázas, rohangáló gyerekektől rémes volt az egész, két óra várakozás után a drnő elvonult ebédelni (nem hibáztattam miatta), a babakocsikat a földszinten kellett hagyni, néha egyet-egyet elloptak, stb. Megírtam a helyzetet az intézményvezetőnek és az önkormányzatnak. Nem tudom, hogy levelem hatására-e, de láss csodát, két hónap múlva a rendelést másik épületbe, földszintre költöztették, nagy világos ablakokkal bíró váróhelyiség lett pelenkázóval, bevezették az előjegyzést, lett légtisztító berendezés (!) és a rendelési időben kiírták az ebédidőt is. A levelemben foglalt minden felvetést megoldottak, miközben valójában nem kerülhetett sokba az egész, talán a légtisztító volt az egyetlen közvetlen kiadás.

Irkutszk 2012.07.18. 16:27:51

@Mille38: Mint a következő posztok egyikénél kommentben írta egy orvos, egy rendelő költöztetése sok szervezést (és a légtisztító berendezés meg a pelenkázón felül is nem kevés pénzt) igényel. Mindenesetre örülök, hogy mindenki megelégedésére megoldódott a helyzet.

csokosszaju 2013.09.30. 01:56:43

Heim Pál ügyelet rémálom. Fulladozó, asztmás kisgyerekkel vártunk 3,5 órát, míg megvizsgálta valaki.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása