El lehet menni fizetős kórházba is...

2012.07.15. 07:47

Tisztelt Praxis blog!
 
Először is engedje meg, hogy gratuláljak a blogjukhoz, rendszeresen olvasom, abszolút hiánypótló kezdeményezés!
 
Eddig abban a hitben voltam, hogy soha nem jön el az idő, hogy önöknek írjak, de a közelmúltban történtek arra sarkalltak, hogy billentyűzetet ragadjak.
4156534845_2865c8b31c.jpg
 
Egy ismerősömnek be kellett feküdnie a Péterfy Sándor utcai Kórház belgyógyászati osztályára. Már az első kapcsolatfelvétel is érdekesen zajlott, ugyanis közölték velünk szinte első mondatként, hogy biztos nyaralni megyünk, és egy kicsit betesszük addig a beteget. A feltételezéstől hirtelen meg se tudtunk szólalni, nem akartuk elhinni, hogy egy ilyen mondat elhangozhat egy kórházban. Később aztán ahogy látták, hogy rendszeresen járunk látogatni, akkor enyhült a stílus, de az a mondat akkor nagyon szíven ütött minket. A stílus egyébként érdekesen váltakozik, ha látogató van valakinél, akkor kedvesen sürögnek-forognak a nővérkék és még mosolyognak is. Ha viszont egyedül van a beteg, akkor kiabálnak vele, nem akarnak segíteni jönni, stb. Sokszor a betegek egymásnak segítenek felülni vagy egyéb olyan dologban, amiben a nővérnek kellene. Ha szólni merészelnek a betegek, akkor ingerülten, nagy duzzogva jönnek segíteni. A legutóbb az egyik beteg panaszolta a nővérnek a hozzáállását, aki erre közölte, hogy el lehet menni fizetős kórházba. ?!?
 
Értem én, hogy rosszak a körülmények hisz ezzel szembesülünk nap, mint nap. Megalázóan alacsonyak a bér, de ha valakinek ennyire elege van a munkájából, az miért nem megy el más helyre (mondjuk pénztárosnak, gyorsétterembe, takarítónak, stb.), ahol a kórházinál normálisabb körülmények között akár 2-3 szorost pénzt is kereshet. Ráadásul a belefásultságot nemcsak az idősebb nővéreken látni, hanem már a huszon-harminc éveseken is. Ahogy visszaolvastam a blogon, nem én vagyok az első aki ezt szóvá tette.
 
Üdvözlettel:
ip

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eMJe 2012.07.15. 11:58:53

"A stílus egyébként érdekesen váltakozik, ha látogató van valakinél, akkor kedvesen sürögnek-forognak a nővérkék és még mosolyognak is. Ha viszont egyedül van a beteg, akkor kiabálnak vele, nem akarnak segíteni jönni, stb. Sokszor a betegek egymásnak segítenek felülni vagy egyéb olyan dologban, amiben a nővérnek kellene. Ha szólni merészelnek a betegek, akkor ingerülten, nagy duzzogva jönnek segíteni. A legutóbb az egyik beteg panaszolta a nővérnek a hozzáállását, aki erre közölte, hogy el lehet menni fizetős kórházba. ?!?"

ez szerintem minden kórházban így van. anyám utolsó másfél hetét is megkeserítették, üldögélni szerettek a kis vackukban, de kettő kivételével a többi @Đđ\Đ@Đđ, ide mindenki azt gondol, amit akar. jah, nekünk a főorvos mondta, hogy ha keresünk másik helyet, elvihetjük. ennyi volt az össze reakciója arra, ahogy bántak anyámmal

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 12:08:27

@szabidoki:

Válaszolok majd bővebben, de lekvárt főzök, rohangálok a blog és a kavarás között.

Csak gyorsan. Ha nem lenne listás szavazás, és most szavaznánk, pont nem lenne fideszes többség.
A Közgép ha fideszes és jól élünk akkor jó fiú, mert a miénk?
Az idézet is arról szól, hogy ne a politikai szimpátia, hanem a teljesítmény határozza meg a voksom és a közbeszerzéseket.

Sem az egyéni szimpátiám. :)

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 12:13:46

@matilda.:

Tényleg nem érted.
Elmegyek más zőccségeshez, más könyvelőhöz, más ügyintézőhöz, beolvasok és érvényesítem a jogaim.

Egy kórházban ezt nem tudom megtenni, mert kiszolgáltatott vagyok, vagy a hozzátartozóm. A DE nem a mi oldalunkon van, hanem a tiéteken.

Nektek vannak mindenféle indokaitok a rossz és embertelen bánásmódra. Már annak aki ezzel érvel és így viselkedik.

Tempus-Anh 2012.07.15. 12:13:53

@mamasita:
Csak egy blog, amin meg van nevezve egy bizonyos kórház egy bizonyos osztálya...
Ha ugyanezt egy cég egy részlegéről állítaná valaki, a cég ügyvédje másnap egy keresettel fordulna az illetőhöz, hogy ugyanbizony szíveskedjen megjelenni a tanúkkal, ügyvédjével az eset tisztázása céljából, mert a céget jogtalan, alaptalan, hírnevét csorbító rágalmazás érte és elégtételt követel.
Jogállamban ez így történik.
Úgy látszik azonban, hogy egy kórházat bárki bármivel megvádolhat, csak úgy, egy fórumon, következmények nélkül.

Tempus-Anh 2012.07.15. 12:19:53

@mamasita:
Az ilyen "kis buzgó" előbb-utóbb rájön, hogy jobb, ha először gondolkodunk és csak utána fecsegünk...

matilda. (törölt) 2012.07.15. 12:35:48

@Dr.laikus PhD:
nem vagyok nővér, sem kórházi dolgozó istennek hála.
"de már voltam kórházban kiskoromban és voltam megfázva is szóval tökre értek hozzá..." :D
(és mielőtt mki megint nekem esik hülye eü-s vagyok és vannak kórházakban dolgozó barátok, csak néha beszélek a levegőbe...)

Fülöp-Pusztai Beáta 2012.07.15. 12:40:02

@Dr.laikus PhD: @Tempus-Anh: Bőszen egyetértek mindkettőtökkel. Negatív hangvételű írásban valóban nem szabadna, hogy bármilyen konkrétum (kórház/orvos/szakdolgozó neve) szerepeljen!

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 12:54:59

@matilda.:

Csak a piszkálás?
Még jó, hogy mondod.

Mizar 2012.07.15. 13:02:37

Egyszer beteg volt a kislányom, azonnal orvoshoz kellett vinnem, aki közölte, hogy nem vizsgálja meg mert nem hozzá tartozik, majd holnap vigyem akihez tartozunk.
Mondtam neki, ezt írja le egy papírra, írja alá, a többit pedig csak bízza rám.
-"tegye a vizsgálóasztalra a kislányt" -mondta és megoldódott a kérdés.
Ez még a szocializmusban volt, úgy 1985 táján.

jágör68 2012.07.15. 13:14:34

@Mizar:
Pontosan ezért tartunk itt.
Mert mindenki megszokta, hogy az átkosban így ment.
Mert még le voltak zárva a határok.
Most már túl késő bűvészkedni mindenféle rendeletekkel, röghöz kötéssel meg x@ros 2-3 ezer Ft- os "fizetésemeléssel".
Vége, vége.
A hálapénz sem segít már. Se előre, se utólag.
Nem lesz abból se gyógyszer, se eszköz, se több ember.
Az átlátható egészségügyet már a '80-as évek végén el kellett volna kezdeni kiépíteni.
Egyéni számlás rendszer és persze RENGETEG forrás bevonása- persze a forrás végső soron a lakosságtól jön, akárki akármit mond is- a magánbiztosító nem a saját pénzén finanszíroz, hanem a beszedett tagdíjakból.
De nem, nem maradt a "ha baj van összekaparunk pár tízezer Ft- ot a borítékra, majd megoldjuk"- egyébként meg minimálbér vagy még azután se fizetünk semmi járulékot...
Kellett a pénz a 4-es retróra- mikor is lesz kész?
Alagutas- völgyhidas ótópályákra az alföldön meg ugye legutóbb a ZsOL- részvényekre meg a Közgépnek.
A lakosságnak meg plazma TV-re, mikróra, mp3-ra, nagyobb autóra, kétszintes családi házra- csak egészségügyre nem.
Majd zsebbe megoldjuk. Hát ez lett a vége.
Meg a soha nem fizetők végtelen ellátásának.
Most már az egész éves magyar GDP sem lenne elég, de még az sem, amit 30 év alatt összerablóprivatizáltak maguknak párszázan- ezren.
Az a hülye, aki hagyta/ hagyja.

mamasita 2012.07.15. 13:46:55

@Tempus-Anh: hát mint mondtam én mindig az ápolónők pártján állok úgy alapból,de te meg honnan tudod ilyen biztosan h alaptalan,talán ott voltál v mi??

Tempus-Anh 2012.07.15. 13:54:59

@mamasita:
Vádolni, bírálni csak megalapozottan lehet, különösen nyíltan, megnevezett intézményre célzottan, egy olyan médiaeszközön keresztül, amelyet egy kattintással elolvas pár milliárd ember.
Különösen akkor, amikor a posztoló jelenlétében épp az ellenkezője történt, mint amit nehezményez.
Simán kivédhető, elhárítható.
Én ennek a bizonytalan eredetű állításnak a háttérben rejlő veszélyeit emeltem ki.

rikitiki 2012.07.15. 14:08:52

@Dr.laikus PhD: Ez a blog alapvetően nem politikai, de végső soron az ágazat általános problémáinak megoldása természetesen a kormányoktól, pártoktól várható a parlamentáris demokráciűban. Ezért röviden válaszolok a felvetésedre.
(Mert alapvető tévedésnek érzem az idézett véleményt)
Amikor rólunk, magunkról beszélek, akkor a magyar szavazó polgárok többségét értem alatta...

1. Minden magyar nézzen szembe azzal, hogy elbasztuk.

-ez a rész teljesen igaz, szembe kell ezzel nézni, de nem tesszük mégse.

2. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy amikor odaállunk a barikád egy oldalára, teljesen mindegy melyikre, onnantól a saját sorsunk odaadtuk valaki más kezébe.

-nem igaz, barikád akkor létezik, ha mi felépítjük. Ha a másik oldallal nem állunk szóba, illetve egyáltalán úgy viselkedünk, hogy létezik másik oldal, ellenoldal, hazaáruló oldal, tifajták és magunkfajták. Ez rajtunk múlik.

Együtt kell működnünk minden megkülönböztetés nélkül!

-ez megint rajtunk múlik, és ha nem tesszük, csak magunkat hibáztathatjuk.

3. A jelenlegi politikai osztályt el kell távolítani a közéletből. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha megváltoztatjuk a választási törvényt, és új választásokat írunk ki.

- nem igaz. A jelenlegi választási törvény teljesen alkalmas rá. Úgy kell szavazni, hogy arra, akit el akarunk távolítani, arra nem szavazunk. Pl. mert lopott, és a lopósokra nem szavazunk. Például mert gőgös, ostoba, nem hozzáértő, és ilyenre nem szavazunk.

4. Kell egy népszavazás, ahol a választási törvény megváltoztatását kikényszeríthetjük. Ne legyen pártlista de legyen direkt képviselet. Lehessen visszahívni politikusokat.

-ez megint nem szükséges, a jelen felállásban is is mindezt el lehet érni, nyomást kell kifejteni, hogy mit is akarunk, és majd lesz párt amelyik felkarolja - a pártok csak olyan témát karolnak fel, amire van igény, amivel szavazatot nyerhetnek. Arról nem a pártok tehetnek hogy valamire nincs kellő igény a polgárok részéről.
Ettől függetlenül lehet népszavazást kiírni, megvan a lehetőség rá - volt is egy próbálkozás a közelmúltban, a polgárok kellő száma esetén ki lett volna írva, megint a polgárok (azaz mi) hiányoztunk, rajtunk múlott.

5. Kell egy választás, ahol kell egy új csapat.

- Na igen, a jelen rendszerben ennyi az egész, kell egy választás, ahol egy új csapatot szavazunk be.
Most hogyan is állnak a pártok népszerűségei? Ki nyerne ma?

Összefoglalva, a véleményem az, hogy semmin nem kell változtatni, mert minden lehetőség adott most is hogy elérjük a vázolt célokat.
Csak ahhoz úgy kell szavazni, hogy a tolvajt nem szavazzuk meg, hogy a tehetségtelent nem szavazzuk meg, hogy a gyűlöletkeltőt nem szavazzuk meg, hogy nem gyűlöljük a másikat, hogy nem akarjuk megsemmisíteni a másikat.

De mi, a szavazó polgárok többsége ezt tesszük húsz éve folyamatosan.
Ezt is fogjuk tenni, még sok évig, és lefelé fogunk menni ebből következően még sok évig.
Miattunk, mi vagyunk ilyenek, nekünk ilyenek az igényeink, magyaroknak.
Ez vagyunk mi.

Természetesen tisztelet a kivételnek, és hangsúlyozom, a mi, magyarok alatt, a szavazók többségét értem.

Minket magyarokat jellemez, hogy kiket és hogyan szavazunk meg, és Széchenyi is megmondta: ez egyszer bármely néppel előfordulhat, és majd elzavarják őket. Ha ez rendszeresen előfordul, akkor bizony az a nép hitvány, és nem is érdemel mást...
ez van.

Facehugger 2012.07.15. 14:13:10

@matilda.:
"aki emberekkel foglalkozik az előbb-utóbb belefásul."

Megkérlek, hogy ne foglalkozz emberekkel, neked ezek szerint az nem való.

"a sarkon a zöldségesnél miért nem sírunk és panaszkodunk h paraszt a zűccséges, vagy a könyvelő nem mosolygott és a 25. számla miatt húzott egyet a száján, vagy mert értetlen a "kedves" ügyfél, vagy az adatrögzítő morog amiért kimaradt egy papír és a hülye ügyfél utólag pótolja."

Mert nem vagy nekik kiszolgáltatva, vagy az anyád, a testvéred, a rokonod, a gyerekek nincs nekik kiszolgáltatva. Nincs tétje pofán baszni a zöldségest, amikor bunkózik veled. A nővért nem vered pofán, mert attól félsz, hogy a bent fekvő szeretted látja kárát.

Szerintem ne folytasd ezt a kampányt, rosszul jössz ki belőle, és kontraproduktívan szopod az eü-s faszt. Bocs.

emmersson 2012.07.15. 14:25:44

@jágör68:

Ezekről nem a beteg tehet!!!

matilda. (törölt) 2012.07.15. 14:28:50

@Facehugger:
nem foglalkozom emberekkel.

és nem kampányolok, meg trollkodok csak nem értem ezt a felfogást meg hozzáállást.
főleg h ebben a felállásban már a nővér egy zsarnok és visszaél a helyzetével, mert megteheti? (nem kell reagálni)
aki nem elégedett a nővérek munkájával menjen el egy pár napot önkéntesnek. ágyazzon, pelenkázzon, mosdasson...aztán lehet panaszkodni.

Facehugger 2012.07.15. 14:37:49

@matilda.:
Örülök, hogy a csavargyárat választottad, mert az emberekkel való foglalkozás és a fásultság összefüggését taglaló értekezésed alapján te volnál a rossz tanár, aki egy életre megutáltatja a törit a gyerekkel. Volnál, szerencsére feltételes mód, örülünk.

A szar munka nem mentség. Neked sem jobb a csavargyárban, a tűzoltónak is szar, a tanárnak is. Menj önkéntesnek pár napra a bányába, a BKV-hoz, a MÁV-hoz, menj el taxizni éjszaka, menj Malév-pilótának egy hétre, oszt csodálkozol. Aztán lehet panaszkodni.

jágör68 2012.07.15. 14:39:30

@emmersson:
Hanem ki?
Valaki csak megválasztja a politikusokat.
Valaki csak kamu- minimálbérre jelenti be magát.
Valaki csak feketézik 100%- ban. Vagy csak részben.
Valakik csak úgy érzik- 0,00 Ft járulékfizetés mellett- úgy 3,5 millióan , hogy ők mindenhez kihívják az orvost/ mentőt.
Nagy kamu, hogy MINDIG, MINDENRŐL VALAKI MÁS tehet!

apanna 2012.07.15. 14:47:16

Az ismerősödet véletlenül, nem a krónikus belosztályra fektették be?
"Értem én, hogy rosszak a körülmények hisz ezzel szembesülünk nap, mint nap. Megalázóan alacsonyak a bér, de ha valakinek ennyire elege van a munkájából, az miért nem megy el más helyre (mondjuk pénztárosnak, gyorsétterembe, takarítónak, stb.), ahol a kórházinál normálisabb körülmények között akár 2-3 szorost pénzt is kereshet"

Dehogy érted...
60 betegre 2 ápoló. Igaz, az is hozzáállás kérdése, hogy ha az ember dolgozik, akkor pörögjön is, tegyen kedvére a betegnek. De, 12 órás műszakban? Te meddig tennéd? Én 8 óra után magamért nem vállalok felelősséget, nem a betegemért.
Tehát többet keres egy gyorsétteremben? Épp a minap olvastam, hogy a KFC keres minimálbéres munkatársakat.
Takarítással 2,3 szoros fizetés? Hol élsz te?

Nem olyan egyszerű otthagyni a szakmád, mint ahogy te elképzeled. Az egyik hónapban még ápolsz, a másikban már rosejbnit árulj?
Igen, közalkalmazott az ápoló. De mennyien fizetnek normális adót ebben az országban, hányan maradtak tisztességesek, hogy ne annak szűk rétegnek kelljen kitermelni azt a pénzt, amit elosztanak, többek között, az ápolók bérére? AZért keres annyit 12 órás műszakban, mert a többség szarik adózni.
De amikor befexik a kórházba, elvárja a fúl extrás kiszolgálást, a nem létező adójáért. Van aki havi 6 ezret fizet eü ellátásra, de hetente ott ül az sztk ban.

Tessék végiggondolni.
Előtte pedig végigolvasni a következő cikket:
index.hu/kulfold/2012/07/14/iszonyatos_korulmenyeket_tartak_fel_brit_korhazakban/

matilda. (törölt) 2012.07.15. 14:49:39

@Facehugger:
ej. nem szoktam panaszkodni pont ez az. annak kell menni tesztmelózni aki panaszkodik meg pampog.
és persze hamar sikerült felismerni h nincsen türelmem a halandókhoz. nagyon nincsen.
az eü meg pont egy ilyen kismajom h "nem volt kedves, felnyomom praxisblogon" és ez engem mélységesen felzaklat.
és ha a bányász meg a BKV-s, MÁVos, taxis nem mosolyog vagy neadjisten paraszt is akkor el tudom fogadni h vagy szar napja volt vagy ilyen. ettől még nem ragadok billentyűzetet.

Facehugger 2012.07.15. 14:52:02

@matilda.:
Te egy komoly mixet tolhatsz. Nem érted. Nem baj. Mentem.

jágör68 2012.07.15. 15:06:24

@apanna:
Hát az még a jobbik eset, ha a havi 6390 Ft- ot befizeti.
Mert úgy 1,5 millióan meg naponta hívogatják az orvosi ügyeletet/ mentőt, ugráltatják a kórházi dolgozókat 0,00 Ft összes befizetéssel...
Ugye, akiknek nem mondjuk ki a nevét nagyrészt, de vannak egyéb lecsúszottak is köztük: csövesek, alkeszek, egyedül élő elhanyagoltak, stb.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 15:16:16

@rikitiki:

Szinte mindig egyet értek veled.

Sajnos majdnem teljesen kiépült az a hatalmi rendszer amivel minden más elképzelést meg lehet akadályozni akár erőszakkal is.
Én éltem már akkor és nagyon-nagyon ismerősek a szavak a lépések.
Körbe fogtak, csapdába csaltak.
Várjuk, mint 56-ban, hogy más fog rajtunk segíteni.
Akkor sem, most sem fognak.
Elengednek, ha továbbra is úgy kekeckedünk, mintha mi lennénk a világ megváltói. Kellemetlen bolhák lettünk egy réteg hatalmi arroganciája miatt.

Ráfáztunk erre mindig, de történelmet senki nem tanul, látni azt lát amit látni szeretne.
Emlékezni úgy emlékszik ahogy azt az érdekei megkívánják.
Így szocializálódott, a gyerekei most a hatalom élvezői.
Soha nem fog kikopni ez a mentalitás?

Sőt. A sokszor ismételt hamis vádak, a sokszor ismételt önnön becsületének igazolása becsapja azokat is akik nem annyira régen, de kivándoroltak.

Világgá kiáltja, kukorékolja, hogy győzött a működő világ felett a kis ember a kis ország. Köhög a bolha.

Az idézet azért van, mert távolságot tartva lát, pedig fáj, de jól érzi magát egy miliőben ami merőben más, sokkal emberibb, élhetőbb.
Minden az, mint ami itthon lassan kialakult.

Sőt újra olvasva inkább búcsú ez, mint reális alternatíva.
Szeretnék ebben a helyzetben lenni, hogy mennem lehessen.
Lecsúsztam róla.

Tapsolni nem kötelező még.
Nyomorogni már lehet és ez még nem akkora, hogy a jogokat vissza akarja foglalni.
Nincs más lehetősége.
Úgy látom a fegyvertelen jogainkat már elvették.

jágör68 2012.07.15. 15:31:22

@Dr.laikus PhD: @rikitiki:
Nem kell se fegyver, se választás.
2000 autóval körbeállni a Parlamentet és nem mozdulni, amg nem takarodik az összes napolopó a narancséktól kezdve a szegfűsökön át az új szdsz- n át a rosszabbikig.
Sajnos a magyar képtelen az összefogásra, ha valaki 500 Ft- tal jobban él, már arra is köpködnek.
Pedig nem is olyan rég- '56- ban még az árváknak, nélkülözőknek nyilvános helyeken felállított urnákkal, dobozokkal gyűjtötték a pénzt- akár napokon keresztül is, hogy bárki ellopta volna.
Na próbálkozna valaki ma ilyesmivel...
Úgyhogy marad a feketézés, és a "de-nekem-se-jobb fíling, ami bármilyen kis szikrától robbanhat az egész társadalomban.
És az is biztos, hogy ez mindaddig így is lesz, amíg a plazma TV, a luxus- nyaralás és minden egyéb fontosabb az egészségügynél.

Ja a kis ember győzött.
Egy történet jut eszembe róla:
a király nélküli királyság tenger nélküli lovas- tengernagy- kormányzója hadüzenetét olvassa Roosevelt és azt hiszi ez csak valami abszurd vicc.
Na kb ez Magyarország. A teljes abszurdizmus.

rikitiki 2012.07.15. 15:37:13

@Dr.laikus PhD: Igen, ráfáztunk erre mindig, de úgy tűnik nem tanultunk. Akkor hát aki nem tanul, az újraéli a történelmet. Sok igazsággal bíró mondás...

SusanneF 2012.07.15. 15:39:34

@apanna: Én kiszolgáltatott,mások által sokszor megvetett embereket segítek,gondozok évtizedek óta,egy idő óta 12 órában.
Fárasztó,persze,főleg,amikor csont egyedül vagy 15-20 rád szorulóval....
Mégis jobb,mint amikor 5 !!! műszakban kellett ugyanezt tenni!

Aki TÉNYLEG hivatásból foglalkozik emberekkel,annak sen könnyű,hogy ne égjen ki,hogy maradjon türelem és szeretet,akkor is,amikor már szívesebben lenne máshol(pl.ünnepeken)..

Sokan azért is feszültek,mert a minimálbéres lepusztítás,kifacsarás mellett pl.hitelek miatt muszáj plussz takarítást,egyéb mellékest keresni-ha talál-,és nem mindegy,hogy onnan megy be,vagy otthonról.
Van rálátásom közvetlenül hasonló Nyugat-Európai intézményre,mint ahol dolgozom,minden hasonló a kintihez,CSAK 2 dologban maradunk le az ottaniaktól:
Itthon 15-20 ápoltra 1 vagy 2 gondozó,ott 7-8-ra 2 vagy 3!!!!
A másik:
Ott 1500 euró az átlagfizu ebben a szférában,nálunk 400 euró....:(

Különben nem hiszem,hogy ha valaki eü.s,annak elégedettnek kell lennie,ha beviszi valahová a családtagját,barátját...szerintem inkább kritikusak.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 15:49:43

@jágör68:

Tudnál a sámlin kívül másra is gondolni.
Vagy csak egy lépéssel előrébb.

Körbeálltuk autóval 2000-el a Parlamentet.
Elraboltuk az országzászlót.

Győzelem! Győzelem!
Győzött, bocs lefordította magyarra?
Azután?
Az rendben van, hogy úgy gondolsz a szülőhazádra, mint egy monty python jelenetre.
Ha eszedbe jut görögve röhögsz a padlón és idehánysz a blogra a röhögéstől.

Lehet, hogy te magad is egy abszurd lény vagy?

Komolyan valami olyan marha vágyálmokat és legendákat mesélsz, hogy attól az ember fejre áll.

Szegény árvák, meg a második nap után a gyilkos prolik.
Most verik a nyálukat, hogy az igazságért gyilkoltak olyan kegyetlenül.

Az egyetlen bátor csöppség az anyám volt.
Vöröskeresztes lepedővel a hátán minden nap bement dolgozni és hazajött a családjához.
A gyilkolni vágyó "forradalmárokat" kizavarta az alagsori műtőből.
160 centi volt akkor és 45 kg.

Nem tudom hol voltak akkor a szüleid, de ők sem mesélték el neked a valóságot, vagy ők is azt látták amit akartak....

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 15:54:06

@apanna:

Tényleg hagyjátok már azt a k....tt angol egészségügyet.

Nem ők az etanol. Onnan nagyon sok rosszat lehet hozni. A magyar orvosnak ott a körülmények csodásak és a fizetés.

Egy idő után elvágyik ha van benne szakmai ambíció és összeszedte magát lélekben és anyagilag kicsit.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 16:03:07

@Dr.laikus PhD:

Bocs etanol helyett etalon. :DDD

Farkasokkal táncoló 2012.07.15. 16:07:39

@matilda.: Én nem tudom elképzelni, hogy manapság is olyan evett divat lenne az idős vagy magatehetetlen rokont nyaralás alatt "kivizsgálás" címen befektetni egy belosztályra mondjuk. Igen, régen, még mikor én voltam ifjú és bohó, ez szokás volt, egy kis jatt a körzeti orvosnak, és hosszú hetekig jegeltették egy belgyógyászati osztályon a dédmamát, időnként kiírtak neki valami vizsgálatot mint pl gipszbeöntést (ennek tanuja voltam, amikor anyám feküdt a kórházban, ő mesélte, hogy a szemben lévő ágyon lévő néni egésséges mint a makk, de a családja befektette mert szabadságra mentek) vagy gyomortükrözés, hogy mégis legyen valami formája a dolognak.
De akkor még kurva sok volt az ágy, sok kórházigazgató kifejezetten utasításba adta, hogy csak akkor engedjék haza a betegeket, ha már nagyon muszáj, 74-ben én 7 napot feküdtem pl a szülészeten teljesen problémamentes szüléssel, ma már? Max a negyedik nap reggel úgy haza rugdosnának, hogy attól kódulnék.

És hogyan segíthetünk a fáradt nővérkéknek? Úgy, hogy akkor hívjuk őket, ha VALÓBAN szükségünk van rájuk, és nem olyankor, amikor azt mondjuk, hogy "nővérke drága ugyan tegye már be a hűtőszekrénybe a narancslémet" és hasonló dolgokért, ha járásképesek vagyunk - még akkor sem, ha ELŐZŐLEG busás borravalót adtunk . (Mert sok ilyen is van ám).

Cumi 2012.07.15. 16:08:43

Egyszer voltam kórházban. Kb. 100 betegre jutott 2 nővér. Mindig, mindenki kedves volt pedig súlyos műtött betegek voltak ott. Beszélgettem az egyik műtős nővérrel. Elmondta, hogy a főorvos még a nővérek nevét sem tudja. Kérdeztem tőle, akkor, hogy ítéli meg a munkájukat. Azt mondta: látja. Egyébként itt történt az is, hogy az arrogáns orvosok helyett egy nővér mentette meg az életemet. Ha Ő nincs ma nem írogatok itt. És senki nem kapott nem kapott semmit. Van az a mondás: fejétől bűzlik a hal. Nem a nővéreket kell okolni, hanem az orvost, aki nem kéri számon a munkát. Tudom, ők is keveset keresnek. Csak ne látnám a házaikat, meg a kocsiikat. És a családban is van orvos. Még a közvetlen rokonokkal is nehezen áll szóba, mert ő dr.

kis hangya 2012.07.15. 16:11:45

Amugy lehet hogy a noverke a masodik muszakban fizetos korhazban egesziti ki a jovedelmet..., sajnos ameddig az allam folymatosan forraskivonast vegez es nem engedik meg hogy a befizetett jarulekomert maganintezmenyt valasszak, ez lesz. Tevedes azt hinni, hogy azert mert a jarulekot befizettem, majd el is latnak.

jágör68 2012.07.15. 16:20:24

@Dr.laikus PhD:
Na és a vér nélküli rendszerváltással mire mentünk... Na ugye.
Ha '56 jól sül el, ma senki nem merne százmilliárdokat lopni.
Vagy csak akár egy 100- ast is a közösből.

Sajnos nemrég rokon révén nagyon súlyosan megtapasztaltam, hogy mennyit is tud zülleni a magyar egészségügy akár pár hónap alatt is.
Szerencsém, hogy jó helyeken töltöttem azt a 4,5 évet- bár némileg azért én is hozzátettem a szakmai/ emberi színvonalhoz- nem is keveset.
Nemhiába vagyok most idekint
"unser bester Mann"

jágör68 2012.07.15. 16:27:40

@kis hangya:
Nem az állam végez forráskivonást- hanem a "zemberek" fizetnek egyre kevesebbet...
Más kérdés, hogy normális XXI. századi államokban az állam KŐKEMÉNYEN kénytelen
-hitelből
-adóból-ÁFÁ-ból vagy ott minek hívják
- stb- ből
KIEGÉSZÍTENI.
Ők nem csak papíron gondolják a XXI. századi egészségügyi szolgáltatás nyújtását.
Dehát mondom:
amíg az átlagmagyarnak is első a plazma TV, nyaralás, flancos cuccok- addig az átlagmagyarokból álló kormányok miért is költenének egészségügyre...
Fontosabb a haveri cégek részvényeinek áron felüli vétele vagy a haveri cégekre kiírt megbízások.
Már vagy 22 éve.

Andriana44 2012.07.15. 16:30:10

@Dr.laikus PhD:
Egyetértek Veled, és tudom, hogy ez nem a politizálás fóruma, de: Akkor hogy van az, hogy más országokban (Nyugat-Európa) működik a dolog. Nem az eü., hanem úgy alapból működnek a dolgok.
Nem azt mondom, hogy ott kolbászból van a kerítés, de legalább köszönő viszonyban van a politikusok tevékenysége a "nép" (vagyis a választók) igényeivel.
Ezen sokat agyaltam, de komolyan, nem értem...:(

Andriana44 2012.07.15. 16:31:49

@jágör68:
Így van, ahogy mondod. Máshol valszeg kevesebbet lopnak kormány szinten.

jágör68 2012.07.15. 16:34:18

@Andriana44:
Nemcsak kormány- átlagember szinten is...

Egyébként ez nem politikai, hanem GAZDASÁGI probléma.
Nálunk ami kevés tényleges gazdaság- és nem minimálbéres/ feketézős, kamu- számlás vagy számla nélküli- rabszolgagazdálkodás- azt is sikerült kartellezéssel elcs*szni.
Most épp a hazai maffiózók kapják a megrendelést a nemzetköziek helyett.
Dejó nekünk!

jágör68 2012.07.15. 16:39:08

Egyébként pedig várnám a listát a
FIZETŐS MAGÁNKÓRHÁZAKról.
Mondjuk Bp- en kívül hol is van ilyen...
Pláne krónikus belgyógyászattal mondjuk.
Mert a kis pincehelyiségekben rendelőnek kinevezett szobákat nem nevezné senki magánkórháznak.

matilda. (törölt) 2012.07.15. 16:58:29

@jágör68:
miért is kéne h legyen Pesten kívül is?
aki olyant akar menjen Pestre.

Farkasokkal táncoló 2012.07.15. 17:03:48

@jágör68:

Bocsánat, hogy politikalag ofolom a témát, de mégis ha nem jönnek be az oroszok, és győz az 56-os forradalom, ugyan ki alakított volna kormányt???? Hiszen így utólag, amikoris ugye mindenki annak a dicsőséges 10 napnak az eseményeit kutatta, kiderült, hogy hogy a forradalmárok közt volt reformkommunista, royalista, fasiszta, kereszténydemokrata és kisgazda, szociáldemokrata és levitézlett náci.

Attól tartok, hogy az igazi tánc csak akkor kezdődött volna el, ha kivnulnak az orosz tankok. Így legalább kb 40 évig volt egy olyan illuzió a magyarokban, hogy hej, micsoda hőseink is voltak, hej micsoda összetartás volt, micsoda fasza nemzet is vagyunk.

Pedig nem. Legszivesebben megkérném Angela Merkelt, hogy ugyan kebelezze be már Magyarországot, és vegyék át a hatalmat, ert a magyarok mindenre alkalmasak, csak éppen egy normális országot felépíteni nem.

apanna 2012.07.15. 17:18:36

@Farkasokkal táncoló: " Én nem tudom elképzelni, hogy manapság is olyan evett divat lenne az idős vagy magatehetetlen rokont nyaralás alatt "kivizsgálás" címen befektetni egy belosztályra mondjuk."
Most nem vagyok képben, hogy az előző kabinetnek sikerült e végrehajtani, az x napnál tovább kórházban fekvő "beteg"nek, fizetnie kell a térítési díjat, vagy sem.

Na, ezt a krónikus belosztályon "tárolt" hozzátartozók utáni fizetésre találták ki. Nagyon egyszerű kijátszani a rendszert. Doki lefizet, majd osztályról osztályra vándorol a "beteg" akinek tulajdonképpen "csak" időskori krónikus, és már nem gyógyítható betegségei vannak.
Addig is a család nyaral, vagy ne legyek rosszindulatú, dolgozik, míg a hozzátartozót rábízza az EÜ -re.
Az ilyen és ehhez hasonló dolgok viszik a pénzt a kasszából.

Kisszanyu 2012.07.15. 17:19:34

Szíves tájékoztatásul közlöm, hogy már fel van találva a melegvíz. Szolgáltatás finanszírozó rendszernek hívják. Életkortól (és egészségi állapottól) függő éves díja van. Ennek fejében egyetlen telefonnal sürgős esetben azonnali orvosi ellátás,24 órán belül pedig a teljes vertikum: betegút irányítás, kiemelt kórházi ellátás, várakozási idő nélküli diagnosztikai vizsgálatok, műtétek stb. intézhetők. Sajnos, csak 59 éves korig vehető igénybe. Éves díj: 60.000 - 359.000 Ft. és ez az egész országban elérhető. Az aktív korosztálynak jó lesz barátkozni a gondolattal, mert a hozzászólók is érzik, hogy a befizetett járulékainkból csak az alapellátást biztosítja az állami eü. rendszer. Ennél viszont már nagyobbak az elvárásaink. Akkor sajnos fizetni kell a jobb ellátásért. Ez van.

Kisszanyu 2012.07.15. 17:23:42

Ja, és nincs utólag, sem előre HÁLAPÉNZ. Megfizetted a szolgáltatást az éves tagdíjban.

Kisszanyu 2012.07.15. 17:26:54

@Kisszanyu: Ja, és nincs sem előre, sem utólag HÁLAPÉNZ. Az éves tagdíjad mindent fedez.

apanna 2012.07.15. 17:27:35

@Dr.laikus PhD: Milyen etalonról beszélsz?
CSupán felhívtam a figyelmet, hogy másutt sem rózsás a helyzet.

jágör68 2012.07.15. 17:30:50

@Kisszanyu:
Ja 59 éves korig... Na bumm. Amíg dolgozol, a főnököd úgysem enged el betegszabira....
Amúgy félek, hogy késő.
Jó talán meglesz a pénz.
De személyzet nem lesz hipp- hopp a semmiből.
Úgy vagyok ezzel, mint a sok esztelen pénzét most lázasan aranyra váltó emberekkel:
na és az aranyért mit fogsz kapni, és honnan- ha már nem lesz mit és nem lesz kitől....

az_igazi_trebitsch 2012.07.15. 17:43:14

Nem fogadom el az "agyonterhelt", a "fásult", az "alulfizetett" szöveget. Semmiféle mentség nincs a kiszolgáltatottak megalázására, a betegek szenvedéseinek növelésére. Aki kórházba megy dolgozni, abban vagy legyen annyi emberség, hogy minden körülmények között megpróbál segíteni a betegen, vagy takarodjon onnan, és felőlem akár munkanélkülivé is válhat. Egy kórház nem lehet "munkamenedékhely"!

Aki megjárta már a magyar kórházak poklát, az hamar rájön, hogy az ottani állapotokért nem csak a pénzhiány, hanem az ott dolgozók egy részének embertelensége is felelős.

déjá vu39 2012.07.15. 17:43:22

Megkérdezném a T. hozzászólókat, hogy a "szociális népszavazás"-nál mire szavaztak: igent mondtak a vizitdíjra vagy nemet?

CPR 2012.07.15. 17:46:34

Sajnos manapság az egészség nincs megbecsülve. Nincs szemelött. A legtöbb ember tudatában benne sincs a mindennapokban, csak akkor kerül elő, ha baj van vele és akkor azoktól várjuk a maximális segítséget a maximális szinten, akiknek ez a szakmájuk. De emberek a legtöbb betegségért, balesetért mi magunk vagyunk felelősek; stroke-ot kaptam, igen, mert évekig nem törödtem a magasvérnyomásommal. Balesetem volt, mert még átérek a sárgán, mert sietek és csak egy kicsit hajtok többel.Cukorbeteg vagyok és le kell vágni a lábam, romlik a látásom, mert nem tartom a diétát és úgy adom az inzulint, hogy az a jó kis habos sütike még lecsúszhasson. A megelőzésre kéne a legnagyobb hangsúlyt fektetni és nem a baj elhárítására. És mégegy. Az idős kor, nem betegség és nem gyógyítható, ahogy a halál sem. Ne várja a kedves hozzátartozó az orvostól, nővértől, hogy a nyolcvanegynehány évesből húszévest varázsoljon. Ne azokat szapuljuk, akik értünk dolgoznak, előbb nézzünk magunkba .

Andriana44 2012.07.15. 18:00:15

Itt írta valaki, hogy fejétől büdösödik a hal. Szerintem is így van a kórházakban is.
Ahol az orvosok is normálisak, korrektek (pl. kecskeméti megyei kórház, gondolom, pozitív példát szabad mondani), ott a nővérek is emberségesek, barátságosak (és nem csak amikor mi, látogatók ott vagyunk, apósom volt ott, és ő is csak dicsérte őket).
Ahol pedig a dokik pökhendik és arrogánsak, na ott játszanak kiskirályt a nővérek is.

Andriana44 2012.07.15. 18:06:37

Most komolyan kérdezem (ha már itt összeverődtünk).
Lányom orvosira készül, beszéljem le?
Most venné fel a biosz fakultációt, és minden esélye megvan az orvosi egyetemre. Én eddig is "fáztam" ettől a tervétől a lányomnak, de most már ott tartok, hogy csak úgy szabadna ezt választani, hogy utána külföldön elhelyezkedni (és persze visszafizetni a tandíjat). Itthon esély sincs, ugye?

Farkasokkal táncoló 2012.07.15. 18:08:10

@déjá vu39:

Jó kérdés, okos kérdés. És mennyi orvos támogatója volt a "nem"- eknek...

Farkasokkal táncoló 2012.07.15. 18:10:26

@Andriana44:
Jegenyefák nem nőnek az égig, az a tudás amit megszerez, mindenképpen kamatozni fog, ha elvégzi az egyetemet. Nem kell azért arra berendezkedni, hogy itt még 40 évig a fidesz lesz hatalmon...

mahet 2012.07.15. 18:11:35

Ahogy mondták korábban... fizetős egészségügy. Nincs más megoldás. Amig a kedves kommunista magyar nép nem érti meg, hogy nincsen ingyen ebéd addig megdögölhetünk. Meg is fogunk.

Fizetem a TB-t, de magánkórházban is le fogom adni a fél millát a műtétemre.

Andriana44 2012.07.15. 18:20:44

@Farkasokkal táncoló:
Köszi!
Akkor nem ágálok a döntése ellen.

G70 2012.07.15. 18:25:16

Párom régebben dolgozott kórházban,tőle tudom:
-valóban előfordul,h befektetnek öregeket
nyaralásuk idejére a hozzátartozók
-egyes nővéreknél természetes,h a látogatás idején "aktív" lesz,mert akkor a látogatók általában nyomják a lóvét...
-igen ez gusztustalan,de nekik ez a lehetőségük,a DOKTORÚRAK nem bízzák a véletlenre,megmondják,h (például)szülés 100 ezer...szerintem,ez az igazi hányinger...

RedRum 2012.07.15. 18:29:37

Jágör68 kiválóan összefoglalt sokmindent, de azért még pár dolog, lévén a cikkben felhozott "fizetős" intézményben "is" erősen érdekelt vagyok.
- Annak ellenére, hogy NAGYON nyomott árakon vagyunk kénytelenek dolgozni, ami pl. a nővérek fizetését sem engedi az égig emelni (nemhogy a cikkben emlegetett 2-3x)- igaz 100%.ban legálisan adózva, ami ugye a mai üzleti életben egyenlő az öngyilkossággal, és hülyének nézettséggel- folyamatosan megkapjuk, hogy milyen elrugaszkodott árakat van képünk elkérni bizonyos kezelések után. Ez teszi nyilvánvalóvá, hogy az embereknek halvány lila lövése sincs az egészségügyi kezelések anyagi vonzatáról, plusz azt, hogy mennyire becsülik az elvégzett munkánkat. Szemrebbenés nélkül csengetnek ki százezreket "laposTVre", vagy pl. egy ház kifestésére, de amikor EÜ problémáról, ellátásról van szó, érdekes módon öntudatra ébrednek, és inkább jön a borítékos megoldás...
De a témához. Saját bőrön tapasztalt, hogy NAGYON nehéz a jelenlegi EÜ mezőnyből jó munkaerőt kiemelni, mivel egymást szocializálják a postban említettre (persze tisztelet a kevés kivételnek), és minél nagyobb "paraszt" valaki, és többet megengedni magának a betegekkel szemben, annál inkább "megbecsült" tagja a közösségnek, és ezt nyíltan vállalják is! ...és persze mivel kutya sem akar ma nővérként dolgozni, az esetleges jóérzésű főnök kezében sincs gy.k. semmilyen "fegyelmező" eszköz...mert kell az ember. De még a legjobbakkal is el kell beszélgetni, hogy miért, és hogyan is kell hozzáállni a dolgokhoz.
Ja, és még valami....nekem ilyen érzésem (menjen máshova, ha nem tetszik amnunka) nagy multilánc pénztárosainál szokott lenni...szóval ne csak az EÜ-re húzzuk rá a vizes lepedőt, sértett, öntudatos, unott stb. emberek mindenhol vannak, túl sok helyen is...csak ott kevésbé fáj, mint egy kiszolgáltatott betegnek

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.15. 18:31:28

@jágör68: ez hogyan lehet? megspórolnám azt a kis pénzt.
de engem baszogatnak érte. őket nem? hogyan kell ezt csinálni?

apanna 2012.07.15. 18:33:42

@mahet: Az az ingyenebéd, nem ingyenebéd, ahogy írod, fizetünk az EÜ ért.
Amiről te beszélsz, az + szolgáltatás. Örülünk, hogy te képes leszel kifizetni azt az 500 ezer forintot.

Amúgy az EÜ bevétel kiadási oldalon mindig pozitívot zr, csak az elosztás, orvosi lopás és hasonlók miatt nem jut ötről hatra.
Lásd:hirek.msn.mainap.hu/itthon/ez-hazai-egeszsegugy-eddigi-legnagyobb-csalassorozata-18235/

Amúgy a világ talán legjobb EÜ rendszere kanadában működik.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 18:35:21

@apanna:

Az első 10 napra kellett fizetni.
Soha nem volt tervezett, hogy bizonyos nap után kéne fizetni.
Még nem is volt krónikus ágy, igaz ők vezették be.
Minden esetre nem volt bűnbak az x éves idős, ápolásra szoruló akinek Ratkó gyereke van akinek még dolgoznia kell, de nem keres eleget, hogy addig valaki együtt legyen az ápolásra szoruló, de még életben lévő anyja, vagy apja.
Ettől még nem kell senkinek ott dolgoznia pláne, hogy szakma a geriátria, ezeken az osztályokon nem is dolgozhatna csak az időseket jól ápolni képes, saját lelkét is karban tartani képes szakdolgozó.

Angolokról írtam, hogy bűn az egészségügyük, de fejlett a szociális ellátásuk. Külön képzik, hisz ott is szinte élete végéig dolgozik akinek szerencséje van, hogy az időseket speciális helyeken gondozzák.
Szigorú szabályok vannak, külön van képzés náluk.

A krónikus osztályok nem viszik a pénzt, fizetni kell érte.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 18:47:11

@déjá vu39:

A vizitdíj és a kórházi napidíj legnagyobb ellenzői az orvosok voltak.

A felelősségüket most is azzal hárítják, hogy mutyi volt vizitdíj automata beszerzése. Akkoriban ezt mindenki tudta.

Még most is feleslegesnek ítélik a zárható kasszát (nem jut eszembe mi a neve). Van ahol már nincs is, de zárható szekrény sincs, olyan helyen ahol a legkevesebb időt a kórteremben tölti az ember, de segédeszközt naponta kell vásárolni a haladás függvényében, tehát pénzt kell vinni, a tájékoztatóban is benne van.

Szóval vastagon benne van ebben mindenki. Az is aki ellene szavaztatott és az is elfelejtett gondolkodni, legyen az orvos, vagy beteg.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 18:51:00

@CPR:

A szokásos védekező túlzás.

Egy hozzátartozó sem várja el, hogy a 80+ még élő hozzátartozójából csináljanak viháncoló bakfist, vagy fickós fiúcskát.

Emberi bánásmódot azt viszont igen.
Nem azért kerülnek kórházba, hogy halálba segítsék, hanem azért, mert az állapotukon annyit lehet javítani, hogy ne kelljen szenvedni.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 18:53:07

@Farkasokkal táncoló:

Rózsi néni is szerintem kap majd jutalmul egy Röltex boltot és győzni fog a józan ész.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 19:04:33

@mahet:

Csak pénzed van, eszed nincs?

Van erre már biztosítás is.
Magánkórházban persze nem választhatsz orvost. Ott se.
Azt műt aki ott dolgozik, nem aki a legjobb, ha már pénzed van és válogatni szeretnél.

Ettől még a többségnek mondhatod, hogy fizetős egészségügy. Nem lesz, mert nincs rá pénz.
Elviszi a jövedelmeket a lakhatás költsége, a gyerekek taníttatása, az infláció.

Szóval lépj le a lépcső tetejéről, mert nem szokott örökké tartani, hogy fentről nézheted a világot. Nem kell, hogy a te hibád legyen, de megszokni, hogy annyi a havi jövedelmed, mint amit jobb napjaidban egy nap elköltöttél piszok nehéz, bele telik jó egy év.
Elég hozzá ha még bele is betegszel, akkor kész a csőd. Verheted akkor a fejed a falba a fizetős egészségügyeddel.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 19:07:28

@apanna:

Az egészségügy bevétel és kiadási oldala _soha_ nem zárt pozitívan.

Így, hogy ennyire lepusztult még így is hozzájárul az állam. Az elvonás nem a befizetésekből elkommunizált pénzről szól, hanem ennyivel kevesebbet járul hozzá a kormány a bázis évhez képest.

taknyos nyomoronc (törölt) 2012.07.15. 19:14:54

Hasonlót én is tapasztaltam, mint amit a posztoló leírt.
Amikor rokonom feküdt Debrecenben a klinikán, az ápolók le se szarták a betegeket egész nap, sőt kiabáltak velük, megalázóan beszéltek, megtagadták a fájdalomcsillapítást is, aztán amikor rokonok látogatni jöttek, akkor rögtön sürögtek forogtak, mosolyogtak, átlátszóan kedveskedtek, várták a hálapénzt.
Amúgy egész nap ment a facebook, iwiw és hasonló hihetetlenül fontos szakmai dolgok...

Mindenki tudja, hogy egy magyar ápoló 1000-2000 forintot kap egy sima ágytálazásért is. Ezen az sem változtat, ha háromszorosára emelik a béreket, mert a plusz pénzt nincs az a hülye, aki ne követelné ki, ne tenné zsebre.
A magyar ápoló pont olyan, mint a magyar pincér: beleköp a levesedbe, majd mosolyogva tálalja fel és utána várja a borravalót.

jágör68 2012.07.15. 19:50:09

Páran fogják az adást, páran még mindig nem...
Már 1 milliárdszor leírtam:
ZSEBBE LÓVÉT MAGYARORSZÁGON - SENKINEK- AZAZ SENKINEK NEM SZABAD ADNI
Amúgy a bérprobléma egyelőre a nagyobb gond, de most már az eszköz- gyógyszerhiány is keményet fog durrantani.
Miközben persze a kórházigazgatóktól át a Szöcskén át a dakota törzsfőnökig mindenki nyomja továbbra is az "alanyi jogon jár" rizsát.
Nem jár- illetve jár- CSAK NINCS!
Ezt zsebbe dugdosott lóvéval a legnagyobb baromság tovább fenntartani.

jágör68 2012.07.15. 19:53:51

@Babette_:
Hát kell egy nagy család hozzá eléggé antiszociális elemekkel és antiszociális bevétel szerzési módszerekkel- ha érted mire gondolok.
APEH- illetve mostmár NAV- ellenőr soha nem megy adót nem fizetők közelébe ellenőrizni.
Pedig nem ártana...

mahet 2012.07.15. 20:01:07

@apanna: Gondolod, hogy 3 millió minimálbéres után befizetett a havi 5000 Ft TB elég valamire?

mahet 2012.07.15. 20:08:57

@Dr.laikus PhD:

1. választhatok orvost a magánkórházban
2. Biztosítást kötni úgy, hogy már beteg vagyok nem célszerű
3. Amíg a kedves betegek nem látják, hogy mennyibe kerül a kezelésük addig fölöslegesen is igénybe veszik a szolgáltatást. Ha minden egyes orvosi vizsgálat után kellene fizetni 300 vagy 3000 Ft-ot akkor tudnák, hogy ez valakinek pénzbe kerül... persze nem csak 3000 Ft-ba, hanem 300000-be, de mégis érzékelik a saját bőrükön, hogy pénzbe kerül.
4. Jelenleg nem működik a rendszer, ha engednénk, hogy akinek futja rá az többet fizessen (mint biztosítás) akkor jobb szolgáltatás jutna mindenkinek
5. Szolidaritás szép dolog, de egy kicsit beteg dolog, hogy az SZJA 80%-át az adózók 3%-a fizeti be.

Mutyiország, ha nem lenne mutyi, meg hálapénz, meg zsebbe fizetés akkor nem lenne szükség az agyonadóztatásra sem.

Idegbaj, hogy a privát doki becsempészik a kórházba és előre vesz a vizsgálatoknál. HÁT EZ MI A F*SZ? Miért nem fizethetem ki? Csak a mutyi? Csak a cigánykodás?

CPR 2012.07.15. 20:19:27

@Dr.laikus PhD: Igen. Persze túlzás. Ne kelljen szenvednie. De szegény idős néni vagy bácsi, már éppen attól szenved, hogy nem otthon hal meg békében, hanem egy berácsozott ágyban /nehogy kiessen/ infúzióra kötve, pelenkában. Anno nem így képzelte el élete utolsó hónapjait.

CPR 2012.07.15. 20:22:13

@taknyos nyomoronc: Erre kínálok neked egyszerű megoldást: ha nem tetszik a magyar ápoló, pincér akkor menj külföldre és élj boldogul!

jágör68 2012.07.15. 20:36:10

A magyar(országi) politikust csak az érdekli, hogy a sokmillió nincstelen szavazatát 4 évente 500 Ft- tal, romlott száraztésztával besöpörje.
Meg hát ugye INGYEN egészségügy jár nekik- minden szociális problémát jól rátolnak az egészségügyre:
a munkanélküliséget
az ebből adódó depressziót, feszültséget
alultápláltságot- egyéb egészségtelenséget
alkoholizmust
stb, stb
Ingyen egészségügy a lecsúszottaknak és 4 évente 500- 1000 Ft fejenként.
Mindez hitelből, hitelre, hitelből. Az aktívak kárára.
És egy kicsit (sokat) még zsebre is tehetnek a hitelből haveri cégeken keresztül.
Erről szól Magyarország, kb 70 éve.

Rotoxis 2012.07.15. 20:37:41

Tisztelt Hölgyek, Urak! Ma egy E kategóriás besorolást (a legmagasabb középfokú) biztosító ápoló tanfolyam vizsgával, tankönyvekkel együtt több, mint 500 ezer Forint, amelyet a hallgató fizet, a saját pénzéből. Ezt követően a fizetése egy teljes állásra számítva 100-120 ezer Ft. nettó.
"@taknyos nyomoronc: Mindenki tudja, hogy egy magyar ápoló 1000-2000 forintot kap egy sima ágytálazásért is." Ennél nagyobb baromságot az elmúlt két évben nem hallottam. Adjunk a nettó fizuhoz havi 20-30 ezer Forintot. Ennyi a vége. Tessék eldönteni, megéri-e kifizetni a képzés költségeit.

Hogy mennyire nem, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy ma az országban nincs szakképzett (ún. OKJ végzettségű) ápoló a munkaerő piacon. A megjelent minimumfeltételekről szóló rendeletben felsorolt számok csupán gyenge vágyálmok, amelyek a jelenlegi helyzetben nem megvalósíthatók. Annak alapján egy átlagos belgyógyászati, sebészeti osztályon egy nővér/ápolóra 13-16 beteg juthat. Ennyi létszámmal meg is lehetne birkózni.

Néhány probléma tehát:
- a képzés költségei nem vállalhatók
- fizikálisan nincs elegendő nővér/ápoló
- nehéz fizikai-szellemi munka
- alacsony jövedelem.

Tessék tudomásul venni, hogy nincs nővér/ápoló utánpótlás. Az a néhány fiatal, aki még tanul, gőzerővel tanulja a németet/angolt és néhány év gyakorlat után vadlibaként húz nyugatra. Egyszerű motiváció: jobb munkakörülmények, kevesebb beteg, biztos megélhetést nyújtó jövedelem.

Lehet ekézni a nővéreket/ápolókat. Tessék kezet csókolni mindegyiknek, aki még hajlandó bemenni dolgozni, mert ha nem történik gyökeres változás, mindenki vihet magával saját nővérkét, ha kórházba kerül.

Lehet jajveszékelni azon, hogy a nővér/ápoló lusta, kiabál, goromba. Ha kevés is, egyelőre még van.

Tessék végre tudomásul venni, NEM LESZ ÁPOLÓ, aki kivigye az ágytálat. Ébresztő!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.15. 20:39:01

@jágör68: nem mindenkinek volt ugyanaz a xar, akkor is voltak egyenlőbbek.
ami viszont érdekes, hogy görögországban kb annyira elterjedt a hálapénz mint magyarországon (igaz asszem ők is voltak szocialisták egy rövid ideig)

Andriana44 2012.07.15. 20:39:10

Megmondom a frankót: nálunk ha családon belül ultrahangos vizsgálat kell, elviszem magán UH-ra a gyereket (vagy magamat). Inkább oda fizetem ki a 10 ezrest (számlát kapok róla), mint hogy adózatlanul egy sztk-s doki zsebre vágja, (hogy előre vegyen engem) és abból menjen Kenyába szafarizni.
Valami már elkezdődik, mert ha nem akarok 3 hónapot várni sztk alapon egy hasi UH-ra, lehetőségem van másnap magánban megcsináltatni.

Andriana44 2012.07.15. 20:45:08

Itt az utcánkból az idős mameszok, amikor mennek feliratni a szokott gyógyszereiket a háziorvoshoz, még akkor is csúsztatnak egy-egy kétezrest. Eszembe nem jutna, b@sszus:(
Tényleg a betegek cseszik el a dolgot.

jágör68 2012.07.15. 20:45:30

@Andriana44:
Az ultrahang az egy dolog.
De mondjuk egy nagyobb hasi műtéttel nem nagyon tudsz magánba menni.
Pláne mondjuk egy mellkasi, tüdő vagy szívműtéttel.
Vagy idegsebészet.
Állami nélkül nem megy.
Ahhoz pedig, hogy az állami működőképes maradjon, ahhoz az államiba szánt pénzt is emelni kell.
Vagy korlátozni a nemfizetők ellátását.
Esetleg mindkettő.
De a "mindenkinek minden jár" nem megy.
Egyik x@rházi politikus se mondja ki, pedig ez van.

Andriana44 2012.07.15. 20:58:26

@jágör68:
Végülis igazad van, akkor korlátozni kellene a nemfizetők ellátását.
Rokonom doki a SOTE klinikán, és az USA-ban is dolgozott két évet klinikán.
Ott pl. volt egy olyan sztori, hogy a beteg leletein látszott, hogy vérátömlesztés kellene, mert pár héten belül meghal. Beteg pedig közölte, hogy neki arra már nem terjed ki a biztosítása. Doki tudomásul vette, beteg hazament, ennyi.

pirimogyoró 2012.07.15. 21:00:25

@Neon Fu: Kérdésben a felelet. Ha paraszt a zöldséges, megyek máshoz vásárolni, ha a könyvelő, átmegyek 50 métert egy másik irodába. Az ár ugyanaz, ha nem jobb.
De ha beutalnak egy kórházba a lakhelyem szerint és nincs több 100ezer forintom magánklinikára, akkor hová menjek?

Tempus-Anh 2012.07.15. 21:03:21

@Andriana44:
És ez az amerikai példa követendő?
Te is dalolva hazamentél volna meghalni, ha esetleg nem tudtál volna fizetni?

jágör68 2012.07.15. 21:08:52

@Tempus-Anh: @Andriana44:
Igen itt a probléma.
Elvileg az életmentés alanyi jogon jár.
De pont az életmentés a legdrágább- és gazdaságilag 90%- ban "kidobott pénz".
Mondjuk egy 89 éves sikertelen újraélesztése simán benne van 60- 70 ezer Ft- ban. Pláne, ha még helyszínre megy is a rohamkocsi mondjuk.
1 ampulla adrenalin 10.000 Ft
Vagy ugye kedvenc példám:
a 6 órán belüli szívinfarktus koszorúértágítás- stenttel: 1,2 millió Ft. Per darab stent.
Akkor aztán lehet a melleket verni, hogy "mennyi TB-t fizetek"

Tempus-Anh 2012.07.15. 21:30:07

@jágör68:
Az eddig befizetett egyéni tb tetemes részét elviszi egyetlen alkalommal megejtett intenzív osztályos kezelés.
Mindenki könnyen és teljes közönnyel beszél minderről addig, a pillanatig, míg ő maga vagy hozzátartozója nem kerül hasonló helyzetbe.
Akkor hirtelen megváltozik minden és jön a kettős mérce elve.
"Ide nekem az oroszlánt is..."
Pax tibi Marce, Evangelista mevs...

steierhoffer 2012.07.15. 21:33:50

@steierhoffer: " hivatástudatból dolgoznak, munkájukért a szerzetesrendtől fizetés nem jár, pénzt vagy más juttatást (száraz kenyéren vagy krumplihéjon kívül) a betegektől sem fogadhatnak el. A hálás betegek adományaikat a kolostor bejáratánál elhelyezett urnába dobhatják,"....mennyei javaslat :))

jágör68 2012.07.15. 21:35:14

@steierhoffer:
Röhögtem, visítottam, könnyeztem- és a végén sírtam...
A király nélküli királyságban, a tenger nélküli tengerész országában még simán megtörténhet.

@Tempus-Anh:

De optimista vagy:
1) NINCS egyéni számla az OEP- nél
2) az eddig befizetett "TB"-t már rég elvitte másik 3 nemfizető

trekk 2012.07.15. 21:37:42

Europa nyugati felen sincs kolbaszbol a kerites, +és- mindenhol van
kulonbseg talan az, hogy az emberek tudjak, hogy felelosek a dolgaikert es nem az egymasra mutogatassal vannak elfoglalva.
es mi tortenik Mo-n azzal, aki egy mutet utan hazakerul es egyedul el? ha szovodmeny lep fel, miert nem foglalkozik vele automatikusan az operaciot vegzo korhaz? es hogy fog ez alakulni az uj beutalasi rendszernel?

taknyos nyomoronc (törölt) 2012.07.15. 21:50:36

@CPR: óóó, ezt az "el lehet menni" szöveget mintha már hallottam volna valahol...
csak nem Gyurcsány elvtárshoz van szerencsém a nick mögött? :P

@Rotoxis: a hallgató nem fizet az OKJ-s képzésért, az iskolarendszerben folyik ott ahol én lakom
rengetegen tanulnak ott eü szakközép után és egyik se fizet érte

taknyos nyomoronc (törölt) 2012.07.15. 21:52:54

@Rotoxis: A többség alkalmatlan a külföldi munkavégzésre, nem beszél nyelvet, nem ért semmihez, tényleg csak ágytálazni tud, sok az idősebb ápoló, aki már másik városba se hajlandó elmenni melózni, nemhogy külföldre.

Dr.laikus PhD 2012.07.15. 21:55:55

@CPR:

Fiatal vagy még és megfertőzött a kollégák kifogása a kezeletlen problémáitok halmaza?

Nem meghalni megy a kórházba, hanem azért mert van egy múló problémája amit egy _másik_ orvos aki ismeri úgy ítéli, hogy nem hal bele.

De mégis megtörténik, ha a család nincs résen és viszi másik kórházba ahol a problémát kezelik és nem a halálba segítik.

Orvosnak, nővérnek nincs joga az életkor alapján dönteni életről és halálról.

Különben meg akit pelenkázni kell azt otthon is pelenkázni kell.
Egyszerűen felháborító, hogy fiatal, vagy középkorú orvos képes leírni, hogy a 80+ megérett a halálra.

Rotoxis 2012.07.15. 21:58:52

@taknyos nyomoronc: Óh igen. Rengetegen, ahol te laksz... Budapesten egyetlen helyen van ilyen képzés, évente legalább 15 nővér végez. A rendszerből most hiányzik több ezer.
Mondd a mókusnak, hogy ne aggódjon ez erdőtűz miatt, mert van nálad szemcseppentő.

vanier (törölt) 2012.07.16. 09:08:21

@jágör68: Én is . Még a könnyem is potyogott.Felolvastam a férjemnek,de ő olyan szomorú lett,mert szerinte igen ilyenek az emberek elvárnák étlen szomjan ingyért dolgozza magát halálra ,tegyen csodát. A levitáció pedig a minimum feltétel ,amit elvárnának.

2012.07.16. 09:50:01

@El Visco Stello: @jágör68: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@RedRum: Teljesen egyetértek szavaiddal, sőt.

Az emberek gondolatvilágáig nem jut el, hogy Magyarországon a versenyképességnek mekkora óriási hátráltatója az adó- és kamatrendszer.

Tegyük fel, hogy egy EU-s pénzre pályázunk egy olyan országgal szemben, ahol csak az ÁFA 4%-7%, legmagasabb értéke 16% (ez a hanyatló Spanyolország). Ha venni akarsz egy csomag kötszert a boltban, akkor ezt a különbséget megfizeted - az állam felé.

Ha venni akarsz egy új mikroszkópot, 600.000 most egy Zeiss Primo Star, ami igen jó árúnak számít a piacon. Erre felveszel hitelt, aminek a reálkamata 9%. Milyen valódi beruházás tudja ezt kitermelni? És mekkora haszonnal? Olyan országok most nem számítanak, mint pl. Németország, ahol ez az érték közel 0%, de pl. egy 3%-os reálkamat mellett mondjuk lenne értelme beruházni.

Ez az az ország, ahol ha az állam valamit negyven százalékkal támogat, akkor tulajdonképpen csak nem húzta le a sápot.

A bérek terheit nem is említeném, pláne, hogy tisztességes létszám és munkaidő (nem fizetés!) mellett a gatyát rá lehet fizetni a dologra.

Szóval itt várhatjuk, hogy a magánszféra betör az egészségügyi piacra és olcsón hozzáférhetővé válik minden mindenkinek.

A fent említett terheket ugyanis mind a beteg fizeti.

Andriana44 2012.07.16. 11:14:15

@Tempus-Anh:
Lett volna lehetősége annak idején olyan biztosítási kategóriát választani, amiben benne van a vérátömlesztés, ezzel együtt persze több a havi fizetendője.
Ezt nevezik előre gondolkodásnak.

CPR 2012.07.16. 21:30:43

@taknyos nyomoronc: Remélem ezt nem gondoltad komolyan. Azt mondom, hogy ha nem tetszik ahogy a Magyar ápoló viselkedik, akkor mutass példát, légy te is ápoló és járj az élen. De addig, amíg soha egy ágytálat nem vittél ki, nem hánytak le, nem cseréltél melénás pelenkát, nem láttál el halottat...stb. Addig ne kritizálj.

2012.07.17. 07:45:54

@CPR: "addig, amíg soha egy ágytálat nem vittél ki, nem hánytak le, nem cseréltél melénás pelenkát, nem láttál el halottat...stb. Addig ne kritizálj."

Miután a nővéri munka ezzel jár, ettől még kritizálhat. Miért ne tenné? Tilos? Íni szabad? Én azért nem megyek nővérnek, mert nem akarok ilyen munkát végezni. Aki mégis ezt választja, annak ezt is meg kell csinálni. Az már más kérdés hogy kevesen vannak, ezért nem tudják jobban végezni a dolgukat.

déjá vu39 2012.08.03. 17:34:32

@Dr.laikus PhD:

"A vizitdíj és a kórházi napidíj legnagyobb ellenzői az orvosok voltak..." - stb.

Igaz. De ők nem lettek volna elegen a szavazáshoz. Viszont féltek attól, hogy ettől elmegy a para.

Én, mint gyakorlott kórházlakó, ismerem a kórházi viszonyokat, az orvosi és ápolói fizetéseket, az ottani értékmegőrzést.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása