Egy évet vártam egy vérvétel eredményére

2012.06.29. 09:14

Hosszú ideje már, hogy lassan semmilyen gyógyszert nem tudtam bevenni, mert úgynevezett „nehézlégzésem" volt fájdalomcsillapítótól , lázcsillapítótól és antibiotikumtól is.Mivel migrénes vagyok, a Quarelin segített át a fejfájós napokon, de több mint 20 év után, ettől is nehezen lélegeztem, ezért inkább nem is vettem be a már régen jócskán lecsökkentett adagomat.

110_tv06vervetel.jpg

Igen ám, de így már semmilyen gyógyszert nem mertem bevenni, ezért  a háziorvos  – hosszas könyörgésemre – elküldött gyógyszerallergia-vizsgálatra. Ez volt január legelején.Időpontot MÁJUS közepére kaptam a klinikákra, mert országosan csak néhány helyen végzik ezt a vizsgálatot.

Kicsit türelmetlen voltam a négy hónap várakozástól, de csak ekkor jött a feketeleves: ez még nem a vérvétel időpontja volt, hanem egy kedves doktornő kikérdezett az allergiámmal kapcsolatban, majd felhívta a labort, hogy időpontot kérjen egy vérvételre.

Nem hittem a fülemnek, amikor kiderült, hogy a nyári szabadságolások miatt csak november 25-én kerülök sorra. Ismétlem, egy vérvételről van szó .

De a java még hátravan: amikor a leletet december közepén megkaptam, kiderült, hogy mindössze három anyagra vizsgálták meg az allergiát. Az egyik a szalicil volt, amit már tudtam , a másik kettő ismeretlen számomra. Mindenesetre egy vérvétel eredményére közel egy évet vártam, és a problémám nem oldódott meg, továbbra sem vehetek be egyetlen pirulát sem, mert még mindig nem tudom, melyik anyagra reagál rosszul a szervezetem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karcsibácsi 2012.06.29. 13:00:58

Türelem, rózsát terem.
Amúgy elég zavaros a poszt, én azt gondolom, nincs a betegnek gyógyszerallergiája - a nehézlégzés annak nem tünete, a gégevizenyő, anafilaxia ami fulladással jár, heveny életveszély, ott nem számít, hogy csökkenti a gyógyszer adagját vagy gyakoriságát. Ha nincs csalánkiütés, nincs gyógyszerallergia sem. Egyébként elég 3 szerre vizsgálni, a legtöbb fájdalomcsillapítóban ezek közül van valamelyik :salicil, noraminophenazon (metamizol) és paracetamol.

Sokorai_Atala 2012.06.29. 14:34:24

Én most pár helyen elolvastam a nehézlégzésre, amit kidobott a gép, de fájdalomcsillapító allergiáról nem volt szó benne.
Szerintem a beteg jobban jár, ha más irányba tapogatózik, bár az orvosa sem talál évek óta semmit, egyéb vizsgálatot kellene kérnie.
Ha csak a gyógyszer beszedésekor alakul ez ki nála, az lehet esetleg pszichés is? Mert ezt gondolta ki a beteg, ezzel kötötte össze. Furcsa.

matilda. (törölt) 2012.06.29. 17:42:11

furcsa ha valakinek minden gyógyszertől (fájdalomcsillapító, AB és lázcsillapító) nehézlégzése van.
poszoló volt-e már pszichológusnál?
amúgy pedig ez a vizsgálat nem egy rutin labor, ami sürgős esetben megvan 2 órán belül.
de nem kell ennyit várni 50e HUFért megnéznek másik 3at magánklinikán...

Irkutszk 2012.06.29. 18:36:58

Csak egy kérdésem van a poszt írójához: Az allergológusa mit mondott a leleteket meglátva?

hibiszkusz75 2012.06.29. 19:03:07

@karcsibácsi:
Nekem is van gyógyszerallergiám, ami okozott nehézlégzést, igaz kiütések is társultak hozzá és feldagadt az arcom is. Nem vagyok szakember, de nem lehet, hogy mégis allergiás a posztoló?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.06.29. 23:07:24

@hibiszkusz75:

Önmagában a nehézlégzés nem allergia-jel, a te tüneteiddel kombinálva viszont az.

Szóval a leírtak alapján neked van allergiád, a posztolónak legnagyobb valószínűséggel nincs.

rohadjmegARCgeci 2012.06.29. 23:44:32

Egy ismerősöm mindig csak akkor nyel félre,ha húsgombóc vagy májgombócleves eszik.Soha máskor,de ha ezt teszik elé,olyan szinten félrenyel,hogy majd meg fullad a köhögéstől.Nem is mer ilyet enni.

B. Bíró 2012.06.30. 07:07:13

a posztoló pánikbeteg. biztos. keressen fel egy pszichológust.

hibiszkusz75 2012.06.30. 07:29:41

@radiologus.hu:
Értem, köszönöm a választ!
Az estemben rögzítették is, hogy "felejtős" az adott gyógyszer.:)

IrishOak 2012.06.30. 07:46:22

Szép napot!
Erről a sztoriról két egymástól független történet jut eszembe.Az egyik a férjemmel történt több mint fél éve: begyulladt a foga, ki szerette volna húzatni. Beadták a szokásos érzéstelenítőt...és a sürgősségin kötött ki szirénázó mentőben.Allergiás a lido-ra.Kitalálták, hogy menjen el egy allergia vizsgálatra.Felhívta, nyár elejére adtak időpontot, de mivel a feje már alaposan fel volt dagadva,így elment személyesen(nov.)hogy akkor legyen valami, mert nyárig nem okés a gyulladt foga.Szeme nem rebbent senkinek, hogy mégis kéne tenni valamit. Úgyhogy vissza a szájsebészet, és altatásban kioperálták a fogát, és az 'aneszes orvos talált olyan szert amire nem allergiás. A Mária utcát meg felejtősbe tettük.Úgyis csak a lidocaint nézték volna -arra meg; miután majdnem beadta a kulcsot - allergiás.Nem lettünk volna okosabbak, úgyhogy kár ezen megdöbbenni, hogy egy év után is ugyan ott van az ember.
A másik: apámtól örököltem(na nem vagyont, vagy szép dolgokat)hanem a migrént.Még huszonévesen vettem részt egy kísérleti gyógyszerkutatásban.Azóta a patikában árulják azt a szert. Nagyon jól ki van találva!El kell menni neurológiára, és ugyan felügyelettel kell szedni, de nekem 6db gyakorlatilag örökre elmulasztotta a bajomat.Mondjuk emellett nem árt az adott személynek "rendbetenni az életét.Ha nincs kiváltó ok, akkor a migrén sem fog jelentkezni.

hexensussz 2012.06.30. 08:02:33

Az eddigi kommentek többségéből az derült ki, hogy valószínű a posztolónak semmi baja, csak egy "képzelt beteg", a honi egészségügy viszont a létező rendszerek egyik legjobbika.
Csak így tovább!
Halyrá Magorország! Halyrá magorok! :))

El Visco Stello (törölt) 2012.06.30. 08:44:10

1 éves laborleletből milyen messzemenő következtetéseket lehet levonni? Csak kérdem...

Anti Anyag (törölt) 2012.06.30. 09:11:49

Ez jó, mindenki vérprofi ebben a témában és nekitámad a posztolónak.

A háziorvosa küldte el allergológiára, nem pedig ő magát.

A probléma amúgy sem ez, hanem az, hogy a dolog közel egy évig zajlott, ami gáz, hiszen az illető gyógyszerekre szorul.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.30. 09:14:02

@hexensussz: További gond, hogy az eü-ben valószínűleg ezekkel a "szakértőkkel" találkozol nap mint nap.

kovácspéterke 2012.06.30. 09:32:10

@IrishOak: és mi az a szer a migrénre?

kovácspéterke 2012.06.30. 09:33:39

@El Visco Stello: nem a laborlelete egy éves, hanem annyi idő után csinálták meg.

zellerlevél 2012.06.30. 09:35:42

Nem igazán értem, hogy miért vár valaki komoly tünetekkel egy évig bármire is...

- keres egy magánorvost. A magánrendelők közül a legtöbben aznapra lehet időpontot kapni, főleg, ha sürgős az eset. Morog egy sort, hogy hiába fizeti a tb-t, de ha tényleg gond van, akkor az ember kifizeti a 2-5 ezer forintot, minthogy egy évig várjon.

- nem csak gyógyszerrel lehet kezelni a problémákat. Életmódváltás, stresszoldás, gyógytea, ezek szóba sem jöttek?

És végül: ahogy a dolog kinéz, az állami egészségügyi ellátás a jövőben csak rosszabb lesz a mostaninál. Rövid idő alatt fel fog értekelődni az egészség, és azok az emberek fognak tudni normális életet élni, akik képesek megőrizni az egészségüket, és a megoldásokat nem csak a nyugati orvoslástól várják (jelen esetben vérvételtől, gyógyszertől), hanem maguk is hajlandók tenni az egészségükért.

matilda. (törölt) 2012.06.30. 09:36:43

@Anti Anyag: "a háziorvos – hosszas könyörgésemre – elküldött gyógyszerallergia-vizsgálatra"

A poszt alapján pedig nem derül ki, hogy beteg lenne a posztoló és állandó gyógyszeres kezelésre szorulna.

És az is érdekes, hogy 20 év után lett nehézlégzése a Quarelintől is.

A bonyolult és drága vizsgálatokra, amit "országosan csak néhány helyen végzik" hosszú várólista lesz.

És nem a posztoló van letámadva, hanem rendbe kell tenni a félreértéseket, erre van a blog nem?!

hexensussz 2012.06.30. 09:48:33

@Anti Anyag: Nekem mondod?!
Tul.képp. egy, valamelyest hasonló tapasztalatom inspirált a felhorkanásom szavakba öntésére.

De azt hiszem, nem elsősorban a "szakértőkkel" van a baj, hanem az eü.-rendszer működésével. Amely egyik vonatkozásban csodákra képes ugyan, más viszonylatban viszont az alapvető ellátást nem képes időben megadni.
És csak romlik, és romlik, ...

Anti Anyag (törölt) 2012.06.30. 10:04:43

@matilda.: Hogyne, a migrén nem betegség, a nehézlégzés pedig hogy lenne veszélyes tünet egy gyógyszer után. Remélem, nem vagy sem doki, sem ápoló.

Igen, ha csak egy év alatt lehet elvégezni, ráadásul rászorult esetben, akkor vagy a rendszer szar, vagy a benne lévők azok. Amíg egészséges vagy és 20-30 évig fizeted az eü járulékot a nélkül, hogy túljutnál a házidokin, az is drága, tehát ez nem magyarázat.

Miért lenne érdekes, az én parlagfű allergiám is kb. 40 évesen jött ki. Addig azt sem tudtam, hogy van ilyen növény. De gondolom, a gyógyszerekben található ható-vivő, stb. anyagok sem változatlanok, így simán lehetsz te is holnap allergiás egy megszokott gyószerre.

matilda. (törölt) 2012.06.30. 10:10:36

@Anti Anyag: Elbeszéltünk egymás mellett. krónikus állandó gyógyszeres kezelésre szoruló betegségre gondoltam pl magasvérnyomás betegség.

azbest 2012.06.30. 10:12:01

Tipikus. Más esetben is hónapokat kell várni, akár körbe is kell utazni az országot, ha éppen az adott vizsgálatot csak egy kórházban végzik. Akkor is, ha csupán egy vérvétel eredményét mondja el az orvos.

A támogatási rendszer sajátosságai miatt a beteget utaztatják közpénzen ahelyett, hogy helyben elvégeznék a vérvételt és a laborvizsgálatot és azt küldenék át a szakorvosnak. Az nem számít, hogy pazarolják a közpénzt, vagy hogy az utazgatás miatt napokat kieshet a munkából a beteg... vagy mert egy évig várhat alapvető vizsgálatokra, úgy a munkateljesítménye is rossz és akár bele is hal.

hibiszkusz75 2012.06.30. 10:17:19

@Anti Anyag:
"a háziorvos – hosszas könyörgésemre – elküldött gyógyszerallergia-vizsgálatra"

Nálam igaz egyéb tünetek is voltak, de nem kellett könyörögnöm, mikor meglátott az orvos, kaptam 2 injekciót mielőtt bármit is mondtam volna, utána kikérdezett....stb., azóta szerepel a taj kártyámon és a kartonomon is az allergiám ténye.
Szóval nem hiszem, hogy lazán vennék ezt a kérdést az eü-ben.

IrishOak 2012.06.30. 10:25:36

@Mrs. Jackman:

Remélem nem leszek kimoderálva -mert leírom.Nagyon nem reklám, és szigorúan orvosi felügyelettel adják, sőt a hatást is ellenőrzik, mert nagyon sok fura dolgot produkál.Tehát háziorvosnál nem is érdemes próbálkozni vele.

Imigran- nevű spec. szer. Viszont a hatás, olyan mintha atomot dobnának az ember elméjébe. Most néztem, és 6 db-os kiszerelésben van.Valószínű, hogy a begyűjtött tesztbetegek lapjaiból az jött le, hogy ez a mennyiség lesz hatásos az agyban zajló folyamatok teljes "tisztítására":-)
De ismétlem - csak szakorvosi felügyelettel!

lenti77 2012.06.30. 10:26:08

@IrishOak: Ezt ne kérlek.... a migrént úgy beállítani, mint úrinők felesleges nyűglődését nem túl szép. 9 éve kínlódok vele, csak enyhébbre sikerült szűkíteni a fájdalmat és már nem hányok folyamatosan. Elhiheted nem azon múlik, elmegyek-e orvoshoz...

IrishOak 2012.06.30. 10:34:59

@lenti77:

Én meg 9 éves koromtól 25 éves koromig "nyűglődtem" vele. Aztán jött a csodaszer, de kellett hozzá pszichológus, meg hogy elváljak (most már tudom, hogy minden összetevőre pontosan ugyan olyan arányban szükség volt!) ... azóta nincs semmi bajom:-))

Dr.laikus PhD 2012.06.30. 13:35:55

Nehézlégzés:

www.doktorinfo.hu/drinfo/pid/0/betegsegKonyvProperties/oid/0/KonyvReszegyseg.4_843

A gyógyszer allergiáról karcsibácsi leírta amit tudni érdemes.
Első hozzászólását el kéne elolvasni.

Háziorvos nem túl sokat kommunikál a betegével. Azért, hogy ne nyaggassa elküldte egy drága vizsgálatra, remélve, hogy a klinika elutasítja.

Ha pszichológusra van szükség, mert pánikbeteg oda kell a beutaló, vagy javaslat, ha más a gond akkor azt kéne megkeresni.

Egy biztos, hogy a posztoló megfelelő nevű, alakú és színű gyógyszer esetén fullad...
Az okát azért megkeresném.
Ha és amennyiben orvos lennék.

Minden más megoldás csak pénzbe kerül és eredménytelen marad.
Tudom persze mint laikus, hogy a beszéd is idő és ezért pénz is, de talán ez nem lenne felesleges.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.07.01. 08:18:29

@Babette_: gusztustalannak tartom pártunk és kormányunk ezen döntését, egy nyilvánvalóan antipopulista határozatot a kórházak kell meghozzanak és ők meg mossák a kezüket azzal, hogy hát ők ellenezték de a kórházak nem engedtek. miközben meg minden állami kórház tudja, hogy ha nem engedélyezi akkor a hónap végén felmond orvosainak 90%-a

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.02. 19:47:57

@csak néha benézek ha marhaságot látok: ahogy én látom, csak legálissá tettek egy működő gyakorlatot.

pumukli11 2012.07.04. 07:54:54

Szürke hályog műtétre 2-3 hét a várakozási idő.Azonban, a szemvizsgálatra,ami előtte kötelező,fél évet kell várakozni.(abban a kórházban ,ahová tartozom)Nos ,azért ez sem semmi!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása