Vannak még kiváló nőgyógyászok

2012.05.27. 06:00

Tisztelt Praxis blog.


Olyan kevés pozitiv élményt látok a blogon, ezért ugy gondoltam, hogy
leírom tegnapi élményemet. Nőgyógyászat, vidéki kórház. Időpontot egy
héten belülre kaptam, a munkaidőmhöz megfelelőt. Igaz, hogy egy órával
hamarabb értem oda, de inkább én várjak, mint hogy elkéssek.

 


Megjegyzem tébés rendelés, egy forintot nem adtam a dokinak, aki
azonban látva a zavaromat, ami szerintem minden nőnél előfordul, egy
régi Bodrogi viccel kezdte, hogy nyugtasson egy picit. Majd a
vizsgálat (méhnyakrák szűrés) közben mindent magyarázott, elöre mondta
ha kellemetlen lesz valami, felhivta a figyelmemet egy sajátosságra,
amit még egyik orvos se mondott, de azt mondta ha nőgyógyászati
beavatkozásom lesz, szóljak feltétlenül, mert kárt tehetnek a méhemben
ha nem figyelnek.


Melldaganat vizsgálatot is csinált, közben magyarázta mit, hol és mikor vizsgáljak, mit kell éreznem. Meglepett ez a féle pozitiv hozzáállás, a kedvesség, pedig előttem 2 fiatal lánnyal is közölte,hogy ismét terhesek. Nem mentem protekcióval,pedig egészségügyben dolgozok (fogászat,tehát túl sok közöm amúgy sincs hozzá) nem fizettem.


Tisztelet ennek az orvosnak, és csak remélni tudom, hogy sokáig marad a városunkban.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusanneF 2012.05.27. 08:06:17

Kedves Pisztíró!
Mindig öröm pozitív posztot olvasni,köszönjük,hogy leírta tapasztalatait!
Szívből örülök,hogy emberséges,empatikus és figyelmes volt a nőgyógyász-én ugyanezt egy vidéki sztk-s dokiról nem mondhatom el....ugyan nem oda tartozom,de az a rendelő 12 km-re van tőlünk,ahová tartozom,pedig 50-re,így a mai költségek miatt,szintén rákszűrésre a közelebbibe mentem.
A doki megkérdezte,miért mentem oda,majd kioktatott,mint egy taknyos óvodást,hogy nem veheti le a cytológiát,mivel nem körzetbeli vagyok,de azért megvizsgál,vetkőzzek le,vagy menjek a magánrendelésére....
Miután közöltem,hogy akkor nem lesz rákszűrés,azt kérte,ne fenyegessem...
Mivel?
Majd ajánlott egy idős kollegát,egy emelettel feljebb,ahol 10 perc alatt se végeztünk mindennel,és nem problémázott semmin.Igaz,a melleket nem nézte meg,mint ahogy más orvos sem,mikor levette a rákszűrést,de nem baj.
Most jön kis falunkba mammográfiás busz,aki 45 és 60 közti hölgy,küldtek meghívót,amivel ingyenes a vizsgálat,de akinek nincs meghívója,5000 ft....
Lényeg a megelőzés,nem?

macska69 2012.05.27. 10:47:52

Éljen a jólelkű nőgyógyász! Csakhogy ilyen is van! Bár én sem szólhatok az enyémre semmi rosszat. Hacsak azt nem, hogy sajnos magas, lófarkas, jó kiállású, sármos és fiatal, ami növeli a feszengésfaktoromat. :))

2012.05.27. 11:35:24

@macska69: Lófarkas? Mi vaaan? :D

Itt a tavasz, dagad a ... keblem?

cserfes csermely 2012.05.27. 13:39:05

A haját hordja lófarokban.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.27. 13:51:30

apróhirdetés az újságban: :D
"barna, lófarkas hajadon hasonló adottságokkal rendelkező partnert keres"

2012.05.27. 13:59:06

"kárt tehetnek a méhemben
ha nem figyelnek."
Ez mit jelenthet? Egyébként a szakrendelőkben rákszűrésnél gyakran elmarad a mell vizsgálata.

mamasita 2012.05.27. 14:13:38

az én orvosom is nagyon jó...alkalmanként 10 ezerért :( úh nm isjárok semmi ellenőrzésre ilyesmire csak ha nagyon muszáj :( jó lenne találni 1 orvost itt bp-n,aki sztkba van,és rendes odafigyelő emberséges,mert ráadásul az én orvosom sztem hamarosan nyugdíjba m1,én meg még csak 28 vagyok..

vkaresz6 2012.05.27. 16:19:04

Több hasonló poszt kéne. Kicsit ellensúlyozni kéne a rémtörténeteket. Az a baj hogy rémtörténettel a zsebében mindenkinek hamarabb jut eszébe a praxisblognak levelet küldeni mint egy pozitív esettel.

VaTi 2012.05.27. 17:35:06

@mamasita: én úgy találtam jó orvost (nődokit, de háziorvost, fogorvost is), hogy megnéztem, melyik körzetbe tartozok, ott kik rendelnek. A neveket gugliban leellenőriztem. Rengeteg ilyen fórum létezik, ahol arról beszélgetnek, melyik orvos milyen. Aki azon tapasztalaok alapján jónak tűnt, ahhoz mentem. Sosem csalódtam. Így vannak olyan sztk-sorvosaim, amiért mások fizetnek. Sokat. Nőgyógyász, aki a szülésem időpontjához igazította a szabiigényét, hogy tuti mellettem lehessen. Fogorvos, aki csodákat művel fájdalommentesen, háziorvos, aki illusztrációkat skiccel, hogy megértsem, mi a betegség, hgyan fog hatni a gyógyszer. Komolyan, érdemes energiát fektetni ebbe.

micsoda? 2012.05.27. 21:21:10

Jó lett volna leírni, hogy milyen idős a doki? Egyébként, szerintem azon is múlik a fogadás, hogy én milyen vagyok. Pénzes nagyképű, v. egyszerűen látszik, bizalommal jöttem a doktorhoz, és hiszek benne.

zellerlevél 2012.05.27. 21:24:30

Hm... honnan tudod, hogy két fiatal lánnyal mit közölt? Csak nem egymás előtt vizsgálta a pácienseket?

Motyóbábi 2012.05.28. 07:00:22

Sziasztok!
Látom senki nem ír neveket, én írnék egyet. Dr. Ádám László Zalaegerszegen. SZTK-s rendelésen voltam nála, mint az előttem szóló, és bár az egészségügyben nőttem fel, ilyen emberséges és állandóan vidám orvossal még soha nem találkoztam! Természetesen létezik magánrendelése is, de nem kényszerít senkit, hogy ott keresse fel. Viszont ha a segítségét kéred, akkor mindent félretesz, és kapkodás nélkül oldotta meg a problémámat, pedig a csomagjaik már az előszobában voltak. Indult a családdal nyaralni, mégis azt mondta, hogy ezzel ne várjunk, jöjjek nyugodtan. Miatta, és a fogorvosom, Dr. Wolf Mária miatt sajnáltam egyedül, hogy elköltöztem onnan. Remélem akad, akinek segítettem a döntésben arrafelé!

lüke 2012.05.28. 07:20:24

MO-n az eü .két ágazata müködik jól
-fogászat
-szülészet nögyógyászat
+ elég jól gyermekgyógyászat
az elsö kettö, teljesen magán úton.......
.

bungics (törölt) 2012.05.28. 09:39:54

Engem inkább elszomorít, hogy ha valaki rendesen elvégzi a munkáját, normális emberi módon szól az emberhez, azt mutogatni kell és éljenezni.
Amit leírsz, annak kellene lenni a mindennaposnak és ezen nem fennakadni, hanem nyugtázni és menni a dolgodra.
Egyébként az én tapasztalataim alapján nem olyan ritka az ilyen. Szerencsére.

dr-eam 2012.05.28. 19:16:51

@bungics: Nem mutogatásnak szánta a posztoló, csak pozitív ellenpéldának, mert tapasztalatom szerint ennek a blognak a túlnyomó többsége a negatív tapasztalatokról szól...amelyek szerintem szintén nem általánosak, bármennyire is próbálja - sajnos - az emberek nagyobb hányada annak beállítani. Sajnos ez a magyar mentalitás :(((
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása