Ennél alaposabb kivizsgálásban mostanában nem volt részem

2012.04.16. 08:41

Tisztelt Blogolvasók!


Mivel általában negatív tapasztalatokról olvashatunk ezen az oldalon (én magam is írtam már ide az elrontott keresztszalag műtétemmel kapcsolatban), azt gondolom, úgy fair, ha a pozitív élményeinknek is szentelünk néhány sort.

 


Az enyém egészen friss, múlt szombaton történt. Kb. 3 heti betegeskedés után (influenza, ágyban fekvés, láz, antibiotikum kúra) még mindig erős mellkasi és hátfájással küszködtem, illetve köhögtem is. Így aztán elballagtam a VI. kerületi tüdőszűrő állomásra, saját megnyugtatásom végett. A röntgent végző doktornő felfigyelt a köhögésemre, beszéltünk pár mondatot, majd azt mondta, olyan rosszul nézek ki, hogy felviszi a képet megmutatni egy ott dolgozó orvosnak, ha van pár percem. Miután visszaért, felajánlotta, hogy megnéz a doktornő, de csak ha én is szeretném. Természetesen beleegyeztem.

 

Amíg csak a folyosón várakoztam, az említett doktornő kiküldött valakit, hogy addig is csinálják meg a légzésfunkció vizsgálatot rajtam. Miután végül bekerültem hozzá az eredménnyel együtt, alaposan kikérdezett, meghallgatott, megnéztük közösen a felvételt is, és bár hallotta, hogy kissé zajosan lélegzem, biztosított róla, hogy nincs se tüdő-, se mellhártyagyulladásom, szerinte hörgőgyulladásom volt, amire írt kanalas orvosságot és valóban jobban is érzem mára magamat tőle. A biztonság kedvéért elvégeztetett rajtam egy allergia vizsgálatot is, mert szerinte egy ilyen betegség előhozhat allergiát is, ami indokolhatná a köhögésemet, de kiderült, hogy allergiás sem vagyok.

 

Őszintén szólva azt gondoltam volna, hogy a szombati munkanapon a hátuk közepére sem fognak kívánni. Ehhez képest ennél alaposabb kivizsgálásban nem mostanában volt részem, ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet érte.


Üdvözlettel,
alpynia

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sokorai_Atala 2012.04.16. 10:20:57

Szerencsés voltál, allergia vizsgálatra alig lehet bejutni.
Grat a rendelő munkatársainak.

Sokorai_Atala 2012.04.16. 10:29:42

Ja és mindjárt jön valaki (nem emlékszem a nevére), aki azt fogja mondani, hogy minek írtad, az ilyen leveleket lobogtatják fel a peres ügyekben (ahogyan nekem is írta egy dícséret után)).

Károgó Kritikus 2012.04.16. 10:35:01

Én szimplán örülök.Jó ilyet olvasni itt.

Károgó Kritikus 2012.04.16. 10:36:25

@Sokorai_Atala: Nem kell foglalkozni az ilyenekkel. Aki nem elfogult, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy általában az ember jó szájízzel jöhet el a legtöbb egészségügyi intézményből. Csak általában a jó dolgoknak nincs hírértéke.

Károgó Kritikus 2012.04.16. 10:44:04

@Sokorai_Atala: Én is :). Bár ma nyilván nem lesz több száz komment, ennek ellenére örülnék , ha sok hasonló hangvételű levél kerülne ki ide. Talán este én is írok egyet :).

GZoli 2012.04.16. 11:27:01

Én tizenvalahány éve szerettem volna allergia vizsgálatot, bementem rendelési időben az üres terembe, ahol közölték, hogy nincs időpont, csak fél év múlva, de 5000Ft-ért ráér a doktornő. Rendelési időben magánrendelésként.
Szerencsére ezek a vény nélküli gyógyszerek is pont olyanok, mint amit addig kaptam, ezért már nem érdekel.

ier6w7i 2012.04.16. 12:40:50

Könnyű rosszat mondani az egészségügyről, végre valaki elmondott pozitív példát is! Szerintem sok-sok becsületes ember dolgozik ott, nehéz körülmények között, ami sajnos rányomja a bélyegét a napi munkájukra és ahogy a beteggel bánnak (főleg kommunikálnak), amiből aztán a sok panasz születik.

A bloggal kapcsolatban talán egyetlen pici megjegyzés, hogy 3 hetes köhögést stb után talán nem egy szombaton kellett volna eljutni a tüdőállomásra.

SusanneF 2012.04.16. 12:44:36

@GZoli: Azért nem árt tudni,ki,mire és mennyire allergiás-akkor a terápia is időben és célzottan történik.
Pl.aki "csak" a parlagfűre allergiás,a szezon előtt kezdje el az antiallergikumot,és amint vége a prlagfűnek,ha nincsenek tünetei,abba is hagyhatja....sőt,nem is muszáj szezonban sem minden nap szedni a tablettát/ezt sokáig én sem tudtam/.

SusanneF 2012.04.16. 12:48:55

Kedves Posztoló!
Örülök,hogy megírtad ezt a posztot!
Én sem vártam még 1 hetet se-és jól tettem-nagyon nehezen gyógyuló nagy kiterjedésű tüdőgyulladásom volt.
Szerintem nem tüdőszűrőre kell menni ilyen esetben,hanem tüdőgondozó betegrendelésére- a legtöbb helyen fogadják az ember lányát időpont nélkül,legfeljebb várni kell.

VaTi 2012.04.16. 14:17:24

Én azt gondolom, hogy ki nem mondva sokkal több jó tapasztalat van. Csak arról nem születik poszt, így ez a blog kicsit állatorvosi ló lett, csak a rossz jelenik meg. Szóval igenis fontos, hogy az ilyen jó tapasztalat is megjelenjen. A köszönet megírására (kimondására) is kell annyi időt szánni, mint a reklamációra. Örülünk a posztnak :)

Dr.laikus PhD 2012.04.16. 15:07:24

@ier6w7i:

Ez a szombat munkanap volt. :-)

Jozsó_ 2012.04.16. 15:23:37

A poszt több szempontból is tipikus. Az egyik, hogy én is láttam-hallottam, hogy kevesen tudták, hogy azon a szombaton munkanap van, relatív kevés beteg volt.

A másik, hogy sokkal jobban jár az ember, ha eleve az sztk-ba megy, ha vmi baja van. Ez ugye hét közben nem játszik, de hét végén ott tartanak ügyeletet.

Feleségemmel volt, hogy szombaton volt vmi problémája bement az ügyeletre. Azonnal vizelet, vérvétel helyben ki is értékelték, még elküldték ott rögtön két orvoshoz, a végén megkapta, hogy mi a baja, meg az orvosságot.

Hét közben meg úgy nézett volna ki a dolog, hogy háziorvos, labor. Két nap várakozás a labor leletre, vissza háziorvos. Háziorvos beutal szakrendelésre, időpontot kérsz. Két hét múlva (ha nem fél év múlva) bejutsz, az eredménnyel vissza háziorvos. Vhol kb. a folyamat közepén a beteg egyébként már úgyis meggyógyul, vagy elhalálozik :(

2012.04.16. 15:27:09

@VaTi: Ugyan már egyszer írtam, de a jó tapasztalatokat leíró posztokhoz körülbelül annyit lehet hozzátenni, hogy örülünk, meg biztos nem lesz sok hozzászólás, és jó volt olvasni. Eddig mindenki ezt is írta kb. Ha nincs probléma felvetés, nincs mit leírni az említett "jó volt, örülünk" szavakon kívül. Ha meg az ilyen posztban mégis találunk valami negatívumot, akkor meg bunkók vagyunk, hogy semminek nem tudunk örülni. A pozitív tapasztalatot nehezebb megírni úgy, hogy legyen miről beszélni. Pl. arra gondolok, hogy ugyan szombati munkanap volt, de több hetes panasz, vagy miért a tüdőgondozóba ment, kinek a kérésére, vagy magától, miért nem vissza az orvoshoz, és onnan mellkas röntgenre, vagy allergia vizsgálatra a bejutás 2-3 hónap általában, sajnos, és miért, vérvétel, vagy csak bőrpróba volt, mi az a kanalas orvosság, tán csak nem köptető, és ettől hogy múlt el az erős mellkasi fájdalom, stb. És ezt nem kötözködésnek vennénk, hanem a jó tapasztalattal kapcsolatos információk megbeszélésének, hiszen a poszt rengeteg infót tartalmaz, de csak azért leírni, hogy elmondhassuk 10x hogy de jó, és örülünk, annak sok értelme nincs. És persze a történet átbeszélése semmit nem vesz el a szereplő orvosok dicséretéből.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.04.16. 15:38:04

Szép dolog, le a kalappal az érintett EÜ dolgozók előtt!

Amúgy "régen" a vizitdíj korában mintha lett volna egy olyan opció, hogy nem mész a háziorvoshoz, közvetlenül a szakrendelésre mész be, azt hiszem 500 pénz volt (ha egy nap több szakra kellett menni, akkor a többi ingyen).

Talán most is egyszerűsítene sok panasz kezelését, gyorsabbá tenné a gyógyulást.

2012.04.16. 16:02:52

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Igen, volt ilyen, bár én 600 Ft-ra emlékszem :-), meg volt valami arról is, hogy 24 órán belül csak egyszer kellett fizetni. A beutaló nélkül lehet menni viszont azt is eredményezheti, hogy indokolatlanul sokan lesznek a szakrendeléseken, amit esetleg a háziorvos is le tud rendezni, vagy nem oda megy, ahová a panaszai a legjobban tartoznak. Persze nyilván van sok olyan betegség, amit a beteg egyedül is el tud dönteni, hova tartozik.

GZoli 2012.04.16. 16:22:18

@SusanneF: Igazad van, így is csinálom :D.

VaTi 2012.04.16. 17:01:45

@Turchi: én abban látom ezeknek a posztoknak az értelmét, hogy tudatosítsa mindkét félben, hogy ez is létezik, ilyen is van. A panaszos posztoknál látom, hogy vannak olyanok, akik azonnal, kritikátlanul ugranak, habzanak, és egymillió saját és ismerősi példát tudnak arra, hogy miért baltásgyilkos minden orvos. Lefogadom, hogy nekik is van jó tapaztalatuk, csak azt nem hajlandóak odatenni a többi mellé, nehogy megbontsa a gyűlöletük "harmóniáját". Talán ezt is elolvassák.
És vannak az orvosok, akik a lelküket kiteszik minden nap, aztán látják, hogy itt csak ömlik rájuk az "áldás". Nekik sem árt, ha látnak néha hálás beteget :) Szóval nem árt, ha néha olyan is van, ami közelíti a két felet. Pihenőnap a léleknek. Ma nem kell senkit utálni :)
Persze, nem egy kommentgenerátor poszt az ilyen, de jó ha néha van :) Azon is csodálkozom, hogy pár órán át kint volt címlapon. Nagy lehetett az unalom, ha már egy pozitív poszt is ki tudott kerülni :)))

2012.04.16. 20:28:04

@VaTi: Értem én, csak arra próbálok utalni, hogy az ilyen pozitív posztokon is lenne mit megbeszélni, de a hozzászólók valamiért nem akarnak beszélni magáról a történetről ilyenkor. Pont azért nem kerül ki pozitív poszt gyakrabban szerintem, mert a hozzászólók teszik unalmassá az amúgy pozitív, sok infót tartalmazó, megbeszélnivaló eseményeket. Meg persze az, ha a pozitív posztban kevés a konkrétum, jó az orvos, kész. Gondolok itt ismét a kanalas orvosság erős mellkasi fájdalom megszüntetésére pl.

VaTi 2012.04.17. 07:52:16

@Turchi: ez igaz. Viszont valszeg azért nem rak ki Despi több pozitívat, mert nem érkezik.

macska69 2012.04.17. 08:41:48

Tudnék rengeteg pozitív dolgot mesélni az egészségügyről, de aztán meg lennék bélyegezve, hogy bérposzter vagyok... :)
Amiért igazából nem teszem az az, hogy szinte minden történetemben volt egy jó bácsi és egy rossz bácsi, volt pokróc, volt túl bizalmas, volt kedves, volt türelmetlen és türelmes is, ha az orvos volt tündibündi, akkor a nővérek voltak undokok, ha az orvos volt kimondottan undok, akkor a nővérek kompenzálták, szóval lenne témám bőven. De akkor jönnének a megjegyzések, hogy miért kell többéves sztorikat ide megírni. Ú, pedig tudnék mesélni, anyukám egész életében nővérke volt, általa aztán ismertem sok orvost, sok rendelőt, sok kórházat. Talán elkezdek egy blogot, Kalandjaim az egészségügyben címmel.
Ennek a mai pozitív posztnak nagyon-nagyon örülök! Már csak azért is, mert én is egy ilyen történettel mentem orvoshoz, mint alpynia, de az orvos, akinek jutottam ragaszkodott ahhoz, hogy nekem ezeket a tüneteket reflux okozza... Mit mondjak. Ha hosszan is, de kikezeltem magam.
Egyébként pedig sokkal több pozitív poszt születne, ha nem elve úgy mennénk orvoshoz a rémtörténetek hatására, hogy na, csak megússzam élve a gonoszdik kezelését...
Apukám által napi kapcsolatban vagyok orvosokkal, nővérekkel és mindenki mással, aki ott dolgozik a kórházban, eüben és meggyőződésem, hogy szép szóval, türelemmel jobban lehet gyógyítani is és gyógyulni is. Mindenki ki vanéhezve az emberi jó szóra. Az meg még ingyen is van.
Szóval hajrá, igyunk unicumot és éljünk pozitívan.

2012.04.17. 09:14:26

@VaTi: Lehet, bár a blog célja alapvetően gondolom a forgalom fenntartása, másodsorban csak a hangulat javítása :-)

VaTi 2012.04.17. 09:16:11

@Turchi: jah, hangulatjavításra ott a macska által említett unicum :) Bár én már lassan 3 éve nem ittam alkoholt :)

2012.04.17. 09:18:37

@VaTi: Én már az ízére sem emlékszem :-)

gld 2012.04.17. 18:31:49

Kafa :)

Mer' azért olvasom ám... :)

gld 2012.04.17. 18:33:11

@macska69: én olvasnám azt a blogot :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása