Az orvosok miért kapnak fizetést?

2012.03.29. 10:07

Az orvosok azok a munkavállalók, akiknek csak megszületni volt nehéz.Acsarkodik a rezidensszövetség meg már akkor a háziorvosok is lassan. Végezetül meg majd az unatkozó természetgyógyászok meg ezo-hiszterikusok fognak csoportosan átkozni a Kossuth téren? Minek? Az orvosok ne kapjanak fizetést! Vagy, ha mégis, akkor csak 1-2 évig. Ha már benyalták magukat és kialakult az ügyfélkörük [ügynök, beteg], akkor ők fizessenek be az egészségkasszába.

 


A vizitdíj egy jó szűrő volt. Az unatkozó mamák otthon maradtak inkább, a lógós diákok meg tanultak a dolgozatra. A vizitdíj a leterheltség csökkentése mellett forrás lehetne például az ösztöndíjazásra. Sávos kialakítású bérrendszer lenne a megfelelő, pályájuk kezdetén, 1-2 évig továbbra is az állam látná el az orvosnövendékeket, mint a taníttatásuk alatt.


Majd ezt követően, tekintettel az orvoslátogatók kenőpénzeire, ajándékokra, utazásokra [konferencia] valamint a betegek kényszerű paraszolvenciájára, egyre növekvő összegeket fizessenek be a kasszába az évek során. Mert gyorsan elszállnak, nem nehéz egy orvosnak istenkomplexusban szenvednie és ezt csak tetézi a gyors meggazdagodás és/vagy a minőségi drogok. Ilyenkor már nem úgy tekint a betegre, mint emberre, hanem úgy, mint egy fejőstehén rakás szarra, akiből úgyis lesz elég folyamatosan, nem baj, ha meghal.


A magánpraxis plusz jövedelmet jelent és ilyenkor a kórház, a közegészségügy eszközeit, laborját használják, terhelik le, illetve a kórházból irányítják át az ügyfeleket, magukhoz vagy a másvilágra.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2012.03.29. 11:16:27

A kérdés az, hogy egyedül csak a poszternek ez véleménye? Vagy esetleg vannak mások is, akik osztják ezt a nézetet? Ha vannak mások is - márpedig vannak - akkor adódik a kérdés: hogyan alakult ki ez a nézet? Kik tehetnek erről? Kik változtathatnak rajta? Van-e ebben az orvosoknak felelőssége?

Nazarin 2012.03.29. 11:24:44

Mostanában valahogy nagyon lesüllyedt ennek a blognak a színvonala. Ezt a primitív mocskolódást mi értelme volt kitenni?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.03.29. 11:29:09

Manifestum troglodytam manifeste est - vagy valami ilyesmi.

esprit 2012.03.29. 11:31:28

Egy hülye fasz vagy barátom. Gondolom a segédmunkád mellett irigykedsz azokra, akik képesek voltak 6+X évig tanulni, hogy az ilyen kis görcsöket visszahozzák az élők közé,,,

Martian (törölt) 2012.03.29. 11:35:36

"A vizitdíj egy jó szűrő volt."

A tapasztalat szerint nem csökkentek a beteglátogatások... a bliccelő alkalmilag simán kifizette, viszont akinek gyakran kell orvoshoz járnia, annak szívás.

tilla77 2012.03.29. 11:36:24

Ennek a cikknek kár volt megszületni. Az orvoslátogatókról csak 1 info, sok lesz belőle. Látogatonként a cégeknek 10 millát be kell perkálni a kasszába, plusz a többi adót hagyjuk, ami még van, ennek köszönhetően tavaly a látogatók száma a 3500ról úgy 1200 ra csökkent, igen adófizető állampolgárokat rúgtak ki, mert így könnyebb. A cégek már senkit nem támogatnak, hogy utazz, vagy kirándulj. Nem, mert nem lehet. Sőt konferenciára sem küld el, se nem ál, se nem igazira. Ha pedig a vizitdíjra belegondolunk, a nyugdíjasok ugyanúgy jártak, mint most, csak akkor vitték a 300 ftot, és nem a 10 tojást.(akkor még annyi volt). nem volt kevesebb a beteg, tapasztalatból tudom. A cikk írója valahol eltévedett, vagyis valahol elakadt, a fejlődés valamely fázisában. A kezdő orvos hogyan kapjon sávos fizetést, ha belegondolsz, 18 évesen elkezded az egyetemet, 30 éves leszel mire szakorvos lehet belőled, de addig csak tanultál, és gyakoroltál...beteganyagod sincs, hacsak valaki nem pottyant oda és hacsak valaki nem hagy rád egy garnitúrát és ezután kezded az életed, mint szakorvos...addig élj 100 ezerből? Ugye ez nem komoly...Azért a gyorsan meggazdagodó orvos még manapság is ritka, de van, és főleg úg ykell tekinteni, mint generációról generációra szálló szakmára. És akkor igen van mindene a gyereknek, mert apa, nagyapa megteremtette, és hagyta, a gyerek tanuljon. De ez nem ugyanaz. Az meg, hogy melyik orvos, hogy tekint betegére, arról nem itt és nem így kell beszélni. Fejőstehén a beteg? Hááát...A cikk írója szerintem olvassa el, amit írt és gondolkodjon el, hogy van-e értelme így vélekedni és utána menjen dolgozni.

PonyvaMester · http://ponyvamester.hu 2012.03.29. 11:37:28

@Nazarin: Én sem értem. :/ A posztot sem értem. Az index címlapot sem. Semmit sem értek :)

DarthVader 2012.03.29. 11:38:21

Ez az egész mizéria baromi egyszerűen megoldható: be kell fejezni a TB járulékoltatást, mindenkinek kb 15 %-kal nő a fizetése, és az egészségügy pedig piaci alapon működik. Mindenki prompt fizet az ellátásért, annak TELJES költségét. Vagy köt egyéni biztositást. Én, mint orvos, nagyon benne lennék, gondolom, harmincezredmagammal együtt.
Lejátsszuk? Ja, akkor teljes joggal lehet majd a minőségért reklamálni.

Terézágyú 2012.03.29. 11:39:02

Csatlakozom dr. El Visco Stello véleményéhez.

DarthVader 2012.03.29. 11:39:35

@Martian: 13000 fő/évről 10000 fő/évre, az szerinted hány százalékos csökkenés? Mert nálam ennyi volt. Tavaly már 11800.

cutbrave 2012.03.29. 11:41:12

ez az alak aki ezt irta valami primitiv allat volt aki annyit nem erdemel meg hogy akarmelyik korhazban barki is ranezzen, legalabb a pondro a nevet vallalta volna. Gyere Ecsem tanulj te is 15-20 evig, utana meglatjuk mit birsz. Agyatlan Fereg.

esprit 2012.03.29. 11:44:52

@Martian:

De, csökkent a beteglátogatások száma. A háziorvosom ezt mondta. Érdekes, akkor simán el tudtam menni szakorvoshoz órákig tartó várakozás nélkül.

Mindfield 2012.03.29. 11:49:36

Mondjuk a poasztolónak van egy javaslatom: ha legközelebb beteg lesz, keresse fel a segédmunkás Józsit a krimóban, ő talán meggyógyítja. De talán meg is műti!

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 11:54:31

@DarthVader:

Aztán meg is tudod mondani a betegnek, hogy fizess, vagy meghalsz?

Más közegben kell ehhez szocializálódni.
Az ember még dühében sem tud így gondolkodni, ha nem a posztoló.

cenzorilla 2012.03.29. 11:55:55

Civilizáltan próbáljatok a posztoló fölé emelkedni, mert törölni fogok.... :-)

Kito_Portugal 2012.03.29. 12:01:35

Szerintem a poszt iro sem gondolta komolyan, dirketbe felnagyitott dolgokat latok benne es be kell valljam, van valamilyen alapja. Egyebkent a tanarok is eletuk vegeig tanulnak es havi 100.000-rel kezdenek megsem akarnak tomegesen kivonulni....

Liliom08 2012.03.29. 12:03:22

Nekem van egy olyan véleményem, hogy azok az orvosok, akik látogatják ezt a blogot, vagy éppen szemtől szembe kapják ezt a véleményt a betegtől, az nem csodálom, hogy belefásul, elkedvetleníti a dokit. Az én dokim, trabival jár, nem fogad el soha semmit, a vizitdíjat is boldogan fizettem ki neki, és minden sulimra, munkahelyemre emlékszik, pedig évente 2-3 alkalommal járok csak hozzá. 120 km-re inkább elutazok, de máshoz nem megyek. Na őrá a fenti poszt egy betűje sem igaz.

stupidlogistics 2012.03.29. 12:03:41

Ez egy ritka ostoba és gusztustalan blog ami nem érdemli meg, hogy az index főoldalán szerepeljen. Ezzel az erővel minden ostoba laikus sötétség irogathat már mindenhová...
Csak "gratulálni" tudok ehhez a badarsághoz!

El Visco Stello (törölt) 2012.03.29. 12:07:15

Igen, fogalmazhatott volna pontosabban a posztoló. Gondolom azokról az orvos-oligarchákról beszél, akik egyrészt nyomorban tartják az orvosok kétharmad részét, másrészt miattuk léteznek ilyen és hasonló vélemények az orvosokról. Nagyon nem kell felháborodni a poszton, mert csak az fog történni, hogy ezek a kiskirályok megerősödnek abban a hitükben, hogy ők érinthetetlenek és még a téma is tabu. Ezek ugyan kisebbségben vannak, de komoly politikai támogatottságuk van, mert csak így lehet fenntartani az orvostársadalmon belüli megosztottságot. Márpedig ami meg vagyon osztva, azon uralkodni is lehet.

stupidlogistics 2012.03.29. 12:07:29

@Kito_Portugal: pedig igazán vonulhatnának. Arról viszont nem esik szó sehol, hogy az orvosok 6+3+3 évet tanulnak és hogy a felelősségük is "picit" több, mint egy tanárnak. De persze, fizessük csak alul a frissen végzett orvosainkat és integessünk nekik ahogy kényszerből külföldre mennek dolgozni, mert itthon nem tudnak megélni még úgy sem, hogy munka mellett ügyelnek, hogy meg tudjanak élni.

zsikuci81 2012.03.29. 12:09:15

Kedves Posztolo! Kerem, adja meg a bankszamlaszamat, atutalom Onnek eletem osszes paraszolvenciajat!

Flector67 2012.03.29. 12:13:32

Sziasztok. Hát jó poszt lett. Cenzorilla, nem így kéne feldobni a blog látogatottságát. Lehetne annyi eszed, hogy ilyen posztot nem teszel ki. Ilyen poszt után mégis milyen civilizált viselkedést vársz el másoktól?

Laliath 2012.03.29. 12:17:12

@Martian:
plusz alig maradt belőle valami miután minden behajtásárhoz szükséges szart kialakíttattak és beszereztettek, viszont aránytalanul sok munkát rótt az egészségügyben dolgozókra.

Viszont egy remek húzás volt arra, hogy minden naiv ember azt hihesse, ezzel a hülyeséggel ki lehetett volna húzni az eü-t a szarból és azóta is ezen nyámnyogjon :S

_____________
Magához a "poszthoz" (meg sem érdemli ezt az elnevezést) nem tudok mit hozzászólni :( Tömény szégyen, hogy vannak ennyire sötét emberek...

cenzorilla 2012.03.29. 12:18:56

@Flector67:

Jól látogatott a blog...
A bloggazda Despota.
Én csak törölgetek,törölgetek.
Szerencsére csak ritkán. :)

Flector67 2012.03.29. 12:21:59

@cenzorilla: Akkor elnézést. Ez esetben Despotának szólt az üzenetem:)

Ica a fekete cica 2012.03.29. 12:22:44

Ugye ez ilyen modoros parodiaposzt?

csikkszedő 2012.03.29. 12:23:36

A posztíró sajnos kezelésre szorul.Nagyon beteg ember.

Terézágyú 2012.03.29. 12:24:05

Ahogy látom, erre a két hozzászólásra senki nem reagál :)
@dr.El Visco Stello:

Tempus-Anh 2012.03.29. 12:24:46

Szerintem egyszerűen sötét humor.

DarthVader 2012.03.29. 12:37:56

@Dr.laikus PhD:

"Aztán meg is tudod mondani a betegnek, hogy fizess, vagy meghalsz?"

1, A világ számos országában igy megy.
2, A poszt irójának mindenképpen.
3, Ezen az alapon tényleg minek fizetés, ugyis teszik a dolgukat ingyé' is.
4, Olcsó húsnak híg a leve. 'Ingyen' ez jár.
5, én csak az egyik megoldást vázoltam. Játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha?

DarthVader 2012.03.29. 12:43:12

@DarthVader:

Egyébként a posztoló csak egy viccet ferditett:

Kohn és Grün beszélget.
- Te Grün, te fizetsz a dolgozóidnak ?
- Nem.
- Én sem. És bejárnak dolgozni?
- Be.
- Az enyéim is.
- Nem kellene belépti díjat szedni tőlük?

sorica123 (törölt) 2012.03.29. 12:43:57

Az a gáz ezzel a poszttal, hogy a lehető legrosszabb dolgokat általánosítja (korrupt, cinikus, bunkó az összes orvos - tiszta paranoia, ez egy nagyon ronda, rosszindulatú általánosítás), viszont alternatívát nem tud, csak ránk borít egy plató szart, oszt lapátoljunk.
Paródiának nem rossz, de ha ez komoly, akkor szerző nagyon meg lehet menve és biztos oka van, de így nem lehet gondolkodni.

novákandris 2012.03.29. 12:46:13

Na ilyen az, amikor már a posztoló is troll.

R2D2 & C3PO 2012.03.29. 12:51:15

@DarthVader:
Hm.
Nem az egész megy az eü-re. A 10% nyugdíjjárulék.
2% a saját táppénzellátmányod.

Csak 4% az, amin el lehet vitatkozni és már rég el is kellett volna. A szolgáltatás, amit kapunk - hát, nem tökéletes. Engem simán elhajtanának a francba, ha nem mondanám meg a tutit az ügyfélnek, nem állnék a rendelkezésére és nem válaszolnék minden hülye kérdésére (vannak köztük orvosok is. Hát, ti sem tudtok mindent. ;-DDD)

Az én véleményem szerint az egészet nem lehet eltörölni, mert nem csak a saját gyógyításomat fizetem meg, hanem másokét is (pl. anyám és nagyanyám...)
Sőt, az ellátórendszert is ebből a pénzből kellene fenntartani. De kérdés az, hogy mennyit adjunk a szolidaritásra, az intézményekre és mennyit a saját dolgainkra. Viszont míg nincsenek általános ellátási szabályok, megfelelő biztosítási csomagok - mi több, elképzelések se nagyon, - addig nem tudunk érdemben vitatkozni.

Egyébként a poszt baromi jó, én imádom a fekete humort. :-DDD

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 12:55:33

@DarthVader:

Nagyon jó! :DD

Egyébként ez a megoldás többe kerül.
Valakit a pultnál alkalmazni aki szedi a chest, vagy ellenőrzi a biztosítást.

Keres neki alapítványt aki fedezi a gyógykezelést.
Egyébként Ámerikában sem hagynak meghalni senkit, csak nem gyógyítják meg.
Ezt azért el tudom képzelni hasonló kvalitású honfitársainknál.
Csak meghalni nem hagyod.....

Skodakék Fábia 2012.03.29. 13:07:04

1, Na úgy látszik itt sokan azt mondják hogy jó volt a vizitdíj. Egyetértek.
Csak azt nem értem hogy akkor mi a fasznak hagytátok hogy leszavazzák????
( saját tapasztalat, hogy akkoriban kurva gyorsan be lehetett jutni bármelyik rendelésre )
2, főorvos ismerősöm heti 3 alkalommal napi 10órát melózik és havi kb 100ezret kap érte 20+ év tapasztalattal. Nem akarja elfogadni a kenőpénzt, de időnként kénytelen, mert mellette a maszek rendelésén egyre kevesebb a beteg és egyszerűen nem tudna megélni normálsan. Ja, a maszek az tényleg maszek, máshol -nem állami - helyen felépített rendelőben ahol vállalkozóként dolgozik. És még valami : mivel a rendelő ahol hivatalosan dolgozik nem állami intézet hanem kht vagy mi, ezért a beharangozott év eleji fizuemelésből sem kap egy vasat sem.
Lehet irigyelni őt.

qbr 2012.03.29. 13:39:32

Vizitdíj...mennyi mindenkiben ébreszt ez a szó nosztalgikus gondolatokat :)

De ne aggódjatok, nem kell sokáig várnotok már, mert lesz helyette patikai vizitdíj (gyk:dobozdíj mindenre, nem csak a 100%-os támogatású gyógyszerekre). Majdnem ugyanolyan jó, mint a vizitdíj, csak ez még nyersebben csökkenti a gyógyszerkassza kiadásait.

Mert a vizitdíj jó volt ugyan, de azzal elsősorban az ellátóhelyek jártak jól a terhelés csökkenésével. A finanszírozót viszont nagyon nem érdekli az orvosok leterheltsége ('majd legfeljebb dolgoznak többet ugyanannyiért'-alapon) ezért a patikában fizettet majd pluszt, hogy közvetlenül próbálja a betegeket elriasztani a gyógyszerek kiváltásától.

Úgyhogy jó tanács mindenkinek a következő 10-20 évre: éljen stresszmentesen, mozogjon sokat és táplálkozzon egészségesen.

Skodakék Fábia 2012.03.29. 13:49:09

@qbr: patikai vizitdíj? Az szép, már most sem kapsz semmit 1000Ft alatt...végül is a beteg ember olyan mint az autós, van pénze szarásig...

házisárkány 2012.03.29. 13:56:39

@házisárkány: Hehe, mire leírtam, addigra kitörölték a hozzászólását. Mondjuk nem csodálkozom, egy élmény volt, amit írt... :-)

warfellah 2012.03.29. 14:30:57

...amióta megszüntették Lipotmezőt és a psychiatriai gondozókat azóta kikerülnek ilyen cikkek is..a kérdés az ki a nagyobb beteg aki megirta vagy aki közzétette???

VaTi 2012.03.29. 14:41:26

óóó, Reign, de megmondtad te ezt előre... :(

Kito_Portugal 2012.03.29. 14:42:38

@stupidlogistics: Es kik tanitjak oket 6 + 3 + 3 evig? Tanaroknak sem kicsi a felelosege. Egy autoszerelo is holtig tanul. Meg mindig nem ertem, mikor es mitol szallt el ennyire az orvos szakma. Rengeteg nagyon jo orvos van, de sajnos lassan mar ugyanannyi rossz is, ez igaz a tanarokra is, de valahogy oket nem latom allandoan a tv-ben.

Irkutszk 2012.03.29. 14:43:08

@dr.El Visco Stello: Hadd gratuláljak a doktori címedhez :)

Hát Én... 2012.03.29. 14:46:57

Bravóóóó!!
A kormányzati kommunikáció elérte célját!

guy2 2012.03.29. 14:49:12

Az egész posztot törölni kéne az index címlapról, szégyen az indexre nézve. Csak jelzem, hogy ha arra apellál az index, hogy elolvasva ezt a posztot megnézem a reklámokat, akkor téved. Adja vissza a hirdetőknek a pénzüket.

DarthVader 2012.03.29. 14:51:18

@R2D2 & C3PO: Én úgy gondoltam, hogy a 4% mvállalói és a 6% madói eü járulék kb 10 %.

Nagy-Britanniában 7% az eü járulék, és az orvosnál ki van írva, hogy "Ha ön influenzás tüneteket tapasztal magán, akkor ne lépjen be!" :)
Orvossal "beszélni" szinte lehetetlen. (Ha az orvos "beszél veled", akkor viszont többet magyaráz)

Hiába, na, gazdag ország, bár ott is ingyenes mindenki számára, nem engedheti meg a parttalan eü ellátást.

Irkutszk 2012.03.29. 14:53:05

A címben feltett kérdésre reagálnék csak. Szerintem azért kapnak fizetést az orvosok, hogy orvoslással töltsék a munkaidejüket. És azért töltik orvoslással a munkaidejüket, hogy fizetést kapjanak, és abból saját maguk és családjuk fenntartását biztosítsák, gyermekeiket felneveljék, és a társadalmi kötelezettségeiknek eleget tegyenek.

És ha már itt tartunk, szeretnék vissza is kérdezni a posztíró felé: Miért, a posztíró miért kap fizetést?

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 14:58:34

@DarthVader:

Nálunk is 7,5%, csak jóval kevesebbel járul hozzá az állam, mint ott.

De nem anglia az etalon. Ridegtartott betegek vannak, a legkevésbé betegbarát az unioban.

El Visco Stello (törölt) 2012.03.29. 15:05:29

@Irkutszk: Köszönöm! Bár az igazsághoz tartozik, hogy mind a két betűt másoltam a "Drága Anyám" című versből. Viszont a pont teljes egészében az én kutatásaimon alapszik. Nem volt könnyű megtalálni, mert olyan pici, hogy alig vettem észre. Valahogy mindig eltakartam a jobbkezemmel.

ezttörölnikéne 2012.03.29. 15:11:51

a posztoló meglehetősen elkeseredett lehet, amit tökéletesen megértek. és bár alapesetben szívesebben ekézném én is a bunkóságát, jelen pillanatban olyan düh van bennem, hogy kénytelen vagyok melléállni. éve tart a küzdelmünk a családban két végzeteses betegséggel és nem tudom azt mondani, hogy "tisztelet a kivételnek"! az orvosok vagy tök hülyék, vagy felelőtlenek, vagy érdektelenek és leginkább bunkók és minden empátiát nélkülözőek. egyszerűen felháborítóak, mind szalmailag, mind emberileg alkalmatlanok. igen, általánosítok, de az elmúlt két évben nagyon sok orvossal találkoztunk és tényleg ritka mint a fehér holló a kivétel. egyszerűen tragikus állapotok uralkodnak az egészségügyben. meggyőződésem, hogy nem az orvosokon múlik, hogy a két betegünket még nem vesztettük el. ellenben mindkettőjüket megkérdezték, hogy akarják-e egyáltalán a kezeléseket... igen, akarják! betegségükhöz mindketten kitűnő állapotban vannak, az orvososk számára azonban csak átlagos betegek léteznek és nekik ezek szerint már rég meg kellett volna halniuk.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.29. 15:12:02

Ha én ezeket leírtam volna kommentbe, mint a posztoló a posztban, akkor cenzorilla már örökre kitiltott volna.
Csaxólok:))

Ui.amúgy én ilyeneket, soha, semmikor, semmiért..

ezttörölnikéne 2012.03.29. 15:13:34

elnézést kérek. itt és most jött ki... a gépelési hibákat is kérem ennek betudni.

Irkutszk 2012.03.29. 15:40:22

@ezttörölnikéne: Batgirl-től átvéve a kifejezést: csaxólok, hogy kötelező megkérdeznie, hogy a beteg kéri-e a kezelést. A beteg dönt, nem az orvos.

isolde 2012.03.29. 15:40:31

Kedves Posztoló, kérem adja meg postacímét, és elküldöm önnek mind az 5 darab tollat (sajnos kettő már kifogyott), 1 db pendrive-ot és 1 db fehér pólót, amit az elmúlt 10 évben az orvoslátogatóktól kaptam.

ezttörölnikéne 2012.03.29. 15:46:56

@Irkutszk: tudom, hogy meg kell kérdeznie. ezt azonban sokféleképpen meg lehet tenni. a felháborodás oka az, hogy az egyik beteg az előzmények és a kérdésfeltétel módja alapján teljesen úgy értelmezte a kérdést, miszerint az orvos szerint tök felesleges ez az egész, úgyis meg fog halni, hagyják már a fenébe az egészet. LEHET, hogy nem ezt akarta mondani, de a beteg ezt értette. és minden felháborodásunk dacára nem ez a legnagyobb problémánk sem az adott orvossal, sem a rendszerrel. szép poszt lehetne belőle, ki tudja, talán még sor is kerül rá...

Flector67 2012.03.29. 15:47:11

@ezttörölnikéne: Azért kérdezték, mert meg kell kérdezni. Az orvosok is emberek. Nekik is vannak rossz napjaik, megélhetési bajaik, gyerekeik, akikről gondoskodni kell. Nyugaton leveszik a pénz terhét a vállukról. Azért valljuk be, sokunknál gondot jelent a számlák befizetése, bevásárlás, anyagi szempontból. Csak mondjuk ezt az orvosán a beteg észreveszi, mert az életéról van szó. Ha egy bolti eladó mogorva, senkit nem érdekel. Hát indítsunk ilyen posztot is. Bunkó volt velem a fodrász/eladó/postás/aszfaltozó munkás/tanár. Ha pedig fontos nekünk, hogy az orvosaink kedvesek legyenek, hát akkor tegyünk érte. Ne szóljuk le őket, amikor kicsit jobb fizetésért állnak ki. Nem élvezet ám a magánrendelés se mondjuk este 8-ig. Ők is szeretnének inkább a családjukkal lenni. Gondolom ezért most meg leszek kövezve, mert mi az hogy az orvosoknak több pénzt adjunk??????? Csak ne felejtsük el, nem mindenkinél van hálapénz. Azt csak pár orvos kapja.

ezttörölnikéne 2012.03.29. 15:57:45

@Flector67: neked is csak azt tudom írni, mint az előző kommentelőnek. tudom, hogy meg kell kérdeznie. és megértem, hogy neki is lehet rossz napja. de vannak dolgok, amiket nem tudok megemészteni. például azt, ha a saját szakmájuk alapvető dolgaival nincsenek tisztában. például az adott esetben követendő protokollal, olyan új (2-3 éves ) kezelésekkel, amit a szomszéd intézményben végeznek, ő pedig még csak nem is hallott róla, bizonyos kezelésekhet szüskséges feltételek mibenlétéről, az ehhez kapcsolódó vizsgálatokra a beutalás rendjéról st. stb. stb. olyan apróságokat már kár is szóvá tenni, hogy mind a 15 beteget 8-ra hívják kezelésre, miközben csak 2 ágy van és az ambuláns idő 6 órájából az orvos 3-at értekezleten ül... igen, rákos betegek, leromlott fizikai állapotban 6 órát ülnek a hideg folyosón egy műanyag széken. esetleg ilyen körülmények között kapják meg az infúziót is az előírt 4 órás lecsöpögés helyett 7 óra alatt. LEHET, hogy mindenre van magyarázat. de ez így együtt akkor is felháborító, embertelen és aljas.

Flector67 2012.03.29. 16:06:17

@ezttörölnikéne: Azért még tedd össze a két kezed, hogy ellátják őket. Amerikában van, akit hagynak meghalni az utcán, ha nem tudsz fizetni, vagy nincs biztosítód. Jó, tudom fizetünk TB-t, de az semmi. Ez az egész össze fog omlani. Még pár év és fizetős lesz az egész attól félek.

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 16:09:01

@ezttörölnikéne:

Ritka pechetek van.
Azon kívül, hogy a betegek esetén ha valakinek nagyon súlyos, netán gyógyíthatatlan betegsége van - tetszik, vagy nem - ő is átmegy egy gyászfolyamaton.
Olyankor nem érdemes komolyan venni, mert természetes az érzékenység, minden szélsőséges gondolat, netán félreértett interpretáció.

Ezek az orvosok tudják ezt és minden jellemző rájuk csak nem a közöny.
Nyilván tárgyilagos és tárgyszerű, hiszen önmagát is védenie kell, de a beteggel beszél és igyekszik a beteg lelkiállapotának megfelelő információval ellátni, mindig annyival, amennyit befogad.

Tudom, részese vagyok, nem az orvos oldalán.

Szörnyű pechetek van, ha soha nem tudtok empatikus időszakot találni.

Az első amit alá is kell írni, hogy a kezelésbe beleegyezik, kap egy, vagy két oldalas tudnivalót mibe is egyezik bele, mi várhat (feltételes mód) rá.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2012.03.29. 16:12:09

@Flector67: össze fog omlani, ez elkerülhetetlennek látszik. bár, ha jól belegondolok, félig már össze is omlott. a mi esetünkben például mindkét beteg annak köszönheti az életét, hogy a család normális anyagi körülmények között él, elő tudjuk teremteni a szükséges dolgokat és akad a családban két olyan intellektusú és habitusú ember, aki felvállalta ezt a küzdelmet az orvosokkal és a rendszerrel.ha ők nincsenek, a két beteg valószínűleg már nem él... :(

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 16:12:47

@ezttörölnikéne:

Keressetek onkológiai centrumot.
Ott is tömeg van, ott is reggel kell menni, de meleg, ugyan műanyag szék.

Ott is sokat kell várni és a kemo alatt az ember nincs jó állapotban.
Az egy egész napos tortúra, így kell rá készülni. Étel és inni való.

Miért vagytok még ott?

Flector67 2012.03.29. 16:15:42

@eszterlánc21: Nektek szerencsétek van, de mi lesz azzal a családdal, aki nem tudja előteremteni? Nagyon nem jó fele haladunk. Nagyon nem.

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2012.03.29. 16:20:45

@Dr.laikus PhD: mivel a dolog már két éve tart, az első sokkon már mindenki túl van. eleinte elégedettek voltunk. aztán kezdtek kiderülni a szakmai hiányosságok, ami azért eléggé megtörte a bizalmat. és az említett esetben nem az történt, hogy a kezeléshez szükséges aláírás, stb miatt kérdezte meg, hanem csak úgy, hogy nem unja-e még... kétségtelen, hogy betegünk valami rejtélyes oknél fogva pont az orvosnak szokta előadni a "nagyhalált", de pont ő az, aki pontosan látja, hogy milyenek a fizikai paraméterei. a lelkiek is fontosak természetesen - olykos fontosabbak is - de van az a fizikai állapot, ami mellet a kezelés felfüggesztése mindenképpen aggályosnak lenne minősíthető. nem beszélve arról, hogy ilyen irányú felvetése, kívánsága a betegnek soha nem isvolt!

eszterlánc21 · http://eszterlancfoz.blog.hu 2012.03.29. 16:27:26

@Flector67: igen, amellett, hogy sokat bosszankodunk, dühöngünk és értetlenkedünk, sokszor jut eszünkbe az is, hogy mi van azzal, akinek nem jut ilyen család és anyagi biztonság... és hát látjuk is... sírnivaló és tragikus.

@Dr.laikus PhD: körülnéztünk máshol is, de mindent egybevetve végül a maradás mellett döntöttünk. vidékiek vagyunk egyébként, tehát nem egyszerűen a másik utca merül fel alternatívaként. ráadásul két beteg egyidőben. őrült logisztika így is, munka és gyerekek mellett mindannyiunknak

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 16:48:22

@eszterlánc21:

Szerencsém van, mert jó helyen vagyok.i
Itt a vidékieket a kezelés idejére befektetik.Elő nem fordulhat véletlenül sem félre érthető kérdés, odavetett hányaveti mondat.

Olvaslak és hitetlenkedem...
Főleg, hogy szerinted lehetne jobb is. :(((

ezttörölnikéne 2012.03.29. 17:20:25

@Dr.laikus PhD: nem tudom, lehet, hogy tényleg csak extra pech, lehet, hogy túl nagyok az elvárásaink...

van azért egy hely, ahol csúcstechnika van, gyönyörű környezet és hozzáértő, kedves emberek. ott meg elcserélték a leletét műtét előtt. ez már a tragikomédia esete... és noha végül is ezen a helyen követték el majdnem a legnagyobb hibát, azért mégis ez az egyetlen hely ahová nyugodtan megyünk. időpontra, ha mégis szükséges, akkor kényelmesen várakozva, a végtelenségig kedves és jőindulatú orvosok és nővérek közé. és ez is ingyen van, úgyanúgy, mint a szar. sajnos/hálistennek itt csak ritkán van dolgunk.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.29. 17:20:25

don't feed the troll - az ilyen bunkókat hagyni kell főni a levükben, az bántja a legjobban, hogy ha ignorálják őket. kár idegeskedni rajta, javaslom mindenkinek:
zoszko.hu/wp-content/uploads/2011/04/leszarom-500mg.jpg

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 17:44:56

@ezttörölnikéne:

Ahol a kezelés történik az is egy lepusztult hely, de mindent megtesznek amit emberileg lehet.
Nővértől az orvosig, adminisztrátortól kezdve. Még a takarítónők is mások, mint más kórházban.
Egyszerűen rendet tartanak és fegyelmet, amit betegnek, dolgozónak illik betartani.

Hamar rájön az ember, hogy a saját érdeke.

Ugyanakkor ne haragudj, de azt vallom, hogy a beteg teszi a dolgát, a hozzátartozónak meg kell a pszichológus.
Nagy halált beteg csak akkor ad elő, ha erre van fogadó készség. Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, de látom, hogy némelyikünk mennyire gonosz módon képes kihasználni a saját hozzátartozóit.

A tiéid biztos nem, de hagyni kell, hogy a beteg csinálja amit kell.
Ti meg annyit amit ő nem tud megtenni.

Lehet, hogy ez az én életstratégiám, de nekem bevált és működik.

ezttörölnikéne 2012.03.29. 17:54:11

@Dr.laikus PhD: bizony, nehéz ám a hozzátartózónak is. nehéz eltalálni azt az egyensúlyt, hogy minden tőled telhetőt megtegyél, de ne hagyd magad zsarolni és kiszipolyozni. egyre nehezebb. egyre kevesebb marad a saját életükből, egyre inkább csak a betegségük körül forog a világ és egyre természetesebbnek veszik, hogy a mi világunk is e körül forogjon...

zsikuci81 2012.03.29. 17:59:43

@Dr.laikus PhD:
Szia, nagyon orulok, hogy jo helyre kerultel es tovabbi minden jot neked! De sajnos nalunk is siralmas az onkologiai ellatas, az ezzel kapcsolatos panaszokon nem csodalkozom.

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 18:13:27

@ezttörölnikéne:

Kezdetektől vallom, hogy a családnak sokkal nehezebb.
Olyan érzés ez, mint amikor a gyermekünk beteg. A tehetetlenség ráadásul felnőtt hozzátartozó esetén hatványozott.
A gyermek elfogad mindent még a betegséget is feltételek nélkül és mi is úgy szeretjük.

Hozzátartozónál már nincs feltétel nélkül. Emlékek vannak és hála.
Ez egész más. Minden saját életre való hivatkozás lelkiismeret-furdalást okoz.
Azt gondolom, hogy nagyon nehéz nektek is, minden tiszteletem.

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 18:15:01

@zsikuci81:

Hálát adok. Vissza nem szabad esnem, mert akkor már nem tartozom ide. Ebbe is beleszólt a politika. :((

ezttörölnikéne 2012.03.29. 18:27:33

@Dr.laikus PhD: valószínűleg nem lehet ilyet mondani, hogy kinek nehezebb. mindenkinek az. mi azt választottuk, hogy "szigorúak" vagyunk :) úgy értem, nekünk nem lehet eljátszani a "nagyhalált". tudnunk kell, mikor van rosszul, amikor elkel a segítség és mikor van jól, amikor meg éljen normálisan, netán még élvezze is azt és ilyenkor akár ők is tudnak segíteni nekünk, pl. pár órás bébiszitterkedéssel, még ha nem is bébikről van már szó :)

de keserű érzés, hogy mindannyian tudjuk, hogy csak időnyerésről van szó... egyébként épp valamelyik nap beszélgettem egy kollegával erről, hogy miért is nem nyom az orvos a beteg és a hozzátartozó kezébe egy halom brosurát, telefonszámot, hogy kiktől kaphat segítséget. legyen az pszichológus, sorstárs, otthoni segítség, házi betegápolás stb. mert nem nyom. vagy találsz magadnak, vagy nem.

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 18:39:32

@ezttörölnikéne:

Valószínű azért nem kapsz, mert nincs.
Én igyekeztem felkészülni amikor megtudtam. Azt írta az újság és a net, hogy itt van pszichológus. Furán reagáltam dolgokra, a doktornő azt mondta, hogy ez a gyász és éljem végig, felírt napi két óra bőgést. Kértem, hogy mondja meg hogy jutok el a pszichológusig.
Nincs pszichológus, felmondott.
Másik kórházban van, de ott az ember nem megy hozzá, mire odáig jut, feldolgoz mindent.
Itt ahol lakom évek óta csak pszichiáter van, de ő szakmányban írja a gyógyszert, ideje nincs figyelni a betegre, egy rossz mondat miatt kész a hüle diagnózis és az elefántnak való gyógyszer.

Nincsenek brosúrák, amit találtam (egyet) az nagyon jó, pénzért vásárolható meg, ilyenkor az embernek nem ez a gondja.
Az újabbak túl általánosak, nem jók semmire.

Az viszont igaz, hogy nekem ez a netközösség rengeteget segített. :)
Beköltöztek a zsebembe és velem együtt voltak amikor nyafogtam. Kaptam tanácsot sokat, nyertem barátokat értékeseket.

Ha kérdezel, válaszolni fognak.

Hát nem tudom mennyire keserű, ha tudod ami még hátra van azt élni kell.

Amikor megkérdeztem az orvosom, hogy most mit csináljak, hogy így maradjon a szerencsém?
Rám nézett és azt mondta, hogy éljen, most végre igazán éljen.

-hattori- 2012.03.29. 19:28:41

Jó hírem van a posztolónak
Az orvosok -akiknek nem csak megszületni, hanem összesen 8+4+6+szakvizsgától függően plusz éveket áttanulni volt baromi könnyű - már rég nem kapnak fizetést. Mert ezt nem nevezném fizetésnek, inkább afféle megélhetési járulék. Én például azt szoktam mondani: költséges hobbim van: az egészségügyben dolgozok. Szerencse, hogy a családom finanszírozza ezt a hóbortomat - még.
Egyébként a kedves posztoló figyelmébe ajánlom, hogy ha a radiológusnak, laborosnak, kórboncnoknak, anesztesnek sem ad fizut, és őket nem látogatják se gyógyszercégek, se pénztől szétrepedő borítékú betegek - nos, akkor sajnos egy egyszerű kivizsgálás, vagy szűrővizsgálat is komoly nehézségekbe fog ütközni, arról nem is szólva, hogy mit szól, ha majd a kenőpénzekkel szénné fizetett sebész azt dúdolja a fülébe vakbélműtét előtt, hogy Tente baba, tente...(mert hogy altatóorvos, az normális bér hiányában nincs)

Jó egészséget kívánva javaslom az alábbi link megnyitását:
haziorvos.blog.hu/2011/07/06/tisztelt_betegeink
;)

szabidoki 2012.03.29. 21:07:41

Kacorka szelleme kísért, anno ő rakott ki hasonlóan fröcsögő posztokat - mondjuk már régen kiderült, hogy csak ő távozott, az elmebaj maradt, Despota is ragaszkodik hozzá.
@ezttörölnikéne: szavazz a lábaddal! Keress olyan intézményt, ami megfelel az elvárásaidnak! Nekem bevált, most olyan helyen dolgozom, ahol normálisak a betegek!

karcsibácsi 2012.03.30. 08:50:54

Szerintem is ez a megoldás. Fizetést semmiképpen sem szabad adni nekik, a kérdés csak az, hogy a hálapénzből mennyit kell havonta befizetniük az államkasszába, erről meg népszavazást lehetne ki írni. Következő lépésben meg kell szüntetni az ápolók és a beteghordók fizetését is (bár ez utóbbi esetben azért lehet kivételt tenni).
Ja, és szerintem vissza kell vonni az orvosok doktori címét, ezt mindenféle disszertáció nélkül kapták, mint majom a farkát. Végül is ugyanolyan szakma mint a kőműves vagy a villanyszerelő, és ők sem kapnak a szakmunkásképző elvégzése után doktori címet.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.03.30. 10:59:36

Szóval a posztoló szerint éljünk az illegális jövedelmünkből, amiről többen leírták, hogy nincs is (és az orvosok többségének valóban nincs, vagy elhanyagolható).
Ezzel a javaslattal két dolgot lehetne elérni. Az egyik az, hogy az arra hajlamosak (vagy váltani nem tudók) mindenhol, mindenkitől és előre kérjék el a hálapénzt. A másik az, hogy akinek van etikai érzéke, az elmegy Nyugatra.
Gratulálok.

tecsóba sose többé 2012.03.30. 11:11:29

Amikor kölök voltam kivették a manduláimat. Mivel többen voltunk gyerekek a kórteremben este a nővérke tábort vert a szobánkban és befogott minket munkára. Vágtuk a gézt, csináltuk a tamponokat, amiket az orr alá rakta, stb... Ma ez miért nincs? Pedig szívesen csináltuk, közben beszélgettünk és máris nem paráztunk a másnapi műtéttől. Anyu nem hálapénzt vitt nekik, hanem a mama a kertből vitte a gyümölcsöt és a hatalmas csokor orgonákat, amitől kellemes virágillat terjengett a folyosón. 4 éve az én lányomnak vették ki az orrmanduláját, és amikor megkérdeztem a dokit, mivel tudok hozzájárulni az osztály működéséhez, kaptam egy csekket, amivel a gégészet alapítványát gazdagíthatom, vagy vihetnék be ilyen kinderes játékokat, mert a vizsgálóban a csöppségek nagyon örülnek, amikor a legalsó fiókból választhatnak maguknak valami meglepetést. Volt csekkbefizetés is, 3000 ezer forint, és egy nagy adag játék is. Nagyon szívesen hozzájárultam ehhez. De én pénzt orvosnak SOHA!!! nem fogok adni!
Amikor teherbe estem, megbeszéltük a férjemmel, hogy a terhesgondozásom egészségpénztári számlával fogjuk végigcsinálni és a szülést is. Volt rajta fedezet bőven, hiszen erre a célra is csináltattuk. Felkerestem az orvosomat, felkértem a gondozásra és a szülésre is. Azonban számlát nem állt módjában adni. Lehet, hogy sokan ezért patkánynak tartanak, de én feljelentettem az orvost ezért. Találtam helyette mást, aki minden további nélkül elfogadta, és szép apránként kifizettem a szülést számlára! Tegyük hozzá, lehet, hogy a posztoló túlzott, de csak azért, mert általánosított. Mert ugye azért a történetnek a részei igenis igazak egyes orvosokra. Mindannyian találkoztunk már a tömött rendelőben pofátlan orvoslátogatóval, aki csomaggal érkezik, a nődoki minden alkalommal más tabit akar kiírni, és olvasni ezen a blogon hajmeresztő összegű hálapénzekről, amiket sokszor előre elkérnek.
Egy a lényeg. A fejétől bűzlik a hal. De erről nem mi betegek tehetünk, mégis minden rajtunk csapódik le.

Sokorai_Atala 2012.03.30. 11:42:45

Kicsi bajom volt a vizit díjjal, mert hiába mondja mindenki, hogy csak 300 Ft-, azért ez így nem teljesen igaz. Bizonyos betegség kivizsgálásánál az alábbiakhoz küldtek: 300 Ft volt eleve a család orvos
- nőgyógyász
- fül-orr gégész
- fogász
- bőrgyógyász
- labor
- vissza a családorvos.
Ez 2.100 Ft volt és még a gyógyszert ki sem váltottam.
Kicsit cizellálták volna, nekem is tetszene, de így sokallottam.
De ezt én gondolom így.

tecsóba sose többé 2012.03.30. 11:47:05

@Sokorai_Atala:
Nem csak Te! Két hónapos várólistán voltam tályogos bölcsességfoggal. Az éjszakai ügyeleten, amikor már az ablakon akartam kiugrani bementem az ügyeletre valami lóadag fájdalomcsillapítóért. 1000 forintért adták be!!!!! Plusz még elküldtek éjjel a gyógyszertárba, hogy váltsam ki és majd aztán adják be. És én mentem minden éjjel. A sok vizitdíj miatt 35 000 ezrembe fájt mire kiszedték.

tecsóba sose többé 2012.03.30. 12:00:29

Na megyek alázni az ország első emberét.

karcsibácsi 2012.03.30. 12:57:49

@öreg tyúk:
Tályogos bölcsesség fog ellátása sürgősségi eset, nem volt várólistás és vizitdíjas.
Egyébként évi 20 vizitdíj után nem kellett vizitdíjat fizetni, tehát a 35000 sehogy sem jöhetett össze.

tecsóba sose többé 2012.03.30. 13:05:26

@karcsibácsi:
Sürgős??? Fül orr gégész fejte a gennyet a pofámból, mert ráment a fülemre. Ő adott sürgősségi beutalót szájsebészhez, mégis kidobtak, hogy a megadott időpontban menjek vissza. Maszek sem tudott hamarabb bevállalni. És igen, 20 után nem kell fizetni, de ez alól kiesett az éjszakai látogatás. Legalábbis nálam. Amikor pedig betegjogi képviselőhöz mentem, lefolytatták a vizsgálatot, és a világon mindet rendben találtak.

Dr.laikus PhD 2012.03.30. 13:34:46

@karcsibácsi:

Kellett fizetni, csak vissza lehetett igényelni a jegyzőnél.
Enyhe tortúra, valóban csak a legszegényebbek igényelték vissza.

Ellenben egy nap egyszer kellett fizetni, mert a rendelőben szinte a kapuban kifizettük, aztán ha bírta a beteg erővel az összes vizsgálatot letudta aznap.
Ha nem, akkor fizetni kellett.

Sokorai_Atala 2012.03.30. 13:47:52

@Dr.laikus PhD: na ja csak, nem minden van egy helyen sajnos. Háziorvos, János (labor), Kútvölgyi (fülorrgége), fogász (saját), bőr (Kútv), meg nem rendelt aznap csak másnap, meg ilyesmi. Egyébként is a 300 minimum 600 volt, hiszen ha csak a saját orvoshoz mentél, oda is 2-szer kellett minimum.

Dr.laikus PhD 2012.03.30. 14:05:12

@Sokorai_Atala:

Akkor sem volt akkora teher anyagilag annak aki dolgozott.
Az idősek akkor, mint most gyógyszerért állta (ültek) sorba, kórházra spórolt az első 10 napra.
Az összeghez képest az adminisztráció a szokásos feleslegesség.
A klinikán az ótomata cetlit nyomtatott, amit az orvosnak kellett ellenjegyezni, csak így lehetett visszaigényelni a pénzt.
Se neki, se nekem nem ez volt a kardinális problémánk.

Aki kitalálta nagy f... volt. (az aláírást)A beteg azzal szórakázik, hogy vált 300.- Ft-ért vizitdíjcetlit és ugyancsak szórakázásból visszakéri az árát.
A szokott módon persze nem volt elég az automata, bizonyos osztályokon nyugdíjas dolgozók állították ki a számlát, vagy nyugtát, attól függően milyen nyomtatványt találtak.

Volt olyan intézmény, ahol egy ember állt az automata mellett és kezelte.
Jó eszes kis nép vagyunk mi.

Sokorai_Atala 2012.03.30. 14:36:47

@Dr.laikus PhD: volt hibája épp elég valóban. De azért nem kevés egy betegségért csak vizitdíjban kifizetni több, mint 2ezer Ft-ot. Dolgozó ide vagy oda:)

vanier (törölt) 2012.03.31. 14:00:29

@zsikuci81: Mi a posztolótól 1 címet szeretnénk,ahová azokat a tömött csomagokat adhatnánk le, amiket az orvoslátogatók hoznak. Prospektusok, gyógyszertájékoztatók kiló számra. Némelyik valóban jókora csomag. A spatulákat és a maszkokat ha néha van benne, a gumikesztyűkkel együtt a kórházi osztályra kerülnek, mert néha még az is kevés van,de üsse kavics jusson kevesebb a betegeknek ,a poszt írójáé lehet. Az 1 v. 2 szemes gyógyszerminták is az kórházi osztályra kerültek, vagy csóró betegek kapták meg akiknek nincs pénzük gyógyszerre,de ha neki ennyire kell....
Azt viszont megmondhatná a posztoló, honnan a bigyóból lehet megszerezni ingyen a kötelező pontokat , mert a konferenciák ugye pénzért vannak, a nemlétező paraszoliból és a képzeletében létező egyebekből a legtöbb dokinak nem telik erre,de kötelező.

2012.03.31. 14:02:10

A posztoló általánosít. Igen, vannak az orvosok közt is trógerek, akik jobban tették volna, ha más szakmát választanak, meg vannak olyanok is, akik orvosnak lettek teremtve. Ebből a szempontból olyan ez is, mint bármelyik másik szakma. Csak a munkaanyag miatt feltűnőbb ha valaki nem idevaló. Beszélgettem 'igazi' orvosokkal, akiket zavar az, hogy nénikék az utolsó pénzüket teszik borítékba, és ha olyan a beteg, nem is fogadják el. Tőlük tudom, hogy van olyan főorvos, akinek a titkárnője súgja meg a betegnek, hogy mennyit 'szoktak adni' a professzor úrnak. És előre, mert különben nem vállalja el a műtétet. Öt számjegyű összeg, és nem 1-essel kezdődik. Igen, ez undorító. Zsarolás, az aljasabb fajtából. Az is tény, hogy sok orvos a magánrendelésén 'többet tud', mint az államin, és értésére is adja a betegnek, hogy csak ott fog kiderülni, mi a betegsége, miután leszurkolta a 3-5-8-10 ropit. Ez saját tapasztalat. Ez van. De az ellenkezőjéről, azaz a borravaló mentes orvosokról is hallok jó néhány példát, és betegektől, akik miért beszélnének mellé? Nem fekete-fehér történet ez.

2012.03.31. 14:08:50

Ja, bocs, most nézem az elírást. a prof. nem 5, hanem 6 számjegyű összeget vár. Hogy akkor már meg is nevezzem az összeget: 250000 pénzt.

vanier (törölt) 2012.04.01. 09:44:23

@kermi: Nem értem miért akarja mindenki a proffal műttetni magát? Ha azt akarja az bizony olyan szolgáltatás,ami nem jár alapból. Sztem ez bagó. Külföldön lehet még a háza sem lenne elég 1 ilyen műtétre,kvázi tök olcsón jutott hozzá. Összehasonlításként. Itthon 1 kazán szerelő 35 perces munkáért 22500-at kér. Tehát sokkal többet,mint 1 prof. Nem tanult évtizedeket,nem éjszakázik stb.Megnézném mit szólnának a betegek,ha 1 szakorvos merne annyit kérni,mint a kazánszerlő szakmunkás (tanult max 4 évet).

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.04.03. 09:46:17

@kermi:

Felháborító, hogy mennyibe kerül már egy BMW, nem igaz, hogy nem adják annyiért, mint egy használt Suzukit!

2012.04.03. 13:44:33

@vanier: Nem tudom, hányan akarják vele műttetni magukat. De ez állami kórház. Ha anyira etikus lenne, miért a titkárnőjével súgatja meg? Miért nem áll a beteg elé, hogy akkor ennyi lesz kérem...
@radiologus.hu: Ezzel most arra utalsz, hogy a főorvos jobb orvos, mint a többi? Mert általánosságban ez lehet igaz is, meg nem is. Ismerek baleseti sebészeket, akikről kórházon belül terjed a hír, hogy ehhez vagy ahhoz értenek jobban, mint a többi. A fő-fő-főorvost meg pont nem említik, csak mint akit célszerű elkerülni. Az, hogy főorvossal akarják magukat műttetni, az sznobság vagy tájékozatlanság a betegek részéről. Vagy jóltájékozottság, ezt is engedjük meg. A prof meg (vissza)él vele. De jegyezzük meg még egyszer, ez állami kórházban zajlik, az ingyenes(jó, nem ingyenes, oep fizeti, azt meg mi) ellátás keretein belül, munkaidőben.
Nehéz esetleg elhinni, de nem az irigység mondatja ezt velem. Utólag oké a borravaló, ki mennyit gondol/tud. Előre, főleg kikényszerítve, nálam nagyon nem oké. Kivéve magánrendelőben, magánkórházban, ahol természetesen megvan a tarifa, és teljesen normális. Értem én, hogy kevés a doktorok fizetése, és többet érdemelnének, meg hogy orvos és orvos között különbség van, meg nem puszira adják az orvosi diplomát se, de azért nem a betegekből kéne kizsarolni. Nem tudom elfogadni, hogy kétszer kell fizetni egy szolgáltatásért. Kétszer, mert ugye a fizetéséből levonják az egészségügyi hozzájárulást mindenkinek. És akkor amikor igénybe is vennéd, akkor azt mondja valaki, hogy ha meg akarsz gyógyulni, nekem külön fizess, különben megdöglessz. Nem vagyok én orvosellenes, kicsit se, csak ha vannak szabályok, tartsuk be. Nem a betegen kell behajtani azt, amit az államtól nem sikerül. Az kazán-szerelő példájához visszatérve: mit szólna valaki, ha a szerelő azt mondaná, hogy az előző munkáját nem fizették ki, tessék adni neki előre 100 ropit, vagy nem javítja meg a csöpögő szelepet!

zsikuci81 2012.04.03. 14:04:41

@kermi:
A proffal torteno kezeleshez:
lattam az egyik kezmuves vasarban egy tablat, ez volt rajta:
"Azt szeretne, hogy a fonok vegye kezbe az ugyeit, vagy inkabb az, aki ert hozza?"

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.04.03. 16:24:01

@kermi:

A kazánszerelő hozzá sem ér a kazánhoz, ha nincs pénzed.

Nem kötelező a profot választani. Ennyi.

"Kétszer, mert ugye a fizetéséből levonják az egészségügyi hozzájárulást mindenkinek."

Mármint annak a mintegy 2-2,5 millió embernek, aki bármennyi járulékot fizet. A többiek meg a fizetők kontójára használják az egészségügyet.

Egyébiránt: mindenképp "a betegek" fizetik ki az orvosok díját, akár direktben, akár az adójukból, indirekte.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.04.03. 16:32:32

@radiologus.hu:

Egyébiránt aki magánban szeretne dolgozni orvosként, az váltsa ki a magánrendeléshez szükséges dolgokat.

dr-eam 2012.04.08. 17:35:34

Sajnos a posztoló általánosít..az a baj, hogy a hálapénzt elfogadó, illetve - horribile dictu - ez alapján beteg és beteg között különbséget tevő orvosokat nem érdekli, viszont azokat, akik a hivatásért végzik a munkájukat, és már csak azért sem fogadnak el hálapénzt (és sok ilyen becsületes doktor van) elkeseríti ez a hozzáállás... mert egy kapal alá vannak véve a pénzéhes, elüzletiesedett kollégákkal. Ez elszomorító... ezek a becsületes doktorok döntenek úgy végső elkeseredésükben, hogy kiemnnek külföldre, ahol megbecsülik őket, felhígítva ezzel az itthon maradt állományt :(
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása