Legközelebb életveszélyes hibát követ el

2012.03.21. 06:00

Helló!

A Szent Imre kórházban velem történtekről készült kicsiny összefoglalómat továbbítom:

 

 

Tisztelt Orvosigazgató!


Tájékoztatom, hogy intézményükben 2012. március 11.-én kifejezett
kérésem ellenére részesültem olyan kezelésben, ami nekem kárt okozott, indokolatlan, és a helyzetem kezelésére nyilvánvalóan alkalmatlan volt.

 

 

Az eset részletesen: 2012. március 11.-én este 17:40-kor jelentkeztem
be az önök intézményének sürgősségi osztályán, egy korábban szerzett
égési sérülésemen új tünetét tapasztaltam: a gyógyulófélben levőnek
hitt bőrfelület elkezdett leválni. Ez másodfokú égés esetén
természetes esemény, azonban a nyílt, nedvező felületről azt
sejtettem, hogy fertőzés forrása lehet, így érdemel némi orvosi
figyelmet. Az ön intézményének sürgősségi osztálya pedig éppen útba
esett Szeghalomból Tatabányára történő utazásom közben.

 

A remélt orvosi figyelem helyett egy olyan személytől kaptam ellátást,
aki nem mutatkozott be (bár a pólóján jól látható Barbi felirat
szerepelt), nem tudatta velem, hogy orvosi végzettség nélkül végez
ellátást, állította, hogy a sérülésem elfertőződött, és kifejezett
kérésem ellenére kezelt egy öntapadós sebtapasszal, miközben még
mindig csak a sérülés jellegét ismertettem vele azzal a céllal, hogy
lebeszéljem az égési sérülésbe való beavatkozásról, a kézfejemen levő
kb 3x7cm-es égett felület közepére beragasztotta az öntapadós
sebtapaszt, amivel további bőrfelület leválását okozta.

 

A "kezelésről" kaptam egy ambuláns lapot, amin az általam ismertetett
tények helyett a továbbra is ismeretlen Barbi nevű hölgy (talán
ápolónő) képzelgései szerepeltek arról, amit tett:

 

Az ambuláns lap szerint a következők történtek: - Megtudta, hogy
"E.sz. csütörtökön jobb kéz hüvelykujját megégette, minek
következtében kb. 0,3 cm átmérőjű hámsérülés keletkezett. Az említett
terület piros, gyulladt, fájdalmas. Végtagon KÉM zavar nincs." (ez
köszönőviszonyban sincs azzal, amit elmondtam. A szövegértés terén
felmerült nehézségei ellenére legalább a kezelés elutasítását
felfoghatta volna)
- Elvégezte a "11041 Vizsgálatot" (Anamnézis felvétel, alap orvosi
vizsgálat, a belső szervek részletes fizikális vizsgálata (tapintás,
hallgatózás), bármely szerven, szervrendszeren észlelt elváltozás
leírása , és mindkét karon végzett vérnyomásmérés. A rectalis
vizsgálatot(13200) tartalmazza. 6 000 Ft),
- Diagnózist állított fel, miszerint "T2300 A csukló és kéz k.m.n.
fokú égési sérülése".
- Terápiában részesített: Sebtoilette, steril fedőkötés.

 

- Javaslatot tett a további ellátásra: " Sebét víz ne érje. További
szakellátás céljából holnap keresse fel a területileg illetékes
sebészeti szakrendelést."

 

Összefoglalva: A hámsérülés mérete, az elvégzett vizsgálat, az orvosi
végzettség hiányában felállított "diagnózis", és a szóbeli
tájékoztatás közötti eltérés, a terápia hasznos jellege, valamint a
javaslat, mind valótlan állítások az ambuláns lapon. Az ambuláns lapon
nem szerepelt a vizsgáló személye, azt olyan orvos írta alá, akivel az
ön intézményében való tartózkodásom alatt nem találkoztam. (senki nem
mutatkozott be az aláíró orvos nevén, és a beavatkozást végző
személyről is csak annyit tudtam meg az ott tartózkodásom alatt, hogy
nem orvos)

 

Kérem, hogy a fentebb ismertetett eset fényében vizsgálja, vagy
vizsgáltassa felül a sürgősségi osztálya működését annak érdekében,
hogy ne fordulhasson elő az, hogy ez a Barbi esetleg életveszélyes
hibát követ el.

 

Mivel a kérésem ellenére kapott "ellátás" az állapotom romlását okozta, úgy döntöttem, még aznap felkeresem a legközelebb és leghamarabb elérhető bőrhöz értő szakembert. Megtudtam, hogy semmiféle fertőzésről szó nincs,
tájékoztatást kaptam arról, hogy unguentum ad vulnera sebkenőccsel és
a steril mull lappal készült fedőkötés napi cseréjével a bőröm néhány
nap alatt rendbe jön. Sajnos a szakszerű segítség ellenére sem
sikerült az önöknél szerzett sebtapaszt úgy eltávolítani, hogy ne okozzon
további hámsérülést.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IrishOak 2012.03.21. 09:33:12

@karcsibácsi:
:-DDD
Azért most egy amazon"komolyságával" kérek szabadságjogokat, egyenlő bánásmódot, és előítéletmentes megítélést Barbynak:-DD

A tejföl az tényleg csak akkor jut az ember eszébe, ha ordítani tudna a sütő mellett és azt nézi, mit kéne még rákenni, vagy ráfújni - ez közvetlen ünnepek előtt szokott előfordulni amikor is a konyha egy háborús övezetre hasonlít...és ott a tejföl, ami a pogácsa helyett hűtésre "pooonjó":-DD

IrishOak 2012.03.21. 09:34:55

@VaTi:
:-) Így,így pontosan:-)

El Visco Stello (törölt) 2012.03.21. 10:20:53

@IrishOak: Bocs, félreértettelek. Azt hittem, hogy majd akkor veszel, ha látsz(a szemeddel)

@VaTi: Minden szirszar töréssel nem járkálunk orvoshoz. Csak elvonnánk a kapacitást az igazán komoly orrfolyást vélőktől.

2012.03.21. 10:45:16

Levelek a postaládában, kávé mellé:
- pénzügyi jelentés
- kormányrendelet
- kórházigazgatói konferencia
- minisztériumi konzultáció
- Legközelebb életveszélyes hibát követ el.

[...]

Öt perc múlva a titkárnő ijedten nyit be a kávéját kiburító, könnyes szemmel fel-felvisító Bedros főorvoshoz...

csutkababa 2012.03.21. 10:50:47

na, lehiggadtam.

Szóval, gyorsan lecsekkoltam Angliában élő barátnőmet, és igen, ott is az ERen egy nővérke ad rá ragtapit, és viszlát.

Ez tuti pasi, és minimum főiskolai végzettséggel, és eszméletlen egodiasztoléval.

Több napos égési bibivel országszerte autózgatva útbaeső SBOra bevágódunk, és követelünk orvosi ellátást??
Barbi meg valszeg mentőtiszt volt, úgy tudom, a Szt Imre SBOn dolgoznak mentőtisztek, és nagyon jó munkát is végeznek.

nyugtassatok meg, ez ugye vicc????

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.03.21. 10:56:44

Nemár, nemár :D

Hideg folyó víz, aztán gyógyszertár, égett bőrfelületre való termék, lefújni, szabadon hagyni. Legalábbis én ezt csinálom amikor megégetem magam, mint pl. tegnap is.
Ezzel elmenni ügyeletre? :)

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.03.21. 10:57:42

@Hicudzsi: gyógyszertáros cucc csak akkor persze, ha nagyobb a terület és szükséges. A hidegvíz elég szokott lenni mifelénk. :)

csutkababa 2012.03.21. 10:58:49

@Hicudzsi:
Nem ügyelet. SBO, életveszélyes sürgősségi esetek ellátására szolgáló, nagy felkészültségű intézmény.

csutkababa 2012.03.21. 10:59:27

@zsikuci81:
Sajnos tudom. Napi szinten futok bele én is ilyenekbe.

IrishOak 2012.03.21. 11:26:51

@csutkababa:

Mentős-orvos ugye? (úgy emlékszem régről, még bezzega.-ról);-)

IrishOak 2012.03.21. 11:33:58

Na most -de tényleg.(senki nem röhögcsél:-D) Nem kéne már itt poénkodni,mert 'mecccsoda egy embert próbáló erőfeszítés lehetett bekötött kézzel az orvosigazgatónak megírni a Barbis talit, és hozzá fellapozni a papírt, hogy miket nem "számítottak" már fel "gyógykezelés"címén a posztoló életének megmentése végett - a nagy közös kasszából.(a pontok meg nem forintot jelentenek, úgyhogy az is megérne egy panaszt)
Még jó, hogy nem futott be egy mentő, mert akkor azt is bepanaszolná, hogy várni kellett, mert mindenki azzal a másikkal volt elfoglalva.

Szegény orvosigazgató... nem lennék most a helyében.Majd jól elő is veszi Barbit, hogy'asszonygya : nem megmondtam, hogy nagyobb tapaszokat ragasztani tessék!

zsikuci81 2012.03.21. 11:36:06

Ha Barbi mentotiszt, akkor komolyabb kerdesek eldonteseben is kompetens.

Sokorai_Atala 2012.03.21. 12:25:52

@karcsibácsi: én tovább is, de erre a mondatra visszatértem, hogy jól értem-e. Azaz minek ment oda pontosan? Ki érti. Lehet Barbi sem....

Sokorai_Atala 2012.03.21. 12:27:27

@karcsibácsi: rosszul tudod, nem Jake, hanem Ken (Ken és Barbie)

Sokorai_Atala 2012.03.21. 12:30:20

Ha a 0-áson megy nem esik neki útba a kórház:)

zsikuci81 2012.03.21. 12:42:09

@csutkababa:
Akkor legyszi szolj Barbinak, hogy meg egy ilyen muhibat ne kovessen el! :)

Irkutszk 2012.03.21. 12:46:38

Szerintem csak a cukrot panaszolja a kezelés végéről a beteg.

csutkababa 2012.03.21. 12:57:14

@zsikuci81:
Feltétlenül. És hozzáteszem majd, hogy tessék kiművelődni unguentum ad vulnera és kenegetés ügyben is.
valamint el kéne szaladni továbbképzésre a hisztis, de legalább nincs igaza ügyfél témakörben is, kredit 8 pont.

Irkutszk 2012.03.21. 12:57:15

És akkor cinizmusmentesen.

Az égéseket három kategóriába sorolják, súlyosság szerint. Első kategória a legenyhébb, a bőr pirosságát okozó égés. A másodfokú égésnél hólyagok jelennek meg a bőr felszínén, illetve ezek ki is lyukadhatnak. Harmadfokú égésnek nevezzük a szenesedéssel járó égéseket.

Kezelésnél a legfontosabb tényező a sterilitás megtartása, mivel az égett felületen a sérült szövetekből sok tápanyag szabadul fel, amit a bőrünkön lévő (egyébként hasznos) baktériumok és gombák igencsak kedvelnek (opportunista patogenitásról ugye hallottunk már itt a blogon). Mivel nyílt seb, ezek a gombák, vírusok, baktériumok a bőr sérülése miatt könnyebben kerülhetnek a véráramba, ott meg semmi keresnivalójuk.
Szóval, kezelés: folyó hidegvíz, és Panthenol vagy Irix, vagy egyéb égett sérülésre használandó hab. Orvoshoz illik fordulni másodfokú égés esetén. Léteznek ma már speciális tapaszok is (egyébként nem csak égési sérülésre), amelyek optimális környezetet biztosítanak a gyógyuló felületnek. Ezeket a tapaszokat nem kell eltávolítani, amíg maguktól le nem jönnek. Üdvözlöm a tisztelt beteget a 21. században, abszolút modern kezelést kapott a sérülésére.

Moan 2012.03.21. 15:08:39

Nyihihihuhohahahahuhohaha :)))))
Ez a poszt marhaság. Duplalúzerek járnak így. Egyrészt eg ykis bőrpírral járó égési sérülést én hideg folyóvízzel, majd idővel és türelemmel gyógyítok. :)))) Az meg már mekkora marhaság, hogy itt hisztizik a delikvens. Én ha orvoshoz megyek és nem tetszik amit csinálnak, egyszerűen felállok és elmegyek és egyszerűen azt sem engedem meg, hogy hozzám érjen akárki. Főleg nem egy ilyen sérüléssel.

Erre szoktam én azt mondani, hogy "Azt kapta amit szeretett volna." :) Ere vágyott a "páciens" ezt is kapta. :) Pont.

2012.03.21. 15:15:32

Sajnálom, hogy Barbie nem adott puszit a bibire és simogatta szegény kis beteg fejét úgy fél órán át. :-(

pjm 2012.03.21. 15:20:11

@IrishOak: vigyázzatok, mert ha asrác párttag, még a kórházat is megszüntetik. (bocs, átszervezk, úgyhogy tessék komolyan venni! hisztis meg van máshol is.)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.03.21. 15:21:22

1. Égés ellen fabulon.
2. Kellett volna adni rá puszikát, hogy ne fájjon annyira - ezt az egyetlen, bizonyítottan hatásos kezelést Barbi elmulasztotta, vetessék teste a mókusok elé.
3. Azért az ambulánslapon igazán szorítkozhatott volna a tényekre, és az orvosnak sem látatlanban kellene aláfirkantania.

Moan 2012.03.21. 15:22:27

Ja látom mindenki így kezeli az ilyen égési sérüléseket. :)))))))
Tényleg férfi lehet, bár kikérem magamnak, mert én még ujjtöréssel sem mentem az orvoshoz. Összeforrt nélkülük is. :)
Ja a tejföl jó ötlet. Ösztönöz a nyalásra. :))))) Még gyerekkoromban tanultam el a kutyámtól, hogy ha seb van, azt nyalogatni kell és akkor hamarabb gyógyul. Azóta is bevált a technológia.

2012.03.21. 15:23:44

@pjm: Lehet, hogy ezt a Fidesz sajtóosztálya írta, csak az ürgebőrbe varrt mikrofilmet felejtették ki a sztoriból.
Manapság már egy komoly írógéppel írt feljelentést sem tudnak bepötyögni. XD

Tempus-Anh 2012.03.21. 15:29:16

Mitől volt ez "sürgős eset"?
Ezenkívül a posztoló azért ment be, mert félt úgymond a seb
elfertőződésétől, ugyanakkor pedig
az ellen tiltakozott, hogy fertőzöttnek tekintsék a sebet.
Utána vegzálja az orvost és az ambuláns lapot.
Agent provocateur...
A hölgyekre való tekintettel nem fejtem ki, hova, mibe és milyen mélyen kell az ilyen egyéneket visszaküldeni fényévnyi sebességgel.

Úttalan utakon 2012.03.21. 15:35:37

Na, ugye, milyen jó, ha az embert a Szegedi Bőrklinikán látják el égési sebbel! Mentsen Isten attól, hogy Budapestre költözzek!
Orvos megnézte, tetanuszt bevágta (pedig nem is volt elfertőzve, de azóta ahányszor beleáll valami rozsdás szög a kezembe a kertben, mindig áldom érte...), steril kötést kaptam valami spec. kencével, amitől gyorsabban és főleg kevesebb fájdalommal gyógyult a sérülés. Nem volt így sem baba megégni, de legalább nem Barbie gyógyított.

beszólhatok? 2012.03.21. 16:03:21

Most akkor hol is van az a bibi? Kézfej, vagy hüvelykujj? Vagy vándorol? Mert akkor ez himbi-wambi, és azonnal amputálni kell! :DDD

Moan 2012.03.21. 16:06:55

@Úttalan utakon:

Tudtommal kb. 1 évig véd a tetanusz oltás amit felnőtt korban kap az ember ilyen sebek miatt. Szóval hiába áldod, már rég nincs hatása. :)

Mellesleg nekem egyszer ment rozsdás szög a talpamba...szintén gyerekként...Nagyanyám rákötözött a sebre egy csomó hagymát aztán kész. :)

Moan 2012.03.21. 16:11:38

@neoteny:

Valszeg valami szeretőféle lesz Ken mellett ez a Jake. :)

Laliath 2012.03.21. 16:44:33

"a kézfejemen levő
kb 3x7cm-es égett felület"

Tuti pasi, nekem egy ekkora felület gyakorlatilag az egész kézfejemet jelentené :D

Kapitány_1 2012.03.21. 16:54:14

Én is pasi vok, ajánljatok valamit mert ma kétszer tüsszentettem és olvastam, hazaértkeztek az első vándormadarak... Tuti a H1N1.)

karcsibácsi 2012.03.21. 17:10:33

@neoteny: montammá hogy eltévesztetem,persze hogy nem dzsék hanem ken. Má a lányom is rég barbizott ( most is anatómiát magol, hamá az apja csak eddigvite, legalláb ő valósíccsa meg gyerekori álmait)
Mégse szabadott volna enyitt inni, eccermár elkültem esztet, oszt nincs sehol.

qbr 2012.03.21. 17:10:57

Ezt most vagy bakela küldte be, vagy remélem a 11041-kód valóban tartalmazta a rectális vizsgálatot :)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.03.21. 17:17:03

@karcsibácsi:

Rendben van, láttam a beismerésedet, gond egy szál se'.

Én láttam élő Barbikat a Mattel standján a '95-ös EEE-n Los Angeles-ben: fél tucat Kalifornia-szőke leányzat, hot pink cicanadrágban + fehér felsőben. Ken nem volt (vagy jól eldugták).

Irkutszk 2012.03.21. 17:57:09

@Moan: Annyira azért nem ajánlanám azt a sebnyalogatást. A kutya/macska (patkány, egér) azért nyalogatja a sebét, mert fájdalmat érez, és ezt a nyalogatással csökkenteni tudja. Ugyanis ingerli vele a környéken lévő érzőidegvégződéseket, és ezért a fájdalom-érzet kevesebb 'hely' jut. A folyamatos ingerlés miatt az érzőidegvégződéseknél lévő nátrium-ioncsatornák folyton kinyílnak, és amikor a fájdalom közlekedne, akkor nem lesz elég nagy a nátrium-grádiens az ingerület-átvitelhez. A szádban ha valami fáj, ugyanezért tapogatod folyton a nyelveddel.

Ja, és a szádban lévő baktérium-flóra nem biztos, hogy a legtökéletesebb kezelés egy sebre, ezért nem ajánlottam a seb nyalogatását.

alfa.orionis 2012.03.21. 18:06:07

Ez mind semmi, a 99 éves nagyapám 7 órát ült ott-addigra elmúltak a panaszai és hazamentünk:)

Ezt a f*szt meg kötözgetik?

Barbikám, megrázhattad volna a kezét búcsúzóul.

[c] 2012.03.21. 18:20:15

@IrishOak: "Meg egy nőnek nem jutna eszébe sürgősségire menni (főként)egy másik városban - ha nem ott lakik, csak azért,mert megégette a kezét, még otthon, és még abban a fázisban van amikor levedzik:-)"

Ez általában így van, de azért tudok nőnemű kivételt, aki majdnem bepanaszolta a bőrgyógyászát, mert a ragtapasz alatt sárgás réteg keletkezett a (gyógyulófélben lévő) seben. Ami tipikusan a "befülledés" miatt van - és nem genny, de ha az volna, az sem volna automatikusan az orvos hibája -, nálam szinte mindig előfordul. A többi tyúk meg bólogatott hozzá.

[c] 2012.03.21. 18:21:38

@csutkababa: "Ez tuti pasi, és minimum főiskolai végzettséggel, és eszméletlen egodiasztoléval."

:D

[c] 2012.03.21. 18:26:04

@Moan: "Egyrészt eg ykis bőrpírral járó égési sérülést én hideg folyóvízzel, majd idővel és türelemmel gyógyítok."

Ennél azért több. Levált a bőr.
Ettől még a poszt-toló hisztis.

SvenH. (törölt) 2012.03.21. 18:30:29

ez valoban surgossegi ellatast igenyelt, vagy mi volt az oka hogy hon szeretett 3. legnagyobb varosunkat megtisztelte a jelenletevel?

esprit 2012.03.21. 18:57:57

Anyám! Ez vicc? Még jó, hogy nem hívott mentőt...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.03.21. 18:59:34

@tea fan:

Hisztéria csak a nőket sújtja: amikor a méhük (hysteros) elszabadul és elkezd keringeni bennük.

A férfiaknál Rövid Reaktív Pszichózis a diagnózis, mint pl. Jason Russel, az Invisible Children (egyik) alapítója esetében is.

fun-csocso 2012.03.21. 19:15:29

LOL
Szeretett Anyósomat a Váci kórházból hazaküldték, hogy lumbágója van, tornásztassa. 2 hét után, amikor már bepisilt, bekakilt a fájdalomtól és visszavittük, hogy talán röntgenezzék már meg, kiderült, hogy combnyaktörése van. Na, ez egy eset. A tiéd csak jellemző: fölösleges hülyeségekkel terhelni az amúgy is összeomlóban lévő egészségügyet.

-hattori- 2012.03.21. 19:19:12

Szeretném megnyugtatni a posztírót - nem hiába szenvedett: az életveszélyes hámsérülést ily módon fantasztikus szerencsével megúszva szerzett pár kellemes percet, amíg rajta röhögtem.
Pedig tudom, hogy a 0,3 cm-es sebek is lehetnek végzetesek, elviselhetetlenek, mely miatt FÖLTÉTLEN meg kell állni egy SBO-n és beállni a sorba a szívroham, epegörcs, vesekólika, agyi keringészavar és hasonló bagatell esetek sorába. Nagy szerencse, hogy semmilyen komplikáció nem lépett fel, mert mondjuk beragaszthatták volna a száját is egy ragtapasszal, és mégsem tették - bár nyilván a kezelés ezen részét is biztos elutasította volna.

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.21. 19:31:51

@Moan: 5 év, és ez friss info:)

--------------
egyébként kézfejen egy ekkora másodfokú égés igen gáz, és igen fájdalmas, ezt teljesen saját információból tudom.
eszembe nem jutna otthon maradni vele az SBO helyett.
és lehúzzák róla a bőrt, úgy kenik be valamivel a fedőkötés alatt.
nagyjából egy hét után enyhül kicsit, és két-három hét múlva kezd gyógyulni.
igencsak megijedtem volna, ha gyógyuláskor elkezdett volna lejönni róla bőr, és én is mentem volna vissza....de nem így történt és egyébként is kétnaponta kellett kötözésre menni.

olvassátok: kézfejen 3*7 cm-es másodfokú égés.
szóval nem nagyon kéne cinkelni a posztolót....

Igazság, hol vagy? 2012.03.21. 19:44:40

Nem bagatelizálom el az égési sérülését a panaszosnak,nem osztom az"észt" ,csak egy kérdés:Volt vele orvosnál? Ha volt ,akkor nem kellett volna kezelésre járnia? Ha megtagadja vagy nem engedi a kezelést,akkor miért ment a sürgősségi osztályra?Remélem sebe azóta rendbe jött.

főboszorka45 2012.03.21. 19:48:07

Kapitány: újhagyma, vagy lilahagyma zsros kenyérrel esetleg torma, de jó erős, virslivel vagy anélkül.
Plusz ha ez nem használ, egy calcium ampulla vízben felold és megiszik.
Ha ez sem hasznbál, akkor csak a kalapkúra segít.
a hagyma hatásos szer, egész télen nem sikrült elkapni az influenzát és még náthaásak sem voltunk.

Mrazenec 2012.03.21. 20:52:04

teljesen jogos a posztolo panasza. a St. Imreben egy osztalyos orvos brutto 156000-t keres. ennyi penzert legalabb korbe kellett volna nyalni a delikvenst. m

ps: az osszeg az uj szabalyozas utan lep eletbe...meg nem keres ennyit...

Netuddki. 2012.03.21. 21:28:46

Kedves levélíró!
Mivel fél tucat orvosunk elment Angliába szerencsét próbálni, a többiek meg nem vállalják az ingyen ügyeletet, ezért minden nap 17 órától másnap reggelig a takarítónők ügyelnek.
Köszönjük szíves türelmüket és legközelebb ne nímandokat szavazzanak be a parlamentbe...

Biga néni 2012.03.22. 00:11:37

@Irkutszk: ez annyira jó leírás volt!!!:))) Köszönöm!!!:)))

Biga néni 2012.03.22. 00:12:39

@Babette_: Az egy fél az mondja, 3x7 cm. A másik azt, 0.3 cm sugarú.
Honnan tudod, melyik az igaz?
Én nem voltam ott, de úgy sejtem, Te se:))

Biga néni 2012.03.22. 00:13:23

@kovi1970: :DD
De sajnos, attól tartok, n>>6 ...:(

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.22. 07:56:21

@Biga néni: nyilván:)
de akkor hogyan van, hogy a sebtapasz, felszedi a bőrét. elég mikroméretűnek kéne lennie, hogy a 3mm-es sebet ne takarja be...

Laliath 2012.03.22. 08:02:22

@Babette_:
volt az alkarom belső felén majdnem az egész felszínt beborító 10x3 centis égési sérülés forró olajtól. Szépen leitattam róla az olajat, lehűtöttem takarás alatt, mert a folyó víz még a karomat is levitte volna némi túlzással.
Aztán óvatosan megtisztítottam, és ha elmentem valahova akkor kapott fedőkötést, olyat, hogy ne ragadjon bele, mivel télen a pulóvert anélkül nem tudtam felvenni. Máskülönben hagytam szellőzni. A bőr szépen lassan vált le róla, vigyázni kellett rá és tisztán tartani. Meg pár hétig alaposan meggondolni milyen mozdulattal támasztom íráskor a kezem az iskolapadra. Orvos nem látta, helye annyi, hogy ha nagyon erőltetem a szemem, akkor mivel tudom hol keresem megtalálom.

Laliath 2012.03.22. 08:06:18

@Babette_:
a 3x7-esre meg sebtapasz nem is fér csak valami spec fólia. Valahol félúton lesz az igazság (Földvár felé :)

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.22. 09:22:32

@Laliath: elsőfokú lehetett. azzal én se igen mennék orvoshoz.
a másodfokúval se, amíg nem tapasztaltam, hogy a bőr lejött, és én ordítani tudnék a fájdalomtól. magzatpózban ültem végig az utat az orvosig. még jó, hogy kaptam rá jégzselét és jégakkut.
--
én úgy értelmeztem, hogy félig begyógyult neki, majd az új bőr elkezdett lejönni neki egy kis darabon, attól kezdett fertőzésre gyanakodni. ha arra rátesznek egy tapaszt, máshol is lehúzhatja a bőrt...
--
mindegy, nővérke bunkó volt. biztos nem kap elég fizetést:P//////////////////////

frutella 2012.03.22. 09:56:34

Mondjuk én egy dolgot nem értek.

Miért kellett rektális vizsgálat a kézfej égésének diagnosztizálásához?
Vagy ez az eü.-s bosszúja volt a kekec betegnek? :-D

Laliath 2012.03.22. 11:21:51

@Babette_:
Annyira nem volt elsőfokú, hogy ha nem vigyázok vele az elején még frissiben levált volna a bőr az alkaromról. De simán a fájdalom miatt én nem megyek el orvoshoz, amíg a seb tiszta, karban tudom tartani és megfelelő ütemben gyógyul, mert a doki sem tud többet tenni, mint én magam.

asdf.asdf 2012.03.22. 14:00:02

@Irkutszk:
Tisztelt Itruszk és többiek, akik kicsit még ironikusabbak.

A levél lényege nem jött át nektek a sok sallang között: A páciens azt panaszolja, hogy olyan kezelést kapott, amit megtagadott. Azt teszi hozzá, hogy a kezelés további károkat okozott.

Amúgy vihar a biliben persze. A hozzáállás a baj. Nyilván mindkét részről.

Az, hogy ekkora körítés van körülötte? Hát nyilván férfi. Ha talált volna email címet hozzá, akkor az egészségügyi miniszternek ír.

Dr.laikus PhD 2012.03.22. 14:11:20

@asdf.asdf:

Ezek szerint Barbie még meg is erőszakolta.
Ejha! :DD

asdf.asdf 2012.03.22. 14:14:37

@Dr.laikus PhD: :D
Hát nem tűnt fel a postból?

Szerintem ha nincs bekötve a keze, a kedves páciens még egy komplett kisregényt is költött volna hozzá.

Irkutszk 2012.03.22. 14:22:19

@asdf.asdf: A későbbiekben leírtam a szakmai hozzászólásomat is, a kezelés nem vált a beteg kárára.

asdf.asdf 2012.03.22. 14:36:03

@Irkutszk: Ha te mondod. Én se mondtam, hogy kárára vált. A postban azt írja, hogy olyan kezelést kapott, amit elutasított. Nem az a kérdés, hogy káros volt, avagy nem. Ha a beteg elutasítja a kezelést, alá kel vele iratni egy papírt, hogy ott volt, köszöni a figyelmet, és lelép, és nem okoz több költséget az amúgy is szenvedő TB-nek, meg egészségügynek. Ha annyira kevés a pénz EÜ-re, minek ráerőltetni olyanra, aki a poszt szerint csak figyelmet akart. (gondolom annyit, hogy valaki hozzáértő megmondja neki a tényeket, hogy "Magának kutya baja, menjen haza, kenje és kötözze. Gyógyszertárban olcó hozzá a kici kenőc" Aztán ezután a (papírmunkával) két perc után hívhatja a következő beteget. És olyan és annyira drága vizsgálatot számol el rá, amilyet akar.

Ok. Az kérdés, hogyan lehet valakinek a kezét letapasztani úgy, hogy ő nem akarja. Nyilván valahogy mégis ő adott rá alkalmat. A személyzet meg gondolom legjobb belátása szerint döntött.

macska69 2012.03.22. 16:43:15

@asdf.asdf: úgy, hogy amíg ő támaszkodott a rektális vizsgálat alatt fogát összeszorítva, gyorsan rápaccsintották a tapaszt.
Egyébként elröhögtük a posztot, pedig vannak ott tényleg olyan dolgok, amik nem viccesek. Pl. hogy a már félig begyógyult égési seb helyén az új bőr elkezdett leválni és ettől ijedt meg (ki ne ijedne meg?), hogy tán komoly fertőzés is lehet, ha pedig arra rátesznek egy tapaszt, az árthat, a tapasz cseréje pedig tovább is lehúzhatja a bőrt és fájhat, árthat... Vagy pl. a rektális vizsgálat...
Sajnáljuk már egy kicsit! Olyan rég tettük!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.22. 18:19:10

legyünk már reálisak: ha bemegyek egy sebbel az ambulanciára, mire is számítok? nem arra, hogy bekötik? azt hiszi valaki, hogy majd ott ránéznek és meggyógyul vagy káposztalevelet tesznek rá és az gyógyítja meg?
ha meg én nem akarok egy kezelést akkor azt amíg nem vagyok öntudatlan, nem tudják végrehajtani rajtam.
na lássuk csak miről is beszélünk:
11041 Vizsgálat ez 1024 forint
Anamnézis felvétel - ilyen nincs is aZ OENO listán
alap orvosi vizsgálat - na ilyen sincs
a belső szervek részletes fizikális vizsgálata (tapintás,hallgatózás) na ilyen OENO kód sincs
bármely szerven, szervrendszeren észlelt elváltozás leírása - na ezt is találja meg nekem valaki az OENO táblázatban
mindkét karon végzett vérnyomásmérés - na ezt sem találom
rectalis vizsgálatot(13200) na itt derül ki, hogy kamu ez az egész, mert ez a vizsgálat létezik és 78 forint az ára csak éppen "rectum digitális vizsgálata" címszó alatt szerepel, ezeket az ambuláns lapokat egy számítógép állítja össze, tehát a táblázatból veszi ki a szöveget a kód alapján, de a kedves levélíró által leírt szöveg egy része nem szerepel a táblázatban (ez nem lenne nagy gond, vannak ingyen vizsgálatok is) de a gép soha nem idéz hibásan
egyébként akkor hogyan is jött össze az 5000 forint? én csak kb 1100 at találtam

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.22. 18:22:45

@csak néha benézek ha marhaságot látok: én alapvetően tök naiv vagyok, eszembe sem jutna feltételezni, hogy a posztoló összekamuzott valamit. szívesen látnám beszkennelve az ambuláns lapot...

karcsibácsi 2012.03.23. 09:52:26

@Babette:
Ezen a blogon valamiféle hipkríta megfontolásból nem szabad megkérdőjelezni a posztoló szavahihetőségét. Én személy szerint már kaptam hideget-meleget azért, mert nyilvánvaló hazugságra le mertem írni, hogy a posztoló hazudik.
Nem tudom, miért gondolják itt többen, hogy a poszt írója - eleve negatív indulatoktól, sértettségtől motiválva - nem lehet elfogult, túlzó, vagy akár kitalált történetekkel vádaskodó?

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.23. 10:02:59

@karcsibácsi: mindahányan érzelmileg befolyásoltak vagyunk.
nyilván nem tudjuk, milyen elborult betegekkel és hánnyal találkozik az orvos, mennyien hazudnak.
ti meg nyilván nem tudjátok, mit tapasztal egy mezei beteg. elképzelni sem tudjátok, mert a kollégának kinyaljátok a seggét (nem pejoratíve mondom).

innen egyenes az út, hogy egy orvos a posztolónak nem hisz, egy mezei polgár meg az orvosnak.

én próbáltam megvilágítani, hogy hogyan lehetséges, hogy igazat mond a posztoló, a baj az, hogy ezt még csak nem is mérlegelitek. evidenciának tekintitek, hogy a bunkó nővérke igazat írt az ambuláns lapra (ld. 0,3cm-es seb).

Pedig mindössze kételkedni kell.
Aztán csodálkoztok, hogy istenkomplexussal vádolnak benneteket.
És ezt most minden jóindulatommal írom, mint kívülálló.

Válaszolva: de lehet, hogy a poszt írója kitalálta a történetet.
De az is lehet, hogy nem.

Engem továbbra is érdekelne a beszkennelt ambuláns lap, pl a rectalis vizsgálat miatt is.

karcsibácsi 2012.03.23. 10:29:59

@Babette_:
"Aztán csodálkoztok, hogy istenkomplexussal vádolnak benneteket."
Engem ugyan nem! Részeges beteghordó vagyok, ahogy ezt meg is írták egyszer ezen a blogon egy posztban. És kimondottan szeretnek a kuncsaftjaim, igaz, én is őket.

hexina32 2012.03.23. 11:37:35

@Babette_: Nagyon meglepődnél,ha tudnád,hogy nekünk se nyalják fényesre a genitáliáinkat,ha orvoshoz megyünk,ritka kivétel ha hamarabb hívnak be,mint a várakozókat.
Ha be is hívnak az azért van,mert jelzem,hogy osztályról megyek és a kollégám egyedül nem tud elvinni egy 36 ágyas osztályt,mert akármikor történhet bármi.Ennek ellenére volt hogy végig vártam a sorom,nem nyűszítettem.
Amúgy miért csipi a szemed ha mégis?
Az áramosnak kedvezményes áram jár,a Mávosnak{családjának}ingyen jegy,a BKV-snak{családjának}ingyen jegy,az irodában dolgozónak,magas fizetés,cafetéria,büfé,ruhapénz.Önkormányzatnál ruhavásár,körömlakkozás,időhúzás,hülyének nézés.
És akkor nekünk ne járjon az hogy esetleg hamarabb megyek be 2 perccel mint mondjuk te.Mert még az sincs hogy a gyógyszertárban mondjuk kedvezményesebben kapok gyógyszert mert eü-s vagyok{mint fennt említett áramos,vizes stb...}
Nálunk kijelentették,hogy tudják hogy kevés az ember,tudják hogy ki vagyunk égve,de nem tudnak mit csinálni.Nincs ember.Aki meg van,akiket mostanában felveszünk az már azok akik sehova nem kellenek,mert nincs utánpótlás,kénytelenek vagyunk őket felvenni MERT NINCS választási lehetőség.

macska69 2012.03.23. 11:54:51

@hexina32: én tudok állástalan, képzett nővért! Ha szükség van a munkájára, szólok, hogy jelentkezzen nálatok. Hol is?

Rivero 2012.03.23. 12:05:31

@hexina32:
Önkormányzatoknál csak a tisztviselőknek jár cafetéria és a ruhapénz. Közalkalmazottaknak ( akik az önkormányzatnál vannak)ezek nem járnak.
Büfé nincs az önkormányzatoknál.

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.23. 12:50:19

@hexina32: hol olvastad, hogy csípi a szemem?

karcsibácsi 2012.03.23. 12:53:57

@macska69:
Akárhol is. Nem tudok olyan kórházról, ahol ne lenne szükség képzett nővérre.

Laliath 2012.03.23. 13:34:27

@Babette_:
se orvos, se egyéb egészségügyi dolgozó nem vagyok. Igaz, érintettségem annyi, hogy anyám rendelőintézeti asszisztensnő, így aztán látom a dolgok mindkét oldalát, néha túl jól is.
Ezért aztán a posztokban írottak alapján van hogy a posztolónak, van, hogy az eü. oldalnak a részére adom le az "igazabbnak érzem" voksomat.
Jelen esetben az írottak eléggé sok olyat tartalmaznak, ami bizony erősen kérdésesé teszi, hogy ez a sztori így, ebben a formában esett meg.

hexina32 2012.03.23. 13:47:26

@macska69:

Ha állástalan és képzett nem valószínű hogy jó is.
Mert aki jó az nem állástalan.

Elnézést ha ismerősödről ban szó,de ez van.

Dr.laikus PhD 2012.03.23. 13:59:16

@hexina32:

Elnézést, de ezt honnan lehet tudni ránézésre?

2012.03.23. 16:48:00

@Babette_: Én soha semmilyen előnyben nem részesültem azért, mert rengeteg ismerősöm van ezen a területen, ezt jól bizonyítja az izmos és barna hátam közepén lévő ocsmány heg, ami egy naevus eltávolításának felejthetetlen emléke.

Már láttam orvost (édesanyámat) tiázni, egy másik orvos édesanyját pedig tüdőembolizálni, és nem mondanám, hogy jobb kezelést kaptak, szerintem ez a jelenség - bár létezik, de - felülreprezentált az emberek szemében. Olyannal viszont már bőven találkoztam, hogy egy orvos nem akarta kezeltetni/elismerni sem a betegségét, mert félt a "kollégák előtti megszégyenüléstől"*. Bár furcsán hathat, de az orvosoknak is vannak emberi érzései munka közben: webio.hu/huon/content.php?article=2100

:)

2012.03.23. 16:48:53

*köszönhetően annak a gyűlölködő betegképnek, ami társadalmunkban él.

Mindenkinek előbb jut eszébe az hogy fujj, mint az, hogy segítsünk neki.

Igazság, hol vagy? 2012.03.23. 19:28:18

@macska69: Előbb kérdezd meg,hogy a jó fizetés mellett hajlandó dolgozni 12h-ban,éjjel-nappal,hétvégén és ünnepnapokon.Lehet nem véletlenül van állás nélkül.

icecold 2012.03.23. 20:54:47

A levélírónak!!!!! Reméljük,hogy egy hasonló SÚLYOS eset majd ÉDESANYÁDTÓL veszi el személyzetet, amikor neki lenne szüksége a sürgősségi betegellátásra, ami az életveszélyes állapotok elhárítására szolgál.Ja, és vegyél otthonra ragtapszt, alapvető elsősegélynyújtási ismeretek!!!! És tanuld meg megbecsülni az egészségügyi dolgozók munkáját, akik arra tették fel az életüket, hogy másokon segítsenek, havi 90 ezerért!!!!!

icecold 2012.03.23. 22:23:45

Annyira megtetszett ez a levél, hogy muszáj még írnom!!! Sajnos a szakszerű segítség ellenére sem
sikerült az önöknél szerzett sebtapaszt úgy eltávolítani, hogy ne okozzon
további hámsérülést.
NA!!!! Ezt, hogy sikerült túlélni??? Ami még feltűnt, hogy ismerteti levélírónk a kórház, a nővér nevét.De hol a szegény kis beteg neve??? Nem látni...de, hát miért nem??? Ez azért ad egy tartást ennek a szegény embernek.Pedig milyen büszkék lennének rá az ismerősei!!!!!!

lol elagyhalálozottak · minek azt ?? 2014.10.30. 21:22:39

Hiába bagatelizáljátok el ,èn nő vagyok ès szerintem is felháborító ez a dolog! A hozzá nem èrtès fellegvárát èljük.Mindenki átveszi mindenkinek a szerepèt ès senki nem azzal foglalkozik amivel kellene.Az egèszsègügyben ez megengedhetetlen! Azonnal kirugnám/atnám azt a nőt es azt az orvost aki a nevèt adta ehez! SZÁNALMAS ÈS FELHÁBORÍTÓ.

reepach 2014.10.31. 09:35:32

@lol elagyhalálozottak:
"èn nő vagyok "
Ezt fölösleges volt hangsúlyoznod, az okos hozzászólásodból egyértelműen kiderült...

Tempus.Anh 2014.10.31. 13:41:42

@reepach: Valószínűleg már két és fél évvel ezelőtt elolvasta, de nála most jutott el az infó a homloklebenyig.

"Mindenki átveszi mindenkinek a szerepèt ès senki nem azzal foglalkozik amivel kellene"

Hja, például hozzánemértő, laikus betegek osztanak két marokkal észt a szakajtóból.

Tempus.Anh 2014.10.31. 13:42:33

"A hozzá nem èrtès fellegvárát èljük"
:D

Egyesek még szédülnek is odafent.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása