Vetesse el a gyereket, éretlen hozzá

2012.02.14. 07:14

Tisztelt Praxis!

 

Úgy gondolom, az én általam megéltek is érdemesek egy levélre. Nem most történt az eset, hanem még 2007-ben, Ettől függetlenül akkor nagyon megrázott aktuális nőgyógyászom viselkedése. Ami külön érdekessé teszi a helyzetet, hogy akkor már 5 éve jártam hozzá rendszeresen vizsgálatokra és gyógyszert felíratni, ráadásul magánrendelésre. Mindig kedves és segítőkész volt, de meg is kérte az árát. Egészen végig, az ominózus esetig úgy éreztem, meg is érdemli, amit kap.

 

 

Akkoriban voltam 23 éves, éppen túl voltam az államvizsgámon, friss diplomásként állást kerestem. Párommal már 3 éve éltünk boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban és bár szedtem fogamzásgátlót, megtörtént a "baj". Szándékos az idézőjel, mert mi egyáltalán nem annak fogtuk fel, az első kis ijedtség után boldogan döntöttük el, hogy megtartjuk. De csak egy gyorsteszt volt, ami megerősített bennünket abban, hogy gyermeket várok, így evidens volt, hogy felkeresem nőgyógyászomat, hogy megerősítse feltételezésünket.

 

Így is történt. Felhívtam telefonon és időpontot kértem tőle, amit persze meg is kaptam már másnapra. A vizsgálaton viszont olyan hozzáállást tanúsított a doktor úr, hogy az volt utolsó látogatásom nála. Miután megvizsgált, megerősítette, valóban terhes vagyok. Én örültem, de ő szemmel láthatólag kevésbé volt elragadtatva. Ez szemet szúrt nekem és kissé elkomorodva kérdeztem meg, mi a gond. Azt hittem, valami baj van a magzattal. Kiderült, a magzat egészséges, más a gond.

 

A doktor úr okító,szigorú hangon közölte, hogy nem javasolja, hogy megtartsam a gyermeket. Én nem értettem mi a baj, ezért azonnal sírni kezdtem a feszültségtől és félelemtől. Ő pedig folytatta. Azt mondta elég lekezelő módon, hogy semmi értelme annak, hogy felelőtlenül, ennyi idősen gyereket vállaljak, úgy sem tudok érte majd felelősséget vállalni, ő javasolja az abortuszt, ha a helyemben volna, elvetetné a gyereket. Kiborultam teljesen.

 

Az ember életének egyik legszebb pillanatát tette tönkre akkor és ott az orvosom, akiről ahogy mondtam, évek óta jártam hozzá. A kb. 5 perces monológ vége az lett, hogy még vagy tízszer megemlítette az abortuszt és hogy az mennyivel jobb lesz nekünk.Sírva öltöztem fel, fizettem, sírva mentem haza. A párom, aki azóta a férjem szintén megdöbbent és elég csúnya dolgokat helyezett kilátásba, persze nem lett belőle semmi. A végső megoldás az lett, hogy új nőgyógyász választottam, ezúttal egy hölgyet, akihez mai napig járok.

 

Azóta a párom már a férjem, a kislányom pedig életem legnagyobb boldogsága, Nem értem azonban a mai napig, hogy mondhat ilyet egy orvos egy fiatal lánynak. Az ellenkezőjéről már hallottam korábban, hogy valaki nem vállalta az abortuszt, de hogy valaki szó szerint rá akarja beszélni az embert, sosem hittem volna, ha nem velem esik meg.

 

Anna

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.14. 07:54:24

ha elsírtad magad, az orvosnak igaza volt

2012.02.14. 08:45:52

Nos még szerencse, hogy nem fajult a férj indulata tettlegességgé.

Megint meg kéne küzdenem a gondolattal, hogy valójában hol is hagytam a szüleimet.

Így is túl gyakran álmodom arról, hogy életveszélyben vannak a szeretteim.

Mostanában mindig csak a zsidókra tudok gondolni a harmincas évekből. És az Éjszaka Lisszabonban-ra.

Kérdés: ha a házasságok fele-kétharmada válással végződik, ráadásul nem egy konvencionális, zártabb, vidéki környezetben, hanem egy értelmiségi, urbánus közegben nézzük, akkor azért nem árt mérlegelni, hogy egy szimpla kapcsolatba ilyenkor lebabázunk-e?

Nem azt mondom, hogy az orvosnak igaza volt, de ha nem volt faragatlan, akkor azért hiszti nélkül végig lehet gondolni ezt a kérdést. Nincs ebben semmi sértés vagy személyeskedés. Bizonyára Annánál több olyan sztorit hallott, ami ilyen esetekről szólt.

Nem biztos, hogy egy érzéketlen állat, lehet, hogy csak vannak tapasztalatai.

Mai poszthoz: www.youtube.com/watch?v=3tlWqKvT_hg

El Visco Stello (törölt) 2012.02.14. 08:48:36

Hölgyem, maga az a típus lehet, akinek csak szépet és jót lehet mondani, vagy semmit. Én az utóbbit választom.

SusanneF 2012.02.14. 09:18:57

Kedves Anna!
Én mélységesen egyetértek Veled!!
Lehet,hogy elfogult is vagyok,mert ugyaígy hívják az ugyanennyi idős lányomat.....
De nagymamaként is kikelnék magamból ilyen hozzáállással találkjozva!
Egy 23 éves,tanulmányait befejezett lány nem tacskó kamasz!
Megérdemli,ill.jár neki az az egyenrangú bánásmód,ami bármelyik nőnek!
El kellett volna hogy mondja a doki,először is,hogy egészséges a magzat-nem ráhozni a frászt,hogy ott lehet gond.
Aztán vázolhatta volna hogy mire számíthat,ha ezt vagy azt választja,és bizonby gratulálhatott volna a döntéshez!

Rosszul vagyok attól,hogy fiatal,gyermeküket megszülő és felnevelő anyákra gúnyosan mutogatnak,
DE a sokadik abortuszra menő ,nemegyszer felelőtlen nő anonim marad mindenki előtt,hisz az nem látványos,hogy ő abortuszra megy,és hányadikra,tán még gyermeke sincs...!

Kevésbé kellene egyetérteni a sok abortuszos döntéssel,és jobban kellene,lehetne támogatni a gyermeküket vállalókat!!
Ha jól emlékszem,évente Szegednyi emberrel vagyunk kevesebben!
Anna,sok boldogságot gyermekeddel,és családoddal!
Örülök,hogy találtál megfelelő orvost,aki nem is emlékeztethet a másikra...!
Különben amikor kiderült,hogy én is hamar újra kismama lettem az első gyermek után,-17 hónap van köztük-az akkori védőnő ijedten mondta:
Menjek gyorsan nőgyógyászhoz,kifutok az időből....Mire felfogtam,mit is akar az a nő,végigfutott hátamon a hideg..
Védő/nő!

2012.02.14. 09:19:19

Furcsának tartom az eddigi hozzászólásokat, de mindenki a maga módján. Nem tudom elhinni, hogy orvos egy 23 éves nőnek ilyet mondjon alapos indok nélkül. A 23 év nem indok. Még fiatalabbakat is inkább rábeszélnek, nem le. Azt már persze megint nem értem, hogy ha valakit valami valós vagy vélt sérelem ér, miért nem tesz bejelentést a megfelelő helyen.

2012.02.14. 09:21:55

@SusanneF: Nem rád gondoltam, csak egyszerre írtunk, és még a te hozzászólásodat nem láttam :-)

scopolamin 2012.02.14. 09:31:23

@SusanneF: Többféle aspektusból vizsgálhatjuk a dolgot. Természetesen nem az orvosnak kell ezt eldöntenie. De. Nulla perc munkaviszonnyal családot alapítani nem éppen felelősségteljes döntés - én pl. nem vállalnám. Egy másik fórumon parázs vita folyik arról, hogy 16 évesen joga van-e megtartani a babát a lánynak, aki még maga is eltartott, sőt az apja tartja el egyedül. A hozzászólók zöme szerint igen, majd csak lesz valahogy. Nem törvényszerű, hogy bedarálódjanak ilyen családok, sajnos sokat látunk mégis. Jelen posztban nem, de sok olyan nyomorúságos helyzetet láthatunk, ahol az anya nem számíthat másra, mint az állam, valamint idegenek jóindulatára, hááát elég bátor, ez biztos.

karcsibácsi 2012.02.14. 09:58:08

Emberileg, szakmailag, etikailag is védhetetlen ami történt. Egyrészt érthetetlen, másrészt disznóság.
Szerencse, hogy Annának helyén volt az esze és szive!

2012.02.14. 10:03:15

@scopolamin: 16 és 23 év között lényeges különbség van.

2012.02.14. 10:07:33

@Turchi: Egy érettségi meg egy diploma? :D

2012.02.14. 10:14:32

@ReignOfdark: Például. Kapcsolatban élt, a párja akár már dolgozhatott. Sokan szülnek főiskola, vagy egyetem alatt is.

zsikuci81 2012.02.14. 10:22:57

Tisztelt Posztolo es Anyuka!
Itt sztem nincs min vitatkozni. A nogyogyasz tulment a hataskoren. Ugy gondolom, nem fejezheti ki a velemenyet atekintetben, hogy On egeszseges leven egeszseges magzatot hordva vallalja-e a terhesseget. Akkor sem, ha On fiatal ill. esetleg egyedul vallal gyereket. Neki egyszeruen ehhez semmi koze!
Egyebkent a 23 eves kor meggfelelo a gyermekvallalasra. Probalja tultenni magat a torteneten es legyen boldog (dehat On tudja, hogy jol dontott)!

sárga nyúl 2012.02.14. 10:27:14

Fura nekem ez a sztori, valamit láthatott az az orvos, amiért ezt mondta, neki még pénz szempontjából is jobb a szülés.
Osztom @Babette_: véleményét. Remélem azért minden rendben van a kicsivel és a családdal, sikerült felnőni a feladathoz.

scopolamin 2012.02.14. 10:30:08

@sárga nyúl: Csak annyit láthatott, amit addig tudott, hiszen 5 éve hozzá járt.

scopolamin 2012.02.14. 10:33:56

@Turchi: Persze. Konkrétan annak kapcsán hoztam fel, amiért ilyen esetekben hörögve zúg egy jelentős tömeg, a kibicek, akiknek semmi sem drága. Akik támogatták a 16 évest is, persze csak szöveggel. Azért kíváncsi lennék, hányan állnának oda az esetleg rosszul döntő, bajba került anya mellé, erkölcsi támogatáson kívül :)

2012.02.14. 10:46:24

@scopolamin: Ez a téma azért nem annyira éles, hogy nagy tömegben hörögve zúgjunk :-). Véleménye meg annak is van, aki a közelében sincs az eseményeknek. 16 éves még fiatal a döntéshez. 23 éves már általában nem. Persze lehet 40 évesen is rosszul dönteni.

scopolamin 2012.02.14. 10:57:51

@Turchi: Igaz :) Cikk írója legyen felhőtlenül boldog, és felejtse el a történteket. Lehet, hogy apukának mégis szét kellett volna verni a berendezést, ez terápiás hatású :)

Dr.laikus PhD 2012.02.14. 10:59:28

@ReignOfdark:

Drága Gyerek!

Hányan, de hányan szültek az én korosztályomból a koliba.
Nem ezen múlik hidd el.
Amíg valakinek nincs gyermeke nem tudja, hogy mennyivel könnyebb és szebb az élet és sokszor mennyivel könnyebb.
Soha nem fogsz női fejjel gondolkodni.
Megfogant egy élet és ellenállhatatlanul kötődsz hozzá.

Van aki nem. Van akinek az esze több, mint az ösztöne. Az élet ettől nem lesz a számár sem könnyebb, sem nehezebb.

Van némely bunkó a világon azért.
Karcsibácsival értek egyet, mint oly sokszor.

Zsidónak mi köze a sokasodáshoz? :D

Dr.laikus PhD 2012.02.14. 11:00:54

@Dr.laikus PhD:

"Amíg valakinek nincs gyermeke nem tudja, hogy mennyivel könnyebb és szebb az élet és sokszor mennyivel könnyebb.."

Helyesen:
Amíg valakinek nincs gyermeke nem tudja, hogy mennyivel könnyebb és szebb az élet és sokszor mennyivel _nehezebb_.

scopolamin 2012.02.14. 11:02:58

Azért a város, vagy intézmény nevét leírhatta volna. Enélkül fogunk meghalni...

2012.02.14. 11:18:57

@Dr.laikus PhD: Jó én nem tagadom egyértelműen, hogy rosszkor mondta, és én sem biztos, hogy örülnék egy ilyen okfejtésnek. De nem értem, hogy miért nem lehet fontolóra venni, amit mondott. Elég lett volna annyit mondani, hogy de doktor úr, én szeretném megtartani, meg a párom is. Van ennek egészségügyi akadálya? Nincs, köszi.

A zsidók meg úgy jönnek ide, hogy nem tudom, melyik csoportot akarjuk legközelebb kinyírni. Féltem a szüleimet. Édesanyám egy vajszívű orvosnő. Rosszul venném, ha valaki megütné, mert feldobta egy betegének, hogy mivel számoljon.

El Visco Stello (törölt) 2012.02.14. 11:44:00

Hölgyeim és Uraim!
Semmi nem történt. Beszélgettek 5 percet és nem értettek egyet. Ezt Anna úgy reagálta le, hogy érdekeivel ellentétben egy életre megsértődött. Ezzel megfosztva magát egy jó nőgyógyásztól, akinek a képességeit egyébként elismeri.

2012.02.14. 12:48:10

@El Visco Stello: Végül is, a semmiről meg minek beszélgetnünk. Nem túl vidám pillanat, ha valaki gyermeket vár és még örül is ennek, az orvos meg le akarja beszélni. Tényleg nagyon megható.

2012.02.14. 12:58:11

@ReignOfdark: Ezzel az erővel mindenkinek fel lehetne dobni az abortuszt, mert lehet, hogy éppen nincs munkája. Vagy később nem lesz. A dolog úgy szokott zajlani emlékeim szerint, hogy az orvos megkérdezi, akarja-e megtartani a terhességet. Ha a nő igent mond, csak egészségügyi probléma esetén próbálkozik az orvos, hogy nem kellene, vagy ha az illető kiskorú. Minden más eset nem tartozik rá.

Dr.laikus PhD 2012.02.14. 13:02:05

@ReignOfdark:

Na már csak az hiányzik, hogy egy rosszul értett, de talán fogalmazott mondat miatt orvos verés legyen.
Akkor már én is ütök!
Hörrrrrrr!!!!!!!!

El Visco Stello (törölt) 2012.02.14. 13:59:47

Nem mondom, hogy kötelessége, de egy nőgyógyász érezheti feladatának, hogy felvilágosítsa az elsőterhest. Felhívja a figyelmét az ezzel járó felelősségre, az életében bekövetkező változásokra, hogy felszólítsa a páciensét a dolog átgondolására. Felsorolja a lehetőségeit - ezek közt megemlítve az abortuszt is.
Nem voltam ott, de lehet, hogy ez a beszélgetés lett rosszul megfogalmazva, vagy félreértve.
Egyébként ilyen beszélgetést egyszerűbb, képzetlenebb páciens esetében egyenesen kívánatosnak tartok.
És itt látom ennek a dolognak a méregfogát:A hölgy méltóságában lett megsértve.

Irkutszk 2012.02.14. 14:12:41

Lehet, hogy én nőttem csak fel ilyen családban, de én azelőtt tudtam, mi az a negatív pszichológia, mielőtt a nevét megtanulhattam volna.

Ugyanabba a kategóriába sorolom ezt a monológot, és a választ rá, mint amikor más megtudja, hogy terhes, és az orvos fahangon megkérdezi: És megtartja? A leendő anyuka meg sírva fakad, mert az volt élete legszebb álma és csak erre készült egész életében, és éppen röpködne, ha le nem húzná a fahang. Két abszolút nem összeillő lelki helyzetű ember találkozása.

Javaslom, hogy a mély sértődés helyett fogja csomóra az érzéseit, és kössön rájuk egy csomót, ezzel a felirattal: Ez segített abban, hogy már csak azért is!

SusanneF 2012.02.14. 14:41:40

@El Visco Stello: A felvilágosítás nem jelenthet minősítést,elmarasztalást!
Különben gondolkodj el:
A lányodat,feleségedet illetően is a leírt véleményed lenne?

SusanneF 2012.02.14. 14:54:23

@scopolamin: Minden relatív-de minden nőnek joga van a lehetőségek következményeinek ismeretére,vélemény nyilvánítás,minősítés nélkül.
Az élet időnként felülírja a racionálisnak látszó döntéseket....
1.)Albérletben élő fiatal család boldogan válallja a 2. bébit...

2.)Apuka munkanélküli,már segélyt sem kap,4.gyermek érkezik,kissé ijedten,de örülnek neki...

Utólag kiderül,jó döntések voltak...

Dr.laikus PhD 2012.02.14. 14:58:56

@El Visco Stello:

Egy hölgy méltóságát nem kell megsérteni.
Az urakét sem.

Ismeretlent, de családtagot sem minősít az ember. Apaként, anyaként is az ember másként fogalmaz
Nekem ez sarkos.

Braincelle 2012.02.14. 15:59:53

Ne haragudjatok, de miről beszéltek (ott a kommentek elején)? Egy munkaidőben, munkavégzés keretein belül a betegével, kismamával kapcsolatba kerülő orvos nem engedhet meg magának ilyen fokú szubjektivitást és kész. Semmi köze ahhoz, hogy éretlen-e egy nagykorú, szellemi képességeinek birtokában lévő nő.

Az élet meg olyan, hogy az emberrel nem minden az előre eldöntött pillanatban történik, és a tervezett vagy tervezetlen volta nem prediszponálja, hogy egy eseményt bajt vagy boldogságot hoz.

2012.02.14. 16:11:59

Engem meggyőztek a csajok. Ne osztogasson tanácsot a pali és kész. :)

2012.02.14. 17:15:47

@ReignOfdark: Ilyen egy okos férfi! :-))

El Visco Stello (törölt) 2012.02.14. 17:20:41

Igazatok van, pontosabban kell fogalmaznom: A hölgy hazudik.
"semmi értelme annak, hogy felelőtlenül, ennyi idősen gyereket vállaljak"
Ilyent egy nőgyógyász nem mond, mert orvosi szempontból a 23 év a legoptimálisabb életkor a szülésre. Viszont a rövidke posztban két helyen is elhangzik, hogy lekezelő, kioktató volt az orvos. Friss diplomásként(ez is fontos) nagyon sértőnek érezte a páciens. Próbáljatok értőn olvasni!

El Visco Stello (törölt) 2012.02.14. 17:49:30

@ReignOfdark: :))) Tekintettel arra, hogy a nőgyógyászok valamivel több, mint 92%-a férfi, ez egy konstruktív gondolat.

Igazság, hol vagy? 2012.02.14. 18:41:52

Szedte a fogamzás gátlót,-lehet károsító hatása a magzatra-,első vizsgálatnál nem lehet megállapítani,hogy egészséges-e a magzat.5 éve járt a magán orvoshoz,talán nem véletlenül tette fel a kérdést.28évvel ezelőtt is feltették nekem is ezt a kérdést,megtartom-e(előzmények ismeretében) ami jogos volt,nem sírtam,nem borultam ki,örültem,hogy gyermeket vállalok.Gratulálok az anyukának az egészséges gyermekéhez!Csak zárójelben:gyógyszer mellett teherbe esni igen nagy a "rizikó".

2012.02.14. 21:02:43

@El Visco Stello: Értően olvasunk itt többen is. Már az első hozzászólásomban azt írtam, hogy nem hiszem el, hogy egy nőgyógyász ilyet mond alapos indok nélkül, miután a 23 év nem alapos indok. De hogy a hölgy hazudik, vagy az orvos mondta ezt mégis, azt ugye innen nem tudhatjuk. Én mindkét lehetőséget felvetettem, de te valamiért csak a nőre pikkelsz. Többen meg az orvosnak adtak igazat, hogy a 23 év az indok a megjegyzésre. Akkor hogy is van ez?

2012.02.14. 21:04:41

@Igazság, hol vagy?: Ebben igazad van, de akkor ezzel indokolja a tanácsát, ne a nő korával. És lehet, hogy ez is indok volt, csak nem került leírásra. De akkor megint ott kötünk ki, hogy a franc se tudja, hogy történt, ki mit mondott. :-)

scopolamin 2012.02.14. 22:12:20

@Turchi: Az viszont érthetetlen, hogy a blog nem értesíti a poszt beküldőjét arról, mikor kerül fel írása az oldalra. Ha így történne, akkor az illető jöhetne reagálni a kérdésekre, enélkül csak találgatás, és sz..keverés mesterfokon.
Persze ha feszkó szítása a cél, akkor ok.

zellerlevél 2012.02.14. 22:38:06

Sajnos már nem jellemző, hogy a nők az ideális korban szülnének. Pedig a huszas éveinek az elején a nők ezerszer könnyebben veszik az akadályokat, mint később. Tapasztaltam, hogy milyen 22 évesen elsőt szülni (akkoriban öreg voltam a szülészeten), 32 évesen negyediket (akkoriban már a többség az elsőt szülte ennyi idősen).

Tapasztaltam azt is, hogy az egészségügyi személyzet a gyerekszámot, a nő korát illetően elég hamar nyilvánít kéretlen véleményt. Az első gyereknél valóban érzékenyen érinti a nőt, de simán meg lehet tanulni kezelni az ilyen megjegyzéseket.

Biga néni 2012.02.14. 22:47:41

Beleszólós orvosokhoz egy sztori, tinikoromból:

16 voltam, gyógyszert akartam íratni. Persze, van, aki korainak tartja, az nézze a pozitív oldalát: legalább védekeztem. Nem is lett "baleset" sose.
Lényeg a lényeg, doki is ezen a véleményen volt és nekiállt lebeszélni. Terelt. Foglalkozzak mással.
- Tanuljon inkább zenét!
- 7 évet zongoráztam.
- Akkor tanuljon nyelvet!
- Ötödik éve tanulok németül.
...:)
Végül nem kaptam gyógyszert (tőle), elküldött haza.

Amúgy: nem mindegy, hogy diploma után mikor jön a bébi? Én diploma után dolgoztam 4 évet, utána jött a fiam - azóta sem sikerült visszaállnom arra a területre, egyszerűen "elavultam". Más területen újra tudtam kezdeni, mert a diplomám azért még megvan... Szóval szvsz mindegy, mikor töri meg a nők karrierjét a gyerekvállalás. Szerintem akkor már jobb rögtön az elején, legalább a többi "egybefüggő" lesz.

2012.02.15. 09:03:29

@scopolamin: Igazad van, én is kérdeztem már itt a blogon, hogy a beküldő tudja-e, hogy mikor jelenik meg az írása, de nem kaptam választ.
"feszkó szítása": sokszor igen. :-(

esztike7 (törölt) 2012.02.15. 15:53:15

Szerintem egy orvosnak nincs joga egy pácienst az abortuszra rábeszélni. Nincs joga a páciens felelősségvállalását minősíteni. Megkérdezheti, hogy megtartja-e, miheztartás végett, és semmi több. Hogy fel vannak háborodva az emberek, ha az orvos az abortuszra jelentkezőt a gyerek megtartására akarja rábeszélni, és milyen természetesnek tartják, ha annak a legyilkolására. Direkt fogalmazok ilyen erősen.
Kedves nőgyógyászok!
Arra érdemesnek és elég érettnek tartjátok a tizen-huszonéves kislányokat, hogy az aktív nemi életük biztonságos beindítása/fenntartása érdekében megfelelő mennyiségű tablettával lássátok el, jó pénzért a magánrendelésen, mindezt megjegyzések nélkül, de ha mégsem használ, és gyermeket várnak, máris előtör a "felelősség" belőletek és a döntéseikhez éretlennek érzitek őket???
Akinek nem inge, ne vegye magára. Az én nőgyógyászom is tisztességes ember.

FuBu 2012.02.15. 17:25:46

Nekem egyetlen kérdésem lenne:
Miért van az, hogy ugyanazok a kommentelők, akik egyébként rendszeresen felháborodnak azokon akik nehezményezik, hogy nem szól hozzájuk az orvos, most fel vannak háborodva, hogy mi a baj azzal, hogy életmód tanácsadást tart kéretlenül?
Nem kérek választ, magamtól is tudom...

A poszthoz; Mindenki akkor beszéljen bele más életébe, ha megkérik rá.

2012.02.15. 19:41:41

@FuBu: ? És mindenki akkor és azt írjon, amit akar. Kik azok az ugyanazon kommentelők? És a nem ugyanazokkal mi a helyzet?

Irkutszk 2012.02.15. 21:21:06

@FuBu: A kedves posztíró nem azért ment el az orvoshoz, hogy az ne vizsgálja meg és ne mondja el a véleményét a vizsgálat eredményéről. Az orvosnak meg a munkájához tartozik, hogy életmód-tanácsokat adjon. Ilyen az is, hogy ne együnk zsíros ételeket, vagy ne dohányozzunk, esetleg kevesebb alkoholt fogyasszunk, stb, az összes olyan tanács, amire legyintünk, hogy ja igen, így kéne, de nem tesszük. És hogy miért mondja az az orvos a tanácsokat? Mert nagy valószínűséggel vagy ő vagy valamelyik kollégája lesz az, aki miután tönkrehajtottuk a szervezetünket, megpróbál a maradékból élhető emberi testet kovácsolni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.15. 21:42:29

lenne egy kérdésem, elmegy a beteg az orvoshoz, az megvizsgálja és megállapítja, hogy van egy epeköve, jelenleg tünetmentes. nem igazán zavarja a beteget. megkérdi az orvost, hogy mit tanácsol? ő meg aszondja, hogy nézze, magára pont ráillik a 4F szindróma (Fat, Female, Forty, Fertile), úgy hogy ki kellene kapni azt minél előbb, míg be nem gyullad.
meg is mondta a véleményét az orvos a betegről, annak étkezési szokásairól, a prognózisról, ezen mégse háborodnának fel ilyen szinten a kedves páciensek.
ki tudja, 5 éve az orvos, mit tudhat róla ami miatt úgy gondolta, hogy jobb lenne ha hagyná, hogy előbb benőjön a feje lágya?

FuBu 2012.02.16. 07:16:03

@Irkutszk: Ezek szerint, ha a posztoló hölgy nem tudja eltartani a gyerekét,valamilyen úton módon kudarcot vall a gyerek felnevelésében, akkor nyugodt szívvel fordulhat majd az orvosához, mert neki kötelessége lesz megoldani? Nem. Akkor ahhoz sincs semmi köze, hogy ki tartja meg a gyermekét, és ki nem. Nem kéne ebbe a zsíros ételek fogyasztását meg a bagózást belekeverni. Itt olyan életvitelt érintő döntésről volt szó, amihez a világon semmi köze nincs az orvosnak, amennyiben a gyerek és az anya egészsége rendben van.

Azonban, ha már továbbfűzzük ezt a dolgot, akkor szerinte, az orvos annak tudatában javasolta az abortuszt mert annak micsoda csodálatos hatásai vannak? Ez, hogy csatol vissza a kinek kell összerakni a pozitív tanácsokat meg nem fogadó betegeket kérdésére?

El Visco Stello (törölt) 2012.02.16. 08:39:07

Szerintem meg az egész vita félremegy. Én nem tartom kizártnak, hogy a posztolónak nézeteltérése volt a nőgyógyásszal, mert esetleg több pénzt kért, vagy leszúrta egyéb okból, vagy egyszerűen csak bunkó volt. Nincs is ezzel semmi gondom. A gond az, hogy emiatt olyan szakmaiatlan mondatot ad a szájába, amivel az orvos szaktudását kérdőjelezi meg. Egy nőgyógyász nem mond olyat - ha nincs egyéb oka rá - hogy egy 23 éves nő még nem érett a szülésre. Tehát én nem azt mondom, hogy igaza van az orvosnak, hanem azt, hogy nem mondhatott ilyet, mert ez nettó hülyeség.

SusanneF 2012.02.16. 08:40:44

Milyen szép kislány van a képen..:)

2012.02.16. 08:57:04

@SusanneF: Igen!!
@El Visco Stello: Ezt én is el tudom képzelni.

Irkutszk 2012.02.16. 12:29:44

@FuBu: Egy orvos mindig a kockázat és haszon között dönt, hogy megéri-e egy adott beavatkozás. Ha ilyen tanácsot adott valakinek, bizonyára megvolt az oka. Két oka lehetett rá: Vagy azt akarta, hogy a páciens belemenjen abba, amit tanácsol; vagy épp felvértezni akarta a pácienst arra, hogy ne akarja megcsinálni, amit ajánl. Mivel nincs itt az orvos, hogy megmondja nekünk, szerinte mi is történt, és mi is volt vele a célja, ezért leginkább csak az elméleti következtetést lehet levonnunk: Akármelyik lehetett.

FuBu 2012.02.16. 13:38:41

@Irkutszk: Maradjunk annál, hogy feltételezzük, hogy valóban ez az éretlenes megjegyzés hangzott el, mert, ha nem akkor nincs sok értelme a beszélgetésnek. Mit szólna az orvos, ha a hentespultban amikor húst kér mellé kapna egy kis greenpeace-s kiselőadást?
Érted, hogy mi a bajom? Ha egészségügyi okokra hivatkozva javasolja az abpertuszt érthető, de egyébként nem. Ha csak nem közeli kapcsolatban voltak, mert akkor egy fene, nem tudta magában tartani a véleményét.
" Ha ilyen tanácsot adott valakinek, bizonyára megvolt az oka. Két oka lehetett rá: Vagy azt akarta, hogy a páciens belemenjen abba, amit tanácsol; vagy épp felvértezni akarta a pácienst arra, hogy ne akarja megcsinálni, amit ajánl." Most én vagyok csodabogár vagy a nőgyógyászhoz nem pszichológiai tesztre jár az ember?
Magam részéről annak adom a legnagyobb esélyt, hogy az orvos látta a hölgyön, hogy zaklatott állapotban van, nyilván a meglepetés, az öröm, a félelem meg minden keveredett, és túllépve a hatáskörét olyat mondott, amit nem kellett volna. Nem gondolom, hogy rosszindulatból tette, de azt fenntartom, hogy nem kellett volna.

FuBu 2012.02.16. 14:14:17

@csak néha benézek ha marhaságot látok: De itt milyen szindróma illett erre a betegre?
Nem kellene szerintem a két dolgot összemosni. Mi köze az egészségéhez, annak, hogy az orvos éretlennek tartotta a gyermekválallásra?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.16. 18:39:43

@FuBu: mi nem tudjuk, de az a nőgyógyász lehet, hogy tud valamit ha 5 éve kezeli.
lehet, hogy az éretlenség pl arra vonatkozik, hogy kéthetente írt fel neki esemény utáni tablettát mert a fogamzásgátlót minduntalan elfelejtette szedni. lehet, hogy már ötször kikezelte tripperből és 3 szor szifiliszből, meg nyolcszor clamidyaból. lehet már tízszer volt abortusza. ki tudja. itt csak egy részletet ismersz az egész történetből, az egészet nem, és az ember olyan, hogy csak egyes információkat oszt meg egy ilyen fórumon, olyanokat amelyek őt igazolják. ezért nem szabad könnyen itélkezni

FuBu 2012.02.16. 19:03:38

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Hát azután, amit leírtál kicsit fura a nem szabad ítélkezni mondatod. :)
Ha az orvos felett nem szabad ítélkezni - figyelmedbe ajánlom, hogy nem tettem, mert most is azt mondom, hogy az orvos nyilván jó szándékkal mondta, amit mondott - akkor ugye ez a posztolóra is vonatkozik?
Mindemellett továbbra is úgy gondolom, hogy ha az orvos a beteggel nincs olyan mély kapcsolatban, nincs joga ilyen kiselőadást tartani. Mint, ahogy másnak sincs, sem a szomszéd néninek, sem a sarki fűszeresnek, mert ez nem egészségügyi kérdés. Abban az egy esetben - ezt nem tudjuk - volt erre joga, ha a közöttük lévő kapcsolat erre feljogosítja, ha a posztoló egyébként az 5 év alatt beavatta a magánéletébe, etc, akkor jogos, hogy kifejtette a véleményt, és a posztoló csupán megsértődött mert nem azt kapta amit várt.
Mivel valamiért a posztoló nincsen itt ezt nem biztos, hogy megtudjuk.

Valaki kérdezte, hogy, a posztoló tudja-e, hogy mikor jelenik meg, amit írt. Egyszer írtam, nem tudtam sem azt, hogy megjelenik, sem azt, hogy mikor.

Irkutszk 2012.02.16. 20:56:49

@FuBu: Nem feltételeztem, hogy másképp élte meg a történteket a poszt írója. Benne ezt az érzést keltette az orvos, a szóhasználat pedig ebből a szempontból lényegtelen. De nem is erről akartam írni.

A kommunikáció-technika, és a pszichológia fontos részét képezi a mindennapos egészségügyi munkának. Mivel emberekkel foglalkoznak a szakemberek, ezért ez elkerülhetetlen. Ilyenkor mindig eszembe jut az a hír, hogy Maradona Kubában kezeltette a depresszióját. Megvolt a pénze (gondolom én) a legjobb orvosokra, ő mégis Kubába ment. Miért? Kubában nincs pénz az egészségügyre tudtommal, vagy nagyon kevés. Azonban ezt kedvességgel és szeretettel pótolják. Fogják a beteg kezét. Hasonlítsuk ezt össze a hiper-szuper nem is túl távoli szomszédjával, ahol MRI, CT, génterápia, kiskutyafüle, de a beteg futószalagon érezheti magát. Vagy akár nézzük végig az itt megjelent panasz-írásokat, a legtöbb a viselkedéssel kapcsolatos.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.16. 21:26:00

@Irkutszk: kubában nem annyira gyenge az egészségügy, sőt kifejezetten jónak számít, persze ott is vannak elit kórházak, de az ellátás teljes körű és mindenki megkapja. arról híres inkább, hogy nagyon diszkréten el tudnak intézni olyan dolgokat amelyeket másutt nehéz lenne, pl átszabják az arcodat egy sorozatgyilkosság után, hogy senki ne ismerjen rád és újra megjelenhess valahol új identitással. oda inkább azok mennek kezeltetni magukat akiknek titkolnivalójuk van

Almandin 2012.02.16. 22:52:39

Ilyet tenni egyetlen orvosnak sincs joga. Beleszólni valaki legszemélyesebb döntésébe, legintimebb dolgaiba rendkívüli tahóság, amire az orvosi diploma sem ad felmentést. Abortuszra biztatni valakit meg egyenesen felháborító. Mellesleg egy orvos nem ismeri a páciense anyagi helyzetét sem (nem mindenki templom egere 23 évesen). Amúgy biológiai szempontból kifejezetten ideális 23 évesen szülni, a posztoló a legalkalmasabb korban volt hozzá. Inkább örülne az ilyen orvos, hogy valaki még szül ilyen korban, mert ma sok nő 35 felett szüli az első gyerekét, ami már kevésbé jó (egyébként abba sincs joga beleszólni az orvosnak). Éretlennek nevezni egy 23 éves felnőtt nőt szintén tiszteletlenség. 30-40 éve még teljesen általános volt, hogy nők 23 évesen szüljenek, sőt 19-20 éves korban is sok nő szült. Ugyanis akkor kevesen mentek felsőoktatásba, és sok lány férjhez ment rögtön az érettségi, vagy a szakma megszerzése után. Valóban igaz, hogy a mai fiatalok nagy része tovább marad szellemileg éretlen, mint a korábbi generációk, de azért vannak elegen a szellemileg érettek is. Ennek az orvosnak valószínűleg a saját élete körül lehettek nagy gubancok. Általában azok kötnek bele mások életvitelébe, akiknek nincs rendben a saját életük, hiányzik a lelki békéjük.

Almandin 2012.02.16. 22:59:29

@Turchi: Sajnos vannak ilyen dokik! Egy fórumon olvastam olyat is, hogy egy 25-30 év körüli szűz nővel esett meg a nőgyógyásznál, hogy az orvos kikérdezte, miért szűz még ebben az életkorban, és így hogy akar egyáltalán gyereket szülni,mert hát azt minden nőnek "kell".

Irkutszk 2012.02.16. 23:11:10

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Nagyon régen láttam valami erről szóló műsort, azóta a világ is megfordulhatott :P De az elméleti lényeg ugyanaz, egy rosszul felszerelt hely kedveskedő ápolókkal vs egy modern kórház faarccal.

Almandin 2012.02.16. 23:12:15

@El Visco Stello: Szerintem mondhatott ilyet, mert nem a biológiai, hanem a társadalmi érettségre gondolhatott. Mindenesetre akkor se lett volna szabad belekotnyeleskednie.

2012.02.16. 23:39:54

@csak néha benézek ha marhaságot látok: @Irkutszk: Én is együtt dolgozom egy kubai rezidenssel, szerinte náluk a helyzet annyi, hogy gyakorlatilag lótúró a nagyműszeres analitika, de a többi valóban jó és frekventált téma, és szerinte ennek az oka egy olyan ember elhúzódó betegsége, akinek első neve Fidel, a második Castro.

Irkutszk 2012.02.16. 23:44:17

@ReignOfdark: Köszönöm a híreket. :)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.17. 13:34:31

@Irkutszk: én az objektív dolgokban hiszek nem a lélek pátyolgatásában, az csak a pszichiátrián működik. egy politraumatizáltnak CT, MR, DSA, labor meg jól felszerelt műtő kell. a lelki támasztól nem fog rendbe jönni

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.19. 16:34:51

ha nekem mondott volna ilyet az orvosom, valószínűleg közöltem volna vele, hogy jobb lenne ha kiheréltetné magát. csak mert én úgy gondolom hogy jobb lenne neki.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.02.22. 18:28:05

Fizettél?

Gyönyörű kislány van a képen.

Az orvosnak kommunikációból bukta, a posztoló viszont jobban teszi, ha élete regényéből törli azt a félmondatot, hogy "élete egyik legszebb pillanata lett tönkretéve". A saját érzéseink fölött ekkora hatalmat ne adjunk idegenek kezébe. A terhességéről a posztoló már tudott amikor orvoshoz ment, örült a babának és akarta őt, és a legszebb pillanatot nem az orvos öröme szolgáltatta, hanem előző nap a saját öröme, a most-már-férje öröme.

Valaki fentebb megjegyezte, hogy kár volt emiatt lecserélni egy amúgy szakmailag jó nőgyógyászt. Nekem erről az a véleményem, hogy ameddig lesznek olyan páciensek, akik egy ilyen után NEM cserélik le azonnal az orvosukat, addig megmaradnak köreinkben és praxisaikban azok az orvosok, akik őszintén elhiszik, hogy ilyen komunikációs stílussal lehet "szakmailag jó" orvosnak lenni.
NEM LEHET.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása