Potenciális halottnak tekint az egészségügy

2012.02.06. 09:44

Gyerekkorom óta beteg vagyok, csecsemő koromban derült ki, hogy valamilyen immunhiányos betegségben szenvedek, iskoláskoromig nem is vihettek közösségbe!Aztán az akkori kornak megfelelően, mivel védőoltások nem voltak, minden járványos fertőző gyermekkori betegséget elkaptam. 16 évesen ki kellett venni az egyik vesémet fejlődési rendellenesség miatt, és a másik is később megbetegedett.

 


Ma itt állok 59 évesen, súlyos vese és szívelégtelenséggel, és ez csak az alapbetegségem, hozzá még emésztőszerviek is, gondolom a sok gyógyszertől amit életem során be kellett szednem Ennek ellenére elvégeztem a közép és felsőfokú iskoláimat is, nehezen bár, mert sokat voltam kórházban, és dolgoztam 30 évet, ellenálva a leszázalékolásnak, mert úgy gondoltam teljes értékű ember csak akkor lehetek! És most majd 60 évesen rettegek! Hogy mitől? Hát attól hogyha visszagondolok az 50-es vagy mondjuk a 60-as évekre leginkább, hát akkor azt mondom hogy akkor jobb volt az ellátás!


Nem voltak ilyen modern módszerek, és gépek, de az orvosok, és az ápoló személyzet mentalitása kicsit másabb volt! Az én körzeti doktorom , ha kellet még éjjel is jött, a saját kocsijával vitt , vagy oldalkocsis motorkerékpárjával ha kellet, Igaz, ez akkor sem volt általános! A klinikán mivel nagyon fiatal voltam 16 évesen a Babics professzor műtött, aki a legnagyobb volt a szakmában, és egy fillért nem fogadott el édesanyámtól!Most hogy lassan 60 leszek, teljesen másképp látnak el mindenhol! Az elmúlt hét csütörtökén egy nagyon neves intézmény reumatológia szakrendelésén jártam, ahonnan a doktornő tovább küldött röntgenre. A röntgenen senki sem várt, hamar behívtak, és a következő történt.


Vetkőztem, mivel nem tudtam még otthon, hogy nyaki felvételt is csinálnak, a nyakláncom nem vettem le, csak arra kértem meg a kis hölgyet, segítsen kikapcsolni, mert nem tudom, nem látom! Mire ő, pedig elég vén ahhoz, hogy ezt meg tudja csinálni!Fogtam a tükrömet, nagy nehezen kikapcsoltam, csak azt akartam, hogy ne kelljen ezzel az időt húzni!Megcsinálták a felvételt, és át kellett mennem egy másik helyiségbe, hogy ott fogják a térdemet röntgenezni, 4 ajtóval odébb!Mondom én, jé elköltözött a röntgen máshová, mert azelőtt már többször jártam ott!


Odamentem 4 ajtóval arrébb, és bekopogtam, mert senki nem volt, azaz volt egy felravatalozott férfi! Ahogy illik gyertya, kereszt, minden! Én voltam a hibás, mert nem figyeltem! Az előbbi röntgenhelyiségből hatalmas röhögés, akkor már tudtam, hogy a 8 azaz nyolc fiatal eü dolgozó aljas tréfájának áldozata vagyok! Remegő térdekkel, megnéztem a kiírást, KEGYELETI HELYISÉG! Pont akkor jött arra a Balatonfüredi Szívkórház egyik kardiológusa, akit odahelyeztek, és megismert, mert évtizedek óta ott is kezelnek, amikor rosszul lettem! 3 napig feküdtem bent, nemrég jöttem haza, nehogy ténylegesen a kegyeleti helyiségbe találjam magam! 30 évig fizettem ugyan a TB-t, és lehetőségeimhez mérten nyugdíjasként is szinte mindig adok annak az eü dolgozónak, aki velem foglalkozik, de ezután 100x meggondolom, és igen, rettegek, mert az eü úgy érzem, most már sokadszorra, hogy végleg lemondott az idős és beteg emberekről, és igyekszem megoldani a saját ellátásomat a gyógyszereimet ismerem, csak nagyon kiélezett helyzetben veszem szükségbe az ellátást!


Miért érzem azt, hogy az egész életüket ledolgozott emberekre mint potenciális betegre az eü úgy tekint mint potenciális halottra?! Remélem az a fiatal eü gárda aki ezt a ártatlan kis tréfát tette velem, nagyon hamar az eü jótékony kezelése alá kerül, még fiatalon, és kívánom hogy még idősebb korukba is ellássá őket, és addig jó pár ilyen esettel találkozzanak!

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsikuci81 2012.02.06. 11:03:23

Kedves Posztolo!
Becsulom, amiert betegsege ellenere elvegezte az iskolait es ilyen hosszu ideig dolgozott. Keszseggel elhiszem, hogy evtizedekkel ezelott emberibb volt az ellatas. Ami a rontgenben tortent onnel, elszomorito es tiszteletlen. Ennek ellenre a sajat erdekeben probaljon talalni egy jo kezeloorvost es ne az utolso pillanatban menjen! Minden jot Onnek!

karcsibácsi 2012.02.06. 11:04:23

Örömteli, hogy ilyen sok, súlyos betegséggel még mindig viszonylag jól van! Belegondolva ebbe, ez a poszt bizonyos értelemben az eü. ellátórendszer (és ennek részeként az eü. dolgozók) dícsérete.
További 2 megjegyzés:
1. valamennyien potenciális halottak vagyunk, tetszik, nem tetszik.
2. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg (rossz) viccből küldték a kegyeleti helyiségbe. Ha mégis így történt, azt természetesen elítélem. Viszont sokkal inkább elítélem a poszt íróját, aki ez miatt a 8 fiatal eü. dolgozónak hosszantartó, súlyos betegséget kíván. Ez bizony jellemhiba.

"Remélem az a fiatal eü gárda aki ezt a ártatlan kis tréfát tette velem, nagyon hamar az eü jótékony kezelése alá kerül, még fiatalon, és kívánom hogy még idősebb korukba is ellássá őket..."

Sokorai_Atala 2012.02.06. 11:13:37

Sajnos abba bele kell kötnöm, hogy nem voltak védőoltások 59 éve, mivel voltak, nővérem is ennyi idős, mindent megkapott, kiskorunkban még méregettük is kinek mekkora maradt a helye.

Rotoxis 2012.02.06. 11:43:03

Sok blődlit olvastam már a blogon, de ez azt hiszem, ez dobogós. Abban biztos vagyok, hogy a poszt írója kegyeleti helyiséget legfeljebb csak valami rossz amerikai filmben látott belülről.

Ha valaki a kórházban meghal, a halál beálltának megállapítását követően két órán keresztül még az ágyában fekszik. Ez idő alatt értékeit felleltározzák, levetkőztetik, rendbe teszik, majd lepedőbe csomagolják. A két óra letelte után a kegyeleti helyiségbe viszik. Ez tulajdonképpen egy hűtőkamra, amely akkor sincs nyitva, ha éppen üres.
Nincs ravatal, gyertya, meg kereszt, csak a lepedőbe csomagolt testek. Abból pedig ember meg nem állapítja, hogy férfi,vagy nő-e az elhunyt.

A posztot (legalábbis a kegyeleti helyiséggel kapcsolatos részét) kénytelen vagyok szemenszedett tévedésnek minősíteni.

Dr.laikus PhD 2012.02.06. 11:46:57

@Sokorai_Atala:

Az a himlő volt, más nem.
Még a gyermekbénulás elleni oltást is viszonylag későn kaptuk és injekcióban.
Minden más végig éltünk.

Sokorai_Atala 2012.02.06. 11:59:24

@Dr.laikus PhD: szamárköhögés elleni védőoltás 53-óta van. Tetanusz 42-óta. A kombinált De-Per-Te-t: ezt nem lelem.
Sabin csepp is volt 50-es évek elején. De lehet valahová később jutott el.

Sokorai_Atala 2012.02.06. 12:00:02

Jav.: Di-Per-Te - elnézést

Dr.laikus PhD 2012.02.06. 12:37:10

@Sokorai_Atala:

Rosszul emlékszel. Én 47-ben születtem és 52-ben volt szamárköhögésem.
Lehet hogy volt oltás, de hogy intézményesen nem az biztos, különben megkaptam volna.
Szabin csepp is később volt.
Oltás karba ami később nagyon fájdalmas volt az igen.

Tetanuszra sem oltottak, csak alkalmanként.

De utána nézek, lehet hogy hülyülök és csal az emlékezetem. :-)

Dr.laikus PhD 2012.02.06. 13:00:59

@Sokorai_Atala:

Nemmég nem vagyok naon hüle. ;-)

Sabin csepp 1960-tól,
DiPerTe 1953 óta,
A többi, mint kanyaró, rubeola, mumpsz jóval 1982 után, ma már bárányhimlőre is létezik, szerintem a 90-es évek óta.

gioni44 2012.02.06. 13:19:01

Ez a posztot itt már egyszer közzétették rövidebb lére eresztve

Dr.laikus PhD 2012.02.06. 13:30:46

@gioni44:

Ugyanez a tegnapiban hozzászólásként.

IrishOak 2012.02.06. 14:00:02

Szép,ismét havas napot kívánok:-)

Nem értettem a történetet onnan,hogy: "Remegő térdekkel, megnéztem a kiírást, KEGYELETI HELYISÉG! Pont akkor jött arra a Balatonfüredi Szívkórház egyik kardiológusa, akit odahelyeztek, és megismert, mert évtizedek óta ott is kezelnek, amikor rosszul lettem!"
Mármint a folyosón jött a doki, és megismerte? De az orvos mit mondott?

...elnézést asszem beesett a hó a fejembe...:-)

Ez mostanában volt? mert nagyon sok kórházban meg fura helyen jártam de olyat még nem láttam, hogy a röntgen mellett lett volna ravatalozó. Vagy ez valami szanatóriumban van? (de mondjuk furcsa, hogy csak úgy tára-bára fexenek a holtak bárhol)
Azt viszont majd minden ilyen látogatás alakalmával felfedezem, hogy az idősebbek nagyon rosszul viselik a generációs szakadék okozta stresszt.Ami régen még nagyon jó elmékként maradt meg, az ma is sok helyen van.Van nagyon sok gyerekorvos aki éjnek idején kimegy ,van aki éjfélkor pattan ki az ágyból, hogy ellásson egy babát(spec saját élmény)Gondoskodnak és figyelnek az orvosok ugyan úgy, mint régen.Csak már gyorsabb hatékonyabb, és célszerűbb az egész folyamat.
Nem nevetnek ki senkit, és nem hinném, hogy bárki azzal viccelődne, hogy beküld egy idegent egy neki nem való helyre.
Ha így esett sajnálom.

Azonban az is látható, hogy vannak még küzdeni tudó, és a bajokkal példásan együtt élni tudók.Ez mindig megnyugtat.Jó volna, ha a mostani tarisznyarákos kismamáknak azok adnának tanácsot, akik a védőoltások hiánya miatt kellett, hogy szenvedjenek. Talán rájuk hallgatnának azok, fennen kiáltják az világba, hogy nem kell a védőoltás,nem kell az orvos, nem kell semmi. Náluk hitelesebben senki nem tudná elmesélni, hogy milyen az élet, ha igazán baj lesz.

Sok erőt, és jó egészséget:-)

Sokorai_Atala 2012.02.06. 15:57:30

@Dr.laikus PhD: ok, én máshol néztem:) Amúgy viszont, amiket felsoroltál, valóban nem kaptunk oltást, csak a gyerekeink.

Dr.laikus PhD 2012.02.06. 16:21:00

@Sokorai_Atala:

Az enyém nem kapott még mindent, így volt mumpsza, agyhártyagyulladás szövődménnyel,
rubeolája, skarlátja, ezek lezajlottak szerencsére 9 éves koráig, de érettségire bárányhimlős is lett. :-)

A többi kötelező oltást megkapta, így ezekből kimaradt.

Irkutszk 2012.02.06. 17:14:35

Amit én el tudok képzelni, hogy valamilyen kórházi kápolnába tévedt be a kedves posztíró (esetleg ezt hallucinálta / tévedte ide, de ez meg már engem rögtön a pszichiátria irányába terel, és ebbe az irányba nem kívánok elmenni). Szóval maradjunk a kápolnánál, Istennel házába pedig mindig öröm bemenni.

Irkutszk 2012.02.06. 17:15:32

Elnézést, -nel, csak először azt akartam írni, hogy Istennel beszélgetni... (aztán rájöttem, hogy azt kápolna híján is bármikor lehet)

SusanneF 2012.02.06. 17:42:24

Kedves Posztoló!
Köszönjük,hogy mindezt leírta,gratula eredményes,és tanult életviteléhez...!
DE:
-Nem szép dolog senkit sem átkozni,még szóban sem,semmilyen körülmények között!
-Én is megjártam-szerencsére nem betegként-sok intézményt,de ilyet.hogy ravatal a röntgen mellett...??!
Nem valami filmben lehetett?
-Ugye,lesz olyan poszt,amiből kimarad netán,hogy x évig fizettem a TB-.t,nekem nem ez jár...?
-59 évesen valaki öreg..?
Ajjaj,kikérem a valóban idősek nevében!
Ismerek egy 69 éves hölgyet,aki agilis,kedves,okos,naponta bejár 30 km-re tömegközlekedéssel dolgozni,és Ő neveli kamasz unokáit-eszébe se jutna,hogy öreg lehet(ne).....
-Erzsébet királynő 60 éve uralkodik,Ő tényleg idős....
Ki mennyinek érzi magát...de 59 évesen ilyet leírni...

Semper Fidelis 2012.02.06. 18:12:40

Ha ez tényleg igaz, én csak arra kérem az Istent, őszintén arra kérem, hogy legyek bármilyen beteg is, hasonló esetben adjon annyi erőt, hogy a velem ilyen tréfát űzőket úgy elverjem, hogy még 50 év múlva is emlegessék.

Aki pedig ezeket védi, az köpjön föl és álljon alá. Sok tetű féreg.

Igazság, hol vagy? 2012.02.06. 19:01:02

@Semper Fidelis:" Ha ez tényleg igaz"Ha jól tudom ez feltételes mód,tehát fenntartással fogadja.Az utolsó mondata hát..Önt minősíti.

Semper Fidelis 2012.02.06. 19:33:43

@Igazság, hol vagy?: Pl. a feleségemnek (akkor még nem ismertem) gyomortükrözés előtt azt mondta az asszisztens. Idézem: "Aztán kínjában ide ne szarjon nekem"

(köszönöm Istennek, hogy nem voltam ott. tényleg.)

Hát ezért félek tőle, hogy ebben a sztoriban is van igazság.

Környezettudatos 2012.02.06. 19:39:39

@karcsibácsi: Fura szemüveged lehet. Tudod...szálka és a gerenda esete.

KenSentMe 2012.02.06. 19:40:03

Aki ilyen kamu sztorikat elhisz, attól meg kéne vonni a szavazójogot.

Környezettudatos 2012.02.06. 19:40:50

Azért fura, hogy egyre többször van itt ingerült reakció az eü szerecsenmosdatóinak zsibbadt dumájára. Régen ezek repültek, ma már nem ütik meg az ingerküszöböt sem. Ez az igazi bizonyítvány.

Igazság, hol vagy? 2012.02.06. 19:41:43

Nekem is van véleményem más ágazatban dolgozókról,De nem tetűzöm és nem nevezem féregnek.

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.06. 19:41:50

@szabidoki: te mint orvos, igazán gondolhatnál arra, hogy van olyan betegség, amiben az ember nem létező dolgokat lát...

Környezettudatos 2012.02.06. 19:42:34

@SusanneF: Én ha uralkodó lennék kedves zsuzsann néni, akkor 100 évig élnék. Ebben biztos lehet. Igaz, hogy az olyan eü szakbarbárokat, amilyenekkel az sztk-k és kórházak dicsekedhetnek, a titkos szolgálat a halálba üldözné.

Irkutszk 2012.02.06. 19:49:47

@Semper Fidelis: Szeretném megkérdezni, hogy egy 59 néniről vagy bácsiról honnan kellene tudnia bárkinek (akinek nincs hozzá köze), hogy ő egészségügyileg kiszolgáltatott, fél veséje, vagy pacemakere van? Nem konkrétan erre a példára gondolok csupán, hanem úgy általánosságban. Igen, sok minden rá van írva az emberekre, és ránézésre látszik, azonban nem minden. Az orvostudománynak nagyon sok olyan fejlesztése van, ami kívülről megkülönböztethetetlenné tesz egészségest és hátrányokkal élőt, és ez is az egyik célja, hogy szinte eltüntesse a hátrányt. Kinézetre és minden más értelemben is.

A poszttal a gond elsősorban ott van, hogy nincs az a kórház, ahol közszemlére bocsátanának gyertákkal egy halottat. Nem ravatalozó az, hanem kórház. A kép, amit a poszt beküldője lefestett nekünk szimplán a valóságtól elrugaszkodott. Teljesen mindegy, hogy milyen érzelmeket váltott ki benned, vagy énbennem, ezt az egyet el kell fogadnod. Nincs olyan kórház, ahol gyertyával megvilágítják a halottat. Sőt, véleményem szerint nincs olyan kórház, ahol gyertyák lennének. Ezt a helyet ravatalozónak nevezik, és a temetőkben található.

karcsibácsi 2012.02.06. 20:19:09

@Környezettudatos: @Semper Fidelis:
Na szóval, ne köntörfalazzunk tovább.
A posztoló vagy hazudik, vagy hülye, vagy mind a kettő, ezt nem lehet eldönteni. Mindenesetre jó társaság jött itt össze. Similis simile gaudet.

johevi 2012.02.06. 21:04:41

A 35 felkiáltójel nélkül is elég nyomatékos lett volna az írás.

kicsi zöld tündér 2012.02.06. 21:09:19

Ez a poszt zavaros, de kegyeleti helyiség létezik. Nagybátyám tavaly augusztusban halt meg és abban a fővárosi kórházban egy kegyeleti szobában maradhatott vele a felesége néhány órára elbúcsúzni, imádkozni. Én sem hallottam korábban ilyenről.

A Tyne folyó déli partja 2012.02.06. 21:11:05

@johevi: nekem is ez volt az első gondolatom. a második meg az, ami többeknek: halott a kórházban, gyertyával? nyitott ajtóval?
szerintem áttévedt a temetőbe.

kicsi zöld tündér 2012.02.06. 21:15:23

Visszanézve az utóbbi posztokat, mélyrepülés van itten.

tucka 2012.02.06. 21:41:51

@SusanneF: figyeljmá, honnan tudod, hogy az a 69 éves néni hány néniből az 1, aki ezt megteheti ?
Férfi 70 év, nő 78 év az átlag életkor kb itthon, nem kéne szemére vetni az egészségi állapotukat már ilyen korban.
Akkor dumálj, ha megéred.

Na, csak kiderült, hogy lehet kegyeleti helyiség, a sok okostojás.

Mért nem lehet olyat mondani, hogy évtizedekig fizettem a tb t, ne szórakozzanak velem ?
Akinek fáj az igazság, annak a elsősorban lelkiismeretével van elszámolni valója.

2012.02.06. 21:50:41

@Semper Fidelis: Csak azt nem értem, hogyan lehet, hogy az összes trollunk élénken érdeklődik az autós és politikai blogok iránt, illetve reflektál egymás szövegeire. Ejj :D

Dr.laikus PhD 2012.02.06. 21:58:43

Szerintem ez is ide illik:

Könyörgött Urának Ádám,
szánná meg magánya láttán.
Adott egy nőt az Úr,
azóta vihar dúl
szívükben és a Föld hátán.

Újból csak kérlelte Ádám,
de most már magányra vágyván.
- Vedd vissza! – könyörgött,
s keserűn nyöszörgött:
rájött, hogy Éva egy sárkány.

Várady Szabolcs:

Pilátus így szólt (a Poncius):
„Legszentebb jussunk a puncijuss!”
„Az igaz nem hamis,
ha pogány mondta is” –
vélte egy pápai nuncius.

Jóccakát jövendő trollok nélkül! ;)

szabidoki 2012.02.06. 22:16:21

@Babette_: a probléma ott van, hogy a sok, a posztolóhoz hasonló szellemi színvonalon álló olvasó meg frankón bekajálja a baromságot, aztán tüsszög össze-vissza, hogy mik vannak...

Maretz 2012.02.06. 22:16:34

Azért ez a gyertyás felravatalozás elég kamu dolognak tűnik... ráadásul egy állami kórházban... ráadásul a röntgen mellett.

Ugyanakkor a történet többi része akár el is képzelhető. Irodalom az, amikor egy hazugságon keresztül mutatjuk meg az igazságot.

Ebből a szempontból a poszt helyén van. A történet valószínűleg kamu, viszont a helyzet elképzelhető. Sajnos a kevés fizetés miatt egyre inkább csak a selejt marad meg ebben a szakmában.

Dr.laikus PhD 2012.02.06. 22:21:33

"Irodalom az, amikor egy hazugságon keresztül mutatjuk meg az igazságot."

Így szólt egy ember a Horn-fokon:
„Kínjaim végezni hol fogom?”
Ült csak egy karszékben,
s bele is halt szépen.
Életunt ember a Horn-fokon.

Lakott egy ifjú hölgy Sztambulba.
Kérdezték: „Mit néz úgy bambulva?
Tán megnémult ön?”
Ő annyit szólt: „Plömm!”
Agresszív ifjú hölgy Sztambulba.

Volt egy úr, lakhelye Nyugat.
Nem evett mást, csakis nyulat.
Legyűrt vagy negyvenet,
igen rossz kedve lett;
azóta nem eszik nyulat.

Lakott egy öreg hölgy Moszkvában.
Így szólt: „Ha zavar a kosz nálam,
sufnimban találtok
seprűt meg lapátot.”
Alapos öreg hölgy Moszkvában.

Volt egy úr, lakhelye Dzsakarta.
A mézsört vég nélkül nyakalta.
Rászóltak: „Dagadt!
Kiütöd magad!”
Úgy lett, de ő maga akarta.

memi75 2012.02.06. 23:08:13

Sziasztok! Ahol én dolgozom, ott tényleg a röntgen mellett van a kegyeleti helység.De azt nehezen tudom elképzelni, hogy szándékosan oda küldjenek valakit viccből. Szerintem csak eltévesztette az ajtót.

lpt1 2012.02.07. 01:42:59

Búcsúszoba, mint ravatalozó:

"A MÁV Kórház II. krónikus belgyógyászati osztályán 2000-ben alakítottak ki búcsúztatószobát. Ezen kívül jelenleg Magyarországon (tudomásunk szerint) a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban (a Magyar utcai és a Zrínyi utcai épületegyüttesekben) működnek ravatalozó szobák (F. S., 2004). Búcsúszobát kialakítottak a - megnyitás előtt álló - Budapest Hospice Házban is.

Azokban az intézményekben, amelyekben ilyen helyiségek működnek, a hozzátartozóknak lehetőségük van arra, hogy zavartalan, békés körülmények között búcsúzhassanak elhunyt szerettüktől. A halottól való elköszönés lehetősége nagy jelentőségű a gyász feldolgozása szempontjából is. Egyrészt: általában nehezebb a gyász feldolgozása azoknak, akik nem láthatták holtan hozzátartozójukat. Azok a hozzátartozók, akik ezt a szakaszt nem élik át (vagyis csak az élő hozzátartozójukról van emlékük, akinek csak a koporsóját látják viszont a temetésen) gyakran hosszan elhúzódó tagadással reagálnak a halál hírére: mivel nem látták holtan szerettüket, ezért hosszantartóan fantáziálnak arról, hogy talán nem is halt meg. Az elhunyttal való együttlét, a holttest látása, esetleg megérintése tehát segíthet a valóság elfogadásában. Másrészt: a gyász feldolgozásának alapvető feltétele a veszteséggel kapcsolatos érzések átélése és az érzések kifejezése. A többi gyászolóval való együttlét ugyanakkor közösségi támaszt is jelent: a fájdalomban mindenki osztozik, s a gyászolók egymást is támogatják. (Többek között ezeket a funkciókat is betöltötte régebben hazánkban a virrasztás és a siratás rituális szokása.) Kórházi körülmények között a búcsúszobának egyéb haszna is van. Az itt történő felravatalozás méltóbb, mint a holttest kórházi szobában való őrzése (a jelenlegi gyakorlat szerint a holttestet általában a kórházi ágyon hagyják, lepedővel takarják le), s a holttest így nem zavaró a betegtársak számára sem (a kórházi ágyon őrzött halottak esetében a betegtársak általában "kimenekülnek" a szobából, néha órákon át nem akarnak oda visszatérni)."

mek.niif.hu/03900/03977/03977.htm#11

lpt1 2012.02.07. 01:45:07

Gyertya a kórházban:

"– Hogyan kéne a gyásznak megjelennie a
kórházakban?
– Némely kórházban – pl. a János Kórházban
és a MÁV Kórházban – kialakítottak
kegyeleti vagy más néven búcsú
szobát, mely azt a célt szolgálja, hogy
az elhunyttól méltóképpen el tudjon
búcsúzni hozzátartozója. Az e célt szolgáló
szoba kialakításához nincs szükség
hospice osztályra vagy bármi egyéb létesítményre.
Jelenleg Magyarországon
mindenre van példa és ellenpélda: arra
is, hogy a holttestet tárgyként kezelik,
de azt is sok helyütt tapasztalom, hogy
– bár nem alakítanak ki búcsúszobát –
mégis gyertyát gyújtanak a halott ágyánál
vagy virágot, illetve ha vallásosak a
rokonok, akkor keresztet helyeznek a
takaróra. A János Kórház bizonyos osztályain
pl. egy fekete lepellel takarják le
a halottat."

www.weborvos.hu/adat/korhaz/2009marc/40-43.pdf

tundrazuzmo (törölt) 2012.02.07. 02:06:54

Volt egy Úr, térdére kalácsot
Varrtak és röntgenre vadászott.
Szobába kukkantott,
Hullára bukkant ott,
Féltében egy nagyot pukkantott.

brazileiro 2012.02.07. 03:34:55

@lpt1:

Hoppá. Ezek szerint lehet, hogy mégsem a posztoló hazudik (vagy hülye)? Lehet, hogy tényleg léteznek ilyen kegyeleti szobák?

@karcsibácsi:

Karcsibácsi? Vélemény? Biztos, hogy az a jellemhiba, ha a posztoló a pokolba kívánja azokat, akik megalázták, és nem az, amikor a hozzád hasonló beteghordók azon élik ki frusztrációikat, hogy betegeket aláznak az interneten?

bloggerman77 2012.02.07. 03:42:23

@memi75:

"szándékosan oda küldjenek valakit viccből. "

**

Miután megkapta a röntgenestől, hogy eléggé öreg ahhoz, hogy kikapcsolja egyedül a nyakláncát, simán elképzelhető, hogy a sok kis unatkozó 3.14csa ezt jó viccnek tartotta.

Az meg külön poén itt, hogy a sok kis dokinövendék, aki kamunak nevezte az esetet, hogy pofára esett, hogy léteznek kegyeleti szobák. Ravatalozott elhunyttal, gyertyával. Kíííínos skacok. Cumi:)

Dr.laikus PhD 2012.02.07. 04:59:05

@bloggerman77:

Mitől cumi?
A gyertyát a hozzátartozó viszi, akkor tán keresni kell a gyászolót is.
Tán ha van, nem ijed meg ennyire.

Amit ti itt emberekről, fiatal csinos egészségügyben dolgozókról feltételeztek az maga az apokalipszis.
Bakák csinálnak hasonló ízetlen tréfát az akkor bevonulókkal.
Ehhez férfi ember tesztoszteronja kell.
Nők másként kegyetlenek.

Egyéb iránt ahol van kegyeleti szoba, alig megtalálható. Nem egy forgalmas folyosón van, jellegéből adódóan.

Igazán sajnálom a posztolót, de a harsogó nevetés illetlen ugyan, de nem mindig rajtunk nevetnek.

Szűcslaci 2012.02.07. 06:18:27

A "kegyeleti helyiséges" sztori egy marhaság.
Azt ajánlom a posztolónak, hogy örüljön, hogy ilyen korban és ilyen helyen született, mert a génjeiben hordozta a halált, de ennek ellenére a társadalom erőfeszítéseinek következtében életben tartották minimum 59 éves koráig. Lehet, hogy ez az élet nem volt könnyű, de méltányolja azt, hogy az aktuális kor minden orvosi vívmányát élvezhette - még harminc évig dolgozni is tudott. Más időkben, más helyeken talán nem érte volna meg az első óvodai farsangot sem. Több alázatot, több hálát.

hower 2012.02.07. 08:53:48

Színvonalas, hiteles blog.

karcsibácsi 2012.02.07. 08:58:24

@brazileiro: Vélemény? Igen, az. Pontosan annyi jogom van (elítélő)véleményt formálni a posztolókról és a kommentelőkről, mint azoknak rólam.
A beírásod alapján rólad sem alakult ki hízelgő véleményem, és ez még egy nagyon eufemisztikus megfogalmazás volt. Engem per se kedvedre szidhatsz, részben jogosan is (rendszerint maxos is vagyok, de józanul sem rólam mintázta Roden a Gondolkodót) viszont nyomatékosan kérem, hogy kollégáimat ("hozzád hasonló beteghordók") ne minősítsd! A kérdésedre pedig a válasz: Biztos!
Egy, a posztoló által is "ártatlan tréfának" minősített esemény miatt 8 másik ember hosszantartó, súlyos betegségét kívánni (ezt írta!!!) igenis, jellemhiba.

karcsibácsi 2012.02.07. 09:03:46

@Buci-Bigyo: Ady versében. Latinovits előadásában félelmetes, lehet hogy rajta van a you tube-on, ha igen, érdemes meghallgatni. Addig is leírva:

Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledő koporsóra.
Nem kérdeni, hogy kit temetnek,
Csöngetyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.

karcsibácsi 2012.02.07. 09:41:02

@Dr.laikus PhD:
Shakespeare-limerickek

"Országom egy lóra cseréltem,
megmentett szélvészgyors heréltem.
Hatalmam átadom,
púp lett a hátamon;
örülök, hogy ezt is megéltem."

A gyorshír bejárja Veronát:
gyászában Rómeó a saját
szívébe metsz nagyot,
arája tetszhalott,
gyomrából mossák a Veronált.

A mai éjjel a legkurtább,
színházat játszik egy megtűrt stáb.
Röpködnek a boldog
tündérek, koboldok.
Sajnos, a finálét elkúrták.

A három hercegnő agg atyja
világszép lányait faggatja.
Aki rosszul voksolt,
nem eszik meg sok sót,
motyóját össze is rakhatja

karcsibácsi 2012.02.07. 09:50:01

VARRÓ DÁNIEL: NÉGY GASZTRONÓMIAI LIMERICK

Volt egy úr, lakhelye Piripócs,
Fogkrémmel ette a pirítóst.
Rakott rá ribizlit,
Kérdezték: „hogy ízlik?”
Azt mondta: „finom, csak kicsit sós.”

Volt egy úr, lakhelye Alaszka,
Nejét egy barlangba falazta.
Kérdezték: „miért tette?”
Azt mondta: „Mérgembe.
Untam a heringet fagyasztva.”

Volt egy úr, lakhelye Ecuador,
palotát épített lekvárból.
„Nincs neki teteje?”
csámcsogta a neje.
„Nincs szívem, épp abból laktál jól!”

Volt egy hölgy, lakhelye Paraguay,
megszólította egy darab máj:
„Ne forgass panírban,
abban csak manír van.
Markolj meg nyersen és harapdálj!”

chicrun 2012.02.07. 10:22:57

Ez kicsit olyan mintha anyósom írta volna, az ő sztorijain mindig jól szórakozom, de ő skizofrén.

Viharszarok 2012.02.07. 11:37:27

@karcsibácsi:

Itt a szokásos sommázat végre:-))
Vagy hülye, vagy hazudik a postoló, ha netán valami degradálót próbál írni erről a szuper, fejlett, modern és remekül működő magyar egészségügyről.

Sajnos azonban ez a poszt szerintem is kitaláció. Egyszerűen nem tudok olyan helyzetet elképzelni amit a post szerzője elénk tárt, egyszerűen nem életszerű a röntgen mellett 4-el nyitva álló kegyeleti helység, benne felöltöztetett halottal, ráadásul nyitva.

Jó lenne, ha valós történetek leírása lenne az elsődleges cél.
Mert így pont ellentétes hatást vált ki az emberből.
Egy nyilvánvalóan kamu post esetén a vita korlátozódik a valóságtartalom vitatására és a lényegről meg egy szó sem esik...

El Visco Stello (törölt) 2012.02.07. 11:43:00

Praxison limerick?! (hahota)
Szememet könnyekig hatotta.
Nem nagyon létezik
oly szó, mi rímelik
a potenciális halottra.

_Epikurosz_ 2012.02.07. 11:50:56

@karcsibácsi: Csak azt akerta, hogy képesek legyenek átérezni a helyzetét. Miért jellemhiba ez? Van, aki másból nem tanul, csak ha őt is megszívatja az élet. Egyébként az ilyenek tudnak a legjobban nyavalyogni, amikor mégis lesz valami bajuk.

füles1098 2012.02.07. 13:16:24

@karcsibácsi: akkor nekem is súlyos jellem hibám van!!! De vállalom, mert a kedves eü.-s dolgozók tréfáját elítélem, és az ilyen ember, emberek nem érdemelnek mást mint amit adnak. De ez nem csak az eü-s dolgozókra vonatkozik, bizony annak a postás dolgozónak is azt kívántam, hogy a sokszorosát költse orvosra, aki lenyúlta a csomagot amit a gyerekeimnek küldtem. De ha valaki a helyzeténél fogva megaláz bárkit, annak is azt kívánom élje át pontosan ugyan azt.
Füles vagyok a jellemhibás!

Irkutszk 2012.02.07. 15:01:21

@karcsibácsi: Jól beletrafálsz te az én lelkembe, hallod.

Dr.laikus PhD 2012.02.07. 17:29:37

@karcsibácsi:

Faludy György a pajzán.

Egy török fiú észrevette: tarka
veres foltokkal van tele a farka,
de doktor Mehmed Rugfa
megnézte és kirúgta:
Mosd le róla az ajakrúzst, te marha!

Semper Fidelis 2012.02.07. 17:38:52

@ReignOfdark: JA értem, aki nem a mainstream szöveget nyomja az troll.

Figyu, vigyázzál a címkézéssel, még a végén te is megkapod, hogy ez meg az vagy, aztán nem fog tetszeni.

Én a normalitás oldalán állok, és az, hogy ez neked nem tetszik komám, az a pici magánügyed.

2012.02.07. 18:16:32

@Semper Fidelis: Szerintem az elég trollnak minősül, aki nekiáll tetűférgezni meg izmozni egy olyan beszélgetésben, ahol a védőoltásokról meg a kórházak kegyeleti helységeinek kialakításáról van szó trágárság nélkül.

Az, hogy hová sorolod magad, az meg a te pici magánügyed.

Semper Fidelis 2012.02.07. 18:30:41

@ReignOfdark: Jajj, hogy simogassam a pici lelkedet.

A normalitást, az emberséget kérem számon. Azt, hogy a feleségemnek ne mondja azt az asszisztens, hogy "ne szarjon" az asztalra. Azt B+, hogy egy súlyos egészségügyi problémával küzdő emberből B+ ne űzhessenek tréfát. Vannak hozzád hasonlók, a nagyon PC-k, a nagy empátiabajnokok. Majd HA VELED kiskomám,
megtörténik, majd akkor. Engem is küldött már el orvos, hogy "nem látom el magát". PAPÍRON LEÍRT MALIGNUS BŐRDAGANAT LELET VOLT A KEZEMBEN!
Ezek mellett állsz?? Pfeh.

El Visco Stello (törölt) 2012.02.07. 18:36:28

@Dr.laikus PhD:
Faludy György akkor lenne bajba'
ha a fentemlített fiú farka
nem jószagú vörös,
hanem nagyon büdös
és körkörösen okker, meg barna.

karcsibácsi 2012.02.07. 20:35:59

@El Visco Stello:

There once was a man from Nantucket
Whose dick was so long he could suck it.
And he said with a grin
As he wiped off his chin,
"If my ear were a cunt,I would fuck it."

karcsibácsi 2012.02.07. 20:37:40

@Dr.laikus PhD: -nek is címeztem az előzőt!

cenzorilla 2012.02.07. 22:46:32

@Semper Fidelis:

Elhiszem, hogy el vagy keseredve.
Az orvosok is.
A vicsorgás nem megoldás.

A következőkben, ha a stílusodon nem változtatsz törölni foglak.

karcsibácsi 2012.02.08. 07:56:55

@Semper Fidelis: ez az asztalra szarás valamiféle ultima ratioként befészkelte magát az agyadba,és úgy látszik, onnan sem jó szóval, sem ész érvvel nem lehet eltávolítani. No, majd az Alzheimer kipucolja, de arra (remélhetően) még várni kell néhány évtizedet...
Csak hogy tudd, öreg: ilyent eü döolgozó soha, semmilyen körülmények között nem mond! Még én sem, pedig én asztán nem teszek lakatot a nyelvemre, pláne,ha van bennem egy két légkör, ráadásul velem , pontosabban az asztalommal (fekvőkocsi) néha megesik ilyesmi. Ha egyáltalán felfogja a beteg, bagatellizáljuk, vigasztaljuk (katonadolog, mással is megesik,stb.).
Ha pedig olyan beavatkozást végeznek a (szarházi) dokik, ahol ez előfordulhat (pl. béltükrözés, gyomortükrözésnél ez nem reális veszély), még biztatják is a beteget,hogy nyugodtan engedje ki,a mi ki akar jönni,hadd jöjjön, stb. Könnyebb utána a betegnek is és könnyebb a vizsgálatot végzőnek is. Az asztalra szarás pedig csak a te fejedben van.

2012.02.08. 10:12:34

@cenzorilla: Nem rosszabb a stílusa, mint pár hozzászólónak, akikkel nincs problémád. :-(

Tempus-Anh 2012.02.08. 10:25:26

A régi mondás szerint:
Az élet egy nemi úton terjedő, halállal végződő krónikus betegség...

cenzorilla 2012.02.08. 11:10:37

@Turchi:

Vele sincs, csak durvábbá nem szeretném ha fajulna.
A kiabálás sem általános.

Tempus-Anh 2012.02.08. 11:12:26

Amúgy keresztény ember nem kíván olyat még az őt megbántónak sem, hogy "kapná vissza mindazt, amit nekem okozott"...Ez az elég sok posztban előforduló átkozódás és
"felebaráti szeretetre" buzdító "jókívánság" sajnálatos jódon sok ember lelki kelléktárának része.

Dr.laikus PhD 2012.02.08. 11:20:01

@Tempus-Anh:

Nem kell ahhoz kereszténynek lenni ám... ;-)

Irkutszk 2012.02.08. 14:16:36

@Tempus-Anh:
felebaráti szeretetre buzdító mókívánság samnálatos jódon sok ember lelki kelléktárának része? ;)

@Dr.laikus PhD: Ott a pont.

Tempus-Anh 2012.02.08. 14:36:04

@Dr.laikus PhD:
Így van;)
@Irkutszk:
A jód helyett írhatnánk (vérbeli vegyészekként) fluort, klórt, brómot vagy akár asztáciumot is, nem?:)
Ugyanaz a főcsoport...:)

Semper Fidelis 2012.02.08. 19:10:43

@karcsibácsi: "ilyent eü döolgozó soha, semmilyen körülmények között nem mond! "

Ne merészeld kétségbe vonni a szavaimat. Nem vagyok rászorulva arra, hogy szövegeket találjak ki. Akkor sem, ha felettébb kitaláltnak hangzik. EZ MEGTÖRTÉNT. Totálisan függetlenül attól, hogy elhiszed-e vagy sem.

Semper Fidelis 2012.02.08. 19:18:20

@cenzorilla: "A következőkben, ha a stílusodon nem változtatsz törölni foglak. "

Megtisztelnél vele.

A való életben ezerszer konstruktívabb vitákat szoktam folytatni, úgyis csak az időmet pocsékolom el itt. Ha valakik a dágványban akarnak pancsolni, hát nem én leszek az, aki kihúzza őket. Falatozzák csak ezt a kulimászt, itt csak a normális, szabálytisztelő lehet a hülye, a hazudós, meg a troll. A MAINSTREAMBE PEDIG NEM ÁLLOK BE, AKKOR SEM, HA EZ EGYESEKNEK NEM TETSZIK.

cenzorilla 2012.02.08. 20:24:11

@Semper Fidelis:

Az látszik, hogy sem a művészet, sem a tudomány egyik fősodrába sem álltál be, csak ne kiabálj!

Semper Fidelis 2012.02.08. 20:34:25

@cenzorilla: A minősítéssel, "sem a művészet, sem a tudomány egyik fősodrába sem álltál be" tisztelettel, ne haragudj de nem törődök, más a net és más az IRL. Viszont asszem megfogadom a tanácsod, ez a nicknév már nagyon elgyagyásodott, néha én is keményebben fogalmazok, mint kéne, ezt elismerem, tényleg.

Na mindegy, period.

Semper Fidelis 2012.02.08. 20:51:03

@karcsibácsi: Még annyit azért, hogy az egészségüggyel több jó tapasztalatom van szerencsére, mint rossz. Hidd el, elég sajnálatos, hogy ilyenek megtörténnek szerintem nem szabadna visszaélni senkinek a másik helyzetével, nem?

Na béke, eldugulok, mert ez tényleg parttalan, ahogy cenzorilla is írta.

Igazság, hol vagy? 2012.02.08. 21:16:28

Ha ez így igaz ahogy írtad,akkor még azt áruld el,miért a "tetű" és a "féreg" jelző?Egyébként ez a hozzászólás végre normális emberi hangon íródott,eddig is így kellett volna írnod.Bocs.

2012.02.08. 22:04:21

off. Milyen jó lenne tudni, a régiek milyen új nick-neveken írnak mostanában. Sokakat felismerek a stílus alapján, bár van, aki tagadja, meg persze én sem vagyok biztos benne.
A poszt annyira nem fogott meg, nem tudok hozzászólni. Gondolom, ezért vált szavalókörré egy idő után másoknál is. Visco nyert!

Irkutszk 2012.02.08. 23:16:02

@Tempus-Anh: Sőt, akár aggresszivitási sorrendet is felállíthatnánk, és legközelebb kódokban beszélgethetnénk. Szerintem a múlt heti poszt írója fluor volt, de amikor válaszolt a kommentekre, már fluorid, megszelidült, viszont tökéletlen.

2012.02.09. 10:05:22

@Turchi: Tudom unalmas, de nekem csak egy nickem van. 2012-ben úgyis itt a világvége, nem fogok még egy indás regisztrációt csinálni. Mondjuk ezzel a névvel vannak fura emberek a világhálón, de hát a pontos polgári nevemmel is van egy biokémikus kutató, plagizálnak na.

@Irkutszk: Kérdés, hogy az elektronegativitás vagy a hidrogénnel képzett sav erőssége határozza meg az agresszivitást? Mert fordul a skála :)

2012.02.09. 10:34:37

@ReignOfdark: Nem, pont az az unalmas, amikor ismeretlen nick nevek mögött ismerős stílus van, és még csak biztos sem lehetek benne. Jobban szeretem azok véleményét olvasni, akiket már ismerek névről, mert jobban tudom értelmezni, amit írnak, vagy azt, hogy miért pont azt írják. Az ellenvéleményeket is jobban elfogadom azoktól, akikről már van némi képem, már amennyit innen le lehet szedni.

Irkutszk 2012.02.09. 12:57:00

@ReignOfdark: A kémiában ilyen probléma nem fordulhat elő, ha pontosan fogalmazunk. Fluor, azaz atomi állapot, tehát úgy gondoltam, hogy az elektron-vonzó képessége az aggresszivitás ;P

Irkutszk 2012.02.09. 12:58:29

@Irkutszk: Ám azonban ha nátriumról és káliumról beszélgetnénk, ott épp ellenkezőleg (nem kívánnak több elektront, sőt, leadnának egyet, ha lehet). Hmm, talán akkor a nemesgázokhoz való hasonlóságra való hajlamot illenék aggresszivitásként megfogalmaznunk.

El Visco Stello (törölt) 2012.02.09. 12:59:18

@Irkutszk: Igazad van. A Flour (a Tomi) állapot.

VaTi 2012.02.09. 13:30:24

@ReignOfdark: egyébként kérdés lenne:) "a blogírás is mint a hűtlen picsa torkán a kés, egyszer belevágsz, aztán nincs megállás a temetésig"
Hát akkor? Hiába nézegetem, semmi :)

2012.02.09. 13:54:23

@VaTi: Eskü pont ma akartam újra írni, ha jól érzem magam, azt nem írom le, mert az olyan, mintha közölném, hogy vécéztem egy jót, senkit nem érdekel. De most munkálkodik bennem az indulat, úgyhogy figyeld csak! :)

@Irkutszk: Ismered a chemistry catet? :)

- Do you want to hear a joke about nitric oxide?
- NO

- Tell a potassium joke?
- K

- What do you do with a dead chemist?
- Barium

- Argon walks into a bar. The bartender says go to the hell out of here. Argon doesn't react.

- Neutron wants to pay tab. But the bartender says: "For you, no charge."

- The proton wants to go out. Positive?

:)

Irkutszk 2012.02.09. 17:02:54

@ReignOfdark: Eddig nem ismertem :)

@El Visco Stello: Hát ez akaratlan beszólás lett :D

VaTi 2012.02.09. 20:20:42

@ReignOfdark: "de hát a pontos polgári nevemmel is van egy biokémikus kutató" - vörösbor témában melyikőtök kutakodott?

2012.02.09. 23:51:26

@VaTi: Hát én biztosan :) De nem szívesen hoznám ide ezt a dolgot, ha megkérhetlek!

VaTi 2012.02.10. 05:05:04

@ReignOfdark: ok, tudom. Bocsánat, ha soknak tűnt. :)

Dr.laikus PhD 2012.02.10. 21:38:15

@Almandin:

Ó de klassz dolgot találtál. :)

Apám még volt diftériás. Nagyanyám az akkori népi gyógymóddal, a bizonyos petróluemos törléssel szerencsésen megmentette az életét.

Rábai doktornak erről is volt értekezése, Nem is akármilyen.

karcsibácsi 2012.02.12. 09:56:55

@Dr.laikus PhD: Én a Jób lázadásában láttam ilyent.

Dr.laikus PhD 2012.02.12. 15:50:15

@karcsibácsi:

Nagyanyám igazi kemény mamele volt.

Apám akkor tanult meg főzni, amikor nagymama spanyolnáthás volt és az ágya mellett kellett kenyeret dagasztani.
A konyhában feküdt a dikón, onnan irányította, hogyan főzzön.
Nagypapa akkor az első világháborúban.

Apám a második világháború idején ennek a főzni tudásnak köszönhette az életét.

Ross Satyr 2014.05.12. 22:29:30

@karcsibácsi: Izé... Tudom, hogy ami a netre kerül, az közpréda, de nem kisebbítette volna az olvasás örömét, ha zárójelben odakerült volna a szerző neve...

karcsibácsi 2014.05.12. 23:58:58

@Ross Satyr:

Jób lázadása

színes, magyar filmdráma, 105 perc, 1983 (12)

rendező: Kabay Barna, Gyöngyössy Imre
forgatókönyvíró: Kabay Barna, Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy Imre, Petényi Katalin
zeneszerző: Jeney Zoltán
operatőr: Szabó Gábor
díszlettervező: Földes András, Takács István
jelmeztervező: Csiszár Gábor, Füzy Sári, Indig Anna
látványtervező: Nagy Vilmos
vágó: Petényi Katalin, Miklós Mari

szereplő(k):
Zenthe Ferenc (Jób)
Temessy Hédi (Róza)
Rudolf Péter (Jani)
Léticia Cano (Ilka)
Verebes István (Rabbi hangja)
Gálffi László (Cirkuszos)
Fehér Gábor (Lackó)
Görbe Nóra (Ilka hangja)
Ambrus András (Ügyvéd)
Oszter Sándor (Árvaház igazgatója)
Blaskó Péter (Fiatal szomszéd)
A film értékelése: 9,2/10

Gyöngyössy Imre Oscar-díjra jelölt filmje a második világháború drámai és fájdalmas időszakáról szól. A zsidó Jób, feleségével, Rózával, egy kis magyar faluban él. Hét gyermeküket a felnőttkor elérése előtt eltemették, ezért a család utód nélkül maradt. 1943-ban örökbe fogadják a katolikus neveltetésű Lackót. Jób úgy akar tekinteni a fiúra, mint a saját gyermekére. A férfi elkezdi tanítani Lackót az élet bölcsességére és a zsidó vallásra. A házaspár nagyon örül, mert a gyermek fogékonynak bizonyul az új hit felvállalására. Egy nap azonban Jóbot és Rózát koncentrációs táborba hurcolják. Vajon mi fog történni a magányos Lackóval?

Akárcsak egy mesében vagy balladában, szeretetüket a felnőtt hősöknek három próbán keresztül kell bizonyítaniuk. Ezek a próbatételek nemcsak egyre nagyobb horderejűek (először csak kisebb, hétköznapi riadalmat okoz Lackó eltűnése, majd a gyerek egészsége komolyan veszélybe kerül, mikor megbetegszik, a harmadik, legvégső próbánál pedig valóban az életéről döntenek), hanem úgy változnak, hogy Jóbnak és Rózának látszólag egyre inkább a szeretet szavának ellentmondva kell viselkednie, ha jót akar az imádott gyermeknek. Felületesen szemlélve a férfinak egyenesen bántania kell Lackót, hogy megmentse a torokgyíktól, és abban az adott pillanatban, a gyermek helyzetébe belehelyezkedve kegyetlenségnek tűnik, amikor elzavarják a háztól („Takarodj! Ne is lássalak!”), majd nem vállalják a zsidókat elhurcoló csendőrök előtt; pedig a legjobbat teszik vele, amit csak tehetnek.
Az öreg zsidó házaspár és a kis Lackó kapcsolatának fejlődését rengeteg apró bibliai párhuzam jeleníti meg. Amikor a gyermek eltűnik a lápban, úgy mentik ki a vízből, akárcsak a kis Mózest. A torokgyíkos Lackónál történő radikális beavatkozás a petróleumba mártott késsel a fiát feláldozni készülő Ábrahámot idézi (ezt Róza ki is mondja), majd az ismételt szerencsés életben maradás után átlépünk az Ószövetségből az Újszövetségbe. A lábadozó kisfiúhoz érkező zsidó ismerősök – akik hárman vannak! – a háromkirályok látogatását jelenítik meg a kisded Jézusnál. Az ezt követő jelenetekben pedig Róza úgy tartja a gyermeket, mint a Madonna- vagy az anya gyermekével-festményeken látjuk, majd amikor Jób is megjelenik, hárman együtt a szent családot juttatják eszünkbe (erre képileg is ráerősít, hogy Lackót ilyenkor erősen megvilágítva, szinte dicsfényben mutatják). A Jézus-analógiánál maradva mindez azt sugallja, hogy a kisfiú – aki egyébként a filmben egész végig Istent keresi – kis túlzással maga a Megváltó az öreg pár számára, akit legvégül a Krisztust megtagadó Péterhez hasonlóan meg kell tagadniuk („Ki ez a kölök? Ismeri? / Nem ismerem.”).

Ross Satyr 2014.05.13. 07:43:13

@karcsibácsi: Köszönöm a gyors reagálást. Az összefüggést egyelőre nem látom... De szívesen tanulok.

karcsibácsi 2014.05.13. 16:34:56

@Ross Satyr: Az összefüggés szerintem eléggé egyértelmű.
Drága Laikus barátunk írta:
"Apám még volt diftériás. Nagyanyám az akkori népi gyógymóddal, a bizonyos petróluemos törléssel szerencsésen megmentette az életét." Erre válaszoltam, hogy a Jób lázadása c. filmben láttam ilyent.
Ha elolvastad a filmről szóló recenziót, benne van az esemény:
"A torokgyíkos Lackónál történő radikális beavatkozás a petróleumba mártott késsel..."

Diftéria, mint tudjuk, a torokgyík latin neve.

Ross Satyr 2014.05.13. 17:11:44

@karcsibácsi: A kezdő észrevételem lényege az volt, hogy az idézett Shalespeare-limerickek környezetében nem volt feltüntetve a szerző neve. A netikett másképp szól... De nem firtatom tovább, minden jót.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása