A beteg csak egy szám a kórházban

2012.01.25. 08:21

Az alábbi eset történt meg velem a János kórházban,ezt a levelet már elküldtem a kórház igazgatónak,gondoltam megosztom önökkel is.2012 Január 9.-én este kerültem a János kórházba,epe gyulladás gyanújával.A sebészeti osztályon folyamatosan nyitva volt az ablak,amit éjjel a szél csapkodott.Több nővér sem engedte becsukni,azzal a felkiáltással,hogy akkor rossz lesz a kórteremben a levegő.A kézmosóból hiányzott a folyadék,de ezek mind kis dolgok,amit személyesen tapasztaltam.

 


A reggeli vizit alkalmával az orvos nem volt hajlandó felvilágosítást adni az állapotomról,és amikor ezt sérelmeztem,közölte velem,hogy csak én tehetek a betegségemről,mivel nem úgy éltem ahogy az elvárható lenne.Tény hogy a betegségemet magamnak is köszönhetem,de én oda gyógyulni feküdtem be,és nem életmód-tanácsadást kértem.


Természetesen a kórházi rendszabályokat betartottam,és nem kételkedtem abba sem hogy a betegségemet magam is idéztem elő.
Miután kiderült hogy az epekő nem lehet,átirányítottak a Belgyógyászat-gasztroentológiára.Ott még barátságtalanabb orvosokkal,és ápoló személyzettel találkoztam.Az infúziót miután lecsepegett még órákra a beteg karjában hagyták,megjegyzéseket tettek,hogy ne várjak itt mást,mivel ez egy állami intézmény.Én is állami intézményben dolgozok,de ebben a stílusban már nem tartana igényt a munkáltatóm a munkámra.


Egy kedves szó nem hangzott el az ott dolgozók szájából,és az nem pénz kérdése.A nővérek folyamatosan szobaszám/ágyszám néven szólították a betegeket.Pl:én a 206-os szobába voltam,a 2.ágyon,én voltam a 6/2-es.Kikérem magamnak hogy 6/2-es legyek,mivel születésem után megkereszteltek,és azóta a Hoffmann Erik nevet használom.Természetesen nem várhatom el hogy megtanulják a nevemet,de az a lap,amiről a 6/2-es információt van,elfér mellé egy név is,és elvárható lenne hogy név szerint szólítsanak.


12.-re lettem elő jegyezve epe vezeték vizsgálatra.Amikor megkérdeztem hogy milyen anyagot használnak helyi érzéstelenítésre,a nővér közölte velem,hogy nekem ahhoz semmi közöm.Ebben a hangnemben!


A következő vizsgálat 16.-án reggel éhgyomorra lett volna.A kórteremben vártam hogy lejussak a vizsgálatra,de az déli 12!!óráig nem történt meg.Mind persze éh gyomorra voltam,mivel a vizsgálatot csak éhgyomorra lehet megcsinálni.Déli 12órakor közöltem hogy ezek után nem vagyok hajlandó lemenni,mert nem éreztem úgy hogy ezt a beavatkozást kockázat mentesen végre tudják hajtani.




Köszönettel:

Hoffmann Erik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusanneF 2012.01.25. 08:53:03

Kedves Erik!
Én még nem találkoztam olyan kórházban,ahol lett volna szappan,WC papír,stb.
Az ablak nyitva hagyása botrányos jelenség így januári télvíz idején,én akárhogyan is,de becsuktam volna.
A leírtak alapján szerintem sérült a tájékoztatáshoz való joga,a modor pedig szomorú...
Mikor juthatunk el odáig,hogy a beteget nem számnak,nem tárgynak,nem óvodásnak,hanem EGYENRANGÚ EMBERNEK tekintik az intézményekben...????
Én megkeresném a betegjogi képviselőt,sőt,lehet,hogy Őt kerestem volna az igazgató előtt...

Cenzorilla,Epres!
Most már lehet névvel szerepeltetni,akire panasz van??
Arra jó,hogy leíródott ez a poszt,hogy vonjuk le magunk számára a tanulságot...
Jó egészséget,kedves Erik!

cenzorilla 2012.01.25. 09:00:45

@SusanneF:

Kijavítottam, de Despota szerintem fantázia névnek gondolta. :)

2012.01.25. 09:10:48

Nyilván volt szellőztető-rendszer a kórházban, csak nem kapcsolták be, hogy Eriknek rossz legyen.

Volt bőrgyógyászatilag tesztelt kézmosófolyadék is, csak azt sem tették ki, hogy Eriknek rossz legyen.

Erik számomra kedves neve ellenére is azt kell mondjam egy előző politikai rezsim moráljában nevelkedett, amely szerint a munkásrobot szervízébe ment. Tessék csodálkozni.

Volt minden öt betegre egy nővér és minden tízre egy orvos, de ők a Kanári-szigeteken vannak.

Mások előtt nem etikus a beteg - pláne teljes - nevét emlegetni. A magyar társadalom baromi előítéletes a(z): - HIV-fertőzöttekkel, nemibetegekkel, alkoholistákkal, pszichiátriai betegekkel, rákosokkal, stb. Ahhoz nem tudok mit hozzátenni, ha ezt valaki nem érti meg.

Volt lehetőség arra is, hogy 12 előtt bejusson, de nem, Erikkel ki akartak tolni a szemét orvosok, és csakazértse végezték el a vizsgálatot, és éheztették Eriket. Bár a kórházi kaja eleve annak számít a zsíros pacalhoz képest, amit ugye joga van enni. Ekkor a Kanári-szigetekről felhívta az ötfős csapatokba szerveződő strandröpiző orvosok egyike a kórházat kissé chupitós hangon, hogy "hagyjátok, had' döntse el a beavatkozás kockázatát". És ez nem pénz kérdése.

Csakis így fordulhatott elő, hogy önnel, kedves Erik, ez történt.

Másra gondolni sem tudok.

2012.01.25. 09:11:30

Remélem Laikus figyeled ezeket a posztokat! Mondtam, hogy ez nem a kórházban fog eldőlni. Ijesztő, de _tényleg_ nem.

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 09:21:58

Drága és imádnivaló @ReignOfdark:

Ugye tudod, hogy sokban egyezik a véleményünk? Első sorban abban ami a tudatlanságot illeti.
Azt azért el kell ismerjed, hogy betegnek nem mond orvos soha olyat, hogy magának okozta - ha nem kebelbarát - akkor sem, ha igaz.

Nem nyitunk egész nap ablakot januárban, nem jobb ennél a légkondi sem, mert én meg attól lettem beteg. (höhö)

Mi az, hogy nincs köze a betegnek a vele történtekhez?

És akkor ez a beteg szemszöge ami egy sértő véleményből indult.

Nem kell a betegnek okosnak lenni, mert nem lehet mindenki kifinomult és okos.
Az orvosnak mégis ezt kezelni kell tudni.
Ha a tekintély a tudás és a tiszteletteljes távolságtartás, akkor ez a level nem születik meg, akkor sem ha három proli generációt nevelt a rendszer.
Esetleg ezt az orvost is?
Csak kérdem... ;)

genov 2012.01.25. 09:23:12

Ez a történet nem meglepő-Több hónapos kálvárián vagyunk túl rákbeteg édesanyámmal.78 múlt,az OEP számára felfoghatatlan mit akar még(miért él még )?!Olyan vizsgálati időpontokat kaptunk,amire feltételezhetően már soha nem érünk oda.A kezelőorvos tőlünk tudta meg milyen újabb gyógyszer létezik már csontrákra,soroljam még ?

serfecs (törölt) 2012.01.25. 09:26:16

A hangnem és a nemtörődömség valóban pofátlanság, de a poszt többi része műbalhé. A kisfiam 5 éves volt, amikor műtötték és délután fél4-kor került sorra. Addig egész nap éhgyomorra kellett lennie. Kibírta! Az éhezéstől leesett a cukra, rosszul lett, epét hányt, de kibírta, mert muszáj volt!
Lehet menni nyugatra, ahol már azért is pénzt kérnek, hogy felvegyék az anamnézisünket!

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 09:39:16

@serfecs:

Nem kérnek pénzt érte.
Az EU-ban is szolidaritási rendszer van, ha dolgozik a családban valaki akkor a család is kap orvosi ellátást.

Nagyon sokat kell viszont várni. Ha nem sürgősségi eset akkor valszeg magától meggyógyul a beteg.

serfecs (törölt) 2012.01.25. 09:42:50

@Dr.laikus PhD: "Az EU-ban is szolidaritási rendszer van, ha dolgozik a családban valaki akkor a család is kap orvosi ellátást."

Igen, az adott országban szokásos vizitdíj ellenében. Ezt jelenti ugyanis az EU szolidaritás. Ugyanazt a színvonalú ellátást ugyanazokkal a feltételekkel megkapod, mint az adott ország lakói. Ahol nincs vizitdíj, ott persze nem kell fizetni, de ahol van, ott nem 1,- EUR, mint anno itthon.

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 09:43:05

@genov:

Keressetek területi onkológiai centrumot, ha van rá lehetőség.

Egyre több a fiatal rákos beteg, de még mindig az idős beteg a többség.
Ilyen helyen nem ritka a 70 év feletti kor.

Három havonta kell kontrollra járnom, van vizsgálat amire fél évre kaptam időpontot. Amíg nem lesz több pénz, addig sajnos akkor lesz azonnali vizsgálat, ha sürgős. Az meg régen rossz.

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 09:46:04

@serfecs:

Nincs mindenhol vizitdíj, de ha van azt általában a háziorvosnak kell fizetni.

Minden esetre a jövedelmekhez képest, kicsivel több, mint a mi 300.- forintunk volt.

Szóval más a vizitdíj és más az ha az orvosi ellátás pénzbe kerül.

serfecs (törölt) 2012.01.25. 09:48:07

@Dr.laikus PhD: "Szóval más a vizitdíj és más az ha az orvosi ellátás pénzbe kerül."

Ez jogos, csak nem tudom, miért nekem címzed, mikor ezt egy szóval sem állítottam :-)

zsikuci81 2012.01.25. 09:48:11

Aaaaa, szomoru! Rosszabb lesz!

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 09:56:58

@serfecs: Lehet menni nyugatra, ahol már azért is pénzt kérnek, hogy felvegyék az anamnézisünket!

Ezt te írtad nem?

2012.01.25. 10:01:28

@Dr.laikus PhD: Nem is tudom, a hölgy enyhe középkorúnak tűnik. :)

De értem amúgy. Felesleges volt tahózni, és az ablakot is nyitva hagyni. Ez tény.

És valóban nem kell mindenkinek egy emelkedett nézőpontot képviselnie - még mosakodnia sem - mielőtt orvoshoz megy. És mindezeket az orvosnak tudnia kell kezelni, valóban.

Ámde mindazt, ami ma egy magyar kórházban tapasztalható, az adott eü személyzet hozzáállására fogni, és szilárdan kijelenteni, hogy nem pénzkérdés, egy olyan fajta sötét butaság, amit nem tud egyetlen orvos sem kezelni, csak úgy, hogy ha ráhagyja.

Ép ésszel nem lehet felfogni, ami hazánkban történik. Én teljesen azonosulok a betegek félelmével, éppen elég megnéznem a hátamról eltávolított anyajegy eltoszott műtétjének hegét. Kicsit örülök is neki, hogy nem hajlottam a család biztatására, hogy a rossz hírű sebésznő helyett protekcióval bejussak egy jobbhoz, így legalább mindig láthatom a tükörben, hogy miről is van szó.

Az, hogy ma milyen állapotokkal néz szembe az ember a magyar egészségügyben, egyaránt megrémít beteget és orvost.

Félelmében a lakosság fanatizálható és ostoba.

Régen úgy gondoltam, hogy a lakosság megfelelő tájékoztatásával egy TSZ-osztag előbb-utóbb felkoncolja a Parlamentet. Már látom, hogy ez soha nem fog összejönni, mivel meghökkentő módon a jónép előbb hibáztatja az orvost, mint a politikust.

Ráadásul az orvosnak nem hisz, fél tőle és látens vagy explicit gyűlölője. Nem érti, hogy az ellátásának színvonaláért valójában a politikus felel.

Én értem, hogy ez nem az orvosok ellen van. Sosem gondoltam így. Ennek oka, hogy édesapám távfűtést, településfenntartást irányít ügyvezető igazgatóként. Mindig rajta csattant az ostor áremelésnél. Sosem mondták, hogy a hülye politikus műve, aki éppen leaszfaltozta a dűlőutat a szőlőskertjéhez.

Ezt a zsigeri, ijesztően mély butaságot és a hozzá kapcsolódó indulatokat nem fogja senki emberfia megoldani.

Enyhíteni lehet a problémákon, be lehet csukni az ablakot, meg lehet próbálni mosolyogni, de a problémák nem tűnnek el.

serfecs (törölt) 2012.01.25. 10:05:55

@Dr.laikus PhD: sajnálom, hogy nem fejtettem ki részletesebben, tényleg félreérthető így. Első felindulásban csak leírtam gyorsan. A vizitdíjra céloztam, természetesen :-)

genov 2012.01.25. 11:11:18

Kösz a tanácsot,de a Kékgolyóba járunk anyámmal.Az a baj,hogy apámhoz szoktam,aki 82 évesen háziorvos és mindenkivel lelkiismeretesen foglalkozik,alaposan megvizsgál minden beteget.Még az időnkkel visszaélőket is meghallgatja.A daganatosaknak marad segítségként az internet.-túl sokan vannak-vajon miért ennyien?

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 11:20:24

@ReignOfdark:

Igen így értünk egyet, de nagyon.

Mégis qui prodet?
Ki a kiművelt fő?

Sokáig azt hittem, hogy elég volt 70 év megtanítani hogyan kell késsel villával enni és ez már így is marad és van egy színvonal ami ugródeszkának jó.

Tévedtem. Mégis azt a világot sírják vissza, nem értik, nem érzik, hogy amitől menekültek azt kapják pofába bele. Éljenek a vezérek a kommunikációs zsenik. Nem baj ha semmi máshoz nem értenek.

Azonos a bánatunk.
Én már csak nagyon bánatos vagyok - koromnál fogva, habár azt hittem maradok örök vehemens - viszont ti sem tesztek túl sokat.
Aki itt marad, keserű és belenyugszik.
A többi meg elmegy, mert megteheti, aztán fájdalmasan és gorombán fityiszt mutat visszafelé. (már aki)

Nincs senkiben Németh Lászlói elhivatottság. (már amíg orvos volt)
A tudás ma sem több, a kiszolgáltatottság sajnos már azonos, de két hónap múlva biztosan az lesz. :(

Azért valahol ti is elhittétek, hogy a tankötelezettséggel tudás is jár.

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 11:21:39

@ReignOfdark:

cui prodest

ááááááá.. Megbocsátod ugye?

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 11:28:55

@genov:

Nem tudom miért vannak ennyien, de azt gondolom ott és akkor csak a rákbetegeket látod.

Tényleg szerencsém van, mert itt sincsenek kevesebben, de jól szervezett.
Ami a beteg dolga ki van függesztve, ha van és mindig van aki rinyál és morog a várakozásért azzal a többi várakozó érteti meg, hogy először mennek azok akik aznap kezelést kapnak, utána jövünk mi akik túl vagyunk rajta, most éppen nem rákosok...

Borzasztó kevés idő van itt is, nem szokott ott és akkor eszembe jutni semmi, megnézem én is, aztán felírom, bele a dossziéba és a következő alkalommal megkérdezem.

Én is máshoz vagyok szokva, mást láttam, de most már tényleg kevesen vannak.
Jó onkológus kifuthat a világba, tíz kéz kap utána.

Tempus-Anh 2012.01.25. 11:35:54

@ReignOfdark:
Hochachtungsvoll und einverstanden, Herr Doktor!
Es tut mir sehr, sehr leid...:(

A cikkre reflektálva
A sebészeti osztályokon illik és kötelező szellőztetni. Aki már járt vagy feküdt egy ilyen osztályon, az tudja, miről van szó, tudniillik a n.olfactivus nem kötélhágcsó...

Az Erik állapotáról...
Befeküdt egy kórházba, egy bizonyos betegség GYANÚJÁVAL...
Ezzel szemben reggel a vizitkor ő érdeklődik az orvostól a saját állapotáról. Még se egy vizsgálati lelet vagy therapias eredmény nem áll az orvos rendelkezésére, de a beteg már a saját állapotát firtatja.
" - Doktor úr, tessék már megmondani, hogy érzem magam?"
Tudtommal a vizit arról szól, hogy az ORVOS érdeklődik a beteg állapota felől és nem fordítva.
Hogy Erik tehet-e a saját betegségéről, nem tudom. Egy májcirrhosis vagy pancreatitis esetén lehet, hogy szóbajön ez, ha esetleg évekig Tintoretto volt az illető..."epe gyulladás" (???) esetén nem tudom...
nem ismerem a cholesterin-trigliceridszintjét, nem tudom, hogyan élt, táplálkozott, mivel foglalkozott az Erik...
Ha esetleg Gabelstaplerfahrer volt egy szupermarketben, akkor a sok stresszes rakodás, esetleg a nassolás szóbajön... időnként...
Helyi érzéstelenítésre milyen anyagot használnak...na, ezt mondjuk közölhették volna, viszont betegfelvételkor világosan megkérdezik, milyen anyagokra, gyógyszerekre, vegyszerekre, kegyszerekre érzékeny a kedves beteg, úgyhogy ennek az ideje és helye megvolt...
A szobaszám-ágyszám szerinti nyilvántartást én sem szeretem, számomra is a beteg XY Úr vagy Asszony (a Bácsi vagy Néni sem nagyon illik bele egy orvos szótárába), nem a lágerben vagyunk, ahol Häftlingeket szólítgatnak az Appelplatzon, hanem eü.intézményben...
A "benthagyott infúzió" biztosan behelyezett branül volt, de Erik sem tudhat épp mindent, nem várjuk el tőle.
A 12 óráig történő éhkoppról Van der Gullen Félix, Rejtő kedves pizsamás regényhőse jut eszembe, aki Mauddal közli, hogy ő bizony nagyon szenved, sőt életveszélyben van, majd annak rémült érdeklődésére bevallja, hogy dél van és ő még nem ebédelt...

IrishOak 2012.01.25. 12:05:49

Szép napot kívánok mindenkinek:-)

Epehólyag gyulladás nem csak a borzalmas dolgok evésétől van.Sőt nekem egy vírus okozta, és antibiotikummal elmúlt.Élénken emlékszem, amikor pálcikatestemmel; bordám alatt bevert szög érzésével szédelegtem dokihoz.Ő mondta, hogy a tünetek nagyon is azt mutatják, hogy ez epe.(még kínomban nevetve mondtam is: az nem lehet, 60 kiló vagyok,nagyon válogatós a kajában,32 éves, mitől lenne már epebajom. Vettek vért és a doki győzött.)
Dokitól még soha nem hallottam ilyen "ránézés" okmagyarázatot.Persze a nagyon nagy túlsúly egy tényező lehet, de önmagában nem ettől van epehólyag gyulladás.Azt előbb alaposan megnézik vesznek vért, meg epecsatornát néznek.Az mondjuk igaz, hogy éhgyomorra, de mi van ha azt mondják: egy napig nem ehet a paciens... akkor összedől a világ?
Az ablakot meg be lehet csukni, meg ki lehet nyitni a szobatársakkal megbeszélve.Ja és kórházba úgy ajánlatos menni, hogy előtte vesz az ember fertőtlenítő kendőt, meg folyadékot.(legalább is én, mert nem szeretek semmit hazahordani:-))
Az orvos-beteg kommunikáció adok-kapok rendszerben működik.Ha azt szeretném, hogy olyan dolgokról informáljanak ami ugyan velem történik, de ebből valójában semmit nem értek, akkor eképpen kell megközelíteni a felteendő kérdést.
A sorszámozás meg abban az esetben van, ha gyógyszerosztás, vagy a kaja miatti kontroll erős.A nővérek azonban bácsiznak, néniznek, vagy semleges megszólítást alkalmaznak. Ha néven szólítják az ember az már azt jelenti, hogy régóta és alaposan ismerik... na ezt nem kívánom senkinek.
Most készülök epekőműtétre. El vagyok keseredve. Úgy gondoltam, hogy majd a pálcika bedugós-kis vágás, könnyen gyorsan módszer működik - de nem kecsegtettek a könnyebb verzióval a kövek nagy száma miatt.Még megy az alku:-))

Mindenképpen jobbulást,és az epének a kedélyes és stresszmentes élet a legjobb,meg egy kis gyógytea.
Még a Dali Lámának is két epeműtétje volt -aztán milyen jól tartja magát,ugye:-D

2012.01.25. 12:14:34

@Dr.laikus PhD: Ma éjjel azt álmodtam, hogy meg akartam ölni a középiskolai tanáraimat, de végül az osztály kétharmada visszakozott, kettő beköpött, a többiek meg ellenkeztek. És ez nem vicc.

Közben még mindig azt emésztem, hogy a III. Köztársaság 20 év alatt egyetlen egyedi és fiatalok tömegeit megmozgató ideológiát tudott kipréselni magából: a nacionalizmus egy szakértelem nélküli formáját.

Szerintem amiatt, hogy a generációm nem tesz semmit, ne légy szomorú. Magyarországon ennél nagyobb demokráciát senki nem akar.

Mindenkit csak az érdekel, hogy az ő segge legyen a jóban. Ezért születnek ezek a posztok is.

Kíváncsi vagy, mire képes egy beteg a mellette lévővel, hogy ő kapja a friss kötszert, a mosolygós orvost, a modern diagnosztikát?

Nemsokára megtudjuk.

...de ne légy szomorú :) Minden próbálkozásunk ellenére még jobban kötődünk Európához, mint az alternatíváihoz. Én bízom abban, hogy gyorsul az integráció!

@Tempus-Anh: Semmi gond, tényleg! :) Írj gyakrabban, ha tudsz.

IrishOak 2012.01.25. 12:17:10

@Tempus-Anh:
" - Doktor úr, tessék már megmondani, hogy érzem magam?"

:-DDD köszönöm, ez a mondat bearanyozta a napomat!:-)

genov 2012.01.25. 13:54:01

@ReignOfdark: Itt az igazság ! Ezért mérges mindenki,az orvos a betegre és viszont,holott más a felelős.

sárga nyúl 2012.01.25. 13:58:23

@ReignOfdark: Ezzel egyetértek. Egy apróságot kivéve: a lakosság nem félelmében fanatizálható, hanem egyszerűségéből adódóan. Szeretnek fanatizálódni.

A poszthoz: ez a délig tartó "éheztetés" azért jelzi a probléma mélységét. De Erik nem volt hajlandó lemenni a vizsgálatra és ezzel jól megbüntette az orvosokat. Erről ennyit.

karcsibácsi 2012.01.25. 14:12:58

Epevezeték vizsgálatnál nem alkalmaznak helyi érzésterlenitést.
Ez a "délig nem ettem" engem is mosolyra késztetett.

Tempus-Anh 2012.01.25. 14:31:56

@sárga nyúl:
Ja, volt egykoron egy kis sánta feketehajú töpörödött rosszarcú emberke, aki a Völkischer Beobachter című lap tulajdonosaként nagyon szeretett mikrofonközelben lenni...
Pontosan ezt mondta a tömegekről.
Tudjuk, hogy etekintetben halálosan kegyetlenül igaza volt...

El Visco Stello (törölt) 2012.01.25. 14:36:47

Ketteske, gondoljon bele! Hogy nézne má ki, hogy Hoffmaneri kúr?

Tempus-Anh 2012.01.25. 14:37:15

Erikből pedig hamarosan mesehőst faragunk.
Szerintem lehetne filmet vagy színpadi művet írni a poszt alapján.

Tempus-Anh 2012.01.25. 14:38:54

@El Visco Stello:
A Hoffmaneri egy törökösített német név:D

El Visco Stello (törölt) 2012.01.25. 14:43:28

@Tempus-Anh: Nem, a Hoffman Eri az a bögyös nővér az egyes belen. Ha ilyet kiabálnának a folyosón, összecsődülne az egész kórház, hogy megnézze.

Tempus-Anh 2012.01.25. 14:50:27

@El Visco Stello:
Volt valamikor régen egy eléggé érdekes egyéniségű doki egy keletmagyarországi kórházban. Egy alkalommal a folyosón levő közös illemhelyen
részesítette kegyeiben egyik fülkében a takarítónőt, majd a váratlan kopogásra kiszólt, hogy:
"-Kérném, hogy ne zavarjanak, most itt coitus folyik!"

Braincelle 2012.01.25. 14:59:58

Ne vicceljetek, délig nem enni tök nagy szívás. Munka közben oké, akkor direkt sem tud enni az ember, de egy műtétre órákat várni a bizonytalanságban, éhesen, sajgó gyomorral, szorongva.
Ez irgalmatlan szar lehet, és tudom, hogy megesik, és el kell tudni viselni, és hogy a rendszer így működik stb, de legalább értsük már meg, hogy a betegek ilyenkor utálnak minket... (Ők meg értség meg, hogy ha tíz percenként verik az asztalt, akkor sem lesz előbb szabad műtő.)

Irkutszk 2012.01.25. 15:58:12

@Braincelle: Vizsgálatra, nem műtétre, legalábbis a cikkben.

Egy kicsit azért furcsának tartom, ha egy ép egészséges felnőtt ember nem képes egy napig mondjuk éhezni panaszkodás nélkül. Természetesen nem könnyű, de azért ne legyünk már ennyire elpuhultak. (Bár ez leginkább a te kommentedről jutott eszembe, nem a posztról magáról.)

A posztról nekem egy középiskolás eset jutott eszembe először, ami velem történt. Az egyik tanárom csak a vezetékneveinken olvasta a névsort, én meg már akkor is kedves kislány voltam. Nem voltam hajlandó válaszolni, hogy jelen, mikor az én nevemet szólította. Mert az én nevem nem csak a vezetéknevem, és hogy képzeli. :D

Hogy pontosan milyen betegsége volt a cikk írójának, és mennyiben tehet az akkori állapotáról, ő tudja. Mindenesetre igenis feladata az orvosnak az életmód-tanácsadás, még akkor is, ha ő maga esetleg tanácsai ellen cselekszik (lásd dohányzó orvosok).

Helyi érzéstelenítésre lidokaint vagy prokaint szok' használni. Esetleg némi adrenalinnal kiegészítve. Ha a kedves posztoló megjelenik, és érdekli, leírom, miért.

Remélem, hogy a beteg viszont mosolygós volt a nővérekkel és az orvosokkal, csak hogy egyrészt jó példát mutasson, másrészt esetleg némi jókedvet csempésszen ezeknek a leterhelt embereknek az életébe.

A megtagadott vizsgálattal kapcsolatban egyrészt leírtam a véleményem, bizonyára nem kellemes várakozni (ez speciel üres gyomor nélkül is feszültté teszi az embert), de ki lehet bírni; másrészt joga van megtagadni a vizsgálatot, azonban ezzel a saját egészségét teszi kockára. Az orvosa ettől még nyugodtan fog aludni. Azért megyünk orvoshoz, mert nekünk bajunk van, nem azért, hogy szívességet tegyünk az orvosoknak.

karcsibácsi 2012.01.25. 18:00:45

@Irkutszk:
Procaint már nem, Lidocaint, Tetracaint, marcaint, stb. igen, de ezt tényleg lokálisan infiltrálva a szövetekbe, invasiv beavatkozásokhoz (punkció, percutan biopsia) vagy helyi érzéstelenítésben végzett műtétekhez.
Epevezeték vizsgálathoz (gondolom, ERCP) szisztémás sedato-analgesiát használnak, az angolszász irodalomban conscious anaesthesia -nak nevezik (magyarul egy reklámban éber altatásnak hívják, ami elég bugyuta fordítás), rendszerint midazolam + a peristaltica csökkentésére buscupan, esetleg glucagon iv. Régebben garatérzéstelenítésre az endoszkóp levezetéséhez alkalmaztak lidocain sprayt, de ma már nem, mert a vizsgálattal járó kellemetlenségeket nem csökkentik, éppen ellenkezőleg.

karcsibácsi 2012.01.25. 18:06:52

@karcsibácsi: az éhgyomorral történő várakozáshoz: egy komolyabb GE centrumban napi 10+ gyomor- 3-6 vastagbéltükrözést és igénytől függően 1-4 epevezeték vizsgálatotz (beavatkozást)végeznek, ebben a sorrendben. Ráadásul az epevezeték vizsgálathoz a röntgennel is kell egyeztetni. Mindebből egyérztelműen következik, hogy délelőtt erre egyszerű objektív okok miatt nincs lehetőség. Ezt meg is mondják a betegeknek, hogy pl. az ön vizsgálata du. 1 (2, 3) órakor lesz. Addig, tetszik, nem tetszik, nem lehet enni. Inni is csak vizet reggel. Ha a beteg ezmiatt megtagadja, na bumm, eggyel kevesebb. Az orvosnak ebből semmilyen egészségkárosodása nem lehet...

Irkutszk 2012.01.25. 18:13:25

@karcsibácsi: Köszönöm a javítást - kiegészítést.

lavór 2012.01.25. 18:47:58

Drága beteg kolléga, van olyan vizsgálat, ami előtt 2 nappal már nem lehet szilárd táplálékot magunkhoz venni. Semmit. Egy kis türelem, empátia, máris több pozitív élmény lesz. A szóban forgó vizsgálatra várván, a reggel 8-ra volt előjegyezve, délután 1-kor tudták elvégezni. Hol egy sürgős-életveszélyes beteg, hol egy konzílium szakította meg a vizsgálatokat végző orvos munkáját. És ez 10 éve volt...

2012.01.25. 19:16:16

MOK-Általános tanácsok

Kommunikáció

A jó kommunikáció alapvető a megfelelő klinikai gyakorlathoz. A pontos diagnózis és a sikeres kezelés alapfeltétele a beteggel való megfelelő kommunikáció, a meghallgatás és a beszéd művészete. A beteggel való szegényes beszélgetés félreértésekhez, panaszokhoz és még perhez is vezethet. A hibás kommunikáció a beteg csalódottságát, dühét vagy frusztrációját eredményezheti. Összefüggés mutatható ki a felületes beszélgetés és a pereskedések között. Mindig győződj meg róla, hogy a beteg megértette a kezelést, amiben részesíted és a megfelelő beleegyező formulát megkaptad.
Kerüld el, hogy a kollégákat kritizáld. Az utólagosan levont bölcsességek illetve a tények korrekt és pontos ismerete nélküli kritika könnyű és csábító.

Konzilium, szakvizsgálat, megbízás

Mindig legyél körültekintő, amikor más véleményét, segítségét kéred. Csak akkor tedd ezt meg, ha meggyőződtél róla, hogy akinek a segítségét kéred, megvan az a tudása, képessége és gyakorlata, hogy a megbízásodat, kérésedet teljesítse, és szívesen teszi ezt meg. Másként mondva, személyesen győződj meg hogy szakmai kérdésedre megfelelő választ fogsz-e kapni.
Másik oldalról is igaz. Ha úgy érzed, hogy nem vagy elég képzett vagy tapasztalt egy bizonyos kérés végigviteléhez, ne habozz megfelelő segítséget ill. felügyeletet kérni. Ha erre nincs lehetőséged, célszerűbb visszautasítani a kérést.

Dokumentáció, feljegyzése

Mindig egyértelmű, szabatos, alapos, világos szóhasználatú legyen a dokumentáció, ami jól olvasható, aláírt és dátummal ellátott. Kerüld el a támadó, személyes vagy humoros megjegyzéseket a betegről. Kizárólag jóváhagyott és a közhasználatban is szokásos és egyértelmű rövidítéseket alkalmazz. Ha elírás történik, át kell húzni, és a javítást mellé kell írni, oda kell írni a javítás dátumát, időpontját és alá kell írni. Ha további hozzáírások történnek, azt egyértelműen külön kell írni a bevitel korrekt dátumával és időpontjával. A diktált írásokat mindig ellenőrizni kell, dátumozni és aláírni. Különösen figyelmet kell fordítani a receptírásra, az legyen alakilag helyesen fölírva, olvasható legyen, dátumozva és aláírva.

Kedvezőtlen események

Ha valami kellemetlen történik, a beteg, a szülő vagy a rokon jogosult egy azonnali, szimpatikus hangvételű és őszinte beszámolóra, arra vonatkozólag, hogy mi történt, és ha lehetséges mielőbb lépéseket kell tenni a probléma kiigazítására. Ebben a helyzetben a fiatal kollégáknak segítséget kell kapniuk az idősebb kollégáktól. Fontos, hogy egy őszinte és egyenes bocsánatkérés történjen. Annak az elismerése, hogy valami tévedés történt, nem jelenti a jogi felelősség elismerését is. Ha szükséges, a munkáltatót is értesíteni kell.
Azoknak a Kamarai Tagoknak, akik segítséget szeretnének kapni, azonnal értesíteniük kell a MOK-ot, a tagságot igazolni és pontos adatokat megadni: személyes adatok, a beteg adatai, a klinikai történés adatai, azoknak az adatait megadni, akik szakmailag vagy anyagilag még érintettek lehetnek és a pontos időpontot. Ha lehetséges a dokumentációt/másolatát is továbbítani kell. Ne válaszolj addig olyan levélre, ami súlyos panaszokat tartalmaz vagy perrel való fenyegetőzést, amíg nem beszéltél a MOK-kal és/vagy a munkáltatói/kórházi vezetéssel.

Ha panasz történik, azzal foglalkozni kell: gyorsan
megértéssel
a beteg: megelégedettségére
kifejezve: a sajnálatot

A cél a békéltetés/megbékélés ne pedig a konfrontáció legyen.
A titkárság tagjai mindig elérhetőek, hogy az egyedi esetekben tanácsokat adjanak.
Ne végy magadra semmilyen költséget, ami az esettel kapcsolatos, míg nem konzultáltál a MOK-kal. A MOK nem felelős olyan költségekért, amelyek a meghatalmazásuk nélkül történtek.

Mária 2012.01.25. 20:00:31

@El Visco Stello:

"Ketteske, gondoljon bele! Hogy nézne má ki, hogy Hoffmaneri kúr?"

www.piano.christrup.net/PIANO/FORUM/rofl.gif

Rigoletta 2012.01.25. 20:06:16

A magyarok jó szokása 30 fokra felfűteni a szobát, a várótermet, a plázákat... Gondolom más meg megfulladt a kórteremben a melegtől. Én most voltam műtéten a Margitban, ezerrel ment a fűtés, muszáj volt ablakot nyitni...

Viszont az ottani sebészeten mindenki bűbáj...

Mily érdekes...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2012.01.25. 20:37:40

@serfecs: (A frásznak jövök én olvasni, csak felidegesítem magam... )

Valódi Színek 2012.01.25. 20:44:28

A poszt nagyon szomorú történetet ír le. Mondjuk azt már az elején tudtam, hogy valami ilyesmire számíthatok, ugyanis maga a Szent János Kórház (úgy ahogy van) garancia erre a fajta ellátásra. Mi a családommal területileg oda tartozunk, de nem megyünk sosem. Inkább fizetünk egy másik kórház orvosának, de sem a gyerekünket, sem saját magunkat nem tesszük ki a János Kórházban tapasztalható ellátásnak. Mi is voltunk már betegei a Jánosnak, és sikerült annyi "jó" tapasztalatot szerezni, hogy azóta tájára sem megyünk. Hosszú lenne leírni, hogy miken mentünk át, így nem is teszem, de annyit igen, hogy a párom azt mondta, hogy ha gyalog, a 2 karjában kellene átvinnie egy másik kórházba, mínusz 20-ban, akkor sem vinne a Jánosba.

A wc papír sajnos nem alap, mert nincs pénz rá a kórházi kasszában. Mindenesetre szólhattak volna, hogy nincs. A szappanról nem is beszélve ugye.
Az orvos "tájékoztatása" kritikán aluli, és törvénytelen.

Az, hogy Te voltál a 6/2-es a legtöbb kórházban így van. Nekem szerencsém van, nem vagyok gyakori kórházba járó, de a "szokásos" helyen, ahova ha baj van megyünk a KERESZTnevünkön szólítanak. A viziten nem, de ha bejön a kezelőorvosom, akkor azt mondja .... ez és ez van.

Tanácsom,ha tehetitek, kerüljétek a János Kórházat!

zsázsika 2012.01.25. 21:06:55

@Dr.laikus PhD: Kedves laikus,
hála és köszönet a tegnapi bejegyzésedért, meg az összes többiért is. Hónapok óta olvasom a kommentjeidet és már többször visszaadta a hitemet a munkámba. Iszonyatos mennyiségű hihetetlen sztorit tudnék mesélni a msáik oldalról is ,már többször morfondíroztam, hogy írni kéne a praxis.blog.hu-ra ellenpéldát is, amikor a beteg nem komplett. A bíróság tényleg nem vesz figyelembe sok mindent, ezt a saját kórházi jogászunktól tudom, aki jó barátnőm. Jogász testvérem szerint bármilyen pert meg lehet nyerni egy jó ügyvéddel. Saját vélemény szerint az itt leíródó posztok jelentős részének valószínűleg elég jelentős igazságtartalma van, csak az írók az érzelemeiktől elvakulva és a hiányos tudásuk miatt- és komolyan, kérem, ki nem inge, ne vegye magára!- teljességgel fals képet látnak. Hiszen a szomszéd néni azt mondta, a Kiskegyedben azt olvastam a DR. House-ban pedig láttam, hogy...Így aztán a szakmai szemmel olvasók már eleve megkérdőjelezik az író szavahihetőségét. A magyar honpolgár szégyenletesen keveset tud a saját testéről , az egészségéről és pláne a betegségeiről. A legnagyobb baj az , hogy nem is érdekli. Számára teljesen természetes, hogy az altatóorvos elaltatja a műtétjéhez, és felháborodással veszi tudomásul, hogy nem. Miért probléma a 210/120 Hgmm vérnyomás és a 18.6 mmol/l vércukor? Ő természetes gyógymódokat használ. Mit, kedves beteg? Hát... Nem szedek gyógyszert! Az látszik, kedves... Tetszik tudni, ez a vérnyomás és ez a cukor nem egészséges. Neeeem??? Nem. Meg a hamarosan bekövetkező infarktus, stroke, veseelégtelenség és lábamputáció sem. Ő egészséges. Nem fáj semmi, nem érez semmit, csak a térdét kell megoperálni, nővérke, csak fölém teszi a maszkot, miért olyan nagy dolog ez? Aha...
Ez a beszélgetés néhány hónapja hangzott el, és a beteg nem egy kis faluból érkező egyszerű, de dolgos parasztnéni volt, hanem egy fővárosi mérnök...
Az sem lehetséges, hogy a kedves beteg, 160 kg os testsúly mellett meghal és az újraélesztés után agykárosodott lesz. Hogy lehet az ? Hiszen a Vészhelyzetben a kezdő Carter doki egy pillanat alatt meggyógyította az asystoliát, a betge a szemét kinyitva hálálkodni kezdett, majd 10 perc múlva teljesen gyógyultan távozott. 5 napon keresztül napi 20-30-40 percen keresztül magyaráztam néhány éve ezt a szintén erősen értelmiségi családnak. Rajzoltam, CT-t mutattam, beszélgettem. Az ötödik napon véletlenül tanúja voltam az aznap ügyletes kollégámmal folytatott beszélgetésüknek. Miért lett agykárosodtt Gézuka? A kollégám szó szerint elismételte ugyanazt, amit én elmondtam minden nap. A család jelentőségteljesen rám nézett és közölte, hogy ezt nekik eddig még nem mondta senki... Tudományos tény, hogy a rendelőből távozó beteg az ajtón kilépésekor az elhangzottak 80%-ra nem emlékszik, 10 perc múlva arra se. Ha aggódik, végleg nem. Nemrégiben egy hölgy, miután három egymást követő napon gyalázott és szó szerint szívta le az energiáinkat- tisztán aggodalomból persze-, a főnököm határozott, de udvarias beszélgetésére azt válaszolta, hogy ő nem is emlékszik arra, hogy bármi probléma merült volna fel az előző napokban és nem is gondolta volna, hogy minket ez így megvisel. Ezek után, ha a kedves hozzátartozó feljelent, hogy nem adtam felvilágosítást- miközben igen-, mi a teendő? Hiszen ráadásul minimum, hogy az ilyen beszélgetések leültetve, négy szem közt hangzanak el, mert nem közölhetsz ilyen a folyosón állva...

zsázsika 2012.01.25. 21:14:07

@IrishOak: Kérlek, ne vedd kioktatásnak, csak okításnak, hogy a vírusokat nem lehet antibiotikummal kezelni, csak a baktériumokat. Epehólyag gyulladást inkább baktériumtól lehet kapni. Örülök, hogy meggyógyultál. Szép napot!

zsázsika 2012.01.25. 21:17:54

@Valódi Színek: Mind a ti, mind a magyar egészségügy nevében remélem, hogy sose lesztek betegek...

Valódi Színek 2012.01.25. 21:41:35

@zsázsika: Köszönjük a jókívánságot a magunk részéről, de a "magyar társadalom" nevében nem teljesen értelek.

Bocsi!

Felfednéd a titkot?

IrishOak 2012.01.25. 21:41:48

@zsázsika:
Oh, dehogyis veszem:-) Az lehet velem a nagy baj, hogy az influenzámat éppen most a vírus okozza, és Feud bácsi kiírta belőlem.
Tényleg, baci az, nem virgilius:-))

qbr 2012.01.25. 22:16:30

"én oda gyógyulni feküdtem be,és nem életmód-tanácsadást kértem."

Pedig a gyógyulás (vagy legalább a szinten maradás) a legtöbb betegségnél nem megy életmód-változtatás nélkül, ehhez pedig jól jöhet az életmód-tanácsadás.

papilloma 2012.01.25. 22:32:07

@serfecs: És te hagytad? Milyen szülő vagy!

Dr.laikus PhD 2012.01.25. 23:46:00

@zsázsika:

Köszönöm én is neked az elismerést.

Isten bizony gondolkodnom kell, mert ha magamba nézek pontosan az ismereteim birtokában vagyok hajlamos azt hinni, hogy amit elmagyaráztak az értem, sőt én ennél többet is tudok ám.
Közben átadom magam a rémületnek, a bizonytalanságnak és mert kemény lánynak gondolom magam hát nem gondolom, hogy ez a gyász jele.

Innen jön ami veled és minden orvossal történik amikor beszűkült tudatú beteggel, hozzátartozóval beszél.

Csak egy példa. Vért vettek ami eddig pont attól a nővértől mindig sikeres volt még a kezelések közben is. (ill. sose szúrtak kétszer) Most valamiért próbált kézfejen keresni kicsit nagyobb eret és visszaszúrt a megkeményedett még fájdalmas érbe.
Ha nem akarta kidobni ami lejött hát kínlódott velem és én vele.
A végén kérdezte, hogy a lányok nem mutatták meg az értornát?
Néztem rá bambán, nem értettem mit beszél. Kiderült az egyszerű mozgás, ökölbe szorít és elenged.
Nyilván mondták, kezelés közben, de hogy ez értorna is lenne, kiesett.

Vagy miért nem kapok egy gyógyszert azt én is a neten tudtam meg megnyugtatóan, mert bár a mindig őszinte doktornő mondta, hogy nincs rá szükségem, de mert akkor gondjaim voltak és életemben először terheltem vele (lelkiismeret-furdalásom is volt) azt hittem csak kímélni akar.

Bőrgyógyász doktornőm a meglehetősen ritka egyedi bajságom szintén lerajzolta, megmagyarázta, folyóiratot adott a kezembe, saját PhD-jának azt a részét a fényképekkel szintén megkaptam, hogy értsem.

Szóval azt akarom csak mondani evvel a bő lével, hogy ha rajzolsz, add a kezükbe. Talán, de csak talán akkor van mihez kötni, vizuális élmény és reális kézzelfogható valami marad a kezükben.

A tudás és a tudatlanság is ugyanoda vezet. Sajnos. Egy beszűkült tudatú (a hozzátartozó mindig jobban aggódik és fél) valaki nem mindig rosszindulatból viselkedik úgy ahogy.
A viselkedni tudás persze alap kéne legyen, de ezt otthonról kéne hozni.

Gondolkodom azért hogyan, mikor, milyen módon lehet elkerülni ezeket a méltatlan és fájdalmas helyzeteket.

Shipmaster 2012.01.25. 23:54:05

"Én még nem találkoztam olyan kórházban,ahol lett volna szappan,WC papír,stb."

Akkor tessék ellátogatni Budakeszire, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet új épületébe! Mindenütt ragyogó tisztaság, az akadálymentesített mosdók mindegyikében jó minőségű WC papír, kézmosó/fertőtlenítő folyadék, és kéztörlő papír található. A kórtermek is ragyogó tiszták, elektromosan állítható magasságú és dőlésszögű ágyakkal, TV készülékkel és hűtővel vannak felszerelve! Plusz örök élet, ingyen sör, stb... Ja, és a betegek megszólítása szigorúan Uram, és Asszonyom, nem pedig hé, ketteske!

"A "benthagyott infúzió" biztosan behelyezett branül volt, de Erik sem tudhat épp mindent, nem várjuk el tőle."

A konkrét esetet természetesen nem ismerem, de sajnos abszolút el tudom képzelni, hogy valóban a már lefutott infúzió tűjét hagyták benne. Tavaly az ORFI-ban éppen ez történt az apósommal, mikor mentünk látogatni, be volt kötve a már kiürült infúziós palack, és már legalább fél órája nem szedte ki a nővér, holott többször is csengetett az öreg. Szerencsére a sógorom ügyvéd, aki elszaladt a főorvos szobájába, közölni, hogy qrva nagy balhé lesz, beleértve a jogi útra terelést, ha így bánnak itt a betegekkel. Láss csodát, 5 perc múlva beszáguldott egy nővér, és már húzta is ki a tűt...

"-Kérném, hogy ne zavarjanak, most itt coitus folyik!"

Aha, akkor erre van az a terminus technicus, hogy "coitus interruptus"? :-))

jog-ász 2012.01.26. 06:49:30

anyám negyven évig nővér volt, de mindig volt egy normális szava a beteghez, legalább annyi hogy bocs bácsi, de kur.a sokan várnak vizsgálatra bird még ki éhgyomorra..ahogy látom eriknek inkább az volt a baja hogy fogalma sem volt mi történik vele a kórházban, probál kérdezgetni érdeklődni de egy normális emberi szava nem volt..és ez nem pénz kérdése, anyám soha nem volt jólfizetve, de örült hogy nővér lehetett.

zsázsika 2012.01.26. 07:17:45

@Valódi Színek: majdnem 9 éve dolgozom abban a kórházban, amit éppen igen lendületen szidsz. Engedtessék meg, hogy igen rosszul esett a kirohanásod. Hidd el, teljes mértékeben tisztában vagyok a kórház mind infrastrukturális, mind személyi , mind egyéb hiányosságaival, mert belülről látom. És azt is tudom, hogy a kollégáimmal egy atomjaira omlott egészségügyet viszünk a hátunkon, miközben egyre kevesebb anyagi eszközből kell ugyanolyan színvonalon, ugyanolyan betegségekkel, de egy egyre drágább és szakmailag fejlődő világban ellátnunk, egyre nagyobb -és sok esetben teljesen irreális - elvárásokkal érkező betegekkel szemben. Nem védem azokat a kollégákat, akik minősíthetetlenül vielkednek, éppen elég problémát okoznak nekem az emiatt jogosan felháborodott betegek és a saját orvosszakmába vetett hitemet is kőkeményen rombolja, de talán eshet rosszul, hogy ország -világ előtt egy teljes kórház összes dolgozóját így mínősíted. Számtalan kiváló, nagyon korrekt és emberileg fantasztikus kollégát ismerek. Komolyan sajnálom, hogy ilyen sok rossz tapasztalatod volt, és a többiek nevében is szégyellem magam ilyenkor, de nem hiszem, hogy találsz bármilyen emberekkel foglalkozó munkahelyet bárhol a világban, ahol mindenki 100%-ban rossz vagy ahol mindenki 100%-ban kiváló. A stílusomért elnézést kérek, de nagyon súlyos mértékben belegázoltál a lelkivilágomba és nem tudtam visszafogni magamat, különösen, mert eszembe jutottak azok a betegek, akiknek az életét visszadtam. Érdekes módon, ezért senki nem panaszkodott. Igaz , köszönetet se mondott és mielőtt hálapénzes gondolataid támadnának, jelzem, nem erről beszélek,sosem fogadom el.

Pizsi16 2012.01.26. 07:21:17

Vannak türelmetlen emberek. Amikor a 2 és fél éves gyerekemmel mentünk időpontos vizsgálatra , ami rendszerint min. 2 órát szokott csúszni, nos ezt bele kalkulálom. Ekkor kezd el hőbörögni:
- téli szünet előtt egy nappal kb.12 éves gyerekkel anyuka 11 órakkor, hogy ő bizony nagyon bemenne, mert a gyereke még ma akar iskolába menni. Itt jegyzem meg, hogy a váróban az 1 éves kor alatti gyermekek száma 3, a többi már ku.rva nagy 5 alatti. Ők simán csak éhesek, pisilnek kakálnak és Fáznak, mert a kedves kórház dolgozói pont az innen nyíló udvaron cigiznek, egészen pontosan az ajtóban. Ezek aztán mind barlanglakók, mert az ajtót nem tudják ám bezárni. A bosszúság itt kezdődik.
A másik kedves élményem amikor szintén nagy gyerekkel várakozott egy apuka, akinek fél óra várakozás még belefér, de ez már felhábotító, hogy az a család előttem megy be- két gyermekes család a kicsi kb. 2 hetes....A férfi tovább ecseteli, hogy még szerencse, hogy munkanélküli ,mert itt tud ülni. Még szerencse.
A fenti eset leírása elég rövid, már ami a sérelmeket illeti. Velem is voltak már bunkók a nővérek, de az is lehet, hogy egyszerűen csak a másik 39 beteg leszívta az anyát a nővérnek és már nem volt türelme Önhöz.

Roy 2012.01.26. 08:06:47

Legalább még van orvos, és ápolószemélyzet. Ne féljetek, nem sokára az se lesz.
Különben mit lehet várni egy létszámhiányos, túlhajszolt alulfizetett orvosoktól, nővérektől.
Szóval lessz ez még rosszabb is.

Csigorin 2012.01.26. 09:52:24

""én oda gyógyulni feküdtem be,és nem életmód-tanácsadást kértem.""

ez kb olyan mintha a szolizott szoszi azt valaszolja az autoszerelonek a "legkozelebb ebbe az autoba dizelt tessek tankolni draga, mert nem benzines" tanacsara, hogy "figyu, te csak javitsd meg az autot, azert hoztam ide, nem azert hogy megszabd nekem hogy a dragabbik benzint tankoljam jo?"

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.26. 10:17:55

@zsázsika: megértelek. de általában nem is azokat a dolgozókat reklamálják az ide írogatók, akik csendesen, kedvesen és szerényen de odaadással végzik a dolgukat, hanem a nemtörődöm, flegma, bunkó, agresszív orvosokat/nővéreket/egyéb személyzetet. akinek nem inge, ne vegye magára :)

Sunder 2012.01.26. 10:22:30

Szerintem pedig adott Hoffmaneri, egy alapvetően proletár beállítottságú, egyszerű honpolgár, és adott az orvos.
Adjon Isten - fogadj Isten szinten mindkettő bunkó a másikkal.
Engedtessék meg nekem, hogy ezt rossz(abb) néven vegyem az orvostól, pont azért, mert ő alapvetően műveltebb, okosabb és empatikusabb kell legyen.

Eddig összesen háromszor kellett dzsihádot tartanom kórházban, mindháromszor húsz perc alatt jó irányt vett a dolog, minden más esetben konfliktusmentesen zajlott aminek zajlania kellett.

Bunkó emberek természetesen természetesen dolgoznak a magyar egészségügyben - meg mindenhol máshol -, a János kórházat pedig nem ismerem, nincs személyes tapasztalatom. De a fenti ott is megáll.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.26. 10:41:47

Ugyan már...János kórház. Az a baj, hogy Bp. leggazdagabb kerületeinek a polgárai szopnak ott, a nem kevés befizetett adó után. Röhej.

Twoshed 2012.01.26. 11:07:00

@Tempus-Anh: "Ezzel szemben reggel a vizitkor ő érdeklődik az orvostól a saját állapotáról. Még se egy vizsgálati lelet vagy therapias eredmény nem áll az orvos rendelkezésére, de a beteg már a saját állapotát firtatja."

Igazad is lenne, de ha az orvos még semmit sem tud a beteg állapotáról, akkor azt honnan tudja, hogy a beteg maga tehet róla? :)

Igazság, hol vagy? 2012.01.26. 11:16:48

@Twoshed: Felvételkor van egy részletes anamnézis.Az orvos tud tájékozódni,szeme is van pl:ha a beteg kissé elhízott.

borzimorzi 2012.01.26. 11:47:58

@d.z.: Re: "János kórház. Az a baj, hogy Bp. leggazdagabb kerületeinek a polgárai szopnak ott, a nem kevés befizetett adó után. Röhej. "

Nem röhej, az, kedves Olvtárs! Hanem jól felfogott magánérdek. Mit gondoltál, miért pont a Jánost kellett lezülleszteni a béka sejhaja - ideértve a magyar eü átlagát - alá? Pontosan azért, amit írsz. Bp. leggazdagabb kerületeinek polgárait látja el. S mivel hazánkban lassan elmondható, hogy kiépült egy párhuzamos, a tb-től független, privát eü-ellátás, éppenséggel az a cél, hogy ezeket a fizetőképes betegeket áttereljék oda. Jellemzően a privát intézmények alapítói között ott vannak azok a főorvosok és kórházigazgatók, akik az elmúlt évtizedekben az állami rendszerből lopták össze az alaptőkére valót. Elemi érdekük, hogy a leggazdagabb budapestieket ellátó állami eü. intézmény olyan pocsék legyen, hogy még Albániában is szégyellnék. Mert az ellátási területének jómódú polgárai emiatt kénytelenek elmennik inkább a privát intézményekbe.

Nem medicina ez, kérem, hanem politika. Abból is a legmocskosabb fajta.

Üdv:
b

borzimorzi 2012.01.26. 11:49:14

@borzimorzi: Úgy értem, kénytelenek elmenni...
b

főboszorka45 2012.01.26. 11:50:17

A jánosban már 9 éve rossz a fútés, vagy 40 fok van, vagy semennyi, mert nem fűtenek.
A sebészetrpl nekem is megvan a véleményem, bár többször is feküdtem ott, igaz, másodjára azért, mert elsőre elbaltázták a dolgot....

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.26. 12:59:57

@borzimorzi: Mennék én privátba, csak akkor az állami rendszerből hadd lépjek ki a picsába előtte kérem szépen.

Arra azért szerintem ezekben a kerületekben lakók elsöprő részének sincsen pénze, hogy egyszerre fizessen 4-5 emberre állami meg magánbiztosítást is.

nyusziful2008 2012.01.26. 13:57:07

Tudjátok megint egy poszt, és megint a posztoló a hülye...

zsázsika 2012.01.26. 07:17:45 : Nekem elég gyakran volt szerencsém a Jánoshoz (amíg Magyarországon éltem). Valóban vannak jó (kiválló) szakemberek. Emlékszem amikor nagymamát műtőtték combnyaktöréssel akkor az orvos kiválló munkát végzett az éjszaka közepén. De utána az osztályon a nővérek kritikán aluli teljesítményt nyújtottak. Amíg nem tömtük a zsebüket rá se néztek. Hiába van egy kiválló orvos ha után a nővéreket leginkább máglyán kéne elégetni és nem emberek közé engedni. És én vastagon leszarom h. milyen a helyzet és azt is h. "nincs pénz". Ha valaki úgy gondolja egy kórházi személyzetből (akár legyen portás, takarító, karbantartó, ápoló, orvos vagy maga az úristen) h. neki ez a pénz kevés amit kap húzzon el a francba. De aki úgy gondolja h. ennek ellenére marad az ennek megfelelően dolgozzon. És ne a betegen töltse ki azt, hogy kevés a pénze. Ez így burkolt munkalassitó sztrájk.

Magához a poszthoz és sok kommenthez: A sok baromi okos kórházi kommentelő akik csak a mundért védik... Miért nem vagytok képesek belátni, hogy a beteg nem egy zokni aminek a kimosására ha nincs idő foglalkozni félre lehet dobni a szennyestartóba és másnap kimosni. Miért nem vagytok képesek a saját szabályaitokat betartani? Ha egy vizsgálatra azt mondod a betegnek, hogy reggel! akkor ne csodálkozz azon, hogy délben kiakad h. sehol. És ilyenkor jön a magyar egészségügy Jolie-Joker mondata: "várjon...", de hogy mire és mennyit azt nem tudja megmondani senki. Ez a baj ezt kéne végre belássátok és gondolkodni. Nem zoknit mosol hanem embereket gyógyitasz (vagy próbálkozol). Itt nálunk ha a vizsgázó hallgatót az időpontjához képest 10 perccel korábban hívok be már jön a szőnyegszélére állás... És nem félnap meg egész nap. Miért van az, hogy a rendelések 90%-ban csúszik 2-3-4 órát? Amikor szintén nagymamámat vittük vizsgálatra 11:00-ra kapott időponttal és este fél 7-kor sokadik kérdés után közölték: "hát ma már valószínűleg sorra se fog kerülni mert 8-ig van rendelés..." Ilyen normális helyen nincs.

Nyuszifül

nyusziful2008 2012.01.26. 13:58:58

@nyusziful2008: Bocsi félre írtam 10 perccel később (elnézést)

tutormano 2012.01.26. 14:44:02

@nyusziful2008: Miért csúszik a rendelés? Egyszerű, nincs elég ember, 1 dolgozik 6 helyett.Nem csak ambulál elrohan életet menteni,elhívják
konziba a sürgősségire,a fene a fejét ahelyett, hogy a nagyid vizsgálná. Persze,akkor rögtön feljelentenék ha a nagyid vizsgálata miatt meghal 1 életveszélyes beteg,de sebaj, tartotta az időt.
Nem értem, hogy nem képesek megérteni az emberek.
Kevés a személyzet, rengeteg a beteg (nyugaton azért nem ilyen könnyen jut orvos elé valaki ,mint nálunk). Mivel 1 dolgozik 5 helyett nem tud, mindenhol ott lenni. 2 lehetőség van: gyorsan klónozni a dokikat, vagy...nno azt nem akarja senki, hogy megbecsüléssel és fizetéssel itt tartsák őket.Még arra sincs pénz, hogy az adminisztratív terheket levegyék róluk.A külföldi állás ajánlatokban ez is az egyik kecsegtető, nem kell adminisztratív munkát végezniük, mert erre a kórház biztosít embert. Nem kell biztatnod őket mennek el anélkül is és egyre többet kell majd várni. Ez van.

Igazság, hol vagy? 2012.01.26. 15:46:40

@nyusziful2008: Írásodat olvasva úgy gondolom pedagógus vagy."Itt nálunk a vizsgázó..."Nekem ugyan az a véleményem róluk,mint Neked az egészségügyi dolgozókról.A különbség annyi,hogy Én nem írok róla posztot,pedig hidd el lenne mit,gyermekeim hála isten befejezték tanulmányaikat.Ezt a hozzászólást Magyarországon írom,nem valami más országból"osztom az észt".

zsázsika 2012.01.26. 16:13:34

@Prof. akiazsiráfotszereti PhD.: Teljességgel egyetértek veled és igazad van, de a kommentelő, akire reagáltam, pontosan egy teljes kórházat hurcolt meg a rossz tapasztalatai miatt és emiatt súlyosan tud sérülni a betegek belém vetett bizalma, ahogyan ez már több alkalommal meg is történt...
Egyébként az eredeti poszt írójának véleménye alapvetően igaz lenne a "nem szám vagyok" kérdésben, de... Én mindig bemutatkozom a betegeimnek- és nem úgy, hogy DOKTOR X.Y., hanem X.Y. vagyok, ügyeletes orvos. Pontosan azért, hogy ne érezze magát alacsonyabb rendű félnek. Névkitűzőm is van, hordom is, de ha véletlenül aznap nem is vettem fel, amikor hozzátartozóval beszélek, előtte mindig felteszem. Ráadásul a nővérek automatikusan a "doktornőhöz" küldik a hozzátartozót, hiszen csak én adhatok felvilágosítást. Ehhez képest rendszeres, hogy még napok múlva is nővérkének titulálnak és közlik, hogy most már szeretnének orvossal is beszélni, ill. ha keresnek, maximum "az a barna hajú doktornő "vagyok. Nekem is van nevem. Volt már olyan kedves hozzátartozó, aki öt perc várakozás miatt- egy másik csapattal beszéltem és nekik is joguk volt hozzá- a bemutatkozó kézfogásomat sem fogadta el. Mert várnia kellett és ugyan mi tarthatott eddig. Legutóbb egy kedves hölgy, amikor este 20 óra után - ami az egész intézményben a látogatási idő végét jelenti!- megjelent, és udvariasan megkérdeztem tőle, miben segíthetek, közölte, hogy ismét bemegy-nem szeretne, ill. szabad-e - a nagymamához, mert ő megbeszélte X főorvossal telefonon. Jeleztem, hogy sajnos egyszerre több sürgős beavatkozést kell abban a kórteremben elvégeznem- tehát még csak nem is arra hivatkoztam, hogy már az egész kórházban nincs látogatás, (lehetőség esetén természetesen beengedem) és ráadásul már volt benn, a néni nem haldoklott, tehát fel sem merült, hogy esetleg utoljára láthatja- mire szó szerint nekem esett, hogy márpedig ő akkor is bejön. Nem azt mondta, hogy várok, ill. nem lehetne-e mégis, nekem esett , minősíthetetlen stílusban és hangerővel. A dolog pikantériája az volt, hogy X főorvos urat Z főorvos úrnak hívják és a hölgytől 5 lépésre volt kiírva a neve. El kellett számolmom 10-ig , amíg lehiggadtam annyira, hogy kijavítsam a hibáját, ha már hivatkozunk a főorvosra ill. hogy elmondjam a hölgynek- aki nem mellesleg olyan orvoskolléga, aki nem az egészségügyben, hanem PR vonalon dolgozik-, akkor lesz kedves helyet foglalni és türelemmel várni. A néni egész kezelési időtartama alatt nem volt hajlandó szóba állni velem- hála Istennek...

Lajszlo 2012.01.26. 16:58:43

"Én még nem találkoztam olyan kórházzal,ahol lett volna szappan,WC papír,stb."

Kedvesem a kórház WC-jéből kijövet pont meglátta az ISO 9001-es tanúsítvánnyal dicsekedő plakettet a falon. És ennyit kérdezett: "Hogy lehet ISO 9001-es tanúsítványa egy olyan osztálynak, ahol nincs vécépapír és szappan a vécében?". Viccnek szánta, de én most komolyan kérdezem, hogy hogy lehet?

Sunder 2012.01.26. 17:12:39

@Lajszlo: az ISO 9001 tanusitvany papirbol van (bar kisse merev). A szappangondot nem oldja meg, ellenben...

nyusziful2008 2012.01.27. 12:37:03

@tutormano: És ezt nyilván valóan nem tudják amikor az időpontot adják, hogy kevés az orvos? Tudod a baj, hogy ilyenkor mindenki azt mondja: "kevés az orvos, kevés a pénz... kevés az orvos, kevés a pénz" tudod ha annyit mondanának, hogy "a doktor úrnak át kellett mennie a sürgősségire és emiatt kb. fél-egy-két-három órát még várni kell" azt elfogadom mert ez a normális. De nálunk csak annyi a válasz : "várjon". De, hogy mire és mennyit nem derül ki. A szakrendelőről ne is beszéljünk amikor a 14:00-kor kezdődő rendelésre az asszistens (aki szintén nyilván életet mentett éppen) 14:30-kor érkezik, a doktor "úr" 16:30-kor... Neked meg időpontod 14:23! nem tévedés 23 perc! van. Nem a várakozás a gond hanem az amikor nem tudod mire és mennyit várjál. De ezt láthatóan nem érted...

tutormano 2012.01.27. 16:45:23

@nyusziful2008: Ha rohanni kell nem ér rá magyarázkodni egyébként a nagyon elkényeztetett te fajta követelőző betegek nem érik ám be ennyivel, csak még őket lássák el hamar meg lesz, és további magyarázatokat várnak és a sürgősségire nem apró cseprő dolgok miatt kerülnek emberek,míg nálunk sajnos minden vacakkal igénybe veszik az emberek. Nyugaton nem lehet ezt sem.
Szerintem nem én vagyok aki értetlenkedik. Nem csoda itthon egyetemi főiskolai oktatóból 5x annyi van,mint szükséges, el sem tudja képzelni az aki, túlkínálatos szakmában dolgozik, hogy aki 5 helyett dolgozik, nem ér rá egyenként értesíteni a beteget, bocsi kések,arra 1 embert kellene külön foglalkoztatni, hogy mindenkit sorra hívjon és persze rengeteg pénz,hogy legyen mit eltelefonálni. A szakrendelőkben felénk kórházi orvosok dolgoznak,tehát életet ment ,meg ambulál, szakrendel és még 1000 dolog ,amit látom el sem tudsz képzelni,de legyen még diszpécser is.
Az asszisztens ,többnyire szakasszisztens, s maradjunk a pulmonológiánál, pl. a bronchoszkópiánál kell ő is,tehát lehetséges ő is életet ,ment vagy épp 1 értetlen követelőző beteg tartotta fel.

tutormano 2012.01.27. 16:56:37

JAVÍTVA: Ha rohanni kell nem ér rá magyarázkodni egyébként a nagyon elkényeztetett te fajta követelőző betegek nem érik ám be ennyivel, csak még őket lássák el hamar meg lesz, és további magyarázatokat várnak és a sürgősségire nem apró cseprő dolgok miatt kerülnek emberek,míg nálunk a SZAKRENDELÉST sajnos minden vacakkal igénybe veszik az emberek. Nyugaton nem lehet ezt sem.

Valódi Színek 2012.01.27. 22:36:05

@zsázsika: Nagyon sajnálom, hogy ezzel belegázoltam a lelkedbe. Ahogy írtad is, tisztában vagy a munkahelyed hibáival, és hiányosságaival. Azt is írtad, hogy más is szokott panaszkodni. Ezek alapján azt hiszem mégsem ért teljesen meglepetésként amit leírtam. Ismétlem, sajnálom, hogy megbántottalak, de engem úgy neveltek, hogy ha igazat nem tudok írni, mondani, akkor ne nyilatkozzak, ha mégis klavit ragadok, vagy megszólalok, akkor csak az igazat írjam le, mondjam el. Megtettem. Vajon Te hogyan nyilatkoznál, ha egy egyértelmű appendicitis acuta tünetekkel érkezel, hazaküldenek, mert szimulálsz?. Ráadásul ez még nem volt elég, a képembe is mondta, hogy "neeem kell szimulálni, tessék csak holnap iskolába menni!" Na most ez 2 okból is szomorú. 1. Engem valóban mindenki jóval fiatalabbnak néz, de ekkor már majdnem 26 éves voltam. Azaz a "kedves" doktorúr még arra sem vette a fáradtságot, hogy a TAJ-számom alapján megnézzen a rendszerben. Ha ugyanis ezt megtette volna, akkor ekkora butaságot nem mond, hogy iskolából akarok lógni. 2. Egy 99%-ra appendicitis acuta tüneteket produkáló beteget semmilyen esetben nem küldünk haza UH, alapos vizsgálat, stb. nélkül. Még akkor sem, ha az a gyanú, hogy iskolaundorban szenved. Mellékesen nem haza, hanem egy másik kórházba mentünk, ahol már olyan állapotban voltam, hogy azonnal a műtőbe vittek. (vizsgálat és UH után). Az eset súlyosságát az mutatja, hogy bevérzett a hasüregem, és hashártyagyulladást kaptam. Azaz majdnem meghaltam. Köszi!
Nem sokkal később a párom szenvedett a munkahelyén balesetet, és vérzett a feje. A Jánosba vitték, ahonnan elküldték, hogy a kórház nem ügyeletes, vigyék máshova. Szerencsére én már úton voltam autóval a Jánosba, és amikor elutasították, azonnal tudtam vinni tovább. Mire a célkórházba kerültünk, már rengeteg vért vesztett, és kapott is elég sok pótlást utána. Ez már 2 eset, és még a kisfiam fülfájásakor átélt borzalmakról is tudnék írni, de nem teszem.

Tudom, hogy a Jánosban is biztosan van kitűnő általános- és baleseti sebész, ahogy orr-fül-gégész is, csak mi épp véletlenül 3X!!!! nem jókor voltunk ott.
Ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy azokon a helyeken, ahol végül elláttak bennünket, szintén dolgozik jobb, és rosszabb szakember, mi mégis jókor voltunk ott, és mindenki kedves és segítőkész volt.

Véletlen?

Duygu 2012.01.28. 10:40:17

@Valódi Színek: A jános Kórház minden nap ügyel traumára, vagy a Traumatológiai osztály, vagy az Ortopéd-traumatológiai osztály. Mi az, hogy elküldték? Fura.

Valódi Színek 2012.01.28. 12:42:57

@Duygu: Nem tudom. Lehet, hogy egyszerűen nem volt kedvük foglalkozni velünk, és ez volt a publikus kifogás. Azt mégsem mondhatták, hogy menjünk a fenébe a bajunkkal. Ez volt a legegyszerűbb, hiszen sem ellenőrizni, sem megcáfolni nem tudtuk az ügyet. Nem is fontos. A lényeg, hogy nem láttak el bennünket, az okok, vagy indokok a mi szempontunkból nem érdekesek, csak a következmény. A kisfiunk fájós fülét ugyan ellátták, de úgy, hogy azt mondtuk, hogy kár volt. Egyrészt a mód miatt, és a közben érzett fájdalom miatt, másrészt nem is volt eredményes.

Így azt mondom, hogy inkább fizetünk az orvosnak, vagy akárkinek, de nem megyek a Jánosba. Ha muszáj, akkor is rövid úton el onnan, amint lehet.

zsázsika 2012.01.28. 13:57:08

@Valódi Színek: nem azzal volt a baj, hogy elmondtad az igazat, én sokkal többet tudnék mesélni a kórház és más egészségügyi helyek viselt dolgairól, hidd el. Gyógyítottam már akut vakbélgyulladásból kialakult vérmérgezésben haldokló 24 éves emberkét- öröm, hogy nemsokára házasságot köt az egyik kollégámmal-, szégyen, amikor több hete itt fekvő beteg hozzátartozóját én világosítom fel valamiről, ami kezdettől fogva egyértelmű, szégyen ha órákig senki nem foglalkozik a beteggel ( mert más, esetleg súlyosabb beteget gyógyít. Hoffmann úr vizsgálata azért csúszott, mert a belső szállítás nem tudta időben odavinni a másik épületbe. Egyébként se, de főleg télen hogyan mehetne egyedül? Ezek a fiúk reggel elkezdenek dolgozni és sokszor este hétkor még nem ebédeltek, mert nem álltak meg... ).Szégyen, ha a János azzal küldi el a férjedet, hogy nem ügyeletes balesetre, mert ez szimplán nem igaz... A hét 168 órájában ügyletesek vagyunk traumatológiára, csak felváltva két osztály. Gratulálok a kollágának, aki arra sem vette a fáradtságot, hogy átküldjön benneteket a másik épületbe...Ezért nyugodtan panaszt lehet tenni, sőt, szerintem kell is... (Az interneten megtalálható, hogy milyen bajjal hova tartozol és éppen ki az ügyeletes. A hasonló helyzetek elkerülése miatt érdemes indulás előtt megnézni- az okostelefon előnyei-, mert ha tényleg nem ügyletes valaki valamire, sajnos nemcsak joga, de kötelessége is továbbküldeni a beteget. Akkor is , ha területileg oda tartozik! Hihetetlenül rossz érzés egyébként, ha tudni akarod. De ezt sem mi találtuk ki, a fejünk felett döntöttek, a területi beosztásról és arról is, hogy el KELL küldenünk a beteget. Agyrém.)A bejegyzésedre azért is reagáltam ennyire érzékenyen, mert éppen egy olyan beteg vizsgálati eredményeire vártam, akit a család elvitt a magánorvosához más intézménybe- szebbe , jobba, gazdagabba, jobban felszereltbe, és jobb hírűbbe-, majd amikor már tényleg nagyon rossz állapotban volt, 36 óra múltán teljesen ellátatlanul visszaküldte, és én, a frontkórházi, lenézett intézményben dolgozó orvos 70 perc alatt megtettem mindazt, amit nekik másfél napig nem sikerült- azért tartott ennyi ideig, mert a labor sem tud gyorsabban dolgozni. Azt már végleg a gonoszság mondatja velem- tényleg, abszolút költői a kérdés, ne válaszolj rá gondolatban se!-hogy kíváncsi lennék, a másik kórházban hogy látnak el, ha nem fizetsz, akár zsebbe, akár magánrendelésen... Ez valóban a szakma szégyene, hogy idáig süllyedt. A kisfiad betegségéről csak annyit, hogy testvérem két égetnivaló kölke felváltva köt ki a kórház gyermeksebészetén... Legutóbbi alkalommal jogász testvérkém csendesen megkérdezte, ismerem-e Z doktort, mert immár második alkalommal hagyott a stílusa elég sok kívánnivalót maga után. Ismerem... A páromat a doktor súlyos összegért látta el- naponta dolgozunk együtt és számtalan esetben adtam már neki komoly segítséget szakmai kérdésben, amikor kért!-és mivel kevesellte, az utógondozáskor alig ismerte meg. Engem fél évig került a folyosón. Mint említettem, nem fogadok el hálapénzt- szerencsére, legalábbis egyelőre megtehetem ezt-, egészségügyben dolgozó, pláne közvetlen kollégától bonbont se... Szerinted mi volt a véleményem? Ettől azon az osztályon sok jó barátom és kiváló kollégám dolgozik ( ember nem rajtam keresztül jutott a doktorhoz, más ajánlotta neki, én pedig nem szóltam bele, ő benne bízott , ő dolga...És nem is sejtettem a végeredményt). Nem tudok mit tenni ezekkel a jelenségekkel, de amikor azt írod, hogy kerüljétek el a János kórházat, komolyan veszélyezteted a betegeim belém vetett bizalmát, ami hála a hatékonyan működő médiának és politikusaink romboló tevékenységének, így is elég csekély... Nem tehetek az omladozó falakról- a várótermünk alatt fut egy patak, hiába festünk 2 havonta, felesleges-, és az első benyomás sokat számít. Szerinted én mit érzek, amikor a betegem közli, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyen kedvesek vagyunk, mert annyi rosszat hallott? Pedig nem hinném, hogy különösebben kedves lennék- sőt, néha kifejezetten érdesnek érzem a stílusomat-, egyszerűen végzem a dolgomat. Ellátom a bejövő beteget a rendelkezésre álló egyre szűkösebb eszközökkel és gyógyszerrel, beszélek vele és felvilágosítom. Semmi több. Ha minden kolléga szakbarbár ill. bunkó lenne, ember nem hagyná el élve az intézményt, ez pedig, ugye nem igaz. Mit tudok válaszolni arra a kérdésedre szerinted, hogy véletlenül 3x voltatok rossz időben rossz helyen? Nagyon sajnálom és elnézést kérek a nevükben, de ettől még jópáran nem ilyenek vagyunk ebben a kórházban, ellenben a többiek minket is ez irányban ítélnek majd meg a posztod alapján... Igen, mondd ki az igazat, de nem egy teljes kórházról , hanem azokról, akik szakmailag vagy emberileg hibásak. Mert az igazság ez. Vannak rosszak, vannak jók, nektek tényleg nagyon sajnálom, de szörnyű tapasztalataitok voltak, és tudom, hogy mindez megtörténhetett. A bácsi, akit akkor éjszaka kezeltem, viszont nekem köszönheti a jobbulását, miközben egy másik intézményben pénzért sem látták el. És ez is a János Kórház. Nem vagyok szent, távolról sem, kiégett vagyok és elkeseredett a körülményeink és főleg a társadalom felénk irányuló megvetése miatt. Hibáztam és fogok is még, emberileg és szakmailag egyaránt. Ritkán szerencsére, de szidtuk egymást kölcsönösen beteggel-hozzátartozóval oda-vissza, egyébként általában mindig volt súlyos háttérkörülmény- ő ideges volt és nem tudta kezelni, én meg hullafáradt a 34. ébren töltött óra után-, a legtöbbször utólag sikerült rendezni. De a bácsi családja mind akkor este, mind tegnap a látogatáskor nagyon boldog volt. Ők biztosan nem értenének egyet veled, hogy kerüljétek el a János kórházat. És még a borítékjukat sem tudták átadni...

zsázsika 2012.01.28. 14:37:15

@nyusziful2008: Tudják, hogy kevés az orvos és kevés a pénz, de ha te emiatt újabb 4 hónappal későbbre kapsz időpontot, akkor ugye ismét nem örülsz? Hiszen ezek szerint mégicsak elláttak aznap, ha késéssel is... A fél órát késő asszisztensnél eszedbe jutott már valaha, hogy a szerencsétlen esetleg a másod-harmadállásából esett be? Ahol ugyanolyan szinten kellett egy beteg mellett helytállnia, mint amikor veled foglalkozik. Mert röhejesen kevés pénzt keres és kénytelen több helyen dolgozni... Vagy esetleg betegnél járt háznál pl.egy vérvétel miatt és mivel nem tud autót fenntartani, tömegközlekedéssel jár... Vagy a bankban volt, mert akkor tudott bemenni a délelőtti szabadnapján és hosszú volt a sor... Nézz egy kicsit magadba és gondolkozz el azon, hogy napokon -éveken keresztül minden nap óránként legalább kétszer kéne kiszólni- mert a betegek cserélődnek-, hogy türelem, ez és ez miatt csúszik a rendelés. Neked menne? Egyébként én meg szoktam tenni és annyi foganatja van türelmes kis hazánkban, mint halottnak a csók. Pár éve látogatás előtt -16 óra- 20 perccel szóltam a már kint ülőnek, hogy súlyos beteget hoznak, fél órával később tudnak bejönni, türelmet kérünk, szóljon a többieknek is, akik majd jönnek. Tényleg életet mentettünk- az osztályvezető szigorú szabálya és be is tartatja, hogy látogatók előtt nincs látványos gyógyítás, ami addig nem történt meg, akkor már csak látogatás után, nincs látványos "showműsor" a nagyobb hatás kedvéért, kivéve tényleg életveszély esetén. Azt pedig ugye senki nem várhatja el, hogy miközben újraélesztek, vagy éppen a spriccelő vérzést állítom el a kitakart, meztelen eszméletlen betegen, a többi látogató ezt végignézze. Ennek ellenére 16 óra 00 perckor ráfeküdtek a csengőnkre és nem engedték el. Az odakint álló hölgy köszönés nélkül közölte erősen arrogáns stílusban, hogy "Bejönnénk." ( 20 perccel korábban nem voltak ott). Ismét elmagyaráztam- relatíve sikeresen leplezve a dühömet, hogy előzetes kiszólásom ellenére komolyan megzavarták a teljes figyelmet igénylő munkámat-, hogy várniuk kell. Utóbb a nővérekkel közölték, hogy az ilyen arrogáns orvosok miatt van a kórháznak rossz híre... Szerinted mit kellett volna még tennem? A munkámat végeztem, szóltam is...
Engem orvosként 2 órát várattak egy országos hírű intézményben az időpontomhoz képest. 6 hére előre nem lehet időpontot kapni és tudták, hogy kolléga vagyok... A többiek néztek is, hogy micsoda protekcióm lehet, ha csak ennyit vártam, ők négyet szoktak... És nem hiszem, hogy a kollégák odabent azalatt a két óra alatt pletykáltak és kávéztak munka helyett, mert folyamatosan volt bent páciens. Aki ugye elvárja, hogy a bajával maximálisan, ne csak kutyafuttában foglalkozzanak. Legyünk már egy kicsit tekintettel egymásra, higgye el mindenki, hogy a bent dolgozó orvos vagy nővér sem szeretné húzni az időt (hiszen annyival később mehet haza... ). Tényleg azt kell azonnal feltételezni, hogy a másik lustaságból, nemtörődömségből késik?

zsázsika 2012.01.28. 14:44:28

@Lajszlo: feltudnád tenni ezt a kérdést az egészségügyért felelős politikusoknak?:) Mert a személyzeti WC-be is mi hozzuk a papírt... Olyan jó lenne látni, ha a beteg kultúrált körülmények között gyógyulhatna. És mi meg kultúrált körülmények között dolgozhatnánk...

Valódi Színek 2012.01.28. 15:07:05

@zsázsika: Még egyszer elnézést kérek, ha a lelkedbe gázoltam. Azt elismerem, ahogy már írtam is az előzőekben, hogy "Tudom, hogy a Jánosban is biztosan van kitűnő általános- és baleseti sebész, ahogy orr-fül-gégész is, csak mi épp véletlenül 3X!!!! nem jókor voltunk ott.
Ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy azokon a helyeken, ahol végül elláttak bennünket, szintén dolgozik jobb, és rosszabb szakember!"

A kérdésedre (ugyan írtad, hogy ne válaszoljak!) mégis megteszem. Ez a fizetés dolog úgy volt, hogy bekerültem, megműtöttek, amivel az életemet mentették meg, és elláttak még jó 1,5 hétig utána, és a végén a párom átadta a borítékot. Tehát elláttak nagyon jól, és utána kaptak ellátást. Így az ellátás úgy történt, hogy nem tudták, hogy utána lesz boríték. Megtehettük volna, hogy lelépünk,és kész. A párom esetében ugyanez volt. SOS mentünk vérző fejjel, ellátták, kapott vért, és infúziót. Én akkor az idegességtől remegtem, és eszembe sem jutott a boríték. Aztán mikor meggyógyult, és tudtuk, hogy másnap hazajöhet, akkor mondta a párom, hogy holnap köszönjük meg a segítséget és a törődést. Azaz ha megyek érte, legyen nálam boríték.

A kisfiunk nagyon füles volt kicsinek. (Azóta kivették a manduláját, és szerencsére már szinte nincs is a fülével semmi!) Így Neki igen, Neki van magánorvosa, mert ahogy írtam a Jánosban nagyon fájt Neki a "kezelés" és annyira félt utána minden orvostól, hogy akárhogy is, de kellett az ismerős doktorbácsi, hogy egy biztos pont legyen, akitől még esetleg a fájdalmat is elviseli.

Ismétlem, NEM akartalak megbántani, és tisztelet a kivételnek, de sajnos nekünk minden osztályon, ahol megfordultunk a Jánosban, rossz tapasztalataink voltak. Persze biztos, hogy van aki meg ott járt pórul, ahol minket 100%-ban elláttak.

A környezetről: Ha ez vigasztal, az a kórház, ahol műtötték a "vakbelemet", szültem, és összerakták a párom fejét, egy kívülről lepukkant hely. Szóval tudom, hogy a külső nem mindig számít.

Még egyszer ne haragudj!

Valódi Színek 2012.01.28. 15:09:53

Bocsánat, elláttak, és utána kaptak pénzt akart lenni.

zsázsika 2012.01.28. 15:12:07

@Shipmaster: szigorúan szakmai szemmel szeretném védeni az "infúziót bent felejtő " nővért. Gondolom, a felháborodás alapja az a félelem, hogy széles körben azt hiszik, légemboliát lehet kapni az infúziótól, ha lemegy ill. ha buborékos. ( Az ilyen okból bekövetkező haláltól faló félelmen kívül ugyanis nem egészen értem az azonnali jogi útra terelés értelmét).Ez NEM igaz. A jelenleg használatos szerelékek ezt megakadályozzák, ráadásul a perifériás vénákon keresztül-a legtöbb sima osztályon folyó infúzió ilyen- nem lehet légemboliát kapni, mert az ezekben lévő billentyűk ezt megakadályozzák- meg a fizika is. Légemboliát csak centrális vénán beszippanódó levegőtől lehet kapni, akkor is csak min. 100 ml-től, ami azért elég sok. Ez a veszély csak bizonyos idegsebészeti műtéteknél ill. centrális vénás kanülök mellett lehetséges, de mindkét esetben csak komolyan felkészült szakember- mind orvos, mind nővér- állhat a beteg mellett. A nem gyakorlott orvos és nővér a laikusokhoz hasonlóan fél tőle általában és külön konzíliumot kér, hogy húzzuk ki, mert nem merik. Tehát: ha a karotokba bekötött infúzió véletlenül elfogy, és az osztályon dolgozó két szem nővér nem tud azonnal rohanni- akár azért , mert reggel hat óra óta nem állt meg és a konyhában leülve megeszi a reggeli szendvicsét délután kettőkör ( ez talán nem elítélendő, hiszen emberből van és nem is sérül tőle a beteg semmilyen joga)-, ne féljetek, nem fogtok légemboliát kapni, senki nem akar benneteket megalázni, megölni, a betegellátás sem omlott össze, biztonságban vagytok. Ellenben emiatt az osztályvezetőhöz rohanni és perrel fenyegetőzni- hát, ne haragudj, de enyhén szólva is igen eltúlzott és megmosolyogni való reakció volt. Természetesen, ha a fent említett félelem volt az oka, maximálisan megértelek.

Braincelle 2012.02.04. 16:12:46

@Shipmaster:
Semmi baja nem lesz, ha még fél órát bent van az infúzió. Komolyan. És azért az sem szép, amikor a betegek látják, hogy a munka van, hogy egy másik beteg rosszul van, mindenki csinálja a dolgát, de azért öt percente csenget, hogy még benne van az infúzió. Egyetértek zsázsikával, én is hallottam ezt a légembólia-pánikot, de ez a jelen szerelékek mellett "urban legend".

2012.02.06. 17:44:11

@Braincelle: Ha valaki sokáig kap infúziót, begyullad az egész karja, de hát ezt tudod te is. Persze fél órát még ki lehet bírni, de többet már nem annyira. Fáj, nem tudja mozgatni, nehéz felkelni, a következő infúziót néha nincs hová szúrni. Jó az, ha időben kiveszik. Tapasztalat. 1 hétig voltam infúzión, a végén már mindenhova szúrták, ahol még volt szabad hely. Kímélni kell a területet, hogy később is lehessen ugyanazt a vénát használni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.06. 22:33:00

@Turchi:

Az általános eljárás a fekvőbetegek esetében a "vénabiztosítás", amikor is egy kanült (hajlékony műanyagcsövet) tesznek a vénába, ezt a vénás kanült szokás a B. Braun cég által gyártott eszközök neve nyomán egyszerűen "branül"-nek nevezni.

Egy efféle eszköz 3-4 napig maradhat bent egy vénában, utána ki kell venni, közben meg mehet bele tetszés szerinti infúzió.

Manapság az, hogy minden egyes infúzióhoz újabb tűvel szúrják a pácienst, hogy is mondjam, meglehetősen ritka és szokatlan eljárás.

2012.02.07. 08:37:13

@radiologus.hu: Köszönöm a válaszodat. Nem azt írtam, hogy minden új infúziónál új tűvel szúrnak, hanem azt, hogy ha sokáig van bent a tű, akkor begyullad a terület, nem folyik az infúzió, akkor sem, ha 3-4 nap a használata a branülnek. Az én karom nem bírta ki a 3-4 napot, 1-2 nap után begyulladt, nem folyt az infúzió, akárhogy igazgatták. A szobában volt olyan, aki hasonlóan járt, neki már a karján nem találtak használható helyet, és végül a nyaki érbe került. Akármi a magyarázat, én így jártam, és más is, amikor ott voltam. Az egész bentfekvésben ez volt a legszarabb. Persze beszéltek arról is, hogy az infúzió fajtájától is függ, mennyire hamar készül ki a véna. 1 hétig kaptam folyamatosan, éjjel, nappal.

borzimorzi 2012.02.08. 16:03:27

@d.z.: Én se szeretnék egyszerre kettőt fizetni. Viszont ehhez az kellene, hogy a törvény csak arról szóljon, hogy az eü-biztosítás kötelezően megkötendő minden 18 éven felüli állampolgár által. Aztán azt már döntse el saját maga, hogy magánt akar, vagy államit. De az is OK, ha az állami kötelező csak havi 5-6 ezerbe kerül, és csak alapcsomagot jelent. Tehát a háziorvost meg a traumatológiai ellátást fedezi, plusz évi max. 20 ezerért laborvizsgálatokat és szakorvosi ellátást az SZTK-ban. Slussz. Aztán vannak más csomagok is, és lehet választani. A privátban is. De az, hogy ma fizetem az államit is, amit nem is veszek igénybe, mert mire megműtenének, szarrá rákosodhatok, úgyhogy pluszban meg kell fizetnem privát kórházban a műtétet IS, az nem OK.
Üdv:
b
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása