Elege van a seggfejekből

2012.01.07. 09:24

Kedves Praxis blog,

 

Viszonylag bagatell történetről szeretnék beszámolni, legalábbis az általában olvasható levelekhez képest. Én mégis felhúztam magam rajta, pedig általába véve nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. Az előzményekről annyit, hogy elkaptam valami hányós, hasmenéses vírust, amit nem sikerült szimplán kifeküdnöm, ezért a háziorvosomhoz fordultam. Ő megvizsgált és elküldött vérvételre.Már jó régen nem jártam vérvételen, de gondoltam egy gyors és egyszerű procedúráról lesz csak szó. Sajnos nem így lett.

 

 

Korán reggel megérkeztem, kaptam egy sorszámot és vártam. Rengetegen voltak, ráadásul már kintről hallottam, hogy a vérvételt végző hölgy nincs éppen valami jó passzban. Bár nem volt tökéletes az "akusztika", de az tisztán kivehető volt, hogy felemeli a hangját, elég sok idős ember pedig elég elszontyolodott képpel jött ki.Kissé meg voltam lepődve, de gondoltam velem semmi gondja nem lesz a hölgynek. Lett.

 

Végre sikerült bejutnom. Köszöntem, reakció semmi. Köszöntem újra, erre a válasz, üljön már le, nem érünk rá.Nem szóltam semmit, leültem. Meg kell mondjam, már elég feszült voltam ekkor. Valahogy nem szeretem, ha emberszámba sem vesznek, de türtőztettem magam, és nem szóltam. A hölgy elkezdte a vérvételt, de egyszerűen képtelen volt normálisan levenni a vért tőlem első próbálkozásra. Szúrt még egyszer, ismét mellé trafált, majd durván lelökte a kezemet és a másikhoz nyúlt. Itt már kezdett elszakadni nálam a cérna, és megkértem, hogy lehetőleg ne rángasson, magamtól is odaadom neki a másik karomat, csak kérnie kell. Erre megkaptam, hogy ne okoskodjak, egyébként is az én hibám, hogy egy nyamvadt vérvételt nem bírok ki.

 

A másik karommal sem járt sikerrel, már összesen 5 szúrás nyom volt rajtam, de vért nem sikerült venni tőlem, aminek az lett a következménye, hogy ki lettem hajítva. A hölgy közölte, hogy idézem "ha nem vagyok együttműködő, akkor ne húzzam az idejét". Én néztem, hogy mégis miről beszél, de kitessékelt és már a következő vérvételre váró néni ment be. Még hallottam, amint a néni előtt jól hallhatóan megjegyezte, hogy mennyire elege van az ilyen seggfejekből, mint amilyen én vagyok.


Baromi ideges lettem és arra gondoltam, hogy én is megmondom a magamét, de inkább hagytam az egészet.Viszont mivel nem lett levéve tőlem a vér, vissza kellett mennem a háziorvosomhoz, aki miután meghallgatta, hogyan is jártam, írt egy új beutalót és másnap ismét oda kellett mennem reggel. Most már tiszta ideggel mentem másnap, mert még egy ilyen bunkó vérvételhez semmi kedvem nem volt, de szerencsémre nem az említett nőhöz kerültem, hanem egy másik, nagyon kedves hölgyhöz. Ő először szörnyülködött egyet, hogy úgy néz ki a karom, mintha lőném magam, majd simán levetet a vért és kedvesen elbúcsúzott.

 

Nem tudom, hogyan engedheti meg magának bárki is, hogy olyan hangnemben beszéljen a betegekkel, mint az a nő, akinek bár szívesen leírnám a nevét, de gondolom az nem kerülhetne ki az oldalra. Lehet rossz napja mindenkinek, de ez miért a vétlen embereken kell csattanjon? Ha én ilyen hangon beszélnék a munkahelyemen a legutolsó takarítónővel akár, akkor repülnék azon nyomban.

 

F
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2012.01.07. 10:12:39

Panaszt lehet tenni a főnökénél.
Velem is történt hasonló.
A műtött oldalamon akart mindenképpen vért venni, okostojásként kezelt, hogy ő jobban tudja, hangot is adott ennek.

A panaszom orvosolva lett, bocsánatot is kértek.
Nem muszáj annyiban hagyni.:)

SarahConnor 2012.01.07. 10:29:11

Hát ha engem valaki seggfejnek nevezne, biztos, hogy nem tenné zsebre a visszajárót. Igenis ki kell kelni az ilyenek ellen. Panaszt tenni, vagy visszaszólni az ajtóból a betegek előtt valami frappánsat, hadd égjen ő is.

Egyszer darázscsípéssel mentem a sürgősségire, várakozás közben hallottam, hogy valamelyik kolléga igencsak bal lábbal kelt aznap. Az egyik beteg nem hagyta annyiban, olyan hangosan szólt vissza a huszadik beszólás után, amit kapott, hogy hallotta az egész osztály. Többet nem hallottuk ordítani (aznap).

SarahConnor 2012.01.07. 10:29:41

Mármint a dokit nem hallottuk :D Ehh.

THaruca 2012.01.07. 14:09:49

Régóta olvasom a blogot, de irni még sosem irtam. Most viszont elgondolkodtam valamin a poszt kapcsán, és szeretném megkérdezni az illetékesektől. Eddig ritkán vettek tőlem vért, de szinte soha nem sikerült elsőre, és egyszer valaki azt mondta, hogy azért mert félek nem jön a vér. Picit furán hangzott de nem álltam le veszekedni, hanem behunytam a szemem és próbáltam énekelni magamban (csak hogy megnyugodjak). És igy sikerült is a vérvétel.
De abból ahogy a posztoló előadja a történetet (és távol álljon tőlem, hogy hibáztassam vagy valami) azt hoztam ki, hogy csak azon múlik, hogy mennyire ért hozzá, aki a vért veszi.
Ez most hogy van?

Laliath 2012.01.07. 15:08:15

@THaruca:
Laikus vagyok ugyan, de az eddigi tapasztalatok és szerény tudásom alapján a vérvétel egy soktényezős játszma.
Számít az "alapanyag", vagyis, hogy milyen vénái vannak a páciensnek; számít hogy mennyire gyakorlott a nővér; hogy mennyire hűlt ki a páciens, mikor és mennyit evett a vérvétel előtt. És gondolom ezek kívül még sok olyan tényező is van, amit nekem még nem mondtak.

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.07. 17:47:40

@Laliath: a tű is? nekem pont a múltkor panaszkodtak az asszisztensek, hogy rossz minőségű (ám olcsó) a tű, azért fáj, pedig nem szokott.

én mondjuk mindig felkínálom mindkét karomat, válasszanak.

Laliath 2012.01.07. 18:51:04

@Babette_:
ilyet nekem még nem mondtak. Bár ha az olcsóbb tű nem olyan hegyes, akkor logikusnak tűnik, hogy fájdalmasabb, amikor átszúrják vele a bőrt. De ez természetesen csak tipp a részemről.

SusanneF 2012.01.07. 20:05:45

Történt itt már másik poszt kapcsán gyanúsítás,hogy igaz-e,vagy sem?
Most én gondolom azt,hogy ilyen szöveget egy vérvételi asszisztens beteggel szemben nem enged meg magának....!
Semmilyen körülmények között.

Peripetia 2012.01.07. 20:05:50

Ezért vagyunk ilyen ország, mert hagyjuk, hogy egy senkiházi eü. dolgozó,egy senkiház rendőr stb. vagy ami még rosszabb egy senkiházi politikus így bánjon velünk. Bárki a fejünkre szarhat és mi hagyjuk, meghunyászkodunk. Nekem elegem volt, én már nem hagyom és tiltakozom, lázongok, erre biztatok mindenkit. Elég volt a feudális Magyarországból.

sárkány01 2012.01.07. 20:14:21

Van legutolsó előtti takarítónő is? Itt Szabolcsban sokan szeretnének azok lenni, ha csúnyán bánnának velük, még akkor is.

ezanicknemfoglaltugye 2012.01.07. 20:46:47

@Laliath: A vérvételnél számít az, hogy az illető vénák milyen vastagok, ez genetika. Ronthatja a helyzetet, ha valaki nagyon kövér, és a bőr alatti zsírszövetben eltűnik a véna. Idős korban, vagy kemoterápiás kezelések kapcsán lehet a vénafal szakadékony, azaz "kipukkan" a szúrásra. Ha valakinek "rosszak" a vénái, folyadékfogyasztás és melegítés segíthet. Sokan vannak úgy, hogy ha éhgyomri vérvételre kell menniük, akkor inni sem mernek, ami a vérvételt nehezíti. Nem szokták elmondani, de ilyenkor is lehet inni, csak ne legyen benne cukor, zsír, fehérje, azaz tiszta vizet, üres teát nyugodtan lehet, sőt javasolt. Téli hidegből bejőve érdemes melengetni a kezünket, különösen nehéz szúrás előtt volt már, hogy meleg vízzel töltött gumikesztyűvel melengettem a célterületet. És persze ezért is érdemes a normál testsúlyra törekedni :-)

SusanneF 2012.01.07. 22:19:33

@ezanicknemfoglaltugye: Ha Te ilyen területen dolgozol,akkor válaszolj légyszi:
Elképzelhető,hogy egy asszisztens ilyen stílust engedjen meg magának...?
Bármily problémás is a páciens?

ezanicknemfoglaltugye 2012.01.07. 22:33:24

@SusanneF: Nem lenne szabad, hogy bárki ilyen stílust engedjen meg magának, de sajnos megtörténik néha. Nyilván jó lenne, ha akinek ilyen szintű indulatkezelési problémája van, azt egy ideig felmentenék a közvetlen kontaktust igénylő munkakörből, meg segítséget kapna, de ez persze utópia. Tanács: általában javasolt, hogy egy ember 2-3-nál többször egymás után ne próbálkozzon szúrással, mert a sikertelen szúrások okozta frusztráció, ronthatja a siker esélyét. Ilyenkor, ha nem sürgősségi vérvételről van szó, a páciens is kérheti, hogy kicsit később, vagy valaki más folytassa a próbálkozást, esetleg közben fogyaszt folyadékot, kér melegvizes gumikesztyűt... Ami nagyon fontos, ne támadjunk vissza, ne vegyük fel a stílust, mert az nem hoz megoldást.

VaTi 2012.01.08. 07:30:15

@SusanneF: Szuzi, én egyszer belefutottam egy ilyenbe, most a terhességem alatt, pedig tudod, hogy én mennyire nem ellenségesen, sőt, kifejezetten barátian állok az egészségügyhöz, az ott dolgozókhoz. Most a második terhességem végén egy délutáni rendelés során az orvosom a kezembe nyomott egy laborbeutalót, hogy most ballagjak át vérvétre egy utolsó labornézés miatt. Kérdezem: mos, mert hogy most nem éhgyomri, mert du van, ne jöjjek reggel? Nem, nem kell, mert ezek nem olyan vizsgálatok. Átballagok laborba, ahol a köv beszélgetés a laborossal:
- ezzel most minek jött ide? Miért nem éhgyomorra?
-Mert az orvosom ezt mondta, hogy így rendben van
- ezek az orvosok állandóan előírnak mindenféle vizsgálatot, de az eredmény nem is érdekli őket. Persze, hogy ezek éhgyomriak lennének, de ez őket nem is érdekli, az orvosok is és a betege is csak pazarolják az egészségügy pénzét ezekkel a vizsgálatokkal. Magának is lehetett volna annyi esze, hogy nem jön ide, hanem hazamegy és holnap reggel jön újra
- nézze, nekem ezt mondta az orvosom, ezért jöttem most. Én egy beteg vagyok, nincs olyan képzettségem, hogy felülbíráljam az orvosomat, ha mond valamit. És nem is gondolom, hogy a betegnek feladata lenne felülbírálnia az orvosát.
- hát pedig kellene. Ha már az orvosok így elkurvulnak, akkor a betegnek kellene helyettük gondolkodnia. Állandóan küldözgetik ide a betegeket...
- nézze, szerintem erre van előírás, vagy szakmai protokoll, hogy hogyan kell ideküldeni a betegeke. Ha ebben nézeteltérés van az osztályok között, azt nem a beteg feladata lemeccselni.
- jó, hát én elmondtam magának, hogy így nem jó a vizsgálat. Ha most nem áll fel és megy haza, úgy veszem, hogy direkt szándékosan ártani akar magának és a gyerekének
- Nézze. Vagye le a vért, aztán felállok éa hazamegyek. Önt most látom először, és modoralan is. Az orvosomban viszont hosszú ideje bízok. Hogy aztán ilyen ne fordulhasson elő többet, hogy rosszul küldik ide a beteget, beszélni fogok erről az orvosommal, kérem majd őt is és önt is, hogy a főnökeiknek vessék fel a problémát és egyezessenek az osztályok vezetői egymás közt. Ne a betegnek kelljen tudnia...
Eztán levette a vért. Nem volt kedves. Csesztem rá.
Teszem hozzá: a két terhességem alat végig ebbe a laborba jártam és mindig kedves és profin vért vevő dolgozókkal találkoztam it..

2012.01.08. 20:42:47

Laborban még eddig szerencsém volt, bármikor mentem. Szülés előtt az orvosom akart infúziót bekötni, de kb. 3 alkalommal sem sikerült. Elnézést kért, majd hívott egy nővért, akinek elsőre ment. Van az úgy, hogy valami nem sikerül, és én is azt tartom jónak, hogy átveszi más a feladatot mindenféle pattogás, vita nélkül. Fogorvosnál is jártam már így, nem sikerült 2-szer egymás után az érzéstelenítés, átszólt a szomszédba a kollégájának, aki ezt sikeresen meg is tette.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.01.08. 22:40:08

szerintem krónikus apéniában szenvedett a kedves nővérke emiatt volt olyan frusztrált. nálunk van egy beteg akinek annyira nincsenek vénái, hogy az utóbbi 20 vérvételt az a. femoralisból ejtettük meg. műtéthez mindig centrál vénát vagy jugularis externat szúrnak neki, amit műtét után rendszeresen ki is tép magából. kezén lábán az anesztes sem talál épkézláb vénát

SusanneF 2012.01.09. 06:27:06

@VaTi: Nagyon sajnálom,hogy ráadásul kismamaságod idején-amikor megkülönböztetett figyelmet és kedvességet remélhetne a leendő édesanya!-Te is részese voltál efféle kellemetlenségnek....,bunkó bánásmódnak...
Nem tudom,honnan volt annyi erőd,higgadságod és bölcseséged,hogy nem ordibáltad le,és nem oktattad ki az illetőt,de ezt nagyon nehéz megállni.

Sok laborban ki van írva,hogy soron kívűl bemehetnek a kismamák és a kisgyermekek szüleikkel-mégsem mernek mindenhol,mert tartanak a többi betegtől...

Dr.laikus PhD 2012.01.09. 06:33:18

@SusanneF:

Van olyan kultúra ahol ez működik, ahol nem a fejét veszik a hibázónak.

"...........A vérküldés viszont nem ment simán, az állami kórházba kell átjuttatni, amit elvileg a recepciós-biztonsági őr páros intéz. Na de nem intézték valamiért mégsem, úgy gondolták nem annyira fontos. Az, hogy a vér nem került át, az szokásosan akkor derült ki, amikor az eredmények után érdeklődtünk. Másodjára már sikerült a küldés, de az eseményről feljegyzés készült.

Azt látom, hogy ha valami nem megy megfelelően, akkor azt mindig kivizsgálják, ha valaki hülye volt akkor figyelmeztetik, ha rendszerhiba derül ki, akkor azt próbálják korrigálni. És ezt itt mindenki komolyan veszi. A hibára figyelmeztetésen nem sértődnek meg, ez a rendszer része. Otthon azt hiszem nagy felzúdulás lenne. És senki nem hívja fel a figyelmet szívesen más hibájára, mert nálunk történelmileg ez spicliskedésnek számít. Itt meg nem. De nem is láttam soha, hogy a rosszindulat motiválta volna. És azt gondolom, hogy a hibák megfelelő (indulatmentes) megtárgyalásával meg lehet előzi a következő hibát, kiderül, ha valaki nagyon alkalmatlan, plusz nagyobb baj esetén védve van az intézmény. A héten már volt egy eset, amikor nem protokoll szerint történt egy beteg nővéri ellenőrzése, pedig panaszos is volt. Nem lett belőle baja a betegnek, de másnap ezt rendesen körüljárták, hogy miért alakult ez így. Kiderült, hogy arra az éjszakára alul lett méretezve a személyzet (a beosztás a várható beteglétszám alapján készül), ez is része annak, hogy elmaradt.

Otthon gondolom ez többek között azért sem működne, mert rövid távon megoldhatatlan problémák derülnének ki (kevés a személyzet, ok, de nincs is több, fáradtak is, de a szabadságot nem tudják kiadni stb). Hosszú távon persze lehet, hogy hasznos lenne, mert előtérbe kerülnének a szőnyeg alá söpört problémák, és előbb utóbb valakinek talán muszáj lenne csinálni valamit… Csak rendszer szinten kellene vizsgálni a dolgokat, hogy ne mindig az derüljön ki, hogy a betegszállító a hibás, vagy a portás."

rmoeva.wordpress.com/2012/01/08/rosztbif/#more-79

rmoeva.wordpress.com/

Dr.laikus PhD 2012.01.09. 06:41:22

@SusanneF:

Ezt a kíméletlen bunkóságot én a patikában szoktam tapasztalni.
Békésen állunk sorban influenza idején, működik a két pénztár, a két idős asszisztens komótosan dolgozik.

Jön az anyuka, kocsiban pár hónapos csecsemő, sír keservesen ő a betegebb, mellette az alig járni tudó kicsi, sápadtan, kóvályogva.
Átadom a helyem, megyek a sor végére, előttem szintén egy úr, átadja, sorol ő is a végére.

Mindig van valaki aki ordítva követeli, hogy várja ki a sorát. Szegények tényleg gyomorremegve állnak sorba.
Agresszíven, sztentori hangon szoktam csendet parancsolni, elvégre friss nyugger vagyok.

Eddig még bejött. :DD

VaTi 2012.01.09. 09:15:33

@SusanneF: a fenti esetnél sorbanállnom mondjuk nem kellett, mert délután lévén egy ember volt csak előttem. Csak azt nem értettem, hogy ha nézeteltérés van az osztályok között, akkor azt miért a beteggel akarják lerendeztetni. Én csak azt próbáltam elmagyarázni neki, hogy ha bármi nem a szabályok szerint működik, akkor azt nekik, belülről kell megoldani, nem a beteg felé csattintani, ráadásul olyan kifejezésekkel, hogy "az orvosok elkurvultak". Jelzi a felettesének, aki leül beszélgetni a küldő orvos felettesével. Ennyi.
Egyébként az első terhességem idején a cukorterheléses volt az egyetlen olyan vérvétel, ahol megjegyezték, hogy de jó a kismamáknak (az előremenés miatt). Mondtam neki, hogy 3* vesznek vért, óránként, ez a harmadik köröm, most veszik majd le a nyolcadik kémcső vért, ma még nem ettem, és ha végzek, megyek be dolgozni. Kedvesen, mosolyogva. Mondta, hogy mégsem jó :) Vigyorogtunk együtt :) Ezzel el is volt intézve, jó egészséget és babázást kívánt.

SusanneF 2012.01.09. 09:23:14

@VaTi: Kedves VaTi!
Már írtam és küldtem Neked egy választ itt,de eltűnt...
Nagyon felháborító,amit írsz!!
Mikor érjük meg,hogy ilyenek nem történnek?
Csodálom higgadtságodat,ahogy mindezt kezelted,Te egy szuperbölcs hölgy vagy...!!:)D
Kívánom,hogy örülhess naponta a Piciknek,az anyaságnak,és ne legyenek efféle történéseid...se magaddal,sem a gyermekekkel.

SusanneF 2012.01.09. 09:28:59

@Dr.laikus PhD: Vannak patikák,ahol sorszámot kell húzni,az tiszta sor.Van,ahol próba szerencse alapon jönnek az emberek egymás után-általában nyugdíjasok türelmetlenek,és beszólnak,tisztelet a kivételnek!
De szerintem minden patikában figyelhetnének az asszisztensek arra,hogy aki rosszul van,sápadt,
vagy lázas ,netán több beteg gyermekkel van,vagy kismama,előre jöhessen,soron kívűl...

SusanneF 2012.01.09. 09:31:31

@VaTi: Mégis elment a válasz,most látom,csak ideig-óráig tünt el...
Olvastad itt a jobb oldali tippeket fáradt anyukáknak?
Vagy Te sosem vagy fáradt?:)

Dr.laikus PhD 2012.01.09. 10:04:39

@SusanneF:

Itt is kell sorszámot kérni, attól még a csecsemő beteg és felcserélhető a sorrend.
Kicseréljük a sorszámot.

Más nem kell hozzá csak emberség és nem sorszám.

Nem az anya fáradtságáról van szó, hanem a gyerekek betegek.

Nem kell az asszisztensnek figyelni, a komótosság a fokozott figyelem miatt van.
Nem dolguk közlekedési rendőrt játszani.
Mi emberek kéne egymásra figyeljünk.

wowerman 2012.01.09. 13:27:24

És persze itt is nővel volt a probléma... annak azért örülnék ha megváltozna már az egész VILÁGON elterjedt nézet hogy a férfiak az erőszakos, szexmániás bűnözük, a nők pedig a tiszta jóságos szentek.

wowerman 2012.01.09. 13:30:18

UI: tőlem még nem vettek vért, "csak" tizenötször voltam véradáson, soha semmi probléma nem volt. A vénát mindig elsőre eltalálták. Mondjuk feltételezem hogy más procedúra.

VaTi 2012.01.09. 14:59:31

@SusanneF: Nagy szerencsém, hogy sok segítséget kapok, mert ilyen klassz családom van, férjem, húgaim és anyósom :) Amellett, hogy imádom a kölköket, nem kell álszentkednem, mert nem akad fent a szemük, ha éjszaka azt mondom a férjemnek, hogy most te ringatod a síró gyereket, mert nekem most széthullik az agyam. Vagy azt mondom a tesómnak, hogy plíz felügyeld őket 2 órán át, én meg megyek ki az utcára, bóklászni, egyedül. És ha 2 napig nincs letörölve a por a polcról, senki nem kap sírógörcsöt. És az anyósom megdícsér, hogy szépen nevelem a kicsiket és finomat főzök. Szóval ezek lelkileg rendben tartják az embert :) Így is tudok sokszor hisztis/nyűgös/önző lenni, de tisztában vagyok vele, hogy nagyon jó nekem.
Az ilyen hülye szitukan meg csak azért tudok normális maradni (ha tudok), mert olyan a munkám, hogy meg kellett ezt tanulnom. Egyébként nagyon igaz, hogy a legtöbb helyzeten azt kapom vissza, amit adok. Ha egy tomboló ügyfélnek kedvesen, udvariasan de határozottan reagálok, visszavesz ő is, és kedves lesz. És akkor tudunk értelmesen beszélni, ügyintézni. Egy rossz reakcióval csak rontok a helyzeten, az senkinek nem jó. Évek munkája volt megtanulni, de működik :) Aztán ez megy át a munkából az élet más területeire.

Irkutszk 2012.01.09. 15:34:47

@ezanicknemfoglaltugye: Ezt a kommentet nagyon szépen köszönjük!

Tempus-Anh 2012.01.09. 18:21:24

Gyenge vagy behízott vénájú egyéntől vért venni kínos nagyon.
Az ügy bá-gá-tell (Latinovits tudta ezt a szót istenien kiejteni az Ötödik pecsét című - sajnos - utolsó filmjében) szóval bagatell ugyan, de mégis mindennap találkozunk hasonlókkal, fáradt, kiégett, középkorú laborasszisztensek, az százezredik szúrásuk mellétrafál, rossz az emésztésük, rossz a férjük otthon, fáj minden, sz@r az élet, tök a tromf...
Soroljam?

Mille38 2012.01.10. 15:50:54

@SusanneF: Az emberségre nem lehet szabályt hozni.

tükörfúró 2012.01.15. 15:31:39

@Tempus-Anh: Gyakorlatilag élő ember nem érti azt az áldatlan állapotot, ami budapesten a legtöbb kerületi rendelőitézetben van vérvétel címén.
Mást nem tudok elképzelni, igy spórolnak a laborkapacitáson áttételesen, márpedig ezt az embertelen rendszert nem az aszisztens tartja fent, ő szintén az áldozata csak.
Az meg végképp vicces, a magánorvos is csak beutalót ír, egy ilyan nagyszerű államilag finanszírozott vérvételre, roppantul nehéz ügy kibujni alóla, kb magánlinikára kell befeküdni, hogy az ember biztosan elkerülje ezt a cirkuszt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása