Átlátható korrupciót minden kórházba

2011.12.22. 06:00

Kedves Blogger,


íme a sztorim:A lábam elég ramaty állapotba került, úgyhogy speciális vizsgálatra jelentkeztem be egy Budai kórházba, nem messze a Lukács fürdőtől (szűköl a kör ugyebár).Konkrét időpontra érkeztem, ki is szóltak hogy én leszek a következő, amin meg is lepődtem: nahát, hiszen ez kezd egész professzionális szolgáltatássá válni.

 


Megjelent egy szimpatikus alak és megkérdezett, hogy a papírját beadhatja-e, no nem akarja hogy most sorra kerüljön, csak hadd ne kelljen várnia két órát egy egyszerű papírleadásért. Bele is egyeztem, gondolván, hogy ez igazán nem nagy ügy, fordított helyzetben én is örülnék egy ilyen lehetőségnek.


Az ajtó kinyílt, előző beteg ki, a szimpatikus alak pedig, ahogy ezt jelezte, beadott pár papírt. Ekkor, alulnézetből fedeztem fel, hogy a papírok alatt ott lapul egy tízezres, amit aztán emberünk jól láthatóan ki is villantott, hogy a doktornő is jól láthassa.


- Csak időpontot szeretnék kérni - mondta a szimpatikus alak - jó lesz bármikor, akár most is.


A tízezrest jól láthatóan a doktornő kezébe nyomta, ami láthatóan megtette a hatását, be is húzták azon nyomban a vizsgálóba.
Hát ezen úgy felhúztam magam, hogy bekopogtam és jó hangosan megkérdeztem hogy egész véletlen én lettem volna a következő?!


- Kérem Uram, várjon a sorára!


Vártam, de persze egyre dühösebb lettem. Nekem is lett volna dolgom, nem azért kértem időpontot, hogy aztán plusz félórát várassanak és egyáltalán, gyűlölöm a korrupció minden formáját.


A szimpatikus végre kijött, mosolyogva felém biccentett és elsepert a helyszínről.


Amikor bementem, úgy döntöttem, nem fogok jópofizni dokinénivel, végül is eladták az időmet egy tízezresért - gyakorlatilag megloptak - és még csak nem is osztozkodtak velem.


- Doktornő, én megértem, nehéz a gazdasági helyzet, de higgye el, én is szívesen fizettem volna, még akár többet is, mint az úr. Ha tudom hogy így működik, akár egy licitben is benne lettem volna, legközelebb kérem írják ki, hogy honnan indul a licit és akkor legalább esélyem van rá, hogy megvásároljam az időm. így viszont úgy loptak meg, hogy esélyem sem volt, pedig én is siettem volna...


Azt válaszolta, hogy "nem érti miről beszélek".


Nyilvánvalóan hazudott, de tudtam, hogy ebben a helyzetben nincs semmi értelme a verbális hadviselésnek.Magamban persze füstölögtem tovább és arra gondoltam, hogy ha egy egyszerű váróteremben tízezer forinttól ennyire aljassá válik egy többdiplomás doktornő, akkor mi folyhat a parlamentben, ahol százmilliárdok felett diszponálnak?!

hát ennyi.


Péter
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SusanneF 2011.12.22. 07:29:55

Magyarországon vagyunk,ugyebár....messze attól,hogy az efféle helyzeteket hatékonyan fel lehetne számolni.Mindenkinek van tán elmélete,hogy ki,mit hol ront/vagy rontott/ el,egyelőre ez van.
Általában burkoltabban,de van,hogy ennyire élesben.

Néhány gondolat a leírtakkal kapcsolatosan:
-Ha tényleg csak papírleadás,azért nem kellett volna bemennie,asszisztenssel beküldi,vagy az egyik beteggel-akár Péterrel
-Nincs ember tán,akit ne ingerelne egy ilyen közjáték
-Plussz fél óra nem olyan sok várakozás,időpont esetén is sokszor megesik-velem is
-"Megloptak,mert eladták az időmet"-ez nekem így eszembe sem jutna,ha dühít is,ami történik
-Milyen osztozkodásra is gondol?Felezzék a pénzt,vagy egyszerre legyenek a rendelőben?
-Nonszensz egy doktornőnek licitről beszélni,persze attól még simán elhangozhatott-ebben az esetben nem kell csodálkozni,ha nem akarja érteni,miről is beszél?
-A történet zárása:
Aljassá válik egy többdiplomás doktornő,mert ez történt??
Azért én ilyet nem mondanék...!!!
Péter gondolkodása,megnyilvánulása finoman szólva is sajátos-szerintem...

Pár éve nekem sem tetszett,amikor szakterület specialista doktorbácsi érzékelhetően és tudhatóan azért volt mézes-mázos kisebbségi gyermek családjával,mert "hálásak"voltak,DE ez van....

El Visco Stello (törölt) 2011.12.22. 07:42:38

Dg: Labus ramatjus

"Ha tudom hogy így működik"
Eddig hol élt? ...és hogy maradt életben?

Rotoxis 2011.12.22. 09:02:02

No szerintem ez nem paraszolvencia, hanem vesztegetés. Semmi köze az egészségügyhöz, ez börtönügy (kellene legyen).

2011.12.22. 09:20:18

@Rotoxis: Igen.

Nem tudom erre mit mondjak, szánalmas, hogy 10.000 forinttal (33 euró) meg lehet vesztegetni egy orvost. Elképzelem, ahogy arra gondolt: na, akkor most jobb kaja lesz a héten.

Szomorú vagyok.

Neon Fu 2011.12.22. 10:04:52

@SusanneF:
Aljassá válik egy többdiplomás doktornő,mert ez történt??

Igen.

SusanneF 2011.12.22. 10:37:36

@Meta Flóra: Akkor szerinted hányan maradnak abszolút tisztességesek?
Vagy amit nem látunk-csak tudunk,az már más?
Amikor a nyugdíjasok 5 ezresekkel mennek a szakrendelésre,és anélkül jönnek ki-az rendben van?Csak azért mert az orvos nem vett pénzért senkit előre?
Nekem van olyan ismerősöm,gyermekorvos,aki NEM fogad el hálapénzt,vagy ha netalán mégis,akkor becsülettel leadózik utána...

Ezt hányan teszik meg szerinted?
Nyugaton nem ismerik a hálapénz fogalmát az eü.-ben,de onnan még fényévekre vagyunk.....

Büszke_troll 2011.12.22. 10:47:11

Mi a fenét csodálkozik rajta a posztoló.
Amikor annyit keresnek, hogy már 2500 letétbe helyezett felmondólevél vár "aktiválódásra", akkor bizony meglepő az eset. :)

Egyébként én is felháborodtam volna a helyében.
Azon még jobban, hogy a rohadt járulék csalók vannak a legjobban felháborodva az egészségügy állapotán.

rikitiki 2011.12.22. 11:27:50

Érdekes az eü. dolgozók többségének hozzáállása a hálapénzhez, ami egyébként a blogon is megjelenik.

Itt arra gondolok, hogy a hálapénz, amennyiben utólag adják, elfogadható, előre adva korrupció.

Én már sokszor írtam véleményt a hálapénz káros és a teljes eü. rendszert szakmailag, hangsúlyozom, objektív, szakmai szempontok szerinti romlásához vezető következményeiről. Függetlenül az esetleges morális kérdésekről. (Véleményem szerint egyértelmű, hogy morálisan is rombol)

Kíváncsi lennék a mai etika könyvek és oktatás állásfoglalására.

Az én, sok szempontból példának tekintett etika tanárom mindenféle hálapénzt ellenzett. Etikai megfontolásból.

Ehhez tartozik, hogy fejlett országokban ilyesmi nincs.
Szerintem nem etikai okokból nincs.

1. Objektív minőségromláshoz vezet, mert szakmain kívüli szempontokat hoz be az ellátásba. Ezeket nem részletezném, egyfelől megtettem már, másfelől most nem ezzel akarnék foglalkozni, de természetesen ez a szempont is létezik és valós.

2. Az orvosok érdekérvényesítését rontja, egyfelől e mentén megosztottak (aki kapja támogatja, aki nem, ellenzi) másrészt erre hivatkozva ellehetetleníthető minden bérkérdés, hiszen "úgyis kapnak" - az más kérdés, hogy a többség nem kap, vagy elhanyagolhatót.)

3. Amit most felvetnék azzal a gondolattal kapcsolatos, hogy előre adva korrupció és büntetendő, utólag elfogadható. Mindezt szigorúan etikai oldalról nézve, tehát a fenti objektív kérdéseket most mellőzném.

Természetesen a korrupciót elítélem, továbbá más súlyú a két eset, ezt nem vitatom.

Mennyire különül el a két eset valójában? Ha nem előre adják, mennyire befolyásolja a dolgokat az, hogy ott lebeg kimondatlanul az a lehetőség, hogy esetleg utólag felmerül majd? Hogyan lehet ezt objektíven elkülöníteni - azt, hogy a korrupció időben utólagos, a teljesítéshez kötött, tehát a beteg lefizeti az orvost, előnyökért cserébe, de fizetni majd "teljesülés után" fizet - attól hogy fel sem merült ilyesmi, de a beteg önként, hálából utólag nem üveg bort ad, hanem pénzt?

Az én véleményem szerint:
Nem véletlen, hogy magas beosztású fontos emberek sok esetben szabály szerint nem fogadhatnak el pénzt, de még csak ajándékot sem senkitől.

Nem véletlen, hogy más fejlett országokban fel sem merül, hogy pénzt adjon a beteg az orvosnak. (Ajándékot, csokit virágot, főként egyébként leveleket, képeslapokat szokás)

Mert hitelt érdemlően, objektíven nem lehet különválasztani a dolgokat, és a gyanú árnyéka mindig ott lesz, amit nem lehet lemosni - illetve tudattalanul is befolyásolja a dolgokat ha egy ilyen lehetőség (az utólagos) "lóg a levegőben".

Ezt most mindenféle kritikai él nélkül írom mindazoknak akik szerint az egyik eset nem megengedett, a másik igen.

Az objektív valóságot pedig én is ismerem, hogy sok orvos, ápoló, mentős esetében ez kenyérkérdés, és olyankor az etika visszaszorul, az olyankor tud érvényesülni, ha tele van a has.

Mindez elvi, és etikai felvetés volt részemről, a kérdés és megoldása természetesen ennél bonyolultabb.

karcsibácsi 2011.12.22. 11:38:28

@rikitiki: Teljesen igazad van. A hálapénz nagyon rossz dolog.
A legrosszabb benne az, hogy én nem kapom.

zsikuci81 2011.12.22. 12:23:29

Tisztelt Posztolo!
Ha ez valoban igy tortent, akkor Onnek igaza van! Bar ez termeszetesen nem valasz, de ma Magyarorszagon majdnem mindenutt elonyhoz lehet jutni penzzel. Ez a csuszopenzek orszaga! Tisztelet a kivetelnek!!
Egyebkent akit nem tudnak megvesztegetni, azt hulyenek nezik.
A halapenzrol: tudomasom szerint ez legalabb egy fel evszazados tortenet. Annak idejen a berek megallapitasanal belekalkulaltak, hogy a beteg "kiegesziti" az orvos fizeteset. A berek rendezese azota sem tortent meg, ez alapjan nem tartom elitelendonek, ha az orvos utolag!! elfogadja a paciens "koszonetet". De ez a kerdes nagyon szerteagazo, majd talan egy poszt kereteben erdemes kifejteni.
Egyebkent en is voltam mar olyan helyzetben, hogy a halamat akartam kifejezni, es ma is ugy erzem, hogy jol cselekedtem, amikor megtettem. Mindezt kifejezetten a jo szakmai ellatasert es az embersegert.
Visszaterve a posztra:
Tisztelt posztolo! Sajnos az egeszsegugy valoban romlott, ennek ellenere sok lelkiismeretes, odaado kollegat ismerek. Valahogy probalja oket megtalalni es ne licitaljon, csak sajat megitelese szerint fejezze ki a halajat. Sokszor pont eleg egy "koszonom", az emberek mar ezt a szot is elfelejtettek.

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 12:36:01

@SusanneF:

A hálapénz nem adózandó jövedelem!

Jó orvos, szereted is, számtalan emberséges etikus megnyilvánulása van nyilván.
Elég ennyi.

Nem kell túlozni, mert visszájára sül el.
Engem pl. feldühít, mert torzít és magánügy.

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 12:56:40

@Meta Flóra:

Devalváljuk a szavak jelentését.
Az aljasság nem itt kezdődik.

Mindazon által, ha arról a kórházról van szó amire gondolok, nincs szükség az ajtóban jól láthatóan pénzt adni.

Ismerik a betegeket, pontosan tudják, hogy ha van ára valaminek azt meg fogják kapni. Nem kell ügyetlenkedni, hogy alulnézetből jól látható legyen.

Ettől függetlenül helytelen volt, de nem aljas.

Közszolga 2011.12.22. 13:13:16

@Dr.laikus PhD: Miért is nem adózandó jövedelem? Hol van ez leírva? Tudtommal az ajándékért is kell adózni (kivéve persze a szokásos mértékű, családtagok közötti ajándékot)...

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 13:20:59

@Közszolga:

Egy újszülöttnek....
Ha 20* nem linkeltem be egyszer sem.
Mert a törvény így rendelkezik, azért!
----------------
44. A borravaló, hálapénz, felszolgálási díj 2010. január 1-jét követően is adóterhet nem viselő járandóságnak minősülnek?
2010.02.09.

"Tudtommal az ajándékért is kell adózni (kivéve persze a szokásos mértékű, családtagok közötti ajándékot)... "

Na igen! Ennek is érdemes utána nézni.
Van benne igazság, de.....

Igen.
www.apeh.hu/magyar_oldalak/gyik/gyik_2010_ig/szja#faq_5292551

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 13:28:08

@Közszolga:
Egy újszülöttnek....
Ha 20* nem linkeltem be egyszer sem.
Mert a törvény így rendelkezik, azért!
----------------
44. A borravaló, hálapénz, felszolgálási díj 2010. január 1-jét követően is adóterhet nem viselő járandóságnak minősülnek?
2010.02.09.
Igen.

www.apeh.hu/magyar_oldalak/gyik/gyik_2010_ig/szja#faq_5292551

-------------------

"Tudtommal az ajándékért is kell adózni (kivéve persze a szokásos mértékű, családtagok közötti ajándékot)... "

Na igen! Ennek is érdemes utána nézni.
Van benne igazság, de.....

Nekem meg formázni kell megtanulni.
Így biztosan jobban érted.;)

Közszolga 2011.12.22. 13:44:35

@Dr.laikus PhD: Köszönöm, rettenetesen csalódott vagyok. Érdekes mód idéntől a borravaló kikerült az Szja.tv. vonatkozó pontja alól, így egyedül a hálapénz maradt ott...

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 13:52:20

@Közszolga:

??????
Nem értelek,
Linket?
Tudsz?

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 13:53:52

@Közszolga:

Annál is inkább kimaradt, mert nem tudják definiálni.
Beletört a bicska.

Persze a kikényszerített előre kért pénz változatlanul korrupció és mint ilyen....

zsikuci81 2011.12.22. 13:55:41

Megkerdezhetnem, hogy ki adja a cimeket. Elegge hatasvadasz, buta cimek. Mi az, hogy atlathato korrupcio? A korrupcio torvenytelen, hogy lehetne azt atlathatova tenni? A fent leirt eset megvesztegetes, a megvesztegeto es a megvesztegetett is vetkes.

lpt1 2011.12.22. 13:55:52

@Dr.laikus PhD:

Korábban az adóterhet nem viselő járandóságot be kellett számítani az összevont adóalapba, majd levonni a rá eső adót -> több jövedelmet "nyomott fel" a felső adósávba, azaz "adót fizetett utána".

1995. évi CXVII. törvény
Hatályos: 2011.12.22 - 2011.12.31

"7.2. ...
(így különösen nem adómentes a magánszemély által, hálapénz címén megszerzett vagyoni érték);"

Közszolga 2011.12.22. 13:57:27

@Dr.laikus PhD:
www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500117.TV
1. számú melléklet 7.2 pont:
[Egyéb indokkal adómentes:]
7.2. a magánszemély részére más magánszemély(ek) által ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott (fizetett) vagyoni érték; nem alkalmazható e rendelkezés, ha a juttatás (a fizetés) a magánszemély vagy más által teljesített termékértékesítésre (vagyoni érték átengedésére), szolgáltatásnyújtásra tekintettel vagy azzal összefüggésben történik (így különösen nem adómentes a magánszemély által, hálapénz címén megszerzett vagyoni érték);

2010-es szöveg:

7.2. a magánszemély részére más magánszemély(ek) által ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott (fizetett) vagyoni érték; nem alkalmazható e rendelkezés, ha a juttatás (a fizetés) a magánszemély vagy más által teljesített termékértékesítésre (vagyoni érték átengedésére), szolgáltatásnyújtásra tekintettel vagy azzal összefüggésben történik (így különösen nem adómentes a magánszemély által borravaló, hálapénz címén megszerzett vagyoni érték);

lpt1 2011.12.22. 13:59:50

@lpt1: Ez a 1. számú melléklet az 1995. évi CXVII. törvényhez részben van.

DitavonTeese 2011.12.22. 14:05:59

Mivel karácsony közeledik, legyen itt egy pozitív történet: egy súlyos betegség során tüdőkomplikációkkal a Korányiba utaltak konzíliumra. Ajkay Dr.-t kellett keresnem, akkor még nem tudtam, hogy ő volt ott az igazgató. Időpontra mentünk, azonnal fogadott, saját maga volt ott az "átvilágítóban" (az a valami, ami folyamatos képet ad és mozogni is lehet benne), konzíliumot hívott össze a többi orvossal, és majd fél órán keresztül magyarázta az eredményeket és a javaslatokat. A velem levő apám készült: 30 E volt nála, ezresekben (2001-es a történet). Felajánlotta - nem fogadta el. Konzílium után visszamentem abba a kórházba, ahol kezeltek és hallottam, hogy érdeklődött, hogy vagyok. Sajnos már meghalt, de remélem, azért vannak még ilyen orvosok.

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 14:11:36

@lpt1: @Közszolga:

FOGALMAK ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

Vagyoni értékű jog: a földhasználat, az ingatlanon fennálló haszonélvezet és használat, a telki szolgalom, valamint az ingatlan bérleti joga.

Így olvassátok. :-)

Közszolga 2011.12.22. 14:17:34

@Dr.laikus PhD: Ezt köszönjük, de nem tudom, miért írtad. Vagyoni értékről van szó, nem vagyoni értékű jogról.

lpt1 2011.12.22. 14:22:48

@Dr.laikus PhD: nem, mi úgy olvassuk, hogy van "vagyoni érték", meg van "vagyoni értékű jog", alma és körte.

Például: 4.§ : "Bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában – pénzben (a továbbiakban ideértve a készpénz-helyettesítő eszközt is), és/vagy nem pénzben – mástól megszerzett vagyoni érték."

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 14:24:29

@Közszolga:

És mi a vagyoni érték?
Szerinted?

2011.12.22. 14:26:44

@rikitiki: Szerintem annyira nem is bonyolult.

Magyarországon 15-50 euróval le tudsz fizetni egy orvost.

Mikor elteszi, nem arra gondol, hogy a Bahamákra megy-e nyaralni belőle vagy a Karib-tengerre. Élelmiszerre, cipőre, a gyereke osztálykirándulására gondol.

Na EZ a baj!

g-dúrban zúgó kabóca 2011.12.22. 14:33:05

@Dr.laikus PhD: de szerintem meg többször egyáltalán ne is linkeld be, 20* is felesleges volt, ha te magad is azt hiszed, hogy a hálapénz adómentes, mert nem az.

Az adóterhet nem viselő járandóság egyébként azt jelenti, hogyha csak az a jövedelme van, akkor nem adózik, de ha más jövedelme van, akkor ahhoz hozzá kell számítani és abból adózni.

Szerintem ha a törvényre hivatkozol, akkor törvény számot és § számot jelölj meg és ne közel 2 éves apeh linket, mert az kevésbé meggyőző, mint a hatályos Szja. törvény - egyébként kettő kommentelő által is ideidézett - szövege. Várnám a jogszabályhelyet, ami kimondja, hogy a hálapénz adómentes, előre is köszi.

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 14:40:35

@g-dúrban zúgó kabóca:

Ne már!

Miért akartok adószakértők helyett új törvényt alkotni

Nem szerinted kell érteni, hanem a törvény szerint.

Attól, hogy mindnyájan ezt szeretnétek érteni alatta, attól még nem adózik.
Nem két éves, hanem tavalyi, ami idén nem változott. 2010-ben sem adózott, 2011-ben sem adózik.

Paragrafust idéztek tévesen értelmezitek. Akkor minek?

Nem adózik, ez a lényeg, a többi butaság.

lpt1 2011.12.22. 14:40:38

@Dr.laikus PhD: Biztosan...

5.§ (4) "A (2)–(3) bekezdésben nem említett, nem pénzben megszerzett vagyoni érték esetében a bevétel a vagyoni értéknek a megszerzése időpontjára megállapított szokásos piaci értéke."

Ha van "nem pénzben megszerzett vagyoni érték", akkor milyen lehet még?

g-dúrban zúgó kabóca 2011.12.22. 14:44:06

@Dr.laikus PhD: akkor okosíts ki bennünket kérlek egy vagy több vonatkozó jogszabályi rendelkezéssel, mert pillanatnyilag épp úgy áll a helyzet, hogy te nem támasztod alá, amit elképzelsz.

g-dúrban zúgó kabóca 2011.12.22. 14:49:58

@Dr.laikus PhD: "Nem szerinted kell érteni, hanem a törvény szerint." Nagyon egyetértünk! És mivel ez rád is vonatkozik, kérlek, támaszd végre alá jogszabályi rendelkezéssel, amit mondasz.

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 14:54:19

@g-dúrban zúgó kabóca:

A törvényalkotó értelmezése nem elég?

Ennél többet én sem fogok mondani.

Közszolga 2011.12.22. 14:59:19

@Dr.laikus PhD: Az Apeh nem alkot törvényt...

Közszolga 2011.12.22. 15:00:37

@Közszolga: S mielőtt kukacoskodnál, a NAV sem. Ellenben valóban aggályos lehet, ha a NAV honlapján ez szerepel, míg a törvény ilyen szempontból mást mond.

g-dúrban zúgó kabóca 2011.12.22. 15:00:45

Nem is kell, nekem bőven elég, ha segítesz abban, hogy hol mondott olyat a törvényalkotó, hogy a hálapénz adómentes?

Segítségképp itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ADÓMENTES (nemegyenlő adóterhet nem viselő járandóság) és arra, hogy TÖRVÉNYALKOTÓ (nemegyenlő APEH, ami meg már nincs is, de míg vót, bizonyisten nem alkotott törvényeket).
Tehát segíts, hol értelmezte a törvényt a törvényalkotó úgy, hogy a hálapénz adómentes? Ismét előre is köszönöm.

karcsibácsi 2011.12.22. 15:05:23

Előkerestem az "Útmutató a 2010 évről szóló személyi jövedelemadó bevallásához " c. hivatalos APEH kiadványt. Ennek 11. oldalán szó szerint ez szerepel:

"Itt kell bevallania azt az összeget, amelyet nem önálló tevékenységére tekintettel borravalóként, hálapénzként kapott" Mármint az adóbevallás 17. sorában (Egyéb jogcímen kapott jövedelem)

" Ha a borravalót,hálapénzt ön az önálló tevékenységével összefüggésben kapta, akkor azt a 10. sorban kell bevallania."

Ha a munkáltató osztja szét, bérjövedelemnek számít és azt az M30-as igazolásnak tartalmaznia kell.

Akár így, akár úgy, adóköteles (elvileg).

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 15:06:14

@g-dúrban zúgó kabóca:

Nem segítek.
Dodonai vitákba nem megyek bele.
Bocs....

Minden esetre a törvény értelmezéséért ne kérjél pénzt.

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 15:33:04

@karcsibácsi:

Benne maradt abben a tetű kitöltési útmutatóban.
Minden tájékoztatón közlik, hogy NEM.
Minden továbbképzésen megtanuljuk, hogy NEM.
Sok pénzért.
Sőt, ha jól emlékszem megjelent a helyreigazítás még akkor.

Ezért kopiztam az APEH állásfoglalást.

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 15:49:46

@karcsibácsi:

A törvény sem tartalmazza az egyéb jövedelem címszó alatt.

Egyedül a vagyoni értékű jog átruházásánál adóköteles, ennek megvannak a különös szabályai.
Fel kell értékelni, piaci értéket kell figyelembe venni, szal' jobb ha ilyet nem fogad el senki. Más címszót kell keresni rá, mert nagyon derága mulatság.

karcsibácsi 2011.12.22. 15:51:35

@Dr.laikus PhD:

Úgy látszik, adokik tudják ezt. Még senkitől sem hallottam, hogy bevallotta volna az apehnak.

Büszke_troll 2011.12.22. 15:52:40

Mindkét félnek igaza van. Az szja törvény alapján fizetni kellene, de hoztak róla külön jogszabályt. Akit nagyon érdekel, google-zza ki.

Egyébkén, szja bevallás talán 21. sor

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 16:01:16

@karcsibácsi:

Ha van könyvelőjük azért, ha nincs akkor meg minden bevallási időszakban cikkeznek róla.

A törvény nem egyértelmű, de nem nevesíti.
Olyan matolcsys ;), következtetni lehet, ezért kértek állásfoglalást.
És ugyi akkor nincs mit tenni.
Azért furi lenne, hogy csak a taxis, az orvos adózzon, a fodrász már nem, ráadásul még becsülni sem lehet, vagyis vizsgálni sem.

Van éppen elég aggály miatta.
Ha pentatón kabóca kijavít (matolcsy)és kötözködik, nana... :DD

g-dúrban zúgó kabóca 2011.12.22. 16:08:37

@Büszke_troll: engem nagyon érdekelne, de a google segítségével sem lett meg. Ha neked esetleg meglenne, megköszönném, ha leírnád a számát.

Közszolga 2011.12.22. 16:08:47

Hát, a gugli hálapénz + adóköteles vagy hálapénz + nem + adóköteles keresésre csupa olyan cikket dob ki, amely szerint adóköteles a hálapénz.
hálapénz + "nem adóköteles" kifejezésre meg a praxis blog a 2. helyezett.

Egyébként meg:
www.penzcentrum.hu/karrier/ide_sujt_le_a_kormany_jaj_a_halapenzeseknek.1030329.html

karcsibácsi 2011.12.22. 16:42:24

azért a gugli nem jogforrás...

Dr.laikus PhD 2011.12.22. 16:49:15

@Közszolga:

A jövőben tervezik.
Nem olvastam, nem lett belőle semmi azt hiszem.

Miért nem jó nektek az APEH állásfoglalása és nem a ti törvényértelmezésetek?

Ki a f....m ellenőriz és büntet?

Én elhiszem, hogy szeretnétek, de akkor erről a bevételről a számviteli törvény szerint számlát kéne kérnetek és adni is kéne.

A bevétel csak így lenne ellenőrizhető, a többi buborékfújás és a hozzátok hasonlóknak a cirkuszt a népnek játék lesz.

Kérjél akkor számlát a zőccségestől, merugye sokkal többet keres, mint egy orvos, vagy a fodrásztól (nem nyugtát, számlát), mindenkitől aki arra hivatkozik, hogy fizesd meg neki az áfát, ect....
Nem a milliomos adóját kell csökkenteni, hanem a vállalkozásokat helyzetbe hozni, hogy ne a számlavásárlás és a fekete munkás kerüljön kevesebbe, mint a valóságos tényleges hozzáadott értéket termelő melósának a tiszta bérköltsége.

kisgalád 2011.12.23. 20:28:22

A korrupció szörnyű dolog, én is utálom az ilyen játékokat, főleg mert engem mindig kihagynak.:)

Braincelle 2011.12.23. 22:17:27

@ReignOfdark:
Nekem is fáj, és maximálisan egyetértek Péterrel. A helyében én úgy éreztem volna, hogy a bizalmamat lopták meg, és valószínűleg neki is ez fájt, nem a plusz fél óra, amit biztosan szó nélkül elviselt volna, ha mondjuk egy akut, rossz állapotú beteget, vagy egy várandós anyukát hívnak be előtte.

Mille38 2011.12.23. 23:31:54

@Dr.laikus PhD: (Nem orvos vagyok, adótanácsadó...) Szóval nemcsak azért nem adómentes a hálapénz, mert tételesen kimondja az szja tv, hogy nem az - hanem azért is, mert az adózás rendjéről szóló tv tartalmazza, hogy a jogellenesen szerzett bevétel is adókötelezettség alá esik. (Attól, hogy megadóztatják, még nem lesz legális.)
A számlaadás a hálapénz esetén sokkal bonyolultabb, de most nem írom le, mert késő van, esetleg majd máskor, ha tényleg érdekel bárkit is.

Braincelle 2011.12.23. 23:48:18

@Mille38:
Eddig azt hittem, hogy ha valaki bevallja az adójában a borravalót vagy a hálapénzt (és itt most az utólag kapottra, nem a korrupcióra gondolok), akkor az legális. Ha nem így van, akkor mért nem? És mi van a pincérek borravalójával? És a pizzafutáréval? És a fodrászéval? Attól nem legális, hogy nincs rá szerződés? Tényleg érdekel, nem provokatív céllal kérdezem.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.24. 07:13:51

@Mille38: "adózástól nem lesz legális"
akkor minek adóznék utána?
akkor az adója sem legális.

Dr.laikus PhD 2011.12.24. 07:30:05

@Babette_:

Így van.
Ezért írtam a számlaadási kötelezettséget, de annak is vannak feltételei.
És lehet tovább gondolni az SzJA törvény egy félmondatát ami csak dühíti a beteget, árkot ás és bizalomvesztést okoz akkor, amikor szándéka sincs és lehetősége sincs megadóztatni.

Mille38 kifejti majd, ha kipihente magát. :)
Nem lenne szakma az adószakértés, ha egyértelmű világos adótörvényeket írnának.

Agyalap 2011.12.25. 12:50:51

@SusanneF: Miért is sajátos a páciens gondolkodása? Mert felháborodott, és ennek hangot is adott?
Az "ez van" hozzáállás következménye mindez. Ha nincs "ez van", egészen pontosan ez nincs :) akkor egyszerűbben mennek a dolgok. Az állam fizesse meg az orvosokat, mert én bizony adok erre pénzt az államnak - nem is keveset.
Hajrá Péterek, ne rejtsétek véka alá a felháborodásotokat!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása