Amputálni akarták mindkét lábamat

2011.12.20. 06:00

Tisztelt Praxis!

 

Érszűkületet állapítottak meg a bal lábamon.Nos kezelgették is rendesen.Míg egy napon szövevényes úton bekerültem a Bajcsyba.(de minek). A nagy tudású orvosok kitalálták,hogy MINDKÉT LÁBAM amputálják!Nos ezt a tényt csak a műtőasztalon hallottam meg.Természetesen nem egyeztem bele így jött a megdöbbenés.A műtős rögtön azzal kezdte,hogy-hisz "aláírta a beleegyezést"!Nos akkor kezdték keresni a nyilatkozatot ami nem volt,(hisz nem írtam ilyet alá,így nem is lehetett).

 


Ekkor gyorsan a család tagommal akarták ezt a nyilatkozatot aláíratni,mondván én nem vagyok döntés képes!!!Ez sem sikerült.A műtét gyorsan elmaradt!Nos amikor úgy cirka két-három napon keresztül ment a "fűzőcske",hogy engedjem levágni mint két lábam akkor jött a kérdés.Mért is,vagy mért kellene?Rögtön kaptam is egy kielégítő választ.Mely szó szerint így hangzott:


Azért KELL mind két lábát levágni
- mert ez így a legegyszerűbb orvosi beavatkozás
- mert ennek a műtétnek a legkevesebb az utólagos rizikófaktora és szövődménye
- mert így "csak" 40 percig foglalt a műtő
- mert ez hozza a legtöbb pénzt a kórháznak!


Nos balgán feltettem a kérdést-és hol van az ember?
Nos a hülye kérdésemre jött a szakszerű válasz.Csak NÉGY OKRÓL BESZÉLTEM!!!ÉS NEM ÖTRŐL!!!!!
A vége egyszerűen az lett mivel nem voltam partner az amputációban így egy szép reggel bejött egy főorvos és megkérdezte:


(Megint szó szerint)Mi a francért nem szedem a sátorfámat és tűnők el innen a fenébe????Eljöttem,de azzal a kijelentéssel,hogy
sem latinul sem magyarul nem szerepelhet az önkényes távozás!!Nos erre 3 napig gondolkodtak a záró jelentésen mivel ennyi idő után kaptam kézhez!!!


Az ügy pikantériája,hogy az eredeti megállapítás szerint az érszűkület műthető volt!!Egy másik kórházban meg is műtöttek és ennek már 4 éve és köszönöm nem egy darab cipőt kell vennem hanem EGY PÁRAT!!!

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karcsibácsi 2011.12.20. 13:02:23

@Dr.laikus PhD: Éger az orvostársadalmat inkább csak megosztotta és magára haragította. A saját pecsenyéje sütögetésén (2 milliós havi fizetés) kívül nem sok mindent csinált. Újboli megválasztása is nagyon necces, könnyen lehet, hogy a bíróság érvényteleníteni fogja. Mint érdekképviselet, abszolút nulla, de inkább negatív.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2011.12.20. 13:05:57

@karcsibácsi:
"Jelentkezzen, aki ilyent már hallott orvostól. Én, aki köztük dolgozom, még biztosan nem! Nem is hiszem el. "

Én meg egy autószerelő-műhelyben dolgozom. Sok rosszat mondanak az autószerelőkről, de én ezeket nem hiszem el.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 13:15:57

@Hoppácska:

Ó istenem!
Itt az autószerelőkről van szó?

Moan 2011.12.20. 13:18:15

@Dr.laikus PhD:

Egy ironikus példa volt... Hoppácska részéről. :)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.12.20. 13:18:36

@Dr.laikus PhD: Köszönöm kérdésed, jól vagyok. De a dologhoz tartozik még, hogy intenzív kezelés után, Sopron 3-hét. Teljes érdektelenség, úgy kellett könyörögni, hogy vigyenek gégészetre, mert elégtek a hangszállaim, és nem akart az eredeti hangom vissza jönni. Pedíg telefonon dolgozom, szóval munka eszköz. Végül le vittek, meg nyugtattak, hogy most már kezdenek vissza forrni a hangszálak. Kértem egy szív katéterezést, miután apám 41-évesen szín érrendszeri problémába halt bele. Mondták nem indokolt, mehetek haza. Majd még új ( külön fizetett háziorvos, aki belgyógyász kardiológus. egy tapasztalt idős doki, szintén hiába kértem a szívkatéterezést. Hatalmas fáradság miatt, ő is azt válaszolta nem kell. míg berágtam, és nem adtam adíg a negyed éves pénzt míg beutalót nem adott. Na így egy héten belül bent voltam az Országos kardiológián, fel mentek, ki derült el van záródva az egyik fő verő ér. Fel lőtték, a sztent (ha jól írom ? ). Így meg maradtam, még is : ))) meg azóta jobb a vérellátás a tüdőmnek is. Úgy hogy intenzív után, még másfél év hadakozás, a szív katéterezésért, és így már minden okkés.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 13:21:08

@Moan:

Tudom, de a különbség annyi, hogy autószerelő több, van mint amire szükség van, orvos meg lassan nem lesz.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 13:25:49

@Ari11:

Örülök.
Marand ért a problémádhoz.
Azt hiszem, egyszer már kitárgyaltuk a tiéd, vagy egy kísértetiesen hasonlót.

A hálapénzhez nem tudok hozzá szólni.
Egy kórteremben feküdtem egy asszonnyal, ő azt mondta, hogy pénz nélkül nem foglalkoztak vele.
Ott voltam és én nem adtam.
Ugyanannyit foglalkoztak vele is és velem is.
Nem tudtam meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.
Ha másba nem, akkor abba képzelte bele a rossz bánásmódot, hogy egy kanállal kevesebb levest kapott.

Moan 2011.12.20. 13:31:58

@Dr.laikus PhD:

Értelek. Egy másik posztban írtam, hogy az én véleményem az, hogy igenis az egészségügytől nem elvenni kéne a pénzt, hanem különös figyelemmel éppen belepumpálni kéne.. Mint ahogy az oktatással kapcsolatban is így vélekedem. De azért, mert szar a rendszer ne az egyszeri jobbágyokat nyúzzák még az orvosok is! Mari néni mit tehet arról, hogy a dokinak fáj a szakmája? Elég pénzt fizetett bele a kasszába azért, hogy a megfelelő ellátást kapja.
Sokan arról hadoválnak, hogy a beteg figyeljen oda. Aztán ha odafigyel, meg azért cseszik le, mert minek szól bele? Ez abszurd. Az orvosok kivívták kvázi a bizalmat. Az állam meg elszedi a pénzt az egyszeri polgártól ezt a bizalmat alátámasztandó... Már megbocsásson a világ, de ha az Orvos azt mondja, hogy bízzam benne, az állam meg azt, hogy adjam oda a pénzem amit majd az orvosoknak ad, akkor én bizony elvárom, hogy az a doki, aki a szakmájára egy amúgy szép esküvel felesküszik, az nagyon komolyan és nagyon kedvesen álljon hozzám.
Ha erre nem képes, akkor ne nyafogjon mint egy pisis kisgyerek, hanem húzzon el kapálni és termeljen kaját. Mint annyian, akik versenyeznek azért, hogy munkájuk legyen és élelem az asztalon.

sárga nyúl 2011.12.20. 13:40:25

A fiam műtétjének beleegyező nyilatkozatát a műtét után vették át. Kutya nem kérte előtte. És kaptunk a műtéten egy kis ráadást, amiről korábban nem esett szó. Ettől a kettőtől eltekintve azonban fenntartom, hogy elégedettek voltunk a kórházzal, viszont az is biztos, hogy ha még egyszer én, vagy valamelyik családtagom sebészhez kerül, a műtét előtt jó alaposan elmagyarázom, hogy csak azt csinálhatja meg, amit megbeszéltünk. Ugyanis mostanában hallottam egy másik sztorit is egy nem kért, ám kapott műtéti beavatkozásról. Úgy látszik, ha az ember már öntudatlanul fekszik a műtőasztalon, akkor elkapja a sebészeket a munkakedv. Vajon a fizetős plasztikai sebészeknél ez miért nincs így?

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 13:43:34

@Moan:

Nem sír, hanem erején felül dolgozik, ha meg nem bírja, hogy a beteg, vagy az állam ok nélkül kioktat és jobban rinyál, mint kellene, hát elmegy oda ahol van lehetősége pihenni, élni, gyereket nevelni, tanulni, mindazt megtenni amit a beteg is megtehet ha éppen nem beteg.

Azért nem csak egészségügyi járulékot fizetünk, hanem adót is, a rosszul felhasznált, újraosztott adó ugyanúgy az életünket rövidíti meg.

Ennek a vége az orvos. Rajta csattan minden ostor.
Nem furcsa?

Azért a teljes tudatlanság nehogy már erény és elfogadott picurka hiba legyen, mert járulékot fizetünk....

"Mint annyian, akik versenyeznek azért, hogy munkájuk legyen és élelem az asztalon."

Még mindig nem megy át a koponyacsonton, hogy megvívták a versenyük és a világ jobban becsüli, ki tudja használni a versenyelőnyét.

lazadozo 2011.12.20. 13:45:45

@Dr.laikus PhD:

Nos sajnos csak most vettem észre a bejegyzést.Ezért válaszolok ilyen soká.
A feltevés,hogy:
1.) orvos mond-e ilyet egy betegnek? válasz igen sajnos mond(ott)!!
2.) bevisznek-e a műtőbe?Igen be.Nem beszélnek előtte veled?Nos nem.Az indoklás az volt mikor én is ugyan ezt kérdeztem a válasz egyszerű frappáns.-"MAGA GYÓGYSZER BEFOLYÁS ALATT ÁLL ÍGY DÖNTÉS KÉPTELEN!!"
3.) bármelyik kórház ha az illető "ÉLETVESZÉLYBEN VAN"!!
4.) igen létezik ha előtte megfelelő mennyiségű és minőségű gyógyszert kap!!

A többit meg ellehet olvasni a "BORS" újság
2008.április 28-án megjelent számában!
illetve a TV2 Mokka 2008 májusi adásában
lehet megtekinteni!!

L0mpos 2011.12.20. 13:49:21

Nem szeretnék senkinek a lelkébe tiporni, de látva azokat a hozzászólásokat amikben a magyar orvosok a tudatlan, hányaveti, arrogáns és pénzhajhász hentesek szerepében tetszelegnek, na attól parányit ökölbe szorul a homlokom.
Akiknek ilyen hangzatosan sarkos véleményük van, és előszeretettel emlegetik hogy mi történt a 80-as években a szomszéddal, még 93-ban a postással az mérhetetlenül el van tévedve. Tessenek szívesek lenni utánanézni NAPONTA hány műtéti beavatkozást végeznek ebben az országban. Nyugodtan nézegessék hozzá, mennyit keresnek az orvosaink. Nézzenek szét a kórházakban, és bátran kapjanak sokkot, hogy ezek az emberek 6-8 évi tanulás (a magyar orvos képzés még mindig világszínvonalú, tehát nem büfészak) után milyen körülmények között dolgoznak éhbérért. Össze lehet vetni a műhibák számával.
Vérlázító, de ma már iparággá nőtte ki magát az, hogy a magukat félholtra dolgozó tisztességes orvosok a legkisebb műtéti hiba miatt olyan kártérítési pert kapnak a nyakukba amit jó esetben egy életen át fizetnek, rosszabb esetben feladják a szenvedést és felkötik magukat az első masszívabb faágra (családi ismerős). Azt talán mondanom sem kell, hogy a műhibaperek megszerzéséért kiváló ügyvédek egy csoportja ökölharcot vív.
Természetesen, ahogy vannak csapnivaló hidegburkolók, autószerelők és dalszerzők; úgy vannak trehány, slendrián és lelkiismeretlen orvosok is. Arról persze nem született még blog (és gyanítom nem is fog) hogy hány ember életét mentették meg csodával határos módon, illetve úgy általában milyen pozitív tapasztalatok születtek.
Annak nincs hírértéke.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 13:52:33

@lazadozo:

Itélet van már?
Gondolom tettél feljelentést.

kerecsen2010 2011.12.20. 13:56:09

ad 1: Beteg bement érszűkület-műtétre (az volt a terápiás javaslat, hogy műthető). Műtét alatt a kórház amputációt értett.
ad 2: Számomra teljesen hihető, a Bajcsy egy amputáció (mániás?) kórház. Ismerősöm kezdő sebészként évekig csak amputált ott (pezsgővel ünnepelte az első vakbél műtétjét). Már akkor is gyanús volt, honnan van ennyi amputálni-való?

Moan 2011.12.20. 13:59:18

@Dr.laikus PhD:

Hát menjen el. Nincs ezzel gond. Hanem marad orvos, akkor majd elkezd a népesség kicsit drasztikusabban fogyni...vagy talál megoldást erre a problémára. De ismételve amit mondtam: Ez egy választás és döntés kérdése és ha a doki úgy dönt, hogy marad és bevállalja ezt, akkor úgy lásson el minden beteget, mintha az az egyetlen beteg lenne. A jelen helyzetben a dokik jó része a frusztrációjának elsődleges okát a betegben látja. Álljon ki magáért más fórumon, ha problémája van, én drukkolok is azoknak akik ezt megteszik. De a beteg az csak egy beteg. Bár tőlem az orvos lehet bunkó is, mint Csernus, de a szakmáját lássa el becsülettel. Ne az legyen, hogy bemegyek hozzá, oda sem néz, azt sem tudja mi bajom van, de kioktat, hogy ő az okosabb, aztán meg kiröhög, mert úgysem tudok másik dokihoz menni.
Mellesleg szerintem egy csomó orvos teljesen alkalmatlan a pályára.
Senki nem mondta, hogy a tudatlanság erény.
A többi adót hagyjuk és azt meg nem mondtam, hogy a tudatlanság erény. De mint ahogy cipőt sem javítok, meg autót sem, meg nem vagyok hegyimentő, így a gyógyítást is elvárhatóan az orvosra bízom. Vagyis én annyira nem, de ez akkor is reális elvárás lehet bárki részéről.

L0mpos 2011.12.20. 14:01:37

@kerecsen2010: ...és minden harmadnap érdekes ízű T-Bone steaket szolgáltak fel az intézeti kantinban.
...és a főorvos Dr. Mengele József.

novákandris 2011.12.20. 14:03:24

@Dr.laikus PhD:
Persze, sok az irígy és rosszindulatú ember, ez igaz.
Nekem inkább kedvező előítéleteim vannak az orvosokkal kapcsolatban, az a határozott véleményem, hogy az ország legtehetségesebb és összehasonlításban a legmagasabb morállal rendelkező rétege. Megérdemelnének sokkal több megbecsülést és persze anyagiakat.

Ezzel együtt a magyar egészségügy szétesőben van és ez azon is látszik, ahogyan a frusztrált dolgozók a betegekkel bánnak.

Nekem is vannak nagyon jó tapasztalataim is, sőt, többségében nagyon jók (köszönhetően a combos protekciómnak). És sajnos olyan is van, amikor egy henteskülsejű tahó szedte el a pénzemet a rendelés alatt, Dr. akárki kitűzővel.

Egyik tragikus, felháborodott történet jön be a másik után, Te meg csak annyit vagy képes (tartalmilag) odaírni mindegyik alá, hogy Te nem hiszed el, a posztoló hazudik, mindenki aki elhiszi minimum naív, de lehet, hogy gazember.
Amit csinálsz, az inkább tűnik struccpolitika és korlátoltság következményének, mint bármi egyébnek.

Sőt, Te már az uzsoki-ügy nyomozását is lefolytattad egyedül, arról is tudod, hogy kamu és aki ezt nem hiszi, arra szitkokat szórsz.

kerecsen2010 2011.12.20. 14:04:25

@sárga nyúl: Ja, van ilyen mánia. Engem is elaltattak egy pici mióma méhnyakról történő eltávolítása miatt, aztán az intenzíven ébredtem, mert a doki úgy gondolta (csak nem említette), hogy a küret hozzátartozik az eljáráshoz, minek során átszúrta a méhemet. A beleegyező nyilatkozat sz...t sem ér, az van benne, hogy a műtét előtt teljes tájékoztatást kaptál és beleegyezel. Arról, hogy mi volt a tájékoztatás, egy szó sincs benne. Itt persze (számomra) egyértelműen kiderült, hogy nem kaptam teljes tájékoztatást, de ezt semmilyen módon nem tudtam volna bizonyítani. A műhiba miatt pereskedhettem volna, de minek, hiszen végül is életben maradtam, a méhem is megmaradt, igaz, utána csak egyszer sikerült teherbe esnem, azt is mindjárt elvetéltem. De ez sem bizonyítható, hogy a műhiba miatt van.

Alternatív 2011.12.20. 14:07:43

@veghist: Tudomásom szerint a 12%-nyi rokkantnyugdíjas fele-kétharmada túl van az öregségi korhatáron. Őket más országokban nem a rokkantnyugdíjasok közé számolják. Ha a magyar rokkantnyugdíjasokat is így számolod, nálunk is hasonló adatok jönnek ki, mint amiket idéztél.

Például telefonközpontosnak egy kéz, egy fül és egy száj is elég. Csak éppen az utóbbi húsz évben elhanyagolhatóan kevés telefonközpontosra van szükség.
De akkor is: hogy néz már ki az, hogy ha egy láb nélküli, félkarú, félfülű emberre azt mondod, hogy NEM rokkant?!

Moan 2011.12.20. 14:08:20

@L0mpos:

Legyen ilyen blogbejegyzés. Írj egy ilyen posztot. Én szívesen elolvasom. Hajrá. Írj olyat amikor a dokik jófejek. :) Én egyszer írtam. Mondjuk senki nem reagált rá. :) De azét én a mai napig is jó érzésekkel gondolok arra a dokinőre aki egyszer kezelt...Bár ennek valszeg más okai vannak,nem a szakmaiság. :)

novákandris 2011.12.20. 14:10:50

@Moan:
Ha bunkó az orvos, legjobb tudomásom szerint az szakmai hiba. A gyógyulásban nagy szerepe van a pszichés állapotnak. Ha valaki súlyos beteg, az élete múlhat azon, hogy megalázóan bánnak vele, vagy emberhez méltó, segítő környezetben lábadozik. Nem lehet elválasztani a "szakmai" minőséget a beteggel való bánásmódtól.

Egyetértek azzal, hogy sok orvos a betegen vezeti le a frusztrációját. Pedig ha lenne bennük egy kis kurázsi, akkor nem a páciensekkel hadakoznának, hanem egymással összefogva érvényesítenék az érdekeiket - és a betegeikét is egyben. Harcolnának magasabb bérért, jobb munkakörülményekért, az egészségügyön belüli törvénytelenségek ellen.

Nagyon drukkolok a rezidenseknek, a hasonló, bár sokkal erősebb szlovák mozgalom eredményre jutott.

penelope garcia 2011.12.20. 14:11:16

Értem, hogy miért volt durva a helyzet, azonban a levélíró nem tette magát szimpatikussá. Valahogy az az érzésem, hogy pont az a fajta, aki már a műtét másnapján kisurran dohányozni.

lazadozo 2011.12.20. 14:11:52

@Dr.laikus PhD:

Nos nincs ítélet.

Mivel nem akartam és a mai napig nem szeretnék pert csinálni.Ennek több oka is van de csak kettőt mondok.
1.) mind a mai napig bízok az orvosokba.Mert ugyan akkor többen is foglalkoztak velem és több orvosnak is köszönhetem,hogy EGY PÁR cipőt kell venni és NEM EGY DARABOT!!
2.) Orvosok között dolgoztam és sokan NEM ÉRDEMELNÉK MEG azt,hogy INDOKOLATLANUL sértegessék és bántsák őket.Amikor is ELHIVATOTTSÁGGAL ÉS MONDHATNI ERKÖLCSI MEGBECSÜLÉS NÉLKÜL DOLGOZNAK!!

De a hitelesség kedvért.Nos mind a mai napig hallgat a kórház annak ellenére,hogy mind a médiában mind mindenhol megjelent a riport.Nos ha nem lenne igaz akkor melyik kórház nem perelne hitel rontás miatt??
Nos erről ennyit.

kerecsen2010 2011.12.20. 14:15:16

@Dr.laikus PhD: "Érszűkületes beteg legalább úgy ismeri az állapotát, mint a rákos betegek." Találó. Sajnos, a családban sok rákos volt, ismeretségi körben is. Közülük egy, azaz egy darab van tisztában az állapotával. (Legalábbis ő úgy hiszi. De még érhetik meglepetések.)

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 14:15:23

@novákandris:

Kedves összekeversz valakivel.
Ritkán kérdőjelezem meg a posztolót.
Nagyon ritkán.

Moan 2011.12.20. 14:15:43

@novákandris:

Jó, persze, ne legyen bunkó, csak kicsit sarkosítottam, jelezve, hogy még talán az is beleférne, ha mellette a munkáját becsülettel látná el némelyik.
A rezidenseknek meg én is drukkolok. :)

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 14:18:39

Én befejeztem egy időre, illetve mára.

A saját igazatok érdekében, nem ismerve a helyzetet, hisz nem jártok orvos, ha igen a tapasztalat jó.

Akkor mit akartok?

Napi 15 beteg helyet napi 540-70 beteg tisztességes ellátását hogyan képzeli itt bárki?

Olyat mondok, hogy magam is megbánom!

novákandris 2011.12.20. 14:21:23

@Dr.laikus PhD:
Első mai bejegyzésed első mondata:
"Szerinted mond ilyet orvos betegnek?"

Én ezt nem tudom másképp érteni, minthogy megkérdőjelezed a poszt állításait, hitelességét.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 14:21:32

@lazadozo:

Szerepeltél a bulvárban és akkor már igaz amit ide hánytál?

Ha a kórháznak van esze, akkor tudja kivel csináltak riportot és feljelent.

kerecsen2010 2011.12.20. 14:22:48

@ferra: "Anyuka csak aggódik" - Nem értem, miért a rendszerben találja a hibát? Itt bizony az orvos volt kretén, akármilyen rendszerből fakadó oka volt elhajtani a beteget. Értem, kolléga. Annyira lojális, hogy még amikor a gyereke életét kockáztatják, akkor is a rendszer a hibás, nem a csodálatos orvostársadalom egyik ékes példánya.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 14:26:48

@novákandris:

Attól, hogy a mai poszt egy tömény hülyeség, karcsibácsi leírta miért, attól én ÁLLANDÓAN? megkérdőjelezek bárkit?

Nem mondtam ítéletet az Uzsokira, rosszul emlékszel.
Belinkeltem, hogy az inkriminált orvosnak nincs szakvizsgája a nyilvántartás szerint.

Szóval emlékezz, mert habár nem vagyok fiatal, de jó a memóriám barátom.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.12.20. 14:30:00

Egyszer élnék bele pici magukat az ember helyzetébe.

mariabloghu · http://maria.blog.hu 2011.12.20. 14:32:45

A posztoló hazudik. Egy darab cipőt nem árulnak.

OFF:

Miért nem kommentezhetek az eredeti nevemen ebben a blogban?

2011.12.20. 14:35:59

@novákandris: Ez Nyugat-Európában is pont így van :) - minden kórházban halnak meg a körülmények miatt.

Annyira nem szeretem, mikor @answ: stílusában oktatják az embert egy síbaleset vagy egy esetleges élmény kapcsán, hogy hogyan is működik az eü Nyugat-Európában. Vagy az USÁ-ban. Én még finoman szólva kezdő vagyok ezen a téren - tapasztalataim inkább hónapok mintsem évek -, de írkálnak/írkáltak ide olyanok, akiknek több éves külföldi ÉS itthoni tapasztalata van, akiknek már szó szerint semmi érdeke jobbnak feltüntetni az itthoni helyzetet, vajon mi jár a kedves kommentelő fejében, mikor egy ilyen szakembert kioszt a jelenlegi meg a magyarországi munkakörülményeiről?

Nagyon visszatetsző ám ezt hallgatni, talán nekem azért is, mert 20 hónapja egy magyar kórházban dolgoztam, 15 hónapja egy németben és most egy spanyolban, a magyarban a munkaszervezés kiváló volt, a pénz minimális, a németben a munkaszervezés közepes a pénz meg sok, a spanyolban a munkaszervezés hiányos a pénz viszont szintén sok, az eredmény ennek fényében sejthető; csak azt utálom, amikor jön valaki, aki elkezd hóhérozni meg hentesezni.

Akik átlátják a helyzetet, és átlátnak azok feje fölött, akik a mostani helyzeten hőbörögnek, tudják, hogy a jelenlegi állapotokat a közeljövőben vissza fogják sírni a polgártársak. Ennek persze rém hibás interpretációja az, hogy eszerint a jelenlegi helyzet védhető. A helyes üzenet az, hogy a helyzeten változtatni kell, mert nagyobb baj lesz, és kész csoda, hogy most még ilyen színvonal van.

Akik benne vannak, és látják, hogy olykor nincs fájdalomcsillapító vagy modern antipszichotikum egyetemi centrumokban, az ügyeletet rezidensek vagy megbízhatóbb/törekvőbb 5.-6. éves hallgatók viszik, akkor kicsit kevésbé hatódnak meg az olyan panaszon, hogy csúnyán nézett az orvos vagy le kellett vetkőzni a vizsgálathoz.

Amikor ilyen kifogásokkal él valaki a magyarországi eü-gyel szemben, akkor gondolkodjon el egy pillanatra, és kicsit tájékozódjon, mielőtt mindannyiunk örömére kiönti a bánatát.

L0mpos 2011.12.20. 14:37:16

@Moan: szívesen írnék, de te is láthattad: senki nem kíváncsi rá.
A sikerek, az életmentés, a napi több ezer sikeres műtét az smafu. Az természetes, az rutinból megy. Akkor lehet a tenyereket dörzsölni, ha mégis hiba történik. Mondom, sokan ugranak a vérszagra. Nem kell a hangulatot kelteni.

Szumi 2011.12.20. 14:37:53

Nekem vakbélfájdalmak miatt kellett befeküdnöm, a H***-i kórházba. Napok múltán a vizitnél közölték, hogy levágnák a lábaim. Természetesen nem egyeztem bele.
Bosszúból valamiféle altatókoktélt adhattak, mert csak másnap ébredtem fel és döbbenten tapasztaltam, hogy a lábaim ugyan megvannak, de a csontokat kioperálták mindkettőből, így nem tudok járni, mert összeomlok, valahányszor rájuk állnék.

lazadozo 2011.12.20. 14:47:43

@Dr.laikus PhD:

Nos azt hiszem én a kulturáltan szóltam hozzá.
Nos esetleg ha hányni akarsz az a magán ügyed.Ha a Saját zsebedbe az is.De ha esetleg nem hiszed el a sztorit akkor nagyon szívesen találkozok is Veled.!Nos ez,hogy teszik.Persze csak is kizárólag fehér asztal mellet elbeszélgetve.A kulturális kifogásolni valódra meg nem vagyok kíváncsi!
A másik kifogásod.Nos a kórház igen is tudja,HOGY KI VAGYOK ÉS MIT AD ÉG?
NEM TETT SEM FELJELENTÉST SEM MÁS KIFOGÁST NEM EMELT.
Zárójelben még annyit,hogy a kórházi zárójelentésbe is szerepel!!
"a beteg minkét láb amputációjába nem egyezett bele"
igaz erre a záróra 3 napot kellet várni!!

sárga nyúl 2011.12.20. 14:54:29

@kerecsen2010: Mi kaptunk tájékoztatást nyomtatott formában, tényleg érthetően leírva. Csakhogy a plusz ajándékról nem... mivel arról nem esett szó. Úgy látszik akkor ez tényleg bevett szokás lehet.

veghist 2011.12.20. 15:06:19

@Alternatív: De igen, rokkant, de ha változatlan a munkaképessége, vagy munkaképessé tehető, akkor nem jár neki "százalék". Azért jár a rokkantnyugdíj, mert valakinek megváltozott a munkaképessége. Ha visszaállítható, átképezhető stb, akkor nem kéne hogy járjon. Ez nem szociális ellátás, amit valaki azért kap, mert valamije nem ép. Az balszerencse, nem jár valakinek valami, ha elüti egy autó, csak azért, mert rossz neki.

KoK 2011.12.20. 15:10:08

@Dr.laikus PhD: Azt hittem már, csak én ülök hitetlenkedve...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2011.12.20. 15:17:00

@L0mpos:
"A sikerek, az életmentés, a napi több ezer sikeres műtét az smafu. Az természetes, az rutinból megy. Akkor lehet a tenyereket dörzsölni, ha mégis hiba történik. "

Ez nyilván igaz, de egy egyszerű vasúti váltókezelő se kerül bele a hírekbe azért, mert tíz éve tökéletesen vált, hanem csak azért fog bekerülni, mert egyszer rosszul váltott és összeütközött két vonat...
Ez van.

Lehet szidni olyankor ezt a váltókezelőt?

L0mpos 2011.12.20. 15:31:44

@Hoppácska: természetesen lehet szidni. szidni bárkit lehet, kérdés érdemes-e. nekem nem is azzal van problémám, ha Gipsz Jakab a váltókezelő ellen szót emel valaki ha hibázik, sokkal inkább az zavar, ha a te példáddal élve az jön le a történetből hogy: hát persze hogy elváltott, az összes váltókezelő alkoholista debil, aki 4 általánossal nem talált/keresett jobb munkát, egyébként is komcsi és nem mosakodik rendesen, ráadásul az anyjával is mindegyik milyen csúnyán bánik stb. stb.
Értsd az írást, ne csak olvasd.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2011.12.20. 15:41:18

@L0mpos:
"sokkal inkább az zavar, ha a te példáddal élve az jön le a történetből hogy: hát persze hogy elváltott, az összes váltókezelő alkoholista debil"

És szerinted ez jön le mindenkinek ebből a történetből, hogy minden orvos ilyen...? Hát tudod...

Mellesleg én húsz éve járok vonattal napi szinten, de még nem "találkoztam" rosszul dolgozó váltókezelővel (mindegyik vonat, amelyen ültem, célba ért épségben)...
Rosszul dolgozó orvossal már igen. Pedig sokkal ritkábban megyek orvoshoz. Ez van.

Mellesleg arra nem gondolsz, hogy ha ennyire vehemensen véded a hibázó orvosokat, akkor éppen ellenkező hatást érsz el?

"Értsd az írást, ne csak olvasd."

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.12.20. 15:43:20

@Dr.laikus PhD: Így van ahogy írod, a hála pénz nem oszt nem szoroz. Nekem 380-ezerbe volt az egész, ide-oda, ez a vég összeg. Én is azt mondom nem sokat számít, talán az ember saját meg nyugtatására, adja, meg azért mert tudja milyen annak az embernek a megfizetése, aki még is csak a sorsáról, életéről, család tagok további gondjáról dönt. igen ezt már ki tárgyaltuk itt, jól emlékszel. Nem is akartam ismételni ön magam, csak ez a két láb, még is csak húzósabb dolog. Ha bele ment volna az amputációba, az egész családja, más életet kellett volna hogy éljen. Csak neki akartam írni, hogy lássa, tényleg csak az segít ha, mi magunk is megpróbálunk kételkedni. Vagy sikerül vagy nem.Mert most azt gondolom, hogy mindennek ellenére, amit az orvos társadalommal tesznek, az egy bűn tény. Nem is csodálom, ha előfordul pár ilyen dolog. Pedig nagyon ki állt az orvos társadalom, a mai vezetők mellett, és most pont ők kapják a legnagyobb pofonokat.Hiába, még ha jogos is időnként a kritika, azért nem lennék ma orvos.

L0mpos 2011.12.20. 16:04:16

@Hoppácska: csak remélni tudom, hogy nem, nem mindenki gondolkozik ilyen módon, de sokan vannak. lásd.:
"Moan 2011.12.20. 12:31:21 Az Orvosok és az orvostudomány az olyan mint az egyszeri autószerelő munkája. Ha valami elromlott kiszereli az autóból. Esetleg ken rá valami kenceficét amitől majd még bírja egy darabig. :) Ha "kötelező" a működéséhez, akkor esetleg csere, de inkább csak kókler barmolás, ha azzal is megoldható átmenetileg.
Én így állok az orvosokhoz és az egész szakmájukhoz."
egyáltalán nem érzem vehemensnek a véleményemet, sőt azt hiszem igencsak visszafotam magam. mivel a családomban rajtam kívül az unokatestvértől a nagyszülőkig mindenki orvos, én magam 2 kórházban dolgoztam, ma pedig egy gyógyszercégben töltöm a munkaórákat - jórészt ismét csak orvosokkal körülvéve - talán állíthatom hogy van némi személyes rálátásom és tapasztalatom is orvosokkal kapcsolatban. És én most itt nem a szakmai oldalukról beszélnék.
Ne haragudj, de ez a szöveg "Mellesleg én húsz éve járok vonattal napi szinten, de még nem "találkoztam" rosszul dolgozó váltókezelővel (mindegyik vonat, amelyen ültem, célba ért épségben)...
Rosszul dolgozó orvossal már igen. Pedig sokkal ritkábban megyek orvoshoz. Ez van." mérhetetlen korlátoltságra utal. Csak hogy cáfoljalak: én ugyan ritkán utazom vonattal, de még soha nem sikerült Bp-Debrecen viszonylatban IC-vel minimum fél órás késés alatt megúszni az utat. Sőt, sikerült már repülőt majdnem lekésni mert a szerelvény Nyugati p.u. - Ferihegy távolságot 105 perc alatt tett meg.

egyébként talán akaratlanul is remek hasonlatot találtál a mai magyar rögvalóságra. az, ahogyan a MÁV működik szépen párhuzamba állítható a Magyar egészségüggyel. Az az apró különbség, hogy mivel itt maximum az emberek idegeit teszik tönkre és idejét rabolják a derék masiniszták, addig sajnos az orvosnak emberéletek felett kell igen gyakran dönteni. Itt nincs a folyamatban 2-3x-os biztonsági puffer, nincs elektronikus ellenőrző berendezés, viszont van egy életre szóló meghurcoltatás és adott esetben még súlyosabb következmények. A másik oldalon? Felelősségre vonás egy vonat késése miatt? Jó vicc.
Esetleg azon is gondolkodj el, milyen színvonalon szolgáltat Neked a MÁV, és milyen színvonalon az egészségügy. És nagyon szépen kérlek, vonatkoztass el egyszer az életben magadtól, és ne az legyen a válasz hogy: "...de velem..."
A mondást mindenki ismeri: csak az nem hibázik aki nem dolgozik.
És igenis kutya kötelességemnek érzem megvédeni az orvosokat, mert amíg látom milyen helyzetben vannak, a küszködésüket és tehetetlenségüket, azt hogy semmi megbecsülést sem kapnak, hogy annyi egy rezidens fizetése mint egy fővárosi kukásnak (!) addig a legkevesebb, hogy Ti, akik sajnos orvosi hibák áldozatai lettetek nem lobogtatjátok a véres zászlót, és egy kicsit a kulisszák mögé néztek.
Mégegyszer mondom: itt is létezik a tisztességtelen réteg, nem vitás, biztos van minimum 1%, de ne ez alapján ítéltessenek már meg az eü-ben dolgozók!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2011.12.20. 16:16:22

@L0mpos:
"egyáltalán nem érzem vehemensnek a véleményemet" írod, ugyanakkor "Ne haragudj, de ez a szöveg ... mérhetetlen korlátoltságra utal."

Bizonyára igazad van, mérhetetlenül korlátolt vagyok, te pedig nem vagy vehemens...

Hadd mondjak valamit: ha te beidézed nekem másnak a szövegét, amelyben negatívan írnak az orvosról, akkor én is beidézhetek neked olyan hozzászólásokat, ahol pl. lehazugozzák a beteget? Mások, nem te.

"És nagyon szépen kérlek, vonatkoztass el egyszer az életben magadtól, és ne az legyen a válasz hogy: "...de velem..."

Hát fentebb írta valaki, aki azon a véleményem van, amelyen te, hogy csak a saját tapasztalatunkról beszélhetünk... és rögtön hozzá is tette, hogy ő sosem tapasztalt rosszat az orvosokkal kapcsolatban...

"mivel a családomban rajtam kívül az unokatestvértől a nagyszülőkig mindenki orvos, én magam 2 kórházban dolgoztam, ma pedig egy gyógyszercégben töltöm a munkaórákat - jórészt ismét csak orvosokkal körülvéve - talán állíthatom hogy van némi személyes rálátásom és tapasztalatom is orvosokkal kapcsolatban."

Nem kétlem, hogy van tapasztalatod. Ugyanakkor abban sem kételkedem, hogy mérhetetlenül elfogult vagy irányukba!

Ez persze szíved joga! Csak - ahogy korábban írtam - ez pont úgy jön le, hogy "hát persze, hogy védi az orvosokat"...

L0mpos 2011.12.20. 16:35:04

@Hoppácska: bár mára befejezted, talán holnap majd elolvasod: egészen biztos, hogy elfogult vagyok. nem is lehetnék más, orvosok között nevelkedtem, és dolgoztam. ezt gondolom te nem mondhatod el magadról. viszont - és most kapaszkodj meg - nekem is vannak rossz tapasztalataim az eü-el kapcsolatban. pitiáner dolog, de kértem és kaptam anno oltást agyhártyagyulladás ellen aminek következtében baracknyi vadhús nőtt az oltás helyén, amit aztán alig látható 20cm-es forradás örök emlékével vágtak ki belőlem. továbbá, volt tályogos mandulaműtétem is, ami bevérzés után kishíjján elvérzéshez vezetett, és csak a transzfúziónak köszönhetően tudok most itt kommentelni.
mindkettő elkerülhető lett volna, egyetlen dolog miatt alakult mindkét dolog így: a saját hülyeségem.
NEM az orvos hibázott, hanem ÉN, mert nem vigyáztam a felkaromra 2 napig, majd okosan megnapoztattam. NEM az orvos hibázott, hanem ÉN mert a mandulaműtét után nem feküdtem ki az 1-2 hetet, hanem 5 nap múlva munkába mentem.
Nem szeretném ismételni magam, fentebb leírtam. A nagy számok törvénye alapján biztos hogy vannak rossz orvosok.
Viszont ha bárkit érdekelne leírnám a tapasztalataimat a betegfelvételi ablakból.
Pl.: Rózsika néni, a tampont nem újratölteni, hanem cserélni kell!
Hidd el, nem lenne mind ilyen vidám történet, pedig csak az orvosokra zúduló mocsok töredékét kaptam az arcomba.
Az a gond, hogy te és a hozzád hasonlók nem hajlandóak csak az érem maguk felőli oldalát nézni. Az érveket cinizmussal leseperni az asztalról pedig cseppet sem elegáns.

qbr 2011.12.20. 16:39:18

@lazadozo:
Megpróbáltam rákeresni interneten a veled történtekre, de semmit nem találtam. Tudnál adni hivatkozást, vagy kulcsszavakat? (Írtad, hogy a Mokka illetve a Bors foglalkozott a történeteddel, de nem igazán jól működik az archívumuk)

novákandris 2011.12.20. 17:01:09

@Dr.laikus PhD: És akinek nincs szakvizsgája a nyilvántartás szerint, az nyilván hazudik, igaz?

karcsibácsi egy troll. Irreleváns szemétkedéseket ír csak, úgyhogy nem szoktam elolvasni, amit ír, légyszi most se kényszeríts erre, inkább írd le Te, hogy miért lenne ez a poszt hülyeség.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.12.20. 17:04:55

Én aztán tényleg nem bírom a katétercsattogtatókat, de ez a történet úgy kamu, ahogy van!

novákandris 2011.12.20. 17:09:33

@ReignOfdark: Igen, sőt, Nyugat-Európában is van "selejt", mármint úgy értem, hogy műhiba, meg tévedés, meg tévedésből levágott láb.
Ami tudtommal itt nincs, az angolszász országokban meg van, az a megbízható és rendszeres statisztika arról, hogy mennyi ilyen van.

Amúgy itt a kommentekben inkább a bánásmód a hangsúlyos, az az, amit mi magunk is meg tudunk ítélni. Ilyen szempontból mik a tapasztalataid?

lazadozo 2011.12.20. 17:23:05

@qbr:

"Tisztelt Herczku Nóra!
A "BORS" napilap 2008 április 24-i száma 4 oldalán megjelent cikk vonatkozásában"
nos ennyit tudok hirtelenjében előbányázni.Sajnos a teljes cikk költözködés során eltűnt.A cikk írója:
Herczku Nóra volt.

a TV2 műsora 2008.04 28.-n a MOKKA műsorban lett leadva.Műsorvezető
Jakupcsek Gabriella volt.

sdani 2011.12.20. 17:30:17

Ugyan, a posztolonak valoszinuleg nemcsak a lababan volt erszukulet! :D

lazadozo 2011.12.20. 17:34:16

@qbr:

Egész pontosan így lehet megtalálni:

TV2 MOKKA 2008.04.28.án (hétfő)
"nem engedte amputálni a lábát" címmel

AzHofi 2011.12.20. 17:49:04

Én egyszer bementem a korányiba vakbéllel, és rám operáltak két orrot meg öt lábat.

AzHofi 2011.12.20. 17:49:54

Ja és a feleségemet gyíkká változtatták, de már jobban van.

Mark Bolt 2011.12.20. 17:54:38

Rögtön kaptam is egy kielégítő választ.Mely szó szerint így hangzott:

Azért KELL mind két lábát levágni
- mert ez így a legegyszerűbb orvosi beavatkozás
- mert ennek a műtétnek a legkevesebb az utólagos rizikófaktora és szövődménye
- mert így "csak" 40 percig foglalt a műtő
- mert ez hozza a legtöbb pénzt a kórháznak!

Hát emiatt is baromság. Ha meg akarnak győzni egy beteget, hogy amputáltassa a lábait, nem ilyen érveket hoznak fel. :-DD

zellerlevél 2011.12.20. 18:44:58

@Dr.laikus PhD:

Hm... nem egy utólag aláiratott beleegyező nyilatkozatot láttam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.20. 18:45:43

@rrokkant: "akkora felháborodást váltottam ki, hogy csak. Mi az, hogy én nem írom alá,"

Tanúsítom, ez így van. Családban valaki ugyanezt mesélte, alá akarták iratni a nem kapott tájékoztatást, és még ők voltak felháborodva.

Alexa1 2011.12.20. 19:03:48

A poszt irója privát felvehetné velem a kapcsolatot. Köszönöm.

Alexa1 2011.12.20. 19:03:48

A poszt irója privát felvehetné velem a kapcsolatot. Köszönöm.

irutavé 2011.12.20. 19:04:30

@Ari11: Várom hogy mikor és hogyan gyógyítottad meg magad!Ne haragudj Te aki infarktuson esel át,hogy keresel magadnak intenzív osztályon helyet?!Gratulálok gyógyulásodhoz,további jó egészséget kívánok!

marosy 2011.12.20. 19:14:31

Nem következetes a mesemondó. Ha mindkét lábát le akarták volna vágni akkor miért írta, hogy "nem egy darab cipőt kell vennem hanem EGY PÁRAT"???

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 19:19:47

@novákandris:

Akkor is és most is azt mondom, hogy még mindig nincsen szakvizsgája, viszont közgáz diplomája igen.
Ne add a pennámra a saját előítéletedet.

Nem érdekel, hogy karcsibácsiról mi a véleményed.
A tudás nem mindig onnan jön ahonnan te szeretnéd.
Amit ír azt tanuld meg, szívd magadba, használd fel, a többihez rakd és az egészbe ágyazva következtess.
Lehet, hogy az emberi betegségekről kicsit többet fogsz tudni és nem fogsz utálkozni.
Karcsibácsi nem troll, max. nincs türelme - nekem sincs - szándékosan értetlenkedő, a tudatlanságukra büszke leendő betegekhez, így elhumorizálja, keserűen a butaságot.

A laikus nem tudatlan. Élettani ismeretekkel legalább annyival kell rendelkezni, hogy eligazodj a neten és tisztába légy az ilyen posztok primitívségén.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 19:30:50

@zellerlevél:

Könyörgöm, ha valamit rosszul csinálnak abba miért kell belenyugodni?

Ez senkinek, az orvosoknak sem jó.

Azt még megbocsátom ha nincs ideje beszélni velem, de ha hazudni kényszerít az én esetleges káromra, azt nem.
Bocsánatot kérek! :(

zellerlevél 2011.12.20. 19:33:58

@Dr.laikus PhD:

Nem írtam, hogy bele kéne nyugodni.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.20. 19:39:08

Próbálom kihámozni, de úgy látom nem született válasz a reggel feltett kérdésemre: 4 év igazolja, hogy hibás döntés volt az amputáció.
Ha aláírja - és megtörténik - felmerül-e valaha is a kérdés, hogy rossz döntés volt?
Egyébként bocs, azt hiszem túlagyaltam a kérdést és olyan vizekre eveztem, ahol az orvos döntése megkérdőjelezhetetlen és soha, de soha nem derül ki, hogy hibás volt. Mert tudjuk: nem vitaalap a "mi lett volna ha..."

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 19:57:49

@El Visco Stello:

Egy amputáció után hogy tud kiderülni egy diagnosztizált, előrehaladott érszűkület esetén, hogy műhiba?

El Visco Stello (törölt) 2011.12.20. 20:01:42

@mariabloghu: Miért csudálkozol? Fikázni minden hülye tud.
Egyébként koccinthatnánk szilveszterkor. Tudod, mint a "Szépség és a szörnyeteg". (ne értsd félre)

El Visco Stello (törölt) 2011.12.20. 20:03:34

@Dr.laikus PhD: Jól látod. Ezt kérdezem én is. Nekem ugyan mindegy, de akinek levágták a lábát, lehet, hogy nem.

Dr.laikus PhD 2011.12.20. 20:06:48

@El Visco Stello:

Van-e előbb patológia, mielőtt veszélyes hulladékká válik?

Embriót vizsgálnak azt tudom.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.20. 20:22:13

@hagyma: A poszt fake, ezt én is látom. De a kérdést, amit felvet érdemes továbbgondolni.

exilis 2011.12.20. 20:30:30

Apámnak amputálták az egyik lábát, szintén érszűkület miatt. Az amputáció sokkolt minket, a kórházi befekvés csak műtétnek indult, fel sem merült bennünk ez a kimenet. Kisvárosi kórház, ismertünk minden orvost, a sebész történetesen a szomszédunk volt. Eltelt pár év, és a másik láb is egyre ramatyabb lett. Sokkal rosszabb állapotban volt, mint az amputált láb annó. Teljesen hideg volt a lábfeje, talán a nagylábujja már feketedni is kezdett, nem emlékszem pontosan. Feldobták elöttünk a labdát, vagy amputáció vagy halál, más alternatíva nincs. Ekkor már én sem voltam gyerek, minden követ megmozgattam ami tellett tőlem, és a megyei kórházban találtam egy orvost aki elvállalta, hogy megpróbálja megműteni. A helyi orvosok persze besértődtek, főleg a szomszédunk, de mentünk. Ennek 20 éve, apám lába megmenekült és remekül elvan az egy lábával, mozgékonyabb mint anyám a kettővel :)

Így utólag, abszolút nem vagyok biztos benne, hogy az első lábat muszáj volt levágni, lehet hogy ott is az egyszerűbb megoldás győzött.

Ami külön bosszantó: Kb 10 éve ismét romlani kezdett a láb, és semmi jóval nem bíztattak minket, míg végül felkerestem egy maszek orvost, aki említette az "átmosást". Ez egy infúziós kezelés, ami abból áll hogy fél évente befekszik a kórházba 3 napra, és átmossák az ereket. Az átmosás után a keringés mérhetően több százalékkal jobb a lábában, mint előtte.
Na erről a kezelésről senki nem szólt nekünk a sok-sok év alatt, pedig majdhogynem csodaszer! Miért hallgatják el a leghatásosabb kezelést? Miért nem lehetett ezt még időben rendszeresíteni? Amióta rendszeresen kérjük, azóta nemhogy nem romlott, de javult a lábában a keringés!

El Visco Stello (törölt) 2011.12.20. 20:37:47

@Dr.laikus PhD: Hiába a patológia. A "mi lett volna ha..." kérdésre az sem tud válaszolni. Annyi mindentől függ. Egy biztos: ha az orvos a "mentsük a menthetőt" alapon dönt, nem biztos, hogy fedi a munkaadója érdekét, elvárását, - hogy tovább ne menjek, a munkaadó által elvárt lojalitást, stb. Ezen elvárások összege lehet több, mint amire felesküdött.
Van-e ma bíróság, aki egyáltalán belefolyik a feltett kérdésbe és állást mer foglalni érdekek mellet, vagy ellenében.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.20. 20:39:17

@totorohun: Azon kevesek közé tartozol, aki értheti a kérdésem.

karcsibácsi 2011.12.20. 21:01:24

@totorohun: Az infuziós kezelés valóban jó hatású, ebből kétféle van, az egyik értágítókat tartalmaz (ez a szokványos), a másik prostaglandint, ezt csak az utóbbi években alkalmazzák, de egyértelműen jobb hatású, mivel az értágitók hatása elmulik, de a prostaglandin hatására nagyon kedvező anyagcsere folyamatok indulnak az oxygénhiányos szövetekben, és ennek a hatása tartós. Huszonéve még teljesen más volt az érbetegek ellátása, az alapján, amit írsz, elképzelhető, hogy az amputált láb is megmenthető lett volna. Ma már nem szabad érfestés nélkül amputációt végezni, márpedig ennek alapján teljes biztonsággal eldönthető, hogy lehet-e érműtéttel (általában áthidaló - by pass - műérrel) megmenteni a lábat, vagy elkerülhetetlen az amputáció. Egyébként ezeket a műtéteket az OEP nagyon jól finanszírozza (a finanszirozásban benne van a speciálisan képzett érsebész is), magyarán, a kórháznak ezt éri meg végezni, nem a láblevágást.
Vannak esetek, amikor katéteres beavatkozással lehet javítani a végtag keringésén, ilyenkor egy 20 atmoszférára felfújt ballonnal tágítják ki az eret és egy fémhálót helyeznek be (sztent), hogy ne szűküljön vissza, hasonlóan a szív koszorúserein végzett beavatkozáshoz, csak persze, itt sokkal nagyobbak a méretek. Sajnos, ez nem minden esetben végezhető, és nagy gyakorlatot, speciális felszerelést, steril körülményeket, angiográfiás laboratóriumot igényel.
Sajnos, kevés érsebész van Magyarországon, inkább csak megyei kórházakban és klinikákon, egy-egy osztályon jó esetben 2-3 szakorvos. Nagy rájuk a kereslet külföldön is...
Érsebészet szakvizsgát az egyetem elvégzése után 8 évvel lehet tenni.

2011.12.20. 21:07:09

@El Visco Stello: Ha levágják a gyógyítható végtagodat, az probléma. :)
Nem tudom, a másik helyen olvastad, hogy megköszöntem a filmajánlást (Az utolsó mozielőadás)?

@novákandris: Szerintem vigyázni kéne ezzel a dologgal :) Úgy értem, Visco gondolatmenetén továbblépve, kiderült volna valaha, hogy hiba történt? Ugye nem. Tehát a "pontos" statisztikát egyrészt rontja az, hogy a beteg esélyei és a beavatkozás kockázatai is statisztikai jellegűek, másrészt meg az, hogy vannak pozitív kimenetelű ritka, de annál fontosabb kivételek, pl. hasnyálmirigy adenocarcinomából felgyógyuló emberek, SCLC után vígan focizók, stb.

Azt kérded, Ny-Európában mi a helyzet? Erről tudna mesélni Josef Kemnitz esete, aki magára gyújtotta a labort, mikor kiderült, hogy 300 mellrákot félrediagnosztizált. Ilyen is van, statisztika meg itt sem jobb érzésem szerint, mint otthon.

A betegeket sem simogatják mindig többet. Magyarországon erre meg már rég nincs kapacitás, csak követelőzés.

lazadozo 2011.12.20. 21:59:34

@Alexa1:

Semmi akadálya a kapcsolat felvételnek!

qbr 2011.12.20. 22:14:57

@Dr.laikus PhD: köszi szépen
@El Visco Stello: Végighallgattam a Mokkás videót, és a kérdésedre a válasz a 4. perc körül van.

A másik kórházban, ahol lazadozo-t végül műtötték az orvos azt mondta neki, hogy 80-90%, hogy nem tud segíteni, és 10% az esély, hogy esetleg talán meg tudja menteni a lábát.
A Bajcsy kórházban, gondolom úgy látták, hogy nem menthető a láb. Lehet, hogy a másik kórház sebésze volt jobb, lehet, hogy a Bajcsy kórházban látták rosszul, de az is lehet, hogy a két különböző kórházban amikor kockázatbecslést csináltak, eltérő súllyal vették figyelembe az amputálással járó életminőség-vesztést, és a megismételt műtéttel járó kockázatokat.

Egyébként @lazadozo, a videóban azért nem azt mondod, hogy a műtőasztalon hallottad először, hogy amputálni akarják a lábad...vagy akkor kicsinyítettél, vagy most nagyítottál.

Mindegy, a lényeg, hogy megvan a lábad.

qbr 2011.12.20. 22:16:05

@qbr: hmm. Hadban állok a központozással. És sajnos én állok nyerésre.

lazadozo 2011.12.20. 23:06:47

@qbr:

Nos egy kis svéd csavar még az ügyben!

NEM KIMONDOTT SEBÉSZ TETTE A JAVASLATOT!Ő CSAK ELOLVASTA AZ ÉRSZŰKÜLETRŐL KÉSZÜLT ORVOSI JELENTÉST ÉS AJÁNLÁST!!Melyben az állt:MŰTHETŐ!!
De hála Neki őszintén elmondta a dolgokat!
A műsorban valóban nem mondtam el mindent,mert mint fentebb írtam és akkor a filmben is lehet látni,sok orvos között mozogtam és rájuk tekintettel nem adtam elő a teljes sztorit.De ha valaki figyelmesen végignézte akkor azt is észre vehette,hogy Jakupcsek ráérzett és rákérdezett. Ugye ez mögött több is van?

És mind a mai napig nem gondolok sem bosszúra sem megtorlásra.
Őrülök annak,hogy megyek és járhatok.Az érszűkületet meg megműtötték.Így mondhatni,hogy jó a vége.
Ezért nem mondok neveket és kórházakat,mert az egyik helyen talán a lehetőségek vagy a felső vezetés vagy csak simán a nem törödömség volt az irány adó.A másikon meg talán a tudás vagy az emberi hozzá állás döntött.
Minden esetre egy kacifántos és talán tanulságos volt az esetem.
Minden esetre azt javaslom,hogy ha valakiben kétséget merülnek fel akkor próbáljon más honnan is segítséget és tanácsot kérni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.21. 08:10:04

hadd kérdezzek valamit:
az, amikor az ember alsó lábszára elszíneződik (vörös, fekete), és fényes feszülős rajta a bőr, az minek a tünete?
mivel lehet kezelni? és mik az első tünetei? az első tüneteknél még meg lehet gyógyítani (előzni)?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.21. 13:46:49

@answ: lássuk miket is hordassz össze:
1 amikor valakinek vért adnak előtte tőle vért vesznek, azt elküldik a laborba, ott tesztelik, keresztpróbát csinálnak majd visszaküldik a megfelelő vért amit az az orvos aki beadja újra leteszteli a beteg vércsoportjával együtt - tehát ne álmodozz
2 gondolom gastro/rectoskópia során történt. elég gyakori sérülés, az se ritka, hogy nem veszik észre mert nem olyan könnyű észrevenni. de ebből ilyen masszív vérzést kapni lehetetlen, jellemzően hashártyagyulladásba halnak meg a betegek - tehát fogalmad sincs róla mibe halt meg
3 értelmi fogyatékos az a beteg aki elfelejti fél óra alatt, hogy meg volt röntgenezve elemben ultrahang még nem volt.
4 ha olyan súlyos lett volna az állapota akkor csak kíséri valaki vagy inkább CT-zik
5 nem tudták mit kell vizsgálni? ne viccelj már traumás ultrahang mindig ugyanaz: szabad hasi folyadék, parenchimás szerv sérülés? egy teljes hasi UH, nem szervspecifikus (bár néha szoktunk odaírni olyat, hogy mit kellene alaposabban átnézni)- szal hazugság, csak az hiszi el aki még nem volt ilyen helyen
6 a betegnek nem árt tudni, hogy akkor mi is van vele, pláne, hogy már egy kezelési sémát is felállítottak. többszörös lábfej törést jellemzően műtétileg vagy fixateurrel kezelnek
nem kell egész nap mesélj mert csak mese amit mondasz, egy szó sem igaz
egyébként na vajon ki Ausztriában a vezető traumatológus professzor? na?
hát a Vécsey prof ugye milyen németes a neve? ő is magyarországról lett elüldözve a magadfajták által

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.21. 14:31:07

@Ari11: kedves ari11 megint abban a helyzetben vagyunk, hogy azt hiszed, hogy a kocsmában a haverjaid által bevett mondókát mindenütt el lehet sütni. kezdjük már az elejéről
1 te kerestél magadnak intenzív helyet? na ne viccelj már, az intenzív orvos tudott róla? talán nem inkább a kardiológiára kellett volna menni?
2 elégtek a hangszálaid??? mitől, ha elégett, hogy forr vissza? nem leszakadt? de akkor se forr vissza magától. nem a n. recurrensed bénult meg? ez hablatyolás szerintem
3 kértél egy szívkatéterezést???? milyen alapon? nagyon veszélyes vizsgálat van aki belehal. ilyet beteg nem kérhet, még orvos is csak nagyon komoly indikációval. csak azért mert valakinek volt baja a szívével még szűrésszerűen ilyet nem végeznek
4 az egyik főér elzáródott és semmilyen tünete nem volt? tropT, CK-NAC, CK-MB, BNP, Holter, terheléses EKG meg miegymás nélkül csak úgy hipp hopp tünetek nélkül szívkatéter, tudod kinek meséld?
5 a stentet nem fellövik, azt egy katéteren keresztül vezetik fel, akinek ilyet csináltak nem felejti el
6 hogyan javult ettől a tüdő vérellátása?
egyébként a stenteléssel sem lesz minden Ok pláne ha másfél évre az infarktus után történt, ennek akkor van igazán hatása ha minél hamarabb történik mondjuk úgy 2 órán belül :D

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.21. 14:43:51

a törénet sajna nem olyan ami kizárt dolog lenne, de szerintem az orvos által "mondott" 4 kritériumból a 3. azért meredek. 1 lábat éppen le lehet kapni combból 40 perc alatt de kettőt az már húzós.
a pénzügyeket meg soha nem említené meg senki mert az a laikus ember számára is perképes kijelentés

answ 2011.12.23. 00:53:24

@csak néha benézek ha marhaságot látok: lásd előző hozzászólás rád vonatkozik, csak elfelejtettem válaszként írni.

cenzorilla 2011.12.23. 08:53:46

@answ:

Ha tovább folytatod ki foglak tiltani.

bauchi 2015.04.17. 06:59:41

@karcsibácsi: Az egész történet hihetetken.Rég néztem ide,de az emberek továbbra sem szavahihetők.
Negyven éve csinálom,sok baromság köszönő viszonyban sincs a valósággal.Mátyás király óta tudjuk,hogy mindenki orvos Magyarországon.Az érszűkületes történet egyszerűen nem lehet igaz.

rikitikitévi 2015.04.17. 19:33:24

@bauchi: Okosabb vagy nálam, hogy távoltartod magadat a buusblogtól!
Én változatlanul itt bosszantom magam a sok marhaságon, amit összehordanak. Ha kell egy kis adrenalin, olvass bele a frissebb posztokba is. A helyzet sokat romlott a néhány évvel ezelőttihez képest...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.19. 10:07:11

ennek a blognak alapból nincs létjogosultsága, az emberek frusztráltságát használja ki nem segíteni akar rajtuk

asztalosani 2015.04.19. 10:16:57

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

már megint marhaságokat írsz:
tévedsz!
abszolúte van létjogosultsága a blognak, az hogy olyanná tettétek amilyen, az nem a beteg (pórul jártak) hibája, hanem a tieteké, akik állandóan azzal jönnek: hülye a beteg, hülyeségeket ír, hazudik, ha netán hangfelvétellel alá is támasztja rögtön azzal jöttök: ez törvényellenes, meg milyen már!

nézzük csak!
te mióta is vagy itt?
és mondd csak hány emberen is segítettél TE?
0.
hát itt kezdődik...

csak néha benézek ha marhaságot látok 2015.04.19. 15:36:13

@asztalosani: konkrétan a te véleményed értéke a nulla. mutasd azokat a hangfelvételeket amik ráadásul hitelesek is.

asztalosani 2015.04.19. 17:39:19

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

a hozzászólásaid érteke a béka feneke alatt van.

szidod a praxis blogot, de ennek ellenére ide járkálsz és fikázod a betegeket, meghazudtolod őket, holott nem is voltál ott a beteg mellett, de folyamatosan kántálod, hogy hazudik, meg sem történt, ahelyett hogy az embertársaidnak segítenél.

másban keresed a hibát, holott az benned van.

még arra sem vagy képes, hogy a kérdésekre válaszolj.

önző, egomániás vagy, és az ilyenek nincsenek a társadalom hasznára.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása