Várnunk kellett a „hullarészeg” betegszállítóra

2011.12.15. 09:03

augusztus utolsó hétvégéjén történt, amit most el fogok mesélni.két felnőtt fiam elhívta a kis öccsüket egy medence partira. Misi 12 éves, kamaszodik. örültem, hogy végre „beveszik” maguk közé a nagyok.

 

 

19:22–kor megcsörrent a telefonom: „anya, történt egy kis baleset”. megbeszéltük, hogy a rendelőben találkozunk. gyorsan összekaptam magam és az autóban ülve ért a következő hívás: „már nem tudnak fogadni a rendelőintézetben…” az idő 19:32 volt, rendelés 20:00–ig van… címet kaptunk, ahová mennünk kellett ügyeletre, ahol közölték velünk, hogy : „ neeeeeeeeeeemmm, sajna nem jó helyre jöttünk”… kikeresték a "tényleg" ügyeletes kórházat.

 

ügyeletes, de nem ma! tovább terelgettek minket…

 

igaz, orvos még nem vizsgálta meg a gyereket, de már két kórházban is voltunk. próbáltam higgadt maradni, nehogy azzal is rontsak a helyzetünkön.a harmadik címen végre megvizsgálták, de mivel az az intézmény csak felnőtteket lát el, tovább küldtek minket.

 

megérkeztünk, végre! a pultnál álló hölgy elolvasta a papírt, amit az előző helyen kaptunk… aztán kérdezett minket. a nagy fiam elmesélte, hogy mi történt ( a víz alatt volt Misi, amikor egyikőjük ráugrott és a medence aljába beütötte a fülét… nagyon fáj neki és valami váladék is jött a füléből ).

 

… akkor azonnal fektessem a gyereket a fel mellett álló hordágyra, mert koponya alatti törése is lehet…

 

na, akkor ( 21:58 ) elszakadt nálam a cérna. több, mint három órája úton vagyunk a gyerekkel… egyik helyről a másikra cibálom őt és akkor benyögik nekem, hogy fektessem le azonnal…valószínűleg eddigre elfogyott Misiből is tartás, mert elsírta magát… de hát várnunk kellett a „hullarészeg” betegszállítóra, aki áttolta őt egy másik épületbe, ahol a baleseti sebészet volt… ahonnan áttoltuk mi a gyereket a fül–orr–gégészetre, mert a betegszállítónak el kellett mennie valahova.

 

a doktornő nagyon kedves volt, meg is nyugtatta a gyereket ( és engem is ). mire vége lett a vizsgálatnak eltolta valaki a hordágyat… visszagyalogoltunk a sebészetre.rövid várakozás után beküldtek minket még egy röntgenre… „ biztos, ami biztos”.

 

miután nem találtak semmi elváltozást, közölték velünk, hogy minden rendben, mehetünk haza és kövessük a fül–orr–gégész utasításait. ( 22:40 )

 

a kapott fájdalomcsillapító, meg a több órás várakozás kimerítette Misit. a nagytesó a hátára vette őt és elindultunk kifelé…

 

… ám a pultból utánunk szóltak: „ és a hordágy?”

 

… én azt gondoltam veszek egy nagy levegőt és tovább lépek…

 

de a nagyfiamnál is betelt ekkora a pohár. letette Misit.

 

az előtérben lévő székekből kettőt összetolt, leterítette egy a pult melletti fogasról lógó köpennyel, elővett egy tollat a zsebéből és a pulthoz lépve a tollra mutatott:

 

„ ez egy varázspálca, amivel ezt a nagyszerű hordágyat ( a letakart székekre mutatott ) részeg beteghordozó segítsége nélkül lehet irányítani… innen a pultból… „

 

Misivel minden rendben azóta és csak akkor beszélünk az esetről, ha leesik egy toll…
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 09:38:59

Megértelek!

Én is jártam így, hogy senki nem tudta megmondani hol van az ügyelet.
A taxisok igen.

Még jó, hogy volt humorotok és van is.
Gratulálok!

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 09:54:12

@Dr.laikus PhD: Segíts kérlek! Hol látsz Te ebben humort? Én már elolvastam visszafelé is, hátha valami palindróma, de nem.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 09:57:08

@El Visco Stello:

az előtérben lévő székekből kettőt összetolt, leterítette egy a pult melletti fogasról lógó köpennyel, elővett egy tollat a zsebéből és a pulthoz lépve a tollra mutatott:

„ ez egy varázspálca, amivel ezt a nagyszerű hordágyat ( a letakart székekre mutatott ) részeg beteghordozó segítsége nélkül lehet irányítani… innen a pultból… „

Nekem. Ismétlem, nekem az.

Tower13 2011.12.15. 10:14:47

Szerintem is humoros. Meg ilyesztő is a történet. A túl szabályozás és a hibás szabályozás együttese is megjelent. mert ha nem lenne hibás és túlszabályozott a rendszer akkor lehet jobban tudnák ki ügyeletes éppen. De szerencsésen végződött a dolog.

karcsibácsi 2011.12.15. 10:33:47

Én sem látom a humort.
Ha az a székes - tollas színjáték (annak is gyenge) lenne az, akkor csak annyit mondok, hogy emmiatt kár volt letenni Misit. Más kérdés, hogy nem is illik egy kórházban "humorból" székeket tologatni meg fogason lógó köpenyt leakasztani, gondolom, az valamelyik dolgozóé volt, aki nem azért akasztotta oda, hogy egy idegen levegye és székekre terítse. Vicces, mi?
Azt a kis szíverősítőt meg nem kellene sajnálni a beteghordótól! Ha hullarészeg lett volna, nem tudja a hordágyat tologatni...

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 10:56:39

@karcsibácsi:

Háááát tényleg nézőpont kérdése.

A beteg hozzátartozója és a beteg oldaláról meglehetősen ijesztő, hogy végig kell járni Pestet és Budát, hogy egy gyereket el lássanak, mert ahol jelentkezel ott nincs is semmi, de nem is tudják hová menjél.
Mondanak valamit, te mész, de minek.
Aztán jön egy alkoholgőzös fószer, tologat, téged megijesztenek, hogy nagyobb a baj, mint lehetne - gyerekről van szó és egy lehetséges nagyon ijesztő diagnózisról - nincs még lelet, de a kocsi eltűnik.
Dolog megoldódik, gyerek hulla fáradt, kifelé meg egy pultos rajtad követeli a részeges munkaeszközét.

Én hangosan varázsoltam volna.

Szóval karcsibá' az én olvasatomban a megoldás bizony humorral teli.
Egye fene más kabátját, kibírta a demonstrációt.

karcsibácsi 2011.12.15. 11:01:10

@Dr.laikus PhD:
Más-más oldalról közelítjük meg a kérdést. Nehéz lenne azzal vitatkozni, amit mondasz, nem is teszem.

Sokorai_Atala 2011.12.15. 11:06:04

Csak egy jó tanács, ha valami ilyesmi történik telefon a mentőknek és azok megmondják az ügyeletes ellátót, gyerek esetében is. Általában stimmel.
(Vagy egy barátnak aki otthonról higgadtabban tud nyomozni:)

Mária 2011.12.15. 11:18:36

Kár hogy nem derült ki, mi folyt a gyereknek a füléből.

A humor pedig ez a félmondat volt:

"...mert koponya alatti törése is lehet..."

Kár, hogy a kedves szülő bátran humorizál az egészségügy kárára, miközben az a kifejezés, hogy "koponyaalapi törés" teljesen értelmezhetetlen zagyvaság a számára.

Kár, hogy a kedves szülő elenged egy 12 éves kisgyereket a majdnemfelnőtt nagykamaszok bikinipartijára.

Kár, hogy a medenceparty résztvevői közül egyiknek sincs annyi esze, hogy miután valamelyik debil megtaposta a 12 évest a víz alatt, és a gyereknek trutyi csorog a füléből, ne kocsiba pakolják a nyomorultat, hanem mentőt hívjanak hozzá.

2011.12.15. 11:18:38

Jó móka volt! :)
Tetszett. Jó kis család lehet.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 11:18:52

@Sokorai_Atala:

Nem mondják, nem tudják.
Én így jártam.
Taxisok tudták.
40 fokos lázas, ájuldozó, tüszős mandula gyulladás volt a ludas.

Ágynyilvántartó.
A telefonszámát megkeresem majd.
Az a legbiztosabb.

2011.12.15. 11:27:50

@Mária: Az tényleg jó kérdés. Liquor? Fülzsír? Vér? Esetleg ezek keveréke?

A 12 éves srácnak a 16-18 éves fürdőruhás lányokat nézegetni sokkal egészségesebb, mint az emeleti félszoba homályában kiverni egy hörcsögpornóra. 2-3 év múlva ő lesz a tapasztalt, aki tudja mit kell tenni, ha baj van egy partin a korosztályabeliekkel.

Kocsival meg lehet, hogy előbb bejut, mint mentővel. Ha egyből hívták az anyukát, akkor végülis nem voltak totál balfékek, hiszen a mama is kihívhatta vóna a mentőket.

Összevissza küldözgetik őket, ami láthatóan felbosszantotta az anutát, de jól kezelték a dolgot, nem hepciáskodtak, nem erőszakoskodtak, tették a dógukat. Ahogy az eü is. A végén a kis hülyéskedés belefér. Jó poszt vót ez.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 11:34:09

@ReignOfdark:"A 12 éves srácnak a 16-18 éves fürdőruhás lányokat nézegetni sokkal egészségesebb"
Hogyígyvan! Sose felejtem el életem legnagyobb filmélményét: Az utolsó mozielőadás

2011.12.15. 11:35:42

@El Visco Stello: Amorf küllemű, szilárd és folyékony határán lévő, gyakran kolloidális testváladék. Pl. takony, hüvelyváladék, slejm. :)

2011.12.15. 11:37:51

@El Visco Stello: Ez az a film, amit Szilvási is említ az Egymás szemében-ben, mikor a srác elmegy a haverjával moziba? Mert az durva lenyúlás lenne! Na, megyek is letölteni!

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 11:49:07

@ReignOfdark: Azt nem tudom, nem olvastam.
Azt tudom, hogy a világ legszebb tinije(Cybill Shepherd) vetkőzik trambulinon egy medencepartin és a bugyiját Misi búvárszemüvegére csapja.

2011.12.15. 11:49:37

@Dr.laikus PhD: Nah! Hogy mennyire férfi vagyok, azt sajnos neked nem fogom megmutatni, de beszélgess néha a kedvesemmel! :)

Különben sem egy gyerekkel fogsz randizni tavasszal, majd meglátod!! :)))

2011.12.15. 11:51:09

@El Visco Stello: Már karmolom lefelé!

Te jó isten! Ez szőke!

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 11:53:44

@ReignOfdark:

Ne mondd!
Nekem már mindenki gyerek. ;-)

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 11:55:50

@ReignOfdark:

Na jó!
Addigra lesz szilikoncicim.
Kivehető... :)))

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 11:56:48

Én ma már beérem egy tangentorkáddal, meg egy jó erős nővérrel.

Sokorai_Atala 2011.12.15. 12:05:10

@Dr.laikus PhD: nekem megmondták, igaz nem kértük a mentőt az achilles szakadásomhoz (később megbántam a 4,5 óra várakozás miatt).
Az is Ok, amit Te írsz.

2011.12.15. 12:36:43

@Dr.laikus PhD: Na, akkor elsőzünk! Még sosem randiztam szilikoncickós csajszival! :)

Lajszlo 2011.12.15. 13:01:51

Számomra szokás szerint megdöbbentő az orvos hozzászólók hozzáállása. "Az EÜ tette a dolgát"? Szerintem az is dolga lenne, hogy tudja, hova tartozik a beteg.

Amúgy én annakidején KRESZ-tanfolyamon úgy tanultam, hogy koponyasérülés esetén ha valami folyik a sérült füléből, akkor azonnal mentő, koponyaalapi törés gyanúja miatt. Itt meg csak a negyedik helyen jut eszébe valakinek, hogy legalább hordágyra fektesse?

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 13:14:25

@Lajszlo:

Ha vér folyik a füléből, nem akármi.
Így tanultuk.

Nem hova tartozik.
Melyik az ügyeletes kórház aznap egy 12 éves gyerek esetében.

scopolamin 2011.12.15. 13:15:46

@Lajszlo: Úgy emlékszem, a hová tartozik/nem tartozik területi ellátási bizonytalanságot egy női miniszter idejére lehet datálni, ennek kapcsán az első időkben komoly problémák adódtak.
Koponyaalapi törése nem volt, a gyerek (és család) akkor lett igazán rosszul, amikor ezt valaki felvetette :) Addig kielégítően szaladgált egyik orvostól másikig. Próbáljuk a dolgot néhány szóval összefoglalni: baleset érte, megijedtek, ügyeletre mentek, semmi baj nem lett. Medenceparti el lett cseszve.

Lajszlo 2011.12.15. 13:20:42

@Dr.laikus PhD: Nekem meg úgy dereng, hogy liquor-szivárgás lehetőségéről is tanultam. De nyilván tanfolyama válogatja.
Oké, pontosítok: nem hogy hova tartozik, hanem hogy melyik az ügyeletes kórház. A lényegen nem változtat, vagyis hogy nem tudták.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 13:23:40

Senkit ne zavarjon az a mellékkörülmény, hogy nem folyt semmi a füléből.
"nem találtak semmi elváltozást, közölték velünk, hogy minden rendben, mehetünk haza és kövessük a fül–orr–gégész utasításait"
+2 röntgen. Ez azért elég alapos nem?

Lajszlo 2011.12.15. 13:25:00

@scopolamin: Az a női miniszter elég régen volt már, azóta ki lehetett volna találni erre egy megoldást. Mondjuk egy telefonszám, amit fel lehet hívni, vagy egy internetes adatbázis...
Nem értem, titeket mért nyugtat meg az, ha végül jól végződik egy történet. Nem volt koponyaalapi törése. Oké, utólag tudjuk. De lehetett volna, és akkor is ugyanígy küldözgették volna. Csak esetleg rosszabb vége lett volna.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 13:29:04

@scopolamin:

Á ez még Ági előtt is így volt.

rikitiki 2011.12.15. 13:29:42

@El Visco Stello: Az alaposság attól függ...ha nevetgélve, vihorászva alaposak, esetleg Avonnal kenegetik közben magukat, akkor ez a fajta alaposság nem kielégítő :))
Mármint a betegnek, a nővérnek lehet hogy kielégítő az Avon.

Javaslom is, hogy ki ne maradjon a randikellékek közül valami jó kis Avon krém. Ahol Avon krém van ott nevetés is van :)

rikitiki 2011.12.15. 13:31:13

@rikitiki: Visco, gyorsan leszögezem, randi alatt nem rád gondoltam, laikus és Reign számára gondoltam nélkülözhetetlen információnak :)

Rotoxis 2011.12.15. 13:41:12

@Lajszlo: Kitalálták, emberemlékezet óta létezik. Régen úgy hítták, KÁNY (ma a rosseb tudja, biztos valami tudományos neve van). A lényeg: 06 1 311 6000. Na ők télleg tudják.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 13:43:11

@rikitiki:

Na,na,na!
Avonra allergiás vagyok!

Tapast, azt kérek, nem Avont... ;)

scopolamin 2011.12.15. 13:43:59

@Lajszlo: Írtam egy hosszút, eltűnt.
Nem gondolod, hogy az eü. személyzet hibás olyan döntésekért, amit minisztérium-szinteken meghoznak?

scopolamin 2011.12.15. 13:45:36

Különben mi ez az illusztráció, valami lézerkard? :)

rikitiki 2011.12.15. 13:46:06

@Dr.laikus PhD: Tapaszt? A sebtapasz jobb a bőrre, mint az Avon krém?

Ez új nekem, de kipróbálom otthon.

Mi a lényeg? Hagyjam rajta sokáig? Behatási idő? Vagy a letépés a lényeg? Bőrtorna?
Úgy is kérdezhetném a bőrfeszesítést addig éri el, amíg rajtam van, vagy levétel után? :))

A márka számít? Tesco gazdaságos tapaszom van...

rikitiki 2011.12.15. 13:46:58

@scopolamin: Ostor :)

Szintén randikellék, az Avon krém mellé :)

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 13:55:31

@scopolamin:

A neten is rossz információ van, vagy nincs.

Ez szervezési hiba.
Bárkié, senkinek nem jó.

Kóborolt velünk mentő is, keresve az ügyeletes ellátóhelyet.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 13:59:49

@rikitiki:

Na ja! A nyuggernek! Kikapsz! ;)

scopolamin 2011.12.15. 14:00:55

@Dr.laikus PhD: Abból indulok ki, hogy szándékos elterelés nincs... hiszen aki információt ad, tényleg azt gondolja, hogy igaz.
Nem valami szívderítő lehet zavarosban dolgozni sem.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:04:19

@scopolamin:

Senki nem mondta, hogy szándékos.

Dühítő. Taxisok jobban tudják, mint akiknek elvben tudni kéne.

Meg ez a nyamvadt telszám:

06 1 311 6000

Valahová ki kéne nagy betűkkel írni.

Rotoxisnak köszönjük!

scopolamin 2011.12.15. 14:04:21

@Dr.laikus PhD: Érzem, hogy nem vicc.
Bírlak :)
Bár nem tudtam mindig követni az információkat, részlegesen vagyok csak tájékozott veled kapcsolatban, ezért csak annyit kérdezek: hogy vagy?

Lajszlo 2011.12.15. 14:04:32

@scopolamin: Nem tudom, hogy a minisztérium milyen döntést hozott. Konkrétan inkább az a kérdés, hogy van-e olyan központi nyilvántartás, ami megadja, hogy ki az aktuális ügyeletes, vagy nincs? Ha van, akkor mégis csak az eü személyzet a hibás, ha a nyilvántartás megnézése nélkül rossz helyre küldi a beteget, nem?

scopolamin 2011.12.15. 14:07:00

@Lajszlo: Feltéve, ha ők sem tudnak a nyilvántartásról... túl kézenfekvő lenne, holott ezidáig most íródott le először.
Én olyan vagyok itt, mint egy újszülött, lehet hogy tévedek, Laikus kijavítja.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:07:50

@scopolamin:

Most jól, köszönöm.

Göndörödik a hajam. :DDD

Borzasztó!

Lajszlo 2011.12.15. 14:08:36

@Lajszlo: Amíg írtam, jött pár új hozzászólás, úgyhogy az előzőre választ kaptam. Módosítom a kérdésem: ha meg ekkora káosz van, akkor a beteg átküldése előtt miért nem lehet felhívni a másik helyet, vagy legalább a beteget figyelmeztetni, hogy telefonáljon, mielőtt odamegy, mert lehet, hogy mégse fogják fogadni?

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:10:47

@Lajszlo:

Hibás, bűnbak, könyörgöm akasszuk fel!

Dühítő, de az első ilyen tapasztalat után az ember tudja mit nézzen meg.

Nehezebb az élet, de nem tragédia.

rikitiki 2011.12.15. 14:14:18

@Dr.laikus PhD: De legalább hasznos információt tanultunk ma is a blogon.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:15:18

@Lajszlo:

Kapnak egy listát, ami ki van függesztve.
Valamiért változik, aztán arról már nincs értesítés.
Ki a hibás? ??????

Ágynyilvántartót kell hívni.
Azt azért ne kívánjuk senkitől, hogy munka közben telefonálgasson.
Egyszerűen nincs rá idő.

Kéne feküdni egy kicsit betegen, egy forgalmas osztályon. Megértenéd miért írom ezt.

rikitiki 2011.12.15. 14:17:13

@Dr.laikus PhD: Én itt nem látok tapaszt, de sajnos megéheztem :)

Ki kell próbálnom majd nekem is.

Lajszlo 2011.12.15. 14:18:36

@Dr.laikus PhD: Más az ingerküszöbünk, ez már sokszor kiderült. Te már sok mindenen túl vagy, én meg még hiszek benne, hogy bizonyos dolgok még megjavíthatók...

amúgy a gugli szerint: (06-1) 311 6000: ÁNTSZ fővárosi központi ágygazdálkodási osztály díszpécser szolgálat

Vidékieknek is van ilyen szám? :(

rikitiki 2011.12.15. 14:19:01

@Dr.laikus PhD: Itt lehet tapast rendelni? :)

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 14:21:02

@rikitiki: Nagy kő esett le a szívemről.
@scopolamin: Az illusztráció Harry Potter varázspálcája. Túl nagy energiát nem fektettek az illusztrálásba. Képkereső harmadik találat.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:35:14

@Lajszlo:

Nincs róla szó, hogy nem kell kijavítani.
Dehogynem kell.

Fúria vagyok, ha ez megtörténik (megtörtént).
Megpukkadok, hogy 15 év alatt nem változik.

Viszont van eszem, használom ha nem tudom elérni, hogy egy szervezet használja és másodszor már nem borulok ki.

2011.12.15. 14:36:30

@scopolamin: @rikitiki: @Dr.laikus PhD: Mivel még nem volt dolgom szilikonos nőcivel, ezért be kell vetnem mindent: a Tapas alap, de hozok mellé igazi katalán különlegességeket, mármint nem azt a divatszart, amit a Ramblán kapni, hanem most megyünk karácsonyra egy itteni barátunkhoz egy katalán kisvárosba, ott van minden: Coca (nem a kóla), csokis mogyoróféleség (nemtom mi, de jó), katalán kolbi (haha, majd jól ráharapunk:D), meg finom kecskesajt. Hozzá olívás-paradicsomos pirítóst eszünk, ha a hölgynek is megfelel!

De moziba nem viszlek ha nem baj, mert tudom, hogy a Twilight 4-et szeretnéd megnézni, de... első randin szex?!

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:37:03

@rikitiki:

Van ahonnan lehet.
Nézd meg.
Asse tudom hol élsz még. :)

Nagyon finom tud lenni.

2011.12.15. 14:39:16

@Dr.laikus PhD: Remélem platinaszőkére kivasalod tavaszra! :D

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:39:44

@ReignOfdark:

Ha látnál!
Mint aki leégett a napon. :DDD

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:42:24

@ReignOfdark:

Na azt már nem!
Fehér a bőröm, kék volt a szemem és szőke hajjal nézek ki útszéli kokottnak.

Az eredeti hajam fiatalít, de nem fogom befesteni.
Viszont nagyon remélem, hogy nem lesz ennyire göndör, mert kifutok a világból.

2011.12.15. 14:44:40

@rikitiki: Annyira azért ne ájulj el a tapastól :)

Pl. a bravas is enyhén sült krumpli halízű szósszal. A spanyol konyha ratyi, a katalán már lényegesen jobb. Ja és nagyon hülyék ezek :D tehát ha bemész egy boltba, SOHA ne vedd a drágát SEMMIBŐL! Az a legszarabb, csak fel akarnak vágni. Az egyik legjobb sonkájuk, amelyből 55 euró egy kiló (16.000 ft) akkora alibi, hogy alig bírtam megenni egy leheletvékony szeletet. A boraik különösen mókásak: amit a kórházi partikon iszunk (isznak a többiek) az mind ilyen 10-40 eurós de olyan mintha háztartási sósavat öntenél a bodzapite utáni mosogatólébe, de ha meglátsz egy 1 euró körüli palackot, garantáltan jó minőséget kapsz.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:47:11

@Lajszlo:

Vidéken szerintem nincs ennyi kórház.
Nincs is ekkora hibalehetőség.

Van terület ahol ha a mentőt hívod, kikérdezés után megmondja hová menjél, vagy kiküldi akit kell.
Nézz utána, nálatok hogyan működik.

Én Pesten lakom, a szemészeti ügyelet ma Budán van pl.
Ki van írva a rendelőben.

rikitiki 2011.12.15. 14:50:50

@Dr.laikus PhD: A neten nem adom ki a címem ilyen könnyen. :)

Egyébként is úgy tudtam, Reign-nel lesz a randi, nem az én címem kell :)

Irkutszk 2011.12.15. 14:54:15

@Lajszlo: Amikor az én kezem eltört, Édesanyám első dolga az volt, hogy telefonáljon, melyik kórház az ügyeletes, nem az, hogy eszetlenül cipelgessen egyik helyről a másikra.

Lajszlo 2011.12.15. 14:57:40

@Irkutszk: Mondhatod, hogy az első helyre eszetlenül cipelte. A további helyre viszont azért vitte, mert oda küldték, úgyhogy azokért semmiképpen nem ő a hunyó.

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:57:40

@rikitiki:

Te akartál tapast enni, vagy rendelni.

Randi nem csak vele lesz.
Jössz Te is?
A cím az lesz ahol találkozunk.
Ismertető is van már, a jelszó adja magát. :DDD

Irkutszk 2011.12.15. 14:59:09

@Dr.laikus PhD: Mondtam előre, vagy mondtam előre? Csak ugye - teljesen természetes - amikor mondtam, akkor még azzal voltál elfoglalva, hogy de azt meg is kell érni.

Kifutni a világból pedig nem szükséges, tudod, visszagondolva, ez legyen a legnagyobb problémád ;) Ám azonban hogy pozitív is legyek, esetleg szakembertől (fodrász) lehet tanácsot kérni ;)

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 14:59:33

@Irkutszk:

Sehová nem ment magától.
Mindenhová egészségügy küldte.

Irkutszk 2011.12.15. 15:00:10

@Dr.laikus PhD: Én is szívesen csatlakoznék, de majd máskor :(

rikitiki 2011.12.15. 15:01:32

@Dr.laikus PhD: Nem valószínű, pedig akaratban nncs hiány.

2011.12.15. 15:02:10

@rikitiki: @Dr.laikus PhD: Basszus, még nem is taliztunk, de már hármasozni akar. Mindigis tudtam, hogy neten kellett volna csajoznom.

Lajszlo 2011.12.15. 15:02:26

@Dr.laikus PhD: Akkor tök hasonlóan látjuk a dolgokat, csak valamiért neked úgy jön le a stílusomból, hogy ki vagyok borulva. Pedig télleg nem :)

Irkutszk 2011.12.15. 15:03:01

@ReignOfdark: Mi is a barátnőd email címe? Ezt a kommentet elküldeném neki :D

2011.12.15. 15:04:12

@Irkutszk: @rikitiki: Acsudába. Pedig ebben duplán benne lettem volna.

2011.12.15. 15:06:56

@Irkutszk: Haha, nyugodtan :) Egy gépet használunk és ismer titeket nickről, miközben várunk látogatókat a blogról.

Pluszban van elég jó nő, hogy ne kelljen résen lennie. Ott én szoktam lenni, de ez már tényleg nem ide tartozik! :)

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 15:10:04

@Irkutszk:

Hol van még a tavasz?
Addig mi lesz?
@rikitiki:

Köszönöm. :)

Dr.laikus PhD 2011.12.15. 15:13:37

@Lajszlo:

Én már öreg vagyok, ráadásul problémamegoldó típus.
Felrobbanok, káromkodok egyet, aztán keresek megoldást.

Most meg pláne még azt sem.
Örülök a napjaimnak.

2011.12.15. 15:19:10

Szerintem ha igazi partit akarunk, akkor Máriát kell elhívnunk. Képzelem milyen, amikor iszik. Tuti nem ilyen kajakóstolgatós szeánsz lenne, hanem rendesen szólna a nógrádi anyázás! :)))

serfecs (törölt) 2011.12.15. 15:42:41

@ReignOfdark: talán a medence vize vagy a medencevízzel keveredett fülzsír.

Mária 2011.12.15. 16:40:18

@ReignOfdark:

Szerintem szálj re rólam, mielőtt szájon váglak.

irutavé 2011.12.15. 19:35:50

@Lajszlo: Bocs, Akkor ki is a "hunyó?!Anyukának van jogosítványa,azt neki is kellett tudni,Akkor talán közölhette volna a "bikini parti résztvevőivel, hogy azonnal hívjanak mentőt!!!

csutkababa 2011.12.15. 20:10:55

A bizonytalanságot az is okozhatja, hogy egy kisfiún több testtáj sérülése is vélelmezhető jelen esetben. Mert ugye:
1.,Füle-hallójárata sérült? Irány az ügyeletes fül-orr-gégészet, sőt, gyerek-gégészet.
2.,Koponyasérülése van, esetleges koponyaalapi törés gyanúja is felmerül? Irány az ügyeletes neurotrauma, sőt, gyerek-neurotrauma. Ha izolált koponyasérült a gyerek, olyan helyre kell vinni, ahol CT, MRI, idegsebész is van.

Budapesten jó esetben e kétféle ellátási hely a város két oldalán van, beleértve az égtájak szerinti régiófelosztást is. Északon a gyerek-neurotrauma, délen a FOG ügyelet.
Jobb lett volna valóban a mentő, a legalább eü. középkáder legalább valószínűsítheti, mi a baj, és a KÁNY infó alapján rögtön oda is viszi.
Tipp a nehezen megjegyezhető telefonszám helyett:
104, mentőközpont Pesten, kapcsolja a KÁNY-t, legyen szíves...de persze ez csak Bp környékén működik, ahol a 104 a budapesti KICSen csörög. (Központi Irányító Csoport).

füles1098 2011.12.15. 20:16:19

@Mária: Van 12 éves gyereked? és attól nagyobb tesóval?
Mert ha nincs, akkor inkább hallgass?
Majd ha lesz, és te mindent szuperül megoldasz, akkor oszthatod az észt!

Mária 2011.12.15. 20:20:11

@füles1098:

Attól, hogy pattogsz, attól még nekem van igazam.

füles1098 2011.12.15. 20:23:52

@Mária: Csak gondolod, nagyon kicsi lány vagy még, az írásod arról beszél.
Mennyi, de mennyi probléma előtt fogsz te még állni......

Mária 2011.12.15. 20:31:00

@füles1098:

Mindig eluralkodik rajtad a kontrollálhatatlan agresszió, ha nálad okosabb, képzettebb, intelligensebb emberrel szemben kellene a saját álláspontodat észérvekkel megvédened?

A kisebbrendűségi komplexus eredményesen kezelhető, szerintem meg kellene próbálnod, hogy felülkerekedj a problémáidon.

füles1098 2011.12.15. 20:32:23

@scopolamin: haha, ja, egy egyszerű csavarhúzó :) Szerintem szerelősek a fiúk....

Mária 2011.12.15. 20:39:41

@füles1098:

Igazán vicces vagy, de a vagdalkozással a problémáid számát nem ritkítod, hanem növeled.

cenzorilla 2011.12.15. 20:40:51

@füles1098:

Szóltam már, hogy a személyeskedést hagyd abba!
Van a posztnak témája, arra reagálj.
A következő alkalomnál tovább fogsz pihenni!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.15. 20:48:38

a koponyaalapi törés kizárására alkalmatlan a röntgen, sőt teljesen fölösleges.
azért érdekes, hogy ebből a fél napos történetből a kiemelendő mondat az, hogy ittas volt a beteghordó (nyilván hullarészeg nem volt mert akkor nem tologatta volna a beteget)

Rókatojás (törölt) 2011.12.15. 20:52:49

csak egy egészen apró adalék...
az említett egészségügyi dolgozó nem betegszállító, hanem beteghordó... a betegszállító gépjárművel szállít betegeket... és a cím, ebben a formában félrevezető lehet, hiszen a valódi betegszállítók többsége autót vezet munkája közben...

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 21:28:21

"Praxis Részegen jött a betegszállító
És még a kórháznak állt az erdő felől."

Ez van a zindex főoldalon.

karcsibácsi 2011.12.15. 21:29:15

@Rókatojás:
Így van. És nem hordágy, hanem fekvőkocsi, én má csak tudom (a másik posztban elárultam, hogy én voltam az a bizonyos hóttrészeg beteghordó. Azóta is keresem a fekvőkocsimat).
Sajnos, az egész sztori valóság tartalma meg kérdőjeleződik: "utánunk szóltak: és a hordágy?"

Ilyent egy eü. dolgozó soha nem mond. Amin a beteget tologatni szoktam, az fekvőkocsi. A hordágy, az két rúd közé kifeszített sátorlap, amit két dolgozó elől-hátul megfog, oszt hajrá.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.15. 21:34:24

Off: A kórházértékelőben hibás a Budai Gyermekkórház neve és a kép sem az intézményt ábrázolja. A többi rendben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.15. 22:07:37

Tök jó, hogy rá se néznek a gyerekre. Aztán majd keresnék a felelőst, aki miatt az első 2 helyen nem látták el, amikor esetleg baja lenne.
Beteg egy világ ez, ahol szarik az egészre az EÜ miniszter, a betegirányítás, stb. Miért nincs lrgalább információáramlás az intézmények között?

SvenH. (törölt) 2011.12.16. 00:09:26

emlitette hogy ezert is egy szemelyben Orban a hibas???
elvegre ha nem a nyugikat stafirozna ki hanem az egeszsegugyet akkor nem eletunt mentosok lennenek
de inkabb 5Mrd -t kifizetett a baktereknek mert ok olyan kis cukik...

SvenH. (törölt) 2011.12.16. 00:12:32

@ColT: azert nekunk amikor felrepedt a gyerek alla, felhivtam a mentot, hogy hat merre is van az ugyelet, majdnem kijottek!!!
mondtam hogy ne szopassanak mire kijonnek en mar sorra is kerulok az autot is azert tartom :)

amugy a poszt tolo amilyen kis vicces el tudom kepzelni hogy elotte is az infot mashogyan adtak at... engem felnott orvos nem raz le ha a gyerekemnek baja van, ha kell megverem, de altalaban par ezres szokott nalam lenni :) az ugy egyszerubb :)))

szubjektiv 2011.12.16. 01:19:40

@Dr.laikus PhD: De könyörgöm az internet korában...Egy papírt kapnak amit ki kell függeszteni?

SvenH. (törölt) 2011.12.16. 02:09:05

@szubjektiv: hat szarnak bele... en is azt tennem ha fix fizum lenne es apro kis stiklikkel elerhetnem hogy ne napi 2 orat olvasgassak a neten meg kommenteljek hanem napi 3 orat :)))
meg amugy probaljak a delikvenst hálára kesztetni, hatha...

de a jelenlegi rendszer tokeletes, ne valtoztassanak rajta mert aki akar meg 300 Ft -ot is beszedet az egeszsegugyet lezabraloktol az tomeggyilkos es kesz

2011.12.16. 02:42:37

@ColT: Azért ne négyeld fel az egészségügyiseket, mert nem tudsz minden infót. Ilyen cikkeknél könnyű elsütni a kritikát, de nem voltunk ott, nem láttuk a panaszával megjelenőt. Hülye a rendszer, ez biztos. Nincs pénz felszerelésre, nincs pénz bérekre, miközben két kézzel szórjuk a pénzt. Nem részletetezem, de ezen sorok írása közben is kb 50000 forintot hajítunk ki éppen a rendszerből. Ez van, nem tudunk tenni ellene. Akiknek meg kellene, azok meg tesznek. Rá.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.12.16. 09:07:21

Én amíg tudok menni addig nem hívok mentőt, sajna nagyon rossz a tapasztalatom a mentősökkel. Lekezelőek,flegmák voltak akikkel idáig találkoztam. Szóval én sem hívtam volna őket ki. Ha valami baj van fel szoktam hivni őket és megkérdezem az ügyeletes kórház nevét.

a távoli rokon 2011.12.16. 09:10:49

idegesítő a stílus...
az idézőjelben hullarészeg, az kb. mennyire részeg? részeg egyáltalán?
lényeg a lényeg: a srácnak szerencsére nem lett komolyabb baja.

amúgy picit durvább tortúrán már átestem én is az egyik hozzátartozómmal kapcsolatban, akit egy mentő ingáztatott ide-oda vagy 2 órán keresztül Bp útjain, mire el tudták dönteni, hogy akkor most hová is? a dél-pestibe való érkezés után fél órával már a műtőbe tolták, szóval eléggé ki volt centizve a dolog...

hogy demagóg legyek egy kicsit: ha az Auchan-ben néhányszor rossz helyre visznek pár raklap narancsot, gondolom megnézik mi lehet a tévedés oka és változtatnak a rendszeren?

mondjuk ott a profit forog kockán, ami igen fontos a mai világban....

VaTi 2011.12.16. 09:17:49

Kicsit félrenézek, ki is hagytok minden buliból :) Milyen randi lesz itt, gyerekek? Lemaradtam... Én is akarok pletykát :)))

2011.12.16. 09:37:28

@VaTi: Csajozni készülök a tavasszal. Irkutszk messze van, Laikus tapastalanul igent mondott, rikitikiről kiderült, hogy másodállásban egy go-go táncosokat is foglalkoztató szexshopban dolgozik, Mária meg ignorál vagy pofánver, ha kedves vagyok vele. Gyere te is!

Idet 2011.12.16. 09:45:38

@Mária: szájon váglak, 1 "l", szállj le rólam, 2 "l".

Idet 2011.12.16. 09:48:38

@ReignOfdark: Hajrá, randizók! Megmelegszik a szívem tája (meg irigykedek kicsit), ha ilyeneket olvasok!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.16. 09:53:37

Nagyon szomorú és pártunk és kormányunk egyre mélyülő idiotizmusa eredményeként csak még rosszabb lesz.

Két éve láttam egy román filmet ( qltura.blog.hu/2009/03/21/film_lazarescu_ur_halala ). Ide tartunk mi is!

VaTi 2011.12.16. 10:06:05

@ReignOfdark: ok, jövök :) Viszont nem értem, h rikitiki másodállása ellen mi kifogásod lehet? Ha csajozni akarsz, legjobb :)

Tower13 2011.12.16. 10:08:19

@Dr.laikus PhD:
Illetve, felvetném, hogy ha egyik helyen gyanús lehet az, hogy agyalapi törés van (azzal még mászkált?), akkor eleinte miért nem merült fel senkiben? Persze ha nem a szakterületről van ott valaki, akkor meg hoy merülhetne fel. Nem baj, jövőre már csak a haldoklókat látják el, mert nem lesz pénz, így orvos sem. Ha máshol is eljutnak ide, akkor túlnépesedés megoldva. Szép jövő nem?

2011.12.16. 10:27:53

@VaTi: Sajnálom, én nagyon régimódi vagyok csajozás terén, az első randin ne beszélgessünk szexről, jobban érdekel, hogy szereti-e a barokk komolyzenét, olvasott-e Eric Knightot, tetszik-e neki Rodin A Csók-ja, tud-e főzni, szívesen hallgatja-e, ha a munkámról beszélek fél órán keresztül meg szokta-e a kedvenc blogjaimat olvasni :)

Csak hogy ne uncsizzon, amikor én is netezni akarok. :D

Rendelek két strúdelt kávéval, erre a tejszínhabot rikitiki a korbáccsal veri föl? Hát végülis, így nézve miért ne.

2011.12.16. 10:56:31

Jó annak, aki tavasszal otthon lesz! :-(

novákandris 2011.12.16. 12:34:17

Éger István:
"Ma Magyarországon ugyanakkora eséllyel kaphat valaki nyugat-európai szintű ellátást egy kórházban, mint hogy a körülmények miatt meghal"

VaTi 2011.12.16. 15:21:19

@ReignOfdark: ezért a kommentedért most külön szeretlek :) Márminthogy izé...Érted :)

2011.12.16. 17:55:39

@VaTi: @Dr.laikus PhD: Ez a talján temperamentum a hétköznapokra való, az én szívem a nordikus szellemnek hódol. Szeretek sorrendet tartani egy kifinomult nővel:

1.) A királynő belép:
www.youtube.com/watch?v=6TuuxRqGRc0

2.) Oboa Concerto:
www.youtube.com/watch?v=6TuuxRqGRc0

3.) www.youtube.com/watch?v=COCU9LAztKQ

2011.12.16. 17:58:42

4.) Téged hívlak, uram Jézus Krisztus!
www.youtube.com/watch?v=wlD-9uwHA40

5.) Tűzijáték
www.youtube.com/watch?v=bDa3J2KJqxM

6.) A szív sebei
www.youtube.com/watch?v=fC80N5Vn7uU

(Egyben nem tudtam elküldeni.)

2011.12.16. 17:59:19

@ReignOfdark: A 3. természetesen a Concerto Grosso :)

Irkutszk 2011.12.16. 18:10:05

@ReignOfdark: Azért Händel bácsi és Vivaldi bácsi eléggé kortársak voltak, szerintem elég jól megférnének egy polcon is ;)

2011.12.16. 20:06:31

@Irkutszk: Szeretem én mindkettőt, de randin már ne az időjárásról beszélgessünk. A Négy évszakon töprengeni ráér később is.

Sheruzad 2011.12.17. 09:36:53

@ReignOfdark:
OFF
hace dos dias estoy pensando que ¿las bravas desde cuando llevan salsa de pezcado??
ademas sobre la cuina catalana, te doy la razon.

2011.12.18. 19:10:16

@El Visco Stello: Megnéztem. Irtózatosan jó film, ennyire rég ütött valami. A '70-es évek nagyon odavertek film téren!

De a szöszi melle nem ütött egyáltalán. Köszönöm a tippet.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása