Embertelen körülmények között szenvedett

2011.12.11. 11:03

Az én történetem már elég hosszú , megpróbálom összeszedetten úgy leírni 16 év időszakát, hogy a rideg valóságot foglaljam bele !Tizenhat éve meghalt a nővérem hirtelen szív infarktusban, innentől a saját betegségeim mellett az idős szüleim vigasztalása és az ellátásuk egyedül az én feladatom lett ! Nagyon nehéz évek vannak mögöttem ! Édesapám aki soha nem volt beteg onnantól minden baj előjött nála ! Első komoly összeütközésem az orvosokkal itt kezdődött! Bevitték egyik este a korházba prosztata problémájával / nagyon vérzett / a mentővel nem mehettem, másnap mentem utána ! Édesapám egyedül egy szobában beájulva, vagy lehet csak aludt a kezei könyökig véresek , a bepakolt pizsamák a kövezeten , körülötte kosz ! Rögtön megkerestem a nővért és természetesen kérdőre vontam , hogy ez most mi ! A nővér mondta egy kis türelmet hívja az orvost ! Türelmesen vártam!

 


Jött az orvos és elkezdett magyarázkodni, mondtam ne tegye jöjjön velem és nézze meg , hogy milyen körülmények között van az édesapám, ha otthon marad akkor legalább el lett volna látva, se nem ivott se nem evett és nézze a körülötte levő mocskot , amit el sem tudok képzelni, hogy hogy nem lehetett észrevenni , hogy a karjai könyökig véresek......! Nővér rögtön mondta, hogy hozza a reggelit és szedte össze a pizsamákat ! Közöltem vele, hogy nem kell a reggeli, hoztam és szégyellje megát , hogy egy idős beteg embert ilyen körülmények között talál az ember ! Nem szólt semmit kiment ! Az orvos közölte , hogy felakarta tenni az urológiára, /baleseti sebészetre vitték/ , urológia nem fogadta ! Határozott voltam látták , nem azért vitték be , mert itthon valakinek terhére van, mondta máris intézkedik ! Felvittük az urológiára, a beteghordozó megállt a főorvos vizsgálója előtt és közölte meghoztam a beteget ! Főorvos vizsgált valakit és kiszólt... “Megmondtam vigye az öreget a francba” ! Nos itt elborult a tudatom és onnantól peregtek az események, főorvos úr beinvitált az irodájába és hosszasan magyarázta a bizonyítványát ! Mikor kijöttünk az én Édesapám egy tiszta korteremben feküdt és csillogott a szeme ahogy rám nézett ! Nem vagyok büszke magamra, ez elkerülhető lett volna, ha nem az öreget nézik , hanem a prosztatarákos beteget , akit az esküjük miatt is a legjobb tudásuk szerint kellett volna el látni ! Főorvos nem győzött bocsánatot kérni, közölte ő 18 évig pesten a klinikán dolgozott Dunaújvárosban meg már nem tudom , hány évig / már nyugdíjas korú lehetett ő is/ és vele ilyen soha nem fordult elő ! Nem tudott meggyőzni vele, mert sokszor voltam korházban és annyi biztos ha a hozzátartozó nincs ott akkor a betegek kiszolgáltatottsága kritikán aluli , a nővérek mikor mentem látogatni és még utána is sokáig tisztelettel néztek rám és azt mondták végre valaki szembe mert vele szállni !

....

 

Férjem négy hónapja halt meg , nem ment orvoshoz a munkahelyén félévenként szűrték és minden rendbe volt nála ! Halála előtt két hónappal elkezdett nagyon köhögni láttam , hogy napról napra épül le fizikálisan és mentálisan ! Egyik reggel nem tudott lábra állni , kihívtam hozzá az ügyeletet , aki beküldte korházba a sürgősségire vitték ! Meg vizsgálták, baloldali tüdő gyulladást állapítottak meg nála, a mentő már úgy vitte, hogy az oxigént kapta ! A mentővel nem mehettem , telefonon érdeklődtem ! Az orvos közölte, hogy mindjárt elhelyezi nagyon súlyos tüdőgyulladása van ! Felkerült a fertőző osztályra ! Mikor mentünk szomorú volt látni, hogy a férjem mennyire elesett állapotban van, de bizakodtam hogy most már jó kezekben került !Másnap mikor mentünk látogatni már pelenkázva volt, az oxigén az orrából kiesve , rácsos ágyban a gyógyszerei az éjjeli szekrényen ! Nagyon meglepődtem, az én férjem nem volt beteges és most ilyen állapotban látni ! Megkerestem a nővért és mondtam neki, hogy mért nem ragasszák fel az orrára az oxigén adagolót , mert így annyi mintha nem is adnának neki, a gyógyszert is mondtam.... közölte ,hogy nem tudta beadni próbáljam meg hátha nekem sikerül , nem tudtam én sem,/ de hát korházban ez nem lehet gond / ott voltam mellette és az orrába mindig rakosgattam amin az oxigént kapta, délután a dr.nő mondta menjek haza látja nagyon fáradt vagyok , ők mindent megtesznek , mondtam neki ezt ne mondja mert a férjem csak akkor kap levegőt amikor ott vagyok mellette stb. ?? Erre nem volt válasz! Eljöttem, a korteremben is beteg emberek vannak ott sem ülhettem ! Este a lányom visszament , mondta nagyon rosszul van az apja nagyon szenved, az oxigén nem megy, tiszta pisiben fekszik a nővér személyes sértésnek vette , hogy szóltak neki , hogy legyen szíves rendbe tenni ! Felhívtam este az ügyeletes orvost , közöltem vele már két napja kérem , hogy ha nem tudnak rajta segíteni tegyék fel az intenzívre, mert a férjem nagyon szenved akkor kapja a levegőt ha ott vagyunk, infúziót sem kap ha még van a gyógyulásra lehetőség akkor ott biztosan tudnak segíteni !

 

Vitatkoztunk, de valahogy sikerült meggyőznöm és megnézette az intenzíves orvossal és másfél óra múlva csörgött a mobilom , az orvos közölte, hogy a férjem az intenzíven van ! Másnap mentünk látogatni, emberhez méltó körülmények között bár lélegeztetőn volt, de valahogy megnyugvás volt látni , hogy a szenvedését és a kiszolgáltatottságát legalább megszüntették ! Beszéltünk az orvossal, aki közölte a férjem jobb tüdeje nagyon beteg, imádkozzunk , hogy ne terjedjen át a balra talán akkor némi esély lehet a műtétre és talán még megmenthető , holnap többet tudnak ! Bíztunk ! Másnap felhívtam az osztályt , közölték , hogy kapcsolják a főorvost, Ő közölte velem menjünk elköszönni a férjemtől mert leveszik a gépről áttétes ! Egy hét leforgása alatt történt ez a tragédia, embertelen körülmények között szenvedett, szombat , vasárnap.. azt elfogadom , hogy van ami nem gyógyítható, de azt, hogy embertelen körülmények között és a minimális segítséget sem megkapva kell a korházban szenvedni....... , tologatják egymásnak a beteget ezt nem lehet elfogadni ! Milyen vizsgálatot végzett a sürgősségin az orvos a baltüdejét találta betegnek, mikor a jobb volt ??? Ők orvosok, Ők nővérek....sok ember a létminimum alatt él , de a munkájukat meg kell csinálni becsületesen mert az utcára kerülnek ! Ezeket az orvosokat és nővéreket nem félteni kellene, hogy külföldre menjenek , el kellene zavarni , annyi segítséget mint az én férjem abban a két napban kapott..... inkább szenvedésnek nevezném ! Ez csak egy példa a sokból, sajnos ez a történés nem egyedi , csak azt nem tudom, hogy ezek az orvosok és nővérek nincsenek tudatában, hogy ők azért kapnak fizetést mert betegek az emberek , ebben a beteg az országban.......! Nem külföldön kellene degeszre keresni magukat, amikor letették az esküt nem arra esküdtek , hogy a legjobb tudásuk szerint végzik munkájukat !? ...akkor talán ezt kellene először betartani , mert ha pénzük több lesz attól az emberségük és a tudásuk nem lesz több! ? Magyarországon míg tanultak boldogan éltek , megkaptak minden segítséget a Jó Isten is mellettük állt, mert a gyógyítást rájuk bízta, de lehet Ő is rosszul választott közülük ! Tisztelet a kivételnek, mert biztos van olyan is ....

Még annyit az anyukámat nyolc évig itthon ápoltam, teljes elbutulás ...ami iszonyatos munkát követelt tőlem, de lelkiismeretesen tettem a dolgomat mert fontos volt, hogy olyan állapotban és olyan ellátásban legyen amit magamnak elvárnék, hogy jobb legyen a komfortérzésem legalább, ha már többet nem tehetek ! Talán a nővérek is kicsit elgondolkodnának, hogy milyen érzés lenne, ha ők feküdnének ott akkor talán a betegek ellátása nem csak a pénzen múlna....


2011.12.08 ....szüleimre, férjemre emlékezve....
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.12.11. 12:15:15

Unalmas, kritikán aluli poszt kávé mellé. Szép, napsütéses napot mindenkinek!

kutykuruty 2011.12.11. 12:32:31

Kedves posztíró,
én csak az emberi oldalával szeretnék foglalkozni a történetednek.
Elismerésem éstisztelet feléd, mert olyan hozzátartozónak tünsz, aki tud határozott lenni és nem fél a véleményét elmondani még olyan helyzetben sem, amikor ez a hátrányára is válhat.
Szerintem ez nem általános, leginkább nem tudjuk, hogy mit és mikor lehet "megkövetelni" az egészségügyi intézményekben.

A fájdalmadat teljesen meg tudom érteni, bár tudom ez nem sokat számít.
Nem volt könnyű életed az elmondottak alapján. Valószínűleg pont ez edzett meg.

Ami még tetszik: a bizalmadat nem vesztetted el, azt azért tudod, hogy segítséget szükszégben csakis szakemberektől kaphatsz.

Elkeseredettséget is értem -ebbe azt hiszem belejátszik még sok-sok olyan körülmény, amiről most nem írtál, de mindnyájan tudjuk akik itt élünk, hogy miért is van az, hogy érzékenyebbek és időnként a kelletténél ingerlékenyebben reagálunk.

Abban is egyetértek veld, hogy sehol semmilyen szakmában nem kifogás a rossz és hanyag munkára az, hogy kevés a fizetés. Sem az eladónál, sem a tanárnál, mérnöknél, takarítónál. Sehol.
Az egészségügyi dolgozókál sem.

Másik oldalról az lenne a jó, hogy amikor valakinek a munkája megelégedést, örömet, hálát ébreszt bennünk, akkor annak ne feledjünk hangot is adni. Ne csak a kritkákat fogalmazzuk meg, de a köszönetünket is.
Ez nagyon sokat számít mkindenkinek, hiszen emberől vagyun - mégha néha nem is úgy tűnik.
Eladónak, takarítónak, tanárnak, mérnöknek és egészségügyi dolgozónak is.

Mille38 2011.12.11. 12:36:37

Könyörgöm, a szerkesztők néhány felkiáltójelet töröljenek, az ember a plafonon van, mire végigolvassa.
A posztolónak: ha anyukája gondozása iszonyatos munkát jelentett, tessék elképzelni, milyen az, mikor valaki 12 órában 20 ilyet lát el, majd hazamegy a családjához, a saját háztartásához, esetleg a saját beteg rokonához.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.11. 12:43:09

már megint ez az eskü szöveg, hol élünk kérem szépen? egyáltalán elolvastuk azt az esküt mielőtt példázódunk vele? meg aztán a másik kedvenc, nem pénz kérdése. mikor fogja már megtanulni a kedves tudatlan nép, hogy manapság minden pénz kérdése, pedig már régen megmondták: kicsi pénz kicsi foci (arról, hogy mi kell a háborúhoz? pénz, pénz, pénz ne is beszéljek)
kedves tudatlan levélíró ha tudná mibe kerül egy profi kórházi ágy, mennyi betegre jut egy ápoló civilizált helyen, mennyi egy intenzív ágy fentartása, mennyi a gyógyszerezése egy betegnek akkor nem mondana ilyen orbitális marhaságokat, hogy nem pénz kérdése. ha tudná, hogy ha kirúgok egy alkalmazottat az 50% on működő létszámból akkor két lehetőség van: nem jön senki, vagy ha jönne akkor is létszámstopp van

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.11. 14:00:17

még jó, hogy te ott voltál....

Dr.laikus PhD 2011.12.11. 14:05:46

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Ne már!
Annyi tévedéssel van tele a poszt, hogy a szokásos vesszőparipa.
Beszéd, beszéd, beszéd.

Úgy tűnik fogalma nincs még ma sem, hogy a családtagoknak mi volt a bajuk.
Fertőző osztály tüdőgyulladással, majd áttétes rák diagnózis.

Vérző prosztata, majd könyékig véres kéz.

Tényleg nem kéne csak 10 perc magyarázat, nem kéne a betegnek saját diagnózis és következtetés.

Az ápolás elsősorban emberség, másodsorban pénz kérdése.
Az, hogy nem pátyolja a beteget az rendben, mert nincs idő és kevesen vannak, de a kosz, a széthányt ruha az feladat, fektetésnél az első.
Nem a földre természetesen.
Ráadásul itt súlyos betegről van szó akire kiemelt figyelmet kell fordítani.

A takarítás is követelés.
Van tisztaság, ha igény van rá.
Egyszer megbeszéltük, hogy nem az orvos dolga.
De!
Szólni a főnővérnek és rajta számon kérni, az orvos dolga.

Ha más mód nincs, akkor legalább a beteg méltóságát kéne megőrizni amennyire lehet.

Sokorai_Atala 2011.12.11. 14:13:27

Többször olvastam itt, hogy a mentővel nem mehet a hozzátartozó. Ez hogy van, én kétszer voltam ilyen helyzetben és mindig felajánlották, hogy kísérje l valaki (a mentőben) a beteget.

Dr.laikus PhD 2011.12.11. 14:16:50

@Sokorai_Atala:
Én sem értem, de lehet, hogy szállító mentő volt.
Ilyen esetben több beteget visznek és nincs hely a hozzátartozónak.

Sokorai_Atala 2011.12.11. 14:19:50

@Dr.laikus PhD: ok értem, de vérző betegséggel este csak szállító megy? Az nagy felelőtlenség.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.11. 14:27:44

@Dr.laikus PhD: igazad van, de írtam, hogy a hanyag munkást nem rúghatom ki mert mint hallottad a nővérek is ezrével kacsingatnak nyugat felé, így ha elmegy akkor semmi sem lesz. és így az ápolás elsősorban pénz kérdése bármily furcsa

Dr.laikus PhD 2011.12.11. 14:28:49

@Sokorai_Atala:

Valószínű ezért volt.

www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/male_genital/penis_prostate_testis/prostate_cancer/?article_id=40778&larticle=72353

Bennem ilyenkor felmerül, hogy senki nem képes beszélni?
Marad a feldolgozatlan gyász, a kétségek és a sárdobálás.
Kinek jó ez?
Így lehet összeugrasztani orvost a beteggel.
Valahol valaki mégis csak tanultabb, a saját érdekét fel kéne ismerni. :((

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.11. 14:29:00

@Sokorai_Atala: van magyarországon olyan ellátási körzet amelyiknek nincs mentős orvosa csak mentőstisztje az se sok, meg egy rohammentője 100 ezer lakosra, így aztán minden lehet, az is ami nem

Dr.laikus PhD 2011.12.11. 14:31:02

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Meg kéne próbálni.
Van ahol megteszik és a beteg segít a kizsigerelt nővéren amennyire tud.

Ez még a kemoterápia alatt is így van, pedig ott aztán tényleg nagyon ki vannak zsigerelve a nővérek.

Sokorai_Atala 2011.12.11. 14:36:07

@Dr.laikus PhD: elolvastam, értem, akkor kis túlzás vérzés és mehetett szállító.

Sokorai_Atala 2011.12.11. 14:37:18

@csak néha benézek ha marhaságot látok: ez is logikus, csak a vérzés miatt nem értettem.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.11. 14:41:29

@Sokorai_Atala: szokott olyan is lenni, hogy a mentős ránéz a betegre, ha úgy látja, hogy van esély, hogy hazaengedjék, akkor szívességből elvisz egy hozzátartozót is, hogy legyen aki segítsen majd az öregnek

Sokorai_Atala 2011.12.11. 14:45:58

@csak néha benézek ha marhaságot látok: igen, szerintem is könnyebbség, ha valaki megy a beteggel, pakolgat, adatokat ad meg, átsegíti az első perceken, mind az ápolókat, mind a beteget.

sárga nyúl 2011.12.11. 16:52:24

@Dr.laikus PhD: A tüdő témát értem. A szomszédomnak ugyanez volt. Tüdőgyulladással vitték kórházba, antibiotikum, több röntgen, bronchoszkópia és kiderült, hogy rák. Neki még megadták a rákkezelést is, de így is 1 éven belül meghalt sajnos. :(

Lehet, hogy azért nem mehetett a beteggel a mentővel, mert dolgozott. Mivel nem azonnal ment utána.

Egyébként a szokásos sztori.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.11. 18:36:12

Minden hanyagságot nem lehet "kis pénz, kis foci" legyintéssel elintézni. Az mindenkitől elvárható, hogy dolgozzon meg a pénzéért.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.11. 18:48:35

@El Visco Stello: ha kirúgják akkor elmégy te dolgozni a helyébe? mert más nem fog jönni. lehet választani gyakorlatilag a rossz és a semmi közt

kutykuruty 2011.12.11. 19:18:15

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Határozottan azt gondolom, hogy lenne, aki jelentkezik a munkára. Nem tud és nem is akar kimenni mindenki dolgozni külföldre. Nagyon sok embert a családja ide köt, vagy egyszerűen nem az a típus, aki világgá megy.

rikitiki 2011.12.11. 19:47:33

@kutykuruty: Az egészségügyi főiskolán az elmúlt 4 évben 1 évben sikerült évfolyamot indítani.

Az eü. minisztérium szerint legalább 2500 ápoló hiányzik jelenleg.

A kórházból, egyetlen osztályról 15 nővér ment el idén, sokan közülük a napszámos munkát választották a mezőgazdaságban. Mert kevesebb munkáért többet kereshetnek vele.

rikitiki 2011.12.11. 19:52:58

@El Visco Stello: Komoly tudományos kutatás keretében az egyik magyarországi egyetem az alábbi következtetésre jutott:

minden más feltétel változatlansága mellett, az egyetem intenzív osztályán 50%-kal növelték az ápolószemélyzet létszámát.

A mortalitás, azaz halandóság 30%-kal csökkent.

Kis pénz, kis foci.
Mondj egy fociklubot, amelyik nem a gazdag európai bajnokságokban játszik és BL-t nyert az elmúlt 10-20 évben.
Kis pénz, kis foci.
Pedig szerintem ők is futnak a pályán a fizetésükért.

kutykuruty 2011.12.11. 20:44:29

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nem azt mondtam, hogy nem mondanak fel, hanem hogy találnak azért helyettük mást.
Mert nem mindenk tud és akar elmenni itthonról.

És azt ne felejtsük el, hogy nem csak az egészségügyi dolgozók alulfizetettek.

Nem ellenük beszélek, csak azzal nem értek egyet, hogy az alacsony fizetés mentség a rossz, trehány, hanyag munkára.
Ismerek is több olyan orvost, nővért, akik végzik a munkájuk rendesen és lelkiismeretesen.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2011.12.11. 21:37:51

Azzal teljesen egyet lehet érteni, hogy mindenki végezze el a munkáját, amire szerződött: nővér, orvos, bárki. Ebből a szempontból a poszt teljesen szörnyű jelenségeket ír le, amikbe nem lehet belenyugodni.
Viszont az esküre való hivatkozást már többször kivesézték, hogy miért is fals.
Érdemes elolvasni a nyugathir.hu fentebb linkelt cikkjét: tényleg nem fog nővér maradni. És, teszem hozzá, nem csak a fizetések miatt: aki egy kicsit is ad arra, hogy végzi a munkáját, előbb-utóbb szembesül azzal, hogy ha megfeszül, se tudja ellátni a betegeket, mert kevés a nővér, elégtelenek az eszközök (nálunk már paplan sem jut mindenkinek), és a másod-, harmadállások miatt kimerült és figyelmetlen az, aki még egyáltalán vállal nővéri munkát.

rikitiki 2011.12.11. 22:08:19

@Dr. Morcz: Teljesen igazad van, hogy az adott beteglétszámhoz, ágyszámhoz, esetszámhoz elégtelen ápolói létszám az oka sokszor a nem megfelelő minőségű munkavégzésnek. Közvetlenül a pénz ebben nem játszik szerepet.

A létszám viszont egyértelműen a bérezés (és bérköltségre fordíthat keret) következménye, és innentől vastagon pénzkérdés.

Ráadásul ördögi kör, mert minél kevesebben vannak, annál nehezebb és lehetetlen az elvárt színvonalon teljesíteni a munkát. Annál kevesebben vállalják.

De ezen csak egyetlen módon lehet változtatni: több orvos és több ápoló kell, amihez magasabb bérek kellenek.
Minél később, a helyzet annál rosszabb lesz.

Pénz kérdés, bér kérdés.

A főiskolán ott az oktatási infrastruktúra, ha lenne jelentkező, kitanítaná. De nincs jelentkező, ezért a bérért.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.11. 22:33:31

@rikitiki: nem baj, van még 20 nap és még 2500 orvossal kevesebb lesz, tudok olyan osztályt ahol az osztályvezetőn kívül mindenki felmond, szakorvosok is nem csak rezidensek. kérdeztem, hogy ok de mi lesz ha nem adják meg a követeléseket?
mondták több lehetőség van:
1 visszavesz a kórház dupla bérért
2 elmegyek a szomszéd városba mert ők megígérték a dupla bért
3 ausztria, németország, svédország, anglia, soroljam még?

rikitiki 2011.12.11. 23:08:23

@csak néha benézek ha marhaságot látok:

Őszintén szólva, kíváncsi vagyok, hogy beváltják-e. Szemmel láthatóan a kormány nem hiszi. Én meg nem tudom, de nekem nem is kell tudni, én csak várom hogy mi lesz, majd meglátjuk.

XCat 2011.12.11. 23:11:14

@csak néha benézek ha marhaságot látok: Aki marad, legalább odavaló lesz. Baksis is több jut majd, ti is megkapjátok amire vágytok.

Csak aztán ha kiderül, hogy külföldön kevés a tudásod, nem a lábad között kell vakarni egész nap, és számon kérik a műhibákat is (nem a kórházon, rajtad), akkor ne kullogj vissza megszégyenülve. :)

XCat 2011.12.11. 23:13:44

@rikitiki: Én tudom. Nem fogják. :)

XCat 2011.12.11. 23:19:21

Azért remélem azt senki nem gondolja komolyan, hogy az orvosok a fizetésükből élnek. :) Vagy de? Miért? Nincs szemetek? Vagy sosem volt még senki beteg? :))

XCat 2011.12.11. 23:23:40

@csak néha benézek ha marhaságot látok: A "tudatlan nép"... bájos. Érdekes hogy ha ezt Lázár János mondaná, egyből ő lenne a sátán. Tőled meg elnézéseket kérnek. Ki érti ezt....

Az a tudatlan nép fizet arra sok éven át feleslegesen, hogy a magadfajta laposkúszóállatkából Tudós Orvos legyen, majd fizetést kapjon, utána meg még a borítékot is odanyomja, hogy kódis se maradj.

Több szakmai alázatot kérünk. Meg emberit. Meg egyáltalán, helyretehetnéd magadat.

rikitiki 2011.12.11. 23:57:00

@CatMother: Több szakmai alázatot kérünk. Meg emberit. Meg egyáltalán, helyretehetnéd magadat.

De mivel nem fogod, gondolom nem sokat foglak itt a továbbiakban olvasni. Pedig biztos sok indulatot tudsz kiírni még magadból.

Braincelle 2011.12.12. 07:08:33

@CatMother:
Na persze. Aki marad az odavaló lesz, és ha két ember belerohad hat ember munkájába, és tönkremegy a magánéletük, betegek, fáradtak és kiégettek lesznek, utálni fogják a munkájukat úgy, ahogy van; akkor majd elmondhatod, hogy jaj, mégsem voltak idevalóak. Nice.

Braincelle 2011.12.12. 07:30:33

@CatMother:
Hát a ki miért fizetet szerintem be lehet fejezni. Mindenki adózik, és a pénzek sok mindenre mennek, a gyerekek iskoláztatására éppúgy, mint az utcák takarítására és a közlekedésére. Az én képzésemet ugyanúgy adóból fizette az állam (és jóval kevesebbet fizetett érte, mint ami a költségtérítés díja, és amit naponta sikerül a képünkbe törölni), ahogyan a Te vagy a más gyerekének a tanárát a szüleim és az én adómból fizetik.

Az, hogy állami képzésben tanultam, valamilyen szinten indokolja azt, hogy itt akarjak maradni, és annak az országnak dolgozni, amelyik fizette a képzésemet, de nem indokolja azt, hogy akárki, akinek éppen olyanja van, belém törölje a lábát, és azt képzelje, hogy a csicskája agy lekötelezettje vagyok.

És részemről, bocs, de lapos kúszóállat sosem voltam, elég tehetséges gyerek voltam, és ha a saját érdekeimet csak objektív szemmel nézzük, akkor ennél szinte csak jobb szakmát találhattam volna magamnak, sokkal kevesebb áldozattal és munkával.

Lehet beszélni az ajándék diplomáról, érdekes, én mindig tanultam, amikor a volt osztálytársaim, a másodállásomban a kollégáim (akinen eü-sök) buliztak, programot szerveztek, tanultam a szülinapomon, a karácsonyfa alatt, ötven fokban, lázasan, éjjel-nappal, akárhogy. Az egyetemen töltött évek kiesett évek az életem szempontjából, és most sem könnyebb egy cseppet sem. Ahány ember a kamu bölcsész szakokat maximális képzési idő alatt végiglazázta, bulizta, az még a kisebbb képzési költséggel együtt is került annyiba az államnak, mint a mi képzésünk.

És ha itt az emberekre k... sok munka, alamizsna vár, az egy dolog. Az már egy plusz kérdés, ha olyan szarok a körülmények, hogy az ember ha megszakad sem képes ellátni a betegeit; de ha még az állam az egészségügy rendbetétele helyett rendszeresen azzal szórakozik, hogy minket állít a közszadizmus céltáblájába, akkor igenis sokan el fognak menni külföldre, és tetszik vagy nem, ennek semmilyen jogi, törvényi akadálya nincsen.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.12. 08:23:38

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
"ha kirúgják akkor elmégy te dolgozni a helyébe?"
Én már/még ott vagyok. Szerencsére olyan helyzetben, hogy magam választhatom meg a munkatársaimat. Bizony mondom néktek, hogy a KJT szerinti fizetés meghatározza(korlátozza) a szakmai színvonalat. A teljesítményre olyan hatással van, - megfelelő számonkérés esetén - hogy magas a fluktuáció. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy mégiscsak kiválasztódik egy - ugyan nem magas szakmai színvonalon - de folyamatosan és elégségeset teljesítő gárda. Ez műszaki személyzetre igaz, de nem hinném, hogy olyan nagyon másképp lenne ápolási területen. Inkább strukturális problémát látok. Mégpedig azt, hogy hagyományosan az orvos feladata az ápolás számonkérése. Ugyan már mindenhol vannak ápolási igazgatóságok, de tevékenységük téves felfogáson alapul. Nem tudott beilleszkedni a hierarchikus szisztémába.

karcsibácsi 2011.12.12. 10:32:58

@CatMother:
A töködet te vakard, ha ugyan nem töketlen ku... bocs, macska vagy.
Aki külföldre ment magyar orvos, mind kiválóan megállta a helyét, pedig nem feltétlenül a legjobbak mentek el, hanem a legbátrabbak.

cenzorilla 2011.12.12. 10:45:52

@karcsibácsi:

Ne reagáljatok, mert ő sem tud.
Egyelőre 1 hétig.

Továbbgondolás miatt maradt itt a piszkálása, a nagyon "bátor" véleményét már töröltem.

El Visco Stello (törölt) 2011.12.12. 11:22:47

@cenzorilla: A maga módján, de mégsem mond hülyeséget. Vagyis azt mond, de érdemes vitatni, mert nem egyedül gondolkodik így. Hogy külföldön megállják a helyüket az egyrészt azért van, mert mások az elvárások. Letisztultabb, egyszerűbb viszonyok között egyszerűbb feladatokat kell megoldani úgy, hogy a munkavégzés minden feltétele adott. Mivel az itthon keveset kereső megy el, a fizetése is több.
Tehát, aki marad, nem feltétlen rossz orvos - el tudja végezni az itthon szükséges komplexebb, kreatívabb feladatokat is rosszabb körülmények között - hanem inkább gyáva, vagy pedig az itthoni zavaros körülményeket a maga hasznára tudja fordítani. Ez a két csoport két erőt képvisel, soha nem lesznek egységesek. A hatalom érdeke pedig ennek az állapotnak a fenntartása, mert kisebb ellenállású csoportokat jobban tud kezelni.

cenzorilla 2011.12.12. 11:46:47

@El Visco Stello:

Erre gondoltam.

Innen lehetne tovább lépni, tovább gondolkodni.
Azok a fiatal orvosok akik itt maradnak, itt akarnak maradni akkora terhet kell cipeljenek a hasonló végiggondolatlan írások miatt, hogy akinek van gondolata írja meg.

Régen gondolkodtunk együtt.

Megígérem, hogy a nagyon goromba véleményeket fogom csak törölni. :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.12. 11:52:39

@cenzorilla: mert csak kimondja, amit sokan gondolnak?

cenzorilla 2011.12.12. 12:02:44

@Babette_:

Gondolnak és nem tapasztalnak.
Lassan pletykaszinten lesz véleménye a még nem betegeknek.

Más helyett az orvos lesz lassan az ügyeletes bűnbak.
Veszélyes és önveszélyes.
Senki nem teheti meg, hogy a most már kölcsönös kiszolgáltatottság miatt tüzet (most finom voltam) tüzet okádjon.

Amit töröltem, az már túlment a vélemény határán.

Én most már szeretnék visszavonulni, keretet adnék a véleménycserének. :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.12. 12:08:41

@cenzorilla: nem tudhatjuk, hogy nem tapasztalták-e.
én se adtam, nem is kértek tőlem sosem hálapénzt, de elfogadom, hogy mástól igen.

egyébként: bezzeg az orvosok írhatják egy posztolóra, hogy hazudik? pedig ő csak tudatlan. esetleg.

cenzorilla 2011.12.12. 12:22:34

@Babette_:

Azt gondolom, hogy az orvos elsősorban az ész és a tudás oldaláról közelít, jobban is ismeri a sajátjait.

A beteg pedig egyértelműen érzelmi oldalról, megtartva magának a tudatlanság jogát.
Márpedig ez nem indok semmire.

Ott tartunk, hogy a kölcsönös elégedetlenség miatt lassan az orvosok kerülnek érzelmi válságba az anyagiak mellett.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.12. 12:34:58

@cenzorilla: mert joga van hozzá, hogy olyan legyen, amilyen. ha tudatlan, akkor az. márpedig orvosi szempontból tudatlan, hiszen ő a beteg.

mellesleg ennél jobban zavar a múltkori orvos virtuális kinyírása. innen is, meg az oldaláról is végleg.

PsychoCicus · http://elmondhatom.blog.hu 2011.12.12. 12:41:00

@cenzorilla: Gratulálok a vitakultúrádhoz, igazán kifinomult, hozzád méltó, és rád jellemző.

1. Nem vagyok "beteg". Elhibázott, ostoba, szemellenzős és lekezelő dolognak tartom, hogy mindenkit betegeztek, aki igénybe vesz egy szolgáltatást, amiért FIZET. Bizony, téged is.

2. Amiket leírok, tapasztalatok. Orvosok között nőttem fel, és a kollégáitok kölykei előtt szabadabban ugattok. Ha nem tudnám hogy nem tussolnák el az egészet, mert nyakig vagytok mászva egymás seggébe, már régen megpróbáltam volna bezáratni jónéhány lepratanyát.
Vagy ha nem gondolnám úgy, hogy aki hozzátok megy, bizonyos mértékben megérdemli, amit kap. És akkor is megérdemelné, ha különb emberek lennétek, pusztán a szakmai felkészültségetekből adódóan. Most mondanék alkoholista, drogos, részeg, szaralak orvosokat, de nyilván megint én hazudnék. :D

Én a helyedben nemkicsit szégyelném magamat. :)

PsychoCicus · http://elmondhatom.blog.hu 2011.12.12. 12:42:38

@Babette_: Kösz Babi, de ezeknek hiába beszéltek.. őszerintük ők a "valakik", és sosem fogják felfogni, hogy tulajdonképpen csak mások kiszolgáltatottságán élősködők.

Persze nem is ez a baj, hanem hogy túl jól akarnak él(ős)ködni, és lassan szétrágják a gazdatestet.

Nem én vagyok, hanem én 2011.12.12. 12:46:33

- Megmérném a vérnyomását!
- Ne mérje, doktor úr, mert már 1 hete megmérte.
- Igen? És mennyi volt?
- 1000 Ft.

Szerintem, vicces... :)

Nem én vagyok, hanem én 2011.12.12. 12:48:05

@PsychoCicus:
Csak az a baj, hogy te nem vitázol...
Hanem ítélsz... Meg... És el...

2011.12.12. 12:50:38

@cenzorilla: Kár, hogy eldöntöd az ide írók helyett, mi az elfogadható, és mi nem. Egyoldalúan válogatsz az írások között. Az itt író "orvosok" némelyike, mert ezt sem tudhatjuk, ki-kicsoda, beképzelt, nagyképű stílusban azt feltételezi, hogy csak orvosnak lehetnek pontos információi, ezért a többieknek pofa be. A múltkor egy nem orvosnak a hozzászólását, mert nagyképűnek tartottad, törölted. Azért ez még nem cenzúrázandó. Te sem tudod eldönteni, melyik orvos mennyire tények alapján beszél, hisz sem a személyét, sem a tényeket nem tudod ellenőrizni. Nem hinném, hogy az orvostársadalmat nagyon meghatja, mit írnak egy blogon név nékül. Persze ez a te feladatod, tehetsz belátásod szerint.

PsychoCicus · http://elmondhatom.blog.hu 2011.12.12. 12:52:15

@miklos.rabai: Nos, én igazán megadtam rá a lehetőséget, hogy a mundér (már régen nem létező :) ) -becsületvédős hőzöngés helyett magukba szálljanak, elismerjék hogy igenis vannak problémák, ők is részei ennek, és mindent meg fognak tenni, hogy változtassanak rajta.
Nem változna meg tőle semmi, de legalább érezném a törekvést.

Ehelyett mit kaptam? Őcenzorillasága nekiállt törölgetni, mert félti magát.

Az egészségügy össze fog omlani, úgy ahogy van egyrészt tarthatatlan, másrészt fenntarthatatlan. És ezért MINDENKI felelős, aki benne van.

Lehet vádaskodni, de a tények makacs dolgok.

PsychoCicus · http://elmondhatom.blog.hu 2011.12.12. 12:59:12

@Turchi: Hát mondjuk az is megérne egy tanulmányt (akár a témához kapcsolódóan is), hogy mit vált ki az olyan emberekből a vélt hatalom, akinek nem való. :) A valósról meg ne is beszéljünk. De hát az nem itt van.

Nem én vagyok, hanem én 2011.12.12. 13:01:50

@PsychoCicus:
Ha szabad egy megjegyzést, ugyanis ez a mondatod nagyon szép. "És ezért MINDENKI felelős, aki benne van."
Mert így van, ahogy a mondod... Az orvos is hibás, meg a nővér is, meg a beteghordó legény is... Meg a politikusok... Meg az érdekvédő szervezetek... De hibás a beteg... Az összes tb-t fizető, vagy épp nem fizető... Mert ők is benne vannak...
Remélem, így értetted az előző mondatot... :)

PsychoCicus · http://elmondhatom.blog.hu 2011.12.12. 13:06:21

@miklos.rabai: Alapvetően a bennedolgozókra értettem, de neked is igazad van.
Ha ez volt a kérdés, én fizetek tb-t. :)

A politikusok is, persze, viszont a stílusról nem ők tehetnek. Ilyenekre gondolok, hogy az ápolónő odalöki a betegnek, hogy mit nyöszörög hogy szomjas, ha vizet akar, azt mondja, és különben is 3 napja bent van, de még egy fillért sem dugott a zsebébe, hogy amikor ismerős rákos lett, azzal jött haza hogy rá sem néztek jóformán boríték nélkül... régebben legalább annyi tisztesség volt bennük, hogy eü dolgozóktól nem vették el a csúszópénzt.

Most már egymást is marják.

Akárhogy nézzük, meredeken megyen ez lefelé.

cenzorilla 2011.12.12. 13:08:14

@Turchi:

A nagy arcáért nem töröltem még senkit.
Az úgyis magáért beszél.

Durvaságért, gorombaságért, személyeskedésért igen.
Visszanéztem és tényleg. :)

Van témánk és az nem a cenzor-, -ok.

PsychoCicus · http://elmondhatom.blog.hu 2011.12.12. 13:11:03

@cenzorilla: Szóval ő is hazudik? :)) Te, én komolyan irigylem a világodat, egyszer mesélhetnél róla. Mindenki tüchtig, aki nem, azt úgyis lelőjjük? Elgázosítva, onnantól nem is létezett.
Egyenruha is van? Remélem csak az utcán kötelező viselni.

Orwell büszke lenne rád, na. :)

rikitiki 2011.12.12. 13:31:15

@PsychoCicus:
"Lehet vádaskodni, de a tények makacs dolgok."

Hát, nem vagyok túlérzékeny, de aki engem élősködő alkoholista szaralak lapostetű formájában vádol, az egyrészt jelentkezzen nálam személyesen egy atyai, jóindulatú sallerért, másrészt sajnálatomra méltó, hogy ilyen elkeseredett az elcseszett élete miatt. De nekem ahhoz szerencsére semmi közöm, tehát ha esetleg otthon elnézik neked ezt a "vitakultúrát", mifelénk ezt szimpla sárdobálásnak nevezik.

Na, jó szórakozást a homokozóban.
A tegnapi Catmother álneved nem sok időt ért meg, az viszont fejlődésre utal, hogy második névnek sokkal találóbbat választottál.

rikitiki 2011.12.12. 13:33:38

Humorban sok minden oldódik:

Pszichiátriai kiskönyv:

A neurotikus légvárakat épít,

a pszichotikus beköltözik,

a pszichopata meg beveri az ablakokat.

PsychoCicus · http://elmondhatom.blog.hu 2011.12.12. 13:39:48

@rikitiki: ikitiki: Te engem nem olvasol, ha jól emlékszem.. maradjunk ennyiben, szerintem.

A tegnapi catmother "álnevem" több mint 4 éves. :) Egy másik blogon elkezdték lopni, azért váltottam. De ez mellékes.

rikitiki 2011.12.12. 14:00:59

Gondolom a tegnapi tucatnyi sárdobáló, anyázó hozzászólásodat is te magad törölted, mert te váltottál. Hogyne :)

Nekem úgy tűnik, még nem láttál macskát, akiről magadat nevezgeted. A macska ugyanis dorombol, soha nem dörömböl.
A psycho stimmel...

Javaslom a korhatárhoz kötött regisztrációt. 18 év alatti pszichokiscicusokat nem szabad beengedni a felnőtt osztályra.

r580s 2011.12.12. 14:35:57

@Turchi: "Nem hinném, hogy az orvostársadalmat nagyon meghatja, mit írnak egy blogon név nélkül." Ez egyértelműen nem igaz. Az orvosok jelenős részét még mindig az elhivatottság és a segíteni akarás tartja ezen a nehéz pályán, és bizony az ilyen hozzászólások mind elvesznek egy kicsit ebből a kitartásból. Lásd pl. a múltkori poszt hatásait az onkológus főorvosra, aki töröltette magát az orvostudakozóról. Sajnos a hazai egészségügy olyan borzasztó ördögi körbe került, amiből nem tudom van-e még kiút. A mostani rendszer fenntarthatatlan és egyre igazságtalanabb lesz, egyrészt pazarló, másrészt átgondolatlan és baromi egyenlőtlen. Pont amiatt igazságtalan, mert elvben mindenki (járulékfizetéstől függetlenül) ugyanolyan ellátás kap, de a gyakorlatban sajnos ez nem így van. Sokszor pénzen, sokszor csak a vakszerencsén múlik, hogy ki milyen ellátást kap és sajnos sokszor a fellépők agresszivitásán, aminek a levét a normális betegek isszák meg. Ha nem vezetnek be hamarosan többszintű ellátást járulékfizetéstől függően (márpedig nem fognak), még igazságtalanabb lesz a rendszer, egyre alacsonyabb színvonalon és sajnos egyre több elégedetlenkedéssel, perrel. Én ezt nem szeretném megvárni. A jogos sérelmek az éremnek csak egyik oldala... Ott van rengeteg követelőző, kimondottan buta, de rendkívül agresszív beteg, a hihetetlen tudatlanságból (itthon gyakorlatilag semmiféle eü. kultúra nincs, az emberek nem ismerik a saját testüket) eredő rengeteg tévhit és álinformáció, egy megítélésem szerint direkt folytatott lejáratókampány és negatívra hangolt közvélemény... valamint folyamatosan áldozatokat hozó, keményen dolgozó kollégák rágalmazása, beperlése direkt pénzkereseti célból is. Tudnék mesélni én is... Nem szeretnék ilyen ellenséges légkörben dolgozni. Az eü. pálya sajnos nagyon nehéz, könnyen kiég az ember, sokan nem is tudják, hogy ez egy betegség, ami rengeteg eü. dolgozót érint. Tőlünk sokkal magasabb szinten lévő országokban is komoly probléma a kiégés, hiszen a munka rengeteg empátiát igényel, ugyanakkor rendkívül sok borzalmat lát az ember nap, mint nap, amiket fel kell tudni dolgozni, de nincs meg hozzá a megfelelő segítség. Egy idő után az empátia elfogy, türelmetlenné, megkeseredetté válik az ember. Többféle stratégiát is alkalmaznak tőlünk fejlettebb országokban kisebb-nagyobb sikerrel. DE: az hogy, az ember 3 munkahelyen dolgozik, hogy meg tudjon élni, gyakorlatilag nem tudja magát kialudni rendesen, nincs szabadideje, hogy kikapcsolódjon és ha van is, nincs pénze hogy minőségi pihenéssel tölthesse az idejét bizonyosan nem hatnak a kiégés ellen. Az embernek választania kell munka és magánélet között, mert a kettő együtt ezen a pályán nem megy. Nincs elég pénz (havi nettó 92 ezer forint a kezdő fizetés...), nincs elég idő a párodra, barátokra, nincs normálisan töltött szabadidő. És ha még ezt próbálod is egy darabig csinálni, tudod mi adja meg a végső lökést? Ez a negatív hozzáállás, ami jellemző minden témában ahol eü. személyzetről van szó. Az a szerencse, hogy a való világban rengeteg pozitív visszaigazolást kapok, de ha az emberek nagy része valójában így gondolkozik, mint amit itt le lehet szűrni, hát nincs kedvem ilyen hozzáállású emberekre vesztegetve feláldozni a magánéletemet, egészségemet, aktív éveimet. Szóval igenis van jelentősége a fórumon olvasható véleményeknek is, mert sokunkat megerősít abban, hogy nincs miért maradni, el kell menni olyan helyre, ahol tényleg várnak és megbecsülnek minket. Az nem igaz, h. a magyar orvosok ne állnák meg kint a helyüket, az évfolyamom gyakorlatilag fele már valamilyen külföldi országban él és eszük ágában sincs hazajönni, jól érzik kint magukat. Pedig ők mind pályakezdők voltak, nem is szakorvosok.

r580s 2011.12.12. 15:13:47

@PsychoCicus: @PsychoCicus: Az jó lenne :) Viccet félretéve: az elhivatottságnak is van egy határa és ez a határ ott húzódik, amikor már a családodról van szó. Én 5 éves korom óta orvos akartam lenni, persze kezdetben nyilván csak annyit láttam, hogy szeretek segíteni, jószívű kisgyerek voltam és rendkívül szorgalmas. Most felnőve már nem ennyire romantikus a kép, szeretnék megélni a fizetésemből és szeretnék családot alapítani, legalább 2, de inkább 3 gyerekkel. Ha ez nem megy itthon, hát máshol is tudok dolgozni, ott is lehet segíteni, az az igazság, hogy sajnos jobban és többet is, mert jobbak a körülmények és sokkal inkább partner egy olyan ember, akinek van valami fogalma a saját egészségéről. Sajnos nem véletlenül a fiatalok mennek el, én sem szeretnék egy romlott, összeomló rendszer része lenni hosszútávon. Sajnálom, h. a közvélemény nem állt a rezidensek mellé, mivel mi egyértelműen a hálapénz ellen küzdünk és ehhez sok szakorvos is csatlakozott. Így lehetne megtisztítani a rendszert, senki sem gondolhatja, hogy nettó 92 ezer forintból minőségi életet lehet élni, márpedig ha életekről van szó, kipihentnek és szakmailag felkészültnek kell lenni, ehhez szabadidő kell, nem pedig 2 párhuzamos munkahely. A legrosszabbul a becsületesen adózó jár, mert nincs pénze sem magánorvosra, sem zsebbe fizetni, ő viszi hátán az egész rendszert, mégis kb. egy kalap alá kerül azzal, aki egész életében egy fillér járulékot sem fizetett. Én megértem az ő kiábrándultságukat és borzasztóan bánt a dolog, hogy látom egyre rosszabb lesz csak minden. Sajnos meg kell mondjam a közeljövőben nem tűnik úgy, hogy bármit is változtatni fognak a döntéshozóink, be kellene vezetni a biztosítókat és legalább kétszintű eü. ellátást - szerintem.

2011.12.12. 15:26:34

@r580s: Köszönöm a válaszodat, igazán alapos volt. Az említett orvos adatlajának törlése nem tudom, mennyiben volt a saját döntése, vagy netán más javasolta neki. Nekem mindenesetre hiányzik. Én úgy gondolom, egy orvos a végkövetkeztetést a saját betegei visszajelzései alapján vonja le, ne pedig egy blogról, mert ugye név nélkül mindenki igen bátor. Abban is egyetértünk, hogy a betegek egy része igen primitív. Más betegek, akik viszont nem feltétlen primitívek, más orvosok viselkedésére mondják ugyanezt. A dolog kétoldalú. Az agresszív, bunkó ember minden foglakozásba bele tud rondítani, nem csak az orvosi munkát zavarják, hanem az élet minden területén képesek alkotni. A kiégés, türelmetlenség, elkeseredettség, több munkahely egyszerre más szakmákban is jelentkezik. A család elhanyagolása a munka miatt szintén nem csak az orvosoknál van. No erről meg én is tudnék regélni, de nem akarok. Arról nem írtam, hogy az orvosok hogyan állják meg a helyüket külföldön, ezt valaki más írhatta. Alapvetően az általad leírt helyzettel egyetértek, mármint hogy én is így látom, de könyörgöm, egy blog nem a világ közepe. Nem innen kell az infókat szedni, mit gondolnak a betegek, mert ide eleve a panaszkodók jönnek. Régebben tanár voltam. Nagyon régen. Már nem. Rámentem véletlenül az Ellenörző blogra. Ha azt valaki komolyan venné amiket ott olvas, soha többé nem teszi be a lábát iskolába. ( már nem nagyon működik, pont ezért) Minden blogon azt a szakmát szidják, akikról éppen szól a blog. Ez a blog alapvetően azoknak készült, akiknek negatív élményük van az egészségügyről. Mit vársz akkor tőlük?

2011.12.12. 15:28:19

@cenzorilla: Biztos igazad van, nem tudhatom, hiszen törölted, de csak azért jegyeztem meg, mert akit töröltél, annak azt válaszoltad a kérdésére, miért törölted, hogy ha majd ír egy saját történetet, ott fölényeskedhet kedvére. Csak ebből következtettem.

Irkutszk 2011.12.12. 16:55:46

@miklos.rabai: @rikitiki: Ezek jók!

@PsychoCicus: Értelmes trollként viselkedsz, de én semmilyen trollt nem etetek.

SpéCica 2011.12.12. 17:20:12

@r580s: A másikon folytköv., ha van kedved, gyere át ;)

karcsibácsi 2011.12.12. 17:39:14

itt néhányan fordítva ülnek a lovon: minősíthetetlen, primitív, közönséges, sértő módon "vitáznak", személyeskednek, aztán, ha a moderátor törli őket, azt fikázzák.
Ha van blog, ahol ez a
módi elfogadott, tényleg, menjenek oda!
Amúgy a vitához: elég sokat jártam
kórházban, rendelőkben. Bizony, néhol tényleg bunkó, udvariatlan, alulképzett dolgozókkal találkoztam. De ez a ritka kivétel,a többség a mostoha körülmények és a szégyenteljes fizetés ellenére is kiválóan helyt áll. Persze, egy kis olajozással jobban megy a gép. Kérdés, hogy lehet-e ezért kárhoztatni őket?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.12. 17:56:05

@SpéCica: én pl nem vagyok a facebookon és nem is leszek, marhaságnak tartom

karcsibácsi 2011.12.12. 18:00:13

@SpéCica: szemedbe mondom: hülye vagy.

karcsibácsi 2011.12.12. 18:02:39

@SpéCica: remélem, érted, hogy a jelzőt az "összerakás"-ra kaptad!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.12. 18:48:15

@HősHarCica: nem azért, de nem veszed észre, hogy:
1 magadat minősíted
2 úgy tűnik senkinek nem hiányzol

irutavé 2011.12.12. 19:07:47

Kedves Minden hozzászólónak!: Kizárólag nővéri vélemény:!Hirdetés a kórház bejáratánál:Ápolókat felveszünk. Jól szituált házaspár olvassa ezt,majd hangosan nevet!!Fül és szem tanúja voltam,Csendben maradtam,pedig szívem szerint azt kellett volna mondanom"hölgyem, majd akkor nevessen,ha nem lesz senki,aki Ön alá tegye szükség esetén az ágytálat"!Gondolom nem ez az átlagos reakció egy ilyen hirdetésre,nem akarok általánosítani, akkor a többség miért általánosít,mindenkit egy kalap alá véve,orvost, ápolót egyaránt!Az itt megjelenő panaszok,kommentek elveszik a kedvét azoknak,akik még "hivatástudatból" küzdenek az eü.-ben, néha becsület sértő,rágalmazó betegekkel,hozzátartozókkal!A betegek,illetve hozzátartozóik fordulhatnak a betegjogi képviselőhöz, mi hova fordulhatunk?Forduljunk mi is a médiához, indítsunk pereket mindannyiszor amikor megsértettek,megrágalmaztak bennünket?!

irutavé 2011.12.12. 19:23:12

@PsychoCicus: Plusz azok is felelősek,akiknek pénzük van,és azt hiszik ,hogy minden megvásárolható,még az egészség is!!

FuBu 2011.12.12. 19:40:45

Hát a poszthoz nem sok komment született. :(
Lassan olyan ez a blog mint egy harctér.

A posztot író hölgynek részvétem, Sok az indulat az írásában, javaslom, hogy a sok megpróbáltatás feldolgozásához kérjen szaksegítséget.

Irkutszk 2011.12.12. 23:01:36

Mai index cikk:
index.hu/belfold/2011/12/12/nalunk_egyelore_nem_dul_a_kanyaro/

Ugye mindenki tudja, hogy Magyarországon van a világon az egyik legjobb kötelező oltási rendszer?

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.12.12. 23:22:07

@Irkutszk:
1 nem marad ez így sokáig mert egyre többen tagadják meg a védőoltásokat
2 az ántsz közismerten nagy hazudozó. nálunk semmilyen betegség nem létezik, azt csak behurcolják mások. én is készítettem annakidején statisztikát a szeptikus eseteinkről, ki volt adva, hogy 1% alatt kell legyen és semmi MRSA, és más polirezisztens törzs nem lehet csak behurcolt esetként. érdekes a leggazdagabb, legcivilizáltabb országokban is vannak halálos betegségek, nálunk mindent meg lehet gyógyítani.
a világ előtt vált nevetségessé az ántsz pár éve a szegedi Hanta vírusos német diák kapcsán, amikor kijelentették, nagy kénytelenül, hogy ugyan nálunk is van évi 8-10 Hanta vírus fertőzés de eddig a magyar egészségügy nagyszerű ellátásának köszönhetően mind megmenekült, de ez a német diák, hát ez import vírus volt. na persze amerikában a rossz egészségügy miatt a mortalitás 5-10% (a kardiális formájának 60%) de nálunk mindet megmentették eddig. ezért én nem hiszek nekik statisztikákban akkor se ha kérdeznek

darksideofthemoon 2011.12.13. 01:40:05

Ez a blog tényleg azoknak "való" akik sok sok magán kínjukhoz keresnek bűnbakot. Megértem Őket, ők a pofára ejtett nemzedék, avagy réteg akik elhittek régen valamit, nem tudták, hogy hazugság és most kell szembenézni a keserű igazsággal, hogy újra ott tartanak ahol elkezdték. Már mindenhol a megaláztatás éri Őket, a bankban nem lehet beszólni, a munkahelyen (ha van ) még úgyse, a közértben inkább nem nagyon mert jön a második párizsivég is, stb. Már sehol sem lehetnek "jogaik", a kudarc kíséri életüket, hát legalább itt, mondván "nekem ez jár" , "hát még beteg sem lehetek", hiába fizettem a TB-t 30 évig??? Ha a szerencsétlen, szánni való kaffkai kisembert látom, akkor meg lehet érteni minden reakcióját, a kiszolgáltatottság felturbózott érzését, a túlzásokat, és a lélek mélyén a kétségbeesést. Ja, amúgy ez a blog tényleg nem a világ közepe.(ennyire nem sz.r a világ...)

Irkutszk 2011.12.13. 13:39:01

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Sajnos egyrészt nincs bajuszom, másrészt nincs olyan smiley, ami a bajusz alatti mosolygást jelölné.

Az 1. pontra viszont érdemben is reagálnék: Én is tisztában vagyok ezzel, ezért is tettem ki ide ezt a linket, ezzel a kommenttel, mintegy megpróbálva pozitív megerősítést alkalmazni. (ez már nem neked szól:) Mindaz, aki megtagadja a kötelező védőoltást, veszélyezteti a gyerekét. Egészen pontosan a társadalom oltottságára bízza a gyereket, hogy a gyermek soha életében nem kerül ki az olyan társadalomból, amelynek átoltottsága mintegy 90% (a szám nem pontos). Ha ésszerűen átgondoljuk, hogy már nincs vasfüggöny, hogy az emberek egyik országból a másikba akár turistaként, akár konferenciákra, akár 1-2-5-10 évre munkaügyben utazgatnak keresztül-kasul már most is a Föld körül, azt hiszem egyértelmű, hogy nem szabad ebben az átoltottság dologban bíznunk. Igen, Magyarországon jó a rendszer, de ez nem jelenti, hogy Indiában, Thaiföldön, vagy Chilében is ugyanilyen. És a cikk épp arról regél, hogy ilyen távoli országokba se kell utaznunk ahhoz, hogy problémákat találjunk. Mindennek van kockázata, de minél többször használunk egy módszert, annál pontosabban ismerjük a veszélyforrásokat, annál inkább tökéletesíthetjük. Ugyanezért használunk régebbi gyógyszereket a kismamák kezelésére: jobban ismerjük őket, mint az újabbakat.

rikitiki 2011.12.13. 19:18:43

Egy moderátor meg tudja mondani, mikortól írhatok a legújabb poszthoz? Mindenhova tudok, csak oda nem.

Az adóhivatali dolgozókat nem szerencsés kritizálni :)

acidx 2011.12.13. 19:46:25

PONT PONT VESSZŐCSKE!!!!! van más írásjel is a világon,mint a felkiáltójel!!! utálom!!!!!!4!!négy!!!444!!

doublelayer 2011.12.14. 08:15:29

Bennem is vegyes érzelmeket váltott ki a "post".Nem szeretném minősíteni a stílusát,-mert indulatos az írója,így elnézzük ezt. Én 40 évet töltöttem az egészségügyben, mindig a peremén. Először ápolási osztályon aztán idősek otthonában. Tehát azt hiszem,hogy jogosan mondok véleményt.Az ápolás minősége nem az orvoson múlik,hanem a főnővéren és a nővéreken.Az ápolásra fordítható időt nem a dohányzóban kell eltölteni,hanem a kórteremben. Akkor majd meglátja a nővér,hogy kosz van a beteg körül. Amennyiben nem látja meg,-akkor csak egyszer figyelmeztetem,-és aztán mehet az öltözőbe. Mégis hogyan lehet elvárni a minőségi munkát? következetességgel,dicsérettel és példamutatással.A betegnek mindig igaza van. A hozzátartozónak is mindig igaza van. Miért? Mert ők a szenvedők és mi vagyunk arra hivatottak,hogy enyhítsük azt. Mi tudjuk enyhíteni,de fokozni is a kínokat. Lássuk be,hogy nem mindig és nem minden csak pénz kérdése.A jó szót és a mosolyt nem adjuk pénzért. Miért kell megvárni,hogy a hozzátartozók kiboruljanak? Nekünk is jobb ha azt látják,hogy a körülmények ugyan mostohák,de a személyzet mindent megtesz. MERT EZ A DOLGA!!Ha ez látszik,akkor a hála sem marad el.Higgyék el,tudom,hogy mit beszélek. A halált mi sem tudjuk elküldeni de az oda vezető utat megtudjuk könnyíteni. Ehhez pedig olyan csekélység kell mint EMPÁTIA!!Ha minden nővérke arra gondol mikor bemegy egy kórterembe,hogy az én anyukám is fekhetne ott ott,akkor mindjárt más lenne a leányzó fekvése. Gondoljuk csak végig. A 40 év alatt volt az fizetésem 980 Ft ( 1967-ben). és lett 98 ezer Ft. 2005-ben. Ennek ellenére azt mondom,hogy nem pénzkérdése a becsületes munka. ( Elmondanám,hogy a munkám volt a hobbim,-mindig ápoló szerettem volna lenni.)

SarahConnor 2011.12.14. 11:28:14

Együttérezve a posztolóval, és megértve az indulatait, szeretném felhívni a figyelmét, hogy nemcsak felkiáltójel, de pont is létezik a magyar helyesírásban, és ráadásul az esetek 94%-ban az lenne indokolt. Alig lehet végigolvasni így a szöveget, legalábbis elég zavaró a sok felkiáltás.

A poszt tartalmához annyit, hogy ugyanez megtörtént az én nagyszüleimmel. Sajnálatos. Nem tudok mit hozzáfűzni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása