Influenzajárvány idején lehetetlen a háziorvoshoz eljutni

2011.12.07. 06:00

Tisztelt Praxisblog!


Jó egy éve vagyok többé-kevésbé rendszeres olvasójuk. A velem történteket osztanám meg Önökkel. Azt remélem, hogy az egészségügyi rendszert jobban ismerő kommentelőktől megtudom, hogy valóban így kellett döntenie az orvosnak, vagy inkább slendriánul végezte a munkáját.

 


Magamról annyit, 40-s éveim elején járok. Ez év februárjában szültem meg a második gyermekem. A terhesség problémamentes volt. Jártam a szokásos, és a javasolt vizsgálatokra, rendelőbe és magánrendelőbe, fővárosi klinikára, védőnőhöz. Fogadott orvosom nem volt. Előzőleg, amikor a most 3 éves fiamat vártam, sem volt. Az akkori nőgyógyászom azt mondta, hogy abban a kórházban ahol ő dolgozik, nincs erre lehetőség, mert vagy megy csekély orvosi asszisztálással, vagy ha probléma van, akkor úgysem egyedül fogja megoldani. Mindegy. Ez a kérdésem szempontjából irreleváns.


Tehát az utolsó hetekben (36. héttől) elkezdtem vizesedni, és megemelkedett a vérnyomásom, fehérje nem volt a vizeletben. A védőnő, a szakrendelőben az orvos, és a végén (37-39. hét) a szívhangos vizsgálatoknál az ügyeletes orvos figyelemmel kísérte az állapotomat. A 39. héten megindult a szülés, és megszületett a 2.kisfiam. Utána ellenőrizték a vérnyomásomat és sajnos nem akart visszaállni a normál érték. Folyamatosan 150-170-s volt a szisztolés érték és 100 feletti a diasztolés. Kaptam rá vérnyomáscsökkentőt (Isoptint). A fiam kedden született és minden rendben volt vele (nem sárgult be nagyon, el kezdett szopni, nekem meg volt tejem). A csütörtök reggeli viziten a magas vérnyomásom miatt az azt vezető orvos beszélt arról/ utasította (?) a beosztottjait, hogy nézzesenek meg belgyógyásszal. Pénteken, a reggeli viziten sorra mondták a kismamáknak, hogy ki mehet haza. Nálam semmit se mondtak, ezért rákérdeztem (Mikor mehetünk haza?). A doki, aki csütörtök reggel is ott volt, azt mondta, hogy ha a babával minden rendben, akkor holnap (szombaton) hiszen a magas vérnyomás nem szülészeti probléma és emiatt mihamarabb keressem fel a háziorvosomat. A nővértől kaptam még egy napra elég vérnyomáscsökkentőt és kész menjek isten hírivel.


Így hazamentünk, el kezdtem szervezni, hogy az egy hetes babám mellől eljussak a háziorvosomhoz. Apa dolgozott, egy projekt finisében, csak végszükség esetén tudott volna eljönni. Nagyszülők, nagybácsik nincsenek elérhető közelségben. Az újszülöttnek még nincs kialakult napirendje. A nagy meg feldúlt volt az új helyzet miatt (=sírós, hisztis). Február volt, a kórházban az influenzajárvány miatt látogatási tilalom volt. A háziorvosnál meg nagyüzem, jó sok beteggel, tehát sokat kellett várni, és nem tudott kijönni házhoz. Időpontot csak pár héttel későbbre lehetett kapni.


Nekem a gyógyszer elfogytával a vérnyomásom visszakúszott a 160-s tartományba. Nem szédültem, de viszketett a bőröm. Aztán mire leszerveztem, hogy lefejt tej legyen, gyerekvigyázó legyen, addigra a vérnyomásom szépen lassan lecsökkent a normál értékre. ( Azóta is ott tanyázik.) Gondolom, ahogy majd korosodom, majd lesz ezzel is gondom.


Számon kérhető-e a szülészorvostól efféle előrelátás? Hogy ha ő nem szervezi meg, akkor a kismamának újszülöttel influenzajárvány idején majdnem lehetetlen a háziorvoshoz eljutni.


Vagy egyszerűen csak így jártam és kész?


Üdvözlettel:

Fragolka

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2011.12.07. 07:15:52

Az én háziorvosomnak van telefonja.
A probléma elmondása után (újszülött baba, nálam nullára redukált immunrendszer), kapok időpontot.

Ha csak recipe kell, asszisztensnő kijön a levegőre és a kezembe nyomja, ha vizsgálat akkor is van időpont, nagy rivallgás, hogy a levegőn meghalljam a nevem.

Nagy feneket kerítettem, de kb. ennyi időbe telik időpontot kérni. :)

Gratulálok, hogy helyreállt a vérnyomásod.

A kórházban én szóltam volna, hogy mi volt az ajánlás.
Újszülött gyerekkel nem könnyű a szervezés még akkor sem, ha eszedbe jut az időpont kérés.

scopolamin 2011.12.07. 07:37:31

Respektálom a dolgot, mert ismerős az újszülöttes téma... :) Ugyanakkor eszembe jut, hogy nálunk sem volt segítség, és igyekeztem orrvérzésig mindent egyedül megcsinálni. Ma már másképpen tenném. Utólag azt mondom, hogy igenis oldják meg a segítséget a családtagok, legkönnyebb azt mondani, "én nem érek rá". Gondold el, mi lett volna, ha valami baj lett volna a picivel is...
Többiektől kérdezem, háziorvoshoz milyen hosszú a várakozási idő? Mármint az előjegyzés.

Dr.laikus PhD 2011.12.07. 07:41:37

@scopolamin:

Nincs várakozás, csak nekem kell igazodni.

2011.12.07. 08:10:16

Én megbeszéltem a háziorvosommal annó, hogy kijön, mert az újszülöttel én sem tudtam nagyon közlekedni. Én nem vártam ezt ingyen. Ő nem kért, én adtam, mert ez nem kötelessége. Nekünk kell megoldani, ez tény.

Kabeka 2011.12.07. 08:16:45

Én a véralvadás gátlóval jártam pont így szülés után, péntek du. jöttünk ki a kórházból és annyi injekciót kaptam, hogy a hétfő délelőtti rendelésig kihúzzam vele - persze kérni kellett, mert maguktól nem adtak volna ennyit sem. Hál istennek nekem volt segítségem, így le tudtam szaladni a dokihoz, és kint a bejárat előtt megvártam a soromat.

SusanneF 2011.12.07. 08:44:47

Kedves Fragolka!
Örülök,hogy sikerült megoldani a probémákat..!
Aki több kisgyerek anyukája,észrevétlenül is egyre jobb lesz szervezésben-ezt tapasztalatból is mondom.
Elhiszem,hogy nem könnyű a leírt helyzetre megoldást találni,ráadásul fogy az idő,és anyukának amúgy is meg kell tanulni a mindennapok új helyzetében boldogulni!
Ha az ember lánya felhívja akár a háziorvos asszisztensét,és elmondja a problémát-akár a rendelési idő kezdete előtt,biztos van megoldás.
Lemásolni a zárót,eljuttatni hozzá,és telefonon megbeszélni,mit lehetne tenni?
Az nekem magától értetődő,hogy egy kisgyermekkel+ egy újszülöttel nem lehet egyedül felkerekedni a háziorvos zsúfolt rendelésére!
Sajnos,vidéken nem mindenhol lehet időpontot kérni,se a gyerek,se a felnőtt háziorvosi rendelésre.
De egy olyan fontos rendezendő helyzetre,mint a leírtak,kell,hogy legyen megoldás...
További bölcsességet és kitartást kívánok a mindennapokhoz,és sok örömet a gyermekekben...!

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2011.12.07. 08:46:44

"Számon kérhető-e a szülészorvostól efféle előrelátás? Hogy ha ő nem szervezi meg, akkor a kismamának újszülöttel influenzajárvány idején majdnem lehetetlen a háziorvoshoz eljutni."
A szülész megnézette belgyógyásszal, ennl több előrelátás nem kell ebben a helyzetben. A háziorvossal való találkozást meg pláne nem neki kell megszerveznie. Azt én meg szoktam tenni, hogy ha egy elmenőnek új gyógyszer kell (=olyan, amit bekerülés előtt nem szedett), azt felírom, hogy ne kelljen várnia a háziorvossal való találkozásig. Ennek viszont az lehet a hátulütője, hogy a beteg "elfelejt" elmenni a háziorvoshoz, pedig a mostani rendszer mellett a ho. csak akkor tudhat a beteg kórházi kezelléséről, ha az elviszi neki a zárójelentést.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.07. 09:22:20

@Turchi: mióta nem kell házhoz menni a háziorvosnak szükség esetén?

Öreg Sam 2011.12.07. 09:38:43

@Babette_:
Azt hiszem,hogy egy recept késbesitét egyik háziorvos sem tekinti "kivonulós" esetnek.
Tény,hogy valamiért a kórházak nem adnak receptet elbocsájtáskor,csak a zárón felsorolják a szükséges hatóanyagokat.(én azért megoldom szükség esetén :)
Másik probléma,hogy ha ki is megy a házidoki,ő sem ir már szivesen kézzel recipét,mert attól nem kerülsz be a szgépes rendszerébe.
Itt a kigyó önnön farkába harapott,csak az a megoldás,ha jóban vagy a háziorvossal és telefonon is rendelhetsz,vagy külső segitséget veszel igénybe.

marand22 2011.12.07. 09:41:15

@Babette_:
Azóta, hogy idézem "A háziorvosnál meg nagyüzem, jó sok beteggel, tehát sokat kellett várni...".
Emlékszem arra, amikor influenzaszezon volt, és apám ügyelt (alapellátásban), 24 óra alatt közel 100 beteget látott el, szó szerint látástól Mikulásig dolgozott, ilyenkor lehet, hogy nincs ideje egy enyhe magas vérnyomás kezelésére, ráadásul most jött ki kórházból.

Dr.laikus PhD 2011.12.07. 09:42:32

@Babette_:
A mi kerületünkben létre hozták a nap 24 órájában működő háziorvosi ügyeletet.

Szükség esetén, ha nem rendel a saját háziorvos és járóképes a beteg odamehet, de ha kell ki is mennek.

Rézvirág 2011.12.07. 09:43:25

Nekem is volt egyszer ilyen, nem újszülöttel, hanem egy kicsi és egy pici gyerekkel, akik mindketten lázasan feküdtek itthon. Én is elkaptam tőlük, a férjem fülig havazódva a munkahelyén és a nagymama is betegen feküdt, beteg gyereket meg nem akartam másra bízni, viszont kezdtem nagyon rosszul lenni, pont egy olyan helyzetben, amikor nekem kellett a gyerekeket ápolni. Szóval vettem egy nagy levegőt és felhívtam a háziorvost, akit még életemben nem láttam (egy évvel azelőtt halt meg a régi orvosunk, hozzá meg még nem volt szerencsém), vázoltam a helyzetet és megkérdeztem, ki tudna-e jönni. Azt mondta, hogy természetesen, még ő kért elnézést, hogy csak az esti órákban,mert rengeteg a betege és pénzt sem fogadott el, pedig igazán jó szívvel adtam volna.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.07. 09:44:26

@marand22: csak ő azt írta, hogy "nem kötelessége"
(persze, lehet, hogy nem tudja megoldani, vagy injekcióra az asszisztens megy ki)
tudtommal pont azért lettek a körzetikből háziorvosok, mert ki kell menniük házhoz, ha szükséges.

marand22 2011.12.07. 09:50:09

@Babette_:
Rosszul tudod, nem azért lettek, és valóban nem kötelessége a kérdéses dolog (receptfelírás) miatt házhoz menni.

Dr.laikus PhD 2011.12.07. 09:50:27

@Öreg Sam:

Azt hiszem az az oka, mert a bennfekvés ideje alatt a kórháznak kell biztosítani a beteg gyógyszereit.

Ha a beteg az elbocsátás napján kiváltja a gyógyszert, akkor megbüntetik az orvost, a kórházat és a gyógyszer teljes árát is az orvosnak kell megtéríteni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.07. 09:51:43

@marand22: amiatt nem is. azért mondtam, hogy "szükséges esetben"

Dr.laikus PhD 2011.12.07. 09:52:55

@marand22:
Attól nem függ, hogy mennyi munkaórára szerződött?
Ha nem havi 168 órára, akkor nem nagyon fér bele a beteglátogatás.

Gondolom nálunk is ezért van a 24 órás háziorvosi ügyelet.

Káin 2011.12.07. 10:01:59

@Dr.laikus PhD: "A mi kerületünkben létre hozták a nap 24 órájában működő háziorvosi ügyeletet."

Ez szerintem egy igen jó kezdeményezés.Nem volna rossz, a több kerületben is működne.

Káin 2011.12.07. 10:03:44

És jó a kép, de mintha már lett volna....Azt hiszem.

Idet 2011.12.07. 10:12:07

Valamint, a "nullára redukált immunrendszert" egy darabig nem is kellene tömeghelyekre cipelni. Levegőzés az erkélyen, vagy karban gyalog le, mert a lift is ellenjavallt (szerintem) egy ideig.

Mária 2011.12.07. 10:29:59

Lehet, hogy jobb, hogy az anyuka az egyhetes gyerek mellől a járvány közepén nem ment sehová?

Lehet, hogy a megugrott vérnyomás az új feladatok miatti stressz miatt volt?

kutykuruty 2011.12.07. 10:47:20

@Mária: Egyetértek.
szerintem sokkal nagyobb veszélyt jelent egy lázas betegség összeszedése, mint egy pár hónapig tartó, nem kiugróan magas vérnyomás.
(de lehet, hogy én veszélyén alul kezelem a magas vérnyomást)

Naprendszer 2011.12.07. 10:51:49

Sziasztok! Az én háziorvosom -vidéken- kijött és megnézte, megvizsgálta a babát, felírta a recepteket mikor hazamentünk. Mindennapos vendég volt a védőnő a baba 2 hónapos koráig!Azóta is bármiben számíthatok rájuk!És nálunk nincs külön gyerekorvos!

Rézvirág 2011.12.07. 10:58:53

@Mária: Lehet, hogy...lehet, hogy...

Mondta neki az orvos a kórházban, hogy a magas vérnyomását kezelni kell? A poszt szerint igen. Innentől miről beszélünk? Tojjon rá, mit mondtak neki a kórházban, mert lehet, hogy nem is kell neki az a gyógyszer? Vagy mi?

A kérdés az, hogy adott egy frissen szült, gyermekágyas kismama, aki értelemszerűen nem tud eljutni a háziorvos rendelőjébe, (pláne influenza szezonban!)a kórházban egy _orvos_ pedig azt mondta neki, hogy egy bizonyos problémáját kezeltetni kell a háziorvossal. Akkor most mi legyen?

Öreg Sam 2011.12.07. 11:16:08

@Rézvirág:
Nem "aszondta" hanem nagy valószinüséggel beirta a zárójelentésébe.Innentől a háziorvosnak nincs lehetősége megkontrázni a dolgot,annyit tehet,hogy 2-3 havi ellenörzéssel felirja a kórház(szakorvos)által javasolt medicinákat.

Mária 2011.12.07. 11:32:36

@Rézvirág:

Szövegértelmezés, csillagbogár!

Meg aztán asse lenne baj, ha a magas vérnyomásról is tudnál valamit.

*

Ezt írta a posztoló:

"A doki, aki csütörtök reggel is ott volt, azt mondta, hogy ha a babával minden rendben, akkor holnap (szombaton) hiszen a magas vérnyomás nem szülészeti probléma és emiatt mihamarabb keressem fel a háziorvosomat. A nővértől kaptam még egy napra elég vérnyomáscsökkentőt és kész menjek isten hírivel."

Tehát:

- NEM vizsgálták a szülészeten a magas vérnyomás okát

- NEM írták fel a zárójelentésére hogy milyen gyógyszert szedjen magas vérnyomásra

- azt MONDTÁK neki, hogy keresse fel a problémájával a háziorvosát

*

Miután a probléma magától is rendeződött, a vérnyomása visszaállt a normál értékre, méghozzá gyógyszeres kezelés NÉLKÜL, ebből ÉN arra következtettem, hogy a vérnyomása megemelkedése a szülés körüli stressz miatt volt.

Ahogy belejött az új napi rutinba, lejjebb ment a vérnyomása.

Arról nem tehetek, hogy te a diónyi agyaddal egy ilyen egyszerű öszefüggést nem látsz át, ellenben remekül megdolgozta az agyadat a "mindenre-kapjunk-be-valami-bogyót- méghozzá-azonnal" papagájkórus.

Egyél egy kis szőlőcukrot, hátha felturbózza pár percre a szürkeállományodat.

Vagy vegyél magadnak mágneses karkötőt, az állítólag MINDENRE jó.

Lajszlo 2011.12.07. 11:49:34

@Mária: "Miután a probléma magától is rendeződött, a vérnyomása visszaállt a normál értékre, méghozzá gyógyszeres kezelés NÉLKÜL, ebből ÉN arra következtettem, hogy a vérnyomása megemelkedése a szülés körüli stressz miatt volt."

Terhességi magas vérnyomás nevű betegségről hallottál már?

Dr.laikus PhD 2011.12.07. 11:53:28

@Lajszlo:

"A 39. héten megindult a szülés, és megszületett a 2.kisfiam. Utána ellenőrizték a vérnyomásomat és sajnos nem akart visszaállni a normál érték. Folyamatosan 150-170-s volt a szisztolés érték és 100 feletti a diasztolés. Kaptam rá vérnyomáscsökkentőt (Isoptint)."

De most komolyan!
A téma az érdekes, vagy az, hogy egymást leckéztessétek?

Lajszlo 2011.12.07. 12:17:16

@Dr.laikus PhD: Mária arra tippelt, hogy a szülés körüli stressz okozta a magas vérnyomást. Fel akartam hívni a figyelmét, hogy bizony van egy olyan kórkép, hogy terhességi magas vérnyomás. A leírás alapján nagyon úgy tűnik, hogy itt erről volt szó. Ha "leckéztető" lett a hangnem, akkor elnézést kérek. Amúgy meg igazad van, a posztíró egyáltalán nem is erről akart kérdezni, szóval nem is ezzel kéne foglalkoznunk.

Dr.laikus PhD 2011.12.07. 12:25:30

@Lajszlo:

A szöveg nem utal terhességi magas vérnyomásra.
Akkor tudná mit kell tegyen, lenne gyógyszere.

Egy gyermek már van. Tudja, hogy egy picivel mi a szokás, mit kell tenni, vinni kell-e, vagy jönnek hozzá.

Vén vagyok, mint az országút, de valaha a gyermekorvos jött ki az első hónapban hivatalból.
Fel is írta a felnőtt gyógyszert, ha kellett.
Hatalmas gátsebem volt, még meg is vizsgálta.

Kis kolléganőmhöz is jött védőnő az első otthon töltött napon már.
Van-e elég gyermekorvos most aki ezt most is így csinálja, hát azt látod nem tudom.

alfa.orionis 2011.12.07. 12:39:56

Hát.. ma megkérdeztem háziorvos barátnőmet, mi baja, mert ilyen zombinak még sosem láttam. 50-60 betege van naponta. Azt mondta, ez már nem orvoslás, gályarabság...

Rézvirág 2011.12.07. 12:49:30

@Mária:
"NEM írták fel a zárójelentésére hogy milyen gyógyszert szedjen magas vérnyomásra"

Hol írtam én ilyet, te szövegértelmező bajnok? :-)

"NEM vizsgálták a szülészeten a magas vérnyomás okát"

Azon nagyon csodálkoznék, mivel a terhességi magas vérnyomás (van ennek valami szép hivatalos neve is)kialakulhat a 20. héttől a szülés _utáni_ hétig, ha tehát azt mondták, hogy a magas vérnyomás oka nem a terhességből adódik, (bár a 36. héttől vizesedik ÉS magas a vérnyomása) akkor felteszem ezt valamilyen vizsgálat alapján tették.

"azt MONDTÁK neki, hogy keresse fel a problémájával a háziorvosát"
Erről beszélek én is. Ha egy _orvos_ azt mondja nekem, hogy magas a vérnyomásom, és mielőbb keressem fel a háziorvosomat, akkor én mielőbb fel akarom keresni a háziorvosomat. Vagy legyintenem kellene, hogy oh, hát biztos csak izgulok, és különben sem adta a doki írásba?

"Meg aztán asse lenne baj, ha a magas vérnyomásról is tudnál valamit."

Nézd, én úgy vagyok vele, hogy a cipész maradjon a kaptafánál. Én mérnök vagyok, nem orvos. Szóval ha eccer magas lesz a vérnyomásom (mondjuk egy hónap múlva szülés után a harmadik gyereknél hirtelen izgulni kezdek, hogy mit is kell csinálni egy gyerekkel), és azt mondja nekem az orvos, hogy keressem fel a háziorvosomat, akkor -bár menedzsercicák eszmefuttatása is roppant érdekes a témában- mégis csak az orvosomra fogok hallgatni és el akarok majd menni a háziorvoshoz. Mert én, aki nem vagyok orvos, abban a pillanatban (oh, utólag könnyű...)nem tudom megállapítani, hogy most csak jajjjdeizgulok vagy a magas vérnyomás valami nagyobb bajt jelez.

Rézvirág 2011.12.07. 12:55:48

@Dr.laikus PhD:
Gyerekorvos, védőnő most is kijön, de az anyának egyik sem írhat fel gyógyszert.

Rézvirág 2011.12.07. 13:05:04

A kérdés különben a poszt kapcsán szerintem az, hogy egy gyerekágyas kismamához ki kell-e menjen a háziorvos vagy sem, ha a szülészeten azt mondták neki, hogy egy bizonyos problémával keresse fel a háziorvosát.

Én azt nem értem különben, hogy végül is átment a kórházban a belgyógyászatra, vagy csak szó volt róla, hogy át kellene menjen? Ha átment, miért nem írták fel neki ott a szükséges gyógyszert, ha nem ment át, miért nem ment át?

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.07. 13:18:29

ne haragudjatok, hogy ilyen OFFoló vagyok megint, de mint orvosok, mit szóltok ehhez? www.kekjod.hu/

Lajszlo 2011.12.07. 13:33:03

@Dr.laikus PhD: "A szöveg nem utal terhességi magas vérnyomásra."

Számomra meg igen, de tudtommal egyikünk sem orvos, szóval várjuk meg, hogy egy szakmabeli kommentelő mit mond erre. Vagy esetleg a posztoló megírhatná, hogy milyen diagnózist írtak a zárójelentésére.

"Akkor tudná mit kell tegyen, lenne gyógyszere."

Én úgy értelmezem a szöveget, hogy javasoltak neki gyógyszert ("kaptam rá vérnyomáscsökkentőt"), csak nem írták fel a receptet ("kaptam még egy napra elég vérnyomáscsökkentőt").

scopolamin 2011.12.07. 13:34:01

@Dr.laikus PhD: Ez lehet, hogy már nem így van, mi a morfiumot váltottuk ki onkológiáról távozván, a kórház gyógyszertárában. Maga az onkológus rendelte meg, és felhívta rá a figyelmünket, váltsuk ki az indító adagot.

scopolamin 2011.12.07. 13:40:13

@Dr.laikus PhD: Ez nálunk is így van. Mindenki akkor megy, amikor csak akar, az ismert rendelési időkben. Néhány napon hosszabbított rendelés van, késő estig.

scopolamin 2011.12.07. 13:41:05

@alfa.orionis: Most nem influenza, hanem oltási járvány van :))

karcsibácsi 2011.12.07. 13:47:08

@Babette_: Ehhez nem kell orvosnak lenni. Marketing. Valószínüleg nem árt. Jódpótlásra jódozott konyhasót kell használni, 1 kg kb 100 Ft.

2011.12.07. 15:15:14

@Babette_: Amióta az újszülött jelenléte nem indok.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.07. 15:25:45

@karcsibácsi: sejtem, hogy marketing.
abban nem vagyok biztos, hogy nem árt.

Irkutszk 2011.12.07. 16:13:48

A vita elejét fogva: A 100 feletti (80 feletti) diastolés nyomás kezelendő. Akkor is, ha átmeneti.

Oszteopata 2011.12.07. 16:21:34

Csak azt nem értem, miért nincs minden házban lakó (tehát nem hajléktalan) pasinak és husinak saját személyes házidokija, mint pl. Jackónak volt?
A homlesseknek meg saját csövidokija?Persze a csajoknak még egy nunidoki is jár, ha esetlég depisek akkor még egy dilidoki is.
Ezért a sok befizetett sztk-ért ez lenne a minimum!

karcsibácsi 2011.12.07. 17:30:44

@Babette_:
Felelősséget mindenesetre nem vállalnak érte. Bár az ezt tartalmazó jognyilatkozat NAGYON apró betűvel van elrejtve a weblapon, én is alig találtam meg...

"A www.kekjod.hu honlapon található információk felhasználásának eredményeiért semmiféle felelősséget nem vállalunk. A Prof. dr. Török és Fia Bt. nem felel a hozzáférhető tartalom (ideértve a működése során használt szoftvert is) pontosságáért, megbízhatóságáért, teljességéért és az ezekből eredő közvetlen vagy közvetett károkért, mert a www.kekjod.hu tartalma kizárólag tájékoztató jellegű.

Egészségügyi, üzleti vagy egyéb döntései meghozatala előtt a Weboldal használatán túl – konzultáljon orvosával, az oldalainkon nyújtott tanácsok felhasználása kizárólag az Ön felelősségére és kockázatára történik.

Felhívjuk figyelmét, hogy információink felnőtteknek, illetve szülői felügyelet alatt álló tizenéveseknek szólnak, mindazonáltal kijelentjük, hogy semmilyen, a www.kekjod.hu honlapon található információért semmiféle garanciát nem vállalunk.

Oldalaink harmadik személyek által üzemeltetett weboldalakra mutató linkeket is tartalmaznak. Prof. dr.Török és Fia Bt. az általa használt linkek illetve az általuk lehívható weboldalak tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal."

irutavé 2011.12.07. 18:45:18

Kedves Mindenki!Vérnyomás beállítása"gyógyszer" nem a szülész orvos feladata.Belgyógyász vagy kardiológus orvostól sem várjuk el,hogy levezessen egy szülést,vagy végezzen császármetszést!A magas vérnyomás kezelése a háziorvosnál kezdődik, aki beutalót ad a megfelelő vizsgálatokra. Az ,hogy az illető nem tudja megoldani,hogy háziorvosánál jelentkezzen,ez ne legyen az orvos hibája!Ha történesen a poszt írója a magas vérnyomás miatt agyvérzést kap,akkor is a szülész orvost hibáztatja? Egyébként Szerintem korrektül jártak el,további kivizsgálást javasoltak,nagyon helyesen, a kórházból pedig úgy engedték el,hogy legyen annyi gyógyszere ameddig a háziorvost nem tudja felkeresni!!Az, hogy valaki ezt nem tudja megoldani,előre is bocsánatot kérek mindenkitől de ez "egyéni szoc"probléma!Egyébként meg ritka az a magas vérnyomás ami 1x-ri vizsgálattal beállítható normál értékre,illetve egyfajta gyógyszerrel!

Mária 2011.12.07. 20:00:59

@Rézvirág:

"mivel a terhességi magas vérnyomás"

Szó se volt terhesség ALATTI magas vérnyomásról. A szülés UTÁN jött elő a dolog.

*

"Ha egy _orvos_ azt mondja nekem, hogy magas a vérnyomásom, és mielőbb keressem fel a háziorvosomat, akkor én mielőbb fel akarom keresni a háziorvosomat."

Ez az, hajrá, amilyen buta vagy, képes is lennél fejest ugrani egy 50-60 taknyozó-köhögő beteggel zsúfolt váróba, hogy utána sok szép mindent vihess haza a pár éves kicsinek és az egyhetes babának :)

*

"zt mondja nekem az orvos, hogy keressem fel a háziorvosomat, akkor -bár menedzsercicák eszmefuttatása is roppant érdekes a témában- mégis csak az orvosomra fogok hallgatni"

A pécsi egyetemen tanultam élettant. Eléggé menedzsercica vagyok, te kis buta?

Mária 2011.12.07. 20:05:40

@Babette_:

Marketing hablaty.

Monnyuk a termék OÉTI engedély számát nem annyira találtam meg a honlkapon.

Mária 2011.12.07. 20:19:42

@Babette_:

"abban nem vagyok biztos, hogy nem árt."

A termékismertető szót két darabban írták a honlapjukon, úgyhogy szerintem egyéb szemétségekre is képesek :)

*

Mondjuk, ezen besírtam:

"...intelligens készítmény. Ha a szervezet számára már elegendő a jód, akkor a felesleg néhány órán belül kiürül"

Mi jöhet még? Intelligens C vitamin? Intelligens szén-dioxid? Intelligens ürülék?

*

Más: ha Japán környékéről szerzik be hozzá az alapanyagot, akkor én a helyedben inkább hanyagolnám.

Rézvirág 2011.12.07. 23:48:15

@Mária:

"a terhességi magas vérnyomás sokszor a baba születését követő napokban alakul ki.
A baba világrahozatala után – a preeklampszia jeleit korábban nem mutató – kismamákat is szoros megfigyelés alatt tartják, hogy baj esetén a lehető leggyorsabban megkezdhessék a kezelést. A kórházi tartózkodás hetekig is eltarthat, hosszát a kismama állapota – a betegség és a szövődmények súlyossága – határozza meg. A szülés után jelentkező magas vérnyomás akár másfél-két hónapig is fennállhat, ha ennél hosszabb ideig tapasztalható, a babavárástól független eredetű magas vérnyomásról van szó."

De ez biztos kimaradt, amikor élettant tanultál ;-)

"Eléggé menedzsercica vagyok, te kis buta?"
Hát eléggé...:-D (Illetve rosszabb: tudálékos menedzsercia)

"képes is lennél fejest ugrani egy 50-60 taknyozó-köhögő beteggel zsúfolt váróba"

Már megint nem érted a lényeget. Pont az a lényeg, hogy nem. Pont az a baj, hogy egy olyan helyre irányították a kismamát, ahová nem tud elmenni. Vagy szerinted normális dolog azt mondani egy frissen szült gyerekágyas kismamának, hogy mielőbb keresse fel a háziorvosát? Vagy a doki nem tudta, hogy influenza járvány van? A kórház belgyógyászatán miért nem tudták megvizsgálni, hogy kell-e gyógyszer és ha igen, miért nem recepttel küldték haza?
Nézd, lehet, hogy a rendszer xar úgy ahogy van, és ez a protokoll. De nehogy már a kismama legyen a hülye, aki az _orvosa_ tanácsát akarta követni...gondolom élettant az az orvos is tanult...

Persze lehet, hogy azért vagyok ilyen értetlen, mert még csak normális háziorvosokhoz volt szerencsém. A gyerekorvosunk például anélkül, hogy kértem volna (!) felhívott (ő, engem!), hogy a mi utcánk felé megy egy beteghez, kell-e valamilyen recept a babának (tápszer, kenőcs, akár a drogériában is megvehetném), mert akkor bedobja a postaládánkba, ne kelljen érte beszaladgálnom, kitört valami járvány, sok a beteg a váróban.
A háziorvosunk is ilyen. El nem tudom képzelni, hogy ilyen helyzetben lerázna. Ha végképp esélye sem lenne kijönni, akkor minimum megnyugtatna, hogy ne aggódjak.

Mária 2011.12.07. 23:57:50

@Rézvirág:

Felőlem verheted még ezen magad egy ideig, de attól még butus maradsz.

Szerintem ne rontsd az egyébként se fényes megítélésedet :D

kutykuruty 2011.12.08. 07:18:43

Sziasztok, annyira hálás vagyok, ha segítőkész emberekkel találkozom, még ha én voltam is a hülye, hogy gyorsan meg is kell írnom:
Ma megyünk fiammal ortopédiai rendelésre, ahova kell beutaló. Persze, hogy tudtam ezt. Azonban, mivel ezt az időpontot már jóval korábban megbeszéltük, egyszerűen elfelejtkeztem elmenni a gyerek háziorvoshoz.
Éjszaka pánikszerűen tört rám a felismerés és az is, hogy ma délután rendel a doktornénink. Nekünk meg ma 11-0 van időpontunk. Felhívtam az ott rendelő másik háziorvost és segítettek!!! Nagyon-nagyon köszönöm nekik. :-))

Csak ennyi.:-)

scopolamin 2011.12.08. 07:20:12

@Rézvirág: Nem értem, mire utalsz.
Sehol nem olvasom a cikkben, most kétszer is átnéztem, hogy bármelyik otthoni orvosnak lett volna tudomása arról, hogy a kismama hazaérkezett. Csupán az derül ki belőle, hogy ő nem tudta megoldani a receptért menést, itt csak az ő családja, környezete lehet hunyó... szomszéd, rokon, ismerős, senki?
Most azon tűnődöm, ha lett volna recept, ki ment volna a patikába...

Dr.laikus PhD 2011.12.08. 08:45:44

"A csütörtök reggeli viziten a magas vérnyomásom miatt az azt vezető orvos beszélt arról/ utasította (?) a beosztottjait, hogy nézessenek meg belgyógyásszal. Pénteken, a reggeli viziten sorra mondták a kismamáknak, hogy ki mehet haza. Nálam semmit se mondtak, ezért rákérdeztem (Mikor mehetünk haza?). A doki, aki csütörtök reggel is ott volt, azt mondta, hogy ha a babával minden rendben, akkor holnap (szombaton) hiszen a magas vérnyomás nem szülészeti probléma és emiatt mihamarabb keressem fel a háziorvosomat. A nővértől kaptam még egy napra elég vérnyomáscsökkentőt és kész menjek isten hírivel."

Nem vizsgálta belgyógyász, a vizitelő orvos úgy ítélte nincs rá szükség.

"A háziorvosnál meg nagyüzem, jó sok beteggel, tehát sokat kellett várni, és nem tudott kijönni házhoz. Időpontot csak pár héttel későbbre lehetett kapni."

Volt róla tudomása amit nem tudunk biztosra, de időpont, mint fent.

A dolog pozitívan megoldódott magától.

Tanulság, hogy újszülött gyerekkel, problémával küzdő mamának tessék segíteni a családnak.
Ilyenkor ez a dolguk.
Ha nem megy, akkor ne más legyen a hibás, történetesen a világ, mert influenza járványt csinált amikor mi szültünk. :((

Itt valaki tudós műszaki értelmiség írta, hogy védőnő nem írhat fel gyógyszert. Jéééé... :D
Ugye most is kimegy, (az orvos) ezt is tudós szaktársak írták.
A gyermekorvos viszont igen, ha konkrét gyógyszer javaslattal jött a mama.ű

Megkérdeztem!
Nincs vita!
Itt a védőnő váltotta ki a gyógyszert az alattam lakó kismamának. Pl.

Nem olyan rideg ez a világ és nincs mindenben ellenünk azér.

karcsibácsi 2011.12.08. 08:48:41

@Rézvirág: Az biztos, hogy a háziorvos hibázott. Neki ki kellett volna menni hívás nélkül is a beteghez, felírni a receptet, aztán ha nem tud a kisbaba miatt a patikába menni, ki is válthatta volna, ugyis mindennap arra jár. Szerintem ki is fizethette volna a gyógyszert, a sok hálapénzből futotta volna rá.
@scopolamin: hogyhogy nem tudott róla? reggelente fel kell hívni a betegeit, és akkor röktön tudja, hogy kinek mire van szüksége. Indokolt esetben még a bevásárlást is elintézheti!

IrishOak 2011.12.08. 09:21:34

Szép szeles napot kívánok:-)

No több dolog jutott eszembe:
1. A szülés előtt megemelkedő(kiugróan magas vérnyomás)abszolút ismert dolog.Főként az idősebb mamáknál.A dokimtól tudom, hogy az a veseműködés problémáit jelzi.(Főleg az utolsó hetekben a baba fekvése, és a terhes lét hordozza magában ezt a jelenséget)Ezért szokták megnézetni belgyógyásszal. Ha a szülés után kb 4-6 héttel nem múlik el, akkor tényleg kezelést igényel. Később azonban az okozott következmény jelentkezhet sokféle formában: vesetágulat,vesekő stb. Pont írtam erről a nyáron egy posztot... a sürgősségin derült ki, hogy tönkrement a jobb vesém,és ezt egy vesekő "szülés" közben hozták tudomásomra... a két lány szétfeküdte.Ez úgy kezdődött, hogy a szülések előtt a szokásos 90/60as vérnyomás felment 150/110-re. Most folyamatos ellenőrzésben élek, és ha végképp leáll -majd kiveszik. Szóval megfontolandó, hogy nem kéne-e egy beutalót kérni egy uh-ra. Ott nagyon szépen elmondják, hogy mi a baj odabent.

2.A szülés után alapos volt a doki, sőt. Ha javasolta a vérnyomás csökkentő szedését(bár én nem javasoltam "magamnak"mert az anyatejbe az ilyen dolgok bejutnak)akkor fel kell hívni a háziorvost, és elmondani, hogy mi a helyzet. Majd szólni, hogy egy családtag megy a receptért.
Két éve lesz -mindjárt- hogy a férjem vitte a papírokat... aztán még fel is hívtak pár nap múlva, hogy mi van velem. A vérnyomáscsökkentőt nem kértem, de nagyon jól esett, hogy a háziorvosnőmet érdekelte, hogy az öreg pingvin kismamája hogy van:-))

3.A szülés előtti hetekben a háziorvosom megtiltotta!!!, hogy a táppénzes papírért bemenjek hozzá:-D lelkemre kötötte: hogy csak egy családtagot lát "szívesen" nem kell elkapnom a bacikat...Ettől függetlenül a kórházban vesztegzár volt karácsony előtt...úgyhogy apa csak idehaza nézhette meg alaposan a "gyártmányát":-DD

Mária 2011.12.08. 11:17:04

@karcsibácsi:

Rézvirággal ne viccelődj, amilyen egyszerű lélek, minden szavadat készpénznek veszi :D

Rézvirág 2011.12.08. 12:24:34

@scopolamin:

"A háziorvosnál meg nagyüzem, jó sok beteggel, tehát sokat kellett várni, és nem tudott kijönni házhoz. Időpontot csak pár héttel későbbre lehetett kapni."

Persze lehet, hogy ezt az infót csak kiszopta az ujjából, és nem akkor kapta, amikor megpróbálta megkérni, hogy jöjjön ki házhoz, vagy adjon egy időpontot.

Hozzátartozók: Ügyeletes patika este 10-kor is van, max 10 perc sorban állással, simán megoldható munkaidő után. Ellenben ha a háziorvosnál időpont sincs, akkor az egy nap szabi + az is roppant egészséges megoldás, ha a kismamával egy lakásban élő apukát prüszkölik körbe órákon keresztül.

Rézvirág 2011.12.08. 12:28:04

@Mária: OH, köszönöm, ez megnyugtató. Mindig frászt kapok, amikor a hozzád hasonlók egyetértenek velem :-D

scopolamin 2011.12.08. 14:38:30

@Rézvirág: Természetesen van méltányos megoldás. Mindenkihez, aki nem tudja megoldani egyéb bokros teendőit, és családja sem méltóztatik ebben segíteni, látogasson meg a eü. dolgozó. Majd kiváltják a gyógyszert éjjel, hiszen azért van az ügyelet.
Na de komolyodjunk már meg, és higgyük el végre, hogy a tb-t fizető emberek reggel 8-tól este 10-ig dolgoznak, és saját érdekükben soha nem érnek rá. Részükre vannak éjjel nyitva tartó fodrászatok, üzletek, ruházati boltok, pénzintézet, posta, szolgáltatóipar.
"Apa dolgozott, egy projekt finisében, csak végszükség esetén tudott volna eljönni" - ez tömören és velősen azt jelenti, hogy apa megítélése szerint nem volt végszükség, sőt szükség sem, a panasz/tünet spongyán gyógyult. Pedig milyen jó lenne most azt mondani, hogy "majdnem meghaltam ezek miatt".
Különben én szolidaritottam a cikkíróval még az elején, ez ellenőrizhető, azóta árnyalódott a véleményem.

scopolamin 2011.12.08. 14:47:53

@karcsibácsi: Ez egyáltalán nem vicces.
Barátnőm meséli, hogy rengeteg ügyeletben felírt receptet nem váltanak ki, hanem hétfőn megmutatják a rendelőben: ezt írták az ügyeleten. Értsd: nyilván kihívták,, mert ha bent jártak volna, hazafelé útba esett volna a patika.
Látok benne rációt...sőt az aktuális téma kicsit hasonlít is hozzá.
Kívánom, hogy az anyuka jó egészségben, sok örömét lelje a kisbabában. Kár, hogy nem jött fel reagálni az írottakra, többet megtudhattunk volna.

alfa.orionis 2011.12.08. 16:32:19

@scopolamin:
Mindig kell valami, különben minek a tébé?:Đ

Én kifejezetten örülök, hogy a pénzemen másokat gyógyítanak meg oltogatnak, nem engem! :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása