Kivezetett a rendelőből, mint egy óvodást

2011.11.22. 06:00

Kedves Praxis Blog!


Régóta olvaslak Titeket, a hozzászólókat is, így szeretném, ha elolvasnátok az én történetemet.Fiatal lány vagyok, albérletben lakom a fővárosban. Természetesen a halottak napi négy napos szünetben kezdett el fájni a fülem. Nem tudom kinek volt ilyenben része, de én azt hittem, szétdurran a fülem és a benne lévő lötty egyszerűen a falra loccsan. Ilyenkor nincs más, csak te és a fülfájás. A bal fülemre megsüketültem, igyekeztem a neten kiokosítani magam: meleg só, orrcsepp, fülgyertya, ráolvasás, persze semmi se használt. Két nap vergődés után megnéztem, melyik kórház az ügyeletes: Péterfy Sándor utcai Kórház. Mivel munkaszüneti nap volt, ezért én egyszerű, földi halandó arra gondoltam itt csak ellátnak. Délután kettő óra fele érkeztünk meg, fogalmunk sem volt merre kell menni, de nagy nehezen megtaláltuk: egy alagsori ajtóra ki volt írva, hogy patológia, és fül-orr-gégészet. Lefényképeztük, bementünk.

 


Voltam már kórházban, így nem lepődtem meg a leomló vakolaton, az egymásra hányt ágykeretektől,amik az alagsorban rostokoltak, csak szerettem volna, ha valaki ellát, és megmondja mi a bajom. Megtaláltuk az első emeleten az ambulanciát, a nővérkének elmondtam mi a bajom, lakcímkártya, taj kártya, regisztráció, ami ilyenkor szükséges, majd utána várakozás.
Nemsokára kijött egy idősebb Doktor úr, (nekem lassan bácsi) és megkérdezte mi a bajom. Mondtam, hogy nagyon fáj a fülem két napja, lüktet, nem hallok rá. Mondta hogy rendben, mindjárt visszajön. Kértem, hogy ismételje meg, mert nem hallok, csak félig. „Mindjárt jövök, mit nem ért ezen.” –válaszolta „kedves” hangnemben.


Eltelt fél óra. Komolyan. Nem túlzok, mértük stopperrel. Visszajött, bementem. Elismételtem még egyszer, fülfájás, mit csináltam, mit használtam. Meghallgatott, majd a regisztráció, várakozás után közölte, hogy Ő akkut ellátásra van itt, menjek el a háziorvosomhoz, miért ide jöttem. Mivel itt már kétségbeestem, elmondtam, hogy bocsánat, de ez nem a fül-orr-gégészeti ügyelet? Mondta hogy de. Láttam, hogy nem kapcsol, megnézte a fülem, nyomott bele Tetrant, és elzavart, hogy menjek a háziorvoshoz. Kb. annyi időt töltöttem benn, míg ezt a bekezdést az olvasó elolvasta.


Barátom tágra nyílt szemekkel nézett hogy ilyen hamar már végeztünk, mondtam, hogy nem nem, nem tud mit csinálni velem a Doktor úr. Mire ezt kimondtam, meg is jelent, és bólogatva közölte: igen, nem tudok a hölgynek mit csinálni, nem tehetek semmit.Hazamentünk. Másnap elmentem a Negyedik kerületi Szakorvosi Rendelőbe. Voltam már itt, bőrgyógyászaton is, és már fül-orr-gégészeten is. Bejelentkeztem, elsőnek sorra is kerültem. Szintén nekem bácsi korú Doktor úrnak szintén elmondtam mi a baj. Ő semmi kézmosás, semmi gumikesztyű nélkül bedugta a nagy szőrös ujját a fülembe. Komolyan feljajdultam. Azt mondta, állkapocs-gyulladásom van, szedjem be ezt a gyógyszert. Megkérdeztem, hogy de akkor miért van bedugulva a fülem?


-Azzal maga ne törődjön. Na menjen innen, mert csak negyedik kerületi lakosokat vagyunk jogosult ellátni. Miért nem jelentkezik ide be, gondolom itt tanul.


-Nem, nem tanulok, hanem itt dolgozom két éve, és sehol sem akarnak ellátni, akkor hova menjek?


-Menjen haza a háziorvosához.


Megfogta a csuklóm, és kivezetett a rendelőből, mint egy óvodást. Én, pedig ciki, nem ciki, 27 éves fejjel kinn bőgtem, hogy fáj a fülem, és sehol sem akarnak ellátni. A gyógyszert kiváltottam (fájdalomcsillapító) és vártam a csodát. Szombaton otthon voltam a szüleimnél, nővérem észrevette, hogy nyomogatom a fülem. Elmondtam neki a történetet, mondta, hogy elvisz ide a fül-orr-gégészeti ambulanciára.


Innentől már nem is untatnám az olvasót: elláttak, és ellátás után kérték el a lakcímigazoló-kártyámat és a taj-kártyámat. Elmeséltem nekik, mi történt, a fiatal Doktor úr pedig mondta, hogy az ambulancián, függetlenül attól hogy melyik városban lakom, kötelesek lettek volna ellátni, de még a szakorvosi rendelőben is.Jelenleg itt tartok. Kettő Doktor úr elzavart, meg se vizsgáltak, mert fiatal vagyok, mert rossz napjuk volt, mert alacsony a fizetés, mert minden bajuk volt.


Kérdések, melyekre várom a választ a kedves kommentelőktől:


-Miért nem mondta az ambulanciás Doktor úr, hogy csak akkut ellátásra van benn a kórházban? (persze ilyen ezek szerint nincs) Miért jó neki ha mi fél órát ücsürgünk egy kórházban?


- Miért kellett egyáltalán ez az akkut szöveg? Ilyen tényleg létezik?


- A Szakorvosi rendelőben miért mondta a Doktor úr hogy állkapocs-gyulladásom van, holott nagyon nem? (gombás középfülgyulladás egyébként)


- Megérteném, hogy csak negyedik kerületi lakosokat láttak volna el, de akkor eddig miért vizsgáltak meg, miért kaptam gyógyszert vagy injekciót, ha arra volt szükségem?


- Mennyiből tartott volna megvizsgálni és egy gázdarabot tömködni a fülembe?


Olyan nehezek ezek a kérdések?


(Meggyógyultam, nem vagyok irodalom- sem nyelvtantanár, helyesírási és fogalmazási hibáimért elnézést. Ellenben ha szerintetek én voltam a buta, akkor írjátok le kérlek észérvekkel, hogy miért is vártam lehetetlen a fül-orr-gégészeti ambulanciától akkor, amikor vizsgálatot kértem tőlük. Aki pedig megkérdezné, miért nem akkor álltam ki az igazamért, annak annyit, hogy ilyenkor nincs semmi más, csak te és a fülfájás)


G. Judit

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus-Anh 2011.11.22. 14:14:02

@szabidoki:
Heveny esetekben ellátjuk a beteget.
Egy erős fejfájás, fogfájás, fülfájás olyan esetek, amikor a "suprema lex: sedare dolorem" ókori közmondás elvei érvényesülnek...
Én egy kameruni határsértőt láttam el egyszer, akit a határőrség hozott be azzal, hogy "fáj a feje".
Kiderült, hogy "beütötte valamibe"...
Nem firtattam, milyen tárgy volt az, amibe ütemesen beüthette a fejét, megvizsgáltam, elláttuk, mehetett.
Pedig igazán nulla közünk volt hozzá, neki is hozzánk...
A főbérlők 95%-a pedig nem fog lakcímbejelentőt aláírni, mert onnantól adózik utánad.
Adóparadicsom vagyunk, hiába...

Dr.laikus PhD 2011.11.22. 14:20:44

@Tempus-Anh:

Nem a lakcímbejelentéstől adózik. :DD

Ideiglenes bejelentés jogcíme valamilyen rokony. Akkor jelenti kényszerkijelentéssel amikor akarja.

Van itt a közelemben egy lakás.
Még nem volt automatikus az magyar állampolgárság.
Zentáról 200 magyar fiatal van ott bejelentve. Ugyanennyi fiatalnak adta oda a munkavállalási és az ideiglenes tartózkodási engedélyhez a földhivatali tulajdoni lapot.

Nem adózik, a kutyát nem érdekelte, senki észre sem vette.

Persze a szívesség jó volt, kijelentkezni meg hát....
Főhet a feje, mert el akarja adni a lakást.

herpesz 2011.11.22. 14:20:44

@Dr.laikus PhD:
Köszönöm szépen, ez a válasz sokat segített.
@szabidoki: Egyébként nem csak annyi hogy kitalálok egy címet és csókolom. Nem azért nem jelentkeztem át mert neten hőbörgő vagyok, hanem mert bármennyire is hihetetlen, nincs hova bejelentkeznem. Találni olyan főbérlőt aki megengedi? Ezt ugye te sem gondoltad komolyan?

Akkor eddig helytelenül láttak el, így akkor tényleg nem marad más mint ideiglenesen kikuncsorogni valakitől hogy oda bejelentkezzek. Csak mondjuk mi van akkor, ha Kőbányára tudok csak bejelentkezni? Akkor Kőbányára kell minden miatt kijárni?

A helyesírásomról elmondtam a véleményemet, ezen lovagolni gyerekes.
Sajnos viccnek szántuk mi is a fül-orr-gégészeti épületet a patológiával, sajnos sírni van kedvem. Nem hiszem hogy ez normális, elvégre nem hiszem hogy bárki szívesen engedné olyan helyre a szeretteit, ami egyben van mondjuk a hullamosóval, vagy az onkológiával.

Flórika_79 2011.11.22. 14:23:45

@Dr.laikus PhD: Köszönöm szépen és én is válaszoltam. :) (Bár ez azóta nyilván kiderült.)

2011.11.22. 14:25:06

OFF: Kár, hogy a szavazásnál nincs egy olyan opció, hogy maradjon a jelenlegi moderátoros rendszer, csak mondjuk 4 moderátorral a blog rendszeres látogatói közül (nem magamat javaslom, pl. piroskára és vatira gondoltam). Mert az nyilvánvaló, hogy a trollkodást cenzorilla egyszem egymaga nem tudja mindig visszafogni, pláne, ha a Bahamákra repül a jövő héten, akkor mi lesz? :)
ON

Dr.laikus PhD 2011.11.22. 14:25:53

@herpesz:

Írtam, hogy sugárterápiára visz az út a patológia előtt. :DDDD
Persze az nem hullamosó! :((((

Van helyesírás ellenőrző program, kapcsold be, ha nem megy rutinból. aláhúzza és kijavítod.
Persze a stílus az már más.

Más....

Ahová be vagy jelentkezve ott fognak ellátni.

cenzorilla 2011.11.22. 14:35:04

@ReignOfdark:

@ReignOfdark:

Szóljál Despinek.
Persze esténként epres is van, remélem.

Piroskának szerintem több a dóga, mint a mogyera.
Vati meg sokkal nagyobb melóra készül. Még egy hét és itt a baba. :))
Tiszta szerencse, hogy még itt van....

Jó lenne, ha akarnád, de ha nem hát majd ha visszajöttem a Bahamákról akkor kiirtom a férgesét. (mit tudsz erről? nekem még nem is szóltak!)
Eddig is ha láttad némi késéssel azért reagáltam.
Kéréseket is teljesítek ha jogos... :DDD
Lásd rikitiki...

zagadka2 2011.11.22. 14:52:34

Kedves @rikitiki!
Először is szia, meg üdv újra.
Nem bánom folytassuk.
Nem akarok mindenre tételesen vállalkozni, de afrikára azért egy szó. Én már nem emlékszem a pontos akkori szövegemre, de biztos, hogy nem azt akartam írni, amit érzésem szerint Te kiolvasol belőle.
Szóval szerinted én álmodozó vagyok? Nem.
Miről volt itt szó? Van (volt) egy fórum, ahol ingyen (kiemelés Tőled is) értékes tanácsokat lehetett kapni. Jött egy udvarias kérdés. Én mindenkitől elvitatom a jogot, hogy olyan választ adjon, amilyet adott. Röviden ennyi. Minden egyéb érdektelen.
Ha rosszindalatú lennék, akkor az is eszembe jutna, hogy a blog célja az elmondottakon kívül lehet némi marketing, villogás, jókat lehet rugni kiszolgáltatott, tehetetlen emberekbe. Szemlátomást el is lehet vele érni RTL szintű népszerűséget.
De hogy ő mit csinált az a kisebb probléma. Szerintem A(!) probléma az, hogy itt a blogon Ti orvosok és még egy páran egy emberként mellé álltatok, jöttek a jelszavak, némelyek azt se tudták, hogyan lihegjenek. (Az adjunktust még mondatközben is nagybetűvel írta, stb)
Mit szólnál, ha mondjuk a BKV válaszolna Neked hasonló stilusban. Vagy az orvos az más? Csak szeretnéd!!
Nem lep meg, hogy visszafordítható érveimet visszadobtad. Erre azt tudom mondani, hogy próbálom megérteni a helyzeteteket. Bár érveitek gyengék, közhelyesek. Ami nem illik a sémába azt nem is vesszük észre. Amikor a tapasztalataimat néha leírtam, szinte soha nem jött válasz.
És sokan itt sokan mások is megpróbálják (a megértést). Te nem igazán. Mostantól szigorúbb leszek.
Mi annak idején sokat beszélgettünk, de lassú volt, abbamaradt. A felelősségtől indultunk, de az idő nagy részét elvitte a bevezetés. Abból próbálsz megitélni, az eredmény totál tévedés, de azért mulattat.
Nézd nekem is van véleményem Rólad, el is mondanám, de kevés az információ, a végén még blamálom magam.

cenzorilla 2011.11.22. 14:55:28

@zagadka2:

Nem véletlenül lett lezárva ama blog.

Ha kérhetem a tisztelet jogán afelé az orvos felé aki áldozatot hozott, hogy ne legyen folytatása itt.

zagadka2 2011.11.22. 15:01:04

@cenzorilla: Nem értünk egyet, de elfogadom a kényszert.
Akkor mi legyen, időjárás?

Tempus-Anh 2011.11.22. 15:02:51

@herpesz:
:)
Az nem éppen úgy van, hogy a Pathologia össze van költöztetve az Otorhinolaryngologiával...
És a patológus két boncolás közt mellesleg (in vivo) fülben-orrban-gégében kotorász...:)
Ne riasszon el, ez két különálló részleg, szigorúan betartandó hygiénés szabályokkal, a boncolás (plusz hystopathologiai stb. leletezés) a boncteremben történik, a gégészeti beavatkozás pedig a hasonló nevű osztály műtőjében...
No worries...:)

rikitiki 2011.11.22. 15:12:29

@zagadka2: Lezárásképpen:
"Minden egyéb érdektelen."

Az eredménye ennek egy rosszabb eü. és kevesebb orvos lesz/lett. Gondolom a cél nem ez lenne részedről. De ezt éred el, te és a többi betonfejű aki rohan a falnak az elvárásai miatt.

Kalauzt találni fogsz jövőre is. Orvost meg nem. Mert bár nem vagy képes felfogni, orvosok esetén krízishelyzet van, Bkv ellenőrből pedig nincs hiány.
Minden egyéb érdektelen.

Végleg lezártam, mert nekem blama ilyen szinten vitába bocsátkozni.

(Egy betegem fél éven keresztül nyomozott utánam, hogy meg tudja köszönni a stílusomat, és hozzáállásomat - egyszer majd neki sem lesz kinek megköszönnie)

További jó szórakozást, kívánok még sok mulatságot.

cenzorilla 2011.11.22. 15:30:19

@zagadka2:

Lehet finoman provokálni, dialektikusan filozofálni, rágni a gittet.
Rikitiki nagyon figyelmes és udvarias volt veled.
Írj posztot. Despota kiteszi és elrágódunk rajta.
Akkor és ott sem lehetsz fölényes!

zagadka2 2011.11.22. 15:35:20

@cenzorilla: Na ez mindennek a teteje! Rikitiki minden volt csak nem udvarias.
Az én válaszom volt visszafogott és udvarias. Ami eltünt.
Mit kéne finomkodni?! Ami itt folyik, az bájolgás, hizelgés. Mi lenne, ha beszélnénk is valamiről?
Kár volt visszajönni, tapsoncokra van szükség.

El Visco Stello (törölt) 2011.11.22. 16:06:16

Hurrá, demokrácia! Lehet szavazni a trollok ellen.
Engem pl egyáltalán nem zavarnak. Sokkal inkább az irodalmi stílusú rosszindulatúak. Megjegyzem, a blognak is ők ártanak jobban.

VaTi 2011.11.22. 16:11:11

@ReignOfdark: :) Nem tartanám magam megfelelőnek ilyesmire, ahhoz sokkal nyugodtabb lélek kell. Én könnyen felkapom a vizet, ' szt utólag néha saját magamtól is kénytelen vagyok elhatárolódni :)
Azon kívül meg -ahogy Cenzi is írta- elvileg még egy hét és jön a második kölök, akkor nem sok időm marad, max rídonli :)
(ugyanakkor sokat adnék annak, aki egy hétnél hamarabb kikuruzsolná már ezt a kölköt...mondjuk ma :)

Dr.laikus PhD 2011.11.22. 16:14:16

@VaTi:

Nu vajákolok akkor egy kicsit... ;)

Dr.laikus PhD 2011.11.22. 16:17:23

@VaTi:

Csak majd egy szösszenetet, hogy tudjunk veletek örülni.
Kérlek! :)

Irkutszk 2011.11.22. 16:20:30

@VaTi: Imádkozz hidegfrontért ;)

kisgalád 2011.11.22. 16:55:32

@VaTi: Barátném túlhordta nyáron a pocaklakót. Ő azzal próbálkozott, hogy az ajtófélfának háttal támaszkodva párszor lassan leguggolt. (Állítólag a Vészhelyzetben látta...:)))) De a gravitáció se húzta ki a babót.:)))))))

VaTi 2011.11.22. 17:12:43

@Dr.laikus PhD: vajákolásért hálás lennék és persze jövök majd azért néha :) És persze, jelentkezem majd, ha... :)
@Irkutszk: ááá, én már esőtáncot is járok (amennyire jelenlegi "teltkarcsú" alkatom megengedi :) )
Egyébként praktikák tekintetében van sztorim, talán már meséltem. A lányunkat vártam. Orvostól hazaérve meséltem a férjemnek, h szóba került, hogy milyen szülésindító praktikák vannak/lehetnek. Kérdezi a zuram: és milyenek? Sorolom: tonik, málnalevél tea, szex...Mire felnéz a gép elől: a dokival???
Na jó, nem offolom tovább a posztot :) Egyelőre még vagyok, aztán majd eccercsak nem :)

herpesz 2011.11.22. 17:23:54

@VaTi:
"A dokival??"- ez hatalmas :D :D :D :D

2011.11.22. 17:25:58

@El Visco Stello: "irodalmi stílusú rosszindulatúak"
Kire gondoltál?

El Visco Stello (törölt) 2011.11.22. 18:08:08

@VaTi: Csak tőlem ne kérj tanácsot, mert mint köztudott a ridegtartás híve vagyok.
Kegyetlen és kíméletlen apa. Nincs hőmérőzés, meg mérleg, meg dédelgetés.

@Turchi: Nem akarom megnevezni, de vele én ezt már sokszor megveszekedtem.

irutavé 2011.11.22. 18:46:05

"Szőrös ujjal nyúlt a fülembe"??! Ilyen vizsgálat nincs a fülészeten!!Ez egy más szakterületen elképzelhető!

FuBu 2011.11.22. 19:00:56

@Dr.laikus PhD: Ne haragudj,hogy zargatlak, de nekem is elküldenétek? :(
stone123@freemail.hu

Laliath 2011.11.22. 19:43:01

@VaTi:
ezért csak előmászom a háttérből: könnyű szülést neked :)
és egy sort írj majd nekünk ide, hogy veled örülhessünk :)

2011.11.22. 19:44:21

@El Visco Stello: OK, talán sejtem.
Nem hiszem, hogy te olyan rideg apa lennél! :-))

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.22. 19:58:15

Kedves sorstárs!

Sajnos - ebben az esetben, mert amúgy szerencsédre - még fiatal vagy, így sok mindent még nem tudsz. Például azt sem, hogy miként működnek ezek a dolgok.

Szerintem, ha beledugtál volna a doki zsebébe egy borítékot, még Rossini Borbélyának áriáját is elénekelte volna, amolyan gégész módra. :-))

Apropó: fülfájás.
Az én javaslatom ilyen esetre (ez ingyen van):
Vegyél fülpiszkálót, de ne piszkáld vele a füled. Hanem:
Vegyél eukaliptusz és teafa illóolajat is, és ebből csepegtess a fent említett fülpálcika (ez a helyes neve!) hegyére, majd azzal nagyon óvatosan, de nagyon óvatosan, hogy a dobhártyáig ne juss el, picit olajozd be a füledet belül. Ezek az illóolajok ölik a bacikat, gombákat, vírusokat is. Kb. 5-5 cseppet használj, de a fülpálcika vattája többet nem is tud felszívni.
Én néha így törlöm ki a fülem, és adott esetben jön ki onnan a dzsuva rendesen.

A füljárat amúgy öntisztuló, normál esetben nem kell hozzányúlni.

Ami gondot szokott okozni: fürdés közben belepiszkálnak az emberek, sőt, samponnal, tusfürdővel, szappanos ujjal nyúlkálnak beléje. Te ne tedd ezt!
Fürdés közben elég ha a fejed, hajad, füled körüli részt általában lecsutakolod, ne tégy úgy , ahogy a mami, nagymami gyerekkorodban tanított, tudniillik ne csömöszöld be a füledbe a kezecskéddel a habzó szappanos vizet. Oksi, buksi?

Utóirat:
Az undok dokival amúgy vedd úgy, hogy szerencsés voltál. Másokat meg is öltek: index.hu/belfold/2011/11/22/uzsoki/

irutavé 2011.11.22. 20:00:53

@irutavé: Ez még kimaradt: Érdekelne, hogy orvoshoz mindig fényképezőgéppel mész?Miért? Kissé "hitetlen" a leírt panaszod!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.22. 20:02:14

Jujj, ezt elfelejtettem:
Menj el a HÖOK-os srácokhoz, és csapj az asztalra!
Szerintem a diákoknak, mondjuk a kolesz mellett, kellene saját háziorvosi rendelő, és esetleg a Sportkórháznál saját ügyifogyi ügyelet. Igazából nektek is jobb lenne, meg a lakosságnak is, ha nem a lakhelyetek szerint illetékes rendelőkben csatangolnátok, bár az is tény, hogy ifjonc diákok látványa gyógyír a betegségre.

VaTi 2011.11.22. 20:29:01

@El Visco Stello: persze, persze :) @Laliath: köszönöm :)

FuBu 2011.11.22. 21:19:54

Kedves Posztoló!

Vidékiként lakom én is Budapesten, immár tizen-egynéhány éve. Két éve van itt háziorvosom, előtte hazajártam, ha bajom volt, de soha olyan nem volt, hogy ne láttak volna el a vidéki lakcímemre tekintettel. Ezért és mert van még ugyanilyen ismerősöm egy rakattal kicsit kételkedem abban, hogy teljesen így történt a dolog. Nem lehet, hogy kicsit túlreagálod?

A fényképezésénél engem az időmérés sokkal jobban kiakasztott.

Tegnap este én is itt rontottam a levegőt, amikor telefonáltak, hogy elesett munkába menet az egyik beosztottam. Mivel nem volt komoly a dolog, mi vittük be a Honvédba mert azért biztos, ami biztos.
Őszintén szólva két dologra emlékezem.
1. Kedvesek voltak, az őrszolgálattal az élen, akik minden ott tévelygőhöz odamentek, hogy elnavigálják.
2. Megvolt a röntgen, megvolt a vizsgálat és minden rendben volt, egy apró nem a balesettel összefüggő problémán kívül.

Fingom nincs mennyi időt voltunk ott, kb. tudnám megmondani.

arod75 2011.11.22. 23:29:46

Ha már lakcím meg ellátási kötelezettség - miegymás:
ha valaki lakcímétől távol eső városban tölt 1-2 hetet (nyaralás, munka, továbbképzés - nem feltétlen illegális albérlet) és közben kap mondjuk egy középfül-gyulladást, akkor tényleg nem kell őt ott helyben ellátni? erre mi a szabály?

Almandin 2011.11.23. 00:06:09

@szabidoki: Szerintem mindenkit el kellene látniuk, aki fizeti a TB-t, vagy bármilyen biztosítása van. Nyáron egy külföldi (EU tagállamból) barátnőm balesetet szenvedett M.o.-n, én kísértem sebkötözésre egy SZTK-ba, bemutatta a biztosítási kártyáját, és félóra alatt, zokszó nélkül ellátták. Igaz, lakcímnek a szállodája címét írták be. De ha valaki átutazik Magyarországon és balesetet szenved, azt is el kell látniuk. Pl. volt néhány hete egy buszbaleset román turistákkal, őket is természetesen rögtön vitték a kórházba. A poszthoz visszatérve: halottak napja körül sokan az ország túlvégébe is elutaznak rokonlátogatóba. Ha peches, olyan fertőzést szedhet össze, amivel néhány napot se várhat, amíg hazamegy. Lehet, hogy fájdalomcsillapítókkal elviselhetővé teszi a közérzetét, de akár életveszélyes szövődmény is kialakulhat a több napos késlekedés miatt. Pl. perforál a vakbele, méhen kívüli terhességtől elvérzik, vagy hasonlók.

szabidoki 2011.11.23. 00:49:55

@Almandin: akinek nincs magyar lakcíme, azt nyilvánvalóan bárhol megnézik, de akinek van, az az orvosilag nem sürgős bajával a területileg illetékes kórházat kell, hogy felkeresse. Ezt a szabályt nem én hoztam, szerintem is baromság, de mostanában kezdik számon kérni sok intézményen (nem kap finanszírozást a területen kívüli betegért). A vakbeles meg beleesik az orvosilag sürgős kórképek csoportjába, ezáltal mindenhol ellátják (ha ez nem lett volna nyilvánvaló az előző kommentjeimből).

qbr 2011.11.23. 07:50:05

@herpesz: Nôgyógyászat & onkológia ugyanmár kategória? Milyen szép is lenne, ha a petefészekrák vagy a melldaganat is ugyanmár kategória lenne.

Patológia munkaidejének 90%-a szövettani elemzés, annyira nem kell berzenkedned.

Egyébként munkahelyi vagy iskolai üzemorvost kell megkeresni még akkor, amikor nem fáj, adminisztrációban õ tud segìteni területi ellátás kapcsán

SusanneF 2011.11.23. 08:33:38

@Dr.laikus PhD: Egy darabig figyeltem a kommenteket...
Elolvastam a doki oldalát,onnan vettem,hogy vadgazdálkodási mérnök diplomája is van,és azért írtam,amit írtam....
Különben annyira mások vagyunk-nekem semmilyen indokkal nem jön be ez a bunkózás,ahogy válaszolgatott...

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 09:14:33

@SusanneF:

Ha olvastad volna a kérdésekre adott válaszait - mindet - nem mondanád.
Biztos vagyok benne.

A vadgazdálkodási mérnök végzettség a természet tiszteletét és szeretetét jelenti. És itt az IS a lényeg.
Van róla még sokkal-sokkal több is.
Sikerült egy nagyon értékes embert meghurcoltatni.
A praxis blog olvasóinak bizony van felelőssége.
Én szégyenlem magam... :(((

De itt ez nagyon off. Nem véletlenül zárt már a téma.

El Visco Stello (törölt) 2011.11.23. 09:45:20

Nagyon meg tudom érteni az önérzetes kritikát. Magam is önérzetes ember voltam valamikor. Kikértem magamnak, hogy kioktassanak a dohányzás, vagy általában az egészségtelen életmóddal kapcsolatban. Védtem a "jogaimat", elvártam a - szerintem - intellektuális képességeim elismerését. Még azt is mertem mondani a kardiológusnak, hogy "Lehet, hogy te vagy a prímás, de nekem muzsikálsz"
Aztán ez az idő elmúlik. Egy-két tusa az infarkttal, halálközeli élmény, néhány defi és az ember elkezdi értékelni az érte hozott áldozatot és szarik a stílusra.

qbr 2011.11.23. 09:57:49

Ja, és még valami.
Az ugye természetes, hogy aki albérletet vesz ki, az belemegy abba, hogy ez feketén menjen, bejelentés és bejelentkezés nélkül. Mert ha hivatalosan menne, akkor csak drágábban, vagy rosszabb helyen, vagy kisebb, vagy rosszabb állapotú, vagy távolabbi albérletet kapna.
Az természetes, hogy ha valaki új helyre megy, akkor megnézi a környező kisboltok nyitvatartását, felderíti az éttermeket, kávézókat, konditermeket, utánanéz a tömegközlekedésnek, könyvtárnak.

Az viszont nem természetes, hogy inkább vállalja valaki a rosszabb,drágább, távolabbi, kisebb albérletet azért cserébe, hogy hivatalosan be legyen jelentkezve, és jogosan járjon az EÜ ellátás.
Az sem természetes, hogy az egyik első dolga legyen valakinek, hogy átkérjük egy helyi háziorvoshoz a betegkártyát, utánanézzen, hogy hol és hogyan kaphat ellátást.

Nem, inkább a törvény alkalmazkodjon hozzám, mint én a törvényhez. Mert én bármikor megszeghetem a kötelességemet (belemehetek adóelkerülésbe; nem kell törődnöm az egészségemmel), de az állam, vagy annak a képviselője még szegje is meg a saját szabályozását.

Tower13 2011.11.23. 10:09:48

@Dr.laikus PhD: Köszönöm a tájékoztatást.

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 10:14:29

Lakcím bejelentés
Ügyintézés a Polgármesteri Hivatal Okmányirodáján.

Lakcímbejelentő lapot kell kérni a népességnyilvántartóból.
Felnőtteknek kell hozzá a személyi igazolványuk, ha lakcímkártya van, akkor az is.
Gyermekeknek a személyi lapjuk kell.
Ha nem saját tulajdonuk a lakás, akkor minden esetben kell a szállásadó aláírása.
Aki vidékről költözik, annak kell a személyi számot (személyi azonosító jelet) igazoló hatósági bizonyítványa is.
Az ideiglenes lakcím (tartózkodási hely) a bejelentéstől számítva 2 évig érvényes.
- lejárat előtt meg lehet újítani,
- ha lejárt, új bejelentésként lehet megtenni.
Akinek érvényes ideiglenes lakcíme van, és azt szeretné állandónak, akkor 2 nyomtatvány kell hozzá. Az egyiken ki kell jelenteni az ideiglenest, a másikon lehet bejelenteni az állandó lakcímet.

A lakcím bejelentés az okmányirodában történik.
A lakcímkártyát az okmányirodán lehet átvenni, vagy kipostázzák az ügyfélnek.

Ezt úgy értem, hogy 2 év után meg kell újítani, egyébként elévül.
Jogász kijavít majd, de ha így működik akkor a szállásadó biztonságban van.
Gondolom....

ZaPhOd Beeblebroxx 2011.11.23. 10:17:46

középfülgyulladás ... bedugult fül, lüktető fájdalom és a fájdalomcsillapító se segít. Ugyanezt kaptam kb fél éve. Szombaton begyulladt, Vasárnap éjszakára már űvölteni tudtam volna a fájdalomtól. Bementem a fehérvári ügyeletre és tök ugyanezzel fogadtak hogy mit keresek ott, nem tud velem mit csinálni, másnap menjek a fül orr gégészetre. Másnap reggel szinte elsőként érkeztem a kórházba, kb másfél óra múlva sorra is kerültem, az orvos vadállat módjára turkált a fülemben és hozzámvágja hogy "ne rángassa a fejét, annyira nem fájhat". Pepecselt kicsit a szívógéppel aztán gyógyszeres csík, de a fájdalom megmaradt (sőt még jobban fájt). Pár óra múlva bejelentkeztem egy magánorvoshoz. Óvatosan megnézte a fülemet és mondta hogy "ez kegyetlenül fájhat", ezután óvatosan és szakszerűen kezelte a problémámat. Aznap este már jobban is voltam. Nem olcsó a magánorvos, de 1000x jobb mint azok hentesek akiknek a TBt fizetjük minden hónapban, csak kérdés hogy ezek után minek.

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 10:27:26

@ZaPhOd Beeblebroxx:

Jó ötlet.. :((

Ne fizess.
Legyen amerikai szintű biztosítás. Gatyád rámegy és jogosnak fogod tudni, ha elhajtanak, mert a biztosításod nem fizeti az ellátást.
Leperlik rólad az utolsó gombot is.

Azt tudni kell, ha van valamilyen biztosításod a karitatív szervezet nem segít rajtad.

Csak csendben.
Gondolkodtok is néha?

2011.11.23. 10:40:09

@El Visco Stello: Nagy igazság! Kár, hogy sokan nem fogják érteni:-(

ZaPhOd Beeblebroxx 2011.11.23. 10:47:03

@Dr.laikus PhD: mert az sokkal jobb hogy fizetem a TBt és még 14 ezer forintot a magánorvosnak hogy rendesen ellásson? Amennyit beteg vagyok az amerikai rendszer bőven jó lenne. Mo-n minden sz@r, miért pont ez lenne rendben, nemigaz?!

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 10:56:08

@ZaPhOd Beeblebroxx:

Komolyan mondom nem értelek.
Fáj a füled és gorombának ítéled az orvost.
Rohansz magánba, pedig csak du. kellett volna visszamenni, mert még választhatsz.
Gégészt biztosan.

Nem is fiatalon leszel rászorulva, habár akkor is ha szül s feleséged, vagy akár te, ha nő vagy, vagy éppen peched van...

Abban az átkozott rendszerben kénytelen vagy - kötelező - nem fél évre előre gondolkodni, hanem min. 20, vagy akár 40 évre előre.

Egyébként szervezzünk tüntetést, hogy ne legyen ennyire rossz. Adjanak az orvosoknak tisztességes fizetést, ne keressenek már kevesebbet, mint az utcaseprő pl.
Tegyünk azért, hogy jobb legyen.

Benne vagy?

Flórika_79 2011.11.23. 11:02:06

@ZaPhOd Beeblebroxx: EGYETLEN orvos alapján mondasz véleményt az ÖSSZES többiről???! MINDEN szakmában akadnak hozzáértők és dilettánsok is egyaránt! Ez nyilván a te szakmádban sincsen másképp'.

Én meg sima állami orvosokkal találkoztam az utóbbi 4 évben és teljesen elégedett voltam velük. Azt hiszem írni is fogok egy pozitív hangvételű posztot, mert kezd kicsit elegem lenni abból, hogy a Praxis blogon kizárólag a fröcsögést lehet olvasni...

qbr 2011.11.23. 11:05:18

@ZaPhOd Beeblebroxx:
A magyar EÜ elve a szolidaritási elv. Akkor is fizetsz, ha egész életedben egyet sem tüsszentesz, egy napot sem vagy betegszabadságon, azért, hogy még azok is, akik egész életükben betegek, és emiatt akár munkaképtelenek is, ellátást kapjanak.

A befizetéseid az ellátó hálózat fenntartására is mennek, tehát arra, hogy ha neadjisten balesetet szenvednél, akkor menjen mentő, legyen készenlétben műtő és traumatológus, aki ellát. Vagy arra, hogy ha neadjisten megbetegednél te, vagy a gyereked, akkor legyen hová menned orvoshoz, kapj gyógyszert olcsóbban, ingyen végezzék neked a labodiagnosztikai vizsgálatokat.

Egyébként az amerikai rendszer csak annyiban más, mint a magyar, hogy megengedi neked, hogy rulettezz az egészsgeddel: ha arra játszol, hogy sosem leszel beteg, és bejön, akkor jól jársz. Ha nem jön be, akkor viszont nagyon rosszul jársz.
Ha arra játszol, hogy lehet, hogy beteg leszel is fizetsz biztosítónak állandó pénzt - ugyanott vagy, mint Magyarországon: kapsz ellátást, de a befizetésed mértékétől függ, hogy milyet. Ha nagyon sok pénzt fizetsz, jó ellátást kapsz, ha kevesebbet, kevésbé jót.
Ez Magyarországon egy kicsit másképp van, mert pont a szolidaritási elv miatt mindegy, mennyit fizetsz, ugyanazt a minőséget kapod - bár még ez sem teljesen merev. Ha ugyanis vállalod, hogy fizetsz havi valahány ezer forintot egy egészségpénztárnak, akkor a befizetéseidet beválthatod magánorvosoknál, kaphatsz kórházban hotelellátást, stb.
Szóval ha nagyon szeretnéd, megkaphatod az amerikai rendszert is itthon - persze ez pénzbe is kerül.

Flórika_79 2011.11.23. 11:08:11

@Dr.laikus PhD: Akár a Magyar Rezidens Szövetség már folyamatban levő akciója mellé is fel lehetne sorakozni! Már ha van olyan, akit ez lázba hoz... :) www.facebook.com/rezidens?sk=info

www.rezidens.hu/

qbr 2011.11.23. 11:09:03

@qbr: "Ha arra játszol, hogy lehet, hogy beteg leszel is fizetsz biztosítónak állandó pénzt - ugyanott vagy, mint Magyarországon"
Ezt egy kicsit félreérthetően fogalmaztam. Szóval ha nem akarsz rulettezni az egsézséggeddel, akkor ugyanott vagy, ahol Mo.-n -> állandó rendelkezésre állási díjat fizetsz egy EÜ szolgáltatásért, amit nem biztos, hogy igénybe veszel

VaTi 2011.11.23. 11:09:36

@Dr.laikus PhD: én igen. Ezt írtam már egyszer: az orvosok érdekérvényesítő képessége erősen korlátozott. Miért nem állunk mi ki értük? Miért nem sztrájkolunk helyettük, értük? Elvárunk mindent, de a problémájukat oldják meg, ahogy tudják/nem tudják? Hát basszus, a mi érdekünk lenne, h a befizetett pénzünk megfelelően, ésszerűen legyen elosztva, hogy az orvosoknak ne mondhassák, hogy várjál még egy generációt, addig dolgozz
- kiváló színvonalon
- kommunikálj udvariasan
- vállalj annyi túlórát, hogy sose lásd a családodat
Miközben keresel kevesebbet, mint egy közterületis???
Ez reális elvárás? Nincsenek eszüknél az emberek.
Igen, ki kellene állni értük, nem ellenük! És ha majd nem szégyenletes semmiért dolgoznak, akkor legyen kva kemény elvárás. A valamit valamiért működjön itt is!

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 11:19:49

@VaTi:

Praxis fent a facebookon.
Azon belül talán meg lehetne szervezni.

Valaki akinek van ehhez esze és képessége.
Tőlem csak a kiállás telik, meg hogy sétáljak kicsit.

VALAKI AKI BELETESZI AMIT KELL?

Halkan kérdem Máriát.
Benne van energia, ész és harcos kedv.

Kazánfűttőnk úgyis lenyesi ami nagyon radikális. Ugye? :))

ZaPhOd Beeblebroxx 2011.11.23. 11:36:09

@Dr.laikus PhD: azért legyen nekem sz@r mert alulfizetik az orvosokat? Attól még ugyanúgy vonják a TBt. Rohanok magánba mert tudom hogy ott nem kell órákat várnom hogy ellássanak, és nem zsákbamacska hogy épp milyen orvost fogok ki. Remélem megtapasztalom azt az "átkozott rendszert" hamarosan, mert itt nem fog javulni a helyzet.

@Flórika_79: általánosítás, jó magyar szokás. Mellesleg igen, egyetlen orvos alapján, akinek a segítségére akkor a legnagyobb szükségem lett volna. Kívánom hogy sose tapasztald meg azt a fájdalmat amit akkor érzetem.

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 11:40:02

@ZaPhOd Beeblebroxx:

Nem ezt írtam, de mindegy.
Szelektíven olvasol....
Minden esetre sok sikert.
Ott legalább megtanultok dolgozni!

Flórika_79 2011.11.23. 12:13:57

@ZaPhOd Beeblebroxx: Na EZT vártam!!! :))) EGÉSZ gyerekkoromban szenvedtem az ÁLLANDÓAN visszatérő, kiújuló középfülgyulladásoktól. Hosszú éveken keresztül "döfködték" a fülemet. Mindkét dobhártyám heges, van egy kisebb halláscsökkenésem is. De miért alakult ez így...? Egyszerű: akkoriban nem volt orrszívó-porszívó, nem volt pneumococcus [ hu.wikipedia.org/wiki/Pneumococcus ] elleni védőoltás. (A saját lányunkat természetesen beoltattuk!) Szóval, akinek hajlama volt rá, az kb. a fél életét a fül-orr-gégészeten töltötte...
De gyerekkoromban sem voltam olyan hisztis, mint itt egyesek! :S Pedig én is találkoztam "hentessel". [Most jön a horror rész, akinek nem bírja a gyomra, innentől NE OLVASSA!]
A Szigony utcában volt, kb. 8 éves lehettem ('87 környékén), hogy ugyanazon a napon szúrták fel a fülem ÉS tisztították ki az arcüregemet. Az arcüreg kitisztítása akkoriban úgy festett (talán még most is), hogy fogtak egy jó vastag "vasat" (pálcát vagy mi az Istent), és azt kvázi "beleverték" a koponyámba, mert az orr és az arcüreg között mindenféle csontok, porcok vannak, 'melyeket át kell törni. Utána mondták, hogy fújjam! És abból a nyílt sebből ömlött ám mindenféle szépség, vér és váladék, amit csak akarsz. A végén elájultam (Anyukám szerint). De!!! Soha nem gondoltam azt, hogy mert találkoztam egy "hentessel" (ha ugyan tényleg az volt?! ki tudja? én nem vagyok orvos, hogy tudjam, lehetett volna-e másképpen is csinálni), ezért az összes orvos az! Viszont tudod mit? EGYETLEN egy hűűű de erős és egészséges emberrel sem cserélnék soha, mert a saját kislányomon látom, hogy bizony az, akit nem edzett meg az élet, a legkisebb fájdalomtól is összetojja magát! (Vért vettek tőle májusban, és utána legalább fél óráig sírt. Engem meg szó szerint mutogattak a kórházban 4 éves koromban, mert nem sírtam se oltásnál, se vérvételnél... :))) Márpedig igenis tudni kell a fájdalmat elviselni. Legalábbis egy felnőtt embernek egészen biztosan. Mert vannak ennél SOKKAL komolyabb bajok, hidd csak el! :(

Egyébként nem szándékozom senkit sem megbántani, de én tényleg nem gondolnám, hogy csak magánúton lehetne jó orvost találni...

Flórika_79 2011.11.23. 12:22:31

@Dr.laikus PhD: "Ott legalább megtanultok dolgozni!" No igen, Amcsiban, ahol azért a sok delláért dolgozni is kell ám! :))) Volt az Origonak is egy ilyen "Iwiw a világ körül" nevű rovata (de nem biztos ám, hogy pontosan idéztem a címét), ahol leírta egy csajszi, hogy ha PONTBAN akkor állna fel az asztaltól, amikor hivatalosan vége a munkaidejének, csúnyán néznének rá, ki lenne közösítve. Ezért aztán "illendőségből" még plusz két órát bent rohad az irodában... :D Végül is! :)))

Én mindenesetre milliókért sem mennék az USA-ba... :P

Flórika_79 2011.11.23. 12:26:38

@VaTi: @Dr.laikus PhD: Én benne lennék! :))) De csapatjátékos vagyok, szóval inkább csak segítenék a fő szervezőnek... :) No meg persze a séta és kiállás (az nagyon megy).

Flórika_79 2011.11.23. 12:34:50

Egyébként, ha szervezünk valamit, akkor még az év vége előtt szervezzük, hogy ezzel is elősegítsük az orvosok már folyamatban levő akcióját! Ugye rátették a kést a döntéshozók torkára, és ha látnák "odafönt", hogy nem csak az egészségügyi dolgozók "ugrálnak", hanem a BETEGEKNEK IS fontos az egészség ÜGYE, akkor talán tényleg megkapnák az áhított bérrendezést és jogbiztonságot...

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 12:39:13

@Flórika_79:

Nem kell Amerikába menni a jobb körülményekért és az emberi jövedelemért.

Amerikában meg nem dolgozhatsz többet a meghatározott munkaidőnél, mert a szakszervezet úgy rúgna téged is és a munkáltatót is, hogy még...., ha zöldkártyával dolgozol.
Itt is vannak kivételek, persze, de azért ha fiatalabb lennék, jobb és más diplomával ott kötnék ki.

Európában más a helyzet. Ha diplomás, természetesen nagyon jó élete lesz, ha szakmunkás és nem feketén dolgozik akkor is.
Ugyanakkor nagyon szigorúak a szabályok, de kisebb a szakszervezetek felügyelete és szigora.

2011.11.23. 12:39:53

@Kara kán: A PTE kevés pozitív tulajdonságából az egyik, hogy háziorvosi ellátást biztosít a hallgatóknak www.pte.hu/hirek/1748 .

@ZaPhOd Beeblebroxx: Semmiképpen nem hentesek, mert szinte az összes háziállat békésen odatartja a nyakát szúrásra, míg te már attól röfögsz, hogy később kerül rád a sor. Kíváncsi vagyok, hogy a pálinkázáshoz mit szólnál?

@VaTi: Sajnos az egész ország elveszti mindenfajta humán-erőforrását, csak a teljesen exportképtelen illetve a nagyságrendekkel túlfizetett szakmák képviselői maradnak. Egy orvosi diploma ráadásul olyannyira exportképes, hogy az egyes ember nem fog leállni és megvívni a maga szabadságharcát, míg jobbra nem fordul, hanem azonnal lép és rövid időn belül megváltozik az életszínvonala és a munkakörülményei.

Amúgy sok sikert a babához! Persze első a Praxis, mert gyereked már van! :D (Csak viccelek.)

@Dr.laikus PhD: Nos igen, ha ti nők kezdtek harcot az az utolsó csepp vérig fog folyni és én tiszta szívemből örülnék, ha a kezdeményezés mögé állnál, mert szilárd nézetem, hogy Bar-Kochba óta genetikailag képtelenek vagytok veszíteni :)

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 12:46:17

@Flórika_79:

Nem hiszem. A költségvetés megtörtént, az IMF-el nem tudni mi lesz.

Most szarni mindenre a kormány szerint, csak éljük túl Matolcsy alternatív közgazdasági felfogását. Sajnos tanítja is.....

Ez a legkisebb ellenállás. El tudnak menni, ezért annyira hangosan nem kiabálnak. Csendben el....

A betegek, mint fent is, ha szükség van valakire akkor a legjobb, legkielégítőbb ellátást várja. szolidaritásról soha nem hallott (pedig ahová megy ott is az van, kis kiegészítéssel), de dögöljön meg mindenki rajta kívül.
Majd.... ha rá kerül a sor, akkor a legkielégítőbbet csak neki, csak akkor és azonnal.

Megkérem, ha szabidoki olvassa az irományom ne röhögjön túl hangosan, ha kérhetem... :)

Flórika_79 2011.11.23. 12:52:04

@Dr.laikus PhD: Ha csak annyi történik, hogy ŐK, az egészségügy harcosai érzik, hogy fontosak nekünk, már megérte, nem? Ne veszítsük el a hitünket, még a harc ELŐTT én azt mondom. Igenis meg kell ezt szervezni! :)

Oké... ha nagyon nincs más főszervező, akkor utánajárok magam, hogy hogy is kell az ilyesminek nekifogni (még sosem szerveztem tüntetést), de az "őslakosok", mint amilyen Te is vagy, tereljék össze a csapatot. :))

ZaPhOd Beeblebroxx 2011.11.23. 12:59:34

@Flórika_79: Örülj neki hogy ennyire bírod a fájdalmat, nekem "sajnos" nem így alakult. Itt most amúgysem arról van szó hogy kinek mekkora a fájdalomküszöbe, hanem arról hogy egy magánorvos képes normális módon, a lehető legkevesebb extra fájdalommal rendesen (!) megcsinálni azt, amit az az orvos nem tud akinek havonta fizeted a TB-t (nem mellesleg még bunkó módon is bánik a beteggel). Ja ja értem én hogy szolidalitás meg hogy a TB több mindenre megy (pl hogy a következő kis hozé ármándó megszülethessen anélkül hogy a szülei 1Ft-ot fizettek volna a TBbe), teszek rá magasról, én fizetem, úgy érzem jogosan várom el hogy szakszerűen lássanak el. Másik jó példa a fogorvos. Elmész a fogászatra azzal hogy fáj a fogad, az orvos megnézi és azt mondja ki kell húzni. Ugyanezzel a foggal elmész magánorvoshoz és megprobálja megmenteni (fúr, töm) , nempedig egyből kihúzni.

Dr.laikus PhD 2011.11.23. 13:01:32

@Flórika_79:

Nem mondtam ellent, csak a realitásokat vázoltam.
A megbecsülésünket tudjuk felajánlani, de adja az ég, hogy többet is ki lehessen kiabálni a stadionok alól.

Elég cirkusz van már, életben kéne tartani a rabszolgákat is.

Ha megtennéd, hogy a szervezésnek utána nézel azt megköszönöm.
Eléggé helyhez vagyok kötve, még csak lábadozom, az eszem sincs még ott ahol lenni szokott.

ÖTLETET VÁRUNK MINDENKITŐL AKI ÉRINTETT.
AKÁR MÁS NICKNÉVEN IS.
ORVOS, HA VAN JÓ ÉRVE, SZÖVEGE, ELKÉPZELÉSE!
A TÖBBIEK IS AKIK CSAK OLVASNAK, DE EGYET ÉRTENEK!

Jó lenne úgy fellépni, hogy hallható legyen a hangunk.

Persze Despota beleegyezése kell ehhez, hogy adja-e a blogját, Gondolkodhatunk-e vele együtt?

cenzorilla 2011.11.23. 13:04:01

@ZaPhOd Beeblebroxx:

Beszélj komolyan és mellőzd a burkolt cigányozást.
Érdemes szociológiai munkákat olvasnod, ha már a szociális helyzetről és a pénz elosztásáról véleményed van.

herpesz 2011.11.23. 14:26:48

@qbr:
Munkahelyi orvos: minden cégnek kell ilyennek lennie? Mert én egy magáncégnél dolgozom, ketten vagyunk alkalmazottak.
Iskolaorvos: dolgozom
Kollégiumorvos: dolgozom
Ezt le is írtam a posztban, hogy biztos ez (is) fájhatott a második Doktor Úrnak, hogy én a kis csitri mit zargatom őt. Sokkal fiatalabbnak nézek ki a koromnál, ebből volt már hátrányom, de természetesen ez csak feltételezés.

@irutavé:
miért hihetetlen?
A telefonommal lefotóztuk a fül-orr-gégészet és patológia feliratú ajtót, és miközben nyomogattam a telefonom, néztem h mennyi idő telik el.
És igen, a nagy szőrös ujját beledugta csak úgy a fülembe. Ha nem így történt volna, nem így írom le, gondolhatod hogy ilyet nem talál ki épp eszű ember.
@Kara kán:
Köszönöm, legközelebb kipróbálom ezt is, ez elmaradt a házi praktikákból.

Minden tiszteltem ettől függetlenül az orvosoké, DE:
-ha te nem végzed rendesen a munkádat, azért kapsz szankciót.
-ha nem úgy viselkedsz az ügyféllel, vevővel, akármivel, akkor azért kapsz szankciót.
Vagy tévednék?
Nekem igazából csak ez fáj. Fizetem a tb-t, dolgozom, és komoly fájdalom esetén nem látnak el. Lehet azt írni,hogy hisztis vagyok, és mekkora szentségtörés zavarni emiatt a Doktor urakat, de erre is írtam, hogy mindenkinek a saját fájdalma és gondja a legnagyobb baj. Én még az tanultam, hogy aki beteg, legyen szerény, és gondolhatjátok, hogy komoly fájdalmak közepette mennyire "virgonc" az ember. Köszöntem,illedelmesen, nem is olyan stílusú vagyok, hogy akkor most megmutatom ki a Jani. Gondolom veletek is volt olyan hogy tisztelettudóan, kedvesen álltatok valakihez, és nem teljesen azt kaptátok vissza. Ezen nincs mit túlragozni.
Ennek a blognak ez a lényege, hogy ezeket leírjuk. Velem ez történt, köszönöm a sok hasznos tanácsot.

Flórika_79 2011.11.23. 14:37:44

@Dr.laikus PhD: Most kicsit off leszek, de este nekilátok a szervezkedésnek! :)

qbr 2011.11.23. 15:49:17

@herpesz:
Akkor bizony marad az, hogy olyan albérletet veszel ki, ahol bejelentheted a lakcímed.
Tudom, hogy szarul hangzik: amit megspórolsz azon, hogy feketén veszel ki albérletet, azt ott fizeted ki, hogy nem vagy jogosult azon a helyen sok fajta EÜ ellátásra. Ha nem szorulsz az utóbbiakra, akkor jó vásárt csináltál, ha rászorulsz, akkor sok kényelemetlenséget szereztél magadnak.

De egyébként bp-i háziorvoshoz átkérheted a betegkártyádat, az nem lakcímkötött, ott szabad orvosválasztás van.

neduddki21 2011.11.23. 15:59:53

@Dr.laikus PhD: Nincs biztonságban a szállásadó, ha megengedi a bejelentkezést. Ha ugyanis a bérlő nem fizet, de be van jelentkezve, csak bírósági úton lehet kitenni. A per jó esetben fél év, rossz esetben egy év, ehhez jön még a végrehajtás, ami további egy év. Képzelhető, hogy ha a bérlő - amíg a végrehajtó ki nem teszi -nem fizet semmit, milyen helyzetbe kerül a bérbeadó. Ha ideiglenesen volt bejelentkezve, akkor két év után valóban megszűnik a lakcím, de előbb kitenni - mert pl. már a második hónaptól nem fizet - ilyen esetben is csak bírósággal + végrehajtással lehet. A "kényszerkijelentés" (helyesen: lakcím fiktívvé nyilvánítása)nem oldja meg a problémát, arra ugyanis csak akkor van lehetőség, ha a bérlő kiköltözött, de valamiért nem hajlandó kijelentkezni. Ha azonban még benne lakik, akkor csak a bírósági út marad. Nem véletlen, hogy a bérbeadók nem engedik a bejelentkezést.

qbr 2011.11.23. 16:28:47

@neduddki21: ez akkor is így van, ha rendes, hivatalos bérleti szerzôdést kötöttek, amely után a bérbeadó adózik?

neduddki21 2011.11.23. 16:52:47

@qbr: Igen. A bérbeadó felmondhatja a bérleti szerződést, ha pl. nem fizet a bérlő, de önkényesen ki nem teheti, csak bírósági határozattal. Mivel a bérlő be van bejelentkezve, joga van ott lakni, akkor is, ha a bérleti szerződést felmondták, mert ő a jogos birtokos. A felmondás érvényességét ui. csak bíróság állapíthatja meg. Persze ez a jog. Ha a bérbeadónak van pár jól megtermett férfi rokona, akkor könyebben is célt érhet, nem éppen törvényes, ámde annál hatékonyabb módon.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.23. 17:00:59

@qbr: bármilyen formában erősebb a birtokjog (birtokban lenni), mint a tulajdonjog.

anno pesten a tulajdonos nekem is csak 6 év ottlakás után engedte a bejelentkezést...addigra bízott meg bennem.

irutavé 2011.11.23. 17:35:26

@herpesz: Igen hihetetlen,Hogy szőrös ujjal belenyúlt a füledbe! Ilyen vizsgálati módszer nincs fül vizsgálatnál.Elképzelhető, hogy"szőrös" ujjal fogta meg az úgynevezett "fültölcsért" amit a füledbe helyezett,ezen keresztül nézte meg a dobhártyádat! Nem mindegy hogy idd ki...,vagy vidd ki...!

herpesz 2011.11.23. 17:39:40

@irutavé:
Olvasd el amit írtam... kérdeztem a Doktor úrtól, hogy mégis ha állkapocs-gyulladásom van, akkor miért a fülembe dugta csak az ujját, és miért érzem bedugulva, erre vezetett ki a rendelőből. Semmi kézmosás, semmi gumikesztyű.
Nem mindegy hogy idd ki...,vagy vidd ki...!- ez hogy is kerül a mondanivalód végére?

irutavé 2011.11.23. 17:50:14

Mert ez az ujj bedugás a fülbe erre emlékeztet! Lehet, hogy fültölcsér is volt a kezében?

herpesz 2011.11.23. 18:06:56

@irutavé:
:))) ha lett volna, akkor úgy fogalmazok, hogy "megvizsgált"
az "egyszerű földi halandó" nem jelenti azt automatikusan, hogy az illető debil :)
Egyébként megállapítható bármi betegség az ujj egyszerű fülbedugásával? Tapogatás, szemrevételezés nélkül?

Mária 2011.11.23. 18:12:57

@herpesz:

"Ő semmi kézmosás, semmi gumikesztyű nélkül bedugta a nagy szőrös ujját a fülembe. "

Ha csak annyit írtál volna, hogy bedugott egy nagy, szőrös valamit a fülembe, de nem láttam, mi volt az, mert félelmemben becsuktam a szemem, majd éreztem, hogy valami langyos belecsöpög a fülembe, még Index-címlap is lehetett volna...

Ehh... ezek a mai fiatalok nem értenek a bulváros hatáskeltéshez.

A herpeszed egyébként hagyományos, vagy nemi szervi herpesz?

FuBu 2011.11.23. 18:24:53

@Flórika_79: Nekem is állandóan felszúrták a fülemet. :))

Amúgy én is gondolkoztam már, hogy írok egy-két pozitív posztot. :) Bár az én kontómon is van egy negatív, de az olyan élmény volt.

Nem tudom ti hogy vettétek észre, de én azt látom, hogy volt olyan korszak, amikor az orvosok isteneknek voltak kikiáltva. Most pedig olyan szinten változott ez meg, hogy olyan a közszemlélet, hogy az orvosok olyan pincérek, akiknek kötelességük az egészséget felszolgálni. Közbe persze egy kurva készségességével. Ja, és olyan lett az orvoslás is mint a foci, bódog bódogtalan ért hozzá.

Na, mindegy nem űzöm fűzöm tovább. :)
Ha módomban áll én is szívesen segédkezek a mozgalmaskodásban, de nem vagyok a facebookon, és soha nem is leszek. O:)

irutavé 2011.11.23. 18:36:26

@herpesz: Nem állapítható meg! A kérdésedre,hogy nem állkapocs gyulladásod lehet, akkor az orvosnak "hivatás tudatból"vagy nevezzük "emberségnek" javasolnia lehetett volna "kivezetés" helyett szájsebészeti vizsgálatot,mert úgy tudom ez az Ő szakterületük! Én nem gondolom,hogy debil vagy,Én csak a kételyeimnek adtam hangot,nem akartam sértő lenni!

karcsibácsi 2011.11.23. 19:04:37

@Mária: biztos a nagy szőrös valamitől kapta.

qbr 2011.11.23. 21:05:05

@neduddki21, @Babette_: Hm, őszintén szólva most meglepődtem.
Ebben az esetben elnézést, visszavonom egy részét annak, amit írtam, @herpesz: tényleg irreális elvárás a bejelentkezés.

Viszont továbbra is azt tanácsolom, hogy keress egy szimpi háziorvost a környéken, a kártyádat átkérheted közeli lakcím nélkül is, és biztosan tud segíteni ilyen adminisztratív kérdésekben.

arod75 2011.11.23. 22:15:46

@ZaPhOd Beeblebroxx: @Flórika_79:
Számomra a rendszerben inkább az elkeserítő, hogy tiszta lutri az egész - mármint ha felkeresed a területileg illetékes fülészt/szemészt miegyebet. (feltételezem, szakvizsgával a zsebében mindegyikük képes megoldani nem túl komplikált eseteket és sejti, hol vannak a határok, amikor másoktól is segítséget kell kérnie) Sajnos nem a szakértelmén múlik, hogy ellát-e rendesen, hanem sokkal inkább az aznapi hangulatán, fáradtságán. Hiába választhatok akár a délelőttös és a délutános ember közül, ha mindkettő zsákbamacska.
Ezért megyek szívesebben magánrendelésre, mert akkor abban a 10-15 (vagy akár több) percben arra koncentrál, hogy a problémámat (vagy a gyerekemét) megoldja, nem arra, hogy minél hamarabb megszabaduljon egy problémától.

arod75 2011.11.23. 22:23:06

@neduddki21: a bejelentkezés kérdését árnyalja, hogy azokon a területeken, ahol fizetős az utcai parkolás, csak állandó lakcímmel lehet parkolási matricát igényelni. bölcsődéről, óvodáról nem is beszélve. márpedig ha valaki hosszabb távra (évre, évekre) szeretne albérletet, akkor lehet egymásnak feszülni a bérbeadóval...

szabidoki 2011.11.23. 23:45:11

@Dr.laikus PhD: nem röhögök, inkább szomorú vagyok emiatt - nem kis részben ez a hozzáállás, ami miatt nem akaródzik visszamenni, csak látogatóba...

karcsibácsi 2011.11.24. 05:39:43

@karcsibácsi:
Ez a szabidokimeg csak nyugdijas korára.
En öll till tack!

A célországok között gyakran szerepelnek skandináv államok is. A lehetőségek szinte összehasonlíthatatlanok – derült ki a Kossuth Rádió Szombat reggel című műsorából.

Nagy Szabolcs, altatóorvos Szekszárdon dolgozott, mielőtt Svédorszában vállalt volna munkát. “Két kislányunkkal albérletben laktunk, egy nyolcadik emeleti 53 négyzetméteres lakásban, és egy 12 éves autót tartottunk fenn a feleségemmel. A bankszámlámon eközben hónapról hónapra nagyobb volt a tartozás” – kezdte. “Amint letelt a próbaidő Svédországban, kineveztek főorvossá, az ennek megfelelő fizetéssel. Azonnal elmentem a bankba és önerő nélkül vehetettem egy tízmilliós autót ötéves futamidővel. Néhány éven belül építkezni tudunk, vagy házat vehetünk” – vázolta fel a különbséget Nagy Szabolcs, megjegyezve azt is: Svédországban nincs paraszolvencia.

“Ha valaki elfogadna hálapénzt, azonnal búcsúzhatna nemcsak a kórháztól, hanem vendégorvosként az országtól is”. A főorvos hosszú távra tervez, mint mondja, legalább tíz évre. “Ha azonban a gyerekek úgy érzik, hogy itt a jövőjük, akkor maradunk nyugdíjig is”.
(MTI)

ZaPhOd Beeblebroxx 2011.11.24. 07:49:59

@arod75: 100% igazad van (sztem). Nem szabadna lutrinak lennie, főleg egy ilyen szakmában nem. Sokan már azért "röfögnek" ha nem szolgálják ki őket egy áruházban, de ott max fogod magad és kijössz a boltból. Itt meg vársz, tűrsz, kapod amit kapsz, ha nem tetszik akkor meg törődj bele mert te is csak egy (dolgozó) birka vagy a többiből.

Braincelle 2011.11.25. 20:27:05

A félóra várakozásról annyit, hogy nálunk például ügyeletben rossz esetben egy, jó esetben két orvos van a százágyas fekvő részlegre, valamint az összes, mentővel vagy beutalóval, vagy csak úgy beeső betegre. Az én rövid ügyeleti tapasztalatom alatt kétszer volt olyan, hogy egyszerre (negyed órán belül) három mentő jött. Esetleg még az osztályokról is hívnak, hogy X beteg rosszul lett, Y betegnek 220 a vérnyomása.

Ezt fel kellene fogni szerintem, és aki félórás várakozást stopperrel mér és felhánytorgat, annak nagyon nehéz mit mondani. Lejött rögtön az orvos, megnézte, hogy mennyire akut ellátást igényel a frissen jött beteg. Lehet, hogy egy másik beteg mellől jött oda, akihez aztán visszament. Ez van, egyébként a világ minden táján, ezért felesleges az orvosokat utálni.

A patológia és a fül-orr-gégészet mért baj, ha egymás mellett van? A patológia ma már nem elsősorban a boncolást jelenti, hanem szövettani vizsgálatokat (amikre egyébként fül-orr-gégészeten nagyon gyakran szükség van). Szerintem értelmesebb, ha a patológia a fül-orr-gége és nem a belgyógyászat mellett, vagy a város másik felében egy fekete ponyvával letakart épületben van. A kórházakban pedig beteg emberek vannak, és betegségek és halál, ez van.

Az ujjával, úgy gondolom, hogy a külső hallójáratot vizsgálta, megmozgatta a fülkagylót, mert a hallójárat- és a középfülgyulladás között tudtommal ez egy megkülönböztető jel, hogy külső hallójárat gyulladás a porcok megnyomására is nagyon fáj. Persze, remélem azért tölcsérrel is megnézte.

Az kiderült, hogy mi van a gombás eredetű hallójárat-gyulladás hátterében? Kaptál esetleg előtte antibiotikumot valami más okból?

Azt, hogy gorombák ügyeletben a betegekkel (amikor gorombák), azt én sem szeretem, és a gombás fertőzésre a Tetran nem tűnik túl adekvátnak. A poszt ezen részénél egyetérzek illetve együttérzek azzal, aki írta.

Ez a területi ellátási kötelezettség mindenkinek elég szívás, de nem tudom, hogy lehetne másképp. Az egyes esetekben persze elvárás, hogy az orvos sajnálja meg az illetőt és lássa el (egyébként én is elvárnám, ha rosszul lennék), a másik oldala meg tényleg az, hogy esetleg az oep nem fizet érte, és akkor, ha csak naponta begyűjtenek egy ilyen beteget, már probléma, az orvosokat letolhatják érte (akinek magának egyébként alapból mindegy lenne, hogy honnan jött a betege).

2011.12.16. 09:12:56

Csak annyit mondanék (igaz, hogy már eléggé lekéstem erről a posztról), hogy az illető dokinál nekem is állkapocs-gyulladásom volt...

2011.12.16. 09:14:28

Egyébiránt úgy, hogy lötyögött benn a cucc. És a meztelen ujj fülbedugása szintén nálam is megvolt.

karcsibácsi 2011.12.16. 10:21:42

@canahari: még jó hogy csak a füledbe dugta be a meztelen... ujját.
Olvastam én már itt olyat is hogy az altatott beteget a műtőasztalon megizélték. Komolyan.

Irkutszk 2011.12.16. 19:07:53

@karcsibácsi: A ketamin jó kis altató :D
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása