Az sem elég, ha az embernek pénze van

2011.10.03. 08:52

Kedves Olvasók!


Egyszer már írtam ide posztot, akkor sikeresen elkönyveltetek hisztis kismamának, most mindenesetre mégis írok nektek, talán tudtok segíteni nekem, talán megint csak a bántást és a kritikát kapom meg, de legalább tanultam az előző esetből és nem fogom elolvasni a gonosz hozzászólásokat :)

 


Nagyon el vagyok keseredve. Két hónapja, az akkor 8 hós kisfiam kapott a háziorvostól beutalót (továbbiakban csak h.o.) a rehabilitációra, mert nem ült fel magától, hasról vissza nem fordul. Megkértem az időpontot a BAZ Megyei kórház osztályán, így két hónap után kiderült, hogy rossz helyre, de erre még később visszatérek. Szóval augusztusban is már decemberi időpontokat ajánlgattak (akkor lesz 13 hós a baba, vajon milyen állapotban lesz akkor?), mire én kérdeztem más lehetőségekről, mert sürgősnek gondoltam volna a vizsgálatot, úgy értve sürgősnek, hogy ne 5 hónapig várassanak már...?! Mert szerintem ebben az esetben nem kellene sokat várni és meg kellett volna már kezdeni a gyógytornát, hogy mihamarabb utolérje kortársait. 1-2 hónap talán még belefér, de nem 5.Felajánlotta a telefonban az asszisztens, hogy a Vasgyári SZTK-ban hamarabb kapok időpontot, bizonyos ... doktornőnél. Felhívtam a megadott számot, mint kiderült nem közvetlen szám, hanem a kartonozóé. Itt tényleg csak egy hónapot kellett várni. Ezen a héten hétfőn vittük el a gyermekemet, akkor derült ki, hogy mi egy ortopéd szakorvosnál járunk, aki még finoman le is tolt, hogy miért oda jöttünk hozzá?


Megvizsgálta a kisfiamat, eltérést nem talált, de a fejlődése megkésett és gyógytornára szorul (37. hétre született császármetszéssel). Hiába mondtam, hogy a rehab-on kaptam meg a számát, azt állította, hogy biztos rossz melléket kértem és az ortopéd rendelőt hívtam. Elég nevetségesnek találtam ezt a feltételezést, mert a két szó, ortopédia és rehab korántsem hasonlít, ráadásul a kezelő biztosan tudta a melléket, amit kértem, illetve a rendelőben az asszisztenssel beszélve sem tűnt volna fel, hogy rossz helyen járok. Ma ismét nekikezdtem a telefonálgatásnak, és most jön a "poén":


1. ismét rehab-ot kértem a központi számon a kezelőtől, ismét a fent említett rendelőt kapcsolták, ismét 5-6 hónap múlva lett volna időpont és ismét felajánlották Kozma doktornő rendelését. Finoman és kedvesen vázoltam a helyzetet, hogy két napja jöttünk el tőle és egyébként is ortopéd szakorvos és nekem rehab szakvizsgálatra van szükségem. Akkor ajánlott egy magánrendelést, de mint kiderült, ott is ortopéd szakorvos van, aztán nagy nehezen kiderült, hogy nekem a Gyermek Rehab osztályon belül az ortopédiai rendelőt kapcsolták, pedig a rehab szakrendelőt kellett volna!!!!!!!!!!!!!!!!!


Szóval két hónapja a semmire vártam, vittem a gyereket egy neki szükségtelen vizsgálatra, apuka, nagymama szabit vett ki, hogy tudjunk menni vidékről a városba (nincs jogsim és van még egy 2 éves gyerekem), persze hiába. A kárát pedig csak a kisebb fiam látja, hisz már 10 hónapos és még mindig nem ül fel, hasról nem fordul vissza, nem térdel, nem kúszik. Az első fiam ilyenkor már szaladt, kiflivéggel a kezében.


Szóval még egyszer leírva a történet lényegét:


1. GYermek Rehab osztályon belül több rendelés van


2. Engem a kezelő valamiért az ortopédiai rendelőbe kapcsolt


3. 1 hónapig vártam egy vizsgálatra, amit mint kiderült, hasztalan volt, megerősítést kaptam, hogy a gyermek rendben van, csak megkésett a fejlődése (tehát még sincs rendben?)


4. még ott sem derült ki, hogy téves úton járok, de ezért én lettem letolva


5. ismét rossz helyre telefonálva véletlenül bukott ki a probléma, hogy rossz rendelőt kerestem fel


És végül sikerült felhívnom a kívánt rendelést, de nem, nem a kezelőre várva (4 percig tartottam a vonalat, aztán szétkapcsolt, ezt kétszer eljátszva, mert nem vette fel, sebaj, ő is ember, biztos wc-n volt, dohányzott...), hanem a neten az intézményi telefonkönyvből és láss csodát, kaptam időpontot okt 5-re, sőt én kértem ezt a napot, mert akkor anyukám szabadnapos a munkahelyén, mivel van délelőtt egy vizsgám (tanulok is gyed alatt, nem "csak" itthon ülök két gyerekkel, amellett, hogy jelenleg épp 5 m3 fát pakolok el a tárolóba szabadidőmben, mert a férjem látástól mikulásig dolgozik), így vizsga után hazarohanok a gyerekért, busszal vissza a kórházba a rendelés végére odaérek.


Talán elkerülhető lett volna a tévedés, ha:


1. a h.o. , vagy a védőnő felhívja a figyelmemet, hogy a rehab szakrendelőt kérjem (a beutalón csak "Tisztelt GY Rehabilitációs osztály" állt csak)


2. ha a kezelő (amellett, hogy visszaköszön) megkérdezi, hogy melyik rendelőt kapcsolja


3. ha az ortopéd rendelő telefonját nem úgy veszi fel az asszisztens, hogy tessék, vagy tessék .....-né


5. ha a főorvosnő a letolás helyett tájékoztat, hogy az osztályon belül több rendelés van, ahelyett hogy idézem ezt mondja: " Nem értem miért ide küldték, biztos rossz melléket kért anyuka,

nem hiszem, hogy ott olyan sok lenne a várakozás idő és amúgy is ha beszél dr.xx-el és dr.xy-al biztosan fogadja.

Tanulság:


1. legközelebb beutaló iratásakor megkérdezni a pontos melléket/szakrendelőt


2. netes intézményi telefonkönyvből keresni ki a melléket


3. időpontkérésnél rákérdezni, hogy jó helyen járok-e, tüneteket felsorolni, stb


Szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a fiam problémája nem sürgős, csak kiakadtam, mert okt5-re már 3 hónap telt el tétlenül egy félreértés miatt. Nem hibáztatok senkit, tisztában vagyok az eü dolgozók túlterheltségével és alulfizetettséggel, az eü intézmények orvos és eszközhiányával. Biztos én vagyok a hiábás, mert mint átlag emberként fogalmam sincs, hogy az osztályon több rendelés is van, bízva először a telefonkezelőben, majd az ortopéd asszisztensben. Végül a doktornőben. Csak jövünk mi betegek futószalagon és kutyafuttában leráznak a telefonban, ellátnak, majd kidobnak az ajtón, nem köszönve, néha félrekezelve... talán ha nem így lenne nem lenne ez a blog iés nem lenne tele mindenféle panasszal, aminek tudom, hogy egy része nevetséges, talán engem is annak találtok és kicsúfoltok.


Csak egy felháborodott anyuka vagyok, akinek fáj a szíve a gyerekét látva és idegesít, mert ha minden jól megy és jó helyre telefonálok én kis tudatlan, már két hónapja kapna gyógytornát a gyermekem. Egyébként azalatt az egy hónap alatt, még az ortopéd szakorvosra vártunk önszorgalomból felkutattam egy nagyon jó gyógytornászt, aki gyermekekkel foglalkozik, akik nem fejlődnek rendesen. Mint kiderül, nem olcsó dolog, de gondoltam addig, amég sorra nem kerülünk talán használ valamit. Sajnos csalódtam, hisz ő is be van táblázva, ráadásul Miskolcon lakik és nem kíván házhoz jönni, még akkor sem ha állom az utiköltséget, sőt, dupla pénzt ajánlottam neki (egy kezelés 3000 Ft, ajánlottam 6000 Ft-ot), de hasztalan. Sajnos ezt a világot éljük, amikor az embernek ha van is pénze, keresve sem talán jó szakembert, legyen akár gyógytornász, fodrász, vagy kőműves. Igen, megtehetik, hogy válogatnak, hogy bunkók, barátságtalanok, mert tudják, hogy úgyis kivárjuk a sorunkat és rájuk kényszerülünk, talán így vannak ezzel az orvosok is. Tisztelet a kivételnek, bár nem sokat ismerek személyesen, de tudom, hogy vannak itt a blogon páran segítő szándékkal, miattuk nem veszett még ki az emberek orvosokba vetett hite és bizalma, igazi hősök, hétköznapi hősök.


És ha minden vizsgám sikeres lesz az elkövetkezendő években én is ez eü dolgozók népes (vagy inkább csökkenő) táborát gyarapítom meg pusztán segíteni akarásból és elhivatottságból, szívvel-lélekkel a jövendőbeli szakmámért. Gondolom most kapok hideget, meleget, hogy ha már ezt tanulom, akkor miért szólom meg a jövendő kollegáimat.... én pusztán a nemtörődömségre és a rendszerben lévő hibákra világítanék rá, itt az eredménye, mikor mindenki kapkod és nem figyel oda, egy 10 hós édes baba issza meg a levét.

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

serfecs (törölt) 2011.10.03. 09:28:10

Kedves posztoló, Egyvalamiben tévedsz: a fiad problémája igenis sürgős. Nem értem, a védőnő és a gyerekorvos hova nézett, amikor a kisfiad státuszait vette fel, de hasról hátra, hátról hasra fordulni illik legkésőbb a 4. hónap végéig, 6 hónaposan már illik kúszni, 8 hónaposan mászni, 9 hónaposan állni. Nagyon-nagyon el vagytok késve és - ez a történet sem piskóta - a legnagyobb mulasztást a gyerekorvosotok és a védőnőtök követte el, méghozzá hónapokon keresztül.
Remélem, hogy csak egy kis izomlazaságról van szó, amit gyorsan és könnyen rendbehoz a gyógytorna. Ha van egy kis rááldozható pénzmagod, a Dévény Anna alapítványt és a HRG-t tudom nagyon-nagyon ajánlani, keress rájuk a neten, hogy vannak-e elérhető szolgáltatásaik a közeletekben.

Nem én vagyok, hanem én 2011.10.03. 09:53:50

Well, if you don't read the comments, I won't read this piece of shit.

El Visco Stello (törölt) 2011.10.03. 10:06:49

Kedves apuka!
Vegye már a kezébe ezt a dolgot, mert anyuka el fogja bénázni. Fennakad az első telefonközpontoson.

Egyébkét meg szerintem nem akkora gáz. Második gyermek, kevsebb idő jut a fejlesztésére. Többet kell vele foglalkozni, tornáztatni, motiválni. Ettől persze ki kell vizsgálni, biztos ami biztos, de nem lesz itt gond.

Ismeritek a viccet a néma gyerekkel: Már felnőtt korában egyszer megszólal az asztalnál: Kérem a sót! Az anyja sírva kérdezi, hogyhogy eddig nem beszélt?
-Mert eddig mindig itt volt a só.

Mária 2011.10.03. 10:09:40

@miklos.rabai:

A posztoló babás oldalakat se olvas, nehogy valaki megmondja a gyakorló anyukák közül neki a tutit, NEKI, aki mindig mindent jobban tud.

Mária 2011.10.03. 10:23:00

@El Visco Stello:

Dehogynem gáz. A legnagyobb gáz az, hogy az a gyerek mostanra már nem nyolc, hanem tíz hónapos, ez is benne van a posztban, és én nem látom a posztban, hogy az anyuka azt írja, hogy bármi változott volna a nyolchónapos állapotához képest, illetve ahhoz a még korábbi állapothoz képest, ahol a gyerek leragadt.

Mozgásfejlődés:

www.kismamablog.hu/mozgasfejlodes/a-csecsemo-mozgasfejlodese

(Vida Ági, jössz nekem eggyel :)

tódór piroska 2011.10.03. 10:28:37

Kedves Anyuka!
Inkább megnyugtatni szeretném: nagy egyedi különbségek vannak a kisgyermekek fejlődésében, vannak "lustább" gyerekek, akik mindent kicsit később csinálnak. Ezzel együtt a problémára figyelni kell, elengedhetetlen a fejlődés-neurológiai vizsgálat és az egyénre szabott korai fejlesztés. Őszintén remélem, hogy semmi komoly gond nincs a kicsivel, és hamarosan utoléri a társait!
(PS: melyik volt az a poszt, amire az a sok gonosz komment érkezett? csak nem a Barbie babás?)

DreamerX 2011.10.03. 10:28:49

Kedves Posztíró!

Lehet, Te is tudsz tenni a fiad érdekében, amíg az szakdolgozók végre nekilátnak az ügynek.
Az én fiam is elakadt nagyjából itt.
Hasra fordult, hátra nem.
Voltak ebben szervi gondok is. Terpeszpelenkázni kellett, és így nehezebben mozgott, kevesebbet tudott gyakorolni, volt a születés előtti problémák miatt kicsi gerincferdülése, és gyenge volt egy pár izom.
Először is tornáztatni te is tudod, egy sima babatorna is jót fog tenni.
Ezen kívül a mi fiunk pl. nem jött rá, a megfelelő technikára.
Hason a gyerek felemelt fejjel nézelődik. Ahhoz, hogy hátra forduljon, le kell tennie a fejét, mert ha e nélkül próbálkozik, akkor a fordulás közben megbillen, és beüti a fejét. Ez biza kellemetlen, és nem motiválja a további mozgásra.
Tegyél egy puha pokrócot a padlóra, rá egy tiszta lepedőt, tedd rá hason a gyereket, és úgy, hogy te kicsit lenyomod a fejét, gyengéden, és a tenyereddel véded a kobakját, másik kézzel fordítsd át, vagy csak kicsit billentsd meg, biztasd, hogy megtegye.
A fiunknak elég volt egy hétig 15-20 perc ilyen edzés, és megtanulta.
A felállást is nekünk kellett neki megtanítani, de az is sikerült.
Ettől függetlenül el kell vinni orvoshoz, mert ezek a lemaradások nem véletlenek. És erőszakosnak kell lenned, különben az ég világon semmire nem jutsz. És olvassál, kérdezzél mamás fórumokon valóban, az itt kommentelők nagy részétől érdemi segítséget nem várhatsz, csak piszkálást, ez kétségtelen.

irutavé 2011.10.03. 10:50:33

Kedves posztíró!Kérj beutalót gyermek fejlődés neurológiai szak rendelésre.Ott szakorvos megvizsgálja,felméri gyermeked mozgását,majd megmutatja azokat a torna gyakorlatokat amit Neked otthon kell elvégezni.Ez állapottól függ,lehet5x vagy ennél többször.Remélem tudtam segíteni.

2011.10.03. 10:59:42

Akkor most tornázik a gyerek? Sikerült elintézni? Egyébként jól összefoglaltad, mit kellett volna tenni. A felháborodásod érthető, az már kevésbé, miért nem voltál egy kicsit talpraesettebb. Ezzel nem mentve a hibákat, de mégis a te gyerekedről van szó.

DitavonTeese 2011.10.03. 11:03:25

Felénél feladtam az olvasást... Mindkét gyerekem hipotón, Pető-oviba és Dévényre is vittük mindkettőt.
Levélírónknak élnie kellene az internet adta lehetőségekkel és utána kéne néznie a dolgoknak, akkor talán nem néznék baleknak. Milliónyi magyar nyelvú oldal van a mozgásfejlesztésről a terápiákról stb. Első lépésként miért nem neurológiára küldték/ment?
Bár mindegy, nem olvas minket. SEbaj, őt is nagyon nehéz megérteni.

sárga nyúl 2011.10.03. 11:20:19

@El Visco Stello: Hú de vicces. Főleg 3 éven keresztül hallgatni, hiába hajtogatja az ember, hogy a gyerek autista. A mozgásfejlődési megkésettség meg okozhat távlatilag kommunikációs, szociális és kognitív megkésettséget.
auti.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=141:gyengebb-mozgasi-kepessegek-7-honapos-korig-kockazat-autizmusra&catid=1:friss-hirek&Itemid=18

Egyébként a mozgás-beszédfejlődési késés MINDIG problémát jelez.

Bízom benne, hogy sikerült megkezdeni a gyógytornát.
Anyuka!!! Alapvető, hogy először mindent megnézünk a neten, és azután telefonálunk! Ez a fajta fejlesztés nem "fodrászat", kevés a fejlesztő, nekünk kell alkalmazkodni! Nagyon kell örülni, ha egyáltalán talál az ember megfelelő szakembert!

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 11:28:28

Dévény Anna

minap.hu/mivid.php?ext.a23440=

Pető intézet honlapján keresgélj, hívd fel őket. A konduktoraik életútját követik, biztosan tudnak ajánlani akihez vagy elviszed és megtanulod amit időről-időre kell. Ők nagyon elkötelezettek képesek a világ végére elmenni egy gyerekért.

www.peto.hu/hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=38&Itemid=82

Vagy megvárod a vizsgálat eredményét, vagy bejelentkezel és megvizsgálják a gyereket.
Bővebben gombra kattanj rá!

El Visco Stello (törölt) 2011.10.03. 14:03:50

@sárga nyúl: Szó sincs viccről. Van só, nincs motiváció, nincs só, van motiváció. Ha mindent megkap - lusta gyerek lévén - nem fog megmozdulni. Apró célokat kell neki kitűzni rafináltan. Nem 2 méterre tenni a cumit, hanem 10 centire. El fogja érni, van rá egy fogadásom. De ez csak egy példa.

Laliath 2011.10.03. 14:39:30

@El Visco Stello:
azért a posztban leírt eset már bőven túl van a lusta gyerek kategórián. Nagyon valószínű, hogy ott már probléma van, amit nem kezdtek időben kezelni - és ez bizony nem kis mértékben a háziorvos és a védőnő mulasztása.

DE! Anyuka továbbra is a tehetetlenség és szerencsétlenkedés kevéssé üdítő példája.
Már bő egy hónapja volt, amikor a kisebbik lányomnak megállt a súlygyarapodása. Kaptunk papírfecnis beutalót a Heim Pál csecsemőosztályára. Semmi egyéb nem szerepelt rajta. Első körben megnéztem a neten, mit lehet tudni. Aztán szépen felhívtam őket telefonon, ott _részletesen elmondtam, miért kaptuk a beutalót_ és ez alapján küldtek minket a gasztroenterológiára. Másnap már mentünk is reggel és egy hétig kísérleteztünk a csajon, míg meglett a tápszer és módszer megfelelő kombinációja a pótlás belediktálásához.
Az az egy hét remek pozitív poszt anyag lehetne, de lusta vagyok, mint dög.

sárga nyúl 2011.10.03. 14:41:59

@El Visco Stello: Ez a tragikus hozzáállás eredményezi azt, hogy kimaradnak a gyerekek a korai fejlesztésből. Aztán az iskolában meg szívnak (már ha egyáltalán felveszik).

serfecs (törölt) 2011.10.03. 14:54:24

@sárga nyúl: mi valahogy mindig egyetértünk.

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 15:01:34

@El Visco Stello:

Lehet laikusan is fejleszteni egy gyereket szakmai segítség híján, de ez már nem a lustaság kategória. :(((

Irkutszk 2011.10.03. 15:07:21

@Laliath: És az ilyen eseteknél mennyire-mennyire utáltam, mikor hiánycikk volt a tápszer. Istenem!

Irkutszk 2011.10.03. 15:12:03

@sárga nyúl: Annyiban nem értek egyet Visco szapulásában, hogy bizonyára Visco gyerekeivel nem volt gond, ha le is akart maradni, számára működött az otthoni tökéletesen praktikus gondolkodás. És fontos is, hogy az ember szüleje gondolkodjon, tehát ez mindenképp pozitív Visco hozzáállásában. Az egy következő kérdés, hogy és ha nem működik a józan ész, akkor hova tova. Ez meg a te eseted, de neki nincs róla tapasztalata.

Igen, célokat kell kitűzni a gyerek elé, és nem mindent az orra alá tolni. Ha nincs motiváció, nem fog a gyerek erőlködni. És ugyanakkor tudni kell a határokat is, ha eddig nem csinálta meg, akkor viszont már orvos. Itt sem rögtön neki kell esni a gyereknek, hanem vizsgálják ki! Ha nem találnak problémát, azt is meg fogják mondani. Legyen mindenkinek akkora szerencséje, hogy ne találjanak problémát.

serfecs (törölt) 2011.10.03. 15:34:06

@Irkutszk: de ha valakinek problémás a gyereke, akkor nagyon rossz olyanokat olvasni, h "nincs is semmi baja, csak lusta", vagy amit múltkor írt, kb h "hiperaktív gyereknek csak egy jó nagy pofon hiányzik".
Ez kb olyan, mintha én azt írnám, h mélyszegénység nem is létezik, aki szegény, az lusta. Tolerancia!!!

Irkutszk 2011.10.03. 16:05:31

@Panni75: A hiperaktív és autista szavakat, definíciókat, állapotokat nem tartom annyira réginek, hogy ne lehetne ilyesmiből félreértés. Tolerancia? Mindkét oldalról, ha kérhetném.

Elhiszem, hogy bántó, ha nem hiszik el, amit mond az ember, de nem a megfelelő válaszreakció az indulatok szabadjára engedése. A megfelelő válasz a megmagyarázás. És igenis tudni kell észrevenni a 'szerintem' szót a másik mondatában. Bárkinek bármilyen véleménye lehet, max. én nem értek egyet vele, és pont, vita lezárva. Nem létezik egyetemes egyetértés. A másik véleményének tiszteletben tartása is egyfajta tolerancia.

irutavé 2011.10.03. 16:16:04

@Laliath: Üdv.Szívesen olvasnék végre ezen az oldalon pozitív véleményt!

2011.10.03. 16:44:29

nem értem mit akar végülis kérdezni

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 16:48:48

@ReignOfdark:

Nem kérdez, panaszkodik.

Ugyanakkor itt gyakorlott anyák frászt kapnak és próbálnak segíteni egy leendő egészségügyi dolgozónak.

Irkutszk 2011.10.03. 16:53:53

@ReignOfdark: Majd én kérdezek helyette:

Ugye én mindent jól csinálok - csináltam, csak mindenki keresztbe tett nekem? Ugye még ezen a blogon is mindenki csak szapult pedig nem is volt igazuk?

És az egyetlen olyan válasz, amire az író kíváncsi is: Igen, anyuka.

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 17:05:01

@Irkutszk:

Te kis gonosz! :)))

Vagy nem volt türelmem végig olvasni, vagy nem is írja.
Keze, lába jár-e? Élénk kis kölök, vagy nem.

Enyém sem fordult meg 10 hónapos koráig.
Mindenért nyúlt, rúgkapált, figyelt, gőgicsélt, sikítozott, vigyorgott, kifejező testbeszéde volt, aztán hirtelen a magasított ágyban felállt és csak a szerelő hangja miatt rohantam elkapni, hogy ne essen fejre. :DD

Később járókában állt és rugózott, de leülni nem tudott, eldőlt, mint a bot.
Aztán felállt és ordított a fáradtságtól, de gyakorolt, gyakorolt, gyakorolt.
Soha nem mászott, illetve nem akkor amikor ott volt az ideje.
Bőven nagycsoportos óvodás korában stoppolhattam a nadrágjait.
Igaz, hogy nekem volt jó védőnőm aki minden kérdésre megnyugtató választ adott.

sárga nyúl 2011.10.03. 17:08:37

@Irkutszk: Hogy Visco mit intézett volna vagy mit nem egy problémás esetben, azt nem tudhatjuk, valamint feltételezem, van neki egy felesége is, aki szintén intézkedhet.
Egyébként meg nem szapultuk, és a magyarázatot meg belinkeltem.
Véleménye valóban mindenkinek lehet, de Panni példája tökéletes: lehet tagadni valamit, de attól még létezik.

El Visco Stello (törölt) 2011.10.03. 17:16:18

@Panni75: Most nagyon röstellem magam, de segíts kérlek. "vagy amit múltkor írt, kb h "hiperaktív gyereknek csak egy jó nagy pofon hiányzik" Hol és mikor írtam ezt, mert én nem találom. És az hagyján, de nem is értek vele egyet. Én lennék az utolsó, aki az ilyesmit pofonnal kezelné.
Tehát, ha ilyet írtam, akkor szégyellem magam és minden érintettet őszintén megkövetek.

kutykuruty 2011.10.03. 17:18:17

Szia kedves posztoló,

természetesen oda kell figyelni a picire - én is már mindenhova elvittem volna a babát és halálra aggódtam volna magam-, de...
A nagylányom és a középső lányom 5 hónapos korukban ültek fel, 10 hónaposan felálltak és 11 hónaposan elindultak. Egy évesen már mondtak szavakat.
Kisfiam: 7 hónapos volt, mikor felült, egy éves mikor felállt és másfél évesen indult el. Két és féléves volt, mikor elkezdett beszélni.
Láthatod: hatalmas különbségek vannak, ennek ellenére mindhárman tökéletesen jól vannak.

De! Nem bántásból, de muszáj lenne kicsit határozottabnak lenni és céltudatosabbanak, mert még sokszor lesz olyan, hogy ki kell állni a gyerekek érdekében.
Ne másokban bízz, mert idegeneknek miért is lenne fontos az, ami neked az.

A gyógytornásznak miért kéne házhoz járnia? Megtanítják neked a gyakorlatokat és te naponta akár kétszer is csinálhatod. A babának is jobb, hiszen te szeretettel fordulsz felé és még a kapcsolatotok is erősödni fog.
Ellenőrzésekre és további gyakorlatok megtanulásához nyilván szükség van kontrollra.
Nem a hibákra kell figyelni és azokat memorizálni, hanem tanulni belőlük.

Jó egészséget és sok örömet mindnyájatoknak

kutykuruty 2011.10.03. 17:28:57

@Irkutszk: Motiváció.
Mint írtam a fiam 18 hónaposan kezdett el menni. Viszont eszméletlen gyorsan tudott mászni.:-) Viszont mikor elindult, akkor már biztosan járt. Mindent elért és mindent megszerzett. Viszont érdekességképen: mai napig is igaz rá, hogy csakis biztosra megy. Csak olyant tesz meg, ami nagyon nagy valószínűséggel nem fog kudarcba fulladni. Viszont nagyon sokat tesz azért, hogy majd képes legyen rá.
Ez tehát szerintem nem csak a mozgásfejlődésről szól, nagyon személyiség függő is.

kutykuruty 2011.10.03. 17:52:18

Bocsi, még valami. Ne itt a blogban vállald fel a konfliktusokat, mert attól semmivel nem lesz jobb a kisgyerekednek. Az ő életében, a mindennapjaiban az ő érdekében legyél "anyatigris".

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 18:15:15

@kutykuruty:

Elgondolkodtam kicsit.
Sokat dolgozó, soha otthon nem lévő férj.
Kicsi+pici+tanulás.

Kicsit sok egy fiatal nőnek egyedül.

Apró gyerek mellett én pl. soha nem tudtam tanulni.
Sérül minden.
Gyerek teljes figyelmet igényel. Szerintem.
De ez én voltam.
Más ezt vidáman megoldotta.

Irkutszk 2011.10.03. 18:15:57

@Dr.laikus PhD: Az én bátyámról is mesélték, hogy előbb tanult meg állni, és csak azután ülni. A járóka szélén felhúzta magát térdelésből állásba, aztán kapaszkodott a járóka szélébe, amíg el nem fogyott az ereje. Utána puff, hátrafelé eldőlt; majd kezdte elölről. Elképzelem, az első puffanásnál Édesanyám mekkorát ugrott :D

DreamerX 2011.10.03. 18:21:18

Elég jól összeszedtük, mi lehet a baj mögött:
1. Mozgásszervi probléma
2. Motiválatlanság (Ehhez már egy kicsit túlhaladott a helyzet, mert egy normális gyerek alapvetően érdeklődik a környező világ iránt, az meg fekve nehéz ügy.)
3. Autizmus spektrumzavar. Ebben több tényező is a mozgás lemaradásáéhoz vezethet:
- kudarckerülés, biztosra menés
- testérzékelési problémák (pl. nehezebben észleli mit csinál éppen a keze-lába, mert a tapintása gyengébb, nem érzi a ruha, és a padló, stb. visszahatását rendesen)
4. Biztos van egyéb is. :)
Lehet, hogy mind a három együtt is fellép.
Pl. olvastam, hogy császár volt. Esetleg köldökzsinór tekeredés miatt? Mert akkor a gyerek lehetett enyhén oxigénhiányos az anyaméhben, illetve mozgásában korlátozott már ott is. Ez bőven elég, hogy intenzív fejlesztés nélkül elmaradjon.

kutykuruty 2011.10.03. 18:24:49

@Dr.laikus PhD:
annyi igazság van ebben, hogy nálam is igaz volt a sok munka+ nagyon keveset otthon levő férj, de ez így volt a lányoknál is.
Szerintem már sosem fogom megtudni, hogy mi lett volna, ha. Viszont a személyiség tényleg nagyon más és a fiam mindig is ilyen volt. (biztonsági játékos)
Tudnék regélni a másik két lány nagyon-nagyon korán jelentkező személyiségjegyeiről, amik mit sem változtak azóta.:-)

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 18:26:51

@Irkutszk:

Erre én is élénken emlékszem.
Én képes vagyok erősebb hangtól ma is átugrani a saját árnyékom...
Én is ugrottam, a gyerek is megrémült tőlem, de aztán megszoktuk.

Beszélni is később kezdett. Ahogy kutykuruty írja ő is biztosra ment.
Megpróbálta, nem ment, abbahagyta.
Mikor megérett a dolog, akkor mintha mindig is csinálta volna.

Sok-sok verset, mondókát olvastam, este és hajnalban, mert ő egy kukori volt, apja még pihent volna.
Vezette az ujját a sorokon (ezt tréfából csináltuk először, hogy csendben maradjon), aztán visza-vissza rakta az ujját - később jöttem rá, hogy memorizált - aztán hirtelen robbanásszerűen kezdett beszélni, a bebiflázott versikéket elmondani.

Persze alapszavakat mondott, de inkább mutogatott és babanyelven beszélt sokáig és értette meg magát.

Most is egy egyedi darab. ;)

Ssanctuss 2011.10.03. 19:04:23

"megerősítést kaptam, hogy a gyermek rendben van, csak megkésett a fejlődése (tehát még sincs rendben?)"

Ezen csak úgy megakadt a szemem, a kedves anyuka úgy gondolja, hogy akinek nem tíz, csak 14 évesen van először mensese, azzal valami nincs rendben? Minden ember különbözik (nem, nem csak a személyiségük), ezt talán már óvodában is oktatják.

"1. legközelebb beutaló iratásakor megkérdezni a pontos melléket/szakrendelőt
2. netes intézményi telefonkönyvből keresni ki a melléket
3. időpontkérésnél rákérdezni, hogy jó helyen járok-e, tüneteket felsorolni, stb"

Ezen következtetések levonásához tényleg több hónap kellett?
Mindezt EÜ dolgozónak készülve, TANULVA?

"Sajnos csalódtam, hisz ő is be van táblázva, ráadásul Miskolcon lakik és nem kíván házhoz jönni, még akkor sem ha állom az utiköltséget, sőt, dupla pénzt ajánlottam neki (egy kezelés 3000 Ft, ajánlottam 6000 Ft-ot), de hasztalan. Sajnos ezt a világot éljük, amikor az embernek ha van is pénze, keresve sem talán jó szakembert, legyen akár gyógytornász"

Szörnyű lehet. Neki is csak 24 órából áll egy nap?

Aztán biztos én keltem bal lábbal...

serfecs (törölt) 2011.10.03. 20:16:06

@El Visco Stello: ne haragudj, de én ezt így már nem tudom, mert nem jegyeztem meg. De gondolom, akkor sem bántó szándékkal írtad, szóval semmi gond, csak mi ezzel tényleg napi szinten szívunk, miközben egy csomóan neveletlennek bélyegzik, pedig aki nálunk többet foglalkozik a gyerekével, az már nem is létezik, csak a mesében. És a fejlesztése a mai napig havi szinten kb 30-40ezer Ft-ot visz el, régebben ez ennek a többszöröse volt, mostmár kevesebb a tennivaló szerencsére.

DreamerX 2011.10.03. 20:56:16

Ha már a posztnál előjött egy pár dolog, akkor leírom a tapasztalataimat a helyzettel kapcsolatban.
Ha a gyerek autizmus spektrumzavaros, és a szülő nem elég tájékozott, és nem elég határozott, akkor nem lesz diagnózisa, és az iskolában elkönyvelik rossz gyerekként, butaként, stb.
Mivel ez egy nagyon nehezen körvonalazható állapot, összetett tünetekkel, amik minden gyereknél más kombinációban, és más mértékben jelentkeznek, nem könnyű felismerni. Persze a szakember felismeri, néha akár 5 perc alatt is, csak aztán még vizsgálja és egzakt módon bizonyítja (ez beletelik pár napba, vagy hétbe).
De egy háziorvos nem fogja felismerni, még egy ortopéd orvos sem. Neurológus? A jó ég tudja ...
A szülő tudja leginkább felismerni ezt a problémát, mert ő van együtt a gyerekkel. Egy háziorvosi látogatás, vagy egy szakrendelés 10 perce alatt nem feltétlen szembetűnő a dolog.

sárga nyúl 2011.10.03. 21:09:59

@DreamerX: A tapasztalat azt mutatja, hogy a neurológus sem. Na jó, de ne emlegessük az autizmust, valószínűleg nem arról van szó. Felteszem akkor más tünetet is észlelt volna az anyuka.

2011.10.03. 21:13:02

@Dr.laikus PhD: @Irkutszk: Némelyik posztnál egyszerűen nem értem, minek vannak kommentelők. Hát igen.

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 21:17:26

@DreamerX:

Ne vizionáljatok már autizmusról.
Semmit nem tudunk a gyerekről csak, hogy még nem fordult meg 10 hónapos korára.

Biztonsági vizsgálatot kér az orvosa.
Az anyának van 2 éves gyermeke.
Róla azt írja, hogy 10 hónaposan már járt.
Ez is egy szélsőség.

Egy mozgékony 2 éves mellett egy szeparálódó 10 hónapos nagyon feltűnő.

Bármennyire furán képtelen az önálló intézkedésre a mama, ezt nem hiszem, hogy ennyiben hagyná.

Dr.laikus PhD 2011.10.03. 21:19:11

@sárga nyúl:

Bocs, közben írtam, de egyre gondoltunk.

DreamerX 2011.10.03. 21:38:34

@sárga nyúl:
Nem autizust emlegettem, hanem autizmust spektrumzavart. A kettő nem teljesen ugyanaz. De én csak azért hoztam fel, mert már más is szóba hozta.

DreamerX 2011.10.03. 21:42:44

@ReignOfdark:

Mint mondtam, elsősorban a szülő.
ŐK azok, akik amikor a gyerekük egyre több fura dolgot produkál, feltúrják a netet.
A másik lehetőség, ha eljutnak valami erre specializálódott központba (Korai Fejlesztő, SOTE Gyerekklinika, Autizmus Központ, stb.)
De ezekre a helyekre már gyakran azért kerül a gyerek, mert valaki gyanakszik, és ez nagyon gyakran a szülő.

DreamerX 2011.10.03. 21:45:33

@sárga nyúl:
Erről nincs szó a posztban.
Rengeteg egyéb jel lehet már ilyen kicsit korban is.
Pl. gyügyög-e? Kiskorában lehetett-e átölelve büfiztetni, vagy el kellett tartani a testtől? Felveszi-e a szemkontaktust? Ha felméri a környezetét, mire figyel először: személyek, vagy bútorok? Zavarja-e, ha a szobájában egy bútornak megváltozik a helye?
Még sorolhatnám ...

sárga nyúl 2011.10.03. 22:10:21

@ReignOfdark: Jó esetben a pszichiáter. De az se mind!

Irkutszk 2011.10.03. 22:15:44

@DreamerX: Ja bocs, nálam a SOTE klinikákon kezdődik az élet, nem az a vége a sornak :D

sárga nyúl 2011.10.03. 22:16:52

@DreamerX: Köszi az infót. Annyit azért hozzátennék, hogy van egy autista gyerekem, akinek a mozgásfejlődése hibátlan volt, gügyögött, át lehetett ölelni, felvette a szemkontaktust és nem zavarta, ha odább rakom a gardróbot. Ettől függetlenül észrevettem, hogy autista. Valamint, hogy erre más is képes legyen, csináltam ezt az oldalt: www.auti.hu .
Mindamellett örülök, hogy van valaki, aki -közelítőleg- otthon van az autizmus spektrumzavar ismeretében.

Nagyon valószínű, hogy ez a gyerek NEM autista, de hogy tornáznia kell, az biztos.

sárga nyúl 2011.10.03. 22:20:11

@Irkutszk: Auti diagnosztizálásban pici gyerek esetén szerintem Simó Judit doktornő a legjobb, ő pedig a Budapesti Korai Fejlesztőben dolgozik pillanatnyilag. Ez egy nagyon speciális terület, a SOTE minden bizonnyal vezető mindenben, kivéve ezt az egyet.

mirx 2011.10.04. 02:10:57

Csak én hagytam abba ott az olvasást, hogy a posztoló nem akarja elolvasni a hozzászólásokat?

Reggie 2011.10.04. 04:22:44

@mirx: Ne add fel, lehet hogy keres valakit aki dupla berert hazhoz jon es felolvassa neki.

eMJe 2011.10.04. 07:21:18

Az sejthető volt, hogy nem magyar szakon vagy, bár nem kell aggódnod, ennél rosszabb helyesírással és fogalmazással is vesznek fel embereket a felsőoktatásba.
A gyereket sajnálom, remélem semmi komoly baja, de a legnagyobb hibások ti vagytok, főleg úgy, hogy már van minta előttetek. Életképtelen vagy, a férjed is a sarkára állhatott volna, nagymama is szólhatott volna már rád. Mindannyiunk érdekében remélem, HA sikeresen elvégzed az iskolát és majd a szakmában dolgozol, ott nem jobban, hanem jól végzed a dolgod.

DreamerX 2011.10.04. 07:34:57

@Irkutszk:
Bár erről nincs semmi hivatalos infóm, de a Korai Fejlesztő az deklaráltan a fiatal korosztály célozza meg (nem emlékszem, de vagy 6 vagy 8 éves korig), míg a SOTE-n a csoportban ennél idősebbeket láttam.
Most olvasom, hogy sárga nyúl is ezt írta kb. :)

lariflari 2011.10.04. 07:54:51

Nem tudom ki hogy van ezzel,de én biztosan sík ideg lennék ha az én gyerekem produkálná a fenti tüneteket és valahogy nem nyugtatgatnám önmagam,hogy csak lusta stb,hanem rohannék vele orvostól orvosig.Neurológus mindenképpen kellene első körben véleményem szerint.

serfecs (törölt) 2011.10.04. 08:49:36

@sárga nyúl: nagyon jó az oldal, már korábban is olvasgattam. Nálunk még mindig nincs pont a dolog végén. Nagyon jól írja @DreamerX: , hogy autizmus-spektrumzavar. Jó sok ember csücsül ezen a spektrumon, a kicsit különctől a rainmen-szerű teljesen spenótig és még ma is mindenkinek a "spenótok" jutnak eszébe, ha meghallja az autizmus szót. (Pedig-pedig...)

kutykuruty 2011.10.04. 09:03:02

@DreamerX:
a szakemberhez lenne egy példám.

Nagycsoportos volt a fiam és jöttek felmérni őket, ki iskolaérett és ki nem.

A fiamra azt mondta a "szakember", hogy diszlexias és maradnia kell még egy évet.
Az óvónők és én is csak néztem és megkértem, hadd beszéljek vele négyszemközt. Mert ugyan én azt gondoltam magamról, hogy ismerem a fiam, meg az óvónők is,de hát ő a szakember, hátha valamit nem veszünk észre. Semmiképpen sem akartam volna a fiamnak rosszat és ha neki van igaza, akkor maradjon az oviban.

Nos a nevelési tanácásadótól küldött nő abszulút nem figyelt a fiam magatartására - az idétlen viselkedését annak tudta be, hogy agyilag baj van vele, pedig pusztán arról volt szó, hogy a fiam zavarban volt és ez nála így jelentkezett. Olvasni akkor már egy éve tudott -középső végén nyáron tanulta meg. Az előbb említetten kívül még azt hozta fel, hogy a rajza nagyon egyszerű. Igen, ez tényleg hiányossága a fiamnak, mai napig nem tud szépen írni-rajzolni. Valószínűleg a kéz finommotoros mükődése nem tökéletes. Ellenben imádott építkezni legóból, fakockákból. Az óvónénik szerint egyértelműen iskolában a helye -mert az oviban a foglalkozásokat már régen kinőtte, a feladatlapokat mindig hibátlanul vagy egy hibával oldja meg. Elő is vették és megmutatták ezeket a papírokat neki.
Az még hozzátartozik, hogy akkor amikor velem beszélt -ő adta meg azt az időpontot és ő hívott be - éppen egy másik kislány töltögette a neki adott papírt. Mi meg ott beszélgettünk mellette. Én nagyon rosszul éreztem magam és ezt jeleztem is neki. Á, nem érdekes -reagált rá. Végül is elküldtük suliba 6 évesen -kicsit félve az írás miatt - de első naptól kezdve minden rendben volt. Barátai lettek, aktívan részt vett az osztály életében és a tanulással is minden rendben volt. Mindezek még ma is így vannak. Szépen írni viszont soha nem fog.Viszont hegedült és gitározik, reményeim szerint ezek azért valamilyen mértékben javítják ezt a hiányosságát.

Tehát: soha nem szabad egy ember véleményére adni, még ha az szakember sem. Viszont nagyon ismerni kell a saját gyerekünket és igen: olvasni, olvasni, hogy mi az ami gond lehet.

És mindezek mellet biztos vagyok benne -sőt tudom is - hogy komoly hibákat követek el.

sárga nyúl 2011.10.04. 11:12:43

@Panni75: Ráadásul olyan szintű, mint a Rainman, nem is létezik.

tódór piroska 2011.10.04. 12:48:46

A spektrum nagyon széles, kezdve a nem beszélő, nem kommunikáló, vagy környezetével legfeljebb számítógépen keresztül kapcsolatot tartótól Albert Einsteinig. Rainman is belefér.

sárga nyúl 2011.10.04. 12:56:39

@tódór piroska: Ahogy Simó doktornő a szülőképzéseken szokta mondani, Rainman az "állatorvosi ló". Így egyben azért nincs ilyen. Kiben ez jelenik meg, kiben az.
Neked volt már autista beteged?

Dr.laikus PhD 2011.10.04. 12:56:59

@sárga nyúl:

Kim Peek fejszámoló, sajnos meghalt, nem is olyan régen. Róla mintázták az esőembert.

www.youtube.com/watch?v=NJjAbs-3kc8

Ismerek itthon is savant-szindrómás felnőttet.
Ha beleegyeznek elküldöm a kapcsolatát, hogy megismerd.

sárga nyúl 2011.10.04. 12:59:21

@Dr.laikus PhD: Igen, ismerem a történetet. Ezt a savant szindróma nagyon érdekes dolog, örülnék a kapcsolatnak! Köszönöm, hogy megkérdezed!
És köszönöm a linket, fölrakom az oldalra.

tódór piroska 2011.10.04. 13:51:13

@sárga nyúl:
Aspergeres igen, gyomortükrözést végeztem nála. Nem volt egyszerű.

sárga nyúl 2011.10.04. 14:09:36

@tódór piroska: Azt el tudom képzelni. Szeretnék egy olyan anyagot készíteni (szakemberekkel), ami az orvosoknak segítséget nyújtana az autisták kezeléséhez és az autistáknak segítséget nyújtana abban, hogy könnyebben elviseljék az orvosi ellátást, és együttműködjenek. Csak ez már egy kicsit komplikáltabb ügy, mint feltenni egy portált.

sárga nyúl 2011.10.04. 20:08:35

@tódór piroska: www.auti.hu
A férjemmel és szülőtársakkal készítjük.
Viszont távlati terveim vannak, ahhoz pedig már több kell, mint az önkéntesek.
Még gondolkodom a megvalósításon.

Droidfigyelő (törölt) 2011.10.05. 13:49:33

@miklos.rabai:

Bocs, de kifejezetten ízléstelennek tartom ezt a kommentedet. Mintha nem is te volnál.

DreamerX 2011.10.06. 14:39:06

@Droidfigyelő:

Nekem viszont az az érzésem, hogy ez igenis ő. Nem ez az első ...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása