@Dr.laikus PhD: Te férfi vagy, a férfiak ebben a kérdésben kevésbé befolyásolhatóak, mert nem azt sulykolják beléjük kisgyerekkoruktól fogva, hogy tőlük azt a "teljesítményt" várják el, hogy szépek legyenek.

@troll ellenpólus: "Tények miatt megsértődni nem érdemes."

Ha a posztíró valós adatokat adott meg, akkor nem kövér, sőt, messze áll attól, hogy kövér legyen.
Abban igazat adok, hogy tények miatt megsértődni nem érdemes, sőt, a lelkiismeretes orvostól el is várható, hogy figyelmeztesse a túlsúlyos pácienst, de nem mindegy, milyen stílusban teszi.
Persze van, aki mindenen megsértődik, ez esetben nem az orvos a hibás.

@tildy:): "0 vizsgalatra felirt fogamzasgatlo, ami persze nem vlat be, es nem volt hajlando masikat sem irni, megvizsgalni, kivizsgalni sem"

Az ilyeneket be kellene perelni, mert veszélyeztetik a páciens egészségét. Többnyire nem történik baj, de ha a páciens éppenséggel egy trombózishajlammal rendelkező nő...

@VaTi:
Egyet értek.

Ne menj sztk-ba. Egyszer voltam, közölte a doki, hogy egy ilyen szűk vagina milyen jó. Pislogtam kettőt, kijöttem, és nem mentem vissza többé. Sima rákszűrés volt. Azóta csak magánba megyek. Fizetem a tb-t, de őszintén szólva, se nőgyógyászhoz se fogorvoshoz nem megyek államiba. Tisztelet a kivételnek, de sem az orvosok sem a nővérek nem tekintenek embernek, csak vmi idegesítő izének, ami nem akar pénzt tömni a zsebükbe és hozzá is kell esetleg nyúlni. Ha végig gondolom eddigi 32 évemet, nem találkoztam orvossal/nővérrel - eltekintve a fizetős magánrendelésen - aki emberként kezelt volna, és értem ezt háziorvosra is.

Ja: amúgy: bunkó orvos-bunkó beteg. De akkor egyik fél se reklamáljon.

@jágör68: Bezony, pont a cm/kg miatt emlékeztem, nem is olyan régen. Új kommentezőnek...

Heló!
Lelkes zugolvasó vagyok, és ez az a téma, ami engem mindig kiakaszt...

Nem, nem én vagyok a kövér, hanem az egyik legjobb barátnőm. Akit rendre elhajtanak az orvosok, azzal, hogy fogyjon le, mert azért érzi magát rosszul...
Aztán mikor tényleg komolyra fordulnak a dolgai: suppot kap, nem bír felállni sem, valahogy mindig kiderül, hogy nem "sima" rosszullétei vannak, hanem elég komoly betegségei, amivel nem foglalkozik az átlag orvos, mert ránéz és közli: "Fogyjon le!"

Persze örülnék, ha le tudna fogyni, de annak is, ha végre időben jutna el a megfelelő kezelésekre! Kedves orvosok, vegyék komolyan a kövérek problémáit is! Ne higgyék azt sem, hogy nekik nem fontos a fogyás. Mellesleg, vajh miért nem kapnak a kövérek hathatós orvosi segítséget a lefogyáshoz? Mert nem kapnak...

@tea fan: Elnézést, magánemberként javítlak: Laikus egy nagyon kedves HÖLGY :)

@epres négercsók: Elnézést, magabiztossága alapján férfinak tűnt :)

Tényleg borzalmasak lehetnek ezek a bunkó orvosok.
Csak tudnám ki a fene rendel a magán praxisban, ahol meg csupa áldott ember található:))

A síránkozó nyanya, meg egyszerűen túlsúlyos, oszt az a probléma alapja. Ja, a rendelő előtt meg nem áll senki 4 órát, kényelmes padok, izgalmas magazinok teszik kellemessé a várakozást.

1. Szerintem 4 óra várakozás nem szokatlan a magyar egészségügyben. Ha tudok, kérek időpontot, de vannak olyan helyek, ahol tudom, hogy várni kell, ezért felkészülök. Viszek magammal kaját, vizet, olvasnivalót, wc-papírt és szappant, úgyhogy ha ülőhelyet tudok szerezni, egész komfortosan érzem magam. A betegtársakkal is jól el lehet beszélgetni, ha szereted kibeszélni a problémáidat. Ez arra is jó, hogy rájöjj, nem is a te bajod a legnagyobb.

2. Én sajnos tényleg kövér vagyok, de még sosem beszélt velem így egyetlen orvos sem. A túlsúly kérdését persze többször is megvitattuk egészségügyi szempontból, de inkább tanácsokat adtak, egyáltalán nem volt megalázó.

3. Én többnyire sztk rendelésre járok, de voltam már magánúton is, amikor nem tudtam rendelési időben menni. Őszintén szólva nem nagyon vettem észre különbséget az ellátás színvonalában vagy az orvos udvariasságában.

4. Ha ez valóban megtörtént eset, akkor jelezni kellene a kórház vezetőségének egy levélben.

@R2D2 & C3PO:

Képzeld az alkoholistáknak is azt mondják, ne igyanak. Mégis isznak.

Egyszerűen meg kellene érteni végre, hogy a dagatnak levés súlyos ( :) ) kockázat.

Persze, hogy beteg lesz ha egyszer dagadt.

Tudom, tudom a süti finom, én is szeretem....

@Bartush:

Amúgy mi gondod volt ezzel a vaginás dumával????

Inkább örülnél neki, de most komolyan.

Már megint ez a túlérzékenység.... Ó egek, van aki sohasem nő fel.

173cm-hez a 63kg megközelítőleg a tökéletes súly. Feltehetően a magyar nők 95%-a irígykedne ilyen (~21) BMI-ért. Ha ilyen nőt a doktor lekövérez, akkor feltehetően naponta 100 nőt kövérez. Nekem ez elég valószínűtlennek tűnik, ezért azt kell gondolnom, hogy a posztíró elírta a számokat és inkább 163cm és 73kg a helyes adata.

@tea fan: egyebkent ugyanezen korhazban valaki tavaly juniusban csinalt a tbmre gombavizsgalatot. A poen hogy 2009. nov.9-2010. julius 28 kozt:
1: nem jartam Magyarorszagon
2: 2010. febr 15tol nem volt tb-m. ( az is egy vicc, ha ervenytelen a tb-d a korabbi betegeletutad sem latod ugyfelkapun. Ervenyesiteni S1 dokumentummal epp lehet, csak Angliaban nem szokas azt adni. Vegul en megis kaptam, igy derult feny a dologra)

Ugyfelkapun mar bejelentettem, eddig nem reagaltak. Kovetkezo lepes a jogi ut lesz, valaki visszaelt a TB-mmel.

@tildy:):

íMondjuk ez egy másik probléma és mennyi ilyen van.

Az összes ilyen esetben rendőrségi feljelentés kellene, az orvost meg megbüntetni, aztán a 3-ik útán eltiltani egy fél évre. Rögötn rend lenne.

A súlyoddal nincs semmi baj,ha felszednél 45 kilót akkor is súlyodnál maradnál.
A szakrendelőben telefonon van időpont egyeztetés, legközelebb kérj, és nem kell ennyit várnod.
Én a helyedben endokrinológustól kérnék időpontot,egy alapos hormonkivizsgálással.
A rendelőben is van betegjogi képviselő. Ha panaszod van, hozzá fordulhatsz bizalommal.

@yyy9:
Még akkor sem kövér......

173 cm magassághoz a 63 kg teljesen optimális súly, aki ilyen paraméterekkel rendelkezik, az még optikailag sem tűnik még csak molettnek sem, nemhogy dagadtnak... Ha egy orvos a posztban leírtak szerint egy ilyen személyeskedő, rosszindulatú hangnemet üt meg, akkor szerintem van létjogosultsága panaszt tenni a betegjogi képviselőnél. Mivel az orvoson kívül általában asszisztens is jelen van a rendelőben, ennek kellett, h tanúja is legyen. Más kérdés, hogy valóban tanúskodna e.

A költözés, környezetváltozás könnyen előidézhet ilyen jellegű problémát, főleg, ha arra érzékenyebb is valaki. Én azt mondom, hogy ezzel lehet várni mondjuk 1-2 ciklust, de hónapokig nem halogatnám én sem. Várni is csak akkor várnék, 1-2 hónapot is, ha semmi egyéb aggasztót nem tapasztalok magamon, és utána gyorsan elmennék dokihoz, a saját magam megnyugtatására, hogy más egyéb bajságot kizárassak.

A 4 órás várakozás szakrendelésen szerintem egészen átlagos. nem tudom, máshol hogy van, nálunk van lehetőség időpontot kérni, azzal pedig ez eléggé leredukálható.

Remélem, azóta megoldódott a probléma.

ez egy nagyon rossz "orvos". Kb., mint aki operaénekesnek képzeli magát, pedig csak fürdőszoba szinten trallalázik !
Lehet, hogy neki az ideális női fazon más paraméterekkel rendelkezik, mint sok betege, de az ő elsődleges feladata a konkrét gyógyítás, gyógykezelés lenne !
Nem biztos, hogy "csak sztk alapon" praktizál, nevét beütve esetleg kiderülhet, hogy még három magánklinikai helyen is ügyködik.

DE AZ BIZTOS, HOGY NEM ORVOSNAK VALÓ A MUKI !!!

..talán keress egy másik sztk-s orvost.....ha ragaszkodsz az sztk-s vonalhoz...

Nu, ezért SEM OKOS MEGOLDÁS A BETEGIRÁNYÍTÁSI, TERELÉSI RENDSZER, AMIRŐL REGÉLNEK, MERT A BETEG MEG AKARJA TALÁLNI A MEGFELELŐ ORVOST, AKI A BAJÁT GYÓGYÍTJA !!!!!
(avagy, hogy csakis ahhoz mehetne az ember, akit kijelöl egy biztosító vagy más önjelölt "szagember"!)

amúőgy meg sajnos mindenki érzi, hogy az eü-t 20 év alatt SIKERÜLT TÖNKREVÁGNI !

@kvadrillio:

Fenntebb írtam, azért nem mindig annyira szar a helyzet, sőt amit én tapasztaltam, az már maga a nírvána.

De komolyan.

A baj, csak az, hogy a szórás nem kicsit nagy.

Ha szerencséd van frankó ellátásod van, ha nincs kinyírnak, de előtte még levesznek.....

" de szerintem egyszerűen @Buci-Bigyo: csak azért teszik mert bántja a csőrüket hogy ők már akkor sem tudnának férfiként mit kezdeni egy csinos, fiatal, intelligens nővel, ha esélyt adnék netán nekik! "
En inkabb arra tippelnek, hogy idegesitik oket az onmaguktol ilyen rettenetesen elszallt libak.

véletlenül nem a nyóckeres aurórában voltál?
mert ott bizony így megy
a fogászatot már meg se próbáld :P

Személyiségi jogok ide vagy oda, az orvos nevét nyilvánosságra kell hozni, vagy legalább a feletteseit értesíteni, ugyanis az egészségügy romlása nem a pénzszűkével kezdődött, az következmény. Következménye a pazarló, nemtörődöm hozzáállásnak, az állandó mutyizásnak, a betegek nem tisztelésének, az orvosok nem tisztelésének.A végeredmény: romos környezetben, vackokkal dolgozó orvos várja, hogy a körülmények láttán halálra rettent és elnyűt beteg normális legyen és viszont. Mindeközben mindekttőjük feje felett ott lebeg az OEP és a pénzügy szigora meg a sok mutyi...ez pusztán a pénztől nem fog megváltozni és ehhez bizony az kell, hogy nyíltan kritikát lehessen gyakorolni.Páciens teljes névvel az orvosra teljes névvel. Ugyan így orvos a páciensre. Ha nem mondjuk meg a másiknak, mi a bajunk, hogyan várhatjuk el, hogy az az idővel jobb lesz ? Hogyan várjuk el, hogy egy kórházigazgató meg tudjon válni esetlegesen azoktól, akik nem elvárhatóan viselkednek, ha nem tud róla ?

A blogról: csak becsöppentem ide és nem nagyon néztem körül, de a reklámbevétel-termelésen és a troll játszótéren kívűl nem sok mindent láttam. Nagy kár, hogy a modern elektronikus újságírás kimerül a moderált olvasói levelek leközlésében.Sokkal többen látogatnák az oldalt, ha lenne valamilyen effektív haszna is. Két példa: ha tudnánk melyik korházban melyik orvos volt az "elkövető" akkor a leendő páciensek eldönthetnék, hogy akarnak-e ilyen orvoshoz menni, avagy sem. Most csak annyi infó van, hogy Budapesten történt az eset....ettől csak nő a bizalmatlanság. Oké, személyiségi jogok, meg félünk a perektől...rendben. Akkor a nagy nyílvánosság előtt nem felfedve az orvos kilétét megkeresni őt és megkérdezni az álláspontjáról az ügyben és kvázi egy válaszként a levélre leközölni.Ebből az olvasók többet profitálnak és hosszútávon az oldal jövője is biztosítva lenne, hiszen az oldal médium mivoltához hűen információt közölne. Egy idő után mindenki tudná, hogy ide érdemes bekukkantani....
A másik példa: kórházértékelés. Rákattintottam az egyikre, azt látom 12-es. Hát ez igen sok információ...melyik osztály, stb. Amíg a valósághoz nincs akár kényelmetlenül is túl közel a blog addíg nincs súlya, olyan gyorsan fog eltűnni, ahogy felbukkant és addig csak trollgyűjtő.Pedig lehetne egyedülálló is abban, hogy megteremtette az obijektivitás és a szubijektivitás határán a párbeszédet orvos, beteg és az OEP között.Nem kívánom referenciaként felmutatni, de jó példa lehet az a pálya, amit a Homár járt be, egy kisebb civil-fogyasztóvédelemmé nőtte ki magát és ott néha akár beazonosítható a személy/hely/márkanév annyira, hogy az értékes információ legyen az olvasók számára is.Szerintem ez így lenne jó mindenkinek.

Bocsánat, ha kissé off volt és esetleg sértő, de szerintem építő jellegű lehet ezért hasznos.Küldhettem volna a szerkesztőségbe is, de a kommentek között többen olvassák, hátha ők is merítenek belőle valami hasznosat.

A lekövérezés tényleg durva- velem is megtörtént, egy életre nyomot hagyott bennem. Szülés után 2 héttel tüszős mandulagyulladásom lett, 40 fokos lázzal. Billentyűproblémák miatt azonnal AB kellett, így éjjel bevitt a férjem az ügyeletre. Az orvos lecseszett, hogy ez nem sürgősségi eset, várhattam volna és a papíromra jól láthatóan, külön sorban elhelyezve leírta "obes női beteg vizsgálatra jelentkezett". Természetesen tudta, hogy nemrég szültem, de a szülés utáni has neki túlsúly volt (normál alkatú vagyok)

@Bubek: jaja, tényleg eszméletlen, hogy címlapnál milyen trollok beesnek néha :)

@DitavonTeese: A kövérség egy fizikai paraméter sajnos, én is az vagyok. A kezelést nagyban befolyásoló tényező lehet és mint sok minden mást ezt is azért írják latinul, hogy ne legyen sértő. Ha én kíváncsiskodom, nem csodálkozom, ha olyat találok, ami nem tetszik :-) Néha hajmeresztő dolgokat olvasok a rólam készült papírokon és a tükörbe nézve azt látom: basszus, tényleg.Ez így egészen más, mert szinte magamtól jövök rá - legalábbis ezzel nyugtatom magam - és a felismerésre vezetés és a megszégyenítés között van némi különbség pedagógiai értelemben és élményben is.Ha nekem azt modnta volna fennhangon a doki, hogy dagadt vagy vazze, akkor én pofáncsaptam volna és megkérdeztem volna, miért fekszel a földön, k*cs*g...az obes egészen más tészta :-D

@VaTi: Köszönöm, ezt bóknak vettem :-)

Biztosan írták már, ha nem:
www.pco-szindroma.hu oldalt átolvasni elejétől a végéig MOST. Orvosajánlót átolvasni, dokit felkeresni jótanácsokat betartani (diéta + mozgás),és pár hónapon belül megoldódik a gondod. :)

@mzs: Ez király. Ha nő lennék sem találtam volna meg ezt az oldalt soha...őszintén, te hogy találtad meg ?

Ugyanis a tünetek alapján hiába keres az ember, az orvoshoz eljutva a kapott felvilágosítással sem lehet sokra menni....például nem említenek ajánlott irodalmat. (Főleg azért, nehogy az ember beképzeljen magának valamit, megnehezítve a diagnózist, lásd a viccet az állatorvos elmegy a háziorvosához....:-) )

Hogy találtam meg? Én is PCO szindrómás vagyok.

Csak ajánlani tudom a honlapot (és az alapítványt), én is nekik köszönhetem, hogy rendbejött a menzeszem, elmúltak a pattanásaim, leadtam jó pár kilót, és ami a lényeg, hogy gyönyörű és egészséges kisfiam születhetett.

(Csak annak, aki nem ismeri a betegséget:

"A PCOS a nők tizedét érinti és vezető meddőségi ok.
Azonban ez nem nőgyógyászati probléma és nem a petefészek betegsége!
Komplex anyagcsere-zavarról van szó, melynek kezelése élethosszra szól. Kivizsgálása belgyógyászati hatáskörbe tartozik.
A kezelése hármas pilléren nyugszik, ebből kettő az életmód-váltáson alapul.
Főbb tünetei (melyeknek nem mindegyike található meg a betegeknél):
- férfias jellegű szőrösödés
- rendszertelen vagy teljesen elmaradó menstruáció
- pattanásos bőr
- teherbeesési nehézség
- cisztás petefészkek
- hajhullás" )

@_Molly: Akkor neked is szól ez:

"A PCOS a nők tizedét érinti és vezető meddőségi ok.
Azonban ez nem nőgyógyászati probléma és nem a petefészek betegsége!
Komplex anyagcsere-zavarról van szó, melynek kezelése élethosszra szól. Kivizsgálása belgyógyászati hatáskörbe tartozik.
A kezelése hármas pilléren nyugszik, ebből kettő az életmód-váltáson alapul.
Főbb tünetei (melyeknek nem mindegyike található meg a betegeknél):
- férfias jellegű szőrösödés
- rendszertelen vagy teljesen elmaradó menstruáció
- pattanásos bőr
- teherbeesési nehézség
- cisztás petefészkek
- hajhullás"

A kezeletlen PCO szindróma 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához vezethet!!!

@R2D2 & C3PO: csak egy JÓ dietetikusra van szüksége az ismerősödnek, na meg akaratra, kitartásra. MOzgás és diéta, ennél jobb módszert még mindig nem találtak ki a fogyásra. ;)

@mzs:
Vagy alacsony a csaja :)

Csak tátom a számat! Ilyesmi megtörténhet egy rendelőben? :O
Azt mondjuk nem értem, hogy miért kellett órákat sorban állni, mikor manapság mindenhol időpontot kap az ember. Budapesten legalábbis így szokott lenni.
Vagy csak mi, újbudaiak vagyunk elkényeztetve a Gyógyír Kht rendelőintézetével?
Ami meg a doktor úr tajparasztságát illeti. Remélem, impotens és csalja az asszony. Én, aki valóban kövér vagyok, csak terhesség alatt kaptam kritikát az orvosomtól (aki ugyan nem kertelt, nem csomagolt, de legalább nem volt tapló, csak egyenes).
Jól tetted, hogy eljöttél onnan.
Kár, hogy nem csapkodtad fejbe valami kemény és dudoros tárggyal.
Nem értem, egyes orvosok mit képzelnek magukról. :/

@Ssanctuss:

Egészen csodálatos, ahogy eljutsz az "igényességi elvárás"-ig magunkkal szemben - what the fuck is the igényességi elvárás, plz részletezd excelben, köszi. Amúgy meg van olyan, hogy ember, meg van olyan, hogy psziché, meg van olyan, hogy lélek, vazze, egy részét már tanítják az egyetemen. És van olyan, hogy vki azért nem megy orvoshoz, mert fél attól, amit az orvos esetleg mondhat. És ennek kurvára semmi köze az igényességhez. De a higiénéhez se, meg a szexuális szokásaihoz se.

@munkamacskák gazdija:

Persze, persze, ügyes, okos statisztikai és esztétikai észrevétel. Köszönjük, fiókba be, ugrunk, felejtünk.

@moncayo: 173 centihez a 63 kilo az nem hajassag, az itt a gond.

@tildy:):
Így van. 174/62-nél mindenki azt hitte, beteg vagyok...

@moncayo: Azért ha a doki rólad mondja el a "diagnózisodat", esetleg te róla, lehet, hogy nagy bunyó lett volna.

Az a doki egy jó nagy seggfej volt, hiába mentegetik itt páran.

@punka: En 180/64-nel megkaptam hogy dagadt vagyok , de az mondjuk nem orvosnal volt:D

@tildy:): na ja,rúdonpörgéshez dagadt is! :)))

@tildy:):
Én ezt kaptam: "Hú, de nehéz vagy!", miután elárultam a súlyom. Mert ránézésre ötvenpárnak gondoltak...
Az nem jutott eszükbe, hogy nem 160 centi vagyok :)

@Azúrkék égbolt: nem az volt a celom :D De teny es valo nem 6os ruhak voltak jok ram akkor sem.

Punka velem is elofordul, nem hiszik el a sulyom , mert egyszeruen az el a fejukben hogy egy 80kgos no az mar hajas, dagadek, elgurul. Aztan latnak egy bogyos , faros amde nem dagadt not , es nem hiszik el amit a merleg mutat. Azt felejtik el, hogy 180 centi mar siman atlagos ferfimagassag , noknel me gugye mar majdnem egimeszelo , ergo ha 45-58 kilos lennek, kinn lenne a bordam.

Ha a doktor úr szerint a 173 cm/63 kg kövér, akkor szerintem szemüvegre lenne szüksége.

Lehet, hogy csak azért akadok ki ezen, mert hasonló paraméterekkel rendelkezem ;) (az EÜ dolgozók becsületére legyen mondva, hogy véradáskor rendszeresen megkérdezik, hogy biztosan vagyok-e 50 kg). Mindenesetre alaposan megcsappantaná az önbizalmam, ha egy orvos lekövérezne.

@tildy:):
Tudom, az egyetemen a szobatársam 187 centi volt, hát, még én is pici voltam mellette :) És szép csaj, bár nem tudom, hány kiló.

@kacsa.: Ezen én is csodálkoztam. Szvsz, a doki meg akarta sérteni. (Vagy a posztoló hamis adatot adott meg nekünk).

@Anti Anyag: vagy siman csontkollekciokat szereti. Azokhoz kepest egy ilyen lany tenyleg "kover", megha a valosagban nem is az.

@Droidfigyelő:

Persze, hogy van ilyen - csak ebben a postban pont nem ez az eset állt fennt ("hónapokig nem foglalkoztam vele"). Amúgy meg sosem tudtam megérteni azokat az embereket, akik tudják hogy baj van, és mondjuk súlyosabb esetben ugyanúgy kétségek között, de kezelés nélkül halnak meg, mintha időben elmentek volna orvoshoz. Hiányzik belőlem az empátia. Azt is tanítják egyetemen?

@tildy:):

Másként gondolkodunk, ezen nem érdemes vitatkozni :). Én úgy látom, hogy sok ember, akinek ilyen "áá, ez nem probléma" jellegű megjegyzése volt, már nincs közöttünk, én meg azok közé szeretek tartozni, akik még itt vannak. Szélsőséges példa, persze, de fedi a lényeget - ezzel együtt nem kell mindenkinek így gondolkodnia, jó egészséget kívánok hozzá.

@tildy:): Szóval nem csak kövér vagy,hanem langaléta is?! :D
Tűsarkút már fel sem vehetsz,mert olyan magasan már ritka a levegő,nem beszélve a szív túlterhelésétől,a fellépő oxigénhiányról...
Veszélyes!
Mondanám,hogy járj térden,de akkor meg ott a szmog.Nem beszélve az ízületek kopásáról.
Nem jó ez sehogysenem... :))

@munkamacskák gazdija:
"Tényleg borzalmasak lehetnek ezek a bunkó orvosok.
Csak tudnám ki a fene rendel a magán praxisban, ahol meg csupa áldott ember található:))

A síránkozó nyanya, meg egyszerűen túlsúlyos, oszt az a probléma alapja. Ja, a rendelő előtt meg nem áll senki 4 órát, kényelmes padok, izgalmas magazinok teszik kellemessé a várakozást."

@epres négercsók:
Ezt a nőszemélyt miért nem tetszett törölni, talán haver?

@a végzet aszonygya:

Más érzékelte amit te nem... :)
Ezért nem is válaszolt, visszhang nélkül maradt. Köszi!
Ajánlom jelentkezz Despinél moderának.

Azért jó lenne ha Annamária itt lenne, jelllemezhetné az orvost külsőleg.
Mi meg felboncolnánk.

@a végzet aszonygya:

Ne készülj boncolásra, mert kiraklak.
A felhívást sem díjazom ám...
Normál hangnemben továbbra is.

Egy szavát sem hiszem a történetnek. Nem életszerű, ellenkezik minden emberi tulajdonsággal. Magamból indulok ki: Vagyok kb 175 cm és és kb 70 kg. Ha nekem valaki azt mondja, hogy kövér vagyok, meg sem hallom, mert nem igaz. Sőt az ellenkezője igaz, szikár vagyok.
Bár nem hiszek a testtömeg indexekben, de a fenti hölgynek inkább a girhes jelzőtől kellene besértődni. Inkább az lehet, hogy a rendelői rossz körülmények, meg az orvos - egyébként jogos - leszúrása miatt keres valami okot, hogy még akkor sem végeztette el a vizsgálatot. Magyarul: Mindenki h..., csak a posztoló nem. Pedig de.

Érdekes, hogy mennyire allergiás vagy rám:))))
Mi nem tetszik?

@cenzorilla: ?

Egyébként meg nem szokásom másoknál kuncsorogni moderátori beosztásért.

Sajna elértem azt a kort ami a nőknél elég nehéz. SÚLYGYARAPODÁS, hőhullám..stb..stb.. Elmentem egy klinikára, hogy elvégezzenek pár vizsgálatot ezzel kapcsolatban. Makk egészséges vagyok, csak hát a kor.. A doktor úr kezembe nyomott egy receptet, hogy azzal csökkenthető a hőhullám. Nem fogok még többet hízni tőle? Kérdeztem, mire ő: hát az első párhónapban fel fog szedni tőle pár kilót, de majd leadja.
A gyógyszert nem váltottam ki. Ha még párkilót, akkor már olyan kötelet sem találnék, ami elbír.

Gyógyszert csak a lúzerek szednek.Olvassanak Szendi Gábort!

OFF

Nagy kérésem lenne az orvosok felé:
létezik egy kezelési mód, valami jégkamra-szerű, amivel mozgásszervi (esetleg SM) betegeket kezelnek. Valamikor láttam én erről egy filmet is, sok évvel ezelőtt, és állítólag most Németországban gyártják.
Ennek kellene nekem a neve/elnevezése, hogy információt tudjak gyűjteni róla.
Bármilyen segítségnek örülnék.
Előre is köszönöm.

@Babette_:
hogy pontos legyek, az érdekelne, hogy ez csak orvosi kezelési minősítésű, vagy csak wellness, vagy hogyan van, ha értitek, mit akarok kérdezni.

@Babette_: Gondolom, a Cryosol jégkamra érdekel. Szerintem az nem gyógyászati berendezés, annak ellenére, hogy vannak orvosok, akik javasolják sőt valami terápiás központ is van. Az én paraszti logikámmal az a szauna ellentéte. A -100 fok alatti hidegsokkot gondolják rendkívül hasznosnak a szervezetre nézve.

@El Visco Stello: igen, igen, egy csomó anyagot gyűjtöttem már, és az ügyfelem azt mondja, ő úgy tudja, gyógyászati, pedig neki az lenne jó, ha wellness lenne. ezt kéne kiderítenem....

@Babette_: Bár orvosokat kérdeztél, - majd biztosan mondanak valamit ezzel kapcsolatban - szerintem elsősorban wellness. Ettől még lehet egészséges, mint a fényterápiák, szauna stb.

@Babette_:

www.hidegkamra.hu/

Szerintük egészségügyi szolgáltatás.

@Dr.laikus PhD:

www.hidegterapiadebrecen.hu/elerhetosegek

Itt is egészségügyi szolgáltatás.

krioterápia

@Babette_:
www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/heviz/hunguest_hotel_helios/akciok/helios_udules_az_egeszseg_jegyeben/

Felírható kezelésfajták:

gyógymasszázs, fluor-, kén-, ritex-, gyógyiszap-pakolás, ultrahang, iontoforezis, interferencia, dinamikus áram, TENS-kezelés, szelektív ingeráram, galvánáram, mágnes terápia, Bemer mágnesmatrac, Solux-terápia, bioptron lámpa, KRIOTERÁPIA, inhaláció, oxigén inhaláció, négyrekeszes galvánfürdő, elektromos kád, súlyfürdő, tangentor, hydroxeur, egyéni és csoportos gyógytorna.

@El Visco Stello: @Dr.laikus PhD:
és szerintetek ehhez valami engedély vagy ilyesmi?

@fehérzaj: köszi:)

@fehérzaj:

A krioterápia nem feltétlenül a spéci, -100 fokos, hidegkamrás kezelést jelenti, általában véve inkább az egészségügyi jégzsákot, ami max -20 fokos lehet, és bármelyik állami egészségügyi intézetben megtalálható, alapfelszerelés, úgyh e szerint nem érdemes rá hivatkozni. Önmagában a kezelések hatásossága mai napig vitatott téma a szakorvosok között, ami tény, hogy az így kezelt sportolók között sokkal nagyobb az újrasérülés aránya (főleg izomszakadások). Mindezzel együtt érdemes felkeresni a háziorvost, vagy még inkább egy megfelelően ellátott reumatológiai szakrendelést, ahol az igénybevételi lehetőségről személyre szabottan tudnak tájékoztatást adni.

@Ssanctuss: a krio maga a 0 fok alatti dolgokat jelenti nem?

@Ssanctuss:
www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/9971/krioterapia--fagyasztassal-gyogyit

Tudom, hogy sebészek is használják

Még nem próbáltam, csak a bálnaterápiát:)

@fehérzaj: az a balneológia, igaz?;))

@a végzet aszonygya: Nincsenek itt "haverjaim", amiről úgy éreztem tegnap, hogy nem idevaló, azt kiszedtem. Sajna nem tudok rendesen visszaolvasni, konkrétan melyik hsz-t sérelmezed? Napközben viszont sajnos technikai okokból nem tudok moderálni, csak olvasni, és - szükség esetén - figyelmeztetni.

@Babette_:

Szerintem kell.
Egyértelmű, hogy nem használ mindenkinek és mindenre.
Ahogy látom csak orvosok üzemeltetik.

A betegségekre amire ajánlott ott orvosi vizsgálat kell. TB támogatott is.

@epres négercsók:

Azért írt neked, mert téged látott utoljára.
Ami neki nem tetszett reggeli írás, szarkasztikus, félre értette.

@fehérzaj:

"Tulajdonképpen többféle kezelést takar a kifejezés. Amikor a fáradt, megduzzadt szemre, a fájó fogra, vagy a kificamodott bokára zsebkendőbe csavart jégkockát teszünk, a krioterápiát alkalmazzuk, csak eddig nem tudtunk róla. "
Ezen felül nem nagyon vettem még észre, hogy ahol dolgozom, lenne hűtőkamra, pedig szoktunk kiírni krioterápiát :)

Gyerekek, ez a poszt nem volt már korábban is?:(

@Lerooy:

Szia!
Hasonló volt.
Kávézás a combok között?
Így rémlik?

Nekem nem megy le a torkomon ez a 173 centihez 63 kiló és dagadt. Ahogy számomra elképzelhető a történet, aszerint vagy ironizált az orvos, vagy a posztíró felejtett el egy egyes a kilók említésénél, vagy írt többet a magassága említésekor. No de mindegy, úgyse derül ki sose.

Rendetlenkedő menzesznél bizony orvoshoz kell fordulni, ha nem tetszik az első stílusa, akkor válogatunk egy másikat. Várakozás ellen pedig időpontot kérünk, ahogy ezt már korábban többen említették. Na de erről most miért is kellett posztot írni? Mi volt végülis a rendszertelen menzesz oka?

Az a helyzet, hogy hasonló tünettel szinte minden nő járt már nőgyogyinál. Nekem, amikor elértem a 36. évemet, mindenre az volt a válasz, hogy '"hja, ebben a korban... már előfordulhat, valószínűleg a klimax első jele, nem kell jelentőséget tulajdonítani neki. És ha egyéb probléma nincs, nem kell minden ilyen kis marhasággal egyből orvoshoz szaladgálni... " Na erre mit lépjen egy nő? Másik dokihoz megy. Egyébként az volt rá a megoldás, hogy pár hónapig fogamzásgátlót szedettek velem és az helyrerakta a dolgokat.

Test versus lélek - azaz: hová tart az orvoslás?

Gazdasági nehézségek, pénzelvonás, a rendszerváltozás óta halogatott struktúraváltás idején talán érdemes elgondolkodni azon is az egészségügyben, mi is fájhat leginkább a betegeknek, de tegyük hozzá rögtön, a régi orvosi iskolákon szocializálódott orvosoknak is.

Azaz: merre kéne tartania és merre is tart az orvoslás?

Valaha együttműködtek. Feltehetően nem is igen fordult elő, hogy a beteg szembeszegült az orvos utasításaival. Ha mégis megrendült a bizalma, legfeljebb más gyógyítót keresett magának. Más orvoshoz fordult – ha tehette –, hogy aztán megfelelhessen az akár szubjektív okokból szimpatikusabbnak, hitelesebbnek tartott orvos kéréseinek.

Manapság azonban rendre és viszonylag nagy számban számolnak be kutatók arról, hogy a páciensek nem váltják ki a számukra felírt gyógyszert; kiváltják, de nem veszik be; nem az előírt rendszerességgel, adagban szedik, illetve idő előtt abbahagyják a nekik rendelt, sokszor létfontosságú kezelést. Egy nemrégiben a Medical Tribune által szervezett, a betegcompliance-al és adherenciával foglalkozó konferencián arról is igyekeztek számot adni a szakemberek, vajon mi lehet az oka mindennek, azaz, mi befolyásolhatja a betegek együttműködését és terápiában maradási hajlandóságát?

Tény, hogy a beteg és az orvos közötti kontextus a váróteremben kezdődik, vagy még előbb, amikor egyeztetik a vizsgálat, a találkozó időpontját. Már ekkor kialakulhat a betegben egyfajta vélemény arról, miként is kezelik őt, amit a váróterem, majd a rendelő hangulata tovább befolyásolhat pozitív vagy negatív irányban. Ha a környezeti szempontok, a zsúfoltság, a lelakott bútorok esetleg nem is túl kedvezők, a beteggel való bánásmód még terelheti pozitív irányba a viszonyt, amelynek – számos más dolog mellett – következménye lehet, hogy különböző vizsgálatok szerint a betegek 19-72 százaléka ma nem tartja be például a rendszeres gyógyszerszedésre vonatkozó orvosi utasításokat.

Érdemes persze elgondolkodni a miérteken. Azon például: azon túl, hogy behívták, megvizsgálták, felírták neki a receptet, aztán hosszasan kódolták a kódolnivalót, miközben talán rá sem néztek; vajon mindent megtettek érte, ami az adott esetben elvárható?

Hagyták, hogy elmondja a panaszait? Meghallgatták, vagy beléfojtották a szót? Elmondták neki a számára megfelelő és szükséges összes információt? Adtak számára jó tanácsot, javaslatot, ötleteket akár arra nézve, hogyan ne felejtse el bevenni az ezentúl rendszeresen szedni szükséges orvosságokat? Megbizonyosodtak róla, hogy a beteg együttműködik-e? Egyáltalán: kiváltja-e, vagy esetleg ki tudja-e váltani a számára felírt gyógyszert? Vagy csak hagyták, történjék úgy, ahogyan történni fog…

Mindez persze nehezen fér bele egy háziorvos napirendjébe; mondják is sokan, hogy számukra manapság épp az orvoslás szépsége vész el az adminisztrációs terhek miatt. Csakhogy már nem csak a háziorvosok panaszkodnak az időhiány, a gyógyítást jellemző viszonyok, az orvos-beteg kapcsolat megváltozása miatt.

„Meg kell, mondjam: én már nem nagyon szeretek orvos lenni”. Ezt a megdöbbentő gondolatot hallottam nemrégiben Szekszárdon egy orvostól, aki hosszú évtizedek óta szolgálja a betegeket. Egy orvostól, aki még hisz a szakmai alázatban, az emberségben, abban, hogy nem feltétlenül eszközöknek, műszereknek, eljárásrendeknek, hanem a betegnek a maga testével, lelkével, szociális mivoltával együtt, azaz önmaga teljességében, kell(ene) a gyógyítás középpontjában állnia.

Wágner Gyulával, a B. Braun szekszárdi műveseállomásának orvos-igazgatójával egy a művesekezelések elmúlt évtizedeiről készülő könyv ürügyén hosszasan beszélgettünk hivatása szépségeiről és nehézségeiről. Mesélt családról, kórházról, orvosról és emberről, szakmáról és hivatásról, s szavai alapján megint csak úgy éreztem, egyre inkább háttérbe szorul Magyarországon is az emberközpontú orvoslás.

A főorvos azt mondta: nagyon-nagyon elnyűtték már őket a minden szinten jelen lévő detektorok… Annak idején, ha bekerült hozzájuk egy beteg, „a talpától a feje búbjáig” az övé volt. Mindenért ő felelt. A belgyógyászaton neki kellett kiderítenie, mi a beteg baja. Volt is rá ideje – annak ellenére, hogy nem voltak még olyan kifinomult módszerek, mint ma; nem volt például szív- vagy hasi ultrahang…

Megtanultak viszont az orvosok hallgatózni, kopogtatni. És persze beszélgettek a betegekkel.

– Először is nagyon alaposan felvettük az anamnézist – mindenről –, és alaposan megvizsgáltuk a betegeket. Emlékszem: minden beteget utánam még megnézett fizikálisan akkori főnököm is. Ha hibáztam, „nagyon kikaptam”. Próbált rászoktatni, hogy legyek precíz. Annak idején mi néztük a kvalitatív vérképet vagy a vizeletüledéket mikroszkóppal, és mi végeztünk májbiopsziát, mi titráltuk a gyomornedvet – ugyanaz az orvos foglalkozott a beteggel. Ma már mikroszkóp sincs az osztályon, igaz azt mondják, leküldöm a központi laborba, amely hatszáz üledékképet néz meg, abból multiplikál – de én ma is látni akarom – magyarázta Wágner Gyula.

Magam meg csak azt mondhattam neki: a kívülálló is azt látja, annyira túlspecifikálják ezeket a dolgokat, hogy közben épp az ember vész el a gyógyításból…

A főorvos egyetértett, de azt is hozzátette: sok orvos ezt persze ki is használja azzal, hogy „az én szakterületem a …”.

Wágner Gyula azt kérte, ne gondoljam, hogy nem örül a technikai fejlődésnek és a terápiás lehetőségek javulásának. Csupán azt szeretné, hogy ezek mellett a beteg változatlanul a középpontban maradhatna, és a legfőbb szempont az ő érdeke lehetne. Mert vannak ugyan betegcentrikus, empatikus kollégák, csak az ember ma már nem ezt látja általánosnak. Negyven éve még más volt a kapcsolatrendszer az orvosok között és az orvos-beteg viszonyban is.

– A legfontosabb a betegekkel való viselkedés – mondta Wágner Gyula, aki ma is felhívja rá ifjú kollégái figyelmét: ha ti feküdnétek ott, olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint ahogy ott fekszik egy ember, és fölé magasodik egy másik, aki dönt a sorsáról… Micsoda érzés azt a bizalmat megteremteni, hogy abban az emberben, aki az ágyam fölött áll, maximálisan megbízom… Egyébként nem megy a rendszer…

De nem csak Wágner Gyula belgyógyász, nefrológus ábrándult ki orvos és beteg megváltozott viszonya láttán. Hasonlókat hallok évek óta a Magyar Orvosi Kamara egykori elnökétől, a sokak által tisztelt Brooser Gábor szemészprofesszortól is, aki négy évvel ezelőtt, nyolcvan éves korában hagyott fel végleg az orvoslással. Akkor szűnt meg az intézete.

Ültünk nemrégiben Feneketlen-tóhoz közeli lakásuk egyik szobájában, és a professzor, a már nem létező Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem egykori rektora, mint már oly sokszor beszélgetéseink során, újfent arról beszélt, hogy még néhány esztendeje az orvosok zöme egy ősidők óta fennálló értékrend alapján dolgozott, amelynek középpontjában az ember állt. Nem is hiányzott a gyógyításból a beteg ember bizalma, amelynek kulcsát már az ókorban oly egyszerűen meg tudták fogalmazni: „a beteg üdve a legfőbb törvény”. Az ő reménységét adta a bizalom, amely azonban szétfoszlani látszik „a szédületes technikai-gyógyszerkémiai fejlődés” korszakában, amely ugyanakkor szinte határtalanná növelte a gyógyító munka esélyeit.

A gyógyszer- és műszeripar ma szinte mindenre áttekinthetetlen választékot kínál – jobb gyógyeredményeket és nagyobb bevételeket remélve – vallja Brooser Gábor. Ezzel egyidőben azonban megnövekedett az alkalmazott kezeléstechnikák költségigénye, a finanszírozás külön ágazattá fejlődött, folyik az orvosok menedzserképzése – csak mindez szép lassan leköti a betegre szánt idő nagy részét, és szép lassan elveszi ennek a gyönyörű segítő hivatásnak a lényegét.

Az erdélyi származású professzor 1927-ben született. Orvosi pályáját 1951-ben klinikai orvosként kezdte, majd mivel 1956-os tevékenysége miatt elbocsátották, újrakezdte. 1977-ben nyert klinikaigazgatói megbízást, egyetemi tanári címet. 1984–92-ig az Országos Szemészeti Intézet igazgatója, 1991–93-ig a Magyar Orvosi Kamara elnöke. 1994-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Diabétesz Társaság tiszteletbeli és örökös elnöke. 1993-tól 1996-ban bekövetkező lemondásáig az azóta megszűnt Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem rektora volt.

– Valaha azt mondtuk, hogy az orvosi pálya: hivatás, a beteg testével, lelkével való foglalkozás, a holisztikus gyógymód ¬– mindez meghalt – fogalmazott. – A menedzservezetés ezt költségesnek tartja, mert akkor a beteggel való foglalkozás nem öt-tíz percet, hanem fél-, háromnegyed órát igényel. Ezt már nem tudják fizetni, és nincs is hozzá orvosi létszám. Csak hát ezzel épp az a meghatározó rész kezd eltűnni az orvoslásból, ami érzésem szerint a leglényegesebb.

Az orvoslás valaha a papi hivatással együtt indult, aztán váltak szét. Ma egy idegen orvos egy idegen beteget kezel. Néha ugyan még összebarátkoznak a betegágynál, de az a megnyugvás, az a bizalom, amit egy orvos valaha jelentett, amit ez a viszony adott a beteg embernek, az eltűnt. A beteg leveszi az internetről a betegségére vonatkozó adatokat, úgy érzi, ő jobban felkészült, mint az orvos, és eleve kritikával közelít. Azt is mondhatnánk: megrendeli a gyógymódot, ami az orvost idegesíti. Úgy gondolja, hogy „ez az ember képes lenne engem feljelenteni, mert nem hajtottam végre a protokollt a kezelése során” – és akkor az orvos defenzív medicinába kezd. Mindent elkövet, minden vizsgálatot bevet, hogy ne legyen perelhető – és ebbe százezrek halnak bele világszerte – vallja Brooser Gábor.

Amikor azt kérdezem, vajon vissza lehet-e ezt a tendenciát fordítani, nagyot sóhajt és azt feleli: az orvoslás csak egy szektora az emberi létnek. De a társadalom minden vonulatában ez tapasztalható a közlekedéstől a kereskedelmen és az iparon át – mindenütt. „Megettük a természeti környezetünket”, elpusztítjuk, tönkre tesszük, és ha nem tudjuk visszafordítani egy másfajta emberi mentalitással, akkor ez a spirál lefelé megy, ami az emberi kultúra egy fejezetét le fogja zárni.

Brooser professzor úgy érzi, ő maga valahogy mindezek fölé emelkedett – főként saját betegségei miatt. Sorozatban esett át halálos veszélyt jelentő kórokon, és mint beavat, ezek alatt becsengett a fülébe: Vigyázz! Mi is a lényege a dolgoknak? Mit viszel magaddal az életed végén? A tudományodat? A rangodat? A címedet? Az elmúlt időszakban úgy érezte, a nővér mosolya, kézsimítása, vagy egy teljesen idegen ember szavai, akivel összekerül a boltban, az utcán, a kórteremben – ezek az értékek, amelyeket mindenki ott visz a tarsolyában. Úgy érezte, „a visszaszámlálás ideje alatt” az embernek meg kell tanulnia meg más dolgokat is. Nem csak a szakmába kapaszkodni, hogy jaj de sok embert meggyógyítottam, mert ezek talmi, múló dolgok. Sokkal komolyabb értékek vannak az életben, csak nem vesszük észre, és mikor a „countdown” megindul, nem árt, ha az ember áthangolja magát.

– Magam nagyon szép élmények sorozatát köszönhetem annak, hogy az utolsó négy évben az embereket már nem orvosként szólítottam meg, hanem mint egy másik ember. Rengeteg olyan szépség van, amihez a szakma néha nem is enged minket odajutni, nem feltétlenül engedi, hogy a betegben, útitársban, akárkiben felfedezzük a szeretetmagot. Nem tudom ezt jobban körülírni, mert az nem függ az intelligenciától, a tanultságtól, a foglalkozástól, az eleganciától, annak valami kisugárzása van. És ha az ember a boltban, az utcán, akárhol ezt a húrt pendíti meg, és ez rezonál a másikban – annál szebb élmény nincsen.

A belső vonalak valahogy mindig találkoznak. Az érzések és a gondolatok nem halnak meg. Ezeknek van külön hullámhosszuk, ezek túlélnek.

Brooser Gábor persze orvosként is ezeket az értékeket képviselte. Olyan szülői házból jött, ahol édesapja egész vagyonát szétosztotta a betegeinek. Ezt hozta magával, és sokat emlegette mindig Batthyány-Strattmann műtősnőjét, Matildot – megvolt hát az indíttatás. Mindig úgy tartotta, az hogy valakit az ember meggyógyít vagy megoperál, természetes kötelessége az orvosnak Ha úgy tetszik: ez a szakmai rész. De az, hogy ez az ember lelkileg is megnyugodjon, lelkileg is meggyógyuljon és feltöltődve, derűsen hagyja el a rendelőt, az osztályt – nos ezt ma már mintha kevesen tartanák fontosnak.

Pedig a beteg számára sokszor ez a legfontosabb, és Brooser Gábor professzor azt mondja: még a súlyos betegeket is „hozzá lehet igazítani” új életformájukhoz.

Manapság inkább életminőségnek nevezzük ezt. Az például lelkileg rettenetes tortúrát jelenthet, ha valaki megvakul vagy elveszíti a látása nagy részét. Ezt is át lehet azonban értékeltetni a beteggel.

Brooser professzor emlékszik egy műsorra, egy előadásra, amit közösen tartottak Gyökössy Endre református lelkész-pszichológussal a belső látásról. Ült az első sorban egy vak ember, vakvezető kutyával, és Gyökössy Endre szavai után – amikor percekig nem tudott megszólalni az ember – egyszer csak fölállt, szólásra jelentkezett. Azt mondta, kérem, én eddig szégyelltem, hogy vak vagyok, mostantól büszke leszek rá.

Mert a lelkész szavaiból megértette, mire tanítja őt a betegsége. Ez az igazi orvosság, amikor a beteget saját szenvedéseinek élményével, értelmével fel lehet oldani, meg lehet ismertetni – vallja a professzor. El lehet mondani neki, hogy ez innen kezdve más élet lesz, de lesz más szépsége. Más tartalma, ami egyben az élet iskolájának értelmét is előre jelzi.

Ma azonban kevesen lehetnek, akiknek orvosa, segítője a betegség lelki tartalmáról (is) beszél. Vagy egyáltalán: akivel komplex módon, ha úgy tetszik, holisztikusan igyekeznek foglalkozni a gyógyítók. Pedig el kéne egyszer gondolkodni azon is, vajon nem legfőképp azért fordulnak-e egyre többen az alternatívnak nevezett, a hagyományos orvoslásnál szelídebb gyógymódok és azok képviselői felé, mert ott valahogy jobban értik, hogy beszélgetni is kell, érinteni, mosolyogni meg szeretni?

Eszembe jut mit is mondott egy vesetranszplantáción átesett beteg nemrégiben Debrecenben. A hölgy 50 éves, gyönyörű, és a korábbinál száz kilométerrel többet utazik manapság, csak hogy a betegsége kezdetén még Nyíregyházán dolgozó orvosát Debrecenbe is követhesse. Hogy tőle hallja a leginkább követendő kérést, ajánlást, ha kell, akkor utasítást.

Azt mondta az asszony, úgy él, hogy boldogsággal tölti el a vele szembejövő emberek mosolya. Betegségei arra is megtanították, hogy nemcsak élete, de sorsa is van, ami esetében szerinte az, hogy emelkedjék felül a megpróbáltatásokon. Bölcs volt és érzelmileg rendkívül gazdag, amikor úgy fogalmazott: „tudom, hogy a legnagyobb szenvedést és betegséget is elviseljük, amíg látjuk, hogy van értelme, s egy viszonylagos jólétben is összeroppanunk, ha úgy éljük meg, hogy nincsenek céljaink már. Ha a lélek titkát megsejtjük, nem csupán betegségünk okát, de értelmét is felismerjük. Minden betegség üzen számunkra valamit, s ha ezt megfejtjük, nemcsak meggyógyulhatunk, hanem bizonyos értelemben meg is tisztulunk. Ez lesz szenvedésünk értékes hozadéka, s ha ezt már közben is tudjuk, nem is szenvedünk annyira.”

Amikor azt kérdeztem az asszonytól, miért vállalta, hogy ezentúl Debrecenbe jár, nem a technikai, műszerezettség-béli különbségeket említette. Azt felelte: orvosa emberközeliségével, emberségével tűnt fel neki. Azzal, hogy nagyon együtt tudott érezni bárkivel. Hogy nem csak a beteg szerveivel foglalkozott és foglalkozik ma is, hanem a lelkével is. Fontos volt és fontos ma is a szakmai tudása, de az ugyanannyira, hogy megkérdezte: biztonságban vannak-e a gyerekek, van-e aki ellátja őket, míg ő kezelés alatt áll?

Egyre többször, egyre több helyen eszembe jutnak Matkó Ida aneszteziológus szavai, amit több konferencián elmondott mostanság, hogy figyelmeztesse orvostársait. A Szószóló a betegek jogaiért Alapítvány elnökének meglátása szerint a válságjelek az orvoslásban már a hatvanas-hetvenes években jelentkeztek – ez jól nyomon követhető az angol-amerikai szakirodalomban –, amikor az orvoslás korábban kinyilvánított hivatásbéli céljainak, nyíltan felvállalt humanisztikus értékeinek ellentmondó attitűdök, normák, viselkedésformák jelentek meg, terjedtek el.

A társadalom bizalma megrendült az orvoslásban, amely Matkó Ida szerint mindmáig nem döntötte el, mi a válasza arra, hogy a korábbi személyes orvos-beteg viszony futószalagszerű, standardizált gyógyítássá, gyógyító nagyüzemmé alakult, miközben a technikalizáció mellett az erkölcsi értékek is devalválódtak.

Új szerződésre van szükség az orvoslás és a társadalom között, amelyben a szakmai tudás mellett az etikai értékeket is megtartják. Ma ugyanis ellentmondás feszül a retorika és a realitás között, amire az orvosok rendszerint háromféle megoldási móddal reagálnak: nem vesznek tudomást arról, hogy mást mondanak, mint amit tesznek, cinikusan állnak a kérdéshez vagy elhallgatnak. Ezért van az, hogy Matkó Ida megfogalmazása szerint ő maga olyan háborúban harcol, amelynek létezéséről sokan még csak nem is tudnak...

Nem kérdés, hogy ma a betegágy mellett a kezelés nem a betegjogokról, sokkal inkább a betegek biztonságáról szól, ám még ennek kultúrája sem terjedt el Magyarországon – vallja Matkó Ida, aki szerint ugyanakkor jelentős elmaradásban van az orvosi hivatásrend saját feladata mibenlétének újrafogalmazásában. Nem dőlt el, hogy nálunk minek tartják az orvosok saját foglalkozásukat: szakmának-e vagy hivatásnak? Miközben ugyanis a világban a kétezres évek elejére lezajlott viták értelmében a gyógyítás a szakértelem mellett etikát és szolgálatot is feltételez, itthon még nem tudni, hogy embermérnököké, avagy humánus orvosoké lesz-e a jövő…

Pedig talán elég régóta világos, hogy az emberek, a betegek a szakmaiságot, a tudást és az orvoslás hajdanvolt emberi értékeit is igénylik.
De igénylik azt az orvosok közül is sokan.

Nagyon jó volt olvasni azt a minap kezembe került könyvet, amelyet Magyar Imre professzor születésének 100. évfordulója alkalmából Honti József szerkesztésében adott ki a Medicina. A többi közt megtudható belőle, hogy Magyar Imre professzortól orvosi végrendeletnek is beillő cikk közlésével búcsúzott anno az Ország-Világ, közölvén szinte utolsó gondolatait, melyekben még polemizált az orvos személyiségének szerepéről a gyógyításban. Mint írta: „A jó egyetemi oktatás legfőbb feladata éppen az, hogy az orvostanhallgatót ne csak a sablonokra, a mindennap előforduló betegségekre tanítsa meg, hanem arra a gondolkodásmódra, melynek birtokában a maga erejéből is képes az új helyzetben rájönni a megfelelő megoldásra.” Szerinte „a fegyelmezettség, önuralom, türelem az orvos személyiségének elengedhetetlen tartalma. A türelem a beteg megnyugtatásának kulcsa, bizonyítéka annak, hogy az orvos a beteg panaszait komolyan veszi, fontosnak tartja és abban a pillanatban más gondja nincs.”

„Az olyan személyiség számíthat leginkább sikerre a gyógyításban, akinek érzelmi életében visszatükröződik a világ tartalmassága, szépsége és az ember értékének tudata” – írta a professzor, aki maga is így élt. Mindezt mások mellett egyik lánya, a háziorvossá vált Magyar Anna is tanúsítja.

Magyar Anna azt írja a könyvben: „Egy életen át látva betegellátását, számomra természetes és magától értetődő volt mindaz, amit ma nehéz verejtékkel próbálok átadni a medikusoknak, rezidenseknek, hogy az orvos nem a beteg felett áll, hanem szolgálja a beteget, hogy minden körülmények között türelemmel és a betegre figyelve kell dolgoznunk. A beteghez mindig kedvesen kell szólnunk, a betegnek mindig igaza van, hogy a funkcionális beteg is beteg, mert tüneteitől ugyanúgy szenved, mint az organikus betegségben szenvedő, hogy a neurotikus betegeknek is lehet szervi baja, hogy alázat szükséges az orvosi munkához, alázat a beteggel és alázat a tudománnyal szemben, hogy amit nem tudunk, annak azonnal nézzünk utána, hogy tanuljunk a hibáinkból, hogy ha nagyon nem értünk meg egy beteget, próbáljuk meg beleélni magunkat a helyzetébe”.

Akkor talán az is kiderül, ha a beteg esetleg épp azok közé tartozik, akik nem tudják kiváltani a gyógyszert. Akiknek inkább adni kell, mintsem velük megvetetni.
Akiknek egy jó szó mindennél többet ér.

Akkor talán nem csak egy szubspecializált szakterület szűk szelete, egy beteg szerv lesz a fontos, hanem maga a beteg. Az ember a maga panaszaival, kérdéseivel és esendőségével, amellyel egy ugyancsak panaszokkal, kérdésekkel teli, ugyancsak esendőtől, egy másik embertől kér segítséget, vagy akár csak tanácsot. Egy embertől, aki mellesleg a gyógyításra esküdött.

steierhoffer.blogspot.com/

@Dr.laikus PhD: háj evribadi! Üdv mindenkinek, Neked és a zsebibabáknak külön is!
Felüdülés volt 3 hetet internet és az itthoni gondok nélkül tölteni, de már hiányoztak ezek is, és hiányoztatok Ti is!
Érdekes az idézett cikk, egyebek mellett szép emlékeket is felidézett. Magyar Imre a hetvenes évek elején engem is tanított az egyetemen, különleges kisugárzása volt. Nemcsak szakmai tudást, fortélyokat tanulhattunk Tőle, hanem orvosi-emberi viselkedésmódot, fogékonyságot a jóra és a szépre, a szakma iránti alázatot, a beteg ember (általában az ember) tiszteletét, az együttérző szeretet művészetét is. Elképesztően művelt volt, legalább öt nyelven beszélt folyékonyan, az irodalom és a művészetek iránti rajongása (és ezirányú tudása) legendás volt. Orvosgenerációk tanultak az általa (szerzőtársával, Petrányi professzorral közösen írt) 3 kötetes enciklopedikus műből, a Belgyógyászat alapvonalai-ból. Szépirodalmi munkássága külön recenziót érdemelne. Igazi reneszánsz ember volt, egyike az utolsóknak... Anna lányát is még az egyetemről ismertem, minden szavával egyetértek, hozzátéve, hogy azt az orvosideált, amiről ír, és ami a betegek jogos elvárásának megfelelne, a mai körülmények között nem tudjuk, nem lehet maradéktalanul megvalósítani.
Nemcsak, sőt nem elsősorban szubjektív okokból, hanem a rossz munkakörülmények, a túlterheltség és túlhajszoltság, pénzhiány, egzisztenciális gondok, megfelelő életpálya-modell hiánya, stb., röviden: a rosszul struktúrált és szervezett ellátórendszer és alapvetően a rendkívül alacsony GDP arányos ráfordítás miatt.

Az elmult napokban minden regisztrált magyar orvos levelet kapott egy fejvadász cégtől, melyben skandináv országokba toboroznak szakorvosokat
( minden szakmából, többek között háziorvosokat is). Ingyenes nyelvtanfolyamot kinálnak még a családtagoknak is, a nyelvtanfolyam idejére ösztöndíjat, utazási és lakhatási költségek megtérítését, később határozatlan idejű munkaszerződést, "versenyképes" fizetést (kezdő szakorvosi bér átszámítva brutto 1,5-1,8 M FT/hó), szakmai előmeneteli lehetőséget, jó munkakörülményeket, ügyeletre külön díjazást, gyermekeknek óvodai és iskolai elhelyezést stb.
Attól tartok, sokan el fognak menni, az itthon maradók (és a betegek) helyzete pedig még rosszabb lesz.
Quo vadis, medicina?
Quo vadis, Hungaria?

@tódór piroska:

Isten hozott kipihenve! :)

A cikk nem csak a magyar valóságról - sőt arról alig beszél.
A világban lévő orvosi specializációról, az állam, vagy a biztosítók felé történő elszámolási (adminisztratív) kötelezettségről és az ebből adódó kiüresedett orvos-beteg viszonyról is szól.

Boldogasszony országunk helyzete speciális. A perifériára szorult orvos és ezáltal beteg kiszolgáltatottsága már kriminális.
Nektek nyilván jobb lesz (megérdemlitek), hogy mi mit csinálunk az még kérdés.

Nem számítok semmi jóra sajnos a betegoldalon, de az itt maradó orvos a beteg kiszolgáltatott értetlensége és agressziója miatt fog, ha tud világgá szaladni. :(((

@tódór piroska: Üdv itthon :)

Én aggódom, és bármennyire is szeretném, sajnos nem tudom megváltoztatni ezt a helyzetet. De már gondolkodom egy varázslóiskolán...

@tódór piroska:
Üdv., Isten hozott...
Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita...
Vajha igaz lenne...
:(

@tódór piroska: Üdv újra a ringben :)

@tódór piroska: Szervusz Piri néni, jó újra itt látni :)

@Rui Blaaz:
Mi van, Rui Blaaz?
Talán hiányzom?:(

Sziasztok, szinte állandó olvasó vagyok, de ritkán szoktam írni.

Nos, nem tudom, mi történt, nem voltam ott, de az életből tudom, hogy a rossz kommunikáció, a félreértés milyen sok esetben okoz bajt.

Leírom az én legutóbbi esetemet, ami pszichiátrián történt és nem én voltam az aki félreértett, hanem a doktornő.

Benn voltam már 4 napja és nagyon vártam, hogy jöjjön egy orvos, akivel beszélgethetek. Jött is -egy fiatal doktornő -akit már ismertem és nagyon kedveltem és ma is kedvelek - kedvesen szólt, hogy menjünk. Én éppen indultam volna a mosdóba -ő is látta ezt, ezért megkérdezte, hogy indultam valahova? Én meg mosolyogva mondtam, hogy nem érdekes, ezt a húsz percet kibírom. Nos ez a kulcsmondat. Egyrészt akkor és ott azonnal éreztem, hogy egy pillanatra megdermedt a levegő és doktornő is kicsit másképp viselkedett, mint máskor, de annak tudtam be, hogy nyilván én vagyok túlérzékeny és nem kérdeztem rá.
Másnap reggel vizit. A főorvosnő -akit szintén kedvelek, még most is - meglehetősen píkirt stilusban beszélt velem és mondta, hogy jó, akkor visszakapom a gyógyszereimet, amiket én akarok és pénteken, ahogy kértem mehetek haza. Én nem tudtam hova tenni a hangnemet, hiszen emlékeim szerint semmivel nem szolgáltam rá. Megvártam a vizit végét és azt is, hogy a vizitet megbeszéljék, mikor kijött a főorvosnő a konzultációról, odamentem hozzá ésmegkérdeztem, hogy mondja már meg, miért volt velem ilyen ellenséges?Hozzáteszem itt már a normálisnál jobban ki voltam borulva -nem véletlenül voltam akkor pszihiátrián - és majdnem sírva kérdeztem tőle. Erre ő, nincs ideje, sok a dolga. Kértem, hogy akkor mondja meg mikor tudunk beszélni. Ő erre annyit mondott nem ellenséges velem, de itt én diktálok, akkor úgy lessz, ahogy akarom. No erre aztán végképp elszakadt bennem a cérna és már sírva kérdeztem: Én diktálok? Miben? De válaszra sem méltatott, hanem elment. Én - igen, nagyon gyerekes módón - nem bírtam magammal kirohantam az udvarra, elbujtam egy sarokba és csak zokogtam. Aztán jött egy fiatal doki -gondolom jelezték neki, hogy valami nem ok velem - megpróbált beszélni velem, de éreztem, hogy valami nem kerek és a beszélgetés után semmivel sem lett jobb.
Ugyhogy utána órákig gondolkodtam a dolgokon, próbáltam visszagondolni az elmúlt napokra és egyszer csak beugrott a legelején beírt jelenet és mondat. Azonnal tudtam, hogy itt egy hatalmas félreértés történt. A doktornő úgy értelmezhette a mondatomat, hogy én nagy kegyesen rászánok húsz percet -ezt teljesen jogosan sérelmezte, hisze tényleg elég nagy tiszteletlenség lett volna tőlem, elmondta a főnökének, aki ezek után szintén jogosan (bár szerintem szakmailag nem helyesen kezelve adolgot) úgy érezhette, olyan a fogadj isten, amilyen az adjon Isten. Pedig az én mondatom azt jelentette -és a gesztusaim, a mosolyom is ezt tükrözte vissza -, hogy örülök, hogy beszélhetünk, nem akarom feltartani a doktornőt. A húszpercet meg azért tettem hozzá, mert már tudom, hogy ennyi szokott lenni egy beszélgetés időtartalma. Mikor erre rájöttem, megkerestem a főorvosnőt és mindezt elmondtam neki. (nem volt egyszerű, mert elzárkozott először ez elől a beszélgetés elől is, de én már zokogtam,mnt egy óvodás gyerek és ha akarta, ha nem én belekezdtem).
Onnantól kezdve, megváltozott minden. A főorvos asszony is megint kedves lett, érdeklődő és a személyzet is. Amit a mai napig hiányolok: a fiatal doktornővel nem tudtam beszélni, ő vagy tudatosan zárkozott el előle, vagy tényleg olyan sok dolga volt, hogy nem ért rá vagy alapvetően neki ez nem is volt olyan fontos. Nem tudom, ez mindegy is.
a lényeg: egy félreértés egy mondat , hangsúly helytelen értelmezése nagy érzelmi viharokat tud kiváltani.

Ettől persze lehet, hogy a doki szimplán tuskó volt.
Kösz, hogy elolvastatok.

@Lerooy:

Mi tagadás,hiányoltunk.
Mi lett a régi neveddel?

Szia sztrugackij, és köszi.:-) A Leroi név megszűnt, helyette ez a "ráncfelvarrt" változat tért vissza. Amit nehezményezek az, hogy itt kemény személyeskedő kommentek maradnak bent mostanság, ráadásul kilépettnek vélt kommentelők róvására. Amúgy jól vagyok, épp rövidke szabadságon.

Remélem nem rám célzol!
Már régóta csak olvasgatni járok ide,meg nem is szeretek kibeszélni valakit,ha az illető nincs itt(tudom, előfordult,de nem vagyok büszke rá).
Amúgy is ,ahogy látom ,a moderátorok szigora nem enyhült.
Mindenesetre,isten hozott!

@sztrugackij:
Nem Rád célzok, dehogy!
A régi csörtéink ideje lejárt és mint régi kedves kommentelőtársat, én is barátsággal üdvözöllek!
Ebben a posztban szólt be valaki nekem, a "traumás löroj"-nak, amit a "moderátori szigor" egy elnéző mosollyal nyugtázott.
Amúgy fáklyásmenet lenne részemről az ügy, de egyszer már kilépett posztolóként így egészen más megvilágítást kap...
Kellemes szép napot Neked!

@kutykuruty: Na, ennek aztán nem volt se fóle se farka! Te most köztünk élsz????? Isten úvd Angliát! ( na meg minket)