Nem élte volna meg a következő napot

2011.07.23. 06:00

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Tisztelt Praxis blog!

Olyan helyzetbe kerülte a családunk pár hónappal ezelőtt, amiről eddig még csak nem is hallottam senkitől, el sem tudtam volna gondolni, hogy a 21 században ilyen előfordul. Nagymamám sajnos elég rég óta orvosi ellátásra szorul, több komoly betegséggel kell élnie. Többek között cukorbeteg, a szívével is gondok vannak, ehhez jött hozzá az Alzheimer kór. is sajnos. Kezdetben csak annyit vettünk észre, hogy szegény nem emlékszik olyan dolgokra, amikre előtt világosan emlékezett, mindent elfelejtett. Azt hittük, hogy ez csak a szokásos öregség egyik tünete, de amikor kezdett ijesztő szintre emelkedni a helyzet, akkor megállapították a betegséget. Sajnos napról napra romlott az állapota, idén tavasszal már minket sem ismert meg, sem a az édesanyámat.

Azt mondják a baj nem jár egyedül, sajnos ezt mi is megtapasztaltuk. Szegény nagymamám egy csúnya tüdőgyulladást kapott február közepén, a mentők vitték kórházba.Ott aztán igazán szomorú és lesújtó állapotokkal találkoztunk. Nem tudom Budapesten milyen a helyzet a kórházakban, nálunk tényleg ijesztő. Minden nap látogattuk nagymamámat, így saját szemünkkel láttuk, hogy az egészségügybe mennyire kevés a pénz. Azt viszont nem értettük, hogy miért nem figyelnek jobban a tisztaságra, higiéniára és hogy miért ellenséges mindenki a betegekkel és velünk, a hozzátartozókkal is. Mi igazán nem tehetünk arról, hogy ilyenek az állapotok.

Február 24-én aztán újabb szomorú tapasztalattal lettünk gazdagabbak.Amikor délután bementünk a kórházba, a nagymamámat nem találtuk az ágyában. Azt hittük, hogy szegény meghalt, szörnyűséges érzés volt, anyukám sírni kezdett. Amikor kérdeztük a betegtársait, hogy mi történt értetlenkedve néztek, azt mondták, hogy még kora délután kiment a mellékhelyiségre egyedül, azóta nem jött vissza, de nem nagyon figyelték, mert voltak bent látogatók, nagy volt a mozgás, fel sem tűnt nekik. Elkezdtük keresni, kérdezgettük a nővéreket, az orvosokat, senki sem látta.Elképesztő volt, mintha a föld nyelte volna el, senki sem tudott róla. Felhívtuk a rendőrséget, bejelentettük az eltűnést, személyesen is be kellett menni.

Három teljes napig kerestük, keresték a rendőrök, ismerősök, rokonok, végül a kórháztól jó pár kilométerre találták meg egy erdőben, ott feküdt, az állapota válságos volt, kiszáradt teljesen, azt mondták, hogy nem élte volna meg a következő napot. Nagyon örültünk, hogy előkerült, de nagyon aggódtunk érte. A kórház azonban olyan minősíthetetlen módon viszonyult az egészhez, hogy olyant még nem látott a világ. azt mondták, hogy nincs az egészben semmi felelősségük, vizsgálatot sem indítanak, mi pedig jó lesz, ha nem teszünk semmilyen lépést, ők mossák kezeiket, még ők fenyegettek minket, hogy pert indítanak ellenünk rágalmazás miatt.

Egy demens idős nő nem tűnik fel senkinek, hogy csak úgy kimegy a kórházból, amikor röpködnek a mínuszok, és nincs más rajta, csak a pizsamája.? Nem kezdik el keresni, amikor a vizitnél nem találják, és nekünk sem szólnak? Végezetül utána fenyegetőznek és hárítanak, mondván ők semmiről nem tehetnek, mi meg jobb, ha ebbe beletörődünk.Csak egy hajszálon múlt az élete, egy nap és ma már nem lenne köztünk és ez senkit se érdekelt. Budapesten gyógyították meg ezután a trauma után, a helyzethez mérten most jól van, csak sajnos egyre jobban épül le szegényke és az Alzheimert nem tudják gyógyítani. Mi pedig igyekszünk a hátralevő napjait megszépíteni, amennyire tudjuk és segíteni, hogy kiheverje ezt az egész borzalmat.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ezegylehetetlenember 2011.07.23. 07:02:46

Sajnos az Alzheimer betegség az ilyen.A várható élettartam általában 3-15 év. Mivel tüdőgyulladásra volt kezelve, nem feltételezem, hogy a tüdőosztályon, vagy a gerontopszichiátrián, ahol zárt osztályról lévén szó, megggátolható, hogy a beteg kimenjen csak úgy az osztályról. Kora délután, meg már nincs vizit, azt reggel, kora délelőt tartják. Ha meg látogató idő van, akkor tárva, nyitva van az osztály,bárki ki és bemehet. Olyankor szoknak eltünni a leggyakrabban a laptopok, mobilok, pénz, meg az emberek is sajnos. Nagyon sokat jelent az emberek közömbössége is, elképzelhető, hogy a néni pizsiben megy az utcán, valszinűleg nem kérdezte meg őt senki, semilyen járókelő nem akadályozta meg, ha kérdezték, ki fia, lánya, nem tudhatott válaszolni a demenció végett. Elbolyongott, legyengült. Látom a dokik viszont jó munkát végeztek, ha így kikúrálták a tüdőgyulladást, hisz 3 nap a téli idöben a szabad ég alatt nem semmi teljesítmény.
Az ,hogy ilyen idős elbolyong, az otthon is megtörténhet, elég egyszer nem kulcsra zárni az ajtót, és a néni még a villamosra, vonatra is felül ismeretlen uticéllal.
Ami a korházban történt maximum a portás, biztonsági őr hibája, ha van olyan a korházban. Nem az eü-s dolgozóké. Kórházban nincs létszámolvasás, a kompenzált betegeket pedig látogatási idő alatt nem ellenőrzik, olyankor a hozzátartozók sóhaját-bánatát orvosolják a nővérek, vagy a hatalmas adminisztrációval hadakoznak.

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog