A teremtés csodája

2011.07.10. 06:00

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 


Helló,

 

Laikusként kedvelem a blogot, főleg a kommenteket. Sokat lehet megtudni belőlük és szórakozni rajtuk.Betegeskedő típusú ember vagyok. Semmi halálos, de magam és családtagjaim jó pár (valós) kórja miatt nem kevés orvossal találkoztam szerte az országban. Alapvetően pozitívak a benyomásaim a magyar orvoslásról. Illetve inkább realisták; valahogy úgy képzelem, hogy a magyar egészségügy a beteg szempontjából=nagyrészt lepukkant környezet+jó szaktudás+leharcolt, stresszelt személyzet+minden értelmes (!) dolog elérhető, ami a világon létezik. Én erre alapozom az elvárásaimat a magyar egészségüggyel szemben és nem is csalatkozom.

 


Persze voltak negatív tapasztalataim, főleg kommunikáció területén. Engem is bocsátott már el mobiltelefonáló orvos a rendeléséről integetéssel, de nem vettem fel, sokat segített. Volt olyan is, hogy TB rendelésen, munkaidőben, kifejezetten a személyemnek szóló aljas politikai megjegyzéseket tett az orvos az asszisztencia jelenlétében. Mit tehetek? Kitámolyogtam és nem megyek hozzá többet (furcsa módon, ő is sokat segített korábban, még azt is hihettem volna, hogy a "betege" vagyok, persze mint látszik, nem).


Most viszont egészen másról szeretnék írni és előre szólok, szentimentális lesz. Gyermekem programozott császárral született, farfekvés miatt. Sok feszültség volt bennünk, a fogadott orvos a császárt az utolsó héten természetes szülésre akarta változtatni (korábban ő javasolta a császárt és soha nem merült fel annak megváltoztatása), merthogy "mi az már, hogy Amerikában a gyerekek 2/3-a császárral születik, nálunk a gyerekek harmada, míg Ukrajnában(!) alig". Ebben a helyzetben szükség volt a határozottságomra, ami a kockázataink csökkentésére irányult (na, biztos leoltanak majd, hogy egy műtét mennyivel kockázatosabb, mint egy természetes folyamat. Hát nem.), viszont feleségemben megtört a harmónia, amivel a "szülést" várta.


Mindegy, kaptunk egy reggeli időpontot, bevonultunk. Aznap éjjel az orvos ügyeletben volt, front,  jó pár szülés, de reggelre kiürült minden. Szó szerint, csak mi vártunk szülésre. Lehet, hogy az orvos is "nyújtott" egy kicsit a műszakján. Én a szülőszobában vártam a feleségem, aki a műtőben volt. Tudtuk, hogy kettőnk közül én fogom látni először a kislányomat. Izgultam. Nyílt az ajtó, fiatal, szőke nővér lépett be, karjában a gyerek. Letette a "kredencre". Megpillantottam a lányom. Nyöszörgött és remegett. Az apámra hasonlított. Furcsa volt.


A nővér odahajolt hozzá, csupa mosollyal az arcán köszöntötte a világban. Nem emlékszem, mit csinált, csomagolgatta talán, nyilván, amit ilyenkor kell. Én csak annyit érzékeltem, hogy rengeteg szeretettel és örömmel foglalkozik a lányommal. Becézgette, mintha ő volna az édesanyja. Mintha ez lenne az első szülése a szakmai életében, vagy a pályafutása csúcsa. Mintha az én gyerekem lenne az egyetlen újszülött a világon.


Kiment, én egyedül maradtam a lányommal. Tovább méregettem.


Akkor bejött az orvos. Széles mosollyal a karjába vette. Ugyanazzal az őszinte örömmel foglalkozott vele, mint a nővér. Mintha neki is ez lenne az első szülése, vagy a legnagyobb szakmai sikere. Vette a fáradságot, a műszak és a műtét után bejött a szülőszobára, hogy megnézze a lányom. "Apuka, fogja meg a lányát!" Ő adta a kezembe, addig nem tudtam, nem is mertem megfogni.


Egészen különleges élmény volt. Minden szakmának megvannak a trükkjei, hogyan lehet "megfogni" a vásárlót, de meg vagyok győződve, hogy ezek az emberek nem szerepet játszottak. Azóta sem láttam őket.


Valószínűleg az a munkájuk jutalma, hogy újra és újra átélik a teremtés csodáját. Ha tíz szülésük van egy nap, akkor tízszer, anélkül, hogy rutinná válna, belefásulnának. Nincs még egy ilyen munka a világon. Utólag végiggondolva, semmi különleges nem volt a helyzetben, tehát valószínűleg mindenkivel így foglalkoznak. Én bizonyosan egészen különlegesnek és ünnepélyesnek éreztem a lányom érkezését. Felejthetetlen marad.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztrugackij 2011.07.10. 13:49:51

Ismerem ezt az erzest,mindket gyerekem szuletesenel ott voltam.
Mondjuk en az a tipus vagyok,hogy az ilyen pillanatokat nagyon nehezen tudnak elrontani.
Erdekes,hogy a tarsasag leendo apukait probaltam rabeszelni az aktiv reszvetelre,de rogton dobalni kezdtek!

sárga nyúl 2011.07.10. 15:59:32

Aranyos. :) Férjem bent volt a szülésemnél, de azt mondta, soha többet... pedig csak egy kicsit kellett masszírozni a derekamat. Úgy 16 órán keresztül. És csak kicsit sikítottam, az ablaktáblák egyben maradtak, csak a szülésznő süketült meg.

thbogyó 2011.07.10. 16:34:32

@sárga nyúl: ez giga like :) Én azzal botránkoztattam meg mindenkit, hogy 90% erősségű fájásoknál folyamatosan vigyorogtam. Aztán jött a sírás, mikor közölték, hogy császár lesz... Elvileg úgy volt, hogy a férjem bejöhet a császárra a műtőbe, de a dokim férjem folyamatosan halványodó arcát látva közölte, hogy talán jobb, ha apuka kint marad, de majd Ő babázhat először :) Így is lett, s neki is felejthetetlen élmény volt, mikor először a karjába vehette a rózsaszín, visító kis csomagot - az Ő kicsi lányát :)

sárga nyúl 2011.07.10. 16:40:35

@thbogyó: Velem egy időben szült egy 19 éves lány, szintén csupa mosoly, 1 percesekkel még vidáman sétálgatott. Én annyira paráztam a császártól, hogy előre kikötöttem a dokinál, hogy legyen ügyes, nem kell császár! Viszont itt nem mehetett be apuka a műtőbe. Szerintem jobban járt, hogy kint maradt a férjed. Nálunk is apa kapta meg először a kisbékát. :)

VaTi 2011.07.10. 19:49:08

Az én férjem is bent volt velem, szegény, a végén elájult a fáradtságtól. Felfektették a szomszédos szülőágyra pihenni :)

thbogyó 2011.07.10. 21:03:53

@VaTi: Elképzeltem, s most mosolygok :) :) Legalább nem unatkoztál :) Nálunk szerencsére eddig nem fajult el a dolog. Viszont öcsém arcát sohasem fogom elfelejteni, mikor a fia születése után kitámolygott a szülőszobáról, egyenesen a nyakamba borult, zokogott, mint egy kisgyerek, s folyamatosan azt hajtogatta, hogy "senki nem mondta neki, hogy ennyire csodálatos dolog a születés"

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.07.10. 22:54:58

"Akkor kiabált volna , amikor megcsinálták a gyereket!" konkrétan melettem mondta ezt a doki az épp szenvedő nőnek...
Az én dokim meg annyira várta, a teremtés csodáját, hogy izgalmában elment focimeccset nézni:) szerencse, hogy akkor jött a szülésznőváltás, aki ordítva hívta össze a bandát, hogy császár, kritikus a baba állapota. ez kb, a doki távozása után 10 percel...

KAR-TON-HAL 2011.07.11. 10:04:45

Mindkét gyermekemnél ott voltam, császáros szülés után elsőként láttam meg őket. Felejthetetlen. A párom már bánja, hogy végig aludta az egészet.

2011.07.11. 12:04:11

Bájosan megírt történet. Amit követendőnek tartok a leendő panaszkodó kismamáknak, a lényegre koncentráljanak, ne arra, hogy ki nézett csúnyán rá. Sok problémám volt nekem is a kórházban, de felejthető mindegyik, mert a lényeg az a kicsi, besárgult, (bár nekem a legszebb)nyöszörgő, néha rémisztően ordító baba volt. A többi nem számít. És valóban van sok olyan kórházi dolgozó, aki minden kis jövevénynek láthatóan örül, pedig naponta többször is látja. De ha láthatóan nem örül, az sem baj. Elsősörban a szülőnek kell örülni.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.07.12. 19:05:30

Corhazi, sacmai sempontoc serint therapias ococ nem alltac fenn, amiaert seretettel kellett volna phoglalcozni a patienssel az adotth situatioban. Erre phelhivtam a collegacat, a ioevoeben ien actioctol tartozcodni phognac.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása