A rendszer nem ad semmit a pénzemért

2011.07.05. 06:00

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt Praxis Blog!

Én egy kérdéssel szeretném kezdeni a bejegyzésemet. Vajon az embernek milyen vizsgálatokhoz van joga 24 év becsületes TB és egészségügyi járulék fizetése után?

 

A Szent László kórház ambulanciájánál, a hematológián, éppen most utasítottak el azzal, hogy az általam vázolt indikációval nem végzik el nálam támogatottan az Antitrombin III vérvizsgálatot, ami a trombózishajlam miatt kellene.Ugyanis elmúltam 40 éves és egy nőgyógyászati probléma orvoslására fogamzásgátlót kellene szednem. Ez ugye egyes orvosok szerint már önmagában is rizikófaktor (többen meg is ijesztettek a trombózis lehetőségével, sőt leszidtak felelőtlenségemért, amiért szedem), ám léteznek olyan vizsgálatok, ilyen az antitrombin III, ami még inkább segít kiszűrni a rizikót.

 

 

Jeleztem azt is, hogy egyszer már elkezdtem fogamzásgátlót szedni, akkor egy hónap után elvégezték nálam ezt a vizsgálatot, akkor az alsó határon volt az értékem. Orvosi javaslatra most a fogamzásgátló szedése előtt is meg akarták nézni, milyen értéken mozog, mert ebből a kettőből lehet következtetéseket levonni, orvosom szerint ugyanis az alsó érték a gyógyszer mellett nem feltétlenül kizáró ok, a gyógyszer nélkül az lenne. (Teszem hozzá a genetikai vizsgálatot is elvégeztetem, saját költségen.)


Erre mondták nekem a telefonba, hogy ilyen indikációk mellett nem végzik el nekem ezt a vizsgálatot, mert erre nincs kapacitásuk, és még nem volt trombózisom.

Ha én ezt meg is értem, kérdezném, hogy akkor mire van kapacitás? És hol? Nekem sem volt mindig kapacitásom fizetni az egészségügyi járulékokat, mégis megtettem, még akkor is, mikor nem volt munkám és szinte csak erre kerestem meg a pénzemet.Mégis, azt veszem észre, hogy ez sehol szinte semmit nem ér. Lassan ott tartok, hogy minden miatt magánrendelésre kel mennem plusz pénzért (és nem kevésért), mert egyébként nem foglalkoznak velem, nem kapok időpontot, csak fél év múlva, és nem végeznek el vizsgálatokat, mert nem indokolt. Elhangozott már olyan érv is, ahhoz a betegséghez, amihez a vizsgálatot elvégeznék, én még fiatal vagyok. Biztos bennem van a hiba, ha ez nem nyugtat meg.

A nőgyógyászati problémám miatt magánorvoshoz járok (voltam nem magánorvosnál is, de sajnos nem voltak jó tapasztalataim), így sajnos minden vizsgálat pénzbe kerül. Az is, ami nem a nőgyógyász kompetenciája, de mivel ő nem tud beutalót adni, magamnak kell kinyomoznom, hol is végzik el az általa javasolt vizsgálatokat. De most már nem nagyon bírom anyagilag, és mivel elhangzott az "ítélet", a bajomon vagy a fogamzásgátló segít vagy együtt kell élnem vele.

Az egészségéért felelős emberként megpróbálnám kivizsgáltatni magam, megelőzni a bajt, és bár mindig azt hallani, a prevenció fontos, sőt olcsóbb, mint a betegséget gyógyítani, erre még sincs módom.

Ezek után csak arra lennék kíváncsi, miért is fizetem az egészségügyi hozzájárulások nem kis összegét, ha az a rendszer, amibe befizetem, nem ad semmit a pénzemért?Köszönöm, ha bárkinek bármilyen ötlete van. Én komolyan nem tudom mit tegyek. Illetve de, kifizetem ezt is a saját pénzemből, csak tényleg nem vagyok most olyan anyagi helyzetben, hogy ezt lelkiismeret furdalás és nagy sóhajok nélkül tudnám megtenni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2011.07.05. 06:48:09

@VaTi:

Ahogy én értem magán orvoshoz jár.
Beutalót TB térítésre nem adhat.

Zavaros nekem is.
Azt képzelné talán bemondásra csinálnak vizsgálatot, mert járulékfizető?

Még talán a szokott üzengetés.
Harcolja ki a CT vizsgálatot... hehe

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.05. 07:05:49

@bakela: Ezek nekem eszembe sem jutottak!!!!!!!!! Idd meg a kávét és meg sorold a többit is. Valamiért azt hittem, hogy a befizetett tb-t csak a gyógyításra használják. Hiába no, szőke liba vagyok.

VaTi 2011.07.05. 07:07:26

@Dr.laikus PhD: Na, ez így érthető. Most hirtelen utánnaolvastam guglin és tényleg. Eszerint van egy olyan rendszer (most ezt lehet minősíteni, de attól nem változik), hogy magándoki nem utalhat be tb támogaott vizsgálatra. Annyi történt, h a rendszer az előírás szerint (mondom, ezt lehet minősígetni) működött. Szóval a megoldás mindössze annyi lenne, hogy a posztoló elmegy egy "sztk-s" rendelésre (ok, nincs jó tapasztalata, de mondjuk keres egy megfelelő orvost, vagy egyszer kibírja), az tud neki beutalót adni tb támogatottam, és a kérdés megoldva? Vagy azt is olvastam, hogy ilyenkor a beteg a háziorvosától (ha az jogosult ilyen vizsgálatra beutalni) kikuncsorogja a beutalót és támogatott lesz.

VaTi 2011.07.05. 07:08:37

Ezen a linken találtam erről a témáról beszélgetést: www.deregulacio.hu/portal/temak/50/maganpraxis-es-tovabbutalas

P75 2011.07.05. 07:25:33

amikor engem a nogyogyaszom elkuld vizsgalatokra, az ugy megy, hogy a haziorvosomhoz megyek beutaloert. Szerintem a posztirot beutaloval egyutt hajtottak el.
Van egy sztorim, most jut eszembe (NEM szeretnem posztkent viszontlatni): anemia kivizsgalas x-edik allomasakent elkuldtek a Honved kh hematologiajara. Mig vartam olvasgattam a tablakat: orszagos haemolysis kozpont... Akarmit is jelent, jo kezekben vagyok. 7-re mentem, fel8-ra volt idopontom, elso voltam. 10-kor kerultem be, amikor miutan minden elszamolasi papirt alairattak velem, sajnalkozva kozoltek, hogy verzesi idot nem tudnak nezni, mert elromlott a stopper es nem mernek szolni a tanar urnak, mert uvoltozni fog veluk.

SusanneF 2011.07.05. 07:28:11

Kedves Posztíró!
Ha rendszeres olvasó vagy itt,akkor tudhatod,hogy ez a téma véres posztó....
Egyébként biztos van megoldás....

Fearzone 2011.07.05. 07:31:57

Vagy a postoló keres egy normális magándokit. Tudom a nőgyógyász nálunk kényes kérdés, de a legtöbb doki nem csak magánrendelésben praktizál. A reumatológusomból indulok ki aki simán megírta a beutalókat, csak "úgy csinált" mintha nem magánrendelésen lennék, hanem bementem volna az sztk-ba...sőt még az időpontokat is ő kérte, hogy ne keljen fél évet várnom egy vizsgálatra.

Fearzone 2011.07.05. 07:35:39

@P75: Nem beutalóval küldik el: "de mivel ő nem tud beutalót adni, magamnak kell kinyomoznom, hol is végzik el az általa javasolt vizsgálatokat. ".....így valóban el fogják zavarni sajna.

VaTi 2011.07.05. 07:53:34

mondjuk engem kicsit piszkál a posztoló hangnem is azért. Persze, most nem végeztek el egy vizsgálatot, és ott van az is, amit bakela ír a befizetett tb szélbe szórásáról. DE! Ha a posztoló már járt eddig is orvosokhoz, vizsgáltokra (ez derül ki az írásából), ha már végezték el nála ezt vérvizsgáltot, meg ha pl 40 éves nőként már szült is, meg még ki tudja mi minden, ha ilyen nőgyógyászati problémái vannak, akkor már elég sok mindent kapott a pénzéért. Ok, lehet azon morogni, hogy EZT MOST miért nem, de
1: mint kiderült, oka van, mégpedig az, h magándoki nem írhat tb támogatott beutalót
2: azt leírni, hogy SEMMIT nem kapott a 24 év befizetéséért, csúnya mártírkodás

P75 2011.07.05. 07:54:03

@Fearzone: igazad van, de nem így értettem. Valószínűleg csak telefonon érdeklődött és már telefonon elzavarták. Emlékszem, anno hónapokba telt, mire sikerült megtalálnom a BRCA1,2 vizsgálat megejtésének az ingyenes módját. Nem a beutaló volt a szűk keresztmetszet.

Bikli néni 2011.07.05. 07:58:40

Ajjaj... fizetem a tébét. Kedves posztoló, drukkolok, hogy ne legyen trombózisod, de arra készülj fel, hogy a kommentektől ma megrokkansz. Fizetem a tébét szövegért itt lincselés jár.

VaTi 2011.07.05. 08:18:47

@Bikli néni: há még ha azt is beleírta olna, hogy "pedig az orvosok felesküdtek hepihippora, aki a szent totemállatuk, hogy minden nap 36 órát ügyelnek ingyé" :)

El Visco Stello (törölt) 2011.07.05. 08:23:13

Ha jól értem, akkor a privát orvosnak a pontos diagnózisához információra(labor) van szüksége. Ez úgy megy, hogy az orvos leveszi a vért, elküldi bérlaborba(ahová akarja) kifizeti(költség) és felszámolja a páciensnek. Az úgy nem megy, hogy a költséges vizsgálatokat a magándoki állami helyeken csináltatja ingyé, a páciens meg neki kifizeti. Nehogymá ő tollasodjon a tébén.
Most vagy felajánlotta a páciensnek a labort, csak a páciens akar olcsósítani, hogy maga szerzi be az eredményeket, vagy az orvos nem tudja elvégeztetni. Akkor meg olyan orvos is.

Mifelénk ezt híjják zavarosban halászásnak.

A fogorvosin kívül szinte alig van magánpraxis, amelyik így, vagy úgy ne nyúlná le a tébét úgy, hogy az állami infrastruktúrát használja saját zsebre.

A posztolónak meg dönteni kell: Vagy privát gyógyíttatja magát - és kifizeti annak minden költségét - vagy megy az otiba.

El Visco Stello (törölt) 2011.07.05. 08:32:35

@VaTi: Vativati, úgy látom, számítasz rá, hogy egyszer beteg leszel. Mentsd el ezeket a kommenteket, még jól jöhetnek!

bakela 2011.07.05. 08:49:40

@batgirl:
Az idősotthonok fenntartását is hozzácsapják.
Kérdés: milyen alapon?

2011.07.05. 08:54:48

Hát jó lenne, ha a posztoló megjelenne, ahogy nem szokott, és felhomályosítana minket, milyen beutalóval ment laborba, vagy nem is volt beutalója, de akkor meg miről beszélünk? A laborok beutalóval dolgoznak, és elvégzik azt, ami a beutalón szerepel. Én így tudom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.05. 09:06:25

@bakela: Az egész felsorolásodra kérdezem, hogy, milyen alapon?????

Bikli néni 2011.07.05. 09:08:54

@VaTi, ugyan! Értelmes posztoló, aki látogat minket, tudja, mit nem szabad leírni. Csekély értelmű medvebocsok nem tudják, mijaza hipotalamuszi eskü :-)

marand22 2011.07.05. 09:21:59

Who should be tested?
thrombosis before age 50
idiopathic thrombosis
recurrent thrombosis
atypical localization of venous thromboembolism
positive family history
neonatal thrombosis
No evidence:
preoperative screening
pregnancy
before oral anticoncipient use – only if there was: - pos. fam. history
- earlier thromb. events

Forrás: www.szote.u-szeged.hu/clab/pdf/2011/KA831/KA831-03.pdf

Azaz szakmai alapon nem indokolt az elvégzése. Tessék kifizetni (egyébként 3000 HUF az ára, forrás: webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:h4zkjJuvmZ0J:sztgellert.hu/arlista/laborvizsgalat+antithrombin+III+meghat%C3%A1roz%C3%A1s+%C3%A1ra&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a&source=www.google.hu).

Dr.laikus PhD 2011.07.05. 09:23:30

@batgirl:

www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,35161&_dad=portal&_schema=PORTAL

A törvényt mér elég régóta foltozgatják, elvesznek és hozzáadnak.

Egy biztos, hogy nem fedezi a befizetés (soha nem is fedezte) az ellátások körét, kellett az állami támogatás. A tervezés során be is tervezik.

"Az Egészségbiztosítási Alap 2011. évi költségvetésének előirányzott bevételi
főösszege 1 370 068,7 millió forint, kiadási főösszege 1 468 225,0 millió
forint, a költségvetés egyenlege -98 156,3 millió forint. A költségvetési
tervezés 1,9 százalékos bruttó bér és keresettömeg-növekedést, valamint
3,5 százalékos fogyasztói árnövekedést előrevetítő makrogazdasági paraméterek
alapján történt."
e-alap - ezt üsd be a googl-ba.
Linux alól nem tudok hivatkozni, pdf, az első megjelenő sor. :(((

Dr.laikus PhD 2011.07.05. 09:28:00

@bakela:

Az idős otthonokat én nem látom, de az egészségügyi ellátásuk az tényleg a tb terhére megy - szerintem teljes joggal.

Recipére kapják a gyógyszert az ellátáson felül fizetik, kórházi ellátás az tb ellátás szerint ha szükséges.
A többi benne van általában az otthon ellátásának a körében. A havi orvosi vizit - orvost az otthon biztosít és ő is fizeti.

marand22 2011.07.05. 09:30:36

Bocs, a második forrás végén a zárójel nem kell.

marand22 2011.07.05. 09:32:52

Ha valaki nem tudna angolul. Fogamzásgátló szedése előtt az antithrombin III meghatározása nem indokolt, hasznára NINCS BIZONYÍTÉK !!!

Leroi 2011.07.05. 09:35:02

Az óvodást a szülei majdnem naponta ajándékokkal halmozzák el, szülinapjára, névnapjára hatalmas torta és majdnem életnagyságú macik, babaák sokasága, minden hétvégén állatkert, vidámpark.
Egy alkalommal elmarad a mindennapos ajándék, a kirakatból kinézett Barbie-baba.
Az ovis keservesen felzokog:
"-Ezek a ROSSZ szülők SOHA nem vesznek nekem SEMMIT!"

Leroi 2011.07.05. 09:36:29

Amúgy 40 éves nőnek honnan a tökömből van 24 év munkaviszonya?

Dr.laikus PhD 2011.07.05. 09:42:18

@Leroi:

Elmúlt 40 éves.
Azt persze nem tudjuk mennyivel.
Én is elmúltam jelentem. :))

Dr.laikus PhD 2011.07.05. 09:44:53

@marand22:

Nőgyógyászati probléma orvoslására kell szednie.
Gondolom fokozottabb a rizikó az alapbetegség miatt.
Nagyon félve kérdem...
Akkor sem?

Bikli néni 2011.07.05. 09:45:00

Leroi drága, előfordul még a mai világban is, hogy az ember nem melegedik huszonéves koráig az egyetemen, hanem beáll 16 évesen dolgozni. Nem egy ilyen embert ismerek.

Bikli néni 2011.07.05. 09:49:12

Nem beszélve arról, hogy 20-30 évvel ezelőtt még nem volt ciki, ha valaki nem végez valami ruhatár-büfészakot, hanem nekiáll a kétkezi munkának. Ma is így kellene lennie, de ma már muszáj egyetemre menni, még ha valami hasznavehetetlen szakra is. Szomorú, de így van.

Fearzone 2011.07.05. 09:56:24

@El Visco Stello: A zénorvosom (magán) a beutaló megírásáért nem kér pénzt. Ha csak beutalóért mész leülsz szépen 2 beteg között behív, 1 perc alatt megírja, és a viszonlátásra. Ha megvannak az eredmények, és vizsgál is; akkor kér pénzt. Számomra is hihetetelen volt mert pl. a nőgyógyászok a több éve szedett bogyó receptjét is pénzért adják oda, és azért oda évente 1x elmegy az ember reumatológushoz meg csak ha speckó problémája van.
Egyébként a "receptíró" nem lehet rossz meló :)

marand22 2011.07.05. 10:00:45

Csak találgatok, de endometriosisra gyanakszom (méhnyálkahártya kerül a méhen kívülre, ami a ciklussal együtt növekszik, lelöködik, így vérrel teli ciszták alakulnak ki a hasüregben, gyulladást, hegesedést, fájdalmat, meddőséget, stb. okoznak). Ennek az elsődleges kezelése fogamzásgátló. Endometriosis viszont nem jár magasabb vérrögképződési kockázattal.
De én csak egy buta kardiológus vagyok, aki olvasgat mást is.

Leroi 2011.07.05. 10:02:35

@Dr.laikus PhD:
Én is...:)
@Bikli néni:
Így van, ez az a generáció, akik MINDENT megkaptak a magyar államtól, amiről a többi szoc.ország polgárai még álmodni is alig mertek, most pedig eljutottak oda, hogy "semmit, de semmit nem kaptam"...

pefki 2011.07.05. 10:03:50

@Leroi: Eccerü:16 évesen már dolgozott!

Leroi 2011.07.05. 10:15:20

@pefki:
OK, megértettem, de ilyen kijelentést akkor sem teszünk, hogy "a rendszer nem ad semmit a pénzemért"...

VaTi 2011.07.05. 10:17:54

Reign pár napja eltűnt...Mi van már, mindenkiért rimánkodni kell? :)))

pefki 2011.07.05. 10:19:11

@Leroi: Jó,egy icipicit sarkított a hölgy ebben a korban még valóban nem szokták az embert leszarni(teljesen).

Jim Raynor 2011.07.05. 10:24:27

@Leroi:

"a nem ad semmit a pénzemért" kitétel nyilvánvalóan a posztbeli egészségügyi probléma kontextusában értendő, nem pedig a posztoló egész életére kivetítve (ti. nem azt írta, hogy engem még a büdös életben soha nem láttak el)

Leroi 2011.07.05. 10:35:23

@Jim Raynor:
Inkább az abszolút, mint a viszonylagos vélemény érezhető ki a címből, bár megszokhattuk, hogy egy-egy cím üt, döf és nyes egyszerre...:)
De ha megmarad a beteg optimizmusának akár egy töredéke is, az már előremutató.
@pefki:
Így van , én legalábbis remélem...:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.05. 10:37:02

@Leroi: Honnan van ennyi munkaviszonya? Őt nem tudom, de én 14 éves korom óta dolgozom. Számolj:)

chicita 2011.07.05. 10:39:15

Nos, én írtam az esetemről. De úgy tűnik, nem jól, mert sok volt a félreértés.

44 éves múltam, 20 éves korom óta dolgozom, még soha nem voltam beteg szerencsére, nem voltam soha táppénzen, nem műtöttek, nincs gyerekem.

A antitrombin III vizsgálatra háziorvosi beutalót vittem volna, ennek ellenére azt mondták, erre a vizsgálatra az én esetemben nincs javaslata a hematológus orvosnak. Én felhívtam az ambulanciát, ahová küldtek, hogy mégis mikor mehetek vérvételre, szóval meg akartam tudakolni a dolgokat. Akkor jutottam el a hematológiára, ahova a vérvétel előtt mennem kellett volna. Ott mondták, hogy azok az okok, amiket elmondtam, hogy miért kellene a vérvétel, azok nem okok erre. Orvos kérdezte, volt-e már trombózisom, és mikor mondtam, hogy nem, akkor hallottam, hogy mondta, á akkor biztos nem csináljuk meg.

Nos, a magánorvosoknál - én legalábbis csak ilyen helyeken voltam - még mindig javasoltak vizsgálatot, amit a háziorvoshoz elmenve tudtam elindítani. vagy úgy hogy a háziorvos utalt a vizsgálatra, vagy a háziorvos a szakorvoshoz utalt be és a szakorvos utalt a vizsgálatra tovább, már ha egyetértett a nőgyógyásszal. mert volt olyan is, hogy azt mondták, szerintük nem kell.

A fogamzásgátlót nem fogamzásgátlás céljából kell szednem, hanem "orvosságként" a problémámra. És a fogamzásgátló rizikóját szeretnék nálam megvizsgáltatni, mielőtt elkezdem hosszú távon szedni a tablettákat. A genetikai vizsgálatot elvégeztettem. (Természetesen saját költségre, mert azt belátom, hogy ez a vizsgálat drága ahhoz, hogy állami támogatással kapjam meg. Ezzel nincs is baj. Ez az én egészségem, az én biztonságom, áldozok rá.)
De a genetikai vizsgálat nem elég, azt mondták nekem.

chicita 2011.07.05. 10:48:04

@El Visco Stello:
Elnézést, de nem akarok olcsósítani. De fizetem a tb-t, így bizonyos vizsgálatok járnak nekem úgy tudom. Az, hogy a nőgyógyászom "maszek" miért zárja azt ki, hogy én támogatással kaphassak ellátást? Nem a nőgyógyászom kapja ingyé' ezt a vizsgálatot, hanem én. Nem nagyon értem az összefüggést.

Elég nagy baj, hogy kénytelen vagyok magán nőgyógyászhoz járni a problémámmal, elég sok pénzem megy el erre, és már nem bírom anyagilag. (Nem ő az első nőgyógyászom, próbálkoztam én már az állami rendszerben praktizáló orvossal is, de meg sem akart vizsgálni. Azt mondta stresszelek és túlhisztizem a dolgot, nem érti, miért nem tudok ezzel együtt élni, mi a bajom. Jelzem annyi, hogy a 24 napos ciklusaimból 15-17 napot vérzek vagy vérezgetek.)Csak amikor megmondtam, mennyi idős vagyok, akkor kukkantott belém.

chicita 2011.07.05. 10:52:27

@P75: Igen, így történt. Telefonon érdeklődtem, hogy beutalóval hogyan mehetek oda, mikor, hova. De a telefonban már mondták, ne is próbálkozzam.

Dr.laikus PhD 2011.07.05. 10:54:07

@VaTi:

Spanyolországban van. :)

chicita 2011.07.05. 10:58:28

@marand22:
Köszönöm, tudom, én is rákerestem a fizetős laborokra. Csak egyszerűen már nincs pénzem. 5 éve járok orvostól orvosig. Volt, aki injekciókúrát csináltatott velünk (velem és a párommal) több héten át, hogy hátha gyulladástól van. Ez is nagyon sok pénz volt. Szedtem már orvosi utasításra mindenféle gyógyszert, egyik sem volt támogatott. Kísérleti nyúlnak éreztem már magam, és a probléma nemhogy megszűnt volna, nőt a napok száma, amikor vérezgettem.

Most végre egy nőgyógyász javasolta a fogamzásgátlót. Már három hónapig szedtem, akkor nem véreztem, de akkor az antitrombinszintem a referenciaérték alsó határán volt, amire azt mondták, hagyjam abba, nézzük meg, mi történik utána. Újra elkezdtem vérezgetni. Ezért most mielőtt elkezdeném szedni, kell egy teljes körű kivizsgálás a trombózis hajlamra, hogy vajon gyógyszer nélkül is veszélyesek-e az értékek, vagy a gyógyszer hozta ki, vagy pedig csak egy pillanatnyi állapot volt.

Én úgy érzem, ezt hívják megelőzésnek, prevenciónak. A szűrések fontosságára mindig felhívják a figyelmet. Ez is szűrés. Azért, mert olyan gyógyszert kell szednem, ami veszélyes lehet.

chicita 2011.07.05. 11:09:04

@SusanneF: Azt mondták most, vagy a fogamzásgátló vagy a vérezgetés. Én tényleg kétségbe vagyok esve, és nem tudom, mit tegyek. De ha tudom, hogy a fogamzásgátló veszélyes a trombózis miatt, akkor az ellen esetleg lehet tenni vérhígítóval (ezt egy hematológus javasolta), de ehhez tudni kellene, hogy tényleg veszélyes-e.

Aki nő, az talán megérti a kétségbeesésem, de lehet, nem. Ezt át kell élni. Sokszor bőgök emiatt, befolyással van a mindennapjaimra, a szexuális életemre, mindenre.

És a legrosszabb mellette még a félelem, hogy mi van, ha ez másnak a jele, ha mégis valami komolyabb dolog van a háttérben?
Sajnos van egy szomorú példa előttem, ami rosszul végződött, és amit nem tudok elfelejteni.

chicita 2011.07.05. 11:13:50

@pefki:
A baj az, hogy nem a korom miatt szartak le eddig. Úgy értem, nem azért, mert túl öreg lennék. Pont ellenkezőleg. Mert túl fiatal... Ezt hallottam már ezerszer többféle probléma felvetésénél. Ugyan, az magának nem lehet, maga ahhoz fiatal még. Őszintén szólva ez sem túl megnyugtató, ha tényleg annyi idős lennék, amennyinek néztek. Mert azért fiatalon is lehet valaki beteg. A baj az, hogy több vagyok, mint amennyinek néztek, és így azonnal indokolttá váltak a vizsgálatok.

Bikli néni 2011.07.05. 11:16:58

@VaTi, sőt, most kicsit Miki read only-t is nélkülöznünk kell ;) Valaki pihizzen már helyettem is :-)

Leroi 2011.07.05. 11:17:53

@batgirl:
Ez így nagyon is szép és dícséretes, bár kiszámolni azért nem tudom, mert nem illendő megkérdezni a korodat.

Desiderata 2011.07.05. 11:20:38

Jár neki. Fizeti a tb-t. Ennyi. Nem kéne így összezárni, protokollokat emlegetni. Ott egy beteg életéről van szó. És ha trombózist kap, vagy tüdőembóliát? Akkor hogy számol el a labororvos a lelkiismeretével?! Azért, mert pénzbe került? Kinek? A beteg fizeti a tb-t, tessék elvégezni a vizsgálatot.

chicita 2011.07.05. 11:21:34

@Fearzone: Úgy tűnik, nekem eddig nem volt szerencsém!

chicita 2011.07.05. 11:22:39

@El Visco Stello: Miért kell választanom? Miért csak vagy-vagy létezik?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.05. 11:32:39

@Leroi: Dehogynem tudod kiszámolni!! Ha valaki 14 évesen dolgozik, 40 évesen már 26 év munkaviszonya van. beeeeeeee:)

tódór piroska 2011.07.05. 11:38:58

@bakela:
Szóval nagyrészt a politikai elit nevű szargyülem /oldalfüggetlen/ felülúszását elősegítő lumpen szavazórobot pofájának betömésére.

Ezzel nem tudok vitatkozni, amivel viszont igen, az a coronaria intervencio. Nagyon sok ember életét mentették meg ezáltal kardiológus kollégáink, gondolom, marand22 erről tudna mesélni. Azt én is tudom, hogy 10 körüli HBCS pontot ér nagyságrendileg, ami nem kis pénz, de gondoljunk bele, mibe kerül egy beavatkozást biztonsággal végző kardiológus képzése, angiográfiás labor fenntartása, steril körülmények biztosítása, asszisztensek, egyszerhasználatos eszközök és az a néhányszál drót, amiből összeszkábálják azt a hálót, amit 20 atm nyomással belepréselnek az előzőleg már kitágított koszorúsérbe, stb. Szóval, én a PCI-t kivenném ebből a sorból.

adamantium 2011.07.05. 11:46:13

ha van egy vizsgálatra beutalód, ami egyébként nem egy ökör ára akkor azt hogyan tagadja meg a labor? adják már ezt írásba, hogy leellenőríztessem, hogy joguk van-e hozzá.
egyébként meg miért nem leiden mutációra szűrnek? annak 5% körüli az esélye, tehát lényegesen nagyobb rizikótényező a fogamzásgátlás terén

adamantium 2011.07.05. 11:49:09

@tódór piroska: 10 HBCS lenne egy ilyen vizsgálat? nem hinném, egy nagyon komoly medenceműtét nincs a fele. az egyedüli amit hirtelen tudok mondani a 10 HBCS kategóriában a nagy replantáció az asszem 12 pont

chicita 2011.07.05. 12:15:47

@adamantium: A génvizsgálat eredményét most tudom majd meg, ebben van Leiden is. De az antitrombin III szint is fontos (azt mondta hematológus), és nekem az már egyszer alacsony volt a gyógyszer szedése mellett. Ezért kellene ellenőrizni, illetve megnézni gyógyszer nélkül is. A genetikai hajlam egy dolog, de vannak más veszélyeztetettségi faktorok is.

chicita 2011.07.05. 12:17:25

@adamantium: hogy kérjem írásban? Mondjuk nekem eleve fura volt, hogy én a labort kértem, de a hematológiát kapcsolták. valószínű, hogy a laborba egy ilyen vizsgálatra a hematológián keresztül vezet az út.

adamantium 2011.07.05. 12:22:39

@chicita: attól kérd írásba aki érvényes, hivatalos beutaló ellenére megtagadta a vizsgálatot. ha hajlandó írásba adni akkor az írással vissza ahhoz aki a beutalót adta illetve a nőgyógyászodhoz, hogy mit szól hozzá. ha nem hajlandó írásba adni de megtagadja akkor feljelentés a főnökénél illetve a betegjogi képviselőnél.

Leroi 2011.07.05. 12:31:10

Nem szeretnék túlságosan kukackodni, de ha meg is lenne a vizsgálat és az eredménye alapján fokozottabb trombózishajlam nyerne kimutatást, akkor mi lenne?
Abbahagyná a fogamzásgátlót.
És mi lenne a nőgyógyászati problémájával, amire felírták?
Valamit valamiért alapon vállalná az együttélést vele fogamzásgátló nélkül vagy szedné az OAC-t tovább, eggyel több kockázatnak téve ki magát?
Ilyen alapon mindnyájan kérhetnénk alanyi jogon a PET-CT-t magunknak, hátha felfedezünk valamilyen rendellenességet a testünkben.
Mert az is jár nem?
A közel 100 ezer Ft-ba kerülő vizsgálat.
Meg még a Big Ben is, óraláncostól, fejenként egy, becsomagolva...

Irkutszk 2011.07.05. 12:32:36

Örülök, hogy végre egy olyan poszt, ahol társalgás van a poszt írójával. Figyeljétek meg, hogy mindenki a probléma megoldásán gondolkodik, és nem viccelődik vagy élcelődik (kivéve engem, aki csak megfigyelte ezt, és most írásba adja).

@Dr.laikus PhD: Üdv újra a mosolygók körében ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.05. 12:34:26

@Leroi: Hol az én Big Benem???? Pont jól jönne az előszobámba..

P75 2011.07.05. 12:34:33

@chicita: valahogy sejtettem, hogy így van.
@Leroi: a betegség valószínűleg endometriózis, ami GNrH-val is szépen tünetmentesíthető és vannak egyéb megoldások is (de Te ezt jobban tudod sztem :-) ).

chicita 2011.07.05. 12:39:00

@Leroi: De akkor ennyi erővel nincs értelme a szűrővizsgálatoknak sem... Nem?
Egyébként annyi van, hogy ha kiderülne a veszély, azt meglehetne előzni. Pl. vérhígítóval...? Állítólag nem kellene szednem örökké, legfeljebb egy évig.

marand22 2011.07.05. 12:40:22

@adamantium:
8 pont (1.2 millió HUF).

chicita 2011.07.05. 12:43:36

@P75: Az endometriózis az hogyan deríthető ki?

Én - tudom, nagy hiba, de már a neten kutakodtam - ösztrogén dominanciára is gondoltam. Tudom, ez nem betegség, állapot, de majd minden tünet stimmel.

Nekem kiderítették (fizetős vizsgálaton voltam, csak mondom! :-) ), hogy magas a TSH-m, azaz alulműködik a pajzsmirigyem. Kapok rá gyógyszert. Azt ugyan nem tudta megmondani az endokrinológus, hogy ennek lehet-e az oka a nőgyógyászati problémám, azt mondta, ahhoz nem ért!

Viszont most olvastam, hogy ha a TSH magas, de a T3 és T4 normális, akkor az csak tünet és nem pajzsmirigy betegség. Visszanéztem a régi leleteimet, és kiderült, a TSH-m csak picit volt magasabb, a T4 tök normális, T3-at nem is néztek.

P75 2011.07.05. 12:48:27

@chicita: bocs, amikor írtam, még nem tartottam ott az olvasásban, hogy vérezgetésre szednéd a gyógyszert. Mostmár nem mondanám, hogy endometriózis (amit egyébként egy egyszerű laparoszkópos műtéttel és biopsziával igazolni lehet), csak azt nem értem, miért nem csináltak még egészségügyi küretet és szövettant. 44 évesen az állandó vérezgetés nem játék.

marand22 2011.07.05. 12:52:30

@chicita:
Korábban erről írtam (forrással is alátámasztva), hogy nem indokolt ennek a vizsgálata.
Hogy miért ?
1. Az orális antikoncipiens szedése önmagában csak olyan kis mértékben növeli a vérrögképződés kockázatát, hogy azzal összemérhető a vérrögképződést gátló véralvadásgátló vérzést fokozó kockázata (azaz elveszted a réven, amit nyertél a vámon).
2. Az elvégzett vizsgálat jelen tudásunk szerint nem segíti a terápiás döntést, hanem felesleges tevékenységet generál, felesleges kockázatoknak tesz ki. Ebben az esetben a nőgyógyász által javasolt vizsgálat indokolatlan, annak indokoltságát megítélni a haematológus kompetens, ő pedig nem tartotta indokoltnak.
3. Ilyen alapon mindenkinél, aki fogamzásgátlót szed, szűrésként el kellene végezni előtte ezt a vizsgálatot. Van egy határ, amin túl felesleges a szűrés, jelenleg itt a határ.
4. A felesleges vizsgálat pénzbe kerül, a rendelkezésre álló pénz véges, ha a társadalombiztosítás mindent finanszírozna, akkor a világ minden pénze nem lenne elég. Azt pedig, mi indokolt és mi nem, nem a betegnek kell eldöntenie, hanem a szakmának (jelen esetben nem a magán nőgyógyász a kompetens erre).

chicita 2011.07.05. 12:58:09

@marand22: De ha az antirombin III alapból is alacsony nálam, akkor nem is kismértékben növeli a szedése a kockázatot. És akkor tudom, hogy esetleg egyáltalán nem szedhetem.

Viszont ha tényleg csak kismértékben növeli, akkor miért ijesztett meg engem minden orvos (a nőgyógyászon kívül), hogy mennyire veszélyes az én koromban a fogamzásgátló?

Egyébként szerintem fogamzásgátló szedése előtt egy bizonyos kor felett nem ártana elvégeztetni bizonyos vizsgálatokat. lehet, hogy több 40 körüli nőt lehetne megmenteni egy trombózistól. Állítólag elég sok 30-40 éves nő esik át ezen.

marand22 2011.07.05. 13:02:22

@chicita:
A SE I. Női Klinikán van olyan nőgyógyász, aki endokrinológus is. Az az érzésem az eddig leírtakból, hogy tovább kellene lépned (olyan szakemberhez, aki nem csak ide-oda küldözget).

Leroi 2011.07.05. 13:17:36

@chicita:
Úgy érted, hogy anticoagulans kezelést (warfarin, kumarinszárm.)?
Ötvenszer meggondolnám.

Ezenkívül a fogamzásgátló nemcsak a te korodban veszélyes, hanem MINDEN korban.
25 éves tüdőembóliás nőt is láttam már, aki, a pihédzés korától kezdve kapkodta be a kontrabasszust, "baráti tanácsra", nyilván orvos alig látta, a huszas éveinek közepén pedig majdnem meghalt.

Leroi 2011.07.05. 13:21:23

@chicita:
Nézess TRH-t, az egy hypothalamicus releasing hormon, lehet ott a bibi.
Nem vagyok endokrinológus, csak tanács volt.

Hatodéves 2011.07.05. 13:28:59

Szerintem itt nem azzal van a baj, hogy a TB tudja-e fizetni a 3000 Ft-os vizsgálatot, hanem azzal, hogy ötletszerűen vaktában kiírt dolgokat nem akart a labor megcsinálni. Ettől függetlenül nem tetszik ez a fajta intézési mód.

Ha véralvadás-zavarra gyanú van, hematológiai kivizsgálás kellene, TB-alapon. A nőgyógyászati probléma miatt pedig a nőgyógyászati mellett endokrinológiai, részletes hormonvizsgálatokkal.

Ki kellene derülnie annak, hogy mi okozza a vérzészavart, és akkor lehet (nem biztos, de lehet), hogy célzottan lehet kezelni, nem pedig mértisne-alapon fogamzásgátlóval.

De nőgyógyász én sem vagyok, így nagyon szakszerű okosságot nem tudok mondani.

VaTi 2011.07.05. 14:02:23

De jó, hogy itt a posztoló! Ritka ez, sokkal értelmesebb így. Na, az nekem is nagyon fura, hogy beutalóval elhajtanak, egy kicsit tényleg kellene ezért verni a palávert. Mindenesetre: én nem vagyok orvos, okos dolgokat mondani nem tudok a helyzetedről, de ha érdekel _nagyon_ jó nődoki, mondok neked szívesen priviben. Sztk-san az ÁEK-ban rendel, + van magánrendelése is. Szólj, ha érdekel. @Dr.laikus PhD: jajjj, minket is vihetett volna Reign...

sztrugackij 2011.07.05. 14:38:16

@Leroi:""-Ezek a ROSSZ szülők SOHA nem vesznek nekem SEMMIT!"

Biztos megbolondultam,de muszáj leírnom ezt a két szót:

Találó hasonlat.

sztrugackij 2011.07.05. 14:42:09

@chicita: "A baj az, hogy több vagyok, mint amennyinek néztek,"

Tisztázzuk!Dicsekszel vagy panaszkodsz?

2011.07.05. 14:52:01

Üdv mindenkinek, visszajöttem a barátnő diplomaosztós partijáról. A buli olyan jól sikerült, hogy vérzéscsillapítástól ételmérgezésig volt alkalmam kezelni mindent egy szőlőhegyi elsősegélydobozból meg tömény alkoholból.

Amúgy a poszthoz annyit, hogy @marand22: -nek igaza van, ez egyszerűen nem indokolt szakmailag. Egy átlagos hematológus kapacitásait - legalábbis vidéki megyeszékhelyeken - nem a fogamzásgátlót szedő nők szűrése/kontrollja köti le, erre egyébként nem is lenne lehetőség. Én a Diane-ről hallottam, hogy valamelyest jobban növeli a trombózis kockázatát, mint a többi fogamzásgátló (Dr. Drozgyik István, PTE-ÁOK), ezért azt kissé más indikációval adják.

Hematológiai szemmel nézve a dolgot, ez tipikusan az az eset, ami a szakorvosra van bízva, mert értenek hozzá, pl. kardiológus a vérrögökhöz. Bár a végtelenségig el lehet töprengeni a gyógyszerindukált hematológiai betegségek során, többnyire nem érdemes, és bár tetszik a posztoló alapossága, de könnyen lehet, hogy túl van parázva a dolog.

Csomószor el lett mondva, hogy minden műtétnek és gyógyszernek lehet mellékhatása, szövődménye, stb. ezeket nem lehet tökéletesen szűrni, _mérlegelni_ kell, és hozni egy nem könnyű döntést.

P75 2011.07.05. 14:55:21

@sztrugackij: @Leroi: azt felejtitek el, hogy a hasonlatban (és a való életben is) valóban a "szülők" hibáznak azzal, hogy egy "jutalmat" a mindennapokba építenek, így a "gyerek" nem értékeli azt, csak a hiányán akad fenn.
Úgy van ez, mint az egészség: észre sem vesszük, amíg van, aztán nagyot nézünk, mikor már nincs.

2011.07.05. 14:59:45

@Dr.laikus PhD: Szeptember 5.-én megyek Barcelonába, még ne küldj! :-P

Örülök, hogy újra itt vagy! (Tudom, lemaradtam, mint a borravaló.)

2011.07.05. 15:04:05

@chicita: "Viszont ha tényleg csak kismértékben növeli, akkor miért ijesztett meg engem minden orvos (a nőgyógyászon kívül), hogy mennyire veszélyes az én koromban a fogamzásgátló?"

Ennek nagyon egyszerű, emberi oka van. A nőgyógyász abortuszokat lát, a kardiológus/neurológus/hematológus vérrög miatt szenvedő embereket. Bármennyire is nem úgy néz ki néha, az orvosoknak is van empatikus készsége :-)

Nekem az alkoholizmusról a toxikus balra tolt vérkép, GOT/GPT meg a macrocyták jutnak eszembe, egy pszichiáternek a delírium, egy mentősnek a hányás, és így tovább.

Irkutszk 2011.07.05. 15:04:11

@P75: És most akkor egy 44 éves felnőtt hölgy szüleit kellene szapulni? Szerintem is jó volt a hasonlat, csak épp nem kötelező véresen komolyra venni. Inkább vicces figyelmeztetésnek, hasonlatnak (mint ahogy hasonlat is volt), jelezve ezzel a másik, felnőtt egyénnek, hogy szakmai szempontból indokolatlan kéréssel fordult a nagyközönség felé. Vagy te hogy fordítod le a lila kedvű nyakkendő metaforát?

2011.07.05. 15:11:17

@chicita: Örülök hogy válaszoltál a kérdésekre. Mi lenne, ha az orvosod intézné a vitákat azokkal, akik nem akarják elvégezni a kiírt vizsgálatokat? Talán két orvos többre jutna egymás meggyőzésében, mint te egyedül. Ez igazán belefér a magánpraxisba, hogy vizsgálatot leszervezzen neked. De ha ez valóban 3000 Ft, mint ahogy valaki írta, talán már túllennél rajta, tudom írtad, hogy anyagilag megterhelő, de azért ez mégse 100 ezres nagyságrend.

P75 2011.07.05. 15:15:00

@Irkutszk: szerintem kettőnk közül nem én nem értem a hasonlatot. Nézd meg, hol használtam idézőjelt.
Hol szapultam a 44 éves posztoló szüleit??? Jézusom...

2011.07.05. 15:18:34

@chicita: Itt egy elég jelentős keveredés van, ugyanis a TSH-t az agyalapi mirigy termeli és a pajzsmirigy működését szabályozza, tehát ez úgymond "bemeneti" szabályzás, csakis a "kimeneti" T3, T4, FT3 szintekkel együtt van értelme nézni.

Ez kb. olyan, mintha a gyárba bevisznek 20 tonna acélt, és ebből próbálnál következtetéseket tenni arra, hogy hány autó jön kifelé. Nyilván könnyebb számolni, ha az autókat is tudod számolni, nem csak az acélt.

Szóval ha tudjuk, hogy egy átlagos autógyár működéséhez mennyi acél kell, akkor nagyjából azt is meg tudjuk mondani, hogy az a gyár a bevitt acélmennyiséggel jól vagy rosszul működik-e.

Csakhogy a TSH lehet alacsony és magas is a pajzsmirigy alul- vagy túlműködése esetén is.

Másképp fogalmazva ha bevisznek 1 tonna acélt, mindenkinek dolgoznia kell, hogy kijöjjön 10 Suzuki (és egy forgács sem eshet le), ámde ha 50 tonna érkezik, a fele munkást haza lehet küldeni (hiszen nem számít, hogy mennyire pacsálják az anyagot).

2011.07.05. 15:22:39

@chicita: Egyes laboroknak, pl. én is dolgoztam ilyenben, külön hemat része is van, az ilyen típusú vizsgálatokkal az ottani személyzetet kell keresni. Egyébként én is javaslom a magánt.

Irkutszk 2011.07.05. 15:34:05

@P75: Az idézőjel használata nem hasonlat.

Szemforgatni lehet rám, csak hatástalan. Értelmesen vitatkozni lehet velem, akkor érdemben válaszolok is.

Adieu.

SusanneF 2011.07.05. 15:41:05

@Leroi: Nekem is volt.
Lehetséges.

P75 2011.07.05. 15:45:26

@Irkutszk: komolyan nem értelek! Természetesen nem a posztoló szüleire értettem a szülőt, hanem a Leroi hasonlatában szereplő szülőre.
Leroit egészítettem ki annyival, hogy a hasonlatban szereplő gyerek hisztije némileg jogos, ha egész addigi életében hozzá volt szoktatva, hogy megkap valamit és azt most hirtelen megvonják tőle.

Irkutszk 2011.07.05. 16:25:25

@P75: De ez tök egyértelmű!

El Visco Stello (törölt) 2011.07.05. 16:32:11

@Turchi: "Mi lenne, ha az orvosod intézné a vitákat azokkal, akik nem akarják elvégezni a kiírt vizsgálatokat? Talán két orvos többre jutna egymás meggyőzésében, mint te egyedül. Ez igazán belefér a magánpraxisba, hogy vizsgálatot leszervezzen neked"

Ezt kérdem én is. Különös tekintettel arra, hogy meg is van fizetve. Vitatkoznia sem kellene, csak egyszerűen kifizetni.

sztrugackij 2011.07.05. 18:24:54

@P75: Pedig életemben először értettem egyet leroi-jal.

Abban igazad van,hogy lehet kissé árnyalni a dolgot.

sztrugackij 2011.07.05. 18:34:07

@P75: Amúgy meg nevelés kérdése,hogy milyen értékítéletet,szemléletet adsz át a gyerekednek.
Sarkított esetben az érettségire kapott mercire is fanyalogva tekint,mert ő Ferrarira vágyott,és ráadásul azt sem tanulja meg ,mennyit kellett ezért dolgozni.
Ha politikuscsemete akkor végképp reménytelen.
Látszólag eltértem a tárgytól,pedig nem így van.
Rengeteg,főleg magyar felnőtt fejében
működnek olyan alapon adolgok,hogy"márpedig ez nekem jár...,nehogymá az én pénzemér..."stb.
A fejekben is rendet kellene tenni.

Leroi 2011.07.05. 19:31:54

@sztrugackij:
Történelmi pillanat...:)

SusanneF 2011.07.05. 23:16:36

@chicita: Köszönöm,hogy nekem is írtál,csak most olvastam...
Megértem a kétségbeesésed...
Reméljük,kedvező helyzetmegoldás születik.
Jó,hogy írtál,jó,hogy itt vagy...
Tedd félre a zavaró kommenteket,és próbáld meg kihalászni,ami neked fontos,az orvosok által mondottakból!

chicita 2011.07.06. 10:16:59

@ReignOfdark:
Igen, lehet a magán lenne a megoldás, csak már nincs pénzem. Tényleg nagyon sokat költöttem "magamra", arra, hogy kiderítsék, mi a bajom... és most jött el az a pillanat, amikor egyszerűen nincs rá keretem. ha elmegyek egy magánorvoshoz, akkor az csak a beszélgetésért kér el 12 ezret, és minden vizsgálat és labor plusz pénz, amit már nem tudok finanszírozni.

chicita 2011.07.06. 10:21:30

Egyébként genetikailag nincs trombózis hajlamom. Viszont ki kellene deríteni, az antitrombin III szintem miért volt ennyire alacsony. És nem csak a gyógyszer szedése miatt lenne fontos, hanem azért is, mert ez bármikor még lejjebb süllyedhet...

Hatodéves 2011.07.06. 16:09:33

Endokrinológusnál voltál? Szépen állami alapon? Háziorvostól kérsz beutalót, és elmész. Ha budapesti vagy, akkor valamelyik Klinika is szóba jön, 2-es Bel vagy 1-es Női például. Lehet, hogy ezúttal a hagyományos út többet érhet, mint a magánorvostól-magánorvosig járás.

VaTi 2011.07.06. 17:18:19

@chicita: egyfolytában próbálom neked mailt küldeni, de állandóan azt írja, hgy folyamatban, folyamatban, de nem megy ki, valamit cseszekszik a rendszer. Szal rajta vagyok az ügyön, előbb-utóbb meglesz :)

chicita 2011.07.07. 09:38:33

@Hatodéves: Voltam. És azóta is járok. A nőgyógyászom azért küldött el, hogy az agyalapi mirigy daganatot kizárjuk, mert ő arra is gondolt. Akkor állapították meg, hogy pajzsmirigy alulműködésem van, mert magas volt a TSH-m. Akkor kérdeztem az endokrinológust, hogy a leleteim alapján a nőgyógyászati problémám lehet-e ilyen eredetű. Akkor azt a meglepő választ kaptam, hogy nem tudja, mert nem ő nőgyógyász.Utána átkerültem egy másik endokrinológushoz is, aki először azt mondta, majd ha elkezdem szedni a gyógyszert akkor elmúlnak a tüneteim. Nem múltak, mondtam neki, de azt mondta ő is, hogy akkor nem tudja. Viszont három éve nem akar mást megnézni nálam a TSH-n kívül, mondván, hogy 3 évvel ezelőtt nem voltak nagy eltérések a leleteimben, nem indokolt. A vérzések és a hormonok összefüggéseiről ő sem tud bővebbet mondani. Az első egy kórház volt, a második az egy klinika.

Az a baj, már néha tényleg én szégyellem magam, hogy ennyit foglalkozom a problémámmal és azt érzem, mindenki hülyének, és hisztérikának néz.

chicita 2011.07.07. 09:42:57

@VaTi: Köszönöm előre is! :-) Kivárom.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása