Elszúrták a melleimet

2011.06.29. 06:00

Tisztelt blog!

 

Azért írok önöknek, mert sajnos részem volt egy orvosi hibát elszenvedni, ugyanis elrontották a melleimet egy plasztikai beavatkozás során.Először is valamit szeretnék előre letisztázni. Amikor azt írom, hogy elszúrták, akkor nem arra gondolok, hogy nem lett jó a méret, vagy a forma, vagy hogy esetleg nem szimmetrikus. Igaz, hogy ezek is elszúrások lennének egy plasztikai sebésztől, de nálam ettől sajnos sokkal komolyabb volt a helyzet.

 


Hetekig jártam a honvédba minden másnap, mert az elfertőződött gennyet nyomkodta ki belőlem. Aztán mikor már látta hogy reménytelen, újra megműtött, és hosszú hetekig 2 csővel és palackkal éltem együtt amibe a nyirok, meg a különböző váladékok gyűltek. Ez a harmadik műtét után volt. Jelölgetnem kellett minden nap, hogy mennyi trutyi jön ki. Nem részletezném, hogy abban a pár hétben milyen volt az életminőségem, a párom végig mellettem állt, de gondolom borzalmas látvány lehettem a palackjaimmal.


A hangulatom szintén mélyponton volt, borzalmasan féltem, hogy mi lesz ennek a vége, és el voltam keseredve. Aztán mikor végre kihúzta a csöveket, pár hét után éreztem, hogy most is gond van. Eredetileg azért mentem plasztikai sebészhez, hogy szép melleim legyenek. El lehet képzelni, hogy nézett ki a heg, 3 műtét után. Kb 10 cm hosszú és 2 cm széles vörös volt, borzalmasan ronda. Lelkileg padlón voltam, főleg hogy tudtam ismét gond van. Közben az orvosom végig azzal áltatott, hogy minden rendben, pedig tudtam hogy nem. Kerestem egy másik orvost, de nem tudtam, hogy kihez fordulhatnék. Végül Németországban kötöttem ki. Nem részletezem, ki kellett mindkét implantátumot venni, 4 hónapot várni, míg teljesen meggyógyulok, aztán jöhetett az újabb műtét.


Természetesen minden rendben volt, rögtön ébredés után éreztem, hogy ezúttal minden rendben lesz, hiszen egy mellnagyobbító műtét, kellő odafigyelés mellett tulajdonképpen egy nagyon egyszerű műtét. Azokban a hónapokban szörnyen féltem, nem tudom mi lett volna, ha munkahelyem lett volna. Hónapokig vigyáznom kellett magamra, meg minden másnap kötözésre mennem. Egy esés, egy rossz mozdulat nagyon veszélyes lehetett volna.

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaTi 2011.06.29. 06:14:52

Hm. Majdnem azt mondtam, hogy a műtét árából vettél volna inkább könyveket, olvasnál, művelődnél, kulturálódnál (ennek folyományaként írni, fogalmazni is megtanulnál). De gondolom azt a párod nem értékelné annyira, mint a melleidet. Szal inkább azt mondom, ami egy haverom szava járása, amikor snassz dolgokon hőbörgünk picsáskodva: "a rákos gyerekek meg meghalnak"

VaTi 2011.06.29. 06:23:51

Az imént gonosz voltam, bocsánatot kérek érte. Nyilván mindenkinek a saját problémája a legfontosabb, és hogy én azt nem tartom annak, nem ok erre a hangnemre. Sorry.

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.06.29. 06:42:57

"Azokban a hónapokban szörnyen féltem, nem tudom mi lett volna, ha munkahelyem lett volna."

Ilyen jól lehet élni manapság a családiból meg a jövedelempótló támogatásból, hogy még szilikonmellekre is telik belőle?

Szerintem útban lesznek még azok a csöcsök a stadionépítésen.

SusanneF 2011.06.29. 06:53:06

A szépségért szenvedni kell,a hülyeségért bűnhődni, a nagyravágyásért meg vezekelni-ez esetben....
Nem esett szó róla-de a sorok között lapul,hogy súlyos pénzek vándoroltak a szép-szebb mellek reményében.
Plasztikai,szépészeti műtétre csak úgy érdemes benevezni szerintem,ha valaki jól körbejárva,meggondolva eldönti,hogy tényleg akarja,megéri a lehetséges kockázat.
A kockázatot mérlegelve,pontosan tudva,hogy mik is lehetnek,minél több pácienst megkérdezni,hova járt,miket tapasztalt,akár hónapokat rászánva érdemes egy iéye szépészeti vállalkozást nyélbeütni.
Aki esetleg kíváncsi a legrosszabbra,annak ez az írás egy kis előzetes,de a neten egy az egyben olvasható a műhibákat leíró könyv.

Én szerencsés vagyok tán nagyon is,és a lányaim is ,mert női ékességükkel elégedettek,de nem mindenkit áldott meg így a Teremtő....
Abban nem vagyok biztos,hogy magyar doki ne tudta volna helyre hozni a "nyomokat",inkább kis hazánkban arról van szó,hogy főképp a plasztikai sebészek-egyrészt nem vállalják be az elrontást,másrészt egymás után nem szívesen tesznek bármit is....
Sajnálom is,meg nem is a posztolót,meg is értem,meg nem is.....

SusanneF 2011.06.29. 06:57:36

@mariablog: Én nem hinném,hogy lenne gyermeke a posztolónak....
Inkább van egy jómódú társ,aki segíti a beavatkozások útján....
Arra gondolok,hogy mi lenne,ha a szépészeti magánklinikáknál kitennék a váróba a legjobban és legrosszabbúl sikerült művek képeit.....
No comment.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 07:15:05

nem sikerült, nagyon nem, és a végén mégis megcsináltattad?
bátor...

Benzoylmethylecgonine 2011.06.29. 07:17:18

Khm, a posztolónak az implantátumok helyett lelki segítséget kellett volna kapnia a kedves párjától, mert igen ciki, ha egy nő stabil kapcsolatban képes bevállalni pár hónap gennyfacsarás után egy újabb mellnagyobbítást.

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.06.29. 07:19:33

A forrás megint lemaradt a poszt végéről:

www.pecsiujsag.hu/helyi-hireink/nincs-karterites-az-elrontott-mellekert/

*

A bevezetőben ez olvasható:

"Nagyobb kockázatot kell vállalnia a betegeknek a kozmetikai, plasztikai, szépészeti orvosi beavatkozások körében, mint amekkorát az egészséget védő, gyógyító tevékenység során a Pécsi Ítélőtábla szerint, amely e fő indokkal utasította el egy mellműtétével elégedetlen nő kártérítési keresetét a közelmúltban hozott jogerős határozatában."

*

A cikk 2009. augusztus 3-án került ki, azóta lett hozzá 214 komment.

A krumplicukor nevű kommentelő keveri rajta a szart, az itteni, fent olvasható poszt is az ő egyik kommentje, a többiek azóta ízekre szedték őt a Pécsi újság kommentlistáján.

Akinek van ideje, végigolvashatja.

SusanneF 2011.06.29. 08:03:32

@mariablog: Miből gondolod,hogy ez az eset az az eset,amit linkeltél?
Szerintem ilyenből több van,mint golndolhatnánk,sajnos....

Buzuki Stift 2011.06.29. 08:07:12

Mindenki arra költi a zura pénzét, amire akarja. Csak utána ne terheljen senkit a problémáival!
Engem hogy agyoncsapna már a zuram, ha ilyesmi megfordulna a fejemben. És nem a pénz miatt, mert fodrászhoz pölö állandóan elzavar. Bár festetni nem enged, pedig őszülgetek rendesen. Ő még a melltartónak is esküdt ellensége. Monnyuk azt belátom, hogy van akinek nélkülözhetetlen.

Mária 2011.06.29. 08:09:39

@SusanneF:

Írj be pár jellegzetes mondatot egyenként a poszt tartalmából a Google-ba, és meg fogod kapni találatként a krumplicukor kommentet a Pécsi újság honlapján.

Mária 2011.06.29. 08:12:20

Nahát, kiszabadultam a letiltásból az eredeti nickemmel :)

Buzuki Stift 2011.06.29. 08:18:35

Engem nem enged be az eredeti felhasználónevemmel. Még az emilemre se válaszolnak hónapok óta, hogy milyen főbenjáró bűnt követhettem el.

mákonya 2011.06.29. 08:30:45

Hát kedves a hiúságnak ára van......,
Másnak is gyulladt már be a műtéti hege és még csak nem is szépészeti beavatkozás miatt. Van ilyen csak nem értem, hogy hol hibázott az orvos.

VaTi 2011.06.29. 08:33:01

@Buzuki Stift: jajjj, nálunk a hajtéma az egyetlen elmebaj. Más mánia nincs, csak az. Még a festésnek sem nagyon örül, mert az szárít, roncsol, így gyakrabban kell vágatni. Mápedig egy nőnek seggig érő haja kell, hogy legyen :)
Mondjuk a plasztikai műtéteket én azért nem értem, mert a gondolattól is iszonyúan irtózom, hogy valami műanyag cuccot műtsenek a szervezetembe, számomra az valami borzasztó, a hideg ráz a gondolattól is. Rosszul lennék a tudattól. Bár ez nyilván az én ziziségem. Plasztikázásnál számomra max az nem hidegrázós, ami elvesz (tehát pl orrlefaragás), mert azzal nem kerül ilyen idegen folyékony plöttyedt zselés undormány a szervezetbe.

ma21 2011.06.29. 08:43:09

SusanneF első 2 sora mekkora igazság!!Én kétszer csináltam végig ezt a "cső és palack" dolgot,mert muszáj volt.
Ha az élete függött volna a csövektől,nagyon másként gondolkodna az ilyen ember.

mildi 2011.06.29. 08:48:07

@mariablog: nincs kedvem. túl hosszú. 100 komment felett neki sem szoktam állni. nagy számok törvénye alapján túl sok a ...izé... -na, ezt finoman kéne megfogalmazni- a van internettye komment :)

mildi 2011.06.29. 08:50:47

@ma21: akár függhetett is tőle. ha nem szívják le, lehet belehal.

SusanneF 2011.06.29. 09:30:07

@Buzuki Stift: Mi volt az eredeti felhasználóneved?

SusanneF 2011.06.29. 09:32:46

@VaTi: A hajfestésnek én sem voltam híve....de már túl öreges lennék...
A hossú haj nálunk is a nőiesség mintája,de a férjem elfogadta,hogy az én váll alá érő hajam már nem volt az igazi...
A festésben szerintem leginkább a hidrogénezés roncsol-én azon cég termékeit szeretem,amiben w van...:)

Buzuki Stift 2011.06.29. 09:47:06

@SusanneF: Nem érdekes, csak néhány komment van rajta és csak a prakkerblogról van kitiltva. Hiába nahhh - ha egy blog ad magára...

2011.06.29. 09:59:34

@mariablog: Ez szép munka volt! :-) Én olvastam is anno ezt az újságot, pronyó egyetemistaként kinevettük a hölgyet. Ez volt anno az uránvárosi idill.
@Mária: Üdvözlégy Mária! :-D

A poszthoz annyit tudnék még hozzátenni, hogy sajnálom, de a szívem nem szakad meg azért. Tulajdonképpen önszántából kockáztatta az egészségét, és rosszul sült el. A cigire is ki van írva, hogy tüdőrákot okozhat, a mellműtétre meg az, hogy komplikációkat.

Amúgy a nők sosem gondolnak arra, hogy a mell mérete mellett vannak más fontos paraméterek is a vonzóságban?

images.t-nation.com/forum_images/c/5/c5679_ORIG-fat_ugly_girl_non_nude_pictures.jpg

vs

3.bp.blogspot.com/_keM8ZfxD5Os/Sd0wxURaT2I/AAAAAAAAAMk/2sYmFF8m0Vw/s400/nekocase_pic4.jpg

VaTi 2011.06.29. 10:09:17

@ReignOfdark: "Amúgy a nők sosem gondolnak arra, hogy a mell mérete mellett vannak más fontos paraméterek is a vonzóságban?" Ne általánosítsunk, kérem :) Én kifejezetten rosszul éltem meg, mikor a terhesség-szoptatás időszakban 2 méretet nőtt a mellem.

qbr 2011.06.29. 10:10:36

Egyébként szerintem a sztori kulcsa inkább az, hogy a poszt írója nem gondolt bele abba, hogy a műtét az műtét, van kockázata, hiszen egy késsel belevágnak a testébe.
És én úgy olvastam, hogy legjobban a felépülési időszak fájt neki, és nem akarta elfogadni, hogy egy műtét nem abból áll, hogy ő befekszik egy ágyba, elaltatják, azután másnap ugyanúgy élheti az életét, csak nagyobb keblekkel. Hanem bizony utána komplikációk esetén el kell viselni a nehézségeket (genny-leszívás), és még sikeres műtét esetén is óvatosnak kell lenni - ez utóbbi pláne említésre sem méltó, annyira természetes.

2011.06.29. 10:21:15

@VaTi: B-ről D-re? :-D

Amúgy... a sztori igazi vesztese a posztoló párja. Először rádöbben arra, hogy a felesége vagy elégedetlen a testével, vagy más férfiaknak akar tetszeni. Aztán rájön, hogy meggyőzni sem tudja az élete párját a szépségéről (most tegyük fel, hogy bejön neki a felesége). Ezek után kiad egy halom pénzt egy olyan műtétre, amiből személy szerint ő nem jöhet ki jól. Mikor nem sikerül, a szenvedő társa mellett áll. Végül pedig az egész tortúra végére egy meggyötört társ lesz mellette, akiről továbbra sem tudja, hogy miért nem tudja megadni neki azt az intimitás terén, amit 450.000 forint igen.

Az egész sztori a fickó miatt szomorú :-(

VaTi 2011.06.29. 10:26:26

@ReignOfdark: wow, igen :)
A pasi résznek meg másik olvasata: Nagymenővállalkozóbácsi eltartott nője (nemdolgoz, mint írta), kap a pasitól pénzt plasztikázni, mert nemmindegy, hogy milyen nővel az oldalán hasít. Igen, gonosz vagyok :)

2011.06.29. 10:45:36

@VaTi: Voltak ott érzelmek is, különben ad1 eleve olyan nőstényt háziasít, akinek legalábbis ő meg van elégedve a cickóival, ad2 a csöves-gennyes állapotban cseréli mint a tornazoknit. Szóval szerintem szerette a posztolót.

2011.06.29. 10:46:34

@VaTi: A B->D nagyon kemény azért :-)

VaTi 2011.06.29. 10:48:50

@ReignOfdark: "nőstényt háziasít" :)))
Méreteken meg nem gúnyolód. Én így szeretem magam, és rossz, ha változik :)

2011.06.29. 10:56:11

@VaTi: Félre ne érts, nem gúnyolódni akartam, a fent linkeltem egy csinos nőt B-s keblekkel. És neked is csinos az arcod, ha a képed saját. Node befejeztem egyelőre, majd később jövök. :-)

SusanneF 2011.06.29. 11:02:46

@ReignOfdark: Azért itt kb.35 kg különbség is van,nem csak kebelméret....

Buzuki Stift 2011.06.29. 11:04:45

A gond az, hogy a szövődmények már TB.
Nem a közvetlen műtétire gondolok.

SusanneF 2011.06.29. 11:04:51

Amúgy az én egyik lányom azt kellett hogy nem egyszer bizonygassa,hogy bizony,eredeti,simogatáson kívül még nem nyúltak hozzá....:):)DDD
Tényleg szerencsés,szó se róla:)

SusanneF 2011.06.29. 11:06:23

@Buzuki Stift: Igen,jogos észrevétel...
Különben nagyon sok azon múlik,ki,hogyan képes önmagát elfogadni....:(

Frankeistein 2011.06.29. 11:07:58

@VaTi: a legelső hozzászólásodban benne van az összes igazság, amit meg akartam fogalmazni! :D

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 11:34:26

@VaTi: két méret nem a világ, mi majd felvarratunk, ha itt lesz az ideje:DDDDDD

adamantium 2011.06.29. 11:34:55

na végre egy sebészeti téma :D
érdemes előre leszögezni, hogy nem voltunk ott, kevés az infó, tehát nehéz korrekt véleményt adni arra vannak a szakértők.
minden műtétnek megvan a maga kockázati rátája. nyilván az ember az olyan műtétektől amik nem életmentők azt várja el, hogy ne legyen komplikáció, de ez sajna nem lehetséges.
mindenesetre azért figyelemre méltó, hogy:
1) gennyes sebet nem nyomkodunk hetekig, egyszer max de ha gyün a genny akkor azt fel kell tárni, elvégre alapszabály:ubi pus ibi evacua
2) megműtötte és nem szedte ki az implantátumot? minden idegentest gyulladást tart fenn, tehát a sebből az idegen testeket maradéktalanul el kell távolítani
3) mi az, hogy benne hagyta a draint hetekig???? megáll az ész. azt max 48 órára hagyjuk benn, nagyon nagyon indokolt esetben tovább, de akkor antibiotikum védelem alatt, ugyanis ne feledjük a drain az egy kapcsolat a külvilággal, és ahol valami ki tud menni, ott be is tud jönni.
korrekt alternatívája a vacuum sealing, hát persze 1000 szer drágább
48 óránként az ilyen sebet fel kell tárni és jet lavage-al átmosni, miután kiszedtük az idegen testeket, egy hét alatt meggyógyult volna.
egy hosszú szeptikus folyamat után egy 10*2 cm-es heg (legyen az keloid vagy dehistentia) teljesen elfogadott, az egy esztétikai probléma, elemezni kell a mivoltát és ha lehet újabb beavatkozással eltüntetni, vagy csökkenteni méretét.
a plasztikai sebészetről nekem az a véleményem, hogy mindenki azt csinál a testével, saját pénzén amit akar, de azt amikor a gyerekeket akarják holmi ideáloknak megfeleltetni azt nagyon nem szeretem

sztrugackij 2011.06.29. 11:44:01

Meg mertem volna esküdni,hogy mindenki leordítja a csaj fejét.
Nem tudom,hány női kommentelő ítélte el a nő döntését,de hogy nem lapos,lógós mellű egyik sem, az is biztos.

Én,férfi létemre át tudom érezni azt a szenvedést, amit mondjuk strandoláskor érezhet a szerencsétlen,a sok átlagos,vagy éppen tökéletes mellű nő között.
Annyi orvos van köztetek,egyik sem képes legalább annyit leírni,hogy a csúnya,előnytelen mell milyen pszichés önértékelési zavarokhoz vezethet egy nőnél?

Miért asszociál mindenki egy kitartott,volt pornós plázacicára egy mellimplantátum említésekor?

Több empátiát és kevesebb sztereotíp megjegyzést,kedves kommentelők!

(Ja,és a feleségemnek természetes cicijei vannak.)

sztrugackij 2011.06.29. 11:45:42

"A jóllakott hogyan is értené meg az éhest!"

Szolzsenyicin nyomán

Benzoylmethylecgonine 2011.06.29. 11:49:05

@sztrugackij: mert nem dolgozott, mégis két mellműtétje plusz rengeteg kórházi kezelése volt többek között Németországban?

Buzuki Stift 2011.06.29. 11:57:09

@sztrugackij: Esetemben a laposra ne fogadj, de nekem s a zuramnak semmi problémánk ezzel. A gyermeknek sem volt.
"a csúnya,előnytelen mell milyen pszichés önértékelési zavarokhoz vezethet egy nőnél?"
Ha ez megszűnik, fog találni mást, mert a pszihés önértékelési zavar nem testi hiba.

Borcsika 2011.06.29. 12:00:45

Megszakad a szívem... De tényleg. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy nem elég, hogy becsövezik, hogy ürüljön a cucc, de haza is engedik, és hetekig gyűjti az anyagot.
Nincs ebben a történetben némi barokkos túlzás?

sztrugackij 2011.06.29. 12:04:36

@1,3,7-trimethylxanthine:

Az én feleségem sem dolgozik!

Az ilyen mind hülyekurva?

Buzuki Stift 2011.06.29. 12:05:24

@sztrugackij: "Én,férfi létemre át tudom érezni azt a szenvedést, amit mondjuk strandoláskor érezhet a szerencsétlen,a sok átlagos,vagy éppen tökéletes mellű nő között"
S nincs egy kis lelkifudancsod? Mert ehhez ti is hozzájárultok az elvárásaitokkal. Mert láttátok a magazinban, meg a TV-ben hogy milyennek kell lennie egy nőnek.

sztrugackij 2011.06.29. 12:13:55

Nem a legtoleránsabb blog!

Ha egy mellnagyobbító műtét során az orvos hibája folytán esetleg meghal a beteg,akkor természetesen a doktor nem hibáztatható,hiszen minek akart nagyobb melleket a hülye picsa,igaz?

Tulajdonképpen még fel sem háborodtam rajtatok,inkább elszomorodtam, milyen is a tipikus magyar hozzáállás!

adamantium 2011.06.29. 12:15:29

@Borcsika: sajna nem, ugyanis a mellnagyobbítás és az össze komplikációja zsebből fizetendő, na most egy két ambuláns kötéscserét elsumákol az orvos TB-re, hogy ne kopassza meg a beteget, de a kórházi bentfekvést már nehéz lenne, így könnyen elképzelhető, hogy egyébként kórházi bentfekvést igénylő (szerintem nem korrekt ellátás) módszert ambulánsan alkalmaznak

adamantium 2011.06.29. 12:17:03

@sztrugackij: arra van egy szakértői bizottság aki eldönti, hogy hibázott-e valaki. attól, hogy egy műtét magánforrásból vagy államilag finanszírozott, az operatőri felelősség azonos

sztrugackij 2011.06.29. 12:18:07

@Buzuki Stift: "Ha ez megszűnik, fog találni mást, mert a pszihés önértékelési zavar nem testi hiba."

Igazad,lehet mert a mellrák miatt csonkolt nők is kurvára boldogok,és eszükbe sem jut plasztikáztatni magukat!
Milyen is az már!
Meg osztán a zuram se a mejjemír szeressen!

sztrugackij 2011.06.29. 12:20:18

@Buzuki Stift: "Mert ehhez ti is hozzájárultok az elvárásaitokkal. Mert láttátok a magazinban, meg a TV-ben hogy milyennek kell lennie egy nőnek."

Csak azt tudnám,a tv feltalálása előtt hogyan ismerték fel a szép és kívánatos nőt a hímek!

Új front?Most már a férfiak tehetnek mindenről?

sztrugackij 2011.06.29. 12:21:58

@adamantium: Nem a betegjogi háttérre utaltam,hanem a morális ítéletre a közvélemény és az itt kommentelők részéről.

Benzoylmethylecgonine 2011.06.29. 12:22:10

@sztrugackij: komolyan ezt szűrted le? :) Gondolom a feleséged nem lelkibetegeskedik a tükör előtt, és unalmában nem kockáztatja az egészségét egy pár pomelóért a melltartójába.

@Buzuki Stift: ezzel mélyen egyetértek.

Irkutszk 2011.06.29. 12:22:42

@VaTi: Pár nappal ezelőtt láttam egy lányt térden alul érő hajjal. Csak reménykedni tudok, hogy póthaj :D

Irkutszk 2011.06.29. 12:25:33

@sztrugackij: A morális ítélet attól kell függjön, hogy egy műtét során bárki hibázott-e, vagy a műtéti kockázat rossz oldalára sikeredett szegény betegnek kerülni. Vagy szerinted tökmindegy, hogy valaki az altatószer-kiváltotta allergiás reakcióban, vagy felvágott nyaki artéria miatt hal meg a műtőasztalon?

Buzuki Stift 2011.06.29. 12:26:50

@sztrugackij: Úgy látom, agresszívoskocc. A címben a "melleim" továbbá ez " hosszú hetekig 2 csővel és palackkal éltem együtt" szerinted valszeg elírás és a csajnak nyilván egy melle van. A másikat a csunyacsunya rák miatt levették.
"Meg osztán a zuram se a mejjemír szeressen!" Ha ezért szeretne a zuram akkor engem nincs miért szeretni. De semennyire se.

sztrugackij 2011.06.29. 12:27:31

@1,3,7-trimethylxanthine: Ezt nem te írtad?

"mert nem dolgozott, mégis két mellműtétje plusz rengeteg kórházi kezelése volt többek között Németországban? "

Arra gondoltam ,talán jelentőséget tulajdonítottál a dolognak,különben nem írtad volna!

Ha saját maga fizeti a költséget,akkor jobban elfogadható számodra?

adamantium 2011.06.29. 12:28:00

@sztrugackij: ki is mondta, hogy a balkán bécstől keletre kezdődik?
szal ne várj többet.
egyébként nálunk idén meghótta magát a sexy cora művésznevű pornószínésznő aki 75E-ről 75F re akarta tuningolni magát. asszem 5. műtétje volt 2 év alatt és nem bírta a szíve pedig csak 23 éves volt, az általános vélemény az volt, hogy úgy kellett neki

Irkutszk 2011.06.29. 12:29:19

@sztrugackij: Senki sem tökéletes, én sem vagyok az, mégis szeretnek! Micsoda csoda!

Benzoylmethylecgonine 2011.06.29. 12:34:33

@sztrugackij: "Miért asszociál mindenki egy KITARTOTT,volt pornós plázacicára egy mellimplantátum említésekor?"

Ezt kérdezted, én válaszoltam, mi a gond?

sztrugackij 2011.06.29. 12:36:32

@Irkutszk: Szándékosan nem akarod megérteni a mondanivalómat?

Adva van egy mellnagyobbító műtétből származó komplikáció és az összes kommentelő ,kivétel nélkül azt hajtogatja,úgy kell neki,minek kellett flancolni,vett volna könyvet,ült volna a seggén!

Ezt kisarkítva kérdeztem,hogy ha tragikusabb végkifejlete lett volna az ügynek,akkor is elsősorban az áldozat hiúságát hoznák fel a legnagyobb hibának?

Miért nem lehet megérteni,hogy nem vagyunk egyformák sem testileg sem lelkileg,és amiért valaki nem érti mi az a pszchiés önértékelési zavar,azért még mások szenvedhetnek tőle.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 12:37:43

@sztrugackij: mint kommentelő kikérem magamnak, én csak azt kérdeztem, hogy ennyi komplikáció után miért csináltatta meg mégis.

Circus 2011.06.29. 12:37:50

@sztrugackij: csak én érzem, mert akarom, az iróniát a szavaidban?

Circus 2011.06.29. 12:40:14

hozzászólni érdemben nem tudok többet, mert már mindent leírtatok.

Minden nő gyönyörű, ahogy a természet megalkotta, minden más mestereséges módosítás valaki érdekét (általában nem az adott hölgyét...) szolgálja, csak persze ehhez is fel kell nőni agyilag, leszakadva a médiumban sujkolt álvalóságról.
Uff.

sztrugackij 2011.06.29. 12:43:14

@Buzuki Stift: Nem egészen tudod értelmezni az általam leírtakat!

Ki a fene állította,hogy a csajnak rák miatt eltávolították a mellét?

A mellrákos nők esetét általánosságban említettem, mivel számodra elképzelhetetlen,hogy egy nő esetleg nincs megelégedve a testével,és hogy ez milyen lelki problémákat okozhat.

Te tényleg nő vagy?

adamantium 2011.06.29. 12:43:57

@Circus: ezt azért próbáld elmagyarázni egy 70/60/90 méretekkel rendelkező 175 magas nőnek elmagyarázni aki meg van győződve arról, hogy azért nem kerül be a modellszakmába mert a 70A-s melltartó is lötyög rajta

sztrugackij 2011.06.29. 12:45:00

@Irkutszk: "Senki sem tökéletes, én sem vagyok az, mégis szeretnek! Micsoda csoda! "

Gratulálok!
Cicik,remélem nem lógnak!

mákonya 2011.06.29. 12:49:10

@sztrugackij:
Hát igazad van, nem kicsi és lógós adottságokkal rendelkezem, hidd el az sem jobb érzés, ha ezért bámulják kocsányon lógó szemekkel az ember lányát, de ezért nem fekszem kés alá és nem is szégyenkezem.

sztrugackij 2011.06.29. 12:49:47

@1,3,7-trimethylxanthine:

Nincs gond!

Mondjuk,én nem ítélkezem elsőre.
És a plázacicáktól is elnézést!
Az emberi értékeknek sok fokmérője lehet.

Irkutszk 2011.06.29. 12:51:02

@sztrugackij: Azért nehéz elfogadni ezt (meg még egy sor másik) a fennálló problémát, mert ezeket a civilizáció, és a technika kialakulása szülte, nem pedig a hatalmas lelki problémákkal küzdő igény. Számomra teljesen felfoghatatlan, hogy valaki egy ilyen jellegű problémát úgy old(at) meg (mással), hogy felvágatja, roncsoltatja a saját testét, felvállalva az altatással járó öszes kockázatot.

Vagy szerinted az a lelki beteg, aki szerint a saját teste túl sok, mert szerinte a bal lába valami idegen csökevény, és le kellene vágni, annak az orvos vágja le a lábát? Mert ilyen beteg is van, sőt! mivel az orvosok általában az ilyen műtétet (egy teljesen ép egészséges láb eltávolítása) nem vállalnak, néha a vonat előtt kötnek ki, hogy az levágja a lábukat.

Circusszal is mélyen egyetértek: az ilyen beavatkozások általában nem az adott kés alá fekvő egyén (legyen az nő, férfi vagy gyerek) érdekeit szolgálja.

És akkor hadd kérdezzek vissza: Szerinted egy kismellű nő nem szerethető? Vagy egy dongalábú? Vagy egy kancsal? Vagy egy nagy fenekű?

Még valami. Ha neked nem tetszik, válassz másikat, majd más úgy fogja tudni szeretni, amilyen. És ahogy megérdemli. De ez a szeretet nem szabad, hogy a melle nagyságától vagy a lába vonalának ívétől függjön.

sztrugackij 2011.06.29. 12:51:52

@Babette_: Nem kell magadra vedd!

Te lehetsz a kisszámú kivétel!

Irkutszk 2011.06.29. 12:52:06

@sztrugackij: Abszolút semmi közöd hozzá.

petya.bacsi 2011.06.29. 12:55:30

A plasztikai sebészhez fordulókat sosem értem meg (most nem a balesetet elszenvedett betegekre gondolok).

Nem értem meg, hogy sokszor szép nők miért mennek plasztikai sebészhez, hogy nagyobb mellett, ajkakat csináltassanak, mikor amúgy is minden rendben velük.
Az ilyen embereknek szerintem pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellene legelőször fordulniuk, és csak utána plasztikai sebészhez.

Értem én, hogy a médiából ez a torz kép jön le, hogy ha nincs nagy melled / ajkad / térdig érő péniszed, akkor milyen ciki is vagy, meg juj, de tényleg ez a megoldás?

sztrugackij 2011.06.29. 12:57:14

@Circus: Miért akarsz iróniát kihallani a mondanivalómból?

Annyira vállalhatatlan dolgokat írtam?

Mindössze arra akartam felhívni a figyelmet,hogy esetleg vannak olyan nők, akik egész életükben szenvednek a testi hibájuk miatt,és miért kellene azokat elítélni,akik ezen változtatni szeretnének?

sztrugackij 2011.06.29. 13:07:19

@Irkutszk: Én egyáltalán nem ezekről beszéltem,de itt mintha mindenki hülyének tettetné magát!

Küldjek neked linket "ilyen volt,ilyen lett" szépészeti oldalakról?

Kibékülnél magaddal,ha olyan mellekkel áldott volna meg a sors?

Várj,majd én válaszolok!Talán igen,talán nem!

Nos, vannak olyanok akik így döntenek,mások pedig amúgy!

A korábbi megjegyzésemért pedig bocs!

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:07:36

@sztrugackij: hát azt írtad, hogy "kivétel nélkül"

Buzuki Stift 2011.06.29. 13:08:19

@sztrugackij: Te kevered a sezlont a teflonnal. Akinek leveszik a mellét az bizony tragédia, nem kicsi. Ott van létjogosultsága egy helyreállító plasztikai műtétnek. De azért ezt ne keverjük össze egy casting miatti mellnagyobbítással. Mielőtt belekötnél: Nem mondtam, hogy ebben az esetben erről van szó.
"Te tényleg nő vagy?" Csak olyan csökevény. Elöl deszka, hátul léc. Két spárszatyorral suzukistul 40 kiló.

Circus 2011.06.29. 13:11:51

@adamantium: próbáltam, többször is, többeknek. Van ahol sikerült, a többit hagytam a fenébe.

@sztrugackij: nem, nem azért. Csak mögétettem némi vitriolt, és úgy is van értelme az egésznek, csak más. Tehát komolyan gondolod, elnézést.

sztrugackij 2011.06.29. 13:15:53

@mákonya: Te tényleg jobban örülnél annak,ha a férfiak egyszerűen átnéznének rajtad és mondjuk a melletted haladó barátnődet bámulnák meg?

Bárcsak az én popsimra tennének megjegyzéseket a nők!

sztrugackij 2011.06.29. 13:19:06

@Babette_: Egy órája püfölöm a billentyűzetet!
Nem hogy a férfiak,de még a nők sem értenek velem egyet.
Azt sem tudom,hol áll a fejem!

Irkutszk 2011.06.29. 13:21:44

@sztrugackij: Sosem voltam, és sosem leszek kibékülve önmagammal, lsd én sem vagyok tökéletes. De ettől még nem fogom magam kés alá fektetni, csak ha az egészségügyi kockázata nagyobb annak, ha nem fekszem oda.

A mellméret nem a mozgatórugója, és központi témája az életemnek. Olyan, amilyen. Én ezt próbáltam azzal a mondatommal elmagyarázni: a szolgáltatás lehetősége alakította ki az igényt, és nem az igény forszírozta valamilyen megoldás kialakítását. A mellimplantátumot azoknak találták ki eredetileg, akiknek sérülés vagy daganat következtében eldeformálódott az egyik melle (az egyik!), vagy le kellett venni a mellét. Na, azt könnyű elfogadni szükséges műtétként.

És ha nem erről beszéltél, akkor miről? Mert egyfolytában azt hangoztatod, hogy mert szerinted egy szükséges műtét lehet annak, aki a te (vagy a saját) véleménye alapján (hogy is fogalmaztál?) "csúnya, előnytelen mell" tulajdonosa?

sztrugackij 2011.06.29. 13:23:10

@Buzuki Stift: "Ott van létjogosultsága egy helyreállító plasztikai műtétnek."

Láttam olyan női mellet,ami maximálisan kimerítette a fenti műtét szükségességét!

A casting az pedig végképp a sátán találmánya,igaz?

Mi van veletek?

epres négercsók 2011.06.29. 13:23:40

Sztrugackij, úgy is elmondhatod ám a mondanivalódat, hogy közben nem sérted vérig a hozzászólók felét...

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:26:25

@sztrugackij: ó, én szeretem, ha megnéznek, de ha a műmellemet néznék, úgy érezném, hogy csalok.

hozzáteszem, láttam egy esetben műmellet, amikor abszolút támogattam, a hölgynek semmi nem volt (szó szerint), és egy normális B-t csináltatott. magam sem vetnék meg egy fazonírozást feszesre, mint 20 évesen volt. megértem a lelki bántalmakat is.

de! tapasztalatom szerint általában az unatkozó hölgyek (ld. ne végez pénzkereső/létfenntartó MUNKÁT)szilikonoztatnak.
általánosítottam.
lehet, hogy nem reprezentatív az én ismerősi köröm, de csak ebből tudok kiindulni (és ahogy nézem, mások is ezt teszik - az eredményt tekintve ugyanoda jutottunk páran)

humanista véleményed mindenképpen elismerendő, csak nem mindenki érdemli meg (a posztolóról nem tudjuk, hova tartozik).

Irkutszk 2011.06.29. 13:26:38

@sztrugackij: Nem vagyunk hajlandóak sablonosan, és a divatnak megfelelően gondolkodni. Van saját véleményünk, van saját önképünk és elfogadjuk azt, ami a valóság. Ennyi :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:28:16

@Irkutszk: abszolút egyetértésem.
mindazonáltal még egy maximálisan elfogadó és szerető társ mellett is fenn tudnak maradni bizonyos fixációk ("hogyan szerethet, mikor ekkora seggem van?")

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:29:33

@Babette_: a fazonírozáshoz: persze még a szükséges epeműtéttől is rettegek, nemhogy olyanért menjek kés alá, ami nem betegség.

mákonya 2011.06.29. 13:29:53

@sztrugackij:
Ha neked kellene "velük" együtt élned Te is másképp élnéd meg, felejtsd el a futást, a hason alvást......,
Ha a barátnőmet nem zavarná, hogy megjegyzéseket tesznek rá, akkor felőlem......,

Circus 2011.06.29. 13:33:16

@Babette_: "hogyan szerethet, mikor ekkora seggem van?" - hátesetlegpontazért... :)
az ízlések, mint tudjuk...

kórosabb esetben, ha megfeszülsz se tudod elhitetni vele, hogy de igen, ő így és azért tetszik, amilyen... tapasztaltam...
<mély sóhajtás> Nők...
:)

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:33:54

@Circus: najó, csak példa volt, a seggemmel semmi bajom, szerintem a nagy a nőies, de egy karcsúbb lábat és bokát bevállalnék:)

sztrugackij 2011.06.29. 13:34:03

@Irkutszk: Nézd,én készséggel elismerem,hogy a középkorban a szépészeti műtétek terén komoly hiányosságok voltak.
A plasztikai sebészet abszolút a korszerű fogyasztói társadalom kialakulásához köthető.
Miért olyan nehéz elhinni,hogy egyeseknél tényleg látványos javulást hoz az életminőségben?

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:35:50

@sztrugackij: életminőségben? maximum a lelkében. de azt elhiszem.

sztrugackij 2011.06.29. 13:36:03

@epres négercsók: Kire gondoltál?

Máris megkövetem!

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:37:21

@Irkutszk: áhh, túl sokat beszélek megint, mi?
látszik, hogy holnap reggel vizsga, és sehol sem tartok.,...

mákonya 2011.06.29. 13:37:33

@sztrugackij:
Ja és életem egyik legmegalázóbb élménye, mikor valaki érdeklődött egy közös ismerősünknél, "hogy találkoztál mostanában azzal a dögös csajjal?"
Ha nagy melleid vannak akkor csak egy dögös csaj vagy és a pasik egy részét nem is érdekli, hogy ki vagy Te valójában.

sztrugackij 2011.06.29. 13:42:03

@Babette_: Úgy néz ki, te vagy az első aki végre megértette a mondanivalóm lényegét!

sztrugackij 2011.06.29. 13:46:06

@Irkutszk: "Nem vagyunk hajlandóak sablonosan, és a divatnak megfelelően gondolkodni. Van saját véleményünk, van saját önképünk és elfogadjuk azt, ami a valóság. Ennyi :)

És azok akik másképp gondolkodnak ezekről a dolgokról,természetesen sablonos,önkép nélküli divatmajmok!

Ennyi!

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:46:22

@mákonya:
1. ha szereted a melleidet, nem zavar, ha megnézik
2. a férfiak először néznek, utána látnak. ez tény. az emberek a külső után ítélnek, ez is tény.

miről beszélünk?
max. arról, hogy egyeseknek szorongásaik vannak külsejükkel szemben. nekik azt ajánlom, ismerkedjenek neten. jó tud az lenni.

de ne hibáztassák azt, aki normálisan viselkedik (=átlagosan)

Benzoylmethylecgonine 2011.06.29. 13:46:25

@mákonya: legalább te tudod, milyen jó is a nagy mell. Én különösen ruhavásárláskor élvezem előnyeit, de alig van útban, amikor dolgozom.

Szívesen elmesélem bármely szilikonra váló naivnak, hogy mit is jelent a D betű.

Circus 2011.06.29. 13:46:38

@mákonya: csak tudnám, hogy hol a francban léteztek, Ti ilyen gondolkodású hölgyek... :)

@Babette_: igen a lelkében, de a lelkében ilyenkor lezajló pozítív változás az jelenthet javulást az életminőségben is, azaz, marad ideje más miatt aggódni (karcsúbb láb, boka, ilyesmi :) ). Az megint más kérdés, hogy mi játszódik le a lelkében akkor, amikor kiderül, hogy vagy talmi csillogást gyártott magának, vagy apuci/párja otthagyja egy fiatalabb/olcsóbb/nagyobbmellű valakiért. Vagy csak egy picit megöregszik... :)

Circus 2011.06.29. 13:49:01

@Babette_: "max. arról, hogy egyeseknek szorongásaik vannak külsejükkel szemben. nekik azt ajánlom, ismerkedjenek neten. jó tud az lenni."
Na azok főleg ne. Ha nem volt elég pszichózisuk, akkor majd lesz. Te még nem próbáltad?

sztrugackij 2011.06.29. 13:51:34

@mákonya: Ha a nőket megvédtem a túlzott általánosítástól,most ugyanezt kérem tőled a férfiakra vonatkozóan is.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:51:55

@Circus: részemről ott ismertem meg az igazit*, az életem párját* 6 évvel ezelőtt. mint mondottam, "jó tud az lenni".

*eredeti jelentésében.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:52:50

@1,3,7-trimethylxanthine: a D még egyáltalán nem TÚL nagy, nem kell nyávogni.:)

sztrugackij 2011.06.29. 13:57:01

@Babette_:
Én sajnos csak negatív példákkal tudnék szolgálni!
Te a szerencsés kevesekhez tartozhatsz!

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:58:51

@sztrugackij: egy kezemen sem tudnám megszámolni, hány sikeres párt láttam már...
csak azért tűnik neked keveseknek, mert nagy a merítés. arányaiban ugyanannyi, mint irl. az összetétel lehet más, olyanok is összetalálkozhatnak, akik a való életben soha. mint pl mi az emberemmel.

most megpróbálok eltakarodni tanulni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 13:59:58

@Circus: mondjuk azt hozzátenném, hogy jóval kevesebb időm van mostanában a bokám miatt aggódni a csirkekeltetés közben, mint pesten a nagy multinál:)))

Benzoylmethylecgonine 2011.06.29. 14:01:34

@Babette_: relatív :D Mivel az életem sok területén gátol, ezért az ideális valahol B körül van, szóval a bosszantóan nagy kategória :P

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.29. 14:02:40

@1,3,7-trimethylxanthine: jó persze, gondolom, bungeejumpingnál engem is zavarna:DD

sztrugackij 2011.06.29. 14:14:11

@mákonya: Jó,gondolom nem egyszerű az életed akkora méretekkel.

Egyes férfiak szerint a női mell és a tv képátló soha nem lehet elég nagy!
Micsoda felszínes gondolkodás!

Benzoylmethylecgonine 2011.06.29. 14:14:29

@Babette_: nem lenne gond, ha csak akkor zavarna :)

Egy a lényeg, hogy nem értem, mi a fenéért kell bevállalni műtéteket olyan dologért, aminek több a hátránya mint az előnye. Felém szike és aneszteziológus csak akkor közelítsen, ha annyira dögrováson vagyok, hogy tiltakozni sem tudok.

Szabo T 2011.06.29. 14:20:26

@1,3,7-trimethylxanthine: Mi a baj az aneszteziologusokal? :)

Circus 2011.06.29. 14:23:34

@Szabo T: :) bukta

Szebb dolgokat szeretnék látni, amikor utoljára lehunyom a szemem. Pl.

Szabo T 2011.06.29. 14:26:12

Most ebredtem fel es megint egy erdekes poszt. nehany gondolat:

1. Orulok, hogy az eredeti posztolon vegul is tudtak segiteni az x-edik mutettel. Valoban szornyu lehetett, hogy mit elt at. Ezt ferfikent, ironia nelkul mondom.
2. Nem ertem ugyanakkor, hogy az OP milyen orvosi hatterel jelenti ki azt, hogy "a mellmutet egy nagyon egyszeru mutet".
3. Implantatum vs. termeszetes keblek: volt egy baratnom, akinek egy "picit" (talan D) segitett a plasztikai sebesz. Nem nezett ki rosszul.
4. Hulye vagyok, hogy egy oraval a repuloterre indulas elott is itt kommentelek.

VaTi 2011.06.29. 14:31:12

Anno egy szilveszteri buliban egy asztalhoz kerültem egy lánnyal, akit addig nem ismertem. Nagy mellek, kellően nagy dekoltázzsal. A csaj halál komolyan elmagyarázta nekem, hogy ne éljem bele magam, hogy együtt maradok a pasimmal (akivel a buliba érkeztem), mert kicsi a mellem. A pasik a nagy mellű nőket keresik, a kisebb mellűekkel csak addig maradnak együtt, míg nem találnak egy "normálisat". Így ha azt szeretném, hogy a pasi együtt maradjon velem, vagy hogy legyen esélyem férjhez menni, csináltassam meg nagyobbra. Ellenkező esetben hagyjak fel minden reménnyel.

Desiderata 2011.06.29. 14:38:51

Nahat, a praxis blognak sikerult lesullyedni a nlcafe szintjere...

mákonya 2011.06.29. 14:39:41

@sztrugackij: Nem általánosítottam, írtam, hogy a férfiak egy része. :-)

qbr 2011.06.29. 14:40:30

@VaTi: Akkor a kérdés most az, hogy együtt maradtál-e a barátoddal :D

VaTi 2011.06.29. 14:43:07

@qbr: össze vagyunk esküdve :)
@Desiderata: jajj máá, belefér az néha. Majd holnap megint kinyírunk valakit :)))

Circus 2011.06.29. 14:54:42

@Circus: mondjuk, ha az aneszteziológus hölgynemű, és két hatalmas... ja, kiestem a szerepemből, ácsi.

2011.06.29. 14:55:57

Reggel még úgy keltem, hogy nem tudtam a kommentelők mellméreteit. Minden nap tanul valamit az ember! De akkor már én sem maradok ki a sorból: közepesen kicsi mellem van, és sajnos szőrös is, de legalább domború és kemény, így nem zavar a munkában :-D

Egyszer egy lány megboldogult kollégista éveim alatt a folyosón megbámulta a derekam köré csavart törülközőben közelítő testemet, főként a cickóimat. Nagyon rosszul esett, szerintem már a szemeivel megkívánt; ez gusztustalan. Aztán összevillant a tekintetünk, megláttam, hogy neki is nagy mellei vannak, sóhajtottunk hogy szar az élet, de ha jól láttam a bimbójáig tartó dekoltázsán, neki legalább nem volt szőrös.

Hát igen.

adamantium 2011.06.29. 15:01:25

@ReignOfdark: operába menet előtt megkérdi az asszony a férjét
- drágám szerinted túl mély a dekoltázsom?
- asszony, szőrös neked a melled?
- nem
- akkor igen

Irkutszk 2011.06.29. 15:03:43

@Babette_: Nem, csak én voltam géptől távol. Egyébként sipirc tanulni!

Irkutszk 2011.06.29. 15:12:21

@sztrugackij: Én ezt a vitát lezártnak tekintem.

2011.06.29. 15:21:02

@adamantium: Úristen, még most sem kapok levegőt. Ez nagyon ütött. :-DDDDDD

mákonya 2011.06.29. 15:34:33

@ReignOfdark:
Fogjuk rá, hogy értem a tréfát és a kritikát, de nem szoktam kivágott ruhákat hordani, inkább igyekszem "elvegyülni".
Mindegy, innentől kiszálltam....,

VaTi 2011.06.29. 17:18:16

Ez a mai poszt annyira címlapgyanús téma volt, csodálkozom, hogy nem került ki. Hálistennek.
@ReignOfdark: "Reggel még úgy keltem, hogy nem tudtam a kommentelők mellméreteit. Minden nap tanul valamit az ember!" az élet szép :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.29. 17:41:39

@VaTi: Te itt kommentelsz, a férjed meg a nagymellű utódodat keresi:))))))))))
(csak poénkodom:)))

Bikli néni 2011.06.29. 18:13:52

Kis mellűek nagy mellről álmodoznak, bögyös lányok meg kisebbről.
Egyébként ezt úgy utálom. Mikor nálam is leragadnak a pasik a mellméretnél, aztán az már kevésbé érdekli őket, hogy azon túl mi van... (akiket pedig érdekel, őket hívom a barátaimnak).
Aki épp most készülne nagyobb mellet operáltatni magának csak azért, hogy kivívja az ellenkező nem tetszését, annak mondom, hogy egy D-s mérettel már futni sem lehet normálisan, és ha ehhez még egy jó karcsú derék is társul, arra még egy nyamvadt fölsőt se lehet venni, ami ne lenne erkölcstelen, vagy ne keltené egy félidős terhes nő látszatát...
(Mielőtt valaki mondaná, hogy könnyen ugatok le a magas lórúl, engem még az iskolában is csúfoltak, az összes osztálytársnőm szép nőies volt, nekem meg a nagy semmi... szerencsére azóta eltelt egy kis idő :))

2011.06.29. 18:25:51

@VaTi: Meg az itteni lányok. Pipik, mondtam én.

epres négercsók 2011.06.29. 18:29:14

Bikli néni és ReignOfdark ezt inkább privátban beszélje meg, ha akarja. :-)

serfecs (törölt) 2011.06.29. 18:45:54

Jézusatyagatya.
4 éve kivettek egy kis daganatot az egyik mellemből. Csinos horpadás maradt a helyén, és a drain helyén is, amit persze gey külön vágáson át, alulról vezettek be. Semmi pénzért meg nem csináltatnám, nincs az az isten, hogy kés alá feküdjek, ha nem muszáj.
3 hónapja kivették a méhemet, 15 centis vágással. A mai napig fáj az egész hasfalam, de eszembe nem jutna ilyen faszságok miatt időt, pénzt pocsékolni és az egészségemet kockáztatni.
A posztolót az elbeszélés alapján nem a kis melle vitte plasztikai sebészhez, sokkal inkább Apa nagy BMW-je. Szemét vagyok, de nem tudom sajnálni. I'm just a human being...

kutya vacsorája 2011.06.29. 18:47:53

"mi lett volna, ha munkahelyem lett volna?" nyilván egy szegény munkanélküli asszonyka posztolt közvetlenül a németországi plasztikai sebészetről...
basssz, most legyek demagóg? mondjam, hogy aki kés alá fekszik, annak ellenére, hogy erre orvosi szempontból semmi szüksége... okés, azt sem illik elrontani. csakhogy az esetet nem érzem "műhibának" - akkor sem, ha szigorúan véve az. mégis, én ezt a szót a gyógyító, tehát a beteg által muszájból igénybe vett beavatkozásokra tartogatom. ez egy kellemetlen üzleti/fogyasztóvédelmi tapasztalat, a homárblogra való, kb.a meggyűlt a kisujjam a műkörmösnél analógiája.
a mellnagyobbítás fika műtét? ezt meg ki mondta? gondolom, minden rutin, ha a megfelelő ember végzi el. én azért tartanék tőle (van itt sok orvos mindig, javítson ki valamelyikőjük, ha tévedek), mert mindenféle nyirokizék vannak arrafelé, mert érzékeny stb. meg egyáltalán, kinek guszta műanyag labdikákat markolászni? miért nem lehet elfogani valamit nem tökéletesnek? és a posztoló párja, aki "mellette állt"? vajon mennyire várta el ezt a műtétet a csajtól? szomorú világ ez:(

serfecs (törölt) 2011.06.29. 18:49:03

@ReignOfdark: erről jut eszembe a mai borzasztó álmom: a kollégáim elkezdték azt pletykálni, hogy lógnak a melleim. Nagyon szörnyű volt, mert soha az életben nem lógtak, még meg is mutattam nekik, hogy nézzétek, nem is lógnak, de akkor megláttam, hogy lógnak. Olyan jó volt felébredni :-DDD

prolee 2011.06.29. 18:56:03

Inkább IQ nagyobbító műtétet javasoltam volna....

Alf (törölt) 2011.06.29. 18:56:18

hát izé.
a műmell az egyik legundorítóbb dolog, még a nyirokgyűjtő cső is szexibb.

Bikli néni 2011.06.29. 18:56:29

@Panni75: Az ilyen helyreállító műtéteket nem finanszírozza a tb? Amúgy a nagymamám is visszautasította az implantátumot, pedig neki is egy tojás méretű daganata volt...

Alf (törölt) 2011.06.29. 18:57:51

a mell mérete nem változik attól, hogy melléraksz egy zacsi szilikont.

Buzuki Stift 2011.06.29. 19:01:37

Lenne itt egy áthidaló megoldás mind a kismellű, mind a nagymellű nők problémájának megoldására: Cseréljetek pasit!

serfecs (törölt) 2011.06.29. 19:03:24

@Bikli néni: de, biztos finanszírozza. De nincs az az isten...

Bikli néni 2011.06.29. 19:06:36

Amúgy valaki magyarázza el nekem, mert ez számomra örök rejtély: ha betesznek szilikont, az egyrészt hova fér el? A bőr mérete adott, és egy hirtelen 60 kilóra hízott ember se fér bele a korábbi, 40 kilósra tervezett nadrágjába...
A másik: most komolyan, mennyire szép egy hegekkel teli mell? Hogy lehet azt eltüntetni? Ma már egy sima anyajegy-levételt is plasztikai varrattal szednek le, mégis nyoma marad.
Őszinte érdeklődéssel várom a válaszokat.

Bikli néni 2011.06.29. 19:08:29

@Buzuki Stift: :DDD
Jelezném, hogy az én pasim az ideális, aki persze nagy rajongóm, de azt mondja, akkor is szeretne, ha kisebb lenne :P (pedig már nem két hónapja boldogítjuk egymást...)

Irkutszk 2011.06.29. 19:17:21

@Bikli néni: A befér problémára tudom a választ: Ugyanaz a válasz, mint az említett példában a 40 kg-ról 60-ra hízó ember esetében a bőr: A bőr is él, képes nyúlni, és átveszi a formát: jelen esetben proliferál, tehát egyszerűen megnövekszik. Másik példa: lásd a hirtelen lefogyott emberek bőrét, őnáluk pont fordítva lehet látni a dolgot: hirtelen eltűnt a zsírréteg, és nagy lesz az emberre a kabát. Ez a bőr, hacsak nem extrém mértékű volt a fogyás, idővel visszahúzódik, és újra felveszi a benne lévő forma alakját.

Ha jól tudom, akkor a bőrt és a mirigyszövetet elválasztó kötőszöveti rétegbe teszik az implantátumot (de ez kb tipp volt a részemről).

Nyoma pedig biztosan marad, max. a jó elhelyezéssel, ill. tényleg a szép sebzárási technikákkal tudják alig láthatóvá tenni (illetve ruhában láthatatlanná tenni azzal, hogy a mell alsó részén, ill. a bimbónál nyitják fel a bőrt).

adamantium 2011.06.29. 19:19:46

@Bikli néni: ennek a műtétnek 3 nagy behatolási módszere van, sebésze és esete válogatja melyiket alkalmazzák.
a leggyakoribb talán az, hogy a mell alatt a bőrhajlatban ejtenek 3-10cm es metszést és ezen juttatják be a szilikonzacskót, ez álló helyzetben egyáltalán nem látszik, csak ha a nő fekszik és a melle felfele mozdul el
a következő az, hogy a mellbimbóudvar alsó ívén ejtett metszés (ez szépen gyógyul csak az a gond ha 2 cm a mellbimbóudvarod vagy ha 1 literes implantátumra vágysz)
és vaj a hónaljban ejtett metszés, itt szépen be lehet pakolni a szilikont a nagy mellizom alá, tapintással soha senki nem mondja meg, hogy nem igazi a melled mert az izom alatt van az egész - ez kissé macerásabb beavatkozás
van még egy a köldökön keresztül laparoszkóppal végzett meseszerű beavatkozás is de én még soha nem láttam senkit aki ezt csinálta volna.
a legmenőbb meg a variábilis fizsós implantátum, ez abból áll, hogy egy elesztikus tömlőt beraknak a mellbe ami egy vékony csővel közlekedik egy kis membránnal fedett kb 2cm átmérőjű másik tömlővel általában a hónaljban vagy a mell oldalán, ebbe a bőrön keresztül steril körülmények közt befecskendezhető bármikor egy újabb adag fizsó, vagy leszívható. tehát ha buliba mégy felfújod a melled, ha meg vége a bulinak leengeded, ha kirobban sincs baj mert fizsó van benne
www.beautifulself.com/breastaugmentation_incision.htm

sztrugackij 2011.06.29. 19:20:27

Örülök,hogy ennyi boldog,elégedett kommentelőt látok egy csomóban.Komolyan!

adamantium 2011.06.29. 19:29:54

@Cr: egyrészt nem látom, hogy leírtad volna a nevét
kettő ha az egészségügyi probléma több mint 5 év múlva jelentkezik akkor ez az 5 év nem érvényes.
nálunk volt egy olyan eset, hogy valakinek egy tompa hasi sérülésből adódóan hasnyálmirigygyulladása lett, meggyógyult majd évek múlva cukorbeteg lett, bizonyítani tudták, hogy a kettő közt összefüggés van és így a károsodás már maradandó lett.
meg aztán indíthatsz polgári peres eljárást is

serfecs (törölt) 2011.06.29. 19:31:17

@Cr: állj... Nekem nem szúrták el sem a mellemet, sem a hasamat! Mindkét műtétre szükség volt. Annak, hogy valahonnan kivesznek valamit, törvényszerű következménye, hogy a helyén nem marad semmi. Ezt tudomásul vettem. A hasfalam még gyógyul, nagyműtét volt, faltól-falig vágtak, széthúzták, stb.

Olvastam a történetedet már sok helyen, én hasonló esetben arra az emberre haragudnék, aki tudatlanul, meggondolatlanul, a kockázatok és lehetséges szövődmények ismeretében aláírta a műtéti beleegyezést.
Nekem is volt már ritka szövődményem, tényleg ritka, de tudott, nem hibáztattam érte az orvost egy percig sem. Tudom, hogy tönkretették az életedet, de nem az orvosok és muszáj valahogy megbékélned, különben teljesen rámész erre idegileg.

Bikli néni 2011.06.29. 19:35:35

@Irkutszk: @adamantium: Ó, köszönöm szépen, már nem halok meg hülyén! (tök komolyan)
Irkutszk, azért a bőr nyúlásához annyit, hogy az idővel igazodik, nem? Ki tud így nyúlni egyik pillanatról a másikra? Durva...
Adamantium, akkor megmondod nekem már azt is, hogy lehet-e ilyen mellekkel pl. szoptatni? És az tényleg igaz, hogy onnan lehet megkülönböztetni az igazit a műanyagtól, hogy a műanyag még hanyatt fekve se veszti el a formáját, vagy ez csak UL?
(Eszem ágában sincs ilyet csináltatni, nincs is rá se szükségem, se igényem, csak érdekel.)

Mária 2011.06.29. 19:36:49

@adamantium:

"tehát ha buliba mégy felfújod a melled, ha meg vége a bulinak leengeded"

OMG

epres négercsók 2011.06.29. 19:38:33

@Cr: Fejből fújja már az egész blog, nem kell többet leírni. Úgyis tudod, hogy kiszedem.

Irkutszk 2011.06.29. 19:42:57

@Bikli néni: Nos, hogy mennyire nyúlik... ebből a szempontból azt hiszem, hogy a varrat stabilitása (kell, hogy) a legfontosabb (legyen). De valami olyasmire emlékszem tudósításokból, hogy műtét után húzódik az egész, és sokkal feszesebbnek tűnik, mint amilyen lesz később. És hogy vannak olyanok (nevezzük őket addiktnak), akik ezt a műtét utáni érzést szeretnék megtartani, és tetetnek be egyre nagyobb implantátumokat.

Bikli néni 2011.06.29. 19:43:17

Mária, KÖNYÖRGÖM, írd már le ide nekünk (vagy a bloggazdának, bánom is én), hogyan lehet IP-cím alapján kitenni valakit a fenébe... Engem már iszonyúan idegesít a 86. néven regisztráló, önmagát már kórosan sokat sajnáltató ember. Laikus, aki ezerszer betegebb, feleennyit nem panaszkodott.

Bikli néni 2011.06.29. 19:45:48

@Irkutszk: Lehet, hogy elmaradottak az információim, de ez nem úgy van, hogy néhány évente cserélgetni is kell? Kíváncsi vagyok, hogy azok, akiknek az elsőre van pénzük, mit csinálnak 5-10 év múlva, mikor esetleg nem lesz már miből kicserélni...

Irkutszk 2011.06.29. 19:46:46

@Bikli néni: Erről sajnos nem tudok semmit. Esetleg adamantium?

epres négercsók 2011.06.29. 19:47:28

@Cr: Tudod drága, az az egy szerencséd van, hogy vagy megkönyörült rajtad a bloggazda (amit kétlek), vagy egy másik számítógép előtt ülsz. Felőlem eljátszhatod megint ezt, a közönséges stílusod lepattan rólam, moderálni és törölni pedig ráérek.
Baromi unalmas vagy már. Édesanyám pedig köszöni szépen, jól van.

Mária 2011.06.29. 19:51:48

@prolee:

"Inkább IQ nagyobbító műtétet javasoltam volna...."

Silicon Valley...?

Fetrengve röhögök :)

adamantium 2011.06.29. 19:59:04

@Bikli néni: nem lehet óriás implantátumot egyből berakni mert striás lesz a bőr felette és a súlytól hamar megereszkedik.
mind a 3 módszernél kímélik a mirigyállományt, tehát elvileg lehet szoptatni vele, nekem volt betegem akitől én megkérdeztem, azt mondta nem volt gond.
mivel ez nem egy eredeti dolog és főleg álló helyzetben való mutogatásra találták ki, így fekve vagy fejen állva már nem olyan jól mutat. de ma már vannak könnycsepp alakú implantátumok is, hogy még abnormálisan kerek se legyen a melle.
amivel szerintem nem lehet szoptatni mert szerintem behegesíti a tejcsatornákat, az a mellbimbópiercing de ezt nem tudtam még lecsekkolni :D

belekotyogok 2011.06.29. 20:01:01

@adamantium: ez utóbbi módszer nagyon állat.:D és olyan állítható pántos izét még nem találtak fel, ami tetszés szerint igazítva a lógó mell problémáját hivatott orvosolni?:D

adamantium 2011.06.29. 20:02:21

@Bikli néni: sok cég úgy ajánlja, hogy 10 év a garancia, és ingyen vagy nagyon akciósan kicserélik, vagyis csak a műtétet kell fizessed, de ha aláírod a szerződést akkor gyakorlatilag szinte köteles vagy 10 évente kés alá feküdni, ha nem akkor semmilyen felelősséget nem vállalnak a 10 évnél idősebb implantátumért

adamantium 2011.06.29. 20:03:46

@belekotyogok: ma már minden van csak utána kell keresni :)

Mária 2011.06.29. 20:04:10

@Bikli néni:

IP cím alapján szerintem nem lehet, csak User ID vagy mailcím alapján.

De nincs sok értelme, mert bárki annyi új regisztrációval jön vissza, amennyivel akar. 2 perc alatt lehet csinálni másikat.

adamantium 2011.06.29. 20:06:28

egyébként ezt a változtatható méretű implantátumot az égési sebészet találta ki, bőr expander néven, arra szolgált hogy a sérült bőr melletti területre beültetik, ott hónapok alatt akár több literre fújják, majd a kinyúlt bőrrel fedik a sérült (éget, rákos, elhalt) bőrszakaszt

ave 2011.06.29. 20:11:37

Tobb ilyen kellene, talan meggondolnak magukat a kisasszonyok.
Kurvara semmi ertelme a mucsocsoknek. Az a ferfi akinek ez bejon, az nem normalis. Bar igy vegulis megerdemlik egymast. :)

mekeke 2011.06.29. 20:13:03

A segget kihagyhatnátok már igazán!!!!!
A nagy segg igenis bámulatos adomány!!!! Csókoltatom azt a városiasult nyunyiéleteteket.... A mellesedők meg (kivéve akiknek 0 cm) csakis prostituáltak, és minden befektetésnek vannak kockázatai. Én se varrattam műmellizmot-vállizmot meg pihét a fejemre: kopaszon meg kólásüveg-alakúan 2 mázsákat emelek, kösz jól vagyok!

sárga nyúl 2011.06.29. 20:14:19

@sztrugackij: Abszolút egyetértek.
A természet úgy van kitalálva, hogy az emberek azt nézik, kivel érdemes szaporodni. Ez tipikusan az a dolog, ami eladhatóbbá tesz egy nőt. Nekem több ismerősöm is megcsináltatta a műtétet, és lám, olyan pasit bírtak összeszedni, aki megfelelő életszínvonalat biztosít nekik és gyermekeiknek. Utóbbi nagyon nem mindegy. Egyébként meg lehetnek olyan esztétikai problémák amik indokolttá teszik ezt a műtétet, de ha ettől elvonatkoztatok, akkor sem ítélek el ezért senkit. Ez egy fizetős műtét, a az orvos elszúrja, garanciában "javítania" kellett volna, én megpróbálnék a pénzemhez jutni, minden lehetséges módon egy ilyen után.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.29. 20:15:13

Bakker! Kiújult az anyakomplexusom. A fentemlített valamennyi cicihez úgy odabújnék! Biztos vagyok abban, hogy mind gyönyörű. Kivétel a posztoló bóticsöcse.
@adamantium: Ez a vicc már aktualitását veszítette. Utoljára akkor láttam szőrös muffot, amikor a nagymutert fellökte a disznó.

Bikli néni 2011.06.29. 20:16:04

@Mária: Tudom, hogy lehet bármennyi újat regelni, csak reménykedtem, hogy van valami radikálisabb is, és szerintem ezt te tudod itt a legjobban :)

@adamantium: Köszönöm a további felvilágosítást!
(Most hirtelen eszembe jutott az a pár évvel ezelőtti CSI rész, amikor egy szilikonmelles nő meghalt vmi hajón, és a pasiját gyanúsították a gyilkossággal. Aztán a végén kiderült, hogy abba halt bele, hogy a frissen műtött cicijének kissé mellbevágó élmény volt találkozni a szél által meglóbált vitorlarúddal. Az ütközéstől a szilikon kiszakadt, és a belőle kifolyó anyagtól - már nem emlékszem, hogy volt pontosan - a nő meghalt. Mi ebből a tanulság: szilikonmellel senki ne menjen hajókázni :D)

Bikli néni 2011.06.29. 20:17:26

@El Visco Stello: VISCOOOOO! Mondtam én :)) (megvan a mai legőszintébb mosolyom! igaz, emberem még nem ért haza... :P)

Bikli néni 2011.06.29. 20:19:47

@sárga nyúl: "Nekem több ismerősöm is megcsináltatta a műtétet, és lám, olyan pasit bírtak összeszedni, aki megfelelő életszínvonalat biztosít nekik és gyermekeiknek."
Na és mondd, az ismerőseid az így összeszedett pasikkal boldogan élnek? Most ezt minden irónia nélkül kérdezem. Én nem élnék együtt egy pasival sem, akit nem szeretek, csak azért, mert pénzeszsák, de nem vagyunk ugyanazok.
(Az ismerőseidet továbbra is kérdezem, nem nyilatkoztam róluk.)

belekotyogok 2011.06.29. 20:26:10

@Bikli néni: mondjuk ez érdekes kérdés, attól is függ, hogy milyen családi háttérrel indulsz. Illetve hogy milyen elvárásaid vannak és mit tartasz fontosabbnak. simán el tudom képzelni, hogy egy gyerekkorban rendszeresen nélkülözésben felnőtt ember előbbre helyezi az anyagi biztonságot a lángoló szerelemnél.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.06.29. 20:28:23

Nem olvatam végig az összes kommentet, de az alábbi kérdéseim merültek fel:

1., Vállalkozási szerződés köttetett-e az orvossal?
2., Szakszerűen felszerelt privát műtőben volt az eset vagy a doki két helyreállító műtét közben valamelyik kórházban végezte el a beavatkozást?
3., Nyugta, számla készült-e az átadott pénzmennyiségről?
4., Beperelted-e hibás teljesítésért a dokit?

epres négercsók 2011.06.29. 20:29:04

@SzJ1982: Véleményt szabad nyilvánítani, de ez itt nem egy kocsma, a stílust ennek megfelelően tessék megválasztani.

sárga nyúl 2011.06.29. 20:30:16

@Bikli néni: Csak eggyel tartom a kapcsolatot, a többiek nem érik el azt az agyi szintet, akivel érdemes beszélgetni... :DDDDDDD Viszont az az egy, akivel összejárunk, ő nagyon szépen él a férjével, családjával, más plasztikai műtétje is volt, én úgy gondolom, hogy mind indokolt, és ez egy formája annak, hogy ad magára. Egyébként nem kőgazdagok, dolgoznak mindketten, normális életszínvonalat biztosítva a gyerekeiknek.
(Ha az fb alapján nézem az iq light szilikonozott ismerőseimet, boldognak tűnnek. Na de mint tudjuk, a látszat csal.)

SzJ1982 2011.06.29. 20:31:32

@epres négercsók: Ezer bocsánat, komolyan. Való igaz, nem egy kocsma, és rendszeres olvasóként tényleg elnézést kérek. Ugyanígy, rendszeres olvasóként mondom, hogy ez talán nem a legmegfelelőbb poszt ide. Aki hülye, haljon meg...

VaTi 2011.06.29. 20:36:44

@El Visco Stello: Visco! Te izé! Hon kujtorogtál? Imádkoztunk itt neked, hogy térjél vissza :)

Bikli néni 2011.06.29. 20:38:28

@belekotyogok: Ez változó, valóban. Meg kinek mire van igénye.
Aki esetleg látta a Vissza a jövőbe c. örök klasszikus második részét, amikor az alternatív 1984-ben Marty mamája a Biff felesége... na, valami ilyesmi rémlett fel bennem.

@sárga nyúl: Ha az ismerősöd jól érzi így magát (és nem arról van szó, hogy magának se meri bevallani a boldogtalanságát), akkor az tök jó. Mi számít amúgy egy plasztikai beavatkozásnál "indokoltnak"?

Bikli néni 2011.06.29. 20:39:38

@VaTi: Jó munkát végeztünk (adj egy pacsit!) :DD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.29. 20:43:15

@sárga nyúl:" Nekem több ismerősöm is megcsináltatta a műtétet, és lám, olyan pasit bírtak összeszedni, aki megfelelő életszínvonalat biztosít nekik és gyermekeiknek." Nahát, tényleg csak ez kell hozzá??? Csináltatok műcicit és akkor lesz egy hurrá pasasom aki mindent biztosit nekem??Nhát, de buta vayok. Hát igy is lehet?

VaTi 2011.06.29. 20:43:50

@Bikli néni: csak visszaríttuk :)
De azért csak a cickós posztra bírt visszagyönni :)

2011.06.29. 20:46:24

@El Visco Stello: anyámnak ilyen mellei lennének mint az itt kommentelő lányoknak, sosem jöttem volna le az anyatejről...!

El Visco Stello (törölt) 2011.06.29. 20:47:20

@VaTi: @Bikli néni: Ha már kikerült a zindexre a poszt gondoltam benézek. Ezt a témát szokják kajálni a népek.
...egyébként mintha hájjal kenegetnének:)))

Bikli néni 2011.06.29. 20:50:04

@El Visco Stello: Félsz bevallani, hogy hiányoztunk, mi? :)

VaTi 2011.06.29. 20:51:33

@ReignOfdark: vizuális típus lennél?
@El Visco Stello: nem is olvastad az elmúlt napokat? Itt ríttunk Biklivel. Kórusban, többszólamban. Cseszhetjük. Csak a mellekre jöttél :) De most már ne tűnjél el.
Én ma estére lépek :) Álmokat mindenkinek. (jajj, Reign...:) )

Bikli néni 2011.06.29. 20:53:46

@ReignOfdark: Na, balzsamozd még egy kicsit a jelenlévő leányok lelkét :)

2011.06.29. 20:54:04

@VaTi: Még életemben nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy ő nem vizuális típus. Álmok... ugyanmár, ez valóság - ma éjjel két szép mell mellé fekhetek le, amiket a világ legjobb nője hordoz a mosolya alatt :-)

Amúgy ha lehet választani a cicik és az éneklés közt, én is a melleket választom!

Bikli néni 2011.06.29. 20:54:52

@VaTi: Ó, pedig nem is tudja, nekünk milyen van... lehet meglenne a nagy coming out, többet nem menne sehova :DD

El Visco Stello (törölt) 2011.06.29. 20:55:09

@Bikli néni: Erről szó sincs. Csak nem akarom szétoffolni ezt az érdekfeszítő, mármár társadalmi problémát.
Vissza a cicihez. Egy cici csinálhat mindent: rezeghet, himbálózhat, lenghet, loboghat, csak könyörgök, ne lötyögjön.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.29. 20:56:41

@Bikli néni: na, mivel én már nem férek be a balzsamozandó leánylelkek kategóriájában, el is megyek aludni.

2011.06.29. 20:57:11

@Bikli néni: A helyzet az, hogy az itteni nő kommentelők 100%-a csinos a képek alapján :-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.29. 20:58:29

@El Visco Stello: egy pill...te figyusz, az a mell ami loboghat, az hogy hogy nem lötyöghet??

Bikli néni 2011.06.29. 20:59:32

@batgirl: Na, most valami rosszat mondtam? :(
@ReignOfdark: Valóban, ez nagyon kedves tőled!
Visco, tök mindegy, miért vagy itt, itt vagy, és ez a lényeg :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.29. 21:05:03

@Bikli néni: Dehogy is, nyugi, :)csak már igen régen nem vagyok leány:)))

El Visco Stello (törölt) 2011.06.29. 21:05:54

@batgirl: Úgy, hogy nincs benne lötty. Lötyögni folyadék szokott érzésem szerint.
Persze nem vagyok nagy szilikonszakértő, de szerintem abban a tasakban szilikonolaj van.

sárga nyúl 2011.06.29. 21:15:20

@batgirl: Tényleg. Mindent bele! A cicibe. :)

sárga nyúl 2011.06.29. 21:22:47

@Bikli néni: Van neki sok baja, mint mindenkinek 40 fölött, de legalább jól néz ki és a családját tekintve minden rendben van.
Nagyon egyszerű, ami egyértelműen ronda, mondhatni visszataszító, annál indokolt a plasztika. Persze nem kell TB finanszírozni, de ha valakinek fussa rá... és nem fél az altatástól...

Bikli néni 2011.06.29. 21:28:24

@batgirl: És? Én hetven éves nőről is állapítottam már meg, hogy szép... Szerintem ez nem csak életkor függvénye. Én ismeretlenül is megelőlegezem, hogy életkorodtól függetlenül is szép nő vagy!

2011.06.29. 21:28:50

Én úgy érzem, a vita elment kicsit abba az irányba, hogy miért ment oda. Függetlenül ettől adamantium leírta, milyen hibákat,(többet is) gondol a műtét utáni kezelésről, és én inkább ezt tartom lényegesnek.

sztrugackij 2011.06.29. 21:38:25

@ave: Nekem bejön!
Viszont társat nem mell alapján választok.
Akkor most mi van?

laposmacska 2011.06.29. 21:47:04

Mekkora szerencse, hogy nem volt munkahelyed... Párod nyilván nem hagyott el, végül is az ő pénze van benned... :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.06.29. 22:21:12

Annyira tudtam, hogy elkezdikekézni a postolót a parasztok... de ő a hülye, hogy leír egy ilyen témában egy postot.

Circus 2011.06.29. 22:47:40

@sagia77: ez nem a homár, itt (még)(bár a fenti kommentcunami után...) megpróbáljuk más szemszögből nézni a dolgokat.

Amúgy tényleg igaza van a reklamációval, ha a konkrét eseményt nézzük, de mi lemerültünk pszichológiailag az OK keresésére.

MetálFater (törölt) 2011.06.29. 22:54:26

Várom már, hogy agyat mikor kezdenek el plasztikázni, hogy néhány libának több esze legyen...

Mellesleg, én például kimondottan rühellem a gumimellű luvnyákat, mert az a véleményem, hogy aki a mellét plasztikázza, az hosszútávra sem társnak, sem feleségnek nem való!

Természetesen ez alól egyetlen kivétel van: esetlegesen egy emlőrák esetén, a mell eltávolítása után, egy esztétikai műtét. Az jogos...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.06.29. 23:03:12

Én jó dolognak tartom a mellnagyobbító műtéteket, valamint a punciberetválást is: hagy legyen csak minél divatosabb mindkettő, így ugyanis érvényesülhet az evolúció: kihullanak az életképtelen barmok, nekem meg maradnak a valóban jó nők. Hehe.

hipokrita 2011.06.29. 23:17:33

Mint férfiember, undorítónak tartom a gigászi, meglottyadó, lógós CSÖCSÖKET, a kedves, formás keblek SOKKAL szebbek. A legrosszabb az, ha valaki az előbbieket hajszolva még műtteti is magát.

A dologról az jut eszembe, mint amikor egy hasonló szindrómában szenvedő nő nagyobb segget akart, és olcsósítani kívánta a műtétet = elment valami kuruzslóhóz, aki szépen meg is növelte a fenekét. A módszer ipari szilikon befecskendezése volt... na, az is begyulladt, meg a nő meg is halt, de legalább nagy seggel távozhatott el. :)

ebedli 2011.06.29. 23:32:36

Próbájátok meg a leggúnyosabb, legmegvetőbb hangszínt képzelni ehhez:

HHHHAAA-HHHAA-HA-HAA-HAAAAA!!!!!!!!!!!!!!

Kívánom, hogy minden plasztikáztató, szilikonnal tömött agyatlan kurtizán így járjon.

Büszke_troll 2011.06.30. 03:35:13

Öröm ennyi jóérzésű proli kommentjét olvasni.

T-akonypunpa 2011.06.30. 05:44:31

@VaTi: Ha a faxid csak a mellet látja egy nőben, akkor örülj neki, ha megszabadulsz tőle. A beteges asztalszomszédodnak pedig ne dőlj be: egy normális férfi viszolyog a gumimellektől.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.06.30. 06:07:37

darwin-nak már megint igaza volt, az agyatlanok jobb is, ha nem szaporodnak, inkább műmellekkel és hasonló nyalánkságokkal kötik le a nyilvánvalóan drága idejüket.

himpellér 2011.06.30. 06:46:54

Mellműtét? Ma? Ez már a régmúlté. Van cipzáras műmell. Az az igazi!Próbáld ki!(Ha csúszópénzt adsz, kaphatsz tépőzárast)

himpellér 2011.06.30. 06:49:39

Azért fejlődik az ország elvtársak! Nem gondoltuk volna harminc éve, hogy egy ötkor kelő, hatra dolgozni járó proletár asszonynak ez legyen ma a legnagyobb gondja.

dbeata 2011.06.30. 07:42:07

Szasztok!

Azért én ekézném egy kicsit a dokikat is, akik már gyakorlatilag Frankenstein-eket gyártanak egyes hiszékeny emberekből. Teszik ezt a lóvéért, és nem azért, hogy az a szerencsétlen jól nézzen ki. Nem tudom, hol a határ, mi az a pont, amikor azt (kellene mondani) mondja a doki, hogy ezt már nem csinálom meg. Hja kérem, sokkal inkább pénzes plasztikai sebész, mint tisztességes munkanélkülivé válna az ember.
Amúgy meg, tényleg inkább homárra való a poszt. Ez egy fogyasztóvédelmi (rém)történet.

Zis4 2011.06.30. 07:44:05

Nem az a tény idegesít, hogy luxusra költ úgy, hogy még munkája sincs, hanem az, hogy még henceg is vele.

dbeata 2011.06.30. 07:46:13

Az egyik rokonom három gyerekszülés után megcsináltatta a melleit. Addig keresni kellett... :-) De azért szoptatta őket! Helyes kis B ciciket rakatott be és igaza volt. Ez egy helyes "alkalmazása" a plasztikai sebészet nyújtotta lehetőségeknek.
Ami engem illet, teljesen hidegen hagy a téma. Nem (csak) a cicikkel hódítok (hódítottam volt). Sokkal inkább hiszek abban, hogy fejben kell elintézni bizonyos önértékelési dolgokat. Ha ott nem sikerül, nem fog a műtőasztalon sem.

adamantium 2011.06.30. 08:08:11

@dbeata: bocsáss meg, de a plasztikai sebész az egy magán doktor, tehát a beteg saját akaratából megy oda és a saját akaratából műtteti meg azt a testrészét amit ő akar, innentől kezdve a sebész nem vonható felelősségre azért, hogy a beteg frankensteinné akarja műttetni magát, úgy ahogy a burkoló sem felelős azért mert te lila járólapot akarsz lerakatni a házadban

Moan 2011.06.30. 08:24:42

Höhö.... Vicces sztori: "mert megérdemli". :)))
Na de félre a tréfát. Tényleg úgy van ahogy azt valaki korábban írta: A nagy mellű nők kicsit akarnak, a kicsi mellű nők meg nagyot. Sosem tudtam még rájönni miért. :) De az biztos, hogy a férfiak közül van aki a nagyot és van a ki a kicsit szereti.
Tehát a vicces az egészben az,hogy amikor egy nő átoperáltatja a mellét, akkor pont ugyanannyi "hódolót" veszít, mint amennyit nyer a beavatkozással. :)))

Moan 2011.06.30. 08:27:41

Ja... eszembe jutott egy régi Sziámi dalszöveg részlet:
"Hibátlan test, sebzetlen lélek, Már rég nem lehet igazán cél."

Oleg Gontar 2011.06.30. 08:32:52

" Azokban a hónapokban szörnyen féltem, nem tudom mi lett volna, ha munkahelyem lett volna. "

Lolll

dbeata 2011.06.30. 08:47:09

@adamantium: Ne haragudjon, doktor úr, de vitatkoznom kell! A felelősség az orvosé is! Ő is letette a Hippokratészi esküt, és a ne árts! rá is vonatkozik! Egyes esetekben csak ő láthatja előre, hogy valami rosszabb lesz, mint volt.
Úgy, ahogy az abortuszt is megtagadja egyes orvos (lelkiismereti okokra hivatkozva), úgy a túlzásokat is meg kéne hogy tagadja!

blah 2011.06.30. 09:01:44

gáz ha valakinek csak ez javít az önértékelésén... a másik dolog, hogy soha nem voltam oda a műmellekért, nálam rontja a természetes kontrasztot, volt olyan csajom aki ezen parázott de sikerült lebeszélnem.

Augustin 2011.06.30. 09:03:15

"Én,férfi létemre át tudom érezni azt a szenvedést, amit mondjuk strandoláskor érezhet a szerencsétlen,a sok átlagos,vagy éppen tökéletes mellű nő között."

Ez számomra értelmezhetetlen. ma már olyan jó bikinifelsőket lehet kapni, hogy nem látszik bennük sem a lapos, sem a lógós mell. Ha monokinizni akar az asszonyka, akkor van baj.

Én kösz, nem kérnék a plasztikai műtétekből, de szerintem a pénzéért jár neki a jobb mell. Kifizette.

adamantium 2011.06.30. 09:19:59

@dbeata: ne haragudjon már de ha magácsk ezzel a szöveggel jön akkor megvan a véleményem magácskáról. ez a buta ember fegyvere, az emberek 99%-ának fogalma sincs miről beszél amikor azt a bizonyos elavult esküt emlegeti, ha aszerint élnénk akkor az összes epe, veseköves meghalna, mert hát:
"És nem fogok vágni még kőbetegségben szenvedőket sem"
az össze gyerek megszületne, elvégre nem lenne magzatelhajtás, nem lenne antibébi, óvszer:
"nem fogok adni nőnek sem magzatelhajtószert"
és ne felejtsük el:
"adassék meg nekem,hogy boldogan élvezhessem az életet és hivatásomat"
(vagy angol verzióban: "may I enjoy my life and practice my art, respected by all men and in all times") - érdekes módon ezt magyarországon tendenciózusan mindig elfelejtik.
a lényeg: nem kellene az orvosok irányába kötelező mintaképként felhozni ezt az eskűt ha eleve nem akarjuk, hogy a fele be legyen tartva, az állam nem akarja, hogy a vége be legyen tartva, de az orvosok azok aztán szigorúan tartsák be a maradék egyharmadot.
a hozzászólásra konkrétan: van plasztikai sebész és van szépségsebész, ez utóbbi amerikában nem is mindig rendelkezik orvosi diplomával. magyarországon nagyon etikus a plasztikai sebészet, a konkrét esetre vonatkoztatva úgy emlékszem a konszenzus az, hogy 800 ml-nél nagyobb implantátumot nem tesznek be, amerikában ez 2000ml de braziliában akár 10 literest is betehetsz, ott nincs etikai korlát. egy sebész meg csak olyat vállal el ami nem rontja a portfólióját ha jól jön ki, mivel minden nem jöhet ki jól így aztán vannak elb@szott esetek

Zagyas 2011.06.30. 09:30:26

Azért nem kevés irigy ember jár ide, aki saját vélt, vagy valós nyomorán úgy enyhít, hogy hangot ad az "úgy kellett neki" véleményének. Száni.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.06.30. 09:43:35

Aki azért megy orvoshoz, hogy jobban nézzen ki (kivéve ha betegségek, balesetek nyomait tüntetteti el), annak az agyi képességei a bányabéka seggének a szintjét sem érik el.
Ha ezt még közzé is teszi, az már tényleg a szőke nő kategória!

xaba99 · http://landf.blog.hu 2011.06.30. 09:45:37

munkahelye hónapokig nincs.
nagy csöcsöt varrat magának.
németországba megy plasztikai sebészetre.

az ilyen ne picsogjon, hanem szenvedjen büszkén.

pizzaboy 2011.06.30. 10:20:04

Ááááá biztos, hogy nem kamuposzt? Műmell, meg:

"nem tudom mi lett volna, ha munkahelyem lett volna."

Tipikusan olyan, hogy erre ugrik mindenki(én is majdnem), de aztán elkondolkodtam...

Ha nem kamuposzt, akkor szeretnék érdeklődni, hogy mennyi lenne 1 órára, és mi számít extrának? Köszi!

adamantium 2011.06.30. 10:28:43

@Fot L' Mondó: a tieid is bizonyára ott vannak vagy még mélyebben, ha nem vagy képes felfogni, hogy bizonyos az átlagtól eltérő testi adottságok egyesekben oly mértékű vélt vagy valós problémát keltenek, hogy műtét nélkül életük egy tragédia.
most gondold bele egy gyönyörű szép fiatal nő akinek nagy elálló lapát fülei vannak, vagy óriási kampós orra, vagy egy bibircsók a homloka közepén, vagy az egyik melle 3 szor akkora mint a másik. ne ítélkezz olyanok felett akiknek a helyzetében nem voltál soha.
természetesen a jelentős részük az személyiségi probléma, vagy kényelmi probléma de ne minősítsd az értelmi képességeiket. pl angela merkelből soha nem lett volna kancellár ha olyan orra van mint woody allen-nek, vagy akkora füle mint dumbo-nak

tunketiko 2011.06.30. 10:35:52

@Bikli néni:

"Mária, KÖNYÖRGÖM, írd már le ide nekünk (vagy a bloggazdának, bánom is én), hogyan lehet IP-cím alapján kitenni valakit a fenébe... "

Ugyan én nem Mária vagyok, de annyit mondhatok, hogy IP cím alapján fura lenne valakit kitiltani. Az IP címek sajátossága, hogy változnak számos szolgáltatónál ma már (kivételek akadhatnak). Ami ma a téged idegesítő emberhez van hozzárendelve, lehet egy hét múlva ugyanaz az IP cím, pont a tiéd lesz. Lakossági ügyfelek esetében ma már nem nagyon alkalmaznak állandó IP címet. Az én jelenlegi szolgáltatóm is sűrűn cserélgeti.

A szolgáltató tudja, hogy mikor kié az adott IP cím, és ha pl. rendőrségi feljelentés...stb. bármi van, akkor az internet szolgáltató köteles kiadni, hogy kié volt az az IP cím épp akkor (ami még mindig nem bizonyítja, hogy konkrétan az előfizető garázdálkodott a gépén, ha mások is használják ugyanaztt a gépet, de leszűkíti a kört).

Azt, hogy index fórumról nick név alapján, vagy IP alapján tultanak-e ki valakit, azt nem tudom. Nick alapján logikusabb lenne (igaz, benne van a pakliban, hogy beregel másikat). De ha IP cím alapján tiltják ki, akkor lehet egy ártatlan is megszívja másnaptól, ha másnap meg övé lesz az az IP cím...

A sűrű IP cím szolgáltató általi cserének meg értelme van, mert pl. ha te csak olvasgatsz valamit, egy honlapot rednszeresen (de nem lépsz be, nem regisztrált vagy, regsztráltként az összes komment...stb. előszedhető), nem fognak tudni indokolatlanul nyomonkövetni arra nem illetékesek, nem fogják tudni feltérképezni netes szokásaid...stb. Összegészében ez az ügyfél védelme lehet (szerintem).

egerészölyv 2011.06.30. 10:49:16

Szegénykém, vastag tanulópénzt fizettél. Reméljük, korosztályod tanul az esetedből.

(A lányok egyfelől észveszejtő áldozatokat hoznak azért, hogy egy centivel szebbek legyenek, másfelől ha ez sikerül nekik, annál nagyobb kéjjel mondanak nemet. Erre megy ki az egész?)

tódór piroska 2011.06.30. 10:50:41

@El Visco Stello: @VaTi: @Mityu "aljanép" MG: @MetálFater: @hipokrita: @pizzaboy: @mekeke: @Alf: @ave:
(Bocs, ha kihagytam néhányat)

Mégsincs minden veszve, amíg hasonló, normális gondolkodású (ráadásul még jó humorral is rendelkező) emberek vannak...

egerészölyv 2011.06.30. 10:53:06

@tunketiko: öntsünk tiszta vizet a pohárba.

A komolyabb fórumok már a regisztráláskor megnézik az IP-címet. (Azt hazudják, hogy erre képtelenek.) De nem önmagában at IP-cím alapján döntenek, hanem a miriádnyi IP-cím-behatároló ingyenszoftver valamelyikével. Így ha valaki, aki nem tetszik a fórumgazdának, a Baross térről regisztrál, akkor a Nefelejcs utca és a Bezerédj utca között senkinek nem fogadják el a regisztrációját. Ha valaki tiltakozik, akkor esetleg azt írják neki, jaj, bocs, ellustáskodtuk. De nagy valószínűséggel semmit.
Nem saját kútfőmből írom, a CHIP-ben vagy hol ezt alaposan kivesézték.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.06.30. 10:54:42

@adamantium: bla-bla-bla...
Anélkül, hogy ÉN meg (el?) akarnám ítélni a TE szellemi képességeid, megjegyezném, hogy abszolút szuverén jogom úgy megítélni az embereket, ahogy akarom! Majd, ha elkezdem haj(bőr?)színük után táborba zárni őket, akkor pampoghatsz nekem! Addig is, igenis elítélem azokat, akik a külsejük átalakíttatásával akarnak (jutnak?) előbbre, ahelyett, hogy az adott (legyen az bármily csekély is) szintű tehetségüket használnák fel... Ezek között rettentő kevés, akinek a teste olyan, hogy az emiatt kialakuló gátlások érdemben befolyásolnák az életét...
Esetünkben, a delikvens maga jelenti ki, hogy "mellnagyobbító" műtét volt. Hacsak nem a kurva egy fajtája (pl. útszéli, callgirl, sztriptíz- vagy rúdtáncos, stb.), a munkájához biztosan nem kellett neki a nagyobb mell, ergo csak ahhoz kellhet, hogy büszkén mutogassa ("kirakja"). És megint az észbeli képességeknél vagyunk: nem vall túl nagy intelligenciára a más tollakkal ékeskedés...

tunketiko 2011.06.30. 11:04:59

Hogy a poszthoz is írjak konkrétan. Nem az a lényeg, hogy miért kapott szilikont, hanem, hogy elcseszték az első műtétjét.

Ebből a szmepontból mindegy, hogy azért, mert átlagos melle van, és nagyobbat szeretne, vagy azért mert átlagtól sokkal kisebb van neki, és normálisan szeretne kinézni.

Egy mellműtét amúgy pszichésen csodákat tehet valakivel.
Személy szerint csak olyat ismerek csak, aki szilikont nem tetetett be, hanem "csak" felvaratta. Mivel szoptatás után "spániel fülek" lettek a melléből. Ezt egy 28 éves nőnek tragédia megélnie. (Vannak, akiknek viszonylag szép marad szoptatás után is a melle, de az övé tényleg nagyon csúnya lett). De úgy tudom, neki TB is állt belőle, de részleteiben nem tudom. Szóval biztos valamilyen szinten indokolt volt. A mellműtéte után viszont kivirágzott, visszatért régi kedve, ismét vidám, fiatal nő lett, nem takargatni igyekezett nyakig zárt ruhákban magát. Mert előtte ezt csinálta, állandóan takargatta a melleit pl. vagy keresztbe tette a karját előtte, vagy úgy tartotta a táskáját, újság nélkül ki se ment, van, hogy azt tartotta maga elé. Pszichésen teljesen padlón volt. És egy 28 éves nőnek a "spániel fül-nagymamás cici" nem az akategória, amibe szívesen beletörődik, főleg, hogy amúgy szép formás teste van. Vele csodákat tett a mellműtét...

Azt kevésbé értem, hogy tökéletes testű fiatal lánykák miért akarnak szilikont, de lehet, őket frusztrálja. Ha beruház rá, akkor pedig nagyon gáz, ha végül elcseszik a műtétjét.

Mária 2011.06.30. 11:12:48

@egerészölyv:

Miért hazudnák azt, hogy képtelenek rá? Nem csak hogy megnézik, de a log file-ban el is tárolják :)

Régebben a sima bloghu blogger a sima admin felületén is látta a hozzászólók IP címeit, de aztán amikor a legutóbbi frontend-fejlesztés volt, kivették az admin felületről ezeket az adatokat. Gondolom azért, mert csak a helyet foglalta, de a bloggernek úgyse kellett semmire.

Ha valaki elég kíváncsi, van egy pár ingyenes szoftver, aminek a mérőkódját beteheti a blogja kódjába és gyönyörködhet a látogatói IP-címében és egyéb adataiban. IP címet is lehet tiltani vele úgy, hogy ne lássa a statban, de komolyabb ingyenes szolgáltatóknál, vagy fizetős tárhelyszolgáltatóknál alap, hogy IP címet tilthass és azzal tartsd távol a nem kívánt látogatókat.

De ezt még a szolgáltatók is kiírják, hogy nem javasolt lehetőség, és a Google sincs odáig az olyan oldalakért, ahol ezt csinálják.

Letiltani viszont IP alapján nem lehet egy-egy felhasználót, mint konkrét személyt. Egyrészt, mert bár technikailag megoldható lenne, a blogger nem kap olyan felületet, ahol az IP címet bejelölhetné, másrészt meg, egy publikus IP mögött nem csak egy felhasználó van.

A fix IP cím mögött is sokan lehetnek, a dinamikus IP mögött meg pláne, így ha letiltod a címét, vagy a tartományát annak a felhasználónak, akit rühellsz, akkor nem csak őt tiltod le, hanem még elég nagy számú másik embert is, akik nem érdemlik meg.

Mária 2011.06.30. 11:18:01

@tódór piroska:

Ez mi, kérdezném tisztelettel?

Follow Thursday?

:)

adamantium 2011.06.30. 11:19:28

@Fot L' Mondó: tudod rólad az a plakát jut eszembe amelyiken szerepel 4 agy. az első 3 alá az van írva: fehér, fekete, sárga, az utolsó sokkal kisebb alá meg az, hogy rasszista. te is rasszista vagy mert elítélsz egy lelki problémákkal küzdőnépcsoportot. nem a te pénzeden, nem a te adódból növelte meg a mellét. egyébként nem csak a kurvák növelik meg a mellüket, láttam én már olyan anyukát akinek szoptatás után a B-s melle helyén lett két apró szottyadt bőrtáska, van ilyen postpartum involutioja a mellnek, csak úgy nézem te túl sok "ilyen" nőcikét nézhetsz ha egy életszerűbb helyzet nem bír eszedbe jutni.
idegen tollakkal ékeskedés, ha itt tartunk a ruha is az, akinek van pénze annak telik armani öltönyre, azt is lenézed? vagy van gyűrűd, fülbevalód? van akinek nem telik rá, akkor te is idegen tollakkal ékeskedsz vagy csak egyszerűen irigy vagy?

tunketiko 2011.06.30. 11:41:10

@egerészölyv:

"Így ha valaki, aki nem tetszik a fórumgazdának, a Baross térről regisztrál, akkor a Nefelejcs utca és a Bezerédj utca között senkinek nem fogadják el a regisztrációját."

Ha te üzemeltestz egy honlapot, az IP cím alapján nem tudod meg az előfizető nevét, azt csak az internet előfizető szolgáltatója tudja, és csak rendőrségi megkeresésre adhatja ki. Ha kiadja egy mezei honlapüzemeltetőnek, akkor tudtommal törvénytelenséget követ el!

IP címből a hely látszik, pl. hazánk, vagy angliai...stb.- de ezek látogatottsági statisztikákhoz kellenek csak.

Egy komolyabb honlap üzemeltető pedig tudja, hogy nick regisztrációkor nincs értelme IP címen sokat rugózni (mivel nem jelenti azt, hogy később is azt az IP-t használja, ugyanaz a nick).

Egyrészt mert változik az IP cím, akár naponta az internetszolgáltatónál, másrészt ugyanaz a személy beléphet a saját lakásából is, de a szüleiéből is (és ezek is változó IP címek), illetve ha nincs letiltva, akkor a munkahelyéről is (cégeknél többnyire állandó IP cím szokott lenni).
Sőt, ugyanaz a delikvens be tud lépni Pécsett is, meg Nyíregyházán is, és ez mind különböző IP cím lesz akkor. Telesen értelemtlen lenne IP címhez kötni nick neveket...

Tovább árnyalja, ha egy előfizető van valahol, de használja ugyanazt a gépet 5 ember...stb., akkor aznap ugyanarról az IP-ről mindegyikük a saját dolgait intézi a neten.

Nem olyan könnyű valakihez konkrét IP címet ragasztani kommenteléshez. Sőt, inkább butaságnak tűnne egy honlap üzemeltetőtől.

Nickes regisztrációkor számukra az email cím inkább a lényeg, mert az viszonylag állandó, azon elérhető a delikvens, ha csak regisztrációhoz hozta létre azt az adott mail címet is. Mert amit beállít, mindig arról fog belépni, bárhonnan is lép be helyileg. Nem véletlen arra mailre küldik elvesztett jelszót...stb. Egy mezei honlapüzemeltető nem tudja mely személy áll a regisztrált nick és mail cím mögött valójában. De ha van egy regisztráció, ahhoz egy mail cím, és ahhoz több nick van párosítva, akkor a honlapüzemeltető azt nyilván láthatja, hogy az a nick amúgy ugyanaz a személy. Tehát logikailag így ki lehet tiltani több nick-et, mégis ugyanaz. De ha tök új regisztrációt hoz létre, más mail címről, akkor nehezen lenne már összekapcsolható honlap üzemeltetőnek érdemben...

Az internetszolgáltatól viszont mindig kikérhető évekre visszamenőleg, nem tudom mennyi, talán 2 vagy 5 évre?, hogy adott IP cím éppen mely előfizetőé volt (emailnél is mindig megnézhető, mely IP-ről küldték).

Szóval a neten a névtelenség csak álnévtelenség. A hatóság sok mindent ki tudna deríteni mezei felhasználókról, ha akarna. Infomókusok talán jobban eltudják rejeteni magukat...stb.?! De hatóságokat hétköznapi emberek szájkaratéi úgysem érdeklik ;)

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2011.06.30. 11:49:36

@adamantium: Nem tudom észrevetted-e, de TE például, folyamatosan személyeskedsz, elítélsz! Egyéb hozzászólásodban is olvastam... Meglehetősen álszent dolognak tartom, hogy valaki másokat elítél azok hozzáállása miatt... miközben tükörbe nem nagyon néz... Én legalább vállalom, hogy nem bírom a hivalkodó, magamutogató embereket. Ha már mindenáron ki akar tűnni, tűnjön ki a tehetségével, a tetteivel. Tapasztalatom szerint, aki a külsejével akar kitűnni, annak egyéb komolyabb értéke nem nagyon akad... Figyelmedbe ajánlom a poszt íróját. Ha szoptatás miatt kellett volna korrekció, biztosan írta volna...
Nem érdekel, aki szoptatás után csináltatja meg a melleit, az sem érdekel, hogy kinek az adójából (mellesleg, igenis rengeteg esetben elsütik a "mellnagyobbító" műtéteket a TB terhére...)
"...csak úgy nézem te túl sok "ilyen" nőcikét nézhetsz..." szimplán csak az utcán járok...
Újfent hangsúlyozom, hogy mit gondolsz, a legkevésbé releváns számomra. Gondolni azt gondolok, amit akarok, és amíg nem teszek gondolataim megvalósulása felé, addig senkinek semmi köze hozzá, miként vélekedek. Nem ártana, ha előbb kicsit Te is magadba néznél, mielőtt másoknak ajánlgatnád...

tunketiko 2011.06.30. 11:51:32

@tunketiko:

"Telesen értelemtlen lenne IP címhez kötni nick neveket..."

Viszont előbbi kommentből következik, ha valaki nem nick-el lép be, hanem csak olvas egy adott oldalt, a honlap üzemeltető büdös életben nem fogja tudni összekötni, hogy ugyanaz a személy, vagy nem ugyanaz olvassa-e az oldalát. (Nick-es belpéssel látja a belépésből).

Viszont egy keretet ad neki, hogy aznap hány látogatója volt. Ha ugyanaz az IP húszsor lépett be, akkor ki tudja szűrni, hogy az valójában csak 1 IP, nem feltétlen 20 különböző látogató...stb. De statisztikázhat, hogy mi érdekli...stb., csavarhatja.

Viszont a látogatójára, ha másnap másik IP címet oszt ki a szolgáltató, akkor a honlap üzemeltető megint csak arra a napra tud statisztikát készíteni, nem tudja összekötni, hogy vajon ugyanaz olvassa-e aki előző nap (és ez jól is van így, mert semmi köze hozzá). De ha regisztrált az olvasója, akkor viszont fogja tudni a regsiztrációból, nickből ... de nem aszemélyt, hanem ez is csak egy statisztikai, hogy xy nick tegnap is, ma is meglátogatta...stb. De a regisztrálás már a felhasználók önkéntes netes adatszolgáltatása ;)

adamantium 2011.06.30. 12:21:56

@Fot L' Mondó:
először is személyeskedés: a rasszistákra jellemző tulajdonság, hogy fel vannak háborodva ha fellépnek ellenük, ez természetes.
másodszor: TE egy olyan posthoz szólsz hozzá ahol indulásból nem is a szilikon a fő gond, hanem a műtéti következmények, és elkezded ócsárolni az összes olyan embert aki valamilyen szépészeti beavatkozást hajt végre magán, ez nyilván nem személyeskedés a post írójával szemben, hisz csak mily véletlen, hogy ő is ebben a helyzetben van.
ki mondta, hogy aki megműtteti magát z hivalkodó, magamutogató? lehet, hogy addig ki se mert menni a házból, ez a műtét által lesz teljes élete, az a magamutogatás ha meg meri mutatni magát valakinek mert addig nem merte, igazad van nézőpont kérdése
mit jelent számodra, hogy kitűnni? az emberek nagy része aki plasztikai műtétet hajt végre magán pont egy olyan tulajdonságát korrigálja amivel eddig kitűnt az emberek közül
én sebész vagyok, hidd el a rengeteg amiről te álmodsz az nagyon kevés, még akinek mastectomia után kell mellimplantátum az is keményen megküzd a bürokráciával egy ingyen műtétért: mellnagyobbítást amúgy se lehet csak úgy elsütni, mellkisebbítést, vagy mellfelvarrást még hagyján.
én is járok az utcán de a környékünkön nem élnek "a kurva egy fajtája (pl. útszéli, callgirl, sztriptíz- vagy rúdtáncos, stb.)" csoportba tartozók, vagy még nem vettem észre, de majd figyelek.
én nem vagyok rasszista így nincs mit magamba nézzek, próbállak téged jobb útra téríteni de úgy nézem hiába

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.30. 16:23:49

@Irkutszk: megvolt, kész a félévem:)
huhh.

Irkutszk 2011.06.30. 16:27:33

@Babette_: Gratula :) Most már szabad maratoni kommenteket írnod :P

sztrugackij 2011.06.30. 16:30:49

@Fot L' Mondó: "csak ahhoz kellhet, hogy büszkén mutogassa ("kirakja"). És megint az észbeli képességeknél vagyunk: nem vall túl nagy intelligenciára a más tollakkal ékeskedés"

Mert ugye azt minden hülye tudja,hogy milyen szoros összefüggés van az intelligencia és a mellnagyobbításra való hajlandóság között!

Az is közismert,hogy ügyvédnők,tanárnők,bírónők,professzor asszonyok semmi pénzért nem vállalkoznának mellműtétre!

Sőt,ezeknek az emberekre a csúnya,sárga fog jellemző,hiszen intelligens ember nem ékeskedik nem természetes fogsorokkal,és nem mutogatja büszkén a mosolyát!

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.30. 16:33:11

@ReignOfdark: nos, ezt elmondtam a képemen szereplő csajoknak, a fülüket se billentették rá:DDD

Büszke_troll 2011.06.30. 17:00:10

@adamantium: hagyd, semmi értelme, a hozzászólók többsége olyan mint az átlag ember, idióta.
Mert kérdem én, mi jelentősége annak, hogy a posztíró mivel foglalkozik, kitartott feleség, szalag melletti munkás asszony vagy vezérigazgató. És annak sincs, milyen beavatkozást csináltat magán, hogy nőgyógyászati magánrendelésre ment antibébi tablettát íratni, hogy gyermekáldás nélkül is kefélhessen mint a nyulak vagy szívműtétet végeznek rajta.

Szolgáltatást kapsz amiért fizetsz. Persze lehet, hogy az átlag kommer szart se fizet a tb-be vagy magánrendelésre, de ez legyen az ő baja, meg persze a normálisan fizetőké.

Az orvos elvállalt egy beavatkozást. Teljesen mindegy, hogy ezt magánrendelőben vagy a jézus szive állami kórházban. Nyilvánvaló, hogy a műtét nem járt átlagon felüli kockázattal, hiszen akkor vissza kellett volna utasítania a beavatkozás elvégzését.
Ennek ellenére beütött a krach, amit az orvos nem jól kezelt, hiszen nyilván nem szórakozásból fut valaki Németországig kezeltetni magát.

Ebből az átlaghülye kommentelő annyit fog fel, hogy "megműttette a csöcseit a luvnya".
Gratulálok.

sárga nyúl 2011.06.30. 17:08:49

@Büszke_troll: A katasztrófa az, hogy ezt némely orvos is így gondolja.

dbeata 2011.06.30. 18:28:36

@adamantium: Már megbocsásson magácska most védeni kívánja a mundér becsületét? Akinek nem inge, ne vegye magára. Valójában általánosítottam, és nem feltétlenül magyar helyzetre gondoltam, bár körülnézve és a Geronazzo Mária esetét tekintve felmerül a kérdés, hogy normális-e az orvos, aki ilyen beavatkozást végrehajt... De nemzetközi szinten talán még szomorúbb a helyzet, és lehet, nem csak azért, mert kicsi ország vagyunk, hanem ott ahogy írta, mások az előírások, az etikai kódex, ehhez nem értek, de Jacko orra, meg a hasonló túlkapások minimum elgondolkoztatóak. Amúgy nem kell lebutáznia valakit, elég, ha a véleményével nem ért egyet. Ahhoz, hogy normális stílusban kommunikáljon, nem kell orvosi diploma. De ha nem tanulta meg, csak az orvosi szakmát, akkor sajnálom.

Rivero 2011.06.30. 18:47:51

@ReignOfdark:
Link láttán következő cikk téma: Elrontott zsírleszívás története...

adamantium 2011.06.30. 19:06:53

@dbeata: hol is butáztam le valakit? vagy legalábbis magácskát?
mindenki védi a mundér becsületét, de jelen esetben pont a szép vagy normális kinézethez való jogot védtem

sztrugackij 2011.06.30. 20:20:29

@adamantium: "jelen esetben pont a szép vagy normális kinézethez való jogot védtem"

Csatlakozom!

adamantium 2011.06.30. 21:11:30

ránk is vonatkozik majd vagy itt hatékony a moderálás?

2011.06.30. 21:18:13

@adamantium: Érdekes infó, még nem láttam, de valahol érthető. Kérdés, mi lesz a következménye.

sztrugackij 2011.07.01. 00:54:55

@adamantium: "ti erről mit tudtok?

Szóra sem érdemes.Egy jobboldali, konzervatív párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben.

adamantium 2011.07.01. 05:27:10

@sztrugackij: jobboldali párt baloldali nézetekkel :D

VaTi 2011.07.01. 05:42:50

@sztrugackij: ha ezek egyszer megértik a Bánk bánt, azt is betiltják...

VaTi 2011.07.01. 05:46:50

Upsz, az ILYEN kommentek miatt vezették be egyébként. Ez olyan zsenánt nekik. Következő intézkedés az ütemes taps újrabevezetése a mozi előtti filmhíradó után. Szedjétek majd ki nyugodtan csajok...:) Csak a miértre próbáltam válaszolni :)

sztrugackij 2011.07.01. 10:47:07

@adamantium:
"-Te,nem ismersz meg?
-Nem,én!
-Isten bizony?
-Ha mondom!
-De hisz annak idején együtt lőttük a
pártházat!
-Mikor?Melyiket?
-Hát,mikor melyiket!
Hofi

Ha már hallottad(hallottátok),akkor bocs!

mákonya 2011.07.01. 10:50:00

@sztrugackij:
Még nem ismertem, de....., :-D :-D

cenzorilla 2011.07.01. 14:37:59

@adamantium:

Igyekszünk ahogy eddig is. :)

Circus 2011.07.01. 15:44:02

@sztrugackij: miért van az, hogy az öreg minden egyes, akár 30-40 évvel ezelőtti poénja, még ma is ugyanúgy aktuális?

szerintem a kommentelés betiltása vagy mi, az csak a velvetre érvényes, azért meg nem sírok annyira... illetve mégis... soksok trollnak marad egy rakat felesleges ideje meg energiája...

sztrugackij 2011.07.01. 20:36:47

@Circus: Ez a blog annyira nem célpont nekik.
Majd elválik mi lesz.
A politikai témájú blogokon már régóta lehetetlen a párbeszéd.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása