Ott hagyták a földön vérbe fagyva

2011.06.25. 06:00

Tisztelt Praxis!

 

Most találtam rá az önök oldalára , tavaly decemberi történetemet szeretném megosztani önökkel. Jól jellemzi a jelenlegi hazai kaotikus állapotokat. illetve az emberi nemtörődömséget. Budapest egyik külső kerületében(18) élek, és éppen haza felé tartottam este11 óra tájékán. Minden le volt fagyva, a cipőm pedig csúszott és hiába figyeltem, hiába voltam teljesen józan, mégis sikerült úgy megcsúsznom, hogy a földre zuhantam és nagyon durván bevertem a fejemet, illetve a gerincem.

 


El is ájultam néhány percre és miután magamhoz tértem éreztem, hogy vérzik a fejem. Ami ennél is ijesztőbb volt,hogy egyszerűen nem tudtam megmozdulni, valamint kiabálni sem, csak halk motyogást tudtam kipréselni magamból, pedig segítségért akartam kiáltani. Ott feküdtem a földön és rettenetesen meg voltam ijedve.


Körülbelül fél órája feküdhettem ott,közben egyfolytában halál félelmem volt, attól tartottam leginkább, hogy teljesen kihűlök és megfagyok. Végül a szerencsének, a jó pár réteg meleg ruhámnak és a hónak köszönhetem, hogy nem így lett. A fél óra alatt, ameddig a földön feküdtem történt meg az, ami minden bizalmat megingatott bennem a mentőkkel kapcsolatban. Az még meg sem lepett igazán, hogy ketten is elmentek mellettem anélkül, hogy segítséget nyújtottak volna, az emberek hajlamosak hasonló esetekben félre fordítani a fejüket és tudomást sem venni a bajba jutottakról. Persze akkor és ott mindent megpróbáltam, hogy felhívjam magamra a figyelmüket és megértessem velük, nem részeg vagyok, aki ott fetreng a hóban, hanem egy egyszerű ember, aki elesett. Hörögtem, próbáltam mindent, de mégis tovább mentek.

 

Ami még ennél is megrázóbb volt számomra, hogy egy mentőautó is elhaladt mellettem, ráadásul normál tempóban, sziréna és fényjelzés használata nélkül és anélkül, hogy a segítségemre siettek volna, holott egészen biztos, hogy láttak, Az utca kivilágított, a vért is látniuk kellett, ami a fejemből folyt, mégsem álltak meg, tovább mentek. Ekkor éreztem úgy, hogy tényleg ott a vég. Tehetetlennek éreztem magam, nem tudtam telefonálni, semmit sem tudtam tenni. Ha nincs oltári nagy szerencsém, akkor ma már egész biztos, hogy nem élnék.

 

Körülbelül 40 perccel a baleset után ugyanis érkezett egy fiatal pár, akik kutyát sétáltattak. Ők is észrevettek, de nem mentek tovább, odasiettek hozzám és megnézték, élek-e még. Jeleztem nekik, ahogy tudtam, hogy nem nagyon tudok mozogni és beszélni, megnyugtattak, hogy nem lesz gond, tartsak ki, azonnal hívják a mentőket. Nagyon hálás vagyok nekik!Így is lett, nem telt el ezután 10 perc s már a mentőautóban feküdtem és robogtunk a kórházba, ahol kiderült, hogy koponya és gerinc sérüléseket szenvedtem. Majdnem fél évbe került, mire úgy--ahogy rendbe jöttem.

 

Szörnyű, hogy az emberség ilyen szinten kiveszett már sokakból, de számomra akkor is az a legszomorúbb az egészben, hogy a mentésre, a segítésre felesküdött emberek is képesek otthagyni egy bajba jutott sérültet a hóban, fagyban, vérben úszva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

 

T. Kálmán

 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaTi 2011.06.25. 06:25:03

Kedves Kálmán! Habár érthető, hogy abban a helyzetben mekkora kétségbeesés tölthetett el, próbáld elképzelni a következő helyzetet:
Egy átlagautó (legyen az most a mentő) a forgalom nélküli éjszakai utcán normál tempóval haladva megy mondjuk hatvannal (azt írtad, nem száguldott és nyilván lépésben sem tipegett). Ennél a tempónál egy mozdulatlan pont (te) mellett elhaladni pár másodperc. Te mondjuk fekszel az úttest bal oldalán. Mi történhetett a mentőben ez alatt a pár másodperc alatt?
- a sofőr jobbra nézett egy, a lámpája által felriasztott, elfutó kiscica után
- a sofőr az órájára nézett és hátraszólt: te józsi, még csak 11.30, hosszú lesz ez a műszak is...
- a sofőr a műszerfalon felvillanó jelzésre nézett és ellenőrizte a benzinmutatót is
- mivel mentőről van szó, lehet, hogy sérültet szállított. Korábbi mentős poszt kommentjei között leírták, van olyan beteg, akit lassan kell szállítani, mert súlyos állapota miatt a zökkenések is nagyon árthatnak neki. Éjszaka ugye semmi szirénára, villogóra nincs szükség (hacsak a tréfás sofőr nem kívánja jóéjszakátkívánásban részesíteni a környék lakóit) Ez esetben kívülről annyit látsz, hogy nemszirénázó, nemvillogó mentő lassan halad. Bent meg baromira próbálnak életben tartani valakit, a sofőr meg baromira sasolja a kátyúkat a cseszett pesti utakon.
- persze lehet nem volt ilyen komoly a helyzet, csak a sofőr éppen megvakarta a tökeit és teljesen szabálytalanul hátrafordult (levéve szemét az útról néhány másodpercre): húúú, de éhes vagyok, Józsi, betolnék most egy gyrost Mohamednél
Akár ezek is lehetnek életszerű feltételezések, nem csak az, hogy téged meghalni hagytak volna a saját véredben.

Buzuki Stift 2011.06.25. 07:37:37

@VaTi: Lehet, hogy az ok még ennél is prózaibb. Sőt hajlamos vagyok ezt hinni.
A mentő - a magyar egészségügyben uralkodó általános morális állapotoknak megfelelően - szándékosan hagyott ott egy olyan sérültet, akinek az ellátására nem utasították. Tette mindezt abban a biztos tudatban, hogy őt ezért számonkérni, felelősségre vonni nem lehet. Racionális indítékai is vannak: Sok munka, kevés bér.

VaTi 2011.06.25. 07:49:39

@Buzuki Stift: erre célzott a posztoló. Ez egy lehetőség. Én meg leírtam a többit. Gondoltam, azt minek fejtegetni, amire már ő is utalgatott.

Hatodéves 2011.06.25. 07:55:29

Elhiszem, hogy ez szörnyű negyven perc volt, ami azonban úgy végződött, hogy valakik megtalálták, kihívták a mentőket, akik rögtön jöttek és a kórházba szállították, ahol súlyos sérülésekből végül meggyógyult.

Biztos, hogy reális volt az egészet úgy megírni, hogy a világ kb. cserbenhagyta? Nem tudom, értem, hogy azokban a hosszú percekben ezt így érezte, de végül összességében az emberek megmentették az életét.

Buzuki Stift 2011.06.25. 08:12:34

@VaTi: A többi lehetőség közül kifelejtetted a levegő relatív páratartalmát, a BUX mélyrepülését, a feszült afganisztáni helyzetet.

VaTi 2011.06.25. 08:25:25

@Buzuki Stift: értelek én, mindössze arra céloztam, hogy NEM feltétlenül direkt történt a dolog. Ezer más is lehetett. Persze, ha akarjuk, akkor kijelenthetjük, hogy a mentők szándékosan elfordították a fejüket. Még szerencse, hogy nem szálltak ki, hogy meg is rugdossák. Ha már a nővérek és az orvosok a kórházban direkt verik és gyilkolják a betegeket, ez is lehet, nem?
Amiket leírtam, szerintem teljesen reális lehetőségek.
Amikor akárki vezet, vajon hány dolot nem vesz észre az út szélén?
A lényeg, hogy a poszt egy olyan helyzetet ír le, amit nem lhet értékelni, mert AKÁRMI történhetett, amit SENKI nem tud megállapítani, csak feltételezgetni. Így aki akarja, nyugodtan köpködhet majd, egyrészt a mentősökre, másrészt a posztolóra. Vagy lehet azt mondani, hogy a helyzetet többféleképpen magyarázhatjuk, ha igyekszünk nyitottak, objektívak maradni.
'Szt akkor sem fogjuk megtudni, hogy mi történt.

Bikli néni 2011.06.25. 08:25:32

Hála istennek, hogy végül így alakult. Én azonban -bár nem voltam ott, nem tudhatom- egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy a mentősök látták őt, vagy pláne a vértócsát. Ha vért látnak, szerintem akkor is megállnak, ha részeg hajléktalannak hiszik az embert.
VaTi feltevéseit kiegészíteném annyival, hogy ha csupa jég volt az út, egyrészt ezért is ment gyök kettővel a mentő, másrészt ha mégis látta a posztolót, nyilván leszűrte volna, hogy a csúszós út miatt esett el, komoly bajban lehet, és mindenképp megáll.
Amúgy az első gondolatom az volt, hogy a filmekben, ahol a helikopterekkel direkt keresnek túlélőket, akik látják jól a gépet és bőszen integetnek, többnyire őket sem veszik észre.

Buzuki Stift 2011.06.25. 08:35:04

Egyetértek, hülye volt a posztoló. Neki azt kellett volna csinálni, hogy kiteszi maga mellé a buxáját és halottnak tetteti magát.
Még névtelenül is féltek mi, hogy egyszer a kezeik közé kerültök?

VaTi 2011.06.25. 08:36:46

@Buzuki Stift: Ki kerül kinek a kezei közé?

belekotyogok 2011.06.25. 08:59:20

ESte 11-kor télen szerintem nem túl színes a világ, hiába van kivilágítva, szóval nem biztos, hogy a földön a foltot vérnek nézik mozgó járműből.

Gyalogosként az embernek fogalma sincs, hogy mennyire láthatatlan időnként, főleg este, sötét ruhában, hiába van világítás az utcán.

Bikli néni 2011.06.25. 09:16:07

Jólvan, most látom, amerikai legó-mentő még mindig megunhatatlan :)

Széphalmi Izett 2011.06.25. 09:47:37

A posztoló minden szavát elhiszem.

Ez sajnos valóban így működik. Látunk egy földön fekvő embert, akiről azonnal az ugrik be, hogy részeg, ezért nem is megyünk oda. Pedig nem mindenki az, ha meg mégis, akkor miért nem segítünk?

Velem tavaly télen fordult elő, hogy kb. hajnali 5-kor kivittem a kutyámat. Egy ember ült, reszketett a bokor alján, - mint a korán munkába igyekvők, én is elmentem mellette. 8 óra környékén ismét kimentünk, még mindig ott volt, és reszketett. Ekkor már nem tudtam tovább menni. Kiderült, hogy egy szellemileg súlyosan sérült ember - aki "elveszett", miközben a lábán még egy kötél is volt... Nem derült ki számomra, hogy ki és miért kötötte rá. Külsérelmi nyomok is voltak rajta, vérzett. De nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy miután értesítettem a mentőket, kb. 10 percen belül ott voltak a rendőrökkel együtt (a mentők értesítették őket). Remélem János (mint, kiderült,így hívták), azóta is jól meg van és nem történt vele hasonló eset.

Édesanyámmal pár éve 65 évesen fordult elő, de akár most is megtörténhetne: A piacon járt, rossz helye lépett, súlyos ízületi problémákkal küzdött, ezért nem volt "stabil". A lényeg, hogy elesett. Senki nem segítette fel, mert a megjegyzések szerint csak részeg lehet.
Miért gondoljuk azt, hogy aki elesik, rosszul lesz, csak részeg lehet? Ha még is valóban az, akkor miért nem segítünk rajta?

VaTi 2011.06.25. 10:14:17

OFF: Visco, azégáldjonmeg, hiányzol.
ON

Bikli néni 2011.06.25. 10:15:53

@Széphalmi Izett: Szerintem - bár a fejtegetésednek komoly valóságalapja van sajnos - ez a poszt ott dőlt el, hogy a mentősök NEM látták Kálmánt, bármennyire is meg van erről győződve.
Most ez egy morbid (de sajnos többször megesett) párhuzam lesz, de olyan is előfordult már a történelemben, hogy elütöttek egy embert az úton, és utána még átment rajta 2-3 kocsi, és rohadtul nem vette észre senki, csak a sokadik autó.
A posztoló ott a földön halálra volt rémülve, azt látott, amit látni akart. Nem azt írta, hogy farkasszemet nézett a mentőssel, csak azt, hogy látniuk kellett volna, mert vértócsa. Ugyanmár... Főleg úgy, hogy a mentő nem azért gurul az úton, hogy azt pásztázza, van-e földön fekvő ember valahol. Arra a hajléktalanokat segítő szociális munkások vannak.

Én megértem a posztoló félelmét, nyilván nem lehetett kellemes, de szerintem felesleges a mentőket azzal elővenni, hogy szándékosan hagyták ott a vérző embert a földön.

Bikli néni 2011.06.25. 10:16:36

@VaTi: Tényleg, hova tűnt? :O

VaTi 2011.06.25. 10:18:12

@Bikli néni: asszem azt mondta, elege van némely itteni orvosból, 'szt lelépett

adamantium 2011.06.25. 10:21:00

itt a mellette segítség nélkül elhaladó járókelőket lehet csak vádolni, aki vezet az nem ara figyel, hogy mi fekszik a járdán. hányszor előfordul, hogy vezetek és szól az asszony, hogy milyen cuki őzike, nyuszi, kisbaba... volt az út mellett, láttad? nem nem láttam mert nem az úton volt, ha állandóan azt figyelném mi van az út mellett akkor nekimennénk az első autónak. egyébként nézzük a szerencsés oldalát az eseményeknek megtalálták, megmentették, ha valami sötét sikátorban történik akkor reggelre megfagy

Bikli néni 2011.06.25. 10:25:32

@VaTi: Jó, hát ezzel már többször is fenyegetőzött, aztán mégis itt maradt... Mostanában kevés időm van olvasni, azt is többnyire csak este, lemaradok egy-egy eseményről vagy posztról.
De basszus, már mindenkinek könyörögni kell? Mi lenne, ha abbahagyná végre a két tábor az egymásra fújást, és itt maradna mindenki. Már csak azért is, hogy megmutassa, van értelme az itteni kommunikációnak. Tök sokáig hittem benne én is, aztán valahol, valami elromlott. Nekem is van olyan, aki itt néha meglehetősen idegesítő, mégsem vonulok el duzzogva sehova.
Javasolnám minden duzzancsnak felütni a szótárt az "ignore" szónál.
(Persze itt most nem azokról a kedves olvtársakról beszélek, akik igazoltan vannak távol.)

Káin 2011.06.25. 10:29:01

Jól olvastam valamelyik posztban, hogy Laikus jól van, csak nincs internete?

VaTi 2011.06.25. 10:30:54

@Bikli néni: valami címlapos-trollteli posztnál kicsit elszabadult a buli. Sajnálom, mert szeretem Visco fanyar humorát (ha ezt most olvasod, meg ne próbálj önelégülten vigyorogni :) )

Káin 2011.06.25. 10:32:17

A poszthoz:elég bizonytalan minden. Ha a mentősök észrevették és ott hagyták, arra nincs mentség. Ha nem(a már említett okok miatt), akkor tényleg csak a járókelők hibáztathatók. Őszintén szólva én az utóbbit remélem. Bár az is igaz, hogy speciel a hajléktalanokat nem mindig igyekeznek ellátni, magam is láttam már olyat, hogy nem foglalkoztak velük.

Káin 2011.06.25. 10:33:22

@VaTi: Akkor jó, köszi. Éjszaka kettő körül olvasgattam a blogot valamelyik este és rémlett, hogy írta, de nem voltam biztos benne. Azért ennek örülök.

epres négercsók 2011.06.25. 10:36:48

@Káin: Tényleg nincs internete. A részleteket majd elmondja ő maga, ha visszatért és ha szeretné. Beszélek még addig vele, ne aggódjatok.

Bikli néni 2011.06.25. 10:40:04

@VaTi: Jaj édes istenem, ide állítólag értelmes (értelmiségi) emberek járnak, én nem is értem, hogy képes minden második felülni egy troll provokálásának!

Visco, toljad vissza ide az arcodat, mert morcos leszek (ami téged, saját bevallásod szerint, nem hagy hidegen :P)

ma21 2011.06.25. 10:46:26

Epres négercsók- Aggódtunk,de köszi az infót. Gondolatban azért itt van velünk

VaTi 2011.06.25. 10:47:01

@Bikli néni: Visco nem volt benne semmi balhéban, ha jól emlékszem, csak a többiek hangneme keserítette el.

Buzuki Stift 2011.06.25. 11:51:13

@VaTi: Tudjátok ti nélküle is rugdalni a posztolókat. Napi 20-30 rúgással kevesebb. Az is valami.

Bikli néni 2011.06.25. 11:56:27

@VaTi: Igen, azért itt szokott lenni fight rendesen. De továbbra is csak azt tudom hajtogatni, hogy az ilyen vitákat olvasatlanul át kell ugrani, nem kell belefolyni, stb.
(Ide még annyi mindent akartam írni a nagy coming out keretein belül, de inkább nem teszem. Pedig bőven lenne mondanivalóm a témához.)

Káin 2011.06.25. 11:56:38

@Buzuki Stift: Visco nem rugdalt senkit.

Bikli néni 2011.06.25. 11:59:58

@Buzuki Stift: Kikérem magamnak VaTi nevében is! Ő az egyik legbékésebb tagja ennek a közösségnek. Az egyszeri trollok szokták rugdalni a posztolókat, a többiek pedig rávilágítanak a posztban szereplő tévedésekre.

Most azért pl, mert én megpróbáltam elmagyarázni a posztolónak, hogy nem is biztos, hogy látta őt a mentő, nincs bizonyíték az ellenkezőjére, és nem kell mindjárt a legrosszabbat feltételezni, én rugdostam a posztolót? Visconak van egy fanyar stílusa, de ő nem zsigerből utálja az egész világot. Volt itt olyan is, de az nem Visco volt.

Bikli néni 2011.06.25. 12:02:36

Visco, tudom én, hogy olvasol, ahogy Mari is, meg Miki is, meg a többiek is. Most már körül lett cirógatva a hiúságod, gyere szépen vissza, jó!?

Buzuki Stift 2011.06.25. 12:11:20

Jó, jó! Vissza a poszthoz. Mindenki tudja, aki autót vezet, hogy az ember periférikus látása egy csodálatos tulajdonsága. Én már álltam térdig satuban mire észrevettem az elémfutó gyereket. Földön fekvő ember egy természetellenes dolog, ha nem látod akkor is észreveszed.

Irkutszk 2011.06.25. 12:29:45

@Buzuki Stift: A periférikus látás legcsodálatosabb dolga, hogy mozgást veszel észre. A mozdulatlan dolgokat nem.

Irkutszk 2011.06.25. 12:33:33

Nagyon örülök, hogy megmentették a poszt íróját, a mentő is minden akadékoskodás nélkül kijött.

Viszont eltúlzottnak vélem azt, hogy biztosan látta (akármelyik autós), és mégsem állt meg. Hatalmas pirospont a kutyasétáltató párnak!

Buzuki Stift 2011.06.25. 12:42:58

@Irkutszk: Nem csak mozgást. Mindent, ami ellenkezik a beidegződésekkel. Persze ez a képesség egyénenként változó, de valamennyivel mindenki rendelkezik, aki részt vett alkalmassági vizsgálaton és megfelelt.

Buzuki Stift 2011.06.25. 12:48:17

...és ne tegyünk úgy, mintha nem történne meg nap mint nap az, hogy földön fekvő ember felől elfordítják a tekintetüket. A magyarázat az, hogy biztos részeg. A valóság viszont az, hogy még annyi kényelmetlenséget sem vállalnak az emberek, hogy erről meggyőződjenek. Vannak erre találó magyar kifejezések: közöny, elidegenedés, kényelmesség.

sztrugackij 2011.06.25. 15:00:20

@VaTi: visco tényleg nem volt benne a vitában.
Vagy miattam vonult ki ,vagy leroi miatt.
Sajnálom!

Bikli néni 2011.06.25. 15:24:34

@sztrugackij: Mondok neked valamit (bár nyilván zsigerből utálsz, mert nem titkoltan igen jóban vagyok Leroi-val). Direkt nem szólok bele a tudományos vitáitokba, mert nem tartom magam ebben a témában annyira széles körben műveltnek, hogy bármelyikőtöket kategorikusan meg tudjam cáfolni. Lehet, Leroi beszél hülyeséget, lehet, hogy te, nem tudom. De én őszintén, békítőleg javaslom, hogy beszéljetek egymással szépen, értelmesen, mert a hajtépés senkinek nem tesz jót. És persze ezt neki is el fogom mondani, de momentán nincs itt, nyugi :)
Szerintem mindkettőtöknek megvan a magatokhoz való esze, csak te a piszkálódásodnak nem tudsz parancsolni, Leroi meg az indulatainak.

VaTi 2011.06.25. 15:34:52

@Buzuki Stift: Nézd, amit írsz, senki nem vonja kétségbe. Tény, hogy sokan elmennek egy rosszul lévő ember mellet, egyzerűen nem okoznak annyi kényelmetlenséget sem maguknak, hogy megnézzék mi történt és mentőt hívjanak. Ezért valóban elítélendő az, aki elsétált a posztoló mellett.Mert az elSÉTÁLT mellette. Egy autó viszont más kérdés. Szerintem ott nem jelenthető ki egyérelműen, hogy BIZTOSAN látta és DIREKT nem segített. Mindvégig csak annyit szerettem volna mondani, hogy van olyan lehetőség is, hogy nem is vették észre. Nyilván a posztoló iszonyú helyzete érthetővé teszi az elkeseredettséget és hogy talán egyoldalúbban látja a helyzetet. Azért is jó a kommentekben történő beszélgetés, mert eetleg el tudjuk mondani, hogy más is történhetett.
Tulajdonképpen ezért is sajnálom, ha elmenekülnek innen az orvosok, mert én szeretek tanulni a másik oldal nézőpontjából is. Pl volt olyan poszt, ami nagyon felháborított, érthetetlennek tartottam, hogy tehettek olyat az orvosok (már nem emlékszem mi volt a pontos történet). De jöttek az orvos kommentelők, és logikusan elmagyarázták, hogy az miért pont úgy volt jó, és miért ártott volna a betegnek, ha az történik, amit ő elképzelt. Nagyon érdekes volt, én akkor nagyon sokat tanultam abból, hogy nyitottnak kell maradni más szempontok iránt is.
Persze aki benne van egy helyzetben, az mindig a saját oldaláról látja a történetet.
Nézd, én nem azt mondom, hogy nincsenek hanyag/pénzéhez/rossz modorú orvosok. De én hiszek a jó orvosokban, sok ilyet tapasztaltam. És itt is sok orvos megfordul. Emberek ők is, más-más habitussal, kifejezésekkel, stílussal. Érdemes őket meghallgatni, mert nem rugdosni akarnak. És tanulni tőlük.
Érzem, hogy benned dolgozik valami nagy orvosellenesség, nyilván a te szempontodból meg neked van igazad. Én nem fogok veled rossz modorban vitázni. Csak kérlek, hogy ne támadd őket és hidd el, ők sem támadni akarnak.

Bikli néni 2011.06.25. 15:42:44

VaTi, minden szavad arany!

Buzuki Stift 2011.06.25. 15:49:49

@VaTi: "Emberek ők is, más-más habitussal"

Akkor talán nem kellene Isten módjára viselkedni!

Buzuki Stift 2011.06.25. 16:12:41

Különben fel sem érem ésszel, hogy mit keresnek ezen a blogon orvosok. Ez egy egészségügyi Tékozló Homár. Egy fogyasztóvédelmi blog.
"Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt?"
Az ok, amiért nagyobb respekt illetné meg, az az, hogy míg egy kereskedelmi egység profitorientált, addig az EÜ-et a társadalom tartja fent.
Több okot tudok elképzelni, hogy mégis itt vannak: Függetlenül a panaszos levél igazságtartalmától, annak élét elvenni, a levél íróját nevetségessé tenni, a fórumot ellehetetleníteni, a diskurzust ellenőrzés alatt tartani és ha lehet áttematizálni. Ezt intelligensen fondorlatos módon segítségnek álcázva, egy-két latin szót idebüfögve teszik.

Benzoylmethylecgonine 2011.06.25. 16:16:39

Minden rosszindulat nélkül kérdezem a tőlem okosabbaktól (elsősorban orvosoktól), hogy ha a posztoló súlyos fejsérült, hogy van ilyen jó időérzéke, memóriája és látása este tizenegykor?

Ne értsetek félre, nem kétlem azt, hogy megtörtént, csak nekem enyhén túlzás, hogy vérző fejjel, sötétben, a hóban fekve, halálra rémülten biztosan tudja, hogy őt a mentők direkt otthagyták (máskülönben nem lenne itt a poszt).

Mondom ezt úgy, hogy nem is olyan régen sikerült fejre esnem a betonon, és nem esküdnék meg arra, hogy minden pillanatom tiszta volt utána a nap hátralevő részében.

Irkutszk 2011.06.25. 16:19:20

@Buzuki Stift: "Akkor nem kellene így vagy úgy viselkedni"

Kérlek, csak egy dolgot vegyél figyelembe: Mindez mindkét oldalra igaz, felkiáltó jel nélkül.

Illetve arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az orvos és a beteg nem ellenfelei egymásnak. Az egyik küzd az egészségéért, rosszabb esetben az életéért, a másik pedig a rendelkezésére bocsátott eszközök segítségével küzd az első egészségéért, rosszabb esetben az életéért. És még egyszer: az orvostudomány nem egy szolgáltatás, amelyért a beteg fizet, és az orvos körülugrálja. Az orvostudomány alapja az, hogy léteznek betegségek, amelyeket megpróbál enyhíteni, kezelni ill. meggyógyítani. Az egész történet onnan indul, hogy valakinek fájt valami, nem pedig onnan, hogy valaki felfedezte, hogy a fűzfakéregtea fájdalomcsillapító hatású (gyengébbek kedvéért: aspirin).

sztrugackij 2011.06.25. 16:20:44

@Bikli néni: Rossz az emberismereted!
Nincs bennem utálat vagy gyűlölet(zsigeri pedig főképp nem),sem irántad,de még leroi-al szemben sem.
A magas lóról szónokoló,fél méterrel a föld felett közlekedőket szoktam helyretenni,ha mással nem, akkor a tudatlanságukat demonstrálva.
Ez persze nem működne,ha leroi tényleg akkora polihisztor lenne,mint ahogy előttetek lefesti magát.

Személyeddel kapcsolatban ,minden sértő szándék nélkül,csakis az értetlenségemnek adtam hangot,miszerint képes vagy elnézni egy orvos részéről az ilyen trágár,alpári stílust.
A provokációt sajnos tudom elfogadni indokként,engem például nincs az a komment,ami ilyen stílusra kényszerítene.

Egyúttal elnézést mindenkitől a témától való eltérés miatt,de érintve éreztem magam néhányatoktól.

Irkutszk 2011.06.25. 16:21:00

@1,3,7-trimethylxanthine: Szigorúan magánvéleményem szerint később a kutyasétáltatók, illetve az orvosok elmondása alapján tette össze a történet időszálait a sérült.

Irkutszk 2011.06.25. 16:23:49

@sztrugackij: Ha beleszólhatok...

Leroi-tól amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

sztrugackij 2011.06.25. 16:31:40

@Irkutszk:

Úgy érted ,ha bírálom leroi-t,ne csodálkozzak,ha válaszként büdös komcsizik?(régebbi nézeteltérés).

Nos,tőle ezt már természetesnek veszem!
Ha szerinted is így kell érvelni,lelked rajta!

Irkutszk 2011.06.25. 16:32:45

@Buzuki Stift: Nos. Nagyon kerek képet festettél le, de attól tartok, hogy nem sikerült az igazi okot megtalálnod. Sem Tódor Piroska, sem Desiderata, sem adamantium, sem miklos.rabai, sem Leroi, még csak bakela sem azért jön ide, hogy tudatosan szétrombolják a blog szerkesztőinek céljait. Ha így tennének, ill. ha a szerkesztők így látnák a helyzetet, számukra minden lehetőség adott lenne, hogy ezt megakadályozzák. Az itt kommentelő szakmai társaság elsődleges célja az oktatás. Példáknak, orvosi lovaknak tekintik az itt posztba kerülő történeteket, amelyek kapcsán elmondhatják (elmondhatjuk), hogy mi is áll a háttérben, hogyan lehetett volna másként, hol történt hiba, hol történtek jól a dolgok, és miért történtek úgy, ahogy. Mert nem mindenki végzett egészségügyi iskolát. És ez így is van jól. Ezt a törekvést pedig nagyon erősen támogatni kellene. Ezen törekvésekből is látszik, hogy az orvostudomány elsősorban a betegek érdekét képviseli, és a betegek javát kívánja szolgálni.

Irkutszk 2011.06.25. 16:34:13

@sztrugackij: Nem, én úgy értettem, hogy amilyen hangnemet te megválasztasz, olyannal fog ő is válaszolni. Mondd, szerinted miért van az, hogy én tudok Leroi-val vitázni, ha nem értek vele egyet, másoknak pedig csak egy lenéző, szakmailag semmitmondó beszólást válaszol csupán?

Buzuki Stift 2011.06.25. 16:35:49

@Irkutszk: "az orvostudomány nem egy szolgáltatás, amelyért a beteg fizet, és az orvos körülugrálja" Ezt nem tudom értelmezni.
Az EÜ viszont az, amit a beteg és a járulékfizetők tartanak fent maguknak. Mégis, ha egy levélíró ki meri ejteni, hogy fizetem a TB-t, az orvosok kelnek ki magukból a legjobban. Pedig ez nem kis dolog ám. Ez a legtöbb.
Amúgy meg nem szoktam fórumozni, csak valamelyik nap egy cikk - az Index főoldalról - felkeltette az érdeklődésem és regisztráltam. De ezzel be is fejeztem.

Irkutszk 2011.06.25. 16:37:33

@Buzuki Stift: Ez esetben feleslegesen is válaszolnék. Szép napot.

phoboss 2011.06.25. 16:42:00

Teljes mértékben megértem a posztoló tehetetlenségét és félelmeit az adott helyzetben, de éppen ezen okokból történhetett, hogy meg sem fordult a fejében, hogy a mentő nem direkt nem állt meg, hanem nem vette észre. Valószínűleg valóban nem vette észre, mivel a vezető nem az út szélére figyelt vezetés közben, a posztoló pedig semmilyen módon nem tudta jelezni, hogy ott fekszik.
Annál inkább elítélendőek a járókelők, akik látták és nem segítettek.
Ez már alaposan ki volt tárgyalva néhány korábbi posztban, a közöny óriási, én is elájultam már forgalmas aluljáróban (tömeg, meleg és láz miatt), oda se bagózott senki, gondolom azért, mert "biztos részeg".
A segítő házaspárnak minden elismerésem, ők minden bizonnyal életet mentettek, amely tíz perc fáradozásukba sem telt.

ja és nem akarok kötekedni, de kissé nekem is furcsa, hogy ilyen komoly fejsérülés esetében hogy van valakinek ilyen jó időérzéke.

sztrugackij 2011.06.25. 16:48:40

Buzuki felvetett kérdése komolyan elgondolkodtatott.

Miért olyan sok az orvos a kommentelők között?
Szakmai kérdésekben indokolt a megnyilvánulásuk,de a blog cikkei rengeteg morális,etikai és gazdasági problémát is felvetnek,amelyekkel kapcsolatosan náhányan mintha túlértékelnék az orvosi diplomájukat,és kinyilatkoztatásszerű megállapításokat tesznek.
A mundér becsülete,ugye mindennél fontosabb!

sztrugackij 2011.06.25. 16:52:16

@Irkutszk: Szívesen elolvasnám egyik parázs vitátokat!
Melyik cikknél volt?

bakela 2011.06.25. 17:08:37

Kedves Tékálmán!
Bizony, én is emléxem Rád. Borzasztó kellemetlenül érintett a dolog, mert a lekkkissssebb gyermekem karácsonyi ajándékpelenkájára takargatott utolsó fillérjeimet buxtam el Miattad.
Éppen a Piactér, Aranyeső felőli oldalán voltunk a MA-6666 rendszámú, M01/666 hívójelű rohamTolyotával. Bosszankodtunk, mert kiderült, hogy dr. Oláhf Kolomparson /21/, rokkantnyugdíjas zöldségkereskedő, akihez aznap már 3x hívtak bennünket akut fenyegető mekkhalás /BNO5960 -exitus imminens/ miatt, ismét eltávozott a halálos ágyáról, hogy Rozinante nevű unokahúgából kiverje az aznapi un. kis komplett útszéli szolgáltatásának ellenértékét.
Akkor láttunk meg a balytársakkal, ahogy az Üllői felől szerencsétlenkedtél a szürke pufalykádban, és a kígyóbőr westernbootodban. A zápoló, és a sofőr arra fogadott velem, hogy még az 1. praxisbokor elérése előtt elesel. De én bíztam Benned, ezért bátran feldopptam a peluspénzt.
Na, egy akkora nyújtott testű cukaharát, 1,5 csavarral!
Itt jön a Nagy Titok:
Van a mentőszolgaságnál egy OMSZmart pontgyűjtő kártya. Bizonyos, de kizárólag csak merénfizetematééébééét célszemélyekkel történt kibabrálásért pontokat írhatunk jóvá. Mekfelelő mennyiségű pont megszerzése után a Meng Elek & Luxrécia Borcsa Webshopjában praktikus eszközöket vásárolhatunk /magam már régóta egy cétének álcázott spanyolcsizma- vasszűz kombóra halytok/
Tehát, vissza a didergős dec.-i élyszakára. A villanás, amit ájulásodból ébredve láttál, az egy vaku volt. Ugyanis csak akkor kapunk 1 OMSZmart pontot, ha a kibacást kétséget kizáróan igazoljuk. Igazából ki is szálltam a sturmTolyotából, hogy mekkeressem a téébéékártyádat, mer ezeket gyűjtöm. Vannak fogaim, + füleim is. Amikor kiszálltam, hát nem elcsúsztam a véreden? Vszinű, hogy én is kicsit odakoppintottam a felyemet a kőhöz, külömben nem eléxem meg az 1 ponttal.
Ha ugyanis felveszlek a mentőbe, majd lakatlan hejjen kidoblak, az már 2x-es szorzó.
Ha meg is verlek, akkor 1 bónusz pont.
Ha úgy tudom alakítani a szituációt, hogy a rendőrökkel kalapáltassalak meg, az 10! bónusz tocska. /mekkjegyzem, ennél többet csak a gyerekkocsit toló terhes nő elütése ér, de csak akkor, ha vissza is tolatunk rá./
Kedves Tékálmán, és taxisblog rajjongók. Talán már más szemmel nézitek a mentők oldalára ragasztott szmájlikat. /az MA-6666 oldalán 18 van/ Én régebben diszkrét banánzöld halálfejeket javasoltam, de a főfőigazgató balytárs ezen már besokallt.
Ha a fentieket elolvastátok, most már tudhassátok, hogy –ÉN- egy rosszindulatú, rohadék getszi vogymuk.
Soxor csókol: Bakela

Szabo T 2011.06.25. 17:29:43

@bakela: Kicsit ugy irsz, mint a torok szultan (vagy Torok Szultan) :)

VaTi 2011.06.25. 17:34:58

@Buzuki Stift: a miért fizetem a TB-t kérdésre én szoktam kibukni, pedig nem vagyok orvos. Mert az emberek eccerűen nem értik meg, hogy ha az ország harmada fizet TB-t, akkor nem lehet magas színvonalú ellátást nyújtani mindenkinek. Értem, hogy jár. Csak nem jut. És erről NEM az orvosok, hanem a politikusok tehetnek, így a dokikat baxtatni fölösleges. Idézem magam egy korábbi kommentből:
"A tb-t arra fizeted, hogy Rézműves Valentinóné Lakatos Orálka kórházi körülmények között hozhassa világra hatodik gyermekét is. Arra fizeted, hogy Minimálbéres Vállalkozóné született Rokkantnyugdíjas Ibolya beutalóval Hajdúszoboszlón pihenhesse ki az ifjúkori gerincrevágások miatt kialakult deréktáji bántalmait. És fizeted persze azért is, hogy ha neked vagy családtagodnak szüksége van rá, megfelelően ellássanak. Aztán ha nincs szerencséd, pont rád nem jut majd. Sajna."

qbr 2011.06.25. 17:35:29

@sztrugackij:
"Miért olyan sok az orvos a kommentelők között?"

Talán mert az a hivatásuk, hogy próbálnak segíteni, és esetleg itt is megpróbálják?

Egyébként miért gondolod, hogy a morális és etikai problémakörök ne tartoznának az orvosokra? Neve is van a gyereknek, úgy hívják, hogy bioetika, és csupa megoldhatatlan dilemmákkal van kitömve.

VaTi 2011.06.25. 17:35:37

@Szabo T: Az a Dörrögh Zultán :)

Szabo T 2011.06.25. 17:41:32

@sztrugackij: Szerintem az itt hozzaszolo orvosok epp a "kinyilatkoztato" laikus posztolok tevedeseit probaljak helyretenni vermersekletuktol fuggoen.

bakela 2011.06.25. 17:48:21

@bakela:
errata:
/BNO Z5960 -exitus imminens/
dr. Olåhf Colomparson /21/

Bikli néni 2011.06.25. 18:27:57

Benyelte a rohadék mobilnyet a kommentem, csak annyit kérek, távollétében senki ne vegzálja Leroi-t. Sztrugackij, én ismerem a másik oldalát is, hidd el nekem, minden indultossága ellenére ő nagyon jó ember. Nekem pl. eszébe nem jutna beszólni, de ezzel nem vagyok egyedül.

ondol 2011.06.25. 18:50:01

@Buzuki Stift: Igazad van. Volt már olyan hogy áttematizálták. Ámde akkor szívbetegeknek, rákos betegeknek kilóra nyomták a tudást.

ondol 2011.06.25. 18:51:33

@bakela: még ki is javítod:-DD
brutál vagy, ne hari:-))))

Irkutszk 2011.06.25. 19:19:31

@bakela: Wow, megint tanultam valamit. Ilyesmire ugyanis ugye nincs gyógyszer :P Te jó Isten, sose legyen a kórlapomon ilyen diagnózis!

sztrugackij 2011.06.25. 19:22:29

@Szabo T: Érdekes,nekem úgy tűnik,nem ugyanarról a blogról beszélünk!

miklos rabai,reignodfark,leroi,bikli néni ,(a többi nem jut eszembe),eléggé belterjessé tették ezt az oldalt.
A kritikákra változatos módon reagálnak,ahogy írod,vérmérsékletüktől függően,de a lényeg az orvos tisztára mosása és a szakma fényesítése a kényes esetekben.
Ja,és kinyilatkoztató stílusban eddig csak orvos kommentelőtől olvastam.

sztrugackij 2011.06.25. 19:28:45

@qbr: A hálapénz kérdése,amelyre ,egy általam megnevezni nem kívánt orvos kommentelő egészen sajátos módon reagált,nem kimondottan a bioetika tárgykörébe tartozik.
Orvosi végzettség nélkül is elemezheti bárki erkölcsi és morális szempontból.

Irkutszk 2011.06.25. 19:28:58

@sztrugackij: Erre van egy történetem, ha érdekel. Velem esett meg ötödéves koromban. Szociológiát tanultunk, és a tanár úgy gondolta, hogy a legmegfelelőbben úgy tanuljuk, ha csak egy témával foglalkozunk azon rövid idő alatt, amíg tanít minket. A témában akkor épp egy előadássorozat ment az egyetemen, amit mindenkinek szívből ajánlott, ill. szinte kötelezővé tett, hiszen a konzultációs órákon ezekről beszélgettünk, ezeket az előadásokat beszéltük meg. Az előadások a témát nagyon-nagyon egyoldalúan mutatták be. Az órákon a tanár az előadások hozzáállását 100%-osan képviselte, a csoporttársaim pedig egytől egyig az ellentáborban foglaltak állást. Egy idő után rájöttem, miért történt ez: ki akarták egyenesíteni a képet. Mert az igazság bizonyára a kettő között volt valahol, és ezt későbbi beszélgetések (illetve a saját magam véleményének végiggondolása) alapján nem voltak annyira vérengzően azon az oldalon, amit a konzultáción képviseltek. A tanár (és az előadások) voltak számunkra annyira túlzóak, hogy nem állhattuk szó nélkül.

Irkutszk 2011.06.25. 19:31:23

@sztrugackij: A hálapénz rendszerhez szerintem nagyon is sok köze van az orvos kommentelőknek. Nézd meg, amikor arról van szó, én pl. alig szólok hozzá, mert nekem igazán nincs közöm hozzá. (Max akkor, amikor SALE Kálmán fenyeget meg vele, hogy majd elvesztem a hálapénzemet. Hát parancsoljon, legyen vele boldog. Minden nekem adott hálapénzt szívesen átutalok a számlájára, ehhez még a számlaszámát sem kell megadni, mert egészen pontosan 0 forint.)

sztrugackij 2011.06.25. 19:39:11

@Irkutszk: Nem voltak éppen haszontalanok azok az órák,ugyanis el kell ismerjem,valami ilyesmiről lehet szó.Az utolsó mondatod az, ami megmagyarázhatja számodra is az indítékaimat.
Most akkor mit kellene tennem?

Bikli néni 2011.06.25. 19:42:34

Sztrugackij, attól belterjes ez a blog, mert van 20-30 törzskommentelője? Senkit nem zavarunk el, aki hozzászól a témához. Most neked miért fáj, hogy néhányan nem úgy viszonyulunk emberekhez, körülményekhez, ahogy mások? Nézd, nekem semmi bajom nincs az ellenvéleményekkel, elgondolkodom a másik álláspontján, de engem is zavarna, ha valaki leginkább azért járna ide, hogy személy szerint engem kioktasson, igaz, én nem is durvulok, és reményeim szerint senki nincs itt, akinek kifejezetten a bögyében lennék.
Ja, ugye az megvan, hogy én nem vagyok orvos? :-)

Irkutszk 2011.06.25. 19:46:14

@sztrugackij: Ezen a blogon? Ha úgy érzed, hogy túlzó egy vélemény, kifejtheted a sajátodat. De ettől ne várdd, hogy a másiké meg fog változni. Ha nem akarsz konfliktust, akkor ne csinálj konfliktust: ne a másikkal vitatkozz, egyszerűen csak írdd le, hogy te mit gondolsz az esetről. Máris nem válik csatatérré a kommentlista.

Ugyanakkor lásd be, hogy egy orvos más szemmel, és esetleg mélyebben lát olyan történéseket, amelyek egy kórházban, vagy egy rendelőintézetben történnek. Mint ahogy egyikük sem vitatkozna szerintem velem arról, hogy az Avemart szobahőn, +4°C-on vagy -20°C-on kell tárolni, ugyanúgy én sem vitatkozom az autószerelővel, hogy a gömbcsukló milyen állapotban van, sőt, még az állatorvossal sem, hogy a házikedvencemnek épp milyen baja van. Pedig mindegyik triviális tudás, ha megvan az alap felkészültséged hozzá! Hiszen az Avemar dobozára rá van írva, hogy milyen körülmények között tárolandó, a gömbcsuklóra is csak rá kell nézni, és látni lehet, hogy milyen állapotban van.

sztrugackij 2011.06.25. 19:46:18

@Irkutszk: "A hálapénz rendszerhez szerintem nagyon is sok köze van az orvos kommentelőknek"

Ez persze így van,csak azt próbáltam kifejteni,hogy erről orvosi diploma nélkül is ítélhet bárki,és ezekre az emberkékre nem az orvosi egyetem,és két nyelvvizsga magasságából kell lenézni.

Ez olyan lehetetlen kívánság egy orvostól?

Szabo T 2011.06.25. 19:47:46

@Irkutszk: Az utobbi 10 evben en sem kaptam halapenzt. Ami elote volt azt pedig leginkabb a kutya vacsorajahoz hasonlithatnam :)

@sztrugackij: "Ja,és kinyilatkoztató stílusban eddig csak orvos kommentelőtől olvastam."

Eleg csak SALE Kalman verbalis amokfutasara gondolni nehany nappal ezelott. Ezenkivul: "az orvos hibazott" "nem csinaltak ultrahangot" stb.

Irkutszk 2011.06.25. 19:53:26

@Szabo T: Hát, hogy is mondjam. Én a te életedet sem választanám. Örülök, hogy te boldog vagy benne, de én nem lennék :)

@sztrugackij: Bárki állította, hogy a betegek nem fejthetnék ki a véleményüket bármelyik témáról? Az, hogy neki is megvan a véleménye, számomra csak annyit bizonyít, hogy felnőtt ember, akinek foglalkozotat a téma.

Hatodéves 2011.06.25. 19:59:54

@qbr:
QBR, ez lehet, hogy csak egy hülye ötlet, de az vagy, akinek én gondollak? Ha nem tudod, hogy én ki vagyok, akkor nem, de a "neve is van a gyereknek" szófordulatot nem olyan sok ember használja...

Bikli néni 2011.06.25. 20:07:47

Hálapénz: én soha nem adtam, nem is kényszerítették ki. De nemrég pl. vittem bort meg csokit, mert jó munkát végeztek ÉS magyon kedvesek is voltak, én meĝ tényleg hálás voltam. Nincsenek osztogatnivaló ezreseim, de a bornak és a csokinak is nagyon örültek.
A kikényszerített "hála"pénzt én is mélységesen elítélem. Ne aggódjatok, tőlem sincs mit sajnálni. Ha adnának és elfogadnám a munkám miatt, abból büntetőeljárás is lenne.
De a végtelenségig kiszipolyozott orvostársadalom 90%-ától nem sajnálom - ha nem kérik ÉS a beteg szívből adja.

sztrugackij 2011.06.25. 20:29:52

@Bikli néni: "igaz, én nem is durvulok, és reményeim szerint senki nincs itt, akinek kifejezetten a bögyében lennék."

Akkor talán már érted miért vált ki a szóban forgó kommentelő ilyen reakciókat.
Ráadásul,ha utánanézel,nagyon sok idelátogatónál verte ki a biztosítékot a hozzáállása és a stílusa.
Talán nem mindig a többiekben van a hiba.

Egyébként már túl sokat beszéltem valakiről a háta mögött,ezért befejezném.

Nem vagyok éppen a moderátorok kedvence.

qbr 2011.06.25. 20:41:05

@Hatodéves:
Azt hiszem életemben először használtam ezt a fordulatot :) Szerintem nem ismerjük egymást, de hát amilyen kicsi a világ, kizárva sincs...

@sztrugackij:
A hálapénzről van nézőpontja a betegnek, orvosnak, EÜ rendszernek, a jogásznak, a külföldi orvosnak, stb., stb. lehetne sorolni tovább. Nem tudom pontosan, melyik hozzászólást említetted, szerintem én azt a vitát nem olvastam, de számomra természetes, hogy minden oldal fejtse ki a véleményét. A hálapénz pedig olyan téma, amelyről valószínűleg minden orvosnak van véleménye, szóval persze, hogy hozzászólnak a vitához.
(Egyébként a hálapénz beletartozik a bioetika témakörébe)

qbr 2011.06.25. 20:43:13

@sztrugackij: "Ez persze így van,csak azt próbáltam kifejteni,hogy erről orvosi diploma nélkül is ítélhet bárki,és ezekre az emberkékre nem az orvosi egyetem,és két nyelvvizsga magasságából kell lenézni."

ebben 100%-ban egyetértünk

Bikli néni 2011.06.25. 20:47:31

Blogmotor, add vissza a kommentemet! :@

Hatodéves 2011.06.25. 20:47:38

@qbr:
Hm. Ne haragudj akkor. A stílusod nagyon hasonlított egy kedves ismerősömre.

Bikli néni 2011.06.25. 20:55:57

Naszóval: tényleg fejezzük be, mert szegény Leroi csuklik már biztos :-)
Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ha valaki nem kezdi el a kötözködést, annak nilván folytatása se lesz. Ne írj neki, ne olvasd el, ennyi.
Látom, hogy nem csak te nem szereted őt, de te is láthatod, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki védem. Velünk miért tud normálisan beszélni vajon? Pedig mi sem a stílusáért szeretjük és nem is mindig értünk vele egyet.
Amúgy nem gondolnám, hogy a modik utálnának, miért tennék?

Leroi 2011.06.25. 21:43:39

@Bikli néni:
Hola y muchas gracias...:)

tódór piroska 2011.06.25. 21:58:00

Néhány észrevétel, röviden:
1.Örömteli, hogy Kálmán a súlyos koponya- és gerincsérülésből felépült.
2. Sajnálatos, hogy levelében az elégedetlenség, méltatlankodás, vádaskodás dominál.
3. Én pl. megköszönném a mentősöknek a gyors beszállítást, az orvosoknak az életem megmentését, gyógyítást.
4. Kizárt, hogy egy mentő, ha földön fekvő sérültet lát, ne állna meg.
5. Koponya sérült, eszméletvesztést követően, aki mozogni és beszélni nem tud, nem képes a adekvát módon érzékelni és értékelni a körülötte levő történéseket. 6. Traumás eszméletvesztés után amnézia és ködös állapot (ez a magyar neve) lép fel.
7. Az egész mentősztori vs. csak Kálmán képzeletében zajlott. (Moderátor, figyelem! Nem hazudik a posztoló, ő tényleg így gondolja, így emlékszik ! Nem is lehetne őt meggyőzni az ellenkezőjéről. Nem is akarom).
8. Jó éjszakát!

epres négercsók 2011.06.25. 22:19:30

Rimapéntek, ne haragudj, de ezt muszáj volt kiszednem. Úgy látom, a címzetthez eljutott a mondanivalód, én is köszönöm a figyelmeztetést.

Circus 2011.06.25. 23:16:03

Nem olvastam végig a kommenteket, de lenne két észrevételem - előrevezetve, hogy én sem eüi vagyok.

1, az, hogy mennyire nem figyelünk/segítünk egymásnak, az elég baj, persze mindenki hallott már csőbe húzott embereket (keresztbefekszik valaki az úton, kiszállsz segíteni, a 'sérült' segítője már be is ugrik, szevasz, gyalogos kb ugyanez). Az általában közterületeken rendszeresen 'elfekvő' polgártársak szaga és állapota pedig általában riasztó... meg nem jó dolog lehányva lenni (ez NEM a posztolóra vonatkozik)...

2, ha jól tudom, a mentő az nem olyan, mint a rendőr, hogy cruise üzemmódban közlekedik, azaz aktívan keresi a segítségnyújtási lehetőséget. Ha rosszul tudom, kérem illetékes cáfoljon. Tehát, ez alapján én nem anyáznám le őket, mert nem vesznek észre valakit.

>>>
Most hajnalban a múzeumok éjszakájáról hazafelé átsegítettünk egy sünit az út túloldalára, mielőtt közúti balesetet szenved. Ezt minden dicsekvés nélkül, idetartozónak éreztem.

Meg ezt is: (urban legend?) az usa-ban egyszer a napi híradóban közölt szokásos háborús/véres események képi bemutatása után mutattak egy jelenetet, ahol nyuszikát csaptak agyon. Rengeteg felháborodott levél érkezett - az utóbbi miatt.

Szabo T 2011.06.26. 00:27:08

@Circus: "2, ha jól tudom, a mentő az nem olyan, mint a rendőr, hogy cruise üzemmódban közlekedik, azaz aktívan keresi a segítségnyújtási lehetőséget."

Pontosan igy van. A mentoket iranyitjak. Persze elofordul, hogy talalnak esetet az utcan. Mi is belefutottunk annak idejen nehanyba.

Paradox modon elofordulhat, hogy T. Kalmant ugyanaz a mento vitte korhazba, amelyik korabban -valoszinuleg veletlenul- elment mellette. Kizartnak tartom, hogy nem alltak volna meg, ha latjak, hogy telviz idejen a foldon fekszik.

Remelem, hogy a korhazbeli elmenyekrol szuletik majd egy pozitiv poszt is.

A sun neveben is koszonom a segitseget :)

epres négercsók 2011.06.26. 09:31:13

@Leroi: Te inkább pihenjél. Én is azt tenném...

pefki 2011.06.26. 10:47:37

@sztrugackij: "Nem vagyok éppen a moderátorok kedvence. "
De nekem igen:))))))))))))))))))

Bikli néni 2011.06.26. 10:50:46

@sztrugackij: Dehogy kérek lehetetlent! Mindkettőtöknek mondom, azzal tudtok a másik fölé emelkedni, ha nem szóltok be egymásnak. Ne legyetek ilyenek! Felesleges veszekedni. Látod, én sem veszekszem, csak próbállak békíteni titeket. Megtehetném, hogy fújok rád, amiért piszkálod a kedvenc dokimat, de inkább úgy vagyok vele, hogy mindenki számára előnyös, ha szépen nem vesztek tudomást a másik létezéséről (ha már a normális hangnemben való társalgást nem lehet kivitelezni). A vita nem alakul ki, ha nincs benne partner.

epres négercsók 2011.06.26. 10:52:49

@pefki: Az a különbség közted és sztrugackij között, hogy ő legalább valami informatívat is mond. Te viszont nyíltan csak provokálsz.
Nincsenek kedvenceim vagy olyanok, akiket kevésbé szeretek a másiknál, de aki csak azért jár ide, hogy a másikba belekössön, azt minden lelkiismeret-furdalás nélkül fogom innen kitenni.

Bikli néni 2011.06.26. 11:03:58

@pefki: Te most az előzmények meg ez után, ha Leroi felbukkanna, ugye még véletlenül se lepődnél meg, ha elküldene a fenébe? Itt húzogatod az oroszlán bajszát, aztán csodálkozol, ha pofán ver.
Csöndben kell maradni, és akkor nem lesz cirkusz. Nem értem, hogy egyrészt mit nem lehet ezen megérteni, másrészt miért nem veszitek észre, hogy semmivel sem vagytok különbek nála...

pefki 2011.06.26. 11:36:57

@epres négercsók: Nyugodtan kitehetsz,ha ez neked örömet jelent,de akkor tedd ki azt is aki provokál,nagyképű és paraszt módon meghazudtolja néhány posztoló történetét!Ugye tudod kire gondolok?

pefki 2011.06.26. 11:41:04

@Bikli néni: Csendben kell maradni? Miért nem privibe irkáltok egymásnak? Ott lehülyézhetnétek mindenkit (te nem szoktál).

epres négercsók 2011.06.26. 11:41:25

@pefki: Első körben azt teszem ki, aki ok nélkül provokál. Másodikban pedig azt, aki erre rátesz egy lapáttal, és nem képes lehiggadni. Senkit nem teszek ki örömmel, ha néha olvasnál is, és nem csak a konfliktust keresnéd, akkor ezt pontosan tudnád.

Az objektív igazság leírása az orvosok részéről pedig nem jelenti a posztoló hazugnak titulálását. Az olyat én sem szoktam bent hagyni.
Moderálás pedig nem kívánságműsor, de ezt elmondtam már elég sok embernek, köztük Leroi-nak is.
Szálljatok le végre erről a témáról.

pefki 2011.06.26. 11:54:12

@epres négercsók: Oké van igazság abban amit mondasz,de akkor sem tűröm,hogy egyesek zsigerből ellenszenves módon lehülyézzék azt aki elmondja itt a vele történteket!Én is tudnék dolgokat mesélni(ki nem?)de ezek a zemberek rögtön lehurrognának hazugnak neveznének és védenék a mundér becsületét!

pefki 2011.06.26. 11:57:51

@epres négercsók: Ja, és nem a konfliktust keresem de vannak akik szándékosan provokálnak!!!

Bikli néni 2011.06.26. 12:03:06

@pefki: Ha ez megnyugtat, nem szoktam senkivel ilyesmiről privátban beszélni, ha a hozzászólókkal van bajom, azt kifejtem itt. Én nem keresem a konfliktust senkivel, de azért a véleményemet elmondom.
Nem azt mondtam, hogy egy szót se szólhatsz, csak hogy ne szekáld azt, akiről pontosan tudod, hogy fog reagálni. Próbálj talán a témához hozzászólni. Idejönni provokálni ugyanolyan gáz, mint valakit elküldeni a francba...
De ezt most huszadszor írom le, ha eddig nem értettétek, ezután sem fogjátok, ami rendkívül sajnálatos.
Na jó, én befejeztem, mielőtt ki találok innen repülni.

pefki 2011.06.26. 12:07:33

@Bikli néni: De könyörgöm, ha valaki olyasmit ír, arra ne reagáljon senki? Tudod, nem mindegy, hogy vérbajban pározni, vagy párbajban vérezni :)

Irkutszk 2011.06.26. 13:22:51

@Bikli néni: Nevezd nyugodtan nevén a gyereket (bocs, Hatodéves, én sem tudom, ki vagy ;) ), csak provokálási szándékkal írni = trollkodás.

Bikli néni 2011.06.26. 13:32:27

@Irkutszk: Valahogy úgy :)
De a trollokhoz a használati utasítás első pontja (amit most én is megszegtem, mert próbáltam észre téríteni), az ignore :)

Irkutszk 2011.06.26. 13:50:17

@Bikli néni: Nekem nincs ilyen szabályom :)

sztrugackij 2011.06.26. 14:56:34

@Bikli néni: Egy másik blogon inkább a "ne etesd a trollt" módszert alkalmaztuk.Hosszabb távon beválik.
Egyszerűen senki nem reagált egyetlen mondatára sem.
Mondjuk ott tényleg a tudományos vitát hátráltatta a hülyeségeivel.

Bikli néni 2011.06.26. 14:59:31

@sztrugackij: Azt is lehet. Talán itt is alkalmazhatnád akkor (bárminek is gondolod): ne reagálj Leroi egyetlen mondatára sem, sőt: ne is szólítsd meg! Ugyan eltérő a véleményünk róla, de legalább végre közös nevezőn vagyunk.

sztrugackij 2011.06.26. 15:03:16

@Bikli néni: "Itt húzogatod az oroszlán bajszát, aztán csodálkozol, ha pofán ver."

Nem értékeled egy kissé túl a barátod személyét?

Bikli néni 2011.06.26. 15:16:54

@sztrugackij: Nem, úgy általában nem bírom elviselni, ha valaki azt tekinti fő életcéljának (a blog keretein belül), hogy a másikat bachogassa.
Ha túlértékelném Leroi személyét, akkor nem próbálnálak békíteni titeket, hanem azt mondanám, neki van mindenben igaza, ti meg hülyék vagytok. De én ilyet nem mondtam, sőt, nem is gondoltam.
Azért, mert Leroi kedves a szívemnek, még nem törvényszerű, hogy mindenki mást utálok, aki nincs vele azonos véleményen.

sztrugackij 2011.06.26. 15:19:02

@Bikli néni:
Ha egy troll a szkeptikus blogon egyfolytában azt mantrázza,hogy az evolúció csak egy elmélet,amelyet nem tudok neki bebizonyítani,természetes,hogy nem foglalkozok vele,mert az értelmi képességünk fényévekre van egymástól.

Ha viszont egy egyetemet végzett orvos az egészségügy mai állapotát az orosz megszállásra vezeti vissza,nos ekkor úgy éreztem,hogy ez a megállapítás némi kiegészítést igényel.

A mi történetünk leroi-al itt vette kezdetét.
A folytatást nagyjából ismeritek.

Miért is kellene a (helytelen)állításait reagálás nélkül hagynom?
Beperel?

sztrugackij 2011.06.26. 15:23:16

@Bikli néni:"Azért, mert Leroi kedves a szívemnek, még nem törvényszerű, hogy mindenki mást utálok, aki nincs vele azonos véleményen"

Megértettem.

Bikli néni 2011.06.26. 15:36:00

@sztrugackij: Én a helyedben azért hagynám reagálás nélkül, mert úgysem tudnám meggyőzni a saját véleményemről (akár igaz, akár nem), csak felbosszantom, és kapom amit kapok. Én inkább nem szólnék semmit. Persze tudom, hogy sokszor ezt nehéz megállni, de hosszú távon kifizetődőbb.
Én téged tényleg nem utállak, simán csak fáj látnom, hogy konfliktusotok van. És nyilván másnak is, lásd Visco kivonulását. De a tegnapi véleményeimet továbbra is fenntartom: tudományos vitátokba nem szólok bele, de az lesz különb a másiknál, aki először lesz képes elhallgatni és a másikat figyelmen kívül hagyni.
Leroi, ez neked is szól!!

Hatodéves 2011.06.26. 16:27:28

@Bikli néni:
Szerintem Te hagy őket reakció nélkül, legalábbis az egymásra vonatkozó kritikájukat. Te kedveled Leroi-t, én is, ők pedig utálják, ez van. Vannak Leroi-nak olyan megnyilvánulásai, amiket én sem tennék zsebre, ha nekem mondaná őket. Olyanok (de a másik részről is), amit szerintem semmilyen ember nem mondhat semmilyen másik embernek. De ezt én gondolom, és nekik lehet, hogy belefér, vagy látják értelmét vitatkozni. Majd a moderátorok meghúzzák a határt, hogy mi az, ami még belefér.

@Irkutszk:
:D

Bikli néni 2011.06.26. 16:45:04

@Hatodéves: Tökéletesen igazad van. Most is csak azért jött elő ez a téma, mert Visco itt hagyott bennünket, és emiatt borult a bili. A cenzorok pedig segítenek, de ők sem érnek rá állandóan, ez látszik, de írják is.
Na jó, én tényleg befejeztem, további szép napot!

Hatodéves 2011.06.26. 16:54:39

@Bikli néni:
Jó, de részemről nem tudok mit kezdeni ezekkel a nagy kinyilatkozatásos elvonulásokkal. Ez egy nehéz blog, ezt olvasni és bekapcsolódni a vitákba, bárki számára potenciális pszichés károsodással járhat.

Velem is volt, hogy elegem lett és nem néztem egy darabig, vagy csak átfutottam, de nem szóltam hozzá. Általában akkor kapcsolódom bele a vitába, ha úgy ítélem meg, hogy ma épp képes vagyok elviselni, bármi történik.

Visco majd visszajön remélem, ha kifüstölögte magát, kemény ember ő! Ha meg nincs kedve már írni ide, akkor azt sajnálom, de ez van. Meg az a fickó, aki férfi létére elfutott, mert összevitatkozott velem és kiborult a bili... Férfi ne sértődjön meg és kész :D Mit csinálna a dzsungelben?

Bikli néni 2011.06.26. 17:02:00

@Hatodéves: :)) Tényleg nehéz blog. És mi még jól jártunk, mert nem szoktunk benne lenni a cirkuszokban. Képzeld el a szegény cenzorokat, na az lehet még egy élmény...
Remélem én is, hogy Visco visszatalál. Egyébként meggyőződésem, hogy most (hacsak nem nyaral) olvas, és somolyog a bajsza alatt, hogy itt hiányoljuk. Eddig akárkiről megmondtam, hogy itt van és olvas, mindig bejött :P
Te Visco, azért örökké nem fogok ám neked hízelegni :DD

A te "fickód" az Oximoron volt, jól emlékszem?

Hatodéves 2011.06.26. 17:07:30

@Bikli néni:
Valami olyasmi. De annak a vitának már nagyon szánalmas volt a vége, pedig ő "kolléga volt."

A somolygó Visco-t én is üdvözlöm. Ahogy Laikust is, aki már nagyon hiányzik :(

epres négercsók 2011.06.26. 17:33:02

@Hatodéves: Laikus üzeni, hogy várhatóan szerda-csütörtök magasságában lesz újra internete, és nagyon jólesik neki, hogy így hiányolják :)

Irkutszk 2011.06.27. 01:47:38

@epres négercsók: Köszönjük szépen, és minden hírt szívesen olvasunk Laikusról! Főleg az ilyen jókat ;)

pirimogyoró 2014.05.21. 10:14:06

@Buzuki Stift: Egyetértek. Még annyit hozzátennék; ha egyáltalán orvosok. Egy (normális) orvos nem ereszkedik le arra a szintre...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása