Elküldte a picsába a fulladó asszonyt

2011.06.20. 06:00

Tisztelt Praxis blog!


Ez a második levelem, amelyet elküldök önöknek, az előzőben pozitívumokról számolhattam be, azt hiszem az sokkal kellemesebb és hálásabb feladat volt. A feleségem sajnos gyerekkora óta kénytelen betegségével együtt élni, asztmás. Bár éveken keresztül egészen jól tartotta magát, komolyabb rohama sem volt, az utóbbi hetekben valamiért rosszabbodott az állapota, többször volt fulladásos rohama. Eleinte a spray segített rajta, de múlt hétfő délután sajnos már az sem javított az állapotán, ezért elment a körzeti orvoshoz. A doktor úr megvizsgálta, de nem írt fel semmi más gyógyszert neki, azt tanácsolta, hogy keresse fel a tüdőgondozót, amilyen hamar csak tudja, ott majd segítenek rajta.

 


Szerdán délután oda is ment rendelési időben, körülbelül fél-háromnegyed öt tájékán. Nem is voltak sokan a várakozók, összesen a feleségemmel együtt négyen voltak ott. Ennek ellenére két és fél óra várakozást követően még mindig nem sikerült sorra kerülnie,de egy árva szót nem szólt, türelmesen ücsörgött és reménykedett, hogy még aznap rá kerül a sor. Egyszerűen elképesztő, de este 7 óra előtt 10 perccel, a rendelési idő végén még mindig nem jutott oda, hogy foglalkozzanak vele, ekkor már egyes egyedül volt ott és eléggé ki volt bukva. Úgy döntött, hogy lesz ami lesz kopog és megkérdezi, miért nem foglalkoznak vele, hiszen már órák óta ott várja a sorát. Ez még csak hagyján, de közben ismét erős köhögés, fulladás jött rá, ami csak részben csitult az ismétel spray használatot követően.

 

Tehát bekopogott és az éppen rendelő doktornőtől megkérdezte, hogy mikor kerülhet sorra, mert már régóta ott ül és szeretne azért lassan haza indulni, no meg nincs is valami fényesen. Legnagyobb megrökönyödésére úgy le lett teremtve, mint aki valami halálos nagy bűnt követett el azzal, hogy meg merte kérdezni, miért feledkeztek meg róla.A doktornő hárpiaként, káromkodva elküldte a picsába(bocsánat, szó szerint írtam) és megmondta neki, hogy lehet hazamenni, mert már nincs ideje megvizsgálni, ellátni, rengeteg dolga van és egyébként is vége a rendelési időnek(10 perc még mindig hátra volt).

 

Azt is a fejéhez vágta, hogy szerinte a feleségemnek nincs is valódi asztmája, csak szimulál. Szegény feleségem nem nagyon tudott leállni vele vitázni, amúgy sem az a típus, aki könnyen a sarkára áll, leforrázva és megalázva indult haza. Ami a legszebb a történetben, hogy nem ez volt az első eset, hogy a feleségem a doktornőnél járt, szóval ismerte őt és korábban soha, egyszer sem viselkedett vele ilyen minősíthetetlenül, sőt, épp ellenkezőleg.


Én magam nagyon kiakadtam a történteket meghallván, végül panaszt is tettünk, aztán gondolom semmi következménye sem lesz, ahogy az általában lenni szokott, de mégis azért próbálkozik az ember. Felháborító és nonszensz, hogy egy művelt, tanult ember így bánjon egy beteggel, aki kiszolgáltatott helyzetben van, mint ahogy az is elfogadhatatlan, hogy órákig váratják az embert, levegőnek nézik, és a végén úgy zavarják haza, hogy meg sem vizsgálják.

 

Fulladjon csak nyugodtan, rohangáljon vissza két naponta, persze a szabadsága terhére, vagy irány táppénz, úgy belefér az idejébe. Nagyon bízok benne, hogy a feleségem állapota hamarosan javulni fog és a jövő héten, amikor visszamegy a gondozóba (egy másik orvoshoz természetesen) akkor majd csak jó dolgokkal szembesül. Ha így lesz és nem bánják, majd arról is beszámolok.
 

 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orchid666 2011.06.20. 12:48:32

Az anyámmal (79 éves) egy 1 hónappal korábbi elözetes bejelentkezés alapján felmentem Pécsett a "400 ágyas" klinika szemészeti rendelöjébe pontban 9:00 órára. Jelentkezés után 2 perc múlva behívta az asszisztens aki felvette az adatait, az orvos pedig megkérdezte hogy mi a problémája. (rosszul látott). Majd 2 perc múlva kiküldték. Ezután 3 órás ücsörgés után pontban 12:00-kor újra behívták, majd kb 2 perc múlva -legnagyobb megrökönyödésemre- már jött is ki, a 3 sorban leírt diagnózissal. ...makuladegeneráció....
Kérdés:
9:00-kor egy 20 mp-es szemrevétellel meg tudta volna állapítani hogy a diagnózis felállítása hosszabb idöt vesz-e igénybe, mint azt 12:00-kor meg is tette ?
Az esetre semmilyen magyarázat nem fogadható el, a szervezetlenség tényét leszámítva.
Nemcsak az orvos ideje drága, az enyém is.

bájgúnár 2011.06.20. 12:52:44

Adjátok már meg azon orvosaitoknak a címét akiknél mindíg szarúl jártok.Én csak fáradt,leterhelt lejárt rendelési idő után is ottmaradt orvossal találkoztam.Vidéken élek de sem nálunk sem szakrendeléseken nemvoltam tanúja soha ilyen magatartásnak amiket az orvosokól írtok.szerintem az agyatokban van a baj.Igaz ki a franc reagálna arra az írásra ha dicsérnéd az orvosainkat.neked meg kell ez a pár perc rádfigyelés.Neved nem Maónika?

El Visco Stello (törölt) 2011.06.20. 12:52:48

@Leroi: "én nélküled jól megvagyok, te viszont nélkülem meghaltál" Ezt azért finomítsd még magadban!
Én, vagy Te? Vagy egyik réteg a másik nélkül? Vagy egy réteg egy ember nélkül? Vagy egy ember egy réteg nélkül?
Mert ilyen alapon én sem halok meg konkrétan nélküled.

bájgúnár 2011.06.20. 12:53:47

@Schopenhauer:
Majd amikor a patológus boncol!

egerészölyv 2011.06.20. 12:54:26

Hű képe a mai magyar orvostársadalomnak :(

csepke 2011.06.20. 12:55:23

Szerintem borzalmas mennyiségű lehet az adminisztráció, legalábbis ami kívülről látszik. Az orvosom szinte rám sem néz hanem folyamatosan a számítógépbe üti amit válaszolok arra amit kérdez. Viszont szegény nem gépíró. De az élet egyéb területén is látszik hogy manapság a gépírás tudás hiánya sajnos egyfajta digitális analfabétizmus. Rengeteg idő megy el a pötyögéssel mindenhol. Visszás a helyzet mert hiába van egy gyors gép, ha csak épp az embernek a korlátai határozzák meg a munkasebességet.

Orchid666 2011.06.20. 13:01:41

@bájgúnár: "...amiket az orvosokól írtok.szerintem az agyatokban van a baj...."

A nyilvánvaló tények Téged nem zavarnak ? Ha egyszer ezek az esetek megtörténnek, akkor azokat ne vegyük tudomásul ?
Hol élsz Te ? ..... ja, falun... néha gyere be a városi rendelöbe is, de hozzál magaddal 3 napi hideg élelmet, meg egy doboz nyugtatót !

Cr 2011.06.20. 13:06:52

@El Visco Stello: A kedvencem, amikor kint van a tábla, hogy ne kopogjak.... aztán a sok várakozás után meg leszúrnak: "Hát miért nem kopogott?" Na ez az igazán magyar...

egerészölyv 2011.06.20. 13:12:18

@Orchid666: bájgúnár egy doki. Képzelem, milyen lehet. (Mint a többi.)

Széphalmi Izett 2011.06.20. 13:20:23

Az említett sprayt csak is tüdőgondozókban írják fel. Nekem legalább is, ezért gondolom, másnak is. Ebből kifolyólag talán a posztoló felesége rendszeresen megfordult ott. Nem tudom hol, máshol, milyen egy tüdőgondozó. Egy bp-i kerülethez tartozok, ahol is nagyon meggondolom, hogy menjek-e egyáltalán. Hosszú órákat kell várakozni, még akkor is, ha én vagyok egyedül. Időközben rájöttem, összevárnak minimum 6-10 embert. Ha elsőnek érkezem, nincs szerencsém..., és tök mindegy, hogy fulladok, vagy sem, senkit nem érdekel, akár ott meg is fulladhatok. Ha összejön a megfelelő számú ember, akkor turbó sebességre kapcsolnak, aminek ugye a minősége megkérdőjelezhető. Nem értem a logikát. Nem lenne egyszerűbb szép "lájtosan" rendelni? Akkor akár a számítógépbe pötyögés is rendben lenne, meg több idő is jutna arra a szerencsétlenre. Ja, tudom, a kevés a fizetés... De ma Magyarországon ki kap megfelelő fizetést? Én, Te, Ők, - vagy is mindenki hivatkozhatna erre, amikor nem látjuk/látják el tisztességesen a munkájukat. Szerencsére azért még minden területen vannak elhívatott emberek...

clementino1 2011.06.20. 13:22:43

Undorító ez az egész magyar egészségügy. Engem nemrég a sürgősségiről küldtek haza egy 4 centis összevarrandó sebbel (és mint ahogy később kiderült törött karral), mondván, hogy nem tudnak ilyennel foglalkozni. Már elkezdtem vitatkozni a dokival, de amikor láttam, hogy sorra hozzák be hordágyon a súlyos baleseti sérülteket, meg tetőtől talpig véres formákat, akkor annyiba hagytam. És nem lehet haragudni emiatt az orvosra, kizárólag arra, aki ezt az egész szart hagyta idáig süllyedni.

Szabo T 2011.06.20. 13:24:18

@Schopenhauer: "Az orvosok többsége nem tanult, pláne nem művelt (kiművelt) ember, csupán – jó esetben – szakavatott." Hatalmas ostobasag!!!

"Gyarló emberek mint mi, jobb és rosszabb napokkal, frusztrációval" Ez igaz.

", ill. nimbusszal, amit már olykor ők is tehernek éreznek." ????? Megint egy hatalmas baromsag.

"Mivel többet árt mint használ, nem lenne szabad őket doktori címmel "kiemelni" (ahogy a jogászokat sem), ezt csupán akadémiai viszonylatban érzem létjogosultnak."
Hogy lehet ennyi hulyeseget irni, az eszem megall!!! Mi az, hogy akademiai viszonylat? Egyebkent nekem "akademiai viszonylatban" is van doktori cimem ha erre gondol (MD, PhD).

"A hivatás, az elkötelezettség, a segíteni akarás és az empátia nem dr-rel kezdődik." Ez igaz. Most mennem kell a mutobe.

Nádasi Balázs 2011.06.20. 13:27:15

Nem a XVII. kerületi tüdőgondozóban járt, mert ott nem rendelnek este hétig, de hasonló élmények velem is voltak már. Nálunk főleg a nővérek szemetek, pár történetet majd leírok talán... ízelítőnek egy:

Idős 80 körüli néni bejön, alig tud beszélni, liheg, zihál, hogy adjanak... neki... gyógyszert... mert... tegnap is... mentő volt... nála. Neve? TAJ-kártya? Magának nem tudunk adni, 1 hónapja kapott 3 hónapnyi gyógyszert. De ... azt... nem bírom ... belélegezni... adjanak... olyat...amit... le tudok... nyelni...! Van otthon gyógyszere, azt tessék bevenni. De... azt... nem ... tudom... adjanak... bogyót! Keresse meg otthon a gyógyszert, és vegye be azt. De... akkor... most... dögöljek meg? Hogy beszél így? Hát mondtam én olyat, hogy dögöljön meg? Mit képzel magáról?

Ez egy tipikus és rendszeresen ismétlődő beszélgetés a tüdőgondozónkban.

MEDVE1978 2011.06.20. 13:30:28

Elektronikus betegirányítás / sorszámrendszer feloldja ezt a problémát.
Az élet más területeit nézve nem egy megoldhatatlan kihívás....

Egy megoldási módszertan a feleségem régi háziorvosának rendelőjében alkalmazott nyitvatartási rend. A nyugdíj előtt álló doktornéni este fél nyolcig rendelt, de tömeg esetén a férjét hétkor már odaállította a bejárat elé, hogy ezt követően már nincs belépés... Így az utolsó versenyzőre is jutott idő és a doktornő se maradt benn órákig (bár így is ráhúzott órákat).

qbr 2011.06.20. 13:30:46

@Széphalmi Izett:
- A sima hörgőtágítót (ezt: www.hazipatika.com/gyogyszerek/termek/VENTOLIN_Evohaler_tulnyomasos_inhalacios_szuszpenzio/8557) ffelírhatja háziorvos magától
- Az inhalációs szteroidokat, a kombinált készítményeket, illetve a leukotrién antagonistákat (ezek már további terápiás lépcsőfokok) csak szakorvosi javaslatra lehet felírni.

Leroi 2011.06.20. 13:31:01

@Szabo T:
Hagyd csak, a frusztráltságukat akarják kiélni.
Az orvos akkor is dr. volt, amikor a jelenlegi felnőtt populáció (értsd: a hajdani kisdobos-úttörő-KISZ-es galeri, a munkásököl-vasököl nemzedék fiai) még meg sem fogant. Egy más korszakban, ahol az értelmiség még elismert és megbecsült volt, nem szocializmusépítő munkásokat javító szerelőnek nézték.

Leroi 2011.06.20. 13:33:36

@Szabo T:
És mindezt egy nagynevű filozófus neve mögé bújva.
Lehetne Schopenhauer helyett akár Marx Károly vagy Lukács György is...

egerészölyv 2011.06.20. 13:34:28

@Szabo T: sok sikert! Nem félsz a dokik késétől?

blue moon 2011.06.20. 13:35:19

Ismét elgondolkozom, hogy vajon mire jók az ilyen posztok? Felhergelik magukat az olvasók, aztán minden marad annyiban.
Ez a lényeg:
"végül panaszt is tettünk, aztán gondolom semmi következménye sem lesz, ahogy az általában lenni szokott"
Így van. A magyar ugaron ez van. Semminek sincs következménye. Viszont az internetnek köszönhetően a nyilvánosság ereje sokkal nagyobb. Hol van az orvos neve, a rendelő neve?
Így név nélkül soha semmi és senki nem fog változni, hiába olvassák sok ezren.

Jó, persze, jogok és egyéb korlátozó tényezők. Éppen ezért ajánlok egy oldalt, nemrég indult. Nem magyar kezdeményezés, talán meg is marad:
www.bribespot.com/

Széphalmi Izett 2011.06.20. 13:37:19

@qbr: Hm... Nekem még is csak a tüdőgondozóban írják fel.
Lehet, a házi orvossal van baj? Szakorvosnak meg ott van a tüdőgondozó. Vagy nem?

qbr 2011.06.20. 13:37:38

@Nádasi Balázs:
" De ... azt... nem bírom ... belélegezni... adjanak... olyat...amit... le tudok... nyelni...! "

Nincs olyan gyógyszer, ami a néninek segíteni tudott volna. Az asztma kezelésében két dologra van szükség:
1. Rohamoldásra miatt hörgőtágító kell: a roham okozza a zihálást, fulladást, nehézlégézést. Erre csak és kizárólag inhalációs gyógyszerek vannak.
2. Gyulladás miatt szteroid kell. Ez a hosszú távú megelőzés, hogy ne legyenek rohamok. A korszerű készítmények mind inhalációs gyógyszerek, régen ugyan szájon át szedendő szteroidokat tudtak csak adni, de azoknak rengeteg mellékhatása volt. Az inhalációs szteroidok pedig nagyságrendekkel biztonságosabbak.

De a néni fulladásán az sem segített volna, ha felírnak neki szájon át szedendő szteroidot.

avalo 2011.06.20. 13:38:53

Marha nehéz lenne - és legalább háromezer forintba kerülne - egy olyan jelzőrendszer (mit ne mondjak, kellemes hangú csengő) behuzalozása, amit a beteg megnyom, ha megérkezik a rendelőbe. Így az asszisztens is, orvos is képben lenne, van-e ideje a benn ülő Józsi bácsival hosszabban foglalkozni, vagy ideje belehúzni, ha mindenkivel végezni akar rendelési időn belül, és nem úgy kiszúrni a beteggel, mint a téma indítójával... Aztán, szerintem még egy táblát is megkockáztatnék (tizenkét forint) az ajtón, valami olyasmivel, hogy "Kedves Látogatónk, a gomb megnyomásával Ön jelezte nekünk érkezését! Amíg várakozik, kérjük, helyezze magát kényelembe, majd az Önt megelőző páciens távozása után fáradjon be hozzánk." Nincs annál kiszolgáltatottabb érzés, mint amikor meg van tiltva, hogy kopogj, de félórákon/órákon keresztül a kutya se néz rád. Amúgy is be vagy ijedve (unalmában ritkán jár az ember orvoshoz), de a gyakorlat szerint lehet ezt tetézni. Az a baj, hogy csak fórumokon lehet nyavalyogni, ezeknek az embereknek még senki nem mondta a szemébe, hogy a 21. században az ilyesmi egyszerűen kulturálatlan viselkedés. Túlterheltség, borzalmas adminisztráció ide, kevés orvos oda. Amúgy a helyzetleírások nem hibás agyi tevékenység szüleményei, hanem a mai magyar eü ellátás valósága.

qbr 2011.06.20. 13:41:19

@Széphalmi Izett:
Bocsi, félreérthetően írtam: a tüdőgyógyász is szakorvos, ez a szakellátás, és van a háziorvos, ami az alapellátás. Ezt elsősorban a finanszírozó bontja szét azáltal, hogy különböző felírási jogokat rendel a különböző területeknek.

Lehet egyébként, hogy a tüdőgyógyász nagyobb támogatással tudja felírni, ezt nem tudom. De ha csak hörgőtágítót használsz, és épp megszorulsz, akkor azt egy háziorvos is fel tudja neked írni (bár el fog küldeni ezután a tüdőgondozóba, mert ha nagyon kell az a ventolin, akkor az utalhat arra is, hogy állítani kell a gyógyszerelésen)

bájgúnár 2011.06.20. 13:42:45

@Orchid666: Én rendszeresen járok városba szakrendelőkbe.Értelmezd amit írtam!
Lehet hogy ott a fővárosban mindenki bunkó de Pécsen még normálisak az emberek.
Ezért aztán ne álltalánosítsatok.Amúgy meg az az érzésem divat ma belerugni mindenkibe mindenhol.Lehet menni Svájcba.igaz ott agatyád is rámegy a dokikra de legalább zeneszól a várókban.
Ja meg ott a betegek is viselkednek.

avalo 2011.06.20. 13:44:22

Kedves bájgúnár, itthon is rámegy a gatyám... A fele jövedelmemet elviszi a tb. Miről beszélünk??????????

qbr 2011.06.20. 13:44:37

@avalo:
"van-e ideje a benn ülő Józsi bácsival hosszabban foglalkozni, vagy ideje belehúzni,"

Te mit szólnál, ha mondjuk a te családtagodnak vizsgálat közben azt mondaná az orvos, hogy "Sajnálom Józsi bácsi, megjött egy újabb beteg, most csak a magas vérnyomásáról tudtam magával beszélgetni, a szívritmuszavarával majd jövő hónapban foglalkozunk, a cukorbetegségét két hónap múlva nézzük meg, a köszvény pedig ráér majd októberig. Viszlát, Józsi bácsi!"

avalo 2011.06.20. 13:47:03

qbr, te is tudod, hogy nem erről beszélek. Az már régen rossz, ha az orvos nem végzi el a szükséges vizsgálatokat, vagy beavatkozásokat.
Arról az esetről beszélek, hogy amikor amúgy lenne ideje foglalkozni Józsi bácsi lelkével is, és amúgy még hajlamos is az ilyesmire, akkor - ha nem ül kinn senki, nyugodtan megteheti.

Széphalmi Izett 2011.06.20. 13:47:50

@qbr: Semmi baj. Nem írtam, hogy mit használok. A lényeg, csak tüdőgondozóban írhatják fel.

qbr 2011.06.20. 13:48:15

@Orchid666:
Azt hiszem az lehetett, hogy 9.00-kor csináltak egy pupillatágítást neki, ami azzal jár, hogy belecseppentenek egy bizonyos szemcseppből a szemébe, majd várni kell 1-2 órát, és utána lehet megvizsgálni. Maga a pupillatágítás is pár perc, és utána a vizsgálat sem hosszú, de a kettő között el kell telnie ennyi időnek.

qbr 2011.06.20. 13:53:55

@avalo: " amikor amúgy lenne ideje foglalkozni Józsi bácsi lelkével is"

Ha meg van idő rá, akkor miért ne foglalkozhatna Józsi bácsi lelkével is egy kicsit?

Irkutszk 2011.06.20. 13:54:24

@Nádasi Balázs: " De... azt... nem ... tudom... adjanak... bogyót!"

Egyetlen bogyót tudok, a teofillint. Spray-k vannak, belélegezni való porok vannak, mert helyi hatásúak, és mert szisztémásan súlyos mellékhatásaik lennének, ha nem helyileg adnák őket. Nagyon sajnálom a nénit, el tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet ilyen idősen egy ilyesmi technikát megtanulni, de ez a valóság. Meg kell tanulnia azt, hogy hogyan kell bevennie a gyógyszerét. Ahogy qbr is írja, a roham oldására, amiben épp volt a néni, csak inhalációs szerek vannak.

Orchid666 2011.06.20. 13:55:59

@qbr: Kösz a választ, visszavonom a kommentet, tájékozatlan vagyok.

Irkutszk 2011.06.20. 13:56:14

@egerészölyv: Csak a kés megfelelő oldalán kell állni (ahogy a fényképezőgépnél is) ;)

Irkutszk 2011.06.20. 13:59:55

@avalo: Khm, azért túlzásokba nem kell esni, a SZJA-t pedig nem kell összekeverni a TB járulékkal. Épp ezért vannak külön vezetve, hogy a kedves honpolgár tudja, hogy milyen kasszába mennyit fizet. Vannak más rendszerek is, lásd Anglia, ahol egyben fizeted az adót, és onnan majd osztják szét a pénzt a különböző feladatokra, de Magyarországon járulék-rendszer van (fizetsz egy személyi jövedelmadót, meg adott járulékokat, ahol a járulékoknál egyértelműen megy a pénz ebbe vagy abba a kasszába, és ezekhez a központi költségvetés nem nyúl hozzá).

qwertzu 2011.06.20. 13:59:56

@belekotyogok: Hogy én hányszor szoptam meg ilyen tuti internetes infóknak köszönhetően. Legutóbb például a rendelési idő nem az volt mint a honlapon kiirt.

Amúgy a legjobb az, hogy néha már többen várnak, bent meg nincs senki. Megkérdezem kik várnak XY-hoz, hárman mondják hogy ők. Leülök, várok 5 percet, kijön az asszisztens, hogy akkor ki a következő, és mért nem megyünk be. Na azóta azt is megkérdezem, hogy biztosan van-e bent valaki. Amúgy láttam még egy jó megoldást, az ajtó felett van egy lámpa, ha világít akkor vannak bent, ha nem akkor lehet menni.

Irkutszk 2011.06.20. 14:01:43

@Széphalmi Izett: Sőt, mondok még jobbat: szakorvosi javaslat alapján a háziorvos is felírhatja akár a szteroidokat is (egy adott ideig, asszem fél évig).

avalo 2011.06.20. 14:10:01

@Irkutszk: persze, igazad van. Amit mondani akartam, az a lényeg: hogy ne csináljunk már úgy, mintha itthon ingyen kapnánk az eü ellátást, azért ilyen szar.

avalo 2011.06.20. 14:11:36

@qbr: kötekedsz.
Pontosan annyit voltam mondandó, hogy az asszisztens is, orvos is tudná, mennyi ideje van Józsi bácsi lelkével foglalkozni.

amd 2011.06.20. 14:13:21

@qbr: Az én háziorvosom rendelés alatt akkor is cserélget almás pite recepteket az épp bent lévő beteggel mikor tudja, hogy tele a váró... Sajnos kihallatszik :-(

Irkutszk 2011.06.20. 14:19:05

@avalo: Nem, valóban nincs ingyen ebéd, azonban azt is látni kell, hogy sokkal kevesebbet fizetünk, mint amilyen ellátást általában kapunk. Illetve: nem létezik olyan ország, ahol minden megfizethető lenne. A tudomány olyan gyorsan fejlődik, ill. olyan drága, hogy mindenhol határokat kell szabni (egy egyszerű példa: torokgyulladásnál nem küldenek azonnal minden mintát tenyésztésre, hátha valamilyen ritka baci az elkövető).

SusanneF 2011.06.20. 14:20:00

@amd: Kérd el te is,biztos fincsi...:)

amd 2011.06.20. 14:23:59

@SusanneF: Kár, hogy nem azért mentem....

qbr 2011.06.20. 14:24:50

@avalo: @amd:
A háziorvosaitoknak ilyen a stílusa, vannak betegek, akik pedig pont ezért szeretnek hozzájuk járni.
De Magyarország lakosságánal többsége olyan településen él, ahol egynél több háziorvos is elérhető. Ha ti is ilyen környéken laktok, jelentkezzetek át egy másik háziorvoshoz, ezzel tudjátok leginkább kifejezni az elégedetlenségeteket.

amd 2011.06.20. 14:26:03

@qbr: sajnos nálunk nincs más

avalo 2011.06.20. 14:30:31

@Irkutszk: épp hogy nem a felszereltségről, ellátásról beszélek. Hanem az emberi tényezőről, ami az én (nem általánosítok, hanem az én!) tapasztalataim szerint nagyon is hagynak kivetnivalót, és erre nem lehet magyarázat a túlhajszoltság, meg a kevés fizetés. Mert a betegek is túlhajszoltak, és kevés a pénzük. Az odafigyelésről, az emberi hangnemről, az emberszámba (és nem beteganyagba)vevésről beszélek. Ez nem pénzkérdés, hanem kultúra és hozzáállás kérdése.

Irkutszk 2011.06.20. 14:35:06

@avalo: Értem, köszönöm a pontosítást. Egyetértek azzal, hogy emberségesen, és emberként kell fordulni a másikhoz, minden szituációban.

avalo 2011.06.20. 14:39:48

@Irkutszk: Mennyi lett volna, ha a fent idézett 78 éves néninek azt mondja az asszisztens (ne az elfoglalt orvos, de legalább egy nővér), hogy most szemcseppet kapott, üljön le szép kényelmesen arra a rövid két órára, mert ennyi idő kell a pupilla tágításhoz... Mindezt kedvesen... Arról már nem is beszélek, hogy csak egy kis szervezés kérdése lenne, hogy mondjuk már a telefonos bejelentkezésnél elmondják a betegnek, mire számítson... Most egy kommenttel kevesebb lenne...

Szabo T 2011.06.20. 14:43:00

@Leroi: "Az orvos akkor is dr. volt, amikor...egy más korszakban... az értelmiség még elismert és megbecsült volt." Ez igaz. Tulajdonkeppen csak azert valaszoltam a nagy filozofusnak, mert hozzaszolasaban keveredtek az erdekes mondatok az orbitalis baromsagokkal. Lehet persze, hogy viccnek szanta. Amikor 10 evvel ezelott kimentem Amerikaba dolgozni, a magyar allapotokat ugy irtam le, hogy en ott egy "underpaid king" voltam, azaz respektalt, de nem megfizetett tagja a tarsadalomnak. A mostani statusom "overpaid b.tch". Szomoruam latom, hogy Magyarorszagon leginkabb az "underpaid b.tch" statusz fele haladnak az orvosok.

@egerészölyv: "sok sikert! Nem félsz a dokik késétől?" Amikor elvegeztem az orvosegyetemet eleg hamar leszoktattam a barataimat arrol, hogy dokinak hivjanak.

qbr 2011.06.20. 14:43:04

@amd: Hm, értem. Kistelepülésen, ha ott él a háziorvos is, sokkal szorosabb mindenkivel a viszonya, inkább ismeri a betegeket személyesen, mint mondjuk egy bp-i kerületben - szóval ez valószínűleg elkerülhetetlen. Biztos ez van a postán, meg a kisboltban is, csak ott az interakció eleve rövidebb, ezért ha az lesz hosszabb 30%-kal, azt senkit nem zavar.

Azt javaslom, hogy legközelebb kérdezd meg tőle (ha nincs telefonos bejelentkezés), hogy jellemzően milyen időpontokban nincsenek sokan, és menj akkor. Háziorvosok általában tudni szokták, és nekik is jobb, ha jobban eloszlanak a betegek

amd 2011.06.20. 14:48:42

@qbr: igen ez így lenne logikus, de amikor odatelefonálva időpontot kérek, s az egyeztetett időpontban ott vagyok, sem segít, mert az almáspités nénikék úgyis előnyt élveznek, hiába nincs nekik semmi bajuk, nekem meg van, esetleg vár otthon a pár hónapos babám, aki már szopna, de nekem még ki kell várnom azt a 2-3 órát, mire sorra kerülök, habár ugye időpontra mentem....

Leroi 2011.06.20. 15:00:47

@Szabo T:
Kiváló hasonlatok ezek, tényleg...

Szabo T 2011.06.20. 15:08:59

@Leroi: En talaltam ki oket, de nem esnek szerzoi jogvedelem ala, nyugodtan hasznalhatod :)
Nem ertettem, hogy a beteg miert a TV-t bamulja amikor bemegyek a korterembe es bemutatkozom neki. Persze itt is vannak jo fej betegek, ma reggel az egyik emlekezett ram, hogy egy eve en altattam a szivmutetjehez.

csepke 2011.06.20. 15:12:45

Azért én irreálisnak érzem azt a 2-3 óra várakozást kért időpont esetén. Biztos ez? Elhiszem hogy a szoptatós mama negyed órát is éveknek érez. Amúgy én nem várom el, hogy a kis popómat is kinyalják az orvosnál, vagy a lelkecskémet simogassák, lehet, ezért nincsenek rossz tapasztalataim, de mindig korrekten foglalkoztak velem, válaszoltak a célirányos kérdéseimre. És viszont, én sem tartottam fel soha nem oda tartozó dologgal az orvost. Úgy érzem felerészben az lehet az ilyen történetek hátterében hogy azok az emberek elégedetlenek akik amúgy is azok mindenért.

Szabo T 2011.06.20. 15:13:17

@Leroi: Az elobb irtam egy valaszt, de nem ment el. A hasonlatokat en talaltam ki, de nem esnek szerzoi jogvedelem ala. Nyugodtan hasznalhatod oket.

Amerikaban sincs kolbaszbol a kerites. Eloszor nem ertettem, hogy a betegek miert bamuljak a TV-t, amikor bemegyek a korterembe es bemutatkozom nekik. Rajottem, hogy halkan kell beszelni es akkor rogton elkezdenek figyelni :)

sztrugackij 2011.06.20. 15:22:10

@Pók: Leroi nem azért végzett orvosi egyetemet,tett le három szakvizsgát,két nyelvvizsgát,hogy aztán póriasan reumának írja a rheumát!

Tessék illő csodálattal tekinteni kivételes intellektusára!

sárga nyúl 2011.06.20. 15:41:04

@Irkutszk: Viszont annyit azért megtehettek volna, hogy befújják neki ott és akkor. Minden pulmonológián van Ventolin. A terheléses próbáknál elő is készítik, nehogy baj legyen.

Irkutszk 2011.06.20. 15:48:39

@sárga nyúl: Ehhez a részéhez, bocsáss meg, nem értek. Azt a részét tudtam kommentálni a történetnek, amelyhez értek.

@avalo: Nem tudom, mit mondtak el, és mit nem mondtak el annak a néninek (hiszen a kísérő nem ment be vele a rendelőbe, ezért nem is tudhatja ő sem). Ha nem mondták el neki, hogy mi történik, az hiba, hiszen az atropinos kezelés után jópár óráig homályosan lát a beteg, ennek tudatában kell lennie.

lpt1 2011.06.20. 18:31:31

@Széphalmi Izett: Ezt hívják katonás rendnek. A katona vár, hogy siethessen, és siet, hogy várhasson.

DrPinokkió 2011.06.20. 21:18:06

@Irkutszk: létezik Bricanyl injekció is (intravénásan adható) - még szerencse, hiszen a súlyos rohamban a beteg már nem képes mélyet lélegezni, akármennyire profi módon használja is a készülékét egyébként

SALE Kálmán 2011.06.21. 03:30:55

@Szabo T: Értelmiség? A fehérbe bújt koldulómészárosokat mondanád annak? Vagy a díszférgeket, akik az anyjuk pcsáját is az útszélen árulnák, csak hogy azt a mérget vedd meg, amelyiknek a katyvasztója (gyengébbek kedvéért gyógyszergyár) az ő külföldi seggrészegedesét-kurvázását fizetné, meg zsebbe jattol?

Hogy rohadna halomra az összes.

SALE Kálmán 2011.06.21. 03:37:03

@Szabo T: Jah hogy te is? Akkor te is! Hülyeállatkirály.

SALE Kálmán 2011.06.21. 03:45:33

Poszthoz; komolyan, az ilyenek után miért nem várja meg este senki a kedves doktornőt, és csinálja meg tisztességesen egy felébe tört sörösüveggel? Hátha elgondolkodna a viselkedésén, amíg a saját vadmajom kollégái szabdalják összevissza....

SALE Kálmán 2011.06.21. 03:57:22

Undorító, rohadt kapzsi féreg ebből mindegyik. De ez való nektek, minek tömitek őket pénzzel ahelyett hogy elzavarnátok mindet a faszba. Ti meg az istennek nem akartok felébredni, nagyjából meg is érdemlitek őket. DE ÉN?????????????????? AKURVAÚRITENBASSZAMEGAZÖSSZESET, ha már az anyja nem nyelte le.................

Szemétköcsögök.

(Kéretik nem moderálni, amíg a szemétrevalók többsége meg nem tekintette.)

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:01:45

@Szabo T: Szerintem meg túl vagytok fizetve. Én bevezetném hogy minden műhiba után ugyanúgy nyomorítsák meg az elkövetőjét, ahogy ő tette azzal, aki drágapénzen (nem zsebbe, kismajom, hanem amit éveken át fizetett) hozzá fordult, bizalommal.
Hány kezed maradna, amivel tovább tudsz fizetettbűnözni, te féreg, mi?

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:02:45

@Szabo T: bitchnek persze bitch vagy. Mindig is azok voltatok.

Irkutszk 2011.06.21. 04:02:52

Azt hiszem, a kommentelők egy újabb rétegét ismerhettük meg a jelenléteddel. Sokáig maradsz? :)

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:05:10

Hű de rég el akartam már mondani ezeket. :D

Akkor most kezdődik az élő széria. Csak szokjátok a kommunikációt, mert egyre több hasonlóban lesz majd részetek. Parazitarablóbanda... hogy nem sül le a bőr a képetekről...

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:07:34

@Irkutszk: Nem, nem új, csak a többség egyszerűen nem méltat titeket annyira, hogy ezt így a szemetekbe mondja. Pedig rengetegen gondolják. És egyre többen.

Igazán hálás lehetnél nekem. ;) Hálapénztől most eltekintek, én nem tartozom közétek. :)

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:12:18

@Irkutszk: "Sokáig maradsz? :)" Attól tartok nem, több mint valószínű, hogy ki fognak tiltani. Pedig jól érzem itt magam, és rengeteg új aspektusát tudnám megvilágítani a magyar egészségügyben garázdálkodó szemetek tevékenységének.

Irkutszk 2011.06.21. 04:15:09

@SALE Kálmán: Hát, szerintem felkopik az állad, ha a nekem adott hálapénzekből szeretnéd a reggelidet megvenni vagy a számláidat kifizetni. Kicsit mellényúltál velem, attól tartok.

Egy szóval nem mondtam (elnézést, írtam), hogy ne lennének olyanok, akik ezt hozzád hasonlóan gondolják. Én azt írtam, hogy a kommentelők újabb rétegét. Felőlem egyébként annyian fejtik ki hozzád hasonlóan a véleményüket, ahányan csak szeretnék, elsősorban önmagadat minősíted a szavak megválasztásával. A moderátorok meg moderálnak, ahogy azt az ő szabályzatuk előírja, ehhez nekem végképp semmi közöm.

Tudod, a kommentjeid alapján egy kérdés jutott eszembe: Te prédikálod csak ezt az új rendet, vagy ennek megfelelően élsz is, mely szerint az orvosok (meg a gyógyszergyárak) legalábbis kötözni való bolondok, ergo nem kell egészségügyi problémák esetén a segítségük?

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:22:27

@Irkutszk: Nem, én elsősorban a kollégáidat minősítem, téged meg annyiban, amennyiben magadra veszed. :) (Akinél nincs alapja, az általában nem veszi magára.) Mellékesen megjegyzem, hogy a te véleményed is csak rólad szól, nem rólam. :)

Én nem prédikálok semmit, mindenki azt a poklot választja, amelyik jólesik neki. Van aki a drogot, van aki az utcasarkot, van aki titeket.
Pusztán úgy beszélek veletek, ahogy eddig is kellett volna. Egy alulképzett, öntömjénző, hitványlelkű, beképzelt, mások nyomorúságát gátlástalanul kihasználó, emberileg és elkölcsileg a béka segge alatt lévő, szemét réteggel, akiknél az uzsorás cigány is jobb valamivel, mert az legalább VALÓBAN segít. Egyszer.

Elég baj, hogy nem így látjátok magatokat. Pedig ez a nagy büdös igazság.

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:23:27

@SALE Kálmán: És még a pofátok is nagy. Na EZ az igazi probléma.

Irkutszk 2011.06.21. 04:40:12

@SALE Kálmán: Szerintem akkor mi kibeszélgettük magunkat. Jó éjszakát.

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:42:51

@Irkutszk: Remélem egy magadfajta kezében fejezed be a földi pályafutásodat, mert jószokásotok szerint szarik majd arra, hogy bajod van. :)

Önelégült idióta.

Szabo T 2011.06.21. 04:46:27

@SALE Kálmán: "Értelmiség? A fehérbe bújt koldulómészárosokat mondanád annak?"
"Hülyeállatkirály." "kismajom, te féreg," "bitchnek persze bitch vagy. Mindig is azok voltatok."

Pontosan erre celoztam az uj statusszal (underpaid biatch). Nem hiszem, hogy 20 evvel ezelott barki is ilyen alpari hangot mert volna megutni egy orvossal (vagy akarkivel) szemben.

"Szerintem meg túl vagytok fizetve."

Nem tudom, hogy egy magyarorszagi orvos mennyit keres, ezert ehhez nem tudok hozzaszolni. Az underpaid/overpaid a magyar illetve amerikai fizetes kulonbseget volt hivatott erzekeltetni.

Jo ejszakat (Onnek is SALE Kalman)!

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:50:55

@Szabo T: Nem MERT? Miért, ki vagy te, meg ki az összes többi, akivel szemben valamit nem lehet MERNI?

Aki az állam (=ÉN, meg a többi szerencsétlen, akit sápoltok) pénzén 15 évig vakarja a kis seggét az iskolapadban, hogy aztán élősködjetek, ártsatok, mérgezzetek, romboljatok, nyomorítsatok, tahóskodjatok a nektek kiszolgáltatottakkal, és még képed is legyen KIKÉRNI? Hát mégis milyen alapon merészeled ezt te, te kis drakula?!!

Irkutszk 2011.06.21. 04:51:26

@SALE Kálmán: Én csupán komolyan vettem, amit írni méltóztatott (én elsősorban a kollégáidat minősítem, téged meg annyiban, amennyiben magadra veszed). ;)

Önellentmondásba nem illik kerülni ilyen rövid idő alatt.

SALE Kálmán 2011.06.21. 04:52:30

@Szabo T: Azt már szóvá sem teszem, hogy 20 éve a 90%-otokat két lábbal rúgták volna ki a középiskolából is, nemhogy az orvosi egyetemről. Szerencsésebb országokban, ahol tudni is kell valamit, na ott most is.

Irkutszk 2011.06.21. 05:00:40

@SALE Kálmán: Az egerek eddig nem panaszkodtak :)

SALE Kálmán 2011.06.21. 05:01:52

@Irkutszk: A kollégáid szerint eddig az emberek sem. Lehet hogy meg kéne tanulnod egérül, nekik meg emberül?

amd 2011.06.21. 06:23:41

@csepke: Én is irreálisnak érzem. De ez így megy itt, nem egyszer, nem kétszer történt már meg velem (is). Igen nem könnyű megőrizni a nyugalmat, amikor már a térdemnél folyik a tej, a férjem hazakéretőzött a munkahelyéről, hogy tudjon vigyázni addig a babára, míg én "elugrok" az orvoshoz, a nénikék, meg elállják a bejáratot, s ehhez a magatartásukhoz az orvos is asszisztál. Mielőtt ide költöztem olyan háziorvosom volt, akit szakmailag és emberileg is nagyon jó volt, ez után főleg sokkol a különbség.
Lehet az a baj, hogy ebben a faluban még piac sincs, így nincs meg az a a fórum ahol ez a bizonyos réteg eszmét tudna cserélni. Az orvosi rendelő meg adott, van megfelelő számú szék is, társaság is mindig adódik, meleg sincs, ha kell van hova kimenni...
Csak az a baj, hogy a háziorvos partner ehhez... de lehet azért, mert ez a réteg jattol neki a legtöbbet, csak nem marja meg azt a kezet, amelyik eteti....

csepke 2011.06.21. 07:36:31

@amd: Igen lehet hogy az a baj hogy nem úgy szeretjük a szeretteinket ahogy az nekik jó lenne. Sokan szerintem azért is járnak sokan az orvoshoz ha kell ha nem, mert hiányzik nekik a törődés amit nem kapnak meg a családjuktól, és így legalább öt percig úgy érezhetik hogy egy másik emberi lény törődik velük. Aztán ha ott sem kapják meg a törődést úgy ahogy elvárják, vagy annyi ideig ahogy szeretnék, akkor az összes frusztrációjukat az orvoson töltik ki. Ha meg megkapják azzal csak a többi valóban beteget tartják fel azzal hogy lefoglalják az orvos idejét. Hát nehéz ügy. Pedig csak a megfelelő problémával a megfelelő helyre kéne menni, testivel az orvoshoz, lelkivel a lélekdoktorokhoz, legyen az pszichológus, vagy pap...stb.

Szabo T 2011.06.21. 15:25:03

@SALE Kálmán: Jo reggelt!

"Azt már szóvá sem teszem, hogy 20 éve a 90%-otokat két lábbal rúgták volna ki a középiskolából is, nemhogy az orvosi egyetemről. Szerencsésebb országokban, ahol tudni is kell valamit, na ott most is."

20 eve (1991 junius) epp a masodevet fejeztem be a SOTE-n. Aztan 95-ben diplomaztam "cum laude" minositessel. A szigorlataim atlaga 4.43 volt, azaz csak egy kicsit maradtam le a summa cum lauderol. Csak az a franya kemia/biokemia ne lett volna...

"Szerencsesebb orszagokban" a hallgatok (vagy szuleik) egy vagon penzt fizetnek az oktatasert. Ez jo motivalo tenyezo a tanulasra, bar Amerikaban is talakoztam mar egy csomo lusta orvostanhallgatoval.

Szabo T 2011.06.21. 17:39:20

@SALE Kálmán: Aneszteziologus vagyok es mindenfele mutethez altatok betegeket a banalis servmutettol kezdve a keringesmegallitasban vegzett aortaiv-rekonstrukciokig. Mors in tabula (azaz, hogy a beteg a mutoben hal meg) ma mar nagyon ritka de sajnos elofordul.

Tobbfajta szituacio letezik:
1. A beteg a mutet kozben klinikai halal allapotaba kerul, mert kap mondjuk egy massziv tudoemboliat vagy infarktust. Ezek elore nem lathato szovodmenyek. Ritkan fordulnak elo, ilyenkor vagy ujra lehet eleszteni vagy nem.
2. Extrem rossz allapotu beteg kerul mutetre, aki mutet nelkul meghalna. Nemreg volt egy ilyen vegstadiumu tumoros betegem. Megmondtuk a felesegenek, hogy 20% eselyunk van arra, hogy a ferje nem eli tul a mutetet. Tulelte...:)
3. Orvosi muhiba/figyelmetlenseg/hanyagsag. Peldaul nem veszem eszre, hogy rossz helyre tettem a tubust vagy a sebesz elvag egy nagy eret es nekunk nem szol.

Mindharomra volt mar pelda az elmult 12 evben miota mutoben dolgozom.

SALE Kálmán 2011.06.21. 18:42:14

@Leroi: Leroi, ne túráztasd magad, nem fogok rád reagálni. Nem négercsók miatt, hanem mert ismerem a fajtádat. Láthatóan jobban mint az itteniek. És ezt is jobban csinálom. :)

Az orvosokat meg gyűlölöm, köztük nőttem fel, és ismerem őket úgy, ahogy csak ők beszélnek egymás között. Szóval nekem egyik se játssza meg magát, mert ha elkezdem leírni nevekkel az összes mocskos kis titkot, pár intézményt bezárnak ország szerte.

epres négercsók 2011.06.21. 18:44:03

SALE Kálmán, nem láttalak még itt (legalábbis ezen a néven), de téged is nyomatékosan kérlek, hogy hagyd abba ezt a trollgyanús tevékenységet, mert nem csak Leroi-t tudom innen kitenni, hanem téged is.

SALE Kálmán 2011.06.21. 18:47:50

@epres négercsók: Tegyél ki nyugodtan, amit akartam leírtam, akire tartozott, elolvasta. :)
Leroit sem kell, azt hiszem ő a helyi tökösgyerek, ami nem baj, csak én láttam már sok tökösebbet, szóval nem zavar. :)

Más néven nem voltam még itt, nem is tervezem. De felháborítónak tartom, hogy van egy igenis túlfizetett társulat ami olyan, amilyen, ami szabályosan lerabolja azokat, akik fizetik.
És mindemellé még a "gyógyító" szerepében is tetszeleg, és egy rakás szerencsétlen nyomorult meg ezt elhiszi nekik.

bakela 2011.06.21. 19:41:10

@epres négercsók:
Esetleg a kép linkje nélkül?

"for SALE Kálmán"

epres négercsók 2011.06.21. 19:45:30

@bakela: Felesleges sértegetni a másikat Bakela, csak cirkusz lenne belőle, semmi más.

SALE Kálmán 2011.06.21. 20:18:04

@epres négercsók: Ne vedd el tőle az örömét, engem nem zavar, sőt. Szórakoztat. :)

Nádasi Balázs 2011.06.21. 22:32:07

@Irkutszk: @qbr: Ok, ezeket sajnálatos módon én is tudom, elvégre, nem véletlenül jártam én is ott sokszor... és próbáltam bejutni...

A helyzet az, hogy a nővér majdnem csak a picsába nem küldte el a nénit, ahelyett, hogy elkezdett volna magyarázni. És most ne mondja senki sem, hogy nincs rá ideje, és hogy így is túldolgozza magát, mert tudom, hogy nem.

Egyszer voltam benn sürgősségin. Már benn ültem, a nővérszobára ráhallottam. "Hát az nem igaz, hogy a X doktornő már megint mennyi beteget visszarendelt... ha nem lesznek 30-an, akkor biztos nem lesz egy se! Be kéne őt iratni egy továbbképzésre!" -- merthogy a doktornő rendszeresen azt mondja a betegeinek (nekem is), hogy ha fulladási rohama van a gyógyszerek ellenére, jöjjön vissza azonnal. A doktornő egyébként tudomásom szerint a Korányiból ment főorvosként nyugdíjba.

Én kétszer próbáltam időpont és sürgősségi kérelem nélkül visszajönni kérésének megfelelően. Második alkalommal reggel jelentkeztem be, délután mentem vissza, majd még egy bő óra várakozás után megkérdeztem egy segítőkész nővért, hogy van-e esélye annak, hogy bekerüljek, vagy ma is feleslegesen jöttem. Mivel mondta, hogy egy bácsi is soron kívül jött és vár (és kinézett ő is vagy 80-nak), inkább hazamentem.

A másik, amin a nővéren kiakadtam, hogy szidta a háziorvosokat, akik szerinte rá se néznek a betegre, még az ajtóban van a beteg, és már ráírják a lapra, hogy sürgősségivel kérem fogadni.

A harmadik, és ezt még mindig már a betegvárón belül, de még az orvos előtt hallottam, miszerint épp akart valaki telefonon keresztül bejelentkezni időpont nélkül, merthogy fulladozik. Ő ugye vette elő a füzetét, hogy 5 hét múlva van egy időpont... és a szokásos sor: nincs időpont, be kell jelentkezni, nincs időpont, "Nem érdekel, hogy nincs időpont, nem fogok megdögölni az éjszaka, bejövök", hogy beszél velem, mondtam én magának hogy dögöljön meg, mégis mit képzel, "Leszarom, hogy maga 5 hét múlva akar időpontot adni, bejövök!", hogy beszél velem, na most azonnal kérjen elnézést stb.

Tehát a szokásos forgatókönyv: jönnek fuldokló betegek, nővér nem akar túlórázni, ezért előveszi az előjegyzéses füzetet, 5 hét múlvára akar időpontot adni, beteg tajtékzik, dühöng, nővér megsértődik, hogy hogy beszélnek vele, orvos nem is tud arról, hogy betegek kinn várakoznak. Legalábbis nálunk ez megy, a XVII. kerületben, többször tapasztaltam.

Még van történet, de nem akarom már azt is elmondani.

Nádasi Balázs 2011.06.21. 22:33:16

@Nádasi Balázs: "sürgősségin" helyett "sürgősséggel" értendő.

tódór piroska 2011.06.22. 14:55:59

@SALE Kálmán:
"Az orvosokat meg gyűlölöm"

A butaságra, bunkóságra, primitivségre, felületességre, egyoldalú gondolkodásmódra és itélkezésre, rosszindulatra, amelyek hozzászólásaidból szinte sütnek, van mentség és magyarázat (irígység, kisebbségi komplexus túlkompenzálása, stb.)

A gyűlöletre nincs. Az beteg lélekre, jellemhibára utal. Az ilyen ember sajnálatra méltó, meg kell próbálni segíteni neki (ha hagyja).
Gyűlölni természetesen az ilyen embert sem szabad.

gardarak 2011.06.23. 02:18:29

Ha már szóba került a doktori cím jogossága a kommentekben, akkor iderittyentem a történelmi áttekintését, még a középkori egyetemi oktatásra vonatkozóan. Talán hasznos lesz... :)
1. fokozat: baccalaureatus (“babérkoszorúval övezett”) (latin grammatika és logika vizsga)
2. fokozat: licentiatus (természetfilozófia első része)
3. fokozat: magisterium, ill. doctoratus (etika és a természetfilozófia második része)

A tipikus egyetemi tanulmányok a következőképpen alakultak:
A facultas artium első esztendei alatt latin grammatikát, majd logikát tanultak a hallgatók. Ha ezekből sikeresen levizsgáztak, megkapták a baccalaureatus fokozatot. Arisztotelész természetbölcseleti művei következtek ezután, ennek befejeztével nyerték el a licentiatust. Végezetül Arisztotelész etikai fő művét, a "Nikomakhoszi Etiká"-t tanulmányozták, ezután került sor magiszterré avatásukra. Magiszterként maguk is tarthattak előadásokat bármely egyetem filozófiai (más szóval "ars") fakultásán. Minden egyetemi hallgatónak először el kellett végeznie a facultas artium-ot, csak ezután léphetett a jogi, teológiai vagy orvosi fakultásra. A középkori egyetemek polgárai általában 6-10 esztendei szaktudományos stúdium után nyerték el a doktori címet.

DrPinokkió 2011.06.30. 18:04:48

@Dr.laikus PhD: Te aztán minden topicban igen "pontos" vagy... :-))))

Bikli néni 2011.06.30. 21:02:03

@Dr.laikus PhD: VÉGREEE!! :)
Itt aggódja magát érted halálba a fél blog, te meg a huszadik posztoscska aljára teszel egy pontot? :)
Jó, hogy újra itt vagy :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása