Az ellátásnak ára van:10 ezer forint

2011.06.15. 06:00

Tisztelt Praxis blog!


Az édesanyám magas vérnyomás betegségben szenved,túl van egy agyvérzésen és bár rendszeresen szedi az orvos által felírt gyógyszerét és méri a vérnyomását, múlt hétvégén nagyon rosszul lett, mert volt némi családi zűr, nagyon felidegesítette magát. Amikor ezt láttuk leültettük és azonnal megmértük a vérnyomását. A mérő 220-at mutatott, amiről mi laikusok is tudtuk, hogy nem gyerekjáték. Mivel szombat volt, a háziorvoshoz nem tudtuk elvinni, ezért első körben hívtuk az ügyeletet. Ők bár kedvesek voltak, ennek ellenére közölték, hogy nem jönnek ki, oldjuk meg másként a helyzetet. Nem kicsit furcsállottuk ezt, de nem értünk rá vitatkozni.

 


Hívtunk egy taxit, édesanyámat nagy nehezen sikerült beültetnünk és a közeli kórházba mentünk a sürgősségi osztályra. Sajnos olyan fogadtatásban volt részünk, amelyre nem voltunk felkészülve. Az orvos, akinek fel kellett volna vennie az osztályra édesanyámat, vagy legalábbis meg kellett volna néznie őt, meg kellett volna vizsgálnia borzalmasan viselkedett.. Ehhez képest el akart zavarni minket, méghozzá nem is akárhogyan. Az még rendben van, hogy kioktató és fellengzős volt velünk, bár komolyan mondom, ha nem lett volna ennyire rosszul édesanyám, nem hagytam volna szó nélkül, de amikor azt mondta, hogy meg kellett volna várnunk a hétfőt és nem kellett volna bevinnünk édesanyámat, mert van jobb dolguk, mint ilyen "apróságokkal foglalkozni", dacára állapotának, akkor kifakadtam és elkezdtem sírni, mint egy gyerek, így talán még nem is borultam ki mások előtt. Ez sajnos nem hogy meghatott volna, folytatta a kioktató monológját és nem akart foglalkozni velünk.


Végül aztán, amikor már-már könyörögtem, hogy nézze meg édesanyámat, mert még a végén újabb agyvérzést kap szegény nagy kegyesen felvette őt és felküldte a belgyógyászati osztályra. Közben azt nem felejtette el jelezni, hogy mindez nem volt ingyen, mármint hogy úgymond kivételt tett velünk és édesanyámat ellátták, az általam a kezébe nyomott 10 ezer forintos bankjegyet elrakta és jelezte, hogy így már rendben lesz a dolog. Ez egyébként ott és akkor a legkevésbé sem érdekelt, nagyon aggódtam, hogy baj lesz, úgy voltam vele, bármit megteszek, csak foglalkozzanak anyámmal és a vérnyomását vigyék le. Végül nem lett baj, másfél hét után engedték haza édesanyámat, de hogy miért ment fel ennyire magasra a vérnyomása és miért nem segített rajta a gyógyszere sem nem tudták megmondani.


Ha valaki így azt gondolja rólam, hogy hisztérika vagyok, csak tessék. Nem tudom, hasonló helyzetben mások mit csináltak volna, nekünk ez tűnt a legjobb megoldásnak. Senkinek nem kívánom, hogy az édesanyja életéért kelljen aggódnia és ebbe az orvosba kelljen belefutnia, bár remélem csak velünk viselkedett így, mert rossz napja volt.


Üdv: Sík Hédi
 

 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bauchi 2011.06.15. 06:34:38

Ezt a történetet nem hiszem el.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.15. 07:12:03

a magas vérnyomás ilyen

a többit hagyjuk...

ccke 2011.06.15. 08:31:47

Na ez kamu. Nincs olyan orvos, aki 220-as vérnyomással ne foglalkozna.
Ha nincs komoly tünet, akkor nem kell tőle pánikolni, de szépen lassan le kell csökkenteni a szokásos gyógyszereivel, addig pedig meg kell figyelni.

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.06.15. 09:21:19

Fura is lenne, ha mindenki az ügyeletre rohangálna, akinek a kedves család felbacca az agyát.

VaTi 2011.06.15. 09:47:09

"hogy miért ment fel ennyire magasra a vérnyomása és miért nem segített rajta a gyógyszere sem nem tudták megmondani." Te magad írtad le, h miért: mert felbsztátok az idegeit. Ezt miért az orvosnak kell tudnia? TE tudod. Egyébként ha így történt, ahogy írod, sztem akkor sem ez a megfelelő reakció, hogy előadod a dokinak a hattyú halálát. Komoly és határozott udvariasság. Szerintem egy ilyen nagyjelenet MINDENKIBŐL a legrosszabb reakciót hozza ki, hogy óvazze haggyálmán.

sztrugackij 2011.06.15. 09:57:15

Ha Szegeden történt,akkor elhiszem.

Széphalmi Izett 2011.06.15. 11:03:41

@ccke: Már egy párszor elmeséltem itt, hogy magas vérnyomással küzdök, tanácsot is kértem Tőletek. Valóban nincs olyan orvos, aki ne foglalkozna a magas vérnyomással! Csak nem tudnak vele mit kezdeni! Én is szedem a gyógyszereimet rendszeresen, nem iszom, nem dohányzom és olykor még is csak igen elrugaszkodik. Édesapám agyvérzésben halt meg, mindig magas volt a vérnyomása és szintén nem ivott, nem dohányzott. Talán Tőle örököltem a hajlamot? Már engem is küldtek haza ügyeletről 220/110 vérnyomással, miután a 3-ik gyógyszer elszopogatása után sem ment le a vérnyomásom. Feküdjek le, pihenjek... Nem is emlékszem, hogyan találtam haza. De már ezt is elmeséltem... A felső érték még nem is visel meg annyira, akkor érzem magam nagyon rosszul, amikor az alsó érték jóval 100 fölött van. Valószínűleg én is agyvérzésben halok majd meg.

mariablog: Talán nem csak a kedves család járult hozzá, alapvetően lehettek más bajok is. Ha meg még is a család, miért nem kérhetnek segítséget? Azért mondjuk 220//120-nál már eléggé megijed az ember...

Borcsika 2011.06.15. 12:35:50

Ez akkora kamu, mint ide Lacháza...

Irkutszk 2011.06.15. 13:35:08

Üdvözlöm a 220-as vérnyomást, és a diastolés, tessék mondani, mennyi volt? És a pulzus?

2011.06.15. 13:39:02

És a posztoló megnyugodott, hogy befektették az osztályra a hozzátartozót? Mert ott mit adtak neki?

Szerintem a tízezret nem az ellátásért fizette.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.15. 13:44:00

@Irkutszk: A posztból kiderül, hogy mekkorák voltak ezek az értékek: Olyan nagyok, hogy alig bírták a taxiba betuszkolni.
@ReignOfdark: Persze, hogy nem. Ugyan az orvos nem kérte, de füstjelekkel, vagy tamtamon jelezte, hogy ez tízezerleszkeziccsókolom.

2011.06.15. 14:05:33

@El Visco Stello: Úgy értem az értelmi képességeiért fizette. Amúgy nyilvánvalóan nem szép dolog pénzt kérni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.15. 15:00:46

lassan meghal a praxis blog..és nagyban hozzájárultok. gratula.

Irkutszk 2011.06.15. 15:13:10

@batgirl: Pusztuljon a világ!

Komolyra fordítva: Nyugodtan vess fel egy témát, szerintem mindenki szívesebben beszélget valami értelmesről.

Irkutszk 2011.06.15. 15:25:09

@batgirl: Hát erre a kérdésre nem számítottam. Előző kommented alapján azt gyanítottam, hogy nem vagy megelégedve azzal a társalgással, amely jelenleg itt folyik. Gondoltam, felajánlom, hogy vess fel egy téged érdeklő témát, hogy akkor olyasmiről beszélgessünk, ami szerinted nem öli meg a praxis blogot. Szóval teljesen a kezedben a labda, nekem nincs ötletem (különben már felvetettem volna).

tonhalas rizs 2011.06.15. 16:12:42

Temanal maradva: megis mit kellett volna tennie az anyjaert aggodo nonek? Van valami modszer az otthoni vernyomascsokkentesre?? (Hazi/otthoni lazcsillapitasrol ugye tudunk) En nem jelentenem ki, hogy a tortenet mindenkeppen hazugsag. Megtortenhetnek hasonlo esetek.

Irkutszk 2011.06.15. 16:18:39

@tonhalas rizs: Felhívja a kezelőorvosát telefonon. Az orvossal megbeszélve (előre vagy akkor telefonon) elszopogat egy gyógyszert, vagy befúj a nyelve alá egy másikból, és kapcsolatban marad az orvosával, jelezve neki, hogy javult-e az állapota a kezelés hatására.

Ami miatt kamunak írták itt többen a bejegyzést az az, hogy nincs orvos, aki ne venné komolyan a vérnyomás felszökését. Én magam is hívtam már ügyeletet a nagymamámhoz, mikor nem volt hajlandó lemenni a vérnyomása a gyógyszerek hatására sem. Most már van spray is otthon, sose használja, de az szívre ható, ha szükség lenne rá, remélem, nem lesz még lejárva.

SusanneF 2011.06.15. 16:20:39

Gyanús az egész...
Na,és ki rontja el az orvosokat?
Nem a doki kért semennyit...

Szabo T 2011.06.15. 16:28:23

Meg tudom erteni a posztolo ketsegbeeseset. Ha barmelyik hozzatartozom vernyomasa 220 lenne, en mentot hivnek es bevitetnem korhazba, akkor talan komolyabban vennenek, mintha taxival mennenk be.

Nem tudom, hogy Magyarorszagon mi a helyzet, de mi peldaul 220/akarmi vernyomassal nem altatunk el beteget elektiv (tervezett) mutetre, hanem elkuldjuk az ER-ba a korhazon belul ahonnan valoszinuleg felveszik belgyogyaszatra.

@tonhalas rizs: Mi van a prolapsussal?

Bikli néni 2011.06.15. 16:40:10

@Irkutszk, én felvetnék egyet. Ha már vérnyomás... Szóval, annak mekkora az esélye, hogy aki fiatalon alacsony vérnyomással büszkélkedhet, később magas lesz? Alacsony vérnyomással is nagy esélye van a szív- és érrendszeri betegségeknek? Mi az összefüggés a vérnyomás és a pulzus között? Alacsony vérnyomás ugyanakkor magas pulzus mire utal?Végül: kávéról köztudott, hogy felnyomja a vérnyomást. És pl. az alkohol, cigi hogyan befolyásolják? Tudom, ki is guglizhatnám, de akkor miről beszélnénk? Nosza, tanítsatok :-) PS ha Miki már írta ezeket korábban, csak elsikkadt az agyamban, mélyen lapítok :-) Este jövök a válaszokért :-)

Dr.laikus PhD 2011.06.15. 16:45:17

@Irkutszk:

Hét vége volt...
Most már többedszer - de tényleg - szinte kritika nélkül elvárod, hogy a mezei beteg legalább annyit tudjon, mint az orvosa.
Konkrét diagnózissal, az interneten sem fellelhető információkkal rendelkezzen.

Nem kellene ezt tenned...

tonhalas rizs 2011.06.15. 16:57:22

Irkutszk: Koszi
@Szabo T: Koszonom kerdesed, EKG eredmenyem negativ lett. Penteken megyek vissza a dokihoz a hormonvizsgalat eredmenyeiert (ejszakai izzadas es hasonlok...), akkor megkerdezem, hogy beutalna-e szivultrahangra. Egyebkent par napja jobban vagyok,le is kopogom.

subidu 2011.06.15. 17:12:23

Sajnálatos, hogy megengedett, hogy mindnki, aki csak akarja, baromságokkal ronthatja az orvostársadalom megtépázott hírét. Fel kellene az ilyet jelentenie a kamarának. Hogy egyesek mit nem képzelnek??? A mai világban minden orvos inkább óvatos, mert már ha egy légy száll a betegre megy a feljelentés.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.15. 17:59:08

a magas vérnyomás a csendes gyilkos, szokták mondani.
nem is látok tisztán ezügyben, az eü felvilágosítás harsog vérnyomás ügyben, közben pedig a való életben nem látom a konkrét tetteket.

szerintem 220-as vérnyomásnál tenni kéne valamit, mondja meg egy orvos, mit lehet?

én nem tudom, de én azt sem tudom, hogy a láthatóan emelkedő vérnyomással miért nem tesznek valamit, olyan embernél, akinek előzőleg 40 évig 90/60 volt, aztán egyszer csak elkezdett emelkedni, és néha 170/1110,120, a 24 órás átlaga meg 140/110. én nem hiszem, hogy ez egészséges, az orvos mégis nyugodt.
ezek után nem csodálkozom hogy a posztolót (akárkijét) simán hazatuszkolták...

csak sajnálom.

tódór piroska 2011.06.15. 19:35:21

Szerencséje volt a posztolónak. Én 100.000.- HUF alatt szóba sem állok a beteggel.

tódór piroska 2011.06.15. 19:37:56

@Babette_:
www.hypertension.hu

minden érdemi információt megtalálsz, jó tanácsokkal együtt, érthetően, magyarul. Egyik alapító tagja vagyok a
agyar Hypertonia Társaságnak...

Bikli néni 2011.06.15. 19:44:20

@tódór piroska: Micsoda mázli, hogy mi nem vagyunk a betegeid :D

EmpatiaTolerancia 2011.06.15. 20:24:51

@Bikli néni: Csatlakoznék Bikli néni vérnyomás kontra szív és érrendszer kérdéseihez. De engem inkább a tyúk/tojás probléma foglalkoztat: Ha valaki "gyárilag" alacsony vérnyomással rendelkezett, és hirtelen megváltozik a trend, illetve ezzel együtt szívelégtelenség is kimutatható, akkor

- miért az a feltételezés, hogy a látens magas vérnyomás tette tönkre a szívizmot, és miért nem

- fordítva: az elégtelenül működő szív okozta oxigén hiány kompenzálásának folyamata gerjeszti áttételeken keresztül a vérnyomást?

Bikli néni 2011.06.15. 20:52:20

@EmpatiaTolerancia: Köszönöm a támogatást! :)
Engem konkrétabban az érdekelne, hogy a nagyon alacsony vérnyomásom mellé miért magas a pulzusom még nyugalmi állapotban is...
Egyszer erre a háziorvos felírt valami gyógyszert (Talliton), amit már eleve be se szedtem, mert egyrészt azt magas vérnyomásra adják, ami nekem pont nincs, másrészt bizonyos betegség (ami nekem pont van) kizáró ok.
Szóval, továbbra is várnám a konkrét kérdésekre a válaszokat :)
Köszi!

szabidoki 2011.06.15. 23:51:01

@EmpatiaTolerancia: ha a szív nem kap elég oxigént, a pulzusszám nő meg elsősorban.

Nem én vagyok, hanem én 2011.06.16. 01:33:54

@Bikli néni: @EmpatiaTolerancia:
Nezd, a vernyomast es annak szabalyozasat az orvosin kb. 1 even keresztul tanulod, a kovetkezo evben azt tanulod meg, hogy mitol lehet koros es annak mik a jelei es kovetkezmenyei, majd pedig azt, hogy mivel lehet kezelni, ha koros. Ezutan a tanultakat alkalmaznod kell. Aminek sikeressege meg sok mindentol fugg persze.

A szervezetben a vernyomast alapvetoen fenntarto, emelo folyamatok talalhatoak meg. Ugyanis az alacsony vernyomas ol meg akutan (a magas meg hosszutavon, de ez egy masik kerdes) A vernyomas egy adott tartomanyra van belove. Ez innentol kezdve onkenyes, hogy mit nevezunk alacsony vernyomasnak, es mit nevezunk magas vernyomasnak. Ezek azok az ertekek, ahonnan kezdve az orvosi beavatkozas mar elonnyel jar a be nem avatkozashoz kepest.

A vernyomas szabalyozasaban rengeteg tenyezo vesz reszt. A ver osszmennyisege, alakos elemek szama es minosege, folyadektartalma, viszkozitasa (es egyeb reologiai parameterek), a periferiarol 1 szivciklus alatt a szivbe beerkezo ver mennyisege, a sziv pumpafunkcioja, a kilokott ver mennyisege, a sziv frekvenciaja (pulzus), az arterias oldal ellenallasa, a vegetativ idegrendszer, a vese mukodese, kulonbozo hormonok, lokalisan termelodo metabolitok... stb...

Olvasd el ezt:
hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9rnyom%C3%A1s

A vernyomasrol tehat azt kell tudni, hogy a fent emlitett folyamatok reven gyakorlatilag allando, nem valtozik.
Igy a kave ivasa sem valtoztatja meg. Igen, megvaltoztatja a pulzust, noveli, de az ellenkezo oldalon meg olyan mechanizmusok indulnak be, amik a pulzus fokozodas hatasat tompitjak, igy a vernyomas nem fog noni. Ha szeszt iszol tagulnak az ereid (csokken a tonusuk), ha cigizel osszehuzodnak az erek (no a tonusok), de a vernyomas nem fog elso esetben csokkeni, masodik esetben noni, mert a szervezet a tobbi faktor reven kompenzalni fog.

Ha valami elromlik ebben a szabalyozasi rendszerben, akkor fog noni, vagy csokkeni a vernyomas.

A vernyomas szabalyozasaban vannak faktorok, amik hirtelen kepesek a vernyomast befolyasolni foleg a pulzus valtoztatasa utjan, vagy a periferias erek atmerojenek valtoztatasa utjan. Ez foleg a sziv pumpafunkcioja, a vegetativ idegrendszer es ennek reszet kepezo mellekvese velo adrenalin termelese reven, illetve a periferias metabolitok segitsegevel valosul meg (ezek altalaban tagitjak az ereket). Mig mas hormonok es a vese mukodese foleg a vermennyisegre hatva hosszutavu (tobb nap) szabalyozat tesz lehetove. Ebbol latszik, hogy akut esetben a vernyomas fenntartasara csak az elobbieknek van befolyasuk.

A vernyomas fenntartasa csak egy dolog miatt fontos, hogy az agyad keringese biztositott legyen. A tobbi testresz, szerv keringese ehhez kepest masodlagos, fontos, de masodlagos, pl: sziv. Aztan vannak harmadlagos szervek mint pl: a maj es a vese, ezek hosszabb verkeringes kiesest is kibirnak (30-40 perc), mig a csont meg tobb oranyi verhianyt is kepes elviselni.

Az agyad a szived folott van (mar ha fuggoleges testhelyzetben vagy), igy a szived magassagaban merheto vernyomas nem lesz azonos (alacsonyabb lesz) az agyadnal merhetovel (az agyal ugye ez alacsonyabb). A szervezetnek ezt a vernyomas erteket az agy megfelelo mukodesehez tartania kell.
Igy ha fekvo helyzetbol hirtelen felallsz, a venas rendszerben levo ver (a ver tobbsege itt van), hirtelen nem jut vissza a szivbe, vagyis a sziv hirtelen verhiannyal fog szembesulni, nem tud eleg vert kilokni az arteriakba. Tehat ez hirtelen vernyomas esesben fog megnyilvanulni. Az agy fele vezeto arteriak falaban vannak modosult sejtek, amik erzekelik a nyomast es a nyomas esest, jelet kuldenek az agyba, ahol tobb atkapcsolas reven ez a reflexiv a szivnel fog bezarodni, aminek eredmenyekeppen hirtelen a sziv erosebb kontrakciokba kezd, es mindezt gyorsabban is teszi (felugrik a pulzus), emiatt a sziv nagyobb szivoerot kepez a venas rendszer fele, es tobb vert, gyorsabban fog kilokni. Igy a vernyomas helyreall. Ez a folyamat lezajlik max 5 masodperc alatt. Ha tovabb tartana konnyen elvesztened az eszmeletedet.

Vagyis az alacsony vernyomas kovetkezmenyesen magas pulzussal jar. Ami hosszutavon nem jo, mert a szivet megterheli, a sziv ingerlekenysege is fokozodik, ami akar hirtelen ritmuszavar keletkezesehez vezethet. De nem kell befosni, a ritmuszavarhoz mas is kell, mondjuk az, hogy serult legyen a szivizomzat. Szoval en azt mondom, hogy igyal tobbet, sokat, noveld a keringo vervolument, igy csokkentheted a pulzust. A vernyomas pedig valtozatlan marad (kevesebb utessel tobb ver fog a szivbol tavozni, vagyis a percterfogat nem fog valtozni).

Nem tudom, hogy ez ertheto volt-e. Csak azt akartam megmutatni, hogy a vernyomas es annak szabalyozasa eleg bonyolult dolog.

bauchi 2011.06.16. 01:42:05

Nincs orvos,aki nem foglalkozik a magas vérnomással.
Ügyeletben volt egy nő,akinek semmi panasza sem volt és 260/ 140 volt a vérnyomása.Ha jól emlékszem Ebrantillal valamennyire sikerült csökkenteni,más nem használt.Persze kórház azonnal,ekkora értéket sohasem mértem.Igaz sebészként nem sokat mértem vérnyomást.egy-két hét múlva ujabb hívás,ejnye de ismerős a környék,mondok.
Ugyanaz a nő,semmi panasz mellett megint ugyanakkora.Nézem a kórházi papírt,semmit sem találtak.Persze új gyógyszerek,stb,de érdemben semmi.Szacs íz lájf.De inkább celá zsizny.

Desiderata 2011.06.16. 07:40:30

Az magas véresnyomás gyakorlati kezelésérül..
a fontos az,hogy tolerálja-é a szervezet, vagy sem.
Ha szívpanaszt okoz, ha fejfájása van, ha látászavarral jár,akkor irány az orvos.
Ha viszont szubjektíve rendben van, akkor nem baj, hogy 240 a vérnyomása a néninek.
Tessék leülni, inni egy pohár(nyugtató) teát, nyugodalmas tévéműsort nézni (néptáncot a Duna tv-ben igen, Híradót nem!)
Aztán tessék másnap főműsoridőben elballagni a háziorvoshoz gyógyszerbeállításra.
Vérnyomáskiugrás miatt másfél hétig kórházban feküdni: na ez a pazarlás a magyar egészségügy részéről. Másnak meg nem jut ágy.

Irkutszk 2011.06.16. 15:48:20

@Dr.laikus PhD: Nem, nem várom el, hogy annyit tudjon, mint az orvosa. A kezelőorvostól várnám el, hogy egy olyan betegnél, akinél komoly veszélye van a hirtelen magasra szökő vérnyomásnál, felírjon receptre az általam említett készítményekből, és megbeszélje a beteggel, hogy szükség esetén ezeket használja. Nagy különbség!

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.06.16. 16:20:15

Édesanyámnak évtizedek óta gyakran magas a vérnyomása, de gyógyszerekkel elég jól be van állítva. Nem szeret orvoshoz járkálni, a kórháztól meg pláne viszolyog.

Néha, olyan 5-10 évente valami miatt egyszer csak elkezd nem használni a gyógyszer. Ilyenkor fel tud menni baromi magasra, mindenféle egyéb ijesztő tünetekkel.

Egy ilyen alkalommal ő maga mondta, hogy hívjak mentőt. Tudom, hogy ez az utolsó dolog, amit szeretne, és ha lenne bármilyen más megoldás az eszköztárában (pl. spré), akkor azt választaná, és semmiképpen nem a mentővel, orvosokkal, kórházzal járó hercehurcát. Ha édesanyám maga érzi úgy, hogy komoly a baj (és a vérnyomásmérő is megerősíti ebben), akkor nem kételkedek a helyzet súlyosságában.

Ezért aztán nem kicsit döbbentem meg, amikor a mentős diszpécser elkezdett kioktatni, hogy a vérnyomás egy komplex probléma, ami hosszú távú kezelésre szorul stb., és nem holmi mentőket kell hívogatni.

Édesanyámnak is adtam a telefont, ő is érvelt, mindhiába.

Utána az ügyelettel is beszéltünk, ők pár óra múlva tudtak volna jönni.

Egyszer csak mégis jöttek a mentők. Talán az segített, hogy elkértem a diszpécser nő nevét, aki kissé habozva meg is adta azt.

Iszonyatosan tehetetlennek éreztem magam. És ha a diszpécser döntése miatt baj történt volna, valószínűleg felkerestem volna elbeszélgetni.

A mentők levitték a vérnyomást, nem tudom pontosan, milyen injekciókkal. Ezek után szóltak az ügyeletről, hogy most már lassan tudnának jönni, mire közöltem, hogy közben a mentők mégis kijöttek. Ezek után kicsit lebasztak, hogy ezt miért nem mondtam nekik. Elmagyaráztam, hogy épp édesanyám életéért aggódtam, és valahogy kimaradt, hogy felhívjam az ügyeletet, és lemondjam őket. Abban a tudatállapotban talán az sem esett le, hogy nem az ügyelet jött ki, hanem a mentők.

Mindez nem is mai történet.

Szóval van ilyen.

Bikli néni 2011.06.17. 09:31:59

Miki, köszi szépen! Igen, érthető és hasznos volt.

pirimogyoró 2011.06.19. 22:46:30

@tódór piroska: És hány beteged van havonta? :)

krampam 2011.06.20. 12:54:25

ha valóban így történt, doktorbácsinak egy erős gyomros jár első körben. annak nem nagyon vannak nyomai, azért jó. természetesen után a 10-est ki kell venni a zsebéből.

DrPinokkió 2011.06.20. 21:36:25

@Bikli néni: Csak ezzel vitatkoznék kicsit: "A vernyomasrol tehat azt kell tudni, hogy a fent emlitett folyamatok reven gyakorlatilag allando, nem valtozik." Egyrészt létezik napszaki, sőt évszakhoz köthető ingadozás (pl. reggel magasabb, éjjel alacsony, nyáron szintén csökken általában -> meleg = értágulat stb.) Ezért nem kell rémüldözni, ha néha 160-170 értéket is mérünk. Attól csak feljebb fog menni...

adamantium 2011.06.20. 21:45:59

@krampam: neander völgyéből szabadultál? civilizált megoldások látom nem jutnak el az agyadig
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása