Mindenemet ellopták a műtét alatt

2011.06.09. 14:02

Tisztelt Praxis blog és kedves olvasók!

 

Szeretnék felháborodásomnak hangot adni. Az elején azért azt is elmondanám, hogy magamat is hibásnak tartom a történtek miatt, ennek ellenére tarthatatlan az az állapot, amely némely kórházakban eluralkodott.Egy elég komplikált műtét miatt voltam kénytelen befeküdni az egyik budapesti intézménybe. A beavatkozást altatásban végezték, eléggé féltem, de az orvosok nagyon kedvesek és figyelmesek voltak, végig nyugtattak, bátorítottak. Tényleg nem tudok rosszat mondani róluk, persze nem is akarok. Az viszont, hogy a kórházban milyen alacsony szinten van a biztonság, egész pontosan a személyes tárgyak biztonsága, az valami félelmetes.

 

 

Mivel elég hosszú, közel egy hetes kórházi tartózkodásról volt szó, ezért magammal vittem a telefonomat, a laptopomat, hogy a műtét előtt és után a lábadozás ideje alatt is tudjam intézni a dolgaimat, a munkám egy részét meg tudjam csinálni. Ezen kívül körülbelül 30 ezer forint volt a tárcámban, ebből óhajtottam a paraszolvenciákat finanszírozni. Mindenre nagyon odafigyeltem, ha csak a mosdóig kimentem, bezártam a szekrényembe mindent gondosan, jobb félni, mint megijedni alapon. Nem is volt semmi gond az első két napon(ennyivel előbb kellett ugyanis befeküdnöm, a műtét előtt vizsgálatok miatt).


Eljött a műtét napja, délelőtt 9 órára voltam kiírva. Mivel szerettem volna biztonságban tudni az értékeimet, ezért szóltam az egyik nővérnek, hogy ha van rá lehetőség, akkor szíveskedjenek elhelyezni a dolgaimat valamilyen trezorba, mert nem szeretném, ha addig valami elkallódna, ameddig nem leszek bent a kórteremben. A nővér nem volt flegma, vagy rosszindulatú, simán elmondta, hogy sajnos ő ezt most nem tudja elintézni, de ne aggódjak, ha bezárom a szekrényebe, onnan sem fog elveszni semmi.Próbáltam még egy kicsit győzködni, hátha sikerül mégis valamit kiokoskodni, de sajnos nem sikerült. Úgy voltam vele, hogy bezárom és bízok benne, hogy tényleg úgy lesz, ahogy mondja és mindenem meg lesz a műtét végén is.

 

Lezajlott a beavatkozás, visszatoltak a kórterembe, ahol fel is ébredtem szerencsére. Voltak fájdalmaim, de szinte az első gondolatom, amikor magamhoz tértem a kábaságból az értékeim hogyléte volt. Nem vagyok anyagias, de az aggodalmam kiderült, hogy egyáltalán nem volt hiábavaló. Azt hittem elájulok, amikor magamhoz tértem és észrevettem, hogy nyitva van a szekrény.Megpróbáltam felülni, ami nem ment könnyen és akkor láttam, hogy a szekrény tárva nyitva áll ás teljesen üres. mialatt műtöttek a szekrényt felfeszítették és mindenemet elvittek, laptopot,pénztárcát, telefont, mindent. Egyedül az irataimat hagyták ott. Teljesen kétségbe estem.Még ketten voltak rajtam kívül a kórteremben, de ők sem voltak bent végig, nem láttak semmit, nem tudtak az egészről. Az egyiküket megkértem, hogy azonnal szóljon a nővérkének.


A nővérke jött és amikor meglátta a helyzetet ő is kiakadt. Először elkezdett szabadkozni, hogy ez egyszerűen hihetetlen, majd mondta, hogy mennyire sajnálja. Valahogy nem éreztem úgy, hogy ezzel ki lennék a vizekből. Végül elég nagy kavarodás lett, jöttek mentek az emberek, én meg teljesen ki voltam készülve. Persze nem találtak meg semmit, vagy 300 ezer forintnyi kár ért.A kórház és én megtettük a feljelentést (egyelőre semmi eredmény nem lett), de a kórház nem vállalta a felelősséget, mondván nem a széfbe pakoltam. Amikor elmondtam nekik, hogy az én szándékom az volt, hogy oda helyezzem el az egészet, akkor azt mondták, hogy nem a nővért kellett volna megkérdeznem, ők nem tudnak semmit tenni az ügy megoldásának érdekében.


A legfontosabb végül mégis az, hogy a műtétem jól sikerült és valószínűleg teljesen rendbe jövök, ennek ellenére elég keserű szájízzel gondolok vissza a kórházban eltöltött időre. Haragszom a nővérkére, aki ki tudja miért nem volt hajlandó normálisan tájékoztatni arról, hogy miként óvhatnám meg a dolgaimat, és haragszom magamra, mert nem voltam elég határozott. Mindenesetre legközelebb, ha kórházba kell feküdnöm, akkor vagy semmi értékeset nem viszek magammal, vagy addig keresem a megoldást, ameddig tényleg biztonságba helyezhetek mindent. Vagy esetleg vegyek egy hordozható páncélszekrényt?

 

K. Zsuzsanna

 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.06.09. 14:29:57

Ha veszel egy hordozható páncélszekrényt, akkor azt is ellopják, mert eléggé ritkaság:)))))
Amúgy meg részvétem. Ezeket a tolvajokat hiénának nevezem.

Irkutszk 2011.06.09. 14:35:57

A laptophoz mondjuk tudnám javasolni a Kensington kulcsot, mint arról egy jóval korábbi posztnál volt már egyszer szó. A vasággyal vagy a radiátorral együtt már csak nem fér ki az ajtón, és valószínűleg biztonságibb zára van, mint a kisszekrénynek.

Batgirlhöz csatlakozva: a hordozható trezor paradoxon :) A trezornak pont az a lényege, hogy csak a vasbetonnal együtt legyen mozdítható (kivétel ez alól az ATM, amelyek ugye bizonyítottan kitéphetőek a vasbetonból, lévén nagy energia-leadó egységhez köthetők (pickup gépkocsi)).

Irkutszk 2011.06.09. 14:38:30

A poszthoz tartozik még, hogy nagyon örülök, hogy jó tapasztalata volt az ellátást illetően. Bár szakmai szempontból a posztból semmi nem derül ki, így az orvosoknak kevés rágcsálnivaló akad sajnos.

És szerintem elsősorban a tolvajra legyen mérges, ne a nővérre vagy saját magára. :/

El Visco Stello (törölt) 2011.06.09. 15:08:08

Lopni csúnya dolog!
Igaz ugyan, hogy a dolog kórházban történt, de semmi köze a kórházhoz. Bárhol megtörténhetett volna. Még akár a kocsiját is feltörik ekkora értékért. A kórház közintézmény, lefedi a társadalom teljes keresztmetszetét. Ugyanazok az emberek vannak ott is, mint bárhol. Csak ön tudott volna hatékonyabban vigyázni a dolgaira, akár úgy, hogy ismerőssel, hozzátartozóval elviteti, vagy be sem viszi. A kórházba gyógyulni járjon, ne dolgozni!

A képen az a három jómadár nagyon gyanus nekem. A szemük sem áll jól.

Desiderata 2011.06.09. 17:59:23

Magyarországon még a kocsim se merném nyitva hagyni, nemhogy laptopot vinni a kórházba... és pisilni hogy ment volna szegény posztoló, felmálház, vagy trezoroz naponta 6x?!

Irkutszk 2011.06.09. 18:26:19

@Desiderata: Én pont a másik véglet vagyok, én sehol nem merném a kocsimat nyitva hagyni, sőt :))

FakezuVakeger 2011.06.09. 18:36:25

Hölgyek, Urak!
A t. nagyközönség kiharcolta: a legtöbb helyen bármikor lehet látogatni, akárhányan. Így aztán úgy grasszálnak az emberek a folyosókon - mert jogukban áll- ahogy akarnak. Nem köszönnek, nem szólnak nővérnek, akit az egész már rég hidegen hagy. Ki a csudát érdekli, hogy a nagyközönség rokonsága melyik ágyszomszédot lopja meg?

Bikli néni 2011.06.09. 18:51:13

@FakezuVakeger: Az a baj, hogy nem csak a "nagyközönség rokonsága" lop, hanem maga a nagyközönség is. Szerintem erről a kórházi dolgozók közül többen is tudnának beszélni. Ha nem látom a saját szememmel, el se hittem volna, hogy ilyen van: szobatársnő lenyúlta a kefirt! A közös hűtőből, majd mikor kiderült, hogy ő vitte el (nem volt nehéz, ott hagyta szem előtt a dobozát), és mondták a nővérek, hogy be kellene ezt szüntetni, még ő kezdett visítani, mint a malac. Aztán addig nyúlogatott mindenfélét, hogy végül berakták egy külön szobába.
Most képzeld el, ha az embernek már egy nyamvadt kefirjét is ellopja a betegtársa, akkor mi lehet egy laptoppal?

Leroi 2011.06.09. 19:22:35

A rendőrségen kell feljelentést tenni.
Nekem a bezárt orvosi szobám bezárt szekrényéből a bezárt táskámból lopták ki a pénztárcámat egyszer, az összes irataimmal, némi lovettával benne, amit nem is sajnáltam annyira, mint a finom olasz bőr brifkót és az irataimat, ami több hetes utánajárást jelentett, bankkártya-letilttatásokkal együtt.
Lopnak mint állat a kórházakban, sajnos ez általános dolog.
És egyre inkább az lesz, ahogy pauperizálódunk.

tbjárulékfizető 2011.06.09. 21:26:03

Nekem is bent volt a laptop a kórházban, meg a telefon, meg a pénztárca.
A szobatársamnak egy kis TV is volt bent, meg mindenkinél telefon.
Nem voltunk egész nap a szobában, sokféle vizsgálat volt, rehabilitációs torna, ilyesmi. valahogy mégsem tűnt el semmi.
A szobánk szociális összetétele tükrözte a magyar átlagot.
Felváltva néztünk egymás holmijára és valahogy mégsem tűnt el semmi.

mákonya 2011.06.09. 23:24:38

Nem a nővér és a kórház tehet arról, hogy ilyen országban élünk..., nem állíthatnak mindenki mellé "testőrt" és azt sem várhatod, hogy hozzák vigyék az értékeidet, mikor neked éppen szükséged van rá.
Nem szabad bevinni értékesebb dolgokat a kórházba, ezt sajnos most a saját károdon tanultad meg.

@tbjárulékfizető:
Anyukám szobatársa is lelkiismeretesen "őrizte" a szekrényét míg távol voltunk, pedig mondtuk neki, hogy nem szükséges, mert nincs semmi amit ellopnának. :-)
Készültünk.., csak apró volt nála az italautomatához és olyan mobilt vittünk, amit még akkor sem lopnának el, ha otthagynánk az asztal közepén. :-) Azért nagyon kedves volt a szobatárstól, hogy így aggódott a semmiért. :-)

Eromu 2011.06.10. 06:35:14

Múlt év decemberében a húgom tüdőgyulladással kórházba került. Az első éjszaka még elég rosszul volt, nem nagyon tudott aludni. Észrevette, hogy egy idegen beteg lépett be a szobába, és a mellette fekvő idős néni szekrényében kotorászik. Szerencsére szólt a nővérnek, és kiderült, hogy a "betegtárs" magával vitte a 91 éves (egyébként egy szociális otthonból egy szál otthonkában beszállított) néni pénztárcáját. A nagyon legyengült húgommal együtt a nővér szerencsére megtalálta a tolvajt és a zsákmányt a folyosón, kijöttek a rendőrök is jegyzőkönyvet felvenni.
A tolvajt másnap elbocsátották a kórházból - némi megjegyzéssel a zárójelentésén. Nemcsak a látogatókon múlik tehát a dolog.
Amikor pár éve a munkám miatt egyszer egy nagyobb fővárosi kórházban jártam, a karbantartók megjegyezték, hogy rendes csaptelepet a lopások miatt fel sem szerelnek, egy csődarabbal oldották meg a dolgot.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.10. 08:29:41

a nővér nem.
akkor ki?
az adjunktus vagy a főorvos...?

Desiderata 2011.06.10. 08:31:43

@Babette_: Tudod jól,hogy mindenről az orvosok tehetnek. A legtöbb kórházi tolvaj is az orvosok közül kerül ki. A főorvos direkt értesítve van (tudod, mennek a falban a csövek) , hogy a beteget bevitték a műtőbe. Ilyenkor vizitnek álcázva kirabolja a beteget. Hát tudod, nem?

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.10. 08:34:55

@Desiderata: tudom, hallottam, hogy külön tantárgy is van hozzá.

azt tudtad, hogy a postán még van csőposta?

Desiderata 2011.06.10. 08:37:43

@Babette_: Nálunk is van csőposta :D Azon küldjük a véreket, néhanap a belső levelezést is. Wooush!

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.10. 08:38:19

@Desiderata: az királyság. egyeben elvégzi a centrifugálást is?

Picurigor 2011.06.10. 08:49:19

Egyszer volt valami miniszter, aki kezdeményezte, hogy széfekkel lássák el a kórtermeket.
Rögtön nekiestek, hogy az micsoda költséggel jár, stb.

Na, most meg milyen jól jött volna.

Nincs ennek a népnek esze.

Desiderata 2011.06.10. 08:50:25

@Babette_: Töréstesztet inkább :D

Phrascarica 2011.06.10. 08:50:44

@Irkutszk: "A laptophoz mondjuk tudnám javasolni a Kensington kulcsot, mint arról egy jóval korábbi posztnál volt már egyszer szó."
Egy erősebb csípőfogó elég a hatástalanításhoz :( vagy egy WC-papír guriga, ( www.youtube.com/watch?v=0SkKJ4yOKo8 )a kensigton csak akkor ér valamit ha szem előtt van a cucc.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 08:56:44

nem veletlenul kell alairni egy papirt, mielott befekszel a korhazba, hogy nem tartasz bent erteket. nekem a noverek mondtak, hogy ok nem kepesek (keves nover vs sok beteg) odafigyelni mindenre es celszeru lenne csukva tartani az ajtonkat. szerencsere a szobatarsak normalis arcok voltak es figyeltunk egymas cuccaira.
a baj az, hogy 7/24-ben lehet latogatni. ha csak napi 1-2 ora latogatas lenne, akkor kevesebb ertek tunne el (meg ha szefek lennenek minden agyhoz, meg ha...)

Öreg Sam 2011.06.10. 09:16:03

Anno,mikor átadták a kecskeméti Megyei Kórházat,a látogatási idő délutánonként 1-2 órára volt szabályozva,a hallban nagy konténerekben "koton"papucsok voltak,csak abban lehetett felmenni az osztályokra.Ma a nap 24 órájában az jön-megy,aki akar.Egy ilyen helyen,ahol vertikális elhelyezés van,simán el tudnám képzelni,hogy a belgyógyokon 3-4 em.meg a sebészeteken5-6 em,stb osztályokon eltérő időpontokban legyen látogatás,igy nem kóborolnák be a 10 emeletet illetéktelenek.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.06.10. 09:16:38

Na ugye most meg hiányoznak Ágika széfjei az ágyak mellől!

LKwrwv7RfL 2011.06.10. 09:23:49

Gondolom svéd orvostanhallgatók járhattak a környéken...

b0c1k4 2011.06.10. 09:31:05

Ejjj, hogy miert nem vagjak le itt is a tolvajok kezet (mondjuk utana semilyen segelyt nem adnek nekik). Oszt jonapot.

nick066 2011.06.10. 09:41:33

az a kurva jó ebben, hogy egyszer már meg volt oldva ez a probléma, ott volt minden ágy mellett egy széf. (lehet, hogy a laptop nem fér bele, de legalább a pénz, mobil, iratok)
de ez a tahó ország ez olyan, hogy a már meglévő dolgot is lerombolja, mert politikát csinál minden szarból.

meg is érdemeljük. Köszönjétek meg nagyarcú fidesznek.

qwertzu 2011.06.10. 09:41:46

Javaslat: aki egészségügyi intézményből (vagy mentőautóból) lop, azt a következő 6 évre kitiltani minden egészségügyi intézményből. Ha perforál a vakbele akkor majd kiszedi magának otthon konyhakéssel.

prfact 2011.06.10. 09:51:02

Elméletileg nincs akadálya, hogy a kórházakat bekamerázzák, hiszen figyelni kell a betegek állapotát. Ezzel meg lehetne oldani a biztonsági problémákat is.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.10. 10:08:53

Az anti világban egyszer három napon át jártam a kórházi szakrendelésre, mire sorra kerültem. Akkor megtanultam, ha valaki beteg, és orvoshoz megy, akkor a betegsége legyen a legfontosabb, ha nem így érzi, nem menjen oda.
Kórházba gyógyulni megy az ember, nem dolgozni, meg költekezni.
Egyébként gyógyulást neked.
Azért együtt is érzek veled, mert sajnos volt már rá példa, hogy a kórházi személyzet is kihasználta az altatott, vagy idős beteg állapotát értékeinek a megszerzése érdekében. Kórházba még bankkártyát sem szabad vinni. Enni, inni adnak, az értékek megőrzése pedig nem egy egészségügyi intézmény profilja, és feadata. Ezért volt butaság a számzáras kazetta bevezetése is korábban. Gondoljunk bele, az altatásból ébredő, zavart embernek nem a legfontosabb dolga a kód megjegyzése, ha pedig leírja, akkor minek a kazetta?
Szerintem túlzás a kórházak szállodai szintű ellátásának megkövetelése a társadalom részéről, mert a kórházban a gyógyulás a cél, nem a pihenés, és a beteg kiszolgálása. Az elhelyezésnek is ezt kell szolgálnia.
Még annyit: a kádári egészségügyben az apám műtétre ment a kórházba. Beérkezésekor kórházi ruhát adtak neki, a saját ruháit, egyéb holmiját elvették, és felvitték a ruhamegőrzőbe, amit hiánytalanul visszakapott, amikor hazaengedték. Semmi nem tünt el, pedig sem számítógép, sem páncélterem, sem kazetta nem volt. Még annyit, mivel apámnak nem volt betegbiztosítása, fizetett a műtétjéért, és ugyan azon szintű ellátásáért, mint a biztosított beteg. Ja, és akkor a kórház nem volt átjáróház, csak látogatási időben lehetett bemenni, és nem éjjel-nappal.Mellesleg más munkahelyen sem engednek be mindenkit, csak akinek dolga van az adott helyen. Ebből következik is a kérdés, hogy a kórházaknak miért van portája?

Csülök 2011.06.10. 10:21:30

Annak idején Horváth Ágnes azt akarta, hogy minden betegnek saját trezorja legyen a kórházakban. Kiröhögték, lehülyézték, elküldték a francba...

varvizib 2011.06.10. 10:27:28

Milyen rohadék mocskos aberrált senkiházi állat lehet az, aki a betegektől lop. (Vagy nyomorgó emberektől, vagy temetőből - mert hogy ilyen is van.)

Szőröstalpú Jeti 2011.06.10. 10:28:27

Gokiban műtét elött összegyűjtenek mindent, leltárt vesznek fel róla, és amikor az ember visszakerül az osztályra, akkor visszaadják. Az értékesebb dolgokat (személyi, telefon, pénz) külön kezelik.
Látogatók napközben is jönnek-mennek, de nem hallottam, hogy eltünt volna valami. Mondjuk nagyjából mindig volt több ember is a szobában, nem is tudom, hogy lehetett volna bármit elvinni.

hegyilany 2011.06.10. 10:34:34

Mire lehet számítani akkor, amikor egyes betegek az ágyneműt és a függönyöket is ellopják a kórházból? Mondjuk a csaptelep lenyúlása még durvább...

azlok23 2011.06.10. 10:39:11

Nem szokásom laptopot vinni kórházba. Egy szutyok telefon, némi pénz, könyv meg a ruhák. Ettől függetlenül nem a posztolót okolom, csak mégis, nah... Laptop az nem oda való...

Gera 2011.06.10. 10:52:56

@látjátok feleim szümtükkel: Persze és ha autómosóba, vagy szervizbe mész és kilopnak valamit az autódból, akkor is nyilván az a véleményed, hogy hát igen, nem kellett volna benne hagyni, nem az a feladatuk, hogy vigyázzanak rá. Fenéket. Még egy számítógépre valóban mondhatjuk, hogy nem kell bevinni a kórházba, azért mégse kéne hülyének nézni azt, aki szeretné biztonságban tudni azon dolgait, amik amúgy mindig nála vannak: telefon, tárca, szemüveg, óra, kulcsok, ilyesmi. Talán egy betegnek nem az ilyen hülyeségek miatt kellene idegeskednie, mert az se tesz ám jót. Én teljesen egyetértettem a széf projekttel, szánalmas, hogy gagyi politikai játszmát csináltak belőle, ez tényleg az alapvető szolgáltatás része kellene, hogy legyen.

Pszt! 2011.06.10. 11:03:56

Pár éve habzó szájjal üvöltötted a fidesszel együtt, hogy NEM KÖLL SZÉF! Most meg rinyálsz, mert elloptak mindenedet.
Abszurdisztán!

Koala 2011.06.10. 11:15:14

Azért a nővérek felelőssége mellett ne menjünk el ilyen egyszerűen: ők azok, akikkel a beteg folyamatosan találkozik, ők tudnának a legtöbbet segíteni. Temészetesen senki sem várja el, hogy minden problémát ők oldjanak meg, de szerintem alapvető elvárás, hogy ilyen esetben a beteget a megfelelő helyre irányítsák. A beteg nem köteles tudni, hogy adott esetben az értékmegőrzés a kórházban kinek a feladata ( Gipsz Jakab ? ), de mint a posztoló is írta, ő megkérdezte, de érdemi választ nem kapott ...

mákonya 2011.06.10. 11:18:28

@prfact: A kórtermeket személyiségi jogok miatt szerintem nem lehet bekamerázni.

flea 2011.06.10. 11:21:05

Én is azt tenném csak hozzá, hogy kórházból az ember, ha egy mód van rá, ne dolgozzon.

Akinek olyan a munkahelye és a beosztása, hogy távolról egy laptoppal is tud dolgozni, az ha egy hétig a kórházban táppénzen fekszik és nincs nála az a laptop, attól általában nem kerül veszélybe az állása... a laptopja meg aztán biztosan nem...

Kalamona 2011.06.10. 11:21:31

Nagyon sajnálom az érintettet és nagyon remélem, hogy a nyomozók jól teszik a dolgukat és a tippadót a szűkebb környezetben keresik, hisz adott egy kórterem, ahonnan csak és kizárólag annak a betegnek a szekrényét feszítették fel, ahol értékes ingóságok voltak.

Az elmúlt három évben többször operáltak a Honvédban, altatásban, sőt volt, hogy egy napig őrzőben voltam, még sem tűnt el semmim. Ott nem szerelték ki a szekrényekből a széfeket, lopásról nem is hallottam.

flea 2011.06.10. 11:22:48

@mákonya: a kórtermeket ne is, de az ilyen esetek ellen bőven elég lenne a folyosók egy részét meg a bejáratot bekamerázni.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 11:27:18

@látjátok feleim szümtükkel: dehogynem. nezd meg az alapitvanyi korhazakat, ahol erdekes modon nem (vagy kevesebbet) lopnak. ha 1-2-n napra/hetre a korhazba kerulok, akkor igenis legyen lehetosegem mellette dolgozni (ez spec a gyogyulasomat nem befolyasolja) es ne kelljen attol tartanom, hogy a c#-ok ellopnak mindent, ami mozdithato. arrol nem is beszelve, hogy "szallodai korulmenyek" kozott kenyelmesebb es gyorsabb a gyogyulas (ld otthoni labadozas vs korhazi elfekvo)

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 11:28:38

@flea: akar a kortermeket is. miert ne? az nem lenne baj, ha a noverek/ugyeletes orvosok pl latjak, ha egy szobaban egyedul fekvo beteg osszeesik

prfact 2011.06.10. 11:30:51

@mákonya: Miért ne lehetne? Ez nem egy szálloda ahol kikapcsolódni járnak, hanem egy olyan intézmény amit szükséghelyzet miatt vesznek igénybe, a kiszolgáltatott helyzet miatt kívánatos az állandó figyelem.

mákonya 2011.06.10. 11:37:31

@flea:
Nem tudom mennyit ér adott esetben, az onkológiai intézet be van kamerázva mégis hallottam, hogy volt olyan, mikor valakinek ellopták a pénztárcáját.
Ott még a páncél sem megoldás, mert vannak, akik ambuláns kezelésre járnak, ha mosdóba menne, akkor vagy magával viszi vagy rábízza valakire. Ott nagyon rendesek az ápolók és segítenek megoldani, de nem lehet elvárni tőlük még ezt is, mert nagyon sok a munkájuk.
Mi szerencsések voltunk, mert olyan betegtérsakkal kerültünk össze, akik kölcsönösen figyeltek egymásra, de nagyon szomorú, hogy ilyen országban élünk, én tényleg levágnám a kezét annak, aki a betegektől lop.

Netuddki. 2011.06.10. 11:38:59

Szerintem ez semmi máson nem múlik mint a kórház vezetésén. Nem hiszem el, ha valahol az ilyen esetek rendszeresek akkor nem tesznek ellene valami. Most én adjak ötleteket mit kéne tenni b+?

A felelősséget meg ilyen egyszerűen nem kéne áttolni a betegre. Ugyanis itt a lényeg az, hogy lophatott a beteg is de lophat a dolgozó is. Amíg nem derítik ki ki a tettes nem vet jó fényt az intézményre. Persze ha nem törődnek vele...

ex-dr. vuk 2011.06.10. 11:40:24

@mákonya: de a folyosokat lehetne, nem? Akkor latjak, hogy ki jon-megy.

tíz deka párizsi 2011.06.10. 11:43:33

ismerős rokona a zárt osztályon egy műanyag szappantartóban tartotta a fontosabb cuccait (pl pénz), mert a betegek mindent elcsórtak, amit tudtak. éjjel a párnája alatt tartotta, nappal meg a két kezében. (ja, és mielőtt bárki beszólna, nem kényszerképzetei voltak, teljesen normális, csak csinált egy balhét, bevitték, és akarata ellenére ottfogták.)

mákonya 2011.06.10. 11:44:01

@mákonya:
Pont a kiszolgáltatottság miatt, szerintem nagyon rosszul érintené a beteget. Olyan helyen dolgoztam, ami szinte jobban be volt kamerázva, mint a nemzeti bank, de pl.: az öltözőben nálunk sem volt kamera.

GondiFeri 2011.06.10. 11:48:44

Érdekes lenne egy jogeset erről, vajon a kórháznak van-e letéti felelőssége, a szállodákhoz hasonlóan, pláne, hogy a nővér a kifejezett kérés ellenére nem tette be a trezorba. Egy ügyvédet megkeresnék mindenképp!

flea 2011.06.10. 11:53:00

@mákonya: egy pénztárcát, ha elöl hagyják, opportunista betegtárs vagy akár dolgozó is ellophat, de az elég kicsi ahhoz, hogy könnyű legyen elzárni, WC-re magunkkal vinni, stb. Viszont a posztban napokig laptopozott odabenn a delikvens, hosszú időt hagyva mindenkinek, hogy (1) észrevegye/halljon róla, (2) felkészüljön, hogy mikor és hogyan fogja ellopni. Ezekután bezárta a szajrét egy olyan szekrénybe, amit nyilván kb egy fogpiszkálóval is fel lehet feszíteni...

Amúgy az a nővér is megéri a pénzét, aki "nem volt flegma, vagy rosszindulatú", de nem tájékoztatta arról, hogy hova viheti megőriztetni a cuccait. Én például bűnözői gyakorlat nélkül :) is simán tudnám hihetően adni, hogy "nincs időm elintézni, de ne aggódjon, a szekrényben is jó lesz az"... már persze _nekem_...

Kalamona 2011.06.10. 11:55:21

Amíg a betegellátásra/gondozásra nincs megfelelő számú személyzet, teljesen utópisztikus gondolat a kórtermek, folyosók bekamerázása.
Kik figyelnék a monitorokat?ráadásul egy 4-6 ágyas kórtermet nem lehet úgy bekamerázni, hogy minden szekrény látható legyen anélkül, hogy az éppen ájulásban lévő beteg pelenkázása is premier planban menjen adásba.
Az meg semmit nem bizonyít a mai bírói gyakorlatban, hogy van egy felvétel arról, hogy a többszörösen büntetett Gipsz Jakab sétált a folyosón...

Marad a saját vagyonvédelem és a bizalom.

tíz deka párizsi 2011.06.10. 11:55:44

ja, és láttam már zokogó nővérkét is, akinek kilopták a pénztárcáját a nővérszobából.

Irkutszk 2011.06.10. 11:55:53

@tíz deka párizsi: Nos. A szappantartóhoz nem tudok hozzászólni. :) Talpraesett, megoldotta.

A teljesen normális viszont kissé extrém módon értendő a balhéval egy mondatban, ugye? Kényszerből az ön- és közveszélyeseket lehet gyógykezelésre benntartani. Kivizsgálásra (ha jól emlékszem) két napra lehet benntartani azt, akit beutalnak.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.10. 12:01:43

@waces: Az adókból és járulékokból a szállodai körülményekre nem telik. Te akarsz érte több adót és járulékot fizetni? Aki arra vágyik fizesse meg.Aki meg beteg, az ne dolgozzon a kórházban!A kórház csak az eü. alkalmazottaknak munkahely !A rendet és biztonságot nekik a munkájuk mellett kell biztosítani, és a munkájuk nem az őrzés-védés, hanem a gyófgyítás. Az őrzést meg te sem, de más akarja plusz járulékkal fizetni.Addig kell nyújtózni, ameddig a takaró ér!

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 12:07:15

@látjátok feleim szümtükkel: de telhetne. pl nem kene ellatni alanyi alapon azokat, akik nem fizetnek tbt. en, aki egy minimalbernyi tb-t fizetek/ho (ok, majdnem egy minimalbernyit) igenis elvarom, hogy normalis korulmenyek legyenek (es ne olyanok, mint amilyenekkel 4 hettel ezelott talakoztam). es pl egy termutet utan mi a feneert ne dolgoznek? a fejem es a kezem nem serult, tehat egy laptop nyugodtan hasznalhato lenne (foleg amig a tappenz egy vicc es inkabb dolgozom otthonrol normalis fizetest keresve)

mákonya 2011.06.10. 12:09:13

@flea: De a hajlamod megvan rá. :-D
Bocsi. ;-)

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.10. 12:12:23

@Gera: Ha figyelmesen elolvastad amit írtam, abban más is van. A széf azért nem jó, mert a beteg gyógyszer hatása alatt áll, ahhoz, hogy a széf kódját ne felejtse el, valahová fel kell írnia, az írást meg a pl. műtőbe nem viheti magával, azt beteszi a fiókba. Na leesett?
A széftől régen hatékonyabb megoldást alkalmaztak.
Egyébként aki beteg, az gyógyulni menjen a kórházba, és ne attól rettegjen, hogy ellopják az értékeit, mert az oda is magával vitte. A strandra sem viszel fontos értékekeket magaddal. Érdekes módon arra te sem reagáltál, miért átjáróházak az eü. intézmények. A te munkahelyedre bárki bemehet, és ott bóklászhat?
Másik felvetésedre azt tudom mondani, hogy a saját dolgaidra neked kell vigyzáni mindenhol, még a kórházban is. Nem lehet a vagyonunk megóvását másra hárítani, vagy szerinted csak a tulajdonhoz való jog érvényes, a megóvás felelőssége meg legyen másé?

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.10. 12:15:27

@waces: oké, ne lássák el alanyi alapon azokat akik nem fizetnek. De jön a hasmenés, azok dögöljenek meg az utcán?
Egyébként meg azért ne dolgozz, mert a járulékból az állam neked táppénzt fizet még a kórházi ellátás idején is azért, mert munkaképtelen vagy. VAGY MÉGSEM?

Kalamona 2011.06.10. 12:16:36

@Irkutszk:
a szekrényem kulcsát a WC-papír guriga belsejébe ragasztottam rágógumival és a kis szekrényem középső polcán hagytam, amikor vittek csipőprotkóra, pedig tudtam, hogy 24 órát biztos távol leszek.
A szobatársaim még ennél is ötletesebb módon védték a vagyonukat, de azt nem teszem közzé:), hátha szükségem lesz még rá...
Négyágyasban feküdtem, mindenki protkós volt és bizony volt 12 óra, amikor egyikünk sem volt a kórteremben! még sem tűnt el semmi, pedig ott is volt laptop, lejátszó, telefonok, meg pénztárcák.

Démonmac1 2011.06.10. 12:16:58

Elég durva ez így, én valószíleg a fémbőrönd az ágyhoz bilincselve módot választanám.

De ultraszégyen, hogy ez Magyarországon előfordulhat.
u.i.
a portást nyugodtan kirúghatják

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 12:18:23

@látjátok feleim szümtükkel: fizet = ellatast kap, tobbet fizet = jobb ellatast kap, nem fizet = eletmento ellatast kap.
az utolso mondatod nem ertem. eppen azert nem vagyok tappenzen, mert napi 5k penzert nem eri meg. tovabba nem ertem, hogy bizonyos kezelesek miert is zarnak ki azt, hogy valaki dolgozzon mellette? kevesbe unalmas, mint fekudni az agyon es varni a kovetkezo napot.

tbjárulékfizető 2011.06.10. 12:20:55

@látjátok feleim szümtükkel: van olyan munkaviszony és munkahely, ahol kell a laptop a kórházban is. Nem kómában fekvő beteg esetén, hanem pl nálam, mert a gyógyszeres kezelés és a vizsgálatok mellett bőven meg tudtam oldani a dolgomat. Ami nyilván kevesebb, mint nem kórházi körülmények között, de szükséges a határidők miatt.
A felelősséget is vállaltam, ha eltűnt volna a laptop, akkor leírom a veszteséget. De mindig igyekszem jó kapcsolatot építeni a szobatársaimmal ( elég gyakori kórházjáró vagyok) és közösen megoldjuk az őrzést.
Nekünk is voltak " látogatóink", ezért kell a dolgot megszervezni.
Éjszakára nem a szekrénybe zártam a laptopot, hanem az ágyam melletti éjjeli szekrénybe, az ajtaja elé pedig oda állítottam egy üveget, rajta egy pohárral, ami csörög, ha valaki ki akarja nyitni az ajtót a sötétben. Hát így.

Öreg Sam 2011.06.10. 12:22:08

Vannak azért pozitiv példák is,nem egyértelmüen a lopásról szól a kórház.
Pár éve autóbalesetem volt,mentő,rendőr kórház traumatológia,stb,ahogy kell.A procedura végén felvittek osztályra,betettek ágyba,10 perc sem telt el,megjelent 2 nővér,és valami jegyzőkönyvet irattak alá velem a nálam talált értékekről.Nem volt csekélység,kb300 000 Ft,pár száz euro,bankkártyáim,meg a személyi irataim.Mindenem hiánytalanul megvolt.
A szolnoki "uj" kórházról beszélek,azóta is jó érzéssel gondolok vissza.

tbjárulékfizető 2011.06.10. 12:23:37

@látjátok feleim szümtükkel:táppénzt nem szoktam kérni, ha kórházban vagyok. Erre jó a kötetlen munkaviszony.

Dr Kangörény 2011.06.10. 12:25:18

Azért szánalmas élete lehet annak, aki szerint ha kórházba kényszerül valaki, annak semmi más dolga nem lehet, mint mozdulatlanul feküdni az ágyában.

Egy laptop sima hétköznapi tárgy, annak kórházi használata nem felesleges luxus.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 12:28:07

@tbjárulékfizető: aa, igy mar ertem mire gondolt latjatok olvtars :)

cziczmiczpindur 2011.06.10. 12:30:10

A kórházak - egyebek mellett - azért is átjáróházak, mert a súlyosabb betegek ápolásának egy része a hozzátartozókra marad, már azon szerencsések esetében, akiknek a családja erre képes is, hajlandó is.

Laptopot szerintem sehova sem szerencsés vinni, ahol nem tudod szemmel tartani. Ezzel együtt a kórházban bármi eltűnhet értékhatártól függetlenül, saját tapasztalat egy ötszáz forintos hámosító kenőcs, ami a kórháznak nem volt, ezért bevittük, és felelőtlenül az éjeliszekrény tetején tartottuk....

Irkutszk 2011.06.10. 12:35:43

@Kangörény_: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy végre mozduljon ki a munkából, és a gyógyulására koncentráljon. Ne idegeskedjen, ne dolgozzon. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szabadságra is így menjen.

tíz deka párizsi 2011.06.10. 12:36:48

@Irkutszk: a teljesen normális most arra vonatkozott, hogy egyáltalán nem volt annyira elmenve, hogy behaluzta volna a tolvajokat :)

amúgy ő a közveszélyes kategóriába eshetett bele, és ezért tarthatták benn, szerintem és a családja szerint értelmetlenül, de ezt nem részletezném, másik történet.

kód 2011.06.10. 13:01:07

csak ebből az egyetlen eset kárából kijött volna 150 páncélkazetta. Hányan is hülyézték le Horváth Ágnest?

TamásD 2011.06.10. 13:09:49

@vuk_: A kórtermek bekamerázása éppen megoldható lenne, felmerült nálunk is, jogszabály nem tiltja, de olyan pénzbe kerül csak a kábelezés, kamerák, hálózat kiépítése, számítógépes rendszer, ne adj isten egy diszpécser hozzá, hogy esélytelen. A másik, hogy ha mondjuk bekamerázzuk a folyosókat, abból meg nem lehet bizonyítani semmit, jár arra ezer ember, betegek, személyzet, bárki lehet. Még ha látod is, hogy bement valaki egy kórterembe, nehéz rábizonyítani, hogy tényleg ő volt, hacsak el nem kapod ott helyben. Bár ha jobban belegondolok, hőkamerákat kellene felszerelni a kórtermekbe, és akkor a reggeli hőmérőzést is ki lehetne váltani.

Sokorai_Atala 2011.06.10. 13:13:55

A széfre visszatérnék egy pillanatra. Abba nem fér el egy laptop, amiket rendeltek. Ráadásul egy csomó helyen nem lehetett befúrni a falba, mert az a másik kórterembe kötött volna ki a falak vastagsága miatt.

Sokorai_Atala 2011.06.10. 13:15:40

@kód: tehát 200 forint egy széf, (ebből a kárból számítva - szerinted)beszereléssl, szállítással, mivel H. Á. nem kazettákat akart, hanem széfet.

Leroi 2011.06.10. 13:22:30

Ja, gondoljátok el, ha széfek lennének a kórtermekben és az lenne a kezelés végén a paraszolvencia a doktornak, hogy a beteg elárulja neki a széfje kódját...:)))

Leroi 2011.06.10. 13:24:45

@TamásD:
Emberi jogot sért egy folyósó vagy kórterem bekamerázása.
TV-műsorokban is kitakarják az arcokat, ha kórtermet mnutatnak be.

macska69 2011.06.10. 13:38:46

Nem olvastam végig az összes hozzászólást, lehet, hogy már valaki ezt írta, akkor bocs.
Szóval ez a minden kórházi ágyhoz széfet akció elég sok helyen megvalósult. A közelmúltban én is feküdtem egy hétig kórházban, kaptam széfet is, de a széf állati jópofán viselkedett. Egyszer engedett hozzáférni a cucchoz, amit beraktam. Csak egyszer nyílt ki. Szegény biztonságiak vért izzadtak, mire kinyitották. Hiába próbáltunk más kódot, más sorrendet, hiába léptünk végig szigorúan a leíráson, csak nem hagyta magát. (amúgy nem is fért bele jóformán semmi, abba tényleg csak pénzt és iratokat, talán még a telefont lehetett betenni, azon felül max. egy sóhatjás fért bele.) Nos, mi úgy oldottuk meg, hogy hárman voltunk a szobában, sosem mentünk ki mindhárman egyszerre, sőt, azt is megmondtuk egymásnak, hogy a mi távollétünkben ki jogosult a holminkhoz nyúlni. Megbeszéltük, hogy senki, az a biztos.
Egyébként tényleg ez a (-z egyik) rákfenéje ennek a bármikoros látogatási időnek. Boldog-boldogtalan kénye kedve szerint ki-be járkál a kórtermekbe, van köztük bugyiárus, aranyárus, jegyüzér, hittérítő, pokollá teszik a betegek életét. Amíg ez így marad, addig tényleg nem szabad bevinni semmit, aminek a hiánya nagy veszteséget, bosszúságot vagy kárt okozna. A kórházi élet egy teljesen más létforma, mint amit az ember kórházon kívül képvisel, egészen más világ, nem szabad a kettőt összemosni. Persze addig nehéz elhinni vagy elfogadni, hogy tényleg így van, míg súlyos anyagi veszteségen keresztül meg nem tapasztaljuk. Mindenki azt reméli, hogy vele ez nem történik meg. Aztán mégis... Befekvés után haza kell vitetni a családtagokkal minden olyan dolgot, ami nem a gyógyulás "kelléke".
Sajnálom szegény posztolót, engem is megölne a méreg, ha így jártam volna.

Leroi 2011.06.10. 13:43:03

Minden széfhez egy profi kasszafúrót is kellene alkalmazni, egyharmados bérrel, ami azt jelentené, hogy ha sikeresen feltöri a széfet, az egyharmad az övé.

Az viszont mókás, ha például egy demens beteget széffel látnak el, bepakolja a cuccot és aztán elfelejti a kódot.

Leroi 2011.06.10. 13:45:04

Amúgy nálunk aláiratjuk a betegekkel azt a minőségbiztosítási nyomtatványt, hogy értékeket nem hoznak be vagy hagynak őrizetlenül, mert azért nem tudjuk a felelősséget vállalni.
Egy kissé guatemalai megoldás, de ez van.

csintapala (törölt) 2011.06.10. 13:46:54

@nick066: "az a kurva jó ebben, hogy egyszer már meg volt oldva ez a probléma, ott volt minden ágy mellett egy széf."

"Köszönjétek meg nagyarcú fidesznek. "

Köszönd meg a komcsiknak. A hülye horvátágnes nem volt képes normális reformokra, a széfekig tartott az intézkedése, ami amúgy nem ért volna semmit, mint ahogy most a zárt(!) szekrény sem ért semmit.

Az egész rendszer úgy szar ahogy van. Nem széf kell, hanem REND. Látogatási rend, meg mindenféle rend. Egy kórház nem átjáróház, hogy mindenki bent ténferegjen mindenfelé. Kivételes esetektől eltekintve csak szigorú látogatási időben lehessen bemenni a portán a személyi igazolvány felmutatásával, annak adatainak feljegyzésével (ki, mikor, kit és melyik kórterembe látogatott). Hogy lekövethető legyen. És pont. Nem érdekel az adatvédelem, akinek nem tetszik a rendszer az nem megy be és kész. Aki tényleg látogatni akar, az alá fogja írni, hogy beleegyezik és be fog menni.

Egyszer egy kórházban eltévedtem a folyosókon. Betévedtem egy olyan szárnyra, ami valami elfekvő lehetett végstádiumos betegeknek. Ajtók mindenhol tárva-nyitva, félmeztelen, nyögdécselő, öntudatlan, magatehetelen idős betegek az ágyakon, le fel mászkáló ápolók és orvosok, én meg ott nagykabátba keresem a kiutat, és senki meg nem kérdezi, hogy mégis ki a fasz vagyok és mi a faszt keresek ott, ahol a madár sem jár. Ez a baj. Kipakolhattam volna az összes szekrényt és kisétálhattam volna.

Gera 2011.06.10. 13:49:00

@Leroi: Ha az illető elfelejti a kódot, az legyen az ő problémája, előre fel kell hívni mindenki figyelmét, hogy ez esetben a nyitás x ezer Ft.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 13:49:58

@Leroi: hulyeseg. csak a publikalashoz kell hozzajarulas (ezert vannak pl az arcok kitakarva), a kamera hasznalatahoz nem (ld be vannak kamerazva pl a boltok tobbsege is).
ettol meg be lehet kamerazni. akinek nem tetszik az mehet ahova akar (soha nem ertettem meg ezt a nagy hoborgest a szemelyisegi jogok miatt. kinek es miben faj ha egy kamera figyeli pl a korteremben?)

kód 2011.06.10. 13:54:07

@Sokorai_Atala: Kicsit kínos ezt mondanom, de 300 000 osztva 150-el az kétezer forint. Nem kétszáz. Féléve vettünk egy páncélkazettát pontosan kétezer + áfa értékben. És igen, pontosan tudom hogy nem fér bele egy laptop. De szerintem te is tudod, hogy ha pénztárca, telefon mindenkinél biztonságban van, akkor a kevés, nagy méretű, jól azonosítható, értékesnek minősülő, de csak olcsón továbbadható laptopokért, tévékért kevesebben kockáztatnák a börtönt.
Az hogy végigmenjen egy épületen két karbantartó, és két csavarral a falhoz vagy szekrényhez rögzítsék az egyenként nem kerül párszáz forintnál többe. Ami pont kijön az árengedményből ha nagy tételben vásárolják. Ez nem egy bank, nem a profi széfrobbantók ellen kell védekezni, nem kell ötméteres betonhoz rögzíteni.
Hogy most hol, mekkora széfet vagy kazettát lehet vagy érdemes beszerelni, azon lehet finomítani, és meg is volt rá a hajlandóság. De nem ezen ment a vita, hanem hogy hülyeség az egész, Horváth Ágnes meg egy idióta. Közben aki volt kórházban és el tud osztani két számot (bocs), az tudja, hogy 1 éven belül megtérülő beruházásról van szó.

Gera 2011.06.10. 13:58:11

Az a vicc, hogy ha a kórházaknak lenne esze, ezen még kereshetnének is. Egy ilyen széf nagy tételben kb 20 rugóból megvan és szerintema betegek túlnyomó többsége szívesen fizetne 1-2 ezer Ft bérleti díjat értük. Hónapok alatt megtérülne. Vagy ha nincs kedvük ezzel szórakozni, akkor egyszerűen kereshetnek egy vállalkozót az egész kiépítésére és üzemeltetésére.

kód 2011.06.10. 14:11:30

@csintapala: amilyen szekrényt én láttam, azon ha volt egyáltalán zár, akkor is boldog-boldogtalan egy csavarhúzóval, egyetlen mozdulattal kinyitotta volna. Egy biztonságos szekrény az "kicsit" drágább, mint egy páncélkazetta.

Szerinted mégis mire mennek azzal, hogy mindenkit igazoltatnak? Először is amennyi őr ahhoz kell, az nagyságrenddel többe kerülne, mint a széfek. Ugye? Másodszor mégis mihez kezdjenek 5000 gyanúsítottal egy pénztárcalopás esetén?

Desiderata 2011.06.10. 14:16:50

Széf ide, látogatási rend oda..
Most kerültem kórházba Angliában, bármikor bejöhettek a látogatók, a szekrényemen ott volt a telefonom, a fiókomban a pénztárcám. 6 ágyas kórteremben feküdtem.Senkinek eszébe nem jutna lopni.
Nem látogatási rend kell, nem széf kell. Amíg az emberek lopni akarnak, addig lopni fognak.

kód 2011.06.10. 14:18:44

@waces: "kinek es miben faj ha egy kamera figyeli pl a korteremben?"

Majd rájössz, ha egy vicces kedvű hacker felrakja az internetre a videót a családtagodról. Amin nem részletezem mi látható.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 14:27:49

@kód: hulyeseg. ad 1 ennek az eselye lenyegesen kisebb, mint amekkora visszatarto/megtorlo ereje van. ad 2 ennek megakadalyozasa a korhaz feladata, ha megis "hackerek" kezebe kerul, akkor a korhaz fizeti a karteritest.
ennyi erovel ne legyenek lopasvedelmi kamerak a boltokban se, mert mi van akkor ha...
de legyenek.

lutria 2011.06.10. 14:37:27

Mégiscsak jó ötlet volt a széf,persze ahová már felszerelték onnan is rögtön eladták pár ezer forintért amint nem volt kötelező.

Kulminaator 2011.06.10. 14:42:05

@Desiderata: Én meg a szombathelyi Markusovszky kórházban feküdtem három egész hónapot, háromszor műtöttek és soha semmimet nem lopták el. Az orvosokra és az ápolókra azóta is jó szívvel gondolok és amikor csak tehetem meglátogatom őket.

mákonya 2011.06.10. 14:43:41

@waces:
Aztán akár eljátszhatnánk a kórházi valóságshow-t is......,
Az áruházi kamera azért nem ugyanaz és tudtommal pl.: a próbafülkében spec. tilos is.
Engem például zavarna...........,inkább nem viszek be értéket, lehet ám könyvet, újságot is olvasni, hogy lefoglald magad.

Avatar 2011.06.10. 14:44:01

@csintapala: "most a zárt(!) szekrény sem ért semmit"

Annak a szekrénynek a kulcsáról bárki, aki valaha ott járt a kórteremben simán csinálhatott másolatot, akár úgy, hogy gyurmával mintát vesz róla, de az se tűnik fel senkinek, ha a kulccsal elsétál egy kulcsmásolóig, majd visszahozza.
Mennyire biztonságos egy olyan fa szekrény, aminek a kulcsa bárkinél ott lehet, és ha nincs, akkor is minimális védelmet jelent felfeszítés ellen az anyagából kifolyólag?
Vagy a változtatható kódos páncél a megoldás, vagy pedig egy központi értéktár, ahova leadhatod a cuccaidat és felelősséget is vállalnak a megőrzésükért.

flea 2011.06.10. 14:46:16

@kód: mond valamit az a rövidítés, hogy CCTV? Vagy az a kifejezés, hogy "zártláncú"?

A vicces kedvű hacker nem rak semmit sehova, ha fizikailag nincs dróttal, vagy drótnélküli kapcsolattal hozzákötve a rendszer valami olyanhoz, amihez az internetről hozzáférni. A hadsereg is megoldja: az "olyan" adatokat tartalmazó gépeken nincs internet, oszt jónapot. (Amúgy azok kb. 10 m-es körzetében sincs, ilyen fokú biztonságra egy kórházi kamerarendszer esetében valószínűleg nincs szükség.)

Ettől persze a vicces kedvű, ám jogilag alulképzett biztonsági őr kiviheti a felvételt, de annyi erővel meg már a vicces kedvű nővér, műtősfiú, sőt a szomszéd kórteremben/ágyon fekvő beteg vagy annak látogatója is lefilmezheti a hozzátartozódat egy mobillal. Az ellen meg nem véd az sem, ha nincs beépítve kamera, sőt még a kockázata is kisebb, mint az őr esetében. Szóval egyáltalán nem olyan egyszerű ez, mint gondolod.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 14:47:37

@mákonya: ja. konyvet is es ujsagot is laptopon/tableten/telefonon olvasok.
tovabbra se ertem, hogy mi ebben a zavaro (foleg ha azt nezzuk, hogy mi a pozitiv hozadeka)

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 14:51:28

@mákonya: namegyeszer, mert az elobb megette a blogmotor. tehat ujsagot, konyvet,egyebet en spec laptopon/tableten/telefonon olvasok

mákonya 2011.06.10. 14:57:11

@waces: Tegyük fel ott vagy betegen, kiszolgáltatottan, itt-ott egy két "cső" is....., hát köszi, de engem ne nézzen senki kamerán keresztül, azt meg pláne nem, hogy adott esetben pl.: a fehérneműmet veszem ki a szekrényből.
Lehet, hogy téged nem zavar, de vagyunk még egypáran, akiket igen és még senki nem halt bele, ha nyomtatott formában olvasott sajtót ill. irodalmat. :-)

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 15:02:04

@mákonya: de akkor ne is "sirjatok" ha ellopjak valamiteket (aminek sajnos nem kene megtortennie, de megis), vagy ha osszesel es a nover csak n+10 perc mulva tala meg.
egyebkent a latogatok is neznek, amikor ott fekszel es csovek lognak ki beloled. meg az orvosok, meg a noverek, meg barki.
(nyomtatott irodalom elavult, nem propagaljuk. eljen a xxi. szazad :) )

Irkutszk 2011.06.10. 15:15:01

@waces: Szerettel várom az Aranyketrecet e-book formájában.

kese a maffiozo 2011.06.10. 15:22:59

Péterfy-ben voltam nemrég.
A műtét idejére a táskámat bezérták egy szekrénybe, ahol az éppen műtöttek holmijai voltak és a "nővérállás" mellett volt. A kisebb értékeimet pedig az egyik nővér tette biztonságba. Előtt leltároztunk egyet (kp, kártyák stb.) a későbbi félreértések elkerülése végett. Ez a minimum, de a maximum is amit ők tehettek.
Korlátozni kellene a látogatást, de minimum személyit elkérni és kamerákat felszerelni.
Ja és a lopást ténylegesen büntetni, a büntetésüket töltőket pedig dolgoztatni és nem nyaraltatni.

DArchAngel 2011.06.10. 15:24:38

Kamerákat mindenhova, rejtve. Elkövetőket meg a börtönbe, követ törni. Elkeserítő, hogy ebben az országban helytől és helyzettől függetlenül mindenhol lopnak. Mert megtehetik. Mert a rendőröknek nincs idejük és kedvük megkeresni őket.
Ha meglenne a laptop tolvaja mennyit kapna? Három hónapot két évre felfüggesztve? Röhögne a markába?

Gaius Plinius Secundus 2011.06.10. 15:39:54

@DArchAngel:

Nezd, nekem anno szinten elloptak a laptopomat a korhazbol.

Es megtalaltak az elkovetot, aki a ciganytelep vegen lakott egy tokeletesen ures lakasban, bar cigire meg piara mindig futotta azert.

Egyszeruen kivul esnek a civilizacion. Ha bezarod, az neki nyaralas, a fel csalad ugyis mindig bent van.

Ha be akarod hajtani, sok sikert, semmilye sincs, segelyekbol eldegel.

Mondhtatnam azt is, a torvenyeket azokra hoztak, akiknek van mit veszteniuk.

kód 2011.06.10. 15:49:29

@waces: annak az esélye hogy előbb utóbb megszerzi valaki az adatokat, nemhogy nem kicsi, hanem holtbiztos. Mostanában mindennapos, hogy bankokat törnek fel. Mit tud tenni egy kórház? Csak abban reménykedhetsz, hogy nem használják fel. Köszi, akkor inkább a széf, vagy akár semmise.

"a korhaz fizeti a karteritest"
amit a kórház fizet, azt valójában én fizetem járulékfizetőként. És nem, nem szeretnék százmillióat fizetni azért, mert hol ez hol az a nőbetegek pisilős videóit árulja.

"ennyi erovel ne legyenek lopasvedelmi kamerak a boltokban se, mert mi van akkor ha..."

Te még életedben nem voltál kórházban, úgyhogy elmondom: baromi nagy különbség van aközött, hogy a hozzátartozód az abc-ben csipszet pakol a kosárba, vagy hogy a gurulós wc székben kakil. Ismételten nem szeretnék más példát mondani.

Gyermekpszichológus · http://gyermekpszichologus.blog.hu 2011.06.10. 15:53:33

Különben a kórházak nagy részében ellenőrizetlen a ki-be járkálás (valahol meg is értem persze, hogy nehéz ellenőrizni, de azért egy fekvő osztályon csak egyszerűbb lenne, nem?). Az IT biztonságról és egyebekről nem is beszélve. Ha belegondolok mekkora adatbázishoz és milyen információkhoz férhetnek hozzá illetéktelenek...háát. Van mit kupálni az egészségügy helyzetén. (sajnos minden téren)

kód 2011.06.10. 15:58:31

@flea: "A hadsereg is megoldja: az "olyan" adatokat tartalmazó gépeken nincs internet, oszt jónapot."

Te vagy az egyetlen ember, aki nem hallott a Wikileaks-ről? Végülis csak három hónapja publikáltak párezer oldalnyi katonai-hírszerzési adatot.

"vicces kedvű nővér, műtősfiú, sőt a szomszéd kórteremben/ágyon fekvő beteg vagy annak látogatója is lefilmezheti a hozzátartozódat egy mobillal"

aha. Csak itt te azt szeretnéd, hogy az összes beteg összes pillanatáról készüljön videó.

Sokorai_Atala 2011.06.10. 16:00:26

@kód: rosszul ütöttem a 0-kat igazad van. De egy széf, amiről beszélünk sajnos nem 2.000 Ft- nem kazettát rendeltek, széfet, ami kóddal-nyílik-záródik, 9.000 Ft-ért + szerelés, ennek utána lehet nézni (Horváth Ágnes sajtótájékoztató). És ha nem a falba akkor a szekrénybe szerlték volna, de nem mindenhol volt hely/pénz rá (a kórházakban). Természetesen kell valamilyen megolodás, de a csapokat is ellopják sajnos a kórházakból, meg minden mozdíthatót, azokat is meg kellene védeni.

KenSentMe 2011.06.10. 16:03:53

@kód: Ha jól emlékszem, a wikileaks is úgy került ki, hogy a zárt hálózatba lévő gépek egyikén valaki elkezdett dvd-t írni, aztán kisétált vele a zsebében..

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 16:04:29

@kód: 4 hete voltam egy terdmuteten, mint beteg. gyerekkoromban meg baromi sokat, mint latogato. ugyhogy voltam

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 16:05:53

@kód: ize. a wikileaks offline kerult ki. legalabb is a natora/pentagonra vonatkozo resze.

mákonya 2011.06.10. 16:06:55

@waces: Hát én biztos, hogy nem sírok, mert be sem vinnék olyan dolgot, amit sajnálnék. :-D
Na hát pont ez az, hogy már így is bőven sokan látnak. Éljen a régimódi könyvolvasás. :-D

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 16:07:05

@kód: oo. bocsma' de melyik bankot is tortek fel (eszak amerikai citit, de ott se a banki rendszert). egyebkent meg a legtobb korhazban a mosdo es a szoba nem, hogy nincs egy legterben, de baromi messze van egymastol. nyilvan nem a furdoben es a wc-ben lesz a kamera elhelyezve, hanem csak a bejaratra iranyitva.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 16:07:51

@kód: nem. a szobaba valo ki es belepesekrol keszul kep, nem az agyban agonizalo betegrol. nem ua a ketto.

kód 2011.06.10. 16:09:53

@VRbagoly: "a zárt hálózatba lévő gépek egyikén valaki elkezdett dvd-t írni, aztán kisétált vele a zsebében.."

vagyis akkor mennyit ér a zárt lánc?

ahhaosd2 · http://kerdesek.hu 2011.06.10. 16:10:26

no comment, Kádár Magyarországa...

kód 2011.06.10. 16:14:10

@waces: "eszak amerikai citit, de ott se a banki rendszert"

Az eredmény számít. Százezer citibank ügyfél bankkártya adata került ki, jól emlékszem?

Ha a kamera a bejáratra és nem a betegekre néz, akkor semmit sem lehet vele bizonyítani.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 16:18:46

@kód: akkor nezzen a betegekre. ez innentol kezdve mindegy.
a hackerek a citinel nem a banki rendszert tortek fel. (tehat ha egy bank direkt marketingjevel foglalkozo, amde kulsos ceg rendszeret torik fel, akkor is banki adatok kerulnek ki es megsem a banki rendszerbol).
amig nincs mashogy biztositva, hogy az ertekek ne tunjenek el, addig ez a legjobb megoldas. (nyilvan lehetnenek csipogokapuk, stb). az, hogy milyen kepek keruulnek ki a netre az egyreszt indiferens, masreszt valoszinutlen. illetve tovabbra se mondta senki, hogy mosdoban lennenek a kamerak.

Irkutszk 2011.06.10. 16:20:32

@Desiderata: Az egyetemi képzésben benne foglaltatik a céllövészet, vagy fakultatívan lehet felvenni, hogy aztán a szakterületnek megfelelő beteget gyártson magának az ember? :)

KenSentMe 2011.06.10. 16:25:40

@kód: Abban igazad van, hogy a tipikus hekkertevékenység az nem úgy néz ki, mint a filmekben, hogy Pistike vadul kalapál egy 3d-s operációs rendszer előtt, közben pörögnek a kockák, és harmadik próbálkozásra kitalálja, hogy a kód Liliom..

hanem úgy, hogy valaki betelefonál a minisztériumba a titkárnőnek, hogy a főnök elfelejtette a kódját és kéne most azonnal, különben dühös lesz és mindenkit kirúg, úgyhogy a titkárnő bemondja a telefonba a kódot. Vagy valakivel elhiteted, hogy vagy valaki, aki aztán elhiteti másvalakivel, hogy vagy valaki, és onnan már besétálhatsz valahová, ahol csinálhatsz valamit.. általában az emberi tényező a gyenge pont.

Szóval ilyen alapon lehet hekkernek nevezni a Bélát is, aki besétál a konditerembe, átadja a Józsinak az anyagot, aki megvágja és tölti fel a gyúróscsajok.hu-ra.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.06.10. 16:28:01

Én is kénytelen voltam laptopot vinni a kórházba (szerencsére nem lopták el), van olyan munkakör és élethelyzet, mikor nem megy gép nélkül. Én megértem a posztírót teljesen.

Desiderata 2011.06.10. 16:37:05

@Irkutszk: Nem, ez olyasvalami, amit az ember a legjobbaktól sajátít el a mindennapi betegabuzálás során. De a méregkeverők is összejátszanak velünk. :)

2011.06.10. 16:48:10

@Desiderata: meg lehet próbálni elviccelni, nyilván érintett vagy a "szolgáltatói" oldalon.

G_P 2011.06.10. 16:49:11

Ha én valaha bekerülök, komolyan mondom, nem viszek semmit! Magamat se! Még ellopnak. Ez borzalmas, ami itt megy.

flea 2011.06.10. 16:50:23

@kód: "Csak itt te azt szeretnéd, hogy az összes beteg összes pillanatáról készüljön videó."

Tisztázzuk: nem feltétlen szeretném, csak mérlegelem az előnyeit és a hátrányait. Mindenesetre nem látom be, hogy mi a probléma azzal, hogy akár minden pillanatban felvétel készül (bármiről), ha elég erős garanciák vannak arra, hogy nem lehet vele büntetlenül visszaélni.

flea 2011.06.10. 16:51:46

@VRbagoly: volt egy kollégám, aki "Social engineering" feliratú pólóban járt dolgozni.
Alatta kisebb betűvel ez állt:
"Because there's no patch for human stupidity."

Na pont ez van.

himpellér 2011.06.10. 16:52:34

@Pszt!: És a laptopot betehette volna a széfbe te nagyon hülye...

flea 2011.06.10. 16:52:54

@kód: pont annyit, hogy lehetett tudni, ki sétált ki vele. Jelen esetben ismert lenne a tettes. Nem elég?

Leroi 2011.06.10. 17:00:38

@waces:
Gondold el, hogy épp TE fekszel abban a bekamerázott kórteremben és reggel hatalmasan dörgő flatusokkal ébredsz, netán 25 cm-es férfiassággal, ami kikívánkozik a pizsialsódból, borzos vagy és borostás, netán böfögsz is és vakarózol itt-ott, ezt pedig a portán a rendész és a barátnője vidáman, popcornt ropogtatva, premier planban, élőben figyeli...

Vagy magatehetetlenül fekszel és a nővér épp alul mosdat...

Csak bele kell gondolni.

kód 2011.06.10. 17:05:53

@flea: az hogy a kamerán látszik hogy xy bemegy a kórterembe, az egyetlen dolgot bizonyít: xy bement a kórterembe. Azt nem, hogy magával vitte a pénztárcát.

Na persze, ha minden tolvaj kilépés előtt felmutatná a lopott pénztárcát a kamerának, az más lenne.

Gera 2011.06.10. 17:09:42

@mákonya: Aha, olvasni én is szeretek. A szemüvegem kb 200 eFt. Csináltassak egy sztk keretest, hátha esetleg kórházba kerülnék? Meg vegyek ezerért egy trágya telefont, hogy tudjak telefonálni? Nem röhejes ez kicsit?

flea 2011.06.10. 17:11:13

@Leroi: a flatus hagyján, hangot a térfigyelők általában nem rögzítenek... a többi a problémás.

@kód: ha kötözködni akarsz, akkor kötözködni is fogsz, én nem vitatkozom tovább...

El Visco Stello (törölt) 2011.06.10. 17:35:55

Jajjmá! Nem kell kamera, meg páncélszekrény. Normális, reális és felelős gondolkodás kell. Az emberek java azért viszi az extra felszerelését a kórházba, mert az otthoni kényelmet, megszokásokat pótolja vele. Tudomásul kell venni, hogy már a betegség sem normális dolog és ennek vannak járulékai. Kényelmetlenségek, a megszokottól eltérő életvitel, bizonyos dolgok hiánya. Nem hiszem el, hogy egy három napos tartózkodás idejére be kell rendezni a kórházat számítógéppel tévével, meg a fene se tudja, milyen szórakoztató elektronikai készülékekkel. Aki ilyet csinál, keresi a bajt magának.

Leroi 2011.06.10. 17:39:22

@flea:
Nekem még az is bökte a csőrömet, hogy egy alkalommal fentről közölték az azelőtt való napon történő hazamenetelem (kórházépületből való kilépésem) időpontját (17 perccel a munkaidő vége előtt, persze ügyelet után)...

mákonya 2011.06.10. 17:55:57

@Gera: Hát akkor szereltess fel kamerát, hogy őriztesd az értékeidet, köszi, de én kihagynám.
Bocsi, de erre már nem lehet mást mondani...,

csikarcsi 2011.06.10. 18:11:52

@Irkutszk: Kivéve, ha nem a nővér lopta el, mert nálam ez történt.

Irkutszk 2011.06.10. 18:37:24

@Desiderata: Egyértelmű. Mindenkit az épp kellő mennyiségben (és minőségben) szeretünk mi is mérgezni ;)

@randomgenerator: Erről a szolgáltató szóról le lehetne szállni egyszer? Komolyan, már engem zavar. Az orvos (meg a gyógyszerész) nem szerelemből gyógyítja a betegeket, hidd el, hogy mindegyikük szívesebben menne ki kapálni a rétekre, de szükség van rájuk, ok? Az egész 'szolgáltatás' nem onnan indul, hogy az orvosok kitalálták, hogy ez milyen jó biznisz, hanem onnan, hogy az emberek megbetegedtek!

Irkutszk 2011.06.10. 18:38:27

@csikarcsi: De azért érthető volt, amit írtam, ugye?

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 19:05:40

@El Visco Stello: egy laptop nem extra. nyilvan nem a nagy plazmat viszi be az ember (vagy akarmit), de egy noti vagy egy telefon ne legyen mar extra. azert erezzuk, hogy a lopas a gond, nem az, hogy valaki a munkaja miatt, vagy csak azert, hogy ne unatkozzon bevisz magaval egy notit vagy egy tabletet.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.10. 19:07:26

@Leroi: belegondoltam. es? hangot a kamera nem kozvetit. az, hogy egy apolono megmos alul abban sok extrat nem latok (a biztonsagi or meg foleg nem latna, mert azert ez nem egeszen ugy nez ki, mint egy filmen :) )

El Visco Stello (törölt) 2011.06.10. 19:25:07

@waces: Tőlem naponta bevihetsz egyet minden tolvajnak. Csak ne károgj utána. Mert ugyan csúnya dolog a lopás, de mégis lopnak. Ezt tudod te is, én is, meg a tolvaj is. És igen, ameddig nem természetes, hogy mindenkinek van, addig extra.
Egyébként pedig közintézményekben nagyon szigorú törvények szabályozzák a biztonsági kamerák felszerelését. Még privát területen elhelyezett biztonsági kamera látószögében sem lehet közterület. Van sok szabálytalankodó, de a szabály akkor is ez. Kórházban meg különösen sok személyiségi jogot sért. Ez az egyik. A másik, hogy miért a közintézmény(saját költségén) óvja a magánvagyont?

deee 2011.06.10. 19:40:28

Csak egy kérdés. Akkor mégis kinek kellett volna a széfbe rakni a dolgokat, ha nem a nővérnek? De most komolyan?

El Visco Stello (törölt) 2011.06.10. 19:46:01

@deee: Senkinek. Nincs is rá szabály, hogy széfnek kell lenni a kórházban. Lett volna, de meg lett fúrva. Most nem kell.
Márpedig, ha nincs, akkor nincs ebből következő szabály sem. Tehát senkinek nem kell a széfbe tenni a laptopot.

kpityu2 2011.06.10. 19:47:55

Na, de mi van a számzáras szekrénykékkel? Elvitte a forradalom?

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.06.10. 19:58:10

Háromszázezres kár.Ennyi eszed van.A sok majom még étkezni is laptoppal megy.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.10. 20:11:38

@kpityu2: Vegyük pl a Péterfyt(de bármelyik intézményt nézhetjük). 1500 db széf. Ennek egy része(vagy az összes?) be lett szerezve. Mielőtt még beépítésre kerültek volna, le lett fújva a projekt. Széfek raktáron. Néhány tíz darabot el lehetett helyezni irodákban, gazdasági, szolgálati helyszíneken. A többitől megszabadulni csak nagyon ügyes gazdasági húzással lehetne. De nem lehet. Ki az a hülye, aki ennyi széfet vesz, az egészségügyön kívül?
De van a kérdésnek másik oldala is. 1500 széfet üzemeltetni kell. kulcsmásolás, javítás, nyitás-zárás, az elektronika megtanulása. Ez alsó hangon is két lakatos napi 8 órában. Ezen kívül kevés helyen adott az a platform, amire ezeket a széfeket rögzíteni lehet. A most alkalmazott silány minőségű pozdorja szekrényeknek (ezekbe tervezték beszerelni) még az önhordásuk is nagy kihívás.
Harmadik szempont: a labirintus szerű betegút. Egy beavatkozás után ritkán, vagy sokára kerül vissza a beteg arra a helyre, ahová felvették(addig intenzíven, őrzőkben stb tartózkodik). A széfet vinni nem lehet, a beteg nincs abban az állapotban, hogy figyelemmel kísérje.
Tehát az elgondolás jó volt, csak ezek között a körülmények között nem lehetett megvalósítani.

deee 2011.06.10. 20:12:49

Ahol én feküdtem eddig ott a szobában is volt széf (jegyzem meg nagyon helyesen - teljesen politikamentesen), de olyan nincs, hogy értékes dolgokat ne lehessen leadni (Ágika tenykedése előtt is megoldottnak kellett (volna) lennie, úgyhogy szinté hagyjuk a politizálást). Nem hiszem el, hogy nincs egy központi széf. Maximum a nővérkének nem akaródzik ezzel bajlódni. Ha nincs, akkor lehessen leadni a biztonságiaknál. Oldják meg. Nem elvárható, hogy egy alsógatyában essen be az ember a kórházba. Legalább telefon, pénztárca, kulcs, szemüveg legyen már leadható.

kyanzes (törölt) 2011.06.10. 20:17:11

"magammal vittem a telefonomat, a laptopomat...Ezen kívül körülbelül 30 ezer forint volt a tárcámban"

Ne haragudj, de ez naivság. Esetleg tettél ki egy kis táblát is "Figyelem, értékes tárgyak. Amíg a műtőben vagyok, kérem ne nyúljanak hozzá!" felirattal?

Esetleg még a Facebookra is felnyomhattad volna.

kyanzes (törölt) 2011.06.10. 20:19:26

Ezek után közölni kell a dokival, hogy a csúszópénznek is lába kelt.

deee 2011.06.10. 20:19:41

@El Visco Stello:
Ezek számzáras széfek. Alapesetben nyitva van, beütöd a számot, bezárod és nem lehet kinyitni csak a te számoddal, vagy szervizkóddal. Lakatos nem kell, max kirakni egy A4-es lapot a használati utasítással.
Rögzíteni falra lehet. 1500 széfet meg 1 hét alatt fölfúr 1-2 ember. Szóval itt max. az akarat hiányzik. Ugyanaz, mint úgy általában az egészségügyben. A bennlevőknek valamiért megfelel ez az állóvíz. Vajon miért?

El Visco Stello (törölt) 2011.06.10. 20:24:22

@deee: Melyik nővérnek nem akaródzik? Annak amelyik nincs, vagy annak, amelyiknek nem fér bele az idejébe, vagy annak, amelyiknek nem is dolga. De legtöbb kórházban van értékmegőrző. A beteg, vagy a hozzátartozó gondoskodjon az értékekről.
De még egyszer mondom, a gondolkodásnak kell átalakulni. Nem kell olyasmiből problémát csinálni, a mi elkerülhető lenne.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.10. 20:25:55

@deee: Kösz, hogy ezt elmondtad nekem. Sokat tanultam tőled!

proletar 2011.06.10. 20:26:47

De amikor "Molnár Lajos kis barátnője" széfeket vetetett a kórtermekbe, a kórházak ki voltak akadva. Mikor Horváthnak mennie kellett az oszt. vez. főorvosok ssopánkodtak hogy most mit csináljanak a nyakukon maradt széfekkel. pl. használhatták volna őket rendeltetésszerűen. ma egy kórház területére csak az nem megy be háborítatlanul aki nem akar. és lopni akar akkor lopni is fog. különösen ha senki nem is tesz ellene semmit. csak széttárják a karjukat a dögök!

El Visco Stello (törölt) 2011.06.10. 20:29:16

Még egyszer felteszem a kérdést: Miért a közintézmény óvja a magánvagyont?

deee 2011.06.10. 20:30:44

@El Visco Stello:
Nem elkerülhető. Szemüveges ember ne vigyen be szemüveget? Már csak ez magában kb. 80000, ha nem feles dioptriájú Tesco olvasó.
Nincs mindenkinek unatkozó hozzátartozója aki napi 1x órt benn lehet akár hetekig.
2011-ben egy telefont se érzek extra luxuscikknek amit bűn lenne magánál tartania az embernek.

Elhiszem, hogy túlterheltek a dolgozók, de továbbra is állítom, hogy ez elsősorban akarat kérdése.

Írod, hogy senkinek se feladata. Most tényleg törvényben kellene rögzíteni, hogy legyen valaki a kórházakban akinek értéket lehet leadni? Szerintem ez olyan alapvető dolog amit nem kell leírni.

2011.06.10. 21:01:06

@Irkutszk: hát akkor menjenek kapálni. Csak az kemény munka és gyenge megélhetés.

mákonya 2011.06.10. 21:13:41

Kedves hozzászólók!

Most komolyan nem értem, miért kell a nővérnek, ápolónak felügyelni más értékeit vagy gondoskodni róla? Nincs más dolga, nincs kellőképpen leterhelve?
Netán még biztonsági őr képesítéssel is rendelkezzen?
Lehetett volna páncél, de nincs, ezen kár nyammogni.
Esetleg ki lehetne találni, hogy legyen "őrző-védő" szolgáltatás, mondjuk napi 10e-ért. Na gondolom ez sem tetszik, mert akkor már fizetni kellene. Egyszerűbb, ha "rátestáljuk" olyanra feladatot, akinek nem kell fizetnünk, de egyébként nem ez a feladata?

Na lehet köpködni.......,

Browning 2011.06.10. 22:13:39

Ennyi pénzért mar maganklinikara is befekudhettel volna a fos közegészségügyi intézmény helyett, mint amekkora értéket lenyultak tőled.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.10. 22:21:45

@Browning: Úgy gondolod, hogy a magánklinikára a tolvajlási céllal érkezőket nem engedik be, vagy ott vannak széfek? Ha igen, jó lenne tudni, miként oldják meg, tedd közkincsé!

tede 2011.06.10. 22:35:52

30e-ből akarta a parát megoldani? Kicsit nem nagyon sóher? Ennyit csak a nagyon csórók adnak manapság.

deee 2011.06.10. 23:00:18

@tede:
Le kellene szokni erről a Keurópai mentalitásról. Nem kellene adni semmit.
Gondolom akik kevesellik a 30k-t azok a hivatalokban is csúsztatnak 10-20 ezret mondjuk okmányok kiadásánál (mert ott is keveset keresnek), feltételezem parkolóőrnek/BKVellenőrnek is zsebbecsusszan a boríték a 10 essel.

deee 2011.06.10. 23:04:00

@mákonya:
- Kár "nyammogni", ugye? És hova rakja a beteg az értékeit? Celluxozza a mellkasára alvás/műtét közben?
- A minimum, hogy vigyáznak rá a nővér. Nem hiszem el, hogy belepusztulna. Kár azon "nyammogni", hogy nincs benne a munkaköri leírásába. Esetleg olyat is meg lehet csinálni ami nem kötelező. Bár tudom, hogy közszférában furcsán hangzik.

Na lehet köpködni.......,

kód 2011.06.11. 00:58:22

@El Visco Stello: "Miért a közintézmény óvja a magánvagyont?"

Mert a beteg nincs abban a helyzetben hogy megtegye. Például nem cserélheti ki a szekrényt, nem szereltethet fel széfet, még csak be sem kamerázhatja a szobát. Sőt még biztonsági szolgálat sem szervezhet a kórterembe. (Bár régebben valaki ecsetelte hogy ők betegként 24 órában őrködtek. Csak azt nem értem, hogy az ilyen jó erőben lévő páciensek pontosan mit is keresnek a kórházban.)

Továbbá még ha mindezeket megengednék neki, akkor is nagyon sokkal drágább egyénenként megoldani.

Viszont abban egyetértek, hogy nyugodtan kérhettek volna heti ezer forintot a széfekért.

bauchi 2011.06.11. 06:24:06

@Leroi: Az operáló orvos zsebe be volt kamerázva?

El Visco Stello (törölt) 2011.06.11. 07:54:26

@kód: Én meg azt nem tudom, ha ennyire le van pukkanva a páciens, mi a fészkes fenéért hurcolja magával a számítógépét, a tévéjét, a PDA-ját a kórházba? vagyis tudom: Ott is hencegni akar a többi nyomorult előtt, különbözni akar tőlük és demonstrálni akarja, hogy ő milyen hűdekurvanagyonfontosember. Utoljára mondom: Az EÜ személyzet nyakába nem lehet anyagi felelősséget varrni magántulajdon tekintetében. És tudod mit? Nem is sajnálom, ha az ilyen felfogású embert meglopják. Megérdemli.

Nem igaz, hogy nem lehet felfogni az ok-okozati összefüggést: Semmi olyat nem loptak még el, ami nem volt ott.

mákonya 2011.06.11. 08:03:20

@deee:

Kérted, megkapod.....,
A nővér feladata a betegápolás és nem az értékeid őrzése és míg az értékeid őrzésével van elfoglalva, addig nem a betegápolásra figyel.

Ezen gondolkozz el "kisnacssád", hogy míg a laptopoddal "rohangál", hogy biztonságba helyezze, addig nem a betegekre ügyel...,

mákonya 2011.06.11. 08:07:43

@kód:
Ari, de azért nem hiszem, hogy még ott tartanánk, hogy a szobatársak szeme láttára, tanuk felügyeletében valaki lazán bemegy és magával viszi más értékeit.
Igen én is írtam és, hogy mennyire voltak jó erőben, próbáld ki a kemo-t vagy a sugárterápiát egy daganatműtét után és rögtön megtudhatod.
Nem a jó fizikum a lényeg, hanem a felügyelet.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.11. 08:10:45

@El Visco Stello: azert mert kutya kotelessege. ha nem ovja a tulajdondt (vagy nem biztositja, a lehetoseget ra), akkor tamogatja a tolvajt. de nehogy mar a becsuletes ember szivjon par elkoveto miatt. joreggelt. masreszt meg nem a kokorszakban vagyunk. igenis legyen biztositott (foelg amennyi tb-t fizetek), hogy az ertekeim/papirjaim/ruham ne tunjon el.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.11. 08:13:42

@El Visco Stello: de nem a magatehetetlen, szavaiddal elve "lepukkant" paciensekrol van szo, hanem azokrol, akik pl egy mutet miatt 1-2-n napig bent kell, hogy fekudjenek a korhazban. mi a feszkes feneert nem lehet nala pl a laptopjha vagy a telefonja?

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.11. 08:15:10

@El Visco Stello: tudod ha te az elkovetoket tamogatod (akitol lehet lopni, attol lopjanak is) az a te szegenysegi bizonyitvanyod.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.11. 08:24:22

@waces: Te nem kicsit vagy demagóg, de ha ez neked nem fáj,mást se bánt.

waces · http://blog.waces.hu 2011.06.11. 08:26:31

@látjátok feleim szümtükkel: de. de a vita kedveert nyilvan en is sarkitok, csakugy, mint a tobbi olvtars

El Visco Stello (törölt) 2011.06.11. 08:33:40

Az a ti bajotok, hogy pizsamában nem látszik a státusz. Aggasatok magatokra mindent, - lehetőleg minél drágább cuccokat - jól láthatóan és mindenki tudni fogja, hogy mekkora spillerek vagytok.
És aki nem vigyáz rá helyettetek (pedig szerintetek kutya kötelessége) az támogatja a tolvajt mi? Sőt ő a felelős!
Menjetek ti abba a páváskodófontosemberfaszagyerek pics@ba!

mákonya 2011.06.11. 08:37:32

@El Visco Stello:
Drága nagyapám mondta mindig, hogy ki minél koszosabb, annál jobban vakaródzik. :-)

deee 2011.06.11. 08:42:44

@mákonya:

1) "kisnacssád"-ozd a felmenőidet! Válogasd meg a szavaid! Nem a kölkeiddel beszélsz.

2) A nővér feladata a beteg ellátása. Ebbe beletartozik a kiemelten értékes vagyontárgyak megőrzése legalább műtét idejére (ismétlem, hova rakja a beteg? nyelje le?), hogy a betegnek ne azon kelljen aggódnia, hogy ellopják a szemüvegét, pénztárcáját, alsógatyáját. Mennyi többletmunkát okozna neki, ha már úgyis ott van a nővérszobában/pultnál. Senki nem arra gondolt, hogy mobilon megcsörgetve szaladoznia kellene az emberek után a személyes cuccaikkal. De különben is okoz, amennyit okoz, ez a felatadata része (kellene, hogy legyen).
Mondjuk a legtöbb kórházban meg is teszik ezt, úgyhogy nem tudom miért kell ezen ennyit rugózni. A kórházak osztályainak 99%án meg lehet oldani? A másik egy százalék az a hely, ahol éreztetik a beteggel, hogy ő itt bizony csak nyűg.
Annyira süt ezekből a kommentekből az a jó kis komcsi mentalitás, hogy a betegek vannak a kórházért/nővérekért/orvosokért. Nem fordítva kellene ennek lennie esetleg?

deee 2011.06.11. 08:47:41

@El Visco Stello:
Miért fáj neked, hogy valaki bevisz egy 50ezres laptopot, hogy ne unja szét magát az amúgy nem kifejezetten ingergazdag kórházban?
Különben is írtam neked, hogy egy normális szemüveg drágább ennél és nem opcionális.
Mobil is csak a felső tízezernek van...
Ez asztán az extraluxus, amit hivatalból üldözni kell. Ki kellene küldeni a proletárkommandót, hogy helyszínen bedarálja a gépet. Nehogy már feltűnősködjön a burzsoá kapitalista. Aztán meg kéri az ezüstkanalat a kaviárhoz...
XXI. század. Jóreggelt.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.11. 09:04:13

@deee: Te sem kicsit vagy demagóg! Nem a laptoppal meg a mibillal van a gond! Azzal van, hogy a mai állami bevételekből ennyire futja, magyarul nem futja megfelelő páncélszekrényre, megőrző szobára stb. Nem futja egyrészt pénzügyi okból, másrészt az állam érdektelenségéből ( esetleg az érintett eü. vezetők hozzá nem értéséből?) vagy szervezetlenségből. Lehet kedved szerint választani.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.11. 09:05:15

@deee:- természetesen mobilt akartam írni

mákonya 2011.06.11. 09:06:25

@deee:
A felmenőimet nem fogom ilyen jelzőkkel illetni, mert sosem viselkedtek így és még komcsik sem voltak, én sem, már csak a koromnál fogva sem.
Nem, nem a nővér feladata és nem is kellene, hogy az legyen és nem azért, mert a beteg van a nővérekért.
A kórháznak lehetne a feladata, de erre nincs fedezet, azt viszont már most borítékolom, hogy amennyiben létezne egy térítésköteles szolgáltatás, akkor meg az lenne a gond, hogy miért kell +fizetni.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.11. 09:09:42

@deee: Hol olvastad, hogy nekem ez fáj? Annak fáj, akitől ellopják. És az még nem is lenne baj, hogy fáj neki, hanem az a legnagyobb baj, hogy olyankor mindenki hülye, mindenki tolvaj, senki nem vigyázott az ő cuccára. Csak az nem fordul meg még érintőlegesen sem a fejében, hogy elkerülhető lett volna és erre nem is egy megoldás van. Csak ezt neki kellene megoldani.
Érted, az a gáz, hogy valaki felelőtlenül viselkedik, de másoktól felelős viselkedést vár el.

deee 2011.06.11. 09:24:40

@El Visco Stello:
Sok ember nem tudja máshogy meloldani, minthogy leadja a nővérnek. Nem tud ott ülni mindenki mellett ismerős/rokon.
De ezt tényleg meloldják a legtöbb intézményben. Őszintén nem is hallottam olyat, hogy nem tették volna meg a nővérek kérésre, sőt álltalában felajánlják maguktól (max itt blogon). És tényleg nem luxuscickkekről van szó.
A kommentelő se mutogatott másra, ahogy emlékszem (bár szerintem a nővérre lehetett volna jobban). Megpróbálta elkerülni amennyire tudta. Próbálkozott a nővérrel, akinek pechjére rossz napja volt és lepattintotta. Bezárta a szekrényébe. Ezen felül mit csinálhatott volna? Mégse viheti be magával a műtőbe.
De továbbra is állítom, hogy ez hozzáállás kérdése, nem erőforrásé és a legtöbb helyen sikerül is megoldani.
Na mindegy szerintem túlragoztuk a problémát.

@mákonya:
Hogy nem viselkedtek felmenőid? Mindent rádhagytak? Merhogy én se mondtam semmit mielőtt elkezdtél személyeskedni. Nincs rá fedezet? Mert ameddig a kötségvetésből nem különítenek el rá x milliárdot addig ezt a komplex feladatot nem lehet ám ellátni. Röhej. Közszférás gondolkodás. Csak amit nagyon muszáj, csak amennyire nagyon muszáj. Szerencsére ennél lelkiismeretesebb emberek is dolgoznak kórházakban.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.11. 10:16:12

@deee:"Na mindegy szerintem túlragoztuk a problémát."
Szerintem meg ragozzuk csak még tovább, mert a mi adónkból, és járulékunkból fizetett egészségügyi intézmények szolgáltatása minket érint, ki ragozza, ha nem a járulék és adófizető polgár? Reménykedjünk abban is, hogy ezeket a kommenteket nem csak a beteg oldal, hanem az egészségügyet működtető oldal is olvassa, hátha találnak épkézláb megvalósítható, és olcsó ötletet.

Még annyit, hogy korábban írtam: a kádári egészségügyben az apám műtétre ment a kórházba. Beérkezésekor kórházi ruhát adtak neki, a saját ruháit, egyéb holmiját elvették, és felvitték a ruhamegőrzőbe, amit hiánytalanul visszakapott, amikor hazaengedték.
Ez a megőrző hasonló volt a mai füdőkben lévő ruhamegőrzőkhöz. Szerintem nem kell a "kádár rendszert" vissza hozni, de ha valami akkor jól működött, azt ma sem szégyen alkalmazni.
Egyébként még nem olvastam blogot arról, hogy a fűrdők 2-3000 forintos belépőkért biztosított ruhamegőrzése bárkinek az érdekeit sértené. Pedig magam láttam oda betenni pénztárcát rengeteg bankkártyával, több tízezer forinttal, és nem tünt el belőle semmi. Nyilván, ha ezt egy kórházban működne, az esetleges eltűnésért az intézmény lenne a felelelős, de szerintem egyik sem akarja a felelősséget felvállani. Egy dunántúli kedvelt a fürdőben működik értékmegőrző is. Meghatározott forintot letétbe kell tenni, ezért adnak egy értékszekrényt, amelynek két kulcsa van, az egyiket elviszi a fürdőző, a másik a személyzetnél marad és csak a két kulcs együttes használatával nyitható a szekrényke.Minimális díj ellenében szerintem mindenki elfogadna a kórházakban is ilyet, és nem is kellene belőle túl sok, minden osztályon a nővérpultban néhány, és csak a tényleg értékes dolgokat lehetne ott tárolni egy műtét, vagy altatás és hasonló állapot alatt. A beteg kulcsát megőrizhetné a műtét idejére a szobatárs is. A magáról nem tudó beteg pedig úgysem visz a kórházba komoly értéket. Aki pedig a megőrzőt nem venné igénybe, az magára vessen, ha eltűnik a laptopja, pénze stb.

Nem voltam még magánkórházban, de szerintem ott megoldják az értékmegőrzést a fizetendő díj ellenében. Valaki megírhatná minként.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.11. 10:32:43

A magánklinikákat azért nem lehet alapul venni, mert azokat más szociális közeg látogatja.
A "Kádár korban" nem voltak ekkora vagyoni különbségek egyrészről, másrészről nem létezett megélhetési bűnözés. Nemhogy mindenki dolgozott, hanem köteles volt dolgozni és - ha akarta, ha nem - megkeresni a megélhetését. Lopni pedig akkor jobban lehetett volna. Lásd a közért előtt hajnalban lerakott és nyitásig őrizetlenül hagyott árut senki nem lopta el.

mákonya 2011.06.11. 11:24:31

@deee:
Ari: Eddig komcsi voltam, most meg közszférás gondolkodású, de sajna ez sem jött be, mert nem a köznek dolgozom és nem is dolgoztam eddig sem és egy kórház alkalmazottja sem vagyok.
Hogy viselkedtek a felmenőim? Például nem vártak el olyat másoktól, ami nem a feladatuk.

mákonya 2011.06.11. 11:34:49

@deee: Tényleg és honnan gondoltad elvenni az erre szánt tőkét, a központi költségvetésből vagy a kórházéból? Mert a kórházak költségvetése így sem éri el azt a szintet, amire szüksége lenne.
Vagy legyen fontosabb az értékek megőrzése, mint a gyógyítás, betegápolás?
Esetleg, ha úgy gondolod, hogy neked ez jobban menne, mint a jelenlegi kórházak vezetőinek és szerinted megtudod szervezni, hogy beleférjen a költségvetésbe, akkor jelentkezz egy eü. intézménybe gazdasági igazgatónak és máris megvan oldva a probléma. :-)

kpityu2 2011.06.11. 13:06:03

Tapasztalatom szerint, a legjobb ha kórházba vonuláskor az ember kistafírozza magát a családi ékszerekkel, amit megfelelő időben bevillant (pl. vizitek), majd egy hozzátartozó szépen hazaviszi ezeket a kellékeket.
Ezzel jelentősen lehet javítani a kórházi személyzet morálját és empátiáját, miközben az értékek is biztonságban vannak.

kód 2011.06.11. 23:34:47

@El Visco Stello: "Menjetek ti abba a páváskodófontosemberfaszagyerek pics@ba!"

Ha már nem bírtad személyeskedés nélkül, nem tudom illik-e ezt megmondani, de ideje lenne pár dolgot észrevenned:
Ha neked 270 ezer forint értékű telefon és laptop státuszszimbólum, akkor egy lúzer vagy. És nem csak anyagi értelemben. Ami irigy szöveget itt levágsz, az alapján lelkileg is az vagy.
Az hogy valaki laptopot visz kórházba, az nem a státuszt mutatja, hanem hogy az illető egy szerencsétlen rabszolga, esetleg munka- vagy egyéb mániás lelki sérült. Egy-két különleges helyzetet kivéve legalábbis. Mint ahogy a posztoló is leírta, hogy különleges helyzetben volt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása