Egy idős ember, ha bekerül a kórházba, az már halálra ítélt "kolonc"

2011.05.24. 06:00

Olvasva a kommenteket úgy tűnik, a helyzet sok esetben ugyanaz: egy idős ember ha bekerül a kórházba, az már csak egy halálra ítélt"kolonc". Édesanyám rendszeresen járt a háziorvos és szakorvosok által előírt vizsgálatokra. Ennek ellenére nem vették észre, hogy komoly probléma van.

 


Előbb gyengeség, majd folyamatos lázas állapot jelentkezett, majd egyik napról a másikra elviselhetetlen fájdalmak. A háziorvos szakrendelésre küldte,ahol az ügyeletes orvos - miután Édesanyám pokoli fájdalmak közepette végig ülte reggeltől az egész napot - minősíthetetlen stílusban oktatta ki, hogy mit hisztizik. (Végtelen türelmes beteg volt Édesanyám.)


A vizsgálatokból kiderült, panaszai nagyon is indokoltak, így a kórház belgyógyászatára került, viszonylag normális kórterembe. Innen átkerült a sebészetre, megműtötték egy kisebb combtőben lévő daganattal. További lázas állapota miatt nem engedték a műtét után haza, hanem visszakerült a belgyógyászat egy másik részlegére.


Látogatásomkor azonnal az volt az érzésem: az maga a halálosztály.
A kórterembe belépve állott (elnézést a kifejezésért) "sz.r" szag volt. A betegek úgy feküdtek az ágyakon, mint a rongydarabok. Egyértelműen látszok, aki oda bekerül, az onnan élve nem jut már ki. Szóltam a nővérnek, hogy az elviselhetetlen bűzben nem lehet megmaradni. Kinyitotta az ablakot (kb 3 percre), ám a 8 beteget senki nem tette tisztába... (Egyszerűbb reggel és este egy egy pelenkát bevinni - vagy a hozzátartozókkal bevitetni - mint az ágytálat használni. Maradt az elviselhetetlen bűz. Bár súlyos szívbeteg volt, vese és cukorbeteg, gyógyszereit nem kapta (!!!) Egy hét múlva felfekvéses lett. Kértem a nővért, adjon valamit erre: Közölte nincs.


Látogatásaimkor folyamatosan szólnom kellett, hogy nagyon lázas. Addig senkit nem érdekelt, és nem is kapott erre semmit. A magas láz miatt nem tudott enni, pillanatok alatt legyengült. Infúziót egyetlen alkalommal kapott. Látogatásaink alatt szemmel láthatóan vastagon cserepes volt a szája a kiszáradás miatt. (A testvérem közvetlenül a kórházzal szemben lakik, csak az úttesten kellett keresztül menni, így naponta többször átszaladt a kórházba. Ha ő nem próbálja etetni-itatni, pár nap alatt meghalt volna. (Egy alkalommal bekómázott a cukra miatt.) A láz miatt nehezen vette a levegőt. Szóltam a nővérnek, majd az orvosnak. Csak rezidens volt bent (!!!), akinek fogalma nem volt , mit kell tenni. (Előttem zajlott le, amikor a nővértől kérdezte, mit is csináljon...


Majd beküldetett egy injekciót...Ösztönösen kérdeztem meg a nővért: ezt az injekciót mire kapta, hiszen az oxigént kellett volna rákapcsolni...A nővér válasza az volt: vízhajtót kapott.


Egy totálisan kiszáradt betegnek NEM infúziót adtak a folyadék pótlására, nem oxigént mert nem kapott levegőt, hanem vízhajtót! Másnap reggel azzal fogadtak, hogy Édesanyám váratlanul hajnalban meghalt... Mindössze kettő hét alatt teljesen leépült, felülni sem volt képes,miközben előtte Édesanyám maga volt a megtestesült fürgeség.


Mindez a nyíregyházi Jósa András kórházban történt azon a belgyógyászati osztályon, amit a halálosztálynak hívnak a betegek, vagyis inkább azok hozzátartozói.
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.24. 07:59:17

Részvétem!
Egyebet nem tudok hozzászólni, mert ez egy panaszáradat. Olyan betegről szól, akinek pont azt a stádiumát sikerült elkapni, amikor a szervei sorra mondják fel a szolgálatot. És igen! Igaza van a posztolónak. Optimális körülmények között, nagy ráfordítással meg lehet hosszabítani az életét néhány héttel és csökkenteni lehet a szenvedését. Sajnos ezek a feltételek nem mindenhol adottak, de törekedni kell rá.

2011.05.24. 08:40:34

Ezt a kommentek közt már olvastam valahol, nem?

2011.05.24. 09:29:13

Amúgy csak annyit tennék hozzá, hogy pont tegnap került be ügyeletben egy beteg X város Y klinikájára Magyarországon. Az illetőnek 3féle áttétje volt (egyébként relatív jól reagált a kezelésre), ezen kívül a létező összes krónikus kardiovaszkuláris probléma (érelmeszesedés, magas vérnyomás, stb.), tehát a kórelőzményét olvasva soronként láttam két olyat, amibe más bele szokott halni.

Erre átküldi a rezidens hölgy egy másik helyről, hogy a beteg zavartnak tűnik. Tehát mondjuk ki kereken: miután az elhanyagolt, legyengült szervezetét három osztályon két karral ráncigálják ki a halál torkából, átküldik egy negyedik helyre, mert zavartnak tűnik, rosszkedvű, talán depressziós...! És ezután a sürgős laborját nézve elég egyértelmű lett, hogy a kemótól a veséje is összeomlik.

Én elhiszem persze, hogy van, ahol nem érzi a beteg, hogy foglalkoznának vele, de hogy ez szabályszerűen így történne, az nem igaz.

Engem ez a tegnap éjjeli eset annyira megérintett, hogy mikor hazajöttem, forgott velem a szoba.

Nivea 2011.05.24. 09:51:36

Öszinte részvétem a z Írónak. Kérdés, hogy a hozzátartozónak milyen súlyos volt az állapota, áttét stb..Nem vagyok orvos így az illetékeseket krédezem, létezik bizonyos testrészekes vizesedés kiszáradásos állapotban?

Desiderata 2011.05.24. 11:15:00

@Nivea: Igen, létezik.
Ha a beteg bal szívfele nem elég erős,akkor a tüdőben halmozódik fel víz, ha a jobb szívfele,akkor a periférián (bokában, sacrumon), ha pedig a balszívfélelégtelenségen kialakul a jobbszívfél elégtelenség is, akkor mindenhol.
A beteg érezheti magát szomjasnak, és mivel víz van a tüdejében, kapkodva szedi a levegőt, ezért méginkább szomjasnak fogja magát érezni. Ekkor jön a hozzátartozó,hogy adjunk infúziót a betegnek,mint pl. a fenti posztban. Hát,az lenne az egyenes út a halálhoz. Sajnos ilyenkor folyadékrestrikció van, legfeljebb megnedvesítheti a száját a vízzel, de a testéből ki kell hajtani a felesleges folyadékot vízhajtóval, hiszen különben megfullad.

Tower13 2011.05.24. 11:15:20

@El Visco Stello:
Hát fura gondolat. Persze részvétem meg ilyesmi.
De nincs infúzió? nem adnak neki inni? Nem kapja meg a gyógyszereit?
Nem mondják meg mitől lázas? Nem mondják meg menthetetlen?
Balkán?
Vagy valami hiba van a szövegben?
(sajnos mivel éltünk át hasonlót, tartok tőle, hogy nincs hiba benne.. Ez viszont Miskolcon volt, más történet. Bár én úgy fogom fel, hogy jobb már neki, csak a helyszín és a mód..:( )

Dzsala elnök 2011.05.24. 11:16:25

Pesten két kórháznak van "Halálkórház" beceneve, egyik a Bajcsy-Zsilinszky, másik "Délpesti", azaz Jahn Ferenc.

Félreértések elkerülése végett: találkoztam jó orvosokkal is (utóbbiban), nem az orvosokat hibáztatom a becenévért(!), de egyszerűen az amúgy is nehéz helyzetű kórházak közül ezeken a helyen valami nagyon el van cseszve.

Tower13 2011.05.24. 11:17:30

@Desiderata: Na ja. De ezt azért lehet közölni. Bár nálunk sajna nem fulladásos dolog volt. Csak simán nem kapott inni, mert mennyen el a csapig. (csak nem tud járni 86 évesen.. ) De mint mondtam neki jobb már. Végre pihenhet békében.

2011.05.24. 11:28:49

Ez a történet már volt!! Ott is megvitatták ha jól emlékszem.

Desiderata 2011.05.24. 11:47:11

@Tower13: Lehet,hogy közölték a hozzátartozókkal. Az agyunk úgy működik,hogyha sokkoló hírt kapunk, akkor egy része szinte leblokkol, nem akar és nem is tud befogadni információkat.
Én sem voltam másként,mikor szerettem kórházba került.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.24. 11:50:59

@Tower13: hát ja. Nem kapott infúziót, mert valószínűleg nem volt szükség rá. Sőt vízhajtót kapott. A szapora szájon áti légzés bizony kiszárítja a nyelvet, a szájszélet, tűnhet úgy hogy ki van száradva a beteg.(laikus vélemény)
Egyszer kapott infúziót, tehát bizosan figyeltek a táplálására, folyadékbevitelre.

Dzsala elnök 2011.05.24. 11:59:30

@Desiderata: igen, pontosan erről is írtam egy korábbi poszthoz, lusta vagyok újra leírni, idemásolom

Mért lehet az, hogy ha találok jó orvost, akár többszáz kilométert is utazok érte? Sokszor a legjobb ha magam jövök rá, mi okozza a problémát, mert mire rájönnek (ha egyáltalán rájönnek), addigra majd megdöglök? Ebben a szakmában is sok a kókler (ahogy még sok más szakmában is!)? Ezt a választ el is fogadnám.

Aztán egy blogon kommenteznek, arrogánsan, kioktatva - előre elnézést a megértőbb, érzékenyebb vagy egyszerűen csak udvariasabb orvosoktól, mert azt is találni itt!

Ha valakinek meghal egy hozzátartozója, még ha a világ legtermészetesebb módján 100 év felett elalszik, akkor is gyötrő önvizsgálat kezdődik azoknál, akik szerették, önmagát és másokat hibáztat, felmentést keres, múltban kutat, mérlegel, stb. Azt gondolom, az információ és némi megértés az orvosok egyik fontos feladata, kiemelten halálesetnél, érdekes, hogy ez sok kommentelőből erősen hiányzik. Szerintem NEKIK inkább olyan állásban kéne dolgozniuk, ahol nem találkoznak (élő) emberrel. Húzás a patológiára :)

Desiderata 2011.05.24. 12:06:34

@Dzsala elnök: Válaszoltam rá az eredetiben. Arrogánsan,kioktatva.

Dzsala elnök 2011.05.24. 12:30:29

@Desiderata: na igen, mehetnél te is a patológiára :)

képzeld el, én is járok orvoshoz, csak megválogatom (szerencsére túl sűrűn nem kell)

Dzsala elnök 2011.05.24. 12:31:45

@Desiderata: örülök, hogy rögtön jelezted, nem a rendes dokikat bántom meg ok nélkül egy kommentben, hanem létezik, VAN célközönsége a a beírásomnak :)

Red Treff 2011.05.24. 12:43:08

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy a posztolón nevettem:

Őszinte részvétem a családnak!

Két hét alatt nem volt idejük infúziót adni a betegnek?
Meg mi az, hogy pelenkázás helyett szellőztetnek a kórteremben?
Siralmas ellátás.
Jobb lett volna közölni a családdal, hogy már csak napjai vannak hátra a betegnek, pláne egy ilyen osztályon, s akkor talán a hozzátartozók a hazavitel mellett döntöttek volna.

Dzsala elnök 2011.05.24. 12:54:30

Bár annak tűnhet, valóban kötözködés nélkül kérdezem!

Az orvosin van-e a tanulmányok során olyan tárgy, amelyen belül a beteggel való kommunikációt tanulják? És ez mennyit takar le? Csak azt, hogy kiszedjék a páciensből érthetően mi baja (gondolom, ez sem könnyű), vagy némi "lelki kezelés", empátia is van benne?

Azt hallottam egyszer egy gasztroenterológus nem értette mért viselik ilyen nehezen a betegei a vastagbéltükrözést, ezért elvégeztette magán a vizsgálatot... Igaz vagy urban legend, nem tudom.

Ajj-jajj 2011.05.24. 13:03:36

@Desiderata: Ezt nem lehetett volna elmagyarázni a hozzátartozónak?

Ajj-jajj 2011.05.24. 13:08:02

Évtizedek óta ismerem a mondást: gyerek és öreg ne menjen kórházba.

VaTi 2011.05.24. 14:32:38

@Dzsala elnök: "Ha valakinek meghal egy hozzátartozója, még ha a világ legtermészetesebb módján 100 év felett elalszik, akkor is gyötrő önvizsgálat kezdődik azoknál, akik szerették, önmagát és másokat hibáztat, felmentést keres, múltban kutat, mérlegel, stb."
Ne érts majd félre, érlek. Amit írtál, arról az jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik az emberekből a halál elfogadásának tudása. Persze, egy haláleset mindig megrázó, de egyszerűen ma már gondolni sem hajlandóak az emberek arra, hogy van halál, hogy eléri majd a szeretteinket és minket is. Ez okozhatja ezt a lázas felelősségkeresést. Én ezt a nagyszüleimnél a következőképpen láttam (sokat tanultam belőle): nagyapám kórházba került. Hosszas és többszöri kezelés után az orvos azt mondta nagymamámnak, hogy menthetetlen, csak a fájdalmát tudják csillapítani, meggyógyítani már nem. Mama azt kérdezte: akkor hazavihetem meghalni? Megengedték, a háziorvos járt le az injekciókat beadni. Nagyapám tudta, hogy mi történik. Mindketten méltósággal és teljesen természetesen fogadták. Számukra a halál az élet része. Nem lehet elkerülni. Nagymamám nem volt érzéketlen, ne hidd. Egyszerűen elfogadták azt, amit ma már kevesen tudna így. Nagymamám most 83 éves. Gondoskodott a saját temetéséről, hogy a családnak ne legyen anyagi teher. Kikészítette a temetési ruháját. Megmutatta, hogy mit adjunk majd rá. Nem érzelgősen, szenvelegve. Mikor azt mondtam, mama, ne beszélj erről, nézett rám: miért ne, hát ezt is csak el kell intézni? Irigylem azt a nyugodt méltóságot, amivel ők élnek/éltek. És nagypapám halála után eszébe sem jutott senkinek felelőst keresni, hogy az orvos miért nem küzdött tovább érte. Nagymamám eltemette a 23 éves fiát, aki a katonaságnál agyhártyagyulladásban halt meg. Eltemette a férjét és 5 éve a lányát, anyukánkat. Megsiratta őket és azt mondta, úgy látszik, a Jóisten engem hagyott utoljára. Egyszer rendezgette a szekrényét, a ruháit. Ott találtam a szekrénye előtt egy halványszürke, fehér virágos ruhával a kezében, bámulta. Aztán azt mondta: nem dobom i. Nem fogok talán egész hátralévő életemben mélygyászt hordani. Fogunk még örülni, ugye?
És az esküvőmre levette a gyászt, felvette a szép ruháját és aprókat tipegve táncolt.
Hosszú lettem és talán el is tértem a tárgytól. Azt hiszem csak azt akartam körbemagyarázni, hogy volt, van még szerencsém látni egy generációt, aki tud méltósággal éni és meghalni is.
Bocsánat, ha kusza lettem

Dzsala elnök 2011.05.24. 14:38:47

@VaTi: tetszik amit írtál, édesapám is így halt meg, kiderült menthetetlen rákos, nem akarta sajnáltatni magát, inkább titkolta és sokat kereste a társaságunkat, hogy kihasználja a maradék időt. Ettől függetlenül 19 évesen nagyon fájt és nehezen viseltem el és hibáztattam magam sok mindenért.

A halállal szerintem akkor van gond, amikor értelmetlenül történik, nem a megfelelő időben vagy módon. Persze mikor megfelelő...

SusanneF 2011.05.24. 15:19:41

Hála Istennek,egyre inkább terjednek hazánkban is a hospiz intézményekés az emberhez méltó halál lehetősége...
Mégis:
Amíg sok "elfekvő" van,nem lehetünk nyugodtak...!
Az én édesanyám egy máltai kórházban élte utolsó heteig,ahol méltóképpen ellátták,mindent megtettek,hogy ne legyenek fájdalmai,és rendben,tisztán lehessen....!
Az egyik ismerős ez év elején a Szent Imrében halt meg,teljesen méltó körülmények között,hozzátartozók és őt szeretők gyűrűjében,de a személyzte is méltóképp állt az utolsó időhöz....

SusanneF 2011.05.24. 15:22:25

Szerintem az élőknek nehéz megtalálni a helyes módját a halálközeli búcsúzás idején...
Pedig meg kell tanulni,és el kell fogadni,hogy a halál az élet része...

Irkutszk 2011.05.24. 17:10:24

Lehetségesnek tartom, hogy a beteg nem akarta tudatni gyermekével, hogy mi a pontos diagnózis, milyen az állapota, ezért a hiányos írás. Őszinte részvétem az Édesanyja elvesztése miatt. Kívánom, hogy találjon megnyugvást.

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 17:43:29

SZEGÉNY HÁZ

Nem tudni, mióta kering egy fotó az interneten, minden statisztikánál és panaszgyűjteménynél plasztikusabb látleletként a kórházak mai állapotáról. A képen egy koszlott falra ragasztott, szakadozott papírlap látható, ezzel a szöveggel: „Kérek minden dohányzót, hogy a csikket ne dobják ki az ablakon, mert a sebészeti műtő nyitott ablakain befújja a szél. Köszönöm. Főnővér."
Reménykedjünk, hogy az egészségügy valamelyik jó nevű terv szerint előbb-utóbb mégis virágzásnak indul, és akkor - telik majd zománctáblára is.
-ila-

(És)

Irkutszk 2011.05.24. 18:08:50

@Dr.laikus PhD: Nem túl hosszú patikai pályafutásom alatt több olyan hozzátartozóval találkoztam, akik fekvőbeteg számára vásároltak pelenkát (nem tudva, milyen nedvszívó-képességűre vagy méretűre volna szükségük, de vitték az egész csomagot), illetve felfekvés elleni gélt. Teljes mértékben megértem az ő, és a kórház helyzetét is, ahova azt elmondásuk szerint vitték. Igen, ennyire volt és van pénze ma a kórházaknak a HBCs-ből.

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 18:22:52

@Irkutszk:

Az hogy van, hogy az egyik helyen van emberség, tisztába tevés, pelenka is amennyi kell, a másikban ebből semmi.

Hivatkozás HBCs...

Ja! A szomszédom kórházban takarít.
Avval a fertőtlenítő szerrel mos fel, amit a műtők fertőtlenítésére használnak.
Rettentő fertőtlenítő szag terjeng a házban.
Lehet, hogy itt a dolog nyitja?

Irkutszk 2011.05.24. 18:29:46

@Dr.laikus PhD: Egyszer voltam gyakorlaton egy klinikán, három hétig, úgyhogy sajnos tőlem erre nem tudsz választ kapni, mert nem tudom a választ. Sőt, még beteg vagy hozzátartozó oldalról sem voltam hasonló helyen sem. Életemben egyszer vásároltam férfi-kacsát fekvőbeteg háziápolásához, de végül elküldeni sem volt idő. Már csak a másik irányba kellett szállítani, urnát.

Én azt hiszem, hogy nagyon sok elfekvőben, idősekkel teli kórterembe a hozzátartozók viszik be az elegendő pelenkát kalászban.

Irkutszk 2011.05.24. 18:33:56

@Dr.laikus PhD: Nem tudom, mennyire különleges szerrel mosnak fel műtőben. Ha az én józan paraszti eszemet kérdezem, akkor hypos vízzel (3% mondjuk), mindenféle illat mentesen. Gondolod, azt hordja haza? Nem ironizálni akarok, csak kicsiny kétely van bennem. Én már majdnem mindent elhiszek az emberekről, bár legalább annyi esélyt megadok magunknak, hogy mindkét irányba hiszek. Elképzelhetőnek tartom ugyanakkor azt is, hogy egyszerűen ugyanarra a kaptafára takarít otthon, mint a munkahelyén.

adamantium 2011.05.24. 18:40:51

@Irkutszk: egyébként vannak ma már olyan egészségügyi felszereléseket, anyagokat forgalmazó boltok, ahol mindent megvehetsz ami a kórházban van, csak pénzed legyen rá.
a takarítócégek meg általában magáncégek, tehát nem a kórházat lopja meg vele

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 18:42:38

@Irkutszk:

Ez nem zárja ki amit fent írtam.

Onkológián rendkívül sok a gyenge, idős beteg. Van szoba WC. Ha kell kisegíti a nővér, de általában ennyi mozgás még megy.

Nem az elmenetelre készítik fel, pedig tudja, hogy hol tart az úton. A döntés nem külső, hanem belső. Ez a lényeg.
Kevesebb munka a nővérnek, megnyugvás a családnak, az útra készülőnek meg saját döntés.
Nem ott hal meg természetesen, de figyelik és segítik. A többi a család dolga. Van, hogy hazaviszik, létezik más megoldás is.

Erről beszélni kell.
A tárgyilagos, szakszerű beszéd mindig célba ér.

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 18:48:29

@Irkutszk:

Nem az.
Nem tudom mi, de fullasztó.
A műtőnek volt ilyen szaga most amikor műtöttek... :)))

De ebben a kórházban naponta kétszer takarítottak és tényleg szagtalan volt minden. Ha baleset volt, akkor többször.
Két naponta vízkőoldás, fertőtlenítés új betegnél, köszönés, de ezt már annyiszor leírtam, hogy így is lehet.

Ezért háborgok csak, ha valahol nem ez van, mert látom, hogy lehet jól, nagyon jól is.

Irkutszk 2011.05.24. 18:51:45

@Dr.laikus PhD: Jelen poszttal kapcsolatban leírtam a feltételezésemet.

Kiterjesztve a kérdéskört: Természetesen, én is az értelmes beszédnek vagyok a híve. De nem tudok véleményt formálni, nem jártam ilyen helyeken. Még a saját családomon keresztül sem, sajnálom, egyszerűen nem tudom. Fiatal vagyok, szerencsés, gondomat viselik itt lent és ott fent is.

A szoba WC-ről: Vannak olyan betegek, akiknél ez nem megoldható, szerintem a posztban említett néni sem tudott már felkelni, még a szoba WC-re sem.

Irkutszk 2011.05.24. 18:57:06

@Dr.laikus PhD: A kórházak összehasonlításáról:

Az, hogy téged egy elit helyen kezelnek, azt így fogadd el, légyszíves. Hogy mitől lett elit? Mert központ, ahová olyan problémákat küldenek, amelyek biztosítják a pénzforrást is egyben. Mert a különleges eseteket publikálni lehet, a publikációkkal pedig pályázni lehet. Mert a különleges esetek vonzzák a fiatal és a jó orvosokat, akik jók, még jobbak, és szuperek szeretnének lenni. Emiatt pedig jó lesz maga a kórház is. A jó felszereléssel lehet kutatásokban részt venni (pl. gyógyszerkutatásban), amelyek ugyancsak pénzt jelentenek.

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 19:18:12

@Irkutszk:

Tudom, hogy fiatal vagy, de tényleg nem vitázni akarok.
Az onkológia bizony nem új épületben létezik és üzemel.
Egyáltalán nincsenek meg azok a feltételek amiknek lenni lenne jó. :))
Az emberi hozzáállás az ami miatt tudok szuperlatívuszokban beszélni.
Onkológiai centrum ami miért elit hely?

Nyilván én azt szeretném, ha valahol a minimum feltételeket nem lehet betartani ott azt zárják be!
Lehet, hogy születnének posztok, hogy mennyit kell utazni és disznóság és egyen meg mindenkit a fene, de akkor is betegnek, családnak, orvosnak mindenkinek ez a jobb.

mákonya 2011.05.24. 19:29:43

@Dr.laikus PhD:
Nem az utazás a legrosszabb és nem is a "flancos" kinézetű kórház az igény, legalábbis részemről. :-)

Red Treff 2011.05.24. 19:31:42

Az egyik intézmény neurológiai osztályán ápolták a rokonomat, agyvérzéssel került be.
Úgy adták vissza a családnak, hogy nem járt hozzá gyógytornász, szinte lemondtak róla, beszéd központja sérült, nem kapott rehabilitációs segítséget.
A zárójelentéssel együtt az osztálytól szóban megkapták a kifizetendő összeget, amely a felhasznált pelenka ára volt(számlát nem adtak hozzá a nővérkék).
Sajnos a rokonom szégyenében kifizette az összeget, hiszen mindent megtett volna a férjéért.
Szerencsére otthon a család fogadott mellé gyógytornászt, járt hozzájuk logopédus is.
Lassan sikerült felépülnie.
Persze ők is csak azért tehették ezt meg, mert a vejük olajmérnök, ő állta az anyagiakat.

Irkutszk 2011.05.24. 19:51:32

@Dr.laikus PhD: Azért elit hely, mert általában az efféle gyógyszerek nem helyettesíthetők. Nagyon újak, ezért nincs generikum. És a kutatás folyamatos és intenzív, amelyeknek kórházra van szükségük egy bizonyos szinten.

És látod, még te is látod, hogy ezeken a helyeken sincs mindenre pénz.

Én egyszer úgy hallottam, hogy Magyarországon több kórház van, főként a Duna nyugati oldalán, mint azt a lakosság száma indokolná. De azóta már volt egy kórház-bezárási hullám. Az én problémám a sürgősségi ellátást igénylőkkel kapcsolatos leginkább, hogy ők hogyan kapnak megfelelő időben megfelelő ellátást, ha sok-sok kilométerre van csak a kórház. :/

Nem vitatkozunk, beszélgetünk a témáról :)

SusanneF 2011.05.24. 21:15:44

A szoc.intézményektől annyit vontak el,hogy már el kell küldeni a takarítókat is-az ápolóké a takarítás,ha akarják,ha nem....:(

Amúgy nagyon kevés a megfelelő elhelyezési lehetőség egy idősnek,ha nincs pénz,és ápolásra szorul.....

ncsbp 2011.05.24. 22:08:36

Sajnos ma ez a magyarországi helyzet. A mai napig az orvos-társadalom feudális rendszerű.
Ismerősömnek azért születtek - az oxigénhiány miatt - szellemi fogyatékos ikrei, mert a két lány éppen Karácsony és Újév között akart megszületni. Csak ekkor a Főorvos Úr külföldön volt. A kollégái hiába látták, hogy meg kellene indítani a szülést, csak senki nem mert a Főorvos Úr (mert az Édesanya az Ő paciense volt) betegéhez nyúlni.
Felejtsük el? Régen volt?
A két lány itt él közöttünk 18 évesen...

Egy másik eset:
Volt kollégámmal történt az idei tavaszelőn a kistarcsai Kórházban.
Iszonyatos fájdalmak között mentő vitte be a péntek esti ügyeletre (SBO). Az ott ügyeletes orvos 4 óra várakozás után(!) azt mondta, hogy jobb lenne, ha nem szimulálna, menjen haza és jegelje a hasát. Olyan stílusban tette ezt, hogy az egyik fia fogta le a másikat, hogy ne menjen neki az orvosnak.
Hétfőn reggel bevitték autóval a kórházba, ahol az orvos azonnali műtétet rendelt el, hiszen egy perforált vakbélgyulladással állt szemben!
Több hét kórházi ápolás, több hét otthoni lábadozás következett. Több mint két hónap után ment vissza dolgozni.
Most azon tárgyal ügyvédjével, hogy kártérítést indít és feljelentést tesz az orvos ellen.
... bevallom, én biztatom.

Elképzeltem, hogy én is csak akkor kezdenék el dolgozni a közalkalmazotti fizetésemért, ha előbb valaki egy borítékot csúsztat a zsebembe... aztán felébredtem.

Megoldás anno:
Réges-régen Kínában a császár orvosa csak akkor kapott fizetést, ha a császár egészséges volt. Ha beteg lett az uralkodó, akkor egy petákot sem. Sőt! Ha annyira beteg lett, még akár le is fejezték az orvost! ("Régi szép idők")

Megoldás ma:
Hajlandó vagyok havi "apanázst" fizetni az orvosomnak, ha dolgzom és nem vagyok beteg. (Világos, akkor tudok pénzt keresni.)
Ha beteg vagyok és nem tudok pénzt termelni, akkor az orvosnak sem tudok adni.

Innentől abban érdekelt, hogy minél több egészséges embere legyen és ne minél több betege.

El is felejtettem... van néhány, több ezer százalékos haszonnal dolgozó gyógyszergyár...

gyzsanna 2011.05.24. 23:12:21

Végig olvastam ismét a kommenteket. Szeretném leszögezni:nem panaszáradat volt. Leírtam tapasztalt tényeket. Visszakanyarodnék történetem elejére. A háziorvos a (jogos) panaszok miatt szakrendelésre küldte Édesanyámat, ahol egész nap várakoztatták, és mert szerényen meg merte kérdezni, (miután pokoli fájdalmai voltak) sokat kell még várnia? - az ügyeletes orvosnő (!!!) minősíthetetlen hangon ordítozott vele...
Ez az első, amin fennakadhat az ember. Egy beteg ember érzékenyebb, mint az egészséges. Kiabálni rá, mert érdeklődni mer?! Nem minősítem!
A Belgyógyon,majd a Sebészeten teljesen normális hangnem volt, normális ellátás, emberi körülmények. INNEN átkerülve a Belgyógy. egy másik részlegére tapasztaltuk a szörnyű helyzetet. Nem csak én... és nem csak ebben az egy kórteremben. Emberhez méltatlan körülmények között feküdtek a betegek, és EZ itt az egyik probléma!Soha el nem múló fájdalom, ha egy hozzátartozó ilyen körülmények között távozik!
A másik probléma: Letették az ételt a betegeknek, majd visszavitték. Naponta láttam, tapasztaltam. Senki nem etette meg a betegeket! Egyet sem! Nem mindenki hozzátartozója tud naponta többször bemenni a kórházba.
A harmadik probléma: orvosi papírjait, leleteit több orvos-főorvos barátunknak mutattam meg. Egymástól függetlenül, valamennyi ugyanazt mondta: oxigén és folyadékpótlás kellett volna, és nem vízhajtó injekció.

A "zárójelentésben" is rögzítve van: halála váratlan volt, nem indokolta a betegsége a hírtelen halált.

Újságíró vagyok, nem orvos, nyilván csak azt tudom elmondani, amit tapasztaltam. Épp ezért kértem orvos barátainktól véleményt.

Sorolhatnám tovább a kriminális tapasztaltakat ezzel a kórházzal kapcsolatosan. Gondolkoztam is, hogy csokorba szedem és megírom őket.
Pl szül a kismama délelőtt, majd egész nap a folyosón fektetik egy "hordágyon" Kér (napi 12.000 Ft-ért) VIP-es szobát, hogy végre pihenhessen. (Luxus ár a semmiért.)Éjszaka féltizenkettőkor végre be is viszik a kért szobába, de azért már erre a napra is kifizettetik a 12.000 t-ot...
Vagy járvány miatt lezárt időszakban a csecsemő mellett bentmaradó anyukák a kórterem kövén fekszenek. A kabátjuk a takaró, alattuk semmi.Télen! Étel sem öt napig, mert a hozzátartozók az ételt sem vihetik be, még úgy sem, hogy csak beadják azt, vagy beküldik a portással.
Nem sima kórteremrőlé beszélek, mert tudom, a kórház nem szálloda, hanem a csecsemőosztályról, ahol nem csak engedélyezik, de várják is, hogy az anyuka bent legyen.
Nem panasz ez sem, konkrétumok!
Valami nagyon nincs itt az országban rendben! Az emberektől levonják a TB-t, a nyugdíjat automatikusan, de mit kapnak érte?
Végül pedig: nem általánosítok, én EGY kórházról írtam.

gyzsanna 2011.05.24. 23:17:00

Ó... elfelejtettem leírni: Édesanyám "ügye" szintén karácsony és újév között történt, amikor orvost nem lehetett bent találni a kórházban, csak a rezidenst... Ebben az időszakban (a két ünnep között) 64-en (!!!) haltak meg ebben a kórházban.
Információ: Temetkezési vállalat.

Dr.laikus PhD 2011.05.24. 23:32:43

@gyzsanna:

Ha újságíró vagy miért a praxis blogra írod?
Kis oknyomozás, esetleg fénykép, bizonyíték, mert egy újságírót azért ez kötelez.

Részvétem az édesanyádnak.

Picurka85 2011.05.25. 00:10:37

@gyzsanna: Őszintén sajnálom az édesanyját. Sajnos mi is kerültünk ilyen helyzetbe. Belgyógyászati kezelés után (ott tovább nem maradhatott,mert stagnált az állapota)ápolási osztályra került. Haza nem hozhattam, sem az ő sem az én állapotom miatt. Minden nap 6-8 órát sokszor 12 órát töltöttem mellette. Két hétig könyörögtem egy széklet vizsgálatért,végül igen erélyes fellépésre szántam el magam és meg történt a vizsgálat. Észre sem vették, hogy lázas és tüdőgyulladása van. Hosszas kunyerálásra adtak lázmérőt, hogy én meg mérjem a lázát. Nem az ápoló, én. Többször panaszkodott édesanyám, hogy le hülyézték, a szemem láttára ráncigálták. Természetesen nem hagytam szó nélkül, ettől kezdve nem voltam szívesen látott . Nem érdekelt! A szája kiszáradt, a vizes ruha azt a célt szolgálta volna, hogy hűtse a testét, mivel 40 fokos láza volt. Mire reggel beértem a négyrét hajtott paplan huzat teljesen megszáradt az anyám forró testétől. Legszívesebben éjjel nappal ott lettem volna vele. De sajnos nem lehetett mert állítólag ez egy kórház. De hála istennek nappal ott lehettem és legalább akkor azt kapta amit meg érdemelt. Szeretetet, gondoskodást. Az egészben az a legbosszantóbb, hogy a sok megaláztatásért, a szemét bánás módért még fizettünk is. Már csak abban reménykedek, hogy amikor ezeknek az embereknek a hozzátartozójuk kerül ilyen helyzetbe, vagy másként bánnak az emberekkel, vagy ők is átélik ugyanazt a megaláztatást amit ők adtak az embereknek. Végül: Szintén egy másik intézményről írtam és egyre inkább úgy tűnik lassan általánosíthatunk.

gyzsanna 2011.05.25. 00:27:49

@Picurka85: Kedves Picurka!
Döbbenten olvasom soraidat, mert utolsó betűig ugyanezt tapasztaltam.

mákonya 2011.05.25. 00:35:12

@Picurka85:
Részvétem!
Nem vagyok eü. dolgozó, de azért, hogy felemlegeti a lázmérést.....,
Nem tudom magam is végig "asszisztáltam" édesanyám kezeléseit és segítettem neki amiben tudtam és amiben lehetett, és nem hiszem, hogy háborognék, mert nekem kellett volna megmérni a lázát.
Ő az anyukám és nekem jó érzés, ha gondoskodhatok róla a magam módján, kicsit visszaadva azt, amit ő tett értem.

gyzsanna 2011.05.25. 00:37:42

@Dr.laikus PhD:
Kedves Dr.Laikus PhD!
Természetesen megírtam máshol is, nem csak itt. Véletlenül tévedtem erre a blogra, és olvasgattam, ezért írtam ide is le. Vagyis azért, mert ezen a blogon ezeket a kérdéseket boncolgatják.
Újságíróként éppen a tényfeltárás áll hozzám a legközelebb, mert úgy érzem, a körülöttünk élő emberek nagy többsége "védtelen". Valaki(k)nek segíteni kell, hogy sérelmeiket elmondhassák, hogy legyen aki felfigyel rájuk és ha másképp nem megy, a sajtó nyilvánosságán keresztül tudjon segíteni.

Jelenleg éppen a nyugdíjasokat érintő problémákat boncolgatom és próbálok segíteni, mert ott is hasonlóan döbbenetes dolgokat tapasztalok.

gyzsanna 2011.05.25. 00:47:50

@mákonya:
Kedves mákonya!

Nem vagyok fogadatlan prókátora Picurkának, de Ő arról írt, hogy MÁS nem tette meg! Én is ápoltam Anyukámat, mosdattam, lázmérőztem, etettem, itattam. Ez természetes. Szólnom kellet, hogy csupa tűz a teste, kérem a lázmérőt... De amikor nem voltunk ott, azok nem tették, akiknek kötelessége lett volna, és amikor bent voltam a kórházban mellette,láttam a többi beteget is fetrengeni a saját mocskukban.
Én tudom, hogy az egészségügy nehéz helyzetben van, kevés a dolgozó, kevés a pénz, és nem is általánosítok. Itt, ezen a blogon talán éppen azért írják le sokan a véleményüket, mert hinni akarják, hogy olyanok is olvassák, akiket érint a "másik" oldalról. Talán éppen a jobbítás szándékával, hogy ilyen és hasonló esetek ne fordulhassanak elő.
Mindenkinek a családtagja kedves - kortól függetlenül, és hiányzik az elvesztése.
A halál senkit nem kerül el, de nem mindegy, milyen körülmények között veszítjük el szeretteinket. z emberi körülményekben pedig éppen az eü.dolgozók tudnak segíteni.

Dr.laikus PhD 2011.05.25. 04:20:09

@gyzsanna:

Melyik lapban jelent meg?
Mi lett a következménye?
Csak azért kérdezem, mert a tényfeltáró újságírás egyik lényege, hogy a következményeket is figyeli és megírja.
Ha ez nem következik be, akkor nem lenne jobb akár a betegjogi képviselőhöz fordulni?

Annyira felháborító amit ír. Az egyébként is kiszolgáltatott térség végső ellehetetlenítése...

Bocsánat, de önnek ennél több lehetősége van, hogy jobbítani tudjon.

A tényfeltárás nem csak a kiszolgáltatottabb oldalt tárja fel.
Jelen esetben a másikat is, mert az is kiszolgáltatott. Nyilván ez nem mentség semmire.
Mi történt? Volt válasz?

gyzsanna 2011.05.25. 07:48:13

@Dr.laikus PhD:
E linket kérem azonnal törölni. Ezt egy néhány fős részeg banda bosszúból csinálja, és emiatt folytatólagosan elkövetett súlyos becsületsértés, rágalmazás, hitelrontás, és jó hírnév megsértése miatt rendőrségi eljárás van folyamatban. Gondolom sem Ön, sem e honlap nem szeretne sorsukra jutni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.05.25. 09:12:04

@Dr.laikus PhD: húúú b...szus:) Te mindíg bele tudsz nyúlni valamibe:))))))))))))

SusanneF 2011.05.25. 09:15:17

Ezt igencsak tanulságos volt megnézni,végighallgatni....!
Nyilván az újságírók ezen "feje"
nem is gondolt álmában sem erre a fejleményre...!
Ami biztos,hogy az én 10 éves lányom őt megszégyenítő módon tudná elmondani,összefoglalnia témát,ill.kérdésre értelmesen válaszolni!
Lehet,hogy el van túlozva ez a videó,de nem lehet összevágott kitaláció....
NANÁ,hogy rögtön tiltakozik ellene!

SusanneF 2011.05.25. 09:17:09

@Dr.laikus PhD: fantasztikus,hogy megtalálod mindíg a linkek krémjét!

Nekem viszont nem válaszoltál a másik posztnál......csak mert nem neked volt igazad??

SusanneF 2011.05.25. 09:19:00

Egy átlagembernél is lőny,ha tud értelmesen,választékosan fogalmazni,kérdezni,válaszolni?
De egy "neves"újságírónál?
Az öööö betűk fele is szégyen....!:(

mákonya 2011.05.25. 11:18:24

@gyzsanna: Nem tudom, nekem ez a kötelessége dolog is fura egy kicsit...,
Pl.: Mindig kivittem az ételtartót, nem kérték, de megköszönték és, ha már amúgy is ott vagyok, akkor miért ne.
A "gyógyszeradagolóval" jártunk haza, volt 3 lehetőség, maradunk emiatt 2 napot teljesen feleslegesen, mert ehhez nincs szükség orvosi felügyeletre, visszamegyünk, hogy szedjék ki a branült, emiatt utazhattunk volna egy fél napot vagy hazamegyünk és otthon kivesszük az elmondottak szerint. A harmadik lehetőséget választottuk és nem mondom, hogy nem féltem nagyon, hogy fájdalmat okozok neki vagy valamit nagyon elszúrok, de megcsináltam minden félelmem ellenére...., Segítettem neki felöltözni, amikor még nem ment a a cipő és nadrágfelvétel és eszembe sem jutott, hogy nővért hívjak. És egy percig sem jutott eszembe, hogy most ez vajon az én kötelességem lenne-e, mert nem éreztem kötelességnek, hanem természetesnek és szeretném hinni, hogy az ilyen apróságokból érezte, hogy nem kolonc a nyakamon.

mákonya 2011.05.25. 11:27:28

@SusanneF: Nem tudom azért úgy éreztem néhol bele van vágva, de ettől függetlenül még így is sok az ööööö.....,

SusanneF 2011.05.25. 11:33:38

@gyzsanna: Biztos,hogy fenyegetőzni kell?
Ha meg vaj van a fejünkön,jobb,ha mégsem írunk blogot,mert esetleg más lesz a vége,mint amire számítunk....
Különben meg nem csak azok olvassák e blogokat,akik kommentelnek...

belekotyogok 2011.05.25. 11:55:47

@SusanneF: őszintén megmondva szerintem már az is alapból gyanús, ha valaki tényfeltáró újságíróként hivatkozik önmagára. Mert ez a műfaj sajnos szerintem nem igazán létezik jelenleg Magyarországon.
(Még személyesebb véleményem is van erről, de ezt megtartom, mert hátha be leszek perelve.)

A poszthoz és úgy általában annyit, hogy bizonyos dolgok után az ember elveszti a lojalitását. Egy idő után nem lehet lelkiismereti alapon túlórázni 1. mert kimerült az orvos/nővérke 2. valamiből neki is élni kell (nem minden orvos épít házat a borítékokból)
Ja, azon kéne dolgozni, hogy a jól képzett orvosaink ne menjenek külföldre dolgozni, mert akkor több esély volna arra, hogy két ünnep között is lesz szakorvos a kórházban. Meg kell nézni azt is, hogy mennyi nővér jut egy betegre, sanszos, hogy jóval kevesebb, mint megfelelő lenne, és hogy ennek fényében derogál-e megetetni a hozzátartozódat.
Aminek a javítása nagyon sürgős és nem feltétlen pénzkérdés: orvos-beteg kommunikáció. A beteg oldaláról ugyanúgy, mint az orvos oldaláról.
Szakmai dolgokról (mit-hogyan csináltak) meg kár aggódó laikusként határozott véleményt mondani, mert gyakran kiderül - hála az idekommentelő orvosoknak -, hogy oka van.

SusanneF 2011.05.25. 15:46:28

Én nagyon-nagyon furcsállnám,ha nem aposztot író hölgyet leplezted volna le ezzel a linkkel-ami még fent van!
Aki nem látta,nézze meg....valóban tanulságos.....!!!

Fekete Sámuel 2011.05.25. 15:48:36

Milyen különös. Egyszer mindannyiunknál elő fog állni "az a stádium, ahol a szerveink egymás után mondják fel a szolgálatot".

Mi mégis csak a mások hasonló stádiumával foglalkozunk, sohasem a magunkéval.

Ki tudja? Talán igazuk van a muszlimoknak, jobb meghalni fiatalon, ellenségeinket magunk elé küldve.

Dr.laikus PhD 2011.05.25. 15:51:57

@gyzsanna:

Kedves hölgyem, most már legalább a nevére tudok keresni és talán megtalálom azt a tényfeltáró cikket, cikkeket amiket Ön írt.

Tudni illik csak azt nem találom. Az internet sajnos ilyen, néha a vak tyúk is talál szemet.

A feljelentés szerintem a kórház részéről lenne jogos. Ha valakik hát ők perelhetik önt hitelrontással, gondolom pedig ön nem is részeg.

Sok gond van az idősek gondozásával, de még több gond az itt provokáló "tényfeltáró újságírókkal".

Dr.laikus PhD 2011.05.25. 15:54:16

@SusanneF:

Nem is vagyok tényfeltáró újságíró! ;-)

Mire nem válaszoltam és hol?
És miért baj ha igazad van és miért ha nincs?

2011.05.25. 15:56:16

@Dr.laikus PhD: Már hónapokkal ezelőtt egy másik blogban is töröltetett hozzászólást ugyanebben a témában, ugyanezzel az indokkal.

Dr.laikus PhD 2011.05.25. 16:18:37

@Turchi:

Despota törli, ha úgy ítéli meg, hogy jogos.
Szerintem ez a hölgy hazudik és még buta is.
A többi a véletlen műve... ;)
Fene tudta, hogy ő kicsoda, de most mindenre rákerestem.
Sehol nem komilfó.

SusanneF 2011.05.25. 16:23:34

@Dr.laikus PhD: Az abortuszos posztra válaszoltam neked -19:38-kor,mert nem volt jogos amit gondoltál...

Dr.laikus PhD 2011.05.25. 16:32:20

@SusanneF:

Jogos?
Hát nem azt gondolok amit akarok?
Ráadásul Máriától linkeltem?
Sértődése óta elég provokatív ez tőlem.

Mindkettő történet. Ki tudja melyik az igazabb?
Ráadásul mindkettő marketing.
Csak az egyik profi. :DDD

2011.05.25. 18:28:05

@Dr.laikus PhD: :-)) Én is megkerestem mindent, amit csak lehetett ! Érdekes dolgokat találtam.

Ugyandehogy (törölt) 2011.05.25. 19:06:52

Akkor most szeretném elmondani, hogy ha az én anyám (akivel nem túl szokványos a kapcsolatom) ilyen helyre kerülne, nem méltatlankodnék hanem KERESNÉK NEKI EGY MÁSIK KÓRHÁZAT.

Mert van.

De persze aki elégedetlenkedni meg panaszkodni szeret, annak ez nem megoldás.

Picurka85 2011.05.25. 22:49:02

Igen tisztelt Mákonya!. Ön engem félre értett!Nem az a problémám, hogy nekem kellett az édesanyám lázát meg mérni. Estétől reggelig 39-40 fokos lázban égett. Ha egy intézményben oda figyelnek a betegre, joggal elvárható lenne, hogy észre is vegyék a beteg állapotának változását. Nem elfogadható a beteg idős emberek semmibe vétele. Mert amíg a család tag jelen van, minden szép és jó. De általában ők is haza mennek este.

mákonya 2011.05.26. 13:16:03

@Picurka85:
Akkor viszont csak azt tudom mondani, amit Babette...., nagyon gyorsan viszem másik kórházba. Nem mellékesen meg is tettem és egy percig se bánom még akkor sem, ha ebből sértődés lett.

SAM2 2011.05.28. 19:00:28

Sajnos ez igaz,sokszor úgy érzem mintha ott megölnék legális keretek között az időseket.Bocsánat hogy nem tudom értelmesen leírni,de még eléggé fáj ami az én mamámmal történt és nagyon bonyolult a családi helyzetünk,mindenki össze-vissza dolgozik,anyu pl csak péneken jön haza.

A mamám nem rég halt meg,leesett a lépcsőn(az első kórházbólmég haza került) és utána képzelégések felerősődek benne,látot valamit a tévében és bele tette a szereplők közé az ismerősőeit,unokáit,gyerekeit,én is egy szerelmes szapanoperába kerültem,de istenem,ez legyen a legnagyobb baj,meghallgattam,simogattam a fejét,amit szeretett volna,hogy jóléljenek a gyerekeik,azokról képzelget,azokat hitte igazak,de csak meg kellett hallgatni,szeretgetni,igen aranyos volt mindig is.

De evett és ivott rendesen,meg voltak tiszta pillanatai a baleset után.A mama nem velünk,hanem előszőr a nagynénéméknél,majd a nagybátyáméknél élt(Mindenét oda adta,abból lett házuk és mindig akkor voltunk mi jók,ha valamit tenni kellett,ha valami kellett a mamának,amikor ide bekerült majd a másik kórházba ahol gondoskodtak hogy ne is kerüljön ki,meg lehetet nézni mi voltunk akik futokostunk,akik addig kedvencek voltak és mindent megkaptak,mindent zsebre tettek ,azok megint mikor tenni is kellett fére vonultak,ahogy ez szokott lenni,pedig mama mindent nekik adott a többi gyermekétől,unokáitól ezáltal megvonva szinte mindent)

A mama innen kikerült,de mivel néha voltak ezek a képzelgései,amik nem voltak veszélyesek és le is gyengült,kellett volna a felügyelet mellé,átkerült a nagybátyámékhoz,remélték így majd még több bevétel lesz(a nevelt fiúnak a barátnőjének nem volt munkája és ez bevételi forrásként jól jött nekik,meg a nagynénémék nem akarták már a mamát,a nyüg miatt,mert már gond volt vele)hát 1 hónapot sem volt itt,megváta a nagybátyám felesége,hogy a fére kimenjen dolgozni Bécsbe és nem szóltak senkinek,bevitették a pszihiátriára szépen,a képzelgések miatt meg könnyű volt ott tartani,persze nem szóltak erről,egy napra rá tudtunk meg,a nevetséges alíg 4 km-e laknak és nem onnan jött a hír,hanem Bécsből szóltak,mi van a mamával és amikor bementem előszőr jól is volt a mama,ott a kép előttem ahogy szomrúan ült és felcsillant a szeme hogy ott vagyunk és elmondta hogyan került ide,meg hogy mindent intézzek el,menjek intézkedjek és ő nem sokára haza tud menni,és az első pár napban nem is volt gond,probáltunk intézkedni,de akinek a neve alatt lakott a mama,az vihette volna csak haza,és orvossal nem lehetet beszélni,mert az már 14 kor nem volt sehol,ráadásul minden nap más kezelő orvosa volt,más név és soha senkivel nem lehetet az ápolokon kívül beszélni,ahol meg voltak igen agresszív fellépésüek is.

Mindig kérdeztük mikor vihetjük haza,szegény csak haza akart menni szegény,a válasz mindig az volt ameddig nem engedi az orvos,akit persze nem lehetet elérni,meg mindig más volt éppen az orvosa.

Aztán egyik nap bementünk,mama teljesen ki volt ütve,benyugtatozták és ez így ment tovább,választ nem kaptunk,mikor hozhatjuk haza,mit adtak neki és miért is.

A nyugtatótól elfáradt,a beszéde zavaros volt,végén már nem akart se enni,se inni a fáradságtólami egy idős,gyenge emberné érhető is,csak aludni akart,úgy kötözték őket,mert több idős is volt a korterembe a fotelekhez,hogy ne csak feküdjenek és ne essenek le.

Szépen pár nap alatt ki is szárad és még rosszabb állapotba került.Ameddig jól volt kapott estére ágyrácsot,amikor már alíg mozgott nem és leesett onnan és még rosszabbul lett,de ezt már csak utólag tudtam meg,mert mire már nagyon rosszul volt addigra mondta azt az ápolóval üzenve az orvos hogy haza lehet vinni,persze mi szóltunk a nagybátyáméknak,mert nem igazán mentek a mamáért és mondták hogy jó mennek másnap,el is mentek,de leesett esete az ágyról és rosszabbul lett és nem lehetet haza vinni,na persze mért is szóltak volna erről,persze erről nem szóltak,mi meg gondoltuk egy napot kihagyunk,(mert állandó rohanásba voltunk,munka után gyorsan mindig felszedett a tesóm és úgy rohantunk be,azóta is nekem a többi rokonsággal szemben lelkiismeret furdalásom van,és azért is mi van ha azt mondtam volna nem érdkel haza viszem,mindegy ki neve alatt lakik a mama,csak én is naív voltam féltem hogyan oldjam meg,haza vihettem egyáltalán stb. )és megyünk másnap át a mamához akkor tudtuk meg hogy nagyon rosszul van,akkor már haldoklott.

Amíg nem gyógyszerezték be jól volt,evett,ment,ivott,az idegesítette őket ,hogy azt hajtogatta haza akar menni és nem ő volt az egyetlen akit könnyebb volt begyógyszerezni,aztán akkor majd hallgat,ha eszik,eszik,ha nem akkor meg nem.
A legrosszabb esetben kiszárad és majd ráírják végelgyengülésben hunyt el.
Volt ott olyan néni,aki amiatt került be,nagyon idős volt 90 körül,mert nem akart enni és valahol el kellett helyezni,ezért ide kerülni.

A legrosszabb hogy nem hagyhatod ott a munkahelyed hogy haza vidd őket ápolni.,ott meg megtehetnek velük bármit.Senki nem érdemli ezt!!!

A dédi mamám története meg az:,hogy szegény már nem tudott járni,igen kövér asszonyka volt amúgy,így magán kórházba került,ami nem olcsó mulatság,ő nagyon távol lakik tőlünk,muszály volt a mamámnak bevinnie,mert eközben a papa rákkal küzdött,képzelhetitek hogy kikészült futott a férjéhez és az anyukájához.Ott meg volt hogy vízes hajjal kirakták az idős nénit az előtérbe rányitva az ablakot és ott sírdogált a néni,a mama csukta be az ablakot,törölgette meg a nénit,volt olyan fiatal 50 körülni hölgy aki meg strok miatt lebénult fél oldalára és hiába fizettek igen sok pénzt,oda rakták a kaját aztán egyél ha tudsz.Pedig higyétek el mentek látogatni,tisztába rakni a betegeket,etetni,itatni,fürdetni a családtagok,amiben tudtak segítettek és itt nem 90.000 Ft-ot kerestek az ápolók sem,mégis emberszába sem vették sokszor ezeket az idős,kiszolgáltatott embereket.

Az egész igen szormorú.Nem tudom hogyan hagyhatják ezt,kíváncsi lennék,ha lenne ezeken az osztályokon egy igazi kiterjed nyomozás,mikre derülne fény,hány idős ember az aki tényleg végelgyengülésbe,betegségbe halt meg, és nem gyógyszerrel gyengítették le őket.

Részvétem,remélem idővel könnyebb lesz feldolgozni.

SAM2 2011.05.28. 19:05:24

Azt én is leírnám az első kórházba a mamámnál szintén szar és pisi szag volt és ahol sikeresen átsegítették a más világra,a második kórháznál ott amikor már haldokolott akkor kapott csak infúziot,de már hörgöt,a szája szintén teljesen kiszáradt,kirepedezett.És amikor még a nyugtatóval nem gyengítették le akkor sem jött senki itattgatni,vagy etettni őket,egyszer megpróbálkoztak ha nem akart a beteg,nem foglalkoztak velük.
A mama is cukros volt egyébként.

tigerkiato 2018.10.24. 21:27:44

Vannak orvosok és ápolók, akik erre szakmára születtek. Tudnak bánni a beteg emberekkel, nem erőszakosak, nem durvák és figyelmesek. Nos ők vannak kevesebben. A többséget az idősek állapota a borravaló mértékétől függően érdekli csak. Az idős beteg embereket nyűgnek tartják, ápolásukat felesleges munkának. Olyan hangnemben beszélnek az elesett emberekkel, hogy kinyílik az ember zsebében a bicska..Ezek az ostoba lények nem érzékelik az elesettséget, mert ők még egészségek. Azt hiszik, hogy ők sohasem fognak megöregedni, de tévednek. Én azt kívánom, hogy pont annyi szenvedés érje őket öreg korukban az egészségügyben, mint amivel ők ajándékozták meg a legyengült beteg embereket.

ankica 2019.04.16. 15:55:27

Jól ismerem a Nyíregyházi kórházat, szintén édesanyámmal történt meg aki súlyosan szívbeteg. Trombózisa miatt folyton vízhajtót szed, ennek ellenére a víztől fulladt és azonnal be vitették a kórházba. Ott a vizet lehajtották róla de a láz és fájdalom miatt nem tudott enni csak mandarint mert vizet senki nem vitt neki. A mandarintól besárgult a szeme és nem nagyon tudott felkelni, az éhség és betegség nagyon legyengítette és persze a láz. fájdalomcsillapítót kért nem adtak neki, azt mondták alkoholistának nem jár. Majd éjszakára ment egy másik osztályos doktornő valakihez és akkor már hangosan kért segítséget ez a doktornő vitt neki egy tablettát amitől kicsit jobban érezte magát mert már nem érzett akkora fájdalmat. Másnap az orvos azt mondta hogy alkohol beteg és ez ezzel jár. Haza ment saját felelősségére és ment hozzá a házi orvos akinek elmondta, ő is levette a vért és Miskolcra küldte vizsgálatra ahonnan teljesen tiszta véreredmény érkezett meg. A házi orvos tudta ezt hiszen évtizedek óta ismeri, ráadásul kb. 40 éve nem ivott egy kortyot, se még a tesóm esküvőjén sem. Amikor megmutatta az orvosnak akkor azt mondta neki, önnek sárga volt a szeme és ez azt jelenti alkoholista. Anyukám meg mondta neki, hogy tőle miért nem kérdezte meg mitől sárga, ő megmondta volna hogy nem tudott enni, inni nem kapott és csak azt a mandarint ette amit vittünk neki mert teljesen ki volt száradva. Ma az egészségügyet át kellene nevezni halálgyárnak. Az orvosok és ápolók pedig a gyógyításra esküdtek nem a halál elősegítőjének. Szégyen Magyarországnak.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása